Re: Manhattani utcák

by **Carlos Furtano** Szer. Május 01, 2013 10:10 am

Bár erős idegzettel rendelkezem, azért nálam is vannak határok, amit a kis tyúk egyfolytában feszeget, ahogy a fejemet is kezdi feszegetni a fájdalom, hiszen ennyi szófosást egész hónapban nem hallgatok végig, mint az utóbbi egy-két órában. Kezdek besokallni, de szerencsére ugribogyónak is mennie kell, így megkímélem magam egy komolyabb stressztől, ugyanis még soha senkinek nem vágtam ki a nyelvét.
Az, hogy a kezemre firkál és a meglepődéstől még megakadályozni sem tudom, már csak hab a tortán. Ma igazán sokat tanultam az önuralomról, és egészen meglepődtem magamon, milyen jó fej vagyok.
- Kösz, ez egészen emlékezetes nap volt. – emeltem fel összefirkált kezem egy fintor kíséretében. – Ha nem kopik le, míg végigjárom a lányaimat, akkor mindenképp jelentkezem……..majd……..valamikor. Már alig várom! – sóhajtottam mély megkönnyebbüléssel, ahogy menni lészül.
De míg az ölelésre csak megdermedtem és gyorsan körülnéztem, hogy nem látta-e valaki, addig a hajkócolásra már komolyan felmordultam és csak azért nem csaptam képen, mert már el is húzott a busz felé.
- Ezt soha többet ne próbáld meg te idegesítő némber! – kiáltottam még utána, de persze, mintha csak a falnak beszéltem volna, még vidáman integetett is.
Még akkor is a düh villogott a szememben, mikor megigazítva a hajamat, elindultam a lányokhoz, akik nagyon is megisszák ennek a levét.

//Köszönöm én is, szuper volt Very Happy

//

by **Michael Bodwin** Vas. Jún. 09, 2013 11:08 am

//Tibunak//

A választ szinte borítékolhattam volna, hiszen eddig sem repesett Tibu semmiféle segítségért, főleg nem egy zsarutól. De ott bent a kihallgató helyiségben volt egy pár olyan pillanat, amikor úgy éreztem lehull róla a magára erőltetett érzéketlen, keményfiú álarc és felszínre bukkan az igen is sebezhető ember.
Az nem lepett meg, hogy vissza akar menni a helyszínre, mert abban igaza volt, hogy ha valaki meg tudja találni a barátja titkait, az csak ő lehet, neki van rá a legnagyobb esélye.
- Engem csak ne félts! – ráztam meg a fejem komolyan. – Nem ez lenne az első eset, hogy olyasmibe keveredek, ami nem veszélytelen, hiszen már maga az, hogy itt vagyok, - intettem körbe az őrsön, - már az is kész életveszély. – engedtem meg egy halvány rosszfiús mosolyt.
Azonban nem kezdtem el jobban győzködni, de meg voltak a magam tervei, hogy azért segítsek neki, de azt nem itt fogom előadni, mert már az is elég gyanús, hogy olyan sokáig kamerák és mikrofonok nélkül együtt voltunk, nem hiányzik, hogy még kifelé is együtt lássanak minket. Tibu vette a lapot és elhúzott, de azt még láttam, ahogy én is kifelé sétáltam, hogy szinte az őrs elől emelkedett a magasba, hatalmas fekete szárnyain, amitől jó pár embernek leesett az állá és még mikor az utcára értem, akkor is hangzottak fel csodálkozó kiáltások.

Először haza mentem és elmeséltem a dolgot Aya-nak, aki bár nem repesett az örömtől, de nem is akart lebeszélni róla, hogy segítséget nyújtsak egy bajba jutott mutánson, főleg mikor meghallotta az előzményeket, hogy a terhes lányt megölték és milyen módon. Akkor már nem is tartóztatott, legszívesebben jött volna velem, de hát ez persze kizárt volt. Így magamhoz véve a szolgálati fegyverem elindultam Ayaka lakása felé.
Odaérve felballagtam a hatodikra és mivel az ajtó nem volt bezárva, csak kilincsre csukva, kinyitva azt bebújtam a rendőrségi szalag alatt és óvatosan lépkedni kezdtem a nappali felé, igyekezve, hogy ne érjek semmihez, de a szemem figyelmesen járt körbe-körbe.

