Fifth Avenue

Megenged magának egy szelíd, legkevésbé sem őszinte mosolyt a dicséret hallatán, hisz van róla elképzelése, hányféle pokolba kívánja őt a nő ez a kávés incidens nélkül is, az viszont, hogy látszólag komolyan kéri ki a véleményét igencsak meglepi. A pontot az í-re az teszi fel, amikor a nő még vetkőzni is elkezd előtte, amit már némi gyanakvással fogad, de aztán sikerül elzavarnia a kétség felhőit egyenlőre, hisz naná, hogy vetkőzik, azért jött be ide, azt a blúzt meg úgyis ki kell dobni.
-Nos, ha már így kérdi, szerintem ez a piros ruha nagyon jól állna önnek.
Ezzel fel is veszi az említett estélyit, és ha Amanda úgy dönt, felpróbálja, a kezébe adja. Persze tisztában van vele, hogy ez a ruha annyira nem illik az utcához, főleg ebben a hidegben, de ő nem bánja, ha még felpróbál egy párat.
-De aztán lehet kegyedhez inkább a fekete illik jobban.
Közelebb sétál, és a nő válla felett átnyúl egy ruháért, alkarjával alif, szinte véletlenül súrolva a nő vállát.
-Esetleg még ez a fekete Blúz sem nézne ki rosszul...

-         Óóó! – villantottam egy kis kacér mosolyt a férfire, mikor a piros ruhát választotta, gondolom nem véletlenül, hiszen biztos lehetett benne, hogy nem ezt fogom felvenni az utcára.
-         Gondolja? Akkor lehet, megpróbálom, de aztán csak őszintén mondja el a véleményét, kérem. – vettem el tőle a vállfára akasztott ruhát, aztán hagytam, hogy tovább is ajánlgasson és azt is hagytam, hogy „véletlenül” hozzám érjen. Most nem utasítottam el, mint a múltkor, sőt még rá is mosolyogtam.
Sokszor utáltam magam, amiért olyat tettem, amit jó érzésű nő sosem tenne, főleg, amikor Jeremy-vel még nem tudtam mi a helyzet, bár most sem lehettem biztos benne, de ennyi idő után egy eltűnt maffiavezér halálában már nem lehetett kételkedni. Most sem éreztem másként, de tudtam, hogy a fiamért teszem és ezzel az agyam hátsó fertályára űztem a kétségeimet és a férfivel kapcsolatos ellenszenvemet.
-         Hát akkor, csak csücsüljön le oda, - intettem az egyik fotelra, ami a próbafülkével szemben volt, majd bevonultam öltözni és ügyeltem rá, hogy egy rést hagyjak a függönyön, így a tükörből jó rálátás nyílt a minőségi és szexi fehérneműmre, miután ledobtam magamról a ruhámat és felvettem a piros estélyit.
-         Na Georgio? Elvinnél egy bálba, ha ezt venném fel? – fordultam körbe előtte és tértem rá a tegezésre, mint egy észrevétlenül.

-Megígérem - emeli fel a jobbját, mintha eskü alatt vallana, annak ellenére, hogy ha a keze alatt tényleg lenne egy biblia, az szinte biztos, hogy kirepülne onnan...legalábbis általában amikor megesketik furcsálja, hogy nem ez történik. Aztán a tárgyalóteremben történő atrocitások valahogy kimennek a fejéből, mikor helyet foglal, és földöntúli örömmel fedezi fel, hogy véletlenül maradt neki egy kis rés, amin beláthat. Nem sokkal később aztán eszébe jut, hogy ettől nem kéne ennyire izgalomba jönnie, sőt az illem azt kívánná, hogy fordítsa el a fejét, erre azonban képtelen.
-Hmmm... - kezdi el fontolgatni, mintha legalábbis valami minőségi borról lenne szó, közben persze fel is álla  székéből, hogy közelebbről is megvizsgálhassa, mielőtt véleményt mondana.
-Jók rá az esélyeid - ismeri el - de jobb lesz, ha a biztonság kedvéért felpróbálod a fekete ruhát is, hátha az jobban megy az én öltönyömhöz.
~Bálba? Ahova mindketten elmegyünk, oda golyóálló....tankot kéne hordani, nem estélyit. Túl sokan kapnának vérszemet, ha meglátnának vele táncolni. Erről jut eszembe.~
-És mond, táncolni nyilván tudsz, igaz? - Teszi fel a költői kérdést, majd közelebb lép, és ha nem ellenkezik, átkarolja a nő derekát, másik kezével pedig a kezéért nyúl, mintha itt akarna legalábbis keringőzni.

