Harci Terem

Ahogy végig nézem az üzentet kezd világossá válni a helyzet. Ezalatt a kíváncsiságomat is felkeltette a videó tartalma. Egy ügy amit fel kell göngyölni? Ahogy az üzenet a végére ért, gyorsan benyomok pár gombot. Az utolsó többször is egymás után, sokszor. Aztán el unom a finomkodást és a régi jól bevált orosz módszert használom. Nemes egyszerűséggel egy hatalmasat rúgok a szerkezetbe. Aztán egy finom mozdulattal lenyomom a rakoncátlankodó gombot. Még is csak egy finom technikai szerkezet. Óvatosan kell vele bánni. Leellenőriztem a kamerákat, hogy nincs e holtterük. Amit kellett azt látott mindegyik. Bekapcsoltam még a mozgás érzékelős követést is. Aztán vissza siettem Fagyponthoz. Néhány vállkörzés és fej körzés kíséretében elé álltam. Magam mellé lógattam kezeimet ökölbe szorítva.
-Ha fel készültél mutasd meg mit tudni.
Markom egy pillanatra kienged majd ismét összeszorul. Ezzel egy időben Bőröm elszürkül és fényes felületén megvillannak a terem fényei.
-És ne fogd vissza magad.
Egy teljesen hétköznapi bunyós állásba állok, kezem magam előtt lazán. Jobb lábam elöl, berogyasztva másik hátra kinyújtva.

Mikor Kolosszus visszatér felém emeli öklét, bütykei fémesen csillannak, aztán ez a szürkés szín végigszalad egész testén. Némileg meghökkenek, mikor rájövök, hogy az élő fém harcosával fogok szembenézni. Egyáltalán sebezhető vajon? Bár ez nem is számít, hiszen ez csak gyakorlás. Meghajolok derékból felé és őszintén felelem:
- Megtisztelő a lehetőség, hogy tőled tanulhatok, Kolosszus!
Alapállásba helyezkedem magam is, hátamról leemelem az egyszerű, teleszkópos fémbotomat és megpörgetem magam körül. A jég készen áll megpróbálni legyőzni az eleven fémet. Kivárom a támadását, hogy lássam mekkora sebességre és milyen ügyességre képes, csak annyiban készülök fel, hogy jeget küldjek a lába alá és hátra ugorjak. Nem rontok fejjel a falnak, jelen esetben szó szerint... Előbb felmérem őt.

Ahogy hajol előre lépek is és alulról indított ütéssel indítok, de még mielőtt megütném megállítom azt. Sportszerűtlen lenne de jobb ha majdnem a saját bőrén tapasztalja meg.
-Részemről is a megtiszteltetés. Első hiba pont. Tudom neked lenni fontos tisztesség. Én is előbbre tartom sokkalta, de manapság ezt kevesen adják meg a másiknak, és csak visszaélnek vele, mint a gyávák.
Visszaálltam alap helyzetbe. Bal kezem készenlétbe kicsit kifordított kézfejjel magam előtt tartom szegycsont magasságban. Úgy tűnik, még is csak ő fogja kezdeni a felmérést. jobb kezem ökölbe szorul. gyorsan felé lépek kettőt. bal kézzel a fegyver után nyúlok ha közel kerülne jobbal pedig egy visszafogott ütést intézek felé.

Bólintok a szavaira, hiszen igaza van. El kell fogadnom, hogy mások a gyakorlás szabályai is itt, mint a Shimotami soraiban. Várakozom és amint elindul felém lefelé viszem a súlypontom, jobb térdem meghajlik, bal lábam oldalra csúszik, így biztosan nem érne el szegycsont magasságra indított ütés, a botom magam mögé viszem, így azt sem nagyon éri el, ellenben szabad kezemmel tekintélyes mennyiségű jeget dobok a talajra, amerre mozog, aztán oldalra gördülök a vállaimon át és a botot magam elé forgatva szemlélem meg, hogy talpon maradt-e.

