Könyvtár és közösségi helyiség

Láthatóan nagyon bele volt mélyedve valamibe, hiszen jó pár kört pislog, mielőtt felelni tud az üdvözlésemre. Valami furcsa nyelven írt szövegeket nézett. Sajnos pont nem látom, milyen nyelvek ezek.
- Találtál munkát? No fene, milyet? Pedig találtam neked több alternatívát is, ahol hasznosíthatod magad. Nem baj, akkor ezeket későbbre tartogatjuk majd.
Leülök a szomszédos székre, miután lepakoltam. Oldalt fordulok a széken, egyik könyökömmel a támlára támaszkodva.
- Frissen tartom a természettudományos ismereteimet. És persze össze kéne írnom a kémia szakkör anyagát is. Tényleg, ha matematikából, fizokából vagy kémiából korrepetálásra van szükséged, nyugodtan jelentkezz az óráimra! Tanulócsoportokat is kialakítunk, hogy dinamikusabb legyen az ismeretek elsajátítása - közben az ajtó felé mutatok, ahová a plakátot kiragasztottam.
Ismét a motinorra téved a tekintetem, majd vissza Gregorra. Kíváncsi arckifejezéssel, mosolyogva kérdezek rá arra, amit néhány perce már tudni szeretnék.
- Milyen munkát találtál?

- Ó, hát ez kár. Nem baj, azért köszönöm, és azt hiszem, élni is fogok vele. Bővebb források sosem rosszak - és azt hiszem, eddig nem tettem szert aranycsináló különleges képességre - kacsint egyet Sean, majd hátradől a fotelben.
- A tudományos szakkörök? Hm, ez érdekes, lehet, hogy majd ellátogatok oda.
Majd az utolsó kérdésre maga is a monitorra néz, sóhajt egyet, és visszapillant Cristopher-re.
- Nos, egy számítógépes játékhoz készítek fordításokat... Az ókorban játszódik, misztikus lények az ősi időkben... nem valami magas röptű és/vagy eredeti gondolat. Egyiptomi vámpírokról van szó, és a játéksorozat legújabb tagja jövőre kell kijöjjön... Ehhez készítek ó-egyiptomi és asszír fordításokat. Meg kell hagyni, a világot igyekeznek hitelesnek feltüntetni. Bár mots, az utóbbi évek mutáns-láza miatt a mutánsokat is bele akarják fűzni a játékba. Állítólag valamilyen szekta azzal lépett fel a médiában, hogy az ő imádott félisten-nőjük, aki egykor egy egyiptomi trónörökös herceg felesége volt, igazából mutáns volt... elég... hm... szentimentális elgondolás. Mindenesetre a játék készítői kapva kaptak az alkalmon, hogy egy ilyen... populáris szálat beleszőjenek a sorozatba. A mutánsokkal bármit el lehet adni manapság a tizenéves korosztálynak.

Gregor megjegyzésére bólintok egyet.
- Persze, az ajánlatom szerintem egy darabig még érvényes marad. Bár aranycsinálásra én se taníthatlak meg, jó fizetést biztosíthatok.
Közben lassan kinyitom magam előtt a könyveket, miközben hallgatom beszélgetőpartneremet.
- Mindenképpen érdemes, ha van rá időd, és érdekel is. Jó tudni, miből épülnek föl a minket körülvevő dolgok. Hogyan mennek végbe a különböző reakciók, amik akár az emberi testet is mozgatják, mikroszinten mégis csak viszonylag egyszerű, gyors történések.
Ahogy rátérünk a srác munkájára, a monitora felé pillantok, és próbálom kibogozni, mi micsoda ott éppen. Bár egy kicsit lelomboz, amit a történetről mond.
- Vámpírok? És megint az egyiptomi téma? Klisé a klisében? Tényleg nem mondanám nagy ötletnek. Bár, ahogy néhány egyetemi ismerősöm mondta mindig: a grafikája biztos nagyon ütős lesz.
Valóban, mutánsokkal bármit el lehet adni manapság. Bár ezt már nem jegyzem meg. Végülis, lassan már mindenki mutáns. Aki pedig nem, az fél a mutánsoktól, vagy gyűlöli őket. Netán mindkettő. Mutánsellenes, vagy emberellenes történetet a legkönnyebb eladni. Akár könyvben, akár filmben, akár játékban.
~ Lehet, be kéne fektetni valami hasonló témába!
- Eddig hogy haladsz a fordítással?

