Re: Mutánsfalva

by **Gregory S. Severald** Kedd Okt. 23, 2012 4:55 pm

-Fene tudja, X gén velejárója lehet...
Úgy tűnik ez a zavartság anélkül is hamar eltűnik hogy próbálnék neki segíteni. Ahogy körbe körbe járkált kissé összébb húztam magam. Csak úgy mint egy rendes ember. Zavartan követtem a tekintetemmel. Szégyelltem magam így kissé kezdtem kényelmetlennek érezni a vizslató szempárt, hát még mikor rádobott pár lapáttal.
-Nem tudom, szerintem ennél összébb nem fogok menni... De így se vagyok sokkal magasabb nálad... sőt... max a hajam nem?
Felhúztam a pólómat, megnéztem majd megsimogattam a hasam.
-Aha, rengeteget eszek... bár kezdek éhes lenni... és
Ekkor felcsillannak a szemeim.
-Azt mondod van kajátok? Nálunk most nincs ki főzzön... Fater lusta, anyu... még nem láttam konyhába csak... kehm...szóval sejted "veszekedtek" apával...
Tettem kézzel is macskakörömbe a mondandómat. Nálunk nem a veszekedés a hangos és kártékony hanem a békülés... A fenn említett eset után is 1 hétig tatarozták a konyhát. Miért kell mindig "veszekedniük" azon amikor fater utazik el, a házat meg félig rommá verve rénk hagyják... Aztán a szóban forgó baba arcom szóról szóra egyre vörösebb lett. Behúztam a nyakam, majd hátra nyúltam a pólómért és a fejemre húztam, hogy takarjam. Onnan kukucskáltam ki. Hasam pedig hangosan megkordult. Amitől kínomban még fel is nevettem.
-Ehhh....

by **Ratna Nayar** Kedd Okt. 23, 2012 10:30 pm

-Nem-e? -kérdezek vissza Theo kérdésére egy széles vigyorral- Nehogy azt hidd, majd 50 éves korod körül, elkezdesz összemenni, meg vaksi lenni... -bíztattam vidáman, még a vállát is megveregettem.
Na, a pólófelhúzás csak újabb olaj a tűzre, hogy agyonszekáljam csórikámat.
-Aha, rengeteget eszek... mondta Theodore, az etióp éhező. Te, figyelj már, zongorázni lehetne a bordáidon, így meg lehet számolni őket.
Aztán ahogy magyarázkodni kezd, csak a fülemre tapasztom a kezem és elfordulok.
-Neeeeeee, nem akarom hallani, nem érdekel, nemnemnemnemnem..... Ne kezdd megint ezt a veszekedős izét. Nálunk a konyház főzésre használják, és igen, van kajánk... vagy legalább valami maradék biztosan. De mondom, a te keresztanyád, ha meglátja, hogy így le vagy gatyásodva, tuti hogy addig töm kajával, amíg legalább pár kilót magadra nem kapsz... Bár...
Felnézek az égre: a nap még lemenőben a horizonton, már a hold is fent van az égen, néhány csillag sejlik fel itt-ott...
-10 óra múlt, ilyenkor már tuti alszanak. Anyu legalábbis, fater meg olyan gyakran szokott főzni, mint Greg bácsi templomba járni, szóval én a helyedben inkább megvárnám a reggelit. De nyugi, elég reggel 6-ig kibírnod valahogy... Aztán a bálig felszedni pár kilót, különben papírsárkány lesz a jelmezed! Én pedig most megyek, ideje visszafoglalni a szobámat... Szevasz Theo! -búcsúztam tőle, majd visszaindultam az ablakom előtt lévő fa felé, hogy arra másszak vissza a szobámba, amerre kiszöktem...

//Köszi a játékot Smile

//

by **Gregory S. Severald** Kedd Okt. 23, 2012 10:52 pm

-Azon én tudok segíteni.
Vigyorogtam ki a póló alól. Majd hogy kényelmesebb legyen inkább lehúztam a fejemről és rendeltetés szerűen használtam a ruha darabot.
-Főzésre....
Néztem rá megrökönyödve. Bár így már érthető volt hogy mit keres minden házba egy ilyen helység. Nálunk valahogy ilyesmire nem igazán volt használva, mint a Főzés... Jó Ratna-néni néha garázdálkodott valamit de a másodiknál besokallt, mert nem volt semmi kéznél.
-Fater azért eljár templomba... "gyónni"... De a reggeli jólesne. Mondom otthon nincs semmi...
~Csak nem tudom kibírom e addig...
Üresen korgó hasamat kezdtem el simogatni elképedve, majd én is felnéztem az égre. Tényleg későre járt, kezdett hűvös is lenni. Közben még azon filóztam, hogyan bírom ki reggelig. De mire rájöttem hogy átkérném magam hozzájuk aludni addigra Mira szinte haza is ért.
-Rendben, szia.
Még megnéztem, hogy bemászik a házba aztán egy kordulás eszembe juttatta hogy nagyon éhes vagyok. Utamat haza felé vettem.

