Harci Terem

Furcsáltam Adam kérését, hogy tapenoljam le az öltözékét, hiszen mi érdekes van egy anyagon, de aztán rájöttem, hogy tényleg furcsa. Persze, hogyan is jöhettem volna rá, hogy miből van, hiszen ez előtt még sosem találkoztam még csak hasonlóval sem.
Mikor elmondta, hogy én is kapok egy hasonlót - na jó nem ebből az anyagból, de ez mellékes - teljesen fellelkesültem, és majd a sarkát taposva loholtam utána. Az öltözőbe érve megláttam a kikészített ruhát és rögtön rávetettem magam. ~Ez az enyém! És csak az enyém! ~ röpködtek a gondolataim. Rég volt már, hogy valamit csak a sajátomnak mondhattam, valami újat! Jó, jó! Persze Adamtól is kaptam egy-két dolgot, de ez más volt! Ez a képességem miatt az enyém!
Mikor Adam magamra hagyott villámgyorsan vettem le a ruhámat és bújtam a kellemesen rám simuló anyagú nadrágba és dzsekibe, felvettem a bakancsot és felcsatoltam az emblémás övet. A legvégére hagytam az ujjatlan kesztyűt, aztán gyorsan a tükörhöz rohantam és belenézve mosolyogva,büszkén kihúztam magam. Aztán gyorsan körbenéztem, hogy nem csináltam-e hülyét magamból, de hál istennek, senki nem volt az öltözőben. Gyorsan még egyszer végigsimítottam a ruházaton, ellenőrizve, hogy minden a helyén van-e, aztán berohantam a terembe a férfi után. Aztán a lelkes mosoly lelohadt az arcomról, mikor a jóformán teljesen csupasz termet megláttam. Mi a csudát fogunk itt csinálni?

Önkéntelenül szélesen elvigyorodtam az arckifejezése láttán, mikor az ugyancsak a testi idomait kihangsúlyozó uniformisban megérkezett. Intettem, hogy jöjjön mellém:
- Na ne nézz annyira csalódottan, érdekesebb lesz, mint hinnéd - vigyorogtam rá, majd a hatalmas üres terület felé intettem: - Ez egy szimulációs helyiség, amelyet a birtok központi számítógépes szerveregysége a híres Cerebro és egy kezelő operátor - mutattam a védett konzolra - közösen irányít. A szobában rejtett tárolóegységek vannak, ahol korlátozott harci, elsősorban könnygáz gránátokat, automata fegyveregységeket, lángszórókat és egyéb hasonló működtethető fegyvereket építettek be, ezért sem tekinthetünk el az emberi tényezőtől, aki akármikor felülbírálhatja a Cerebrot és véget vethet a szimulációnak. Ezen felül holografikus tárgyak vagy személyek megjelenítésére is alkalmas, így gyakorlatilag az összes általunk ismert mutáns ellen szimulációs harcot lehet itt vívni, a környezetből kifolyólag szinte bárki készségeit képes a Cerebro leképezni. Általában csapatos harc folyik itt a gépi ellenfelekkel szemben, hogy megtanuljátok használni a készségeiteket és nem utolsósorban a csapatmunka fontosságát, hogy egymást kiegészítően tudjatok tevékenykedni és észrevegyétek, hogy a képességeitek kiegészítik egymást.
Megnyomtam a headsetem és enyhén elbillent fejjel szóltam bele:
- Kérelem a Cerebronak: a harci szimulációs szoba bekapcsolása, fegyverbemutató! Kérelmező: Előőrs - recsegtem, mire a tetőhangszórókból azonnal megérkezett a válasz a jellegzetes gépi hangon:
- Elutasítva. Nincs bejelentkezett operátor a kezelőegységben.
Elvigyorodva intettem a szememmel Sarahnak a biztonsági protokoll megnyilvánulására és újra beleszóltam a headsetbe:
- Felülbírálva, a terem saját felelősségemre és ellenőrzésemre indítás alá helyezhető. Adam Windsor, kódszám: Bravó - Omega - 777 - 1289 - 240024 - Gamma.
- Felülbírálási protokoll elfogadva! Figyelem, figyelem! A harci teremben szimuláció zajlik! Belépés csak saját felelősségre!
Azzal a terem megelevenedett körülöttünk. Lángok törtek fel a padlóból, flexibilis egységeken mozgó fűrészkorongok emelkedtek fel, megjelentek a holografikus tárgyak, helyszínek váltották egymást a háború sújtotta romvárostól a napfényes tengerpartig. Ismert, híres mutánsok sziluettje repült el ámuló szemünk előtt. Egy szóval bemutatta magát a harci terem. Mosolyogva fordultam a nagy szemekkel bámuló lányhoz:
- Én mondtam, hogy tetszeni fog - nevettem. - Nos most kapsz egy lehetőséget, hogy válassz egy híres mutánst s a te képességeidhez mérten beállított tulajdonságai mellett megjelenítem holografikusan és kipróbálhatod magad a teremben - kacsintottam. - Általában csak csapatos harc van itt, de most kapsz tőlem egy egyszeri lehetőséget.

