Harci Terem

A magabiztosság legapróbb szikrája nélkül bólint rá a fiú ajánlatára, s még az utasításokat is követi. Vele sem felesel a Windows (mindig), ő sem fogja megkérdőjelezni a doktor úr szavait.
-Ne lepődjek meg, ez jó... - jegyzi meg, cseppnyi cinizmussal - egy tanács a jövőre nézve, ha ezt mondod egy embernek, mindig a legrosszabbra fog számítani.
Azért a lávazuhatag láttán rendesen feláll a szőr a hátán, s miközben e sorok írója rádöbben, hogy benne egy költő veszett el, Sean némi aggodalommal a hangjában szólal fel.
-Héhéhééé - kezdi rá, ám ahogy jobban megfigyeli kezelőjét, arra a következtetésre jut, hogy nem valószínű, hogy ártani akar neki, ezért újra elmosolyodik, és félig meddig nevetve folytatja - Mond Fireheart, most akkor meggyógyítasz, vagy elhamvasztasz?
Nem húzódik hátrébb, így rövid úton megtudja a választ. Először csak megtapogatja az immár fájdalom mentes testrészt, utána rácsap egy finomat, végül pedig mint akit ágyúból lőnek ki pattan fel, s boldogan tekint le újra a lábára.
-Köszi! - Kiáltja vidáman. - Marha jó, ha valaki még a telefonom is fel tudná támasztani, olyan lenne, mintha meg sem történt volna az az éjszaka.
~Illetve, nem egészen...valami nem múlik el soha...~
Ezen a gondolaton szívesen elmélázna még egy darabig, de most nincs egyedül, így rekord sebességgel erőszakolja vissza magát a valóságba.
-Szóval, új vagy itt, ráadásul, ha jól hallom az akcentusodon, az országban is. Hogy tettszik itt?

Gregory tovább mosolyodik druszája lelkesedésén.
- Fireheart... fireheart... nahát, ezt még nem hallottam.... nem is rossz... ízlelgeti szájában a szavakat.
Aztán felpillant, amikor a másik kiugrándozta magát és újra hozzá szól.
- Ó, nos, well, ami azt illeti, tényleg nem rég vagyok Amerikában. A papírok intézése még csak zajlik, bár ha minden igaz, jó mederben mennek a dolgok.
Mindenesetre, a telefonodat, sajnos, nem tudom meggyógyítani, csak tanácsot tudok adni, hogy magadra jobban vigyázz. Bár Téged tudlak gyógyítani, mégis értékesebb és bonyolultabb vagy, mint a telefonod, ami viszont pótolható.
Na, de elég talán a moralitásból! Ha jól sejtem, ez egy harci terem. Szoktál itt edzeni? Ami azt illeti, én magam sem vagyok rossz közelharcban, van egy kis tapasztalatom a gyakorlásában. Ha volna kedved egyet edzeni, szívesen venném, ha átadnánk egymásnak egy-két fogást. Elvégre - mosolyodik el Sean fraternálisan - X-Men vagyunk. Felkészültnek kell lennünk, hisz sosem lehetünk elég.... hm.... "badass"-ek, ahhoz képest, ami odakint tombol manapság...
Szóval, mit szólsz egy harci edzéshez?

-Ó, bocsi, néha rám jön, és beceneveket adok másoknak...no meg, furcsa lett volna Sean-nak szólítani téged.
Bár ahogy elnézi, druszája nem nagyon bánja ezt, és még arra is ráhibázott, hogy nem idevalósi a srác.
~Mondjuk, ha igazságos akarok lenni, én sem. Anglia ide majdnem közelebb van, mint Kalifornia.~
Bár a srác lelkesedése tetszetős, és kis híján ragályos is, sajnos nem osztozhat benne, ha őszinte akar lenni, és miért ne akarna? Ezen a helyen úgysem lehet titokban tartani mindent a végtelenségig.
-Ne lepődj meg - idézi az ő szavait korábbról, s alig tudja elfojtani kuncogását - de nem vagyok X-men. És túlságosan "Badass" sem, bár egyesek szerint egy ember aki itt életben marad, kiérdemli ezt a címet, nekem viszont eddig nem tűntök rosszabbnak, mint bármelyik másik iskola lakói, sőt...
Megcsóválja a fejét, s közben finoman vállon veregeti Greget.
-Egyébként is tanár kell ahhoz, hogy elindítsuk ezt a csodagépet, úgyhogy félek a mai edzés elmarad.
Erre a végszóra bezáródik a terem nehéz vasajtaja, mire Sean kicsit meglepődik, de aztán pánikolás helyett inkább a panelhez lép.
-Biztos van rajta valami időzár, nehogy nyitva maradjon, egy pillanat, és kiengedem magunkat...

Sean, vagyis most már Fireheart új becenevéhez mérten nem is vacakol holmi pánikolással, amikor becsukódik az ajtó. Hagyja, hogy druszája intézkedjen. Közben válaszol a másik Sean szavaira.
- Ami azt illeti, én sem vagyok túlságosan... "badass" fajta, azt reméltem, itt majd elleshetek ilyen megkapó szeélyiségjegyeket. A képességemmel nem hiszem, hogy valaha is a frontvonalba kerülnék, lássuk be. Ám nagyon jó tanítóm volt, aki ismerte a mutáns lét csínját-bínját és tanított atlétikára, közelharcra, edzeni is szoktam rendszeresen. Szóval, nem csak a villámok dobálásávallehet kemény valaki.Elvégre nem az a legény, aki adja, hanem, aki kapja, nem? Ez egy olyan egzotikus mondás, állítólag édesanyám mondta sokszor, aki magyar volt...
Fireheart így szépen és türelmesen várja meg csevegve, míg a másik Sean odaér a kezelőpanelhez.
Azonban az meglepi, hogy mielőtt a másik odaérne, kialszik a villany a teremben. Mindkettejükre tökéletes, csak mesterségesen előforduló sötétség borul, majd jól hallhatóan valami elkezd pittyegni.
PITTY - PITTY - PITTY - PITTY

Fireheart úgy tűnik engedelmesen követi Sean utasításait, és tényleg nem lepődik meg azon, hogy egy embernek hagyják, hogy pont ezt a gépet szekírozza. Lehet mégsem kellett volna akkora ügyet csinálni belőle, hogy eltitkolja, nem mutáns?
-Viccelsz? Hol máshol lennél, mint a frontvonalban? Ott sérülnek meg a legtöbben!
A többihez inkább nem szól hozzá. Ő maga jóformán elájult attól a sebtől, amit most gyógyított be rajta új barátja, pedig nem is volt annyira súlyos. Ha valaki, akkor ő, Sean Darrow, sosem kerül a frontvonalba...kivéve ha épp érte harcolnak, bár annak semmi értelme.
-Magyar? - Kérdi érdeklődve, miközben egyre fürgébben nyomogatja telefonja gombjait. - Onnan jött Drakula is ugye?
Persze ahogy pár perc után sem lesz világosabb, és az ajtó is a helyén marad, már kezd izgulni szegény. Már épp készülne elsütni még egy hülye viccet, hogy ezt leplezze, mikor a pittyegés abbamarad, és valami mozogni kezd.
~Ez a hang olyan ismerős, nem...~
De. A szimulátor bekapcsolt. Egyszerre egy másik világ öleli őket körül, s mire egyet pillantanak, egy középkori várban találják magukat, melynek falain a védők serényen szaladgálnak, hogy felkészüljenek a közelgő Ork invázióra.
-Mi a... - Jegyzi meg Sean, majd a fejéhez kap - Na jó, csak semmi pánik, a biztonsági protokol nem hagyja, hogy bajunk essen...
~Na persze, ha minden jól működne, nem küldtek volna ide, nem igaz?~
Ekkor eléjük áll az egyik katona, s mindkettejük kezébe egy hosszú kardot nyom.
-Nyomás a falra lustaságok! Mindjárt itt vannak.

