Fifth Avenue

- Te jó ég... Logannek elmentek otthonról? Á, mindegy. Biztos a karácsonyi láz... Úgy mégis miért aggatott titeket egymás nyakára? Fel nem tudom fogni...
Greg, nem, tényleg nem... A rohadt életbe, ne robbantgass, amikor beszélek! Na. Szóval nem alkalmas. Figyelj, kipróbálnék valamit. Csinálj nekem légyszíves... Mit mondtam neked a robbantgatásról, te Mikulások szégyene? Szóval, kell nekem pár kis fém gömb. Akkorák, mint az öklöm, mondjuk. Menni fog?
Ratnára néztem,és még így is, a rohanó emberek között, a repülő, őrült Mikulás-bohóccal a háttérben is gyönyörűnek láttam.
- Ha az első randink ilyen, képzeld csak el, milyen lesz a többi! - nevettem fel.

Greg tettetett túljátszására én sem bírom megállni "színészkedés" nélkül, duzzogva el is fordulok felőle.
-Jól van, na... Ha ennyire zavarok, már itt se vagyok... -s már épp indultam volna, ám ekkor újabb kisgömböc robbant a fém ernyőn, mire ijedten megtorpantam a biztos menedékben.
-Hát, ha azok is hasonlóan indulnak, mint ez, akkor előre sajnálom szegény itt lakókat... -jegyeztem meg Darren megjegyzésére, majd amikor Greg nekiállt fémgömböket kreálni, kíváncsian néztem, hogy ez meg vajon mire kell nekik?
-Na jó, ez így nem megy. Muszáj közelebb menni, különben nem tudom lenyugtatni... Mindjárt jövök! -füllentettem, de naná, hogy addig nem jövök vissza, amíg nem sikerült elérnem a célomat és hatástalanítani a bohócot, vagy nem keveredek még nagyobb kalamajkába, mint amilyenben már most is vagyunk...
Amikor a bohóc épp máshol robbantgatott, gyorsan kisurrantam az ernyő alól, hogy a tömegben utat törve közelebb férkőzhessek, majd amikor úgy véltem, most már kellően közel vagyunk egymáshoz, újra megpróbáltam hatni rá a képességemmel, elsősorban, hogy megnyugtassam, esetleg némi bűntudatot ébresszek benne a tettei miatt...

-Jó utat.
Vigyorogtam fölényesen és egy icipicit elhúztam, felőle az ernyőt amolyan ijesztésként csak megmoccant az ernyő. A robbanások ellen jól védett de a la mour-ból áradó csöpögést át engedte.
-Te jó isten, arra Logan megy felügyelni.
Darren kezébe nyomtam az ernyőt és leguggoltam a betonból vasgolyót gyúrni. Ahogy felálltam és végig néztem Darrenen.
-Nah.. ad vissza mielőtt Ratna féltékeny lesz.
Miután cseréltünk, ismét nálam volt az ernyő nála pedig a vasgolyók.
-Pontosan mire is kellenek?

- Ratna! Ratna, eszedbe ne jusson... Greg, szerinted tudta, hogy hozzá beszélek? Tudod, ha még nem szerettem volna bele, most mondhatnám, hogy "Vagy megfojtom, vagy beleszeretek." Mindig ilyen izgága?
Közben készültek az én kis lövedékeim is. Remek ötletem támadt, ami esetlegesen megoldhat pár problémát.
- Én is akarok ilyen repülő széket. Ja, meséltem már, hogy tudok repülni? Vagyis egyszer... Á, a fenébe, ne dobáld már azokat az izéket, mert tényleg dühös leszek! Beszélgetni próbálok! Szóval egyszer lebegtem egy kicsit, vagyis inkább lassan zuhantam. Érdekes volt.
Elkészültek végre a golyók is.
- Önvédelem. Vagy valami olyasmi.
A levegőbe dobtam a gömböket, és a vonalak mentén elkezdtem röptetni őket. Reméltem, hogy legalább egy-kettő el is találja a bohócot.
- És most, ha megbocsátasz...
Azzal Ratna után eredtem. Akkor észre sem vettem, hogy a fémgolyók együttes súlya több, mint amennyit legjobb tudomásom szerint még mozgatni tudok...

