Coney Island

Ránézek Kira-ra, és szigorú arccal bólintok. Muszáj, hogy megnézze egy orvos, nincs sok választásunk.
- Igen, muszáj. Ha begyullad a sebed, akkor az mindent nagyon meg tud nehezíteni. Egyébként az illető mutáns. Ha meg nem tetszik, úgyis csak egy kedves mosoly és a fekete füstölő szemeid kellenek, hogy elengedjen. Azt mondtad, nem szokták észrevenni, ha turkálsz a fejükben, igaz? Viszont orvos, az kell. Ez nem kívánságműsor, remélem, megérted! Mostantól felelős vagyok érted. Amúgy sem mész egyedül, nyilván elkísérlek. Egyébként kissé változékony hangulatú, de alapvetően jószándékú a doktornéni - teszem hozzá egy mosoly kíséretében.

Örömmel konstatálom, hogy sikerül megnyugtatnom. Semmi kedvem úgy küzdeni a biztonságáért, hogy ő közben folyton valami hátsó szándékot sejt.
~ Mennyivel egyszerűbb csak tisztán önzőnek lenni, segítő szándék nélkül! Mindegy, azt már elszúrtam vagy száz évre. Meg aztán nem is olyan rossz érzés ez a segítősdi. Főleg, mikor azok a hálás szemek csillognak felém. Lehet, hogy mégis hatott az az agykurkász trükk?
Inkább túlteszem magam ezeken a kételyeken, hiszen úgyis mindegy. Ha belemászott a fejembe, és az akaratom kevés volt ellene, akkor így jártam. Ő meg megérdemli, ha lenyomott. De csinos, és amikor éppen nem ijedezik, akkor nagyon tud tetszeni. Ilyen embereket pedig szívesen tartok a közelemben.

Látom a félszt a szemeiben, ahogy kimerészkedik az utcára, az autóhoz óvakodik, rám néz, végül csak beül. Végigmérem így, ahogy kicsire összehúzza magát. Fél, az nyilvánvaló.
- Mondanám, hogy ha félsz, fogd a kezem. Akkor viszont nehezebben vezetnék, váltani is kell valamivel. Ha meg nem bízol bennem, akkor olvass a gondolataimban nyugodtan! - vállat vonok, majd indítok.
Észreveszem, hogy a rádiót figyeli. Megcsóválom a fejem, és Kira-ra nézek.
- Inkább nem kapcsolnám be. Lehet, hogy pont rólad beszélnek benne. Az meg csak fusztrálna. És ha már így említed, ezt vedd fel!
Kezemben megjelenik egy széles lencséjű női napszemüveg. Fekete természetesen. Felé nyújtom, majd ha elvette, előre hajtom az eddig nem létező csuklyáját, egészen a szeméig.
- Így már jobb lesz. Van még kérdés?
Ezzel a lendülettel gyújtást adok, és indítok ki a sikátorból. Közben azon morfondírozok, milyen módon kezdeményezhetnék beszélgetést, ami nem a korábbi kínos témákat feszegeti.

Bár nem tetszik először sem a szigorúsága, sem az, hogy minden áron orvoshoz akar vinni; mégis fellélegzem, amikor kiderül, egy mutáns orvosról van szó. ~Aki ráadásul még nő is.~ Ezzel meg végképp eltűnt belőlem minden korábbi félelem a dologgal kapcsolatban.
- Rendben, igazad van. Ha tényleg olyan, mint mi… én sem ellenkezem. Csak tudod, évek óta rajtam kísérleteznek mindenféle őrült orvosok és tudósok. Kissé tartok tőlük. - Mondtam bátortalanul. Nehezemre esett beszélni az érzéseimről, általában magamba fojtom őket. Elvégre eddig nem volt igazán kivel megosztani őket. Nick-kel meg érthető módon ezt a témát kerüljük gondosan mindketten. Azért sietek hozzátenni még valamit.

- Nézd, én csak legvégső esetben nyúlok azokhoz az ébenfekete szemekhez. Nem venném el mástól a szabad akaratát, ha nem muszáj. Csak az életben maradáshoz használom. Ez az egyetlen fegyverem, amim van. De néha úgy érzem, sokkal rosszabb az, amit ezzel teszek másokkal; mint az, hogy elraboltak és kísérleteztek rajtam. - Hallgattam el. Ismét önmarcangolni támadt kedvem. Utáltam, hogy nem normális emberi lényként születtem. Néha igazat adtam azoknak, akik bezártak. Ekkora hatalom túl sok egy embernek. Inkább átokként gondolok rá, mint áldásként. Nem csodálkozom egy cseppet sem, ha félnek tőlem. Már önmagában ez a képesség, az akaratátvitel is képes bárkit bármire rávenni. Ismét eszembe jutottak azon emlékképek, amik a szökésünkkor maradtak bennem.

Gyakorlatilag idővel mészárlást rendeztem. Hiszen míg kezdetben az egyes embereket rá tudtam venni, hogy ne jelentsék, hogy láttak minket; amikor több emberrel találkoztunk erre már nem voltam képes. Ráadásul idővel már fegyverekkel voltak a nyomunkban, csak így juthattunk ki… ha ők meghalnak. És meglepő könnyedséggel vettem rá egyesével őket a vérontásra. Látom, hogy próbálja elpoénkodni a dolgot, de most komolyabb dologról van szó, mintsem holmi egyszerű mezei ijesztegetésről.
- Sajnálom, de egyszerűen nem tudok ilyen hirtelen átállni. Fél éve bujkálok és eddig mindig rám akadtak valahogy. Hidd el, nem szórakozásból vagyok ilyen paranoiás. - Mondom savanyúan. Persze egyből kiszúrja, hogy a rádiót lesem. De arra hivatkozik, hogy frusztrálna és nem jó ötlet. Nem tudom, mióta lett ilyen jó emberismerő. Bosszant, hogy azt hiszi, ismer. Pedig nem is.