Fireheart meglepődve és mosolyogva ragadja meg a kardot és már rohan is fel a lépcsőn.
- Gyere! - kiáltja oda a másiknak és rohan tovább - a falak felett pedig lángoló szalmabálák repülnek be a városba.
Mire Gregory felér a fal tetejére, már emelkednek az ostromlétrák. Az érkezőket hatalmas vehemenciával fogadják a város hős katonái, a városé, mely... izé...
Gregory körbepillant valami zászlót keresve és a rúdon ebbena pillanatban megjelenik egy piros zászló, Arial felirattal:
Piros Csapat
- Előre, nem túl kreatív programozott katonáim! - kiáltja Fireheart és kardját előre szegezve fogadja a falakra özönlőket.
A nap eközben kitekint a viharfelhőkkel gazdagon tarkított égbolt egyik kék zugából, szivárvány borul a vár fölé és az égő, olajjal locsolt szalma szaga elkeveredik az eső és a nedves fű illatával. Nem rég még zuhoghatott az eső.
~Vagyis sosem zuhogott az eső. Milyen tökéletes részletek!~ gondolja elismerően Fireheart.

-Hogy mi? - Kérdi elkerekedett szemekkel a srác lelkesedésének láttán, kezei pedig gyakorlatilag maguktól ragadják meg a felé nyújtott fegyvert. - Ez nem játék...Szimuláció Vége!
Utál ünneprontó lenni, ezért most nem tudja, hogy érezzen, amikor határozott utasítása ellenére sem történik semmi. Megismétli a parancsot, de csak annyit ér el vele, hogy a katonák furcsán kezdik méregetni őt. Végül inkább követi névrokonát a falra, feje fölött lóbálva a kardot.
-Akkor, program vége? Stop? Kilépés? - próbálgatja azért tovább - iddqd! Fel,fel, le,le,bal,jobb,bal,jobb, B,A!
Felsorol még pár cheat kódot, ami így hirtelen eszébe jut, de látszólag egyik sem hozza a várt eredményt, bár az is igaz, hogy nincs kedve tesztelni, mennyire lett sebezhetetlen.
-Egyébként én programoztam, még három éve - jegyzi meg, inkább csak magának, mikor hallja a csatakiáltást, és innentől már ő is beleveti magát a harcba, igaz korán sem olyan ügyes, mint szeretné. Egy orkot azért sikerül leszúrnia, aki mindkét kezével a létrába kapaszkodik, majd nagy nehezen vissza is rúgja az eszközt. - Vicces, sosem engedték kipróbálni, mert ez nem erre való, pedig raktam bele egy... - Az a kis lelkesedése azonnal semmivé foszlik, mikor eszébe jut, hogy is akarta befejezni a mondatot. - Sárkányt... - Nyel egy nagyot. Most jól jönne az az örök élet kód.

A nem túl kreatív klónkatonákra egyébként úgy tűnik ösztönzően hat Fireheart beszéde, és bár baltával faragott arcukon nem látszik, lelkesen küldik pokolra a rájuk támadó orkokat. Egyenlőre sikerül megtartani a várat, de nagyon sokan vannak még odalent.

- Hogy micsoda? - döbben meg Fireheart és megfordul, hogy Sean-ra nézzen. Kettejük között a falba csapódik és végiggurul egy égő szalmabála, besodródva a városba, magával ragadva a falról vagy egy maréknyi katonát - rémült kiáltások, a fájdalom sikolyai, égett hús szaga.
- Kicsit túl élethű ez a szimuláció! - kiáltja oda Fireheart társának és miután a sajátját elvesztette, felkap egy elhagyott kardot a kövezetről. Majd teljes erejéből, ívben hajítja az előtt levő létra tetejére érkező, termetes ork felé.
Az atlétikai jártassága mindig jól jön. A fegyver keresztülhalad a lényen, aki alábukik.
- Szóval itt nem halhatunk meg, ugye? - kiáltja, és meg se várva a választ, megragad egy gazdátlanul heverő lándzsát, majd átveti magát a falon. Talpával a felfele nyomakodó legfelső ork mellkasába érkezik. Fireheart előre szegezi a lándzsát és a létra szélén csúszik lefelé, magával sodorva minden támadót. A büdös, zöld testek hangos rikoltással hullanak, ő pedig a kavarodásba érkezik odalent. Talpa alatt csontok reccsennek.
Fireheart leguggol és feje felett megperdíti a lándzsát - körben minden támadó elhanyatlik.
~Talán ez hülyeség volt~ gondolja magában, ahogy látja, mekkora sereg közepbe csöppent. Ám a hordán végigfut a pánik, Gregory először nem is rti, miért.
Ám az eget keresztülhasítja surrogó hanggal egy lángcsík. Bár több tíz méterre van tőle, Gregory érzi a hevét. A dühöngő, szinte fehéren izzó pusztító sugár egyenesen a városfalba csapódik - az pedig robbanással enged a haragvó hevületnek. Hatalmas kövek indulnak ívpályára, Fireheart pedig elhasal - tökéletes a fejetlenség a csatatéren. Szemével a zöld mező felett, a hegyek és a köztük megbúvó tó irányába néz.
Csak a füst és az eső után felszálló pára felhői közepette látni a távolban egy hatalmas, iszonytatóan gigantikus lény kontúrját a horizont fölé magasodni.

-Kösz - feleli, de a csata hevében nincs igazán ideje rá, hogy büszke legyen a művére. - Viszont, a nagyját csak az agyad csinálja, ha nem látod a füstöt, elvileg a szagát sem érzed.
~Igen tudom, lusta voltam, de mit vártatok egy 20 éves sráctól, aki unalmában dobta ezt össze, a Mount and Blade-ből?~
Természetesen egyetlen suhintás elég ahhoz, hogy elhagyja fegyverét. Bár nincs rossz kondiban, korán sem harcol úgy, mint társa, és inkább a fedezékek közt botorkál, mígnem ráakad a fegyverre, ami igencsak elnyeri a tetszését.
-Na így már mindjárt más! - Kiált fel, ahogy vállához emeli a számszeríjat, és tüzelni kezd vele támadóikra. Természetesen ezt is lusta volt rendesen programozni, így végtelen nyílvesszőt kap a fegyverhez, és még újra sem kell töltenie lövés után. - Elvileg nem eshet bajunk - jegyzi meg, s ő maga is tisztában van vele, mennyire nem volt ez biztató - de azért légy óvatos oké?!
Mintha csak erre várt volna, a sárkány pont ott robbantja szét a falat, ahol a programozó srác áll. Még épp sikerül nagyjából fedezékbe ugrania, de a robbanás lökéshulláma úgy dobálja őt, mintha csak egy rongybaba lenne.
-Jól vagyok - füllenti, ahogy tetőtől talpig kormosan, több sebből vérezve biceg elő a romok közül. - Ha azt leszeded, vége a játéknak...
Na persze, ez nem is olyan egyszerű. Hacker barátunk persze nem hagyja annyiban magát, és a vállához emelt fegyverrel vagy 100 lövést ad le a lényre, egyenlőre azonban a repülő gyík mindegyik elől sikeresen kitér. Végül az egyik nyílnak csak sikerül elkapni a lény szárnyát, mitől az látványos zuhanórepülésbe kezd, s a kastély romjai közt ér földet. Támadója már épp ujjongana, de a következő lángcsóvából rá kell döbbennie, hogy ez a csata még nem ért véget.
-Francba...
Ellenségük végre a földön van, de olyan mértékben szórja feléjük a lángokat, hogy szinte lehetetlen a közelébe férkőzni.

