Hálószobák

Csak irultam-pirultam megint, fel sem tűnt, hogy már lehúztam egy pohárral, csak amíg újra nem töltött nekem Chris.
- Hát, köszönöm vagy mi a szösz. - tévedt az én tekintetem is a szoborra, amit még igazából mindig nem értettem, hogyan tudott megcsinálni ilyen precizitással. Talán röntgen szemek? Hát mindenképpen valami nagyon hasonló.
- Na igen, akkor te szerencsésebb vagy mint én. - tettem le újból az üres poharamat, majd nagyot nyújtóztam. - Itt majd sokat fejlődhetsz, már ha ez a célod. - támaszkodtam fél kézzel, a másikkal meg a nyakláncomat kezdtem babrálni, ahogy az újabb kérdésen rágódtam.
- Tudod, ez azért nem teljesen ugyan az. Legalábbis nekem. Mert az egy dolog, hogy pontosan tudod, hogyan nézek ki, azért a szemeiddel mégsem láttad. És ez amúgy is csalás, mert én nem tudtam róla. - vettem kézbe az immár megint teli poharat, a koccintás végett, de aztán egy korty után inkább leraktam újból.
- Na tessék, most meg elfelejtettem, hogy mit akartam...

- Azt akartad mondani, hogy mire igyunk.
Már emelem is poharam, egyenesen a szemébe nézve, közben marad a cinkos mosoly.
- Arra, hogy egy gyönyörű nő vagy! És arra, hogy kemény csaj vagy, és bírod a piát!
Az egója érzékeny pontja, ez már kiviláglott. Főleg, ha másokkal való összehasonlításról van szó. Ilyenkor megint bejön a személyes szabadságának kérdése, így a makacsság hajlamos felülírni a józan észt. Ezt használom ki most.
- Ami marad, harag!
Emelem poharam, egyértelműen arra célozva, hogy ezt bizony most lehúzzuk. Majd lendítés, és már csorog is a folyékony jókedv lefelé útján. Az egyetemen elég gyakran buliztunk. Valahogy formában kell tartani magunkat!
- És igen, eszembe jutott! Meg akartad mutatni, hogy egészen más látni téged takaratlanul, mint egy fém másolatot. Tényleg annyira más lenne...? - Természetesen szándékosan húzom egy kicsit, hisz nem egy nagydarab teremtés, és már több pohárral legurított az italból. Így csak a kellő löket kell.

- Tényleg? - így hát újból kézbe kaparintottam a poharat, aztán szintén a magadba emeltem - Hát akkor a röntgen szemeidre, vagy bárhogy is hívod a képességed. - vigyorogtam fülig érő szájjal, és belepillantottam az italba. Esélytelen, hogy ez nekem lemenjen egyszerre, akármennyit is ittam már előtte. De ugyebár próba cseresznye.
A számhoz emeltem a poharat, majd egy nagy levegő után szépen elkezdtem lehúzni apró kortyokba az egészet. Persze jóval lassabban értem a végére, mint Chris, de legalább teljesítettem a feladatot, ami azért nagy szó volt részemről. Ennyire sose voltam nagyivó.
- Ó persze, erre bezzeg volna eszed. És igen, biztos vagyok benne, hogy az lenne. - tettem csípőre az egyik kezem még mindig nagy mosollyal.
- Amúgy igazából azt akartam kérdezni, hogy a szobraid tartósak?

Látom, hogy megküzd az itallal. Nem nevetem ki, de azért megmosolygom.
- Tényleg egész jól bírod - biccentek elismerően.
Érdeklődve figyelem a nagy szónoklatot, majd megcsóválom a fejem, erőteljes szkeptikus arckifejezéssel.
- A forma az forma, nem? Mondhatod, hogy más lenne. Én pedig azt mondom, hiszem, ha látom, nagyszájú kiszasszony!
Mosolyomban akad némi gúny, hangom pedig kihívó, provokatív, játékos. Figyelem, ahogy eltöpreng, legalábbis számítok rá, hogy ezen eltöpreng.
- Sőt, fogadok veled, hogy semmi extra nem lesz benne. Annyira, hogy a karjaimba borulásért is keményen meg kell küzdened. A vesztes lehúzza a következőt.
~ Azért valószínűleg annyit érez már, hogy hat rá a pia, úgyhogy nem hiszem, hogy a piát választaná. De ki tudja! Mindenképpen érdekes helyzet.