// Én is köszi Smile

//

by **Szellem** Szomb. Jan. 11, 2014 1:51 am

-Semmi baj, már majdnem sikerült. - Mondom komolyságot erőltetve a hangomba, miközben felborzolom Lucy hosszú haját. - Komolyan mondom, az erdő felett amikor elkezdtél rám lövöldözni, hogy ne tudjalak beelőzni, már komolyan aggódni kezdtem. Igazán zseniális húzás volt sokkal előbb felszállnod.
Közben felérek az ablakához, amit egy mozdulattal feltolok, majd előzékenyen meghajlok előtte, hogy berepülhessen rajta.
-Csak utánad hercegnőm. Amúgy, te felejtetted égve a villanyt?
Gyanakodva vonom fel a szemöldököm, most hogy látom, a 10. emeleti szoba tényleg fényárban úszik. Végül követem Lucy-t, biztos ami biztos. Ha valaki itt akar neki csapdát állítani, azt látnom kell. Nos, tényleg ül Lucyfer ágyán valaki, de nem a titokzatos támadó, akire számítottam, hanem...
-Ratna! Nahát, micsoda kellemes meglepetés!
~Elképesztő, hogy bárhova megyünk, egy családtagba botlunk bele.~
-No, akkor talán én megyek is, gondolom nem vágytok a társaságomra...

by **Ratna Nayar** Szomb. Jan. 11, 2014 2:14 am

Alapvetően csak meg akartam kérni Lucyt, hogy segítsen egy kicsit Mirának, miután már megint kiderült a tanári értekezleten, hogy bukásra áll egy tantárgyból... Az eszem megáll, komolyan, nem is értem, kire üthetet a gyerek. Emlékeztem, hogy ma Lucy későn végez, így aztán direkt nem zavartam addig, amíg tanult, most azonban lassan vacsoraidő, szóval akár jöhetne is segíteni tálalni, hogy aztán... De álljunk csak meg egy percre? Arról aztán végképp nem volt szó, hogy nem lesz a szobájában. Hiába kérdeztem meg a többi diákot, akik ebben a szárnyban laknak, senki sem tudta, hogy merre kószálhat drága elsőszülöttem, pedig még a képességemet is bevetettem, hátha kiderül, hogy hazudtak, de... sajnos nem. Kénytelen, kelletlen várnom kellett. Először csípőre tett kézzel, de aztán hamar meguntam a várakozást, és gondoltam, inkább valami hasznossal töltöm az időt, rendet rakok trehány leányom szobájában - úgy is ráfér, amilyen disznóól van. Istenek és istennők, hogy lehet képes egy lány ilyen kupit csinálni a szobájában?! Az eszem megáll, biztos Darren volt ilyen fiatalként, mert én biztos nem... vagyis... most belegondolva, Darren drágám még mindig ilyen... Ez egész jó időtöltésnek bizonyult, de miután már átkutattam minden cuccát-fiókját és rendet raktam, még mindig nem voltak sehol, én pedig a szokásosnál egy leheletnyivel magasabb vérnyomással vártam. Még türelmesen, de igencsak fogytán volt, így aztán Lucy helyében kívánom, hogy hamar hazaérjen!
-Shubh sundhyaa (= szép estét), fiatalok. Neeeem-nem, Alistair, fáradj csak beljebb te is, beszédem van veletek. -feleltem még mindig karba tett kézzel, ahogy felálltam, és lassan az ablakhoz sétáltam én magam is - ha esetleg nem engedelmeskedne a fiú, akkor én rángathassam be.
A szám egy egész keskeny vonallá préselődött ahogy végignéztem, hogy másnak be az ablakon, de aztán csak egy szótlan pillantást vetettem az ágyra, jelezve, oda ülhetnek szépen, libasorban.
-Nos, kisasszony, megtudhatnám, hogy épp merre jártál a gardedámoddal? És hogy miért kell ilyen barbár módon az ablakon közlekedni, amikor az ajtót épp erre találták fel? -kérdeztem szigorú tekintettel, bár inkább az első mondat válaszára voltam kíváncsi.