Sebességben nála sincs hiány, ahogy fondorlatokban sem szorul meg. A hirtelen csúszóssá vált talajra érve csak kezemmel kalimpálok egyet. Gyorsan megtalálom az egyensúlyom. Szibéria, én így szeretlek. Megállni ugyan nem tudok mert a lendületem nagy a súrlódásom kicsi. A jég végére érve átlépem a határvonalat, és egy lépésen belül megállok egy határozott dobbantással. Megfordulok és egy elismerő bólintással jutalmazom ötletes húzását. Vaskos lépteim bezengik a helyet ahogy elhelyezkedek, berogyasztom lábaimat, kinyújtom a kezem és tenyérrel Morpheus módjára intek. Gyere kicsi Neo a bőrruhás bácsi már vár. Lazán magam előtt vannak kezeim, ökölben. Térdem és egész tartásom meg van rogyva.

Meginog a nagy ember, de nem esik el, viszont ezt kihasználva újabb jégalakzatot formálok, ami végigkúszik a padlón előttem, majd a végén megemelkedik kissé és már neki is futok. Talpaim a jégen csúsznak s így hatalmas lendülettel repülők felé előre nyújtva a jobb lábam, épp mikor biccentve megfordul. Ha minden igaz, akkor hatalmas lendülettel fogom mellbe rúgni, reménykedem, hogy sikerül is majd felborítanom. Rosszabb esetben elkap, ez esetben a szabadulás nehéz lehet, viszont azért a jég síkosságában még bízhatok akkor is valamelyest. Méreteihez képest ügyes, ezt tapasztaltam, de talán még nem elég stabil a helyzete, hogy kihasználja azt és sikerül felborítanom...

Felnézek, ez egy láb. Konstatálom meglepetten. Kilököm a mellkasom, hogy némi erőt azért adjak abba az ütközésbe. Ahogy mellkasba vág kicsit hátra tántorít egy fél lépésnyit. Bal kézzel bokája után nyúlok jobbal pedig a térde felé. A célom nem más mint egy 180 fokos fordulat után kiadni a repülési engedélyét az elkövetkezendő néhány méterre.
-Otlichnaya idyeya!(kitűnő ötlet). Szép húzás.
Bátorítom tovább. Néha elkapom a tekintetét. Ilyen elhivatottságot kevesek szemében lehet látni. Ez kedvemre való. Kihúzom magam és megkocogtatom fémes mellkasomat, erőteljes ökölcsapásokkal.
-Újra!

A monstrum méretű férfiú elkapja a bokám, a rúgás alig tántorítja el valamelyest, ellenben elpördülve engem messzire hajít. Már a levegőben fordítom át a testem és tenyereimre érkezem, majd onnan fordulok tovább a talpamra s így tovább, néhány kézen átfordulással elviszem a lendületét és ezzel az erejét a hatalmas dobásnak. Lassan felemelkedem alaphelyzetbe, némileg meglepetten. Újra? Ugyanezt ismételjem meg? Ám legyen...
- Ahogy kívánod - felelem.
Újra magam elé fagyasztom az emelkedő jégpályát, de magamban ébred egy halvány gyanú, hogy nem feltétlenül azt jelenti a mai szóhasználatban az "Újra" hogy pontosan ismételjem meg az akciósort, így kicsit módosítok már nekifutás közben. Ahogy a levegőbe vágódom most a célom nem Kolosszusnak robbanni, hanem a tenyereimből fagygolyót küldök felé, ami rövid időre lelassítja, ha talál. A pályám végén talajt fogok majd és onnan repülők neki mint az előbb gyakorlatilag újabb ugrásra használva ennek a lendületét. Talán a kissé lefagyott harcos eléggé lelassul, hogy már ne tudjon most megragadni...

Ismételten elismerést vált ki belőlem az akrobatikus mozgása. Én Személy szerint csak csattantam volna a földön páros lábbal aztán indultam volna tovább. De e lehetőségeihez mérten ennél jobb ötlet nekem sem ugrik be. Kezdeteken volt időm bőven felkészülni az érkezésére. Úgy tűnik jól értelmezte a felszólítást és nem ismétli meg egy az egyben. A két hógolyó gyermekkori ösztönöket ébreszt. Markol, gyúr, hajol dob! Egyik elől elhajolok a másikat pedig elkapom puszta kézzel abban a reményben, hogy visszadobhatom rá. Ettől ólmos fáradtság ül rám hirtelen. Lassúnak és picit kábának érzem magam. Nem tudom megmagyarázni, sosem szoktam ilyen hirtelen elfáradni, a páncélzat pedig még rajtam van. Ez volt a szerencsém. Fagypont ismételt támadásától csak komótosan hátraléptem kettőt, majdnem hármat. Lassanként érzem, hogy kezdek tisztulni és egyre könnyebben mozgok. Lenéztem ellenfelemre. Kicsit még rájátszottam a lassúságra hátha közelebb tudok kerülni mint ami egyébként biztonságos és onnan elkapni nyakát és a magasba emelni. Ha már az elején eltávolodik akkor félbeszakítom a színjátékot.