- Kaptam már kiképzést. - tártam szét a karjaimat, majd az egyik tincsemet előre húztam, hogy kényemre-kedvemre csavargathassam egy kicsit.
- Talán még láthatod is... Egyszer valamikor. - mosolyodok el, és a falnak vetem a hátamat.
- Oh, szóval már így állunk? Pedig az előbb még nagyon szép volt az a forma! - csúsztattam kicsit előrébb a lábaimat, persze vigyázva, hogy ne huppanjak le véletlenül a földre.
- És köszönöm, de több whiskey nem lenne túl jó ötlet, de ha van egy kis ásványvized is, akkor egye fene iszok, amiért még meg sem próbálom. - nézek fel rá még mindig halványan mosolyogva.

Töltök még egy-egy pohárral mindkettőnknek. Közben úgy nézek Lizzyre, mint akiben komolyan csalódtam. Visszaadom a poharát, immár megtöltve.
- Szerintem kevés az a kiképzés.
Az ágyhoz sétálok, és leülök a szélére. Belekortyolok az italomba. Vállat vonok, majd az órámat kezdem nézegetni.
- Későre jár már. Ne hangoskodjunk, a szomszéd szobákban talán aludni próbálnak. Mit szólsz egy csendes, italozással egybekötött beszélgetéshez?
Csendben várok, közben néha belekortyolok a whiskeybe.

- Hát tényleg nem képeztem túl magam, valahogy nem éreztem szükségét. - forgattam meg a poharamat, és továbbra is csak álldogáltam, mint aki választ keres az italba.
- Mért szerinted túl hangos... - néztem fel rá, de aztán ahogy megéreztem, hogy kezd az arcomba szökni a vér, csak legyintettem. - Jó, hát akkor, csak igyunk, és beszélgessünk. -löktem végül el magam a faltól, bár kicsit nagyobb hévvel, mint kellett volna, és majdnem orra buktam, de az egyensúlyérzékem még nem volt olyan vészesen tropa, így odaértem az ágyhoz anélkül, hogy összetörtem volna magam.
- Amúgy az egyetemi élet milyen volt? Vissza szeretnél majd menni? - bújtam ki a papucsomból, hogy nyugodtan lóbálhassam a lábaim.

- Ha tartani akarod velem a lépést, nem árt egy kis képzés. Ez a whiskey például kiváló, tizenhárom éves, Tennessee államból való fajta.
A hangerővel kapcsolatban nem válaszolok, csak oldalra döntöm kissé a fejem, és megvárom, míg rájön magától a válaszra.
Ahogy Lizzy odaügyeskedi magát az ágyhoz, arrébb ülök egy kicsit, és egy kis paskolással a kárpiton jelzem, hogy üljön mellém.
- Az egyetemista lét az egyik legjobb létforma. Arról tanulsz, ami érdekel, és közben mindig akad alkalom a szórakozásra.

- Szóval akkor művelnem kell magam piák terén is? Mert nekem sajna mind egyre megy. Mármint úgy értem, finom és nem finom.. - újra lerendezem az egészet egy egyszerű vállvonással. - Jó máris lakatot teszek a számra, mert még a végén kirakod a szűrömet. - könyököltem a térdeimre, és a parketta mintáját kezdtem fixírozni, mintha csak arra várnék, hogy kibújjon a rések között néhány páfrány.
Mivel kikerülte a megjegyzésem, biztosra vettem, hogy egyre gondolunk, így hát nem kívántam tovább ragozni a dolgot, főleg azért, mert a végén még kiderülne, hogy igaza van.
- Akkor majd mindenképpen befogom pótolni a lemaradásomat. - nyugtáztam magamnak, ahogy egyébként is teszem, mikor egyedül vagyok.
- És végül miért költöztél be ide? Mármint ne értsd félre örülök meg minden, de hogy ha tényleg ilyen jó volt? Vagy a szülői javallat dominánsabbnak bizonyult, mint a vágyaid? - jobb szót hirtelen nem találtam rá, így hát reménykedtem benne, hogy nem értelmezi félre, hová szeretnék kilyukadni.

- Kellemes, meleg nyári este ez - jegyzem meg érezhetően magamnak, de mégis jól hallhatóan.
Felkelek az ágyról, és az egyik fotelhez megyek. Ledobom a támlájára a zakómat. Közben ismét végeztem egy pohár itallal.
~ Nála is egyre jobban fogy.
Ahogy kifogy Lizzy itala, enyhe meghajlással kiveszem a kezéből a poharat, és utántöltöm. Ha lassítana, akkor megpiszkálom egy kissé a büszkeségét:
- Ejnye, csak nem lehagylak? Azt hittem, legalább megpróbálsz lépést tartani, nem, hogy feladod!
Hátrébb ülök ezúttal az ágyon, hogy a párnákra és a falnak dőlhessek. Látványosan kiteszem magam mellé a kezem, utalásképpen. Ha mellém ül, rám dőlhessen, és magamhoz is ölelem.
- Apám javasolta ezt a helyet, hogy megtanuljam használni az erőmet. Egyetértettünk abban, hogy itt sokat fejlődhetek.