by **Lynn Harlow** Szomb. Jan. 11, 2014 8:16 pm

-Már megint csaltál - puffogtam ujjaimmal gereblyézve az összekócolt hajamat. - Nem ér teljes sebességgel repülni, ilyen röviddel utánam elindulni és a sugaraim között szlalomozni! Ne legyél annyira oda magadért, Alistair Darrow! Csak egy csaló disznó vagy, akinél nem számít, ha nyer. Ezt is meg kell ismételnünk, hogy végre elkezdhessünk strigulázni.
Megszólítására még mindig csak morcosan forgattam a szemem, és olyan iramban röppentem el mellette, hogy fel sem fogam a kérdését, mikor már bent voltam, és az ijesztően villogó szempár tekintetének tüzébe kerülve, elképedve meredtem anyámra.
-Anyu... - nyikkantam fel döbbenten, majd az elképedéstől elfeledkezvén fékezni, egyenesen nekirepültem a szekrényemnek.
Mivel rengetegszer jöttem már rá, mennyivel könnyebb minden besuvasztani az ágyam alá, a szekrénybe, vagy éppen annak tetejére, miután elég zajosan földet értem, rögtön jött a limlom lavina. Ahogy egymás után pottyantak a fejemre a könyvek, teniszlabdák, kiürült pizzás dobozok, colás üvegek, és miegymás, minden egyes becsapódás után egyre kisebbre húztam össze magam, és csak futólag csodálkoztam el azon, hogy miután végre a szekrény kiokádott magából mindent, én pedig ott álltam térdig kupiban, még így sem tűnt nagyobbnak a rendetlenség körülöttem, mint szokott. Biztos, mert már hozzászoktam.
-Anyu! - nyögtem fel, majd esetlenül elmosolyodtam. - Te aztán meg tudod lepni az embert. Csüccs le... valahol.
Miután nagy nehezen kikászálódtam a betoncsizmaszerű kupacból, az ágyra mutattam, ami még talán a leginkább használható állapotban volt. Gyorsan odébb söpörtem egy jókora, kinyúlt pulcsit, ezzel eltakarva egy aprócska kikandikáló plüss erszényt, hogy legyen helye valahova letenni magát. Én magam a széket választottam támlával előrefele, hogy lovaglóülésben rádobva magam, előrehajítsam mindkét kinyújtott lábamat, mint ahogy a karjaimat is előrevágtam a támla fölött, hogy lustán rájuk ejtsem a fejem. Majd egyszer megtanulok olyan kecsesen mozogni, mint anyu, de ma semmi kedvem!
-Na, most akkor vegyük át még egyszer - billentettem oldalra a fejem. - Ha már itt vártál rám, nem ártott volna hamarabb érkeznem, d letolsz, amiért az ablakon át jöttem, ahelyett, hogy körbemásztam volna az egész kastélyt, amivel csak még lassabb lettem volna?
Beszéd közben magam felé kotortam a lábfejemmel némi puklit a szétszórt holmik között, mert egymás hegyén-hátán lézengve egész jó kis lábtartót alkottak.
-Egyébként náluk voltunk - böktem Alistair felé. - Szóval mondhatni, ma szülői nyílt napot tartunk. De mi újság van, anyu? És mi lehet az, amihez neki is köze van? - néztem ismét az önkéntes gondos bocsra.

by **Szellem** Szomb. Jan. 11, 2014 9:37 pm

-Ja, mindig csalok, ha nyerek...egyet árulj el, neked milyen defekted lehet, ha képes játszani valaki ellen, aki már 17000szer csalt? Ráadásul tétre...
Nincs rosszkedvem amikor ezt a fejéhez vágom, sőt, kimondottan vidám vagyok, csak mint rendesen.
-Viszont, ha valamit minden áron ismételgetni akarsz a végtelenségig...
Újabb ragyogó ötletem egyenlőre rejtély marad. Egy pillanatig aggódva tekintek a robaj irányába, de aztán Lucy a szokásos, "pont így akartam csinálni, de tényleg" stílusban kikászálódik a romok közül, én pedig fellélegzem, és belebegek az ablakon, ha már Ratna azt mondta, maradjak én is.
-Egyeseknek az ablak közelebb van, mint az ajtó... - felelem, aztán nyelek egyet. Karba tett kezek, komoly arc, lehet lépni ebben a szobában? Nem jó előjelek, nagyon nem.
-Hát, jó...úgysem sietek sehova. Miről volna szó?
Addig lebegek, amíg nem sikerül helyet foglalnom az ágy szélén. Fáradtan bólintok a családi látogatás dologra. Na igen, azt is túléltük valahogy...csak tudnám most miről van szó? Lássuk csak...nincs sehol egy piros alkalmi ruha, helyes, akkor nem az, amire elsőre gondoltam volna, de akkor mi?
-Lehet korrepetálnom kell téged sakkból, hogy legközelebb ne varázsoljak belőled pónit... - felelem szarkasztikusan, anélkül, hogy Lucy-ra néznék. Ez után viszont tényleg kivárom, mi folyik itt.

by **Ratna Nayar** Vas. Jan. 12, 2014 1:00 am

Nos igen, valami hasonló reakcióra számítottam drága lányomtól, a belépőről nem is beszélve. Ahogy nekirepült a szekrénynek, egy pillanatra még én is megijedtem, nem-e esett baja, közelebb is léptem, hogy megvizsgáljam, nem törődve a kuplerájjal…
-Lucy, kicsim, nem ütötted meg magad? –kérdeztem aggódva, miközben megtapogattam az arcát, meg alaposabban szemügyre vettem, nincs-e horzsolása, zúzódása- Ugye nem tört el semmid? Tudod mozgatni a kezed? És a lábad? –aggodalmaskodtam tovább, ha pedig megnyugtatott, hogy minden rendben, akkor- Hála az égieknek. Akkor, ha túl leszünk ezen a beszélgetésen, vacsora előtt még gyorsan rendet raksz. Eddig én is azt csináltam, kár, hogy semmi látszata.
Amikor hellyel kínál a kicsike, csak az ablakhoz sétálok és nekidőlök a párkánynak, ez nekem tökéletesen megfelel, legalább szemmel tarthatom mindkét rosszcsontot.
-Alistair, te is tudod, hogy ez nem válasz. Vagy ha ti így, akkor nekem még csak egy csettintésbe sem kerül elintéznem, hogy ti ketten végre abbahagyjátok azt a gyerekes marakodást, és végre felnőttek módjára viselkedjetek. Már nem az oviban vagytok, hogy úgy udvaroljatok egymásnak, hogy meghúzzátok a másik haját, meg mindenben versenyeztek, hogy ki a jobb… Szóval? Visszaszoktok a kulturált emberi viselkedésre, vagy segítsek nektek? –kérdezem komolyan, és nem csak az ablakon át közlekedésre vonatkozott a kérdés, hanem kettejük kapcsolatáról is.
-Csak azért kerestelek, hogy segíts Mirának a matekkal, szegénykém nem boldogul vele, apád meg már így is őszül miattatok. Apropó, Darienéknél voltatok? Remélem átadtátok üdvözletemet nekik. Hogy vannak? Nem tudjátok, ők is jönnek a bálra?