Fireheart, bár mer felkelt, önkéntelenül is újra hasra veti magát, ahogy a hegyként magasodó, gigantikus lény, a párák, a füstök szerteszét szórt felhői közül felmagasodva, elrugaszkodik a földtől. Gregory érzi, ahogy megremeg a talaj. A sárkány betölti a virtuális égbolt felét, ahogy szárnyait kitárja; mintha egy tengerből kiemelkedett, álmából ébredt Leviatán haragja szakadna a halandók nyakába.
És ez a szörny újra tüzet fúj. A fehér nyaláb keresztülszántja a csatateret, míg újra a város falaiba vág. A bazalt újra hangos robbanással enged a hihetetlenül heves lángoknak, a fehér sugár pedig a város háztetői között siklik tovább, recsegést, ropogást, további robbanásokat vonva maga után.
- Na most léptünk át egy határt! - kiáltja Gregory, és elkezd érezni valamit. A szíve felett, mintha perzselő erő törne fel, mintha a képessége kapcsolna be automatikusan. A forróság elönti az ereit.
Mintha megállna a világ.
Tam-dam.
A heves erő elhagyja a jobb pitvart és végigözönlik az aortán, a bal arteria brachialis-ba ömlik, a bal arteria carotis-ba, a jobb arteria brachialisba és az abból kiágazó jobb arteria carotis-ba, miközben a fő áram vonul lefelé az aortán.
A lángokkal átjárt bicepsz, váll, és felső karizmok ellökik Seant-t a földtől.
Tam-dam.
A lángok elérve az alsó testet, a két femoralis-on elindulnak a combok felé. Eközben a könyökön az alsó karokba ér a tűz, a két carotis pedig tovább viszi a fejbe. Sean látja az egy pontból kiröppenő több tucat nyílvesszőt és rájön, hogy a gravitációban vannak hibák. Lábai ugrásba viszik, a legközelebbi ork felé. Mindeközben egy másodperc telik el.
Tam-dam.
A hullám eléri s csuklóját, térdét, a feje búbját és végigfut a gerincén. Az orkot letarolja az érkező ember teste, Fireheart pedig megpillant egy fekete ruhás, nagyon csábítóan öltözött nőt: Tipikusan a sötét boszorka szerepében; Combnál kivágott, földig érő, testre feszülő dressz, erotikus, combközépig rő neccharisnya, magas sarkú, térdig érő csizma, mély dekoltázs, nagy mellek, fülig érő, magas gallér, hosszú szempillák, szív alakú, mélyen kifejező és szoborszerű arc, hatalmas, fekete szemek, erotikusan elnyíló, mélyvörös, telt ajkak. Valamint egy hosszú, fekete varázsbot, mély, zöld kővel a végén.
~Jaj, de tipikus.~
Tam-dam.
Gregory az ork eséséből érzi, hogy arra sem úgy hat a gravitáció, mint kéne. Vagyis, szinte sehogy.
~Vannak itt hibák bőven~ gondolja, majd megragadva az állat...
~...Állat? Személy?~ lábát, fordulatból hajítja tovább, a sárkány felé. Csak a pálya kezdő, meredeken induló szakaszát látja, de ebből tudja, hogy nem lesz probléma.
Sean még azzal a lendülettel rugaszkodik el, combból, a földtől.
Tam-dam.
Fireheart érzi, hogy nem nőtt meg a fizikai ereje; nem tud nagyobb muszkuláris nyomást kifejteni, de mintha valami önbizalom-áramlat lenne rajta úrrá.
A boszorka észreveszi őt és előre szegezett botjából tüzet nyit Fireheart-ra. A fiú az elrugaszkodás utolsó szakaszában módosítja az ugrást és épp, hogy elkerüli a lángcsóvát. Eközben a perzselő erő az ujjai begyéig, a lábujjaiig, az utolsó haja száláig elér.
Tam-dam.
Sean Gregory Lexinbourgh "Fireheart" egy pillanatra megfeledkezik magáról. Látása elhomályosul. Mintha vibrálna körülötte a levegő, millió irányba indul el a bőréből a hő. Egyenesen és gyorsan, izmait még számára is szokatlanul kihasználva fut a nő felé. Mire az újra tüzet nyithatna, ujjai a botra fonódnak és felfelé lendíti az intrumentumot.
A boszorka ajkai még jobban elnyílnak, szemei kérdően kerekednek el.
Tam-dam.
Sean átkaolja a nő derekát, megperdíti mind a kettejüket, a bot pedig az ég felé mered. A sárkány felé. Ujjait a botra fonja. A csontjaiban, izmaiban, zsigereiben, bőréig rezegve tobzódó hő egy irányba indul el, a jobb keze felé.
Tam-dam.
A tűz kirobbanása a szívéből lassul. Az egész folyamat idáig legfeljebb tíz másodpercet vett igénybe. A hő eddig szokatlan koncentrátuma egyesül a vállában és váratlanul fájdalmasan robog végig a jobb karján, egészen a kézfejéig. A nő mélyen Sean szemébe néz, a pillanat ösztönösen erotikus természete ekkor lobban be Fireheart tudatába.
Tam-dam.
Az utolsó löket tűz is elhagyja a szívét. Ez megadja a kritikus lökést a keringésének és a nyomásnak engedve keresztülég a hő a tenyerén, szinta azonnal felgyorsítva zúdul a mágusbotba. A zöld kő pillanat alatt felfénylik és elsül; a láng pedig hosszú csóvában szalad végig a levegőn, az ég felé.
A hangos rikításból ítélve, ami keresztüllengi a csatamezőt, valahol eltalálta a sárkányt is, Sean pedig elkezd dőlni, szeme sarkából még látja, ahogy a bal szárnyán nyilak szaggatta lyukakkal, jobb szárnyát lánggal keresztülvágott sárkány pályája megszakad és zuhanásba kezd a város felé.
Gregory tudatában ez a "nem jó" fogalomhoz kapcsolódik, de tovább dől.
A nő megdönti mindkettejüket és Gregory hátára érkezve paffannak a földön.
A sötét boszorka erotikus, lovagló pózban magasodik Fireheart fölé.
A levegő mindenhol tele van füsttel és párával; Amin keresztül a nő sötét szemei, kibukó és aláhulló, dús, fekete tincsei keretében egy ragadozó éhségével merednek Fireheart-ra.

