Kínai-negyed

Roxinak jobb ötlete van, int a zsúfolt utcák, ahol könnyen beleszaladhatunk valami figyelőbe, ezért beleegyezően bólintok, hogy az általa mondott csatorna felé vegyük az irányt.
Az utunkat álló fal persze nem okoz különösebb gondot, még talán helyből is fel tudnék rá ugrani, de hát nem kell minden kis titkomat a zsarulány orrára kötnöm, így is láthatja hogy nem egészen emberi tulajdonságok is a repertoárba tartoznak. Neki már kissé zötyögősebb sérült kézzel átmászni, de mielőtt felajánlhatnám, hogy segítek, azért megoldja.
A sikátor mögött meg is találjuk a csatornába levezető járatot.
- Nem vagyok oda érte, de már volt szerencsém hozzá. – húzom el a szám, a lentről felcsapó bűztől, ami érzékeny orromba csap, de hát valamit valamiért.
Udvariasságára válaszul már le is huppantam a csatornába, amely alján most, a szárazságnak köszönhetően, csak 10-15 centis szennyvízben tocsogtunk.
Mivel Roxi ismerte a járást idelenn, így rábíztam a vezetést és igyekeztem csak a minimálisat belélegezni a terjengő penetráns szagból.
Bólintottam a tájékoztatására, hogy mindjárt elérjük a szélesebb főcsatornát, de azt is láttam, hogy nincs olyan jól, mint ahogy mutatni akarja. Sérült karját erősen kímélte és ki-kihagyó lélegzete is fájdalmakról tanúskodott.
Reméltem, hogy nem lesz rosszul, hiszen, ha ez a mocskos víz belekerül a sebébe, akkor elég nagy lesz az esély, hogy nem ússza meg könnyen a dolgot.
Egy többfelé ágazó úthoz értünk, ahol a lány határozottan mutatott a jobb oldali csatornanyílásra.
- Oké! Már jó lesz kimászni innen és friss levegőt szívni! – indulok a mutatott irányba. – És nem fogom hiányolni a sok vágott szeműt a kínai negyedből.
Mikor a harmadik fedelet is megláttam, azért ha nem is látszott rajtam, de megkönnyebbültem. Ilyen veszélyes helyzetben már elég rég voltam és nem szerettem volna megtudni, hogy mit műveltek volna velem, ha a kezükbe kerülök, főleg, ha megtudják, én nyírtam ki négy alvezérüket is.
Igaz, hogy a mellettem álldogáló lány miatt fajult el a helyzet, de a menekülésben is jól helytállt és talán az életemet is megmentette, így igaz, hogy nem borulok a keblére, de megölni sem fogom, mint ahogy az első percben szívesen megtettem volna. Na meg aztán zsaru! Habár a kínai negyedben sokan tűntek már el és sosem kerültek elő.
Közben már fel is másztam a betonba ágyazott fém fokokon és félretolva a csatornafedelet óvatosan kikukkantottam, hogy tényleg a lány által mondott helyen bukkantunk-e fel.
Egy szűk zsákutcában voltunk, de a nem messze nyüzsgő forgalmas út és a járdán sétáló emberek meggyőztek, hogy már nem vagyunk a kínai negyedben.
Sietve kimásztam és megvártam, hogy Roxi is utánam jöjjön, ha kell segítek is neki, majd visszacsúsztatva a fedelet, nagyot szusszanok.
- Hát ez nem volt semmi kis testmozgás. Azt hiszem igazán rád férne egy orvos. – bökök a vérző karjára. – Rám meg egy alapos fürdés.

Végre kiértünk a bűzös lutriból, és jól esett friss levegőt szívni a tüdőmbe, mint amit egy ideig odalent lélegeztünk. fél kézzel is könnyedén húztam fel magam, nem kellett segítség, bevallom, még ilyen sérült helyzetben is túl makacs vagyok ahhoz, hogy bárkitől is segédkezet fogadjak el. Rossz szokás tudom, de nem tehetek róla. Talán túlon túl is nagyobb egóm volt, mint kellene...
Kiértünk a sikátorba, majd levéve a kabátomat szemügyre vettem a sebet. Szerencsére nem volt mély, a golyó sem hatolt be, csak súrolt, de biztos, hogy össze kell majd varrni. Ennek túlzottan nem örültem, de nem fog sok időt igénybe venni, mert szerencsére idegek nem sérültek, így nem lesz vele sok gond. Viszont tudtam, hogy a vérzés is el kell állítanom, illetve meggátolni, hogy ne kerüljön túl sok szennyeződés bele, mert akkor nagyobb bajom is lehet, mint gondolnám. És nem szívesen vágatnám le a fél karomat...A felsőmet levettem, azalatt egy egyszerű fehér ujjatlan trikó volt, ez most pont elég volt rajtam,s a pólót kezdtem el széttépni, majd rátekerni a kezemre.
~Nah, ez egyelőre megteszi.~gondoltam, miközben az előttem álló Sheenát figyeltem, majd ép kezemben a fegyver felemelkedett és azt egyenesen a szöszire szegeztem. Az arcom megfejthetetlen volt. De csak álltunk ott, én a fegyver egyik végén, ő a másikon. Eltelt talán egy hosszú perc is.
-Be kellene, hogy vigyelek....-szólaltam meg, de a szemem se rebbent.
-Mi a szereped ebben az egészben?Gondolom nem te vagy a bohóc a babazsúron...-ezen a rázós estén kaptam egy másik képet arról a Sheenáról, aki után korábban vizsgálat folyt, viszont az a nő és ez annyira ellentétes volt egymással. Végül lassan leengedtem a fegyvert.
-Nem bízom benned. Viszont leróttam a tartozásom.-céloztam itt arra, hogy kölcsönösen megmentettük egymás bőrét az elmúlt zűrzavar során.
- Tudom, hogy neked sincs semmi okod bízni bennem, úgyhogy nem is kérem. Tudom, hogy közöd volt a Stefan-Milkovszy ügyhöz, bár nem találtak ellened semmit, és ez a mai véletlen találkozás....-majd végül elteszem a fegyveremet, hogy lássa tényleg nem vagyok számára fenyegetés-...pont itt a kínai negyedben. Mikor folyik a nyomozás a 4 kinyírt maffiatag ügyében....nem gondolod, hogy kissé túl sok a véletlen egybeesés?Mond Sheena...hol vagy te ebben a kirakósban?-kérdezem, miközben egyenesen a szemébe nézek.

