Coney Island

A vodka lassan kezdett kimenni a fejemből és már majdnem elkezdtem komolyabban elgondolkodni azon, hogy ki az, aki ennyire elvetemült módon akarna végezni velem. De máris abbahagytam a gondolkodást és homlok ráncolva néztem végig ezen a gyereken.
- Van rá esély?! - kérdeztem enyhe kibukottsággal. - Ki a franc vagy te ilyen gyerek fejjel, hogy így kelljen rád vadászni?! Jó tudom, nekem meg ehhez nincs semmi közöm, úgyhogy befogom a pofám! - adtam meg magam, még mielőtt ő küldött volna el a fenébe. De közben azért elkezdtem agyalni azon, hogy mégis ki a búbánat lehet. Ha valaki elképzelhetőnek tartja, hogy vadásszanak rá, az mindig okkal hiszi ezt. Lehet, hogy valamelyik politikus kölyke. Talán még elmerengtem volna ezen az egészen egy ideig, de ahogy kiejtette a "zsaru" szót, én már vissza is kontráztam.
- Én ugyan meg nem várom a zsarukat. És hékás, én nem vagyok admirális, hogy az ilyen helyzetekben komplett hadműveletek pöfögjön ki az agyam! - horkantam fel dühödten, ahogy a kis taknyos sürgetni próbált. Már azt hittem, tényleg egymásnak esünk azon vitatkozva, hogy ki találjon ki egy menekülési tervet, de ekkor fogta magát és... eltűnt. Szó szerint.
- Áhá, így már mindent értek táváris... - néztem rá, amikor megint rá lehetett már nézni. Tehát a kölyök is mutáns... máris megenyhültem egy kissé, de azért azt túlzás lenne állítani, hogy vért is adnék neki itt helyben.
- Na ide figyelj. Segítek neked kijutni innen, DE nem ingyen! És ezt most pirossal mondtam! - emeltem fel a mutatóujjam, tekintetem kellően szigorú lett. - Ismerem a terepet, a kocsim meg kinn áll a kerítés mellett. - vetettem egy gyors pillantást abba az irányba, amerre a Volgámnak kéne állnia. Egy méretes kerítés választotta el ugyan, de erre a problémára kivételesen tökéletesen alkalmasak a csápjaim. Visszanéztem a fiúra és alig észrevehetően elmutattam neki abba az irányba, amerre le kéne kevernünk egy aszfaltszaggató sprintet. - Látod? Remélem tudsz kerítést mászni. Mert én tudok. - kezdtem el óvatosan felvenni a rajtpozíciót. - A kerítésen túl találkozunk, a többit majd utána egyeztetjük. - hadartam még el, aztán hátrahagyva a srácot, kilőttem a fa mögül, mint egy töltény. Minden megmaradt energiám beleöltem ebbe a nagyjából száz méterbe, hogy elérhessek a kerítésig. Majd a karjaimból hosszú, tapadókorongos nyúlványok lettek és egy-kettő-három, már át is húztam magam a túloldalra. Miután talpra álltam az ugrásból, visszavarázsoltam emberi végtagjaim és elnéztem visszafelé. Ha jön, akkor jön, de ha nem, akkor meg sikerült megúsznom, hogy átadjon itt a zsaruknak. Módfelett elégedett voltam magammal, hogy ezt így kifundáltam!
~Erre inni kell!~ vettem ki az alsógatyámból a parancsnoki lapost és legurítottam belőle az utolsó pár kortyot.

Persze azonnal gondoltam, hogy nem fogja szó nélkül hagyni a dolgot, mert hát kire lövöldöznek fényes nappal, ha nem valami fontos emberre, vagy annak családtagjára, de most nem nagyon volt idő magyarázkodásra, meg aztán úgy sem mondtam volna el neki, ezért jobb is volt, hogy saját maga megválaszolta a kérdését.
- Milyen jó, hogy tisztában vagy a szabályokkal. – vetettem oda azért némi gúnnyal a hangomban..
Aztán az eltűnős jelenetem után, és amikor már biztos voltam benne, hogy legalábbis a tetőről nem fognak ránk lövöldözni, vártam az újabb reakciókat a képességem miatt, de egy szót sem szólt róla, sőt, nagyon meg sem lepődött, ami azt jelentette, hogy vagy ő is mutáns, vagy csak egy hangyányit sem érdekli, vagy annyira részeg, hogy fel sem tűnik neki.
Mondjuk ez utóbbinak ellentmondott, hogy kezdett egészen összeszedetten gondolkozni, sőt mi több még épkézláb ötletei is támadtak, ami megfontolás tárgyát képezte, csak hát semmi kedvem nem volt egy tolvaj csövesnek tartozni valami szívességgel.
Viszont valami azt súgta, hogy nem csak egy embert küldtek, hogy eltegyen láb alól, akkor viszont ténylég a legrövidebb úton kéne elhagynom ezt a helyet, mert a kijáratig nem biztos, hogy eljutnék, és az sem biztos, hogy még egyszer olyan szerencsém lesz, mint az előbb, hogy eltévesztik a célt.
Az előttem álló és most már határozottan felélénkült férfi még talán a jobbik választás volt, már, ha igazat mondott és tényleg áll kint valami járműve és nem csak át akar verni, hiszen ha már az utcán vagyunk nem nagyon fogok leállni vele brusztolni, hogy átadjam a zsaruknak, akiket ezek szerint nem nagyon szível, vagy már nagyon is jól ismer.
Mindenesetre nem nagyon van időm a töprengésre, mert a korát és az állapotát meghazudtolva, olyan vágtát mutatott be a falig, hogy eltátottam a szám és be sem csuktam mikor láttam, hogy hirtelen négy csápja nő és szabályosan átpattan velük a magas falon.
~ Híjnye az anyját! Hát ezért nem lepődött meg az én képességemen! ~ vigyorodtam el, majd követve a példáját egy villámgyors sprinttel a falhoz rohantam és harcművészeti és Fagypont edzéseinek hála ruganyosan kaptam el a tetejét és már én is a túloldalon voltam, az éppen iszogató férfi mellett, akit úgy látszik cseppet sem zavart, hogy egy szál alsóneműben ácsorog a járdán.
- Akkor, hol van az a jármű? – néztem körbe. – És remélem nem maga akarja vezetni? – vetettem egy pillantást a szájáról elemelt üvegre.