Na igen, nem ártott volna néhány teszter ehhez a programhoz, de valahogy Sean nem bánja, hogy ilyen pocsék munkát végzett most, hogy gyakorlatilag egy középkori géppuskát szorongatva harcolhat, ezzel nagyban megnövelve a túlélési esélyeit. Sajnos a sárkány arcáról lepattan minden lövedéke, még azok is, amik a szemébe mennek, majd semmivé foszlanak, mielőtt földet érhetnének. Ez az a pont, ahol mérgesen ereszti le a fegyverét, és kezdi el keresni a társát.
~Na, erre bezzeg volt időm. Ezt a dögöt csak karddal lehet megölni.~
-Félek közel kell mennünk, ezt a dögöt csak penge fogja...hé, te meg hova lettél?
Esküdni mert volna, hogy az előbb még itt volt a srác, és szégyen vagy sem, aggodalommal tölti el a gondolat, hogy esetleg telibe találta a srácot valami, amit ő írt, szórakozásból. Nincs könnyű dolga, hisz a csatatér hatalmas, de sokat segít, hogy közben hallja a bazi nagy gyík mozgolódását, és persze ő maga is felfedezi, hogy többek közt a gravitációt is elszúrta, amikor ezt a vackot csinálta. Pár ugrás, és végre ráakad a fiúra amint éppen....jesszus, mit csinálnak ezek? Alaposan végigméri a boszorkányt, mire leesik neki, kit is lát pontosan.
~Anyám, nekem aztán voltak problémáim...Tényleg rám fért volna egy barátnő....~
Vállához emeli a fegyvert, s egyetlen lövéssel véget vet a románcnak. A boszorkány egy nyílvesszővel a homlokában repül tova, ő pedig Fireheart-hoz lép, s a kezét nyújtja neki, hogy felsegíthesse őt a földről.
-Bocs, de az exemről mintáztam, és kár lenne tagadni, ez most nagyon jól esett.
~Azért nemsemmi önuralmam van, ha négy éve próbálhatom ki ezt a cuccot, tuti tűpárnát csinálok belőle, nem csak egy egy lövéssel végzek vele, mint most, de hát tudni kell megbocsájtani, nem igaz?~
-Rossz hír, 4 éve odavoltam a kardokért, ezért csak azzal lehet megölni azt a dögöt - vallja be, miközben a város felé mutat, ahol a sárkány tombol - viszont ha az megdöglik elvileg kifagy a program, és szabadok vagyunk.

- Öh, köszi - nyögi Sean, ahogy a másik Sean felsegíti; a háta mindenképpen fáj. Végül is sérülésről volt szó, arról, hogy nem sérülhet meg. Fájni attól még fájhat.
~Feljegyezve~
Fireheart a másik Sean kinyújtott kezét látva elnéz a város irányába - a fal legalább hatvan méteres szakaszát és mögötte a várost körcikk-alakzatban letarolja a sárkány következő tűznyalábja.
- Na most buktatnám meg magunkat, ha pontozni kéne a produkciót. Nem kellett volna megmentsük azt a várost?! - kérdezi összeráncolt homlokkal társa felé fordulva.
- Ez a boszi... - mondja sóhajtva és a halott nő felé fordul. Kék szemei üvegesen merednek az ég felé, szőke haja elterül a földön... Milyen kár...
~Várjunk, mi???~
Gregory nem hisz a szemének. Hogyhogy szőke? És hogyhogy a dögös domina helyett egy Barbie?
Fireheart újra a város irányába néz. A fekete hajú démon teljes erőbedobással fut a letarolt falak füstölgő romjai közt és oldalra ugrik, ahogy a sárkány egyenesen felé - és feléjük - lövell a változatosság kedvéért egy brutális tűzlabdát. A kitörő lángok elemi erővel közelítenek feléjük.
Fireheart azonnal lerántja Sean-t a földre. A tűzlabda nem sokkal felettük száll el és tart tovább az ég felé. A lány tőlük körülbelül száz méterre felkel és hátranéz - és megpillantja őket.
Gregory meg merne esküdni, hogy fektéből látja, ahogy a lány kacsint egyet. Ami persze lehetetlen, hisz nem sok vehető ki száz méterről egy nő arcából, még szimulált valóságokban sem. Persze végtelen mennyiségű nyílvessző, sárkányok, tűzfújás, száz méteres ugrások, mindez lehetséges.
Mindenesetre kisebb gondjuk is nagyobb ennél. Mielőtt felkelhetnének, a boszorka egy suhintására itt-ott lángok villannak a csatatéren; és látványos, zöld villanással két másik hatalmas, brutális, legalább öt emelet magas sárkány jelenik meg köztük és a város között.
És öt-hat óriási, elefánt nagyságú, villogó szemű rinocérosz. Öt, vagy hat, plusz-mínusz egy már úgyis mindegy. Ezek az állatok pedig nagyon, nagyon mérgesek.
A sárkányok elkezdenek tűzlabdákat dobálni.
A rinocéroszok lehajtott fejjel elindulnak feléjük.
Gregory elkezd teli torokból üvölteni.
- Erről mégis hol volt szó?!?!

A nő rövid időn belül eltűnik a városban.

-Igazán nincs mit.
A következő kijelentésre csak vidáman csóválja meg a fejét, és veregeti meg a társa vállát.
-Tudod, amikor ezt írtam, cseppet magam alatt voltam, és szerettem nézni, ahogy a dolgok porig égnek...szóval ne emészd magad, esélyünk sincs megmenteni azt a várost.
A Barbie neki is feltűnik, de nem aggódik miatta túlzottan, elvégre ez csak egy alfa verzió, ilyen bugok előfordulnak, sőt, még rosszabbak is. Már épp azon kezdene gondolkodni, hogyan fordíthatnák mindezt a hasznukra, de végül arra jut, hogy egyszerűbb csak lenyakazni azt a dögöt, és eltűnni innen a francba végre. Már épp vázolná ezt a gondosan kidolgozott tervet, mikor valaki lerántja őt a földre, s mikor egy tűzgolyó leperzseli a maradék szőrt is a hátáról, rá is döbben miért.
-Bakker, túl élethű ez a szimuláció, a valóságban is ilyen kibírhatatlan.
Ami ez után történik, arra már nem tud mit mondani. Ő is csak egy sárkányra emlékszik, azt is úgy kellett belepréselnie az elavult grafikus motorba, ahhoz pedig hogy a levegőben tudjon maradni, rendesen bele kellett piszkálnia a forráskódba is...hmm...lehet ezért ilyen fura a gravitáció? Na mindegy, szóval rinocéroszt sosem rakott volna bele, ez egyszerűen képtelenség.
-Sehol! - Feleli, kissé kétségbe esve. - A legtöbb elemet úgy kellett összekotornom más játékokból, orrszarvú pedig egyikben sem volt, mert védett állat, vagy mi! Az egyetlen beteg játék, ami ilyesmit használna a...
~Postal 2...hát persze!~
-Shift~! LikeABirdy!
Most ő ragadja meg a másik Sean-t, és elrepülnek a lények útjából. Elméletileg a kód rajti is működik, így neki sem jelenthet gondot Superman-t játszani.
-Tudtam, hogy egyszer még jól jön a kockaságom! - Jelenti ki ujjongva, arról pedig jótékonyan elfelejtkezik, hogy valahol az sodorta bajba őket. - Na jó, a többi kód nem ugrik be, de ez is több a semminél...