by **Tibutty Tamity** Hétf. Jún. 10, 2013 8:21 pm

// [You must be registered and logged in to see this link.] //

Hirtelen léptem elő a rejtekemből, elkaptam a mellettem elhaladó árnyék kezét és válltőből hátracsavartam, úgy, hogy az ízületei a pattanásig feszüljenek, ezzel egy időben beletapostam a térdhajlatába, majd igyekeztem lenyomni a földre, hogy teljesen hatástalanítsam. Ekkor realizáltam, ahogy megláttam a sötét üstököt, mégis kit igyekeztem legyőzni.
- Basszus, Mikey! – kiáltottam fel meglepődve és azonnal hátrébb ugrottam, nehogy reflexszerűen behúzzon nekem egyet. Hogy ő is felismerjen engem, a félig nyitott ajtón át beszűrődő folyosó lámpáinak fényébe léptem, feltartott kezekkel. Pár pillanat után magam mellé engedtem őket, bocsánatkérő mosolyt csalva elő az arcomra, nyakamat behúztam kissé, a vállaimat pedig feljebb. – Ne haragudj… Tényleg nem számítottam rád – tettem hozzá, majd a villanykapcsolóhoz sétáltam. A plafonlámpából szétszóró fényre hunyorogva összehúztam a szememet, de pár másodperc alatt hozzászoktam a világossághoz. A nappali közepén pirosló, még a folyékonyságtól nedvesen csillogó vértócsa szinte üvöltött a sárga szőnyegen. Felsóhajtottam és erőnek erejével felkaptam a tekintetemet Mikey-ra. – Nem kellett volna jönnöd – morogtam, majd átléptem a törött virágcserepet és bementem a konyhába, hogy ott is felkapcsoljam a villanyt és elkezdjem kihúzogatni a fiókokat. Szakavatott, precíz, gyors mozdulatokkal túrtam fel az összeset, hátha találok egy rejtett aktát vagy valami furcsa, szokatlan dolgot. Bármit! A hangom bár komornak hangozhatott, igazán örültem a férfi megjelenésének. Jóleső hála öntött el, amit persze soha a büdös életben nem mutattam volna ki. Nos, talán csak a szám sarkában megbújó mosolykezdemény árulhatott el. De eléggé gyorsan lehajtottam a fejemet… reméltem. A pult előtt guggoltam. Csípőből a férfi felé fordultam.
- De ha már itt vagy – dobtam felé egy pár fehér gumikesztyűt, hasonlót, amelyet én is viseltem – segíthetnél kiüríteni ezeket – utaltam a fiókokra. Ahogy haladtam centiről centire, a pultra kerültek a kések, villák, kanalak, serpenyők és egyéb konyhai eszközök. A kupac egyre csak nőtt, egyedül a tárgyak változatos hangszínű koccanásai törték meg a gyors, mégis alapos munka csendjét.
- Mit gondolsz, most már megfelelő a hely, hogy Aya-ról mesélj egy kicsit? – törtem meg a két perce beálló csendet és egy gyors, alig észrevehető, kíváncsi pillantást vetettem a szemem sarkából a kopóra. Hiába, nem hagyott nyugodni a gondolat! Ötletem sem volt, mégis hogyan szedhette fel azt az elmebajos csajszit... Bocsánat. Elmebajos terhes csajszit.