Minden másodperc hosszú óráknak tűnik, ha az ember fiának mezítláb kell a forró betonon állnia, így bíztam benne, hogy tíz másodpercen belül eldől, hogy ketten, vagy egyedül távozunk-e innen. Az egyetlen előnye ennek a kis időnek az volt, hogy kiment az oldalamból a szúrás, amit futás közben kezdtem érezni. Mire megjött a kölyök is, már egészen jó formában voltam, bár a lábaim mára már elkoptattam, ez nem volt kérdés.
- Látom megy ez neked is! - kommentáltam a falmászását jókedvűen. Majd megfordultam és a járda szélén álló kocsimoz sétáltam. - Hát, ez lenne az. - nyúltam a zsebembe a kulcsért...azaz csak nyúltam volna.
~Hogy az ördög farkalna meg ma mindenkit! A slusszkulcs a többi holmim közt maradt az öltözőben!~
- Ehh, van egy kis gáz, azt hiszem... - rángattam meg a biztonság kedvéért a kocsi kilincsét, hátha olyan barom voltam, hogy be sem zártam. De sajnos ezúttal olyan roppant mód figyelmes voltam, hogy bezártam. Mérgemben egy jókorát belebokszoltam a fémlemezbe, majd próbáltam higgadtan gondolkodni.
- Ne aggódj, mindjárt kinyitom! - néztem kissé zavartan a gyerekre, majd elnéztem körbe. Most nem volt idő itt karcmentes autófeltörést előadni, így végül úgy döntöttem, felkapom azt a vasdarabot a járdáról, ami az út túloldalán hevert.
- Na majd ezzel! - lóbáltam meg a vasat és neki is láttam felfeszíteni a saját kocsim ajtaját.
~A végén ezért fognak elkapni a zsaruk. Mondhatom röhejes lenne.~
Nem ment zökkenőmentesen a dolog, de szerencsére épp elég horpadt volt már ez az ajtó ahhoz, hogy egy idő után megadja magát benne a zárszerkezet. Öreg egy verda ez, az a fajta, amit egy szál csavarhúzóval is karban lehet tartani. Se riasztó, se elektromos zár, ami az ilyen vészhelyzetekben áldásos is.
- Kész is van. - csaptam össze a tenyerem elégedetten, majd beugrottam a vezetőülésre. Kinyitottam a másik oldalon az ajtót, hogy még ezzel se kelljen vacakolni a gyereknek. Közben megkerestem a pótkulcsot a kesztyűtartóban, mert igazán nem lett volna örvendetes, ha beindítani is csak a kábeleket macerálva tudtam volna.
- Bocs a rumliért, most épp ez az otthonom. - magyarázkodtam, miközben az anyósülésről hátradobáltam egy konzervdobozt, egy piás üveget és még pár kacatot. Elég szűkös az öreg Volga, ha házként funkcionál, de hát ez marad nekem, ha kiraknak az albérletből.
- És nem kell aggódnod, kitűnően vezetek én így is! - nyugtatgattam végül a srácot, mert láttam, hogy az a fajta, aki élből elítéli az ittas vezetőket. Pedig némelyik józannak mondott egyén közveszélyesebb, mint én egy üveg tömény után!
- Van ötleted, hogy most hova menjünk, vagy rám bízod magad? - kérdeztem, miközben előhalásztam a kesztyűtartóból a nagyon menő sportnapszemüvegem, amit nemrég az utcán találtam. Felcsaptam a fejemre, majd megcsodáltam magam a visszapillantó tükörben. Aztán felröhögtem jókedvemben. - Born to be wild! - kiáltottam el egyik kedvenc idézetem valamelyik jenki mozifilmből.