- Nekem a lány nagyon eredetinek tűnt. Amikor hozzá ugrottam, őszinte meglepetést láttam az arcán - mondja Gregory, miközben a másik megragadja a karját és repülnek - megy egy sor érzelmeeeeeet - üvölti, mivel a menetszél meg a csatazaj elmossa a hangját.
Ahogy hátrapillant, az állatok is megfordulnak és utánuk ugranak a levegőbe. A sárkányok tűzfújásra tátják a szájukat...
Aztán minden megváltozik.
Színes, csillagközi ködben repülnek. A milliónyi csillag iszonyatos fénye millió színben pompázik és vibrál; az intersztelláris por- és gázfelhő pedig még több színben izzítja fel a fényüket. Két oldalt két hatalmas gáz-óriás tölti be a teljes horizontot, az egyik lila, piros és kék színekben, míg a másik a zöld és a narancssárga árnyalataiban játszik. Vagy egy tucat hold helyezkedik el köztük. A távolságok, méretek felmérése lehetetlenség; ám Gregory-nak van egy olyan érzése, a holdak körülbelül Föld-nagyságúak lehetnek. Ennek megfelelően kettő kusza, zöld kontinensek és tengernyúlványok halmazával van borítva, sarkaikat jégpáncél fedi; egy másik aranyló, mintha puszta sivatag fedné az egészet. Egy szürke, egy mély, opálkék és egy pedig meghatározhatatlan, feketés színű, telis-tele árkokkal, barázdákkal és mintákkal, mintha mesterséges alkotás volna.
Mindegyiküket behálózza a fények milliárdjainak láncolata; csomópontok és hálók, alakzatok, ránézésre városok, kommunikációs és/vagy közlekedési hálók, energia- és élelemtermelő szektorok... Mindegyiket, kivéve a rengeteg ábrával, árokkal, szögletes kanyonnal borított holdat.
- Oh bloody hell! - mondja Gregory és nem figyel oda olyan dolgokra, hogy nem fullad meg az űrben, nem robban fel a belső nyomástól és van hangja.
Az állatok még feltűnnek mögöttük, ahogy hátrapillant, ám zöldes villanás kíséretében űrhajókká válnak; a sárkányok hatalmas, áramvonalas, minimalista tervezésű, elegáns hajók lesznek, amiknek fényes fém felületén megcsillan a sok millió szín. Olyanok, mintha kicsit megformált, nagy gömbök lennének, ellátva hajókra emlékeztető orral és felületük furcsán torzuló tükrén saját, zöldes fények villannak, már-már őrülten kaotikusnak tűnő rendszerben. A rinocéroszok kisebb, szabályos gömb alakú, szintén csillogó hajókká válnak, amiknek felületén szintén zöld fények futnak, bár kevésbé bonyolult mintákban.
A két Sean továbbra is repül egy hosszú és kis meredekségű ívben a semmi közepén.
A két nagy hajó felületén fraktálok villannak fel bonyolult szintekben, valamint olyan ábrák kuszasága, ami Gregory szerint matematikai problémák, bonyolult struktúrák, egyenletek, függvények grafikus ábrázolásai lehetnek. A hajók testét itt-ott elhagyja a zöld fény; gyűrűkbe rendeződve, vibrálva indulnak meg a két fiú felé, mint valami futurisztikus energia-lövedékek.
Előttük megcsillan az űrállomás.
- Úrállomás?? - kiáltja Gregory
Gömbök, lemezek és nagyon bonyolult mértani formák brilliáns rendeződése az űrben. A zseniális mű körül kisebb-nagyobb gömbök kerindenek körpályán. A nagy, szürke és mesterséges ábrákkal teli, távoli hold és a lilás gázóriás között kicsattan az űrben egy gigantikus, élénk, lila villám, amit a kisebb gömbök és az egész állomás hihetetlen sok mértani formája ezer és ezer felületen ver vissza.
A fekete hajú nő előttük, nagyon kicsiben látszik a távolságtól. Épp az állomás egy teraszán landol, fák között. Ahogy földet ér, átfordulással vezeti le a becsapódás energiáját. Megfordul és rájuk pillant.
Puszta kezéből tüzet nyit; ujjai közül egy egész sor zöld energa-hurok indul el fényesen, remegve, a két Sean felé.
- Mert miért ne legyen az űr közepén űrállomás, terasszal és fákkal, űrhajókkal és energialövedékekkel? - kiáltja kérdően Gregory.A nő a távolban eltűnik a fák között, a teraszról nyíló hatalmas, árkádos ívekkel borított fal felé futva, ami olyan, mintha egyenesen Ninive templomait építették volna bele egy távoli jövőben lévő csupa króm űrállomásba.
Fireheart a maga részről teljesen megdöbben, azon, ahogy a körülmények röpke három másodperc alatt ilyen átfogó léptékben megváltoztak és még bevillan egy kérdés az agyába:
~Ha a grafikai motor alig bír el három sárkányt... Ez mi???~

-Érzelmet az ex-em arcán? Na, akkor ez a program bugosabb, mint hittem!
~Mondjuk, amikor telefonon keresztül szakított velem Franciaországból, az eredeti volt, szóval legalább ezt a részét jól ragadtam meg a személyiségének.~
Nem szeretne túl magasra repülni, elvégre a végtelen ég egy ilyen programban nem is olyan végtelen, elég csak megközelíteni, és máris...
~Jaj ne, kirepültem a pályáról!~
Ahol Lex csillagokat, meg bolygókat lát, Sean csak egy rosszul tervezett pályát, mely mint egy vízvezetékrendszer csigázik alattuk, fölöttük pedig
másik hasonló építmény várja őket, kedvenc boszorkányával, kit első dolga lesz formatálni, ha kijut innen!
-Ez nem űrállomás! -Világosítja fel társát. - Csak arról van szó, hogy az agyad így tölti ki a réseket, abból pedig van bőven ebben a programban. Én például programozó vagyok, ezért nekem annak látszik, ami: egy bénán összerakott játéknak! Kicsit irigyellek is most...
Az más kérdés, hogy az őket üldöző lények tényleg elég furcsák, de igazándiból erre is van magyarázat. Most, hogy nem köti őket a világ fizikája, eléggé eldeformált alakokat tudnak felvenni, a lézerek meg...maradjunk annyiban, hogy Sean számára elég undorító a látvány, kivéve amit a csaj lő ki, na az tényleg tűz.
-Na jó, új terv, kisakkozom, mi a cheat kód a rakétavetőhöz, és legyakunk mindenkit. Fps, úgyhogy biztos Giveall, vagy valami ilyesmi lesz...
Sajnos pont nem ez, úgyhogy hőseink egyenlőre karddal, és nyílpuskával kénytelenek tovább harcolni.