by **Michael Bodwin** Kedd Jún. 11, 2013 1:30 pm

Nem mondom, hogy nem lepődtem meg, sőt! Nem számítottam rá, hogy valaki az üresnek vélt lakásban a nyakamba ugrik. Persze igazából én voltam a hülye, hogy nem számoltam vele, mert akár a gyilkosok is visszajöhettek egy kicsit körül nézni, de most már késő bánat. Persze ez nem jelentette azt, hogy meg is adom magam a támadásnak, hiszen a sok-sok éves rutin azért remélhetőleg ad annyi pluszt, hogy lerázzam magamról a fickót, mert azt sejtettem, hogy az. Már éppen arra készültem, hogy előre vetem magam, engedve a szándékának, csak éppen húzom magammal a súlyomnál fogva, mikor meghallottam a hangot és azonnal szabaddá is váltam.
- z szép! – álltam fel a féltérdelő helyzetből, megmozgatva közben a vállamat, hogy kimenjen belőle a feszültség, miközben a szemem vidáman villant a szabadkozó Tibu-ra. – Így jöjjön segíteni neked az emberfia!
Jó volt látni a meglepettségét, bár párszor hangoztattam neki, hogy szívesen segítek, de úgy látszik ezt még nem tudta megszokni.
- És tettem egy ígéretet, ha még emlékszel! És én szeretem betartani a szavamat. – komolyodtam el és ezt a hangomon is érezhette.
Mikor felkapcsolta a villanyt, akkor néztem szét igazán és persze nem kerülte el a figyelmemet a kiömlött vér és a helyszínelők hagyta nyomok.
Ahogy Tibu elkezdett kutakodni, láttam, hogy mennyire igyekszik tartani magát és kerülni a gyilkosság szemmel látható bizonyítékát. De ez általában természetes emberi reakció egy közeli ismerőstől.
Elkaptam a felém repülő vékony kesztyűt és egy biccentéssel köszöntem meg, habár nekem is lapult egy a zsebemben.
- Ezért jöttem, és igaz, hogy kelleni nem kellett, hogy jöjjek, de én akartam és, ha már itt tartunk, - egy megtévesztő nehéz sóhaj után rávigyorogtam, - Aya, miután megtudta mi történt – intettem körbe – le is szedte volna a fejem, ha nem segítek. Jött volna ő is, de mint már tudod, nincs már egyedül és azt hiszem ez mindenkinek jobb így.
Közben én is pakolgattam a mosogató alatti tárolóban, megtapogatva a vegyszeres dobozokat, volt amit a mosogatóba szórtam, vagy megszagoltam.
Szinte biztos voltam benne, hogy találni fogunk valamit, talán a zsaru megérzés, vagy a tapasztalat, de éreztem!
Azt is tudtam, hogy rá fog kérdezni a történetünkre, ezért is hoztam most már gond nélkül szóba.
- Mit akarsz tudni? – tártam szét a kezem megadóan. – Elég hosszú és néha – itt keserűen elhúztam a szám, - és néha nem éppen felemelő történet.

by **Tibutty Tamity** Hétf. Jún. 17, 2013 9:19 pm

Az, hogy többször hangoztatta ezek után, hogy örömmel jött segíteni, még mindig valami tagadásféleséget váltott ki belőlem, de ezt legyőzve azért felé vetettem egy félszeg mosolyt.

- Köszönöm… - és már fordultam vissza a szekrényemhez. Azonban annál a résznél, hogy Aya is jött volna, megállt bennem az ütő. Nem tudtam eldönteni, hogy ezt hálásan fogadjam, furcsállva, esetleg ijedten, amiért megjelenne az a terhes hurrikán és végre szemtől-szembe találkozhatnék vele. Mármint olyan értelemben szemtől-szembe, hogy leszállna mindenféle álnév és takargatás. – Hát… ez igazán kedves volt tőle. – Adtam meg az illendő választ és tovább dolgoztam. A pusztításomnak eddig semmi eredménye sem volt, így a hangulatom kezdett még rosszabb lenni... már ha ezt lehetett még fokozni.

- Mindent! – vágtam rá talán kicsit gyermekies mohósággal, miközben felegyenesedtem és becsaptam egy szekrényt. – Mármint, a szaftosabb részleteket meghagyhatod magadnak, de azt el kell ismerned, hogy nem éppen egy szokványos pár vagytok… Van időnk – tettem hozzá, aztán elnézve az arcát, halkabban folytattam. – És szerintem ki fogom bírni, hogy nem mindenhol a legboldogabb pillanatokat fogom hallgatni. Persze, ha el akarod mondani... Nem csak nekem lehet szükségem egy instant-pszichológusra, akinek elmondhatom mi bánt – feleltem és halványan elmosolyodtam egy pillanatra. Végignéztem a felforgatott helyiségen, megcsóváltam a fejemet, felsóhajtottam, aztán odamentem a hűtőhöz. - Nálad sincs semmi? - kérdeztem a hidegben kutakodva Mikey-tól. Bár semmi nyomot nem találtam, a két üveg sört kivettem, aztán Mikey-hoz mentem és felé nyújtottam az egyiket. Ha elfogadta, utána már csak a sajátommal foglalkoztam, ha nem, leraktam magam mellé tartaléknak.

