Tantermek

-Á, nem hiszem, hogy emlékezni fognak a Dragon Age-re hat év múlva is - legyint, viszont a szuperhős dolgon nem tud nem mosolyogni, bár igaz ami igaz, mióta tudja, ki ez a lány eleve jellemző rá az általános jókedv. - Egyébként meg, hogy is nevezte volna? A Sean már foglalt volt, szóval legfeljebb Darien-nek nevezhette volna az apja után, ha követni akarja a családi hagyományt...Esetleg Clerance-nek, az ükapám után. Belőlem majdnem Sevald lett az ő tiszteletére.
Megborzong a gondolatra. Ezekhez képest még az Alistair is sokkal jobban hangzik, a Sean meg egyenesen király! Na de...mit nem hisz el Tanya? Ja igen, a szer...
-Mondom, ne aggódj, az a cucc csak addig ér bármit is, amíg nem vagy mutáns, utána akár c vitamint is szedhetnél ellene. Mellesleg, amióta látták milyen hatalmas sikert ért el nálam, már nem is gyártják.
Kezét az állára tapasztva gondolkodni kezd. Tanya szavaiból úgy tűnik, hogy félreértette, hol is téved el a lány pontosan, és ezt igazolják az emlékek valami sötét, rémálomba illő helyről, ami őt leginkább a Limbo című játékra emlékezteti, csak három dimenzióban.
-Ó...nos, ez egy jó kérdés...én azt hittem Kínából nem találsz vissza, nem onnan.
Nagyot harap a jégkrémbe, aztán mivel teli a szája, először csak megveregeti a lány vállát, majd amikor végre lenyeli az édességet válaszol is a következő kérdésre.
-Az agyad mindent kristálytisztán jegyez fel, csak van, amit nem tudsz elérni...némelyik emlék pedig ettől annyira ködösnek tűnik, hogy emiatt azt hiszed, puszta intuícióról van szó, vagy Dejá Vú érzésről. Nekem viszont olyan az agyad mint egy könyv...illetve, inkább egy könyvtár....nem, ez sem igaz...képzeld el, hogy a Colosseum falfelületére rengeteg graffitis felfirkálta az egész életed...a lényeg, hogy én látom azt is, amit te csak hipnózisban, vagy még ott sem....már persze, ha épp odanézek...bocsi.
A cipője orrát kezdi bámulni, és újabb krokodil falásnyit harap ki a jégkréméből. Nem szép dolog mások agyában olvasni állítólag, de nem tehet róla, annyira kíváncsi...

Felvontam a szemöldököm. A játékot inkább csak a hangzás alapján mondtam... De úgy látszik beletrafáltam a lényegbe. Ez viszont akkor is azt jelenti, hogy nem csak nekem tűnt fel a dolog, másnak is fel fog.
- Egy kis fantáziával akárminek - ráztam meg a fejem. - Persze amivel nem égeti jobban a kölyköt. Mért kellene éppen mindenkit ugyan úgy hívni? Mindegy, valószínűleg ezzel is ellesz.
- Ha csak nem támad más ötlete - jutott eszembe az az izé, amit elvileg mindegy hogy mikor adnak be, ha jól tudom. - Mindegy... reméljük annak a nőnek tényleg helyén van az esze...
Mellesleg ki az az elvetemült aki összeáll egy ilyen... elvetemült alakkal? Valószínűleg nem az én dolgom.
- Nem, félre értesz... Amíg ott vagyok addig nagyjából minden mindegy. Az a hely nem a rendes világ törvényei alapján működik. Sőt általában változnak a szabályai. Én csak azt akartam mondani, hogy nagyjából ugyan annyi esélyem van haza jutni Kínából mint Indiából, vagy mint Afrika valamelyik részéről és s a többi. Nem számít hogy tudom-e a hely nevét.
A nagy magyarázat után először csak annyit feleltem, hogy:
- Ó. - Majd egy kis szünet után, ami alatt a fagyim maradékait fixíroztam folytattam. - Valószínűleg tényleg nem tett jót, hogy ,,apucival"... nos, kisöcsi előtt találkoztam. Már kezdtem attól tartani, hogy te is kémkedtél utánam vagy ilyenek.
Ez megint kissé lelombozott. Felderengett bennem az a félelem amit akkor éreztem mikor drága jó második apám végig kergetett a félvilágon, aztán kiderült hogy mindent tud rólam, és azokról akiket ismerek. Mellesleg bűntudatom is volt amiért ilyeneket feltételeztem Seanről, még ha nem is teljesen komolyan talán.
- Bocs - mondtam, még mindig anélkül, hogy ránéztem volna.