Még jó, hogy nem maradtam tovább Greg közelében, ugyanis úgy tűnik, elég komolyan célba vette bohóc barátunk az esernyőjét... De Greg ügyes fiú, csak elboldogul vele... Mivel az emberek hihetetlen gyorsasággal fogytak a közelből, így, mivel nem akartam önként jelentkező lenni a célpont szerepére, kénytelen voltam fedezékbe vonulni. Épp az egyik hirdetőoszlop mögött lapultam, amikor észrevettem, hogy Darren is felém tart. Már épp leszidtam volna, hogy ne kövessen, mert a végén még észrevesz minket az "ellenség", ám ahogy a tekintetem megakadt az imént elkészített fémgömbökön, ahogy épp másmerre kalandoznak a levegőben haladva, valahogy kiment a fejemből a dorgálás. Csak csodálkozva pislogtam, hogy ezt meg mégis, hogyan csinálta?
-Te... nem azt mondtad legutóbb, hogy a jövőbe látsz? Meg, hogy a dolgok valószínűségét tudod megmondani? Akkor... ez most... -intettem a tekintetemmel a fémgömbök felé- Ez hogy lehetséges?
Ekkor hallottam meg a segélykiáltást is... miután a robbanások egyre távolabbról hallatszódtak, amíg Darren válaszolt -ha egyáltalán válaszolt- óvatosan kikémleltem a menedékünkből.
-Úgy tűnik, hogy tovább haladt... -motyogom magam elé, majd mielőtt még bárki visszafoghatna, gyorsan megindulok az autó felé.
Annyira nem ragaszkodok a becserkézős tervemhez, legalábbis az ráér később is, előbb inkább a kismamát és a kisgyereket akarom biztonságban tudni. Ahogy közelebb érek, kiterjesztem a képességemet, hogy ne csak a bohócra hasson, hanem a közelemben mindenkire... Na jó, Greget és Darrent megpróbálom kihagyni belőle... Igaz, eddig még nem csináltam ilyet, de próba-szerencse... Az autóhoz érve már épp felsegíteném a nőt, ám ekkor újra meghallottam a bohócunk hangját.
-A francba... -bújok be én is gyorsan az autó alá, hogy ne legyek szabad préda, majd miközben a képességemmel folyamatosan adagoltam a "nyugtatót", reménykedtem, hogy a fiúknak eszébe jut valami terv.
Vagyis, sokat nem kellett várni a megoldásra, eddig észre sem vettem, hogy már Greg is erre tartott segíteni. Az ő képességének hála, nagyobb biztonságban lehetünk, ám ha észrevenném, hogy túl veszélyessé válik a helyzet, akkor inkább menekülőre fogjuk a dolgot, mint hogy ott égjünk a felrobbantott autók alatt...

Milyen gyorsan felnőnek... máris kirepültek a fészekből a fiókák ahol biztonságban voltak. Legalább is eddig. Most már nekem sincs nagy hasznomra. Egy flegma mozdulattal visszaejtettem a helyére ahol befeketedett és visszaépült az eredeti helyére. Körbepillantottam és úgy tűnik tiszta a levegő az a félnótás elhúzott innen jó messzire. Zsebre dugott kézzel indultam el felderíteni a terepet, már ami megmaradt belőle. A segélykérést és a csecsemő sírást hallva sietősebbre vettem a tempót. Aztán meghallottam a vigyorit is így futásnak eredtem. Az autó előtt lehajoltam és belemarkoltam a betonba és egy szép nagy kupolaszerűséget húztam magunk fölé. Bokáig besüppedtem a betonba amiből néhány tartó oszlop nyúlt ki a kupola felé pluszt stabilitást adva. A rögtönzött alkotás elkezdett kicsit vékonyodni és fémesen csillogni ahogy anyagában változott. Nem is kupola volt sokkal inkább egy ránk rakott "C" betű ami elfedte az egész járművet és minket is.
-Mindenki jól van?
Kérdezem és kikukucskálok a fedezék mögül, hogy Darren és a vasgömbjeivel mi a helyzet.

