The Belnord Hotel

*Halkan sóhajt egyet, ez a verzió sokkal jobban tetszik neki a sajátjánál.* - Valóban csak ennyiről van szó? Pusztán elméleti szinten biztos vagyok benne, hogy választ tudnánk találni a képessége természetére, ezáltal akár megnyílhatna néhány eddig nem ismert lehetőség. Azonban mivel a vizsgálat tárgyától nem tudjuk elválasztani az alanyát, ezért a lélektani problémák olyan gátakat szabhatnak, amelyeket én legfeljebb felismerni tudok, orvosolni nem. Ez a része, vagyis a tudatosság magasabb szintjének elérése önmagában is vállalható érdek, amiben kellő fizetség ellenében szívesen segítek... de ami a más mutánsok elleni harcot illeti... Ehhez egyrészt kell információ az ellenfeleiről, amivel természetesen nem rendelkezem. Másrészt kellenek hozzá bizonyos emberi "kvalitások", élet-halál szituációban másképpen viselkedik mindenki, erre pedig szintén nem tudok megtanítani. Végül, ami a legfontosabb, elemi érdekeimmel ütközik, hogy tevékenyen részt vegyek egy mutánsvadász kiképzésében, érthető okokból. - *Mosolyodik el.* - Így ha felcsapna bűnüldözőnek, aki lobogó köpenyben napról napra menti meg a világot a testvériségtől, vagy más gonosz mutánsok praktikáitól, akkor találni fog nálamnál több hajlandóságot mutató tanárokat is a városban. -
~ Ilyesmivel még nem kerestek meg soha, aminek persze nyilvánvaló az oka... Azon ritka alkalmakkor, ha találkoztam egy másik mutánssal, akkor inkább nekem kellett a bizalmába férkőznöm, ha jobban meg akartam ismerni az ereje mibenlétét. Ezáltal néha talán közelebb kerültem a saját terhem megértéséhez is, nem beszélve a világ egyes törvényszerűségeinek felismeréséről. Alastor bemutatója alapján az övének a kutatása is érdekes tudományos eredményeket hozhat. ~

~Lélektani gondok? Amiatt én nem aggódnék...~
*Elégedettség ül ki az arcára, hisz úgy tűnik, végre célhoz értek. Finoman felemeli karját, tenyerét Alexis felé mutatva, mikor az valami harci képzésről kezd beszélni.*
-Nyugalom. Az már az én problémám, öntől nem várom el, hogy részt vegyen az ilyen csetepatékban, vagy , hogy egyáltalán foglalkozzon velük. Csupán azt várom el, hogy segítsen jobban megérteni, hova a fenébe tűnök, amikor köddé válok, és mit lehetne még kihozni ebből. ÉS ha már itt tartunk...
*Szép lassan feltápászkodik foteléből. Óvatos léptekkel közelíti meg vendégét, nagyjából úgy, mint az anyja mellett fekvő újszülött őzikét ápolói az állatkertben.*
-Mit szólna egy próbaúthoz? A reggeli ráér utána, sőt tapasztalataim szerint, az első út előtt jobb is, ha nem eszik az ember...
*Kezét a nő felé nyújtva várja a választ.*
-Ja igen, az ölembe kell vennem ahhoz, hogy működjön a dolog, remélem ez nem okoz problémát.

*Mosolyogva Szellem felé nyúl, de nem a kinyújtott kezéhez, hanem a másikhoz, amiben az egyik égő cigarettát fogja.* - Azt hiszem ezt inkább egyelőre kihagynám, de ön lesz az első, akit értesítek, mielőtt feleslegesen dobnék ki pénzt az ablakon vidámpark jegyekre. - *Ha engedi, akkor elveszi a cigit. Teljesen kicserélődött, most hogy sikerült a végére járnia az ügynek, és még jól is jött ki belőle. Szellemet faképnél hagyva a hifihez sétál és bekapcsolja a rádiót. A kikészített lemezek között kezd válogatni.*
- Mi a kedvence? Sajnos skót zenét nem találtam Mr. McDonalds, esetleg ír megfelel? -