by **Lynn Harlow** Vas. Jan. 12, 2014 11:28 am

-Hidd el, nem keveset fog jelenteni, amikor 17.001-szerre úgy is legyőzlek, hogy jó szokásodhoz híven megint csalsz - szegtem fel gőgösen az államat, de aztán csak megenyhültem én is, még akkor is, ha alig kezdhetett el vigyorra húzódni a szám, máris a váratlan látogatóra kellett figyelnem.
A fejrázásom egyszerre volt hivatott válaszolni anyu kérdésére, és kirázni a hajamból egy csomó port, meg apróbb kacatot, ami a tincseim közé gabalyodott, úgyhogy kicsit olyan lehetettem, mint az ázott kutya, ami jól kirázza a bundáját, hogy a környéken csak ő ne legyen vizes.
-Semmi bajom, ne aggódj - legyintettem könnyedén, bár könnyek szöktek a szemembe, amikor egy fém képkeret pont a sarkával találta a fejem búbját, biztosítva róla, hogy holnap a csodájára járhatnak hetedhét országról, hogy milyen ritka ronda pukli nőtt oda. A kép nem sokat időzött a földön, hamar berúgtam a szekrény alá. Ott már nem okozhat semmi bajt.
Alistair jól is tette, hogy olyan megszeppent arcot vágott, én is elég gyorsan követtem a példáját, mivel alig lőttem felé egy lesújtó pillantást a megjegyzése hallatán, máris kezdhettem aggódni, mivel anyu fenyegetőzései nagyon is hatásosak szoktak lenni. Ha másért nem, azért, mert ha a várt hatás elmaradt, tényleg csak csettintenie kellett érte. Hát komolyan! Azért, hogy lássa, semmi oka arra, hogy bekeményítsen és agresszíven negédes boldogság felhőbe fojtson minket, rögtön bemutattam, mennyire engedelmes kislánya vagyok én neki, vagyis a földön heverő disznóólat pár erőteljes sugárnyalábbal betaszigáltam az ágyam alá.
-Megvónék - jelentettem ki büszkén dörzsölgetve össze a két tenyeremet csattogva, mintha olyan sok portól akarnék megszabadulni, ahogy körbepillantottam a már valóban egészen rendesnek kinéző szobában (mivel az ágytakaró széle leért a földig). - De azt már ne kérd, hogy porszívózzak is. Jövő hétre szélvihart jósoltak, majd akkor kinyitom az ablakot, és kész.
Persze számíthattam volna rá, mi következik. Sajnos a szüleink túl jóban voltak ahhoz, hogy elhihessem, hogy nem csupán összebeszéltek a hátunk mögött. De két támadás egymás után, azért mégiscsak sok! Mi is emberből vagyunk, az ég szerelmére, a végtelenségig mi sem bírjuk ideggel.
-Anyuuuuuuuuu - nyüszítettem fel, kimerültem verve a homlokomat a térdembe. - És még csak azzal sem fenyegetőzhetek, hogy kiugrom az ablakon, ha nem hagyjátok már abba! Ez nem ér! Mit kell még mondanunk, hogy elhiggyétek, hogy nem vagyunk együtt? Tényleg, csak mondjátok, hogy tudnánk még jobban kimutatni, hogy ez a legrosszabb rémálmunkban sem történhet meg, és akkor majd azt tesszük!
Felemelt öklömet lassan Alistair felé nyújtottam, majd lassan felemelkedtem a helyemről két lábamból kieresztett sugár segítségével, hogy ráérősen közeledni kezdjek felé, továbbra is anyámat nézve.
-Csak egy szavadba kerül. Ennek már hinnél?
A korrepetálás ötletére először kicsit meglepődtem, mert bár jobb jegyeim voltak a húgomnál, azt nem tudtam, mennyire tudnám rávenni, hogy hallgasson rám, és magoljon, gyakoroljon, nyálazzon könyveket, mint egy őrült zombi. Őszintén, ha nem lett volna bennem ekkora mániákus elszántság, hogy mindenben lekörözzem Alistairt, aki sajnos mindig éltanuló volt, én sem értem volna el jobb eredményeket, mint Mira. Neki is kellene egy rivális, hátha az motiválná. De ezt persze nem mondhattam anyunak.
-Megteszem, amit tudok - vontam meg hát a vállamat nem sok lelkesedéssel. - De ha így is megbukik, ne engem hibáztass. Ha nem akar tanulni, akkor én se fogom tudni rávenni. Ebben te vagy az ász - vigyorodtam el sokatmondóan, mert gondoltam, ha anyu a képességét inkább Mirára összpontosítja, akkor talán addig is elfeledkezik rólam és Alistairről.
Mintha csak az égiek szóltak volna közbe, megszólalt a telefonom az asztalon. Nem volt sok kedvem felvenni, úgyhogy csak odaásítottam a többieknek, hogy majd az üzenetrögzítőre rámondja, amit akar, ha fontos. Ha meg nem, akkor meg végképp minek vegyem fel!
-Szia, Lucy, Lynn vagyok - csendült fel a másik kínzónk hangja. - Alistair nem veszi fel, gondoltam, hátha nálad van. Csak vigyázz, nehogy a fiúd megtudja, és féltékeny legyen...
-Szia, Lynn, szia - hadartam bele a kagylóba, miután hátravágódva magamhoz rántottam, bár ezzel az járt, hogy félig bezuhantam az asztal alá. - Igen, itt van, de anyu is, úgyhogy nem lehetne...?
-Ó, Ratna is ott van? - zengte be továbbra is a hangja az egész szobát, én pedig kétségbeesetten kerestem, hol lehet kikapcsolni a kihangosítót, amit nyilván az imént nyomtam le véletlenül. - Mond meg neki, hogy puszilom, és a bálon találkozunk. Ők is csak ott fognak találkozni a jövendőbeli vejükkel?
-Lynn... - sipítottam fel elsápadva.
-Áh, oda se neki, mi is csak ott fogjuk valószínűleg először látni Alistair választottját. Ti aztán tudjátok húzni az ember agyát...
-Alagút! - visítottam fel, és lecsaptam a kagylót.
Utána pár másodpercig csak meredtem magam elé holtravált arccal, mielőtt iszonyodó lassúsággal meg mertem fordulni, hogy szembenézzek anyámmal.
-Nos... öhm... - cincogtam elhaló hangon, majd egy meggyőző mosolyt varázsolva az arcomra megköszörültem a torkomat. - Lynn üdvözöl.