Tudtam, hogy leskelődni fog! Egy férfi sem tudná megállni, hogy ne tegye és ő sem volt különb, de én úgy tettem, mintha semmiről nem tudnék. Aztán persze kiélveztem a gyönyörködését, mikor körbejárt, mint a vadász a prédáját, mert hiszen ez volt a célom, hogy elkápráztassam, hogy levegyem a lábáról és úgy láttam jó úton haladtam.
Azonban meglepett mikor átkarolt és úgy tette, mintha táncolni akarna, de nem ellenkeztem, csak a vállára csúsztattam a kezem mosolyogva és már éppen válaszoltam volna, mikor durván félbeszakították a mi kis flörtünket.
A szemem pengeélesen villant a kis szajhára, mert a szememben nem volt más, hiszen ismertem, láttám nem egy fotót róla és az egész pereputtyáról. Ez is egy Volkov fattyú!
- Hát persze, hogy a hátsó ajtó! Hol is surranhatna be egy olyan, mint te. - engedtem el Georgio-t és léptem hátrébb, miközben megvetően mértem végig Tatjana-t. - Azt hittem, hogy a sebeiteket nyalogatjátok valahol.
Gondolatban elátkoztam magam, hogy az embereim kinn maradtak, ráadásul a csipogójuk kapcsolója is a táskámban hevert a fülkében, így egyelőre nem sokat tehettem.

Defoe gyakorlatilag az édesapja halála óta nem volt olyan dühös senkire, mint most erre a farkas lányra, aki jóformán a semmiből bukkant fel, és érte el egy pillanat alatt, hogy emgbánja, amiért nem állíttatott őrt hátulra is. Mentségére szolgáljon, fogalma sem volt, hogy van itt egyáltalán hátsó ajtó, ám ez sovány vigasz lesz, ha emiatt golyó repül a fejébe.
-Köszönöm, de tartok tőle, nem engedhetném meg magamnak, hogy kegyed legyen a tánctanárom - feleli a sértésre, azt azonban el kell ismernie, hogy az önértékelésében nem téved a csaj, tényleg jól áll neki a fekete. Direkt köszönetet kéne mondania Amanda-nak, amiért ennyit hordhatja majd mostantól. Ugyanakkor....
-Szemrevaló, de sosem tettszettek a szőkék - jelenti ki arra, hogy neki jobban állna, mint Amanda-nak, és mintha csak erre vártak volna, a testőrök előveszik a  fegyverüket, ám nem nyitnak tűzet.
~Egyébként is, ha már szépségverseny, Rosalia tarol feketében. Furcsa, hogy mostanában milyen gyakran vagyok boldog, hogy épp nincs mellettem...~
Jobban is teszik aztán Defoe emberei, hogy nem lőnek, mert nem sokkal később már erőfölénybe kerül az ellenség, és kicsi annak az esélye, hogy egy tűzpárbajt itt túlélnének, nemhogy megnyernék. Mindkét gorilla idegesen kapkodja tekintetét a három oroszról a vezetőjükre, és néha a saját védencükre, egyenlőre azonban nem mernek cselekedni. Parancs nélkül nem. A kínos csendet egy halk, lassú ütemű tapsolás töri meg, ami Georgio-tól árad.
-Szép, nagyon szép. Nos, feltételezem, hogy ha szándékában ált volna meggyilkoltatni minket a város legforgalmasabb utcáján, már megtette volna, ám mivel ez elmaradt, felteszem beszélni szeretne.
Arca ugyanolyan érzelemmentes, akár egy szoboré, vagy Tatiana-jé.
-Gratulálok, felkeltette a figyelmem, beszéljen.