Látva csalódottságomat, Adam elnevette magát és magyarázatba kezdett , hogy mi is ez a hely tulajdonképpen. Nehéz volt elképzelni, hogy mindaz, ami elmondott, az itt meg is fog jelenni, de ismét bizakodni kezdtem, hogy jó móka lesz. Aztán megint csalódás, ahogy a gépi hang elutasította Adam kérését. Tiszta érzelmi hullámvasút! De végül megkönnyebbülve konstatáltam, hogy mégis lesz gyakorlás, mikor "tanár úr" végül parancsaival felülkerekedett a gép kontrolon.
Aztán csak álltam ott leesett állal és csak kapkodtam a fejem a különböző felvillanó eszközökön, helyszíneken és megelevenedett mutánsokon. Próbáltam elhinni és felfogni a látottakat, de el kellett telnie egy pár percnek, míg rendszerezni tudtam a dolgokat és szívdobogásom a normális szintre csökkent. Így Adam kérdése is kis késéssel ért el a tudatomig.
- Én? Most? És kipróbálhatom? Tényleg? - leheltem alig hallhatóan. Aztán azon kezdtem el töprengeni, hogy ki is legyen az akivel szívesen megmérkőznék. Aztán felcsillanó szemekkel néztem a várakozó férfira. - Varangyot is lehet választani? - Szívesen kipróbáltam volna kedvenc kétéltűmmel egy tét nélküli játékot. Vajon, ha összemérnénk erőinket, ki lenne a győztes?

Enyhén szólva is felszaladt a szemöldököm:
- Érdekes választás - recsegtem. - Erről még beszélünk. De egyébként igen, a rendszer ismeri a néhai Mr Toynbee adatait és képes megjeleníteni. Ez egy gyakorló szimulációs küzdelem, a Varangy hologramja eszerint lesz beállítva ellened, de a képességei birtokában van. Készülj fel!
Sarkon fordultam és felballagtam a konzolhoz ahol fürgén bezongoráztam az adatsorokat a központi számítógépbe. Sarah kíváncsian nézelődve sétált középre s körötte lassan felépült a csatatér kivetített verziója, illetve rengeteg kapaszkodási lehetőség, csövek és álfalak emelkedtek fel a földből, hisz ez mindig is a szimuláció része volt, mindig olyan helyet szimulálunk ahol a kihívott ellenfél képességei a legjobban érvényesülnek. Márpedig a hírhedett mutáns nagyszerű ugró és kapaszkodó képességéhez több sem kellett egy ilyen karbantartási alagútnál. Beleszóltam a mikrofonba, hangom bezengte a küzdőteret:
- Figyelj rám Sarah! - kezdtem. - Amit most látsz, az a küzdőtér, itt fogsz szembeszállni ellenfeleddel. A harcban szabadon használhatod a képességeidet, illetve a véletlenszerűen mindjárt kiosztásra kerülő tárgyakat. A csata harcképtelenség esetén ér véget. A szimulált folyosó végében egy működő ventilátort látsz, ne aggódj csak hologram. Abba való belökés azonnal eldönti a harcot.
Megnyomtam néhány gombot, mire egy baseballütő, egy csákány és egy kés hullott alá véletlenszerű pontokon a pályán. Beleszóltam a mikrofonba:
- Cerebro! Ellenfél ismertetése!
A gépi hang azonnal belekezdett:
- Mortimer Toynbee, alias Varangy. Kiemelkedő ügyesség és megnövekedett gyorsaság. Utolérhetetlen ugrókészség. Fegyverként használható nyelv. Szabadon képes mozogni a falakon kapaszkodók nélkül. Mérgező nyál. A megjelenítendő tesztalany elhunyt.
- Beállítása a készségeknek az első gyakorló harchoz - tettem hozzá. - Kihívó egyetlen mutáns: Fúria.
- Adatok egyeztetése folyamatban - recsegte a gép. - Mérgező nyál törölve. Fizikai készségek megfelelő szintre beállítása megtörtént. A szimuláció elindítható.
Beállítottam az utolsó adatsorokat is, majd kíváncsian fordultam a lány felé a mikrofonon keresztül:
- Készen állsz? Elindítsam? - érdeklődtem ujjamat a startgombra helyezve.