A pultnak támaszkodtam, a széléhez vágtam a sör kupakját egy erőteljes és gyors mozdulattal, amely a földön tovább pattogott, majd megállt a szemetes alatt. Jól meghúztam az italt. Nem volt elég erős, de egyelőre megtette a magáét. Alapozásnak mindenképpen jó volt. – Ha gondolod tarthatunk szünetet – jegyeztem meg, hogy tudja, én hallgatom, ha most akar nekikezdeni a történetébe. Ha nem tette, egy idő után átvonultam a nappaliba és tehetetlenségemben ott álltam pár másodpercig a szoba közepén, keresve a helyemet, majd megtörten a kanapéra ejtettem magamat. Egészen addig ott tartózkodtam, míg el nem fogyott az italom.

by **Michael Bodwin** Szer. Jún. 19, 2013 4:54 pm

Nem lepett meg a lelkes reakciója, hiszen ha kívülálló lennék, nekem is hihetetlen lenne a sztori, hogy egy hírhedt bérgyilkos és egy zsaru összejöjjön.
Nem, nem azért döntöttem úgy, hogy beavatom, mert, ahogy ő mondta „instant pszichológusra” volt szükségem, csak néha jól esett őszintén beszélni erről valakinek, mert nem nagyon volt olyan akinek ezt nyíltan elmondhattam, persze Szelleméket leszámítva.
Abbahagyva a kutatást egy darabig, felálltam és én is nekitámaszkodtam a falnak, majd kis szünet után, míg elgondolkoztam, hol is kezdjem beszélni kezdtem.
- Tudod eléggé nem szokványos volt az első „randink”. Gondolom ismered Kardfogat. – néztem rá. – Szóval, mindketten őt kerestük, aztán végül hogy ki kopjon le az ügyről ivóversenyt rendeztünk……….. és kisebb-nagyobb szünetekkel elmeséltem neki nagyjából találkozásunk néha nevetséges és néha tragikus történetét. Szellem és Lynn ügyködését, hogy összeboronáljanak, Kardfog kegyetlen és még a mai napig is belém maró kínzását, persze ezt annyira nem részleteztem, mert csak feldühített, hogy azóta sem tudtuk kiirtani a világból, pedig mindent megtettünk.
Mire befejeztem a sör is elfogyott és én ismét megszomjaztam, hiszen annyit beszéltem, hogy kiszáradt a szám. Nem mondtam Tibu-nak, mert biztos voltam benne, hogy magától is rájött, mekkora bizalmat szavaztam meg neki azzal, hogy ezt elmeséltem neki.
- Ha van ott még egy sör, az jól jönne. – tettem le az üres üveget. – Azt hiszem egyébként, hogy jól összejöttünk mi ketten. – engedtem meg egy halvány vigyort felé. – Mindkettőnknek van egy befejezetlen ügye, ami eléggé nyomasztó.
Közben azért igyekeztem kitalálni, hogy Tibu barátnője mégis hová rejthetett valamit, ami fontos volt számára.
- Talán meg kéne nézni a szellőzőaknát is. – javasoltam, ha kipihentük magunkat.