Láttam, hogy Defoe arcvonásai hogyan merevednek meg és aztán, miként reagál, kissé gúnyosan Tatjana megnyilvánulására, ami felettébb a kedvemre volt. Bár tudtam, hogy most egy hajszálon függ az életünk, eszembe sem jutott félelmet vagy megalázkodást mutatni ez előtt a némber előtt, aki volt képes nyíltan az utunkba állni.
Azért meg kell vallanom meg voltam lepve, hiszen az információim szerint a csaj sosem mélyedt bele az apja üzelmeibe, ahogy az egyik legfiatalabb fiú testvére sem. A két bátyja volt az akivel eddig számoltam, és talán ezért nem is vettem komolyan a mostani kis cowboyosdi játékát, még ha azok a vékonyra fent szemek fenyegetően csillogtak is rám.
Tettem pár kis lépést, mint egy véletlenül a fülke irányába, hogyha kell, akkor egy ugrással elérjem a táskámat, ahol a csipogó mellett a fegyverem is lapult, ráadásul tudtam, hogy jó tíz perc után az embereim is idegesek lesznek, főleg, ha ne adj isten Curtis rájuk csörög, hogy mi van velem, ami sokszor előfordul. Az öreg róka nem akar hosszú pórázra engedni és ez most csak jól jöhet. Igaz amíg nem muszáj nem itt akarnék leszámolósdit játszani, ezért egyetértettem Georgio-val, hogy a libuska is inkább tárgyalni akar.
Rezzenéstelenül néztem a lányra és a „véletlenül” felém irányuló pisztolycsőre, az őt kísérő gorillákra egyelőre ügyet sem vetettem.
A kérdésére azért egy gúnyos mosollyal megráztam a fejem.
- Ha már így megkérdezted kis csillag, eszméletlen jó érzés. – De azért nehogy félre légy informálva, azért nem árt ha tudod, hogy a drága apuci akart megölni engem a saját lakásomban és mondhatni, hogy a halála önvédelem volt, de ettől függetlenül úgy éreztem, hogy egy jót tettem az emberiséggel, mikor megszabadítottam egy gennyes keléstől. – bólintotta elégedetten.
De ez nem tartott sokáig, mert a figyelmes hallgatása után mondott valamit, amire először csak elkerekedtek a szemeim, aztán vadul száguldani kezdtek a fejemben a gondolatok és végül kieresztett körmökkel, egy artikulátlan kiáltással vetettem rá magam, nem törődve semmivel és senkivel, hogy a tíz körmömmel kaparjam ki a szemét.
- Nem nyúlhatsz a fiamhoz te ribanc! Neki semmi köze ehhez az egész dologhoz! Ha csak egy haja szála meggörbül, még az írmagotokat is kiirtom és visszasírjátok azt az időt, amikor eszetekbe jutott, hogy erre a földre lépjetek!
Az aggodalom teljesen elvette az eszemet és végig sem gondoltam, hogy vajon igazat mond-e, azonnal elhittem, hogy miattuk tűnt el Sebastien.
A további események kissé töredékesen jutottak el hozzám, az meg főleg, hogy ezek után békésen akarja rendezni az ügyet.
A gondolataimban az egész Volkov pereputty kínhalála pergett le újra meg újra.

Ahogy a két nő közti eszmecserét hallgatja, egyre inkább kezdi fontolgatni azt, hogy lehet jobb lenne ezt a kettőt összezárni, és hagyni, hogy megöljék egymást. Őszintén nehezére esne eldönteni, melyiküknek szurkolna, ám Tatiana követelése végül eldönti ezt helyette. Egyenesen sértésnek érzi a feltételezést, hogy ilyen könnyen lemondana Manhattan kikötőjéről, ám továbbra sem engedi, hogy ez az érzelem megjelenjen az arcán.
-Érdekes...én eddig úgy tudtam, Brooklyn kikötője az önök kezében van. Csak nem sikerült végre megnyernie egy csatát a kínaiaknak? Netán az ő területükre fájna a foga Staten Island-en? Mindkét esetben áldásom rá, ebben a városrészben azonban tartok tőle, ha meglátnak bárkit a víz közelében, aki nem az én emberem, az a halakkal fog aludni.
~Szép kis békejobb mondhatom, vajon ki végezne velem előbb, ha belemennék? Amanda, vagy a saját embereim.~
-Ami pedig az embereimet illeti, ha csak egy szemernyi gyanúm lenne rá, hogy közük volna az eltűnésükhöz, akkor gondolhatja, hogy maguktól is hiányoznának páran...már úgy értem, még annál is többen, mint most.
Továbbra is rezzenéstelen arccal néz farkasszemet a szemrevaló szőkével, aki ha jobban belegondol végrehajtóként még egészen hasznos is lehetne. Az apjával sosem lehetett normálisan tárgyalni, de talán vele...kár, hogy meg kell halnia.
-Röviden összefoglalva, attól tartok, nem tudok segíteni, ám ha nyílt háborút szeretne, azt módomban áll megadni önnek, és a szervezetének. Ugyanakkor felteszem, ön sem lenne túl népszerű, ha a kínaiak mellett a másik két családdal is harcba kezdene. Azt hiszem mindannyiunknak az lesz a legjobb, ha higg...
Amanda csatakiáltásnak is beillő üvöltése hallatán már ledöbben, és ez látszik is rajta, aztán ujjaival gyengéden megdörzsöli a homlokát, amíg arra vár, hogy a jelenet véget érjen. Emberei nem avatkoznak közben természetesen, ő maga pedig meggyőződik róla, hogy a három orosz sem. Aztán, amíg rá senki sem figyel, hátrébb lép egyet, hogy legyen egy fal sarka közte, és a vészkijárat között, ezzel nagyjából kikerülve a tűzvonalból.
~Nők...~