- Talán ráparáznék, de nem biztos. Az viszont igen, hogy az információ hatalom. Ezt az egyet megtanultam. Ha tudom, mit terveznek ellenem, képes vagyok lépni még időben. Hogy mit? - Kérdezek, de feleslegesen. A semmiből ismét megjeleni egy újabb használati tárgy, ezúttal egy fekete nagy lencsés napszemüveg. Elveszem tőle és felveszem, miközben érzem, hogy valamit a fejemre rak. Kitapogatom és meglepve érzem meg a kardigánon hirtelen megjelenő kapucnit. Egészen a szememig ér, ahogy a fejemre húzza. A kérdésétől felszalad a szemöldököm, bár most ezt nem láthatja.
- Van valami kajád? - Érdeklődöm. - Éhen halok. - Vallom be szemlesütve, mire le is esik az orromról a napszemüveg, de még időben elkapom.

Szerencsére megnyugszik, mikor hallja, hogy a doktornő szintén zenész. Akarom mondani, szintén mutáns. Kapok egy kis ízelítőt abból is, miért nem szívleli az orvosokat. Való igaz, a diliházban sem orvosoknak nézik a fehér köpenyeseket, sokkal inkább börtönőröknek. Részben tényleg ez a feladatuk, de azon túl a súlyosabb eseteknél halálos ellenségként tekintetek rájuk betegeik. Megkínzóikként, életük megkeserítőjeként. Mert nem értik őket, vagy nem is akarják érteni őket. Csak teszik a dolgokat különös, megmagyarázhatatlan szabályok szerint...
~ Sok volt a regényolvasás, Cristopher!
Megrázom a fejem, és pislogok néhányat. Megdörzsölöm a szemem, fáradt vagyok. A fényes páncélú lovagra is ráfér időnként a hálóköntös. Még akkor is, ha netán ez a fényes páncél lehet fényesfekete is.

Lévén a lemenő nap tökéletesen az arcomba sütött, elővarázsoltam egy napszemüveget, és azon nyomban fel is vettem afféle hollywoodi mozdulattal.
- Nem hinném, hogy azon kellene töprengened, melyik a rosszabb. Ha nem muszáj, nem használod, rendben? Ha félsz, hogy nem tudsz objektíven ítélni, majd leszek én a bölcs bácsikád, aki felügyel rád.
Egy pillanatra oldalt pislantok a szemüveg alatt, és tán el is mosolyodok. Majd vissza, és gyújtás. Felmorran a motor, valódi fenevadként dorombol egyetlen gazdája keze alatt.
- Láttam a sebhelyeidet. Biztos nem kellemes emlékek, amik kötődnek hozzájuk. Gondolom, szabadulásodkor aki az utadba került, szintén nem járt jól. Nem is ítélkezek. Ha viszont a múlton akarsz rágódni, akkor akár mondhatod is a labor címét, és visszakísérlek hozzájuk. Koncentrálj a jelenre, de tartsd szem előtt a jövőt!

Hagyok egy kis időt, hogy megeméssze a tőlem hallott szavakat. Az az érdekes, hogy ezeken én sem sűrűn gondolkoztam, amiket most felvetett bennem. Ha már egyszer én lettem az őrangyala, azt hiszem, lehetek vele őszinte. Még ha nem is beszélem ki gyerekkorom minden csínytevését.
- Tudod, én is öltem már. Önvédelemből, de a gyilkosság akkor is gyilkosság. Olyan hatalom van a kezemben, amivel kis kreativitással és a birtokomban lévő tudományos ismeretekkel erőlködnöm sem kell, hogy akár egy kisebb hadsereget eltakarítsak az útból. Ha egy kicsit jobban nekiveselkedek, még túlzott ötletesség sem kell hozzá. Ettől még megvannak a magam sebhelyei, még ha nem is a bőrömön viselem őket. Tudsz olvasni a fejemben? Megmutathatom őket. Nem szeretem, ha az agyamban turkálnak, de most az egyszer megengedem neked. Ha szeretnéd.
Még a szemébe is nézek egy hosszabb pillanatig, mikor épp egy egyenes szakaszon gördül tovább az autó.

Jobb kezemben materializálódik egy tábla csokoládé és egy alma. Ha elvette, ezt követi egy palack narancslé.
- Töltetlen csoki. A töltelékek összetételét kevéssé ismerem, így könnyen valami sósmogyorós-lazacos csokit kaptál volna, ha nem figyelek. Megfelel?

Látom, hogy nagyokat pislog és a szemeit is dörzsölgeti. Nyilván fáradt.
- Biztosan menjünk? Fáradtnak látszol, aludhatnánk is felváltva valahol. - Adom elő bátortalanul a javaslatomat. Aztán, mint valami bűvész elővarázsolt egy újabb napszemcsit és felveszi filmekbe illő mozdulattal. Furcsa, hogy ennyire őszinte és kitárulkozó. Nem vagyok ahhoz szokva, hogy mindent egyenesen a szemembe mondjanak. Ismét rá kell szólnom magamra gondolatban, hogy ne hátsó szándékot keressek minden egyes szavában vagy gesztusában. Inkább kitekintek a kocsiablakon és a tájat figyelem, miután válaszadás helyett megrántottam a vállamat csupán, hogy nekem aztán édes mindegy. Pedig dehogy is mindegy. De ezt nem kell tudnia senkinek.

