Fifth Avenue

Sérült kezét szorongatva várakozik az egyik üzlet előtt. Többnyire ha munkáról van szó, ő a megtestesült profizmus, de valamiért, ha Kara-ról van szó, mindig csúszik valami hiba a tervbe, most például szétrobban a kezében egy üveg kloroform, és néhány szilánk igencsak mélyen a kézfejébe fúródott. Általában egész ügyes harctéri orvos, de a saját kezén operálni még számára is túl durva lenne, arról nem is beszélve, hogy szüksége lesz még azokra az ujjakra ma este. Mázli, hogy van a városban egy doktornő, aki olyan lelkesen segít a város mutánsain, hogy még ilyen késő este is csak minimális fenyegetésre van szükség ahhoz, hogy házhoz jöjjön. Jelenleg is őrá vár, ez a randa plüsscicákat, vagy miket árusító üzlet előtt.
~Ki vesz ilyen vackokat? Áu...~
A három apró üvegszilánk, mely kézfejébe fúródott már nagyon kínozza. Jöhetne már az a doki.

A Halloween egészen hálás ünnepnek mondható az olyanoknak, mint én. Az én fajtám ugyanis ragaszkodik a megszokott, kényelmes göncökért, ezért úgy lehet a legegyszerűbben elvegyülni a boszorkányoknak, angyalkáknak, balerináknak öltözött ünneplők között, ha egészen egyszerűen a munka végeztével magamon hagyom az orvosi köpenyemet és sztetoszkópomat, valamint mindenhova úgy megyek, hogy a kezemben lóbálom az orvosi táskámat. Ezúttal azonban kapóra jött.
-Jézusom, Szellem - sóhajtottam fel, mikor a férfi mellé értem, aki valami érthetetlen okból nem tudta levenni a szemét egy idétlenül vigyorgó plüss cicáról a kirakatban. Talán, hogy így tompítsa a fájdalmát? - Ha tudnád, hány betegem van, és néha olyanokat látok, hogy néha már hajlok rá, hogy a tévémet is kidobjam, de te!... Mi történt már megint?
A keze úszik a vérben, szívesen kezelném valami sterilebb helyen, de tartom magam ahhoz, amiben megegyeztünk, vagyis csak gyorsan ellátom, és nem húzom feleslegesen az idejét. Bár már jó ideje nem találkoztunk, mégsem tudok udvariasan a hogyléte felől érdeklődni, hiszen azt magamtól is remekül tudom körvonalazni (ebben nagy segítségemre van a sérülése). Nem sokat változott utóbbi találkozásunk alkalmával, és bár orvosként megszoktam, hogy a legtöbb embert azért látom viszont, mert megint betegek, azért néha örülnék neki, ha végre egy makk egészséges ember is szóba állna velem. Szellem pedig már régebben is mintha szent kötelességének érezte volna, hogy ebben megakadályozzon. Mindig belekeveredett valamibe, legalábbis amennyit én láttam belőle.
-Mit műveltél már megint? - dohogtam, miközben hozzáláttam kiszedegetni az isten tudja hogy odakerült szilánkokat a kezéből.

Végre megérkezik kedvenc mentőangyala, ki már olyan sokszor foltozta össze, hogy szinte még azt az idióta szokását is elnézi neki, hogy a "mutáns nevén" szólítja őt állandóan, bár az igazsághoz az is hozzátartozik persze, hogy első találkozásukkor már igencsak a végét járta egy golyó ütötte sebtől, ezért akkor pont nem sikerült kitalálnia egy frappáns álnevet, a többi alkalommal pedig már mindegy volt.
-Megtennéd, hogy legalább az utcán nem szólítasz így? - Korholja le a doktornőt, bár nyilvánvalóan a fájdalma is nagyban közrejátszik a mérgében. - Úgy érzem magam, mintha valami béna szerepjátékban lennénk.
~Na persze lehetne rosszabb is, elmondhattam volna neki az igazi nevem is a halál torkában.~
-Hosszú történet. Randim volt egy nővel egy Halloween-i bulin, és történt egy kis baleset. Áú!
Bármennyire is ügyes a vonzó doktornő, sajnos van amit nem, vagy csak nagyon nehezen lehet megoldani fájdalommentesen. Ezek szerint ez most egy olyan eset.
-Ami azt illeti, hozzá sietnék vissza. Épp alszik, és nem szeretném, ha egyedül ébredne, és azt hinné magára hagytam, az olyan kegyetlenség lenne tőlem...
Szerencsére az évek során tökélyre fejlesztette a folyékonyan hazudozást, és a féligazságok szövögetését, ezért az avatatlan fül számára úgy is tűnhet, hogy az a bizonyos hölgy most irigylésre méltó helyzetben van.

Bármennyire is szívesen korholtam volna, vagy intettem volna a további veszélyes kalandoktól, ez utóbbi megjegyzése azonban mosolyt csalt az arcomra. Egy villanásnyi ideig felrémlett előttem a kép, ahogy valami rosszul megépített ünnepi szerkezet, dísz vagy valami ilyesmi, rádőlni készül az ismeretlen hölgyre, ám Szellem az utolsó pillanatban elragadja onnan és megmenti. Talán valami üvegből készült dekoráció sebesítette meg, bár a szilánkok formája inkább valamiféle palackra emlékeztettek. A szerencsés nő pedig most biztosan a baleset fáradalmait piheni ki. Hogy is lehetne így már haragudni erre a férfira, aki csak segíteni akart szíve választottján?
-Szóval romantikus estét tervezel mára? - kérdeztem, óvatosan újrafertőtleníteni a sebét, mielőtt bekötöztem volna a kezét. - Ez nagyon jól hangzik. Tudod, az illatos gyertya ilyenkor nagyon tud ám segíteni hangulatosabbá tenni a környezetet. Egyszerű, de mégis nagyon hatásos tud lenni. Mondjuk valami virágillat... ó, nem is, inkább fahéj! Legyen fahéj, az olyan szolidan romantikus és... Jaj, ne haragudj, nem akartam ilyen minden lében kanál lenni. Csak te mindig valami csetepatéban érzed elemedben magad, örülök, hogy végre a másik oldaladat is megismerhettem.
Csak lopva merek ránézni, hogy ne lássam az arcán, mennyire örülne, ha végre otthagyhatna. Pedig még mennyi mindent kérdezhetnék! A randevúján kívül persze az is érdekelne például, hogy igazából hogy sérült meg. Orvosi szempontból sem elhanyagolandó, ezen kívül, megnyugtatna a tudat, hogy most kivételesen nem kell aggódnom érte.