*Nem ellenkezik, mikor Alexis elveszi tőle a korábban felkínált cigarettát. Az egy kicsit meglepi, ahogy a nő hirtelen megszabadul minden félelmétől vele szemben, ám végső soron nem zavarja, hisz ez talán azt jelenti, hogy végre komolyan kiverte a fejéből azt a badarságot, hogy az életére akart törni.*
-Őszintén szólva, nem szoktam zenét hallgatni. Valahogy kimaradt az életem koncertekre járós szakasza...
*Tollat vesz elő a zsebéből, és mert más papírt nem talál, a cigarettásdobozt is az asztalra teszi, hogy könnyebben írhasson fel rá egy email címet. Miután végzett a körmöléssel, oda dobja a nőnek.*
-Végül is nem feltétlenül szükséges ma hozzákezdenünk, de nálam csak teljesítménybérezés van. Azon a címen el tud érni, amint úgy érzi készen áll.
*A dobozon azon 30-40 email cím egyike szerepel, melyen keresztül általában a megbízói keresik fel olyan személyek neveivel, melyeket szeretnének leradírozni az életnek nevezett hatalmas buli vendéglistájáról. Eddig még egyikük sem szökött be a hátsó bejáraton...*

*Elkapja a dobozt, elolvassa a feliratot, majd zsebre teszi.*
- Vigyázni fogok rá, mintha a megélhetésem függne tőle. - *A hanghordozásból nem lehet eldönteni, hogy mennyire gondolja komolyan.* - Először végeznem kell egy kis kutatást a témában, amihez szükség lesz pár alapvető infóra, legközelebb már készen leszek a megfelelő kérdésekkel. Utána pedig akár elmehetünk bepótolni az elszalasztott lehetőségeket, már ami a koncerteket illeti. - *Választ egy albumot a sok közül, és benyomja a lejátszóba.* - Még az is előfordulhat, hogy a jegyeket én fogom fizetni, ha még befut pár ilyen ajánlat... de azért ne nagyon terjessze jó híremet. - *Fordul vissza mosolyogva.*
~ A kalapból előhúzott nyusziból pillanatok alatt gyönyörű kísérleti patkánnyá fog változni. Oké, a hernyó-pillangó vonulat jobban működik. ~

-Legközelebb szerzek egy telefont, de sajnos ma már odaadtam valakinek azt, ami nálam volt.
~Az a találkozó nem sikerült valami fényesen...~
-Tudja mit? Ha jól végzi a dolgát, elviszem egy igazi koncertre. Akár a helyszínt is kiválaszthatja.
*Útra valónak felkap még egy csirkecombot az asztalról.*
-Ne aggódjon, ha valaki, én aztán tudok titkot tartani.
~Arról nem is beszélve, hogy tényleg kár lenne, ha baja esne.~
-Nos, akkor majd hamarosan találkozunk. Remélem minél előbb.
*Kacsint egyet, mielőtt eltűnne a nő szemei elől. Miután kirepül a hotelből Brooklyn felé veszi az irányt, ahol aznap még találkozója lesz valakivel...*

//Köszi a játékot //

Viccelődésére csak megeresztek egy elnéző mosolyt, majd inkább az útra koncentrálok.
- Oké, ha nyugodt, akkor jöhet! Mostanában az igen csak rám fér néha. – mondom legalább kicsit magamnak is.
~ Lehet, hogy néha lassítani kéne a tempón! De hát most vagyok formában! ~
- Hogy mit keresek itt? Hát nem hiszem, hogy ez most így első találkozásunk alkalmával meg kéne osztanom veled. Mondjuk talán azt, hogy jókor voltam jó helyen, a te szerencsédre! – nézek rá vidáman. – Azt hiszem csak teljesítettem az ez évi jótékonysági cselekedetemet, mert különben tényleg nem tudom miért is nem hagytam, hogy apró húst csináljanak belőled és eladják csemegének. – komolyodtam el kissé, mert talán nem is jártam messze az igazságtól, ha a srác számára rosszul sül el a dolog. És te? Mit kerestél egy ilyen cseppet sem jó hírű helyen? Szereted az extrém sportokat? – kérdezek vissza kíváncsian.