Rántottam egyet a vállamon a választásomat meghalló Adam csodálkozó, vagy talán rosszalló arckifejezése láttán. Neki sem kell mindenről tudnia. Aztán kíváncsian néztem a géppel való játszadozása után felépülő helyszínt. Idegesen néztem a sok ugró és kapaszkodó felületet, hiszen jól ismertem Varangy nem mindennapi képességeit. Kezdtem úgy érezni, nem biztos, hogy jó választás volt pont őt kérnem, hiszen nekem meg kell érintenem, hogy használhassam tüskéimet. Még, ha lecsökkentik az én szintemre is...., de mit sápítozok itt! Korholtam saját magamat. Ügyes leszek és megtalálom a módját, hogy kiiktassam valahogy holografikus ellenfelemet. De vigyázat! El kell vonatkoztatnom most az ismert kedves fiútól, mert akkor képtelen leszek ártani neki. Újból végig néztem a terepet és fél szemmel láttam egy baseballütő nyelét az egyik sarok mögött. Azt gyorsan meg kéne kaparintanom. Meghallottam Adam hangját és bólintottam.
- Igen! Készen állok! - legalábbis mertem remélni. Aztán kihegyezett érzékszervekkel vártam mi fog következni.

[Figyelem! A karakter fizikailag nincs jelen! Csupán egy szimuláció zajlik, de a könnyebb karakterelképzelés miatt jónak láttam megjeleníteni a saját avatárjával Varangyot]

A teremben egy kattanás után szinte azonnal felépül a semmiből a Varangy hologramja. Jellegzetes, fekete hosszúkabátot hord ezen a képen és guggoló helyzetben materializálódik a semmiből. Dühösen sziszeg egyet Fúria felé, majd észveszejtő ugrással terem az egyik falon s onnan továbblendülve kapaszkodik meg egy a plafon alatt átívelő vascsövön. Tetején ácsorog guggoló helyzetben, sötét szemei kutatóan vizslatják a környezetét. A fegyverek mindegyike mögötte helyezkedik el, így ha Fúria azokhoz hozzá akar jutni, el kell mennie alatta.
A Varangy harcra kész, hosszú nyelvével ostorként csattant többször is a levegőben, remélve: ha a lány megindul, emiatt lebukik a padló felé. Ez esetben egy villámsebes ugrás, s megkapaszkodva az egyik oldalcsőben már lendülhetne is felé páros lábbal, hogy bordái közé rúgva elrepítse s visszatérjen a kiinduló gerendára. Várakozóan figyelte hát Fúriát, nyelvével csattogtatva kitartóan.

Míg vártam, azért lassan csak leesett, amit az izgalom hatása egy időre félresöpört, hogy miket sorolt fel utcai társamról Cerebro: mérgező nyál, fegyverként használható nyelv, elképesztő ugrások....jó, jó ezt az utóbbit néha előadta nekem is! De a többi! Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen képességekkel is rendelkezik! Na, majd, ha legközelebb összefutunk, azért csak rákérdezek erre picinykét. Ha összefutunk...jutott eszembe szomorúan legutolsó találkozásunk. Megráztam a fejem Most nincs itt az ideje ezeknek a gondolatoknak, hiszen a semmiből hirtelen előttem termett a jól ismert figura és rögtön fel is telepedett az egyik keresztvasra a fejem felett, így könnyen ellenőrzése alá vonta az egész folyosót, és persze, hogy a baseballütő is mögötte volt! Pech! Ide-oda járkáltam nyelvének hatósugarán kívül, hogy felmérjem melyik pontról tudok kitörni a legnagyobb sikerrel. Nem! Alatta elmenni öngyilkosság! Akkor próbáljuk meg fent. Hátráltam pár lépést, aztán nagy lendülettel az oldalfalnak futottam, melyről elrugaszkodva a Varangy előtti keresztrúdon kapaszkodtam meg. Ugyan azzal a lendülettel csináltam egy haskelepet, hogy kellő lendületet véve, kinyújtott lábbal érkezzek hosszúnyelvű ellenfelem felé, megpróbálva letaszítani kényelmes ülőkéjéről.