by **Tibutty Tamity** Szer. Jún. 19, 2013 6:27 pm

A mesélését nem sokszor szakítottam meg, néha közbevágtam egy hümmögéssel vagy helyesléssel, esetleg egyéb, épp a hangulathoz illő hangeffektussal, ám kitartóan figyeltem. Lenyűgözött az egész történetük. A sok pörgés a sok kegyetlen ballépés, amelyeket amiatt az idegbeteg állat miatt kellett elszenvedniük és az a furcsa egymásra találás, aminek az eredményei végül a szerelem, a házasság és a gyerek lettek. Ahogy egyre jobban belement a részletekbe teljesen megfeledkeztem a körülöttem forgó eseményekről. Ennek hálát adtam később, hiszen ha egy pillanatra elkalandoztak a gondolataim máris bekúszott az elmémbe Ayaka képe. Egyedül akkor eszméltem fel arra, hogy nekem is elfogyott a söröm, mikor a férfi megemlítette. Szótlanul leraktam magam mellé az üres üveget, majd készségesen megindultam ismét a hűtő felé.
- Azért ez nem semmi. Mármint, ha én megszakadok, akkor sem lesznek ilyen pörgős, izgalmas mindennapjaim Tess-szel. Persze – tettem hozzá halkabban, kissé szégyellősen, miközben kinyitottam a hűtőt és kivettem még kettő sört – talán pont a nyugodtsága miatt választottam őt és nem egy bérgyilkost. – Visszamentem hozzá és ismét a csípőm magasságában lévő szárnyrészemmel odatámaszkodtam a pulthoz. Egy dologban mégsem olyan használhatatlanok ezek a nagy vitorlák: jó puhák, ha az éles pulthoz-támaszkodásról volt szó.
- A befejezetlen, nyomasztó ügyekre, amelyek összehoztak minket, barátom – emeltem fel a sörömet a férfi felé egy koccintásra, aztán meghúztam az italt. – Csak tudnám, hogy egy terhes nő miért tartott otthon alkoholos italokat… - morfondíroztam a sörömön cuppogva.
- Talán, nem rossz ötlet – értettem egyet vele, miután már a második adag söröm is a szemetesben végezte. – De előtte én még megnézem a hálóját… A nappalit – a boltíves átjáró miatt, amely a nappalit és a konyhát kötötte össze, semmi sem takarta a szemben lévő szőnyeget, amin még mindig ott virított a vértócsa. Megköszörültem a torkomat. – Azt átpasszolhatom neked?
Ha beleegyezet hálásan megveregettem a vállát, aztán elindultam a hálószoba irányába. Nem tudtam mire számítsak, talán pont ezért volt szívbemarkoló látvány az üres babaágy, amely felett forgó, felhúzható játékok voltak felaggatva. Megbabonázva mentem oda a kiságyhoz és valami földöntúli rossztól tartva belenéztem. Természetesen tudtam, hogy senkit sem fogok találni benne, mégis ijesztő volt így látni egy máskor olyan sok boldogságot okozó tárgyat. Kíváncsian nyúltam a játékhoz és felhúztam. Kettőt-hármat tekertem rajta, a szerkezet hangosan kattogott, majd elengedtem és hallgattam a megnyugtató, altatónak szánt dallamot, amely szép lassan betöltötte a szobát és hihetetlen módon megnyugtatta a lelkemet. Valami megbabonázott állapotban a tekintetem az üres párnába fúródott. Egy valami hiányzott innen. Egyetlen egy valami…
Nem tudom meddig állhattam ott. A gondolataim elkalandoztak először Mike gyerekéhez, majd Tess felé. Természetesen a betegsége miatt sosem kerülne arra sor, hogy gyermeke lehessen, de felötlött bennem, hogy mi van, ha erre vágyna? Hiszen minden lány erre vágyik egész életében, nem? Tess miért lett volna kivétel?
Az ágykeretbe markoltam és egy mélyet lélegeztem lehajtotta fejjel. Próbáltam visszarázódni és a feladatra koncentrálni, de megint jó pár másodpercig nem sikerült. Kétségbeesetten markoltam a babaágy keretét, az ujjaim kifehéredtek, az egész elmémet kitöltötte az altató lágy dallama és az üres, hideg kiságy, egy elhagyatott plüss Micimackóval…

El fogom veszíteni Tess-t és semmi sem marad utána… Ugyanúgy, ahogy Mane-t elvesztettem… El fogom veszíteni.

Mintha gyomorszájon vágtak volna, úgy görnyedtem össze a lelki súlytól. A fájdalom a fejemben tombolt. A térdeimet felhúztam, a szárnyamat széttártam és úgy dőltem a kiságynak a hátammal, a karommal körbeöleltem a lábamat és igyekeztem nyugodtan lélegezni. Nem bírtam. A számon próbáltam, egyre mélyebben és mélyebben. Nem volt levegő a szobában, ráadásul meleg volt, őrjítően meleg. Ki akartam jutni… Ez az egy késztetett, de nem volt elég erőm, még a fejemet sem bírtam felemelni. A térdemen pihenő kezemen éreztem, hogy egész testemben remegek. A fogaim hangosan koccantak össze, a szárnyammal kétségbeesetten csaptam egy erőteljest, mire az éjjeli lámpa hangos csörömpöléssel esett le a földre a félhomályban. Ez az éles hang egy pillanatra visszahozott a felszínre, feszülten füleltem hátha meghallom Mikey hangját. Ha meghallottam csak kikiabáltam neki, hogy jól vagyok. Nem akartam, hogy így lásson. Összeroppanva egy selejtként... Piros és fekete foltok vegyesen táncoltak a szemem előtt, így, hogy eltüntessem őket erősen összezártam a szemem és elkezdtem ringatózni... Jól vagyok... Jól vagyok...
- Elég… - morogtam és a fülemre tapasztottam a kezemet. – Elég… Elég… - Sűrű fekete füst jelent meg körülöttem, a tollaim vegyesen váltak páncél keménnyé és puhává, majd hullámként váltakozott ez mindkét szárnyamon. Végül a nyomás kezdett enyhülni a fejemben. Az egyetlen, amire figyelni tudtam az a lassú altató volt. Igen, azt tisztán hallottam! Igen… Tovább ringatóztam, de már sokkal lassabban, igazodva a dallamhoz.
A gyermeki zene abbamaradt, az utolsó hangjegyek rezgései elindultak a levegőben, majd némaság telepedett a szobára. Próbaképp párat lélegeztem, jó hangosan kifújva az orromon a levegőt, majd óvatosan felemeltem a fejemet és lassan kinyitottam a szememet. Először semmit sem láttam, aztán lassan kitisztult a kép. Zsongott a fejem. Szédültem. Elcsigázottan mozgattam meg az üregében a szemgolyómat, hogy körbenézzek a szobában, de minden rendben volt. Még inkább kiegyenesedtem ültömben attól tartva, hogy ez a szörnyűség újra kezdetét veszi, de egyik mozzanatom sem bőszítette fel az Ördögöt. Egy-két szívdobbanásnyi ideig még feszülten figyeltem, de a csend, ami körülöttem volt, végre fellélegzésre késztetett. Megkönnyebbültem raktam a bal halántékomat a térdemre és egy halvány, hálás mosoly jelent meg az arcomon.
Aztán a tekintetem a babaágyba berakott ágyszivacsok közül kikandikáló fehér papírsarokra tévedt.