Elég laza, pörgős csajnak tűnik. Ha máshol is ilyen macskaügyességű, akkor megütöttem a főnyereményt. Ez a gondolat persze bizakodóvá de szigorúvá tesz, így elvárásaim határozottak és komolyan immár a lány képességeit illetően.
~ Meglátjuk, mire vagy képes.
- Ez baromság! A magunkfajták nem számolják, hogy mikor, mennyi, és jó vagy rossz cselekedetet hajtanak végre. Vagy tetszettem, vagy megérezted a hatalmat, netán csak izgalmasnak tűntem. Netán mindegyik egyszerre. Nem számonkérés, csak kiváncsi vagyok, melyik.
Némi cinikus mosoly, majd némileg rámenősebb tekintet. Végül elővarázsolok a kesztyűtartóból egy napszemüveget, felveszem, és gázt bele!
- Talán szeretem az extrém sportokat.
Hagyom, hogy megcibálja hajunkat a szél, mielőtt emgközelítjük a hotelt. Az utcába érve aztán lassítok valamelyest. Szépen beparkolok a szomszédos kisutcába, és kipattanok.
- Gyere, keresünk valami kellemes szobát rendes bárszekrénnyel és kényelmes ággyal! Szeretem a jó kiszolgálást.
Egyenesen a hotel elé, ott fel a lépcsőn, be a portára, pénz ki az asztalra, fele pedig a portás kezébe.
- Igen, nászutas lakosztály. A papírmunka jöhet később. Köszönöm, önöknél valóban úri helyen érzem magam!
Elharadorm, majd hagyom, hogy a kulcs átadása után ott maradjon tátogni szegény srác. Be a liftbe a lánnyal, fel a szobába. Ajtó kinyit, lány előre, be utána, ajtó zár.
- Remélem, megfelel az igényeidnek!

Meglepő szövegére nevetve nézek rá.
- Nem vagy te egy kicsikét beképzelt kisfiú? Számodra csak ez a három variáció képzelhető el? Akkor viszont el kell, hogy keserítselek, mert ott, és akkor te egyáltalán nem szerepeltél a terveimben. Sőt!
Azt azért nem árulom el neki, hogy komoly vívódásomba került az élete megmentése, még a végén én lennék az oka érzékeny lelke összetörésében.
Jót mosolygok az autós bemutatón, és élvezem az arcunkba vágódó szelet.
A megérkezésünk örömére előadott műsor viszont kisebb ráncokat vont a homlokomra, de aztán már kíváncsivá is tett, hová akar kilyukadni, ezért hagytam, hagy élje magát bele a gáláns lovag és ellenállhatatlan macsó szerepébe. Egy kis hideg zuhany nem fog ártani neki, úgy látom. Azt látom, hogy pénzben nem szenved hiányt. Tipikus gazdag kölyök, akinek soha senki még nem mondott nemet.
Felliftezünk a lakosztályba és én rájátszva az elvárt szerepre, kisebb áhítattal az arcomon járom körbe a helyiségeket.
- Hát egy italhoz elég pazar! – dobtam bele magam az egyik kényelmes fotelbe. – De szerintem kár volt ennyit belefeccőlnöd, nem vagyok nagy ivó! – mosolygok most már kicsit hidegebben. – Az életedért meg nem kívánhatok ennyit! – mutatok körbe.