- Öh Sean, a világért sem akarlak megzavarni - mondja Gregory társának és a vibráló környezetre mutat.
Furcsa hangok hallatszanak, mintha egy gép zümmögne betegen. Egy pillanatra Gregory Sean kezében nyílpuskát lát, aztán csővezetékeket... Aztán a vibrálás elmúlik a világban, és újra teljes erővel az előbbi kép terül el körülöttük, tökéletes részletességgel.
Olyan egybehangzó, szimfonikusan felderengő, nagyszerű rendszerben, hogy az a végtelenség hipnotikus érzésével tölti el Gregory-t.
Az elsuhanó energia-hurkok meg sem torpannak. Megrántja társa karját és elfordul - és észreveszi, hogy tud manőverezni a semmiben. Hát újabb lendületet vesz és miközben elszakadt társától, átbújik az egyik elsuhanó energiahúron.
- Te Sean - kiáltja Gregory az űrhajók felé mutatva - ez egyáltalán nem lehet az agyam kreálmánya! Innen felismerem, hogy fraktálok vannak azokon a hajókon, a többit csak sejtem... de az én agyam sosem lenne képes bonyolult fraktálokat alkotni! Mindez meghaladja az emberi ész határait!
Eközben láblendítéssel, mintha úszna, rákapcsol és lám, tényleg felgyorsul a tempója.
Az űrállomás teraszára érkezik, térdét halítva tompítja az esést és elkezd futni az aranyozott árkádok felé, amik között felcsillan egy növényekkel gazdagon benőtt belső udvar.

Az űrállomás körpályáján tovább mozog. A mesterséges hold körül felcsillan egy szivárványszínű korona, ahogy a lilá óriásbolygó mellé kerül. Sean megiramodik az árkádok felé. A növények a varázslatos teraszon halkan csilingelnek, leveleikről szinte lehelletként száll fel a vékony, lila pára, úgy kavarodva a levegőben, mint a száraz pezsgőbe öntött vörös bor.
Az entrópia teljes, kaotikus szépségével.
Sean futás közben észreveszi a fekete hajú nőt, csizmái élesen kopognak a márványon. Rákapcsol. A nő hátranéz, ujjai közül fénylő, lila csíkot lövell előre.
Beérnek egy folyosóra.
Sean ekkor érzi, hogy saját szíve újra hevesen verni kezd, újra azzal a furcsa, szokatlan hevülettel.
Tam-dam.
A képessége automatikusan kapcsol be egy pillanatra; Elhagyva bőrét kiterjed a folyosóra, amin fut. A két erő találkozásánál fényes szikrák pattannak, és mély dörrenés hallatszik. Mind a kettejüket a földre taszítja a lökéshullám.
Azonnal felpattannak és futnak tovább. A nő egy átriumos, magas, időtlenül gyönyörű belső udvarba ér. Ott középen egy fénylő, vibráló energia-gömb várja őt.
- Hol a belső mag? Hol a belső mag! - kiáltja mérgesen és hisztérikusan a boszorka.
- Micsoda? - kérdezi lihegve Sean, ahogy utoléri.
- Te aztán perzisztens AI vagy, mondhatom - mondja szintén llihegve a nő.
- Hogy... Mi? - kérdezi Sean, szemöldökét ráncolva, térdére támaszkodva. - Ez a számítógép teljesen meghülyült - mondja magának.
- Te nem a program része vagy? - kérdi a nő teljesen megdöbbenve.
- Hogy lennék a program része - mondja Sean - De ha te sem vagy az... Mit keresel itt?
- Hol a belső mag? - kérdi a nő hisztérikusan.
- Milyen mag?
- A fő processzor.
Sean előrelép.
Az udvar felett a mesterséges hold baloldalán erősebb lesz a fény, ahogy a napfogyatkozás a végéhez közeledik.
A nő előredől és két kezéből két újabb sugárnyalábot lövell ki. Sean érzi, hogy a vérében még maradt egy kevés a furcsa, szokatlan tűzből és minden erejét megfeszítve a tenyere felé irányítja.
A két képesség még egyszer találkozik. A robbanás ezer irányba lövelli a lila energiát; oszlopokat rombol szét, egy szökőkút rengeteg darabra törik, a vízcseppekk, üvegszilánkok és márványdarabok kaotikusan táncolnak a levegőben.
Sean hátraesik és a hátán csúszik a márványon.
A nő újra a lüktető gömbbe néz, majd Sean-ra. Csettint egyet, és egy lila villanással eltűnik.
Végre feltűnik a központi csillag, a szivárvány színeibe vonva az időtlen átriumot. Sean még egy pillanatig fürdik a hátán fekve fények világának színeiben, majd minden elsötétül.

A lámpák felkapcsolnak, ahogy a harci szimulátor újra készenlétbe áll. A páncélajtó egy kattanással kinyílik, majd az automata hidraulika szélesre tárja. Az alagsori bázis csupa króm falai között az egész kaland egy álomnak tűnik csupán.

/Köszönöm a játékot./

Míg Josh aludt, én úgy döntöttem itt az idő, hogy utána nézzek, milyen is igazán az a Xavier Intézet, hiszen a tervem az volt, hogy, ha kellően felkészült már lelkileg és maga is beleegyezik, beiratom oda, hogy tovább fejlődhessen szakavatott kezek között. Persze ehhez az is kellett, hogy személyesen győződjem meg róla, hogy az iskola mögött nincs semmi humbug, mert nem szerettem volna a fiút valami rossznak kitenni ismét. Így hát csendben magamra öltöttem a szokásos éjjeli kalandozásban használt fekete, testre simuló ruhámat, aminek kapucnija is van, hogy takarja a hajamat, ha szükséges, valamint magamra csatoltam az övtáskámat is, amiben a szerszámaim lapultak és magamra kapva egy hosszabb dzsekit és a fejemre húzva a sisakot elindultam.

Az intézet közelében állítottam le a mocit, majd a motoros cuccot a csomagtartóba tettem. Jóformán akadálytalanul jutottam be az iskolába. A sötét előcsarnokban meglapultam és a kamerákat igyekeztem kibökni és erősen füleltem a hangokra is. Az alagsorba vezető lépcső felől olyan zajokat hallottam, ami nagy teljesítményű gép működésére utalt, és általában hol is tartják a számítógép szervereket egy iskolában? Tehát elsőnek úgy gondoltam ott teszek próbát. Megvártam míg a kamera elfordul és lesurrantam, végig menve a folyosón végül egy nagy, fémajtó állta az utam, melyen egy mágneskártya leolvasó játszotta az őr szerepét. Előhalásztam egy elektromos dekodolót és kisebb birkózás után az ajtó engedelmes kattanással adta meg magát, és én halkan osontam be rajta. Macska szemeim körbe villantak és rögtön megláttam a számítógép panelt.
~ Aha! Hát ez kell nekem! ~
Bekapcsoltam a gépet és pötyögni kezdtem rajta, mikor jelszót kért. Nem vagyok egy számítógépes zseni, de ismerek pár hekkeres trükköt, amit most próbáltam is bevetni, de akkor valami rosszul sült el és megszólalt a valami figyelmeztető vijjogás.
A terem hirtelen megélénkült és fegyverek sokasága emelkedett ki a padlóból. Az ajtó felé vetettem magam, de azok a fegyverek nem csak dísznek voltak ott, így nem jutottam az ajtó közelébe, mert akkor szitává lyuggattak volna. Pár szaltóval elkerültem a nagyobb bajt, de akkor meg a másik közelébe értem, épp, hogy hasra tudtam vetődni, mielőtt rám célzott volna. Eléggé szorult helyzetbe kerültem meg kell vallani.