Mikor megláttam a kocsit, hát a képemre lehetett írva, hogy mit gondoltam róla.
- Atyavilág! Honnan szedted ezt a járgányt, valami Múzeumból? – járkáltam egy kicsit körbe, hogy leülepedjen bennem a látvány, hiszen én ilyet csak filmeken láttam.
De aztán felrázott az ámulatomból a furcsa káromkodása és pár másodperc múlva már elért az agyamig, hogy bizony a jóember nem hozta magával a kulcsot, hacsak nem tartja egyébként az alsógatyájában, de ha jól vettem ki a viselkedéséből és kicsit később a szavaiból, akkor nem.
- Nem aggódom. – vontam meg a vállam, még mindig kicsit a látvány hatása alatt és a veszély ellenére kezdett egészen jó hangulatom lenni, ahogy ezt a középkorú, lestrapált orosz vagy milyen ürgét elnéztem, a világoskék alsójában, ahogy tanácstalanul szemléli az őskövület autóját a forgalmas belvárosi utcán, hát kit nem gyötört volna a röhögőgörcs.
- Én elmegyek busszal is, ha kell, de neked elég érdekes lenne. – hívom fel erre a kis hiányosságra a figyelmét, ha esetleg a nagy rohanásban elfelejtette volna.
Aztán csak néztem, hogy mit forgat a fejében azzal a rozsdás vasdarabbal, de mikor nekiállt feszegetni az ajtót, azért gyorsan körülnéztem, mert nem hiányzott volna most egy zsaru a nyakunkba, mert akkor biztos bent fogna egy éjszakára, mert ezt nehéz lenne kimagyarázni.
De aztán csak sikerült felfeszegetni az ajtót, mondjuk nem sokkal több kárt téve benne, mint ami már amúgy is volt, majd előzékenyen kinyitotta nekem a másik ajtót is, hogy végre beszállhassak, de ebben megakadályozott pár kacat, ami az ülésen hevert.
- Hát nem valami luxus körülmények vannak idebenn, de hát mindenki úgy él, ahogy tud. – jegyeztem meg morogva, mikor végre beülhettem.
Azt viszont örömmel láttam, hogy legalább kulcsot tudott szerválni hozzá, mert, ha még az indítókábelt is meg kellett volna buherálni, az Isten sem mosta volna le rólunk, ha megállítanak a zsaruk, hogy loptuk.
- Na, mondjuk vannak kétségeim a dolgot illetően, de azért egy próbát megér! – csatoltam volna be a biztonsági övet, ha…….lett volna. – De, ha nem tetszik, akkor megállunk, rendben? – néztem azért aggódva a közben maffiózóba átmenő sofőrre, hiszen valami eszméletlen hülyén nézett ki azzal a napszemüveggel, félpucéran. – És ezt most marha komolyan mondtam, különben egy vasat sem látsz tőlem. – mondtam ki a varázsszót, amivel talán jobb belátásra bírom. – És mindegy hová megyünk, csak tűnjünk már el innen! – néztem gyorsan a visszapillantó…….helyére, de hátranézve sem láttam mondjuk többet, mint két öltönyös fickót, akik akár üldözők is lehettek volna, de az is lehet, hogy csak sima üzletemberek. Kezdek kicsit paranoiás lenni!

Nem lepődtem meg azon, hogy a srácnak nem fűlött a foga ahhoz, hogy ebben az aggastyánban guruljon éppen énvelem, de ahogy fél füllel az aggodalmaskodását hallgattam, tudtam jól, hogy azért annyira pont be lehet szarva, hogy elfogadja a segítségem. Miután beszállt mellém és én is rajtra kész állapotban éreztem magam, beindítottam a motort. Nem volt túl sok benzin a gépben, így úgy döntöttem, városnéző túrára azért nem viszem el. Elég fárasztó dolog benzint lopni, ezért Brooklyn-ból csak akkor mozdulok ki, ha valami nagy gáz van.
- Na akkor lássunk neki... - mondtam csak úgy magamnak, vagy a srácnak, de az is lehet, hogy inkább a Volgámnak. Láttam, hogy a gyerek aggodalmaskodik, de aztán gázt adtam és szépen otthagytuk azokat a gyanús alakokat, majd kigördültünk az egyik nagyobb útra. Közben az is feltűnt, hogy nem tartja normális állapotnak, hogy félmeztelenül járok-kelek a városban. Lenéztem magamra és úgy gondoltam, miért is ne, hiszen nyár van, lényegében olyan, mintha strandnadrágban lennék. A lábamra viszont jó lenne valami, mert így vezetni sem túl kényelmes, járni meg pláne. Valahol itt a rumliban kell lennie egy strandpapucsnak, így el is kezdtem fél kézzel magam körül kotorászni.
- Ne félj, egy kézzel is elvezetem ezt a járgányt. Amúgy jó kis kocsi ez, bár már közel jár a negyvenhez. De ilyet öregem nem látsz itt minden utcasarkon, ezt én garantálom! Tudod mi ez? Egy Volga. Tök jó kis gép volt ez a szovjet időkben. Ennél már csak az volt flancosabb, akinek Csajkája volt, de ahhoz minimum valami fejesnek kellett lenned, vagy Gagarinnak, hogy lehessen egy olyanod. - eredt meg a nyelvem és kezdtem a kocsikról beszélni, miközben még mindig a papucsomat kerestem. Végül csak rátaláltam és így máris kényelmesebb volt a vezetés.
- Csak hogy tudd, ide megyünk a szomszédba, a Brighton Beach-re. - folytattam aztán komolyabb hangon, mint ahogy ő is az eszembe véste az előbb a szabályokat. - Tudok egy helyet, ahol akár el is rejtőzhetsz. Bár gőzöm sincs, mik a terveid, de én ha valami nagy szarba keveredem, eltűnök egy időre. - folytattam tovább, aztán kis híján a szívem is kiugrott, amikor az egyik erősebb jobbkanyarban kivágódott mellettem a kocsi ajtaja.
- Oppá... - meglepetten néztem el oldalra, majd elkaptam a lendületből visszacsapódó ajtót és megpróbáltam valahogy csukott állapotban tartani. - Úgy látszik nem tett jót ez a kis feszegetésem. - kommentáltam az esetet, de mivel nem bíztam abban, hogy minden kanyart ilyen szépen megúszok, inkább lekurbliztam az ablakot és a hónom alá fogtam az ajtót. Mindez némileg bosszantott, mert a másik kezemet mindenképpen a kormányon kellett tartanom, pedig épp most terveztem rágyújtani.
- Egyébként Kalmárnak hívnak. - mutatkoztam be csak így az események közti szünetben, majd vetettem egy pillantást a gyerekre. - Gondolom kitalálod, hogy miért hívnak így. - kacsintottam felé egyet, aztán rájöttem, hogy ezt nem nagyon láthatta a napszemüvegem mögött. Na mindegy. - Egyébként nem is a képességem miatt ragadt rám ez a név annak idején, hanem a hátamra varratott tetoválás miatt. - pofáztam tovább, bár minek, azt magam sem tudtam. El is határoztam, hogy ma már nem iszom többet, mert mindig csak a szesz akarja bennem, hogy az első idegennek elmeséljem az élettörténetem...

