Cinema De Lux

-Mutáns! - Kiáltja az egyik kommandós, és bár nem tudhatjuk, mi játszódik le éppen a fejükben, az egészen biztos, hogy Sheena bűvészmutatványa nem volt valami jó érv amellett, hogy a fiúk leeresszék puskáikat. A küszöbnél beljebb egyikük sem merészkedik, de nem is kell, a kezükben tartott automata géppisztolyok ilyen távról is képesek szétszaggatni őt, ha arra kerülne a sor.
-Eressze el! - Szólítja fel Sanchez az egyiptomi istenre hajazó mutáns terroristát, ám ahogy a karmok Derek nyakához érnek szépen lassan lejjebb ereszti puskáját. - Az épület körbe van véve, úgysem szökhet el innen.

Derek eleinte csak a szemmel verést gyakorolja emberén, egyre fokozódó intenzitással, s a végén már a falat is át tudná ütni tekintetével, ám osztaga úgy tűnik valamiért megkedvelte őt annyira, hogy ne hagyják őt elpatkolni, ezért sajnos kénytelen a saját kezébe venni az irányítást.
-Ne törődjön velem, ez parancs! - Utasítja őket, s hangjának nyomán pár meglazult csempe a földre hull. Egy pillanatig síri csend ül a szobára, de aztán az összes kommandós újra felemeli a fegyverét, és egyenesen a félpárducra céloznak vele. Ilyen távról művészet lenne nem eltalálni őt.

-Ez esetben - feleli Sanchez, és egy apró mozdulattal teljes automatára kapcsolja gépfegyverét - kezeket a tarkóra! Két másodperce van, hogy teljesítse.
Derek oldalra néz, egyenesen a nő, vagy vadállat szemeibe, ha ő is rá tekint. Látszik ezeken a férfiakon, hogy most nem viccelnek, vagy mindenki kijön élve ebből a szobából, vagy senki sem, ha pedig mindenki élve jön ki, az egyik bilincsben teszi majd...



A feléjük leadott lövések hallatára az Aya-t üldöző kommandósok fedezékbe húzódnak, a tűzet azonban egyenlőre nem viszonozzák, sajnos a rendőrség kötelékéhez tartozni azzal a hátránnyal is jár, hogy az ember nem lövöldözhet csak úgy vaktában, pedig milyen jó is az! Amikor elhal a fegyverropogás, Bodwin rakétaként lő ki a rohamosztagos után, de két társa sem marad le nagyon. Oldalfegyverüket kibiztosítva próbálják beérni kollégájukat, aki úgy tűnik több hónapos lemaradását egyszerre szeretné behozni.
-Sosem állnak meg, azt is mondhatnánk: "szaladj!" - méltatlankodik az egyik.
A szertárig minden esetre nem érik útól a gyanúsítottat, az ajtóhoz érve pedig felveszik a az előírt harcállást a behatolás előtt. Egyikük a fal mögül bekukucskál a rendőrségi száloptikás kamerával, és ha látja Aya-t, behajít egy fény-hang gránátot, majd miután az felrobbant, berohannak a nő után.

Közben a városi rendőrség apraja nagyja összegyűlt odakint. Mindannyian kibiztosított fegyverekkel várakoznak, hátha nekik is jut némi akció. Most már senkit sem engednek el, anélkül, hogy megbilincselnék, és kikérdeznék.

Muszáj volt tudnom, hogy Mike-e az. Ezért aztán, mikor berohantam a raktárba, nem is mentem messze. Az egyik polc mögött szélvész gyorsan hámoztam ki magam a rohamosztagos jelmezből, és lecsaptam egy másikra, ami meg nem volt más, mint a Top Gunból Maverick ruhája egy műanyag Tom Cruise babán. Szerencsére a pasi nem volt túl magas, bár egy nagyon kicsit még így is nagy volt rám a pilóta felszerelés, amihez még a sisak is hozzátartozott. Hogy még a szememet se lehessen látni az átlátszó műanyag lapja mögött, még a zsebébe akasztott napszemüveget is bedobtam, bár így a sisakot némiképp nehezebb volt felvenni. De sikerült, hála a méretkülönbségeknek.
A használaton kívül helyezett rohamosztagos göncöt ezután az egyik kisebb raktárhelyiségbe állítottam, aminek az ajtaja éppen a nagyobbikból nyílt, mint még néhány másik társa. Én magam pedig közvetlenül a bejárat mellett lévő polc tetejére másztam, hogy még véletlenül se lássanak meg. Ott fent egy dobozban találtam egy rakás pillanatragasztót. Nem is voltam rest.
A csel bejött, a fehér kosztümre azt hitték, én is benne vagyok, úgyhogy már dobták is a gránátjukat, ami a másik szobából hozzám szerencsére nem ért el. Aztán már csak várnom kellett, mikor bukkannak fel leszüretelni a termést.
Elsőnek Mike érkezett meg. Úgy közelített, mint egy igazi profi, de ne felejtsük azért el, hogy én is az volnék. Amint a két másik is pofátlankodott volna be, egy jól irányított rúgással belöktem az ajtót, ami nagyot szólt, mivel az elől rohanó orrán csattant. Ahogy lepattantam a magasból, már fordítottam is el a kulcsot, hogy ne jöhessenek utánunk, igaz így teljes sötétség borult a raktárra.
Nem akartam megvárni, amíg Mike elszelel vagy bekapcsol valami sötétben látó kütyüt, ami talán csak egy zseblámpa, nem tudom, ezért inkább nyomban odaugrottam, ahol az előbb még megvolt, és ha minden rendben zajlott, sikerült a kezéből kirúgnom a fegyverét, de ha nem akkor is a falnak löktem, és igyekeztem pár másodpercig, igazán csak pár másodpercig ott tartani, hogy legalább az egyik keze beleragadjon a falra kent pillanatragasztóba. Ha még a ruhája is odatapadt, az még jobb, de annak elég kevés valószínűségét éreztem, hogy letépné a bőrt a kezéről, hogy mielőbb kiszabaduljon. Úgysem volt sok időre szükségem.
Kinyitottam a mellettünk lévő kisebb raktár ajtaját (nem azt, ahol a gránát robbant, hanem az amellettit), hogy egy kis fény szűrődjön be. Odahúztam egy dobozt, felálltam a tetejére, hogy felérjem a fejét, és kinyújtózva lehúztam róla a sisakját.
Tényleg Mike volt az. Oldalra döntött fejjel néztem egy-két pillanatig, és bár ő ezt nem láthatta szomorkás-szerelmes mosollyal hunytam le a szemem. Aztán finoman megpaskoltam a buksiját, és visszaadtam rá a sisakját. Aztán már lódultam is a kinyitott ajtón át előre, bár még egyszer visszanéztem rá. Alig tudtam megállni, hogy ne ugorjak a nyakába, és akkor ruhástul is végigvágódjunk a padlón, hogy aztán...
De muszáj volt menekülni. Hogy lehessen még alkalmunk rá, hogy rendes körülmények között is egymáséi lehessünk. Nem kaphattak el. A raktárból egyenesen a folyosóra vezetett még egy ajtó, csak azt nem tudhattam, hogy az egyenesen a mosdókhoz vezetett vissza, így a nagy rohanásban vett kanyar után egyenesen a párducfejű szöszibe rohantam, aki valamiért bár elkapta Kinget, mégsem ölte meg.
-Mi a francra vársz még?!
Ekkor vettem észre a ránk szegeződő fegyvereket.
-Ó! - bólintottam lassan. - Hát ez kínos!

A fülembe csattan a szó: mutáns! És én dühösen felhorkanok, hiszen ahogy kiejtette a száján, máris éreztette, hogy mennyire megvetik azt ami vagyok. Karmaim megremegtek a férfi nyakán és egy pillanatig komolyan úgy éreztem meg kell tennem, még, ha utána szitává is lőnek, de aztán győzött a józan ész és visszaszorítottam lelkem legmélyére a késztetést, hogy tisztán tudjak gondolkozni.
Úgy nézett ki, hogy hatott a fenyegetés, habár természetesen felhívták a figyelmemet azon apróságra, hogy nem menekülhetek, amire csak egy halk rosszalló prüszköléssel válaszoltam, de aztán a préda beleköpött a levesembe, hiszen vehemensen közbeszólt és szavaiból kiderült, hogy inkább feláldozná magát, mint hogy szabadon távozhassak.
Ahogy ott térdeltem a férfi mellett, mikor ismét rám emelték a fegyvereiket, először rájuk, majd Kingre néztem és a két másodpercből legalább egy drága másodpercig farkas szemet néztünk. Próbáltam megérezni, hogy mennyire gondolja komolyan, de rá kellett jönnöm, hogy sajnos nagyon is. Mérlegelve a lehetőségeimet rájöttem, hogy, innen más kiút nincs, ráadásul, ha nem ölöm meg King be tud azonosítani, az álcának nincs értelme tovább. Talán később több alkalom lesz a szökésre, de most ennyi volt, ha nem akarok meghalni.
Így aztán mielőtt letelt volna a két másodperc, a párduc pofája fokozatosan leolvadt az arcomról, a karmaim is visszahúzódtak és lassan, hogy nemhogy megremegjen az ujjuk a ravaszon, a tarkómra raktam a kezem.
- Oké! Nyertetek fiúk, megadom magam!
Ekkor robogott be valahonnan a vörös hajú lány, valami maskarában, még én is alig ismertem meg.
- Üdv a fedélzeten! – szólaltam meg gúnyorosan.