A motor csakhamar felbőg és megindulunk úti célunk felé. Amikor a sebeimet szóba hozza, arcomon megfeszülnek az izmok egy pillanatra és kezem is ökölbe szorul. Amikor ismét szétnyitom őket, nyirkosak. Érzem. Hirtelen emlékek rohannak meg arról, hogyan is szereztem őket. Ettől pedig javulni látszó kedvem egy csapásra a bányászbéka hátsója alá kerül. Számban epés, kesernyés ízt érzek. Nagyot nyelve próbálok nem ezekre a dolgokra gondolni, de nehéz úgy, hogy filmként pereg le előttem a múltam és azok a dolgok, amiket műveltek velem. A sok fájdalom… a tűszúrások… Beleborzongok az emlékükbe is. Ijedtség költözik a szemembe, amikor arról beszél, hogy akár még vissza is vihet hozzájuk. ~Hát tényleg megtenné? Csapda volt az egész?!~

Próbálom összehúzni magam olyan kicsire, amilyenre csak tudom, egészen a kocsi falához lapulok. Félek. Már bánom is, hogy egyáltalán beültem a kocsijába és hallgattam rá. Beszél, csak beszél, de nem nyugtat meg egy cseppet sem az, amiket mond. Csak még rosszabbul érzem magam attól, amiket korábban tettem. Mert igen, öltem. Nem is keveset azok közül a katonák közül, akik meg akik meg akartak állítani, hogy ne szökhessem el.
- Nem vagyok telepata. Legfeljebb megpróbálhatlak rávenni arra, hogy mond el nekem ezeket a dolgokat. És nem szeretném tudni, ha te nem akarod elmondani. - Mondtam halkan. A csokit, az almát és az innivalót szó nélkül veszem el, majd mielőtt az almába harapnék még megköszönöm őket.

Kis híján elérzékenyülök Kira aggódásán fáradtságom láttán. Az a kis híja épp csak a természetem, ami nem engedi, hogy egykönnyen elérzékenyüljek.
- Felőlem nyugodtan elruccanhatunk egy hotelbe. Ott viszont akkor kialszod magad, kettőnk közül téged üldöznek ki tudja már, mióta.
Ezzel a lendülettel már kanyarodok is egyik kedvelt szállodám felé, ahol tudom, hogy megfelelő a kiszolgálás. És persze, ahol keveset kérdezősködnek.

Mivel láthatóan nehezen viseli, ha komoly témában játszom a szavakkal, inkább pihentetem egy kicsit a beszélgetést. Hadd szedje össze magát! Semmi kedvem egy magába roskadt lány szétesett hitét söprögetni. Főleg nincs kedvem pont nekem szétzúzni. Így marad a várakozás.
Nincs túl nagy forgalom, ezért pont eléggé leköt a vezetés ahhoz, hogy kibírjam egy ideig beszéd nélkül. Egy ideig.
- Amúgy nem tudok semmit még erről a Stryker-ről, szóval mesélhetnél róla kicsit. Hasznos ismerni az ellenséget.

Az étel egész hamar elfogy, de az is lehet, hogy csak nem figyeltem. Minden esetre mosolyt csal az arcomra az az étvágy, amivel feldolgozza a kapott táplálékot.
- Azt hittem, az akaratátvitel és a gondolatolvasás együtt jár. Vagy te hogy csinálod ezt a dolgot?

/Manhattan - Bernould Hotel/

Egy félreeső... Jó, nem értitek. Ha azt mondom, félreeső, azt hiszitek, egy mellékutcában van, vagy ilyesmi. De ez nem. Ez tényleg annyira, komolyan, súlyosan félreeső volt, hogy a taxis egyszerűen nem találta meg, a GPS visszakérdezett, hogy "Mi van?", és miután elvileg már a megfelelő utcában voltam, még egy órán át bolyongtam hiába, mire megleltem.
Szóval, egy nagyon-nagyon félreeső, ócska kis késdobálóban, és/vagy becsületsüllyesztőben ültem, kinek melyik tetszik. Darienre vártam.
Néha az ajtóra pillantottam, bár kevéssé hittem, hogy azon keresztül érkezik. Vizezett sört ittam. Vagyis... Sörözött vizet, ha jobban belegondolok. Ez egy ilyen hely volt, na. De legalább vajmi kevés esélye van annak, hogy itt ránk találnak. Amúgy is, ha csak egy kis szerencsém is van, még az Öreg Kontinensen kajtatnak utánam.

Darien a meglepetések embere, ezért aztán Darren jól sejti, hogy nem tervez a főbejáraton át megjelenni. Hogy mégis így tesz, annak prózai oka van: a helyszín "#" közegészségügyi besorolást kapott, ami annyit tesz, hogy mocskossága miatt az ÁBC egyik betűjére sem érdemes, mosdó pedig egyáltalán nincs, ahol Szellem feltűnés nélkül megjelenhetne, így aztán marad a főbejárat.
~Mit fintorgok? Jártam már rosszabb helyen is, Afganisztánban például...ja nem, ott egész tiszta volt minden ehhez képest, és nincs is annyira eldugva. Na jó, munkára...~
Darren-el szemben foglal helyet, s az arcán megjelenik az a tipikus "ha itt végeztem elégetem a ruháim" grimasz, amit a férfi már jól ismerhet, hisz látta azután is, hogy a múltkor lehányta a cipőjét.
-Helló - duruzsolja Batman vidámságával - a körülményekhez képest egész jól nézel ki. Tudtad, hogy több rajongód van a városban, mint nekem az egész bolygón?
Közelebb hajol az asztal fölött, hogy ha hozzá hasonlóan kíváncsi embereket is kiszolgál ma a kocsma, azok ma hoppon maradjanak, még a szájról olvasni tudók is, kis kezével azt is eltakarja.
-Tudom, hogy kinek köszönheted a migrénedet, de nem fogsz örülni neki. Mond neked az a név valamit, hogy Boower?
Elvileg kéne, a fickó elég nagy név a szakmában, legalább akkora, mint Darren főnöke, igaz másik városban praktizál. Egyébként Sebi apja is, de ez egyenlőre mellékes...