Sean bólint Cris mondanivalójára.
- Rendben, hm, hát akkor, ha nem okozok ezzel terhet, esetleg szívesen meghallgatnék nagyobb vonalakban egy-két részletet a megbízatással kapcsolatban.
A szakkörökkel kapcsolatos mondanivaló megfogja a fiatal bölcsész képzeletét.
- Hát ez nagyon jól hangzik! Szívesen vennék rajta Viszont sokat nem tudok a természettudományokról, a legelemibb ismereteken kívül... Lehet, hogy hátráltató erő lennék az órákon.
Amikor Cristopher kifejezi ellenérzéseit Sean munkájával kapcsolatban, ő kicsit bocsánatkérően pillant a monitorra.
- Sajnos tényleg gyér téma és nem is tartom etikusnak egy ilyen felfűtött időszakban kihasználni ezt a szelet üzleti célre. De hát, ahogy mondják, a business az business. Végül minden behódol a láthatatlan kéznek s csak remélni tudjuk, hogy ez nem vezet a gazdasági feszültségek gyilkos csoportosulásához. Persze nem hiszem, hogy a képernyő előtt lövöldöző tizenévesek fogják kirobbantani a következő mutáns-ember háborút. Csak hát, érted, kedves Cris. Van ennek a dolognak egy olyan kellemetlen szájíze. Ha ma emberekkel mutánsokat irthatunk egy számítógépes játékban és vica versa, holnap mi következik? Mindenesetre, csak ezért nem fogom otthagyni a franchise-t. Amit tehetek, az az, hogy színvonallal végzem a munkám. Talán ez megadja a dolgoknak azt a lelkesedést, ami kiváltja majd esetleg a játékosok megbecsülését. Nem csak fordítok ugyanis, hanem az egyiptomi karaktereknek a szövegeit is megírom, párbeszédeket, igyekszem színt vinni a dolgokba. Azt megmutatni a munkámmal, hogy a mutánsok ugyanolyanok, pont, mint az átlagember. És az egyiptomi átlagember pedig évezredekkel ezelőtt ugyanúgy élt, mint mi, ma.
Egyébként, köszönöm a kérdést, talán pár napon belül végzek.

Mivel láthatóan érdekli Gregort a dolog, felé fordulok a széken, és amilyen tömören csak lehet, összefoglalom.
- Biztosan tudod, hogy intézetünk minden tekintetben teljes ellátás biztosítására képes. Akad egy gyengélkedőnk is, ahol mindig jól jön a segítség. Te pedig elég jól értesz a gyógyításhoz, elmondásod alapján. Tulajdonképpen ennyi lenne a feladatod, használni a képességedet.
Nagyot nézek a furcsa elképzelésen szakkörömmel kapcsolatban.
- Hogy hátráltató erő? Bárki előre mozdítja az órát, akit őszintén érdekel a téma, és értelmes kérdései vannak. Ez a tudomány nem egy rocket science. Bár végeredményben az, de inkább szemléletmódról szólnak majd az óráim. A többi csak lexikális tudás, aminek az interneten is utánaolvashat bárki. Ahhoz nem kell csoportosan összegyűlni.
A játékokban történő gyilkolászásra csak legyintek szomorúan.
- Manapság arról szólnak a játékok, hogy villognak a szuperhatalmak, és folyik a vér. Mutánsok ölnek mutánsokat. Mindegy, hogy ez a mutáció a fejéből származik egy gépfegyver formájában, vagy a kezéből növeszt furcsa, tüskés ostort. Na, de nem akarlak feltartani! Jó munkát, és kérlek, jelezz majd vissza akár a szakkörök, akár a korrepetálás, akár a munka kapcsán, ha valamelyik felkeltette az érdeklődésedet!

- Kedves Cristopher! - mondja mosolyogva Sean, - Az erőm használata nekem nem munka, nekem ez nem csak kötelesség, hanem egyfajta életstílus és cél. Amikor "munka" után keresek, nem az erőm használatára gondolok... azt amolyan természetes hozzájárulásnak tekintem.
Sean egy kicsit lehajtja a fejét, amíg pá gondolat átfut az agyában, majd újra Cris-re néz.
- A szakkörök érdekelnek. Leolvasom, mikor és hol lesznek, és elmegyek.
Majd még egyszer rámosolyog Cris-re és visszamerül a munkába. Egy darabig csendben dolgoznak egymás mellett.
Az emberek cserélődnek a könyvtárban, de ez a legkisebb nyomot sem hagyja Gregory emlékeiben. Magáról megfeledkezve teljesíti a feladatát, és még az este elküldi a kész munkát a cégnek. Mivel átlendült a holtponton, saját kutatást indít az interneten a mutánsokkal kapcsolatban.