Nagyjából tisztában vagyok a képességeim hatóidejével, de eleven fémen még sohasem próbáltam, lehet, hogy azt hosszabban fagyasztja el? Nem tudhattam biztosan, de Kolosszus mozgása eléggé lelassult és nehezebben látszott visszatérni mint másoknak, ezt kihasználva közeledtem, hogy megpróbáljak jeget fagyasztani mögé, amire ha visszalép egy kis rásegítéssel már csak sikerülne feldönteni. Azonban ekkor derül ki számomra, hogy a férfi csak cselezett, amibe sikerült is belekergetnie, torkon ragadva emel a magasba. Villámsebesen jár az agyam, bár ebbe némi nehézséget jelent a még kezelhető mértékű levegőhiány, nyilvánvalóan nem akart komoly sérülést okozni a medvéket idéző erejű férfiú. Nem láttam értelmét jégtömböt idézni a feje fölé, meg sem érezné talán, ehelyett villámsebesen elkaptam a csuklóját. Nem volt esélyem arra, hogy lefejtsem magamról, azt kellett kihasználom, hogy nem érik át az ujjai a nyakamat. Egyszerűen lefagyasztottam a csuklóját, majd hátrafeszítettem magam és a síkos jeget kihasználva kicsúsztam vasmarkából, majd hátra szaltóztam, megtartva a távolságot. Ez a csata több mint reménytelen, egyszerűen sebezhetetlen, ha éles helyzet lenne, már feltehetően halott lennék. Rajtam volt az elismerő biccentés sora:
- Félelmetes a szellemed hatalma, mi átjár téged - mormoltam megtartva a távolságot és finoman a harc elején elejtett botom felé oldalaztam. Azzal talán alkothatok még valamit...

A terv bevált, ezek szerint harc terén egyelten hátránya eddig, hogy nagyon naiv. Ötletes, rugalmas, dinamikus és...
~Nagyon ötletes.
Állapítom meg amikor a csuklómat fagyasztja be teljesen. hagyom ,hogy kicsússzon a markomból, félő, ha elkezdené a jéggel viaskodni kárt teszek a nyakában. Ahogy kiszabadult öklöm szinte azonnal összeszorul és egy csuklókörzéssel lemorzsolom róla a jeget.
-Köszönöm, a te ügyességed és tudásod pedig messze meghaladja sokunkét ezen a helyen.
Hangoztatom elismerésem feléje. Fejemmel követem mozgását, most vajon mivel fog előrukkolni, meglepni?

Mivel békén hagy amíg elérem a botomat bokám egyetlen jól irányzott rúgásával a levegőbe küldöm magam elé és rámarkolok a fegyverre a közepe táján. Nos ez a része megvan, most jön a neheze... Ha sikerülne a férfit földre löknöm az már nekem egy kisebb győzelemmel érne fel, másra egyelőre úgysem apellálhatok, tartok tőle jóval erősebb nálam és ráadásul szinte sebezhetetlen. Viszont örökké nem maradhat talpon, biztos, hogy van ellenszere valahogy. Megpróbálok valamit...
Villámsebesen jégpályát fagyasztok Kolosszus talpa köré, hogy legalább 1-2 lépést mindenképpen csak nagyon óvatosan tehessen, esetleg ugrania kelljen, az is instabilitást jelent egy pillanatra legalább, mikor talajt fog. Előre lököm a tenyerem, a feje fölé kisebb jégtömböt fagyasztva, aligha fog kárt tenni a férfiban, de talán megzavarhatja. Aztán már sprintelek is a botom előre dobva mint akiket mostanában "rúdugrókként" neveznek még a kartávján kívül a jég előtt. A lendület tovább visz, sőt szabad tenyeremből még igen vékonyka, ellenben hosszú jégoszloppal is emelem magam amennyire tudom és így pörögve átrepülnék Kolosszus felett. Ha mögötte talajt fogok, akkor körbe söprök a botommal a lába felé, ha csak meglöki és a jégre lép... ha nem is esik el, még mindig nekiugorhatok. Legalábbis ha minden összejön...