Roxi persze nem kért a segítségből, de aztán mikor már a felszínen voltunk és a tüdőnkből is kiszellőzött a bűzös matéra, megszemlélte a lőtt sebet, majd gyakorlott mozdulattal bekötötte a pólója darabjaival.
Miközben vártam, hogy befejezze, azon gondolkoztam, hogy most már biztonságos a környék, így itt az ideje, hogy lepattanjak, hiszen még a végén feléled benne a zsaruvér, és a következő pillanatban mit kell látnom?, hogy a pisztolyával nézek farkas szemet.
~ Hát ez nagyszerű! Kikavarodunk a szarból, amibe jóformán miatta csöppentünk, és még ő akar engem letartóztatni! Bár, ha sejtené kivel áll szemben, egy percig sem habozna! ~
A gondolatra majdnem hangosan felkuncogtam, hiszen a pisztolyától azért nem tojtam össze magam. Elég közel állt hozzám, hogy megtámadjam, ha kell.
Továbbra is csak álltam ott megfeszített izmokkal, szótlanul, de végül leeresztette, majd el is tette a fegyverét, ami szerintem nagy hiba volt, még akkor is, ha nem régen még együtt küzdöttünk az életben maradásért és kihúztuk egymás seggét a bajból.
A következő pillanatban már meg is nőttek a körmeim is a nyakánál megmarkolva toltam a a házfalához, miközben a másik kezemmel a kezét tartottam távol a pisztolyától.
- Allergiás vagyok, ha a képembe tolnak egy pisztolyt! – sziszegem az arcába sárgálló szemekkel. – És lehet, hogy tudsz valamit velem kapcsolatban, de ahhoz még bizonyíték is kell, addig hiába is vinnél be. Ahhoz meg élő tanúk kellenek, nem igaz? – engedem el végül és húzom vissza a körmeimet. – Hogy miért voltam a kínai negyedben és, hogy ez mennyiben érinti azt az ügyet? Hát ez is egy darabja a kirakósnak! – mosolyodom el hidegen. – De, hát ez a zsaruk dolga, nem? Hogy kirakják! Szóval nem ajánlom, hogy bizonyíték nélkül dugdosd a mordályod az orrom alá, mert azt zaklatásnak hívják. – fordulok az utca felé.

Váratlan volt a támadás, ezt be kell valljam, talán a pulzusom is hirtelen meglökte, de ahogy figyeltem a sárga íriszeit, a szorult helyzetem ellenére is mosoly kúszott az ajkamra. Ha meg akar ölni, akkor nem fog habozni, de minden bizonnyal újabb erőfitogtatás, ahogy azt tettem, és tenném én is hasonló helyzetben. Éreztem ahogy a karma hegye belenyomódik a bőrömbe, de valami mégis visszatartotta. Hallgattam a szavait. Mikor végül elengedett, felegyenesedtem.
-Valóban nincs bizonyítékom...egyelőre. De tudod mit Sheena...-és itt szándékosan nem fejeztem be a mondatomat.
- Nem vagyok átlag zsaru, ahogy te sem vagy az az átlag szöszi csinos, angyali pofival...megtalálom a módját, hogy elkapjalak.-ezt is ugyanúgy mosolyogva mondom neki. Fura ez a nő, és van benne valami, ami miatt nagyon nem bírom...talán pont azért mert van bennünk valami hasonló...nem véletlenül nem csipázom.
-ó és ne aggódj...a zaklatás pont az én műfajom.-kacsintok rá, kissé talán túlzottan is feszegetem a határokat, de nem fog megölni. Most még nem. Ez csak egy megérzés volt. Nem mondom, hogy később nem fogja megpróbálni, de az nem most lesz....
-Találkozunk még Sheena Duran...mostantól le sem fogsz tudni vakarni magadról, olyan legyek mint a légy a légypapíron...-mondom, majd ugyanazzal a felsőbbrendű mosolyommal mentem el mellette, ki a zsúfolt utcára. Itt már be voltam biztosítva, ilyen nyílt terepen egy rendőr ellen....nem tenné meg, nem ilyen ostoba. Intettem neki, majd könnyedén fordítottam hátat.
~Ideje lenne varrásra mennem.~gondoltam, és elindultam a kórház felé.

Láttam a szemén, hogy nem ijedt meg, hogy felveszi a kesztyűt, és ezt, akármilyen veszélyes is volt a helyzet, nagyon bírtam benne. Csípem a vagány csajokat, de nem csípem a fellengzős, nagyképű zsarukat, és ez a csaj valahol a kettőt testesítette meg.
Miután elengedtem, persze azonnal megfenyegetett, mosolyogva, mintha valami jópofa dologról beszélgetnénk éppen. És pont ez volt benne a vészjósló, hiszen véresem komolyan gondolta, mint ahogy én is azokat a szavakat, amiket távoztában mondtam neki.
- Igen! találkozunk még abban biztos vagyok! - bólintottam szilárd meggyőződéssel. - De nem sürgesd azt az időt Roxi! Élvezd ki az életedet és javaslom, hogy ne kerülj majd az utamba.
Ezeket a szavakat már csak a hátának címeztem, miközben bátran hátat fordított nekem, bízva a tömeg visszatartó erejében. Mondjuk ebben tévedett, hiszen, ha lelőttem volna, ezek az emberek sosem tanúskodtak volna, főleg, ha csak egy fekete párducot látnak elsuhanni. De egyelőre nem állt szándékomban megölni, hiszen nem gyilkolok ok nélkül, majd ha az utamba áll,... akkor!

/Köszönöm a játékot, nagyon élveztem /

Volt itt a környéken egy aprócska kifőzde, aminek az alagsorában tanultam meg bánni a késsel magától a tulajdonostól. Sun Yen már sokszor bújtatott, mikor a zsaruk vagy éppen valamely erősebb, kitartóbb ellenség elől kellett magamat meghúznom. Idővel kialakítottuk azt a rendszert, hogy ha gond van, a járdával egy szintben lévő ablakon surranjak be, amit mindig résnyire nyitva hagyott nekem. Cserébe én gondoskodtam róla, hogy egy rossz akarója se érjen el sikereket Sun Yen vagy családja épségének veszélyeztetésében.
Ide irányítottam a nagydarab férfit is. Az ablak elég nagy volt ahhoz, hogy ő is beférjen, ha jóval nehezebben is, mint én. Odalent a megszokott látvány fogadott. Az ablaktól legtávolabb egy számomra bekészített jókora matrac, amin alhattam, egy két szék, a fal mentén polcok, ládák, az étterem ritkán használt hosszú szavatossági idővel bíró élelmiszereinek, középen pedig hatalmas üres hely a gyakorláshoz, amihez az ajtó mellett több céltábla is el volt helyezve. Ennél alkalmasabb helyszínt senki sem kívánhatott magának.
A villanyt nem kattintottam fel, hogy minél kevésbé vonjuk magunkra a kintiek figyelmét, meg hogy minél kevésbé könnyítsem meg ellenfelem dolgát, ha ismét támadásba lendülünk. Nem volt hát más fényforrás, csak az utcáról beszűrődő fények.
Hagytam, hadd mérje fel ő is a terepet, elvégre most járhatott itt először, és nem akartam, hogy hendikepje legyen. Mikor úgy véltem, eleget nézelődhetett, elszántan néztem a szemei közé.
-Én készen állok - jelentettem ki és szembe fordultam vele.

