Manhattani utcák

-Hoppá, sajnálom!
Attól, ahogy Lily megijed, még ő is frászt kap, és egyszerre elönti a bűntudat, hisz hogy történhetett, hogy nem vette észre szegény nőt a háta mögé lopózni, ő aki hallja a szívverését, és még a konyhából is érezte hajának illatát, mely számára olyan édes, hogy a narancslé erősebb szaga sem tudta elnyomni azt...hmmm...lehet nem erre kellett volna koncentrálni. Viszont, legalább sikeresen tudta leplezni, hogy egy röpke pillanatra, amikor hátrafordult, mennyire tettszett neki a látvány, ahogy a narancssárga, és átázott felső hozzátapadt Lily kebleihez...legalábbis reméli, hogy elég gyorsan félrekapta a tekintetét, és a nő nem vette észre, hogy két szeme úgy gyulladt ki, mint egy karácsonyfa. Hogy kicsit lehűtse magát felkapja a poharat az asztalról - azt, amelyikben a kevesebb van, hisz miatta ömlött ki a tartalmának másik fele - és legalább ezzel lehűti magát, arról nem is beszélve, hogy talán az egészséges dolgok iránt érzett undora most is kisegíti őt, és végre ki tudja űzni az elméjéből azt a rózsaszín ködöt, ami rátelepedett. Igen, csak néhány csepp kell az undorítóan lédús, és rostos löttyből, és máris...
~Francba! Ez finom! Szinte érezni benne a szeretet, és gondoskodás ízét, mintha csak direkt nekem készült volna...hogy rohadna meg az egész világ!!!~
-Csípni is nagyon tud, ha akar ez a vérszomjas fenevad, nem igaz? - Gügyögi a madárkának, és újra megsimogatja annak apró fejét. - Az ufó miatt meg ne aggódj, van egy sanda gyanúm, hogy már teljesítette a küldetését, viszont... - csillan fel a szeme megint, és fordul a nő felé fellelkesülve az ötleten, ami épp most pattant ki a fejéből. - Viszont, ha szeretnél ülni valamin, ami gyorsabban repül, mint egy vacak űrlény, el tudom neked intézni a dolgot.
Hogy hány embert mentett meg? Lássuk csak, hétfőn nem mozdult ki az iskolából, aminek köszönhetően legalább két tucat ember úszta meg a lefejezést, és a sztratoszférában elkövetett ámokfutását leszámítva amúgy elég békés hete volt, szóval...
-Nem tartom az ilyesmit számon - feleli végül szerényen - de most megint kénytelen voltam iskolaigazgatót játszani, szóval nem volt valami nagy szám ez a hét. - Nem kerüli el a figyelmét az egyre szaporodó ásítások hada, és amikor fény derül ennek okára is, egészen megsajnálja a mellette ülő földre szállt angyalt.
-Látom azért nem ellenkeznél két kézzel egy kispárna ellen. Mit szólnál ha... - nem akarja megint felajánlani, hogy elmegy,és hagyja őt aludni, az már az előbb sem tettszett a nőnek a szerencsére - ha rendelnénk egy pizzát, és néznénk valami filmet? Rád fér egy kis pihenés.
A választól függetlenül határozott, megrendíthetetlen mozdulatokkal rendeli meg az ételt telefonon, és legfeljebb annyiban lehet eltántorítani, hogy pizza helyett mondjuk Kínait rendeljen, vagy sült oldalast, bár ez elég fura nasi egy filmhez.
-Egyébként, ma este biztonságban vagy, Inimmával és velem egyszerre senki sem merne ujjat húzni - itt rákacsint a kanárira, aztán pedig a házigazdára mosolyog - szóval, mit nézzünk?

-Hát neki is kell valami fegyver - mosolyogtam Inimmára, aki láthatóan roppantul élvezte, hogy a figyelem középpontjába került, és még simogatják is közben. - Neki a csipkedés, nekem a salátacsipesz, neked meg az emberfeletti erőd, meg... jól tudom, hogy vannak neked... karmaid? - hajoltam hozzá közelebb. Észbe kapva gyorsan arrébb söpörtem a salátacsipeszt. - Ezzel ne foglalkozz, nem paradicsomaprításra akarlak használni, csak kíváncsi vagyok. Tényleg van? Megmutatod?
Ha megmutatta, óvatosan értem hozzájuk, és lenyűgözve húztam végig a lapjukon az ujjamat.
-És hogy működik ez? Élezni is kell időnként? Sidolozni, meg ilyesmik? És hogyan jönnek elő? Mármint olyan, mint amikor megmozdítod a karodat, vagy pislogsz? Vagy valami telekinetikus képességgel?
Miután a karmokvisszahúzódtak, újabb kérdés merült fel bennem, és ezúttal már inkább szánakozó voltam, mint lelkes.
-És nem fájnak, amikor előjönnek? - Még óvatosabban vettem két kezembe az övét, és simogattam meg, ahol a pengék eltűntek. - Szegény Logan. Szegény, szegény Logan. Hozzá lehet ehhez szokni? Enyhébb már, mint eleinte? Mikor is volt az?
Mivel a képességét sokkal érdekesebbnek találtam, mint az enyémet, nagyon érdekelt a válasza. Fogalmam sem volt, mit tettem volna, ha én ébredek fel egy nap ezzel a tehetséggel. Valószínűleg halálra rémültem volna. De nekem szerencsém volt, én csak egy kismadarat kaptam társul.
-Tudom, hogy ezzel nem oldok meg neked semmit, de... kérsz még egy pohárral? Ha gondolod, tehetek bele mézet is, én úgy sokkal jobban szeretem. Kipróbálod? Vagy ha valami másra vágysz, mond csak nyugodtan, összeütöm neked.
Ajánlatára rögtön visszatért a lelkesedésem.
-Mire gondoltál? Motorral jöttél? Mehetünk vele megint? Az olyan jó lenne! Majd aztán filmezhetünk! Kérd úgy a pizzát, hogy estére hozzák ki, és majd úgy időzítünk, hogy addigra visszaérkezzünk, jó? Út közben majd kitaláljuk, mit akarunk nézni. Addig is mit szólsz egy piknikhez? Van innen nem messze egy helyes kis park. Odamotorozhatnánk, eltölthetnénk ott egy kis időt, úgyis olyan kellemes meleg van, aztán hazajövünk filmet nézni, mit szólsz?
Amennyiben nincs ellene kifogása, már össze is pakoltam egy fonott kosárba némi kekszet, szőlőt, szendvicset, narancslevet, az üveg bort, szalvétát és két boros poharat. Utána lecsuktam a kosár fedelét, és egy piros-fehér kockás pokrócot hajtogattam a tetejére.
-Mehetünk?

Mivel Lily épp Logan kezéhez hajol közel, nem láthatja a horrort a férfi arcán, ami akkor rajzolódik ki rá, mikor finom ujjaival megérinti a hatalmas szőrrel borított mancsait. Először minden létező izma megfeszül a testében, majd a gyengéd tapintástól valósággal elolvadnak, ő pedig, szokatlan módon ahelyett, hogy elküldené a fenébe azt, aki ilyesmire kéri, csak felemeli azt a karját, ami messzebb lóg a nőtől, és a madártól is, majd egyenesen előre nyújtja, aztán összeszorítja a fogait, és a karmok szépen lassan megindulnak kifelé. Direkt nem a gyors felbukkanást választja, nem akarja a frászt hozni egyikükre sem, arról nem is beszélve, hogy ezzel a módszerrel összevérezni sem fogja a padlót, igaz számára elég fájdalmas így, de a kezdeti tortóra után ennek sikerül minden jelét elrejtenie magán.
-Egyszer valaki megpróbálta rózsaszínre festeni - feleli kicsit feszülten, hisz jelenleg épp az egyetlen olyan ember tapogatja valószínűtlenül élet karmait, akit a világ minden kincséért sem szeretne bántani velük. - De amúgy nem, nem csorbulnak ki, nem rozsdásodnak, és nem jönnek ki, egyébként pedig, a karmaim velem születtek, csak a fényezés került rá utólag.
Miután elengedi, visszarántja a karmait, majd egy fanyar, de azért őszinte mosolyt még enged a nő felé, aki az imént megkérdezte, hogy fáj-e neki, amikor 3 30 centis acélkarom átvág a kézfején, mégsem lenne képes beszólni neki ezért.
-Nem kellemes - ismeri be, nagyon enyhén fogalmazva - de...
~De, ha valaki bántani akarna téged, egy pillanatig sem haboznék elővenni őket.~
-Lássuk, idén leszek 171, szóval megvannak már...157 éve? Amióta a fém is bennem van, rosszabb lett, de már kezdem megszokni azt is, szóval igen, idővel minden jobb lesz...
~Remélem...~
Aztán Lily annyira felpörög, hogy az egyszerre ijesztő, aranyos, és valami hihetetlenül, elképesztően, kimondhatatlanul vonzó a számára. A kérdésre, hogy motorral jött-e bólogat, és a pizzát is estére rendeli meg. A hirtelen határozottság ami a nőből árad annyira meglepi őt, hogy ha akarna sem lenne képes ellenkezni, úgyhogy mielőtt akár csak felfogná kiböki:
-Rendben! - majd eljut az agyáig mit mondott, és gyorsan hozzáteszi: - de...csak ha Inimma is velük jöhet.
Amíg pislantott egyet, a nő már úgyis összeszedte a kosárkát, úgyhogy kár lenne ellenkezni. Lily-vel az oldalán a motorhoz sétál, ám nem ül fel rá, inkább a nőt segíti az ülés elejéhez.
-Azt mondtad, közel van, nem igaz? Nos, ma nincs nagy forgalom, szóval, mit szólnál, ha te ülnél elől? Ne aggódj, fogni fogom a kormányt végig. - Most rajta a sor, hogy határozott legyen. Ellentmondást nem tűrve ül a nő mögé, aztán pedig mellkasa szorosan a nő hátához simul, miközben két izmos karja Lily karjai mentén nyúl a kormány két széléhez. Óvatosan ad gázt, és hajt ki az útra, ám a forgalmat nélkülöző részeken tényleg engedi a nőnek, hogy ő kanyarodjon - ügyelve azért arra, hogy ne boruljanak fel. - és azt is hagyja neki, hogy ő adjon gázt.
-Ne félj, vigyázok rád - súgja a nő fülébe még indulás előtt. - Tudom, hogy meg tudod csinálni.