Nem nagyon érdekel, hogy mit hablatyol a kis szőkeség arról, hogy az apja mit gondolt vagy mit nem. Igaz, hogy mindenképp levadásztam volna, de abban igazat mondtam, hogy ő sétált bele a saját csapdájába és én önvédelemből öltem meg. Az, hogy ez tetszik-e a családnak vagy sem, kit izgat, úgy sem maradnak sokáig, ha rajtam múlik.
Sebastien említése, hogy ő fogatta el, meg úgy is túl megy minden határon, amit egy aggódó anya el tud viselni, így már semmi más nem is érdekel, csak, hogy ezt a ribancot kicsináljam és a fiamat biztonságban tudjam.
Sajnos elvesztem a fejem és ez egyrészt nem jellemző rám, másrészt a lehető legrosszabbat hozza ki belőlem. Kár, hogy nincs itt Curtis, aki higgadtan visszafoghatna, így ész nélkül rohanok neki a szék karfáján vigyorgó nőre, aminek meg is lesz a következménye, hiszen fájdalmasan akadok fenn a kinyújtott lábán, ami magában sem lenne kellemes, de a tűsarok még alaposan bele is fúródik a hasamba, amitől hirtelen kiszalad belőlem a levegő, aztán a rúgás még hátra is lök, alig bírok megállni a lábamon.
Míg kétrét görnyedek, hogy csillapítsam a levegőhiányt és a fájdalmat, addig ahogy jött a dühöm, olyan gyorsan le is higgadok és mire felegyenesedem, már olyan jeges a pillantásom, hogy az Aral tó is befagyna tőle. Így nézek egy pillanatig farkas szemet egy szép kis pisztolycsővel, de ez sem rémít meg.
Mikor leengedi egy darabig csak sötéten méregetem, fél füllel hallgatva az esetleges csevegésüket, de már tudom, hogy magam fogok végezni ezzel a szukával.
- Hol van a fiam? Hol van Sebastien? Látni akarom! – szólalok meg olyan nyugodtan, amennyire csak egy ember nyugodt lehet, de ha valaki ismer tudja, hogy ez rosszabb, mint bármi, amit tennék.

Az orosz szavak hallatán ha csak millimétereket is, de felszalad a szemöldöke. Szóval ilyen lehet kívülről, amikor ő ejt el egy két olasz szót szélsőséges harag, vagy élvezet esetén mintegy véletlenül. Na igen, sokat kellett gyakorolnia, hogy ilyen helyzetekben ne térjen vissza az anyanyelvéhez, és a legtöbb esetben még sikerül is neki, a lány viszont most tárulkozik ki előttük, és bár elképzelhetőnek tartja, hogy a helyzet perverz élvezettel tölti el őt, sokkal valószínűbbnek tartja, hogy ideges a nő, és ha nagyon őszinte akar lenni, meg tudja érteni őt. Pontosan tudja, milyen érzés egy szobában állni az apja gyilkosával, és a vágyat is az elégtételre. Milyen kár, hogy az olyan luxus, mint az empátia sajnos jelenleg nem fér bele a keretbe...
-Amanda... - szól szigorúan,a  hangját azonban nem emeli fel, amennyire látja, úgysem figyelne rá a nő. Na igen, korábban már megtapasztalhatta, milyen szenvedélyes tud lenni, és sajnos akkor sem a jó értelemben. Viszont, ha már ennyire hanyagolják, tekintete az övében rejlő fegyver tokjára téved, s komolyan fontolóra veszi, hogy talán ideje lenne, ha ő is a kezébe venné azt, és végre pontot tenne ennek az egészek a végére. Erről szinte azonnal lebeszéli magát, sőt, még a fedezéke mögül is kilép.
-Felteszem, már megetették a disznókkal - jegyzi meg tényszerűen, és kezét Amanda vállára teszi, hogy ezzel akadályozzon meg minden további támadást, természetesen csak az után történik ez, hogy a nő felállt, a másik pedig leeresztette a fegyverét.
-Azt szerettem volna tanácsolni, hogy gondoljuk át higgadtan, mit lépünk, mielőtt olyat tennénk, ami rövid és hosszú távon is csak árthat mindannyiunknak,  elvégre hármunk közül csupán egyikünk van olyan kiváltságos helyzetben, hogy nem kéne az éjszakát börtönben töltenie, ha egy tömeggyilkosság helyszínén találnának rá, és még ő sem biztos, hogy el tudja ezt játszani egy héten belül kétszer.
Ez után szigorúan a fegyvert szorongató testőreire néz, és a beosztottaknak szánt fagyos hangon utasítja őket.
-Tegyétek el, a fegyver nem játék, hogy elől legyen, ha nem akarjátok használni. Ami pedig önt illeti, Ms.Volkov: tartok tőle, nem adhatom meg, amit kér, viszont feltenném a kérdést, ugyan miért érzi jogosnak egyáltalán e kívánságot? A szindikátusom jelen pillanatban nem táplál semmilyen rossz szándékot az önök családjával szemben, és nem is tettünk semmit, ami másra utalna. Ez természetesen könnyen megváltozhat, attól függően, hogy mi megy itt végbe, így javaslom, jól gondolja meg, hogyan cselekszik legközelebb. Ami pedig az ifjú Sebastiant illeti....
Itt Amanda-ra tekint, majd visszafordul Tatiana felé.
-A szavaiból ítélve ön a felelős az elrablásáért. Amennyiben még életben van, szeretném tudni, mi a szándéka vele.
~Furcsa, amikor megjelent, esküdni mertem volna, hogy csupán a bűnbak szerepet vállalja magára a család feladati közül, vagyis megöl minket, majd börtönbe vonul, amíg a testvérei vezetik a céget. Most azonban kezdek ebben kételkedni.~