Finom célzás, hogy untatom. Sebaj, hogy ha óhajt még velem találkozni, kénytelen lesz megszokni, hogy néha csak feleslegesen fecsegek össze-vissza.
Annak ellenére, hogy nem figyeltem szépen elvarázsoltam még egy pohárral, szóval itt az ideje behúzni a kéziféket, hiába tölt újra.
- Tudod, most már úgy vagyok vele, hogy inkább hívj bénának, mint hogy át keljen támogatnod valakivel a saját szobámba, aminek még a számát sem tudom megmondani. - azért persze belekortyolok a whiskeybe, mert hiába érzem, hogy elérem lassan azt a bizonyos határt, a kihívásokat nehezen tudom visszautasítani. Na meg aztán ez a felkérés a keringőre.. Természetesen kapva kapok az alkalmon, és felkucorodok mellé, de épp csak annyira, hogy a kezem simuljon az oldalához.
- Áh, értem. Nos akkor én ezennel sok sikert kívánok neked. Legyél ügyesebb, mint én. Bár az azért nem olyan nagy dolog. - érintem a poharam az övéhez. - Túl sok tószt hangzott el már ma, vagy csak én érzem így?

- Én pedig úgy vagyok vele, hogy most már semmiért sem másznék át a másik szárnyba. Mivel azonban úriember vagyok, tekintheted úgy, hogy meghosszabbítom a meghívást reggelig.
Mikor mellém telepszik, figyelem a lendületet, ahogy kap az alkalmon. Szám sarkán megindul egy fölényes mosoly, de idejében észreveszem, és megállítom.
- Úgy legyen! Megpróbálok ügyesebb lenni nálad. Tószt pedig nem kell, elég a hagyományos. Fenékig!
Ellentmondást nem tűrően magam is kiürítem a poharat, majd az ágy mellett pihenő éjjeliszekrény tetejére helyezem. Ha Lizzy végzett, az övét is. Visszafordulván ezzel a lendülettel húzom magamhoz a lányt, és folytatom ott, ahol az asztalnál abbahagytuk.

- Oh, szóval a lustaság nálad is előkelő helyen szerepel. - húzom fel az egyik lábamat, majd kicsit igazítok a nadrágomon, hogy ne álljon olyan szörnyen rajtam.
- Már megint? Alkoholmérgezést fogok kapni, és majd a te lelkeden szárad. - csóválom meg a fejem, de azért szép lassan én is kikortyolgatom a poharam tartalmát, majd egy köszönöm-öt sóhajtok, ahogy lerakja az enyémet is a szekrényre.
Picit hirtelen jött az újabb csók és miegymás, de nem sokáig haboztam én se, fél kézzel átöleltem. Behalok, hogy a végén még tényleg igaza lesz?! Áh, azt az örömet úgy sem adom meg neki... egyelőre.

- Nem nevezném lustaságnak. Inkább indokolt, kényelmes hozzáállásnak. Azért keményen meg kell dolgozni, hogy én valakit így babusgassak.
Ahogy próbálja igazgatni a ruháját, csak mosolygok egyet, de nem fűzök megjegyzést hozzá.
~ Nagyon tetszeni akar. Ez aranyos. És ez a "nem szabadna többet innom, de azért ha te kéred..." attitűd is.
Bár nem kérdéses, de azért nyomatékosítom a posztokat. A beszélgetésben, és testileg is én vagyok felül. Ez valószínűleg csak részben amerikai focis beidegződés.
Innentől nincs más dolgom, mint addig tüzelni, míg a kisördög megint felülkerekedik benne. Akkor már őt fogják zavarni a ruhák, és hogy "nem haladunk".

Miután inasom letette a poggyászokat és távozott, felmértem a szobát szemeimmel is. Ráérősen kipakoltam mindent szépen a helyére. Ruhákra több gondot fordítva mint másra. Előkerült a pakli kártyám is. Zsebre csúsztattam. A válasz falhoz léptem és rátenyereltem.
~Ezt macerás lesz átvariálni ajtónak... majd talán később.
Egészen nekitámaszkodtam és rendszerezni kezdtem a beáramló információkat. Félelmetes mennyiségben fordulnak elő egyes dolgok. Kő, fa és fém.
~A leírásban ezek az alsóbb szintek nem is szerepeltek...
Eltávolodok a faltól. Friss levegő reményében elhagyom a szobát. Egészen addig fogom a kilincset amíg az ajtó be nem zárul. Meggyőződök a folyosó ürességéről és a kilincset a zsebembe csúsztatva kulccsal is bezárom az ajtót.