Az éjjel pedig levelet kap a fejlesztőktől. Az este bemutatott reklámvideó, a csillogó profil és az új kaland ígérete annyi játékost vonzott, hogy még az este annyi előzetes megrendelés érkezett a játékra, ami meghaladta a fejlesztők legvadabb álmait is. A cég pedig késő este meghozta a döntést, hogy a közeledő nyárra (és a tizenéves célközönség rengeteg szabadidejére való tekintettel) lefektetik egy másfél hónap múlva esedékes kiegészítő terveit. A pénz nem számít, a franchise-nak pörögnie kell. Gregory pedig újabb adag megbízatást kap, már mint a fejlesztői csapat tagja, kulturális munkatárs.
~Nahát, ilyen a mai világ. A XIX. században valaki reggelről estére forradalmár lehetett, én reggelről estére egy globális vállalat egyik fejlesztő csapatának tagja lettem.~
Sean, mielőtt lefeküdni indul, még ellenőrzi a fizetést. Pár napon belül utalják a számlájára a pénzt és előleget is kap az indiai kiegészítőhöz. Szép. A cég nagyvonalú.

/Kösz a játékot!/

Még mindig a rám kiszabott pótlásokat nyögöm és most is itt gyötröm magam, hogy összeszedjem a még hiányzó anyagokat, főleg, hogy Sean is a saját beadandói felett nyög a sulijában, így segítségre sem számíthatok.
Még mindig dühös vagyok Adamre, hogy így kiszúrt velem, de csak magamban fortyogok, de mikor meglátom Ratnát, felötlik bennem a Logan szobájában tett kis látogatásunk és akármennyire is nem úsztuk meg büntetlenül, azért nagyon élvezetes móka volt. Most, hogy így végig gondolom és azt is, ami Adam szobájában tett látogatásomkor jutott eszembe, máris érdekes ötleteim támadtak. Gyorsan becserkészem Ratnát, hogy, mint tapasztalt és gyakorlott tettes társamat ismét bűnbe csábítsam.
- Szia Ratna! - ülök le meléé és suttogóra fogom a hangom. - A múltkor Adam szobája kimaradt a szórásból, mert már nem maradt rá időnk. Nem régen jártam a szobájában és támadt egy-két igen érdekes ötletem, hogy tréfálhatnánk meg. Persze- hárítom el az első ellenkezést. - Nem olyan durvákra, mint Rozsinál, de azért lenne mit változtatni azon a szobán, az előnyére. Ha eljössz velem megmutatom. A múltkor nem élveztük ki annyira a művünk gyümölcsét, most öteletesebbek lennénk és akárhagyományt is teremthetnénk, mi lennénk az Éjszakai Takarítók, vagy Átalakítók, ilyesmi. Benne vagy? Képzeld el, milyen buli lenne és akár csapatot is szervezhetnénk később. Mivel Rozsi nem adta jelét a második tréfánk hatásának, ezért kellene valami visszajelzés, jól dolgozunk-e, nem? - vigyorgok a lányra.

Jobb program híján, no meg miután az előző könyvemet már elolvastam, ismét a könyvtárban tanyáztam, hogy valami érdekes olvasnivalót kerítsek magamnak. Idő közben Sarah is befutott, ám mivel szemmel láthatóan még mindig a büntetésből kapott plusz feladataival szenvedett, ezért csak köszöntem neki, hagytam tanulni. Épp az egyik kanapén ültem, egy érdekes, gyógy- és fűszernövényekkel foglalkozó könyvet olvasva, amikor arra kaptam fel a fejem, hogy társaságom akadt.
-Szia! -viszonoztam a köszöntését, ám amikor meghallom, hogy miben sántikál a lány, szép lassan elkerekednek a szemeim s miután lopva körbenézek, van-e rajtunk itt valaki, hasonló hangerővel válaszolok neki.
-Sarah... De hisz épp, hogy végeztünk a Logantől kapott büntetésekkel, nem hiszem, hogy ez túl jó ötlet lenne. Meg legyünk őszinték, ha nem Loganről lett volna szó, akkor lehet, hogy most valamelyik tanárunk már kórházban feküdne... -utalok az olajos padlóra, de ahogy rendíthetetlenül tovább győzköd, s magamban felelevenítem a történteket, nem bírom megállni, hogy ne mosolyodjak el.
-Igaza van, megnéztem volna, hogy milyen fejet vág Logan, amikor megtalálta a kis meglepetéseinket. Egyébként hogy érted, hogy második tréfa? Hisz mi csak azt csináltuk, amit ő kért, nem értelek... -cukkoltam a lányt komolytalanul, hiszen naná, hogy volt ott tréfa- Nem is tudom, Sarah... ha még egy tanárhoz betörünk, tuti egyből ránk fog gyanakodni mindenki... Meg ezek után tényleg nem mossuk le magunkról a "Rosszcsontok" becenevet...
Egy darabig némán töprengek az ötletén, de aztán keserűen sóhajtok.
-Az a baj, hogy én csak látásból ismerem Adamet, de szerintem mióta itt vagyok, még egy szót se váltottam vele... Logant legalább már valamennyire ismertem, de... nem hiszem, hogy így akarok bemutatkozni Adamnél.