Bár ha a kezem ügyében lett volna fegyver, habozás nélkül szétloccsantom ennek a gunyoros szőkeségnek a fejét, a fájdalom végül is jót tett, mert észhez térített. Soha nem bukkanok Sebastien nyomára, ha most itt elvesztem a fejem.
Belül reszketve a visszafojtott feszültségtől, de kívülről hideg nyugalommal, fagyosan néztem a nőre, szinte észre sem véve, hogy Defoe megérintett, de kegyetlen szavaira azért összerezzentem.
-         Nem! – szólaltam meg keményen. – Ezt kizárt, hogy megkockáztatná, az olyan háborúhoz vezetne, amit nem látott még ez a város.
Nem kommentálom Georgio felajánlását, hogy békésen oldjuk meg az ügyet, mert ezek után, ezzel a kis…….Volkov lánnyal az oroszok élén, kizárt.
Alig várom, hogy vége legyen ennek a színjátéknak, mert hiszen ez az egész az, különben már rég halottak lennénk, így ebben nincs okom kételkedni.
Undorodva figyelem, ahogy Defoe megpróbál egyezkedni a lánnyal, az meg megjátssza a tökös maffia vezért, pedig még nagyon kezdő a szakmában, még ha el is kell ismernem, hogy most behúzott a csőbe.
-         Nem leszek meggondolatlan, de ha egy napon belül nem kapok bizonyítékot arra, hogy Sebastien él, akkor készülj rá, hogy hamarosan együtt lehet az egész család a pokolban. – mondom jeges hangon.
Mikor az egyik embere beszól, már tudom, hogy hamarosan vége lesz, vagy így, vagy úgy. De ahogy kelletve magát elsétál már tudom, hogy igazam volt, csak játék volt, hogy megpróbálják a Volkov családot olyan színben feltűntetni, mint akik még a helyzet magaslatán állnak és mindent kézben tartanak. Pedig, ha ezt a tyúkot vetik be, akkor már nagy szarban vannak.
- Most már maga sem vonhatja ki magát ebből az ügyből. – fordulok Georgio felé még tartva magam, bár belülről szét tudnék robbanni. – z én embereim felkészültek és míg ez a lotyó azt hiszi, hogy aratott valamiféle győzelmet, addig én lesöpröm az egész átkozott famíliát a térképről. Tudnom kell, hogy a fiam náluk van-e!