by **Szellem** Vas. Jan. 12, 2014 9:56 pm

-Tényleg tudom? - Kérdem pislogva Ratna kijelentésére - Szerintem tök jó érv, hogy nincs kedvem lemászni a földszintig, hogy visszamászhassak a tizedikre, arról nem is beszélve, hogy valami zseni 190 magas ajtót csinált csak. Az a puffanó hang közel sem olyan vicces, ha a te homlokod adja ki...minden reggel...
Szomorúan sóhajtok, és hajtom le a fejem. Komolyan, ennél már csak New York a rosszabb, a burámra vadászó alacsony tábláival, és boltíveivel. Hogy én mennyire utálom azt a várost...Ami viszont a csettintést illeti, és a mesterséges fegyverszünetet, oldalra döntöm a fejem, és úgy mosolygok a nőre. Na igen, édes egy méregzsák tud lenni...családi vonás.
-Amint lesz egy ember a szobában, megpróbáljuk - mondom aztán vidáman, hogy szinte már csak az hiányzik, hogy a nyelvem is kinyújtsam, ennek a kísértésnek viszont ellen tudok állni. Remélem ez elég komolyság tőlem egy napra. Csak tudnám mitől vagyok ilyen átkozottul vidám. Minden esetre amíg hozzá beszélek, Lucy pont végez a rendrakással, és a párbajával a képkerettel, és pedig hátradőlök. Innentől sok közöm nincs a témához. Mira...bukásra áll? ÉS ő verte el sakkban Lucy-t mi? Ha valaki összeollózza ezt a történetet, fura dolgokra következtethet. Istenek, és istennők, de jól esne most egy kakaó. Aztán képzeletbeli forró italomat gondolatban prüszkölöm ki, ahogy meghallom anyám hangját. Egy ideig egyre nagyobb szemekkel nézek, és már épp készülnék valami csípős hozzászólással, amikor meghallom az "alagút" dumát, és erre hangos nevetésben török ki.
~Hát ilyen nincs...~
Még mindig ezzel küszködök, amikor Lucy édesen foglalja össze a hallottakat, meglehetősen kurtán. Valami veszettül aranyos, komolyan jó...
~Öhm...lehet jobb lenne, ha most már tényleg mennék. Most jut eszembe, hogy meg kell etetnem a...úgy értem, vennem kell magamnak egy háziállatot, és mivel késő van, gondolom ideje lenne enni is adni neki utána, szóval sietnem kell! Á, ezt tuti nem vennék be...banyek...ilyenkor hol van Sean, hogy a szabad akaratról papoljon?~
-Jut eszembe...apám mondott egy nevet, és hogy kérdezzünk rá nálad. Mond csak...ki az a Rajmund?
Kezdek kissé zavarban lenni, tekintetem pedig mostantól kerüli Lucy-t. Jobb vigyázni, Ratna előtt titokban tartani valamit nagyjából olyan, mint egy orvlövész elől bujkálni egy aknamezőn. Meg lehet csinálni, csak ügyelni kell rá, hogy a mama sose jöjjön rá, mikkel játszottam.., Más kérdés, hogy bármennyire is veszélyes a csaj, én sosem tudtam annak látni. Gondolom mert baba voltam csak, amikor bekattant egy rövid időre...vagy mert 4 éves koromig azt hittem ő a hercegnő, akit a piros ruhás manussal megmentek a sárkánytól.
-Szóval...gondolom van mit megbeszélnetek, akkor én most...
Az ablak felé nézek, de aztán meggondolom magam. Mégsem léphetek le csak így. Nem hagyhatom magára szegény hercegnőt a sárkánnyal. Mélyet sóhajtok és a falnak dőlök.
-Ha jobban belegondolok, úgysem terveztem semmit mára, szóval picit még maradhatok.