Az akrobatikus fegyver felvételt egy elismerő biccentésben részesítem. A jég ismét tanyát ver a lábam környékén, és alatt. Erősen és kissé feltűnően sok támadás éri a lábamat. Megemelem a jobb lábam és erőteljesen a jéghez csapom majd a balt is. Ezzel megpróbálom összeroppantani és kevésbé sikamlósabbá tenni a terepet. Bimmm... Cseng egyet a fejem amikor a súlyos jégtömeg neki csapódik. Ez elvonta a figyelmem jó részét és botor módon szem elől tévesztettem ellenfelemet. Éreztem hogy a talaj kezd kimászni a lábam alól. Gyorsan trappoltam kettőt, mire a jég is berepedezett egy kicsit jobban. Aztán egy utolsó löket és csúszásnak indultam a jégen. kezemmel korrigáltam, hogy el ne dőljek, aztán a jég elfogyott, a súrlódási együttható jelentősen megnőtt. Két kétségbe esett lépés végül hatalmas csattanás a földön. Kifújtam a levegőt és ráérősen elkezdtem felkászálódni a földről.

A botom már csak a levegőben suhant el, Kolosszus hátratáncolt már előle, de egyúttal egyensúlyát is vesztette és tekintélyeset zuhant hátra. Előre nyújtottam a tenyeremet és kihasználva a lassú mozdulatait egy újabb hógolyóval tovább lassítottam, ismét lefagyasztva pár másodpercre. Utána a levegőbe emeltem a karjaim s az immár kellően lassú és helyhez kötött férfire újabb jégtömb zuhant rá, végül behajlítottam a könyököm és ökölbe szorítottam a szabad kezem, erre a jégdarabok pántokként feszültek rá a testére. Kétlem, hogy sikerülne megállítani komolyabban ezzel Kolosszust, de végül is a tudásunkat mutatjuk be, hát más ellenféllel szemben ez is benne van. Meghajtottam magam:
- Elképesztő - suttogtam. - Soha senki nem állta így a jég szorítását. Az erőd hatalmas Kolosszus - mondtam tisztelettel.
Már alig van pár trükköm, nem tudom meddig fogok tudni kitartani. Tenyeremből jéglándzsát növesztettem, amíg ráérősen összetörte magán a jégbéklyókat és röppályára állítottam a szíve felé.

Ismét az az ólmos nehézség kerített hatalmába amint a hógolyó célt ért. Ezeket legközelebb kényelmesebb elenne kikerülni. Ezt követően újabb hatalmas ütés nehezedett rám. A fejemen széttört jégtömb darabja pedig önálló életre keltek. Lassan pántokat formáltak. Végig néztem rajtuk. Vettem egy nagy levegőt és a pántok úgy pattantak el duzzadó mellkasomon, hasamon mintha csak porcelánból lennének. A többit pedig karjaim széttárásával semmisítettem meg. Az ő korában biztosan nem volt még ennyi mutáns.
-Erőm sokunkhoz képest elenyésző lenni. De én csak arra használ, hogy másokat megvédjek vele.
Néhány makacsabb jégdarabot ami kampóként lógott rólam leakasztottam és összeroppantottam. Könnyebben felszárad. Ahogy felnéztem egy jéglándzsa haladt felém nagy tempóval. Becsapódáskor az éle lepattant majd végigrepedt és a föld felé hullt, utána kaptam gyorsan. A helyéhez nyúltam. Az egyenruhámat úgy vitte át, mint forró kés a vajat. Lada a román vendégmunkást, Mámuska levese a műanyagtányért meg a bélrendszert. Jobból bal kézbe passzolgattam a fegyvert majd tompa végét felé szegeztem.