Elindultam Ratna és a bajba jutottak felé, de Greg gyorsabb volt. Elképesztő látványt nyújtott, ahogy a burok vagy búra vagy micsoda föléjük borult. Greg hatalma figyelemre méltó... Ratna és a többiek ott egy darabig biztonságban voltak.
Csak egyetlen gondom volt: én nem voltam a búra alatt. Sőt, közel s távol én voltam az egyetlen hülye, aki képes volt nyílt színen, fedezék nélkül dekkolni, miközben a bohóc megint egyre közeledett. És nem nehéz kitalálni, ki lesz a következő célpontja...
Belepillantottam a valószínűségekbe. Több vonal is lángolt, és egyik sem jelentett túl sok jót rám nézve... De az ott, szóval ha most jobbra ugrom... A fenébe! Ez közel volt! Tehát most elvetődöm balr... És utána az összes fémgolyót a bohóc felé küldöm... Ebből talán lesz valami. Ha csak egy is fejbe kólintaná, talán megszüntetné egy kis időre a készségét, utána meg már csak egy bohócnak öltözött Mikulás, esetleg fordítva... Bár még akkor is ott lennének a bombái. A bombáról jut eszembe...
A következő gömböt visszaküldtem a feladónak, a saját gömbjeim után. Ha azok nem is lesznek rá hatással, egy robbanás már talán igen...

Nem telik bele egy fél perc se, és a rémült anyuka és a kisgyerek is csendben, nyugodtan ülnek a helyükön. Ez az, ezt már szeretem! Lehet, hogy talán kissé túlzásba is vittem a nyugodtságot, de hát ez legyen a legnagyobb bajunk, maradandó károsodásokat úgy se hagyok...
Hálát adtam az égnek, hogy Greg is velünk van, annak meg pláne, hogy épp ez a képessége, ugyanis ha Logan nem intézte volna el, hogy fél szemmel figyeljünk egymásra ma este, akkor azt hiszem, hogy elég szorult helyzetben lennék... Viszont úgy tűnik, hiába sikerült megnyugtatni a két civilt, bohóc barátunk így sem hagyott nyugton minket. Úgy tűnik, Greg bunkere bírta a strapát, viszont a becsapódó robbanások akkorát szóltak, hogy ijedtemben csoda, hogy nem kaptam kisebb szívrohamot... hát csoda, hogy az ilyen szintű ijedtségem másokra is átragadt?! Most kezdhetek mindent elölről... Csak tudnám, a bohócra miért nem tudok hatni, ez kezd bosszantó lenni.
Úgy tűnik, az ellenségünk talált más szórakozást magának, legalábbis egy kis időre mint ha abbamaradtak volna a támadások... még jó... Már épp kezdtem megörülni, amikor kilestem, hogy mégis merre járhat, és kapcsoltam: Darren...
-Na ne... Mondd, hogy nem maradt ott egyedül vagánykodni... -néztem riadt tekintettel Gregre- Ha egy ilyen karácsonyi gömb eltalálja, akkor emlék se sok marad belőle... Legalábbis ha a te bunkeredben is ilyen kárt tett.
Egyelőre még maradok a helyemen, s próbálom újra megnyugtatni az anyukát és kisgyerekét, de ha Darren nem boldogulna egyedül, akkor Gregre áthárítom a bébiszitter szerepet, ha kissé pánikolva is, de legalább biztonságban lesznek itt hármasban... Én pedig megyek, futok, sietek, hogy segítsek, ketten talán többre megyünk. Vagyis... ha csak a bohócra koncentrálok, akkor talán hatni is tudok rá, legalábbis erősen remélem, különben nem sok hasznomat veszik ma este...

Nem akartam lelombozni azzal, hogy ha Darren felrobbanna 1 ilyentől az emlékezetes robbanás lenne. Úgy tűnik ez a burkolat nem sokáig bírja így kicsit átalakítottam egy sokkal szívósabb anyaggá.
~Ennek már bírnia kell.
Érzem a lányban tomboló idegességet. Süt róla, hogy aggódik.
-Tud magára vigyázni. De azért... Ezt add oda neki, ha arra jársz.
Nyomok a kezébe a korábbihoz hasonló esernyőt.
-Na siess mielőtt bedilizek tőled.
Biztatom jókedvűen és ha eltávolodik akkor a bunkert egy picit megreparálom és a falait is megvastagítom.
-Nyugodjanak meg, nem lesz gond. Ez már bírja a strapát...
Valószínűleg nem voltam olyan meggyőző, mint Ratna de ennél többre nem futja. A bunker csatamezőre eső részét bezárom és a többiek irányába megyek. Nem kerüli el a figyelmem a lassan hulló gömb. Megpróbálom kielemezni, hogy mi lehet benne.

