Hálószobák

Felsandítottam rá.
- Egy szóval se mondtam, hogy nem tetszik valamelyik lehetőség. - vontam vállat, majd a nadrágom zsebébe csúsztattam a ceruzáimat, nehogy elpotyogtassam őket útközben.
- Eddig semmi problémám nem volt senkivel, az itt töltött idő, életem legjobb időszaka volt eddig. Szóval szerintem neked is menni fog a beilleszkedés. - mosolyogtam rá az egyik kanyarba, aztán ahogy előre engedett, a szobába alaposan körbepillantva mentem beljebb, és leraktam az asztal szélére a vázlatfüzetemet.

Ismét egy rámenősebb arckifejezést öltök magamra, és bólintok.
- Rendben, erre nemsokára visszatérünk.
Magam mögött gondosan bezárom az ajtót. Kulcsomat a zakóm zsebébe csúsztatom, majd Lizzyhez lépdelek. Olyan közel állok, hogy még épp ne érjek hozzá. Kivéve kezeim a kezeihez. Azonban nem fogom meg a kezét, kiprovokálom, hogy ő lépjen.
- Nem volt problémád senkivel? - Már csak halkan beszélek, majdhogynem suttogva. - Hogyan lehetséges, hogy egy ilyen szépség ennyire magányos legyen? Vagy a hozzád hasonlók sem képesek megérteni téged, felérni hozzád?

- Na tessék, hová fogok menekülni, hogy ha totál leégetem magam? - sóhajtottam, miközben az ajtó felé intettem az egyik kezemmel, de nem volt lehetőségem tovább beszélni, újra olyan közel jött hozzám, hogy hirtelen még egy-két levegővétel is kimaradt. Tartósan nem volt jó terv, hogy a szemeibe nézzek, így hát néhány pillanat múlva lehajtottam a fejemet, és mantráztam magamban, hogy nem szabad elvörösödni.
- Hát.. most bemószerolhatnám a bátyám, de mivel ő sem bosszantott még halálra, így vele sincs gondom. - mosolyodtam el kicsit, így újra fel tudtam nézni rá. - És nem is vagyok magányos... Csak kicsit fordítva működök. Ha társaságba vagyok néha jólesne az egyedüllét, egyedül meg mindig embereket akarok magam köré. De nem is fontos. Inkább mutasd meg, hogy mit tudsz. - fogtam meg az egyik kezét lelkesen.

Tetszik a lelkesedése, és így még könnyebb lehet a dolgom. Beleegyezően bólintok.
- Mivel látom rajtad, hogy mindkettőre kiváncsi vagy, előbb az egyiket utána pedig a másikat mutatom meg. Melyiket szeretnéd előbb megtapasztalni?
Eközben érzékeim hihetetlen sebességgel száguldanak végig testén, érintése nyomán feltérképezve azt. Találok egy-két különösen érdekes részt is.
- Igen, az egyiktől jobban zavarba jössz majd. Választhatod a sorrendet ez alapján is.
Egy pillanatra azért eltöprengek, vajon melyik hozza inkább zavarba, de végülis jó eséllyel tudom a választ.

Csak fejcsóválva néztem őt, aztán picit hátrébb lépve dőltem az asztalnak.
- Igazán nehéz úgy választani, hogy nem tudom mit takar az egyik és mit a másik... - sóhajtottam és a szabad kezemmel a helyére igazítottam pár hajtincsemet.
- Jó, akkor leszek bátor aligátor, először jöjjön az, amitől szerinted jobban zavarba jövök. De semmi rosszalkodás, mert még a végén beleépítelek egy tujába - mosolyogva emeltem fel a mutatóujjamat.
- Amúgy olyan opció nincs, hogy legalább megsúgod, hogy mit fogsz csinálni? Ígérem meglepődök majd.

