Re: Tantermek

by **Ingrid Kikki Mora** Vas. Ápr. 08, 2012 11:11 am

Amikor látom, hogy a pofon és az ütlegelés sem használ, sőt, mintha csak táplálná az örömét és a vérszomját, megszeppenve kezdem leengedni a kezem… Az övé, pedig a magasba emelkedik és a begörbülő ujjai nem sok jót ígérnek. Még sosem találkoztam ekkora brutalitással és ez megdöbbent. Egyszerűen hihetetlennek tartom, hogy ez a valami megtámadott minket… Nem, egyszerűen lehetetlen… Sietve hunyom be a szememet és karjaimat reflexszerűen magam elé emelem, miközben egyetlen egy gondolat cikázik át az agyamon: Legalább nem a gyerekeket… Ám hiába várom a csapást, az valamiért kések, végül elmarad. Fél szememet kinyitva hátrálok és nézem, ahogy a fekete kéz megremeg, majd az a valami elkezd lemászni róla, megmutatva az emberi bőrt… Emberi?!

Némán figyelem Kolosszus és Sarah csapatmunkáját, miközben lábaim megadják magukat és erőtlenül rogyok térdre a szoba közepén. Kikerekedett szemekkel figyelem az összekuporodó fiút. Ennyi? Ez a kisfiú okozta mindezt?... Ho-hogyan?... Mikor mindennek vége, eltelik pár másodperc, mire felfogom a hirtelen előkerülő fiú szavait. Még vissza fog jönni?! Felállok, a kicsikhez fordulok. Egyenként megvizsgálom őket és mindegyiknél hálát adok, amiért nem esett bajuk. Diana-t külön megölelem és egy puszit is kap a feje búbjára.

- Nagyon, nagyon ügyes voltál – dicsérem meg és elkezdem kiterelgetni őket a folyosóra. Az első szempont, hogy biztonságban legyenek és a mostani helyzetben nem tudok jobbat, átirányítom őket az épület másik felében lévő egyik tanterembe, ahol szintén óra folyik.

- Mia! – szólok kék hajú kislánynak és az arcocskáját a kezembe veszem. – Figyelj ide, ez most nagyon fontos. Menj az igazgatóiba és keresd Adam Windsor tanár urat, esetleg Ciklon tanárnőt. Ha nem találod őket, akkor szaladj, hátha megleled a kertben Fagypontot… Logan, Electro… Bárkit, érted, bárkit! – nyomatékosítom a szavamat, majd útjára engedem az elillanó kislányt… Miután ezzel kész vagyok, az idegen fiúhoz visszamenve, leguggolok mellé.

- Mi a neved? – kérdezem és ha engedi, megszorítom a vállát, hogy érezze, nincs egyedül. Bár még mindig a sokk hatása alatt vagyok és kissé neheztelek, hogy az egyik diákot meg akarta fojtani, de… Valamiért bűntudatom is van, ha a fiúra nézek… Nem ő tehet róla… Igaz? – Sarah, mesélj el mindent – kérem a lányt és ha a fiú is engedi, segítek neki felállni, majd felállítok egy széket és ráültetem.

by **Kolosszus** Vas. Ápr. 08, 2012 12:28 pm

Biztos szorításom lanyhul ahogy a kapálózás abbamarad és az a fekete valami eltűnik a fiatalemberről. Lassan engedem lefelé. Mire teljesen visszaalakul már a saját lábán van a súlya. Kicsit várok, ujjaimat pedig távolítom a nyakától. Lassan, óvatosan. Testemről leszalad a fémburkolat. Ez jól látszik ahogy az ujjaimon eltűnik, végigszalad a karomon mellkasomon is kettényílik és mintha az egész a gerincembe húzódna vissza. Az egész alig 1 másodperc alatt játszódik le de révén, hogy póló nincs rajtam, úgy is tönkre menne alapon, jól látható. Aztán hátrébb lépek kettőt.
-Nem volna szabad ekkora erővel kontrollálatlanul szaladgálni. Valaki meg is sérülhetett volna.
Intem meg. Figyelembe véve a korát arra következtetek, hogy valamelyik diákunk az. Nem örültem annak a mondatnak miszerint vissza fog jönni. Meg vakartam a fejem. Sarahra néztem.
-Ha látod a jeleit el bírsz vele? Megígértem Adamnak, hogy segítek rendet rakni a garázsban. Tanárnő, ön is meg lesz? Ha gondolja kikísérem a gyerekeket.
Ha rábólint biccentek nekik és mögöttük haladva kísérem őket. Még a garázs előtt teszek egy kitérőt a keleti háló szárnyba, hogy szóljak az iskola ezermesterének, hogy tegye kicsit rendbe azt a két falat. Erre körülbelül negyed órán belül Greg sort is kerít. A fadarabok elfolynak bele ívódnak a padlóba minek után az egyik aztán a másik fal is szépen beforr.

( Elnézést, de nem igazán leszek elérhető az este illetve a hétfő-keddi napokon és nem akarom h rám kelljen várni. Köszönöm a játékot Smile

)

by **Sarah Wilchok** Vas. Ápr. 08, 2012 1:53 pm

Már mielőtt megragadhatnám látom, hogy Blaze kezdi visszavenni az irányítást, de úgy gondoltam nem árt egy kis segítség, ráadásul most már biztosra kell mennem, nem engedhetem meg, hogy az a Szörny ismételten elszabaduljon. Akkor már lehet súlyosabb árat kell nekünk és neki is fizetni azért, hogy megállítsuk. Nem hagyhatjuk, hogy egy gyerekekkel zsúfolt iskolában randalírozzon, vagy esetleg kárt tegyen valakiben.
Nem használtam ki a teljes erőmet, így csak kisebb dózist kapott, de úgy látszik most ez is elég volt. Amikor már az a fiú állt előttem akit megismertem Kolosszus is elengedte. Blaze a földre rogyott és a kezébe temette az arcát. Buldózer barátunk meg miután biztosítottam, hogy nem lesz több baj, eltávozott a gyerekekkel együtt. Csak hárman maradtunk a teremben: Kikki tanárnő, Blaze és én.
- Reméljük nem jön vissza. - mondom neki halkan. - Nem engedheted szabadon ismét. Erősnek kell lenned.
A tanárnő kérdésére kicsit feszülten és szégyenkezve, de elmondtam, hogy tulajdonképpen én hoztam a bajt az iskolába, de nem gondoltam, hogy ez lesz belőle.
- Csak segíteni akartam! - nézek rá idegesen, mert tudom, hogy valószínűleg nem leszek megdicsérve ezért. - Blaze nem rossz fiú, csak segítségre van szükséges, hogy uralkodni tudjon azon a démonon, ami benne lakozik. És ki tudna többet segíteni rajta, mint ez az intézet?
Nagyon reméltem, hogy a fiú is belátja ezt és mindent megtesz annak érdekében, hogy legyőzze magában a Szörnyet.
- Most már minden rendben lesz. - fogom meg a kezét. - Ugye tanárnő? - nézek Kikkire is tanácsot kérően.