A lassan zuhanó hógömb látványa felébreszt bennem egy emléket. Nem is igazán, emléket, inkább csak egy emlék emlékét, egy elveszett érzést... Olyan ez... Olyan ez, mint valamiféle álom! Hát persze! Ha a gömbjeimet ő is tudja irányítani, akkor nyilván telepata, de ha telepata, akkor az sincs kizárva, hogy ez az egész nem több álomnál... Vagyis... Még ha nem is igazi ez az egész, ő irányítja, és ő nyilván úgy védi meg magát a támadásomtól, ahogy a való életben is tenné, nem igaz?
Vajon igazam van? Lehetséges, hogy ez valamiféle látomást, amit a Mikulás gerjesztett?
De mindegy is. Ha valami biztos, az az, hogy az a hógömb nem eshet le a földre. Semmiképp sem.
Ha a gyanúm igaz, és a gömbök akkor robbannak, amikor hozzáütődnek valamihez, akkor talán...
Futottam és ugrottam: talán még el tudom kapni! Ha esetleg sikerül elkapni és nem robban fel...
De ha igen, nekem végem. Talán ez az ugrás nem is volt olyan nagyon okos dolog...

Nagy dilemmámon, hogy menjek-e vagy maradjak, Greg segít dönteni.
-Ó, köszi! -kapom el a kezéből az esernyőt, hogy aztán azzal a lendülettel el is ejtsem...
~A fene gondolta volna, hogy ilyen nehéz... -emelem fel, de mit ne mondjak, van súlya, nem is kevés...
-Izé, Gredzsi... azt hiszem, ezt inkább most itt hagyom. -adom vissza neki az esernyőt, majd már sietek is, hogy Darrennek segítsek.
Mielőtt azonban odaérhettem volna, ő is futásnak eredt, hogy egy zuhanó gömböt elkapjon.
~Oda se merek nézni... -gondoltam magamban, belegondolva, hogy mi lesz, ha ez is robban, de naná, hogy nem bírtam elfordítani a tekintetemet.
Viszont így, hogy ennyire lekötötte a figyelmemet, észre se vettem, hogy a repülő bohócunk eltűnt, majd amikor feltűnt, egyenesen nekem repült. A lendülettől sikerült úgy rendesen elesnem, ahogy az a nagy könyvben meg van írva, még csúsztam, gurultam is néhány méternyit utána... Még mázli, hogy tél van és ilyen agyonpárnázott kabátom van, különben most ömlene a vér ezer sebből... Így csak csupa latyak lettem, meg biztos sikerült 1-2 szakadást is begyűjteni a téli ruházatomon...
-Na neee, már ez is?! Mi van ma? -kérdezem kiakadva, amikor meghallom a bohóc bömbölését, ám mielőtt még a képességemmel kezelésbe vehettem volna, eltűnt.
Ez furcsa... Mindenesetre feltápászkodtam és odasétáltam Darrenhez, hogy ő hogy van, amikor észrevettem, hogy milyen fura karácsonyi gömböt sikerült szereznie.
-Ez micsoda? -kérdezem, miközben még mindig a havat és a latyakot próbálom leseperni magamról.
Mire Greg odaért hozzánk, már választ is kaptam a kérdésemre, legalábbis saját szemmel csodálhattam meg, ahogy tanúi leszünk egy hóvihar keletkezésének.
-Hogy őszinte legyek, nekem nem sok kedvem van kint megvárni a vihar végét, akármilyen furcsa gömbből is származik... Nem húzódunk be valahová előle? Egy kávézó, vagy hasonló? Nos, mit szóltok?