Kicsit kezdem úgy érezni, hogy ha nem is szándékosan, de teljességében a kezemre játsza saját magát. Természetesen lépek utána, hogy közém és az asztal közé szorítsam.
- Az életben gyakran nehéznek tűnnek a döntések.
Miután közölte, hogy bátor lesz, tekintetem olyanná válik, amilyennek leginkább szeretem. Határozott. Kezemben a gyeplő.
- Legalább hamarabb túl leszünk rajta, utána kevesebb félreértésre lesz lehetőség. Úgyis annyira csillog a szemed, nem szívesen váratlak meg.
Szabad kezem a derekát karolja át, hogy biztosan tartsam. Kezét elengedem, és végigsimítom az arcát. Füle mellé hajolva súgom kérdésére a választ...
- Meghódítalak.
Igyekszem kihasználni a már-már zavarbaejtő mértékű őszinteség okán kelő zavarát - eddigiek alapján legalábbis erre számítok -, és ajkaimat ajkához helyezem. Kilencven százalék előre, az utolsó tíz százalékot ráhagyom. Ismét célom, hogy az utolsó, hajszálnyi lépést tőle provokáljam ki. Kezem, mely a derekán pihen, gerince mellett feljebb csúszik kicsit.
~ Mintha itt több idegvégződése lenne. Legalábbis, ha miniatűr brokkolikat hordana a bőre alatt, az még tőle is túlzás lenne.
Ha zavara megbénítja, akkor befejezem helyette a mozdulatot.

Ez most nem bizonyult túl jó döntésnek, tényleg elvágtam az utolsó esélyemet is, a menekülésre, ha esetleg rosszul sülne el a dolog. De a tekintete, és a belőle áradó magabiztosság valahogy megnyugtatott, és nem kezdtem el azon parázni, hogy 'mi lesz, ha...'
- És ez meglepő? Teljesen felcsigáztál már. - néztem fel rá lelkesen, de ezt hamar felváltotta a meglepődöttség, és persze a zavar is, pont ahogyan azt megjósolta. Egy ideig csak álltam, és felmértem a lehetőségeimet. Végül én is úgy döntöttem, hogy az őszinteség lesz a legjobb út.
- Az... - kezdtem bele, egy nagyon kicsit hátrahúzva a fejem - aki utoljára ezzel próbálkozott, megijedt tőlem, majd pokollá tette a gimnazista éveimet. - a hangom halk volt, ami miatt kicsit szerencsétlennek éreztem magam. De hát az is voltam... Hisz itt egy irtóhelyes srác, aki most közölte velem, hogy a szívemre pályázik, én meg attól parázok, hogy megint az egyik fő pletykatéma leszek. Hajajj, nehéz az élet.
Egyik kezemet a vállára csúsztattam és bocsánatkérően néztem a szemeibe
- Azóta nem megy ez nálam ilyen egyszerűen.

Halkan elnevetem magam. Megcsóválom a fejem, mintha a legnagyobb és legaranyosabb ostobaságot hallottam volna éppen.
- Ha már így felcsigáztalak, és várhatóan nem növesztesz tuját a fülemből, akkor miért ijednék meg? Sokkal kevesebb titkod van előttem, mint mások előtt.
Hátrateszem a kezem, majd magam elé emelek egy tíz centi magas acélszobrot. Alakra Lizzy meztelen testének tökéletes, kicsinyített mása. A kezébe adom, hadd nézegesse. Még a liliomforma is ott van, ahol lennie kell.
- Persze, hogy nem egyszerű. Ha van választásod, menekülsz. Lazíts!
Továbbra is halkan beszélek, és láthatja a szemeimben, tudom, mit akarok. És azt is tudom, hogy úgy lesz, ahogy akarom.
Ha megint elbizonytalanodni látom, akkor elnézően bólintok, és utána húzom közelebb. Folytatom, ahol abbahagytam, de ezúttal nem hárítom rá a döntés felelősségét.