A továbbiakban megpróbálja macsó módjára tűrni a fájdalmat, és a szilánkok eltávolítását már tényleg csak apróbb grimaszokkal nyugtázza, viszont amikor a fertőtlenítés kerül sorra, már nem bírja szó hang nélkül.
-Asszzttttt.... - sziszegi, mikor a jód kifejti hasznos, ám de rohadtul fájdalmas hatását. Alapvetően tisztában van vele, hogy ez semmi ahhoz képest, amit akkor érezne, ha hagyná elfertőződni, de jelenleg csak arra tud gondolni, hogy ezt a csajt magával kéne vinnie a csatornába, ő biztos hamarabb kiszedne bármit Kara-ból, mint ő tudna. Próbál nem figyelni a külvilágra, egészen addig, amíg a nő el nem kezd fecsegni valami gyertyáról, arra ugyanis felkapja a fejét. - Miket nem mondasz. Ezt feljegyzem magamnak, ha egy nap téged hívnálak randira. - Egy gyors kacsintás, nehogy véletlenül túl komolyan vegye. - Semmi gond amúgy, ismersz, minden jó ötletnek örülök, főleg most, nagyon izgulok a ma este miatt.
~Vajon feltárja majd előttem szívének minden titkát, vagy kénytelen leszek kivágni belőle? Nemsokára kiderül nem igaz?~
Felemeli bekötött kezét, hogy jobban szemügyre vehesse. Eleinte csak mozgatja kicsit a levegőben, ökölbe szorítja, illetve megejt pár karate mozdulatnak kinéző mozdulatot. Mikor látja, hogy a sérülés ellenére minden tökéletesen sikerült, végre elmosolyodik.
-Köszönöm Lynn, így már sokkal jobb. Gondolom most jön az, hogy pihentessem, és vigyázzak magamra, igaz?
~Azt szeretném én látni, betegszabi....~
-És veled mi a helyzet? Biztos csak úgy ostromolnak a kanok ebben a szexi....főorvos jelmezben? Jelmez ez egyáltalán?

-Te aztán igazán nem mondhatod, hogy nem ismered nagyon is jól a munkaruhámat. Ezzel megspórolom a jelmezkészítés fáradalmait, és mint látod egyéb előnyei is vannak. Nem sok hasznomat vennéd most, ha például vízvezeték szerelőnek öltöztem volna.
Nagyon igyekszem továbbra is könnyed hangon beszélni, de sehogy sem tetszik, ahogy a keze használhatóságát teszteli. Mármint ezzel még önmagával nem lett volna semmi baj, de randevú előtt mégis kinek fontos, hogy tudja ilyesmire használni a kezét?
-Egyébként nem mondhatnám, hogy nagy figyelmet szentelnék mostanában a pasizásra, rengeteg munkám van. Jelenleg például miattad nem tudok elszabadulni a munkából, és bulizni egy jót. Örülök, hogy neked legalább összejön. Na és mond csak mi a terv mára? Csendes este csak ti kettesben, vagy benéztek még valahova?
~Az ég szerelmére, mi folyik itt? Hova készülhet valójában, és hol sérült meg? Nincs abban semmi különös, ha már megint verekedett, de miért nem mondja el? Mit akar elhallgatni előlem?

-Persze, igazad van. ~Nem is tudod mennyire.~ És igazad van, bármennyire is jól állna, a vízvezeték szerelő ma este nem ért volna el sokat. ~Mondjuk, akkor kölcsön adhatna egy franciakulcsot. Ki tudja mire lehet még szükségem odalent.~
Bár nem látja, pontosan tudja, hogy Lynn most rosszalló tekintettel néz rá, mialatt a kezét próbálgatja, pedig igazán megszokhatta volna az évek során, a hozzáállását. A szellemből legfeljebb akkor lesz fekvőbeteg, ha elveszti mindkét lábát, de talán még akkor sem!
-És nincs egy jó pasi sem a betegeid között? Szörnyű. Amúgy én már jól vagyok, szóval miattam igazán ne fogd vissza magad. Tele a város őrült pasikkal, csak választanod kell közülük. Például....
Ebben a pillanatban szédeleg el mellettük egy Rozsomáknak öltözött fickó, kivont karmokkal, meg minden.
-Talán őt ne...Amúgy ami minket illet, egy csendes eldugott helyre viszem, ahol csak a gyertya lángja fog némi fényt szolgáltatni. Nem lesz ott senki más rajtunk kívül, mára úgyis elég volt a jelmezes őrültekből. Hiszed vagy sem, ma már kiütöttem egy vérfarkast, aki nem akart leszállni róla. Elég bizarr volt.
Tudja, hogy hiú remény, de azért örülne neki, ha a nőnek elég volna ennyi a történetből. Nem is igazán érti, miért vesztegeti tovább az idejét vele, hisz olyan vonzó, hogy szinte már kedve lenne elrabolni, és megkínozni a csatornában...illetve azt azért nem, ő még nem szolgált rá az ilyesféle gondoskodásra, hála az égnek.