by **Michael Bodwin** Csüt. Jún. 20, 2013 9:18 am

Egészen belejöttem a végén a mesélésbe, bár a hangulatom kissé komorabb lett, de valahol meg is könnyebbültem. Biztos voltam benne, hogy Tibu önszántából sosem adná tovább a dolgot, mert tisztában van vele, hogy milyen is egy nehéz terhet hordozni, így abban is biztos lehettem, hogy a titkom nála biztonságban van.
- Talán pont az olyan vendégek miatt, mint te. – mosolyodtam el halványan a sörös megjegyzésére. – És bár igazad van, mondhatjuk, hogy izgalmas volt és még mindig a az életünk, azért én szívesen felcserélném egy olyan nyugalmasabbal, mit a tiétek. – tettem hozzá. – Különben egészen kíváncsivá tettel, milyen lány ez a Tess, aki képes összeállni veled. – incselkedtem vele tréfásan.
Koccintás után és is leöblítettem a száraz torkomat, majd bólintottam az egyetértő véleményére a szellőző átnézésével kapcsolatban.
Mikor kis habozás után a nappali átkutatását rám bízta, követtem a pillantását és megértőn néztem a férfire.
- Persze, hogy átveszem, semmi gond, te csak csináld a hálót.
Azzal indultunk is ketten kétfelé a lakásban. Nem mondom, hogy megszokott látvány volt számomra egy ilyen helyszín, de sokkal elviselhetőbb, hogy nem ismertem az áldozatot, csak Tibu-n keresztül, így nem befolyásoltak az érzelmeim.
Próbáltam a nő fejével gondolkozni, hogy ha én lettem volna a helyében hová is rejtettem volna el valamit, és ezeket néztem meg először. Felforgattam a bútorokat, benéztem az asztal alá, a szekrények háta mögé, hátha oda ragasztotta, ahogy sokan a látott filmek alapján, de nem bíztam igazán benne, hiszen a rablók is ott keresték volna először. Bár, akkor legalább nyomokat leltem volna, de semmi.
Közben néha a háló felé lestem, mert Tibu olyan csendben volt, hogy már kezdtem kételkedni benne, hogy nem hagyott-e itt, de ekkor meghallottam a tompa puffanást és mintha csörömpölt is volna valami.
- Tibu, minden rendben? – álltam meg egy pillanatra a keresgélésben, de aztán ahogy válaszolt megnyugodva folytattam, bár érdekes volt a hangja, de talán csak épp benne volt valamiben, így nem tulajdonítottam neki túl nagy jelentőséget.
Végül a szellőzőhöz is eljutottam, amit lepattintva a helyéről, egy székre állva vettem szemügyre. Jól sejtettem, hogy oda rejthetett valamit, de akármi is volt, már nem volt ott, csak a vékony porban látszott a lenyomata.
- Tibu! Találtam valamit, de nincs jó hírem. – kiáltottam a szoba felé, azon töprengve, hogy vajon azok találták-e meg akik megölték Ayaka-t, vagy ő vette el onnan még életében, mert a nyomok nem pár naposnak tűntek, és ez az utóbbira utalt. – Tudtam, hogy van valami a gyilkosság hátterében a te kínzásodon kívül is. – jegyeztem meg halkan oda sem nézve, ha megjelent a férfi.

by **Tibutty Tamity** Hétf. Jún. 24, 2013 12:21 pm

Az alkoholhoz kapcsolódó találgatására helyeslően bólintottam és felhümmögtem. Igaza lehetett, hiszen Ayaka sosem tisztességes emberekkel üzletelt. Valahol kordában kellett tartani őket – úgy tűnt a póráznak az italt használta. A Tess-re tett megjegyzésére csak legyintettem.