Én is elmosolyodtam a felvetésére, és ez segített abban, hogy szép lassan abbamaradjon az arcom lángolása.
- Hát ha csak nincs tujamag benne, elég nehéz lenne.. - néztem rá újra vidáman, mint akit tényleg semmi gond nem terhel. Igaza van, előtte tényleg nem szükséges titkolóznom.
Már éppen kérlelni akartam újra, hogy mutassa meg a képességét, amikor is a kezembe kaptam a pici szobrot. Újra a rák effektus. Már kezdem ám unni.
- Ezt meg...? - a kezemet leveszem az ő válláról és a sajátomra rakom elképedve. - Honnan tudtad, hogy van anyajegyem is? - felváltva néztem a szobrot, és Christ. - Na azért ez sokkal izgibb, mint a virágok elszárítása. - jegyeztem meg és leengedtem a kezem amiben a kicsi én-t tartottam.
- De egy tizenöt éves lányra elég mély benyomást tesz az ilyesmi... - húzom el a számat picit szomorkásan, majd a határozottságát látva inkább újra a padlót kezdem fixírozni.
- Nagyon nem könnyíted meg a helyzetemet, ugye tudod? - került a kezem a mellkasára, amikor újra közelebb húzódott hozzám, bár éreztem, hogy ez úgyse fogja megállítani. Az a baj, hogy pontosan tudja, hogyan használja ki a helyzetet, és én meg.. nulla tapasztalat.

Mivel nincs tujamag a fülemben, látványosan megjátszott, megkönnyebbült sóhaj következik.
Az, hogy ismét ennyire sikerült zavarba hoznom, elégedettséggel tölt el. Úgy tűnik, a képességeim továbbra sem romlottak semmit sem.
- Valójában megkönnyítem a helyzetedet. Elég, ha rám bízod magad.
Jól érzi, a keze kevés hozzá, hogy megállítson. Élvezem, hogy uralom a szituációt. Főleg, mivel biztos vagyok benne, hogy ahogy hozzáérek, már ő sem akar megállni.
~ Mennyivel könnyebb, mennyivel őszintébb, mint egy divatp...ával...
Ahogy az ajkához érek, hagyok számára néhány pillanat-töredéket, hogy válaszoljon a közeledésre, és így aztán nagyobb összhangban folytathassuk. Mivel tudom, hogy sokmindent elfojt, ezért nem fogom vissza magam, minden feszültséget, hevességet kieresztek a maga zabolátlanságában. Így igyekszem elérni nála ugyanezt. Tulajdonképpen tálcán kínálva számára a feloldozást - legalább ideig, óráig - gátlásai alól.

Az már garantáltan jót jelent, hogy nem vörösödtem el újfent, vagy az is lehet, hogy mára már elhasználtam az összeset.
- Rémisztő, hogy alig egy órája ismerlek, és a bizalom már megvan. - suttogom alig hallhatóan, majd mikor gyenge próbálkozásom ellenére is az ajkaimhoz ért, meglepő módon nem hátráltam ki. Azért a visszafogottság nem szűnt meg, nagyon óvatosan és talán kicsit esetlenül viszonoztam a csókot. Mentségemre szóljon, öt év alatt kijöttem a gyakorlatból. Vagy ez olyan, amit az ember sosem felejt el? Végül is ez most teljesen mindegy.
A kezeim szinte maguktól fonódnak gyengén Chris nyakára, így még közelebb kerülve hozzá. Furcsa érzés, ahogy lelki szemeim előtt látom leomlani a vastag kőfalakat. Ez a kedves Saláta tökéletesen érti, hogyan hozza elő belőlem is a kisördögöt. A végén már hasonló intenzitással tapadok ajkaira, mint ő az enyémekre, de a nehezebb levegővétel miatt kénytelen vagyok lassan elhúzódni. Na meg egyelőre azt sem akarom, hogy túlságosan elbízza magát, bár lehet, hogy ezzel már rég elkéstem.
Egy kiadós szusszantás után, csak mosolyogva nézek fel rá.
- Még mindig nem árultad el, hogy honnan tudtad hol az anyajegyem.