Saját dilemmámon rágódtam. Szellem jól láthatóan menni készült, és nyilvánvalóan annyi kedve lehetett ehhez az üres fecsegéshez, mint nekem, de tudni akartam, mire készül. Annyi szörnyűséget láttam már, hogy a nap minden órájában fel voltam készülve a legrosszabbra, szóval, ha Szellem azt mondja, randevúra megy, de ennyire gyanúsan viselkedik...
-Na jó - szegeztem rá a tőlem telhető legmagabiztosabb, legeltökéltebb pillantásomat - játszunk nyílt kártyákkal! Hova mész? Tényleg van valahol egy nő, aki rád vár? Együtt készültök valamire? Tudod, hogy sokan megfordulnak nálam, és vannak, akiket nagyon nem szeretném, ha bántanátok. Benned pedig nem lehet megbízni, végül is te lényegében ebből élsz. Orvosként én arra esküdtem, hogy mindenkin segítek, akin csak tudok, és bár nem vagyok mindenható, nekem is van, ami megkönnyíti a dolgom - emlékeztetőül víztócsává placcsanok össze, egyszer körbekígyózok a lábai között, majd visszaváltozom emberré.
Itt tartok némi hatás szünetet, továbbra is állva a Szellem tekintetét, ami bár nem könnyű, egész büszke vagyok az eredményemre. Mindazonáltal egyre türelmetlenebb is vagyok. Nem kellemes ez a helyzet, de a lelkiismeretem nem engedi, hogy ennyiben hagyjam. Ki tudja, ki lehet hatalmas nagy bajban?
-Könnyedén követhetnélek, de azért adok neked egy esélyt, és azt javaslom, ne élj vissza vele. Ha bajban vagy, talán még számíthatsz is rám. Mond el, mire készülsz!
A távolból vidám rikoltozások hallatszanak, itt-ott mulatozó furcsábbnál furcsább jelmezbe bújt emberek tűnnek fel, de távolabb, a közelünkbe nem jön senki. Nem kell hát attól tartanunk, hogy bárki meglát vagy kihallgat minket. Szóval, ha nem beszél, egészen biztos, hogy innen nem a legközelebbi bárba megyek, hanem... na igen, igazából pont ezt lenne jó megtudni. Hanem hova?

Nem kicsit lepődik meg a hirtelen jött határozottságon, ami a nőbe költözött. Természeténél fogva irritálja, ha egy monológba háromnál több kérdőjel kerül, szakmájának köszönhetően pedig azok, akik irritálják általában holtan végzik, de Lynn-re még szüksége lehet, elvégre hol talál még egy olyan orvost, akivel akár bunkó is lehet, mint Dr.House, és ő ennek ellenére is úgy bánik majd vele, mint Dr.Cuddy. Igen, szokta nézni...
-Persze, hogy igen. Ha nem lenne randim már ma estére, biztos lehetnél benne, hogy téged hívtalak volna el a buliba a Fordham-en.
~Kara segítene nekem bántani valakit? Kizárt, ha csak nem én vagyok az a valaki.~
Felvont szemöldökkel figyeli a víziparádét, s amikor vége próbál úgy helyezkedni, hogy legalább a visszaalakulását ne lássa senki, na nem mintha sok vizet zavarna még egy furcsa teremtmény ma este.
-Ügyes trükk - dicséri meg, miközben nagy nehezen visszafogja magát, és nem oktatja ki arról, hogy 10 perce még egy másik városrészből hívta, ezért aligha tudná őt k9vetni, még ha történetesen látná is. - De fölösleges aggódnod miattam. És most ha megbocsátasz, indulnék is. Nem tudhatom mikor ébred fel...
~És hogy meddig tudja lekötni őt az a néhány lánc. Csalódnék benne, ha idővel nem tudna kiszabadulni belőlük.~
-Kösz a segítséget! - Kiáltja túl a tömeget, miközben megragadja a nő két vállát, hogy egy hatalmas puszit nyomhasson a homlokára búcsúzásképpen. - És jó szórakozást.
Szellem ezzel kámforrá válik, magára hagyva a szexi doktornőt. A távolban ezalatt számos rendőrautó szirénája csendül fel, ami sosem jó jel.