Dariennek sikerült meglepetést okoznia azzal, hogy úgy érkezett, mint egy hétköznapi ember.
- Szia. A sas leszállt. A keselyű végveszélyben van... A strucc... Tojt egy tojást. Bocs, ilyenkor nem így kell beszélni? Ebben még kezdő vagyok...
Egy egyszerű kis tolvaj belekeveredik a hatalmasok játszmáiba... Drámai. Főleg nekem. De amikor meghallottam, hogy azok a bizonyos hatalmasok mennyire nagyon hatalmasok, elállt a szavam és elkerekedett a szemem.
- Oké, ennyi volt. Ha Boower akar hidegre tetetni, vagy ő akar itt valamit keverni általam, akkor ott szemben, a gazdaboltban veszek egy ásót, és elkapálom magam... Vagy mi. Bocs, városi vagyok. Szóval miért keverte ezt az egészet Boower, és miért pont én kerültem a célkeresztbe?

-A komodók lesik minden mozdulatod, a prérifarkas pedig tovább üldözi a gyalogkakukkot - feleli fapofával, utána pedig már éppen megdicsérné, hogy milyen jól fogadja a rossz hírt szerencsétlen Darren, mikor a -körülményekhez képest - meglepően higgadtból átvált unalmasan normálissá...illetve, annál kicsit azért nyugodtabb, hisz egyenlőre csak beszél róla, hogy elássa magát...
-Mi lenne, ha a kerti munkát későbbre hagynánk? - Kérdi unottan, de azért kitekint az ablakon, pontosabban kitekintene, de az a valami olyan igénytelen, hogy komoly kétségei támadnak afelől, hogy tényleg egy ablak. - Beszéljünk inkább vidámabb témákról. Asszony hogy van? Szereti még az indiai kosztot? - Ezt már jóval vidámabban kérdezte, és valamivel hangosabban is. A következő mondandója kedvéért aztán megint Darth Vader mélységébe süllyed a hangja. - Be akarta bizonyítani, hogy a főnököd egy vén barom, aki egy félreértés miatt csatatérré változtatja a várost, és az igazat megvallva, nem állíthatom, hogy komoly probléma lenne a felvetésével. - Megveregeti a férfi vállát, mintegy biztatásképpen. - És persze azt is tudjuk, hogy mennyire ügyes gyerek vagy! Nálad jobb póstás nincs a városban, megérdemled, hogy legyen saját biciklid! - A hallgatózóknak szánt információmorzsa elszórása után a változatosság kedvéért tovább suttog. - Boower tudta, hogy te kihúzod addig, amíg a terve következő fázisa is életbe lép.

Az asszony?
- Jól van, meg a kölykök is. A kis Charlie már beszél is. Azt mondja mindig, hogy "Nehúzdazidőt". A Főnököm tényleg egy vén barom, ezt nem lehetett valami nehéz bebizonyítani.
Na igen, nagyjából, ahogy sejtettem. Bár arra nem számítottam, hogy pont Boower lesz az, aki az egész mögött áll, de összességében valami hasonlóra számítottam, mint végkifejletre... Vagyis... Hol van az még? Végkifejlet... Hiszen még élek! Akkor még messze a vége... Na jól van, Darren, elég a negatív szemléletmódból! Nézzük pozitívan a dolgokat. Boower szerint ügyes vagyok. Az is valami, nem?
- Nagyon örülök, hogy nem húztam keresztül Boower számításait. Már csak azt szeretném tudni, mi a tervének az a bizonyos második fázisa, és mennyire fog az nekem fájni?

-Az a Charlie egy haláli figura - jegyzi meg, cseppet gúnyosan - remélem leszokott már róla, hogy az erkélyről vizeljen a vendégseregre. Tudom, hogy még csak három éves, és nagyon cuki volt közben, de mégis...na.
Némi fájdalommal veszi tudomásul, hogy Darren-t jobban érdekli az életére törő maffiózók hada, mint az ő sziporkái, úgyhogy inkább szépen, halkan, az asztalra könyökölve, mint aki elaludni készül itt, folytatja, monoton hangon.
-Sajnos még segítettünk is neki. A terve második fázisa az, hogy miután a belsős embereket lóvá tetted, akkora vérdíjat tűznek a fejedre, hogy idecsődítse az összes maszek verőlegényt. Ezek közül sajnálatos módon akadnak páran, akik titokban annyira nem is szabadúszók, mint azt elsőre elvárná tőlük az ember. - Vár egy kicsit, hogy Darren megeméssze a hallottakat. Egy saját bevallása szerint pitiáner tolvajnak nem lehet kellemes a tudat, hogy bandaháború törhet ki, ráadásul ő az ürügy arra, hogy az ellenség serege a városba jött...ráadásul észrevétlenül...vagyis, a többség számára észrevétlenül. - Na persze, ők legalább nem vadásznak rád, miért is tennék? Innen tudjuk egyébként kik ők, és hányan vannak, mindenki más bevette a cselünket, és elhúzott innen, csak az a 30 mutáns bérgyilkos, meg vagy 200 maffiózó maradt itt, akik sosem akartak fülön csípni téged, ők ugyanis nagyobb vadra fenik a foguk. A városra...
Mélyet sóhajt. Amit most elmondott, akár lehetne jó hír is, ha nem számoljuk a vérfürdőt, amivel jár egy ilyen hatalomátvétel, még ha meglepetésszerűen támadnak is rá a mostani fejesre, de sajnos, ez még nem minden...
-Hogy mennyire fog fájni neked? Sajnos Boower nem szereti az elvarratlan szálakat, neked sem fog kegyelmezni, miután rajtaüt a z összes főnöködön egyszerre, amint ugyanazon a helyen lesznek, méghozzá a hét végén.
Vár egy pár percet megint, hogy Darren-nek legyen ideje mindezt végig gondolni, és csak ezután szólal meg ismét.
-Egyszer azt mondtad nekem, hogy ha lenne egy zacskó kincsed, nem háztetőkön bujkálnál - ezzel együtt át is nyújtja azt a bizonyos zacskót, benne a valódi gyémántokkal. Most már van, mihez kezdesz hát?