Elértem azt, amit az előbbivel el akartam érni. Ha viszonylag szolidan is, de az egója kikérte magának. Csak vállat vonok, és úgy pillantok oldalra, hogy az a "na persze..." gondolat velejét tükrözze.
- Akkor miért is érezted úgy, hogy be kell avatkoznod?
A szobában hanyag mozdulatokkal az ágy felé indulok. Néhány lépés után gondolok egyet, és megeresztek egy jokeres Jíííhááá!-t, nekifutok, és rávetődök. Fekszem néhány pillanatig hanyatt, majd felkelek, megigazítom a zakómat, és a bárszekrényhez sétálok.
- Bocs, ezt ki kellett próbálnom.
Töltök scotchot két pohárba, majd egy pillanatra a lány felé fordulok - Jeget? -, azután vissza, és befejezem az ital előkészítését. A poharakkal kezemben sétálok oda hozzá.
- Az életemért kívánhatnál többet is. A segítségedért viszont, kényelmi szolgáltatás lévén, ennyit illendőnek éreztem. Becsüljük meg azokat, akik fáradtságtól kímélnek meg minket!
Átadom az egyik poharat, a másikat pedig koccintásra emelem.
~ Tetszik ez a makacs magabiztossága. Egyelőre nem kellene letörni.

- Talán csak nem akartam, hogy más, az ügyben ártatlan ember még áldozatul essen, de ne szállj el magadtól, a személyednek ehhez édes kevés köze volt. – rázom meg a fejem. – Egy kölyök voltál csak a sok közül.
Aztán kicsit kikerekedett szemmel nézem a gyerekes produkcióját.
~ Nem hiába alakult ki bennem, hogy csak egy elkényeztetett kölyök.~
A magának is töltött ital meg nem az én gondom, ezért ismételten már nem is tettem szóvá.
- Hmm! Tehát a szavaidból azt veszem ki, hogy úgy érzed az életed nem volt veszélyben, csak egy kis munkától kíméltelek meg! Netán te akartál végezni a két fickóval? – nézek rá egészen kíváncsian. – De, hát miért nem szóltál! Szívesen megspóroltam volna magamnak a fáradságot! – kortyolok bele az italomba.

- Szóval mégis egy önjelölt jótevőről van szó? És mikor megláttál, azonnal tudtad, hogy neked engem kell megmentened?
Kicsit gúnyolódok rajta, hiszen tény, hogy aki könnyedén feltépi valakinek a nyakát, annak ellenére, hogy akár ki is üthette volna, mint a másikat, nem tekinthető éppen magulátlan jótét léleknek.
Elégedetten szemlélem, ahogy szemei elkerekednek a műsor láttán. Pontosan ez volt a célom: kizökkenteni.
- Azt hiszem, valamit nem értesz. Vagy - ne vedd sértésnek, de - szelektív a hallásod. Mondtam, kijár a megbecsülés annak, aki megkímél a felesleges fáradtságtól. Meg aztán egészen kedves voltál velem, amíg kiszolgáltatottnak gondoltál. Miért mondtam volna le erről olyan gyorsan?
Belekortyolok a whiskybe, és élvezem az ízét, majd hagyom lecsorogni a torkomon.
- Szóval mivel is foglalkozol pontosan? Szuperhős? Igazságosztó? Bérgyilkos? Vagy mindegyik egyszerre?

- Talán igazad van! – teszek úgy, mint aki elgondolkodik. – Tényleg hülyeség volt tőlem beleavatkozni! Meg kellett volna várnom mi sül ki a dologból, és akkor talán nem kellett volna az „önjelölt jótevőt” játszanom. – biccentek felé.
A mit nem értek téma kitárgyalására kicsit érdekesen nézek rá.
- Az, hogy kinek szelektív a hallása azt vitatnám, mert, ha visszalapozol az elmúlt percekben elhangzottakra, mintha pont azt emlegettem volna, hogy van egy olyan érzésem a szavaid után, hogy nem az életedet kellett megmenteni, csak egy kis munkától megkímélni. Na, de ne lovagoljunk a szavakon, ez nem visz sehová. – komolyodtam el a következő kérdése hallatán.
- Pont ez a három? Elég érdekes párosítások! – húzom el a számat. – És lehet, hogy még el is árulom, ha okot adsz majd rá, hogy miért is tenném, íly rövid ismeretség után. De te is elárulhatnád, hogy hogyan vágtad volna ki magad a slamasztikából, ha már olyan biztos vagy magadban? – nézek rá érdeklődő tekintettel.