Mikor megjegyzi, mennyire közel engedett magához, nem felelek semmit. Nyugtázom, hogy felismerte.
~ Szerencsére nem hülye a leányzó. Így sokkal több kedvemet lelhetem benne. Talán felér majd az egyetemi édes élettel ez a hely is...
Kiélvezem, mikor előjön belőle a kisördög. Lehet, hogy vad, de értem vad és nem pedig ellenem. Előbbi megnyilvánulása után úgy sejtem, ezzel is tisztában lehet.
- Sokmindent tudok. Olyan dolgokat is, ami miatt most éppen a markomban vagy.
Utóbbi mondatot cseppnyi gúnnyal fűszerezem, de csak mértékkel. Megerősítvén, ki a főnök. Nem érzem szükségét dominanciám fitogtatásának, hiszen a szicuációból egyértelműen következik - szerintem mindkettőnk számára.
- Ugyanúgy, ahogy azt is tudom, hogy ezt élvezed.
Derekáról a kezem felsője alá csúszik, és hátán gerince mellett a két ideggócot simítja végig.

Ez valahol kicsit rémisztő volt, de itt, ennyi tehetséges ember között igazán nem meglepő, hogy valaki esetleg beléd lát a képességével.
- Már csak az a kérdés, hogy meddig. - néztem rá kicsit sejtelmesen, aztán letettem a kis szobrot az asztal szélére. Jó ürügy arra, hogy elengedhessem. Igazából túlságosan is kiszolgáltatottnak éreztem magam, ezért is kezdtem újból feszengeni, annak ellenére, hogy közben élveztem is a helyzetet. Érdekes ez így együtt...
Amint megéreztem a kezét a felsőm alatt, kicsit megremegtem, és már meg is fogtam a karját, hogy megfékezzem abban, ha esetleg tovább szeretne menni.
- Ez tény, de attól még azt nem szeretem, hogy ha engedély nélkül nyúlkálnak. - jegyeztem meg kicsit bosszúsan, bár még közel sem voltam mérges.

Vállat vonok, de a simogatást nem hagyom abba. Csak mosolygok, mint tapasztalt öreg róka a zöldfülűre.
- Mivel élvezed, úgy sejtem, sokáig. Engedélyt pontosan ezért nem szokásom kérni.
Kezem kicsúszik a felsőjéből, majd nadrágja mentén lejjebb siklik. Két kézzel fogok combjai mögé, és egy hirtelen mozdulattal felültetem az asztalra. Kezeim a hátsójára csúsznak, ajkam pedig ismét az ajkát éri. Nem árt még tüzelni kicsit azt a kisördögöt. Végül, pont mikor belelovallná magát, elhátrálok.
~ Érezze csak, hogy nem ajándék, ki kell érdemelni!
- Viszont nem lenne sem illendő, sem ildomos így lerohanni egy még ártatlan lányt. Akármennyre is szeretné. Így újabb nagyobb falat most egy napig nem döntünk le - teszem hozzá, és magyarázatképpen egyik mutatóujjammal megbököm Lizzy homlokát. - Remélem, ha ennyit vártál rám, még egy kicsit tudsz várni - mondom még kissé bocsánatkérőn, de megkérdőjelezhetetlen magabiztossággal.

- Pedig néha azért nemártana. - nézek fel rá visszafojtva egy mosolyt, ,miközben megpróbálok lassan kicsusszanni a kezei közül, de az, hogy egy sima mozdulattal felpakol az asztalra, elég egyértelműen jelezte, hogy még nem szeretne elengedni. És ami azt illeti, még én sem, hiába beszélek be magamnak egyebet. Egyik lábamat beakasztom az övébe csók közben, amit most gonosz módon nem enged kiélvezni.
- Óóó, uram, úgy látszik, hogy ön túlságosan is elbízta magát. Honnan tudod, hogy nem csak szórakozok kicsit, és eszem ágába sincs ágyba bújni veled? És amúgy is, mért vagy benne ennyire biztos, hogy... ártatlan vagyok?- picit rosszul esett a feltételezés na meg az, hogy megint vörös lettem, csak olaj volt a tűzre, szóval el is engedtem őt, és hátrébb csúsztam az asztalon is, már amennyire a keze engedte.
- Képzeld, most ráakadtál valakire, aki nem fog rögtön a karjaidba omlani... teljesen. - mosolyogtam pimaszul, és a karjaimat keresztbe tettem a mellkasom előtt.