- Muszáj segítened Ratna! Nem szándékozom az orrára kötni, hogy mi voltunk azok, és ha mégis, akkor mindent magamra vállalok, hiszen egyébként is én vagyok mérges a plusz feladatokért, meg Sean hiányáért. – győzködöm tovább a lányt. – Meg egyébként is jól szórakoztunk és a büntetésbe sem haltunk bele, az is jó tréfa volt. Emlékezz mennyit kuncogtunk és nevettünk. Nem érezted a jól eső izgalmat, míg berendeztük a szobát, még most is beleborzongok, ha rá gondolok. Kell néha egy kis adrenalin. És, ha meglátod Adam szobáját, te is egyet fogsz érteni velem, hogy rá fér egy kis átalakítás. – nézek a szemébe unszolóan. – Semmi igazán komoly csak egy kis feltúrbózás. Meglátod tetszeni fog az ötletem, de kell a te meglátásod és a segítséges is.
Reméltem, hogy, ha eljön velem és bekukkant fogadott apám sivár szobájába, rájön, hogy igazán csak jót akarok, hogy még otthonosabban érezze magát. Várakozva nézek Ratnára, hogy végre beadja-e a derekát.

-Ehh... mint ha Logannek az orrára kötöttük volna, kiszimatolta ő magától is... -jegyzem meg csalódottan- Az viszont tény, hogy tényleg jó buli volt! Meg végül is, tényleg nem volt vészes a büntetés, bár amikor előtte közölte, hogy új szobatársakat kapunk, azon egy cseppet kiakadtam... Na jó, nem egy cseppet, nagyon...
~Hmm... csak egy kis felturbózás? Az annyira nem tűnik vészesnek.
-Hogy érted, hogy rá fér egy kis átalakítás? Még nem voltam a szobájában... Na jó, hogy őszinte legyek, azt se tudom, hol van pontosan...
Már látom magamban, hogy amíg nem adom be a derekam és nézem meg legalább azt a szobát, addig úgy sem szabadulok, úgyhogy egy beletörődő sóhaj kíséretében bezártam a könyvet, majd felkeltem, hogy visszarakjam a helyére.
-No nézzük azt a híres-neves szobát. Aztán majd még meglátom... -jegyeztem meg, majd vártam, hogy ex-leendő bűntársam mutassa az utat.


//Folytatás: dr Adam Windsor hálószobája //

//Előzmény: dr. Adam Windsor hálószobája//


Mivel tanár híján ma a reggeli órák maradtak el, aludni meg nem tudtam, hogy valami hasznosat csináljak, tovább folytattam a tegnapelőtt félbemaradt nézelődést és tanulást a könyvtárban. Ahogy az asztalnál ülve gépeltem egy esszét a kis netbookomon, mellettem két oldalon 1-1 nagyobb könyvkupac pihent. Épp az egyik könyvben próbáltam egy korábban olvasott cikket megkeresni, amikor feltűnt Sarah a színen, hogy beszámoljon az Adam szobájában történt kis látogatásáról. Amikor megmutatta a fénymásolatokat, arrébb toltam a könyveket, hogy egy kis helyet csináljak az asztalon, majd miután megnéztem, mennyi anyagot sikerült szereznie, nekiláttam, hogy elolvassam őket.
-Mit ne mondjak, ezek érdekesek... Bár gondolom, nekem nem mondanak annyit, mint neked, aki jobban ismeri Mr. Windsort. -jegyeztem meg Sarahnak, miután végeztem az elolvasásukkal.
Még megnéztem a lány telefonján lévő fotókat, majd újra a lapokért nyúltam.
-Végülis, utána nézhetünk, hátha kiderül belőlük valami... Abból nagy baj nem lehet, ugye? Ha találunk valamit az már jó, ha nem, akkor meg semmit se veszítettünk. Legalábbis a tegnapiak után... Amúgy nem gond, ha belefirkálok? -kérdeztem rá a biztonságkedvéért, majd ha engedélyt kapok rá, akkor egy szövegkiemelővel elkezdem áthúzni a fontosnak ítélt neveket kulcsszavakat a levelekben. Utána a neveket a gépen egy csinos kis listában összesítem.
-Sarah... Neked van valami ötleted, hogy ezek mit jelenthetnek? Vagyis... te ismered Adamet, szóval arra vagyok kíváncsi, hogy van valami összefüggés közte és azok között amiket a szobájában láttál, találtál? Fényképek, levélben megemlített dolgok, kitűző, kitüntetés... Vagy bármi... Vagy mondjuk az életéről tudnál mesélni? Ha valamivel többet tudnék róla, biztosan könnyebb lenne összefüggéseket keresni. És nem, nem azért kérdezem, hogy tovább szivassam titokban... -nyugtatom meg gyorsan- Amíg mesélsz, addig én rákeresek ezekre a kiemelt nevekre és kulcsszavakra, hogy a Google mit mond róluk...