- Nem, nem! Teljesen félreértesz. Mondtam, szerencse, hogy ott voltál. Nemrég tisztíttattam ezt a zakót. Elég szerencsétlen dolog lett volna összekoszolni. Egy esetleges szakadásról már nem is beszélve. Te ellenben úgy tűnik, amúgy is épp vadászni jöttél. Bármit is értsünk most zalatt.
Mikor megsértődik a hallását ért kritikán, csak legyintek egyet, hogy hagyjuk. Amúgy is, ha ekkora karmai vannak, lehet akár valami macskaféle is. Akkor pedig biztosan jó a hallása. Így nem lenne kérdés, miért is veszi ennyire magára a dolgot.
~ Végülis ROzsomáknak nem macska karmai vannak, mégis elég jók az érzékei. Talán hasonló a leányzó is.
- Rendben. Ha sikerül okot adnom rá, kiváncsian várom majd! - felelek egy üzletiesen szolid mosoly kíséretében, majd kissé oldalra döntöm a fejem a következő korty ital után - Ne gondolj semmi nagy dologra! Az a pisztoly nem működött, én pedig szerintem verekedtem annyit már kocsmában, bulikban és sportpályán, mint te az utcán, illetve munka közben. Persze azért valószínűleg senkinek nem téptem volna fel a nyakát. Nem az én műfajom.

A teljes természetességgel előadott nagyképű dumájától eléggé felállt a szőr a hátamon, de valahol szórakoztató is volt. A megnyomott vadász szót persze elengedtem a fülem mellett, erre nem hiszem, hogy szót kéne vesztegetnem.
A verekedést valamilyen össznépi sportként felfogó és magát velem összehasonlító megjegyzése viszont nevetésre késztetett.
~ Hajh! Ha tudnád, hogy én hol tanultam és már hol, kikkel verekedtem! ~
Azért erősen reméltem, hogy nem lát bele a fejembe, mert nem szerettem volna, ha fel kell mosnom a szőnyegről, de nem adta jelét, hogy ilyen képességekkel rendelkezne.
- A pisztoly egy dolog, meg a jó késelő is egy dolog! – jegyzem meg ironikusan. – Nem biztos, hogy egy bulis verekedés elég lett volna oda. De ne félj legközelebb, ha ilyen szituban látlak, eszembe sem fog jutni, hogy segítségre szorulnál! – vonom meg a vállam. – A pisztolyos kínai halála meg az én dolgom, viszont nem kell érte könnyeket hullatni, sok ember halála szárad már a lelkén. – iszom meg az utolsó kortyot és teszem az asztalra a poharat. – De az italomat megkaptam, köszönöm a pazar kiszolgálást. – mutatok körbe. – Azt hiszem kvittek is vagyunk. – állok fel.