~Hmmm, akkor mégsem játszott vele? Kár, kezdtem egészen büszke lenni rá.~
-Nem akarlak elkeseríteni, de a Tanya névvel is a Mortal Kombat-ban találkoztam először. Amikor először hallottam a neved, úgy képzeltem el, hogy hosszú sötét hajad van, magas vagy és...hmmm...
Megvakargatja a tarkóját.
-Na mindegy, szóval, a lényeg, hogy két mutáns gyerekeként jött a világra, ő maga is az, és tuti beleverik majd a Star Wars fétist, úgyhogy a neve lesz a legkisebb baja szerintem.
~Ja, ezek után alig egy cseppet irigylem őt....sebaj.~
Ami Tanya fel nem tett kérdését illeti, azon ő is elgondolkodott már párszor, de az igazság az, hogy az ismerősei közül senkire sem mondhatná őszintén, hogy összeillik a párjával. Ratna és Darren? Ne már! Aya, és Mike? Jézusom, mint egy olyan valóságshow, ahol azt várjuk, mikor ölik meg egymást. Ő és Sarah? Na jó, az csak papíron tűnt furcsának....
-Hunyd le a szemed - szól végül a lányhoz, és ha engedelmeskedik, mutatóujjával finoman megérinti a homlokát, mire megjelenik előtte kristálytisztán a kép, ahogy Szellem egy nagy bögre kakaót iszogat, és közben a legkisebb fiát babusgatja, ki elaludt az oroszlánkirály közben.
-Jó, elismerem nem tökéletes...az a mese engem egy életre megsebzett, de azért sokat javult...
Felvonja a szemöldökét, pont mint Tanya az előbb, s közben a jégkrémpálcikát tisztára nyalja, mielőtt eldobná azt.
-Semmi baj. De visszatérve arra a másvilágra...akarom mondani, a dimenziódra! - Javítja ki gyorsan, hisz az első változat túl baljósnak hangzott. - Elég érdekesen hangzik...tudsz oda vinni másokat is?
A kémkedős dolog tényleg nem zavarja, részben mert eleve hülyeség, de főleg, mert telepata, szóval tudja, hogy Tanya őszintén megbánta, hogy ez megfordult a fejében, még ha csak rövid ideig is.

A felvetés a nevemről egészen meglepett. De hirtelen nem tudtam már rá mit mondani. Örülök, ha az életben nem kerülök ,, Mortal Kombat"-be...
- Ó egek... még a végén nekünk kell meg menteni mielőtt lead egy ,,segíts Obi-wan Kenobi" jelzést ha már képes lesz beszélni - ráztam meg a fejem. Abba meg egyáltalán nem akartam belegondolni úgy is, hogy felfogjam, hogy rám nézve mit jelent ez az egész. Rám szakadt egy új család akiket még nem is ismerek, vagy nem nagyon. Még a végén hirtelen előkerül valaki, hogy ő meg a nagyapám hatodik unokatestvérének a lányának a férje testvérének a gyereke, szóval ő is a családhoz tartozik, és mit tudom én... Bár még ez sem annyira szükséges...
- Tekintve hogy én Angliában születtem... vagyis hogy angol vagyok, ezek után szerinted hány testvérünk lehet még? - Féltestvér, de tökmindegy. Vagy majdnem.
Gyanakodva néztem Seanre. Végül viszont egy sóhajjal, és egy na jó legyen kifejezéssel az arcomon megtettem amit kért. A képre viszont szinte önkénytelenül nevetni kezdtem. Örültem, hogy a maradék jégkrémemet nem ejtettem el. Kár lett volna. Mély levegőt vettem és kihúztam magam, majd csak pislogtam magam elé. Erre most komolyan mit mondhattam volna? Akkor inkább próbáltam magamba tömni a jégkrémet ami túl élte az incidenst.
Megráztam a fejem.
- Vagyis őt egyszer sikerült. És az majdhogynem közös munka volt azt hiszem. De amúgy sem hinném hogy más kibírná igazán. Az egész világ zajait egyszerre hallod, és nem csak a jelenbélit valamennyit a múltból és a jövőből is. Nem beszélve arról amit látsz, és valószínűleg másképp is érzékelsz. Így belegondolva nem csoda, hogy szétcsúszik az agyam tőle néha.
- Sokáig az volt az egyik legnagyobb félelmem, hogy túl sokáig leszek ott, beleolvadok abba a világba és végül megszűnök létezni. És mellesleg senki nem tudná mi történt velem...