by **Ratna Nayar** Szer. Jan. 15, 2014 10:51 am

Még nekem is fájt, ahogy a fejére esett az a képkeret, szóval hiába is próbálja tagadni…
-Jajj, kicsim… Gyere ide. –húztam közelebb magamhoz, hogy egy gyors ölelés után szemügyre vegyem a buksiját- Rendben, nem repedt fel… Úgyhogy nem kell hívnunk Lynnt. De látod, látod? Ha rendet tartanál a szobádban, akkor ilyenek nem fordulhatnának elő! –korholtam aggódva, de ahogy már jött is a takarítással kapcsolatos kifogásokkal, csak a szemem forgattam.
-Tudod, hogy mennyire nem szeretem ezeket a gyenge kis érveiteket… Minek takarítani, amikor úgy is megint kosz lesz, minek virágot locsolni minden nap, minek porszívózni, majd a szél megoldja… Ennyi erővel akkor minek enni, ha úgy is megint éhes leszel? –csóváltam a fejem, de mindenesetre még nem adtam fel annyi év után sem, hogy javítsak valamit a dolgokhoz való hozzáállásán- Nem hogy kihasználnátok a képességeteket. Így, hogy nem az én telepátiámat örököltétek, nem tudtok belepiszkálni a gondolataimba, érzéseimbe, hanem inkább apátok képességét, sokkal hamarabb túl lennétek rajta, és még izgalmasabb is lenne. Fogd fel egyfajta gyakorlásként. Alistair, neked pedig a válaszom: Mert ezt kívánja az etikett és a jó modor. Nem mindenki teheti meg, ráadásul a városi életben sem elfogadott, attól, hogy itt egyesek hagyják… -szusszantam egyet, ahogy már sokadjára a szájukba rágtam a választ. Egy kicsit fárasztó és unalmas tud lenni, ha az ember sokadszor kénytelen ugyanazzal győzködni másokat.
-Raimund? –néztem csodálkozva a fiúra, amikor meghallottam a nevet, és hirtelen nem is értettem, hogy kire gondol. Aztán leesett…
-Ó… hogy „az” a Raimund? Akivel a Hawaii-i osztálykiránduláson találkoztunk még sok-sok évvel ezelőtt? Meg aki a mai napig üdvözlőleveleket küldözget Gredzsi bácsikátoknak? Csak egy ottani srác volt, gondolom, azóta már ő is családot alapított. Őszintén, nem tudom, nem tartom vele a kapcsolatot. Talán kérdezzétek meg Theót, tud-e valamit róla. –vontam vállat, amikor pedig Alistair nagyon menni akart, ismét egy vállvonás következett.
Ha ennyire menni akar… Had higgye, hogy mehet, úgy sem fogom hagyni, pláne, hogy a folyosó végéről is visszahozom a képességemmel, ha arra van szükség. És úgy tűnik, hogy lesz rá… Így amikor meggondolja magát és inkább csak helyet foglal, hogy élvezze az „ingyen cirkuszt”, csak elégedetten bólintok egyet. No, de akkor térjünk is vissza az én Lucymra…
-Ne hisztizz itt nekem, Lucy Nayar-Black, nem vagy már 5 éves. –szólaltam meg szigorú hangon- Úgy sem ugranál ki, amíg itt vagyok. Nem is értem, miért nem inkább a rendőrségen dolgozok ilyen képességekkel… -sóhajtottam, de aztán vissza a témához- Tudod, kicsim, a vak is látja, hogy mennyire odáig vagytok egymásért. Ha nem így lenne, akkor nem töltenétek együtt szinte minden időtöket kiskorotoktól kezdve, nem igaz? –akkor még lett volna kifogás, hogy „mert sokat találkoztok Darienékkel”, mióta azonban már nagyobbak a lurkók, valamivel kevesebbet járunk össze, és nekik sem kötelező a részvétel. Ettől függetlenül azért mégis folyton együtt lógnak… ez azért csak jelent valamit, vagy én tévednék? Nem, nem hiszem…
-Egyébként nem értem, hogy mi bajod van Alistair-rel. Igazán jól nevelt gyerek, segítőkész, barátságos, a szüleivel is jóban vagyunk, és szép pár lennétek együtt. Ha apád nem lett volna olyan makacs, akkor ha rajtam múlt volna, már egész pici koromban leegyeztettem volna az eljegyzést. –vallottam be nekik, bár azt sem tartom valószínűtlennek, hogy már tudtak róla.
-Rendben, köszönöm. –feleltem hálásan, amikor rábólintott, hogy segít a húgának- De én sem ülhetek folyton mellette, ráadásul nem is hosszú távú a képességem, sajnos. –vagy egyesek szempontjából inkább szerencsére- Így aztán nem ártana, ha magától is képes lenne virítani valamit. –magyaráztam tovább Lucynek.
Ahogy meghallom a telefon csörgését, elhallgatok, pedig még lett volna mit mondani, ám ahogy a telefon hangja betöltötte a szobát én pedig elcsíptem belőle ezt-azt, úgy kerekedtek el szép lassan a szemeim.
Csendben. Szótlanul. Karba tett kézzel, a lábammal türelmetlenül, ámde finoman toporogva. Arra várva, hogy drága kislányom letegye a telefont. -Ha legközelebb beszéltek, add át neki, hogy én is puszilom. –feleltem nyugodt hangon, ám ahogy tovább folytattam, ez a nyugodtság inkább hatott vészjóslónak, mint megnyugtatónak. Tudjátok, mint az a bizonyos vihar előtti csend…
-Szóval, milyen fiúról van szó? Már el is jegyzett, hogy Lynn a „vejemként” emlegeti? És ezt mikor szándékoztad megosztani velünk, kisasszony?–kérdeztem, miközben megpróbáltam visszafojtani a képességemet, mielőtt az én drága kislányom issza meg a levét. Szóval akkor ezért kapálózik annyira a kicsi Alistair ellen…-Te tudsz valamit erről az egészről? –fordultam az érintett felé.