A dolgok ilyetén állása igencsak elszomorított. Rossz volt hallani, hogy mialatt én majd valahol külföldön húzom meg magam, itt tucatszám gyilkolják majd az embereket. De hát az élet kegyetlen...
Á, kit akarok átverni? Úgyse fogok lelépni. Nem vagyok én olyan önző. Bár az lennék... Így nem marad más, mint hősködni, és hősi halált halni a városért...
A gyémántok megleptek. Meg voltam győződve róla, hogy azokat már rég elsuvasztotta valaki, hogy amikor már mindenki megfeledkezik róluk, mit tudom én, hat-hét hónap múlva, majd előveszi őket és bezsebeli a pénzt. De most itt voltak.
- Na jó. Ugyan a nagyfőnök egy seggfej, de azért jobb lenne, ha Boower nem kerülne hatalomra. Már csak azért is, mert akkor kinyír, ugye. Figyelj, van egy zacskó nyilván lopott gyémántunk. Van egy körözött bandavezérünk, akit ha kell, elő tudunk keríteni itt a városban. Ha ezt a kettőt összerakjuk, talán ki tudunk gondolni valami okosat. Figyelj, nem akarom, hogy itt vérengzés legyen. Viszont nem tudom, mit lehetne tenni. Az a harminc mutáns bérgyilkos eléggé csúnyán hangzott. Ismerek pár magunkfajtát, aki esetleg segíthetne, de kevesen vagyunk. Egyébként hogy szerezted vissza a gyémántokat?

Mostanáig legfeljebb csak a színjáték kedvéért vetette le a jéghideg, cseppet pszichopata profi gyilkos álarcát, ám amikor Darren a maradás mellett dönt, szája mosolyra húzódik. Tudja jól, hogy ez őrültség, és a helyes döntés a menekülés lenne, de nem tehet róla, szereti a hősöket.
-Jól van. - nyelvével vidáman csettint egyet. Lehet most fog belevágni élete legveszélyesebb balhéjába, ráadásul mindezt pro bono, de legalább lesz egy jó sztorija, és végeredményben csak ez a fontos, nem igaz? - Ha már a körözött maffiavezérnél tartunk, a fiacskája is itt van a városban, volt is szerencsém hozzá. Majdnem annyira népszerű, mint te.
Felhorkan az utolsó kérdés hallatán, majd sokatmondó pillantást vet a vele szemben ülő férfire.
-Biztos tudni akarod? - Kérdi sejtelmes hangon, de komor álarcát ezúttal sem tudja sokáig fenntartani. - Inkább csak a vidám részét mesélem el, megvan a gyűrű, és Lynn-nek is tettszett. Ha ezen túl leszünk, meghívlak az esküvőre is, az én tanúm egy kegyetlenül helyes, indiai lány, már csak ezért is érdemes átvészelni ezt az egészet, nem igaz?
Ami a toborzást illeti, azt direkt hagyta ez a hír után. Neki is eszébe jutott még valami, csak nagyon nem tettszik neki az ötlet.
-Tudod, van egy rendőrfőnökünk, akiről azt rebesgetik, hogy nem szívleli a fajtánkat. Vajon mit szólna, ha megtudná, hogy valaki több mint két tucat ilyen embert csempészett a városba?

Mélyet sóhajtottam.
- Nem, nem biztos, hogy tudni akarom. És igent mondott? - úgy csináltam, mint aki meglepődik, de aztán elvigyorodtam - Gratulálok!
Egy kegyetlenül helyes, indiai lány? Ratna. Tuti. Abból ítélve, hogy bárkivel találkozom, az ismer mindenki mást is, akivel eddig találkoztam, ez csak Ratna lehet. Viszont ha Darien ezt a kérdést így tette fel, az azt jelenti, hogy Lynn bizony egy pletykás nőszemély.
Vagy esetleg nem is Ratnáról van szó, és már megint azt hiszem, hogy világméretű összeesküvésre bukkantam, holott nem is. Néha megesik az ilyesmi...
Elgondolkodtam Darien utolsó mondatain. Lassan elvigyorodtam.
- Mondták már neked, hogy zseni vagy? Ez az! Rájuk uszítjuk a rendőrfőnököt, ő szépen, kéz alatt elpakolja őket harminc évre, mi meg elmegyünk Hawaii-ra nyaralni. Én fizetek. - emeltem fel a kis zacskót.
Persze nem lesz ez ilyen egyszerű, tudtam ám én.
- Komolyra fordítva a szót: mi a konkrét terv? a zsaruk jók, de kevesek lesznek Boower-hez. Jogilag nem tudják elfogni, ha csak nem szerzünk ellene olyan bizonyítékot, amit egy ezerötszáz dolcsis órabérű ügyvéd sem tud megdönteni. Talán a fiával kéne megpróbálkozni...

