The Herculoids

-Uhh, de beszari valaki - fintorogtam kétkedő szavaira. - De azért csak ne féltsen, Télapó, egyrészt akkor beszélek, amikor akarok, másrészt ezek itt a fél fogamra sem lennének elegek. Töpörtyűk ezek hozzám képest!
Ismét a bárpultra hajolva lötyköltem körbe az italomat, hogy csak úgy zörgött benne a jókora darab jég. Azt ugyan nem szerettem, ha hígítja a piámat, de az ilyen helyeken jól jött, ha tettek bele, mert különben olyan volt, mintha direkt a radiátor mögött melegítették volna. Valamit valamiért.
-Mit mekeg maga itt? - néztem rá hitetlenkedve. - Nincs jobb dolga, mint ezen görcsölni? Nincs annyi lőszer az egész világon, hogy ki tudja pucolni ezt a várost. És ha most megadnék pár nevet... hát egyenlőre még nem tett ellenem semmit, hogy a biztos halálba küldjem. Lehet, hogy kapott a névnapjára valami csilivili dísz stukit, de hallgasson rám, akassza vissza a falra, a lövöldözést meg hagyja a profikra.
Anyám, mi történhetett ezzel a csávóval, hogy ennyire meg akar halni? Ja, nem, várjunk, nem érdekel! Lyukasztassa k magát, ha ez minden vágya, hát nekem mi közöm van hozzá?
-Miért akar ennyire rosszfiúkra vadászni?
Ha megölnek se tudom, mi vitt rá, hogy megkérdezzem. De most komolyan, ki lehet még ennyire idealista, és ostobán szentéletű, hogy jobbá akarja tenni ezt az egész nyüves...
~Na... na ne!~
-Istenem - nyögtem fel homlokomat a tenyerembe hajtva. - Hadd találjam ki: megsebesült, Lynn ellátta, és telibeszélte a fejét mindenféle világmegváltó marhasággal? Az a nő az őrületbe kerget. De szólok előre, ezzel nem fog neki imponálni, gyűlöli az erőszakot. Ne tudja meg, mennyire a végletekig megveti. Az idiótája! Szóval tényleg, másodszor is azt javaslom, hogy ne akarjon hőst játszani.
~Komolyan, Lynn még munkaidőben is agitál?!~

A mosolyom kiszélesedett a beszari jelző hallatán.
- Más is mondta már ezt - súgtam kedvesen - De ők már nem mondanak soha semmit.
Amikor a fegyveremet és az elszántságomat kezdte firtatni, visszatért arcomra a tűnődő félmosoly. Beleszívtam a cigarettámba. Azután elpöccintettem, fegyvert rántottam, és kétfelé lőttem a cigarettát, majd eltettem a pisztolyt, mielőtt a megcsonkított dohányáru a darabjai a földre hullottak volna. A golyó a falban állapodott meg, s sokaknak nem tetszett a kis mutatványom. Épp csak nem tudták, hogy én voltam: gyorsabban mozogtam, hogysem feltűnhetett volna bárkinek, aki nem a közvetlen közelemben ül.
- Azt hiszem, talán elég jó vagyok, hogy a profikra lövöldözzek - mondtam - De ha nem... Az se a maga dolga, ugye? Mondhat neveket, vagy hallgathat, és másoktól szerzek neveket. Nekem mindegy.
Érdeklődve hallgattam, amit a kislány mondott.
- Nem ismerem az említettet - feleltem - De a hozzáállása máris sokkal szimpatikusabb, mint az öné, kisasszony. Mondja, miért ilyen harapós? Talán bántotta valaki? Vagy gondjai vannak? És mire fel ez az öngyilkos viselkedés? Tiszteletlen egy magamfajtával, ingereli a csőcseléket... Ez nem biztonságos.

Prüszkölve kuncogtam fel a megjegyzésén. Na, nézd már, a végén még tud valamit, és még jó fej is! Csíptem a fószert, sajnáltam, hogy valószínűleg nem ért semmihez, mármint olyasmihez, ami hozzásegítené a túléléshez. Kár, igazán nagy kár érte. Főleg, amikor sértettségében bemutatta, mire képes. Hát mégiscsak ért valamihez!
Űztem már olyan régóta az ipart, hogy egy pillanatra megfeszülő arcizmaiból, lehervadó mosolyából, koncentráló tekintetéből, majd rebbenő ujjai mozdulatából előre láthassam, készül valamire. De ennyi volt a max., amire jutottam. Olyan gyorsasággal lőtt, aztán tette el a pisztolyát, hogy éppen csak felfogtam, hogy lőni fog-lő-lőtt, már ismét csak egy pofa volt a bárpultnál a pohara fölött, mint bárki más. Meg nem mondta senki, hogy ő sütötte el a fegyverét az előbb.
-Ez... valami... beszarásig rohadt király volt! - csaptam a vállára vigyorogva. - Maga aztán nem semmi, ember! Nem nagyon szoktam ilyesmit mondani, de megkockáztatom, hogy még nálam is gyorsabb. Hé, mufurc - kiáltottam oda a pultosnak, aki egyre sötétebb pillantásokkal méregetett minket. - Még egy kört nekem meg Lucky Luke-nak, és ezt most én állom.
Hogy legyen mibe töltenie, kiittam az italomat, aztán a cigit tartó kezemmel felemelve az ivócimborám poharához koccintottam.
-Egészségedre - kacsintottam rá, majd egy jókora korty után rögtön meg is rántottam a vállam. - Akik képesek voltak engem bántani, már vagy alulról szagolják az ibolyát, vagy nemsokára ezzel lesznek elfoglalva. De ha már ilyen szépen kérdezi...
Közelebb húzódtam hozzá, hogy biztos csak ő hallja a szavaimat.
-... van itt egypár személy, akik nélkül nem hogy szebb, de élhetőbb lenne ez a város, ha érti mire célzok - mondtam fojtott hangon. - Nem kell messzire mennünk, kezdjük a rendőrségen. Derek King rendőrszázados. Az egyik legveszélyesebb mutánsgyűlölő, nem érdekli, ki a tettes, akkor is a mutánsok nyakába varrja, halomra öli, kínozza őket. Engem és egy ismerősömet is ő juttatott lakat alá, ne tudja meg, mit művelnek odabent a mutánsokkal. Az ő főnöke Richard Kohler. Nagyjából egy másik King, csak még magasabb beosztású, szóval még veszélyesebb. Ez gondolom, magát is érinti - diszkréten az öve felé biccentettem, amerre a pisztolytokot sejtettem -, mert gondolom leginkább x-génekkel doppingol. Nem vagyok hülye, elég nyilvánvaló.
A végigszívott csikket kevésbé látványosan pöcköltem a hátam mögé, mint ő, de végül is nem a cirkuszban voltunk.
-Mondanám, hogy intézze el Kardfogat, aki válogatás nélkül erőszakol, kínoz, gyilkol mindenkit, aki az útjába kerül: ember, mutáns, férfi, nő, csecsemő, gyerek, felnőtt, öreg. Az egy szadista, beteg állat. Viszont mutáns és halhatatlan. Szóval én nem ajánlanám. Én személy szerint már kétszer öltem meg, de mindig túléli.