Varangy észreveszi a más irányban próbálkozó lány szándékát s elugrik a csőről, mielőtt annak lábai a mellébe robbannának, ehelyett egy pillanatra villámsebesen megkapaszkodik a plafon semmilyen kapaszkodót nem kínáló felszínén és nyelvével hatalmas csapást indít meg a jelenleg meglehetősen kiszolgáltatott testhelyzetben a levegőben úszó Fúria teste felé, reménykedve, hogy az egyensúlyát vesztve a földre zuhan, s ez esetben utána vetődve páros lábbal megtiporhatja, majd visszaugorhat a gerendájára lendületet véve a csaj felső testén. Persze azért van vészforgatókönyve is, ha valahogy mégis kitérne ebben a lehetetlen testhelyzetben akkor tovább ugrik a gerenda mögötti padlószakaszra, hogy továbbra is elállja a fegyverek felé vezető utat. Megindította a támadást izmos nyelvével.

Mielőtt célhoz érnék érzékelem, hogy a békuci elugrik, de utána elvesztem szem elől. Már csak a landolásra koncentrálok, mikor eléri nyelvének csapása az oldalamat. Mivel a levegőben ért az ütés, így oldalt a falnak vágódok, de a lendület szerencsémre még kitart és fél kézzel el tudom kapni a rudat, habár a találat helye baromian fáj, így nem esek a földre, kiszolgáltatva magam - a most már felfedezett - plafonról rám leső férfinak. Mivel látom, hogy milyen iszonyúan gyors, feltételezem, hogy nem fog késlekedni az ismételt támadással, főleg, hogy ilyen instabil helyzetben lógok, ezért gyorsan rákulcsolom a lábam a rúd másik oldalára, hogy állandó mozgásban maradjak, soha ne egy helyben. Kezem elengedi a fogódzót, így fejjel lefelé hintázok a túloldali fal felé, melyen lendületből megtámasztva magam a kezemmel, a lábkulcsot kiengedve, indulok meg a föld felé.

Varangy támadása félsikerrel jár, eszerint is módosít korábbi tervein. Villámsebesen kicsapja a nyelvét a gerenda felé, igazán nem terheli rá a súlyát, csak arra használja, hogy irányba állítsa a testét, ahogy meglendül előre. Két acélbetétes bakancsának talpával egyértelműen megcélozza a Fúria gerincét. Végül is sok veszíteni valója nincs, ha nem is találja el a falnak érkezve már ugorhat is tovább a folyosó közepére és várhatja a lány támadását. Ha meg sikerül, akkor ugyancsak brutális élményben lehet része Sarahnak. Az elgondolást tett követte, nyelve kicsapott a vascső felé, teste elrugaszkodott, hogy meginduljon vészterhes röppályáján...

Már éppen sikerült talpra állnom és indultam volna az ütő felé, mikor a hátamba robban Varangy lába. Talán az elmozdulásnak köszönhettem, hogy csak az egyik, de így is felkenődtem a falra és az össze levegő úgy szusszant ki belőlem, mint a defektes lufiból. Lecsurogtam a falról, mint a vastagon felkent lekvár, és igyekeztem megtalálni közben a tüdőmbe vezető utat, hátha ez a levegőnek is sikerül. Hörögve, sípolva, de végül csak megtelt a páros szervem éltető oxigénnel. Feltételeztem, hogy ez után a fickó mellettem fog landolni, ezért arrafelé fordultam és meglendítettem a kezem, hátha fogást találok rajta.

Mivel az akció sikerült a Varangy lefelé viszi a saját súlypontját és Fúria felé zuhan alá. Mivel a lány a falnak vágódott kiszámíthatatlan mozgását lekövetni lehetetlen, de mindenképpen a közelében akar maradni, hogy egy-két gyors rúgással kerekedjen felül a küzdelemben. Aláugrik, de ahogy padlót fog a közben magát összeszedő lány rámarkol a bakancsa felett a lábszárára. A Cerebro kiértékeli a támadást és ennek megfelelően azt jeleníti meg, hogy a Varangy üvöltve a fájdalomtól kitépi magát a lány kezéből és a szembeni falra ugrik, majd onnan egy magasban húzódó csőre és fájdalmas arckifejezéssel tapogatja a lábát, dühösen sziszegve. Még mindig a fegyverek útjában van, de sérült lába miatt most kevésbé szeretne ugrálni, míg elmúlik a zsibbadás, csak nyelvével csattogtat.