A nő utasítására/pufogására csak egy vállrándítással válaszol, illetve az ehhez kapcsolt "felőlem" szócskával, de aztán gyorsan beindítja a "szívfájdítóan dögös" motort, jelezve, hogy a csajnak két másodperce van felszállni, ha vele tart, különben itt hagyja őt, és akkor keménykedhet a rendőrséggel - ami egyébként lehet jobb választás lenne. Na persze Aya nem akar maradni, ami cseppet sem meglepő olyasvalakitől, aki ekkora arzenált cipel magával.
-Kapaszkodj! - Utasítja, s ezt követően a lovak közé csap. A fémparipa akkorát nyerít, hogy a puszta hangereje elég lenne ahhoz, hogy felgyorsuljon százra, de Logan tesz róla, hogy ennél azért több is kerüljön terítékre. Dögös potyautasának erősen kell kapaszkodnia, ha nem akar lezuhanni, az persze rá van bízva, hogy mibe, de kapaszkodó nincs a motor hátulján. Persze a rendőrség sem teljesen süket, de a szűk sikátorok közt nem követhetik a motorbiciklit, így mire a Manhattan-be vezető hídra kanyarodnak, már nem kergeti őket senki, és akár utazósebességre is lassíthatna.
-Meg vagy még? - Kiált hátra, meglehetősen vidáman. Idő közben mégiscsak lelassít, hisz a jéghideg menetszél igencsak kikezdi meztelen mellkasát. Ezek után követi utasa instrukcióit, a számára ismeretlen úticél felé. Hogy miért nem hagyja magára Aya-t, miután ez leszállt a motorjáról, még számára is rejtély. Eredetileg az volt a terve, hogy még egyszer elküldi a fenébe, de ahhoz sajnos túl gyorsan lépett meg, a vadidegen terepen pedig csak akkor érte be, mikor már a gyéren világított szobába értek.
-Szép...mi ez a hely?
Na persze, ha ellenfele tudná, mekkora hendikeppel indul azzal, hogy nem kapcsolja fel a villanyt, tuti felgyújtana mindent, hisz Logan fejlett hallásával még a sötétben is kitűnően tud tájékozódni, és az egyetlen dolog, ami megzavarhatná a küzdelemben, ha láthatná idegesítően dögös ellenségét.
-Pontosan mit is szeretnél elkezdeni?

-Ez itt egy étterem raktárhelyisége - magyaráztam neki türelmetlen kézmozdulattal, ami teszem azt, egy ingatlanügynök esetében inkább lenne széles karlendítés, amivel végigmutat a helyiségen. - Időnként betérek ide, ha el kell tűnnöm pár napra, az itteniek ismernek. Kéz kezet most. Érted ugye?
Az ablakon átütő fénysugárba álltam, hogy jobban lásson.
-Legyen tiszta küzdelem - mondtam higgadtan, mintha csak egy sakk mérkőzésre készülnénk, és levettem a dzsekimet. - Semmi fegyver.
Krinkov kisasszonyt, béke poraira már nem húzhattam elő, de azért volt ott néhány más egyéb is. Például a három pisztoly, amiket indulás előtt, még visszakaparintottam. Ledobtak őket a földre. Aztán két másikat is, egyiket a zoknimból, másikat a nadrágzsebemből. Hangosan koppantak a földön. Ezt követte négy gránát, hat zsebkés, öt dobócsillag, három tőr, egy pajszer, két füstbomba, egy üveg kloroform (ezt nem dobtam, letettem), egy pillangókés és több méter fojtózsinór egy kis méretű doboz belsejébe csavarva.
-Nem éppen kezdeni szeretnék - világosítottam föl. - Sokkal inkább befejezni. Még nem vinnyogsz a földön borzalmas agóniában, aminek sosem lehet vége, mert olyan elemi dologra sem vagy képes, mint meghalni! Ha eddig irigykedtem is rád...
Enyhén előrehajoltam, és behajlítottam a térdeimet, felkészülve rá, hogy neki ugorjak.
-... most gondoskodok róla, hogy ember ne irigykedjen rád soha többé, de még egy ganajtúró se!
És már ugrottam is. Még csak egyszer csaptunk össze, és az sem tartott sokáig. Annyi viszont hamar leesett, hogy ez az ember annyira el van telve saját halhatatlanságával, fém csontvázával és karmaival, hogy a precízebb technikákra nem sokat ad. Vagyis könnyű dolgom lesz vele.

-Azt érzem - feleli, a levegőbe szippantva - és mellesleg, sejtettem, hogy nem főzni jársz ide, csak azt nem értem, engem miért hoztál ide.
A lány felvetésére egykedvűen bólint, és csak azért kíséri figyelemmel a következő produkciót, mert ő is férfiemberből van, így egy harcedzett, formás Japán lányka látványa, ahogy leveszi magáról felsőjét, hogy csak a teste tökéletes vonalait követő szűk póló maradjon rajta igencsak el tudja vonni a figyelmét. A földön kopogó fegyverek persze visszazökkentik a valóságba. Az egész jelenet arra emlékezteti, amikor egy vígjátékban a főhős teszi le minden, úgy értem tényleg MINDEN fegyverét, a földön gyarapodó gyilkolóeszköz kupacból pedig a végén tényleg csak egy páncélököl, és egy lángszóró hiányzik. Elismerően bólint.
-Szééép.Mindig ilyen felkészült vagy, vagy csak akkor, ha Bronx-ban jársz?
Ami őt illeti, sajnos nem viszonozhatja Aya gesztusát, a karmok hozzánőttek, a felsőjét pedig nem dobhatja le, hisz már rég leszakadt róla. Érdeklődve figyeli, mire készül ellenfele hát, hisz más dolga úgysem akad.
-És ezt mégis hogyan szeretnéd elérni? - Kérni némi érdeklődéssel a hangjában, de természetesen javarészt inkább lekezelő, csak mint rendesen. - Rádumálsz, hogy vegyelek feleségül?
Nem úgy néz ki. Tényleg harcolni akar vele, bár azt nem tudja, mit vár puszta öklétől, ha fegyverei sem érték el a kívánt hatást. Minden esetre téved vele kapcsolatban, Logan ugyanis járt Japánban, és az ott eltöltött időt nem csak a szaké vedelésével töltötte. Behajlítja térdeit, majd egy villámgyors mozdulattal kitér a támadás elől, s egy finom mozdulattal megragadja a nő vállát, másik karját pedig a dereka köré fonja, s úgy rántja őt közelebb magához, mintha legalábbis tangózni készülne vele. Úgy tűnik ez az ötlet neki is tettszik, ugyanis a következő pillanatban megemeli őt, pördül egyet saját tengelye körül, és aztán hanyatt dönti a lányt.
-Ennél jobban kell igyekezned, fogadni mernék, hogy most nagyon sok, nagyon rossz ízlésű pasi irigyel.
~Na jó, talán annyira nincs rossz ízlésük. Talán...~
Most rajta a sor, hogy visszaadja a kölcsönt, és nem is mulasztja el. Nyom egy gyors csókot a szorult helyzetben lévő táncpartnere ajkára, aztán kiegyenesedik, és finoman arrébb löki magától.
-Na jó, elég a hülyéskedésből. Tudod mit? Inkább elhiszem, hogy kemény csaj vagy! - Ezzel hátat fordít neki, és az ablak felé veszi az irányt, amin bejöttek. - Jó éjszakát, és próbálj nem belekötni a báránykákba álmodban.