Halvány mosollyal nyugtáztam a lány érdekes dicséretét. Az italt elfogadtam, miért ne tettem volna? Ez nem férfihiúság kérdése. Ha adnak, akár egy italt, akár pénzt, akár egy kellemes éjszakát, fogadd el. Egy nőt nem illik elutasítással megsérteni.
- A nevem Steven Cort. De lehet Lucky Luke is, ha az jobban tetszik, mindegy.
Újabb cigarettát sodortam, ha már az előző ilyen dicstelen véget ért. Rágyújtottam és hallgattam a lányt. Néha bólintottam.
- Mindenkit meg lehet ölni. Csak van, akit nehezebb. De majd valahogy boldogulok. Kingre keresztet lehet vetni. Ez a Kohler viszont... ez politikus. Ilyenekkel nem foglalkozom. Majd elintézi a többi aktakukac.
Burkolt kérdésére biccentettem.
- Ja. Mutáns vagyok, ahogy manapság nevezik. Az én időmben még máshogy mondták.
A figyelem már nem annyira összpontosult felénk. A rejtélyes lövés miatt sokan leléptek. De a kemény mag továbbra is a nagyszájú lányt nézegette. Sóhajtottam. Ezt nem nagyon ússzuk meg harc nélkül.

-Nagyon örülök, a nevem... Kaori. Kaori Takahashi.
Régebben simán megmondtam volna neki az igazi nevemet, aztán hátradőlve sütkéreztem volna benne, ahogy hebeg-habog, és igen, én vagyok Aya Caine, és igen az az Aya Caine, bizony, amit hallottál mind igaz, de sajnos azok az idők elmúltak. Nem hiába operáltattam át az egész arcomat, nehogy már egy ilyen hülyeségen hasaljak el! Azóta, ha muszáj volt, mindig azt a nevemet használtam, amihez tartozó irat volt nálam. Ez pedig jelenleg Kaori Takahashi volt.
-Nem, őt nem lehet - ráztam a fejemet határozottan. - Higgye el, tudom, miről beszélek. Egyrészt nagyon erős, szintén a képessége miatt. Macskaszerű karmai, fogai, mozgása, gyorsasága, reflexei vannak, és semmi lelkiismerete. Csak az teszi boldoggá, ha az áldozatát szenvedni látja, imád játszani az étellel. Felrobbantottam, feldaraboltam és kibeleztem, és még azt is túlélte. Ez a rohadék örökké fog élni.
Ígérete Kingre vonatkozóan vigyort csalt a képemre. Bármennyire is tekintettem rá kishitűen minden képessége ellenére, azért jó volt ilyesmit hallani.
-Hajrá. Bár, amit velem tett, lehet, hogy jobban örülnék neki, ha én húzhatnám meg a ravaszt. Meg gondolom, She... áh, mindegy, a lényeg, hogy meghaljon. De vadásznak már rá egy páran rajtunk kívül is. Mondjuk az a nő, akit majdnem halálra rázott árammal, párszor jól szétverte, aztán bezáratta a börtön férfi blokkjába. Csak, hogy tudja, milyen emberre számítson, és hogy mennyire elszánt emberek vannak még a nyomában.
A szemem sarkából láttam, ahogy a három fős társaság még mindig minket méreget. Vagy talán csak engem? Tök mindegy, mindkét halmazban benne vagyok, szóval rám nézve, ez mindenképpen szívás. Nem mintha ne tudnám lenyomni őket, de már nem hordok magamnál fegyvert, ráadásul mit szólna Mike, ha megtudná, hogy kocsmaverekedésbe keveredtem? De hát, ha megtámadnak...
-Miért, akkor hogy nevezték? - érdeklődtem látszólag nem foglalkozva a sarokban ülőkkel.

Kaori. Hát persze. Bár amennyire én tudom, akár még igazi név is lehet. Nem mintha bármit is számítana.
- Higgyen nekem, kislány, meg lehet ölni. Szétlövöm a fejét. Mielőtt magához tér, betonba öntöm és elsüllyesztem az óceánban. Él? Igen. Számít? Nem. Olyan, mintha halott volna.
Felhajtottam az italomat, közben hallgattam a lányt. Egyre biztosabb voltam benne, hogy ez a Derek King az én emberem. Legalábbis az egyik. Kardfog... Őróla már hallottam. Sőt, reménykedtem benne, hogy itt megtalálom. Ő is olyan öreg fickó volt, mint én. Méltó ellenfél.
- Az attól függ, merre járt az ember. Voltam boszorkánymester, vámpír, ördöngös... A boszorkányüldözés legutolsó éveiben még máglyára is akartak vetni.
Ő is észrevette, amit én. Nos... Ebből baj lesz.
- Remélem, ha már ilyen nagy volt a szája, legalább van magánál valami fegyver, van minimum telepata. Ha én győzöm le őket, némelyik felépül, némelyik nem. De nem hiszem, hogy mind azt érdemelné, amit kapni fog.

-Főszabály: nincsenek becenevek - bökdöstem vállon nagyon határozottan a sokadik kislányra. - Nem rossz arc maga, de erre ugrok, azt meg nem javasolnám. Egyébként meg jó ötlet lásson neki, csak ne felejtse el, hogy a Testvériség védelme alatt áll, és mivel felteszem, elég értékes tag, biztos keresni fogják. Szóval még ha sikerül is, ez is csak átmeneti megoldás. De visszatartani nem foglak, sőt, ha szépen megkérsz, még segítek is. A cicussal is van némi elszámolnivalóm.
Ahogy arról dumál nekem, hogy hogy nevezték a mutánsokat, amerre megfordult, meg a boszorkányüldözés alkalmával még máglyára is akarták dobni, először szólni akartam a csaposnak, hogy ebbe már kár az ital, úgyhogy csak nekem töltsön, de aztán rájöttem, hogy a megoldás valószínűleg még ennél is egyszerűbb.
-Szóval nem csak gyorsan mozog, de lassan is öregszik? Vagy... öregszik maga egyáltalán?
Követve a példáját, én is rágyújtottam.
-Remek - dohogtam közben. - Körül vagyok véve tiniképű tatákkal!
Beszólással kezdi, moralizálással fejezi be, hajjaj! Nagyon ellensúlyozni akarja az eddigi előnyös benyomást magáról.
-Sajna egy ideje nem hordok magamnál lőfegyvert, szóval a lövöldözős a része magára marad. De azért engem sem kell félteni.
Beszéd közben kicsit előre ráztam a kezem, mire az egyik tőröm hegye kicsusszant a dzsekim ujjából. Egyenlőre nem akartam, hogy Steve-en kívül más is lássa. Épp időben, ugyanis ekkor állt fel az egyik férfi, és félreérthetetlen mozdulattal tapintotta ki először a belső zsebét, mielőtt megszólított minket.
-Hé! - kiáltott oda, vagy három méterről. - Szeretnénk csendben élvezni a sörünket.
-Akkor talán fogd be - tanácsoltam neki lakonikusan.
-Te csak ne szájalj, te kis szuka, még egy lövés, és megmutatom, hova érdemesebb célozni!
-Emlékszik még, mit mondtam a becenevekről? - dörmögtem oda Steve-nek.
Aztán ráérős mozdulattal hajtottam fel a whiskey-m maradékát, majd lecsusszanva a bárszékről, megálltam a hangoskodó előtt.
-Na, mutasd!
Ahogy a belső zseb felé mozdult a keze, úgy lendítettem előre az enyémet, hogy az ujjaim közül kiröppenő penge nemhogy átszúrta a pasi kézfejét, de egyenesen a pult oldalához szögezte. Nyilván vérzett, nyilván ordítozott, a társai meg nyilván felugrottak.
-Kezdődhet a buli? - vigyorogtam Steve-re.