Minek után a két civil elhagyta a körzetet visszamentem a többiekhez. Hideg szél fújt és a hóesés sem volt piskóta. Összehúzva magam zsebre dugott kézzel kicsit görnyedten szegeztem a többiekhez a kérdést.
-Darren, már megint mit csináltál?
Lopva egy pillantást vetettem Ratna-ra. Koszos göncét látva egy mondat szaladt ki a számon.
-Csak nem elestél? Mit találtál? Koszi.
Jegyzem meg csipkelődve, majd abba az irányba fordulok amerről jöttem.
-Arra volt egy Mc Donalds. Úgy is éhes vagyok. Menjünk...
Ha benne vannak akkor útra kelünk.

Ratnára néztem, miután óvatosan, fél kézzel feltápászkodtam.
- Konzerv hóvihar, amennyire meg tudom ítélni - mondtam válaszul arra kérdésére, hogy mit tartok a kezemben.
Mire Greg is odaért hozzánk, már olyan erős volt a szél, hogy alig hallottam, mit mond. A hőmérséklet is gyorsan zuhant, részben nyilván a szél miatt.
Nem akartam hinni a fülemnek. Mi van? McDonalds? Kávézó?
- Ti teljesen meg vagytok húzatva? Meleg hely? Hát mit tanítanak nektek abban a flancos iskolában? Jézusom... Szuperhősképzőbe jártok! Ha egy Mikulásnak öltözött bohóc robbanó karácsonyfadíszeket dobál, azt el kell kapni! Na jó... Én léptem, srácok. Megyek, és valahogy leszedem a vigyorit a repülő székéről.
Dühösen indultam el egy egyre gyengülő valószínűségi vonalat követve, ami a bohóchoz vezetett. Még az is kiment a fejemből, hogy voltaképpen randira jöttem. Meg sem néztem, hogy Ratna és Greg jönnek-e utánam. Még azt is alig érzékeltem, hogy a hógömb a kezemben még mindig árasztja a hideg, havas szelet.

Épp egy marék latyakkal a kezemben állam, amikor meghallottam Greg csipkelődését, így aztán nem bírtam megállni, hogy egy angyali mosoly kíséretében ne kenjem az egészet ő kabátjára, mielőtt még ellenkezhetne...
-Hoppá!
A konzerv hóvihar ötlete azonban nem tetszett, határozottan rosszul hangzott. Az, hogy Darren meg egyedül akar hősködni a viharban, amikor csoda, hogy nem kapja fel a szél őt is...
-Hogy mit tanítanak? "Ha egy Mikulásnak öltözött bohóc robbanó karácsonyfadíszeket dobál..." -idéztem a szavait- ...és semmire se mész vele a képességeddel és túl életveszélyes a helyzet, akkor ne hősködj feleslegesen. Ha egy kicsit vársz, az még nem tragédia, utána még próbálkozhatsz, de ha ész nélkül fejest ugrasz a bajba és megsérülsz, akkor azzal semmire se mész, sőt...
Aztán látva, hogy Darren milyen mogorván indult a bohóc keresésére, csak letörten sóhajtottam egyet. Úgy tűnik, ennyit arról, hogy megpróbáljam a randi irányába visszaterelni a dolgot... Azt viszont mégse hagyhattam, hogy ez a lökött egyedül hősködjön itt a viharban, a végén még baja esik, aztán nekem lesz lelkiismeretfurdalásom, hogy nem segítettem neki.
-Gredzsi, te jössz, vagy maradsz? -fordultam felé, majd a válasza függvényében vele, vagy nélküle indultam Darren után a hóviharban, mielőtt eltűnne a szemünk elől.