by **Blaze Stone** Vas. Ápr. 08, 2012 2:17 pm

A bádogember elhagyja a termet, és a gyerekek is. Viszont a külvilágra nem nagyon figyelek, a gondolataimba merülve maraok továbbra is a földön. Újabb szörnyűséget vihettem volna végbe, pont, mint a legutóbbi alkalommal. Itt sincs biztonságban senki. Nincs jogom újabb életeket veszélybe sodorni az ittlétemmel. Mikor látom, hogy Sarah feszülten próbálja elmagyarázni a történteket, magam is közbesólok.
- Ez nem az ő hibája. Hanem az enyém. Tudhattam volna, hogy baj lesz, de a Xavier név nem volt ismerős. Már csak akkor kaptam észbe, amikor az intézmény előtt álltunk, de addigra túl késő volt. A Szörny haragos lett az emlékek hatására.
Azzal felállok a földről, kissé leporolom magam, majd a tanárnő felé fordulok.
- Nem maradhatok. Túl veszélyes. Nincs itt valami elkülönítő, vagy egy szoba, ahonnan biztosan nem jöhetek ki? Mert akkor ott a helyem. Nem kockáztathatom meg azt, hogy nem sikerül visszafognom Őt, és a következő alkalommal megint rátámadok valakire. Talán az lenne a legjobb, ha elhagynám a birtokot.
Bűnbánóan, megtörten nézek rájuk, úgy mondva ki a következőket:
- Őszintén sajnálom!
Majd még megvárom a válaszukat, de aztán én el is indulnék kifelé a teremből. Senkinek sem akarok többé ártani.
~ Ostoba! Itt lenne az esély a bosszúra. Fordulj vissza és öld meg őket!
Ahogyan a Szörny szavai elhangoznak a fejemben, megtorpanok az ajtó helyén maradt lyukban, és őszinte megvetéssel válaszoltam neki.
~ Te nem érzel mást, mint haragot, gyűlöletet, és megvetést. Nem volt igazad! gyáltalán nem hasonlítunk egymásra. Talánfizikailag erősebb vagy... mégsincs semmid.
~ Mintha számítana. Le foglak győzni, mint mindig! Akkor pedig megölök mindenkit, aki közel áll a szívedhez.
~ Mindig ott leszek, hogy megállítsalak. Mindig!
~ Ó, számítok rá. Mert úgy érzem, mi ketten örökké ezt fogjuk csinálni.

by **Ingrid Kikki Mora** Hétf. Ápr. 09, 2012 11:30 am

Peter felajánlását, miszerint elkíséri a gyerekeket, örömmel fogadom és egy aprót bólintva suttogom a „Köszönöm”-öt. Még mindig nem értem. Pontosabban nem akarom megérteni. Az egész olyan hirtelen jött és ment és most, mintha nem is lett volna. A démon ittlétét csak a kiszakított ajtó, a romokban heverő fal, a felborult székek, asztalok és a mindent belepő por mutatta. Némán hallgatom végig Miss Wilchok történetét, miközben tekintetemet le sem veszem az előttünk kuporgó fiúról. Miközben a szívem kezd megnyugodni és Sarah is az utolsó mondatokat fejezi be megkönnyebbülten felsóhajtok.

- Jaj Sarah! Tudom, tudom… Nem tehet róla, jól tette, hogy idehozta. Nagyon büszke vagyok magára, hogy azonnal segíteni akart Blaze-nek, sőt… Örülök, hogy így meglátszanak az Intézetben tanult jó tulajdonságok a diákjainkon – motyogom elgondolkozva az utolsó mondatot és mikor Blaze a lány védelmére kell, először még a szám sarka felfelé indul, de ahogy meghallom a hangjában csengő keserűséget, úgy lohad le a mosolyom.

- Mi az, hogy az ön hibája? Ne hibáztassa magát… - csóválom meg a fejemet a fiú megszólalására. - Emlékek? Miért, már járt korábban is itt? – kérdezem, de olyan sietősre fogja a dolgok, hogy kénytelen vagyok meglepetten felkiáltani és utána ugrani. – Na, álljon meg a menet fiatalember! A sajnálat az tényleg nagyon szép erény, így ezzel is belátja, hogy valami rossz dolog történt. De azok után, amit láttam és amit hallottam Miss Wilchok-tól, ideje lenne egy kicsit elbeszélgetni. – Beszéd közben a vállát fogom és bár nem erős a szorításom, mégis éreztetem vele, hogy ajánlatos lenne meghallgatnia. Ha felém fordul, mélyen belenézek a szemébe és komoly hangon folytatom. – Nem kívánok öntől semmit, Blaze. Nem vagyok az anyja, de még a tanára sem, de úgy gondolom ez kötelességem... Tényleg nem kívánhatok semmit. Sem azt, hogy itt maradjon, sem azt, hogy menjen el… Szabad utat kap, én csak rá szeretnék világítani pár dologra, ami remélem elgondolkoztatja. Egyszerűen csak pár percét kérem, hogy átláthassa tisztán a dolgokat és ne újból a meneküléshez folyamodjon. Csak pár percet kérek… És ne aggódjon, ha annyira nem bízik a magában lakozó démonban, akkor még Sarah-t is megkérhetjük, hogy maradjon velünk – fordulok a lány felé mosolyogva. – Mit szól hozzá? – Ha marad, akkor a tanári asztallal szembeni székre mutatok és megkérem, hogy üljön le, majd még menet közben megkínálom mindkettőjüket egy-egy zöld teával. Miután ezzel megvagyunk, az asztalnak támaszkodok és kezeimet az ölemben összekulcsolva, felsóhajtok.

- Nézze Blaze, hallott már az árnyékszemélyiségről? - kérdezem bevezetésként és ha nemleges a válasza, a teámba kortyolás után folytatom. – Carl Gustav Jung, híres pszichiáter, akit sokra becsültek és becsülnek még ma is… neki volt egy elmélete az emberi személyiségben lakozó részekről. Megtalálta a választóvonalakat, amik egy személyiséget eggyé és mégis több, apró részletté osztanak. Egy embernek, vagyis egy mutánsnak nem csak egy személyisége van. Pontosabban a személyiség több, különböző archetípusokból áll össze, ezzel egy teljes egész személyiséget alkotva, ami meghatározza minden cselekedetünket. Az egyik részünk az árnyékszemélyiség. Egy tudattalan oldal, ami még talán nekünk sem tűnik fel, míg rá nem világítunk a jelenlétére. A tudatos oldalt, kizárásos alapon szépen lépcsőzetesen építjük magunkban és ezzel párhuzamosan az árnyékszemélyiségünket is tápláljuk. Például én nő vagyok. Ezzel egy jellemzőt, tulajdonságot befogadok és a tudatos személyiségem részévé teszem, míg azt kizárom, hogy férfi lennék… De vehetünk más példát is, szinte az összes tulajdonsággal eljátszhatnánk ezt a játékot. Ha valaki nyugodt, biztosan rosszallva nézi a hamar kiboruló, indulatos embereket. A tulajdonságok, amik kiéleződnek bennünk, sokkal értékesebbek számunkra, mint az adott jellemző ellentéte, így azt kezdjük haszontalannak, értéktelennel látni… És ez szép lassan megy végbe, megalkotva az árnyékszemélyiséget. A személyiségünknek a tudattalan részét, amit nem akarunk elfogadni. Ám ez veszélyes Blaze, nagyon veszélyes, mert ez is a lényünk része, a sajátunk, amit minél inkább el akarunk lökni, annál inkább maradni akar és makacsul küzd, hogy foglalkozzunk vele. Legtöbb esetben másokon látjuk meg az árnyékszemélyiségünk tulajdonságait és ezért érezzük azt a bizonyos személyt irritálónak és unszimpatikusnak, mert magunkat, az árnyékszemélyiségünket juttatja eszünkbe. Például, ha ön kedves, szerény, csendes, visszahúzódó személyiség, nem fogja kedvelni a bunkó (pardon), nagyszájú, kötekedő, magamutogató embereket.