//Brighton Beach - Kis Odessza//

De mielőtt még rájöhettem volna, hogy kifélék is az öltönyösök, végre kisebb szmogfelhőt magunk mögött hagyva, de elindultunk és besoroltunk a forgalomba, néhány igen csak nagy szemeket meregető autós előtt, akik csak azért nem rázták az öklüket, mert azt hihették UFO-t látnak.
Aztán két kézzel kapaszkodtam mindenbe amibe tudtam, mert a vezetési stílusa minden volt csak nem mindennapi, hiszen egyszer csak gondolt egyet és félig hátrafordulva az autóban, elkezdett kutakodni a hátsó ülésen felhalmozott lomok között.
- Jó, jó, én mindent elhiszek neked, még azt is, hogy személyesen ismerted Gagarint, de azért jobban megnyugodnék, ha mindkét kezeddel és szemeddel az utat figyelnéd, mert a hátunk mögött már nagyon unják, hogy a közlekedéshez három sávot veszel igénybe az egy helyett. – hívom fel a figyelmét kissé reszkető hangon arra a nem elhanyagolható tényre, hogy nem vagyunk egyedül az úton.
Végre aztán megtalálta amit keresett, valami papucsfélét, így már egyenesbe jöhettünk.
- Áááá! Köszönöm, de csak az kell, hogy ne lihegjenek a nyakamban, utána már megoldom, van hová mennem. – ingattam meg a fejem az ajánlatára, de aztán majd szívbajt kaptam, ahogy kinyílt mellette az ajtó a kanyarban, de úgy látszik nem nagyon rendítette meg ideiglenes fuvarozómat.
Miután a hóna alá csapta a renitensen viselkedő ajtót, máris nyomta tovább a sódert, de legalább a nevét is megtudtam, ami ennyi együtt töltött idő után nem egy hátrány.
- Kaméleon! – böktem magamra és valami hirtelen ötlettől vezérelve a mutáns nevemet használtam, talán életemben először, de hát ő is ezt használta, nem sértődhet meg érte, majd értően bólogattam a tetoválásra tett célzására. – Én viszont a képességem miatt kaptam, mint sejtheted, tehát nem válok kámforrá, ha épp nem látsz, csak felveszem a környezetem mintáit. – magyarázom neki én is elkapva tőle a beszélhetnéket. – Egyébként bárhol kirakhatsz egy buszmegállóban, nem hiszem, hogy követtek volna, és onnan meg simán hazajutok. neked is jobb, ha nem látnak velem, nem szeretném, ha bajod esne miattam, habár a parkbéli eset után nem hiszem, hogy rá szorulnál a tanácsaimra, hogy védd meg magad. – utalok rá, hogy nem kezdő tolvajjal van dolgom.

/Blaster/

Oldalra billentem a fejem mielőtt válaszolnék.
-Miért is lenne gondom egy magamfajtával?
Kérdem és fel emelem a kezem. Tenyeremet felé mutatom amin egy furcsa "tetoválás" díszeleg. Ide oda fordítom finoman, hogy jobban szemügyre vehesse. Mikor félig felfelé néz a tenyerem kinyúlok, megfogom a nyakát és finoman közelebb húzom magamhoz egy csókért. A gyors kontakt után kicsit eltávolodom, ahogy ő is.
-Az a fürdő nagyon szimpatikus...
Mondom sokat sejtetően és rá mutatok a szóban forgó helység ajtajára.
-Velem tartasz?
Kérdezem majd választ nem várva elindulok tusolni. Ha jön jön ha nem nem. Nem vagyok válogatós a helyszínt illetően.

Először csak kicsit kikerekedtek a szemeim. Óvatosan megfogtam a kezét, és épp hogy csak hozzáértem a hüvelykujjammal az ábrához a tenyere közepén.
- Nocsak... Úgy látszik ez az este számomra is tartogat kellemes meglepetéseket - néztem rá felvont szemöldökkel. Kicsit azért megkönnyebbültem. És valóban... nem mertem volna ilyesmire gondolni... reménykedni ilyesmiben, de egész kellemesnek ígérkezett a társasága anélkül is, hogy akaratosnak kellett volna lennem.
Elmosolyodtam, majd kicsit elnevettem magam halkan.
- Nos, örülök hogy így gondolod - vigyorogtam. - Már olyan gonosz terveim voltak, hogy erővel löklek be a zuhany alá - kacsintottam.
Elnéztem ahogy szinte elviharzik, de nem hagytam, hogy becsukja maga után az ajtót. Igaz, megtettem én helyette, de akkor már én is az ajtó belső oldalán voltam. És bár le voltam maradva a ruháim hiánya terén nem siettem el a dolgot. Persze azért nem akartam örökre így maradni.
Azt mondják a nőké az elsőbbség, de előre engedtem a fürdésben, csak aztán csatlakoztam hozzá.