Néha kedve lenne megsimogatni a lány buksiját, amikor ilyeneket mond. Az pedig, hogy maga előtt látja elgügyögni Alistair-t azt az üzenetet, két kakaós csigával a füléhez ragasztva, csak még aranyosabbá teszi az egész képet.
-Nyugi, több rejtett családtag nincs...Darien legalábbis nem rejteget senkit, én meg...hú, jut eszembe, a nagyszüleink! - Kap a homlokához, mikor rádöbben, részben Tanya gondolatmenete alapján, hogy bizony a kiterjesztett családban azért akadnak még páran. - Hát...nézd a dolgok jó oldalát, van egy rakás kőgazdag ügyvéd felmenőd, szóval ha beperelnek, lesz kihez fordulnod.
Mosolyogva fordítja oldalra a fejét tanya vallomása alapján. Azt, hogy angol eddig is sejtette az imádni való Brit akcentusából, aminél csak a professzoré volt anno szórakoztatóbb, a testvér dolog viszont már őt is elgondolkoztatja.
-Miért...vannak még féltesóid Angliában? Húha....
Örül, hogy sikerül megnevettetnie a lányt, legalább egy kicsit. Tudna még mutatni ezer hasonló képet, Lynn elméje kész aranybánya, de egyenlőre inkább kíméli szegény migrénes húgát, talán majd máskor.
-Velem kipróbálhatnád...tudom, tudom! Annyira tűnök macsónak, mint egy gondos bocs, de a látszat csal! Majdnem mindenki elhányja magát amikor Vader utaztatja őket, nekem viszont meg sem kottyan! Hátha veled sem lenne vészes.
Közelebb lép hozzá, és kezeit a vállaira teszi.
-Hé, most már nem kell ettől félned, én tudni fogom, ha eltűnsz, és úgyis visszarángatlak...valahogy....

Darien? Már másodszor mondja ezt a nevet, de elsőre nem esett le.
- Őt... Dariennek hívják? - kérdeztem meg kissé zavarban. Nem tudtam eldönteni hogy most meglepődjek, vagy elpiruljak, azt hiszem valamennyire mindkettő sikerült. Bár magyarázat nélkül azt hiszem ez elég furán vehette ki magát. Mindenesetre, azt hiszem a Darien névről akkor sem ő fog először eszembe jutni.
- Ó... ezt nem gondoltam volna. - Azt hiszem ez az információ nem segített a helyzetemen. Egy rakás gazdag valaki, aki az én rokonom? Nem is ismerem őket... és... Valahogy nem tudtam elképzelni az egészet. Hogy én most eléjük álljak hogy helló rokon vagy ilyesmi. Még ha nem is teljesen így, de a lényegét tekintve igen.
- Nem... nem. Egyke vagyok. Csak ha te... vagyis ti itt vagytok. Én meg ugye Angliából jöttem. ki tudja nem akadt e össze valakivel Indiában is vagy kitudja hol - hirtelen a szám elé tettem a kezem. Na most már tényleg szégyelltem magam. Ezt nem hittem el hogy én tényleg kimondtam. Valahogy viszont még így zavaromban és szégyenemben is jobban éreztem magam, mintha Sean úgy válaszolt volna erre bármit is hogy a fejemből olvasta ki.
Aggódva néztem rá.
- Hááát... nem tudom - kezdtem bele és közben kételkedés is kiült valószínűleg az arcomra. - Nem vagyok benne biztos, de azt hiszem majdnem ő is rosszul lett tőle. És tényleg csak véletlen volt. Épp próbált visszahozni, és én meg bepánikoltam. Valahogy magammal rántottam. - Nem tudtam elképzelni. Valahogy nem tűnt logikusnak hogy bárki élőt magammal tudnék vinni egy utazásra. Nem beszélve arról, ha ugyan azt, vagy csak egy töredékét tapasztalja annak amit én... - Tudom, hogy már így is telepata vagy, de hogy bírnád, ha az egész világot hallanád egyszerre és nem tudnád kikapcsolni? És nem csak ez a probléma. Nem tudom elmagyarázni... De mi van ha mégis sikerül, és véletlenül túl közel viszlek egy részhez ahova nem szabadna menni, és elveszted az egyik karod, vagy a jó ég tudja mi történik?
- Ez kedves tőled, de eddig úgy vettem észre olyankor csak magamra számíthatok, el vagyok zárva a külvilágtól. Máskülönben valaki már biztosan észre vett volna, nem? De látod itt vagyok - tártam szét a kezeim mosolyogva, de a mögött valahogy sikerült a puszta gondolatoktól is újból pánikba kergetnem magam. - És az IQ szintem sem versenyezik mínuszban egy szobanövényével...