Mint jelen pillanatban az épületben lévő vezetőség egyetlen tagját (Ciklon egyszerűen eltűnt, míg Logan azt hiszem valami karácsonyi sörözést emlegetett mikor rám bízta a tornaórát ma) engem értesített a rendszer, hogy illetéktelen behatolás történt a harci terembe. Valaki egy kis külön órát szeretett volna, úgy tűnik... Csakhogy ezek a gépek nem véletlenül vannak "csak felügyelettel használható" minősítésbe téve, így lendületesen felkapkodtam az egyenruhám és a sisakom, miközben töröltettem a rendszerrel a riasztást és lerohantam a terem ajtajához. Igen, a zárat feltörték...
Beléptem és azonnal a sisakom vizorja elé tárult az őskáosz ami odabenn uralkodott. Viszont a különböző automata lángszórók és mechanikus pengék elől gyors szaltókkal kitérő nő nem volt ismerős. Nos a nőnél tovább sehogy sem juthattam volna, a testhez álló fekete ruha felfedte a nemére jellemző idomokat, de mást semmit. A fején is sötét maszk virított. A maszkom mögül recsegtem:
- A harci terem gépeit leállítom. Előőrs. Engedélyezési kódok: Bravó - Omega - 777 - 1289 - 240024 - Gamma.
A gépek némi recsegés után pihenő állapotba tértek vissza, miközben az azt hiszem ismeretlen nő gyönyörű ívű ugrás végén érkezett talpra tőlem nem messze. Felegyenesedett és felmérte a helyzetet. Nos igen, a kifelé vezető útban álltam. Újfent megszólaltam:
- A harci terem ajtajának lezárása. Előőrs. Bejelentkezésem aktív.
Azonnal 40 centi vastag titánium ötvözetű ajtó zárult be mögöttünk, ezen rakétával se lehet keresztülmenni. A beszivárgó szeme összeszűkült. Felé fordultam:
- A rendszert innentől kezdve csak kintről lehet kinyitni és biztosíthatom nem egyszerű, még ha vannak is társai. Idebent erre csak én vagyok képes a személyes kódchipemmel - kocogtattam meg a sisakom. - Szintén nem túl egyszerű. Ha azt akarja, hogy kiengedjem, akkor hallgatom, mit is keres itt bent? Egyáltalán kicsoda Ön?

Már egy pár ugráson és szaltón túl voltam mikor hirtelen megszűnt a kelepelés és a fegyverállványok mozgásának zaja és én hirtelen szembe találtam magam egy X-Mennel, akinek az arcát ugyan nem nagyon láttam, mert sisakot viselt, és aki volt oly kedves és leállította a rám vadászó gépeket. Amit azonban utána csinált és mondott nem nagyon nyerte el a tetszésemet, de hát most csak egy cél lebegett a szemem előtt, hogy kijussak innen, lehetőleg a személyem felfedése nélkül, mert különben lőttek a tervemnek, hogy Josht ide iratom.
A pisztolyomért nyúltam, de nem volt a helyén, a szemem körbe pásztázta a termet és sajnálattal láttam, hogy valószínűleg az egyik ugrás után, a kardpengéket suhogtató gép lazán felszeletelte és most ott hever a tövében. Hát akkor más módszert kell alkalmazni, ah majd szép szóval nem megy.
- Igazán udvariatlan gesztus, hogy bezárja egy hölgy előtt az ajtót. De nem szeretném, ha bántódása esne, ezért szépen kérem, hogy tegye meg azt a szívességet nekem és magának is, hogy kinyitja, és ne nekem kelljen kimolyolni a sisakjából, vagy a fejéből, mert az fájni fog. – mondom neki kellemes búgó hangon, hogy érezze mennyire kedves vagyok hozzá. – Keresni, nem a fegyvereket kerestem, ha esetleg ez érdekelné, és a nevem meg szerintem igazán nem releváns az ügy szempontjából.

Megráztam a helyem a mondottakra és könnyed mozdulattal megütöttem az oldalamon a pisztolytáskát:
- Tartok tőle az összes előny az én oldalamon van jelenleg ehhez a beszélgetéshez kisasszony - böktem a fegyver után a falra, ami lezáródott mögöttünk. - Az a dolgom, hogy tudjam, ami a birtokon történik. Többek közt ez a dolgom. Szakmailag gratulálok, azt hiszem. Nem sokan jönnek át ezen a biztonsági rendszeren, bár sosem hitegettem magam azzal, hogy kijátszhatatlan lenne. Ilyen nem létezik. Viszont aki átverekszi magát rajta az vagy nem törődik a felfedezésével és belövi az ajtókat bazookával, vagy... nos vagy profi kisasszony. Profi beszivárgó. Kiábrándító leszek, de jómagam is képzett vagyok e téren. Ismerem a szokásokat. Egy profi nem azért jön ide, hogy elvigye a Homérosz összest a könyvtárból, az ilyen behatolásnak határozott célja van. Nekem felelnem kell a tanulóink biztonságáért, vagyis biztosíthatom addig nem megy el innen, míg válaszokat nem kapok - közöltem hidegen, de nyugodtan.

A fazon nagyon udvarias, de a kisasszonyozás, már kezd az agyamra menni.
~ Majdnem olyan, mint mikor Romboló lecicusozott, de az legalább igaz is volt! 1
- Azt azért enyhén kétlem. – rázom meg a fejem az előnyökre való utalására. – Tartogatok még egy két meglepetést a maga számára, uram. – nyomom meg az utolsó szót szándékosan. – Köszönöm a bókot, igyekszem tartani a formám, és majd meglátjuk, hogy ki miben képzett. – mosolyodom el a maszk alatt, ami a hangomon is érezhető volt. – Egyébként ha hiszi, ha nem igazán örülök, hogy itt így aggódnak a tanulók biztonságáért, habár nem is azért jöttem, hogy ezt megbolygassam. De azt hiszem haszontalanul érvelnél, hogy nyissa ki az ajtót önszántából, így őszinte bánatomra más módszerre kell fanyalodnom.
Azzal már lendületet is vettem, és egy hatalmas bukfenccel érkeztem a férfi elő, hogy előtte felegyenesedve üssem gyomron, majd, ha erre legörnyed, akkor egy térdrúgással kényszerítsem a földre.