- Egyet mondhatok, szörnyű ízlése van a pasik terén.
…

A hálószobás incidens után elunt mozdulatokkal nyújtottam ki az ujjaimat a papír felé, bizonytalanul végigsimítottam rajta, hogy tényleg igazi-e nem csak az előbbi őrületem utóhatása. Az apró fájdalom élesen kúszott fel a fejembe az ujjam begyétől és a vér elkezdett összegyúlni a körmöm alatt, hogy aztán a csepp tovább dagadjon egészen addig, míg le nem esett a padlószőnyegre. A folyadékot mohón itta be a szövet, akárcsak Ayaka vérét a nappali szőnyege. Komoran megállapítottam, hogy ez a lakás kifejezetten éhezett a szörnyűségekre - de, legalább nem hallucináltam, tettem hozzá pozitívumként. Ám mielőtt beleolvashattam volna az össze csipeszelt lapokba, meghallottam, ahogy Mike a nevemet kiáltotta. Felálltam és bár egy pillanatra megszédültem, a következő várakozásra szánt másodpercekben nem történt semmi. A Micimackó plüss kezében szorongatott mézes csuporra egy torz műanyagtükör volt ráfabrikálva. Felkaptam a csilingelő játékot és gyorsan megnéztem magam benne. Undorodva magamtól dobtam vissza a kiságyba a mackót, majd mit sem törődve már az ilyen apróságokkal, hogy enyhén bevérzett szemek, krétafehér arc - elindultam a zsaruhoz.

- Mit találtál? – kérdeztem, de a hangom eléggé rekedt és gyenge volt. Gyorsan megköszörültem, aztán ismét feltettem a kérdést, sokkal határozottabban. Ha a szellőztető felé intett volna én a saját szememmel leellenőriztem vagy ha elmondta, elgondolkozva felhümmögtem.

- Ezer százalékra veszem, hogy Felton vitte el. Az ilyeneket az ember végszükség esetére tartogatja ennyire biztos helyen… - Aztán észbe kapta felmutattam a mappát. – Én is találtam valamit. – Ledobtam a kisasztalra, aztán leültem a kanapéra, közelebb húztam magamhoz az asztalt és felnyitottam a vastag papírköteget. Különböző számítások voltak feljegyezve benne, nevek, lakcímek, telefonszámok, bankszámlaszámok… Ez a része természetes volt számomra, a legnagyobb megerőltetés nélkül kiigazodtam a keszekuszán feljegyzett adatok között. Hasonló pihent az én szekrényemben is és a telefonomban sem uralkodott nagyobb rend. – Nézzük csak… - motyogtam. – Különböző ügyfeleket tartott számon, szerintem ez az oldal nem érdekes nekünk. Számla, számla, számla… Hmm, pár ropogós infó néhány komolyabb bűnözőről, talán ez kell neked – nyújtottam felé készségesen a lapot, amivel néhány fejest meg tudnának szorongatni. – Aztán… - felemeltem a mappát, hogy jobban rálássak és ebben a pillanatban egy fekete-fehér kép hullott le a földre. Már bennem volt a mozdulat, hogy nyugodtan felveszem és lecsapom az asztalra, de az ujjaim megdermedtek pár centire tőle. Egy elmosódott ultrahangfelvétel szemezett velem. Nem, nem egy… Kettő…

- Ikrek voltak… - jelentettem ki, aztán szünetet tartottam. Felemeltem a két képet, nyeltem egy napot. A szemem sarkából lopva a vörös tócsa felé lestem megint és nem tudtam kiverni a fejemből, hogy ez mind az én hibám volt. Félretoltam a két felvételt.