Háááá! Ez sikerült! Varangy a fájdalomtól üvöltve ugrott el előlem és távolodott jó messzire tőlem, fájós lábát dédelgetve, így legalább nekem is volt időm, hogy összeszedjem magam egy kicsit. Ez még rendben is lett volna, de a fegyverek épp oly messze voltak tőlem, mint a kis akcióm elején. Igaz, most talán békuci nem fog össze-vissza pattogni, amíg tart a zsibbasztó hatás. Ezt feltétlen ki kell használni, talán ez lesz az utolsó lehetőségem. Valahogy már nem tudtam úgy a férfira nézni, mint régi barátomra, túlságosan beleéltem magam a szituációba. Le akartam győzni, meg akartam mutatni, hogy én vagyok a jobb! Cselhez próbáltam folyamodni. Ismét nekifutottam a falnak, hogy azt feltételezze, újra a keresztvasra akarok felkapaszkodni, de csak dobbantónak használtam és a cső felé ugrottam, ami ücsörgött, de mielőtt elértem volna, hirtelen lehajoltam és megpróbáltam átslisszolni alatta, egészen a fal mellet, ahová már feltételezésem szerint nem ért el a nyelve.

Sokat már nem tudott tenni a Varangy, későn vette észre a cselt, így csak arrébb ugrott, felmérve, hogy a lelapuló Fúriát el nem érheti. Keresztbe ugrott a folyosó túlvégébe. Azt már nem akadályozhatta meg, hogy a baseballütőt magához vegye a lány, de ő is felkapta a pályára leesett kést s fenyegetően csillant hamarosan úszóhártyás kezében a hideg penge. Dühödten sziszegett Sarah felé, aki pont a ventilátor előtt állt, erre építette hát fel a terveit. Felugrott a levegőbe a fal felé, fél kézzel ragadva meg az első kapaszkodót s kilőtte a nyelvét a lány irányába. Kis szerencsével eléri a nyakát, de ha nem, akkor is rácsavarhatja a fegyverre s elkezdődhet némi "kötélhúzás". Ugyan ez számára is veszélyes a lány mögötti forgólapátokat figyelembe véve, de a kése előnyt is jelenthet. Megindította a támadást...

Ééééés igen! Bejött a csel és egy tigrisbukfencet követően végre a markomba kaphattam a hőn áhított baseballütőt. Szinte azonnal megperdültem és felkészültem az elkerülhetetlen támadásra, ami nem is váratott magára sokáig. A villámsebesen felém csapó nyelvet már nem lett volna időm elkerülni, így csak reflexszerűen az útjába lendítettem a baseballütőt, amire az a hosszú lefety fel is tekeredett rendesen. Így aztán egy igen érdekes szituáció, mondhatnám patthelyzet alakult ki. Én is húztam az ütőt magam felé, ő is húzta maga felé. Sokat nem haladtunk előre vele, mert ha én tudtam egy lépést hátrálni, akkor azonnal rákontrázott is visszalopta a távolságot. Kezdtem elfáradni, de gondoltam egy utolsó erőbedobással meglepem a fickót és összeszedve minden erőtartalékomat hirtelen egy hatalmasat rántottam a boton.

Varangy konstatálja ahogy Fúria izmai megfeszülnek, végső erőtartalékait mozgósítva tépi meg maga felé az ütőt, s ez alkalommal nem ütközik ellenállásba, mert a békaember is nekilódul. Kezében vészterhesen csillan a kés, amelyet megpróbál ellenfelébe vágni, de azonnal érzi a rántás túl erős, nem számított ekkora erőre. Teste tehetetlenül áll röppályára mire Sarah talpai is rásegítenek ahogy a felé száguldó férfi gyomorszájába löki őket átlendítve a feje felett. Varangy kétségbeesetten kaszál felé késével, reménykedve hogy sikerül megsebeznie, de erre már nincsenek esélyei, az ordító mutáns kezéből kihull az acélpenge ő maga pedig saját tengelye körül pörögve száguld be a forgó lapátok közé. Holografikus testét azonnal lebontja a Cerebro, gépi hangja megszólal a földön fekve kimerülten ziháló Fúria felett:
- Szimuláció vége, a Varangy vereséget szenvedett. Adatok eltárolva.
A felépített művi környezet visszarendeződik eredeti állapotába, immár a lány újra az üres szoba padlóján fekszik.