-Még szép, hogy igent mondott - feleli, átszellemült arccal - Tökéletes este volt, olyan romantikusra sikerült, hogy talán még te is igent mondtál volna, általában nem hallgatok sting-et, de ahogy ott énekelt, és mi közb...khmm...na szóval! - Villámgyorsan tünteti el a boldog vigyort az arcáról, hogy legalább megpróbáljon úgy viselkedni, mint egy hideg, számító, profi bérgyilkos, akire ilyenkor szükség van, és nem valami hősszerelmes, aki nemrég jegyezte el a szerelmét....nem olyan könnyű a bűnre koncentrálni ilyenkor, de megpróbálja.
-Na mi az, ennyire megmozgatta a fantáziád az indiai lány? Jobb ha belehúzol, állítólag van valami udvarlója. Logan szerint kicsit különc csávó, de amúgy rendben van...emlegetett valami növényt is.
Legyint egyet, ezzel is elismerve, hogy ez most egyáltalán nem fontos. Darren szavai hallatán vidáman biccent egyet, bár ha őszintén akarna felelni, akkor azt mondaná, nem, még soha, sőt, ez volt a legkedvesebb dolog amit férfiember valaha mondott neki az életben.
-Nos igen, valóban az kéne, hogy tetten érjék őket - jegyzi meg sejtelmesen - bevallom, még találtam ki, hogyan oldhatnánk ezt meg vérengzés nélkül, arra sajnos pedig nincs időnk, hogy letartóztassák őket egyenként a hét végéig. Ami viszont Boower fiát illeti, már intézkedtem. A srác biztos helyen van. - Elmosolyodik, s Darren vállát is megveregeti biztatásképpen. - Nyugi, úgy értem, hogy tényleg, semmi baja. A Xavier-ben rejtőzött el, apuci viszont ezt nem tudja, és nem is fogja megtudni soha, mert a srácot üldözik, és nem akarja, hogy megtalálják, én pedig megígértem neki, hogy majd én beszélek a faterral helyette. Ez talán elég ahhoz, hogy Boower téged ne ölessen meg...legalábbis egyenlőre.
Hátradől a székében, s ujjaival Mr.Burns-t imitálva gondolkodóba esik.
-Tudod, én azon a véleményen vagyok, hogy egyikben sem kéne megbízni. A volt főnököd is megpróbált megöletni, és kétlem, hogy meggondolná magát, nem fog segget csinálni a szájából, csak, hogy megkíméljen téged. Kell egy új vezető az alvilágnak...

Ez egészen... Szürreális volt. Egy romantikától elérzékenyült bérgyilkos... Kicsit fura ez a mai nap.
- Hát, mindenesetre gratulálok.
A fura a srác a növénnyel?
- Ja, az én vagyok. Hosszú történet. Én és Virgil jó haverok lettünk.
Előbányásztam a hátizsákomból a kis cserepest. Nincs állandó lakhelyem, mióta üldöznek, és hiába csak egy virág, nem volt szívem magára hagyni.
Kitettem az asztalra. Legalább éri valami fény, ha nem is a napé... Az ebbe a csehóba szerintem még sosem jutott el.
- Darien, ő Virgil, a virág. Ne kérdezd, milyen fajta, mert fogalmam sincs. Nem volt időm utána nézni.
- Tök jó, Boower kipipálva, "legalábbis egyelőre."- idéztem Darien-t - És hogyan tovább? Új vezető? Mégis ki? A kínaiak? Ugyanolyan agyament banda, mint a másik kettő. Vagy mi? Egy zacsi gyémánttal? Kicsit kevés kezdőtőke lenne.

-Köszi...
Szellem napja is elég szürreális fordulatot vesz. A pasi előhúz egy növényt a hátizsákjából, amiből egyértelműen arra következtet, hogy nincs mese, ő az, aki abszolút nem ért az ilyen gazokhoz, elvégre sétáltatni a kutyákat kell, nem pedig az ilyen cserepes zöldségeket. Már éppen megkérdezné, hogy trükköket tanított-e Virgil-nek, de valami ott motoszkál még a fejében...elsiklott egy fontos dolog felett, amire nem ártott volna odafigyelni, mert érdekesebb, mint ez a fotoszintetizáló létforma.
-Te és Ratna??? - Túl sok érzelem tükröződik a szemében, hogy pontosan meg lehessen állapítani, mégis hogy reagál erre. Öröm, hogy a második legszebb lány a világon végre talált valakit, szomorúság, hogy pont egy bűnözőt, elismerés, hogy ez a srác tökösebb, mint az összes Xavier-es fiú együttvéve, és némi aggodalom, mert persze így egy jó barátja nem csak, hogy veszélybe kerülhet, de lehet lelövik a kedvesét is... - Ámulatba ejt, milyen ügyesen rukkolsz elő új indokokkal arra, hogy életben tartsalak.
A kínaiak hallatán heves fejrázásba kezd. Amennyit megölt belőlük mostanában, nem valószínű, hogy szívesen segítenének. Az oroszok már inkább, de kizárt, hogy elbírnák vezetni ezt a várost, Brooklyn-al is alig boldogulnak.
-Biztos vagyok benne, hogy találunk valakit, aki szívesen elfoglalná ezt a pozíciót. Van valaki a bandátokban, aki elég ambiciózus, és kétszínű, hogy lepaktáljon velünk? Első körben viszont az idecsődített magánhadsereggel kéne kezdeni valamit, mielőtt vörösre festik az utcákat. Véletlenül hallottam egy seregről, akik szívesen visszavágnának nekik, de az nem lenne túl szép...és erőszakmentes...