Nem hat meg túlságosan a nevetése, és az, hogy nem vesz komolyan. Persze biztosan meg van az oka, hogy lenézze az e téren szerzett tapasztalataimat, ha neki a harc a megélhetése. Ez pedig elég nyilvánvaló volt eddig is, így nem is erőlködök ezügyben való győzködésével.
- A jó késelő, értem. Ezt megjegyzem. Igazad lehet, én nem harcból élek, biztosan kevesebb tapasztalatom van nálad. És, mint mondtam, hálás vagyok a közbelépésedért. Főleg így, hogy egy általad jól ismert, tapasztalt késelő lett volna az ellenfelem. Valószínűleg keményebb dió, mint elsőre látszott. Legalábbis, ha hozzád hasonlítható a tudása.
Már a mondandóm kezdetén arrébb lépek párat, mintha csak a szoba falán elhelyezett képeket nézegetném, majd azonnal vissza is fordulok a lány felé. Kell az a néhány méter távolság. Egy ragadozó emlősnek, míg a szeme célbaveszi a zsákmány, ráfókuszál - jelezve a támadó szándékot -, és teste is akaratának megfelelően mozdul, tíz milliszekundumos nagyságrendű időbe telik. Nekem, akinek a szeme láttára tépte fel valaki torkát az előttem látható nő, egy milliszekundum alatt felfogja az agyam, ha ez a szándék megvillan társaságom szemében. Mozdulatom ugyan talán lassabb, mint egy ragadozónak - lévén már nem sportolok aktívan, és egyébként is, nem vehetem fel a versenyt egy karmos mutánssal -, viszont van valami, amit szintén az agyam irányít. Így nincs szükségem rá, hogy az elektromos jelek elérjenek a fejemből a végtagjaimig.
- Szóval te egy jó késelőt is simán leterítesz. Aki úgy lett jó és veszélyes késelő, hogy a pisztolyossal ellentétben sosem gyakorolt élőkön? Mindegy. Tegyük fel, hogy elhiszem. Vagy csak nem érdekel. Te viszont annál érdekesebb vagy. Mond csak, pénzért dolgozol elsősorban, vagy inkább meggyőződésből?

Nézek rá a kis monológja után és fogalmam sincs hová akar kilyukadni. Viszont nagyon nem teszik, ahogy mozog és, ahogy rám néz.
~ Mi a csudát forgatsz a fejedben? Remélem semmi olyat, ami bajba kever. ~
- Egyébként mér nem azért, de semmit nem tudsz rólam! – vonom meg a vállam ismét. – A tudásomról meg még úgy sem. Az, hogy a késelő kin gyakorolt és kin nem azt meg végképp!
Aztán hidegen végig mértem.
- Hogy mit hiszel az meg a te dolgod, nem is az volt a célom, hogy győzködjelek.
Utolsó mondataira azonban ismét rámosolyogtam.
- Igen? Örülök, hogy felkeltettem az érdeklődésedet, de miből következtettél ez utóbbi két lehetőségre, ha nem is tudod mit dolgozom. De azért segítek egy cseppet: én meggyőződésből dolgozom, amit jól megfizetnek. És te? Téged honnan szalajtottak? Gazdag apucinak már valami különlegességet akartál szerezni abban a boltban, vagy miért jártál arra?

- Ez így igaz. Nem is tagadtam. Te viszont gyilkosságokkal indokoltad a pisztolyos megölését. Egy pisztollyal könnyen gyakorolsz akár mozgatott céltáblán is. Egy késelő milyen bábun gyakorol? Azt mondtad, jó késelő. Bátorkodom feltételezni, hogy senki sem születik annak.
Viszonzom a hideg pillantásokat. Bár jut bele némi fölényesség is. Magneto az ő fajtáját nevezhette gyalognak. Kezdem megérteni az érveit, ha nem is feltétlenül értek egyet velük.
~ Ahogy mondod. Az meg a te dolgod, hogy te mit hiszel. Ki állított mást? Mindegy, ha valaki nem elég okos hozzá, azzal ne vitatkozz! Volt elég fölösleges köröd mostanság.
A nagy monológra igen jót nevetek, bár ezúttal a szolid, diplomatikusan visszafogott stílusban.
- Szerintem csak érzelmi vagy értelmi alapon hozhat az ember döntéseket. Ideális esetben a kettő egybeesik, mint nálad. Nem tudom, mi lenne olyan nagy munka e kérdés felállításán részemről. Vagy te tudsz más opciót is, ami mozgathat valakit? Engem nem szalajtottak sehonnan. Apuci meg azért gazdag, mert elég okos és szorgalmas volt mindig. Én meg egy éve visszafizettem mindent, amit rám költöttek, huszonöt évnyi kamattal számolva. Nem, mintha rád tartozna. Egyébként pedig elárulom, hogy mit kerestem a boltban, ha majd okot adsz rá - némi maró gúny is csendül szavaimban, nem különösebben leplezve.