A helyiségnél, ahová a gyanúsított beszaladt, azért visszavettem a lendületből, hiszen nem akartam fejjel a falnak szaladni, így aztán megvártam, hogy Fuller bevágjon egy sokkoló gránátot, aztán már téptem is fel ajtót, hogy a minden bizonnyal a földön vonagló bűnözőnket elsőként bilincselhessem meg. Jó lett volna valamit már felmutatni a századosnak, hogy nem mindig rám testálja azt a rengeteg papírmunkát, ezért duplán igyekeztem teljesíteni. Talán így megszabadulok tőle és több időt tudok a kedvesemmel tölteni.
Ám alig, hogy beléptem az ajtón és felkapcsoltam volna a pisztoly mellé szorított zseblámpát, a hátam mögött nagy dörrenéssel bevágódott az ajtó, majd valami baromi keményen rúgás a fegyvert tartó kezemet érte, aminek következtében nem csak azt, hanem a lámpát is elejtettem, így csak valami nagyon halovány derengés világította be a raktárat, de ez akkor még fel sem tűnt, csak akkor mikor valaki a falnak lökött. Már lendültem is volna vissza, hogy közelharcban megtoroljam a sérelmet, de rá kellett jönnöm, hogy nem tudok előre lépni, mert valami odatapasztotta a ruhámat, így csak tehetetlenül kellett tűrnöm, hogy egy fura sisakot és repülős ruhát viselő figura, levegye rólam a sisakot és a maszkot, majd néhány másodperc szemezgetés után, miután még szánakozó mozdulattal megpaskolta a fejemet, visszategye rám. Dühös és megalázott voltam! És akárhogy meresztgettem a szemem én sajnos nem láttam át a tükröződő üvegen, így nem láthattam a merénylő arcát.
Az egész olyan volt, mintha a gyanúsított akart volna tőlem valamit, de aztán mégis meggondolta magát és eltűnt a másik ajtónyílásban.
Végre a két társam is bejutott és ketten már elég erősek voltak, hogy egy pillanat alatt elrántsanak a faltól, igaz a ruhám felső rétege nagy reccsenéssel adta meg magát és maradt a falon egy Mike alakú mintában.
Nem vártam meg, míg a többiek kiröhögik magukat, rohantam, hogy a megaláztatás miatt felgyűlt dühömet levezessem azon a kis mitugrászon. Épp időben érkeztünk, hogy lássuk csapdába estek….igen estek, mert volt még egy fogás.
Most már nem menekülhettek, hiszen három rohamgéppisztoly és három pisztoly szegeződött rájuk csak egy rossz mozdulatra várva.

Egyszerre nagyon sokan lettek az ennyi embernek már szűk teremben, de a rendőröket ez cseppet sem zavarja, sőt. Ballisztikus sisakjuk golyóálló övege mögött kárörvendő mosolyra húzódik a szájuk, most, hogy végre mint a két elkövető a markukban van. A Mike mögött álló két hekus mindemellett végtelenül megkönnyebbült, ugyanis nemrég egyetlen másodpercen múlt, hogy ne robbantották rá társukra az ajtót, akinek ettől ugyan nem lett volna semmi baja - legalábbis semmi, amit pár hét fekvés ne hozna rendbe - de már így is eléggé hülyét csinált belőlük az a kicsi pilóta, nem hiányzott volna még egy ilyen malőr.
-Kezeket a tarkóra! - Kiáltja Fuller Aya mögül. - Térdre! Nem mondom még egyszer!

Derek, miután a nő lemászik róla, ő maga is megpróbál feltápászkodni. A guggolásig még egész jól megy a dolog, bár már itt is erősen szívja a fogát, ám ahogy kiegyenesedik, már dől is oldalra, s végül csak a falba csapódó válla az, ami meggátolja benne, hogy összeessen. Nadrágja szára véres cafatokban lóg, s bár az nem látszik, milyen súlyos lehet a sérülés a bokáján, az, hogy valaha hófehér zoknija teljesen átázott nem sok jót ígér. Bár borzalmasan fáj, nem hajlandó összeesni. Szigorú tekintetét Sheena-ra emeli, aztán a pilótának álcázott vörösre, majd, mintha csak gúnyolni akarná őket, szélesen elvigyorodik, kivillantva teljes fogsorát. Pár deci vért bármikor feláldozna azért, hogy két ilyen elmebetegtől megszabaduljon a város.

-Nyugtatót a mutánsba! - Kiáltja Sanchez, s az egyik kommandós már elő is kapja fegyverét, amiből három altató injekciót lő ki a szöszi csaknem meztelen felsőtestébe. Amint Sheena eszméletét veszti, minden fegyver immár Aya-ra szegeződik.
-És ő? - Kérdi a csapat vezetője, ám Derek nem felel, amiből arra következtet, hogy a csaj talán nem mutáns, vagy legalábbis nem tudná használni idebent a képességét semmi huncutra. Legszívesebben azért bele is nyugtatót lőne, ám a pufók bőrdzsekin aligha ütne át a tű, a sisakról nem is beszélve, ráadásul ez a tag annyira zörög, hogy bele sem mer gondolni, mennyi fém lehet a jelmez alatt... - Vörös 3 - Utasítja Bodwin-t. - Vegye őrizetbe!

Vesztettem.
Ültem én már egy párszor sitten, de a legutolsó már igen régen volt. Azóta már túlságosan megszoktam, hogy én azt úgyis megúszom, nincs mitől félnem, mindig kivágom magam. Most azonban nem sikerült. Persze mindez a hülye szöszi hibája, de ez már nem számított. Esélyem sem volt innen kijutni. Mármint lett volna, de az azzal járt volna, hogy beomlasztom az egész épületet, és nem akartam, hogy Mike-nak baja essen. Vagy ha meg is menekült volna, egyértelműen kiderült volna, hogy kit rejt a pilóta szerelés, arról nem is beszélve, hogy aligha díjazta volna, hogy kinyírtam az osztagát, de legalábbis súlyosan megsebesítettem. Először mióta együtt voltunk dühített, hogy ennyire szeretem. Most emiatt mehetek börtönbe.
Vesztettem.
Amikor meghallottam a hátam mögött a kiáltást, nem tehettem mást, mint engedelmeskedtem. Lassan, hogy biztosak lehessenek benne, nem akarok trükközni térdre ereszkedtem, és a tarkómra tettem a kezeimet.
Ahogy én egyre lejjebb csúszta, King százados úgy emelkedett egyre feljebb, bár azt akárki láthatta, hogy ez nem kevés fájdalommal járt. Az idegesítő csaj szépen elintézte, bár nekem továbbra is voltak fenntartásaim a módszerével szemben. Az állati karmok valahogy, azt hiszem, talán egyfajta fóbiámmá lett. A zsaru nadrágja pedig már inkább hasonlított egy rojtos szélű szőnyegre, mint ruhadarabra, ráadásul a vér is eláztatta, vagyis a kiscicus nagyon nem volt hozzá kegyes.
Sajnálatom mondjuk csak addig tartott, amíg meg nem láttam gúnyos mosolyát. Eszem ágában sem volt megszólalni, nehogy valaki felismerje a hangomat, még akkor is, ha reményeim szerint még mindig a biztonságos raktárban, a falhoz ragadva kénytelen megvárni, amíg elmúlik a veszély. De az ember sosem lehet elég óvatos, hátha valamelyik másik jelenlévő már megpróbált egyszer vagy többször elkapni. Persze, amint leveszik a sisakot, és a napszemüveget rólam, a játéknak vége, de addig még annyi minden történhet. Addig szerettem volna megőrizni az álcámat, amíg csak lehetett. Ezért aztán a vigyorára csak annyival felelhettem, hogy az egyik kezemet egy kicsit visszacsúsztattam a fejem mellé, hogy jól láthassa, igaz, csak az egyik ujjamat mutattam fel, úgyhogy nem kellett annyifelé megosztania a figyelmét.
Egy parancs, egy gyors lövés, és a szöszi máris ájultan roskadt a földre. Bár ennek azelőtt nagyon örültem volna, ez most sajnos azzal is járt, hogy már minden figyelmet nekem szenteltek, aminek én nagyon nem tudtam örülni. Ez pedig csak még tovább fokozódott, mikor a nyugtatólövedékes kérdésére válaszolva, King felszólította Vörös 3-t, hogy vegyen őrizetbe. Hogy minden aggodalmam eloszlassam kicsit hátrafordultam, de mikor megláttam, ki is az a Vörös 3, rémülten pattantam fel, bár a kezeimet végig a tarkómon hagytam. Közben hevesen ráztam a fejem, és addig hátráltam, ameddig csak tudtam.
Csak őt ne, istenem, csak őt ne! Bárki mást, csak őt ne!!
Ha leveszi a fejemről a sisakot és a napszemüveget, bocsánatkérő pillantással nézek a szemébe, de csak alig egy másodpercre, nehogy gyanús legyen, aztán lehorgasztom a fejemet, továbbra sem szólok egy szót sem, és kerülöm is a tekintetét.