Ahogy Szellem eltávolodott, furcsa csalódottság lett úrrá rajtam. Nem mondhatnám, hogy kifejezetten a társaságát hiányoltam, hiszen lássuk be, nem a végtelenül barátságos oldaláról sikerült az utóbbi években megismernem. Ezen kívül már többször is segített nekem, mikor nem tehettem mást, mint megkértem rá, ráadásul kellően diszkrét volt ahhoz, hogy úgy tehessek, mintha nem lett volna rá szükségem, ezen kívül elég diszkrét a saját dolgaival is, így sosem tudhattam biztosan, hogy amikor bajba került sosem tudhattam, hogy az ő hibájából történt-e.
Nem. Azért voltam csalódott, mert mint orvos, megszoktam már, hogy az emberek nem egyszerűen elfogadják a segítségemet, hanem egyenesen kérik azt. Szellem azonban más volt. Nem avatott be a dolgaiba, mindig kétesen fogalmazott, sosem lehettem biztos abban, hogy pontosan mi járhat a fejében, és már így is tartoztam neki nem egy szívességgel (hiszen nem mindenki szokott örülni, ha mondjuk az ellenségét gyógyítom meg), ezért a visszautasítása kellően felhergelte a büszkeségemet annyira, hogy hátat fordítsak Manhattan legjobb bárjainak, és a nyomába eredjek. Ha bajban van, számíthat a segítségemre, és így kiegyenlíthetem végre a számlámat, amit nem tudok orvosi ellátással megtenni, hiszen azt mindenképpen biztosítanám neki, épp úgy, mint bárki másnak.
De ekkor Szellem kámforrá vált, nekem pedig eszembe jutott, hogy őt követni lényegében lehetetlen. Talán elmehetnék abba a buliba, amiről beszélt. Nem mertem volna megesküdni rá, hogy tényleg létezik egy ilyen ilyen buli, mégiscsak Szellemről volt szó és az ő szavahihetőségéről, de talán megér egy próbát. Vagy van esetleg lakása? Egyszer annyira sebesült állapotban volt, hogy nem tudott elvánszorogni a rendelőmig, és házhoz kellett mennem hozzá. De ha nem a lakására megy, ezzel rengeteg időt elpocsékolok. Talán valami hotelbe mentek. De melyikbe? Vagy a nő lakására. De ő meg hol lakhat? Bár a fertőtlenítőnek, amit a sebe ellátásához használtam, elég erőteljes szaga volt, de sajnos onnantól kezdve, hogy eltűnt, eltűnt a szaga is, úgyhogy azt sem követhettem. Az a megjegyzése sem segített sokat, hogy egy csendes eldugott helyre viszem, ahol csak a gyertya lángja fog némi fényt szolgáltatni , hiszen bár olyan hely, ami csendes és eldugott Manhattanben nem termett minden fán, de ezeket bárhol elérheti azzal, ha bezárja az ajtót és lekapcsolja a villanyt.
Szellem szokásos szűkszavúságával minden eshetőséget a fantáziámra bízott, gyanús viselkedésével pedig növelte a rossz előérzetemet. Egy randira készülő embernek sem jut eszébe azt próbálgatni, hogy vajon tud-e verekedni. Viszont, ha tényleg valami összecsapásra készül, miért tetszett neki a gyertya ötlete? Zavaros volt az egész. És nem lehetettem biztos benne, hogy semmi közöm hozzá, hiszen ki tudja kit akar bántani, vagy ki akarja őt bántani.
Gyors határozott léptekkel elindultam hát egyenesen előre oda, ahol alig pár hete voltam ellátni a sebeit, azzal sem törődve, hogy Szellem esetleg út közben észrevehet. Nem tudtam van-e legalább halvány esélye annak, hogy megtalálom, de úgy döntöttem, legrosszabb esetben megvárom a lakásán, előbb-utóbb úgyis haza kell mennie. Út közben egyre azon rágódtam, hol lehet itt csendes és eldugott hely, ahol senki sem zavarhatja őket.

A lakás, ahol Szellem gyomrából kellett kiszedni a golyót néhány éve szerencsére nincs messze innen, így aztán 20 perc sétával később a nő már a kaputelefon előtt állhat, melyet jó szokás szerint valaki vörös festékszóróval fújt le, olvashatatlanná téve a rajta lévő neveket. Kész szerencse, hogy Lynn amúgy sem tervezett csengetni, az ajtó alatt pedig pont befér ha kicsit folyékonyabban áll a birtokháborítás szabályaihoz, mint a Hipokráteszi eskühöz.
Odabent csak sötét folyosók várnak rá, ami nem csoda, hisz a lámpa autónyitásra kapcsol fel, ráadásul embert sem látni az épületben, hisz a város majd minden alsó szinteken élő lakója odakint bulizik, ha már aludni nem hagyják. Ha nem is túl meghitt ez a cseppet lepukkant lakóépület, csendesnek mindenképpen csendessé válik a felsőbb szinteken, és az is kezd biztossá válni, hogy itt legfeljebb tényleg gyertyával világítanak majd, hisz egész úton felfelé nem akad egyetlen ajtó sem, mely alól fény szűrődne ki. Még az alól sem, ahol állítólag a férfi él.
A szellemlak szokás szerint a legfelső emeleten található, de a férfi jelenleg házon kívül van, akárcsak az a házaspár, akik valamiért minden fotón ott pózolnak, ami megtalálható a helyiségben. Rengeteg képük egyike ott lóg minden falon, épp csak a mosdóban és a spájzban nem, cserébe azonban egy nyaralási fotó ott virít a hűtőn, melyet egy kézzel összeorigamizott kocka hűtőmágnes tart a helyén, így gyakorlatilag képtelenség nem észrevenni őket, mint ahogyan azt sem, hogy semmi nyoma annak, hogy az eltűnőművész mutáns valaha itt járt volna.
Odakint az utcán ezalatt egyre több rendőrautó teper Bronx felé. Komoly lehet a baj odaát, ha még innen is erősítést hívtak.