Ahogy kiértünk a motorhoz, és a kosarat sikeresen rögzítettem, vártam, hogy Logan felüljön, és én is felpattanhassak, de furcsa módon, előbb engem ültetett fel, ráadásul előre.
-Ez büntetés azért, mert elő kellett venned a karmaidat? - néztem rá rettegve. - Nagyon sajnálom, hidd el, meggondolatlan voltam, akkor még nem jutott eszembe, hogy ez fáj neked, pedig teljesen nyilvánvaló. De ne tedd ezt velem. Én meg tudok halni, és ha csak a vezetési képességeimen múlik, meg is fogok.
Ő azonban ellentmondást nem tűrőn elhelyezkedett mögöttem, és bár megnyugtató volt, hogy szinte minden oldalról körülvett erős, izmos teste, és még a kormányt is fogta velem, azért mégiscsak én voltam elől.
-Jesszusom, jesszusom, ne csináld ezt, ne csináld! - pánikoltam, ahogy elindította a motort.
Ahogy elindultunk, ijedten sikkantottam fel.
-Úristen, el ne engedj, az ég szerelmére! Ugye rendesen fogsz? Ugye nem engedsz el ugye nem? Ugye... ugye... Juuuuuuuuuuuujj! Ez nagyon jó! Juuuuuuuuujj!
Hamar ráéreztem a száguldás ízére - megint. Bár lényegében Logan vezetett, azért így egészen más volt, mint a múltkor, és bár a félelmem is nagyobb volt az előzőhöz képest, a lelkes izgatottságom is.
-Most én, most! Én hadd kanyarodjak!... Nem mégsem! Nem megy, kapj el! Juuuuujj, de jóóóóó...
Sajnos a park tényleg nagyon közel volt. Mármint nem sajnos, már alig vártam a pikniket, de ugyanakkor annyira élveztem a motorozást, hogy legszívesebben le sem szálltam volna a nyeregből, egész nap csak köröztem volna a városban.
-Tudod, azt hiszem, egy kicsit jobban megértem már azokat a filmeket, amiben a főhős felpattan egy Harley-ra, és nekivág az országútnak - jelentettem ki, miközben leterítettem a pokrócot egy sűrű lombú fa alá, amelynek hosszú ágain kicsiny, fehér szirmú virágok nőttek, majd előpakoltam a magunkkal hozott nasit.
Mindkettőnknek öntöttem a borból, aztán magasra emeltem a poharamat koccintásra.
-Igyunk a száguldásra. Általában nem szeretem, de ez... ez valami isteni!
A bort mézzel, almával, naranccsal és fahéjjal ízesítették. Édes, gyümölcsös íze nagyon is illet a fölénk magasodó fa virágjának édeskés illatához, amire talán még jobban felhívták a figyelmet az időnként közénk hulló apró fehér szirmok.
-Azért örültem, hogy ott voltál mögöttem - vallottam be, miután ittam a finom frissítőből. - És mostmár egészen biztosra veszem, hogy kiváló tanár vagy. A diákjaid biztos nagyon szeretnek téged. Milyen korosztályt tanítasz? És elmondod végre, hogy pontosan mit?

-Még mindig úgy gondolod, hogy büntetni akartalak? - kérdi mosolyogva, mikor a fémtáltos elhallgatott már alattuk, mert megtalálták a helyüket a parkolóban. Először ő száll le a motorról, lesegíti az újdonsült versenyőz, aztán kezeivel két oldalról közrefogja a nő sisakját, és úgy húzza le a fejéről, így felfedve maga előtt Lily ragyogó arcát, melyet koronaékszerként díszít az a csillogó szempár, melyet órákig is el tudna nézni.
-Szerintem te született motoros vagy - dicséri meg, aztán lekapja a kosárkát a járgányról, másik kezét pedig a nő felé nyújtja, hogy az belekarolhasson, ha esetleg szeretne, mert....mondjuk elgémberedtek a lábai a halálfélelemtől, vagy tart a földrengéstől, vagy ilyesmi.
-Én már csináltam párszor - feleli, és ő is segít a pokróc leterítésében, a hadi állomány mustrálását viszont a hölgyre hagyja, és inkább csak lehuppan. - Az az igazi szabadság. Ha egyszer kedvet kapnál hozzá, hogy összepakolj, és lelépj innen, feltétlenül szólj.
~Hmmm....egészen el tudnám képzelni bőrcuccban, kicsit furcsa lenne az ő aranyos arcával, de ugyanakkor....ó te jó ég!~
-A száguldásra - koccint Lily-vel, majd emberfeletti önuralmat gyakorolva lassan, finoman issza ki a poharát, megízlelve a bort mielőtt lenyelné. - Nem rossz, de ha le akarsz itatni, szükséged lesz még néhány ezer pohárra ebből.
A szőke szépségre kacsint, kinek puszta jelenléte árnyékba szorítja az egyébként festői szépségű tájat, amiből Logan így észre sem vesz semmit, hiába pompázik neki a sok virág ezernyi színben, őt csak az előtte ülő, borozgató tünemény látványa tudja lekötni, mondjuk az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy a virágok már az előtt sem nyűgözték le őt, hogy összetalálkozott vele.
-Tényleg testnevelés - kezd hozzá a magyarázathoz mosolyogva, arra pedig, hogy a diákok mennyire szeretik őt inkább nem mond semmit, bár szívmelengető érzés, hogy a nő mondandója igazán azt jelenti, hogy az, aki kedveli őt. Arra pedig már végképp nem pazarol szót, hogy neki is jól esett így motorozni....nagyon is... - De mivel rengeteg diákunk csak most tanulja, hogy hogyan kell nem két lábon járó lángoló tűzijátékraktárként viselkedni, ezért a kidobós játék például egy cseppet máshogy néz ki. És persze én tartom az önvédelmi órákat is.
A sokadik sziromnál, melyet már szinte úgy söpör arrébb a levegőben a pohara közeléből, hogy oda sem néz felpattan, majd kiugrasztja egyik karmát, és egy suhintással lenyesi az egyik nagy fehér virágot. Ez után visszaül a helyére, Lily-vel szemben, zsákmányát pedig átnyújtja neki.
-Tessék, neked jobban áll, mint nekem. - Ha engedi, akkor a hajába tűzi, de ha akár csak egy kicsit is ellenkezik, inkább csak a kezébe adja a virágot. - Miért érdekel ennyire a Xavier? Unod a városi könyvtárat, és inkább az iskoláét szeretnéd igazgatni?

Logan karjába ölelve mentem előre a kiszemelt fa alá. Kifejezetten kellemes volt így bandukolni az új, nagy darab barátomba karolva, kezünkben a finomságokkal teli kosárral, miközben Inimma vidáman csipogott körülöttünk.
-Feltétlenül - mosolyogtam rá. - Jó tanító bácsihoz illően megtanítanál arra is, hogy azt hogy kell csinálni, igaz?
Örültem, hogy neki is ízlett a bor, bár a megjegyzését, csak másodszor elismételve magamban értettem meg. Hát persze, a regeneráló képessége nyilván a részegséget is megakadályozza, ezért aztán talán azt sem tudja, milyen az a borgőzös bódulat. Aztán ki tudja! Lehet, hogy már ivott meg egy ültő helyében több ezer pohár bort.
-Ne félj, nem akarlak leitatni - mondtam kicsit talán mentegetőzve. - Nem azért hoztam a bort, van narancslé is a kosárban. Szeretnél inkább azt inni?
A poharamba már több virágszirom is esett, de nem zavart, csak gyorsan kihalásztam, és elpöcköltem. Persze gondoltam, hogy a hajam is teli lehet velük, de az még ennyire sem zavart. Kifejezetten hangulatosnak és szépnek találtam őket, ahogy itt-ott felbukkantak a pokrócon, közöttünk, a kosáron, csak azért szedtem ki a poharamból, mert megenni azért mégsem akartam.
-Ó, érdekesen hangzik. Legalábbis érdekesebben, mint azok a testnevelés órák, amikre nekem kellett járnom. Mi csak futkároztunk körbe, és a kidobós is sima, felfújhatós labdával ment. Bár az én képességem ebben a játékban nem igazán változtathatott volna semmin egyébként sem, legfeljebb Inimmát vagdoshattam volna oda a többiekhez. De olyat sosem tennék - nyugtattam meg a gyanakodva felém pislogó kanárit, játékosan megpaskolva a csőrét az ujjbegyemmel.
Logan gesztusa a virággal nagyon jól esett. Hagytam, hogy a virágot a hajamba tűzze, miután elképedve néztem, ahogy azokat a rettegett karmait olyasmi ártatlan, kedves dologra használja, mint egy virágokkal díszített gallyacska levágása.
-Köszönöm - tapogattam meg új hajékemet. - Ó, nem azért kérdeztem, csak érdekelt. Nem sokat tudok arról az iskoláról, és kíváncsi voltam, hogy hogy működik. Tényleg mi történik egy önvédelmi órán? Verekedni tanulnak? Mármint gondolom, itt is használniuk kell a képességüket, de ha valakinek például olyan a képessége, mint nekem, vagy egyéb, nem kimondottan harcászati? Ő hogy tud haladni?
A park egyik másik fája alatt két fiatal nő álldogált. Eddig kart karba öltve sétáltak, de aztán megakadt a szemük Loganen, és most őt bámulták vihorászva, kebleiket közelebb igazgatva a ruhakivágásaikhoz.
-Azt hiszem, rajongóid vannak - biccentettem diszkréten feléjük, akik, ha Logan is arra nézett, csak még jobban vihogtak, és csábosan integettek neki. - Tudod, biztosra veszem, hogy elég népszerű vagy a hölgyek körében. Nyugodtan odamehetsz hozzájuk - kacsintottam rá bátorítóan -, majd én itt megvárlak, vagy találkozunk később. Nem haragszom. Tényleg. Lehet, hogy titokban szerelmesek beléd. Nagyon érdeklődnek, úgyhogy más nem lehet. Ismerősök?