- Bár pontos diagnózist nem állíthatok fel Blaze. Nagy botorság lenne a részemről, ha így vaktában ítélkeznék, hiszen ahhoz, hogy megismerjem, mélyebben el kéne beszélgetnünk… - kortyolok megint és beszédem közben a reakcióit figyelem. – Nem vagyok se pszichológus, de doktor… De mégis, abból, amit láttam és, amit mondott csak egy dolog jut eszembe. Az önnél kialakuló mutáció nem egy új képességet hozott létre, hanem az árnyékszemélyiséget felerősítve, egy külön tudattal rendelkező ént hívott elő. Az árnyéka megtestesül… - Ahogy a végére érek a mondandómnak pár másodpercig várok, hogy ha valami kérdése, észrevétele lenne, tegye fel nekem. Kíváncsi vagyok mit gondol erről, ám ha nem is ért velem egyet, egy valamiről meg kell győznöm…

- Mióta megjelent, folyton menekül. Látszik a szemén, minden mozdulatán a megbánás és a fájdalom. De hagy mondjak valamit… Ha innen is elmenekül, mivel lesz jobb? Ön szerint nem lesznek máshol is ártalmatlan kisgyerekek vagy más emberek, akikben kárt tehet? Ha ezek után is menni akar, nem állíthatom meg, de így sosem nyer békét. Üldözni fogja ez az árnyék és állandó társa lesz a megbánás és a bűntudat… Így akarja leélni az életét? Ezt maga sem gondolhatja… Ez az egyetlen hely, ahol megpróbálhat szembeszállni a másik énjével, majd elfogadni hogy ez is önmagának egy része… Itt képesek a tanárok és a diákok is egyaránt megvédeni önmagukat, ha baj ütne ki. Láttam már felrobbantott termeket, lángokban álló kertet, átlyukasztott emeleteket, a mosdókat elárasztó zöld mérget… Mindenki hibázik, de mi azért vagyunk, hogy segítsünk. Máshol nem találhat békét, ezzel szerintem ön is tisztában van… Egyszerűen próbálja meg. Vagy úgy akar innen távozni, hogy állandóan az járjon a fejében, hogy mi lett volna, ha megpróbálja? Ha kipróbálja a mutánsok közötti életet és a segítségünkkel megpróbál uralkodni magán?... – kissé oldalra döntöm a fejemet, miközben lopva a lány felé nézek. Remélem Blaze, ezek után, ha nem is marad itt, de legalább elgondolkozik a mondandómon. Segíteni akarok neki, el akarom tüntetni azt a megfáradt szomorúságot a tekintetéből. Egy fiatal fiú nem érdemel meg ennyi szenvedést.

by **Blaze Stone** Hétf. Ápr. 09, 2012 2:52 pm

Elindulnék kifelé, azonban a tanárnő utánam jön, és megállít,még mielőtt újra elhagyhatnám a birtokot. Kér egy pár percet, hogy elbeszélgessek vele... nos, mivel nem veszíthetek vele semmit sem, így belemegyek. Visszafordulo, s mikor a székre mutat, leülök, hogy meghallgassam. Megköszönve elfogadom a teát, amivel megkínál, és még jól is esik. Némiképp lenyugtat. A kérdésére csak nemlegesen megrázom a fejemet. Nem nagyon hallottam még ilyesmiről, de ahogy végighallgatom az előadását, az komolyan elgondolkodtat, mert valóban sok igazságot vélek felfedezni a szavaiban. A Szörnyetegben így jobban végiggondolva valóban azon tulajdonságok sokasága köszönt vissza, amiket én magam elutasítok, és a gondolatát is mélyen elzárom magamban, Előítéletesség, megvetés, mély gyűlölet és bizalmatlanság mindenkivel szemben. Olyan tulajdonságok, és érzések keveréke, amit elfojtok. Amiket megvetek, és ezért... megvetem Őt is. Voltaképp létrehoztam egy hidegvérű Szörnyeteget, amit felerősített a mutáció. Ő mindaz, ami Én nem vagyok. Egy oldal, amit én elzárok magamban, Ő pedig kiadja magából ezeket a dolgokat. Ezek táplálják a tudatát. Ez adja a gondolkodásmódját. persze buktatók és kérdések így is merülnek fel bennem, de most inkább lehajtott fejjel tűnődöm. Egy pár másodpercig nem szólalok meg, csak ülök, és kortyolom az italt, végül magamban összegezve a dolgokat szólalok fel.
- Tehát, ha jól értem, akkor ez a Szörny Én vagyok, pontosabban a lényem része, mert Ő az az árnyékszemélyiség, aki az általam megvetett tulajdonságokból tevődik össze és most a mutációtól erőre kapott? De hát hogy éljek együtt ezzel? Azért jött létre és azért tör elő folyton, mert ellököm magamtól. Ha nem állítják le, akkor gyakorlatilag egy hidegvérű gyilkos. Ha jól értettem, amit mondott, igazából az segítene, ha elfogadnám, mivel minél jobban meg akarok majd tőle szabadulni, annál rosszabb lesz. Szóval nem kéne mást tennem, mint, hogy elfogadom, hogy ez vagyok én? Egy kiszámíthatatlan vérontó?
Egy kissé meg is rémisz a dolog. Mert ha helyesen szűrtem le a lényeget, nem nagyon fogom tudni másképp megbékélni ezzel az élettel. Aztán mikor az itt maradásom kerül szóba, csak így felelek.
- Nem, máshol sem biztonságosabb, de itt is árthatok bárkinek. Itt maradhatunk beszélgetni az árnyékszemélyiségemről, de attól a lényeg nem fog megváltozni. Nem lesz belőle jószívű védelmező, vagy valami ilyesmi. Attól még az maradok, ami vagyok... egy Szörny.

by **Sarah Wilchok** Hétf. Ápr. 09, 2012 3:41 pm

Mikor a tanárnő leülteti Blaze-t és átveszi az irányítást, szívesen engedem át, hiszen sokkal jobban ért a szavakhoz, mint én. Mikor belefog a magyarázatba és hirtelenjében rögtönöz egy kis pszichológiai előadást, még én is tátott szájjal hallgatom, hiszen eddig, még ilyen formában nem találkoztam a jó és a rossz énünk közötti megjelenítéssel. És ez annyira igaz volt erre a fiúra, hogy reméltem ő is belátja ezek után, hogy itt a helye.
Látszott, hogy komolyan elgondolkoztatja a dolog és felfogja miről beszél Kikki tanárnő, de még mindig menekült volna, még mindig dolgozott benne, hogy megmentsen mindenkit magától és nem látta be, hogy egyedül ez nem fog menni, csak, ha tényleg végez magával, ami nagy botorság lett volna azok után, hogy itt megkaphatná a kellő segítséget.
- Blaze, ne légy bolond! Itt tudnak neked olyan helyet biztosítani, ahol nem tudsz bántani senkit. Ennél felszereltebb helyet a mutánsokra, sehol nem találnál! Engedd, hogy segítsünk neked, és ha úgy látod nincs értelme, akkor is szabadon távozhatsz. Ez nem börtön, hanem egy lehetőség. - szólok közbe én is, hogy megerősítsem a tanárnő szavait és talán adjak még egy lökést a fiúnak.

by **Ingrid Kikki Mora** Hétf. Ápr. 09, 2012 11:50 pm

A lány szavaira csak komolyan bólintok, hiszen teljesen igaza van. A forró teát kicsit megfújom, hagyom, hogy rendezze a gondolatait a fiú, majd lerakom a bögrét és ellököm magamat az asztaltól. Két-három lépéssel a szék előtt termek és előtte, tisztes távolságban leguggolok, hogy a fejem egy vonalban legyen a fiúéval.

- Blaze, ön még nem felnőtt. Ön egy gyerek, akinek nem egyedül kell megoldania a problémáit. Felnőttek… Ők azért vannak, hogy ha baj van, segíteni tudjanak… Lássa be, abból, amit hallottam, az egyedüli megoldással eddig nem sokra ment. Ideje kipróbálnia egy másik utat, hátha ezt könnyebben végig lehet járni… - felsóhajtok. – Mindenkinek van árnyékszemélyisége. Ez egy tudaton kívüli kiválasztódás, ami mindenkinél végbemegy. Nálam, Sarah-nál, az elnöknél, egy hajléktalannál. Mégsem tesz engem szörnnyé az, hogy elfogadom azt is, ami nekem a rosszabbik oldalam úgymond. De Blaze, az árnyékszemélyiség nem csak rossz lehet. Egy hidegvérű gyilkos, maga szerint mit vet meg? – kérdezem kíváncsian. – Mit lök ki önmagából és milyen tulajdonságokat vesz fel?... Az ő árnyékszemélyiségük a jót testesíti meg, ez az úgynevezett fehér árnyék… Ezzel azt akarom mondani, hogy nem csak egyfajta dobozként kell tekintenünk erre, ahová a köztudat által rossznak tartott személyiség jellemzőket dobáljuk. Ez már önmagában is kényes dolog és még kényesebb az ön esetében… Ha, természetesen az árnyékszemélyiségének a testet öltéséről van szó – teszem hozzá, hogy éreztessem, ez csak egy feltevés.