Sehogy sem tetszett ez a lakás. Mármint a berendezés egész ízlésesnek és kényelmesnek tűnt, de ezek a képek az ismeretlen emberekről... Talán rokonok? Barátok? Nem törődve az illemszabályokkal bementem a hálószobába és kinyitottam a ruhásszekrényt. Öltönyök, ingek, blúzok, alkalmi kosztümök, lakkcipők vagy húsz pár. Másik hálószoba pedig nincs. Találtam egy régi noteszt, már egészen szamárfüles volt. Nem egészen tudva, kit is találhatnék, aki igazolja Szellem személyazonosságát, azért kinyitottam. Már lapoztam volna az adatokhoz, ahova fel szokták jegyezni a tulajdonos nevét, címét stb. eszembe jutott, hogy ezzel sem megyek sokra, mivel nem tudom az igazi nevét. A benne lévő feljegyzések azonban többet elárultak, mint amiért készülhettek Ez egészen biztos, hogy nem Szellem rezidenciája. Hiszen Kedd 17:30 fogorvos, Csütörtökön tisztítóba menni, Szombat és vasárnap délben megetetni Rosie néni macskáit... Nehezen tudtam volna elhinni, hogy ha Szellemnek notesza van, ilyen bejegyzésekkel tarkítaná. Bár abba inkább bele se mertem gondolni, hogy helyette, mi állhatna benne.
Sokkal fontosabb kérdés volt, hogy ha itt nincs akkor hol van? És ugye nem jön haza senki, amíg eljutok az ajtóig, és mint a szélvész lelépek innen? Az sem kérdés, hova: az egyetlen használható nyom a Fordham Egyetem maradt.
A következő pillanatban meghallottam azt a jellegzetes zörgő, kattogó hangot, ami a tudomásomra hozta, hogy fordul a kulcs a zárban. Ijedtemben megdermedtem. Hogy tűnhetnék el a leggyorsabban? Hiszen egy víztócsát észrevehetnek, és nem túl kellemes még abban az állapotban sem, amikor felmosóval esnek az embernek. A mosogatóra néztem. Belefolyhatnék a lefolyóba, úgy hamar kijutnék a házból teljesen észrevétlenül. Jó ötletnek tűnt, de aztán mégis meggondoltam magam. Hát akarok én a mocskos csatornában mászkálni?!
Hirtelen elhatározással a bejárati ajtóhoz rohantam, vízként átszivárogtam a küszöb alatt, és próbáltam olyan lassan mozogni onnantól, ahogy a folyosóra értem, amennyire csak tudtam. Már majdnem elhagytam a házaspár lábait, amikor valaki dühösen dobbantott mellettem, és egy mérges női hang csattant fölöttem:
-Nézd, a szomszéd kutyája már megint idepiszkított. Szólj nekik, hogy töröljék fel, ők sem képzelhetik, hogy én vagyok annak a dögnek a személyes takarítónője!
-Ugyan, drágám, hagyd már! - hallatszott egy fáradt férfi hang.
-Menj!
Ezek után a nő beviharzott a lakásba, a férfi kénytelen-kelletlen bekopogtatott a szemközti ajtón, én pedig lefolydogáltam a lépcsőn, immár nagyobb sebességre kapcsolva. A lépcsőpihenőre érve visszaváltoztam, és két lábon folytattam az utamat.
-De hát higgye el jóember, ott volt az, a saját szememmel láttam!
Nem volt időm rá, hogy bűntudatot érezzek szegény meghazudtolt emberért. Elindultam a Fordham Egyetem felé még egyszer utoljára az elszalasztott finom, nagy pohár mojitora gondolva.

//folytatás Fordham Egyetem//

//Előzmény: Staten Island-i világítótorony//

Chris úgy tűnik napirendre tért az előbbi nézeteltérésünk fölött, aminek kimondottan örültem, és reménykedtem, hogy tényleg csak én vittem túlzásba a védekezést.
A továbbiakban igyekeztem kedvesebb lenni, úgy tenni, mintha rögtön az első adandó alkalommal elfogadtam volna a meghívását, így könnyebben ment a kikapcsolódás. És könnyebb volt adnom neki még egy esélyt, mert úgy tűnt, mégis csak egy rendes férfi, aki minden hátsó szándék nélkül szeretett volna eltölteni velem egy kis időt.
-Az esküvő? - kérdeztem vissza, és megjátszott gondterheltséggel ráncoltam a homlokomat és ütögettem az államat a mutatóujjammal. - Nem tudom, drágám, te hogy érsz rá?
Az autójához érve, úgy éreztem, mondanom kéne valamit, hiszen csak úgy sütött belőle, mennyire büszke rá. Én viszont egyáltalán nem értettem a kocsikhoz, nekem sosem volt, és amíg arra gurultak, amerre a sofőr akarta, nekem mindegyik ugyanolyan volt. Azért összeszedtem minden hozzáértésemet és sikerült kipasszíroznom magamból, hogy ,,Csinos".

A Fifth Avenue-n kevesebben voltak, mint amire számítottam, de én épp ennek örültem. Mintha az emberek igyekeztek volna nekünk minél több privát szférát biztosítani. Kíváncsian vártam, mit tervez még, milyen a kedvenc helye, amiről mesélt.

Ránézek Lynnre, majd elnevetem magam. Kinyitom neki az ajtót, míg a járgányt nézve töpreng magában. Becsukom utána, majd vissza a vezetői oldalra, bepattanok, és gázt adok.
- Elég komoly előkészületekre lesz szükségünk! RÉszedről mennyi vendégre számíthatunk?
Miért is ne mennék bele a játékba? Hiszen olyan jó felütés volt, kár lenne annyiban hagyni!
- Köszönöm! - felelek egyszerűen az autóra tett dícsérő szavára.
Láthatóan nagyon igyekszik, hogy jó benyomást keltsen, amit számára láthatóan is nagyra értékelek.

Egészen nyugodt most a Fifth Avenue. Nincs dugó, nincs túl sok béna sofőr. Kellemesen gördülünk át azon a néhány lámpán, míg egy "kényelmesebb" pirosnál aztán kénytelen vagyok megállni.
- Azért mondtad, hogy kapcsolatban élsz, mert féltél, hogy egy szatír vagyok, vagy tényleg számíthatok majd egy esküvői meghívásra, ha netán jól alakul az ismerettségünk? - kérdezem tréfálkozva.