16

Harsányan felkacagtam.
-Erőszakkal? Na arra befizettem volna.
Örömmel pillantottam vissza a ajtóra ami nem csapódott be a várt időn belül. Mira Blaster megérkezett már az alsómat dobtam félre és léptem be a zuhany alá. Míg ő csiga tempóban szabadult meg a civilizáció béklyóitól addig én már szappannal borítottam be az egész napos mocskot. Mire arra került a sor hogy a beszürkült vegyületet mossam le magamról Blaster is csatlakozott. Míg a rám hulló víz tette a dolgát, addig jobban szemügyre vettem azokat a vonalakat. Ahogy a lány testén kanyarogtak mint egy folyó a dombok közt a domborzatának két legnagyobb hegyére néztem amik között az istenek völgye húzódott. A pulzusom és a vérnyomásom is szemlátomást kezdett megváltozni. A szemre vételezés után megejtettem egy elismerő bólintást. Majd kinyúltam felé és két kézzel behúztam a zuhogó víz alá.

16

Azt hiszem semmi baj nem volt azzal, hogy elnéztem a rögtönzött műsort közben. Ne nem mintha ezek szerint magától nem fürdene, de valószínűleg többet úgy sem leszek ott hogy megnézzem. Mondjuk talán én még hozzá képest visszafogottan csináltam, de azt hiszem túl nagy kifogásom nem volt ellene, főleg ha már itt vagyunk. És főleg hogy úgy tűnt tetszik neki amit lát. Lett volna ellenkezőleg... csak merte volna.
Kicsit meglepett hogy magához vont, és ennek hangot is adtam, de aztán elnevettem magam.
- Nem hitted volna, mi? - szólaltam kicsit később miközben lassan a hajába túrtam. - Hogy valaki akaratod ellenére lökjön a zuhany alá. Addig jó - vigyorogtam, majd incselkedve megcsókoltam.
Ami azt illeti kicsit sem halvány fogalmam volt róla, hogy nem túl sok szükség lehetett arra, hogy még ilyenekkel hergeljem. De úgy voltam vele hogy ártani nem árthat. Kicsit sem ártatlan játékok voltak ezek, de a kimenetelükkel tisztában voltam... és hát azt hiszem többet nem is kell mondjak.
Mintha nem is figyeltem volna oda szép lassan el kezdtem húzni az ujjaimat a hátán ameddig a kezem elért.

16

-Nem hagytam volna
Viszonoztam a csókot és egy hosszasabb csata vette kezdetét a két ajak és nyelv között. Kezeim lassan vándor útjukra indultak. Egyik lassan a hátára kúszott és erőteljesen kezdte hozzám préselni a másik testet. Ezalatt a másik Blaster formás, mélyen fekvő domborulatára csúszott. Tett rajta pár körző mozdulatot, majd lecsúszott a lány combján. Finoman rá markolt majd feljebb csúszott és ismét. Így lépkedett felfelé, vissza a lány hátsójára ahol egy ideig megállapodott. Felváltva kőrözött és markolászott az önállóvá vált végtag. Hirtelen azt se tudta mihez kezdjen.
Kicsit megemeltem a lányt és a fal felé fordítottam aminek végül egész testemmel neki préseltem. Elhúztam a fejem és vettem egy levegőt Utána vissza hajoltam egy lágy rövid csókért. Először ajkára, majd a szája szélére, nyakára, mellkasára. Felszabadult két kezemmel és számmal lassú kezelésbe vettem a két hegyet ujjaim és ajkaim finom összjátékával.

16

A nagy macsó, persze, nem hagyta volna magát. Nem hinné el nekem hogy esélye nem lenne... így vagy úgy. Ezt azt hiszem kissé megmosolyogtam magamban, de túl sok gondolkozni való időt nem kaptam.
Nem túl sok lehetőséget hagyott nekem, de nem is bántam. Nem volt okom a panaszra. De így az én kezeim is maximum a hátán lehettek el... meg az izmosabb hátsó részén.
Azt hiszem teljesen kiüresedett a fejem. Még a hideg kő is jól esett, aminek önkénytelenül a falnak préselődtem. Nem hogy még a többi... Bágyadtan simogattam a fejét, valószínűleg a mai este a hajén is megfog látszani... Húztam magamhoz. Természetesen nem az volt a szándékom, hogy belefulladjon abba amit csinál... de azt hiszem a többi érthető...