- Maga nem Szörny. Sose gondoljon így magára. Akkor lenne szörny, ha nem lenne több oldala a személyiségének és állandóan csak egy cél hajtaná… Például az ölés… De Blaze, ez a mai volt a példa arra, hogy magában sokkal több rejtőzik, mint egy szörny… Ön legyen ember vagy mutáns; csak egy fiú, akinek el kell fogadnia önmagát. Ez a kulcs ahhoz, hogy ez a bizonyos Szörny lenyugodjon és szimbiózisban éljenek… Szerintem egy próbát megér – mosolyodom el és felállok. – Segítünk, ha akarja, de ehhez az kell, hogy ön is elhiggye, ez is lehet egy megoldás. Ha nem önként jön ide, sosem fogunk győzni… És Blaze – finoman emelem fel a fejét az állánál, ha netalán ismét magába zárkózna és őrlődne, majd azonnal leengedem a kezemet, de a szemkontaktust igyekszem megtartani – én győzni akarok. Magáért és a környezetéért. – Bátorítóan mosolygok, majd hirtelen körülnézek és az asztal egyik fiókjában elkezdek kutakodni.

- Kér valaki ropit? Eredetileg az egyik diáknak tartogattam, mivel születésnapja volt, de úgy érzem megérdemeljük. – Ha vevők rá, kibontom és megkínálom őket. – Ígérem, még ma elmegyek és veszek valami édességet a kicsinek…

by **Blaze Stone** Kedd Ápr. 10, 2012 5:29 pm

Ahogy mindkettejüket végighallgatom, lassan szembesülök azzal, hogy igazuk is van. Bármennyire is volna egyszerűbb másoktól elszigetelten, a világban kóborolva szenvedni a bennem lakozó lénnyel, segítség kell, hogy megtanulhassam irányítani. Hogy végre úgy mehessek emberek közé, hogy nem kell attól félnem, mikor tör elő a másik énem és támad rá valakire a közelemben. Ők pedig segíteni akarnak, annak ellenére, hogy én rájuk támadtam. A tanárnő roppant segítőkésznek bizonyul még a történtek után is. Mikor feláll a ropiért, én is felállok a székből, és komolyan a szemébe nézve válaszolok neki.
- Igaza van. Ideje már megbékélnem önmagammal, elfogadnom, hogy ez is a lényem része. Éppen elég ideje menekülök már önmagam elől. Itt az ideje változtatnom. Ha maga szerint valóban lehetséges, hogy ezzel a módszerrel kontrolláljam, és együtt élhessek a másik oldalammal... akkor mindent megteszek a cél érdekében.
Hangom végig nyugodt, de azért kiérződik belőle az elszántság, az akaratosság. Nem akarom másokra is ráhozni a frászt, amint meglátnak. Nem akarok ártani többé senkinek. Meg fogok tanulni bánni Vele. Azidő alatt, míg a beszélgetés folyt, észre sem vettem, hogy a Szörny lecsillapodott. Na nem teljesen, de most nem kellett újabb átváltozástól tartanom. ahogy ezt konstatálom magamban, kissé megkönnyebbülten sóhajtottam fel, majd kissé zavarba jőve pillantottam körbe, a szétbontott tanteremben, majd ismét a tanárnő felé fordulok, mikor ropival kínál. Elfogadva azt, mielőtt még beleharapnék, a bűntudatom egy része továbbra is mardossa a lelkemet.
- Sajnálom, nem akartam ekkora felfordulást okozni, és a kislányt sem bántani. Remélem nem okoztam túl nagy riadalmat a kicsiknek.
Nézek rá bűnbánóan, majd egy új ötletem támad.
- Ha bármi van, amivel legalább egy kicsit jóvá tehetném, kérem szóljon, és természetesen a rendrakásban is segítek.
Remélem tetszik neki majd az ötlet, mert komolyan szeretnék segíteni, ha már ennyi bajt okoztam, pedig alig ismernek. Ekkora kedvességet megköszönni már nem lehet, így hát szeretnék tenni valamit én is.

by **Sarah Wilchok** Kedd Ápr. 10, 2012 7:04 pm

Így, hogy már ketten is győzködtük, kezdett megtörni az ellenállása és végre, mikor a tanárnő még egy, a fiókjából előhalászott rágcsálni valóval is megkínált minket, megtört a jég és végre magától is belátta, hogy érdemes egy próbát tennie, érdemes egy esélyt adnia saját magának.
Aztán, ahogy magában elhatározásra jutott, már igen elszánt lett, és valahogy még a feszültség is elillant, ami eddig körüllengett minket.
Blaze magatartása is egyre nyugodtabb lett és már a ropit rágcsálva, azon meditál, hogy miként segíthetne ő maga is a kissé leamortizált terem helyrepofozásán.
- Ne is törődj vele! – intek mosolyogva, hogy sikerült végre rávenni a fiút a maradásra. – Erre is meg van a mutáns képesség. Ha Greget előkeríti valaki, pár perc múlva már semmi nyoma nem lesz ennek a kis incidensnek. – intek a romokra. – A kislányt nem tudom. – komolyodok el. – Az a tanárnő asztala, ő biztos tud majd rá valami megoldást.
Felállok a földről, ahol eddig guggoltam, majd leporolom a ruhám és a tanárnőre nézek.
- Azt hiszem szólni kéne Windsor igazgató-helyettesnek, hogy felkészülhessenek a tanárok Blaze fogadására. Ha gondolja tanárnő elmegyek és beszélek vele.
Ha a tanárnő is beleegyezik, akkor elindulok, de még oda szólok a fiúnak.
- Nem lesz semmi gond Blaze! Pár perc és itt vagyok, aztán majd megtudod, hol lesz a szállásod, meg ilyesmi. Addig Kikki tanárnő majd itt marad veled.

//Köszönöm a játékot – nagyon élveztem //

by **Ingrid Kikki Mora** Csüt. Ápr. 12, 2012 10:31 pm

Feláll és az-az elszánt tűz, ami a szemében lobog, a hangja, ami eddig olyan gyenge és elenyésző volt, ám most valami energialöket és akaraterő miatt megacélosodik… az valami leírhatatlan. Látni, hogy egy fiúba ennyi céltudatosságot és határozottságot lehet pumpálni a szavak erejével, hogy ilyen gyönyörűen feltör belőle a küzdeni akarás… Legszívesebben széles mosollyal az arcomon ölelném át és jó ideig nem ereszteném, csakhogy érezze – van, aki mellette áll. Nem nyomor és bűntudat az élet, hanem vannak, kezek, amikbe ha belekapaszkodik, határozottan fogják kivezeti a sűrű erdőből. Az élet felé… Az élet felé, amit mindenki megérdemel… Boldog mosollyal hallgatom és a szememben az a sokat sejtető fény csillog, ami legtöbbször anyám szeretetteljes pillantásában találtam meg.

- Nagyon büszke vagyok önre – suttogom és egy kissé zavarba jövök, hiszen én hogyan, milyen alapon lehetnék büszke Blaze-re. Ő nem a fiam, de még nem is a diákjaim közül való. Csak egy fiú… Egy kisfiú, akinek segíthettem löketet adni egy nagyobb ugráshoz. Látva a bűntudatos arcát, legyintek egyet a mondandójára. Miután Sarah megnyugtatja a teremmel kapcsolatban, átveszem a szót. – Ugyan, nem kell őket félteni, rosszabbat is túléltek már… De ha igazán segíteni akar… – elhallgatok és a ropit rágcsálva elmerengek egy kis ideig. Sarah felajánlására csak komolyan bólintok. Enyje, hol kószálhat Mia? Nagyon remélem, hogy nem a halaknál csábult el, mert akkor kénytelen vagyok utánamenni a szökőkúthoz.