Ha jobb napom lett volna, akár üdítően is hathatott volna rám a kislány pimaszsága. Most csak bosszantott. A beceneveket említő megjegyzésére nem is válaszoltam. Világ életemben úgy neveztem mindenkit, ahogy nekem jól esett. A kislány még sokkal szelídebb, mint amit egyesek kaptak.
- Nem öregszem. Majdnem háromszáz éves vagyok. És sok mindent el lehet mondani rólam, de azt, hogy tiniképem lenne.. Hát nézzen már rám! - háborogtam.
Lemondóan csóváltam a fejem. Hát persze, hogy nincs nála fegyver. Miért is lenne valakinél, aki nála sokkal nagyobb fegyveresekkel kötözködik?
A kislány felkelt, harcba indult. Az elismerésem nőtt. Jól csinálta. Én sosem tanultam meg olyan ügyesem bánni a késekkel, mint ő. Az én fegyverem a hatlövetű volt.
Most megigazítottam a tokjában a nagy vasat. Nemsoká megint szükség lesz rá. Úgy látszik, ebben a városban az embernek arra sincs igen ideje, hogy újratöltsön...
Amikor vagy négy kocsmai vagány pattant fel, fáradt sóhajjal lekászálódtam a székemről. Az egyikük kezéből kilőttem valami késfélét, aminek akkora pengéje volt, mint egy kisebb kardnak. Aztán odaálltam a lány mellé.
- Uraim. Üljenek vissza és igyák meg a sörüket. Máskülönben a legjobb, amit ígérhetek, a kórház.

-Na, nehogy már vérezni kezdjen a kis mimóza lelke - forgattam a szemem. - Ha háromszáz éves, akkor meg pláne azt mondom, hogy tini képű, mivel arányaiban, akkor bizony az. Háromszáz éves, és úgy néz ki, mintha harmincöt lenne. Vagy ez magának még nem tűnt fel? Mondjuk Kardfog meg az a semmirekellő öccse is ilyesmi, de ők csak 170 körül vannak. Járhatna hozzájuk bébiszittelni. Meg van egy csaj, na úgy hallottam, hogy az meg többszáz éves, talán még magánál is öregebb, de arcra még ennél is fiatalabbnak tűnik. De sokan lettek hirtelen, Valami dzsembori lesz itt?
A fejcsóválásával nem nagyon tudtam mit kezdeni, hát engem is evett a tehetetlen düh, amiért pont most nincs nálam lőfegyver, de hát az ígéret, az ígéret, és így még nehezebb volt megszegni. Na persze egy-két tőr meg dobócsillag azért akadt, védtelenül nem jöttem el otthonról, de ez azért vajmi kevés volt azokhoz a villogó csövekhez képest, ami a többi baromnál feszült. Ráadásul most mind előkapkodták, hogy a fájdalomtól nyifogó társuk segítségére siessenek, ráadásul a szomszéd asztaltól is felpattant kettő, vagyis plusz négy seggfejjel kellett számolnunk.
Hitetlenkedő fintorral fordítottam a fejem Steven felé, ahogy udvariasan megkérte őket, hogy húzzanak a bánatba, vagy kibelezi őket.
-Oké, most már egészen biztos vagyok benne, hogy Lynn beszélte tele a fejed - jelentettem ki nulla lelkesedéssel. - Ilyen baromságot csak ő szokott csinálni. Mit gondolsz, mennyit ér ezeknél a diplomácia? Ezek csak... Hé!
A pulthoz rögzített férfi, másik, egészséges kezével ismét a pisztoly felé nyúlt, most azonban szépen lassan, óvatosan, hogy addig kapjon le, amíg nem figyelek. Gondolkodás nélkül vágtam hozzá egy széket, mire a jókora ütéstől, amit a fejéhez csapódó kemény fából faragott támla okozott, ájultan rogyott össze. Pulthoz szögezett keze a feje fölött lógott, mintha az iskolapadban ült és a tanárnak jelentkezett volna.
Odaléptem hozzá, és kirántottam a kezéből a tőrömet, majd magamhoz vettem a pisztolyát. Ez így elég egyszerűen hangzik, de nem volt az, ugyanis ekkor már tüzet nyitottak ránk, úgyhogy első utam a bárpult mögé vezetett egy ugrással, hogy fedezékben legyek a felém süvítő golyók elől, és azt megkerülve osontam a kiütött idiótához. Aztán biztonsági kamerákat kerestem, de csak egyet találtam, és az is inkább csak dísznek lehetett ott, mert még csak arra sem vették a fáradtságot, hogy bekapcsolják. Azért biztos, ami biztos, szétlőttem, utána pedig óvatosan kilestem, hogy maradt-e még nekem valami levadásznivaló.

Nem vártam, hogy a figyelmeztetésem hatással lesz rájuk, és nem is volt. Túlzottan feltüzelték magukat. ez a baj az alkohollal... A gyengéket is bátorrá teszi. Aztán meg vagy kórházban ébrednek, vagy egyáltalán fel sem kelnek.
- Nem ismerem Lynn-t, már mondtam. - feleltem.
A csetepaté elkezdődött. Golyók repkedtek, de lendületüket veszítve hullottam a földre félúton a céljuk felé. Bekapcsolódott a képességem...
Elég sokan voltak. Én pedig senkit sem akartam megölni. Végül is ezek csak helyi tahók, nem kell velük kesztyűs kézzel bánni, de túl keményen se. Itt egy szétlőtt térd, ott egy lerobbant kisujj, amott meg húsba megy a golyó... Semmi halálos.
De mintha csak egyre többen lettek volna. Hátraszóltam a kislánynak.
- Ahhoz képest, mekkora szád volt, most a pult mögött gubbasztasz. Nem volna kedved beszállni?
Villámgyors mozdulatokkal ugrasztottam ki a tárat, szórtam a földre a töltényhüvelyeket és löktem a helyükre friss skúlókat. Ha nem szívta volna el a testem a hőenergiáját, a felforrósodott forgótár biztosan megégeti a kezem.
Páran kimenekültek, még páran meg a legkülönbözőbb fegyvereket ragadták meg. egy nagy szakértelemmel elhajított tőrt a levegőben lőttem elgörbült fémronccsá.