Az elmondottak alapján nem lepett meg a támadása, a szavain pedig időm nem volt elgondolkodni. Mivel láttam szédületes szökkenéseit a teremben nem volt elvileg váratlan, ahogy elém ugrott, de ha nincs az ösztönszerűen megnyilvánuló képességem el nem kerülhettem volna. Így viszont bár tudatosan végig sem gondolhattam azonnal reagált a testem és a gyomromnak szánt ökle a sisakom felett zúgott el.
Elsasszéztam oldalra, miközben már nőttem is és közel három méter magas valómban kaptam el a két karját. Ő is elsiklani próbált így rossz szögben fogtam meg, nem maradt más lehetőségem csak egy leginkább maximum pankrációban gyakori fogás. Jelentősen megnövekedett fizikális erőmet kihasználva felrántottam a talajról, hogy az én testemmel párhuzamosan volt a levegőben, csak épp fejjel lefelé, majd irdatlan erővel vágtam bele a koponyáját a talajba. Biztos vagyok benne, hogy ha csak nem betonból van a feje, akkor most vérbe borult a maszk alatt, amit meg is erősített pár vékony vérpatak a szemei környékén. Kábán rázogatta a fejét, miközben maximalizáltam a méretem és a bokáját megragadva megpörgettem magam körül és lendületből vágtam a túloldali falhoz.
Magamban döbbenten láttam, hogy bár még biztosan kába volt az előbbi akciótól ösztönösen átfordul a levegőben és talpaival éri el a falat, majd onnan némileg bizonytalanul, de sikeresen szökken a talajra, ugyanakkor ezt próbáltam nem mutatni.
Újra normál emberi alakom vettem fel agyamig immár eljutottak a szavai is: "igazán örülök, hogy itt így aggódnak a tanulók biztonságáért". Még csak nem is érződött gúny a hangjában. Ez meg vajon mit jelentsen? Mindenesetre megráztam felé a fejemet:
- Én pedig őszinte bánatomra még ennek ellenére sem engedhetem el válaszok nélkül, kisasszony - jegyeztem meg és alapállásba helyezkedtem. Ha ismeri a hadsereget, ami egy ilyen profitól nem lenne meglepő, akkor már azonosítja is ebből a tengerészgyalogságnál alkalmazott közelharci stílust és ezzel a kiképzési hátteremet, de ez ellen sokat nem tehettem. Ez esetben tudja, hogy inkább fogok ütni mint fogni, inkább használom a kezem mint a lábam és nem vagyok a mozgékony harc híve. De azt is, hogy nehéz meccsre készülhet...

(köszönöm a szabad akciót )

(szivesen )

Őszintén meglepett mikor csak a hűlt helyét találta az ütésem, és az utána bekövetkezett méretváltozás pedig szabályosan leblokkolt egy pillanatra, ami elég is volt ahhoz, hogy felkapjon és a földhöz vágjon, persze fejjel lefelé, ami igazán megrázó élmény volt. Egy pillanatra talán még az eszméletem is elvesztettem, de az ösztönök működtek és próbáltam felkecmeregni, de éreztem, hogy elég szépen megsérültem, hiszen a vér ízét éreztem a számban és a maszk is nedves lett. De ezzel még nem volt vége, mert a követező pillanatban már el is emelkedtem a földről, ahogy a férfi a lábamnál fogva meglódított és a mások oldali falnak repített, de ekkorra már eléggé magamhoz tértem, hogy talppal érkezzem és onnan már elrúgva maga ismét szembe álljak vele, habár még szédelegtem egy kicsit, de lassan azért sikerült elérnem, hogy egyet lássak belőle.
- Nem tudom milyen válaszban reménykedik, csak megakartam győződni valamiről, de semmi bajt nem akartam keverni, ezért oka sincs, hogy valamelyikünk meghaljon érte. – nyelem le a számba gyűlt vért.
A beállása igen egyértelműnek tűnt, hiszen épp eleget láttam a kiképzésen és harcoltam is ellene sokat, de ettől még nem lett könnyebb a dolgom, sőt, mivel ismertem a technikát tudtam, hogy kemény csata lesz, ha ezen az emberen túl akarok jutni. – Kicsoda maga? Valami biztonsági főnök? Mert, ha tanár, akkor megemelem a kalapom az iskola felkészültségén. – szűröm a szót a fogaim között, de már támadok is, remélve, hogy meglephetem.
Felé szaladva a testem próbálja becsapni és össze-vissza mozogni, de a végén a mellettünk lévő falon akarok lendületet venni, hogy a háta mögé érkezve onnan indítsak támadást a veséjére, vagy a gerincére, így az ajtóból is el tudnám távolítani, de akkor még a sisakot is le kéne vennem.

Ahogy felém rohant a testem enyhén hullámzani látszhatott azt hiszem, ahogy az éppen aktuális támadási irányra készülve váltotta a méretét, de ezen a falra felfutós mutatványon még én is meglepődtem. Megperdülni sem volt időm teljesen, csak félig-meddig, a testem is ösztönösen vett csak fel újabb alakot, így a csapás a vállamon csattant, amitől pár lépést tántorogtam, hiszen jóval kisebb formában ért, így lendületet is tudott nekem adni. A legrosszabb része az volt, hogy azonnal utánam is mozdult és jobb lábát a magasba lendítve kalapácsrúgást indított lefelé, hiszen jelenleg kb a derekéig értem, vagy addig sem. Kereszteztem a karjaim, de így is belesajdultak az izmaim és térdre rogytam az erejétől. Lefelé nyomta a lábát felém, én viszont kigördültem, majd hirtelen méretváltozással söprő gánccsal próbálkoztam, annak kimenetelétől függetlenül azonban távolodva pattantam fel tőle és tökéletesen nyugodtan közöltem vele:
- A nevem Előőrs. Nem vagyok biztonsági főnök - ráztam meg a fejemet. - Történelmet és filozófiát tanítok. A harci oktatónk jelenleg nem ér rá, egyébként ő a biztonsági főnök - osztottam meg vele a nem éppen szupertitkos információkat majd felé rohantam, mint aki fel akarja öklelni.
Ez gyakran használatos ebben a stílusban, reménykedtem, hogy ösztönösen reagál rá és hirtelen lekicsinyedve átugorhatok a lábai közt, majd azokat megragadva kiránthatom alóla, így arccal újra padlóra kerülhet.

Ha lett volna időm akkor vigyorogtam volna egyet, ahogy bejött a tervem, de annyira nem szálltam el magamtól, hiszen ilyen mutáns képességekkel és ilyen harci technikával, iszonyúan nehéz ellenfél volt. Még csak hasonlóval sem találkoztam még!
Miután kigördült a földbetaposás alól, és én visszanyertem az egyensúlyom, éppen el tudtam kerülni, hogy még ki is rúgja a lábam. A bemutatkozása viszont alaposan megdöbbentett.
- Hogy hogyan? Maga történelem is filozófia tanár? – ismétlem meg kikerekedett szemekkel. – Hát ez nem semmi!
~ Akkor milyen lehet a harci oktatójuk, anyám! ~
De nem volt időm a hallottakon nagyon töprengeni, mert már jött is felém mint egy gőzmozdony. Gondoltam egy ugrással és egy félfordulattal kerülöm el a találkozást, ami sikerült is, hiszen hirtelen eltűnt a szemem elől, de a következő pillanatban valami megragadta a bokám és én csak a villámgyors reflexeimnek köszönhettem, hogy nem estem pofára, így a kezemmel csillapítottam a becsapódás erejét, de így is azt hittem eltörtem a karom. Viszont azonnal át is fordultam, hogy egy lendülettel talpra ugorjak, mielőtt ismét támadhatna, és egy forgó rúgással igyekszem távol tartani, ha esetleg már a közelembe került volna.
- Ismét elmondom, nem akartam bajt az iskolának,…..igazán egy magán akció volt és nem érte volna kár az intézetet. – szaltózok utána hátra, hogy távol tartsam magamtól, hiszen a közelharcban ő az erősebb, nekem jók a távoli ugrások is.