-Nyugi - nevet fel, ahogy a mentegetőző Lily láttán elképzeli maga előtt azt, ahogy az aranyos teremtés ájulásig itatja őt, majd ördögien vigyorogva a pokrócba csavarja őt, a vállára kapja, és hazaviszi, hogy ott tartsa őt fogva mindörökre.
~Bárcsak...~
-Nekem ez teljesen jó lesz, csak gondoltam szólok, hogy te vigyázz magadra, mert mellettem az emberek hajlamosak túlzásba esni, amikor látják, hogy úgy iszom bármit, mintha víz lenne, és ha fejre állsz itt nekem, akkor ki vezet majd hazáig?
Ahogy Lily leírja, milyen a saját testnevelés órájuk, egy pillanatra elgondolkodik, hogy vajon bevallja-e, igazándiból náluk is ilyesmi lenne a cél, és amikor néha összejön egy ilyen unalmas óra, az hatalmas sikernek számít, annak ellenére, hogy ilyenkor a diákok diákok méltatlankodástól hangos az épület.
-Akad olyan óra is igen, de az nem kötelező, a legtöbb gyakorlatnak igazából az a célja, hogy minél gyorsabban megtanulja mindenki használni a képességét úgy, hogy nyugodtan emberek közé mehessen. - A kismadárra sandít majd visszanéz Lily gyönyörű szemeibe. - Neked rengeteg lyukasórád lett volna.
A rajongók említésére nyomban hátrafordul, ökölbe szorított kézzel, arra számítva, hogy minimum egy hadseregnyi fegyveres áll mögötte, olyan pólót viselve, amin az ő áthúzott feje szerepel, és épp egy Logan Pinata-t ütlegelnek gyakorlásképpen, ám mielőtt kiengedhetné a karmait is, neki is feltűnik a két lány. Csak futólag veszi őket szemügyre...semmi fegyver, nincsenek szarvak, csak ketten vannak....elvileg nincs veszély.
-Kétlem, hogy ismerem őket - feleli egykedvűen - de nincs az az isten, hogy magára hagyjam a legnagyobb rajongómat - folytatja sejtelmesen halkan, és közelebb hajol, aztán megsimogatja Inimma fejét - és te is jobb beszélgetőpartnernek tűnsz, ráadásul van borod is, úgyhogy inkább maradok.
Megsimogatja az ő fejét is, pont mint az előbb a madárkáét, igaz őt egy picit hosszabban, de tényleg csak egy picit.
~Jól áll neki ez a virág...~
-Egyébként is, miért sürgetsz ennyire a becsajozásban? Csak nem páros randit szeretnél velünk, és az új pasiddal?

-Ó, ritkán szoktam alkoholt inni, úgyhogy nem hiszem, hogy baj lenne - legyintettem. - Ezt az üveg bort is csak különleges alkalomra tartogattam, egyedül aztán végképp soha nem iszom. Úgyhogy nem hinném, hogy most túlzásba vinném.
A lyukasóráimat említve kétkedve csóváltam a fejemet a kis szárnyasra sandítva.
-Nekem lehet, de Inimmának roppant zsúfolt órarendje lett volna.
A kanári durcás csiviteléssel röppent Logan térdére, és tüntetően hátat fordított nekem.
-Hé, azt hiszed nem tudom, hova tűnik mindig az utolsó keksz darab? - böktem meg finoman, de úgy tűnt egyenlőre rám sem hajlandó nézni, és átmenetileg gazdát váltott.
A lányokat Logan éppen hogy szemügyre vette, és több figyelmet nem is szentelt nekik, pedig ők elég egyértelmű jeleket küldtek, hogy nagyon is díjaznák, ha odamenne hozzájuk ez a vonzó férfi. De ha egyszer nem ismeri őket! Minket azonban Inimmával, mintha már évek óta ismert volna, legalábbis olyan természetességgel cirógatott, mintha... nem is tudom... a bátyám lett volna.
-Ezt örömmel hallom - mosolyogtam rá a hatalmas kéz alól rápislogva. - Én is nagyon jól érzem magam veled. Tudod, én egyke gyerek vagyok, de jó lett volna, ha van egy ilyen tesóm, mint te. Akivel ilyen jól el tudok lenni, aki megvéd, ha kell... és aki szabálytalan vezetésre csábít - tettem hozzá nevetve. - Tényleg neked van családod? Tudom, hogy halhatatlan vagy, de talán öröklődött és akkor talán a szüleid, vagy csak egyikőjük még él. Esetleg egy testvér? Biztosan ők is olyan kedvesek, mint te. Ha élnek még, szívesen találkoznék velük.
Feltételezésére, hogy miért ajánlottam fel neki, hogy akár oda is mehet, meglepetten ráncoltam a homlokomat.
-Miből gondolod, hogy van pasim? Elég régóta egyedül vagyok. Meg egyébként sem sürgetlek, csak gondoltam, hátha van hozzá kedved. Akkor nem akartam volna, hogy csak miattam fogd vissza magad. De ezek szerint itt maradsz velem. Ha nem gond, ennek örülök.
Telt-múlt az idő, a nap lassan eltűnt, de Logannel az órák gyorsan szálltak.
-Tudod, meg kell, hogy mondjam, amikor először láttalak - a tévében -, nem egészen ilyennek képzeltelek. A hírekben inkább... félelmetes voltál. Olyan nagy és agresszív, de most hogy kicsit jobban megismertelek, nem is vagy te olyan vérszomjas, mint amilyennek megpróbáltak beállítani.
Már a harmadik pohár boromat ittam, és lassan kezdtem megérteni ,miről beszélt Logan: ő tényleg mintha csak vizet ivott volna.
-Azt hiszem, nem kéne több bort innom - néztem az apadó üvegre, és a következő korty helyett, inkább a szőlőt kezdtem majszolni. - Inkább megmaradnék józannak. Tényleg! Mennyi az idő? Nehogy lekéssük a pizzát!

-Szóval ez egy különleges alkalom? - Kérdi, fülig érő szájjal, aztán finoman, tényleg finoman megpaskolja a nő vállát, ha jól sejti, és emiatt megint pirulni kezd az a csókolni való arca. - Nyugi, tudom, hogy nem úgy értetted húgi.
Mosolyog, mikor kimondja ezeket a szavakat, annak ellenére, hogy majd belepusztul, főleg az utolsónál. Összeszorított fogakkal tűrte azt is, mikor a nő közölte, hogy olyan ő, mint egy nagy testvér, annak ellenére, hogy a "tesóm" szónál szinte érezte, hogy a a Halley üstökös csapódik a tarkójának, és a lángoló jég befedi egész testét.
~Gyere csak Inimma, legalább mi pasik tartsunk össze. Fogadjunk veled is kitolt már egy cuki kolibri igaz? Hát igen, ilyenek ezek a nők...~
Egy darabka szőlőt ujjai közé fog, és odatartja a térdén tanyázó sárga haramiának, hogy ő se maradjon ki a lakomából, bár ahogy ismeri, ez a madár nem az a fajta, aki elől el lehet zárni bármit is, aminek jobb íze van egy templomi ostyánál, s minden bizonnyal még azt is kilopná a pap kezéből, ha anyu engedné neki.
-Tudod, kétlem, hogy a szüleid örültek volna egy ilyen fiúnak...
~Még akkor is, ha nem akarnék olyasmit művelni a lányukkal, aki ebben a helyzetben a húgom lenne...~
-A bátyámat pedig főleg nem szeretnéd a családodban tudni...
Mintha nem lenne már így is elég komor a hangulata, most szóba kellett hozni azt a vadállatot is...többet viszont nem árul el róla, csupán annyit, hogy vele nem akar találkozni, nagyon nem. Rohadtul nem!
-Nem kimondottan kedves fickó...de inkább ne beszéljünk róla.
Hihetetlen módon neki egész könnyen sikerül megfeledkeznie a témáról, igaz ebben nagy segítségére van az is, hogy a következő kérdésére adott választ visszafojtott lélegzettel hallgatja, aztán pedig megértően bólogat.
-Senki? Hát ezt szomorúan hallom, pedig azt hittem egy ilyen kedves és szép lányt ezrével ostromolják az Adoniszok hordái. Szomorú, hogy a férfitársaimnak ennyire nincs ízlése...
~IGEN!!!!!!!!!!!!~
-Nos, ott az volt a dolgom, hogy félelmetes legyek - vallja be, szerényen - Magneto sajnos meg sem próbált epertortával kínálni, pedig tudhatná, hogy az a gyengém.
Személy szerint neki nem tűnik úgy, hogy nagyon hatna Lily-re a bor, bár az igaz, hogy nagyon mosolyog, és az arca is elég piros, amikor mosolyog, akkor pedig szinte hallja, hogy a szeme alatti kis gödröcskék is felnevetnek. Szegy tényleg aludhatott sokat az elmúlt egy hétben.
-Hoppá... - kap telefonjához, aztán gyorsan vissza is csúsztatja azt a zsebébe. - Van 10 percünk hazaérni, úgyhogy nagyon bele kell taposnunk, ha azt akarjuk, hogy még meleg legyen. - A végére sejtelmesen halkká válik a hangja, és még egy csibész vigyor is társul ehhez. - Ugye nem baj?
Ezúttal ő ül előre, az enyhén becsípett Lily-t inkább nem tenné most ki a sebességnek, amit még Inimma is sokallna. Beletapos a gázba, de tényleg! Mire visszaérnek a barátságos kis kuckóhoz, még idejük is marad megvárni a futárt, aki bármilyen elvetemült motoros is, ma csak a második legrosszabb ámokfutó lehet.
-Láttam, hogy megvan neked DVD-n az Értelem és érzelem, mi lenne, ha azt néznénk meg...persze csak ha nincs nagyon herótod a kosztümös filmektől...