Mégsem volt egy együgyű izompacsirta. Mégis értett máshoz is. Ettől pedig majd szétvetett a düh. Nehogy már leálljon táncikálni velem. Ezt mégis hogy képzelni?! És még... megcsókolt? Meg merészelt csókolni?! Engem?! Az teljesen más, hogy ezen már én is túl voltam, de az más volt, azt taktikai megfontolásból tettem, most viszont igazán semmi szükség nem volt rá.
Nagyon jó tanuló lehetett, pontosan tudtam, hogyan és hol kell lefogni az ellenfelet ahhoz, hogy harcképtelenné váljon, ezért kénytelen voltam türelmesen várni, amíg végre elkövet egy aprócska hibát, addig pedig gyenge pontot keresni rajta. Nem volt rá szükség. Magtól elengedett. És csak úgy otthagyott volna lekezelő nagylelkűséggel átengedve nekem a győzelmet.
Még mit nem!
Gond csak abból adódott, hogy a puszta kezes harcban tényleg nem voltam valami nagy ász. Csak épp azt hittem, ő sem az. Én a fegyverekhez értettem, az öklömet ritkán kellett használnom. Már százszor is megbántam, hogy fehér kesztyűs kézzel megváltam a fegyvereimtől, de már nem volt mit tenni, hiszen köztem és köztük ott volt ő, és nem hittem, hogy hagyná visszaszereznem őket.
Megalázottan álltam, és néztem, ahogy hátat fordított nekem. Akkora gyűlölet szabadult fel bennem ellene, hogy komolyan azt hittem, lerobban a fejem, ami már biztos céklavörös és füst szállingózik belőle.
A talaj remegni kezdett. A plafonról lelógó csupasz villanykörte remegni kezdett, a konzervek, üvegek, zacskók recsegve-zizegve-koccanva reszkettek, mintha félnének, hogy leesnek a polcról. A magasból por hullott ránk. Neki is éreznie kellett a remegést, de nem tartottam fenn sokáig a földrengést, nehogy ez az ócska vityilló a fejünkre szakadjon.
Helyette nagy léptekkel felé rohantam.
-Te mocsok! - kiáltottam, és a magasba ugorva elkaptam hátulról a fejét, hogy hátrafeszítsem, közben rúgtam, haraptam, karmoltam, ütlegeltem, ahol csak értem. Próbáltam a fegyvereim felé is araszolni, de arról egyenlőre le kellett mondanom, túl nagy darab volt.

Aya zavara szinte kézzel fogható. Szegény lány, pedig mostanra Logan is belátta, hogy igazándiból tényleg profival van dolga, és nem csak egy pózoló, magát keménynek mutató csajjal, sokkal inkább egy veszélyes valkűrrel, ám úgy tűnik ellensége végre belátta, hogy Rozsomák sem éppen kezdő már, sőt! Na persze, ez nem jelenti azt, hogy okosan fog viselkedni, ennyi megaláztatás után, nem, épp az ellenkezőjét teszi! Pulykamérge ellenére egy ügyes mozdulattal próbálja őt a földre rántani, ami normális esetben még be is válna, ám egy 130 kilós embernél már más a helyzet, így végül a vörös szépség szipirtyó a férfi hátán köt ki. Ott aztán nem kíméli alkalmi hátasát, olyan erővel rúgja, karmolja, és harapja őt, hogy sok helyen a bőre is felszakad egy-egy pillanatra, csak hogy egy másodperccel később be is forrjanak a sebei. Idő közben Logan sem tétlenkedik. Nem viszonozza az ütéseket, csak jóformán vakon botorkál előre, hisz Aya egyik karját pont a szemeire szorítja, de végül csak megtalálja, amit keres. Két kezével hátra nyúl, s megragadja utasát a hóna alatt, majd előre vágja őt, hogy a hátára érkezzen, egyenesen az elé terített matracra.
-Mondtam, hogy utálom a rámanős nőket! - Förmed rá, miközben Aya után ugrik. Két kezével csuklói után kap, és a földre szorítja őket, testével pedig testére nehezedik, hogy meggátolja minden további gaztett elkövetésében. - Mit tegyek még, hogy leszállj végre rólam?!
Közelebb hajol a lányhoz, hogy annak tökéletes rálátása nyíljon villámokat szóró szemeire. Dühösen fújtat, s leheletét már az arcán érezheti, sőt, olyan közel van, hogy szakálla hegye már valósággal szúrja őt. Homlokát Aya homlokához szorítja, mintha ezzel is csak azt akarná elérni, hogy nyugton maradjon végre ez a rakoncátlan vadmacska, ám felhevült bőre arról árulkodik, hogy más céljai is vannak ennek a manővernek még.
-Durván akarsz játszani? - Kérdi, s a fogságba esett lány két csuklóját annak feje fölé csúsztatja, hogy egy kezével is közrefoghassa őket. Így felszabadult kezével lejjebb nyúl, a következő másodpercben pedig Aya felsőjének halálsikolyra emlékeztető szakadása töri meg a csendet. - Rendben!

Döbbenettől kerekedtek a szemeim. Mi a jó fenét művel ez?
Nem a botorkálása váltotta ki belőlem a felháborodott értetlenkedést. Igaz, nem értettem, miért nem vágódik egyszerűen csak a falnak, az aztán tuti leszedett volna a hátáról, fel is voltam készülve rá. Az sem volt különösebben megemészthetetlen, hogy levágott magáról, az pedig, hogy ezt a matracra tette, csupán véletlennek véltem, nem hittem, hogy nagyon érdekelné, hogy minél kisebb fájdalmat okozzon nekem. Esetleg még azon is túl tudtam tenni magam, hogy egész testét használta a lefogásomhoz.
Na de minek kezd el itt vetkőztetni?
-Mi a fenét csinálsz? - morogtam felháborodottan.
Nem kellett válaszolnia, ahogy a szemébe néztem, mindent megértettem.
-Jézusom, micsoda perverz állat vagy te?!
Most már sokkal erőteljesebben vonaglottam, próbáltam kiszabadulni, de olyan borzasztó nehéz volt, és a kezeimet is olyan erősen szorította, hogy erre semmi esélyt nem láttam. Előre hajoltam hát, hogy ismét nyakon harapjam. Végül is elsőre is kitörő sikert arattam vele. Kinyitottam a számat, elkaptam a nyakát, bőrét két fogsorom közé illesztettem és...
És nem haraptam. Inkább csak... szívtam. Nem rúgkapáltam tovább, inkább fogságba esett kezemet lejjebb feszítve ujjaimat az ő ujjaira támasztottam, és inkább marasztalóan szorítottam meg, mint támadóan.