- Köszönöm Sarah, az nagyon jó lenne… Blaze! – fordulok ismét a fiú felé. – Azzal tud a legtöbbet segíteni, hogy miután beszélt Mr. Windsor-ral, ha tud, akkor szülői beleegyezést is hozhatna… Ha… Ha úgy vált el a családjától, akkor – megköszörülöm a torkomat. – Természetesen nem kötelező, de nem ártana, ha lenne egy irat róla, ha bármi baj lenne, tudjunk kiket értesíteni… De a legfontosabb dolga az és azzal tud segíteni a legtöbbet, ha annyi ruhát és egyéb holmit pakol össze, amennyit akár három bőröndben is el tud cipelni az Intézethez. – A keze után nyúlok és a fiúra mosolyogva megszorítom az ujjait, remélhetőleg egy újabb diákomat tisztelve benne. – Ne aggódjon, ha bármi gondja lenne, segítünk. Akár engem is nyugodtan keressen fel, ha szükségesnek érzi a beszélgetést a mutációjáról… És addig a rövid ideig, amíg távol van, egyedül egyetlen egy üzenetet szeretnék még átadni magának – mosolygok tovább.

- Üdvözlöm Xavier professzor Tehetséggondozó Iskolájában!

//Köszönöm a játékot! Smile

Aztán nem összeverekedni az egyik diákkal, mert szívrohamot kapok! Very Happy

//

by **Blaze Stone** Pént. Ápr. 13, 2012 6:59 pm

Mikor Sarah közli, hogy a helyet hamar renoválni tudják, megkönnyebbülten bólintok egyet. Jó tudni, hogy nem okoztam maradandó kárt. Tőle azonban nem kapok választ a gyermek felől, így a tanárnő felé fordulok, aki saját elmondása szerint a gyerekek láttak már rosszabbat is. Ez teljesen mégsem nyugtat meg, hisz ez még nem biztosíték arra, hogy a kislány ettől már jól van. Viszont mikor közli, hogy nagyon büszke rám, én egy kicsit elcsodálkozom, hisz alig ismerkedtünk meg kb. 5 perce. Majd amikor Sarah távozik a teremből, én pedig intek neki, még utánaszólok:
- Köszönök mindent!
Majd egy kicsit magam is elmerengek. Összesítem magamban a tényeket. Találkoztam egy hozzám hasonlóan mutáns lánnyal, aki segítséget ajánlott. pedig elég fura körülmények között ismert meg. Majd elhozott ahhoz az Intézményhez, ahol már jártam pár napja, amikor átváltoztam Manhattan utcáin, majd két másik mutáns hozott, hogy ellássák a sérüléseimet. Ezt pedig azzal viszonoztam, hogy megszöktem. Így a Szörnyeteg az emlékek hatására ismét előtört, majd tombolni kezdett az iskolában, és majdnem megölt egy ártatlan diákot. Azt hiszem, teljesen jól döntöttem, amikor arra az elhatározásra jutottam, hogy magam is itt maradok, hátha sikerül képeznem magam az önkontrollra. Csak még beszélnem kell ezzel a Mr. Windsorral. Viszont amikor a tanárnő szóba hozza a szüleimet, újból elkomorodom. Most jut először eszembe az, hogy nem láttam őket azóta, mióta úgy döntöttem, ilyen lénnyel önmagamban, jobb lesz nekem egyedül a világban. Vajon ők min mentek keresztül ezen idők alatt? Mit érezhetne most? Na és a legfontosabb... Hogyan álljak eléjük azzal, hogy nem vagyok olyan, mint ők? Hogyan fognak utána tekinteni rám? Azért válaszoltam a tanárnőnek, mégha nehezemre is esett gondolni rájuk, így emiatt feleletem is eléggé akadozóra sikerül.
- Hát... majd, valahogy... beszélek velük.
Végtére is úgy látszik, ismét haza kell térnem. Tisztázni a dolgokat. Mikor a tanárnő arról beszél, hogy bármikor felkereshetem, halvány mosoly jelenik meg az arcomon válasz közben.
- Valószínűleg élni fogok vele.
Aztán mikor a kezemet fogva üdvözöl, hirtelen nem jön ki hang a torkomon, így meg kell azt köszörülnöm, és komollyá vált arccal nézve a nőre mondok köszönetet.
- Köszönök mindent. Komolyan! Azt hiszem most pedig ideje felkeresnem Mr. Windsort... és még a városba is vissza kell mennem. Úgy, hogy most megyek is. Viszontlátásra... tanárnő!
Küldök felé egy mosolyt, azzal kisétálok a felbukkaásomnak köszönhetően romossá vált tanteremből, és útnak indulok. Ahogyan egyre tovább haladok, még megérzem, amint az eddig nyugodt állapotban maradt Szörny újbóli mocorgásba kezd, és morgásából ítélve elég nyugtalanná is vált.
~ Majd meglátjuk, melyikünk lesz erősebb... és elhiheted Blaze, ez egyáltalán nem lesz könnyű harc, mert én soha nem adom meg magam!

//Köszönöm én is a játékot, nagyon élveztem! Smile

Ne féljen, tanárnő, jó leszek, ígérem! Wink

//

by **Tanya Berghart** Szomb. Jún. 30, 2012 1:55 am

Úgy éreztem mintha a fejem fájna, és közben mégsem. Egy apró, vagy inkább szétterjedtebb nyomás a fejemen, és közben nem is. Kezdtem úgy gondolni, talán a testem nem tért vissza még teljesen ebbe a világba, ami eléggé ijesztő gondolat volt. Végig aludtam a délutánt, és az estét mióta vissza jöttem a suliba, de mintha közben gyötrő rémálmaim is lettek volna. Összegezve nagyon fáradtan éreztem magam. Mint a mosott rongy...
Bekóvályogtam a terembe majd letettem magam. Ültek páran körülöttem. Világított előttük a monitor, én meg csak hunyorogtam. Túl sok fény. Hát még akkor amikor meglöktem az előttem lévő egeret.
- Váááá... - nyöszörögtem fel halkan, és eltakartam a szemeimet.
- Inkább ugranék le a stadion tetejéről... - gondoltam magamban - Ja nem, az egy tokiói emeletes ház volt. Na meg itt, és a föld körül a magasabb épületek. Igazából mintha ezt a részét kezdeném élvezni... Lelépni a magasból és egy másikon felbukkanni. Mintha egyikről a másikra lépkednék. NA de inkább hagyjuk erre nem is gondolok. Vannak azért káros mellékhatásai, mint például hogy hülyét csinálok magamból világszerte. Utána meg néha meg is támadnak.
A fejemre tettem a kezeim, és inkább lehajtottam a fejem az asztalra.

by **Sean Darrow** Szomb. Jún. 30, 2012 2:29 am

Első órája közben mosolyogva járkál a diákok háta mögött, néha átvéve az egeret attól, aki nem ér el elég pontot a Moorhuhn-ban saját megítélése szerint. Elvileg a tanterv szerint kéne haladnia, de mivel nem volt itt számtech tanár már egy ideje, a napló szerint ma az egér használatát kéne tanítania, már pedig ezek a diákok ránézésre fogtak már ilyen eszközt a kezükben életükben, akkor már had játszanak. Ez úgyis jobb gyakorlás, mint azt nézni, hogy most előjött a bohóc, aztán meg visszaugrik a dobozkába, most meg megint kijött. Halál izgi ez a dupla kattintás valóban, de lehet 20 éves felnőtt emberek tanulhatnának valami értelmeset is...majd a következő órán.
~Minden oké?~ Kérdi szokásos, megnyugtató hangján Tanya fejében, miután barátságosan megveregeti a vállát. ~Csak nem buli volt az éjjel?~
~Tokió? Meg valami stadion? Ennek a csajnak mozgalmasabb éjszakája lehetett mint Greg-nek szokott...~
-Látom annyira nem köt le a csirkék irtása. Csak azt ne mond, hogy te inkább tanulnál, mert még eldobom az agyam.
~Arról nem is beszélve, hogy a tanrend szerint igazándiból ezzel az órával is várnom kéne pár hónapot, és először csak lerajzolgatnám, hogy néz ki a monitor, meg az egér...~