-Hogy mit is?
~Tényleg mit is?
-Iskolában nem iszunk, 10 kor takarodó, még ilyen és baj lesz, azonnal csináld vissza vagy különben... már megint mit csináltál... ?
Összegeztem gyorsan miközben Ratna ajándékát szedtem le a kabátomról és gyúrtam egy hógolyóvá. Egy jó szutykos hógolyóvá. Aztán csak ledobtam félre. Míg Ratna is ecsetelte a tanulni valókat odasúgtam Darren fülébe.
-Na az eminens rákezdett... Semmi! Semmi!....
Vágtam haptákba magam. Erre Darren morcosan lelépett. illetve szép lassan araszolt el mellőlem. Őt Ratna váltotta fel.
-Na most, hogy így leráztuk megyünk?
Alig hogy befejeztem a mondatot Ratna már nekem is szegezett 1 komolyabb kérdést. Rosszallóan megcsóváltam a fejem.
-Logan letépné a... ha nem vigyáznék rád. Darren mellett lenni kész élet veszély...
Így hát 3 főt számolt kicsiny csapatunk. A szembe szélben a séróm elég érdekes ábrázatot vett fel. Kézzel kicsit rásegítettem, hogy ne a szemembe fújja.
~Fodrászhoz kéne menni, csak nem látok egyet sem a közelben. Talán ha elül a vihar...

Végül mégis hátranéztem. Jöttek utánam. Remek. Ekkor jutott csak eszembe, hogy voltaképpen mekkora egy címeres ökör is vagyok én. Ratna önként, már-már dalolva kimaradt volna egy veszélyes helyzetből, én meg, amekkora állat vagyok, pont belerángattam. Gratulálok, Darren, megnyerted a nap hülyéje címet!
Előre dőlve haladtam a szélben, de egyre nagyobb erőfeszítés kellett hozzá. Végül feladtam.
- Greg! - kiabáltam túl a szelet - Csinálj nekünk valamit, ami felfogja a szelet!
Reméltem, hogy minél hamarabb alkot valamit, mert a szél mostanra annyira felerősödött, hogy nemhogy haladni nem tudtam, de hátrálnom kellett. Megfogtam Ratna kezét, nehogy elsodorja őt a vihar.

Mire a szembeszéllel nagy nehezen sikerült utolérnünk a "menekülőt", már egész elviselhetetlenné vált a vihar. A sapkámat a homlokomra húztam, a sálamat pedig úgy igazgattam, hogy minél többet takarjon az arcomból, úgy, hogy azért kilássak rajta, látásnehezítő tényezőnek elvégre ott volt maga a hóvihar.
-Inkább ne mondjatok semmit. Nem nekem találták ki ezt az éghajlatot... -válaszoltam a fiúknak, mielőtt még valami gúnyos megjegyzést vágtak volna hozzám, hogy hogy beöltöztem a hideg ellen.
Darren megjegyzését meghallva csak felvontam a szemöldököm. Biztos vagány kis iglut építene itt Greg a semmiből, de legyünk őszinték, nem lenne egyszerűbb valami meglévő épületbe behúzódni, amíg nem csillapodik a vihar? Miután megfogta a kezem, én is megszorítottam az övét, mielőtt megint eszébe jutna menekülni, majd egy hátra arc után a másik kezemmel Greg kezét ragadtam meg, hogy építkezés helyett kerítsünk valami ideiglenes menedéket. Mivel hátulról fújt a szél, így még haladni is gyorsabban tudtunk...
-Majd ha barátságosabb viszonyok uralkodnak kint, akkor megyünk bohócokat hajkurászni meg hóembert építeni...

Kezdtem irigyelni Ratna-t én is felvehetem volna valamivel melegebb öltöztet is... Mármint nem színmintázatra hanem bélelés szempontjából. Darren javaslata nem volt rossz ötlet. De még mielőtt cselekedhettem volna Ratna belénk kapaszkodott. Szemeim csukva voltak, hogy a szél ne fújja ki őket így amint a lány belém kapaszkodott azt hittem a kis pehely súlyával nem képes rendesen talpon maradni. Stabilan megfogtam, hogy ne fújja el a szél. Ha zászló módjára eregeti a kezünkben a lányt az is jobban néz ki mintha eldobott nejlonzacskóként repülne a viharban és feltekeredne mindenféle tereptárgyra. Kicsit át helyeztem a súlypontomat és elénk emeltem egy aerodinamikailag optimális alakú építményt a betonból. A hirtelen megszűnő tolóerőt egy lépéssel kompenzálom. Félve fordultam többiekhez, hogy vajon Darren lefejelte e falat és Ratna földet ért e már. Vagy egyáltalán mi van velük.
~Mindenki egyben van?
Néztem körbe a menedékben.