Most már másik bérgyilkost is térde kényszerítik és gondolom kíváncsian megnézik majd mit is rejteget a sisak alatt, de közben már azt is látom, hogy King százados is kezdi összeszedni magát és miután már nem fenyegette részemről a veszély, hogy elnyiszálom a torkát, megpróbálkozott a felállással, ami nem is volt olyan könnyű feladat összemarcangolt lábszárral. A küzdelme kisebb kárörvendő mosolyt csak az arcomra, csak azt bántam, hogy végül is megúszta és a feladat elvégzetlen maradt, amiért most valaki biztos fekete pontot tesz a nevem mellé és ez nekem nem túl jó reklám.
Azért a nagydarab főrendőrnek csak sikerül talpon maradnia, még ha ez nem is megy fájdalommentesen, de aztán megkeményedik a tekintete, ahogy rám, majd a másik nőre néz, de most nincs idő a szemezgetésre, mert a következő pillanatban felcsattan az egyik kommandós hangja és rögtön három kis nyíl csapódik a mellkasomba és a következő percben, akár hogyan is küzdök ellene sötétség telepszik a tudatomra.

Nem örültem volna egy vérfürdőnek, így nagyon is tudtam értékelni, hogy végül a két gyanúsított engedelmeskedett és megadták magukat. A szöszi vadmacska arcán átfutó mosoly ráfagyott, ahogy a nyugtató lövedékek a padlóra küldték, de én már tűkön álltam, hogy vajon az előttünk térdelő kistermetű, pilóta ruhába rejtőzködő alak, vajon kit rejt.
Ha nem tudtam volna, hogy Aya nem lehet itt, akkor már éltem volna a gyanúperrel, hiszen az alkat és a módszer is vallhatna rá, de hát ugye ez most semmi szín alatt nem lehetséges.
Mikor Derek, vagyis helyette Sanchez úgy dönt, hogy őt nem kell elkábítani, hanem csak simán le kell tartóztatni a szokásos módon és engem jelöl ki a feladatra, szolgálatkészen ugrom is, hiszen már nagyon várom, hogy belenézzek a szemébe ennek a kis mitugrásznak.
Aztán majdnem bekap pár golyót, mikor ugyan a kezét nem engedi le, de felugrik és hátrálni kezd, mint aki megrémült valamitől, de ezt csak a falig tudja megtenni.
A többiek hathatós fedezése mellet, én a helyére rakom a pisztolyom, majd előhúzom a bilincset és a sisakja előtt vigyorogva meghimbálom.
- Csak nem félsz, hogy bántanak a bácsik? – kérdezem tőle a többiek hangos röhögése közepette. - Gondolom tudod, hogy ez mire való? – perdítem meg, majd kattintom rá kíméletlenül a karperecet, majd vissza fordítva elkezdem lehúzni róla a sisakot.
Mikor meglátom az arcát, már nagyon kezd nem tetszeni a dolog, de mikor lassan, remegő kézzel leveszem róla a napszemüveget is, akkor már pár dobbanást biztos kihagy a szívem és csak megbénulva nézek az oly jól ismert szemekbe.
Látom az elhomályosuló tekintetét, majd ahogy aztán leszegi a fejét és én most örülök, hogy háttal állok a többieknek és nem látják az elképedést és a döbbenetet az arcomon.
- Aya, miért? – hagyja el szinte leheletként a számat az önkéntelen kérdés.
Mivel ő nem reagál és én sem akarom sem őt, sem magam leleplezni egyelőre, rendezem a vonásaimat, ami nem megy egykönnyen és megragadva Aya karját elindulok a többiek felé.
- Úgy látom most már mind megvannak: - szólok oda Dereknek rekedten.

Sheena is kap egy bilincset, bár az ő esetében ennek csupán annyi szerepe van, hogy : "inkább cipelje ő, mint mi!". Senki sem kételkedik benne, hogy a vadállatot rejtő szexi test játszi könnyedséggel szabadulni ki béklyóiból, ha fel tudna kelni a következő néhány napban. A kis vörös már más történet. A csajnak feltett szándéka, hogy letartóztatása előtt mutasson még valami újat a századosnak, ám végül Mike az, akit sikerül lenyűgöznie valamivel. A férfi meghökkent pillantása nem kerüli el társai figyelmét, de még King-ét sem, kinek mély hangja szinte dörömböl a falakon, ahogy körbe keríti a párocskát.
-Ismered? - Hangzik el a szigorú kérdés, ami vérfagyasztóan telibe talált. - Volt már vele dolgod máskor is, mutáns? - Folytatja, s ezek után a többiek fürkésző, tekintete sem tűnik annyira gyanúsítgatónak. Az igazság az, hogy senki sem feltételezte a társáról, hogy ilyen nővel kezdene...

Ha Mike bólint, vagy máshogy jelzi ijedtében, hogy Aya valóban mutáns, a vöröske is egy felnőtt adagot a nyugtatóból, biztos ami biztos.
-Gyanúsítottak őrizetbe véve... - Szól a rádióba Sanchez, aztán megáll a mondat közepén, és tekintete King-re téved. Az óriás némán bólint. - Négyes kód.
A négyes kód egyébként azt jelenti, hogy minden a legnagyobb rendben van, és indulhat a rendőrökből, mentősökből, és helyszínelőkből összetevődő sáskajárás az épületbe. Sheena-ról kiderült, hogy mutáns, ezért hozzá mindenképpen odalép egy króm színű aktatáskát cipelő alak, és három új ékszerrel látja el őt. Egyet a nyakára, és kettőt a bokáira helyez. Ezek után elvezetik a vadmacskát, és Aya-t is, ékszerrel, vagy anélkül. King százados minden tiltakozása ellenére hordágyon távozik, ám mielőtt még elvinnék, megragadja Sanchez és Bodwin karját.

-Szép munka volt fiúk - Jelenti ki, kissé kevésbé szigorú tekintettel, mint azt tőle megszokhatták, bár ez biztosan csak a nyugtatók mellékhatása. - A papírmunka miatt ne aggódjatok, ezek után tuti irodába száműznek pár hétig... - arca itt elkomorul. Még a morfium keltette delírium sem óvja meg a lelkét mindentől, szomorúan teszi még hozzá: - ha nem tovább... Na mindegy, a lényeg, hogy majd én megírom. Menjetek haza az asszonyhoz, és pihenjetek, kiérdemeltétek!

Tudtam, hogy nem láthatja az arcomat, mégis próbáltam könyörgőn nézni felé, ajkaimmal némán formálni a esdeklésemet, hogy menjen el, forduljon el, ne lássa, ami most fog következni, de persze hiába. Gúnyolódása épp hogy sebzett, hiszen bár nekem mondta, nem tudhatta, hogy azt gyötri, akit reggel még csókkal ébresztett. Nem tudhatta, hogy akit most durván megbilincselt, pár órája még a nyakát cirógatta, miközben szorosan hozzábújt, és azt susogta lágyan a fülébe, hogy ,,Szeretlek!"
Az az arc, az a tekintet, azok a halkan elsuttogott szavak, amikor még én is alig hallottam, amikor meglátta, ki is vagyok! Ahogy fölém magasodva állt, és szinte láttam, ahogy belül összeomlik, bármit megadtam volna érte, ha megnyílt volna alattam a talaj, és elnyelt volna. Nem sikerült őt kihagynom a munkámból, és ezzel bántottam őt. Azt az embert, akt soha nem tudtam volna bántani.
Nem tehetett mást, tennie kellett a dolgát. Nem hibáztattam érte, sőt egyet is értettem vele, hiszen ezzel a tettével valójában mindkettőnket védett. Szelíden hagytam, hogy elvezessen, és bár King kérdésére egy pillanatra megfeszültek az izmaim, de ugyan ki tudhatna kettőnkről!
Odabent a rendőrségen, rengeteg kérdést tettek fel, jó sokáig nyúztak, de én egy szót sem szóltam. Csak ültem szobormerevséggel a helyemen, a legapróbbat sem moccantam meg, a számat egy pillanatra sem nyitottam ki, tőlem semmit sem tudtak meg akár kiabálással próbálkoztak, akár szép szóval, akár észérvekkel, akár Mie-kal.
Mikor ő volt a soros, úgy éreztem, végem van, neki nem hazudhatok, még a tények elhallgatása szintjén sem, de nem tehettem meg, hogy beszélek, és azt még kevésbé, hogy pont neki, hogy hallania kelljen. Egyszer sem néztem a szemébe. A többieknek azért nem, hogy még ennyivel se könnyítsem meg a dolgukat, neki viszont azért, mert képtelen voltam. Annyi mindennel ismertetett meg eddig is, új érzésekkel, amelyeket még sosem tapasztaltam meg: szerelem, aggódás, megkérdőjelezhetetlen, bár megmagyarázhatatlan boldogság. Ami most elöntött, az a szégyen volt. És nem azért, mert nem sikerült elvégeznem a munkámat. Azért, mert csalódást okoztam neki. És fájdalmat. Ezt talán soha nem fogom tudni megbocsátani magamnak. De ami biztos, hogy most egyenlőre képtelen lennék látni azt a fájdalmat a szemeiben, amit én okoztam neki.