-Persze, hogy különleges alkalom - bólintottam komolyan. - Hiszen egy kedves barátommal piknikezek. Máris különlegesebb, mint egyedül iszogatni. - A folytatásra pedig egészen tanácstalan lettem. - Én teljesen nyugodt vagyok. Hogy nem értettem? Hogy... hogy kellet volna értenem?
Mivel a családjáról láthatóan nem akart beszélni, és a bátyjával sem volt valami jó a kapcsolata, inkább nem feszegettem tovább a témát. Eszemben sem volt ezt a békés, remek hangulatot kellemetlenségek felhánytorgatásával elrontani.
-Áh, ne okold a férfiakat - hárítottam. - Kedves, amit mondasz, de azért nem vagyok én egy főnyeremény, ahogy te próbálsz beállítani. Megvannak a hibáim, és hát nehéz olyan férfit találni, akivel ugyanazt akarjuk. Ezért is nem sikerültek az eddigi kapcsolataim... és ezért nem is keresek mást már egy ideje. Komoly kapcsolatra vágyom, nem csak szórakozásra, de mint arra te is biztos rájöttél már... nem vagyok éppenséggel valami... hát... mondhatni, elég balek vagyok. Ők meg... nem mondom, hogy nem szerettek viszont... de csak amíg... - Megvontam a vállamat, hogy Logan ne érezze, úgy hogy most rosszul kéne emiatt éreznie magát. Elég ha ezek az emlékek nekem fájtak, elvégre nekem kellett (volna) tanulnom belőlük. - Hülye voltam, tudom. Azért is jó most egy kicsit egyedül. Amíg senki sem hazudik nekem, biztos hogy nem fogok elhinni egyetlen hazugságot sem. De persze nem szándékozom egyedül leélni az életemet. Gondolom, türelmesnek kell lennem. Egyszer csak találok valakit, aki tényleg szeret, és nem csak az első együtt töltött éjszakáig.
Miután elrepült a délután, máris késésben voltunk. Boldogan engedtem át a vezetés örömét Logannek, mert bár nagyon élveztem idefele jövet, azért nem akartam kísérteni a sorsot. Vezessen csak ő, az biztosabb.
Mikor hazaértünk, pár perc múlva, már csöngettek is, hogy meghozzák a finom csirkés, kukoricás, extra sajtos pizzát plusz mozarella feltéttel. Logannek megmutattam, hol tartom a filmeket, hogy tudjon addig válogatni, amíg én felvágtam a ,,nasit". Visszatérve, ahogy meghallottam a furcsa filmválasztást, felvont szemöldökkel tettem le a dohányzóasztalra a pizzát a dobozában és a maradék narancslevet a kancsójában a poharaink mellé.
-Az ilyen filmeket a férfiak nem szokták utálni? - kérdeztem meglepetten. - De egyébként most nincs is nagyon hangulatom hozzá. Viccelsz? Ilyen motorozás után? Mit szólsz a Hét mesterlövészhez? Szereted a westernt? Utána majd elmondhatnád, hogy tényleg olyan volt-e a vadnyugat, ahogy a filmekben mutatják!
Bármelyik filmre esett is a választás, befészkeltem magam a kanapén egy fehér pamut pléd alá, aminek a másik végét felé nyújtottam, ha leült mellém.
-Kezd lehűlni a levegő. Sajnos ez egy elég hűvös kis lakás.
Az ég már sötét kék volt, odakint felkapcsolták már a közvilágítást is, én pedig egy újabb hatalmasat ásítottam anélkül, hogy akár csak remélhettem volna, hogy ezen az éjszakán talán végre rendesen kialhatom magam. Ha véget ér a film, ha Logan elmegy, már biztos nem lesz megint semmi, amivel leköthettem volna magamat, hogy ne gondoljak a múlt hétre.

~Oké, most már biztos vagyok benne, hogy ez a csaj a büntetés mindenért, amit valaha elkövettem a nők ellen életem 170 éve alatt, onnantól kezdve, hogy pici baba koromban szerettem harapni, egészen odáig hogy....nagy koromban is harapok... De most komolyan, először jön itt nekem azzal, hogy á, csak idealizálom, nem tökéletes ő, aztán meg hazaérünk, és benyögi nekem ezt: "Most nincs hangulatom egy kosztümös drámához, nézzük inkább a Hét mesterlövészt."
-Hozzám jössz feleségül? - Kérdi meghatódva, fátyolosodó tekintettel, ám mielőtt még Lily felelhetne a lánykérésre, gyorsan felnevet. - Úgy értem, rendben, ha szeretnéd, felőlem nézhetjük azt is.
Letelepedik a kanapéra ő is, a pléd alá, és valahogy nem bánja, hogy egy takaró alá kerülnek...hideg van, muszáj.
-Tudod, manapság sem annyira más minden, mint akkoriban sajnos...
Emberemlékezet óta nem fordult elő vele, hogy nyugodton tudott végignézni egy filmet, így most igyekszik minden percét kiélvezni, miközben nem kíméli a finom pizzát sem, ami rohamosan fogy. Ha esetleg közben Lily mégis elálmosodna a filmen, és a kanapé karfája helyett az ő vállát használná párnának, az ellen sem ellenkezik egy percig sem, inkább csak pöcköl egy darab kukoricát Inimma-nak, majd mutatóujját a szája elé tartja.
-Psszt.
Mikor a film véget ér nagyon óvatosan az ölébe veszi a nőt, és felkel a kanapéról, majd álltában a madárka felé fordul.
-Merre van az ágy? - Kérdi suttogva a csöppnyi házigazdát, de aztán ha kell segítség nélkül is kitalálja, hova kell szállítania az alvó szépséget, kit aztán a pihe puha ágyra fektet, majd nagyon óvatosan be is takargatja, nehogy fázzon szegény. A mozdulatsor legnehezebb része természetesen az, hogy a kezét is ki kell szabadítania Lily feje alól, lehetőleg anélkül, hogy őt felébresztené közben, úgyhogy nagyon nagyon lassan tud csak haladni, és minden alkalommal megáll, amikor akár csak gyorsabban veszi a levegőt szegény nő.
~Jól van, eddig jól csinálod, ellen tudok állni a kísértésnek!~
És tényleg, ha sikerül kihúznia a kezét, már nagyon büszke magára, olyannyira, hogy még utoljára lehajol, megigazítja a takarót, aztán vet még egy utolsó pillantást az álmában még békésebbnek tűnő nőre. Hatalmas kezével, mely keményebb még az acélnál is, finoman végigsimít Lily arcán, kisöpörve egy apró tincset onnan, aztán közelebb hajol, és egy nagyon apró jó éjt puszit lehel a nő homlokára, magának sem vallja be, hogy eredetileg máshova szerette volna, és fájó szívvel bár, de az utolsó pillanatban sikerült meggondolnia magát.
-Szép álmokat. - Suttogja, ám lehet, hogy nem elég halkan, erre ugyanis Lily keze megmozdul, és ujjait szorosan Logan csuklója köré fonja, aztán az arca elé húzza a zsákmányt, hogy a férfi vastag karja egy második takaróként terüljön rá.
~Mi a....na jóóó...megvárom amíg elalszik, és aztán...~
Ám a nő álmában sem enged szorításából, ha pedig Rozsomák megpróbálja kihúzni a kezét, olyan szívbemarkolóan kezd nyögni, hogy nincs szíve folytatni szökési kísérletét, és mindig inkább elhalasztja még egy fél órával. Mivel így állni nagyon kényelmetlen, idővel befekszik Lily mögé az ágyra - szigorúan a takaró fölé! - aztán ahogy telek az órák hátulról még át is karolja őt, mielőtt még elnyomná az álom. A mosolygást még álmában sem hagyja abba, s olyan mélyen alszik, hogy reggel biztosan Lily kel majd fel elsőnek, hacsak nem alszik délután négyig...