//+18//

-Pontosan tudod - Feleli, s fél perccel később az is őt igazolja, ahogy a lány a nyakát kezdi szívni. Szabad kezével ezúttal Aya alá nyúl, hogy a hátán végighaladva elérje a kapcsot, mely kioldja a kebleit fogva tartó fehérneműt, majd egy könnyed ujjmozdulattal összetöri azt, és a melltartót is letépi az alatta fekvő prédáról.
-Úgy tűnik, összeillünk, édes! - Lihegi vádlón partnere fülébe, keze pedig ez alatt sem marad tétlen. Megragadja a lány nadrágját, és apránként tolja le róla, hisz ott már nincs akkora mozgástere, hogy azt a ruhadarabot is tönkretegye. A nadrágot csak a két térdéig sikerül lecsúsztatnia, tovább nem ér a keze, így a vetkőztetés helyett inkább ismét alá nyúl, és erőteljesen rámarkol arra a formás fenékre, mely már a presszóban való ugrándozás közben is elnyerte a tetszését.
-Nem hallom, hogy ellenkeznél - állapítja meg, bár a hangjából kivehető indulatból ítélve könnyen lehet, hogy az sem hatná meg túlságosan, ha a lány tényleg megpróbálná meggátolni őt terve végrehajtásában.

//+18//

Hullottak le a ruhadarabjaim, egyik a másik után. Nadrág tájékon már kicsit nehezebben boldogult, úgyhogy abban besegítettem neki, miután kiszabadítottam a kezeimet. Immáron anyaszült meztelenül feküdtem alatta, úgyhogy nekiláthattam őt is kibogozni feleslegessé vált öltözékéből. Kioldottam az övét, majd lejjebb gyömöszöltem a nadrágját, remélve, hogy a cipőiről gondoskodik ő, hogy teljesen lehúzhassam róla.
-Nekem is megvan az egészséges étvágyam - feleltem neki még mindig gyűlölettől izzó szemekkel. - De ez nem változtat azon, hogy egyszer még darabokra szedlek! Nem rühellek kevésbé, mint tíz perccel ezelőtt!
Ezt megpecsételendő, hosszú, forró és gyengédnek sehogy sem nevezhető csókban részesítettem, amiből azt akartam, hogy az süssön: ,,Nem érdekel, mit akarsz, én smárolni, úgyhogy smárolunk, és kész!" Szorosan markoltam a fejét és a tarkóját, hogy tudtára hozzam, nem tűrök ellenkezést, majd hirtelen lelöktem magamról a matrac másik oldalára, és lovagló pózban ráültem.
-És csak, hogy tisztázzuk: az, hogy mi most szexelünk, rád tartozik a legkevésbé!
Ezek után rendesen elhelyezkedtem, hogy már tényleg szexről beszélhessünk, ne csak ingerlésről. Ütemes, vad mozgásom közben hátrafeszített lábaimat az övéihez szorítottam, hátranyújtott kezeimmel pedig a combjába markoltam.
A matrac rugói nyikorogtak alattunk, testemen izzadság cseppek folytak végig, a lépcső tetején lévő ajtó alól pedig nem szűrődött le fény, vagyis az étterem már bezárt, egyedül voltunk, így a hangomat se kellett visszafognom. A férfi teste így még nagyobbnak tűnt, de most nem zavart, hiszen feltételezhettem, hogy (még) nem akar megtámadni.
Ahogy teltek a kellemesen fárasztó, érzéki percek, egyre erőteljesebben szorítottam a combjait, hogy egy idő után már éreztem, ahogy a körmeim a bőrébe vájnak. Nem érdekelt. A mozgásom eddigre már annyira felgyorsult, olyan hévvel lovagoltam rajta, hogy egy meteor sem állíthatott volna le. Aztán megremegett a testem, még egy utolsót mozdítottam a csípőmön, és hatalmas sóhajjal gurultam le mellé.
Még mindig lihegve nyúltam oldalra, hogy megragadjam a kezét.
-Örvendek. A nevem Aya.

//+18//

-Egészséges étvágyad? Akkor velem rossz lóra lettél, félek túl foglak etetni ma éjjel. - Az ígéretre, hogy szét lesz szedve felkacag. - Ne fogd vissza magad bébi!
Ösztönösen rúgja le cipőit, ahogy a finomnak nem nevezhető női kezek lecibálják róla a nadrágot. Az utóbbi néhány percben sikerült túltennie magát a csaj legtöbb rossz tulajdonságán, leszámítva azt az egyet, hogy beszél! Más nőben is felfedezte már ezt az idegesítő jellemhibát, és most, hogy jobban belegondol, ez a tünemény sokkalta elviselhetőbb, mint akire az imént gondolt, biztos mert ő nem tartja jó fejnek egy halálos ellenségét, igaz őt magát sem.
-Na jó - jegyzi meg lihegve a szenvedélyes csók után - valójában nem utálom a rámanős nőket, csak téged!
Azt ezt követő forró percek sokasága meglepően gyorsan száll tova, annak ellenére, hogy elég szokatlan pozícióban tölti őket. Bármennyire is erőlteti meg az agyát, egyetlen példát sem tudna felhozni az elmúlt 5 évtizedből, amikor valaki alárendelt pozícióba kényszerítette őt, olyan nőszemély pedig végképp nem ötlik fel benne, akinek hagyta volna, de Aya különleges, és ezért különösen nagy fájdalmat szeretne okozni...majd később.
-Logan - feleli, szintén zihálva, s férfiasan megszorítja a kezet, mely az ő tenyerébe tévedt. Másik keze közben megvadult kígyóként tör előre, kapja el a lány nyakát, hogy így taszítsa őt a hátára, és kényszerítse őt ebben a fekvő pozícióban, amíg ő visszamászik a tűzforró testre. - És ha azt hiszed, ennyivel megúsztad, akkor nem ismersz még eléggé.
Szájával az ajkaira tapad, hogy ilyen módon fojtson belé minden esetleges ellenkezést, és aztán munkához lát, azon az éjjelen először, de határozottan nem utoljára! A szoba sokáig hangos még a régi matrac rugóinak nyikorgásától, kettejük nyögéseitől, és helyenként a lány méltatlankodásától, de Logan ez utóbbival nem törődik. Számtalanszor feszülnek meg izmaik, és élik át a teljes kielégülést, csak, hogy percekkel később a férfi ismét újra kezdje a dolgot, és újra, és újra, és újra.
-Egyébként, én is nagyon örvendek!