//Játék részemről vége! Nagyon köszönöm, remek volt! //

A szervezetem mutánshoz méltóan, rohamosan küzdi le a nyugtató hatását, így azért vannak foszlányos emlékeim arról, hogy bevágtak egy autóba, majd egy cellába, egészen addig, míg már csak annyira voltam kótyagos, hogy legalább válaszolni tudtam a kérdésekre.
Addigra azonban már fájdalmas tapasztalatokat gyűjtöttem a nyakamra és a lábaimra helyezett fémövekkel kapcsolatban, és pár próbálkozás után letettem róla, hogy valahogy leszedjem magáról. Sajnos be kellett látnom, hogy most életem legnagyobb kutyaszorítójába kerültem és fogalmam sincs, hogy másszak ki belőle.
Még akkor is ezen töprengtem, mikor két marcona kommandós jött, hogy a kihallgató helyiségbe kísérjenek, olyan biztonsági intézkedésekkel, mintha maga a Kormányzó jött volna látogatóba. Mivel végül is nem halt meg senki, és ennyi idő alatt talán még az a gorilla is felépülhetett, csak erre apellálhattam, hogy ezzel tudom kimagyarázni magam, így talán megúszhatom egy enyhe ítélettel. Azt nem tudhatják meg, hogy bérgyilkos vagyok, semmi szín alatt.

A százados kérdésére úgy összerezzentem, mint ha ostorral vágtak volna végig a hátamon. Hirtelen nem tudtam mit válaszoljak, mert még mindig Aya szomorú szemei lebegtek előttem.
~ Nem! Nem tudhatnak meg semmit, hiszen akkor elszakítanának tőle, talán örökre, így meg talán van remény! Majd kitalálunk valamit! Uram Isten ez nem lehet igaz! ~ cikáztak a gondolatok a fejemben, majd lassan magamhoz térve, megráztam a fejem.
- Nem, uram, nem ismerem! Csak hirtelen, első ránézésre megdöbbentem, annyira hasonlított valakire, aki nagyon kedves a szívemnek. – válaszoltam halkan, de nem mertem a parancsnok szemébe nézni. – Így fogalmam sincs, hogy mutáns-e. Az vagy ….bébi? – emeltem a lányra a szemem, aki viszont lesütötte a sajátját.
Mit nem adtam volna, ha egy percig magunkra maradhattunk volna, ha beszélhettem volna vele, ha elmondhattam volna neki, hogy sajnálom, hogy ez megtörténhetett! De erre nem volt lehetőség és még sokáig a kivezetését sem húzhattam. Borzasztó érzés volt, hogy ott állt megbilincselve …előttem, hogy láttam a sápadt és megtört arcát! Legszívesebben megráztam volna jó alaposan, hogy megkérdezzem, hogy tehette ezt velem…..és magával, aztán…aztán levettem volna róla a bilincset és hagytam volna elsétálni, még ha ….még ha az állásomba került volna is. De most talán, még le is lőtték volna! Túl nagy volt a felháborodás, hiszen rendőrre támadt! És pont KINGET AKARTA MEGÖLNI!
A százados elég szarul nézett ki, mint fizikailag, mind lelkileg, és ennek tudtam be, hogy megdicsért és még a papírmunkát is magára vállalta. Nem vettem túl komolyan, szerintem, ha magához tér, úgy is visszaszívja az egészet. Azonban, mikor arra célzott, hogy menjünk haza az asszonyhoz egészen belesápadtam.

Mikor átadtam a kollégáknak, hogy elszállítsák, legszívesebben belevertem volna a fejem a falba, hogy legalább az jobban fájjon, mint a mellkasomban dobogó izomcsomó. Fájt, hogy ezt tette, még ha tudtam is, hogy ezzel foglalkozik, de PONT KINGET? Tudhatta, hogy én is a csapata tagja vagyok és kirendelhetnek az ügyhöz! Fájt, hogy így kellett látnom és fájt, hogy nem tudok segíteni rajta! Borzasztóan éreztem magam, hiszen bár hogyan is csűrtem csavartam egy volt a dolog vége: SZERETEM!
~ Talán meg kéne szöktetnem! ~ ütötte fel a fejét a gondolat és ezen töprengve indultam vissza a kapitányságra a többiekkel.
Sajnos nem tehettem meg, hogy a kihallgatásán nem veszek részt, hiszen az túl feltűnő lett volna, de majd megszakadt a szívem, és még szerencse, hogy Aya sem nézett rám, mert talán akkor odarohanok hozzá és megölelem, így viszont tartottam magam. Igaz senkinek nem is szólt egy szót sem. Nem sokára aztán átszállították a börtönbe.
A szőke cicus azonban még hátra volt és fogalmam sem volt, hogy vajon ő mit tud és mit fog elmondani, hiszen őt Derek személyesen óhajtotta kihallgatni, ehhez még besántikálni is hajlandó volt. Nagyon reméltem, hogy semmi terhelőt nem tud rólam és Aya-ról, mert akkor lőttek a szabadítási terveimnek.

Derek a kórházba indul, a két hölgy pedig Rikers island felé veszi az irányt a rabomobillal. Igaz ugyan, hogy csak Sheena-ról derült ki, hogy mutáns, de marha drága a benzin abba a nagy dögbe, és nem fognak kétszer fordulni, szóval mind a ketten ott fognak kikötni, és a kihallgatást is ott ejtik majd meg, elvégre azok után, ami itt történt, mindenki nagyobb biztonságban érzi majd magát, ha biztos helyen őrzik ezt a két virágszálat - a Vénusz légycsapója is virág ugye? - Aya-t pedig átöltöztetik valami kevésbé agyonfegyverkezettbe. A helyszínelés még órákig zajlik, és bár a két bérgyilkos profin végezte a dolgát, és egyetlen civilnek sem esett baja, a pánikhangulatnak hála még így is több tucat ember szorul orvosi ellátásra, igaz semmi bajuk nincs pár horzsoláson, és a hisztérián kívül. Éjfélre már kiürül a tér, egy héttel később pedig már senki sem tudná megállapítani, hogy mi zajlott le odabent...

-Mike! - Kiált a még mindig Hawaii inget viselő Jackson a másik lövész után. - Te ugye Brooklyn felé mész? El tudnál vinni egy darabon? A gyerekek ott várnak rám a vidámparkban, és ha sietünk, talán még belefér egy menet a hullámvasúton...

//New York város rendvédelmi hivatalának nevében köszönöm az együttműködést. Kérem a fegyintézetbe lépve adják át személyes tárgyaikat. A nagyját visszaszolgáltatjuk távozáskor. //

Logan még időben kapott el, így nem estem a földre. Izmai és adamantium csontváza elég biztos támasztékot nyújtottak, fel tudjak tápászkodni. Hálásan mosolyogtam rá ezért a kedves bókért, miközben ismét megtaláltam az egyensúlyomat.
-Köszi. Te is remekül festesz.
Mikor a bók levezető mondatát is elsuttogta és közelebb húzott magához, éreztem, ahogy az arcom jó szokás szerint égő pirosra gyúlt, mint minden legcsekélyebben zavarbaejtő szóra. Hiszen mi másra gondolhatott, mint...? Ezek szerint ő úgy tervezi, hogy ma... hogy mi... Erre meg sem tudtam szólalni, csak lesütöttem a szemem, és a kocsihoz totyogtam.
Bár általában jobban szerettem, amikor motoron utazunk, most jobb ötletnek tűnt az autó, mivel ilyen ruhában fel se tudtam volna ülni a Harley-ra. Logan igen tapintatosan most betartott minden sebességkorlátot, így hiába volt nyitott tetejű az autó, nem borzolódott össze a hajam, amit Sarah-val olyan nagy gonddal tűztünk össze, hogy biztosan tetszen az immár kormányt markoló férfinak.
-Ó, nagyon jó ötlet - bólogattam lelkes mosollyal. - Hát emlékszel rá, hogy szeretem a klasszikusokat?
Miközben elindultunk, finoman cirógattam meg a sebváltón nyugtatott kezét, de aztán eszembe jutott, amit a bejáratnál suttogott, megint borzasztó zavarba jöttem, és inkább kibámultam az ablakon. Út közben azért kellemesen el tudtunk beszélgetni, amíg nem gondoltam olyan dolgokra, amiktől a zsigereim mintha megszűntek volna létezni. Akkor egy kicsit elhalkultam, de nem sokáig, mindig sikerült összeszednem magam, hogy végül is nem ez lesz az első alkalom, és Logan utána biztos nem fog elhagyni. Még ha tényleg ma is fog megesni (ma?!), akkor is, legyek már őszinte magamhoz: én talán nem vágyom rá?
A mozinál, miután leparkoltunk és átvettük a jegyünket, vettünk egy zacskó pattogatott kukoricát meg egy narancslevet, aztán elfoglaltuk a helyünket. Szinte senki nem volt rajtunk kívül a teremben. Egy másik pá ült a terem túloldalán, meg két három másik vendég elszórtan. Mi a leghátsó sorban ültünk közepén, úgyhogy elég távol voltunk mindenkitől. Míg lementek a reklámok, kényelmesen elhelyezkedtem, a poharat beraktam a pohártartóba, a kukoricát Logan ölében hagytam, majd egy mély lélegzettel felkészültem a filmre, és a randevú kezdetére.
-Tudtad, hogy Orlok grófja valójában Drakula, csak az író örökösei beperelték a filmkészítőket, s ezért meg kellett változtatni egy csomó mindent benne? A címet, neveket, több részletet. Sokan nem tudják, hogy Nosferatu és Drakula valójában ugyanaz.
Ránéztem, és halkan felnevettem.
-Áh, miket beszélek, nyilván tudod. Te talán még eredetit is láttál belőle. Talán még találkoztál is Murnau - val.
Ahogy a film elkezdődött, előrelátóan azonnal megfogtam Logan kezét, hogy még biztos időben legyek. Nagyon régen láttam ezt a filmet, és már nem emlékeztem pontosan, hogy mikor jön az első ijesztő rész. Persze hazudnék, ha azt mondanám, hogy a film jobban érdekelt, mint a mellettem ülő férfi, aki valahogy képtelen volt ideges lenni a randevú miatt, vagy félni a filmtől.
Ahogy egymást követték az egyre horrorisztikusabb jelenetek, amik egy kivilágított, ismerős helyen talán nem lett volna ilyen rémisztő, de itt nagyon is megtették a hatásukat, egyre közelebb húzódtam Loganhez. El nem tudtam képzelni, hogy akik egyedül jöttek, hogy bírják. A film nagyjából közepére, már lehámoztam magamról a kényelmetlen cipőt, és felhúztam a lábam a székre, így a húzósabb részeknél be tudtam bújni a térdem mögé, bár volt, hogy Logan kezét is a szemem elé húztam, hogy biztosra menjek és a fülemet is befoghassam. Ilyenkor addig nem néztem fel, amíg el nem húzta a kezét jelezve, hogy már tiszta a levegő.