17

A vízcsobogástól ugyan nem hallottam a szívverését, de érezhetően felgyorsult. Reakcióiból ítélve tetszett neki a dolog így még elidőztem egy kicsit a két hegység környékén. Végül elindultam lefelé, lassan apránként egy-egy csókot lehelve testére, mintha csak lépkednék. Ahogy az élet forrásához értem először csak megkörnyékeztem a bejáratot.
A bázis megkörnyékezése után jöhetett maga az ostrom. Ezt azonban két csontos jó barátomra bíztam. A kéz egy mozgékony, hosszú és hajlékony végtag így nem volt gond, hogy felemelkedtem néhány csókért.
-Ugye, hogy nem is olyan rossz?
Kérdezem fülébe súgva, kissé gonoszan. Fölényben éreztem magam. Talán kissé túlságosan is, így egy kicsit engedtem a préselésből. Kíváncsi voltam kap e az alkalmon és megpróbál e felül kerekedni. Közben az ostrom nem hagy alább, sőt...

17

Ilyesmire azt hiszem nem számítottam volna egy egy éjszakás légyottól. Viszont úgy tűnt... a kiszolgálásra egy szavam sem lehet. Be is csuktam a szemem, és nem is figyeltem másra.
Szinte hozzá nyomtam magam mikor megcsókolt. Átnyúltam a válla fölött és a hajába markoltam. Ezzel valójában kicsit rá is támaszkodtam.
Viszont amikor a fülembe suttogott kipattantak a szemeim. Összevont szemöldökkel néztem magam elé pár pillanatig. Szerencsére nem látta az arcomat, különben valószínűleg kapott volna egy jó szúrós pillantást. Kicsit sikerült odacsapnia a hangulatot... na sebaj.
- Tudsz ám hülyéket kérdezni - jegyeztem azért meg. Viszont ennek ellenére úgy tűnt minden gond nélkül el tudta terelni erről a figyelmemet.
Megcsókoltam, és azt hiszem egyre jobban sikerült szorítanom a haját, talán tépni is. Viszont azért pár hiányzó hajszál egy ilyen estéért megéri... majd úgy is visszanő.

18

Megjegyzésére csupán gonoszan felkacagtam és kicsit agresszívabban hatolt be a két ujjam amitől szemlátomást kicsit meg is ugrott. Aztán folytattam azonban az eddig megszokott tempónál kicsit gyorsabban. Két behatolás közt körkörös mozdulatokkal kényeztettem odalent míg fent heves csókokkal bombáztuk egymás ajkait. A hajtépésben találtam egyfajta izgató perverziót amitől még inkább kezdtem elveszteni azt a minimális önkontrollomat. Kezemet kihúztam a háta mögül és kebleivel is játszottam tovább. Az erősödő hajtépés azt sugallta, hogy tetszik neki és csináljam gyorsabban. Így is tettem, egészen addig tartott a vad tempó mind a három fronton, főleg legalul amíg úgy nem ítéltem, hogy el nem ment.Olyankor kicsit lassítottam és leszakadtam ajkairól, hogy szemügyre vegyem milyen képet vág. Esetleg van e valami mondani valója.
A bemelegítés után hátrébb léptem egy lépést. Nem tudtam neki mennyit kell pihenni mielőtt folytathatnánk. De úgy gondoltam itt az ideje, hogy ő is csináljon valamit bevezetéshez. Egy éjszakáról van szó, de azt úgy kell eltölteni, hogy későbbre is elég legyen. Rajtam is meglátszott a vérnyomás változás és a pulzus szám emelkedés. Álltam és vártam.

18

A falnak döntöttem a hátam, mert máskülönben azt hiszem gondjaim lettek volna az állva maradással egy kis ideig. Manapság azt hiszem kevésszer van részem ilyen fürdésben, legalábbis kevesebbszer mint szeretném, futott át az agyamon. Bágyadtan néztem rá, és még mindig elhagyva magamat támasztottam a fürdő falát, valószínűleg pont úgy ahogy egy ilyen után elvárható.
Ő viszont... Erőtlenül elnevettem magam, és kicsit megráztam a fejem. Ő csak úgy állt ott mint, aki csak arra vár, hogy egy nő leteperje. És nem hinném, hogy sokat tévedtem volna ebben.
Ellöktem magamat a faltól és közelebb léptem hozzá. Megérintettem az állát és az arcát mustráltam.
- Na mi van? Úgy nézel ki mint aki csak arra vár, hogy őt is egy falhoz nyomják... Ne ezen múljon... - léptem még közelebb hozzá, majd még közelebb hát ha így eljutunk a falig, de ha nem hát nem azon sem akadtam volna fenn.
Megcsókoltam az álla alatt, majd a száján. A kezeim közben elkezdték bebarangolnia testét egészen a nyakától kezdve. Valahol arra számítottam, hogy egyszer csak rám veti magát az előbbiek után, mert nem az volt a baj, hogy ne lett volna... kedve, efelől senkinek nem lehetett kétsége azóta hogy beléptem a zuhany alá. Erre mégis itt kéreti magát mint egy szégyellős lány. Szörnyű...
Mikor a kezeim a hasánál jártak a vállát kezdtem el csókolni. Aztán egy kicsit elindultam a mellkasa felé, de mindezt próbáltam úgy, hogy egy kicsit se távolodjak el tőle, mondhatni mindenem hozzáérjen közben.