Már épp kerekedett el a szemem a hirtelen kérdésre, hiszen miért is akart volna Logan feleségül venni, amikor pontosította mondanivalóját, arra, hogy nézhetjük a Hét mesterlövészt.
~Biztos valami furcsa szleng."
-Azért manapság már nem rabolnak ki postakocsikat... meg nincsenek is postakocsik. Tényleg te voltál cowboy? Vagy ültél olyan postakocsin, amit kiraboltak? És mentél be úgy kocsmába, hogy amikor belökted a lengőajtót, mindenki feléd nézett, de te csak higgadt, hűvös léptekkel vágtál át a nyikorgó deszkapadlón egyenesen a söntéshez, ahol csak intened kellett, és a csapos rögtön tudta, mit rendelsz, ahogy a többiek is, hogy ki vagy, és...
Felnevettem, és megráztam a fejemet.
-Bocsánat. Inkább a filmet nézzük... de nem tehetek róla, te is olyan érdekes és izgalmas vagy, mint egy western.
A film még alig tartott a felénél, még éppen hogy túl voltak Calvera első támadásán a mesterlövészek, amikor már éreztem, hogy a szemhéjaim egyre nehezednek. Ez meglepett, mert eddig is álmos voltam, persze de az a pár óra alvás mindig komoly rákészüléssel sikeredett az utóbbi napokban, sosem ennyire természetesen, hogy egyre fáradtabb vagyok, és végül megadom magam.
A fejem oldalra dőlt, én pedig a puha, meleg pléd alatt még egyszer megpróbáltam kitalálni, hogy a fejem vajon a kanapén támlájának vagy Logan vállának dőlt, de már nem volt erőm kinyitni a szemem ellenőrizni. Igaz, a férfi illata nagyon felerősödött, és bár a hajamtól nem éreztem, hogy emberi bőr, vagy vászonhuzat van-e az arcom alatt, de azt éreztem, hogy gömbölyded, kemény belsejű dolog, tehát, lehet, hogy...
Megint a könyvtárban voltam. Lángokban állt és én hiába kerestem a kijáratot, nem találtam sehol. Körülöttem emberek rohangáltak, és mindegyikük súlyosan sérült volt, sokan közülük alig vonszolták magukat. A földön Logant láttam, ahogy egy kislányra próbálja visszavarrni a leszakadt lábát. A kezemben kicsiny, meleg, nedves valamit éreztem. Innima vérben úszó testét szorongattam. Szegény kismadár csupán néha mozdította meg erőtlenül a szárnyait. Ekkor egy gépfegyvert szorongató maszkos férfi lépett elém, aki legalább három méteres volt, és miközben nevetett egyre csak lőtt rám, én pedig futottam előle, és közben szorongattam Inimma egyre hűvösebb testét, de a fegyveres sarokba szorított, és rám szegezte a fegyverét, és...
Sikoltva ébredtem. Az ágyamban voltam, és noha nem tudtam, hogy kerültem oda, legalább biztos lehettem benne, hogy nem a könyvtárban voltam. Nem volt ott fegyveres, nem voltak sérült emberek, nem voltak lángok, Inimma is békésen szunyókált az éjjeli szekrényen, Logan sem megcsonkult kislányokat rakott össze, hanem mellettem feküdt az ágyban..
Hogy micsoda???
-Logan, te hogy... - hebegtem zaklatottan. - Hogy kerülsz... hogy...
A továbbiakban már nem nagyon érdekelt, hogyan került oda mellém. Csak hogy ott volt mellettem, hogy nem voltam egyedül, hogy nem kellett félnem, és hogy ott volt velem egy jó barát, akinek jó széles, izmos mellkasa volt, amin kisírhattam magam. Elmondhatatlanul örültem neki, amiért ott maradt éjszakára, nem hagyott magamra. Azt is remélhettem, hogy ha sikerült lecsillapodnom, talán még vissza is tudok aludni. Azzal a tudattal, hogy ott van mellettem, biztos nyugodtabban átvészelem, ami az éjszakából megmaradt, és holnap végre kipihenten ébredhetek.
De egyenlőre még a zokogáson kellett túlesnem. És egyenlőre nem voltam képes mást csinálni, mint sírni, reszketni, és rettegni, hogy mindez talán nem álom volt, hiszen ha egy szörnyűség megtörténhet, megtörténhet még egy.
-Sajnálom, hogy felébresztettelek - hüppögtem, amikor már sikerült úgy-ahogy megnyugodnom. - Csak az a múlt heti eset... annyi embernek eshetett volna baja... és olyan kegyetlenek voltak a betörők... és ez az álom... annyira félelmetes volt... Olyan jó, hogy itt maradtál. Nem baj, ha... tudsz maradni reggelig? Nem akarok.. nem tudnék most egyedül lenni... ha nem gond, csak egy kicsit még hadd... csak egy kicsit, aztán békén hagylak...
Ha nincs ellenére, még hozzábújtam, hogy legyen kibe kapaszkodnom, hogy érezzem, hogy nem vagyok egyedül, és nyugodt lehessek, mielőtt ismét elnyomott volna az álom, fejemet Logan mellkasára hajtva, ujjaimmal görcsösen kapaszkodva Logan erős karjaiba.

~Nem, ma már csak repülőket térítenek el, meg vonatokat tömnek meg terroristákkal, éljen a békés jövő!~
-Voltam, olyan postakocsin viszont sosem ültem amit kiraboltak - feleli sejtelmesen mosolyogva - csak egy olyanon, amit megpróbáltak.
Lelki szemei előtt megelevenedik a jelenet, ahogy a rablók letessékelik a kocsi utasait egyenként, majd az értékeiket követelik, meg azt, hogy az a két részeg bunkó hagyja végre abba az éneklést akik az ülés biztonságát hátrahagyva jobb híján egymásnak dülöngélnek. Akkoriban még egy csapat voltak Vic-el, és épp egy jól fizető meló végeztével - marhákat kellett őrizni, és áthajtani a fél államon - teli zsebbel, és alkohollal jól felszerelkezve tartottak egy nagyobb város felé, hogy elverjék minden vagyonuk, és persze megfürödjenek, akkor ugyanis úgy bűzlöttek, hogy eldorádó minden aranyáért sem lett volna hajlandó szóba állni velük egyetlen olyan örömlány sem, akinek még megvan az orra. Mire eléggé kijózanodott ahhoz, hogy komolyan tudja venni a helyzetet, addigra Victor megkínálta a rablókat is azzal a zöld löttyel, amit literszám vedeltek, majd kihívta a párost egy orosz rulett párbajra. 3:2-re végül is az útonállók nyertek...
-Isten áldja a hülyéket *hukk* és izé...nyugodjanak békében!
-Te...hova lett a kocsi?
-Hmm? Ó ß@$$#@\|Ä&! Ezek itt hagytak minket!!!

-...illetve...csak félúton utaztam vele, a másik felét gyalog voltunk kénytelenek megtenni.
Hogy a nő lássa egyáltalán nem zavarja őt állandó szűnni nem akaró érdeklődése - ami számára is meglepő, de ez van - elmesél neki egy másik történetet, egy másik postakocsiról, ami szintén tényleg megtörtént, csak egy hangyányit hősiesebben viselkedtek aznap...
-...a többi utas sokáig hüledezett, mekkora mázlista vagyok, hogy annyi golyó közül egy sem talált el. Na igen, akkor is olyan mocskos volt az ingem, hogy egy kis vér és lőpor meg sem látszott rajta...

Az éjszaka számára egész kellemesen telik, onnantól kezdve, hogy már nem próbál meg szabadulni Lily csapdájából, és inkább csak alszik. Álmában újra visszaköszönnek szülőházának falai, pont úgy, ahogy hagyták őket, nem pedig elhagyott romhalmazként, ahogy csak sejti, hogy az lehet a helyzet a valóságban. Mielőtt még nagyon belemerülhetne azonban Lily szavaira ébred, s rémült hangja már elég neki, hogy két szeme azonnal felpattanjon. Már épp magyarázkodni kezdene, hogy miért ölelgeti, ám mielőtt akár egy hang elhagyhatná a torkát, szegény már hozzá is bújik, olyan szorosan, hogy minden erejét latba vetne sem lenne képes leszedni magáról, ha akarná sem.
-Nincs semmi baj - suttogja, gyakorlatilag reflexből, aztán a döbbenet hatására eddig mozdulatlan karjaival átöleli szíve hölgyét. - Most már nincs mitől félned, rács mögé juttattuk őket - suttogja tovább, mintha csak egy esti mesét mondana fel, és közben megcirógatja a rémült nő fejét. - Persze, itt maradok, és vigyázok rád, amíg csak szeretnéd...viszont, akkor kaphatok én is takarót?
Ebben a testhelyzetben már nem túl nehéz magát is betakarni, aztán, amikor ezzel végez ha lehet még szorosabban magához öleli a reszkető nőt, mintha attól tartana, hogy valaki álmában akarná elragadni tőle, azt pedig ő nem fogja hagyni senkinek! Lily fejének simogatásával viszont sokáig még álmában sem áll le, és újra is kezdi, valahányszor megmozdul alvótársa, vagy megint olyan hangot ad ki, amiből még félálomban is arra következtet, hogy már megint kergeti valaki szegényt odabent. Mindezek ellenére amikor rátalál a reggel olyan kipihenten ébred, mint már nagyon régen, s amint felnyitja a szemeit, nyomban Lily-t kezdi keresni.
-Szia...jól aludtál? - Kérdi, kicsit nyújtózkodva. - Mármint, úgy értem, az után, hogy először felébredtél...

Üdítő változatosság volt végre kialudni magam. Arról nem is beszélve, hogy bár nagyon zavarban voltam attól, hogy egy ágyban aludtam Logannal, de legalább ott volt mellettem, és nem kellett azon gyötörnöm magam, hogy ha mégis rám törnének a terroristák, mennyi időm lenne hátra, mielőtt meghúzzák a ravaszt és megölnek. Hiszen a könyvtárban Logannek a fél fogára sem voltak elegendőek. És azt ígérte, megvéd. Ez volt pedig az, amit úgy tűnik hallanom kellett valakitől, hogy végre pihenéssel tudjam tölteni az éjszakát.
Éjszakai felriadásomból nem sokra emlékeztem reggel. Leginkább csak arra, hogy megtörtént, de ő ott volt, megnyugtatott, aztán végül hozzábújva aludtam el. Ezen kívül pedig arra, hogy nagyon kényelmes volt. Nem szoktam hozzá, hogy férfiakkal összebújva aludjak, a legtöbb kapcsolatom nem volt ennyire bensőséges, meg nem is tartott addig, hogy megismerjem, mennyire kellemes is tud lenni. Igaz, Logan nem volt a szerelmem, de mégis... jól esett az ölelése.
Reggel már előtte felkeltem. Az első reakcióm természetesen a hátrahőkölés volt, hiszen mégiscsak egy férfi feküdt az ágyamban, én meg hozzábújva ébredtem, de aztán beugrottak az éjszaka történtek kissé mozaikszerű képei, és lehiggadtam. Elvégre azért volt ott, mert én megkértem rá. Hogy végre ki tudjam magam aludni.
Felkeltem, felhúztam a fehér plüss köntösömet, és a rejtekében áthúztam a farmernadrágot egy cicanadrágra, hogy kényelmesebben legyek. Aztán kimentem a fürdőszobába arcot meg fogat mosni, hogy egy kicsit felfrissülve lássak neki eltakarítani a tegnapi tévézős pizzázás romjait, valamint reggelit készíteni. Mire visszaértem a hálószobába, Logan már felébredt.
-Jó reggelt! - köszöntem neki, és letettem a tálcát az ölébe, amit a kezemben tartottam.
Volt rajta kávé, narancslé, szendvics, pirítós, sült bacon és rántotta. Meg persze evőeszköz és szalvéta.
-Tessék, biztos éhes vagy - mondtam neki, és letelepedtem mellé egy pirítóst majszolva, de csak a lábamat dugtam be a takaró alá.
Nagyon zavarban voltam, alig mertem a szemébe nézni.
-Logan, nézd... - kezdtem bele a felhúzott térdemet bámulva, csak néha sandítva felé, de aztán rögtön el is kaptam a tekintetemet -... én... én szeretném megköszönni, hogy itt voltál velem, és... és tudom, hogy... hát egy kicsit bajos vagyok... sőt talán nem is kicsit, de... szóval sokat jelentett... és biztos lett volna jobb dolgod is, mint engem pátyolgatni... és még egy ágyban is kellett velem aludni, amiért tényleg ne haragudj... de... szóval azon kívül, hogy ezerszer is bocsánat és köszönet azért, amit tettél... csak el akartam mondani, hogy... - Ránéztem, és megilletődve mosolyodtam el. -... még sosem aludtam ilyen jól.
Fülig vörösödve fordultam egy kicsit oldalra, és vagy a pirítós felét a számba tömtem nagy zavaromban.
-Egyébként - motyogtam, miután lenyeltem az emberes falatot -, ha szeretnél, nyugodtan megeheted a reggeleidet odakint is, csak gondoltam még lazítanál egyet az ágyban, mielőtt felkelsz, ha már felébresztettelek éjszaka. És én imádom az ágybareggelit, gondoltam... hátha esetleg te is...