Karba font kezekkel hallgatja tovább Tatiana beszédét, miközben minden erejével igyekszik megőrizni a hidegvérét. Az esetek többségében ez nem jelent neki problémát, ám Rosalia nevének említése azért szíven üti. Szerencse, hogy Amanda már megedzette arra, hogy hozzá kell szokni szerelme nevének gyilkosok által való emlegetéséhez. Egyik szemöldökét azért felvonja, mielőtt válaszolna a felvetésre.
-Maga ennyire akarja azt a háborút? Ha túl nagy a család, és képtelenek igazságosan felosztani az örökséget, hajlok rá, hogy felajánljam a segítségem abban, hogy gyorsan kiderüljön ki a legméltóbb, és egyetlen örökös négyük közül. 
Magában már el is kezd azon gondolkodni, vajon ki vállalná, és mennyiért, hogy példát statuáljon mondjuk azzal az egyetemista Volkov fiúval, akinek szerény véleménye szerint túl sok ujja van jelen pillanatban.
-Azt szeretné, hogy komolyan vegyem? - Kérdi hűvösen, de hosszabban nem taglalja a dolgot, közel sem biztos benne, hogy nem tudná addig hergelni Tatiana-t, hogy az meghúzza végül a ravaszt, így inkább csak csendben figyeli, ahogy kivonja a színről zavarba ejtően szexi testét, aztán, amikor magukra maradnak, megkönnyebbülten sóhajt fel.
~Szinte már bűntudatom van, amiért Amanda-t illettem meg az "idegesítő hárpia" címmel. Úgy tűnik igaz a mondás, és tényleg mindig van rosszabb.~
-Nyugalom Amanda - szól halkan, ám kivételesen nem hűvösen. - Ha náluk lenne a fia, akármit kérhetnének öntől, és maga teljesítené, ami cserében gyengének tüntetné fel az emberei előtt, akik közül ezért rengetegen elpártolnának, vagy még rosszabb. Gondolja, ha ilyen kártya lenne a kezében, hagyná, hogy egy percig is kételkedjen benne maga, vagy bárki? 
Szembe fordul a nővel, és két markát a fedetlen vállakra tapasztja.
-Tudom, hogy nehéz, de most türelmesnek kell lennie, ha győzni akar. 
Aztán Amanda vállai felett szigorúan a két testőrére emeli szórós tekintetét, és fejével az ajtó felé biccent, mire azok fegyvert rántanak, és ki is vonulnak Tatiana után, de persze már nem találják ott. Most, hogy a szó szoros értelmében is magukra maradnak, ha a nő nem ellenkezik finoman magához öleli őt.
-Nem lesz semmi baj - suttogja.

Reméltem, hogy Defoe-nak ezek után leesik, hogy a legjobb, amit tehet, ha mellém áll és akkor simán lesöpörjük az oroszokat a palettáról és örökre megszabadul ettől az irritáló fenyegetéstől, amit jelentenek.
Viszont, mikor megszólal elsőnek nem a várt szövetségről esik szó, hanem a fiamról és be kell ismernem, most, hogy jobban végig gondolom a dolgot, Georgio-nak nagyon is igaza van.
-         Talán tényleg így van. – bólintottam kis szünet után. – Szinte biztos voltam benne, hogy ez az egész csak valamiféle színjáték, kétségbeesett erőfitogtatás Volkov gyerekei részéről. – tettem még hozzá. – De muszáj biztosat tudnom Sebi-ről! Egy nap haladékot adtam ennek a  …….szukának, ha nem jelentkezik, akkor megindítom a támadást, ahogy megegyeztünk. – nézek most már közelről a férfi szemébe, hiszen magamon érzem forró tenyerének érintését, majd ugyan meglepődöm, ahogy a mellkasára von, de aztán hagyom ellazulni a testem.
Talán pont most van itt a megfelelő idő, hogy bevonjam Defoe-t a játszmába, hiszen eléggé felhúzhatta ez a nő, és én , bár halálra aggódom magam Sebastien miatt, most hideg következetességgel száműzöm ezeket a gondolatokat lelkem legmélyére és kezdek bele a játékba. Sóhajtva simulok a férfihez.
- Olyan megnyugtató a közelséged Georgio. – suttogom a mellkasába. – Néha jól esik, ha egy erős férfi áll az ember mellett.

-Persze, hogy így van - jelenti ki magabiztosan, a további következtetésre pedig bólint.
-Sajnos, ez nem jelenti azt, hogy a továbbiakban is így marad, szóval jobb lesz, ha felkutatja, mielőtt még a kezükbe kerül. Istenemre mondom, szívesebben látnám a saját családtagjaim még a börtönben is, mint annak a nőnek a kezében.
Most, hogy Amanda nem ellenkezik kissé szorosabbra fogja megnyugtatónak szánt ölelését, amiről természetesen senkinek sem kell majd tudnia, ezért is küldte ki az őröket, a suttogásra pedig nem tudja megállni, hogy ne mosolyodjon el.
-Na de Amanda, a végén még elpirulok - jegyzi meg komolytalanul, még mindig ölelgetve őt, ebben az észveszejtően szexi, vörös ruhában. Szerencsére már tényleg csak maguk vannak, mert az emberei meglepő figyelmességről téve tanúbizonyságot az előbb magukkal vitték a boltost is kifelé menet.