Lily valamiért nagyon feszültnek tűnik, és sajnos az út során sem döbben rá, hogy pontosan miről lehet szó, ám már csak ezért sem hajt gyorsabban a kelleténél amíg eljutnak a nagyvárosba, ahol aztán az éjszakai csúcsforgalomban pláne nem tud hajtani, így aztán a nő frizurája biztonságban van, egyenlőre...
-Gondolod elfelejtem az egyetlen embert, aki szereti a normális filmeket? - Kérdi nevetve. - Amikor felajánlottad, hogy nézzük meg a hét mesterlövészt a lakásodon, az első gondolatom az volt, hogy: "hozzám jössz feleségül?".
A kukorica neki sincs ellenére, s amíg a jegypénztárnál állnak sorban, akaratlanul is hallják a mögöttük álldogáló fiatal pár diskurzusát:
-Állítólag ez a világ legijesztőbb filmje!
-Nem tudom, mit vagy úgy oda, sztereóban megy egyáltalán a hang? Úgy hallottam nem is színes az egész...
-Na igen, ez igaz, viszont attól a film még nagyon ijesztő, ráadásul - itt kicsit sejtelmesebbé válik a fiatal férfi hangja - állítólag ebben a moziban gyilkolt meg valami rendőrt két mutáns szörnyeteg, és azóta a szelleme itt kísért, s ha valaki hangoskodik, annak először csak a fülébe suttog, ha pedig az sem elég, a székhez bilincseli, aztán pedig golyót röpít a testébe.
James csak a fejét rázza erre, fizet, és aztán kéz a kézben sétálnak Lily-vel a vetítő terembe. Út közben mosolyogva hallgatja Lily csacsogását, amikor pedig szabadkozni kezd, nyomban megrázza a fejét.
-Igen, tudtam, de igazából most látom ezt a filmet először. - Vallja be őszintén. - És a rendezővel sem találkoztam...azt hiszem. nem sok emlékem van róla, mit műveltem ilyen kevéssel az első világháború után.
Ahogy kezdetét veszi a horror, és a gróf szép hosszú zongorista ujjainak árnyéka először vetül a falra, miközben gazdájuk lassan oson felfelé a lépcsőn, mit sem sejtő áldozata felé, már nem csak a film néma, a közönség is. Mindez hatványozottan igaz szegény Lily-re, kinek James végül nem tudja tovább nézni a szenvedéseit, és miután leteszi maga mellé a kukoricát, két karjával felnyalábolja a nőt, és átülteti az ölébe, szemben magával.
-Így ni, ne félj, majd én megvédelek.
~Nem lesz nehéz, a fickó már évtizedek óta halott. Ócska egy vámpír.~
Szorosan magához öleli a nőt, majd ajkával megkeresi Lily ajkát, s egy hosszú csókban részesíti őt, hátha attól megnyugszik kissé.
-mit szólnál, ha a film után beülnénk valami kellemes helyre? Ismerek egy egész jó éttermet... - valamiért itt a "Sovány Moslék" ugrik be neki először, de azon nyomban elhessegeti a gondolatot - Szép tiszta hely, és marha jó a Steak is...
Lily feje felett kivágódik egy ajtó a vásznon, Logan pedig összerezzen a váratlan jelenettől, majd mintha mi sem történt volna fordul vissza a nőhöz.
-Hol is tartottam? Ja igen...hú, most ne nézz oda.
Annál is inkább közelebb húzza magához kedvese fejét, mert a kihalt mozitér egyik szegmenséből gyanús nyikorgás hangja terjeng a levegőben, mire csak egy fanyar mosollyal reagál.
-A mázlisták... - Majd elkerekednek a szemei, és ha tudja, még szorosabban a mellkasához nyomja Lily fejét. - Ne, ne....még ne nézz oda, ezt pláne nem szeretnéd látni. Hú, lehet még én sem...

A mögöttünk sorban állók eszmecseréje az itt történt bűntényről, a borzalmas gyilkosságról és ennek következményeiről, ami nem más, mint az itt azóta is kísértő meggyilkolt rendőr szelleme egészen addig nem zavart, amíg be nem értünk a moziterembe. Hiszen szellemek nincsenek, nem léteznek, soha nem is voltak, úgyhogy ne őrüljünk meg, úgyis egy horror filmet készülünk megnézni. De persze ez a bizonyosság és hidegvér hamar semmivé vált, amikor már benne jártunk a filmben. Néma film lévén párbeszédek, sikolyok nem voltak benne, de az ijesztőbb részeknél, a jelenetek nélkül talán teljesen könnyedén élvezhető zongorajáték olyan fenyegetően rémisztő erővel bírt, hogy még azt sem bírtam, arról nem is beszélve, hogy miután átértékeltem, vajon lehetséges-e, hogy esetleg mégis itt maradt halála után annak a rendőrnek az evilági lenyomata, minden apró neszre akaratlanul is szétnéztem, hogy nem épp most jelenik-e meg, hogy bosszút álljon azokon, akik békésen moziznak, miközben őt rútul megölték itt, legyen szó akár csak jelentéktelen zörgésről, ahogy valaki a zacskója mélyére nyúlva maradék pattogatott kukoricáért kotorászik, esetleg szörcsögő hang, ahogy a maradék üdítőjüket isszák, vagy valami furcsa, nyikorgó hang a terem másik végéből, ami ha van Isten, nem Nosferatu, csak valakinek nagyon kényelmetlen az ülése, és próbál elhelyezkedni.
Nem ellenkeztem hát, amikor Logan átültetett az ölébe, de hogy azért mentsem, ami menthető, úgy helyezkedtem, hogy oldalt foglaljak helyet a lábain, hogy azért időnként a vászonra tudjak tekinteni - persze csak akkor, ha szerinte már nem lehetett ebből baj. Volt persze, hogy túl korán néztem oda. Például az ajtós jelenetnél, amikor az ajtó magától kinyílt, aztán megjelent Orlok grófja, és lassan elkezdett jönni előre...
Az első után még sok csók csattant, mivel hamar rájöttem, hogy a szemem úgyis csukva van csókolózás közben, a fülemet is be tudom fogni közben, ráadásul az kellőképpen elvonja a gondolataimat az ijesztő dolgokról addig, amíg ismét olyan részhez érünk, amit már én is tudok nézni. Arról nem is beszélve, hogy milyen kellemes. Egy idő után pedig elértünk arra a szintre, amikor már az sem érdekelt, ha a világ legrelaxálóbb, leggyönyörűbb, legbékésebb jelenete került vetítésre, akkor is inkább Logan karjai közé bújva engedtem át magam a belőle áradó gyengédségnek és szerelmes kényeztetésnek csókok, ölelések formájában. A film végét már nem is láttuk.
-Hogy bírtad végignézni? - kérdeztem, amikor már ismét világos volt, és mindenki szedelőzködni kezdett.
Ahogy én is nagyot gyújtózva körülnéztem, megláttam az első sorban ülő párocskát, aki a hirtelen fényáradattól egy kicsit riadtan pattant fel, a lány gyorsan megigazította le- és felcsúszott felsőjét, a fiú ugyanezt tette a nadrágjával, aztán mindketten a kijárat felé vették az irányt. Kicsit megszeppenten néztem Logan felé. Talán ő is erre számított? És most csalódást okoztam neki? Vagy eddig nem gondolt rá, de most már igen? Igaz, csókolózás közben néha éreztem, mintha valami mocorogna alattam, de inkább nem foglalkoztam vele.
Megköszörültem a torkomat, és mosolyogva néztem rá.
-Hát... nekem nagyon tetszett. Még egy filmet sem élveztem ennyire - mondtam, és felágaskodva újabb csókot nyomtam az ajkára.
Kifelé menet bármilyen nehéz is volt úgy haladni, azért nem engedtem el a kezét. Egyrészt azért, mert bármennyire is csak a felét láttam a filmnek, azért még a hatása alatt voltam, másrészt azért mert... csak. Ő volt Logan, és én szerettem, még jó, hogy a kezét akartam fogni.
-Mit mondtál, hova is megyünk? - fordultam hozzá, amikor már kiértünk.
A szemem sarkából láttam, hogy a benti párocska viháncolva eltűnik a vécében, titokzatos módon mindketten a férfiben, de inkább hátat fordítottam a képnek, és Loganre figyeltem.