Az, hogy ennyire tiltakozik az irányítás ellen, az kifejezetten szimpatikussá teszi. Az, hogy az én irányításom ellen ennyire tehetetlen, elégedetté tesz.
- Amit a ruháid rejthetnek, tudom, milyen. Láthattad - bökök az asztalon lévő szobrocska felé.
A bárszekrényhez sétálok, és kiveszek két poharat, valamint egy kristálykancsóban jóféle Tennesseeből származó whiskeyt. Megemelem egy pillanatra Lizzy felé emelem.
- Egy italt a megismerkedésünkre?
Ha nem ad egyértelmű nemleges választ, akkor neki is töltök egy pohárral.
- Visszatérve az egymás karjaiba omlásra...nem rajtad múlott. Mert a, még mindig dülöngélsz, b, kettőnk közül te zárkóztál a karjaid mögé zavarodban és sértettségedben, mikor eltávloodtam tőled, és c, mert még mindig nedvesíted az ajkaid, mikor felém nézel. Inkább igyál egy kicsit, és felejtsük el ezt a gyerekes versengést! Semmi értelme. Tapasztaltabb vagyok, de mint láthatod, vigyázok rád - utalok vissza mégegyszer arra, hogy én voltam, aki megállította az előző jelenetet. Közben elnézően mosolygok rá. Hangom mondandóm elején inkább nevelő szándékú, majd végére barátságos, megbocsátó stílusra vált.
~ Ahogyan beszélsz az emberekkel, olyannak fogják érezni magukat.

Megint csak igaza van, és ez most már kezd igazán bosszantani. Ahogy eltávolodott tőlem egyszerre voltam megkönnyebbült, és elkeseredett is. Mik ezek a kétfelé húzó érzések? Szörnyen pocsék, hogy azt sem tudom pontosan, hogy mit szeretnék.
- Egye-fene egy pohárral belefér. - teszem keresztbe a lábaimat, és a térdemre támaszkodok fél kézzel.
Csak szúrósan mérem végig, és abbahagyom a szám harapdálását is, mikor felhívja rá a figyelmemet.
- Hát jó, felejtsük el... - vontam vállat egyszerűen, egy derűsebb mosollyal. - És tényleg tapasztaltabb vagy. De ez még nem azt jelenti, hogy mindent szabad, és hogy én mindenbe bele is egyezek. - teszem azért még hozzá csak úgy mellékesen, majd az asztalon lévő kis virág levelét kezdem el cirógatni. - A legjobb, hogy mindenhol van legalább egy szobanövény... - váltottam témát hirtelen, hogy megmentsem magam a totális vereségtől.

Miután kitöltöttem a tisztes whiskey adagokat, egyiket magam előtt tartom, a másikat pedig Lizzy felé nyújtom. Természetesen nem olyan hosszú a kezem, hogy odaérjek hozzá, így ide kell jönnie érte.
- Hogy mit szabad, azt mindig az erősebb dönti el. Mindegy, hogy mit értünk ezalatt.
Megvárom, míg a whiskeyért jön, és már emelem is koccintásra a poharamat. Azonban még kivárok egy kicsit, befejezem a megkezdett gondolatot.
- Nem szeretem, ha megszabják, mit és hogyan tehetek. Ahogy elnézem, te sem, úgyhogy illene megértened. Azt teszem, ami jól esik. Ami véletlenül egybe esik azzal, ami egy csinos és ráadásul szimpatikus lánynak jól eső dolgokkal. Úgyhogy azt javaslom, erre igyunk!
Kocc, majd két korty az erőteljes nedűből. Kinézek az ablakon, kissé elmerengve.
- Szeretnék neked kedvezni. Ugye jobban érzed magad zöldebb környezetben? Azt már tudom, hogy a szabályozást nem szereted. Mit szólsz hozzá, ha kellemest a kellemessel összekötve bosszantanánk egy kicsit éjjel a helyi szabályok felügyelőit?
Szám cinkos mosolyra húzódik, ahogy ezután Lizzyre nézek. Újabb korty.