-Akkor rokonok - vontam vállat. - Lehet, hogy Lynn távoli leszármazottja, egy női Köbüki.
Amit a pult mögül hallottam, egészen furcsa volt. Elég sok lövöldözésben kellett már részt vennem, hogy felismerjem a zajokat, viszonylag pontosan meghatározzam a forrásukat, és tudjam, mire számítsak. És amennyi golyót kilőttek felénk... Hát lehet, hogy veszettül bénák, de ha Stevent nem is tudták eltalálni, legalább a falba, bútorokba bele kellett volna csapódnia a sok tölténynek. De semmi erre utaló zajt nem észleltem. Csak valami halk kopogást a padlón, mintha sok kicsi, kemény valamit szórtak volna szét a padlón. Ahogy kikandikáltam, rögtön meg is láttam, hogy mi voltak azok. Töltények.
Elismerőn bólintottam, ez a pasi tényleg nagyon hasznos tud lenni, de ez ráért, egyenlőre a hoppon maradt barmokat kellett elintézni. Felegyenesedve a már számtalanszor bemutatott sorozattal lőttem ki egyesével a kezükből a pisztolyokat, késeket olyan gyors egymásutánban, hogy ne legyen idejük védekezni.
-Itt vagyok, picikém, ne félj - gügyörésztem gúnyosan, miközben én is újratöltöttem. - Kaori néni majd megvéd.
Közben a lefegyverzett emberek is magukhoz tértek, és ki újabb fegyverrel, ki puszta kézzel esett nekünk.
~Ne ölj! Aya, ne ölj!~
A probléma csak ott kezdődött, hogy egyszerre ketten is célba vettek. Az egyik egy másik fegyvert húzott elő, valami pillangókésnek tűnő bökőt, és azt akarta felém hajítani, a másik pedig a puszta két kezével rontott rám. Gyors fejszámolást követően úgy gondoltam, a bökő halálosabb, de most már nem finomkodtam, egyenesen a kezére céloztam, hogy ha már megint elő tudna ásni valahonnan egy fegyvert, már ne tudja olyan hatékonyan használni. A lövés ugyan sikerült, de eddigre a másik is elért, és egy határozott mozdulattal csavarta ki a kezemből a pisztolyt, és alaposan fejbevágott vele, hogy éreztem, ahogy a homlokomon szélén, nem messze a halántékomtól felszakadt a bőr.
Elég nehéz helyzetben voltam, mert a pusztakezes harc nem az én asztalom volt. Viszont nem kellett sokáig töprengenem a mozdulat pontos kiszámításán ahhoz, hogy a térdemmel telibe találjam a tökeit. Sajgó szerszámait szorongatva görnyedt össze fülsiketítő nyöszörgés közepette, én pedig addig is körülnézhettem, hogy boldogult Steven.

Egyesek, amikor rájönnek, hogy a fegyvereik hatástalanok, ijedtükben elfutnak. Akadt egy vagy két ilyen is. Mások meg csak még dühösebbek lesznek, és puszta kézzel rontanak arra, akit nem tudtak lelőni. Ebből is volt egy pár.
- A kezed járjon ne a szád - vetettem oda a kislánynak, aki megfogadta a tanácsomat.
Járt a keze. Nem is rosszul. Kevés embert láttam még így lőni. Csakhogy egyszer csak stukker nélkül maradt, én meg nem tudtam arra figyelni, mi lesz ezután, mert három brávó talált meg magának. Az egyik rúgása elől kitértem oldalra, és a saját lábamat az övére ejtettem, úgy bokatájt. A pasi sarka egy széken koppant, aztán reccsent a bokája. Csúnya hang volt. Ezzel nem lesz több gond.
A másik egy széket vágott hozzám. A szele elért és meglebbentette a hajamat. Bevittem egy gyorsat az állára Mivel a nagyobb gyorsaság nagyobb erővel jár, a pasi kicsit hátrébb repült, felborított egy asztalt, de már jött is megint. Nagyon benne volt a harci láz.
A harmadik késsel jött. Felém szúrt. Elkaptam a csuklóját és tekertem rajta egyet. A kés a földön koppant. Tovább tekertem. Eltört a csuklója. Homlokommal az orrára ökleltem, az is eltört. A földre löktem. Fel tudott volna állni, de úgy látszott, semmi kedve.
Az utolsó visszért, repetáért. Beleszaladt az ütésembe, keresztbe álltak a szemei. Rúgott, oldalba talált. Én sem kerülhetek ki mindent... Elkaptam a lábát és kirántottam. Hanyatt esett. Az arcára léptem, mielőtt megint felkelt volna. Ez is megvolna.
Körülnéztem, hogy halad Kaori. Nagyjából legyaktuk a helyet, ahogy néztem. Voltak még bent páran.
- Na? -kérdeztem fennhangon - Még valaki?

-Jaj, ne nyavalyogj már, tökikém - forgattam a szemem, mielőtt a stukit forgattam meg a kezemben, aztán fegyvereztem le a túlzottan is elbizakodott csőcseléket, ami magam még ugyan gyerekjáték volt, de sajnos még kedvé volt ahhoz, hogy sikoltozva rohanjanak tőle haza.
A rám rontó kettő közül hamarosan az egyik a kezét, a másik az ékszereit szorongatta kiskutyaszerű szűkölés közepette. Az utóbbit még a biztonság kedvéért fejbe is nyomtam, hogy tuti rendesen kiüssem, de a vérző kezű ,,Te ribanc!" ordítással rohant felém, hogy mielőtt még rendesen felegyenesedhetem volna a társa leápolásából, már le is taszítson a földre, és bevigyen gyomorba egy irgalmatlanul nagyot. Fájdalmas nyögéssel rándultam össze, amin a jól becélzott pofon sem segített. Jobb ötletem nem lévén belefejeltem a képébe, amitől neki ugyan eleredt az orra vére, és megkockáztatnám, hogy el is tört, de az én homlokom bánta.
Viszont kellőképpen szédelgett ahhoz, hogy le tudjam rugdosni magamról, és a szemközti falig hátráljak. Nagyon pipa voltam rá, amiért nem csak meg akart bökni, de még be is nyomott egy párat, úgyhogy amíg ő a földön ücsörögve, hátát a bárpult aljának vetve vérző kezével vérző orrát simogatta, és gondolom a feje körül repkedő kismadarakat követte a szemével, dühös morgással kaptam elő két dobócsillagot, és egy kézzel hajítva el egyszerre mindkettőt, a háttámlaként funkcionáló falaphoz erősítettem, ahogy az előbb annak a seggfej másiknak a fejét. Neki azonban a nyakát szúrta át a két penge, viszont éppen csak a bőre alatt, semmi létfontosságú cucc nem sérült. Viszont rendesen pánikba jött tőle.
Miközben ő sivalkodott, én Stevenhez léptem.
-Szerintem tépjünk, mielőtt még többen jönnek - vetettem fel, mert a távolból már szirénaszó hallatszott. - Nekem most nagyon ciki lenne találkoznom a zsarukkal.

Vártam, vártam, de csak nem jöttek. Aztán mégis akadt egy. Ilyen kis flancos géppisztolya volt, az a fajta, amelyik úgy néz ki, mint a sima stukker, csak sokkal nagyobb tár kerül bele. Már emelte is a marhája. Fogadni mertem volna, hogy még sose használta élesben. Akkor tudná, hogy az ilyennel alacsonyra kell célozni, és rövid sorozatokat kell adni, különben ledarál mindent, ami az útjába kerül.
Hát ez nem tudta. Csak úgy koppantak a golyók tucatjai a földön, amiknek esélyük se volt senkit elérni. Aztán még két lövés dörrent, ezúttal az én fegyveremből. Az egyik kivitte a hülye kis géppisztolyt a pasas kezéből. a másik szétroncsolta a bokáját. Na, ez se fog mostanában sehová sem szaladni...
- Mégis, miféle kocsma ez? - kérdeztem, csak úgy bele a nagyvilágba - Fegyvert rántanak az emberre...
Amikor a lány elmondta a magáét, bólintottam.
- Ezt valahogy gondoltam. Na akkor tűnjünk el innen.
Az általunk legyőzöttek fetrengő vagy ájult testein átlépkedve indultam az ajtó felé, de előbb még kifizettem az italomat.