Szerencsére a terve beválik, és sikerül annyira lenyugtatnia barátnőjét, hogy végül hozzá hasonlóan őt sem hatná meg a legkevésbé sem, ha akár még igaz is lenne a história a meggyilkolt kopóról - bár a falban található foldozgatások, melyek golyónyomokat rejtenek kissé gyanúsak - vagy akár az, hogy ha itt állna mellettük a kísértet. Az idejét sem tudja már, mikor érezte magát ilyen jól egy moziban - talán mert még soha - s mikor a film véget ér, s újra fényárban úszik a szoba, gyengéden megcirógatja Lily arcát, ki fél óra után most először távolodik el olyan messzire az ajkaitól, hogy meg is tudjon szólalni.
-Nem volt olyan vészes, igaz az ijesztő részeket eltakarta az ölemben ülő dögös szőke - kacsint rá, mielőtt még felkelnének onnan. - Azt hiszem ez az új kedvenc filmem, amit csak félig láttam...vagy annyira sem.
Közben azért észreveszi, milyen feszült szegény Lily, bár ehhez nem kell sasszemnek lenni, elég feltűnő ahogy egész este reszket, főleg amikor arra a galamblelkű párocskára vetődik a tekintete az első sorban, kik nyilván azért váltottak jegyet erre az előadásra, mert arra számítottak, hogy senkit sem fog érdekelni a műsor. Szóval, az egyértelmű, hogy Lily valamiért nagyon izgul, már csak az a kérdés, hogy miért, végül is ez nem olyan randi, aminek komoly tétje van, hisz ennek a végén nem a búcsúcsók dönti majd el, hogy egy pár maradnak-e hisz...
~Na várjunk csak...~
Hirtelen eszébe jut, a jelenet, ahogy a karjaiban fekvő kedvese a pokróc mélyére süllyed a vadonban, majd, hogy mi köze van ennek a párocskához, kik most a wc-t támadják be, és hirtelen...hát ha nem is világosodik meg, de legalább van egy gyanúja, ami elég valószínűnek tűnik.
~Azt hiszi, hogy én ma...? Hát, végül is nem téved nagyot, főleg ebben a szexi fehér ruhában de...de ebből nekem megint hideg zuhany lesz este, már érzem.~
-Csak ide szembe - feleli, mikor rádöbben, hogy kérdeztek valamit. - Gondoltam egy ilyen film után nem szeretnél nagyon száguldozni...vagy igen? Ha gondolod, tudunk úgy hajtani, hogy ne érjen utol ez a nagy műanyag vámpír.
Ha mégis megfelel az étterem, a külső teraszon foglalnak helyet, hisz dög meleg van, ráadásul egészen szép ez a nyári este itt, a belvárostól távol. Miközben egyik kezében az étlapot tartja, a másikkal gyengéden megpaskolja kedvese kezét, s rámosolyog.
-Egyébként, ha nagyon szeretnéd, ma már akár alhatsz a saját ágyadban is... - Kezd bele bátortalanul, s nagyon reménykedik benne, hogy Lily nem érti félre arra utaló célzását, hogy ha neki nincs kedve hozzá, ma este ő sem tervezte...azt...
~Te jó ég! Már gondolatban is finomkodom! Tényleg ennyire béna lennék a normális randizásban?~
-Úgy értem, én szeretnék elsietni semmit, végül is, mi aztán ráérünk, nem igaz?

Hangosan és a kényelmetlen témától való elkanyarodás feletti örömtől felszabadultan nevettem.
-Édes vagy, de ha csak ide megyünk szembe, akár sétálhatnánk is - simogattam meg a karját. - Ha meg esetleg mégis ránk támadna egy filmes kellék, csak rávillantod azt a gyilkos tekintetedet, és máris nyüszítve iszkol vissza a koporsójába.
Bár meg mertem volna esküdni, hogy az imént mintha bántotta volna valami, legalábbis olyan furcsán nézett, de sikeresen meggyőztem magam, hogy csak képzelődtem. Karjába ölelve haladtam hát mellette, és hagytam hadd vezessen, én nem nagyon voltam ismerős ezen a környéken. Végül egy kellemes berendezésű teraszon ültünk le, ahol a kedélyes pincér máris hozott nekünk egy-egy étlapot. Ahogy azt kell, azonnal belemélyedtem, de közben természetesen ügyeltem rá, hogy ujjaim egy pillanatra se váljanak el Logan ujjaitól.
~Hmm... ez a gyros-tál nem is néz ki rosszul... MICSODA?!~
-Én... én sajnálom -mentegetőztem azonnal. - Igyekeztem nem útban lenni, és tudom, hogy sok könyvem van, meg nyilván már megszoktad, hogy egyedül vagy, és nem kell osztoznod semmin, de én megpróbáltam minél kevésbé útban lenni... ne haragudj, ha... ezek szerint nem sikerült - sütöttem le bűnbánóan a szemeimet. - Én még sosem éltem együtt senkivel... még ennyire sem... nem tudom, hogy kell...
Aztán csak kiderült, miről volt szó, én pedig nem tudtam eldönteni, hogy melyiknek örültem volna jobban a vélt vagy a valós problémának. Akárhogy is, a valóssal kellett kezdeni valamit. Logan pedig megérdemelte az őszinteséget. Akkor is, ha alig bírtam kinyögni, mi is volt a gond, annyira kellemetlen volt a téma, és annyira zavarban voltam tőle.
-Nem arról van szó, hogy én ne gondolnék rá... hogy ne vágynék rá... csak tudod... eddig minden kapcsolatom addig tartott, amíg nem... csináltuk. Aztán mindig kiderült, hogy csak ennyire kellettem, nem is szeretett, én pedig megint csak egy hülye voltam, akit könnyű volt átverni. És még Gordon is... ne is beszéljünk róla! Tudom, hogy te nem vagy ilyen, de értsd meg, én... még mindig bennem van ez a félelem. Azt hiszem, a múltkori volt az utolsó, hogy csőbe tudtak húzni. Illetve tudtak volna. Hála neked.
Mély levegőt vettem, és aggódva néztem rá.
-Tudsz még várni egy kicsit? Vagy nem kicsit... nem tudom. De ne vedd magadra - ijedtem meg hirtelen, és két kézzel ragadtam meg a kezét. - Ne hidd, hogy rosszat feltételezek rólad, hiszen szeretlek, Logan, mindennél jobban szeretlek, csak ez... még nekem nem megy.

~Édes lennék? Hát, te tudod...minden esetre ez új nekem.~
-Biztos? Van vagy 8 sávos ez az út. Á, tudod mit, ennyi kaland még belefér!
Minden reménykedése ellenére Lily--nek sikerült félreérteni a dolgot, és már éppen felkapná mindkét kezét, hogy tovább mentegetőzzön, hogy nem, egyáltalán nincs ő útban, és imádja a könyveit, ráadásul amióta a szobájában él csak nagyobb lett a rend, hiába hordott be oda 10 doboz holmit, meg néhány szekrényt, de mire megszólalhatna, Lily már rátér a következő témára...
-Hé, nyugalom - szól, s előre hajol az asztal fölött, majd két hatalmas keze közé rejti a hozzá képest apró és törékeny nő kézfejét. - Még szép, hogy...
~De jó lenne rávágni most az asztalra, és meghágni, mint egy oroszlán!~
-...nem gond...tényleg, fejen állva is kibírom még....
Újra elakad a szava. Magában megállapítja, hogy ez a beszélgetés talán valamivel könnyebb lenne, ha nem kéne abba a két gyönyörű szemébe bámulnia ennek a nőnek, kinek angyali angyali arca mindig mosolygásra készteti őt, és akinek most tökéletesen belelát a dekoltázsába, pedig nincs is túlzottan kivágva ez a ruha...
-Khmm...szóval, mielőtt még végleg belezavarodnék...nem kell aggódnod, úgy értem, 170 vagyok, a háziorvosom a lihegéstől is eltiltana...
~De szépen megfogalmaztam, hogy az utolsó doki aki látott meg akart folytatni...hmm, ő is egész jó n...~
-Szóval tényleg ne aggódj, tök jól bírom, de tényleg.
Arca elé emeli az étlapot, majd egy pillanattal később akkorát bök az egyik fogásra, hogy majd átszakad a lap.
-Azt hiszem megvan, én mit fogok enni. 3 személyes grilltál! Nagyon jól hangzik! Inni pedig sss...
Mielőtt még kimondaná a sört, elgondolkodik. akar ő ilyen keserű szájízt magának, amikor a legédesebb nő a világon folyamatosan őt csókolgatja? Talán inkább mégsem...
-Sárgabarackturmix? biztosan nagyon finom...legyen...
Mivel azonnal összecsukja az étlapot, fel sem tűnik neki, hogy a sörrel jobban járt volna, egy ugyanis egy barackpálinkás turmix, amit így rendel véletlenül, de ennyi még belefér.
-Egyébként, nincs is olyan sok könyvet...vagy úgy érted az mind a tiéd? Én azt hittem a városi könyvtár kért meg, hogy vigyázz rájuk a renoválás alatt. - Ismeri már őt annyira, hogy tudja, hajlamos ezt is komolyan venni, ezért szédületes sebességgel nevet fel, és cirógatja meg a nő arcát. - Sosem voltál útban. Tudod, mennyire utálok egyedül élni? Az örökkévalóság elég...magányos tud lenni...
Közben a pincér felveszi a rendeléseiket - már ha Lily marad a Gyros tálnál, és ő is kiválasztotta mit inna - egy perccel később Logan pedig már a kezében tartja a hatalmas poharát turmixot, a kunkori szívószállal.
-Ez egy kissé túlzás... Hmm, viszont nagyon finom...olyan ismerős az íze...megkóstolod te is?