18

Sejtelmesen mosolyogtam Blasterre kérdése után Majd halkan súgtam vissza.
-Lehet.
Nem hagytam, hogy elmozdítson a helyemről. Azt azonban maradéktalanul hagytam, hogy kissé kényeztessen. De valahogy nem így képzeltem el. Kicsit hagytam, hogy tegye a dolgát. Végtére nem volt rossz, de akkor is másra gondoltam. Vártam még hátha oda is eljut.
Kezdett ez a szokatlan gyengédség egyre kellemesebb lenni. Karjaimmal átfontam és magamhoz szorítottam. A testek egymáshoz simulását nagyban könnyítette a még mindig zuhatagban aláhulló víz. De nem tartott sokáig részemről ez a kis gyengédség. A szorítást abbahagytam, hogy tudjon szabadon mozogni. Alul pedig a csípőm és a maga nyúlványa már kezdtek nagyon éhesek lenni. Ez a folyamatos mozgásból amit a lány felé végeztek elég egyértelműen nyilvánult meg. Éreztem, hogy egyre kevésbé bírom magam vissza fogni. Ha nem lép valami akkor biztos vagyok benne, hogy eldurran az agyam.

18

Nos az ölelésre nem számítottam, legalábbis így nem. Fogdosásra igen, hiszen mindent a kéznek, és másnak, szabály volt érvényben. A kezeim, amik eddig valószínűleg kínzó lassúsággal, de vészesen haladtak lefelé megálltak. A derekára tettem őket, és végig simítottam a bőrén, ezúttal minden incselkedés nélkül.
Viszont úgy tűnt ez valami pillanatnyi hóbortja lehetett. Mondhatni kár, de engem az sem zavart ha az előző... stílusban folytatjuk tovább. A kezeim már így is megfelelő magasságban voltak mondhatni. Gondoltam viszonzom az előbbi kézügyességi produkcióját. Viszont volt valami, ez talán női dolog hogy élvezettel játszunk a másik nem tűréshatárával. Először éppen hogy csak hozzáértem, incselkedtem vele. Megfordult a fejemben hogy talán nem kéne, de legrosszabb esetben mi történhet? Befejezzük amit elkezdtünk. ÉS ha kibírja, akkor majd egy kicsit később lesz ugyan ez. Nem terveztem örökké az idegein ugrálni. Megkapta ugyan azt amit én az előbb.

18

Gyűlöltem amikor a nők az idegeimmel játszottak. De mindig is olyan izgatóan hatott. Valahol mélyen tulajdonképpen jó volt. Nehezen de türtőztettem magam. Lent egyre inkább éhezett hú társam. A nő közelsége és lassú csikis közeledése. Mikor végre oda ért, ugyan csak egy pillanatra, az érintést határozott öröm fogadta egy kiugrás képében.
A szerszám ahogy kezelésbe lett véve az eddiginél is jobban magához tért és megacélozta magát.
Mély sóhajok hagyták el számat ezzel dicsérve a lány ügyességét. Vagy jó érzéke vagy pedig sok gyakorlata volt a dologban. Nem mintha különösképpen ez fontos lenne. Lehet, hogy mind kettő. A lényeg az élvezet volt amit képes volt nyújtani.
Bal kezem erőtlenül lógott mellettem míg jobb a lány fején, haját összekócolva, könnyed mozdulatokkal segítve a kellemesebb ritmus megtalálásához. Elégedetten sóhajtoztam, néha csípőből rásegítettem, egyre inkább éreztem, hogy kell hozzá az a mozgás.

18

Egy kaján félmosoly ült ki az arcomra, mikor úgy tűnt tetszik neki a dolog. Biztos volt, hogy teljes csalódással már egyikünk sem távozni. Hiszen abba hagyni eszem ágában nem volt, amíg nem volt biztos a siker. Mindketten belemerültünk úgy látszik, de ő tuti, és ki ne értékelné, ha sikerült elérnie amit akart.
Amikor úgy tűnt most már elég lesz a jóból egyenlőre, hagytam neki egy kis szusszanásnyi időt. Viszont ettől az egésztől egészen kedvet kaptam a folytatáshoz. Na nem mintha eddig hiányában lettem volna, de izgató volt mi tagadás. Nem beszélve arról, hogy ez a gondolat eszembe juttatta az előbbi fordított verziót.
Végül újból hozzásimultam egészen és megcsókoltam. A szemébe néztem és elvigyorodtam.
- Mit gondolsz, itt folytassuk vagy odaát a szobában? - De aztán eszembe jutott, hogy én nem voltam olyan kedves, hogy annyi időt hagyjak neki, hogy magától összeszedje magát, mint ő az előbb nekem. - De ha kérsz még egy kis időt. akkor csak szólj, ne ezen múljon.

18

Már igen csak közel kerültem a tűrés határhoz, amikor abbamaradt a kényeztetés. Az a kis pihenő jót tett. Éreztem, hogy még egy mozzanat és lőttek az élvezeteknek a következő fél-egy órában. Legalább is a részemről. De Blaster nagyon is értette a dolgát. Kezdtem eltávolodni attól a bizonyos határtól, amikor is egész testemen éreztem, hogy lassan kúszik felfelé. Amikor felért egy újabb csók párbaj vette kezdetét. Eszem ágában nem volt elmászni az ágyig. A következő kört esetleg de ezt már nem.
-Ez is egy szoba...
Súgom a fülébe közben elkezdek vele masírozni a fal felé és a további kommunikációt elkerülendően ajkainkat összetapasztom. Ahogy érzem, hogy falnak ütköztünk lassan helyet foglalok benne és lassú ám erélyes lökésekbe kezdek.