by **Tanya Berghart** Szomb. Jún. 30, 2012 2:45 am

Kicsit váratlanul ért az idegen hang a fejemben. Bár nem tudom ki lenne az akit nem... Fölkaptam a fejem, majd a srácra néztem. Srác... elvileg ő tartja az órán. Másfelől pedig tényleg nem tűnt annyira idősnek.
- Buli? - kérdeztem vissza csendesen, homlokomat dörzsölve közben. - Így is mondhatjuk, de mint kiderült vagy egy hónapig tartott. - Nem beszélve arról, hogy milyen buli lehet az, amihez alkohol kell hogy kijózanodj - gondoltam hozzá magamban. Bár ez nem tudom mennyit számít egy telepatával. Ki tudja hallja éppen vagy nem.
- A fejem egy kicsit... nos, még kicsit szét szórt. Csoda, hogy már most lábra tudok állni - nem akartam panaszkodni, de végül is ő kérdezte, azért még gyorsan hozzátettem -, de rendben leszek, csak időkérdése.
Persze azért előjöttek az aggodalmaim. Nem volt azelőtt ilyen, hogy ennyi időre eltűntem. Az ez előtti leghosszabb eltűnésem, három nap volt, és majdnem egy hétig mozgásképtelenné tett. Nem beszélve arról, hogy napokig olyan voltam mint egy zöldség. Most meg járok, és a gondolkozás is úgy ahogy meg hellyel közzel.
Próbáltam ismét felfogni a ,,tanárúr" arcát, hogy meg is maradjon a fejemben, és közben eszembe jutott: Vajon mennyire nézhetek ki én ramatyul?
- Néha a képességem meglódul, és kicsit hosszabb útra invitál a tervezetnél... - próbáltam magyarázni a dolgot. A kérdés már csak az volt, hogy ebbe nekem mennyi részem volt. Hiszen ha elértem egy bizonyos szintet, igazából a képességem vitt, én pedig mentem vele. Hozzá téve azt, hogy a mostani bevillanó emlékeim közül sok volt olyan, amibe épp, vagy épp hogy csak nem összeroskadásig vihogtam magam...

by **Sean Darrow** Szomb. Jún. 30, 2012 3:03 am

-Hmmm... - Gondolkodik el a magyarázat hallatán. Ismerős a helyzet, amit a lány felvázolt a random felbukkanó országokkal, és a hónapokig tartó eltűnésekkel, mondhatni kísértetiesen ismerős.
-Kitalálom, teleportáló vagy igaz? - Kérdi, még mindig barátságosan mosolyogva. - Amúgy jól tippelsz, csak 24 vagyok és...lehet le kéne szoknom erről. - Vakarja meg a tarkóját szégyenlősen. - Nos, Tanya, ha nem érzed jól magad, feküdj le nyugodtan, ahogy elnézem rád férne egy kis alvás...
~Tanya...Tanya...honnan olyan ismerős ez a név...~
-Még valami...már találkoztunk ugye? - Kérdi kicsit bizonytalanul, és ahogy jobban szemügyre veszi a lány arcát, egyre erősebb benne a gyanú, hogy valahol már látta őt, de nem az iskolában. Könnyedén benézhetne az elméjébe, de már így is migrénje van szegénynek, talán nem kéne kockáztatni. - Na mindegy, gyere, elkísérlek a szobádig. Ti többiek pedig addig folytassátok szép csendben, mindjárt visszajövök.
~És észreveszem ám, ha valaki megpróbál ellógni!~
Ez után kezét nyújtja a lány felé, hogy felsegítse őt, aztán már kíséri is ki a teremből. Szegény, tényleg elég ramatyul néz ki, mint aki...hmm...egyre jobban emlékezteti egy bizonyos sztorira...lehet minden teleportáló ilyesmikkel küszködik?
-Szóval, alkohol kellett hozzá, hogy kijózanodj? Érdekesen hangzik. Ne vigyelek inkább a gyengélkedőre?

by **Tanya Berghart** Szomb. Jún. 30, 2012 3:17 am

- Ühüm... - bólogattam, de mint kiderült nem volt olyan jó ötlet. Úgy éreztem, mintha az egész valahogy... nem tudom, nem akkor és úgy történt volna ahogy kellett volna. Nem volt fájdalmas csak nagyon fura.
- Háát... tényleg elég fura - próbáltam meg azért mosolyogni. Persze most azért annyira nem volt zavaró, de biztos van olyan amikor az ember nem akarja hogy a fejébe nézzenek... - Nagyjából eddig aludtam... Nem tudom valahogy kivet az ágy.
Felvontam a szemöldökömet.
- Nem hiszem... Lehet itt a suliban már láttalak, csak nem emlékszem rád különösebben. - Valamiért még is felálltam. - Na jó. Valahogy a monitorok fénye most úgy is zavar. Majd kitalálom mi legyen...
Ismét felkaptam a fejem.
- Khm... Hát az egy érdekes történet. Ami azt illeti, félúton véletlenül betörtem egy gyógyító, vagy hogy hívják, boltjába Kínában. Oda teleportáltam véletlenül. Én nem beszélek kínaiul, ő meg nem beszél angolul. De aztán a végén valahogy... nem lett baj. Mr. Fu egész rendes pasanak tűnt. Neki volt az az... érdekes hangya pálinkája, vagy mi a szösz. Attól kezdett el először kitisztulni a fejem... - kezdtem egy kicsit elszégyellni magam miközben meséltem az egészet.
- Jól vagyok... legalábbis azt hiszem. Máskor is szokott hasonló lenni, ha sokáig használom a képességem. Csak most mégis egy kicsit más. Gyorsabban összekaptam magam utána, de még vannak... utóhatásai.

by **Sean Darrow** Vas. Júl. 01, 2012 4:00 am

-Óvatosan, még kiesik az agyad a füleden - szól rá jókedven a lányra, mikor az bólogat, hisz gondolatolvasás nélkül is látja, szegény Tanya agya mennyire vágyik a mozdulatlanságra.
-Ne aggódj, előbb utóbb hozzá lehet szokni a telepátiához is, a párom például egészen megkedvelte, ha egy épületben vagyunk, van, hogy akkor is beszélgetünk, ha...ó bocs, ez téged biztosan nem érdekel. - Szabadkozik gyorsan, mint mindig, amikor túl sokat árul el magáról. Ezt az idegesítő szokást egyébként azóta szedte fel, amióta hallja mások minden gondolatát...nyilván így próbál kompenzálni.
-Hangya pálinka? - Kérdi meglepetten. - Na ne...legközelebb miből főznek majd piát, régi Nintendo kazettákból?
~Mondjuk az Japánban van...francba!~
-Tudod, ismerek egy teleportálót, aki az elbeszélései alapján hasonló problémával küszködött mint te, bár neki igazándiból a gyomra fordult fel mindig...na mindegy, amire ki akartam lyukadni, hogy olvastam valahol, hogy aki sokat utazik nagy távokat repülőn, azt egy idő után nagyon kikezdi a megváltozott időzóna, lehet neked is ez a bajod.
~Mondjuk gyógyszer nincs rá, szóval remélem nem...zseniális vagyok, tudom...~
És, ha szabad kérdeznem, miért utaztál Japánba...vagy Kínába, főleg, ha még a nyelvet sem beszéled. - Próbál nem túl kötekedően hangzani, hisz azért akadnak szép számmal, akik nem beszélik a távol keleti népek nyelveit, többek közt ő maga sem.
~Tanya...hmmm...Ó BASSZUS!~
-Tanya Berghart? - Kérdi félénken.