- Hát izé... Ez még nem olyan komoly dolog, mondhatni, éppen csak alakulgat... De... Érted. Na, hát így megy ez. Nem? Vagy nem tudod, miről beszélek? Mert egyikünknek illene...
Azt hiszem, Ratna említésére halványan, alig észrevehetően zavarba jöttem. Hiába, a james bond-i hidegvér sosem volt rám kimondottan jellemző...
- Na igen, ebben jó vagyok - mondtam keserűen, mert ez a gondolat már felmerült bennem - Nagyon ügyesen találok erős barátokat.
Elgondolkodtam. Végül megráztam a fejem.
- Ismerek pár gerinctelen alakot, aki eladná az anyját száz dolcsiért, és hozzácsapná a kutyáját is, bónusznak. De egy sem olyan, akire azt mondanám, hogy szívesen látnám vezetői pozícióban. Nem. Meg kell buktatni valahogy a mostaniakat is, Booweréket is, és olyanokat a helyükre ültetni, akikben egy kicsit legalább tudunk bízni. Mi van például a Boower fiúval? Ha apuka eltűnik a képből, nem venné át a helyét? A fater embeei biztos mellé állnának, és máris lenne egy csapata. Ráadásul elég fiatal, hogy egy idősebb és bölcsebb...Khm... Szellem... Khm... Valaki tanácsait elfogadja, megelőzendő a vérfürdőket.

Vigyorogva rázza meg a fejét azon, ahogy Darren csak hebeg, és habog. Őszintén reménykedik benne, hogy a lány közelében ennél azért bátrabb valamivel, de amúgy így elsőre összeillő párnak tűnnek, két aranyos ember, akik remekül értenek ahhoz, hogy bajba keverjék magukat...
-Az sosem baj, még én sem dolgozom egyedül, pedig utálom ha néznek munka közben.
Na igen, azt ő sem gondolta, hogy csupa erkölcsi bizonyítvánnyal rendelkező figura trónolna az alvilágban, az viszont, hogy Darren nem ismer senkit, aki kapható lenne, hogy leváltsa a főnökét - illetve, ez a rész még talán nem gond - és utána életben is hagyja őket, az elég komoly gond.
-A srác 17, és ez már nem a középkor, hogy ekkora hatalmat adjanak egy kölyök kezébe - jegyzi meg szomorúan - de még ha így is lenne, nem akarja, hogy köze legyen hozzá, és ez dicséretes, ezért nem keverjük bele jobban...csak megzsaroljuk vele az apját.
Na persze, azért legyezgeti az egóját a nem túl finom utalás arra, hogy közvetve ő lehetne az, aki átveszi így a hatalmat a fiún keresztül, de valamiért tényleg nem akar ártani a kölyöknek. A franc sem érti ezt, biztos rossz hatással van rá az a sok jótét lélek, akikkel újabban együtt lóg.
-Valaki olyanra lenne szükségünk, akinek senki sem merne ellent mondani...egy olyan figurára, mint Magneto, vagy Rozsomák, esetleg az a Romboló...új arc, lehet nem hallottál még róla...tehát egy ilyen hírhedt alak, akitől retteg az alvilág.
~Kár, hogy ezek mind ki akarnak nyírni.~

Elgondolkodtam a hallottakon. Végül vállat vontam.
- Nem is tudom... Magneto szerintem hülyeség. Rendet tud tartani, de ha megint elkapja az öt perc, akkor nézhetünk menedék után, lehetőleg Tándzsikisztánban. Rozsomák... Ő talán jó lenne. Csak... Nem annyira hiteles. Túl sokan tudják, hogy voltaképpen vajból van a szíve. Legyen ő a "B-terv". De ez a harmadik, ez ígéretesen hangzik... Mesélj róla. Talán ő lesz az emberünk.
Közben kértem egy pohár vizet.
- Növényi tápanyagot tartanak? - kérdeztem a pincérnőtől.
Nem tartottak. Micsoda hely...
A vizet Virgilre öntöttem, és komolyan, hallottam az elégedett sóhaját.
- Egészségedre...

-Csak példaként soroltam fel őket - jegyzi meg gyorsan - sosem dolgoznék együtt egyikkel sem, kivéve az utolsót. Sajnos sokat nem tudok róla, ami jól bizonyítja, hogy mennyire komolyan veszi, amit csinál. Na persze, ő is hajlamos a gyújtogatásra, és vandalizmusra, de ha az én drága orvos menyasszonyom sem tud élni enélkül, akkor majd pont egy bérgyilkosnak sikerül...
~Rozsomák, mint vajszívű? Mit tett vele, hogy erről az oldaláról ismerhette meg? Nekem csak a darabolós másnapos bunkó barom személyiségéhez volt szerencsém.~
-Öhm... - Aggódva figyeli a pohár vizet, amit Darren kapott - lehet az is van benne, többek között, én inkább nem innám meg. - De, a jelek szerint Darren sem, inkább a házi kedvencére önti az egészet. Jobb is... - Minden esetre, mit szólnál hozzá, ha közölnénk Boower-el, hogy miért nem jó ötlet rád vadászni? Ha kellően felidegesítjük, talán elkövet egy hibát, és akkor a rendőrségnek is adunk egy esélyt, hogy végezze a dolgát.
~Oké kész, ezt a fickót muszáj életben tartanom. Most komolyan, 4 nő van az életemben, aki nem akar fejbe verni egy vasrúddal, és abból kettő kapásból nem bocsájtaná meg, ha hagynám elpatkolni...És úgy tűnt Sheena-t is zavarná, az már három. Anyámnak minden esetre nem mutatom be ezek után...~
-És mond, mit kezdesz a drágakövekkel? Én tuti felbérelném belőle Sheena-t, ha nem dolgozna már így is nekünk...