Ratna ötletére, hogy a neten néz utána elsősorban a dolgoknak lelkesen bólogatok, viszont arra a felvetésére, hogy én többet tudok Adamról és meséljek róla, na meg az esetleges összefüggésekről a talált dolgokkal kapcsolatban csak szomorúan megrázom a fejem.
- Adam nem nagyon bőbeszédű, ha magáról van szó. - kezdek azért bele, hogy Ratna is megtudja azt a keveset, amit én, és hátha neki is támad valami elképzelése. - Annyit tudok róla, hogy az apja, aki most is aktív katonatiszt, mikor megtudta, hogy a fia mutáns, jóformán megtagadta az anyjával együtt. Azóta, ha jól tudom nem tartják a kapcsolatot. Azt is tudom, hogy sokfelé szolgált parancsnokként is, és ezekkel kapcsolatban is vannak szörnyű emlékei, de erről a katonáról, - mutatok a hadnagy képére, - semmit nem hallottam, pedig a családjával próbálkozó levelezésből és a minden követ megmozgató hazahozatalára tett lépéseiről az tűnik ki, hogy nagyon szoros volt a kapcsolat. Sajnos sokkal többet én sem tudok, csak azt, hogy Adam egy ízig-vérig becsületes és kötelességtudó katona és parancsnok volt és ez a mentalitása mai napig nem változott, és ez is lehet az oka, hogy ezeket a dolgokat mind-mind kudarcként, a saját kudarcaként éli meg. - teszem hozzá szomorúan. - Na, jutottál valamire? Egyébként meg azon filóztam még az éjszaka, hogy talán kéne valakitől segítséget kérni, aki valamennyire járatos a katonai dolgokban, mert ezek itt nekem elég kínainak tűnnek néha. Mi a véleményed? - nézek kérdőn a lányra.

Ahogy Saraht hallgatom, egymás után rákeresek a nevekre, kifejezésekre. Szerencsére elég sok találatot kidob a kereső, így eltart egy darabig, mire sikerül azokat kiszűrni belőle, amit hasznosnak ítélek. Helyesbítek, egyelőre csak másolgatom a linkeket, cikkeket és az internetes képeket a kis szövegszerkesztős dokumentumomba...
Igaz, hogy Sarah azt mondta, nem tud sok mindent Adamről, viszont nekem ez is mind újdonság volt róla. Más részről viszont kissé meglepett, hogy tényleg milyen kevés dolgot árult el magáról... Még a keresések felénél se jártam, mire végzett, így kicsit arréb fordítottam a netbookot, hogy ő is lássa, miket találok.
-Na, én is pont ezért nem árultam el egy családtagnak sem, hogy mutáns vagyok... -jegyeztem meg egy kis szomorúsággal a hangomban- Esélyes, hogy velem is hasonlóan történne...
Miután végigértem a neveken és kulcsszavakon, tartottam egy rögtönzött kiselőadást Sarahnak, ahogy a "jegyzetemből" összefoglaltam az újonnan kiderített információkat.
-Desmond W. Piercon hadnagy... Róla nem igazán sikerült semmit találnom, viszont, az jutott eszembe, hogy mi van, ha nem ez az igazi neve? Mármint nem tudom, ez mennyire lehetséges, vagy mennyire hülyeség, de lehet nem is ez az igazi neve... hanem csak egy anagramma, vagy hasonló. Majd álmatlan éjszakáim egyikén játszok vele egy sort, hátha kiad valami értelmeset.
Majd Sarah felvetésére reagálva...
-Igen, a segítség lehet, nem ártana, én se nagyon vagyok képben ezekkel a katonai dolgokkal. Sőt, hogy őszinte legyek, szinte egyáltalán nem. Oké, netről mindent ki lehetne deríteni, de mégiscsak egyszerűbb megkérdezni valakit, mint fél napon át kutatni utána... Viszont nem tudom, kit kérdezhetnénk meg... Adam lenne a legésszerűbb, de ő kiesik, ugyebár... Apám... nos, ő még Indiában volt katona egy pár évig, mielőtt megszülettem, azt meg nem tudom ott hogy megy... Mennyire egyeznek a dolgok az amerikai rendszerrel meg ilyenek. Ki lehetne még... Logan esetleg? A 150+ évével biztos többet tapasztalt ilyen téren, mint mi, de most álljunk oda felé, hogy "Szia Logan, képzeld, nem elég, hogy Adam szobáját is átpreparáltuk, utána még be is törtünk hozzá, végigtúrtuk az összes személyes holmiját amihez csak hozzáfértünk, de nem értünk hozzá, szükségünk lenne a segítségedre"? Szerintem ott dobná el a maradék agyát... Mi meg még egy rakat büntetőfeladatot kapnánk... Már ha nem repülünk a suliból...