Megélénkült érdeklődéssel néztem rá.
- Igazán logikusan próbálsz gondolkozni és időnként sikerül is kiforgatni a szavaimat, de attól még a tény tény marad, hogy én ismertem azokat a fickókat, te meg nem, ezért csak feltételezésekbe tudsz bocsátkozni.
Kicsit szétnézek, majd az ablakhoz sétálok, hogy megszemléljem a környéket.
- Ha igaz, amit mondasz , már ne sértődj meg, de elég fiatal vagy még, hogy nagy karrier állna mögötted, akkor igen becsülendő, amit tettét, főleg, ha nem bankot raboltál érte. – mosolyodom el. – Viszont, azt hiszem nekem lassan tényleg mennem kell, mert adós maradtam egy kevés feladattal, amit nagyon nem szeretnék félbe hagyni. – nézek kérdőn rá, hogy akar-e még tőlem valamit.

- Ennek semmi köze a szavaidhoz. Ahhoz, hogy valaki jó késelő legyen, éles gyakorlat kell. És nem hiszem, hogy iskolában tanulta, ha ebben a negyedben él vagy dolgozik. Cáfolj meg, ha tévedek! Egyszerű következtetés, nem varázslat vagy hipotézis.
A dícséretét, mert végülis leginkább annak nevezhetjük, egy mosollyal és egy biccentéssel fogadom.
- Valóban, semmi illegálisat nem tettem. Ellentétben veled, már ne sértődj meg, az alapján legalábbis, amit nemrég láttam. Viszont te sem vagy éppen öreg, úgyhogy a harci tudásodat sem lehetett kis munka ilyen fiatalon a boltban látott szintre fejleszteni. Viszont, ha nem valakinek az alkalmazottja vagy, én szíves örömest dolgoznék veled. Azt hiszem, pont a munka két átellenes felében vagyunk tehetségesek. Jól fizetek, és szerintem korrektek az elvárásaim. Ha adsz egy elérhetőséget, és egy napszakot, mikor hívhatlak, megkereslek.

Ritkán találkozik az ember ennyire jól következtető és határozott fiatal sráccal. Újból megnézem magamnak és elmosolyodom a nekem szánt dicséret hallatán, amit más talán – aki nem az én szakmámban dolgozik – talán zokon vette volna.
- Ez igaz! Jók a meglátásaid. Ahogy mondják, gyakorlat teszi a mestert! És a következő kérdésedre a válasz: egyedül dolgozom. – nyújtom át neki a magánnyomozói névjegykártyámat. – Ezen napközben elérsz, ha munkád van számomra. – majd átadok neki egy másikat is, egy feketét, amin fehér színnel csak egy e-mail cím van. – Ezen meg, akkor, ha bajban vagy, netán vigyázni kéne a zakódra és szükség van a felmentő seregre. – vigyorgok rá. – De most engedelmeddel meg kell néznem, magához tért-e egy kedves orosz barátom. Azért örültem, hogy megkíméltelek egy fárasztó tornagyakorlattól! De még fiatal vagy lehet benne részed elég! – veregetem meg a vállat míg az ajtó felé tartok