Mikor végre egy rúgással a ventilátorba repítettem az ellenfelemet, lihegve hevertem a földön a megerőltetéstől. Ha ez a húzás nem sikerült volna, akkor nekem végem. De hát sikerült és ez a lényeg. Celebro hangja zene volt füleimnek. Lassan feltápászkodtam a már megint üres terem padlójáról. Fúra volt így látni ismét, mintha az ember egyik pillanatról a másikra zuhanna át egy másik világba.
Kézfejemmel megtörölgettem verejtékező homlokom, majd erősen kifújtam a levegőt.
- Hát ez kemény volt! - nyögtem. - És milyen lett volna, ha nincs lebutítva a szintemre? - tettem fel a költői kérdést.

Könnyed nevetésem visszhangzott a mikrofonokból Sarah költői kérdése hallatán. Könnyedén lesétáltam a konzolról hozzá és elmosolyodtam:
- Varangy halála előtt meglehetősen magas szintjét érte már el a képességeinek, ha azt a valóját szimulálja a gép ketten sem győztük volna le Sarah - mosolyogtam rá. - De ennek éppenséggel a gyakorlás a lényege, nem az ilyen jellegű fikciók. Nagyszerű harc volt, főképp ha azt nézzük, hogy életedben a legelső alkalmat jelentette. Meg fogod állni a helyed a harci szimulációs órákon, mellesleg ez nem is árt, Electro sokat követel - kacsintottam rá, majd kinyújtottam felé a kezem, hogy talpra húzzam. Amint újra állóhelyzetbe került érdeklődve kérdeztem:
- Honnan jutott eszedbe épp a Varangy? - kérdeztem meglepetten. - Egyáltalán honnan hallottál róla? - vontam fel a szemöldökömet.

- Köszi! - álltam talpra keservesen. - Igazán? Onnan ahonnan te nézted jónak tűnt, én nagyon bénának érzetem magam. - rántottam meg a vállam, aztán mikor megkérdezte, hogy honnan ismerem Varangyot, kicsit elméláztam, hogy beavassam-e Adam-et, a mi kis titkunkba. De, hát ha benne, aki önzetlenül felkarolt és jobbá tette az életemet, nem bízom, akkor kiben fogok megbízni egyáltalán. Nagyot sóhajtottam, aztán kivágtam.
- Cerebro rosszul tudja! - vigyorogtam el magam, hogy a mindentudó gépre rákontrázhatok. - Varangy igenis él, és mi jó haverok vagyunk.....vagyis ...mióta bent vagyok csak egyszer találkoztunk. - szomorodtam el az emlékek hatására megint. - De Adam! Ő egyáltalán nem ilyen! - próbáltam meggyőzni a férfit, körbemutatva előző csatánk színhelyre utalva. - Ő egy aranyos , esetlen fiú.

Megdöbbenve meredtem a lányra, hosszú, hosszú pillanatokig kerestem a szavakat. Ez a hír... De... Megráztam a fejemet, majd óvatosan megfogtam a lány két kezét és a szemébe nézve a visoron át komolyan kérdeztem:
- Sarah, ebben egészen biztos vagy? - kérdeztem súlyosan. Ijedten bólintott, mire nagyot sóhajtottam: - Elképzelésem sincs arról, hogyan élte túl azt a csatát az a szerencsétlen fiú. De az az igazság, hogy valahol a Cerebro és az általad hangoztatott kép között lehet a valós énje. Nem tudom most milyen az a mutáns, de tudom, hogy milyen volt pár évvel ezelőtt...
Néhány rövid utasításra a Cerebro megjelenített nekünk egy padot amire leültem, magam mellé vonva a lányt s megcsóváltam a fejemet:
- Nem mondom, hogy nem változhatott meg, biztos, hogy súlyos traumán ment át - recsegtem. - Abból, amit hallottam nem gondoltam volna, hogy életben maradt. A Ciklon a nyelvén át közvetlenül az agyát sütötte meg egy villámmal, elvileg meg kellett volna halnia. Ráadásul így még inkább aggódom, hogy nem csak ő tért vissza a testvériség régi csapatából, hanem Creed is. A Kardfog. De kérlek mesélj arról, honnan ismered Mr Toynbeet? Mit tudsz róla? Cserébe én is sok mindent el fogok mondani arról, amit én tudok róla, mégpedig igencsak autentikus forrásból... Ugye ismerősen hangzik a Küklopsz név? - néztem rá kíváncsian.