18

Azt hiszem erre a válaszra nem számítottam Igenre vagy nemre inkább, bár ez is valahol az volt, mégis felvontam a szemöldököm. Ami utána jött már kezdett ismerős lenni, és már sejtettem, hogy ismét egy fal és közé leszek szorítva. Bár igazából annyira nem is bántam, vagy ha mégis egy kicsit akkor sikeresen elfeledtette velem.
És ahogy sejtettem bizony a fal is megérkezett. Teljesen neki döntöttem a hátam, mondjuk nem mintha túl sok más esélyem lett volna. Megkapaszkodtam John karjaiban, de ő közben nem is tétlenkedett. Felsóhajtottam, majd szinte belerázkódtam, a kezeim pedig a karjaira szorultak. Kicsit össze kellett szedjem magam, hogy nem csak lógjak rajta. Aztán lassan mozgatni kezdtem a csípőmet rásegítve a dologra. Teljesen elengedtem magam, a hangomat is, bár sosem voltam az a sikítozós fajta.

Néhány órával később frissen és üdén tértem magamhoz az ágyban. Rég voltam már ilyen jó passzban. Talán még régebben ébredtem valaki mellett. Bár ez a része valahogy hidegen hagyott. Blaster fölé hajoltam és kicsit nézegettem ahogy békésen alszik. Hirtelen nem tudtam, hogy megjelöltem e, de ahogy lapozgatom vissza az emlékképeket megtalálom azt a pillanatot amikor a hasán elhelyezem a kézjelem. Most, hogy már bármikor magamhoz tudtam szólítani, vagy éppenséggel én tudtam hozzá keveredni, nyugodtan másztam ki az ágyból. Bemásztam a zuhany alá és immáron egyedül fürödtem le. Derekamon törülközővel léptem ki a zuhany alól amikor megcsapta a fülem a szirénák hangja. Ismerős szirénák zöreje volt. Először titkon reménykedtem, hogy nem értem jöttek. De ahogy a hangosbeszélőben a rendőr rekedtes hangja az én nevemet skandálta ez a kevés remény is kiveszett belőlem. Az ablakhoz lépdeltem és kilestem a redőny lemezei között. Túl sokan voltak ahhoz, hogy lerendezzem őket egyedül. Sietve eltávolodtam a faltól és magamra kaptam a nadrágomat.
-Jobb lesz ha te is eltűnsz...
Szóltam oda a kelleténél nyugodtabban Blasternek miközben a zoknimmal szerencsétlenkedtem. hasonló nyugodtsággal folytattam a kis sztorit arról, hogy mire számíthat ha nm lép le időben.
-Mindjárt betöri 3 kommandós az ajtót, telelőnek a vakcinájukkal majd mikor magadhoz térsz egy cellában vagy kihallgató teremben találod magad...

Azt hiszem úgy aludtam el mint egy darab kő. Álmodtam is valamit, de nem hinném hogy vissza tudnék emlékezni rá. Csak azt tudom, hogy valami furcsa hang szólalt meg benne, viszont arra kellett fel ébrednem, hogy nem álmomban szól, hanem a valóságban, és baromira zavar.
Nyűgösen nyöszörögtem és megpróbáltam kinyitni a szememet, de aztán rájöttem, hogy mégsem szeretném. Nagyon nem akartam felkelni. Persze általában ilyenkor nem szokott ez sikerülni az embernek. És amúgy is, jelenleg azt sem tudtam hol vagyok.
- Haa? - próbáltam megint felnézni mikor valaki hozzám szólt. Valaki... az este csődöre. - Mi? Vá'... Várj, mi, hogy? - ültem fel, majd a tértemre támaszkodva kezdtem el masszírozni a homlokom. - Mi van?!
Ahogy kezdtem felfogni, egyre rosszabbul festett a kép, én meg kezdtem egyre egyre jobban betojni. Most komolyan ránk törhetik az ajtót, miközben én még itt ülök egy szál semmiben. Kissé bizonytalan lábbakkal felálltam és a ruháimért botorkáltam a fürdőbe.
- Vakcina?! - ocsúdtam fel visszafelé félúton, közben mondhatni már félig fel voltam öltözve. A kardigánomat meg kell találjam. Még ha mezítláb is kell kiszaladnom a szobából, mert a szandálom még a kezemben volt, de akkor is azt veszem fel előbb.

Csak néztem hogy ilyen helyzetben milyen lassan mocorog. Este bezzeg ennél aktívabb volt. Nem mintha gond lenne, de úgy tűnik nem hatja meg túlzottan, hogy mindjárt ránk rúgják az ajtót. Az említett nyílás záróra néztem, közben már két ujjam közt lóbáltam a késemet. Ahogy a fürdő ajtó becsukódott a bejárati ajtó már be is szakadt. Az első belépő őr még körül se nézett mire a fejébe került a kés. Ahogy elfeküdt már dőlt is rá a mögötte álló akinek a torkán szúrtam fel a késsel, át a nyelvén fel egészen az agyáig. Kihúztam belőle a kést és hagytam eldőlni a hullát. A Jéggé dermedt utolsó emberrel néztem farkas szemet. Kezében enyhén leengedve rázkódott a fegyver. Végül eldobta és görcsbe húzódva felakadt szemekkel terült el társain. Dőlés közben hátborzongatóan kellemes hangot adott ahogy a kés pengéje végig siklott a két csigolya között. Leráztam róla a vér egy részét a maradék vért pedig lezseren beletörültem a nadrágomba. Aztán volt kés nincs kés.
-Megmondtam, annyira kiszámíthatóak...