by **Tanya Berghart** Vas. Júl. 01, 2012 8:52 am

Na igen az nem lenne valami jó dolog. Talán az hogy viccnek szánta tehetett róla, hogy a gondolat nem lombozott le még jobban. Csak enyhén elmosolyodtam.
- Jó... de valakinek a párja az más, gondolom. Az emberek szeretik rejtegetni a gondolataikat, vagy legalábbis egy részüket. - Bár ez nem tudom rám mennyire volt igaz, biztos van olyan amit nem mutatnék meg csak úgy bárkinek. Na jó éppen akkor amikor teljesen eszemnél vagyok.
- Igen... a pasas egy nagyobb üvegből merte nekem ki, aminek a tetején ott úszkáltak a hangyák - derengett fel lelki szemeim előtt is a kép. - Még én sem tudom milyen indíttatásból voltam olyan bátor hogy megkóstoljam. Bár mondjuk ilyenkor... csinálok furcsa dolgokat.
- Időzóna? Hát nem tudom... - gondolkoztam el a dolgon. - Az idő sokszor számomra elég trükkösen működik anélkül is.
- Hát öm.... - na ez a kérdés váratlanul ért. - Hova indultam el eredetileg? - vakartam meg a fejem. - Néha elég ha csak az udvarra lusta vagyok a lépcsőket használni. De most mintha valahova indultam volna... Azt hiszem szükségem volt egy kis környezet változásara, de azt nem gondoltam hogy ennyire. Ha átlépek egy bizonyos határt, azt tekintve hogy mennyit használom a képességem, fura ötletem tudnak lenni. Mielőtt észrevettem volna, már világ körüli úton voltam - néztem magam elé kicsit bűnbánóan. Sóhajtottam egy nagyot, és inkább próbáltam felhagyni a miértek megértésével.
- Igen? - néztem a srácra. Bár valami azt súgta, hogy nem azt várta hogy kérdésre kérdéssel feleljek, de azt hiszem most mindegy volt.

by **Sean Darrow** Vas. Júl. 01, 2012 1:58 pm

-Hát, megesik, de tudod, számomra sem egy leányálom. sajnos ez nem úgy működik mint a filmekben, hogy mászkálok, és néha valaki arra gondol: "jajj de jó, hogy senki sem látta, hova ástam el az aranyam" vagy "csak meg ne tudják, hogy piálok munka közben". Mármint, akad ilyen is, de az emberi agy sajnos nem ezzel van tele...biztos neked is van olyan zeneszám, amit utálsz, de valamiért a refrénjének a harmada beragadt a fejedbe, és az ismétlődik újra, és újra, és újra... na képzelj el egy koncertet ebből. - A beszámoló közben folyamatosan mosolyog. Na igen, rég volt már az, hogy a szó klasszikus értelmében szenvedett a képességétől, arról nem is beszélve, hogy Sarah is szóba került... - Amúgy annyira nem más...ajándékot venni nekem úgy, hogy meglepetés legyen például gyakorlatilag lehetetlen, eleinte picit azért őt is zavarta.
Elborzad, mikor kiderül, hogy nem nyelvbotlás volt, és tényleg hangya pálinkáról van szó, és nem hagymáról...mondjuk ha jobban meggondolja, a hagyma még undibb...fúúúj.
-Ez kezd egy kicsit emlékeztetni egy jelenetre az űrgolyhókból - jegyzi meg a teleportáció veszélyeire - biztos láttad te is.
Ez után viszont lélegzetvisszafojtva figyel, hogy vajon mit fog reagálni Tanya...aki tényleg az a Tanya!
-Úristen! - Kiált fel, majd fülig szalad a szája, és mint amikor a párduc veti rá magát az áldozatára, úgy lép oda a lányhoz, és öleli magához szorosan. - hát te vagy az! Tudod mit össze kerestelek, amióta tudom, hogy létezel? Istenem, hogy nem esett le előbb... - hadarja, szinte már rajzfilmbe illő sebességgel. - Olyan hihetetlen, hogy milyen sokan lettetek hirtelen, de ez...ó várj, neked fogalmad sincs, mit gagyogok itt össze - lassít le egy picit, és hátrébb lép, még mindig sugárzó arccal.
-A nevem Sean Darrow. A bátyád vagyok.

by **Tanya Berghart** Vas. Júl. 01, 2012 8:11 pm

- Áucs - húztam el a szám.- Hidd el, ha valaki akkor én tudom milyen az amikor zajjal van tele a fejed. Úgyhogy részvétem - mosolyodtam el félszegen. Most ha csak visszagondoltam rá kirázott a hideg. - Legalább rossz meglepetés nem ér - bár ebben korán sem voltam biztos, hiszen maximum előbb lepődik meg. Most ezt döntse el ki ki maga melyik a jobb.
- Űrgolyhók... űrgolyhók - gondolkoztam el a hallottakon, de akárhogy gondolkoztam ilyen jelenet nem jutott eszembe. De ha már így említette... - Hát inkább mint a Galaxis Útikalauz, csak belőlem még egyszer sem lett kanapé, vagy gombolyag... szerencsére. Remélem nem is lesz - motyogtam hozzá kicsit bizonytalanul az utolsó mondatot, tényleg nagyon reménykedve abban, hogy ilyen nem lesz a jövőben sem.
Teljesen összerezzentem a kiáltásra és ledermedtem. Mi az? Mi történt? Akárhogy is a kiáltozásról mégis csak az jutott eszembe elsőnek, hogy valami baj van. De mi? Támad valaki? Ki és honnan? Próbáltam körbe pillantani is, de aztán nem sok sikerrel, mivel csapdába estem... Csak álltam ott és bámultam magam elé riadtan hallgatva amit mondd, és próbáltam kivenni miről is beszél. A ,,neked fogalmad sincs, mit gagyogok" résznél, annyi jött ki belőlem, hogy:
- Hát ömm...
A válaszra meg csak megrökönyödötten bámultam a srácot. Megvakartam a fejem, és felvontam a szemöldököm, miközben próbáltam helyére tenni az információt. Egy kicsivel később végül eljutottam odáig, hogy tényleg kezdjek valamit vele. Bátyám... izé... nekem nincs bátyám... elvileg... bátyám... hm...
- Meglepő hogy mostanában nem te vagy az első aki azt állítja a rokonom. Még hozzá elég közeli - fanyalodtam el visszagondolva a nálam csak Vader név alatt futó ,,én vagyok az apád" fickóra. - Ne vedd zokon, de valahogy kicsit sokkolóan érint, hogy valaki ilyet állít, miközben eddig úgy tudtam hogy egyke vagyok. Még azt is nehéz volt... vagyis talán még mindig nem dolgoztam fel, hogy lehet két apám van.
Mindenesetre Sean... eddig rendes srácnak tűnt, ha igazat mondd, akkor valószínűleg könnyebb lesz feldolgozni a dolgot, mint a másikat.
- De akkor úgy látszik ezért nem találtál. Azt hiszem magamat nem találtam volna meg. Amit talán nem is olyan nehéz elhinni... na mindegy.