Kíváncsian figyelem mire jut Ratna a netes kereséssel, és meglepően sok dolgot meg is tudunk, legalább is a hadnagy katonatársairól, akiket talán fel lehetne, ezek alapján kutatni, viszont magáról a hadnagyról semmi nincs, mintha csak egy fantomot keresnénk. A lány felvetésére, miszerint álnév lenne, viszont csak kétkedően ingatom a fejem.
- Nem hinném, hogy álnév lenne. Mi értelme lenne, hogy Adam egy olyan képet őrizzen nagy becsben az albumában, akinek az álnevét írja rá, ráadásul a levelekben is mindenhol ezen a néven szerepel! Nem, ezt nem hiszem, de valami titok lappanghat e mögött, hogy ennyire elzárkóztak a hazahozatalától, mert legjobb tudomásom szerint, a hadsereg gyakorlatában ez igen szokatlan dolog volt, mindig mindenkit igyekeznek hazai földre hozni. – magyarázom Ratnának, mart Adam meséléseiből azért ennyit már megtanultam.
Arra az ötletre, amit a lány végül hangosan kimond, már én is gondoltam és teljesen egyet értettem vele, hogy keresnünk kell valakit, aki sokkal jobban ért a katonai dolgokhoz.
- Lehet, hogy nem repesne az örömtől, de szerintem, ha elmagyarázzuk, hogy mit miért tettünk Logan, akármilyen hirtelen természetű, megfogja érteni, hisz arany szíve van, nem? – vigyorgok a lányra a büntetésre emlékezve, amin még jót is szórakoztunk. – Egyébként sem látok más lehetőséget, ha lépni akarunk ebben az ügyben és valamennyire jóvá akarjuk tenni, amit elkövettünk. – sóhajtok egy nagyot és érdeklődve várom, hogy mit szól hozzá a lány.
Ha egyetért velem, el is indulhatunk, hogy valahol felkajtassuk Logant.

-Nem tudom... -bököm ki a választ Sarah kérdésére- Viszont akkor hogyan lehetséges az, hogy semmi, de tényleg semmi információt nem lehet találni róla az interneten? Ha olyan hú-de-sokat nem is, de legalább a többiekről kihozott valamennyi információt. Esetleg... lehet, hogy megtudta a katonaság valami sötét, alvilági titikát, aztán azért akartak minden hozzá kapcsolódó nyomot eltűntetni? Vagy csak túl sok krímit olvasok...
Kíváncsian hallgatom, hogy Sarahnak mi a véleménye Logannel kapcsolatban, illetve, hogy van-e jobb jelöltje a feladat kapcsán, de úgy tűnik, ő sem bővelkedik harctéren nevelkedett, katonák világában otthonosan mozgó ismerősökben. Mily meglepő...
-Még az jutott eszembe, hogy esetleg felkereshetnénk néhányukat személyesen is. Már csak azért se ártana egy felnőtt, hogy ne vegyenek semmibe... ott van például... -kerestem ki a nevet a jegyzetből- Donald Haggarthy tizedes, ő facebookon is fent van, vagy ez a Lemes ezredes... ja bocsi, neki csak a fiát találtam meg, de rajta keresztül hátha megtaláljuk a papát... Ha jól számolom, nem sokkal lehet idősebb tőlünk, mármint a fia. Meg volt még ez a... Virgil Thoombs. Az ő címét nem sikerült megtalálnom, de amilyen előélete van, nem biztos, hogy szeretnék találkozni vele... Neked mi a véleményed az ötletről?
Közben elmentem a kis jegyzeteimet, összezárom a netbookot és Sarahval együtt elindulunk, hogy megkeressük Logant.