by **Lynn Harlow** Szer. Jan. 15, 2014 8:23 pm

-Ez igaz - bólintottam kaján vigyorral Alistair felé biccentve. - Csak az ő hülye feje olyan vicces, ha betörik.
Na, persze hamar megkaptam a jutalmamat ezért az epés megjegyzésért, bár a fájdalom közel sem volt olyan vészes, mint amilyennek anyám hihette. Legalábbis úgy babusgatott, mintha egy úthenger hajtott volna át rajtam.
-Jól van, azért még életben maradok - morogtam, de azért nem kapálóztam túlságosan az ölelése ellen, hiszen a mama-nyuszi ahhoz kimondottan értett.
Megjegyzésére csak a szememet forgatva fújtattam, hiszen nem igaz, hogy még azt is, hogy a kupleráj miatt majdnem berepedt a koponyám, képes érvként felhozni, hogy esetleg gyakrabban kéne takarítanom. Hiába egy mániákussal nincs mit kezdeni. Éppen ezért inkább vissza sem vágtam, hogy a kaja legalább finom, de a takarítás egyáltalán nem szórakoztató, szóval nem sok mindent lehet felhozni az érdekében. Főleg, hogy így is mindenről tudtam, hogy hol van, szóval nekem abszolút megfelelt így is. Elvégre a rendnek nem az a lényege, hogy minden a helyén legyen? Annak meg az, hogy mindent hamarabb megtaláljunk? Na hát akkor! Én például pontosan tudtam, hogy a kesztyűm egyik fele az ágy alatt van, a másik meg az állólámpám búráján lóg, a telefontöltőm a virágcserépben (a haldokló zöldség társaságában), egy halom tiszta ruha pedig az ágyamra hányva, mert ott könnyebben hozzájuk férek, mintha elsuvasztanám őket a szekrény mélyére, így viszont pontosan látom, hogy még hány napom van addig, amíg már muszáj lesz mosnom egyet... vagy többet.
-Miért Theot kérdezzük meg, ha Greg bácsi tartja vele a kapcsolatot? - néztem rá értetlenül. Lehet, hogy beletenyereltünk valami kellemetlenebb témába és azért nem akar róla beszélni?
Az mindenesetre sosem volt jó jel, ha anyám kimondta az egész nevemet. Akkor már tudtam, hogy ezt nagyon nem úszom meg szárazon, de még nyirkosan sem. Istenem, de fárasztó volt folyton ezeket a köröket futni az emberekkel!
-Szóval - összegeztem a hallottakat, mintha komolyan elgondolkodtam volna a hallottakon - mivel sokat lógunk együtt és nem kívánjuk egymás halálát, már indok arra, hogy összeszűrjük a levet? Tudod, eddig komolyan azt hittem, hogy kettőtök közül apuval te vagy a romantikusabb. Tisztában vagyok Alistair jó tulajdonságaival, de ez nem változtat azon, hogy milyen egy irritáló, öntelt, csalógép, aki csak azért tudott annyira kinőni a földből, mert újszülött kora óta alázza Newtont. Hidd el, értékelem, hogy nem pecsételted meg az egész életemet 10 perccel azután, hogy megszülettem, de ha neked ennyi elég ahhoz, hogy valakit hozzám illőnek tarts, akkor a listád bizony jó hosszú lehet. De ha ez megvigasztal, neked nem is kell emiatt őrlődnöd - kacsintottam rá. - Mivel ilyen jó fej lányod vagyok, majd én leveszem ezt a terhet a válladról, és kitalálom helyetted is, hogy kivel kössem össze az életemet. Hát most mond, hogy nem vagyok egy áldott jó lélek!
Kicsit talán csípős volt a modorom, de nem szerettem, ha emlékeztettek rá, hogy anyámnak teljesen csípőből jönne, hogy tényleg kiházasítson, ez a hagyomány pedig, amit félig én is örököltem, elég nyomasztó tudott lenni néha.
-Megteszem, amit tudok - ingattam a fejem, nem túl határozottan. - De hát ismered Mirát, ugyanolyan régóta mint én, tudod, hogy ha valamit nem akar, akkor ember legyen a talpán, aki azt kiszuszakolja belőle.
Aztán Lynn telefonhívása... Egek! Miért is születtem erre a földre?
-Dehogy jegyzett el - emeltem fel védekezően a kezeimet teljesen elképedve. - Anyu, lepattannál végre erről a házasság témáról? Lynn csak viccelt. Vagy elragadta a romantikus fantáziája, nem tudom. De... na... hát nem így akartam, hogy megtudd, de... öhm... igen, van valakim. Majd egyszer be is mutatom. Abszolút napirenden van, majd valamikor sort kerítek rá. Mondjuk majd... - Gyorsan az órámra néztem. -... majd amikor mindketten ugyanott lesztek. Nekem az megfelelne. De most beszéljünk valami másról, jó? Ez nem olyan érdekes. Mond csak... mit vacsoráztatok tegnap?