Nagyon örültem, hogy megint könnyed a hangulat, mégis megállíthatatlanul összeszorult a szívem, mikor Chriss a kapcsolatunkról és az esküvőről kezdett tréfálkozni. Hiszen mondhatni az imént történt.
Azért sikerült összehoznom valami mosolyfélét.
-Nélküled a tortát sem vágnánk fel, nem hogy... na jó, figyelj - Úgy éreztem megérdemli az igazságot, ha már ilyen türelmes volt velem. - Azért voltam olyan bizalmatlan veled az előbb, mert az utolsó férfi, akivel megismerkedtem, olyan volt, mint egy mesebeli herceg, aztán meg kiderült róla, hogy embereket gyilkol. Elég nagy számban. Szóval, ha túl szkeptikus lennék, akár bántó módon is, előre is elnézést, nem rólad szól, csak nekem most egy kicsit... furcsa.
Kicsit félve vártam, mit szól mindehhez. Vajon most már végképp torkig lesz velem, vagy van még egy pici a türelmében irányomban? Valamiért el kezdett zavarni, hogy még mindig piros van. Különös módon kényelmesebbnek éreztem volna, ha most mozgásban lehetünk.
-Nem hinném, hogy még mindig ,,kapcsolatnak" hívhatnánk - tettem hozzá halkan.
Aztán vettem egy nagyon mély levegőt, és újra megpróbálkoztam összeszedni minden vidámságomat és örömteli, bizakodó hozzáállásomat, amit Darien még nem zúzott porrá.
-Na, de inkább az útra figyeljünk! Mára elég volt a borús történetekből, inkább mutasd meg, mit tud ez a környék!

Láthatóan keserű gondolatok futkároznak a nagy kislány fejében, legalábbis a tekintetéből és a mimikájából következtetve.
Végülis, annak azért örülök, hogy legalább elmondja, miért ilyen iszonyatosan paranoid, és miért volt velem olyan illetlen a toronynál.
- Szóval egy sorozatgyilkos? Vagy nem szórakozásból, hanem pénzért teszi? Mondjuk mindkettő esetben megértem az aggályaidat. Megrázó lehetett.
Egyik kezem a kormányon, másikat pedig Lynn mellé teszem, felfelé fordított tenyérrel. Úgymond felajánlva, hogy legyen mibe kapaszkodnia bánatában.
- Lehet, hogy csak egy számító, nőcsábász ficsúrnak néznek egyesek, de azért nekem is vannak érzéseim - mondom bátorítólag rámosolyogva - Megértem, ha nem akarsz most egyedül lenni. És azt is, hogy nehéz most bárkiben megbíznod. Pedig muszáj, ha nem akarod valakinek a társaságában, mégis magányosan tölteni az idődet.
Nagyjából, miután Lynn reagált, zöldet kapunk, és megindul alattunk a ló, melyet sok másik húz.

Chriss keze nagy volt és meleg, ugyanúgy, mint Dariené volt. Csakhogy Chriss nem volt hidegvérű gyilkos, ami nagyban hozzásegített ahhoz, hogy el tudjam fogadni támogató kézszorítását. Jólesőn szusszantam fel, hogy lám, mégiscsak vannak még rendes emberek a világon.
-Azt hiszem, igazad van - mondtam neki. - Tényleg könnyebb lenne, ha kicsit több bizalmat tudnék megszavazni másoknak, de egyenlőre fogalmam sincs, mekkora sikereket érhetek el e téren, de majd igyekszem.
Az őt jellemző megnevezésekre bal szemöldököm feljebb emelkedett.
-Bár mások rossz benyomását rólad nem biztos, hogy máris el kell mondanod, ha azt szeretnéd, hogy jobban meg tudjak bízni másokban... jelenleg benned. - Itt felnevettem. - Ha tényleg olyan rossz fiú vagy, hadd jöjjek rá magamtól. Ha meg nem... hát akkor ne is figyelj oda rá, hogy mások mit mondanak rólad. Csak arra, amit én, és én szerintem egyáltalán nem vagy sem számító, sem nőcsábász, sem ficsúr.
A lámpa ekkor zöldre váltott, úgyhogy elengedtem a kezét, hogy használhassa a váltót.
-Kifejezetten örülök, hogy találkoztunk - mormoltam mindenhova nézve csak a szemébe nem, és annak ellenére, hogy erővel kellett elhessegetnem Darien fel-felbukkanó arcát a fejemből, mégis éreztem, ahogy elpirulok.

Elégedetten nyugtázom, hogy ahogy számítottam, a lány elfogadta a kezemet, mint mentsvárat a nyomasztó érzései alól.
- Lehet, hogy csak kicsit ki kéne szellőztetned a fejedet. Kiereszteni a gőzt. Tudod, valami jóleső időtöltés, következmények nélkül. Gondolom, épp elég fejfájást okoz neked a múlton agyalnod. Felejtsd el egy kicsit, hogy van-e más a jelenen kívül!
Érdekesnek találom mások véleményével kapcsolatos kioktatását, de nagyjából ennyi. Hiszen nyilvánvaló, hogy miért mondtam ezeket a dolgokat neki. Számomra legalábbis az.
- Azért a nőcsábászt megtartanám - felelem, cinkos mosolyt villantva a lány felé - Gondolom, még úgyse voltál ilyen igazi, rutinos, alapos, odafigyelő nőcsábásszal - kacsintás zárásként.
Zöld lámpa, megindulunk. Gyors váltás, majd kétszer jobbra, egyszer balra. Végül hosszan egyenesen.
- Köszönöm.
Valamire viszont kíváncsi vagyok, így muszáj megkérdeznem tőle.
- Mond csak, ez a gyilkos rád van még kattanva? Csak, hogy tudjam, mennyire kell ügyelnem az esetleg betoppanó, rossz szándékú egyénekre.