Majdnem rávágja, hogy: "ja, pont mint a pasidat, tök durva nem?" de aztán sikerül visszafognia magát.
-Igen...tudod, a nagymamád ausztrál és...fogalmam sincs, valamiért tettszett neki ez a név...miért, az Alistair-hez képest ez csak nem olyan fura, vagy igen? - Kérdi ártatlanul, mint aki nem tudja nagyon is jól, miért jött zavarba az előbb szegény lány.
-Ez a család tele van meglepetésekkel - jegyzi meg kissé talán cinikusan, de azért összességében sikerül megőriznie a jókedvét. - Amúgy, nagyon ne aggódj miattuk, lehet kitagadnak mindannyiunkat, amikor végre bevallom, hogy mutáns vagyok...eddig is olyan rendes volt tőlük, hogy nem jöttek rá maguktól, amiért itt lógok.
Tanya okfejtése elgondolkodtatja őt is. Na nem azon, hogy hány féltesója lehet még, arra tudja a választ, inkább azon, hogy ezek szerint eljutottak arra a szintre, amikor már inkább mindent kimond, mert fél, hogy ha nem teszi, majd ő azt fogja hinni, valamit rejteget előle. Marha idegesítő lehet egy telepatával beszélgetni...
-Nyugi, miután engem összehozott véletlenül, annyira beijedt, hogy... - Kezdi mosolyogva, de aztán elakad a szava. Na igen, Tanya puszta léte ékes bizonyítéka annak, hogy annyira azért nem vigyázott, mint szerette volna. Szerencsére nem csak azért hiszi, hogy nincsenek többen. - Na mindegy...viszont, amennyire ő tudja, csak hárman vagyunk. Miután tudomást szerzett rólad felkutatta az összes exét, aki még él..és egyiknek sem volt gyereke, szóval elvileg több meglepetés nem lesz.
~Persze, ha számítanánk rá, nem lenne meglepő, nem igaz?~
-Hé, semmi baj! Nem is úgy gondoltam, hogy most rögtön vágjunk neki! Mármint, ne érts félre, imádok fejjel rohanni a sötét rémálmok birodalmába, főleg az csodálatosan izgalmas pálya óta a Dragon Age-ben, amit mindenki ki akar hagyni...már megint kezdem, nem igaz? - Kérdi szégyenlősen. - Amúgy, hallani minden hangot a fejemben...mostanában elkezdtem tanulmányozni egy gépet, ami nagyjából hasonlóan működik, szóval annyira nem lesz idegen a dolog...És ne mondj ilyet! - Bokszol a lány vállába játékosan. - Ha csak nincs valami mutáns sakkbajnok szobanövény itt, akiről nem tudok, akkor ez túlzás. Én már csak tudom, jártam az agyadban. - Tanya-ra kacsit, majd átnyújt neki még egy jégkrémet. - Tessék, eddig úgysem volt alkalmam elkényeztetni téged....
Akár elfogadja, akár nem, ő benyom még egyet, hisz nagyon meleg van.
-Beszéljünk inkább másról, az idegen dimenziók meghódítása úgyis meredek téma elsőre. Ismersz valakit a suliban? Én már itt csövezek vagy egy éve, de mégis az órán találkoztam majdnem mindenkivel először....