by **Sean Darrow** Vas. Júl. 01, 2012 10:34 pm

Tanya hitetlenkedik, Sean azonban percről percre biztosabb benne, hogy ez a lány tényleg csak az ő testvére lehet, hisz magában hordozza a Darrow család minden ismertetőjelét: aranyos...de tényleg, nagyon! Továbbá ő is hülyeségeket hadar a fejében, amikor zavarba jön, ráadásul szereti a Galaxis útikalaúzt...vagyis izé, csak a filmet látta...hát igen, féltesó...
-Igen, tudom, hogy találkoztál vele, az ő fejéből tudtam meg, hogy létezel! Magától be nem vallotta volna, legfeljebb a halálos ágyán, ahogy ismerem, mondjuk így, hogy: "Vaaan még egy mááásik, Skywalkeer...ja nem...Darrow...". - S eközben természetesen megpróbálja Yoda hörgését immitálni, ki épp a halálos ágyán fekszik. - Az de kafa lett volna...kivéve azt a részt, amikor elpatkol...hmmm...
Némi aggodalommal méri végig a lány emlékeit Vader-ről. No igen, telepataként tisztában van vele, hogy az apja nem egészen...normális a szó klasszikus értelmében, de eddig reménykedett benne, hogy azokat a bizonyos emlékeket a hugicájáról eltorzította az alkohol, vagy Jack Thompson-nak igaza volt, és a sok GTA miatt lát ennyi lefejezést az apja emlékei közt, de akkor úgy tűnik mégsem...
-Tudom, hogy az első találkozástok nem volt épp...hagyjuk, fölösleges szépíteni, de esküszöm azóta ráncba szedte az asszonykája! Ó igen...majd elfelejtettem, van egy öcséd is...4 hónapos.
~Gratulálok Sean, azt hiszem sikerült rázúdítanod mindent, amit csak emberileg lehetséges 2,5 perc alatt. Talán még azt kéne bevallani neki, hogy a Lock Ness-i szörny tényleg létezik, csak nem abban a tóban él, hanem a kinti szökőkútban, és máris látogathatod szegényt az idegosztályon...~
-Nem akarsz leülni? - Kérdi, kicsit lámpalázasan. - Ha gondolod, meghívlak egy fagyira...istenem de béna vagyok, sajnálom, nem gondoltam volna, hogy ilyen hirtelen futunk össze.
Fél füllel azért figyel arra is amit a lány mond. Magát sem találná meg? Ez nem hangzik jól, nagyon nem....
-Gyakran fordul elő, hogy eltévedsz? Mert ha gondolod én szívesen....na jó, FAGYI! MOST!
Ellentmondást nem tűrve a konyhához kíséri őt, ahol ha fagyi nincs is, de jégkrémet azért sikerült bespájzolnia titkos helyére a....mélyhűtőbe...Át is nyújt egy mandulás magnumot húgának.
-Ugye nem vagy allergiás?

by **Tanya Berghart** Vas. Júl. 01, 2012 11:00 pm

Elfintorodtam.
- Na igen, a telepatáknak ez is könnyebben megy - sóhajtottam. - Nem mintha irigyelnélek. Bár nem tudom jobb-e, ha tudod, hogy kihez tartoznak a halálsikolyok ha hallod őket, vagy sem ha hallod őket, meg a többit... - na ettől a gondolattól kezdtem egyre jobban elszontyolodni. - De ugye téged nem kergetett át a fél világon kétszer mire megtudtad? Vagyis persze hogy nem... - kérdezem ezt a gondolat olvasótól, aki éppen úgy tudta meg.
- Asszonykája... és még egy öcsém... - is. Na igen azt hiszem itt blokkolt le az agyam ismét. És itt kezdtem el nagy erőbedobással a homlokom masszírozni. komolyan ez már felért egy egy hetes agyleolvasztós teleportáló túrával.
- Mondd hogy őt nem akarja beoltatni... - derengett fel valamennyi azt hiszem a legutóbbi beszélgetésünkből. Az pedig kicsit sem esett le éppen, hogy az akkori beszélgetésben talán Seanről beszélt. Ahhoz most túlságosan is leterhelt volt az agyam azt hiszem.
Felnéztem rá ahogy szabadkozni kezdett.
- Talán épp ez a szerencséd, hogy most futunk össze, máskor talán tényleg idegi sokkot kaptam volna, és egy hangot sem tudtál volna kihúzni belőlem. Mire nem jó, ha az ember szét teleportálja az agyát... - sóhajtottam.
Épp ismét válaszolni akartam mikor elkapta a karom, én meg örülhettem, hogy épp nem csak lebegek utána mint egy zászló hogy rohan.
A fagyira néztem amit már félig kibontottam aztán meg rá.
- Hm? - vontam fel a szemöldököm. Ez most körülbelül úgy hatott, mintha valami kvantum elméleti tételre kérdezett volna rá számomra. - Ja nem. Nem tudok róla. De ha Kínában és Tibetben, meg még kitudja hol nem lettem rosszul attól amit ettem - vontam meg a vállam.
- Amúgy - visszatérve az előbbiekre... - előfordult már elégszer... vagy még többször, hogy nem ott lukadtam ki ahol kellett volna. Egyszer egy tigris ketrecben kötöttem ki például. Vagy oroszlánok voltak? - gondolkoztam el a dolgon, miközben belekezdtem a jégkrémbe. - Nem... azok Afrikában voltak.

by **Sean Darrow** Hétf. Júl. 02, 2012 7:24 pm

Kénytelen belenézni Tanya emlékeibe ismét, mert nem egészen érti, miféle halálsikolyokról beszél. Úgy tűnik, hogy ebben is hasonlít a családja többi tagjára: harapófogóval kell kihúzni belőlük mindent, ami aztán csak összezavarja az embert...mázli, hogy neki egész jó harapófogót adott a természet.
-Igen...Alistair-nek hívják...ugye most egy kicsit boldog vagy, amiért téged nem ő nevezett el? - Kérdi mosolyogva, de aztán elcsendesül, és inkább hagyja, hogy kishúga megemésszen mindent, amit most hallott, vagy legalább annyira megbékéljen a dologgal, hogy ismét levegőt tudjon venni szegény. Azért amikor az oltásra terelődik a szó, akaratlanul egy apró, kárörvendő mosoly húzódik az arcára.
-Ó, megfordult a fejében, de azzal már elkésett. - Biztatásképpen megveregeti a vállát. - Mellesleg, van a gyereknek anyja is, szóval ne aggódj.
Magának is előkap egy jégkrémet, miután Tanya biztosítja róla, hogy az édesség amit neki adott nem fogja megölni őt, és nagyot harap a mandulás édességbe, élvezve, ahogy a csoki ropog a fogai alatt.
-Nem, Kanadában azok tigrisek voltak - javítja ki, teli szájjal. - Akarom mondani...hmmm...tudod, apánk úgy oldotta meg végül az eltévedős problémát, hogy szerzett magának egy GPS-es karórát...ehet, hogy nekem sem ártana egy ilyen. Neten láttam is egy egész pofásat, 2 hét alatt kiküldik, és csak pár százba kerül...

by **Tanya Berghart** Hétf. Júl. 02, 2012 7:54 pm

- Alistair? - sikerült majdnem félrenyelnem azt a falat fagyit ami éppen molyoltam. - Remélem ezek után olyan is lesz, mint aki egy videojáték szuperhőse lenne éppen, különben... azt hiszem nem fogja magát jól érezni iskolás korától kezdve. Bár még egyszer átgondolva... - Seanre néztem bizonytalanul. Kifejezett aggódtam a gyerekért. Egy ilyen apával a hátad mögött, még pedig 24/7... Sean azt mondta hogy megtért... de körülbelül hiszem, ha látom, és talán még akkor sem.
Az oltásra adott válaszára először összeszorultak a fogaim.
- Valahogy nem tudok hinni neked... - préseltem ki a fogaim között majd nagyot sóhajtottam. - Nem mintha olyan hosszú ismeretségre tekinthetnénk vissza...
- Hé - akadtam meg egy pillanatra. - Oké hogy a gondolataimban olvasol, de ha én nem vagyok benne biztos akkor te honnan tudod, hogy azok tigrisek voltak? - na nem mintha hirtelen paraniod hajlamokat fejlesztettem volna ki, na meg nem is tartottam Seantől, de ez most csöppet fura volt. Az egy dolog, hogy végtére is én is a tigrisekre tippeltem volna.
- És az mire lenne nekem jó? Mármint oké megtaláltok, de azon kívül - majszoltam tovább a jégkrémet nagy jelentőséggel. - De mi van ha éppen nem vagyok itt? mármint ameddig tényleg eltűnök ebből a világból? Általában, ha félpercig eltart az már jelent valamit, de az előző hónapban akár egy hétre is eltűnhettem olykor...
- Az hogy ha én nem ott vagyok ahol lenni szerettem volna, az maximum turisztikai szempontból jelent valamit, hogy ha éppen tudom, hogy nevén nevezve hol vagyok.

by Ajánlott tartalom