//+18//

-Hagyd már abba - bokszoltam a vállába. - Nem rámenős vagyok, csak megpróbáltalak kinyírni. Nem egészen ugyanaz. Ne legyél ilyen öntelt, már így is épp eléggé utállak!
A szilaj vágta, úgy tűnt, nem lohasztotta le a kedvét a további hancúrozástól. Ebben még nem lett volna semmi furcsa, de ahogy fejben húztam a strigulákat a menetek után, egyre jobban elképedtem. Hát meddig bírja ez! Én már azt se tudtam, élő vagyok vagy holt, és neki még mindig nem volt elég. Az utolsóknál már megpróbáltam lerázni, de hajthatatlan volt, én meg arra jutottam, hadd legyen része örömben is, mielőtt újra harcba kezdenénk.
Falra vetülő árnyékaink, mint valami árnyjáték, velünk együtt élvezték egymás társaságát. A alul lévő kisebbik alak feje időnként hátrafeszült, vagy épp előre, hogy a nagyobbik alak mellkasának döntse, résnyire nyitott szájából feltörtek a gyönyör semmi mással össze nem keverhető hangjai, és ilyenkor a nagyobbik alak mindig abbahagyta egyre gyorsuló és hevülő mozgását, és néhány utolsó lökés után oldalra gurult a hátára. Máskor pedig épp a nagyobbik jött sokkal nagyobb izgalomba, mint a kisebbik, ilyenkor nagy igyekezetétől az is csodának volt mondható, hogy az árnyék-matrac nem szakadt át - vagy éppen a kisebbik árnyék-teste.
Végigtapogattam hatalmas, izmos testét, ujjam meg-megcsúsztak az izzadtságtól, amely őt is elborította, elképzeltem a fémes csontozatát, amely lenyűgözött, ugyanakkor fulladoztam a súlya alatt, de nem zavart, ezúttal nem. Csak markoltam a fenekét, karmoltam a hátát, beletúrtam a hajába, lábujjaimmal a matrac széleibe kapaszkodtam, miközben egymást túlharsogva nyögtünk, én időnként sikoltottam is.
Többször nem próbáltam felülre kerülni, úgy néztem, már az első is belegázolt a kis önérzetébe.
~Hadd higgye, hogy ő dominál!~
Alig hagyott pihenésnyi időt, máris újra fölém magasodott, hogy kezdjen mindent az elejéről. Egy idő után már gyanakodni kezdtem.
-Mond csak - kérdeztem, amikor már sokadszor látott neki, hogy ismét rám másszon - te... ah... mindenhol... képes.. vagy... re.. ge... ne... rá... lód... ni?

//+18//

-Utálsz mi? - Kérdi két csók közt. - Hát, akkor az este végére egyenesen gyűlölni fogsz!
Meglepő módon a lány nem kezd el ellenkezni olyan hamar, mint gondolta volna, sőt, még partnerre is talál benne ebben a hosszú, és kimerítő játékban, bár ez a fajta fáradtság ellen sosem volt kifogása. Szerencsétlen öreg matrac már alig nyikorog, de az alatta fekvő Aya egyenlőre egészen jól bírja a kiképzés, bár azért lehet érezni, hogy a végtelenségig nem fogja már bírni, sőt, lehet lábra állni sem tud majd pár napig ezek után.
Szorosan öleli magához egyik menet után alkalmi partnerét, egyik karját a dereka alatt csúsztatja át, másikkal pedig a tarkóját támasztja meg, hogy újabb csókban részesíthesse őt, mielőtt a 10 másodpercnyi pihenő után ismételten rákezdene a dologra.
-Miből jöttél rá? - Kérdi nevetve a nagyon is jogos kérdésre. - Remélem nincs programod ma éjjel.
Forró ölelése most válik csak igazán szorossá, részben, hogy viszonozza a simogatásokat, melyekkel Aya kényezteti őt, de főleg, hogy a hír hallatán ne szökhessen meg szerencsétlen. Még vadabb tempóba kezd, s alkalmi fekvőhelyük minden mozdulatnál előrébb csúszik néhány millimétert, ahogy egyre fokozza a tempót.

Végül, több órányi intenzív testmozgás után megkegyelmez a lánynak, de csak ha szépen kéri, vagy elájul közben. Mellé heveredik, s a lángvörös fejet a vállára támasztja, hisz más párnát úgysem lát a közelben, bár nem egészen biztos benne, hogy ennek az az oka, hogy nem is volt, vagy csak ők rugdosták arrébb az előbb. Minden esetre oldalra fordul, ismét magához öleli Aya-t, s az este folyamán már sokadszorra lehel forró, és szenvedélyes, de semmiképpen sem gyengéd csókot ajkaira.
-Na jó, elismerem, néha egészen elviselhető társaság vagy.

Vége volt. Nem volt több. Sosem hittem volna, hogy szexre ilyet mondok, de VÉGRE vége volt. Az utolsó nyolcnál már komolyan féltem, hogy ennek legalábbis kóma lesz a vége, de csak átvészeltem eszméletvesztés nélkül.
-Elég - jelentettem, mikor azt láttam, hogy ismét fordulna vissza, és erőteljesen ellöktem magamtól, már amennyi erő maradt még a tagjaimban.
Némileg nehezen sikerült is rávennem, hogy most már hagyjon lógva. Végül már csak egymás mellett pihentük ki a fáradalmakat, legalábbis én ezt tettem, ő lehet, hogy egészen egyszerűen csak visszafogta magát. Úgy éreztem magam, mint egy rongybaba. Nem nagyon voltam az a bújós fajta, nem igényeltem az ölelkezést szex után, de most oda pakolt, ahova akart, mert teljesen kifacsart állapotba kerültem. Így került a fejem a vállára, a kezem a mellkasára, sőt még magához is ölelt a galád. Nem mintha sok kedvem lett volna hozzá, de moccanni sem tudtam.
-Takaró - leheltem neki, mikor a hűvös levegőtől, amit csak ekkor kezdtem érzékelni dideregni kezdtem.
Az ujjamat sem tudtam felemelni, hogy a szükséges irányba mutassak, ezért csak meredten néztem egy alacsonyan lévő szekrény ajtót, ami az ágyneműket rejtette. Igazából nem kellett volna, hogy ilyen közel legyen hozzánk, de úgy tűnt a matrac utazott egyet az intenzív használat közben.
Mikor azt, mondta, hogy néha egész elviselhető társaság vagyok, mint áramütés járt át a düh. Ez pedig, ha nem is sok, annyi erőt kölcsönzött nekem, hogy felé fordítsam az arcom.
-Te csak ne próbálj kedves lenni! - hangom meggyötört volt, de ádáz és gyűlölködő. - Még egy ilyen megszólalás a részedről, és rohadtul kibelezlek!
Megpróbáltam arrébb mocorogni, de a testem olyan heves reszketésbe kezdett, hogy kénytelen voltam lenyelni a békát, és maradni a helyemen, szorosan hozzábújva, bár legszívesebben eltörtem volna ölelő karjait.
-Szemét! - morogtam, aztán hatalmasat ásítottam.
Odakint eleredt az eső. De itt a takaró alatt jó meleg volt.