Hálásan mosolyogtam rá, és finoman cirógattam meg a az enyémekkel összekulcsolódó ujjakat. Logan türelme, megértése nagyon jól esett. Egészen biztos voltam benne, hogy ő nem olyan, mint a többi férfi, ő mellettem marad a várakozás és a beteljesedés korszakában is. Rá számíthatok. Ő... tényleg szeret.
-Te vagy a legjobb - hajoltam hozzá közelebb, hogy apró csókot nyomjak az ajkaira.
Igaz a lihegés azok közé a szavak közé tartozott, amik kifejezetten élénk képsorokat tudtak megjeleníteni előttem, ezek hatására pedig kissé lejjebb csúsztam a helyemen. Bármit mondott is, hát ő is gondolt rá! És miért ne gondolt volna, elvégre életerős férfi, akinek szükségletei vannak, ráadásul most már kapcsolatban él. Biztos jól döntöttem, amikor elhatároztam, hogy jobb lesz még várni? Az a lihegés...
-Azt hiszem, én most innék egy sört - mondtam a pincérnek, mikor már csak az én italrendelésem hiányzott.
~Muszáj némi alkohol ide, amikor erősnek kell lennem és tartanom magam, erre Logan elkezd a lihegéséről beszélni! Lehet, hogy direkt csinálja? Mondjuk akárhogy is, remélem nem lesz sokkal több ilyen megjegyzése, mert én sem vagyok kőből.~
Erőteljes ételválasztására azért rendesen összerezzentem, és kicsit meg is lepődtem rajta, hiszen ember nincs, aki ennyit bírna enni, de lehet, hogy itt mindenből kis adagokat hoznak, és azért ilyen előrelátó. Én azért maradtam a gyros-tálnál, mert én annyira sokat nem is szoktam enni.
Különös elméletére már éppen válaszolni akartam, hogy dehogy a könyvtárat még csak nem is renoválják, de nálam egyébként se lenne annyi hely, ilyen helyzetekre van külön hely, de most szó sincs ilyesmiről, amikor Logan felnevetett, én pedig először összezavarodtam egy kicsit, de aztán én is vele nevetem.
-Te galád - böktem orron, de azért jóleső mosollyal dörgöltem bele az arcomat a hozzáérintett nagy, erős, meleg kézhez.
Mikor már mindketten megkaptuk az italunkat, ő a mókásan tekergőző rózsaszín szívószálas barackturmixot, én pedig a kecses pohárba töltött aranyló folyadékot, előbbi zavarom szinte teljesen elmúlt. A kényes témát letudtuk, tisztáztunk mindent, és még mindig szerettük egymást, szóval teljes bizonyossággal kijelenthetem, hogy nagyon is jól kerültünk ki belőle.
-Köszi - kaptam el a számmal a szívószálat.
A következő percben égő torokkal köhögtem, és próbáltam szétpislogni a felgyülemlő könnyeket, amit a váratlanul erős szeszes üdítő okozott.
-Azt hittem, ez csak barackturmix - néztem rá meglepetten még kissé elhaló hangon. Aztán vettem egy mély levegőt, hogy túlessek ezen a váratlan meglepetésen, és vigyorogva nyújtottam felé a sörömet. - Te is megkóstolod az enyémet?

-Ezt már mondták - feleli mosolyogva, majd viszonozza a csókot - igaz, más értelemben.
~Az nem volt ilyen kedves dolog...~
Viszont, úgy tűnik, minden igyekezete ellenére sem tudja pár percnél tovább megnyugtatni a nőt, sőt, lehet jobban járna, ah csendben maradna, ugyanis épp a szavai azok, amiktől szegény Lily folyton folyvást zavarba jön, és visszaterelődnek a gondolatai a szexre, és kivételesen nem az a cél!
-Hogy mit...? - Kérdi döbbenten, amikor meghallja Lily választását, s pár másodpercig csak mered maga elé, mint aki nem egészen biztos benne, hogy ez az egész csak álom, vagy valóság, aztán elismerően elmosolyodik. - TE vagy a legjobb.
Az orra ellen elkövetett merénylet után elkapja a nő kezét a levegőben, de legalábbis megpróbálja, ám a nő nagyon elemében van, és ha nem akar kárt tenni a kézben, ő sem mozoghat olyan gyorsan, mint szokott, így simán megszökik előre, egyenlőre. A következő pillanatban Lily már prüszköl, ő pedig gyanakodva tekint a turmixára.
-Igen, én is... - a pohár fölé hajol, és beleszagol - áhhá, ezért volt ilyen fura íze.
A következő kérdésre bólint, majd félretolja a felé nyújtott sört, s miután kijelenti, hogy igen, nagyon meg szeretné kóstolni, két kezét a nő arcára teszi, majd közelebb húzza magához, ő maga pedig fél úton találkozik vele, s egy hosszú szenvedélyes csókban részesíti söröző szerelmét.
-Hmm, jó az ízlésed. - Dicséri meg, aztán újra a korsóra tekint, és még mindig nem tud nem csodálkoznia dolgon. - Azért, erre nem számítottam...azt hittem te sosem alkoholizálsz, vagy legfeljebb koktélozol... - kicsit furcsán veszi ki magát, hogy közben szájába veszi a szívószálat, s egy jó adag színes lötty ömlik le a torkán. - Az enyém kezd kiürülni, kérjek még egy kört? Ahogy ismerem az éttermeket, kb hatszor lassabban készülnek el, mintha én főznék...beleértve azt is, amíg levadászom az állatot.
Ha Lily beleegyezik, akkor percekkel később már meg is kapja második korsóját, James pedig a második turmixát. Savanyú képpel méregeti a bögrét, de aztán vállat von, és szájába veszi a szívószálat.
~Végül is nem gondolatolvasó a pincér, mit vártam, mit kapok, ha az mondom, hozzanak még egy kört?~
-Ó, jut eszembe, az igazgató végre visszatért a suliba, úgyhogy mostantól nem vagyok a főnököd. Neki viszont lehet nem ártana bemutatkoznod majd. Ne félj, nem harap, sőt, egyesek szerint kimondottan... - a mondat vége felé érezhető, hogy nehezére esik elfojtani egy kárörvendő kacajt - ...aranyos, mint egy játékbaba.

-Hát nem túl nehéz elképzelni, hogy másban is te vagy a legjobb - mosolyogtam rá, és lábujjhegyre állva adtam neki egy eszkimópuszit.
Nem akartam, hogy a randevú ilyen feszélyezett hangulatú legyen, ezért inkább lezártam magamban a témát, elvégre, amit kellett, elmondtam, és Logan is megértette, és nem erőltette a dolgot. Szóval akár lazíthatok is, minden nagyszerű lesz.
-Most mit csináltam? - értetlenkedtem lelkesedését hallva.
A váratlan töménnyel ízesített turmix után szükségem volt egy kis szájöblítésre, úgyhogy nagyot kortyoltam a sörömből, hogy lemossam vele az égető ízt, ami helyett egyszerű tejszínes, gyümölcsös, cukros frissítőre számítottam.
-Nem volt odaírva, hogy alkoholos? - kérdeztem furcsállva.
Aztán eszembe jutott, hogy a habot nem ártana eltávolítani a szám fölül, mert így olyan lehet, mintha bajszom lenne, úgyhogy egy mint a kocsi ablaktörlője suhant végig a nyelvem egyszer-kétszer a habos felületen, mielőtt Logan felé nyújtottam a poharamat. Neki viszont egészen más elképzelése volt arról, hogy szeretné megkóstolni az italomat. A édes, hosszú csók után akár terroristák is támadhattak volna ránk, mint az első találkozásunkkor, akkor sem tudtam volna abbahagyni a a mosolygást.
-Ha gondolod, majd a gyrost is megkóstolhatod - kacsintottam rá.
Bókjára megvontam a vállam.
-Ritkán iszom alkoholt, de hát amikor piknikeztünk, akkor is bort ittunk. De most úgy megkívántam a sört. Viszont azt nem mondanám, hogy különösebben jól bírom, ráadásul még csak nagyjából a negyede fogyott el, úgyhogy azt hiszem, egyenlőre elég nekem ez az egy pohár - mosolyogtam rá.
Kifejezetten mulatságos volt, ahogy a nagy izompacsirta, a nagy harcos, a rettenthetetlen Rozsomák gyümölcsturmixot szürcsölt a színes, kacskaringós szívószálon át, de azért nem nevettem ki, bármennyire is megrándult a szám sarka valahányszor újabb kortyra csücsörítette a száját.
-Ó, természetesen - bólogattam. - Holnap akár sort is keríthetnénk rá... mármint... talán nem ártana, ha te is velem jönnél, ugyanis akkor már egy kalap alatt tisztázhatnánk ezt a munkahelyi ,,románcot". Nem tudom, mennyire nézik az ilyesmit jó szemmel a Xavierben, de jobban örülnék, ha nem ütköznénk akadályokba. Hogy is hívják?
Közben megérkezett a vacsoránk, de mielőtt hozzáláttam volna, még egyszer megcirógattam a kézfejét.
-Egyébként - hunyorogtam rá vidáman - ez azt jelenti, hogy még több szabadidőd lesz? Nem fog már lefoglalni az a sok papírmunka, meg ügyintézés, igaz? Ennek kifejezetten örülök.