[You must be registered and logged in to see this link.]

Karácsonyi különkiadás

Az egész város tobzódik az ünnepi díszektől, karácsonyi hangulattól. Aki egyszerűbb, esetleg vidéki környezetből származik, valószínűleg émelyeg ettől a képmutatástól. Városi körökben viszont ez már megszokott. Főleg New York-ban. Itt ahol fenyőfa áll, azt feldíszítik. Ahol nem áll fenyőfa, oda állítanak, és azután díszítik fel.

Pofon egyszerű a képlet. Mindennek csillognia-villognia kell. Ettől jön meg az emberek kedve, hogy elviseljék az adókat, és hogy vásároljanak, amíg csak bírják szusszal. Minden plázában meghosszabbított nyitvatartás, akciók tömkelege. Egyik csillogó játék a másik hátán, egyik csodatevő háztartási eszköz a másik után.

Esténként tüzijáték, vagy csak valami látványos hologram-fényjáték, de mindig kell valami látványosság. Nem hagyják, hogy a lakosság egy percre is elfelejtse az ünneplést. Hiszen mostantól egy darabig az egész Egyesült Államokban él a Holy Shopping Day!

Mára is jut valami látványosság. Elsőre tüzijátéknak hitték az emberek, de az első szétrepülő szilánkok után már egyértelművé vált, hogy ez nem csak látványos, de veszélyes mutatvány is. Egy furcsa, őrülten kacagó alak szórja a kis ajándékait, amik egytől egyik felrobbannak becsapódáskor.

[You must be registered and logged in to see this image.]

Egy piros székben röpköd, és a Télapó ruhájához hasonlóan pirosba van öltözve, bár szakálla nincs. Haja viszont piros. Fogait pedig tűhegyesnek látják, akiknek az arca előtt megáll egy kis ideig repülése közben, hogy a szívbajt hozza rájuk.



/Sorrend: Ratna, Gregory, Darren/

Ha tudom, hogy ilyen őrültek háza van az egész városban, akkor vagy más helyre, vagy karácsony utánra beszéltem volna meg azt a találkozót Darrennel. De mivel már csak alig negyed óra volt hátra a megbeszélt időpontig, és már így is késésben voltam, már nem lehetett mit tenni, tovább törtem az utat a tömegben. Maga, a sok giccses karácsonyi díszítés még nem is zavart volna, de ez a tömeg... Áhh, ez elviselhetetlen... Az emberek áradatát kerülgetve, csak lassan tudtam előre haladni a Fifth Avenue-n Greg társaságában, pláne, hogy közben nem csak Darrent kerestem a tekintetemmel, de arra is figyelnem kellett, hogy a tömeg ne sodorjon el minket egymás mellől. Na igen, Greg... Pechemre pont sikerült összefutnom Logannel indulás előtt, aki miután megtudta, hogy kivel akarok találkozni, nem engedett el addig, amíg szerencsétlen srác véletlenül belénk nem botlott a bejáratnál, mondván, ő meg "vásárolni" megy, karácsony lévén. Hogy most bennem vagy benne nem bízott, az jó kérdés, majd ha visszaérek a suliba, kifaggatom. Mondjuk, hogy őszinte legyek, azt még díjaztam is, hogy nem egyedül kell bebuszoznom a világvégéről a központig, de azért gondolom, lassan már elválnak útjaink, legalábbis nem akar egész este engem kísérgetni...
-Hé, Gredzsi, megvagy még? -fordultam hátra egy pillanatra, hogy megnézzem, nem sodort-e el minket a tömeg.
Elsőre fel sem tűnnek az apró kis "robbanások", biztos csak valami tüzijáték vagy petárda, ilyenkor egész nap hallani ilyeneket... Ám amikor a félelem és a pánik kezd átszivárogni egyik emberről a másikra, az már nem kerüli el a figyelmemet. Megtorpanok, s azt kezdem kutatni, hogy mi lehet ennek az egésznek a forrása, amikor Greg is utolér.
-Te is érzed ezt? -kérdezem tőle, bár inkább csak költői kérdésnek szántam, úgy sem érzi, de valami furcsa azért neki is feltűnhetett.
Ekkor veszem észre azt a piros ruhás őrült bohócot, aki miatt kitört a pánik a tömegben. Miután az egyik kis gömbje alig néhány méterrel mellettünk robban szilánkjaira a tömegben, nem is hezitálok tovább, a képességemet használva megpróbálom "lenyugtatni". Ez az érzés jutott eszembe elsőként, szóval egyelőre ez is megteszi, ha eszembe jut valami más, akkor úgy is tovább próbálkozok, ha kell.

Remek, nem elég hogy összefutok Logannal, de még rossz fedősztorit is választottam a görbe estének és ügyelhetek Ratnara egész éjjel. Meg ha itt tartunk az ivászat is elmarad. Az, hogy nem tudok kocsival jönni pedig csak hab a tortára.
~Szuper... Bár Darren szeret inni. Meg ne mis árt neki ha feloldódik egy csöppet. Nem mintha Ratna nem olvasná ki belőle, hogy mennyire oda van érte. De akkor is! Hideg van inni kell!
Bosszankodok magamban. Ratan sötét hajkoronáját könnyű kiszúrni így amikor néha 2-nél több ember kerül közénk akkor is tudom követni. Az eluralkodó pánik arra késztet, hogy egy kicsit rákapcsolok és kitúrom onnét azt a két embert.
-Megvagyok.- Ekkor meglátom a repülő bohócot. -Úgy tűnik Darren is itt lesz valahol...
~Ha balhé van, legalább az egyikünk ott van.
Leguggolok és feltépem a betont amiből adamntium esernyőt formálok, hogy Elfedjem kettőnket. Ez részben a védelem ként szolgál, részben pedig a turista vezetőktől tanult jelzés módszernek felel meg. Amit remélem, hogy Darren észrevesz.
-Milyen romantikus...-Jegyzem meg kicsit cinikusan. -Sosem hittem volna, hogy örülni fogok az ónos esőnek...
Az esernyő alól sűrűn kikukucskálok a támadónk felé.