A tálcát, ami már a hasán pihen meglepően sok idejébe kerül észrevenni, annak ellenére, hogy nagyon finom illatok áradnak belőle. Az ő figyelmét inkább a hófehér köntöst viselő, kissé kócos hajú szépség köti le, aki most szokás szerint kipirult arccal hebeg s habog mellette. Harap egy nagyot a baconből, majd miután utána küld egy kis narancslét óvatosan felhúzódik, nehogy kiborítsa a tálcát, és így olyan közel kerül Lily-hez, hogy a vállaik szinte összeérnek.
-Tudod, még én sem - mondja mosolyogva a pirítósnak, amit a kezébe vett, majd miután egy harapással végez vele, maga mellé fordul, hogy láthassa a nő arcát, aki valamiért azt a képletet ötletet vette a fejébe, hogy nem szeretne a közelében lenni... még sosem hozták nekem ágyba a reggelit...
~Hacsak az nem számít, amikor telehintették az ágyam sóval azok a kis tündérkék, hogy zabálná meg őket a pokol háromfejű erszényes sátánja.~
-De nagyon tettszik a dolog, ami pedig a tegnap éjszakát illeti...
Egy tenyerével finoman megsimogatja Lily arcát, majd a másikkal is támadásba lendül, majd miután így finoman közrefogta őt, és nincs számára menekvés, lassan közelebb hajol, és ad egy gyengéd csókot a homlokára.
-Igazán semmiség, mire valók a barátok nem igaz? - Kacsint rá, mikor eltávolodik tőle, és elengedi.
~Mellesleg, nem is nagyon hagytál sok választást az éjjel, de nem szeretném, ha lángra kapna rajtad ez a szép köntös, úgyhogy ezt inkább megtartom magamnak.~
-Sajnálom, ha tudtam volna, hogy ennyire megviselt a dolog, már sokkal előbb benéztem volna...amúgy...
Hirtelen nem tudja, jó ötlet-e kimondani azt, ami az imént eszébe jutott, de aztán megköszörüli a torkát, és csak azért is kimondja.
-Ha esetleg nem szeretnél egyedül lenni...a suli ahol dolgozom egyfajta menedékként is szolgál a mutánsoknak, szóval ha szeretnél, nyugodtan eltölthetsz ott pár napot. Nagyon szép szobáink vannak...
~Az enyém például kifejezetten pofás, de ezt inkább meg sem említem.~
-És tényleg nem ártana egy olyan jó könyvtáros, aki felkelti a gyerekek érdeklődését a könyvek iránt. velem máris jó munkát végeztél.

-Még sose kaptál ágybareggelit - hitetlenkedtem. - Pedig az a világ egyik legjobb dolga. Mármint egyik legjobb dolga. De én imádom. Az ember fel is kelt meg nem is, úgyhogy főleg húzósabb napokon szeretem művelni, amikor nagyon nincs kedvem kimászni az ágyból. Majd azért ha legközelebb itt alszol nálam, akár a konyhában is reggelizhetünk, akkor már úgyis be fogjuk vetni a kanapét, nem kell mindig itt nyomorognunk. Úgy neked is biztos kényelmesebb lett volna most is.
A puszi jól esett, főleg a két hatalmas, meleg kéz ölelésében. Durva, bökős szakálla most valahogy egészen selymesnek hatott. Mentegetőzésére azonnal tiltakozni kezdtem felemelt kezekkel, amiknek egyikében még ott volt a maradék pirítósom.
-Ugyan már, nem kötelességed rám vigyáznod, elvégre neked is megvan a saját életed. Azért is nagyon hálás vagyok, hogy ma este itt maradtál nálam. Végre ki tudtam aludni magam, és egyébként is! Nagyon jól éreztem magam veled. Én meg viselhettem volna jobban a könyvtárban történteket, neked például mintha meg sem kottyant volna. Nem hiszem, hogy éjszakánként igényelted volna, hogy valaki vigasztaljon. Hozzád képest akkora anyámasszonykatonája vagyok - szontyolodtam el.
Felsóhajtottam, aztán szégyenlősen elmosolyodtam.
-Legszívesebben mindig magamnál tartanálak, hátha nem tudok elaludni - mondtam motyogva, és most aztán már tényleg mindenhova néztem, csak a szemébe nem.
Amikor kimondta, ami úgy tűnt, még őt is zavarba hozta, meglepetten fordultam felé. Elég furcsa ajánlat volt, hiszen néhány rosszul átvészelt éjszaka után viszonylag kevés embernek ajánlanak új munkát.
-Logan, ez nagyon kedves, és hát eléggé csábító is. Egy hely, ahol biztonságban lehetek... és te is ott lennél, hogy gyakrabban nézhessünk westernt pizzát rágcsálva, de... nekem itt van a munkám. Tegnap már ki is nyitott újra a könyvtár a nyomozás és a takarítás után. Próbálok visszazökkenni, és... nem is tudom. Nem mintha annyira szeretném ezt a hideg egérlyukat! De komolyan kérdezted? Tényleg?
Egyenlőre nem igazán tudtam eldönteni, hogy mit is gondolok az ötletről. Amennyi ellenérvet hoztam fel magamban, annak a kétszeresét sorakoztattam fel mellette, mégis annyira váratlanul ért az ajánlat, hogy azért igyekeztem megfontolt maradni, elvégre ezt alaposan meg kell rágni. Ez egy elég nagy életmód váltás lenne.
Elgondolkodva merengtem előre, aztán megráztam a fejem.
-Nem tudom - mondtam, és bekaptam az utolsó falat pirítóst, és felálltam. - Én moft lefuhanyfom, jó?
Inimma is jött volna utánam, de beleütközött a felemelt tenyerembe.
-Kif perverf, maraff!
A fürdőszobának, és a hálószobának közös fala volt, úgyhogy nem mentem messzire, egészen a szomszéd helyiségbe. A meleg víz alatt állva egyre azon töprengtem, amit Logan mondott. Magamnak nem tagadhattam le, nagyon lelkesített az ötlet, de ugyanakkor tényleg nagy döntés lett volna, és mint olyan, öt perc biztos nem elég ahhoz, hogy alaposan átgondolhassam. Mikor már tisztán szárazon, frissen mosott ruhába bújva, megfésülködve, kedvenc kakaóbabos testápolóval bekenve magam (a legtöbb virágillatú volt, de én imádtam ennek a sütemény illatát) kiléptem, már egészen biztos voltam benne, hogy mit szeretem volna, csak még abban nem, hogy helyes lenne-e.
-Ha szeretnél zuhanyozni, a csap a alatti szekrényben találsz törölközőt - mondtam Logannek. - És ha tényleg komolyan gondoltad, hogy én a Xavierbe menjek... meddig kell válaszolnom?

-Miattam igazán nem muszáj duplán megágyaznod - hárítja el a kedves ajánlatot nyomban - és egyébként is, milyen önző dolog lenne tőlem egyedül hagyni téged a rémálmaimmal, csak azért, hogy kényelmesen feküdjek?
~Arról nem is beszélve, hogy cseppet sem volt kényelmetlen, sőt.~
-Tudod, én is nagyon jól éreztem magam veled. Az idén talán ez volt az első nyugalmas estém, és napom egyben.
gyengéden megcirógatja a nő vállát, mikor az szégyenlősen kijelenti, hogy legszívesebben magával hordozná, mint egy plüssmacit.
-El lehet azt intézni - szól, sejtelmesen duruzsolva, de aztán gyorsan hozzáteszi még: - Viszont félek a madárkád kicsinálna. Figyelj csak milyen csúnyán néz rám már most a kis hősszerelmes.
Hogy megbékítse, gyorsan megcirógatja az őt "ádáz" tekintettel méregető kanárit, aztán jobb híján befejezi a reggelijét, amíg Lily valami hihetetlen sok gondolkodás árán tud csak úgy határozni, hogy nem tudja, hogy döntsön. Mástól ez idegesítő lenne, és az igazat megvallva egy egészen picit tőle is az, de képtelen haragudni rá, hisz olyan aranyos közben.
-Teljesen komolyan.
Aztán hanyatt dől az ágyon, amíg a nő zuhanyozni készül, és most kivételesen nem érez rá késztetést, hogy rátörje szegényre a fürdőszoba ajtaját, és együtt fürödjenek meg. Mondjuk, azt ő is belátja, hogy ha egy olyan Casanovát, mint Inimma elutasít szíve hölgye, neki aztán pláne nem lenne semmi esélye.
-Téged is kikosaraztak pajtás? - Kérdi együtt érző mosollyal, s közben sárga szalvétájával matat valamit. - Hát igen, ilyenek ezek a nők...de tudod mit? Tessék, játssz vele:
[You must be registered and logged in to see this image.]
Ezzel leteszi az éjjeliszekrényre sebtiben hajtogatott művét, miután a madárka elé tartotta azt, majd ő is kikel végre az ágyból, épp időben, hogy szembefordulhasson a nővel, kinek most finomabb az illata mint egy édességboltnak, és képességének hála még csak közel sem kell mennie hozzá ahhoz, hogy érezze őt...
-Hiszed vagy sem, nagyon nehéz olyan könyvtárost találni, aki nem kap sikítófrászt, ha mutáns gyereket lát, és egyébként sem vártam el, hogy így reggeli után máris dönts erről. A suli áll már vagy 100 éve, és szerintem még 100-at simán kibír, úgyhogy van még időd bőven... - Mondandója végeztével küld még egy biztató mosolyt is felé, hogy tudja, tényleg komolyan mondta mindezt,m majd még halkan hozzáteszi: - De én nagyon örülnék neked.
Ez után viszont az ajtó felé néz, majd megint a nőre, és végül lassan megrázza a fejét.
-Köszönöm, kedves tőled, de a zuhanyt inkább kihagynám, és lassan nem ártana visszanéznem az iskolába is...