by **Szellem** Csüt. Jan. 16, 2014 11:00 am

"Kedvesen" vigyorogva biccentek Lucy felé, de aztán mint a villám kapom is el a tekintetem, és foglalkozom inkább a szemközti fallal. Baja úgysem lesz, Ratna ápolja eleget.
-Érveinket...? - Kérdem csodálkozva. - Már bocs, de nálam rend van, legfeljebb akkor akad egy kis kupi amikor...nem érdekes. Az etikett meg cseppet elavult, vagy talán azt szeretnéd, hogy kocsival járjak ha be kell mennem a városba, és álljak pár órát a dugóban, hátha sikerül még gyorsan tönkre vágnom az ózonlyukat, mielőtt azokba a guruló kamikázékba is feltalálják a hidrogénes motort? Mellesleg, majdnem biztos, hogy az etikett azt is tiltja, hogy a telepátiáddal fenyíts felnőtt embereket, szóval...ne bánts...légyszi...
Olyan jól adom elő az elcsukló hangot, és rettegő medvebocs tekintetet a végén, hogy szinte el is felejtem, mennyire fölösleges. Lucy ismer már, Ratna meg érzi, hogy gúnyolódom, szóval erről ennyit. Csak tudnám mi az az ajtó, amiről állandóan magyaráz mindenki. Megkérdezném apámat, de gyanítom az sem vezetne sokra...
-Gondolom azért, mert Theo gyakrabban józan...Ráadásul Greg bácsi elrepült Vegas-ba Roxy néniért, szóval a fiával most biztosan többre mennénk.
Hmm, milyen jó nagy ez a ruhakupac. Mondjuk, ha akarna sem tudna befeküdni ide az ágyba tőle esténként, de nekem pont jó ez így, remekül el tudok mögé bújni, most, hogy Ratna a teljes nevén szólítja Lucy-t. Mázli, hogy a fiúknál nem divat ez a sokszoros vezetéknév...Alsitair Harlow-Darrow...ugh...Mondjuk, a témára visszatérve, egyre biztosabb vagyok benne, hogy családi vonás az, hogy náluk mindenki ilyen cuki kis méregzsák.
-Nem kívánod a halálom? - Kérdem, megdöbbenést színlelve. - Ez olyan romantikus!
És már kapom is magam elé az ágyon heverő egyik hatalmas pulcsit, hogy azt használjam pajzsként a borítékolható válaszcsapás ellen. Csak tudnám Ratna honnan szedte azt a jól nevelt dolgot. Lehet ebben a pillanatban ő is épp erre gondol? Na mindegy. Viszont, össze akart hozni Lucy-val kicsiként? Úgy értem ki nem, de komolyan? Indiai komolyan? Hozzácsapott volna pár tevét meg egy textilgyárat, meg minden? Azon már meg sem lepődök, hogy Darren ellenezte, amióta az eszemet tudom az a hobbija, hogy megakadályozza az eljegyzéseimet, valami józan észre hivatkozva, de visszatérve, Ratna engem akart vejének? Hát ez...picit azért megható...
-Ó, mert mintha te egy főnyeremény lennél! - Kiáltok fel hirtelen, hogy ellensúlyozzam amire eddig gondoltam - Lövöldözöd állandóan a halálsugaraidat a seggembe, meg ijesztgetsz azzal a hülye filmmel...
Itt megállok egy pillanatra, elgondolkodom, majd az államon pihenő gondolkodáshoz elengedhetetlen kezem rejtekében kuncogok egy kicsit.
-Na jó, az tényleg vicces volt egy kicsit, de akkor is pukkadj meg.
Ami ez után jön, kissé összemosódik a számomra, és arra eszmélek, hogy levegő után kapkodva köhögök, mikor Ratna valami eljegyzésről kérdezi őt, már megint, csak most múltbeliről. Komolyan, mi van itt ma? Végül abbahagyom a köhögést, és letörölgetem a könnyeimet.
-Bocsi, félrenyeltem. Ő, hogy én tudni...bármiről? Hát...neeeem...dehogy...
És ekkor beugrik, mint mondtam Mamáéknak, akik természetesen személyesen ismerik őt, és szoktak is vele találkozni.
-Ami alatt azt értem, hogy igen, tudtam, az elejétől fogva. Nem mintha az én dolgom lenne kémkedni a lányod után csak...úgy alakult, hogy ott voltam pont.
Kezd kényelmetlen lenni ez a beszélgetés. Csak tudnám miért engem faggat? Istenek és istennők, mivel érdemeltem ezt ki?
-Ja, mi volt a vacsi? Ugye nem égett oda, csak mert hallottam, hogy Darren nagyon ki volt akadva Mira-ra valami kazán miatt, amibe begyújtott. Ha gondolod, megtaníthatjuk főzni is...Birtokomban van a tudás, ami ehhez kell. Sarah telefonszáma egész pontosan...Nagyon finom sörbundás husit csinál, de tényleg.
Oké...akkor lehet most tényleg el kéne menekülni innen. Újra megkockáztatom, hogy Lucy-ra nézzek, és ha van olyan, hogy Ratna nem figyel közben, fejemmel az ablak felé biccentek, jelezve, hogy ha szeretne versenyt menekülni Spanyolországba, itt a remek alkalom.

by Ajánlott tartalom