Csak nézek elgondolkodva a pohárra. Kell az nekem annyira, hogy miatta itt hagyjam a kényelmes asztalt és a kis virágot, ami már szinte kéri, hogy segítsek neki? Na jó, lusta sosem voltam, akkor nem most fogom elkezdeni, így hát lecsusszantam az asztalról és még egy utolsó pillantást vetve a kis növényre, mentem Chrishez, hogy elvegyem a poharamat.
- De az erősebb pórul is járhat, hogy ha olyat tesz, ami a másiknak nincs ínyére. Ezt is tartsd észben. - én is felemeltem a poharamat, és finoman összekoccintom az övével
- Hát akkor Egészségünkre. - néztem a szemeibe, mintha csak átsiklottam volna a fejemben a véleményén. Pedig inkább csak szépen elraktároztam mindent, hogy később ne legyenek ehhez hasonló gondjaink.
Egy aprócska kortyot ittam a whiskeyből, és az is alig akart lemenni, de aztán megembereltem magam kicsit, mert volt már részem májtovábbképzésben, és amúgy se vagyok ilyen nyámnyila, szóval a következő korty már kicsit nagyobbra sikeredett.
- Hát tényleg kellemesebb ott lenni, de ez gondolom annyira nem meglepő. - mosolyodtam el. - Mért, mire gondolsz? Fenyőt ültetünk az előtérbe, vagy veteményest növesztünk az egyik tanári szobába?

Vállat vonok a nagy bölcsességeire, amit generál, tán rögtönözve nekem. Bár az se számít, ha tényleg így hiszi. Egy kis önbizalom nem árt neki, akkor hibázhat is.
- Az erősebb vágy mindig segít átsiklani az apróbb kényelmetlenségek felett.
Hasát végigsimítva sétálok el mellette, majd tovább az ablak felé. A mozdulat végén felfelé fordítom tenyerem, hogy meg tudja fogni a kezem. Az ablakhoz lépek, ha jött velem, átkarolom. Whiskeys kezem mutatóujjával mutatok egy részt a parkban, miközben az ablak keretének támaszkodom.
- Az egyik biztonsági kamera pont arra néz. A bokrok miatt viszont nem látszik tisztán a hely. Ha ott kerítünk sort a falaid ledöntésére, és hogy helyrerázzuk az önbizalmadat, az őr biztosan kiváncsi lesz arra, mi történik. Sejti majd, de nem látja tisztán. Ha jön leskelődni, akkor persze azért kaphat egy kis fenekelést a növényeidtől. Ugye jól tudom, hogy nem illik nyilvános helyen...khm...érted. Kik ők, hogy megmondják nekünk, mit és hol tehetünk?

- Na látod, ebben van valami. - vigyorodok el, aztán újra kicsit pirosodva követem kezének útját, amit végül megfogtam, pont úgy, ahogy azt ő eltervezte. A saját hibámból kerülök ilyen zavarba ejtő helyzetekbe, mert mindent úgy csinálok, ahogyan azt ő elvárja, és ezzel csak tovább buzdítom. Sebaj, legalább nagyobbat koppan, hogy ha esetleg tényleg vissza kell utasítanom a túl magabiztos próbálkozásait.
Az ablaknál követem a tekintetemmel, hogy merre mutat, majd belekortyolok az italomba, ami kis híján félre megy a nagy terv hallatán.
- Ezt szerintem te sem gondolod komolyan.. - néztem rá hitetlenkedve, majd megforgattam a poharat a kezembe. - Nem, ilyesmiről szó sem lehet.. És amúgy se tudom a növényeket irányítani, csak az élethosszukat és egy kicsit a méretüket befolyásolhatom. Szóval az ilyesfajta játékokra mást kell keresned. - nézek fel rá nagyon komolyan.