-Ez Bronx - válaszoltam unottan. - Mégis mit vártál? Pláne ha így villogtatod, hogy mutáns vagy.
Ahogy körbejártam a kocsmát összeszedni a fegyvereimet, és innen-onnan letörölgetni az ujjlenyomataimat (a pohárról például mindenképpen), a szirénaszó egyre hangosabban szólt a hátam mögül. Ilyen az én formám! Amint elkezdek embereket aprítani, rögtön megjelenik a rendőrség! Na, mindegy, viszont akkor eléggé bele kell taposnunk.
-Tojok rá, mit gondolsz, húzunk már a búsba! - intettem neki idegesen, mert isten ments, hogy esetleg King üljön az egyik kocsiban, mert ott nem lenne sok lehetőségünk: vagy én halok meg, vagy ő. Ez előbbihez gondolom, érthető okokból nem volt sok kedvem, az utóbbihoz már nagyon is lett volna, de a lebukás veszélye miatt le kellett mondanom róla.
Gyalogkakukk-ként rongyoltam ki, és már láttam is villogni a kék-piros fényeket, de még tötymörgött előttük pár kocsi, úgyhogy ők nem láthattak minket.
-Erre - intettem a fejemmel Stevennek. - Itt gyorsabban eltűnhetünk.
Hamar fejest ugorhattunk a kis utcákban, ha ebbe az irányba mentünk, a zsarukat meg egyenlőre úgyis a kocsma fogja lekötni.
-Komolyan mondom, az agyam eldobom! Se az italomat nem ihatom meg, sem a seggfejeket nem zúzhatom szét nyugodtan! Hát hova tűnt a béke a világból?!
Dohogás közben egyre távolodott a kocsma zaja, bár az érkezőkel már elég magas hangfokon mehetett az ecc-pecc-kimehetsz.
-Legszívesebben rájuk omlasztanám az egész kócerájt - csikorgattam a fogam visszapillantva az épületre. - Csak a fene nagy türelmemnek köszönhetik, hogy megússzák. Te meg mi a francot műveltél odabent? - néztem Stevenre. - Mi vagy te? Szökött ügynök a mátrixból, vagy mi? Ilyen képességet még az életben nem láttam.

Nem feleltem. Hogy mire vártam? Nos, nagyjából erre, hogy őszinte legyek. Nincs ebben semmi meglepő. Az emberek mindig is féltek tőlünk, mutánsoktól. Vagy sámánoktól. Vagy vérfarkasoktól. Nem számít, mikor hogyan nevezték a fajtánkat.
A kislány nagyon türelmetlen volt. Megértettem, hogy minél előbb el akar innen tűnni. Végül is én sem akartam mást. Mégis megvártam, míg a nevetséges kis késeit szedegette össze...
Követtem őt. Úgy tűnt, ismeri a környéket, én viszont jó rég nem jártam a városban. Ezen a tájékán meg talán még sosem.
- Ahhoz képest, milyen kicsi vagy, nagyon sok harag fér el benned - mondtam - De szerintem épp eléggé elvertük őket. Persze ha gondolod, nyugodtan visszamehetsz, én nem tartóztatlak.
Arra, hogy mit csináltam odabent, nem akartam egyenes választ adni. Némely ellenféllel szemben életem során csak azért maradhattam életben, mert nem ismerte a trükkjeimet. Rég megtanultam már, hogy ne terjesszem széltében-hosszában, mire vagyok képes.
- Mutáns vagyok - feleltem, mintha ez mindent megmagyarázna - Csináltam, amihez értek, ennyi az egész.

Menet közben azért igyekeztem rendbeszedni magamat, mert ezután Mike-kal volt találkozóm, és nem akartam, hogy azonnal levágja, mi történt ma velem. Nem is biztos, hogy elmondom neki. Így jobban belegondolva minek? Nem halt meg senki, nem ismert fel senki, akkor meg minek idegesítsem? Maradjunk csak annál, amit eredetileg terveztem: bedobtam egy sört, aztán múlattam egy kicsit az időmet a fegyverszaküzletben. Most komolyan, egyébként is, kit érdekel, hogy néhány barmot eltángáltak? Úgyis megérdemelték!
-Mi van?! - csattantam fel Steve szavaira. - Menj a fenébe , egyáltalán nem vagyok kicsi! A seggfejeke meg mindig is dühítettek, csak én elég erős vagyok ahhoz, hogy ne csak dohogjak, hanem kettécsapjam őket, ha már nagyon az idegeimre mennek. Viszont x és y okokból, amihez neked semmi közöd, sajnos többet most nem nyújthatok nekik. Pedig még benne van a lendület a kezemben - csikorgattam a fogamat.
Ami a képességét illeti, lényegében nem válaszolt. A kérdésemre igazából csak megismételte a kérdésemet, többet nem adott hozzá.
-Na, nem mondod - fintorogtam gúnyosan. - Nyilvánvalóan olyasmire vagy képes, amire az átlag emberek nem, és azt állítod, hogy mutáns vagy? Nahát, nekem ez meg sem fordult a fejemben! - Némi szemforgatás után végül vállat vontam. - De ha nem akarod elmondani, tőlem tartsd meg magadnak. Nem mintha számítana, milyen képességed van, történetesen köpök rá... bár azért elég pöpec - ismertem el halkan.
Mikor már elég messze értünk a kocsmától, nagy karlendítéssel leintettem egy taxit, ami hamarosan le is fékezett mellettünk.
-Örvendtem a szerencsének, Steve - veregettem meg a vállát búcsúzóan. - Aztán vigyázz a seggedre, legközelebb nem biztos, hogy ott leszek megmenteni. Na, csá, jó sétát!
Eszem ágában sem volt megosztani vele a taximat, és csak részben azért mert talán biztonságosabb most nem együtt mutatkoznunk a környéken, amikor jelenleg egy ázsiai nőt és egy húsz méteres csókát keresnek. Elsősorban azért sajátítottam ki a taxit, mert csak. Én már csak így működök.

//Köszönöm a játékot, nagyon klassz volt //

//előzmény: Bronx-i utcák//

Hacsak nem történik valami csoda, ide is gyalog kell jönnie, azt ugyanis kétli, hogy a nő engedi őt felülni a motorjára maga mögé(ha mégis akkor bocs). Minden esetre, a bejáratnál már együtt vannak, és úgy lépnek be a helyiségbe, melynek az egész város köszönheti, hogy megismerkedhetett a "késdobáló kocsma" fogalmával. Soren természetesen a félreesőbb sarkokat favorizálja, és ha Roxy nem szeretne feltétlenül a bárpultnál ülni, vagy középen a bőrfejek társaságában,akkor arra felé foglalnak helyet, miután beszerzett maguknak egy nagy üveg Whiskey-t, és két feles poharat. Meg is tölti mindkettőt tisztességesen, majd koccint a nővel, és felhajtja a pohár tartalmát.
-Tehát, mit is kap a győztes? Csak, hogy ne legyen reggel meglepetés a vesztes számára.
Beszéd közben már tölti is újra a poharat, mert nem szereti, ha lazsálnak.
-Egyébként, hogy lett belőled egyáltalán...fagyislány, a többiek féltek elmondani, hogy túl őrült vagy ehhez a melóhoz?
~Basszus, most majdnem lebuktattam magunkat...vagyis, csak őt...ami nem lenne jó, mert csak az ökör iszik magában, ráadásul még azt hinnék, én is kopó vagyok, és akkor oda a jó hírem.~
Hogy ő mit szeretne, azt egyenlőre nem mondja ki hangosan, ha esetleg győzne...majd ha mindketten ittak már egy kicsit.