- Nem... nem az... - böködtem zavaromban egymással az ujjaimat. - Csak van egy ismerősöm akit Dariennek hívnak... - egy kicsit azt hiszem eltértem gondolatban a témától. Kitartóan az ujjaimat figyeltem egy darabig.
Aztán egyszer csak felkaptam a fejem.
- Hééé - gyúltak meg a szemeim a felismerés apró kis lángocskáival, majd nemes egyszerűséggel Seanre öltöttem a nyelvemet. Úgy is tudom hogy tudja... erre hagyja hogy magyarázkodjak... Na jó lehet, hogy tapintatból csinálta, meg az előbb én problémáztam valami hasonlón, de akkor is.
- Nem tudják? -kérdeztem rá elképedve a nyilvánvalóra amit épp az előbb mondott. De ez inkább volt olyan ,,nahát" pótlék. - Mondjuk megértem... nem kezeli mindenki olyan jól, mint anyuék - fanyalodtam el.
- Értem - feleltem röviden a féltestvéreket illető okfejtésén. Most nem tudtam eldönteni, hogy tényleg csalódott legyek-e vagy sem. Mármint mondjuk nem tudom mért lennék az. - Mondjuk ez nem jelenti azt hogy nem is lehet több...
Nagyot sóhajtottam majd elvettem a jégkrémet.
- Bocsi... régi szokásom ebben témában pánikolni... meg még sok minden másban- húztam el a szám.
- Hát ömm... volt egy srác akivel az egyik felhőkarcoló tetején találkoztam... vissza hozott a suliba, de körülbelül ennyi. Utána maximum a folyosón ha láttam... - sóhajtottam. - Amilyen ügyes vagyok, a bolygó másik felén előbb szerzek barátokat...

Tanya nyelvnyújtogatására hasonlóképpen reagál ő is, csak még egy "beeee" hangot is kiad hozzá nevetve.
-Jól van na. Nem tehetek róla. Ha valaki a párjára gondol, az agya szinte ordít, szóval azt képtelen lennék nem hallani. Szóval, Darien....remélem csak ebben hasonlít az apánkra.
Szomorúan rázza meg a fejét Tanya kérdésére. Nagyon részletekbe menően nem szeretné elmagyarázni, hogy is volt a história azzal, hogy kísérleti drogokat kapott a tudta nélkül, majd beíratták ide, hogy elhitessék a világgal mutáns, elkerülendő a börtönt, később pedig kiderült, hogy tényleg az, mert szegény lánynak már így is biztos van mit megemésztenie.
-Tudod ez....nem arról van szó, hogy nagyon titkolni akarnám, csak amióta hallom mások gondolatait, nem mertem haza menni. Tudom, hülyeség, de félek mit gondolhatnak rólam...ráadásul Sarah-t sem látták még...mondjuk, amióta Darien előkerült, lehet nem ez lesz a legfurcsább hír, amit hallanak...majd meglátjuk.
-Hát, kicsit látszik rajtad - jegyzi meg pimaszkodva a pánikolós megjegyzésre - de a legtöbb mutáns így áll a képességéhez. Én sokáig nem mertem használni a telekinézist - vallja be szégyenlősen, miközben a lecsupaszított jégkrémpálcikát a szemetesbe repteti - igaz, valahányszor megpróbáltam, valami mindig rám támadt. Legtöbbször egy kerge mókus.
Tanya mesélni kezd, ő pedig csak bólogat. A húga is magának való, zseniális. Mondjuk, ebben a suliban ez talán annyira nem ritka.
-Ja, a diáktanács elnöke...nekem is volt hozzá szerencsém. - Jegyzi meg, semleges hangon. - Párszor én is találkoztam vele...egyébként, nem tudom, miért mondod ezt...mármint, ja, a pasid a másik parton él, északon, de attól még itt is lehetnek barátaid. Én már most bírlak, és szerintem Ratna, Elenor, Sebastian,Greg vagy Sarah is tutira kedvelne téged.
~Hmmm, mennyire szánalmas, hogy ezzel most felsoroltam mindenkit a suliban, akivel kettőnél több szót beszéltem életemben, és nem tanár? Valójában a tanárokkal sem lennének sokkal többen.~
Mélyet sóhajt.
-A fejed jobban van?