Egészen megijesztett az arckifejezése, a hangja, ahogy a kérdést feltette, hogy biztos vagyok-e Varangy életbenléte felől. Hát persze, hogy biztos voltam benne! Hiszen olyan sokszor lógtunk együtt, hogy a számát sem tudom.
- Tudod, már meséltem neked, hogy kerültem az utcára. - kezdtem bele halkan, kicsit megremegve. - De azt nem mondtam, hogy Varangy, vagy ahogy te hívod Mr. Toynbeet, mentette meg, vagyis vett a szárnyai alá, míg meg nem tanultam az utcán élni. Neki köszönhetek mindent. Ha ő nincs vagy éhen haltam volna, vagy megölnek, már az első napokban. - mondom mély meggyőződéssel a hangomban. - Mikor már megálltam a saját lábamon, akkor is összefutottunk többször, sokszor kellett kihúzni a slamasztikából. - mosolyodom el elrévedve egy pillanatra. - Kicsit bohókás, kicsit esetlen, de mindig segített. - nézek a feszülten figyelő férfi szemébe. - Nem csak én, sok utcagyerek köszönheti neki az életét. Próbáltam is ide csábítani, de visszautasított. - nem részletezem, hogy Ciklon volt ennek a fő oka, na meg a félelem Magnetotol.
- Küklopsz? Hát persze, hogy ismerős! Miért? - kérdezek vissza.

Elrévedve néztem a szemben lévő falat, végül halkan, szinte magam elé mormolva belekezdtem:
- A Küklopsz, Jane, Ciklon... egyszóval az első gárda tagjai ismerték Varangyot még jóval azelőttről is, hogy szembe kellett szállniuk vele - kezdtem halkan. - Küklopsz nekem azt mesélte, ő volt az a mutáns akiről a legtovább nem lehetett tudni, végül melyik oldalon köt ki. Épp úgy mesélt a kölyök Varangyról mint most te. Egy szeleburdi, néha kissé szinte sunyi, nőbolond figura, aki ennek ellenére nagyon tudott szeretni - idéztem fel a beszélgetést, amire Sarah komolyan bólogatott. - De ő sem tudta levetkőzni mindazt, ami mindnyájunkat végigkísér, őt pedig különösen... Sarah mi kaptunk boldog éveket, majdnem évtizedeket. Ő semmit se kapott. Már aktív X-génekkel született. A saját anyja majdnem meggyilkolta mikor még pólyás volt. Elmenekült ez elől az emlék elől, de tény: pár napos csecsemőként kidobták egy kukába a legkeményebb tél idején. A Magneto lekötelezettjei nevelték fel. Jane szerint, pedig ha valaki hát ő értett az ilyesmihez, nagyon mélyek voltak a lelki sérülései. Senki sem szerette a ronda békaembert, a nevelői verték a gyerekek az árvaházban kiközösítették. Neki egyetlen év, egyetlen nap sem adatott meg abból, ami nekünk igen - néztem rá komolyan. - A külalakja miatt sohasem képes elrejteni a valóját. A nagyszájú, nagyzoló, önhitt nőcsábász karaktere mögött egy lelki sérült, önbizalmában, lelkében végleg megtiport ember rejtőzött. Ő sohasem élhette át az első szerelmet, a diákcsínyeket, a focimeccseket, színjátszó köröket és hasonlókat. Ő a megvetett kívülálló volt mindig is. Talán természetes, hogy végleg elfordult az emberektől. Tinédzserként megszökött az árvaházból, miután véresre verték és meztelenül, pórázra kötve rángatták végig a folyosókon a brutális nevelők, hogy a diáktársai röhöghessenek rajta. Utána az utcán élt. Bizalmatlan volt mindenkivel, még a mutánsokkal is. Rettenetesen sok harag volt benne. Emésztő harag. S ez szinte szükségképpen vezette a Testvériség soraiba. A mindig megalázott, lenézett fiú természetes, hogy azonnal termékeny táptalaja volt a mutánsok felsőbbrendűségéről szóló tanoknak. Csatlakozott Lensherr professzor csapatához, ott fejlesztette tökélyre adottságait, vagy legalábbis közel állt hozzá. Hűséges volt a terroristavezérhez a végsőkig. Legyőzte a veleszületett gyávaságot és felvette a harcot az első csapat ellen, míg a mestere aktiválhatta volna a terrorszerkezetét. Nem volt mód és idő másra, a Magnetot meg kellett állítani! - szorult ökölbe a kezem. - A harc hevében... nos Varangy elesett. Mindenki halottnak hitte. Ne gondold, hogy Magnetot megrázta volna a dolog. Ez a baj az ilyen "evolúciós" elméletekkel... Túlságosan relatív ki és kit tekinthet ebben gyengének és veszteséglistára tehetőnek. A Varangy végül, bármit is próbált volna, két világ között rekedt. Nem fogadta be sem az emberek közössége, sem igazán a mutánsok. Feláldozta a mestere akit a haláláig követett. Érted, miért is veszedelmes hír az, hogy most visszatért? - néztem rá szomorúan.