Park - Liget

- Látom azért szeretsz mindent megmagyarázni
Tény, hogy nem nagyon kellett unszolni eddig semmire, most is sikerült beindítani a gépezetet, de azért még a tudatom a helyén volt annyira, hogy ne csináljak semmi olyat, amit talán később megbánhatnék. Így hát, mikor a kezeim már Cris csupasz hátát cirógatták a felsője alatt, elszakadtam ajkaitól, és megpróbáltam felülni, remélve, hogy nem gátol meg benne.
- Mellesleg... - köszörültem meg a torkomat - igazán nem szeretnék visszaélni a vendégszereteteddel, szóval lehet, hogy az lenne a legjobb, ha most lassan átcsoszognék a saját szobámba, főleg mert éjszaka elég izgága vagyok, és még lerúgnálak az ágyról. Na meg a szomszédban lévőket sem akarjuk felverni...

Természetesen hagyom, hogy eltávolodjon kicsit, míg beszél. A felülésben azonban, mivel rajta fekszem, nem esik nehezemre megakadályozni.
- Akkor élnél vissza a vendégszeretetemmel, ha ugráltatni próbálnál. Lazíts!
Arcomat közel tartom arcához, és visszafogott hangerővel beszélek. Futó csók, lendületesen, de épp csak annyi ideig, hogy hiányozzon neki a folytatás.
- Mellesleg a folyosó ezen felén csak egy szomszéd akad, itt mellettünk. Szerintem az imént az ő ajtaja csukódott. Ha jól ismerem, jó darabig nem jön vissza.
Levadászom a cipőimet, és egyiket az ágy mellé, a másikat pedig a kapcsoló felé dobom. Villany leoltva.
~ Csak jó valamire az a pár év football!

- Na hát ez az! - túrtam hátra a hajamat. - Ma már túl sok volt a lazítás... - pillogtam neki, hátha enged nekem, de korábban már úgyis felvázolta a helyzetet, szóval tudtam, hogy ennyi nem lesz elég.
A csókkal csak tovább ingerelt, és ez biztos meg is látszott, mert egy pillanatig újra megpróbáltam felemelkedni, hogy folytathassuk. Ejnye-bejnye Lizzy...
- Be kell vallanom, hogy valamilyen szinten tetszik, hogy ennyire biztos vagy a dolgodban, de azért most nem csak rólad van szó. - haraptam rá a mutatóujjam végére, miközben az arcát fürkésztem. - És le a kalappal, ez a dobás három pontos volt. - néztem végül a cipő után.

Lizzy újabb reakciója lesz árulójává, még nagyobb elégedettségemre. Mikor aztán magyarázkodni kezd, szórakozottan hallgatom végig.
~ Vicces, ahogy ámítja magát. De a dobás tényleg jól sikerült.
- Köszönöm.
Újabb csók, tovább feszítem a húrt, de nem hagyom pendülni. Megint eltávolodom.
- Persze. Ez rólad szól. Az ártatlan lányról, aki a sors fintorából került kellemetlen élethelyzetbe, és ezért lett magányos. Most pedig bepótolna minél többet az elvesztegetett évekből, átélne minél többet a kihagyott élvezetekből. És véletlenül pont talált valakit, aki nem áltatja, biztos a keze és a tekintete, tudja, mit akar, és hogy a lány mit akar. Vigyáz a lányra, mert fontos neki, hogy fontos legyen a lánynak. A lány pedig bugyuta, gyermeteg félelmek miatt akarja mindezt elszúrni magának.
Közel hajolok hozzá, hogy csak egy hajszálnyit kelljen mozdulnia, ha folytatná. Így suttogok.
- Van még kérdése, Hölgyem, vagy tovább léphetünk?

Annyira esélytelen meggyőzően érvelni valami ellen amit akarsz, főleg mikor itt fekszik rajtad. Hát kérdezem én, mi ez, ha nem egy szép nagy vereség? De ez már akkor el volt döntve, mikor betettem a lábam a szobába.
Már éppen azon vagyok, hogy lerántom magamhoz, vagy én kapaszkodok fel hozzá, de a szavaival sikeresen megfékez.
- Mert ez a bolond lány annyira máshogy képzelte el egy kósza álmodozás közepette az egész helyzetet és úgy áll hozzá, hogy ha eddig már kibírta, akkor miért ne lehetne olyan, amilyet ő szeretne? - -motyogok én is, de az ajkai úgy vonzanak, mint vasorrú bábát az ipari mágnes. - Persze tudom, az élet nem habostorta.. - adom meg végül magamnak a választ, és egy finom csók után újra átkarolom.