Eszem ágában nem volt, hogy nagyon haverkodjunk itt, hiszen a történtek után?! De aztán nagyon gyalogolni se volt kedvem. Nem szívesen engedek mást a motoromra, az az én kis formás hátsómnak lett kitalálva, és ahhoz is volt kellőképpen bejáratva, így töprengtem is rajta, hogy vajon akkor hogyan tovább. Viszont nem akartam megvárni, hogy ne adj isten akadjon még egy olyan pofa, mint Soren, és rástartoljon a csodaparipámra.
-Herculoids?- ismétlem meg, és igyekszem nem különösebben pofákat vágni, hiszen a hely ismerős volt...talán túlságosan is. Fűzött hozzá egy néhány kellemesnek nem éppen mondható emlékem.
Azzal megindultunk, le a tetőről.
~Már megint a magasban...~morogtam magamban, ahogy lejutottunk végre, persze nem mintha túl magas lenne, vagy bármi ilyesmi, de az utóbbi időben küszködtem a magassággal, pláne, ami már túl volt a 4 emeleten.
Miután lekászálódtunk, a motor felé vettem az irányt.
-Ha már ennyit küszködtél, akkor egye fene, egy rövid fuvarra a vendégem van, de többről ne is álmodj, mert tudod mi lesz a vége.- jegyzem meg, és a fene se tudja, mennyire gondoltam komolyan, amit mondtam, Soren bizonyára nem sejti.
A herculoids egyik mellékutcájában tettem le a motort, majd indultunk meg a kocsmába. Most kivételesen könnyedén jutottam be, de persze nem is látszott rajtam, hogy rendőr vagyok. A jelvény jó mélyen elsüllyesztettem a két domborulatom közé, ahol gyakran a helye volt, hiszen oda aligha nyúlhatna be egy idegen anélkül, hogy eltörném a kezét. Pár zúzódás, seb, horzsolás, igazán ideillően festettünk mind a ketten. Követtem Sorent a hátsó részbe, bár alapesetben ellenék a pultnál, most nem nagyon akartam szem elé kerülni, nem ez volt a lényeg.
A whiskeyt megvizslatom, nem épp a legjobb minőség, de mit is vár az ember egy lepukkant kocsmától?!
Elveszem a poharat, és könnyedén hajtom le én is a tartalmát, még csak a szemem se rebben.
- Ittam már jobbat is.-csak nem állom meg szó nélkül, de már nyújtom is újra oda a poharat a következő körért.
-Hogy mi legyen a tét? -kérdezek vissza, majd az államat megtámasztva a kézfejemen gondolkodom kicsit- Ahogy korábban már mondtad, ha nyerek ellened, akkor kivallathatlak. És hidd el, igencsak kíméletlen tudok lenni.-eresztek meg egy ördögi vigyort, és persze ez most elég szadistának hangzott, noha nem voltam az, annyira nem, mint ahogy azt általában szavakkal kifejezem.
-Fagyislány?-kérdezek vissza, és nem sok híjja van, hogy visszaköpöm a whiskeyt a pohárba. Egyből magasabbra szaladt mind a két szemöldököm, persze leesett, hogy miért nem használja a bűvös szót, de, hogy pont ezt...
-Igazán találékony vagy...-suttogom halkan, hogy csak ő hallja.
- Eredetileg boncmesternek készültem, de rájöttem, hogy élve jobb szeretem kínozni az embereket, mint holtan, így legalább nem olyan unalmas.-és természetesen egy bájvigyorral kísértem a mondandómat, ami naná, hogy nem fedte a valóságot. -Őrült? El sem tudod képzelni, hogy mennyire...-kicsit most már túl játszom a dilis őrült rendőrtyúk szerepét, de miért ne tenném?!Annyira még nem vagyunk bizalmas viszonyban, hogy bármi érdemlegeset kinyilatkoztassak neki. Ha hülye beveszi, ha nem, akkor meg úgyis venni fogja a lapot.
-Hol van már a következő? Már most az elején nem megy tovább, nagyfiú?-cukkolom. - És ha én veszítenék, ami abszolút lehetetlen, akkor neked mire fájna a fogad? A motoromon kívül!-teszem hozzá, hogy nehogy félreértés essék, az a szent tárgy soha nem lehet alku tárgya, nem mintha lenne arra esély, hogy veszíthetek Sorennel szemben.

Szavakba sem tudná ölteni, mennyire meglepi az, hogy a motorra is felinvitálja a csaj, már csak azért is, mert ha tudja, hogy ez a formás segg is jár hozzá, eszébe sem jutott volna ellopni, hiszen a sofőrrel együtt sokkal kényelmesebb így utazni, ahogy izmos karjaival átöleli a nőt, s kényelmesen előre dől.
~Ha minden zsaru ilyen lenne, megállás nélkül rabolnék...~
Odabent aztán Roxy fukarkodása ellenére nem fukarkodik a Whiskey-vel, s amint a nő pohara landol az asztalon, már tele is van. egyenlőre még egészen jól tud célozni az üveg szájával, és ezt ki is használja, bár tisztában van vele, hogy csak idő kérdése, és nem fog ez ilyen gyorsan menni.
-Én nem - vallja be, kicsit letörten, de aztán megérzi a pia utóízét. - De...mégis.
~Vajon az itallal van a baj, vagy csak arról van szó, hogy nem ártana néha kimosni a poharakat? Á, mindegy, nem azért jöttünk ide, hogy az egészségünket ápoljuk!~
-Állok elébe, de ahhoz előbb nyerned kell, és ahhoz még sokat kell nyelned...bocs, befejeztem, tessék, inkább igyunk.
Bár szinte harapni lehet a gúnyt a következő megjegyzésben, azért ennek ellenére is szinte már dicséretnek hangzik Roxy-tól, az pedig, amilyen képet vág mosolyt csal Soren arcára, és ha pár pohárral beljebb lenne, lehet még nevetne is rajta. Nos...nemsokára kiderül, nem igaz?
-Igen, gondoltam ez jól illik hozzád, mert olyan kedves arcod van, és imádni való természeted...kórboncnok?! Szóval neked mindegy, csak hidegre tehess valakit?
A cukkolásra olyan hevesen tölt, hogy pár csepp ki is csurran a pohárból, de amilyen gyakran tisztítják ezt az asztalt talán nem is baj, ha kicsit fertőtlenítik most, legalább így. Arra viszont, hogy tuti ő lesz a vesztes, alattomos vigyor ül ki a képére, ám mielőtt felelne, még felhajtja az italt, és újra tölt a nőnek.
-Azt mondod, teljességgel elképzelhetetlen? Ha ennyire biztos vagy benne, mi lenne, ha valami normális tétje lenne a dolognak? És nem, nem a motorod kell, egyszer ma már rájöttem, hogy nem vagyok golyóálló...
Újra tölti a poharakat, kissé már remegő kézzel, s ezúttal is mellé löttyen némi pia, hisz tekintetét folyamatosan Roxy tekintetébe fúrja, s vár, had gondolkozzon a nő, mi lehet a tét, amit ő annyira szeretne.
-A jelvényed. Nem kell nekem adnod, csak a kezemben akarom fogni fél percig, de én vehetem elő onnan, ahol most van.