//Folytatás: Rozsomák szobája//

Miután megérkeztünk Sheenával a nekem inkább kastélyra, vagy ilyen nagy birtokra hasonlító épülethez és bejöttünk a kapun, egy iskolatitkár... öhmm... vagy valami ilyesminek mondta magát. Szóval ő fogadott minket. Sheena elment vele együtt valami papírokat kitölteni, nekem meg azt mondták, hogy egy régebbi diák hamarosan megmutat mindent. Hát jó...
Zavartan nézelődtem körbe itt a könyvtárban, a kezemben forgatva és némileg gyűrögetve a cowboyok tipikus nemezkalapját, majd egy idő után a polcokon sorakozó műveket kezdtem átnézni, de nagyobb részük egyáltalán semmit nem mondott. Ami azt illeti címről sem.
Remélem nem kellett volna nagyon kiöltözni, meg minden. Én csak western csizmát, farmer nadrágot, inget és farmerdzsekit kaptam magamra. Sheena szerint elég lesz, de hát nem tudom... Na jó, biztos igaza van, ő járt már suliba, én meg nem.
Végül téblábolás közben levettem a polcról egy könyvet. Hmm.. Moby Dick? Na ez mi lehet? Kíváncsian nézegettem bele találomra, várva az útikalauzt...

Miután Adam elutazott türelmetlenül vártam, hogy mikor érkezik majd meg a fiú, akiről beszéltünk. Nagyon megrázott fogadott apám elbeszélése Josh-sal kapcsolatban és nem csak neki, hanem magamnak is megfogadtam, hogy ha neki is szimpatikus leszek, akkor olyan akarok lenni számára, mint egy testvér, egy nővér, aki majd a nehét percekben vigyáz rá. Mikor szóltak, hogy itt van és a könyvtárban vár, izgatottan hajítottam el mindent a kezemből és siettem, hogy minél előbb üdvözölhessem.
Belépve a terembe egy félénken álldogáló cowboy csizmát, kalapot és farmerszerelést viselő srácot pillantottam meg, ahogy egy könyvet lapozgatott. Nem akartam megijeszteni, ezért hangosan csuktam be az ajtót és mosolyogva indultam felé, és mikor oda értem előre nyújtottam a kezem.
- Szia! Biztosan te vagy Josh! Már vártalak, Mr. Windsor igazgató-helyettes már mesélt rólad. Az én nevem Sarah, Sarah Wilchok, és engem bíztak meg, hogy körbe vezesselek és válaszoljak a kérdéseidre. És eddig mi a véleményed az iskoláról, tetszik?

Egy barna hajú lány jött oda hozzám, arcán kedves mosollyal. Én is azt éreztem egész lényén, hogy barátságos és talán kíváncsi. Magam is szégyenlős mosolyra húztam az ajkaim, ahogy elfogadtam a felém nyújtott kezét:
- He... Hello! - válaszoltam. - Igen, az azt hiszem én leszek Ms... Ms Wilchok. A nevem Joshua Grant és ha minden igaz ide fogok járni majd.
A kérdésére csak megráztam a fejemet:
- Elég nehéz véleményt mondani - feleltem őszintén. - Eddig a kaput, az udvar egy pici részét, az iskolatitkárt és egy eleddig még érthetetlen könyvet láttam belőle - mosolyogtam rá, jelezve, hogy csak viccelődni próbálok.

- Szia Josh! - ráztam meg a kezét, majd megráztam a fejem. - Csak Sarah, nem Ms Wilchok. - nevettem rá a félénken rám mosolygó fiúra. - És persze, elég hülye kérdés volt, bocs! Persze, hogy nem nagyon láttál belőle semmit, de hát ezért vagyok én itt, hogy ezen változtassunk. - nevetek rá. - És mit csináljunk? Először vezesselek körbe, vagy üljünk le és beszélgessünk arról, hogy mi is érdekel téged a legjobban? - intek körbe.
- Tudod, ebben az iskolában nagyon sok különleges képességű diák tanul, ezért ne lepődj meg, ha esetleg furcsaságokat tapasztalsz, de, ha esetleg valami nem tetszik, vagy kellemetlen lenne, akkor csak szólj nekem nyugodtan. - teszem hozzá óvatosan, hiszen tényleg sok olyan, még a képességét csak tesztelgető gyerek van itt, aki hasonlít hozzá képességben és nem szeretném, ha rögtön az első napon valami rossz hatás érné. - Szóval először menjünk, vagy maradjunk?