Vidáman kacag fel, ahogy Aya erőtlenül taszigálja őt, s bár próbálja szigorúan elküldeni őt a fenébe, hangsúlya mégis olyan, mintha az életéért könyörögne, és az illúzióra még a sminktől hatalmasnak látszó bociszemei is erőteljesen rásegítenek. Na persze, nem olyan könyörtelen ő, mint sokan hinnék róla, és persze tudja, hol a határ, ezért aztán megkegyelmez szegénynek, és csak ölelgeti őt szorosan hatalmas izmos karjával. A felszólításra azonnal a takaróért nyúl, s magukra teríti azt, nehogy megfázzon ez a kis tünemény, kit most finoman cirógat, mert pontosan tudja, hogy ezzel az őrületbe kergeti őt, és nem tud ellene védekezni.
-Kedves én? - Kérdi ironizálva. - Pont veled? - Beletúr a nő sűrű vörös hajába, s most a fejét cirógatja, mint valami kislánynak, aki nagyon édes dolgot mondott éppen. - Ne áltasd magad csillagom.
Nyom egy szőrös, szúrós jó éjt puszit foglya homlokára, ezt követően viszont csendben marad. Hallott már kedvesebb bókot, és hízelgőbb becenevet is alkalmi szeretőitől, mint amik az imént hangzottak el, de nem érdekes, elég elismerés számára az, hogy Aya, aki saját bevallása szerint a szívét akarja kitépni, méghozzá puszta kézzel, most képtelen megmozdulni, hiába fekszik jóformán rajta. Csendben várakozik, míg a nőt elnyomja az álom, s ezt követően egy tűzszerész óvatosságával fejti le magáról a harcias nőszemélyt. Miután kiszabadult alóla, megigazítja a takarót, nehogy megfagyjon szegény, végül pedig megpuszilja az arcát, hogy még egyszer hallhassa szegény lány méltatlankodását, és morgását, melyet álmában is folytat. Ezek után magára kaja megmaradt ruháit, s amolyan Ninja módra távozik, nesztelenül az ablakon át. Motorját több háztömbön át tolja, nehogy felébressze az odabent alvó oroszlánt, és csak, miután tiszta a levegő, ad gázt.

Mikor Aya magához tér, egy Valantin napi képeslapot talál a kezében, borítóján rengeteg szívecskével, és repkedő, nyílvesszős angyalkával. Ha felnyitja, a következő üzenetet olvashatja benne:

Köszönöm neked ezt a fantasztikus éjszakát! Úgy döntöttem nem haragszom többé rád a szivar miatt, édes! Remélem még találkozunk.

Csók
Logan

A férfi egyetlen szívfájdalma, hogy nem láthatja majd az arcát, mikor ezt olvassa, de ezzel sajnos együtt kell élnie...

-Hagyd már abba... hagyd már abba... hagyd már... Te figyelsz rám egyáltalán?!
Nem volt túl elegáns, ahogy csapkodtam, lökdöstem, rugdostam, de ennyit tudtam csupán összehozni, hiszen még a lihegésem is alig akart alábbhagyni. Nehéznek éreztem magam, ugyanakkor teljesen kiszipolyozva. Mintha nem is csontjaim lettek volna, hanem csak víz, vagy valami sűrű massza mindenhol a bőröm alatt.
A fejem iszonyú nehéznek tetszett, a szemhéjam is egyre súlyosabbá vált, alig bírtam már nyitva tartani a szemem, és elég energiát raktározni ahhoz, hogy ha Logan még egyszer ilyen undorító gyengédségre ragadtatná magát, mint a cirógatásom, tőből téphessem ki a karjait, hogy aztán lenyomhassam a torkán. De olyan nehéz volt!
És annyival sokkal jobb, amikor csukva van a szemem. Na jó, egy kicsit pihentetem, aztán majd a falhoz vágom ezt a kiállhatatlan sz@rházit, csak térjek már magamhoz! Bár ez a takaró nagyon kellemesen meleg és puha, Logan válla pedig kifejezetten kényelmes, esetleg, ha csak egy kicsit pihenek még így, csukott szemmel hallgatva az eső kopogását...
Mikor magamhoz tértem, már világos volt. Felszusszanva fordultam át a másik oldalamra. Mikor eszembe jutottak a tegnap részletei, rögtön ülő helyzetbe pattantam, és körülnéztem. Nem volt sehol. A kis mocsok, meglépett! Pedig még rémlett is, hogy mintha akkor se tudott volna békén hagyni, mikor már elaludtam. Legalábbis csak ezzel tudtam magyarázni, hogy az én gyönyörű, szórakoztató álmaimat (hatalmas gombafelhők, P90, gránátvetők stb.) időnként finoman simogató kezek érintése zavarta meg. Én ilyesmiről nem szoktam álmodni, hát még a gondolatára is a belem fordul ki, vagyis Logan képtelen volt nyugton maradni! Csak kerüljön a kezeim közé!
Ami máris a kezeim közé került, egészen meglepett. A külsején hamar túltettem magam, gondoltam, biztos csak ez akadt nála. Talán valami pillangónak szánta, könnyen meglehet! Na de maga a tény, hogy, ott hagyta nekem! Üzenetet hagyott? Talán azt írta meg, mikor és hol tudjuk befejezni, lehetőleg az ő halálával (valahogy majd csak összehozom) végződő ütközetet. Ős is tudja, hogy még nem fejeztük be, hogy még vágyakoznak az ökleim arra, hogy az állkapcsa elporladjon az ütéseik nyomán. Nagyon helyes, hogy nem futamodik meg, úgyse megy vele semmire...
MI VAN?! MI EZ???
Olyan dühösen fújtattam, hogy nem csodáltam volna, ha az utca túl oldalán is meghallják. A képeslap apró gombóccá gyűrődött a kezeimben, majd elhajítottam, és az egyik földön heverő pisztolyomat kézbe kapva még bele is lőttem vagy ötöt.
-Ezért még megfizetsz, Logan!

//Köszönöm a játékot! //

A sárga taxi mint mindig most is engedelmesen gurult az irányításom alatt. Az éjszakai taxizás egyik előnye viszont az, hogy egy idő után alig vannak fizető ügyfelek, és akár hosszabb szünetet is tarthatok. Hiszen bár a taxi társaságok is kevesebb kocsival vannak kint az éjszaka, de az éj egy része így is üresjárat. A kínai negyedben szándékoztam el tölteni egy kis időt, hogy felvegyem a kapcsolatot pár régi ismerőssel akiről a Stryker -féle banda nem tudhat.
- Központ itt a 627 kocsi. Kiveszek egy félóra pihenőt. Kínai negyed . Wu sütöde.
- Rendben Nick, de maradj a kocsi közelében. - Jelzet vissza a diszpécser.
Én pedig a járda szegély mellé parkolva kiszálltam a taxiból és egy sétába kezdtem. Valóban a sütöde mellett álltam meg, azonban az úti célom a közeli kis sikátorban lévő buddhista szentély volt. El kellet egy pillanatra mosolyodnom, ha eszembe jut, hogy itt New York ezen részén a tibeti buddhista szerzetesek békésen éltek a Kínai emberekkel. Mellőzve az otthonuk feszültségét.
A sikátor mint mindig ezen az órán csendes és kihalt volt. Csak néhány ablakból szűrődött fény.
Így akadály nélkül sétálhattam be a szentélybe. Az ajtóban meg forgattam párszor az ima malmot, majd a füstölőktől nehéz levegőből mélyet szippantva beljebb léptem. Kim apáttal szerettem volna beszélni, és meg tudni valamit a családomról.
- Haló! - Suttogtam szinte bele a szentély csendjébe ahol csak néhány szerzetes halk imája hallatszott. Azonban a késői óra ellenére is kissé kihaltnak találtam a szentélyt.
- Haló! - Hallatszott újra a hangom de ezúttal hangosabban. Válasz ezúttal sem érkezett amit már kezdtem különösnek találni. Egyre beljebb merészkedtem, de senkit sem találtam. Csak pár hangszórót amin az ima szólt.
- 24 órás ima..a technika csodája. - sóhajtok fel.