Dühösen meredtem Darienre.
- Tehát ez a terv? Idegesítsük fel még jobban a fószert, aki ki akar nyírni? Zseniális, tényleg... Nem hiszem, hogy a rendőrség ebben játszana. Lehet, hogy Boower zsebében vannak, lehet, hogy a volt főnökömében, gondolom, amelyik jobban fizet. Oké, hogy a rendőrfőnök utálja a mutánsokat, de a pénzt tudtommal nem utálja. Várj... Ha Boower fia mutáns, akkor lehet, hogy Boower is, nem? Mondjuk azt a rendőrfőnöknek, hogy itt van Boower, ráadásul mutáns, és bizonyítékunk van ellene. Izé... Van bármi bizonyítékunk ellene, vagy kreálnunk kell egyet? Na mindegy, ha kreálni kell, itt vannak a gyémántok, ennél jobb nem is kell.
Nagyon lelkes voltam, és talán épp ezért nem vettem észre a tervem temérdek gyenge pontját.

-Ó nem, a terv az, hogy te idegesíted fel a fószert, mire rád küldi a verőlegényeit, akik innentől kezdve nem csak malmoznak, és akkor talán a rendőrség is tehet valamit végre. De ha gondolod, le is lőhetem, csak félek az felvetne némi problémát a jövőben, ha ragaszkodsz a háború elkerüléséhez mindenhol.
Aztán Darren ötlete, nem is hangzik hülyeségnek, lelkesedése pedig kicsit még rá is átragad.
-Ha a főnököd megtudja, hogy Boower-nél vannak a gyémántok, még ő indítana támadást, de persze, ha ügyesek vagyunk, és még előtte ellepik őt a zsaruk....igen, ezzel lehetne kezdeni valamit. A baj csak az, hogy ehhez nagyon sok olyan szövetségesre lesz szükségünk, akik nem is tudják, hogy azok, de ha a láthatatlan ember, és a jövőbelátó nem képes megoldani, akkor senki.
Kezét az állára téve gondolkodóba esik. A gyémántok nyilván lopottak, de még egy kezdő ügyvéd is ki tudná magyarázni, hogy kerültek Boower-hez, ha még ujjlenyomat sincs rajtuk, és az igazat megvallva azzal együtt is elég necces az ügy.
-Addig is, szükség lenen pár barátunkra, hogy szórakoztassák az embereit, és megritkítsák őket kicsit. Kikről tudod eddig, hogy segítenének?

Nem tetszett a dolognak a "megritkítás" része, de ha már valakinek muszáj, akkor inkább a fejvadászok hulljanak, mint az esetleges leszámolások alatt a járókelők. Ha elég ügyesek vagyunk, az egész akciót minimális áldozattal végre tudjuk hajtani.
- Greg Severald. Nagyon ügyes, erős, és kellőképpen őrült. De a barátaihoz azt hiszem, hűséges. Aztán ott van Chris. Tudom, hogy Lynn nem bízik benne, de talán tudnánk vele mit kezdeni. Plusz te meg én. És Sheena. Egyelőre ennyi jut eszembe. Te tudsz még valakit? Ja, és ha csak egy pillanatig is megfordul a fejedben, hogy Ratnát is belevond a dologba, akkor elválnak útjaink. Inkább meghalok egyedül, kösz, de őt nem keverjük bajba, bármilyen hasznos is lenne a képessége.
És még itt van Virgil is, tettem hozzá gondolatban, de neki aligha vesszük sok hasznát.

- Nyugalom! - Látja a férfin, hogy nagyon húzza a száján, mikor ő a megritkításról beszél, ezért gyorsan tisztázza a dolgot. - Amolyan DC szuperhős módra, hogy leadhassa a TV is, főműsoridőben.
~Egyébként pedig, ha sittre kerülnek Boower miatt, és rinyálnak egy sort, az nagyon rossz reklám a nagyfőnöknek, az pedig csak hab a tortán, hogy a így a végén a rendőrségnek is lesz bőven fontosabb dolga, mint a menyasszonyom tanúját üldözni.~
-Greg...Severald? - ismétli meg a nevet. - Ez olyan ismerős nekem. ~Lehet elraboltam egy haverját, miután lónyugtatót nyomtam a nyakába, ez a srác meg rám támadt egy székkel, ami Hentai szörnyeteggé változott a kezében? Fura, hogy ez ilyen gyakran esik meg velem mostanában...~
-Bocs haver, én paranoiás vagyok, szóval nem zavar, ha olyannal kell dolgoznom, akiben nem bízom, ez esetben ugyanis csak a télapóval dolgoznék együtt, meg a nejemmel, viszont ha valakiben Lynn sem bízik, azzal már jobb vigyázni, az ő bizalmatlanságáért ugyanis kitartóan meg kell dolgozni.
~Túl jóhiszemű a csaj, de ezt igazán nem róhatom fel neki, elvégre ha normálisan ítélné meg az embereket, velem sem jött volna össze az fix.~
-Ratna? Ne aggódj, nem akarom belekeverni semmibe, elég izgalom volt neki a bankos incidens. A barátnőd Szuperhős, de ennek ellenére majdnem annyira nem akarom bajba keverni, mint Lynn-t.