Megvakartam a tarkómat a szavaira:
- Persze, rendben van Sarah - bólintottam. - Nem volt buta kérdés, hiszen nem tudhattad mennyit láttam belőle eddig - ráztam meg a fejemet, ellentmondva az önostorozásnak.
A kérdésére sóhajtva a polcnak támaszkodtam:
- Hát... lehet, hogy most nagyon butának fogok tűnni, de... - nyeltem egy nagyot. - Az van, hogy eddig nagyon én nem jártam még iskolában sosenem. Szóval... leginkább arra vagyok kíváncsi, hogy az ilyesmi az hogyan megy? Úgy értem... mondjuk miből áll egy nap? Vagy valami ilyesmi... - próbáltam megfogalmazni piruló arccal.

- Rendben van! - bólintottam a kérésére. - De, nem kell szégyellni ezt, nem te leszel az első, aki itt tapasztalja meg először a közösségben való együttélést. - legyintettem nagyvonalúan. - Akkor üljünk le talán. - vezettem egy asztalhoz és leültünk egymással szemben.
- Tehát, először is kapsz majd egy szobát, ahová elrakhatod a cuccaidat, a tanfelszerelésedet és az lesz a te kis kuckód. Reggel 8-kor kezdődnek az órák, amit csengetés jelez, de előtte persze reggelizés 7-től. Utána attól függően, hogy hány és milyen órád van, jön a tanulási időszak, ha végeztél akkor ebéd, aztán utána már te osztod be, hogy mikor tanulsz vagy valami szabadidős tevékenységet végzel, kimész a városba, szóval az már a nagyobbaknak, mint te, nincs megkötve. Sok mindent lehet itt csinálni ebben az időben, a lehetőségek eléggé tágak. - magyarázom a fontosabbakat.

Bólogattam a szavaira, majd zavartan érdeklődtem:
- Öhmm - kezdtem halkan. - Az van, hogy nekem nem a saját ötletem, hogy a suliba járjak, hanem Sheenáé. Ő is... őőő... hát szóval mutáns mint én, meg ahogy mondták itt szinte mindenki - meséltem Sarahnak. - Mikor először eljött ide, akkor találkozott egy tanár bácsival. Őőő... hmm... ő úgy hívta Előőrs. Azt mondta, hogy jó ember. Én azt szeretném megkérdezni kik a tanáraink és mit fogunk tanulni tőlük? - néztem érdeklődően a lányra.

Nekem már most szimpatikus a fiú és már én is látom, hogy miért mondta Adam, hogy kicsit pátyulgatni kell, de nekem ez most kimondotta bejön, mindig szerettem volna egy kis öcsit, így most kiélhettem magam.
- Előőrs? Hát az Mr. Windsor az igazgató-helyettesünk, aki történelmet, filozófiát és tornát is tanít, aztán van Electro, aki szintén tesi tanár, de főleg a Harci terem szimulátoros oktatásáért felel, aztán Rozsomák, aki szintén tesit most, míg helyettesít, Alfred/Chloe Kelsman karatét tanít, Ihsan Sinclair dr. a kémiáért, biológiáért és a természettudományokért felelős, meg van egy új tanárunk Colin Cooper, aki tesit, technikát nyelveket és gépjármű vezetést fog oktatni. - szedegetem össze gondolatban. - De elég sokat nincsenek most, hiszen téli szünet van, meg aztán neked először majd felmérik a készségeidet és az alapján állítják össze az órarendedet, nem biztos, hogy valamennyi tanárral találkozol majd.

Meglepetten hallgattam a szavait, végül megcsóváltam a fejem egy kis mosollyal:
- Hát remélem is, hogy nem mindenki fog engem tanítani, akit felsoroltál, ennyi tornát szerintem nem is bírnék - pirultam továbbra is. - Tudok futni, elég jól, de azért... - nagyokat pislogtam. - Neked mi a kedvenc tárgyad? - kérdeztem ösztönösen, majd gyorsan el is haraptam a hangom, nem tudtam mennyire szabad ezt megkérdezni. Helyette más, személytelenebb témára tértem át gyorsan: - Őőő... És mi lesz belőlünk ha nagyok leszünk? Mire tanítanak itt minket? Őszintén megmondom nem nagyon tudom melyik iskolában mit tanulnak. Meg hogy lehet, hogy itt szinte mindenki mutáns? - peregtek gyorsan a kérdéseim, ahogy kezdtem feloldódni.