Végül csak sikerült fedezékbe vonulnunk, ha kis csapatunkban nem is uralkodott egyetértés azt illetően, hogyan is kéne ezt véghez vinni.
- Voltam már jobban is - feleltem, de már kevésbé mogorván.
Sajnos igazuk volt. Nincs mit tenni, amíg odakint tombol a hóvihar, esélyünk sincs, hogy bárkit is elkapjunk. Legfeljebb a náthát...
Ideges voltam. It kell dekkolnunk, az a Mikulás-paródia meg odakint garázdálkodik. Fene esne az egészbe! És amúgy is, mióta vagyok én ilyen jófiú? Kit érdekel, hogy ott van, és bajt csinál? Amíg nem itt van, addig jó. Kár, hogy ezt már nem tudtam magammal elhitetni. Azt hiszem, az utóbbi időben jócskán megváltoztam. Ratna hatása lehet, vagy, hogy különböző emberek hirtelen elkezdtek bízni bennem... Nem is tudom. Lényeg, hogy végre jó úton haladok afelé, hogy elhagyjam az eddigi életemet.
Csak nehogy az eddigi életem tragikus véget érjen...

-Egyben, megfagyva... -válaszoltam Greg kérdésére röviden, tömören.
Halvány elképzelésem sincs, hogy meddig is tarthatott maga a hóvihar, de hogy én ezentúl ki nem mozdulok a fűtött házból úgy, hogy nincs rajtam legalább 2-szer annyi réteg ruha mint jelenleg, az is biztos. Amennyit vacogtam itt a hóviharban, csoda, hogy nem koptak el a fogaim... Képzelhetitek azt az örömöt, amikor csillapodni kezdett a vihar, először szinte el se mertem hinni... Mindenesetre amikor megjelennek a "nínós-autók", és az egyik mentős odajön hozzánk, illő vagy nem illő, mielőtt még a fiúk megszólalhattak volna, önző módon megelőztem őket.
-J-j-jól vagyunk... Azt... Azt hiszem... csak átfagytunk... egy kicsit... vagyis izé, nem... nem kicsit, hanem nagyon... Legalábbis én... én biztosan. -dadogtam vacogva, némi indiai akcentussal fűszerezve, csak hogy még jobban megnehezítsem szegény mentős dolgát...
Titkon reménykedtem benne, hogy egészen véletlenül lesz náluk námi forró tea, mint múltkor a szigeten, pedig ott nem is volt tél. Amíg vártam, hogy a fiúk is elpanaszolják a bajukat, hogy addig is mozogjak, melegedjek, a közelben kezdtem el fel s alá sétálni. Egész addig, amíg valami furcsa, vékonyka valamire nem lettem figyelmes, ahogy félig-meddig kilátszódik a hó alól. Ahogy odamentem s kézbe vettem, próbáltam rájönni, hogy micsoda. Olyan hegyes, mint egy tű, a színe olyan jellegtelen, ráadásul így szemre nem nagyobb, mint 20 cm. Nem mint ha valami jelentősége lett volna, de mivel jobb dolgunk nem volt a várakozásnál, és tényleg különös volt ez az izé, a fiúk felé indultam.
-Fiúk, nézzétek, mit találtam! Gredzsi, te vagy az anyagtanos, szerinted ez mi lehet? Meg tudnád esetleg nézni? Kíváncsi vagyok, hogy mit gondolsz róla. Darren, mi lenne, ha...
Mondjuk ide figyelnél, ha már hozzád is beszélek... De nem sikerül befejeznem a mondatot, annyira megdöbbentett a látvány. Vagyis, csak első reakcióm a döbbenet, aztán egy széles mosolyra húzódik a szám, ahogy meglátom, mennyire odavannak valakiért a gyerkőcök... Vagy legalábbis ez az egy... Várjunk csak?!
-Darren... tüneményesek vagytok így együtt, csak nem a kisfiad? -kérdeztem poénkodva, de ha kiderül, hogy megint beletrafálok az igazságba a hülye poénommal, én eldobom az agyam. Legalábbis a maradékot biztosan, ami még túlélte a hóvihart...