Mikor majdnem félrenyel, elnevetem magam. Persze azért kontrollálom magam, hogy ha kell, hátba veregethessem. Nem áll szándékomban, hogy megfulladjon itt miattam.
- Jólvan, második lecke. Nem kell mindent ilyen halálosan komolyan venni. Lazíts egy kicsit!
Egy zsebkendővel letörlöm az ablakpárkányra löttyent whiskeyt, és utántöltöm Lizzy poharát, és a kezébe nyújtom.
- Rettentő aranyos vagy, mikor kiakadsz! Gyere, hagyjuk egy kicsit az ablakot!
Visszavezetem a bárszekrényhez, és közben kortyolgatom az italomat.
- Mesélj egy kicsit az itteniekről! Vannak köztük vicces alakok? Szoktál tréfálkozni velük a növényeiddel?

Csak felsandítottam rá picit morcos képpel
- Hát be kell vallanom, eddig azt hittem, hogy rajtam nehéz kiigazodni, de hozzád képest egy totál nyitott könyv vagyok. - húztam kicsit lejjebb a felsőmet mielőtt elvettem volna újra a poharat.
- Bocsánat, hogy kiöntöttem. - néztem vissza az ablakra bűnbánóan, de aztán csak iszogatok tovább, és elgondolkodva végigfuttatom a tekintetem a bárszekrényen
- Igen vannak elég érdekes meg vicces alakok, és eddig csak egy-két arc volt, aki nem volt szimpatikus, de hát velük nem szoktam foglalkozni. Na meg nekem könnyű a helyzetem, mert néhány ajtóval arrébb itt a bátyám is. Legtöbbször őt szoktam megheccelni, csak hát olyankor mindig vissza is kapom... Másokat olyan sokszor nem húzok a képességemmel, csak ha megérdemlik, meg aztán annyira nem is egyszerű kivitelezni. Na de most már ne csak az én szám járjon... Te honnan jöttél, mikor derült ki, hogy mutáns vagy, és hogyan?

Nem feltűnően, de azért számon tartom, mennyi italt is fogyasztunk el. Ahogy Lizzy pohara kiürül, már töltöm is újra neki. Közben természetesen a saját torkomat sem hagyom kiszáradni.
- Tudod, nagyon szép ez a test, ami neked jutott.
Közben úgy nézek a kis szobrocskára, mintha csak amiatt tudnám, hogy is néz ki a ruhája alatt.
- Hát, nem értek a növénynövesztéshez. Kénytelen vagyok elhinni, hogy nehéz. Én a Princetonra jártam két évig. Apám sejteni kezdte, hogy valami nem stimmel. Csak közvetett bizonyítékai voltak, de hazudni nem egyszerű. Talán még nálam is jobb emberismerő, de mindenképpen tapasztaltabb. És ugye születésem óta ismer - teszem még hozzá, és el is nevetem magam. Közben elérkezik mindkettőnk számára az újratöltés ideje. Mielőtt belekezdek, hogy a beszélgetés dinamikáját ne törjem meg, visszakérdezek.
- Amúgy te elég szégyellős tudsz lenni. Viszont arra kiváncsi vagyok, előttem egy kicsit oldódott-e a gátlásosságod így, hogy már tudom, mi van a ruha alatt. Szóval?
Ezzel együtt kezébe is adom az újratöltött poharat, koccintok vele, majd belekortyolok a saját whiskeymbe.