Már végzek a reggeli tornával, zuhanyzással, fogmosással, mikor a leányzó még mindig édesdeden szuszog az ágyban.
~ Tényleg elég szép kis test. Jó, hogy gyengéd voltam. Nem szokott ilyen intenzív testmozgáshoz.
Határozottan büszke vagyok bölcs előrelátásomra, és nem dózeroltam le, mint egy úthenger. Hasznos lehet magamhoz kötni, de nem agyatlan rabszolgaként.
~ Azért remélem, tényleg nem rakott tuját a fülembe. Nehéz lenne egyensúlyozni velük - viccelődöm magamban, ami mosolyt csal az arcomra.
Befejezem a törölközést, majd tiszta alsóneműben visszaheveredek a takaróra. Fejem alá kulcsolom a kezem, és eltöprengve nézem a plafont.
~ Nem olyan, mint az egyetem, de talán jobb is lesz annál.

Egy nagyot fordultam, mikor valamibe beleütköztem. Mit felejtettem már megint az ágyba? Lassan kinyitottam a szemeimet, és ahogy megláttam Chris arcát bevillantak a tegnap eseményei. Ez elég is volt ahhoz, hogy felébredjek szinte teljesen koffein nélkül. A hajamat hátratúrva könyököltem fel és körbepillantottam, hátha sikerül kiszúrnom a ruhadarabjaim.
- Jó reggelt! - mormoltam közben, majd felültem, és összeszedtem az alsóneműm, hogy legalább valami legyen rajtam. Miután magamra szenvedtem a melltartót is, visszahasaltam a fiú mellé.
- Régóta fenn vagy? És az mennyire természetes, hogy fáj a fejem? - támasztottam meg az államat.

- Jó reggelt! - felelek.
Mikor Lizzy felpattan az ágyról, és forgolódik, alaposan megbámulom. ELégedett mosoly kíséretében méregetem legújabb szerzeményemet.
- Már egy ideje fent vagyok. Odakészítettem neked egy törölközőt a fürdőbe. A fejfájás természetes. De legalább elnyomja az izomlázat, amit most érzel majd, ha sportolni próbálsz.
~ Valószínűleg nincs ilyen intenzitású testmozgáshoz szokva, ha rajzolgatással tölti az idejét, és nincs igazán szexuális élete.
Kicsit kotorászok az ágy mellett, majd előhalászom a telefonomat, és felnézek a netre hírek után.

- Testmozgás? Elég esélytelennek hangzik... Amúgy se voltam sosem nagy sportember, egyedül a biciklizés az, amit még élvezek is, na meg talán a kézilabda. - vonok vállat, majd újra felkecmergek és a fürdő felé veszem az irányt, de az ajtóból még hátrakukkantok az ágyon heverésző srácra.
Egy gyors de jó alapos zuhany után kissé fintorogva de visszaöltözök. Majd amint átjutok a saját szobámba, veszek tiszta ruhát. A hajammal jelenleg meg úgyse tudok mit kezdeni, szóval átfésülgetem az ujjaimmal kifelé menet.
Az ágyhoz indulok először, de aztán újra megakad a szemem a kis virágon, és inkább úgy döntök, hogy megkönyörülök szegényen.
Finoman hozzáérek a leveleihez, amik szép lassan kizöldülnek, majd az egyik virág is kinyílik ismét.
- Így azért már sokkal jobb. - szemlélem elégedetten a művem, és utána lehuppanok a székre.
- Na, írt valaki valami fontosat?

- Legközelebb kapsz tőlem kölcsönbe egy tiszta boxert. Ha kényelmetlen a koszos ruha, nyugodtan ellehetsz alsóneműben. Nincs hideg idebent.
Közben megnézem az e-maileket, felnézek néhány tőzsdés oldalra, napi politika címoldali cikkjei, egy-két mutánsos sztori, aztán lezárom a telefont, és az éjjeli szekrényre teszem.
- Gyere ide! - mondom egy olyasfajta félmosollyal, mint mikor a gyerekkel elnéző a szülő.
Egyik kezemmel nyomatékosítom szavaimat, és megütögetem magam mellett az ágyat.