Tudom, hogy mit szeretne Defoe és azt is, hogy ha jól játszunk, akkor mindketten megkaphatjuk, amit akarunk és azt állíthatom, hogy ezért a kis szórakozásért nagyon jó üzletet köthetek. Na persze ezt nem segíti, ha mindig szóba kerül Sebi, mert nem vagyok fából.
-         Tudom és ne hidd, hogy nem dolgozom rajta gőzerővel…….persze egy kis segítség mindig jól jön. – teszem hozzá szinte dorombolva és még mindig szorosan simulok hozzá, majd mikor emlegetni kezdi a pirulását, meglepődést színlelve tolom el kicsit magam tőle, hogy az arcába nézhessek.
-         Te olyat is tudsz? Akkor talán nem kéne tovább fokoznom a dolgot……talán ideje lenne, ha …..ha visszavenném a ruhámat és távoznék. – fordulok meg, mintha az öltöző felé indulnék, aztán egy lépés után megrogyik a lábam és szédülten kapaszkodok meg a férfi karjában
~ Tiszta Oscart érdemelnék. ~ nézem magam kívülről gúnyosan. Nem vagyok büszke magamra, de ha meg akarom menteni a fiam és a „családot” is, akkor most erősnek kell lennem.

-Szívesen segítenék, de egyenlőre a saját területemet kell megvédenem a jelek szerint - jelenti ki sajnálkozva. - Nem szeretném elszalasztani a tragikus balesetet, ami azzal az orosszal történik, aki ezek után meggondolatlanul a területemre téved.
A nő hangja, testtartása és az, ahogy néz rá....pontosan tudja, mire megy ki a játék, de ez közel sem jelenti azt, hogy a gyönyörű nő praktikái nem válnak be, sőt némi megkönnyebbülést hoz ahogy eltávolodik, így ugyanis nem olyan nyilvánvaló, mennyire is élvezi a műsort odalent.
-Alkalmanként igen - vallja be mosolyogva - de nem könnyű elérni. Mindazonáltal nem lehetetlen, főleg ebben a ruhában. A másikat egyébként nem hiszem, hogy jó ötlet visszavenni, ha emlékszel, még mindig eléggé...kávés.
Már éppen bánni kezdené, hogy a nő távolodik, mikor a következő pillanatban Amanda megbotlik, ő pedig reflexből kap utána, hogy még szorosabban magához húzza, és ezúttal az ölébe kapja őt, mielőtt még végig tudná gondolni, mit is tesz épp. A mozdulat végeztével megindul az egyik kényelmesnek tűnő kanapé felé, hogy arra fektesse le a nőt. A karosszék közelebb lenne persze, de ott ült Tatiana, és nem kíván ahhoz hozzáérni, meg úgy érzi Amanda sem.
-Talán jobb lesz, ha lepihensz egy kicsit távozás előtt.

Valahogy sejtettem, hogy Defoe kenyérre kenése, nem lesz olyan egyszerű, hogy csak hízelgek neki egy sort, de hát ezt már régen belekalkuláltam a dolgok menetébe. Azt is sejtettem, hogy ő is van annyira rafinált, hogy átlásson a szándékaimon, főleg, hogy azért hamar feladtam a tartózkodó özvegy szerepét, de úgy látszik benne volt egy kis játékban, ami azért érdekessé és izgalmassá tette az egészet.
- Akkor ez egy szép kis kihívás nekem. – villantottam meg egy csábos mosolyt. – Azért akad itt még olyan ruha is, ami nem ennyire…..hmm…..alkalmi. – jegyeztem meg, aztán már jött is a nagyjelenetem.
Hagytam, hogy a karjába kapjon, még egy kicsit hozzá is bújtam, mint egy védelemre szoruló nő és elégedetten láttam, hogy mennyire megválogatja, hová is helyez el, hogy mindkettőnknek kényelmes legyen.
Mivel a bolt üres volt, feltételeztem, hogy az emberei szavak nélkül is megértették, mit kíván tőlük a főnökük. Az enyémek meg nem jönnek be hívás nélkül egyelőre, az biztos, így magunk lehetünk még egy ideig.
- Igen! – suttogtam a fülébe, és a leheletem megbirizgálta a fülcimpáját. – Talán az aggodalom jobban megviselt, mint számítottam rá. De jól esik, hogy van mellettem most valaki. – fogtam meg a kezét és húztam magam mellé gyengéden. – Nem is gondoltam, hogy a zord maffiavezér tud ennyire kedves lenni. – mosolyogtam rá.