Jó, gyerekes és neveletlen dolog volt számomról a nyelv öltögetés, legalábbis ezt szokták rá mondani, de arra nem számítottam, hogy ő is így reagál rá.
- Nem hinném, hogy bármi másban hasonlítana rá. - Most kezdhettem volna szónoklatba arról, hogy ő milyen is, de attól inkább megkíméltem Seant.
Megráztam a fejem.
-Nem, megértem, tényleg. Nekem először annó anyuék jutottak eszembe, és máshova nem is tudtam volna menni. Nem beszélve arról, hogy ha lelöknek a tetőről és eltűnsz egy időre akkor, az úgy is feltűnik nekik. De más esetben... még így is próbáltunk úgy tenni mintha nem történt volna semmi, csak hát... úgy nem ment örökké. És tényleg meg voltunk ijedve, hogy egyszer elveszek az éterben vagy valami.
- Ó... ez még semmi. Láttál volna hónapokkal ezelőtt. Ha valami már csak hangosabban esett a földre,már attól ugrottam egyet. Bár nem tudom, lehet csak reménykedem benne, hogy már nem így van.
A mókusos dologra elmosolyodtam.
- Eddig úgy látszik pedig mindened meg van. Úgy hogy még nem üzentek neked hadat a vérszomjas kerge mókusok, addig nem kell félni
- Meg ott van Mr. Fu, meg az oroszlánok... ja meg ott volt az a pasas aki először visszahozott Japánból, bár őt nem nevezném barátnak, vagy nem tudom... - gondolkoztam el a dolgon. - Az egy fura út volt. Bár mondjuk melyik nem.
- Egy kicsit... Márt nem érzem úgy, hogy egy rossz mozdulat, szétcsúszok és kettő lesz belőlem... Ez a fagyi tényleg jó ötlet volt, köszi.

Szegény Tanya csak hiszi, hogy megkíméli Sean-t attól, hogy elmagyarázza, milyen is az ő pasija, és mennyire nem hasonlít arra a kísérteties fazonra, de ez persze már a bátyja hibája.
-Ha te mondod...engem valahogy sosem löktek még le a tetőről...
~Megpróbáltak már lelőni, felgyújtani, agyonverni, fél éve zaklat egy időutazó havasi ninja, és múlt héten meg akart enni egy Kraken, de tetőről lelökni? Az valahogy még senkinek sem jutott az eszébe, pedig tériszonyom van...~
-Hónapokkal ezelőtt ha valami leesett a földre, én reflexből azt mondtam: Bocsi. Fasza kis képességeket örököltünk mi?
Arra, hogy mindene megvan a vállát mondja meg.
-Ja, nem panaszkodom.
Párszor már említette, de az oroszlánokat akkor sem tudja megszokni, úgyhogy megint ledöbben egy kicsit, amikor Tanya felsorolja őket ismerősként. Hanem az utolsó fazon...Tanya nem mond róla sokat, de azonnal rájön, hogy kiről van szó, hisz...gondolatolvasó.
-Á, Rozsomák. Vicces fazon, egyszer véletlenül beleállítottam egy kést, azóta furcsán néz rám - nyel egyet. - Na, vele nem utaznék haza japánból.
-A fagyi mindig jó ötlet ebben a melegben. Viszont ne hidd, hogy nem kérem majd rajtad számon a mai óra anyagát....Jesszus, én órát kéne, hogy tartsak! - Csap hirtelen a homlokára. - Gyere, elviszlek a szobádig, aztán én húzok vissza, mielőtt kicsöngetnek.

//Köszönöm a játékot! Jó, hogy újra itt a család! //

Akárhogy is próbálkoztam az előbb azt hiszem nem sikerült, megfognom a lényegét annak amit mondani akartam. Ez megint olyan... majd hogy nem lelombozó volt, de inkább képzeletben próbáltam végre megvonni a vállam, és nem rágni magam még ezért is.
Elmosolyodtam nem is tudom miért mikor a képességéről beszélt.
- Hááát... nem akarom elszólni magam, de a talán végre én is kezdek megbarátkozni az enyémmel. - De tényleg úgy éreztem még így is, hogy nem lenne szabad elkiabálnom magam. - De majd meglátjuk - tártam szét a kezem. Lehet egyszer még tényleg ott ragadok, még ha ki is derült számomra ezen az utóbbi úton, hogy ez nem lehetséges... És azt hiszem itt hagytam abba a gondolat vezetését, mielőtt még visszajön az összes... hát úgy minden. A ,,tanulságok".. Még így sem lehettem benne biztos, hogy Sean nem látta őket egy fél pillantásnyira, miközben én még fel sem fogtam hogy valami tényleg az eszembe jutott.
- Ó... hopsz - mosolyodtam el, mondhatni a háta mögött. - Rendben - mosolyogtam még mindig. Valahogy volt valami vicces az egész helyzetben...

//Én is köszönöm^^//