Lily amilyen kedves, és jólelkű leányzó, teljességgel félreérti, hogy pontosan mi is az, amiben ő még remekel, és talán jobb is ez így, hisz kétséges, hogy nagyon odalenne a darabolós gyilkosokért. Na persze, lehet, hogy ebben is téved, végül is ez a nő képes meglepni őt, nem is kicsit.
-Semmi, csak...direkt nem sört ittam, mert féltem, hogy utálod az ízét erre...
~Erre kiderül, hogy több közös van bennünk mint gondoltam volna? Na jó, ez mondjuk még nem a világ, de akkor is...~
-De, lehet - vallja be, s újabb emberes adagot kortyol a sárga színű édesen bódító italból. - És most, hogy mondod tényleg bort ittunk akkor is, csak épp... Gondoltam a kedvedért megpróbálok kicsit rendes fickó lenni...Látod, mondtam, hogy mindig a legrosszabbat hozod ki belőlem te!
Mintha csak erre várt volna, Lily lenyalja a habot a szájáról, James pedig egyre kerekedő szemekkel figyeli a mutatványt, kezei pedig szinte már belemélyednek a szék lábaiba, amit egyre növekvő erővel szorít.
~Hát ilyen nincs, ez a csaj az őrületbe fog engem még ma kergetni.~
-Neked amúgy nincs meleged? - Kérdi, hogy elterelje a témát zavaráról, majd egy könnyebb mozdulattal lekapja magáról a felsőjét, felfedve két igencsak kidolgozott karját. A dzsekit maga mögött teríti a székre, aztán visszafordul kedvese felé, még pont időben, hogy elkapja a pillantást.
-Meg is fogom, ebben biztos lehetsz - feleli sejtelmesen, majd gondolatban két kézzel hessegeti el a képet, ahogy a szósz véletlenül a völgybe ömlik, és nincs szalvéta amivel le lehetne törölni ezért...
~Elég legyen odafent! Meg lent is...~
-Hmm? Ja igen... Adam Windsor-nak hívják...asszem doktor is, amikor éppen csajozni akar, hiába mondom neki, hogy a századossal többre menne. Amúgy ne aggódj, biztos vagyok benne, hogy kedvelni fog téged.
~Hmm...valójában...mázli, hogy én láttam meg előbb! Na nem mintha nagy nőcsábász lenne, de Lily pont olyan nőnek tűnik, aki el tudná viselni a rendmániás Windsor-t...~
-Nincs amúgy egy húgod véletlenül? na mindegy, szóval, ne aggódj, nem mi leszünk az elsők, akik így dolgoznak itt együtt. Ami azt illeti, ijesztően gyakran fordul elő az ilyesmi...

Logan magyarázatára felnevettem, aztán áthajolva az asztal fölött most én ragadtam meg az arcát, és cuppanós csókot nyomtam az ajkaira... aztán még egy párat.
-Ez nagyon édes - kuncogtam. - Komolyan. Így odafigyelsz minden kis apróságra! Nagyon jól esik. - Még egyet cuppantottam a szájára, aztán visszaültem a helyemre.
Amikor bevallja, hogy talán tényleg oda volt írva, hogy alkoholos megint felnevettem, de ezúttal csak halkan. Arra meg, hogy miért rendelte pont ezt, pont azért, mert azt hitte, hogy alkoholmentes... hát az előbb már megkapta érte a jutalmát, és bár nagyon szívesen hajoltam volna ismét az ajkaira, nem akartam, hogy kipenderítsenek minket innen közszeméremsértésért. Lesz még elég alkalmunk a gyengédségre. Viszont ilyen helyzetekben az emberi test eléggé követelőző tud lenni, úgyhogy hogy lefoglaljam valamivel a számat, bár épp most távolítottam el a számról a habot, újabbat kortyoltam.
Ekkor Logan olyat tett, amitől nagyot koccantak a fogaim a pohár szélén, én pedig kiguvadt szemmel néztem előbukkanó két kidolgozott, formás karját. Pedig nem is volt olyan nagyon meleg, a legtöbb férfi öltönyben ült itt, és nem látszódott rajtuk, hogy akár a legenyhébb formában is gondot okozna nekik a hőmérséklet. Viszont valami azt súgta, hogy ugyanaz tehet arról, hogy hirtelen nekem is melegem lett, mint ami az arcom kigyúlását eredményezte.
~De hát én mit tettem? ~ - morfondíroztam, miközben újra lenyaltam a számról a habot. - Nem csi.. Óóó! De hát én csak... nem is azért... Háborút akar a galád? Megkaphatja!~
-De, ami azt illeti tényleg elég nagy itt a forróság - sóhajtottam nagyot, hogy a mellkasom jó magasra emelkedett, majd lejjebb húztam a ruhám felső részét, hogy a dekoltázs még jobban elmélyüljön, és feszüljön is az anyag. - Ami azt illeti, szinte lángolok.
Felvettem a szalvétámat és a fejemet hátradöntve, lehunyt szemmel kezdtem finoman hozzá-hozzáérinteni a puha anyagot a nyakamhoz, nemlétező izzadtságcseppeket törölgetve le onnan, majd egy jóleső, halk szusszanás után visszatettem a szalvétát az ölembe, és lágyan mosolyogva néztem Loganre.
-Látod, az embernek mindig más kell, mint ami éppen van. A vadonban az nem volt jó, hogy hűvös volt és esett az eső. Emlékszel, hogy megáztunk? Mindenem csurom víz volt, csak úgy tapadt rám a ruha, ráadásul nem is volt mibe átöltöznöm, úgyhogy miután levetkőztem, be kellett érjem azzal, hogy bebújtam a hálózsákodba.
Nosztalgikus mosollyal kacsintottam rá, és úgy tettem, mintha nem láttam volna, hogy a szomszédos asztalnál ülő két üzletembernek tűnő, idősödő férfi közül az egyik óvatosan felénk fordult, és nagy szemekkel meredt ránk.
~Uh, lehet, hogy nem ártana egy kicsit halkabban felvennem a harcot Logannel.~
-Örülök - feleltem Windsor igazgató leírására. - Én nagyon fogok igyekezni, hogy jó munkaerő legyek. És egyébként nincs húgom, egyke vagyok.

~Már megint ez az édes dolog! Ha még sokat mondja, lehet el is hiszem neki. Istenem, remélem senki sem fog hallani erről a suliban! Bár...akad olyan, aki el merné hinni ezt?~
Alkoholos turmixa majdnem az orrát át szökik ki testéből, amikor meglátja micsoda galádságot művel vele szemben élete szerelme, s ismerve Lily-t, percekig csak gyanakodva figyeli őt, hogy most mégis mi a fene folyik itt.
~Na jó...ezt most már biztos, hogy direkt csinálja! Mármint...végül is ez Lily...de nem, ki van zárva, ezt direkt csinálja!!!~
-Ugy...ugye? - Kérdi rekedt hangon, és nagyot kortyol az italából. - Kedvem lenne lelocsolni magam egy vödör jeges vízzel.
Néha már alig kap levegőt, ahogy Lily azt ecseteli, hogyan feküdtek a hálózsákban, szinte teljesen meztelenül, pár perccel később pedig igencsak bánja már, hogy farmerben jött, és nem valami olyan anyagból készült nadrágban ami...jobban nyúlik. Agonizálásában csak addig tart szünetet, amíg vet egy gyilkos pillantást a két férfire, akik elég érdekesen kezdik méregetni barátnőjét, de aztán visszafordul kedveséhez.
~A harc hát legyen harc!~
-Ilyen meleged van kedvesem? Biztos, mert útban van egy a nagy tábla a ventilátornak, várj, arrébb teszem. - Ezzel felpattan, és izmait megfeszítve arrébb teszi a súlyos fémlábakon álló fatáblát, melyre a napi menüt szokták kiírni, többek között. - Így ni, most már jobb? - Kérdi, kissé lihegve a mázsás tárgy megmozgatása után.