Amint kiléptem a fürdőszobából, már meg is hallottam Inimma eszelős csipogását. Kíváncsian néztem felé, hogy vajon mi ütött belé, és ő is azonnal becélzott. Mint az őrült keringett a fejem körül, közben be nem állt a szája, majd megsüketültem a veszett csiripeléstől, és hol a hálószobaajtóhoz repült, hol vissza hozzám.
-Jesszus, kisfiú, mi ütött beléd? - mentem utána engedelmesen.
Mikor már a küszöbön álltam, az éjjeliszekrényre szállt, és onnan mondta a magáét nem éppen visszafogott hangerővel. Izgatottan toporgott, és én hamarosan azt is megláthattam, minek örült ennyire.
-Nahát, mid van neked! - nevettem fel, szemügyre véve a kis Inimma utánzatot. - Na és megköszönted Logan bácsinak?
Inimma jól nevelten odaszárnyalt a férfihoz, csőrével párszor megbökdöste az arcát, kétszer-háromszor körberepülte az ő fejét is, aztán visszarepült a játékához.
-Ez igazán kedves volt tőled - léptem oda hozzá én is. - Szerintem már ő is megszeretett téged.
Ismét komolyabb témákra terelődött a szó, én pedig szomorú mosollyal döntöttem oldalra a fejem.
-Neked lehet, hogy van még száz éved, nekem már nem hiszem - emlékeztettem rá. - Úgyhogy mit szólnál hozzá, ha hétvégéig kitalálnám? Ha ráérsz, megihatnánk valahol egy kávét.
Ha beleegyezett, megígértem neki, hogy akkor majd felhívom a részletek miatt, aztán az ajtóhoz kísértem.
-Akkor minden jót - búcsúztam, és még nyomtam az arcára egy búcsú puszit. - Hétvégén találkozunk.
Hiába csuktam be azonban utána az ajtót, Inimma, mint aki begolyózott kezdett el kopácsolni rajta a csőrével, és csak annyi szünetet tartott, amíg szívfájdító csivitelésbe nem kezdett. Csak akkor nyugodott meg, amikor ismét kinyitottam az ajtót, akkor aztán azonnal Logan után vetette magát, az arca elé repült, és félreérthetetlen szándékkal kezdte el faltörő kosként ostromolni az orrát, mintha visszafelé akarta volna tolni.
-Inimma, gyere vissza - szóltam rá, de a kismadár csak pimaszul visszacsiripelt, és egy néhány határozott szárnycsapással befészkelte magát Logan zsebébe. Rosszallóan csóváltam a fejemet. - Na, ebből elég, Inimma, tűnj el!
A kanári erre már nem tehetett mást, azonnal semmivé vált.
-Ne haragudj! Úgy látom, tényleg beloptad magad a szívébe. Fog majd akkor örülni a hétvégének. Akkor addig is szia!
Még integettem neki, aztán másodszor is becsuktam utána az ajtót.

/Köszönöm a játékot. Nagyon élveztem //

Ha most látná valaki az iskolából a vérszomjas Logan igazgató urat, amint épp karba font kézzel, mosolyogva figyeli a boldogságtól bezsongott madárkát, biztos nem hinne a szemének.
-Olyan szomorú volt, hogy nem mehetett veled...és egyébként is, mindenkinek kell egy társ, nem igaz?
Szomorúan bólint arra, hogy Lily-nek nincs száz éve ezt eldönteni...ami igaz az igaz, bármilyen fájdalmas is, az örök élet egy olyan ajándék, amivel csak az olyan bunkókat áldotta meg az ég, mint ő...és ijesztő belegondolni, hogy még ő a legrendesebb a halhatatlanok klubjából.
-Úgy értem, gondold át nyugodtan. - Aztán komor hangulata tovább száll, és mosolyogva dönti oldalra a fejét. - Mi lenne, ha beugranál az iskolába az a kávé előtt? Akkor legalább láthatod, mire vállalkozol.
~Még egy randi?? Mármint, igen, tudom...ő nem úgy gondol ezekre, nem is azok,de mégis...ezzel ő lett a harmadik leghosszabb kapcsolatom!~
-Rendben, akkor majd hívlak - búcsúzkodik ő is, a kapott puszi pedig még mindig annyira szokatlan a számára...annyira szokatlanul jó, hogy kénytelen gyorsan hátat fordítani, hogy Lily ne lássa bíborvörös arcát. A magányos lépcsőház aztán lehűti a kedélyeket, és hozzákezdhet végre szomorú, magányos útjának, mígnem...
-Hékás, hát te...hé...na...mit művelsz... - próbál rászólni a repkedő veszedelemre, ám a madár nem veszi őt komolyan, és ezt nem is csodálja, hisz nevet közben.
-Semmi baj...imádom ezt a madarat. - Nyugtatja meg Lily-t, még mindig nevetve. - Nos...akkor hétvégén. Vigyázz magadra.
Hála a kismadár partizánakciójának immár mosolyogva hagyja maga mögött a bérházat, s csak akkor sóhajt fel szomorúan, mikor annak ajtaját becsukja maga mögött, és hátát neki támasztja pár másodpercre.
~Lássuk, mi maradt abból az iskolából, amíg távol voltam.~

//Én is köszönöm a játékot @->>-- //

Nyugalmas vasárnap volt. Egy ilyen napot még az örökké morcos Logan is csak élvezhetett. Találkája van Lilyvel, megszabadult az idegesítő kölyköktől legalább erre a pár órára, és mindezek fejében csak egy kis cipekedést kell végeznie, ami, valljuk be, meg sem kottyan neki. Emberünk még talán fütyörészne is jókedvében, ha az a fajta volna.
Na de alighanem viharsebesen apad el Logan jókedve, mikor Lily lakásához ér. Az még csak hagyján, hogy az ajtó résnyire nyitva van, ezt akár Lily is így felejthette. Nem kell rögtön betörőkre és hasonlókra gondolni. De vajon nem kezd -e el mégis aggódni Rozsomák, mikor orrát megcsapja a vér édeskés szaga?
Ha a férfi belép a lakásba, semmi rendkívülit nem lát. Legalábbis elsőre. Szépen kitakarított lakás, két akkora bőrönd, amikbe ő maga is beleférne, és több kartondoboznyi könyv. Csupa olyan dolog, amire számított.
Viszont Lily nincs sehol. Erről, ha akar, hamar meg is bizonyosodhat: a lakás nem túl nagy, és minden belső ajtaja tárva nyitva áll. Vajon hol lehet Lily?
Egy kis asztalkán régimódi, vezetékes telefon áll. Valóban ősrégi: gombok helyett tárcsával működik. Logan persze nem lepődik meg ezen: elvégre épp elégszer használt ilyet a múltban.
Csakhogy ez a telefon eddig nem volt itt. Ha kicsit megerőlteti a memóriáját, erre maga is rájöhet. És a telefon éles, csörömpölő hangon csörögni kezd.
Ugyanebben a pillanatban az alig lépésnyi kis fürdőben is zaj kel: a zuhanyt valaki megnyitotta. Logan felveheti a telefont, de megnézheti azt is, ki van a zuhanyzóban. Más talán észre sem venné, de a férfi éles füle nyilván elárulja neki: az ajtó, amin át a lakásba lépett,csendben bezáródott mögötte.