Csak csendben és időnként döbbenten hallgattam amiket Adam Varangyról beszélt, hiszen hiába ismertem évek óta, a sérülése miatt még ő maga sem mesélhette el ezt így nekem..., ha egyáltalán elmondta volna. Szerencsétlen, megtiport barátom. Könnyek gyűltek a szemembe, ahogy hányatott és szeretet nélküli életét hallgattam. Hiszen én is meg tudtam kedvelni, akkor más miért nem, csak el kellett volna vonatkoztatni a kinézetétől, a lelkébe kellet volna látnia az embereknek....és mutánsoknak. Harag fogott el arra a gondolatra, hogy még a mutánsok sem vették észre a benne rejtőző kisfiút, a társakra való vágyakozását, és ez végül Magneto soraiba hajtotta.
- De ő akkor sem rossz! - kiáltottam könnyeimmel küszködve. - Most is félelemben él! Fél, hogy egykori főnöke, vagy annak talpnyalói megtalálják! Ezért sem mert idejönni! Nem mer szembeszállni velük, olyan mélyre ültették belé a rettegést, hogy nem mer szakítani velük! De, ha megtudnám győzni, hogy megtudjuk védeni! - néztem reménykedve Adamre. - Akkor egyáltalán nem jelentene veszélyt. Csak annyira beleplántálták a Testvériségtől való rettegést, hogy nekem elsőre nem sikerül. - szomorodtam el.

Merengve bólintottam:
- Varangy visszatérése mindenképpen súlyos szituáció. Megígérem, hogy beszélni fogok erről Ciklonnal - bólintottam. - Ő ismeri közülünk a legjobban azt a férfit, na meg te. Az általad elmondottakból úgy látszik részleges amnéziát szenvedett. De idővel az emlékei felszínre fognak törni. Azok is amiket elfojt magáról az emberekkel kapcsolatban. Könnyen megkeseredhet újra, ha tudatába kerül teljességében miket élt állt. Persze ha barátok állnak mellette, akkor már más a kérdés - néztem biztatóan Sarahra. - Itt senki sem táplál kifejezetten ellenséges érzelmeket azt hiszem vele szemben, de... félek, hogy túl sok volt a lelkének az, amit átélt eddig - ráztam meg a fejem szomorúan. - Minden segítséget meg fogunk adni neki, ezt megígérem. Ciklon sok mindent tudhat, amit én nem, ő személyesen is ismerte ifjabb korában. Talán lesz ötlete mivel lehet rá hatni, ha lehet egyáltalán. De arra is fel kell készülnünk, ha visszatérne a Testvériség soraiba ez az erőteljes mutáns - mondtam komolyan a lány szemébe nézve, megszabadulva a visortól. - Mert az esetben viszont nagyon veszélyessé válhat, ha a Magneto eszméit követők hálójába kerül újra...

Reménykedve hallgattam, hogy Ciklon is ismeri Varangyot, így talán van esély, hogy kitalálnak valamit a megmentésére. Nem tudtam elképzelni magam, ahogy egyszer szembe állok vele, mint az ellensége. Erre még gondolni sem akartam.
- Legutóbbi találkozásunkkor úgy vettem ki a szavaiból, hogy sok minden eszébe jutott már, de még sem rohant egyből megkeresni régi társait. Sőt inkább tartott tőle, hogy megtalálják és ő nem tud ellentmondani, ha hívják. Ez csak azt mutatja, hogy megváltozott, nem? - nézek Adamre várakozóan. - Ha egyáltalán újra visszanyeri eredeti képességeit, tényleg olyan erős lehetne, mint ahogy Cerebro felsorolta? Számomra ez annyira felfoghatatlan. - hajtom le a fejem elkeseredve. - Nem szeretném elveszíteni, mint barátomat! Mindent meg fogok tenni, hogy ez ne következhessen be! - nézek Adam, most már visortól nem takart szemébe eltökélten.