Úgy emelte felém a törött jégdárdát, akár egy bunkósbotot. Nem tagadom, a maszkom mögött elmosolyodtam és elengedtem a botom, ami hangosan koppant a talajon. Oldalra tártam a két kezem, tenyereimben két jégből font fagyos kard formálódott ki egymás után. Megforgattam őket magam körül és alapállásba helyezkedtem. Ha vívni akar, ám legyen... Bár az ő erejével egy ilyen rögtönzött buzogány félelmetes lehet, az biztos.
Felé sasszéztam, a kardjaim szinte fütyültek a levegőben miközben pörgettem őket. Nem állhatok a fegyver csapásirányába, hiszen nincs erő ami ezt leblokkolná. Legalábbis nekem nincs olyan erőm, az biztos. De oldalról találva a jégfegyvert kimozdíthatom útjáról, majd elperdülve oldalra két gyors vágást intézhetek a mellére, ez az úgynevezett pillangóvágás. Igaz, valószínűleg most is csak a különleges ruháját téphetném fel, másra aligha lesz jó... Mindegy, egy próbát megér.

Meg kell hagyni meg adja a módját a küzdelemnek. Közeledésére csak elegánsan, oroszos egyszerűséggel kiszúrtam felé. Ahogy a fegyvert félre ütötte, csuklómmal kicsit rásegítettem, hogy másik kezemmel elkaphassam és mint egy biliárd dákót tarthassam a kezemben. Valljuk be ez azért jobban megy mintha egy túlméretezett jégnyalókával Toldi Miklósodat játszanék. Igazából az se nehéz játék, de sok hasznát nem veszem a jelen helyzetben annyi bizonyos. Mire a fegyver mind két kezemben pihent addigra a felsőm megadta magát és szellőző járatok nyíltak rajta. Felírtam magamban hogy legközelebb leveszem a harc előtt. Célra fordultam és fentről lefelé kiszúrtam. Nem úgy mint egy képzett harcos, vagy mint egy 2 méteres orosz, hanem mint egy biliárdos aki az asztalba próbálja meg beledöfni a dákót emberfeletti erővel, és szakadt eXtra X-es ruhában. Alapból XXL es, aztán a X-men motívum, az öv még 2 X és most ami tátong rajta. Ez nem kevesebb mint 5 X! ( mit húzzak be mit hagyjak ki? ) Bár úgy is mindegy valószínűleg az edzés végére teljesen le fog fesleni rólam.

A pillangóvágás sikerült mélyen felhasítva a férfi ruháját, de elvásva a fémtesten, ami nem lepett meg. Valóban sebezhetetlen. Legalábbis számomra. De aztán ahogy megperdült és lendülete, valamint izomzata erejét beleadva felém bökött némileg meghökkentem, nem számítottam ilyen gyors támadásra, túlságosan uralnak a reflexek, főleg hogy más már a gőzölgő beleit tartaná a tenyerén a helyében, azok meg nem szoktam már ütögetni. Csak annyira volt időm, hogy X alakban összetegyem a pengéket magam előtt blokkolni és amennyi jeget csak tudtam hirtelen teremteni egymáshoz fagyasszam őket. Nos ez a jég nem volt túl sok, mert időm sem volt rá. A jégbotja egyszerűen átszakadt a kicsiny jégpajzson, amivé a kardok átfagytak, s ugyan a bunkója is tört, nem volt benne sok köszönet, mert így is gyomorszájon vágott a vége. Valamennyit vesztett a lendületéből az ütközésnél, de nem eleget...
Úgy repültem el, mintha egy ló rúgott volna szegycsonton, a levegőben átperdülve érkeztem hasra, fájdalmasan, de hang nélkül szorítottam a tenyerem a hasfalamhoz és próbáltam rendezni a légzésem. Néhány másodperc alatt sikerült is. Kinyújtottam oldalra a tenyereim és a belőlük kilőtt jég segítségével löktem magam talpra, majd újra kardokká formáltam őket, de most kivártam. Bennem van az ütése, kell pár másodperc míg rendeződök...