- Biztos találok valamit – tettem hozzá, szinte magamat bátorítva. Pár perc után meg is jelent az eredménye. – Tessék – böktem rá egy sorra. – A kikötőben itt van az időpont, hogy mikor jön a következő fegyverszállítmánya Feltonnak… Biztos, hogy nem lesz ott az üzlet lebonyolításánál, ahhoz túl óvatos, de talán a mostani elégedettsége miatt felbátorodna és nem maradna az árnyékban ha… - Mike-ra néztem. - Szerinted, ha kicsit beleköpünk a levesükbe Tony is megjelenik?

by **Michael Bodwin** Hétf. Jún. 24, 2013 2:09 pm

Mikor meghallom a hangját végül felkapom rá a tekintetem és összehúzott szemekkel mérem végig sápadt arcát és kissé hunyorgó szemeit.
- Baj van? Mi történt? – kérdezem, hiszen a vak is láthatja, hogy történt valami vele ott a hálószobában, nem kell hozzá zsarunak lenni.
Tudom, hogy az egymás iránti bizalom kialakulása egy hosszabb folyamat, aminek része a mai nap őszintesége is és ami lassan kezd megszilárdulni kettőnk között. Éppen ezért remélem, hogy elmondja, ha valami problémája van, de erőltetni nem erőltetem. Már ez is haladás, ami elértünk.
- Itt volt valami! – mutatok a szellőzőben lévő nyomokra és félreállok, hogy ő is meg tudja nézni. – Igen! Én is erre gondoltam, csak kérdés, hogy mi volt az a valami, amit Ayaka ide rejthetett és amiért valószínűleg az életével fizetett. – tettem hozzá halékan.
érdeklődve néztem a kezében lévő dossziéra. A csaj nem volt hülye! Úgy látszik több helyen is elrejtette a biztosítékot, ami végül is nem segített rajta.
Hagytam, hogy Tibi nézze át, miközben a válla felett én is szemmel követtem a különböző papírokat, mégis csak ő ismerte jobban a lányt, neki talán többet mondanak az odavetett szavak is.
- Nem rossz. – vettem kézbe a felém nyújtott lapokat és olvastam bele. – Páran lehet, hogy sokat fizetnének ezért, de ölni nem hiszem, hogy megérné nekik. – csóváltam meg a fejem, bár soha nem lehet tudni ki, hogyan reagál, ha az egzisztenciáját fenyegetik. Láttam már érdekes dolgokat a pályám során.
Aztán észreveszem Tibi reakcióját és a tekintetem a kis papírokra szegeződik. Tudom mi az, hiszen nálunk is volt otthon már ár ilyen felvétel.
~ Uram Atyám! ~
- Sajnálom. – tettem Tibu vállára a kezem együtt érzően, de tudtam, hogy ezen még sokáig nem lesz túl. Még ha egy ismeretlennel történik ez, akkor is megviseli az embert, nem, hogy a legjobb barátjával.
- Tehát mégis igazam volt. – biccentettem megszemlélve a bejegyzést. – Ayaka bebiztosította magát, csak rossz emberrel húzott ujjat, akit ez nem nagyon érdekelt, ……..ahogy más sem. – mondtam komoran a terhességére gondolva.
Tibu felvetésén elgondolkodtam, hiszen én nem sokat tudtam még a fickóról, csak amit a fiú elmesélt és ebből azért kiderült, hogy nem veszélytelen a fickó és nem riad vissza a kegyetlenségtől sem. Nem! Nem magamat féltettem, csak jó lett volna biztosan elkapni. Talán ha beszélnék King-gel és mi vennénk át az ügyet……..De csak rá kellett néznem Tibu-ra és tudtam, hogy soha nem bocsátaná meg nekem, hogy nem ő intézhette el, főleg ha még ki is csúszna a kezünkből. És azt tudjuk, hogy korrupt zsaruk mindenhol vannak……..
- Talán. – emeltem rá a pillantásom. – Ha azt hiszi, hogy elhárította a veszélyt, talán igen. Van valami terved? Végül is jár nekem pár szabadnap, sokat melóztam mostanában. – engedtem meg egy hamiskás mosolyt, amivel már tisztában lehetett vele, hogy benne vagyok a dologban.
- Meg tudom szerezni a kikötő műhold felvételét, amivel láthatjuk, hol vannak jó búvóhelyek és még talán az őröket is ha szerencsénk lesz. Talán pár C-4-et is tudok szerezni, ha kell. – gondolkoztam hangosan. – Nem szeretném ha azok a fegyverek a városban kötnének ki, ha más összeköthetjük a két dolgot.

by Ajánlott tartalom