Mikor nem a Steinway-házban voltam, akkor sok időt töltöttem a város megismerésével, hiszen annál hatékonyabban tudom végezni a rám bízott feladatokat minél jobban eligazodok benne. Na meg nem utolsó sorban Fagypont megtalálása is közrejátszott a bolyongásaimban, hiszen tudtam, hogy itt van valahol, éreztem a zsigereimben.
Egy ilyen felfedezőút alkalmával találtam rá erre a szentélyre, mely a kínai negyed egyik eldugott utcájában kapott helyet. Kíváncsian tértem be először, és később már rendszeresen jártam ide meditálni, megtisztulni, ha elegem volt Pyro ökörködéséből, vagy valamelyik hőbörgő Testvériséges tanoncból.
Nagyon is tisztában voltam gyengeségemmel és, hogy mielőbb meg kéne tudnom ősi ellenségem tartózkodási helyét, hogy kikémlelhessem, nehogy váratlanul lepjen meg valahol. Jó lett volna tudni ő hogyan halad ebben a még mindig kissé idegen világban.
Most is ide hozott a lábam, hogy kicsit elvonuljak magamba és kiürítsem zsibongó elmémet.
Éjszaka nyugodtan bejöhettem ide, pár imádkozó szerzetesen kívül nem zavart meg ilyenkor senki. Az egyik sarokban húztam meg magam, a sarkaimra ültem, majd elkezdtem a meditációs gyakorlatomat. Már éppen belemerültem volna, mikor lépések, majd először halk, majd utána már hangosabb kiáltás zavarta meg a csendet. Felnéztem és láttam, hogy egy fiatal férfi az, aki láthatóan keresett valakit, és úgy gondoltam van annyira tapintatlan, hogy addig kiabál, amíg választ nem kap valakitől.
- Psszt! Itt nem illik hangoskodni! - sziszegtem halkan. - Ha eltévedt keressen odakinn valakit, aki útbaigazítja. - tanácsoltam neki enyhe rosszallással a hangomban, majd igyekeztem újból ellazítani magam.

Meglepetten fordulok a hang irányába. Egy kellemes hanglejtésű bársonyos női hang enyhe akcentussal szól hozzám a félhomályból. A gazdáját még mindig nem látom, de a jelek szerint az egyik kevésbé kivilágított sarokban van. Közben az akcentusán gondolkozom. Mivel itt nőttem fel a Kínai negyedben nem is tűnik fel az átlag kínai akcentus. Azonban ez nem kínai volt. Keleti, de nem kínai.
- Nem tévedtem el. Pontosan ott vagyok ahol lennem kell. - Mondom miközben a hang irányába lépek, hogy jobban láthassam a félhomályban megbúvó alakot. Egy sportos női alak vonalai bontakoznak ki a félhomályból.
- Viszont egy kis segítség valóban nem jönne rosszul a számomra. Kim apátot keresem. - Mondom még közelebb lépve , hogy most már az arcvonásokat is ki tudom venni. Mivel félig kínai nevelést kaptam nem nehéz fel ismernem, az arcvonásairól, hogy a hölgy tényleg nem kínai, hanem sokkal valószínűbben Japán. Nem is igazán érdekelne tovább a nő, hiszen ő is csak egy ember. S bár én már nem tartom közéjük valónak magam még mindig tisztelem annyira Kim apátot, hogy udvarias legyek a szentélyében.
- Előre is elnézést viszont, hogy megzavartam a meditációját. - Mondom, de csak addig érdekel amíg választ nem kapok tőle a kérdésemre.

De, úgy látszik nem szabadulok meg a férfitól és a meditációmat sem fogom már végig csinálni, hiszen teljesen kizökkentett a kérdéseivel, így aztán elengedtem egy kesernyés sóhajt, majd felálltam, hogy én is jobban megnézzem az éjszakai zavargót.
- Kim apátot a belső szentély felé láttam menni úgy negyed órával ezelőtt, gondolom imádkozik és ő sem örülne neki, ha megzavarná, mint ahogy én sem örültem, de ez most már mindegy is, hiszen annak már úgy is.....lőttek. Hmm! Azt hiszem így mondják mostanában. - legyintek egyet. - Láthatóan maga nem a meditáció kedvéért kereste fel éjnek évadján ezt a helyet. Nem úgy néz ki, mint aki nagyon ismeri ezt a vallást. Remélem nem kirabolni szándékozik ezeket a békés papokat? - néztem végig rajta.
Valahogy nyugtalannak tűnt számomra, a testében vibrált a feszültség. Talán pont ezért jutott eszembe, hogy ilyesmit kérdezzek tőle. Persze, ha tényleg ez lett volna a szándéka, akkor egyrészt nem igen talált volna itt semmi értéket, másrészt én sem ültem volna ölbe tett kézzel. Viszont úgy nézett ki egyedül jött és első ránézésre fegyver sem volt nála.
-

- Mint, már mondtam bocsánatot kérek, hogy megzavartam. Többet nem fogom tenni. - Mondom, de nem a megzavarásra értettem, hanem a bocsánat kérésre. Már régen nem voltam az az előzékeny udvarias ember aki régen. Ha neki nem kell a bocsánatkérésem, akkor nem is fogom többet kérni a bocsánatát. Dühöngjön csak a megzavart nyamvadt kis halandó élete felett, hiszen a kérésem igazán nem volt zavaró.
- Nah persze, mintha olyan nagy zsákmány lenne kirabolni egy-két csóró szerzetest. Nem vihetnék innen el mást csak pár kiló gyertyát. Hagyjon lógva kisanyám, nem magával van dolgom. - Mondom neki és hátat fordítva indulnék még beljebb a szentélybe, mikor is meg akad valamin a tekintetem. A buddhistáknál nem szokás a ravatalozás, de néha azért az elhunyt fényképét kiszokták tenni pár gyertyával egy szentélybe, hogy az apátok elmondhassank pár imát a halott lelki békéjének, hogy hamarabb találjon a Nirvánába, vagy éppen bűnei gyanánt ne szülessen újra valami szerencsétlen lélek sorsába. Meg dermedve figyelem a falat, és hogy biztos legyek abban amit látok még közelebb lépdelek. A gyertyák halovány fényénél a saját gyászkeretes képem néz vissza rám pár tucatnyi másik közül. A dühöm fellángol egy pillanat alatt. Nem, nem lehetek halott. Nick O'Leary nem lehet halott. De a jelek szerint mindenki azt hiszi, hogy az vagyok, máskülönben nem lenne itt a képem. Ahogy a dühöm növekszik. Úgy remegnek meg a gyertyák és az apróbb tárgyak a közelemben. Mintha arra várnának, hogy ki törjek, és mindent messze lökjek magamtól. Én pedig valóban nem vagyok messze egy kitöréstől. Főleg a saját fényképem remeg úgy mintha földrengés lenne. - Szemetek...- Suttogom a méregtől elfulladt hanggal.