Úgy tűnik nincs B terve. Nem is meglep, ilyet nem sokan élnek túl. De a harc ösztöne akkor is cselekvésre készteti. De a gyakorlásnak így is nagyobb hasznát vehetné. Az ütésen várakozáson felül erősre sikeredett. Meg is ijedek és eldobom a fegyvert. De úgy tűnik rendben van. Úgy ahogy. Amíg talpon van addig valószínűleg harcolni fog. A pillanatnyi szünetet kihasználva a falba épített digitális órára lestem és kicsit számolgattam. Ahogy visszanéztem Fagypontra megláttam a leheletét. A klíma működése kezd érezhetővé válni. Mostanában fogja radikálisan csökkenteni a hőmérsékletet. Alig gy perc múlva klíma elkezd búgni ahogy nagyobb fokozatra kapcsol.
-Bírod még?
Ekkor jelennek meg fegyverei. Ezt egy határozott igennek veszem. Komótos léptekkel elindulok felé és fokozatosan gyorsulok, kezemet ütésre emelem, a cél a kardok elroppantása. Kíváncsi vagyok milyen gyorsan tudja újra, meg újra teremteni harc közben. Az ütés sebessége fokozatosan nő. Ami természetesen egy hétköznapi ütésebességre be fog állni.

Kardjaimat megpörgetve biccentettem:
- Ennyit azért még én is elbírok, Kolosszus - nyugtattam meg.
A mozgása és a lendülete is arra mutatott, hogy a fegyvereimtől akar megfosztani. Nos ezt kevésbé akartam hagyni. Mikor az első, még komótosnak mondható ütéseit elindította egyszerűen félre szaltóztam és oldalra kivágva a karddal felvágtam a nadrágja combrészét is, ha nem lenne fémből, most átvágott izommal esne össze. Még pár hasonló vágást ejtettem rajta különböző helyeken, de teljesen eredménytelenül. Aztán határozottan tempóváltás történt lassacskán, az eddigi komótos ütések egészen megélénkültek. Nehéz reccsenéssel törtek szilánkokra a pengék, de már fagyasztottam is az újabbakat. Azok is szétrobbantak előttem. Az egyre sebesebb csapások miatt nem nagyon cicomázhattam a dolgot, egyre egyszerűbb fegyverek jelentek meg ennek hatására a tenyeremben, lándzsa, bárd, majd már csak egyszerű buzogányok, de semmi sem használt. Végül mikor már vagy tucatnyi fegyverpárt darabokra tört nem tudtam mit tenni, hátra ugrottam és egymáshoz támasztott tenyereimből egy botot növesztettem az arca felé. Szilánkokra tört rajta anélkül, hogy 1-2 milliméternél jobban megrezdült volna. Ez hihetetlen. Gyors szaltókkal távolodtam el, majd jégdárdát növesztettem mindkét kezembe. Ezeknek se fogom sok hasznát venni... Fázósan reszkettem meg. Valamit tennem kell... Megvan!
Útjára bocsájtottam a két fegyver gyors egymásutánban, remélve, hogy legalább enyhén megzavarja s utánuk futva (a mozgás az egyre nagyobb hideg miatt nem is ártott) előre tolt lábbal csúszni kezdtem. S saját magam valamivel kisebb és belül üreges jégklónját dobtam magam elé, ami ugyanabban a testtartásban volt mint én. Egyszerű jégszobrocska, mi majd szilánkokra robban, de a támaszkodó lábának csapódva...

Megnyugtat, hogy még bírja. Jó csapattársnak ígérkezik. A lassú ütésekkel főként magamat melegítettem be, nem mintha ez a mínusz 10-15 fok zavarna, de nem akarom meghúzni a vállam. Különben mehetek kovácshoz. A komótos tempóban még arra is jutott ideje, hogy ellentámadjon. Megropogtattam a nyakam ami inkább fémes nyekergés és egy fémes pattanás volt. Elkezdtem egyre gyorsabban sorozni. Recsegtek ropogtam a fegyverek. Furcsálltam is egy kicsit, hogy nem ugyan azokat hanem mindig más fegyvert kreált. Szemlátomást gyorsan tud fegyvernemet váltani. Kifogyott a fegyverekből, vagy ellentámadásba akart lendülni, nem tudom. De hirtelen hátraszökkent és jócskán megnövelte a köztünk lévő távolságot. Amit egy szálfegyver elő "csiribú-csiribá"-zásával szinte azonnal le is csökkentett. A bot nem volt hosszú életű, de a találat helye és ereje kétség kívül kellemetlen lenne páncélzat nélkül. A pillanatnyi képzavart kihasználva, amit a sok szilánk okozott , ismét jócskán megnövelte a köztünk lévő távolságot. Ha jól veszem észre most már inkább a távolságot próbálja tartani. A felém haladó lándzsákat egy páros ütéssel blokkolom. Az érkező jégklónt meglátva egy méla jó parasztlengőssel fejbe csaptam. Bud Spencer is megirigyelné a mozdulatot.