Amanda egyre inkább kezdi elveszteni az eszét, olyannyira, hogy már csak néha jutnak eszébe azok az apróságok, hogy ugyan mit gondolhatnak odakint az emberei, akik jelen pillanatban is épp arról gondoskodnak, hogy szerencsétlen eladót ne engedjék vissza a saját boltjába. 
-Valóban, és pontosan melyik ruhára gondolsz? 
Valójában esze ágában sem volt leülni a kanapéra, inkább a nőt próbálta elfektetni rajta, ám a jelek szerint ő varázslatos módon új erőre kapott, és ezt arra használja fel, hogy tovább borzolja a férfi idegeit. A tűzforró lehelet a bőrén, és az az ördögien csábító tekintet vészesen közel sodorja őt ahhoz, hogy itt helyben rávesse magát, és a kanapén teperje le a nőt, de aztán, ha nehezen is, de sikerül uralkodnia magán, és felegyenesedni.
-Ugyan, csak védem az érdekeltségeimet - hárítja el a bókot, majd másik kezével finoman megcirógatja a nőnek azt a kezét, ami az övét tartja fogja, aztán felemeli, és fonom csókot lehel a kecses kacsóra.
-És úgy néz ki, érdekemben áll, hogy jól érezd magad ebben a városban.

Nagyon is tisztában vagyok azzal, hogy mit akarok és ehhez a végletekig kell fokoznom a kedélyeket, ami úgy látszik elég jól sikerül, hiszen Defoe lélegzése szaporábbá válik, főleg, mikor megpróbálom magam mellé húzni a kanapéra.
Nem! Eszemben sincs itt lefeküdni vele, csak a lehetőségét csillantom meg a dolognak. Egyébként is piszkosnak érzem a helyet, mióta Volkov lánya beállított, na meg nem igazán biztonságosnak egy ilyen intim együttléthez, amit végső esetben tervezek. Nagyon sok mindent el lehet érni az ágyban, ezt már rég megtanultam, és a fiam érdekében most már semmitől nem riadok vissza.
-         Akkor igazán jó dolog a maga érdekének lenni. – adtam vissza a bókot és persze nem erőltettem semmit, csak hagytam, hogy csókot leheljen a kezemre, miközben rámosolyogtam.
-         Azt hiszem talán már nem ártana távoznunk és átadni a boltot a tulajdonosának, gondolom elég zaklatott már. – intettem aztán ki az utca felé. – Ha megkérhetem, hazakísérne. Talán szükségem lesz az erős karjára, ha megint elgyengülnék és viszonzásként meghívom egy késői ebédre a lakásomban. És esetleg megbeszélhetjük ezt a kis látogatást is a Volkovok részéről. – álltam fel és indultam a táskámért, remélve, hogy nem utasít vissza.

-Igen, szerintem sem ártana - ért egyet, hisz ellenségük látogatása után ő sem szívesen maradna itt tovább annál, mint ameddig feltétlenül szükséges.
-Nem akarsz átöltözni valami kényelmesebbe? - Kérdi, figyelmeztetve ezzel őt arra, hogy a ruha amit visel gyakorlatilag még nem a sajátja, amin ugyan könnyen segíthetne, viszont kicsit talán hideg is van hozzá odakint. Minden esetre a kezét nyújtja a nő felé, hogy felsegítse a fotelből, és még a ruhára bőven elég pénzt is hagy az eladói pulton, mielőtt távoznának, az ajánlaton viszont el kell gondolkodnia.
-Természetesen haza kísérlek, és akár még az ebédről is lehet szó, de félek a desszertre nem tudok majd maradni. Nem árt, ha átszervezem a védelmemet, mielőtt újra kénytelen lennék összefutni a Volkov család valamelyik tagjával.
Ezek után természetesen követi a nőt a kocsijához, odakint pedig int az embereinek, hogy kövessék.
-A te kocsiddal menjünk, vagy vigyük az enyémet? - Teszi fel a  kérdés, majd felméri az embereik sokaságát.
-Félek, mindenki nem fog beférni semmiképpen sem.