Micsoda egy hülye krampusz ez! Te jó ég! Felrobbantotta a virágokat! Normális az ilyen! Így akarjon egy fickó virágot vinni egy lánynak, tuti, hogy egy Mikulásnak öltözött repülő bohóc kirobbantja a kezéből... Jó, ez talán mégsem annyira valószínű. Sőt, ha belenéztem volna a valószínűségekbe, és ezt látom, nos, alighanem bevonulok a legközelebbi elmegyógyintézetbe. Még szerencse, hogy a repeszek csak megkarcoltak...
A mobilomat kerestem, hogy figyelmeztessem Ratnát, ha még nincs itt, ne is jöjjön, mikor újabb kis gömb röppent felém. Mondhatnám, hogy ez nem az én napom, de hát egyik sem az...
Na ez meg micsoda? Fém esernyő? Jó lesz! Valaki nagyon felkészülten érkezett...
Bevetődtem az ernyő alá, és még épp hallottam Greg utolsó mondatait.
- A romantikát bízd rám, haver. Bár nem emlékszem, hogy téged is randizni hívtalak volna...
A "haver" szót elnyomta az esernyőn szétpukkanó vagy inkább robbanó gömb. Mi a fene ez, karácsonyfadísz?
- Hoztam virágot is, Ratna, de elégett. Sajnálom. Ki ez az őrült? Mármint nem az esernyős, azt ismerem, hanem a másik, a piros kabátos.

Mit ne mondjak, elég nehéz úgy koncentrálni, hogy körülötted kisebb pánikhangulat uralkodik, az emberek egymást fellökve próbálnak minél messzebb menekülni, te meg mint valami magányos szikla, próbálsz a helyeden maradni a tömeg sodrásában... És ezen még az is ront, hogy az elmebajos bohóc nem hogy egy percre, de egy pillanatra se bír nyugton maradni, hanem ide-oda pattogva ijesztgeti az embereket.
-Húha, egy fém esernyő? Gredzsi, ez nagyszerű ötlet! -fordulok felé egy pillanatra, miután a bohóc túl messzire pattogott ahhoz, hogy hatni tudjak rá a képességemmel.
Az esernyő oltalmában, lábujjhegyre álva próbálok átnézni a pompomos sapkák tengerén, hogy megtudjam, épp merre jár a "támadónk". Ám amikor egy ismerős hangot hallok meg, közvetlenül mellettünk, gyorsan felé fordulok.
-Darren, szia! - köszöntöm lelkesen, ám a megjegyzéseit hallva csak csalódottan sóhajtok egyet- Úgy tűnik, ez nem a mi napunk... Valami őrült épp az előbb kezdett robbantgatni, megpróbáltam lenyugtatni, de túl messzire ment... így már nem tudok hatni rá. Vagy közelebb kell mennem, vagy megvárom, hogy visszajöjjön.
A virág említésére csak elmosolyodok, kedves gesztus tőle, kár, hogy így alakult. De hát erről nem tehet szegény, a bohóc bűne. Még egy ok, hogy elkapjuk és ártalmatlanná tegyük!
-Ami pedig Gredzsit illeti, Logan a lelkemre kötötte, hogy ne engedjem, hogy ma is leigya magát... -vetettem rá egy szúrós pillantást, amiért őrködhetek felette egész este- De legalább van némi haszna, nem igaz? -kocogtattam meg a fém esernyőt.
Épp ekkor kapta telibe egy nagyobb gömböc az esernyőnk tetejét. A fémen robbanó gömböc hangjára riadtan összerezzentem, majd a kezemet is gyorsan visszahúztam magam mellé.
Na ne... már megint itt van? Így még beszélgetni sem lehet rendesen...


//A mesélőnk üzeni, hogy akár +1-2 kört is lejátszhatunk, ha már ilyen szépen összegyűltünk és belemerültünk a csevegésbe//

// Csak lazán...xD //

Valaki a lábamnak vetődik, odafordulva igazándiból az volt akire számítottam.
-Nem meg mondtam?
Kicsit nagyobbra vettem az ernyőt, hogy Darren is beférjen és ne szakadjon le pár kósza végtagja.
-Ne aggódj Haver úgy lesz. De azt hiszem az idő nem alkalmas megbeszélni az esti leosztást...
Vetek egy kósza pillantást a flúgos haverunkra, mikor akar már elfáradni.
-Nekem sem leány álom ivászat helyett rád vigyázni. Tudhatnád ha Darren és én összefutunk ott baj lesz...
Amikor Ratna a csipkelődése végén megkocogtatja az ernyőt és az egy hatalmasat szól csak túljátszott haraggal szemeimben nézek rá.
-Attól, hogy nem tetszik még nem kéne tönkre tenni! Ha akarsz ki is áll hatsz alóla!
Végére már színpadias sértődöttséggel spilázom túl a jelenetet. A ránk következő robbanás után komolyabbra veszem a figurát.
-Jólvan, zúzzuk le a vigyorit, utána kapsz virágot az estét pedig meglátjuk...
Itt akármennyire erőlködök végül komolytalanul elvigyorodok de ismét úrrá leszek magamon és várom az esetleges ötleteket.