Kolosszus mostanra teljesen bemelegedett, sikeresen hárította a jégdárdáim, mégpedig olyan sebességgel, hogy a lába felé csúszó jégszobrot is szét tudta verni időben. Fürgén próbáltam hátra ugrálni és gondolkodni valami új tervről, de egyre inkább rázott a hideg, a remegés. Rettentően fagyos lett a levegő ebben a teremben! Fázósan reszkettem meg, a gondolataim eltompultak a hidegben, éreztem az ólmos fáradtságot. Rázogattam a fejemet, néha a képességem adta jéggel is rásegítve csúsztam, vagy ugrottam arrébb nálam jóval lassabb ellenfelem elől. Hideg van. Fáradok. Kolosszus pedig épp úgy mozog, mint a csata elején. A hideg láthatóan nem érinti meg, nálam pedig jóval kevesebb energiát kellett felhasználnia, még ha képes is egyáltalán kifáradni, amiben nem lehetek biztos, ezzel a nyugodt, lassú küzdőstílussal sokkal korszakokkal tovább bírja mint én. Már csak a távolságot tudtam megőrizni, néha spontán hozzávágtam egy-egy lassító hólabdát, de egyre pontatlanabbul. Végül lerogytam fél térdre, próbáltam erőt gyűjteni a mozgáshoz, viszont közben a nagy ember odaért...

Észrevehetően lassult, egyre inkább rázta a hideg. Az órára nézve ismét számolgatta. Olyan Mínusz 20 fok lehetett. Úgy tűnik a képessége nem ad neki immunitást a hidegre. Talán még a hibernáció amit Adam említett. Ahogy féltérdre rogyott összecsaptam a kezem. Fémesen csengett.
-Program vége!
A klíma monoton zúgása abbamaradt. Az ember ilyenkor eszmél rá, hogy eddig búgott a háttérben. A falon néhány panel felcsúszik és hősugárzók izzanak fel pillanatokon belül. Mire kellő mennyiségű hőt kezdenek sugározni addigra én is odaérek fagyponthoz és a kezemet nyújtom felé, hogy felsegítsem.
-A felmérésnek vége. Szép volt, elismerésem.
Nem igazán tudom mit mondhatnék ezek után. Miután felsegítettem az irányító panelhez kocogtam immáron páncélzat nélkül szakadt ruházatban és pötyögni kezdtem rajta. Néha belerúgok, hogy végre dolgozzon a szerkezet.

Ahogy a terembe visszatért a normális hőmérséklet, még kissé fázósan talpra kecmeregtem és derékból meghajtottam magamat:
- Az elismerés neked épp úgy kijár, tiszteletre méltó Kolosszus, ha ez valódi harc lett volna, már percekkel ezelőtt végem van - feleltem. - Sokat kell még gyakorolnom, hogy a régi erőmet visszanyerjem.
Megvártam, amíg végez és egy kis kerek fémlemezt tesz fel egy polcra áttetsző tokban, majd amint visszatért megcsóváltam a fejem:
- Sajnálom a gyakorló öltözetedet - tettem a szívemre a jobbomat és bólintottam egyet felé. - Nem tudom, remélem nem hoztam szégyent magamra, vagy a klánra. Időbe telik majd, amíg beilleszkedem... - sóhajtottam.
Megvártam van-e valamilyen kritikája, vagy észrevétele velem szemben.

-Köszönöm.
Biccentettem. Nekiláttam a videó CD-re írásához, majd egy tokot kerestem hozzá. Egy cetlire felírtam a tartalmat. Majd ahogy a gép végzett beleraktam és elraktam egy polcra. Csalódottságát látva elé sétáltam és a vállára tettem a kezem, majd kicsit megveregettem. Kicsit erősebbre sikerült így kicsit kilengett a tag.
-Ugyan semmiség. Azért vagyunk itt, hogy segítsünk visszanyerni régi fényed. Biztos vagyok benne, hogy Mamuskád és Pápuskád büszke rád.
Ismételten megveregetem a vállait valamivel finomabban.
-Ha bármiben tudok segíteni, csak szólj.
Amennyiben van valami óhaja sóhaja meghallgatom és meglátom mit tehetek érte.