Aya-nak

Elgondolkodtam azon, amit mondott. Kimondottan hirtelen haragúnak tűnt ez a lány. Régen a nők még csak a konyhában meg a ház körül tettek-vettek, és a harcot a férfiakra bízták. Most úgy tűnt, ez is változóban van. Magánnyomozók, titokzatos harcoslányok... A nemek egyenlősége. Végül is, a Kékharisnyák mindig is ezt akarták, nem? Bár fogadni mernék, hogy egy olyan lány, mint ez itt, még őket is meglepte volna.
- Néha - feleltem elgondolkodva - Talán az az erős, aki nem enged az indulatainak. De nem akarok tanácsokat osztogatni. Azt hiszem, úgysem fogadnád meg egyiket sem.
Gúnyolódására csak vállat vontam. Aki nem terjeszti, mire képes, azt nehezebben teszik el láb alól. Volt időm kitapasztalni.
- Minden jót - búcsúztam, és eltekintettem attól a ténytől, hogy nélkülem talán túl sem élte volna ezt a kis kalandot. Bár... Ekkora magabiztosságban valahonnan fakadnia kell, nem igaz? Talán volt mire beképzeltnek lennie, több is, mint amit én láttam.
Amikor a taxi elhajtott, a kabátom zsebébe süllyesztettem a kezem és elsétáltam.

//Én is köszönöm! //

-Nem vagyok én se az a típusú ember, aki az elit piákhoz van szokva, de azért ezt a löttyöt közel sem nevezném whiskeynek. - mondtam Sorennek, mikor megláttam az ő fintorát is.
~Ez a kocsma már tényleg a legalja...bár nem, mégsem, azért Berny ivója még ezt is képes alul múlni.~gondoltam, de végül nem sz*roztam, a következő pohár is lecsúszott egy döntésre.
Amikor Soren éppen nem töltött, akkor forgattam a poharat az ujjaim között az asztallapon, ez szinte már egy belém rögződött szokás volt. Tulajdonképpen nem igazán tudtam hova tenni az előttem ülő pasast, az egyik pillanatban le akarja nyúlni a motorom, aztán vacsorázni hív, majd bemos egy hatalmasat, aztán kiderül, hogy mutáns mivoltunkat tekintve hasonszőrűek vagyunk...eh...most meg egy kiadós harci kakaskodás után itt iszogatunk egy lepukkant lebujban. Ez még valahogy belegondolva is olyan abszurdnak tűnt.
- Ne a szád járjon, hanem a kezed. Tölts és igyál!- mondtam, hiszen tényleg reméltem, hogy nem az a fajta pasi, aki jól bírja az alkoholt, mert akkor még lehetnek itt bajok.
-Ezt ugye, most nem gondolod komolyan?!- nézek rá úgy, mintha legalábbis valami ufó lenne, mikor jön itt nekem olyan dumával, hogy kedves, meg aranyos meg imádnivaló természet...biztos, hogy jó emberrel beszélget ez itt?! - Mondd csak, nem ütöttelek meg kicsit túl erősen?- kérdezem minden átmenet nélkül, hogy talán az lehet az oka, hogy félrebeszél.
- Ha pedig gúnyolódni akarsz, akkor azt javaslom, csak okosan, nehogy kieresszem a cicát a helyéről.- egyre furcsább hasonlatokban kezdett folyni ez a beszélgetés, de persze, hogy nem fogom világgá kürtölni, amit annyira titkolni akarok, és sajnos már így is többen tudnak róla, mint szerettem volna. Hálátlan feladat ez a mutáns lét, pláne, ha az ember olyan helyen melózik, ahol kimondottan irtják is a fajtáját.
Itt kicsit elkalandoztam gondolatban, eszembe jutott Kohler, meg az egyezségünk Dariennel, és szó mi szó, a dolog még mindig feszélyezett kissé.
- Rossz géneket örököltem. Ez már csak ilyen.- válaszolok Sorennek, ahogy elhessegettem a Kohlerrel kapcsolatos gondolataimat. Persze nem feltétlenül volt igaz, hogy élvezem, ha kínozhatok valakit, meg mindegy kit, csak megtehessem, ez ilyen formában nagyon nagy túlzás volt.
-Normális tétje?- húztam fel kíváncsian a szemöldököm, érdekelt, hogy mire is pályázik rá ennyire. Meglepve hallgattam a felvetését. Először nem értettem, hogy miért pont a jelvényem, de csakhamar leesett a tantusz, mikor folytatta a gondolatmenetét.
- Miért is vagyok meglepve, hiszen te is csak pasiból vagy.- kezdtem bele, persze azt már nem mondtam ki hangosan, hogy naná, hogy ha adott egy nő, két mellel, ahova még a jó isten se tud véletlenül se benyúlni, persze, hogy igazi kihívás lenne az bármelyik pasinak...egyszerűek és kiszámíthatóak mint egy amőba. -Tudod mit, bízom a képességeimben, legyen.- talán kicsit elhamarkodtam a dolgot, és persze azt sem tudtam, miként reagálnék erre, ha mégis bekövetkezne.
- És arra az eshetőségre gondoltál, hogy ha egyszerre dőlünk ki?- végső soron ez is fennállt mint lehetőség. És lecsúszott az az újabb pohár.

-És aztán miért nem? - Kérdi, érdeklődve, mellőzve minden rosszindulatot. - Aki ilyen drága járgányon száguldozik, nehogy már valami olcsó lötty miatt törje ki a nyakát...mármint, a jövőben, ma már ezt dobta a gép.
Két pia közt azért igyekezett alaposabban megfigyelni a vele szemben ülő hekust...na nem ott! Azt már nézte eleget, inkább a mozdulatait figyelte, a hanglejtését, azt ahogy a pohárral játszik, és emiatt jobban kell figyelnie a célzásra, szóval ilyesmikre. Persze sokat nincs ideje nézelődni, hisz Roxy legszívesebben úgy vedelne, mintha az élete múlna rajta.
-Okké...csak akkor nem érted a szarkazmust, ha már ittál, vagy ez nálad alap? - Kérdi ugyanazzal a hangsúllyal, amivel kedvesnek titulálta őt, majd amikor azzal vádolják, hogy gúnyolódna csak megrázza a fejét.
-Isten őrizz, allergiás vagyok arra a bolhás dögre, ráadásul folyton szétkapirgál mindent.
Nem törődik vele, mennyire gondolja puhánynak az, aki esetleg ezt hallotta, megborzong annak a "rühes macskának" a gondolatától, s bánatát inkább alkoholba fojtja, bár kezdi érezni, hogy talán nem ártana lassítani, hisz az üveg harmada már kiürült, és Roxy-n alig látja, hogy hatna rá, pedig nagyon szeretné megnyerni ezt a fogadást.
-Annyira azért nem vészes, helyenként egészen eltaláltak - hangzik el a bók, s közben megjutalmazza magát azzal, hogy újra legelteti szemeit a nőn.
Aztán a nő belemegy a fogadásba, és ettől neki fülig szalad a szája. Persze, először ehhez még nyernie kell, de akkor is! Ennél jobb ürügye még sosem volt arra, hogy megpróbáljon józan maradni, legalább egy ideig.
-Ha mindketten egyszerre dőlünk ki? - gondolkodik el a kérdésen, de aztán megvonja a vállait. - Akkor gondolom úgy igazságos, hogy aki előbb felkel, azé a díj. Na, de igazad van, elég a dumából, igyál végre egy kicsit!
A pia pedig vagy mágikusan töltötte magát újra, vagy csak nem emlékszik, amikor beleöltötte a pohárba...mindkettő felettébb érdekes, annyira azonban nem, hogy erre gondoljon, ahelyett, hogy igyon. ÚJABB KÖR!
-Tudod...nem is vagy te olyan surmó...mint a többi rendőr...akit ismerek...