Miután átpasszolja az iskolai teendőket Sean-nak, már rongyol is át a városon, hogy végre találkozhasson Lily-vel. Múltkor sajnos úgy tűnt átkerült a barátzónába, ami hazudna, ha azt mondaná, hogy boldogsággal tölti el őt, de ha már megígérte, hogy segít, akkor eljön, arról nem is beszélve, hogy az iskolának tényleg nem ártana végre egy olyan könyvtáros, aki tud olvasni. A Harley-t a bérház előtt parkolja le, majd miután Lily nem válaszol a csengőre, a korában kapott kóddal beengedi magát, és a felső emeletre siet.
~B@$$@~ˇ$, már megint nincs lift, ő meg természetesen a hatodikon lakik...kezdem érteni, miért vált meg olyan könnyű szívvel ettől a lakástól.~
A napi edzést letudva végre felér arra az emeletre, ahol a szőke nő él, és rögtön feltűnik neki a jóformán tárva nyitva álló ajtó. Szíve megmássza a bordáit, mint valami létrát, és a torkában köt ki, ahogy egyre beljebb araszol a lakásban, hisz nem elég, hogy nem hallja a nő szívének dobogását, de ráadásul a vér szaga is ott terjeng a levegőben, ami együtt nem jelent jót, a legkevésbé sem. A telefonnak először nem szentel sok figyelmet, nyugtázza persze, hogy ez a múltkor nem volt még itt, de a házigazda bolondul a régiségekért(antik könyvek, fekete-fehér filmek, 170 éves hapsi...na jó, ez utóbbi csak vágyálom...Logan számára) így teljesen elképzelhető, hogy rendelt magának egy ilyet. A mennyire teheti, hangtalanul járja be a szobákat, de nem talál semmit, még a vérfoltot sem. A lakás olyan elhagyatott, mintha tulajdonosan Inimma hátán elrepült volna, és meglepően csendes is, még a forgalom sem szolgál háttérzajjal, és szomszédok is annyira kussban vannak, hogy az már őrjítő!
-ÁÁÁÁÁÁ!!!! - Ordít fel ijedtében, amikor az az átkozott telefon csörögni kezd, ő pedig előre ugrik, aztán kivont karmokkal fordul hátra. A következő néhány másodpercben vesz pár mély levegőt, visszavonja a fegyvereit az alkarjába, és hálát ad az égnek, hogy ezt senki sem látta... vagy mégis? A telefont inkább nem piszkálja, had csörögjön, a becsukódó ajtó sem hatja meg, biztos a huzat, ám amikor valaki megnyitja a zuhanyt...na akkor egyszerre úgy érzi, hogy elhamarkodottan döntött, mikor eltüntette adamantiummal bevont gyilkolóeszközeit. Nem tudja, ki lehet az, de abban biztos, hogy amikor az előbb járt a fürdőben, még nem volt semmi, ezért újra felzendül a fémen súrlódó fém hangja, ő pedig elszántan indul meg a fürdő felé.
~Nyugalom...lehet tényleg rájött, hogy kell madárrá változni, és most repült haza! Nem kell rögtön a legrosszabbra gondolni, például, hogy Kardfog elrabolta, és most szórakozik velem...bár neki már érezném az oroszlánszagát!~
Léptei neszét elnyomja a víz csobogása, ahogy behatol a fürdőbe, hogy végre pontot tegyen erre a rejtélyre.

A telefon elfeledetten csörög tovább, majd elhallgat, és kezdi újra. Rozsomák nem figyel rá. Érthető is, elvégre a legtöbbször ilyen kitartóan szokott csörögni egy telefon, aminek nincs vezetéke.. De Logan ezt aligha vehette észre, ha csak nem vizsgálta meg tüzetesebben a készüléket. De miért is tette volna? A telefon az csak telefon. Természetes tartozék, senki sem foglalkozik vele.
Ez meg csak csörög és csörög és csörög...
Ám sokkal baljóslatúbb események is történnek a lakásban. A szép, lakkozott parketta egyszerre csak elkezd magától megkarcolódni. Logan éles füle nyilván közvetíti neki ezt az információt, de ha arra gondolván, hogy Kardfog lopakodik mögötte megfordul, senkit és semmit nem látna, csak az egyre hosszabb, fehér karcolásnyomokat a padlón.
Logan nyilván alaposan átkutatja a kis fürdőt, elhúzza a zuhanyfüggönyt, benéz az ajtó mögé...
És a gőz csak gyűlik, forrón csap ki a vízsugárból, belepi a tükröt... Amin írás jelenik meg, mintha egy láthatatlan ujj róna azzal az idegesítő, csusszanó hanggal a betűket.
A könyvtárban van. Még él. Félsz? Helyes. Várlak, Rozsomák.
Amikor az utolsó pont is felkerült, a zuhany csapja hirtelen elfordult, és a víz elállt. Ebben a pillanatban hallgatott el a telefon is. Végérvényesen. Ha Logan vet egy pillantást rá, már csak hűlt helyét találhatja majd.

A vezeték nélküli telefonok annyira elterjedtek mostanság, hogy ezzel az egyel már igazán nem foglalkozik, főleg, mert gyermekkorában még ez az ősrégi telefon is Sci-Fi kelléknek számított volna, ha lett volna már Sci-fi... A karmolás már jobban idegesíti, ami követi őt, hátra is fordul hirtelen, keresztülhasítva a...levegőt. Bárki is követte ilyen zajosan, többé már nincs itt. Ezzel egyszersmind kizárja bátyját a gyanúsítottak közül, hisz ő képtelen úgy eltűnni, mint egy kísértet. Valaki más persze szóba jöhetne, ki is nézné belőle, hogy ilyen beteges játékot űzzön vele, ám ha ő lenne, már érezné a hintőpor, és a kakaó illatát, szóval Szellem is kiesik.
-Lily? - Kérdi, annak ellenére, hogy minden érzékszerve, és ösztöne azt súgja, hogy nem út találja majd ott, amikor félre rántja a zuhanyfüggönyt, és láss csodát, nem lát ott senkit, viszont az a senki ekkor tovább idegeli őt, és a tükörre kezd irkálni. Cseppet indulatosan könyököl a mosdótálra, majdnem leszakítva azt, és jobb híján a tükörnek sziszegi:
-Ne félj, hamarosan ott vagyok, és ha megtalállak, többé nem kell majd játszanod a szellemet.
Ez után futólépésben hagyja el a lakást, finoman kirúgva az ajtót tokjából, ha az nem hajlandó kinyílni elsőre, aztán pedig már rohan is a könyvtár felé.
~Még él? Mi a fenét akar ez jelenteni? Ha bántotta ez a szemétláda...á, kit akarok átverni? Ha a kezembe kerül ez a szemétláda, olyan apró darabokra szaggatom, hogy a francia exem Normandiában, aki képes egy óra alatt kirakni egy 5000 darabos puzzle-t, ami csak a tiszta kék eget ábrázolja, sem lesz képes őt újra összerakni akkor sem, ha visszakapja valahogy a látását!!!~
Amint kiér az épületből felpattan a motorjára, és csak reméli, hogy arra a könyvtárra gondolt, amire ő is. Az esze tudja, hogy most éppen egy annyira nyilvánvaló csapdába sétál bele, hogy még, de sajnos nem ez az első alkalom mostanában, hogy az agya kispadra került, hogy a szíve játszhasson, mely színültig telt haraggal, és főleg, aggodalommal.

/Folytatás: közösségi könyvtár.//

Gordon Kight régi ismerősöm volt. Azt nem mondanám, hogy elválaszthatatlan barátok voltunk, de időről időre megjelent nálam a könyvtárban, hogy segítsek neki, mivel nyomozó volt, és a munkája során néha beleakadt olyan akadályba, amihez nem értett. Ilyenkor meglátogatott engem, én pedig igyekeztem megoldani neki a problémát, legyen akár szó latin szöveg lefordításáról, pontos térképek megszerzéséről, könyvből fellelhető információkról, ha tudtam, segítettem.
Nagyon kedveltem őt. Olyan elhivatott volt, udvarias és látszott rajta, milyen keményen megdolgozik a sikerért, ezt pedig nagyra becsültem benne. Mindig örültem, ha meglátogatott, még akkor is, ha ez egyet jelentett a plusz munkával. A barátomnak tartottam, azok pedig segítenek egymásnak.
Ma azonban hiába hívott fel megint, hogy beugrana, én már pár napja nem dolgoztam a könyvtárban. Felmondtam, és készültem elköltözni a Xavierbe. Viszont tudtam, milyen fontos munka az övé, úgyhogy felajánlottam neki, hogy keressen fel a lakásomon, és meglátom, mit tehetek.
-Kicsit nagy már a felfordulás a költözés miatt - mondtam a telefonban. - Úgyhogy előre is bocs a rendetlenségért, de megpróbálom összekapni egy kicsit a lakást mielőtt ideérsz. Az ajtót nyitva hagyom, úgyhogy gyere csak be bátran. A lenti kód 421361.
Gyorsan összepakoltam minden szanaszét szórt holmit, és megpróbáltam rendszerezni őket. A ruhák két nyitott bőröndben voltak, mert hát addig is hordanom kell valamit, amíg a nagy nap eljön, a többi két nagy dobozban. Most a könyvek következtek, amiből annyi volt, hogy bunkert lehetett volna építeni belőlük, úgyhogy ha Gordon megérkezett, először nem is láthatott, mivel a könyvfal mögött ücsörögtem. Bútor egyébként már nem volt sehol a lakásban, csak a beépítettek, meg a kanapé, amit utoljára fognak elvinni. Azon aludtam, úgyhogy most is ki volt húzva. Egyébként teljesen üres volt már az otthonom.

Nem örültem a hírnek, hogy Lily Gage felmondott a könyvtárban. Hasznos segítőtárs volt, amikor valamilyen fura rejtéllyel kerültem szembe. Bár az is igaz, hogy azoknak a dolgoknak, amiket ő fejtett meg nekem, alig a felére volt szükségem: gyakran csak úgy unalmamban kerestem fel őt. Csinos volt, mosolygós és valamiért kedvelt engem. Gyakran felmerült bennem a gondolat, hogy talán meg kéne próbálkoznom vele, de aztán mindig elvetetettem a dolgot. Jól néz ki, meg minden, de segítségnek hasznosabb volt, mint ágymelegítőnek. Legalábbis eddig. De hát most felmondott, ugyebár... És felhívott a lakására. Talán ő is úgy gondolja, hogy most, hogy a munkakapcsolatunk a vége felé közeledik, ideje egy másféle kapcsolatba bonyolódnunk? Ezt nem igazán hittem. Sebaj. Majd gondoskodom róla, hogy így gondolja.
A lakása egészen szép környéken volt. Legalábbis nagyságrendekkel szebb környéken, mint az enyém. Nem volt könnyű idetalálnom, mert errefelé még sohasem jártam, de azért megoldottam. New York egyszerű város. Ezért is lehet itt minden jöttment taxis.
Odalent beütöttem a kódot, majd felszaladtam a lépcsőn. Az ajtó nyitva volt. Kopogtam, majd beléptem, de Lilyt sehol sem láttam.
- Hahó! - szóltam - Lily? Itt vagy?
Kis kutakodás után megéreztem a lány ismerős elméjét, de nem néztem bele, és nem is szólaltam meg sem odabent, sem élőszóban. Nem árultam el a lánynak, hogy mutáns vagyok, és most sem láttam szükségét. Vártám, hogy jelentkezzen.