Lassan már fáradhat a nyelve a hátsómban, bármennyire is próbál néha gúnyos élt keríteni mondandójának. Nem bonyolítom túl a válaszadást legújabb dícséreteire.
- Kösz!
Megiszom a maradék whiskyt, a poharat pedig a bárszekrény előtti kis asztalkára helyezem. Elteszem a névjegykártyákat.
- Így értettem. Csak az előbbi individualista kirohanások után úgy gondoltam, fontos számodra az egyenrangúságot kifejező megfogalmazás.
Vállat vonok. Ha nem, hát nem. Így sokkal jobb, hogy tisztáztuk, ki dolgozik kinek. Bár a vállveregető próbálkozásánál megállítom a kezét, meghajolok, kézcsók, feltekintek, bájmosoly.
- Örvendtem a találkozásnak! Jó munkát a nap további részében! Legközelebb majd elmesélhetnéd, mivel is foglalkozol pontosan. Csak, hogy tudjam, mivel bízhatlak meg.
Enyhén meghajolok, majd kiengedem a szobából, és becsukom utána az ajtót. Kulcs fordul, majd leheveredek még egy kicsit az ágyra. Némi pihenés után a fociedzések előtt szokásos talajtornát elvégzem, zuhanyzás, régi ruhák megsemmisítése, újak beszerzése - saját gyártás, eredeti márka -, végül kisétálok az utcára, be a kocsiba, és irány a betonösvény, egészen hazáig!

/Köszönöm a játékot./

- Pontosan azzal dolgozom, ami a névjegykártyámon van. – kopogtatom meg a papírt. – Ha másra vagy kíváncsi, akkor a másik címen kell kutakodnod, de az szerintem nem a te világod. – teszem hozzá.
Mikor elkapja a kezem és kezet csókol, kicsit meglepődök, de hát ha ez az úri modor, akkor hadd csinálja!
- Akkor visszlát, talán majd egyszer! – köszönök el tőle és mikor már kint vagyok egy percre neki dőlök a falnak, hogy rendezzem a gondolataimat a sráccal kapcsolatban.
~ Nem buta gyerek, csak az egójából kéne jócskán lefaragni, akkor még beszélgető partnernak sem lenne rossz. ~
Kisétálok az utcára és gyorsan leintek egy taxit, hogy visszafuvarozzon oda, ahol legnagyobb valószínűséggel megtalálom az emberem.

/Én is köszönöm /

A recepciós srác nem számított rá, hogy újra feltűnik ugyanaz a lehengerlő stílusú, költekező kedvű ficsúr, és ismét kiveszi a nászutas lakosztályt.
- KÖszönöm...öhm...Steven! - csúsztatom a kis kenőpénzt a mellényzsebébe.
Szerencsére van lift, így nem okoz újabb szédelgést a lépcső Sheena-nak. Remélhetőleg annyira azért jót tett neki a kinti, hűvös levegő, hogy ellensúlyozza az alkohol esetleges mélyebb hatásait, amit a közben vérbe jutó etil okozhatna.
Igen, természetesen a fűtés már a plafonon van. Régi trükk, de a mai nők gazdagabb körökben majdhogynem el is várják, hogy alkalmazzák rajtuk ruhájuk lecsalása során.
- Hogy érzed magad? - kérdezem, s nem zavartatom magam. Kezem a derekán, tekintetem tekintetét keresi.

A Hotelt már ismerősként üdvözölhettem, hála Chrisnek, így míg ős a recepcióssal cseverészett én a lifthez indultam.
A lakosztály az előző találkozásunk óta nem sokat változott, kivéve talán, hogy jóval melegebb volt bent. Azért annyira nem befolyásolt az alkohol és a kinti levegő is jó hatással volt rám, hogy ne lássak át a fiú alig titkolt szándékán, főleg, hogy keze, mint egy észrevétlenül a derekamon landolt. A meleg egyáltalán nem zavart, sőt, mint minden macskaféle én is szeretem a jó kis meleg kuckókat. A fiú is szimpatikus volt, és nem volt ellenemre egy kis játék, még ha ezt esetleg tévesen az ital hatásának könyveli is el.
~ De azért nem kell, hogy könnyen az ölébe hulljon a győzelem, egy kicsit még strapálja magát érte! ~ húzódik mosolyra a ezen gondolatra a szám és egy könnyed mozdulattal lépek arrébb, kezét ezzel lecsúsztatva magamról és ülök le az ágyra.
- Köszönöm már sokkal jobban! Ahogy mondják, nem szokta a ló a szántást! – mutatom a kezemmel az ivás mozdulatát. – Így most megiszom ennek a levét.