-Egyrészt mert nem az én ízlésvilágom, másrészt meg...ne gondold, hogy milliókat keresek a...fagyi árulással.- kicsit elhúzom a szám, hiszen olyan abszurdul hangzik ez a hasonlat, de ha már ez, akkor legyen ez.
-A paripám? Ő egy becses darab, nem véletlenül vagyok olyan paprikás érte. De egyetlen üveg drága alkohol sem érhet fel hozzá, még ha aranyból lenne az a lötty, akkor sem.-fejtem ki a véleményem, igen, a motorozás nem csak szenvedély, hanem létforma is, de ezt igen nehéz volt szavakba önteni.
-Bocs, a humorom elég nyers...ezt már mondták egy páran.- húzom el a számat kissé.- Azért ne nézz ennyire debilnek, hogy ne venném a lapot!- most megsértődhetnék, de nem voltam az a hisztis picsa.
Felkönyököltem az asztalra, majd a kézfejemen pihentettem meg az állam, és úgy nézegettem Sorent. Tulajdonképpen, ha őszinte akartam lenni, leszámítva a sebeit nem is volt olyan rossz képű alak. Centiről centire méregettem a vonásait, mintha minden négyzet centiméternyi felületet felmértem volna rajta. Cseppet sem zavartattam magam, nem kellett semmiért zavarba jönnöm, vagy kellett volna?!
Kicsit éreztem, hogy talán lassítani kellene az ivási tempón, egy picit már kezdtem érezni, de ez még közel sem volt a kiütöm magam kategóriához, még a be vagyok csípve de jó állapotot sem értem el. Ám szondát már nem fújnék meg, noha ez nem nagyon gátolna meg abban, hogy volán mögé üljek. De ez már egy másik történet.
- Azért ne vigyorogj ennyire azon, hogy belementem a fogadásba, még nem nyertél!- próbálom kicsit letörni a hirtelen jött jókedvét, valahogy az arcára volt írva, hogy mennyire ki tudná élvezi a pillanatot, ha a jelvényemért nyúlkálna.
-Aki előbb felkel?- furcsa egy ajánlat volt, ilyesmivel még nem találkoztam és meg is lepett.
- Gondoltam úgy döntetlen a dolog, másnaposságból előbb felkelni...-hümmögtem, mintha gondolkodnék, aztán hirtelen egy mosoly kúszott az ajkaimra. Eszembe jutott, hogy volt ám olyan, hogy egy ügyem során csak úgy juthattam információhoz, hogy le kellett ülnöm egy lepukkant kínai kocsmában inni pénzért egy alakkal, aki ebben állítólag verhetetlen volt. Persze a szaké valahogy azóta se a kedvencem, de megérte, mind az infóért, mint a kis plusz pénzért, bár tény, hogy a hazajutás nem volt egyszerű, és azt mondják az alvás a legjobb ilyenkor...naná, főleg, ha hajnal 5-kor csörög a főnököd, hogy egy hullát találtak, és azonnal szedd össze magad...tulajdonképpen már nem emlékszem, hogy még részeg voltam akkor vagy már csupán csak másnapos...
-Tudod mit? Majd meglátjuk.-persze nem tudtam Soren mennyire bír inni, így nagyon alábecsülni sem akartam, még talán ha nem is nyernék az hogy egyszerre bukunk ki, nem is tűnt olyan rossz ötletnek.
Ittunk, ittunk és ittunk...
-Nofene, most bókolsz nekem?- kérdezem, és tény ami tény, ahogy fogy az alkohol, úgy enged az arcomon is a mimika, és egyre gyakrabban húzódik mosolyra vagy félmosolyra a szám.
- Talán azért mert nem egészen vagyok olyan mint az átlag utcai zsaru, akikkel gondolom már összefutottál jó párszor.- itt kicsit célozgatok rá, hogy sejtem, hogy nem a legtisztább háttere van. Gyakran pengeélen táncoltam az őrsön, ehhez kétség sem fért, meg a stílusomat se sokan kedvelték, de tudták, hogy az egyik legjobb vagyok, és nem kockáztatták meg hogy kirúgjanak. Bár össze kellene kapnom magam, szó mi szó.
-És mesélj, csak lopásból élsz, vagy csinálsz valami értelmeset is?- kérdezem meg, majd még azért hozzá teszem- Nyugi, mondjuk, hogy ezt most nem fagyislányként kérdezem!- annyira idétlen, hogy már tetszik ez a szóhasználat...

-Hmm, olcsó pia, drága motor, nyers modor...apám imádná, ha te szülnéd meg az unokáit...ha él még...
Ami a motorozást illeti, csak bólint, a nyers humorára pedig inkább nem mond semmit, ugyanis az ilyen fajta nőt nevetni hallani...legyen elég annyi, hogy hogy mosolyogni eddig csak ittasan látta, vagy amikor őt püfölte, szóval nem akarja tudni, mi az, ami nevetésre bírná józanul.
~Más szóval: térjünk vissza a témára negyed óra múlva.~
-Nem, még tényleg nem nyertem - feleli, és szavai jelentése ellenére tovább vigyorog - de most őszintén, ha meg vesztek, akkor egy ilyen nő ejt rabul...
Újabb, kör, és újabb, és újabb...és Roxy sebei mintha csak úgy leolvadnának az arcáról. Könnyen lehet, hogy Soren kezd nagyon becsípni, amire egyre jobban gyanakszik, amikor rádöbben, hogy már percek óta a nő arcát(!) bámulja.
-Hát, valami olyasmi...a jó nőknek általában szoktam. - Feleli, s maga sem tudja miért majdnem elneveti magát ezen. Fránya pia...
-Hát nem is tudom, ha egy fagyislányt ennyire érdekel a többi a hobbim, az általában nem jelent jót - gondolkodik el a kérdésen hangosan, ám vörös arcából, és széles mosolyából látszik, hogy most már nem épp az a fajta ember, akire érdemes rábízni a titkainkat.
-Na jó, gyere - int maga felé, aztán ügyetlenül közelebb húzódik a boxban - neked megsúgom, de csak mert rendes lánynak tűnsz, aki nem fukarkodik a gombócokkal.