Bronxi utcák

Igen néha olyan piti tolvajlásokat is elvállalok amiket mások adnak, és fizetnek érte, már ha nem haladja meg a képességeimet. Egy pasast követtem idáig, de már túl későn esett le, hogy hova is. Inkább azon voltam, hogy ne tévesszem szem elől és ne vegyen észre. És az egész meló már nem tűnt olyan jó ötletnek.

Az egyik utcába betévedve meg is történt amitől tartottam, amitől minden erre tévedő mutáns tart. Két fickó pont az utamba állt.
- Hé kölyök, itt nem szeretjük ha valaki rejtegeti az arcát! - Kölyök? De kisebb gondom is nagyobb volt annál, hogy ezen puffogjak...
- Bizony! Honnan tudjuk, hogy nem vagy te is egy olyan átkozott mutkó, ha? - Nem szólaltam meg. Mit tehettem volna? Hátrébb próbáltam lépni de akkor már késő volt, az egyik lerántotta a kapucnimat. - Mondtam neked Sten, ez egy mutkó r#hadék! - ragadott meg a hajamnál fogva. Na ebből már éppen elegem volt. Egy adandó alkalommal az arcába fújtam, mire megszédült és elengedett, de a biztonság kedvéért még kapott még egy adaggal, hogy biztosan a földön maradjon, de nem voltam elég gyors, a másik addigra fejbe vágott. Így rajtam volt a sor szédelgés terén. Nem a legjobb élmény.

Nyugodtan sétáltam kapucnis rózsaszín förmedvényemben ami csak egy ilyen délceg dalián állhat jól mint szerény személyem, ezen a környéken mindenki szimpla csövesnek nézne. Esetleg lehet ehhez köze annak, hogy szimpla csöves vagyok. Illetve dehogyis! Ilyen csöves a világon nincs mégegy! Na mindjárt jobb kedvem... lenne... Ha nem látnám ahogy az utcasarkon két mókus beleköt valakibe és taszigálni kezdi. Aztaaaaaa! Odacsipázz dilibogyó! Milyen sérója van már??? Nekem is keeeeeeell!!!! Vááááá! Sokkal vidámabb színe van mint ennek a kócnak itt az én búrámon! Ráadásul olyan szép a szeme is. Meg hát nő is. Nő? Hű de még milyen! Akkor nincs más hátra mint előre, ha szegény, védtelen teremtésekre támadnak a préri vad indiánjai, akkor színre kell hogy lépjen a varangyság!
- Tü-türü-tü-tü-tü-tüüüü!!! - rikoltottam az ismert lovassági indulót és begaloppoztam mögéjük, majd hosszú nyelvemmel megbökdöstem az egyik fickó vállát. Meglepetten megfordult, majd megdöbbenve meredt rám. Fejcsóválva néztem vissza:
- Nem szép dolog védtelen kislányokat molesztálni. Azért előre szokás fizetni - közöltem vele, majd újra kiengedve a nyelvem megcsaptam úgy lendületből, hogy felrepedt a szája és erősen tapogatta. Megrebegtettem a szempilláim és nőies kézlegyintéssel fordultam felé: - Na de smaci már az első randin? Szépfiú, túl nyomulós vagy!
Négy újabb árnyalak vált el a faltól. Ó a francba... Nem lepődtem meg ahogy felharsant az első kiáltás:
- Mutánsok! Csapjuk szét őket!
Na nézzük csak. Vannak aszondja 6-an. Na jó a hölgy szájszagától félig kiütöttet nézve 5 és felen. Az a lovagiasság szabályai szerint 5 neki a félig ledarált meg nekem, pont megfelelő, nincs itt félnivaló. Nem lenne, ha ismernék az illemet, meg a hölgyválasz fogalmát, de hárman mozdulnak rám és két és felen a csajszira. Na jó csak ketten, a feleske épp megszemléli a tegnap reggelre beburkolt hambiját. Na de nekem bőven elég a három szép szemű skinheademmmel foglalkozni, nagyon rámenősek, pedig ma bal lábbal keltem ki az építési törmelékek közül, nem adok autogrammot! Keressék fel a rajongói klubom! Pfúj! Na de hát ilyen a sztárok élete...
Lendületesen átszaltózok a vállaik felett, eléggé meglepetten fordulnak utánam, ahogy megkapaszkodom a nagy büdös semmin a szemközti házfalon és érdeklődve odavágom:
- Pia, cigi, koko az megy, de tornából meg felmentve, mi? - vigyorgok tovaugorva, hisz ez a kapaszkodósdi nem megy még különösebben. Az egyik lendületesen utánam ugrik s nagyot üt a levegőbe. Csúfolódva öltöm ki rá a nyelvem:
- Bebeeeeeeeeeeeeeeeeeee! - vigyorgok és ha így már át is lett hidalva a köztünk lévő másfél méter távolság, hát gyorsan lekapom az orráról a napszemüvegét és magamhoz húzva felpróbálom:
- Aztaaaa! Eredeti kínai Roybean, mi? - kuncogok a magasba ugorva a két haverja aki nekem fut lendületesen két oldalról be is fejeli egymást, én meg a falhoz pattanva lehúzom nyelvemmel az orromról a napszemüveget és visszahajítom a fickó elé:
- Tartsd meg, nekem túl nyálas kifinomult ízlésemhez, ennél sokkal tutibbat lopok 2 perc alatt - gúnyolódok. A fickó viszont nem veszi a lapot meg a viccet és felém rohant üvöltözve, úgyhogy amikor már pont elém ért felszökkentem a tűzlépcsőre és lehajolva megsimogattam a kopasz buksiját:
- Jé! Olyan kis puha, mint a babapopó! - lelkesedtem vidáman, mire a fickó felkapta a fejét hitetlenkedő szemekkel. Szomorúan bólogattam vissza: - Igen, igen. Gyengébbek és skinheadek kedvéért: seggfej vagy, öregem.
Megpróbált felugrani értem, úgyhogy újra csak lábizmaimhoz folyamodva tértem ki ezen attrakciója elől a levegőben kilőve a nyelvemet s elrántva egy kis kart a falon. A tűzlépcső valamiért alázuhant... juj! Hát nem pont Morci Berci szemfogait találta meg iziben? Van ilyen... Olyan helyesen szundikál...
A két összefejeltből az egyik teljesen kifeküdt, a másik készült épp fejét rázogatva négykézlábra emelkedni. Aztán mégis inkább a földön maradt, mikor véletlen a hátára érkeztem az ugrásom ívének végén. Pedig azonnal le is pattantam róla. Alig volt időm előtte egy gyors akrobatikus foxtrott kombinációra a hátán... meg a nyakán... meg a fején... Na mindegy. Felnéztem, hogy a csajszika hogy boldogul, remélem neki nem kell már segítség, bár persze a barátságos árfekvésű Varangy Bodyguard Inc bármelyik csinos mutánshölgy rendelkezésére áll. Szabott árak, akciós díjak, kényelmes szobák a fizetés rendezéséhez. Az élet szép!

Azt hiszem túl sokáig voltam a csillagokkal elfoglalva körülöttem. Amire újból éles lett a kép egyből feltűnt, hogy valamiről lemaradtam. Valaki tudósíthatna, úgy sem szeretek meccset nézni. Egyelőre fogalmam sem volt ki állhat vesztésre úgyhogy úgy döntöttem mindent bele adok. A földön fekvővel nem foglalkoztam, én tudtam, hogy minimum egy óráig nem fog felkelni úgy innentől.
Van az a mondás, hogy úgy verekszik mint egy lány... Szerintem néhány férfi még annyira sem ért hozzá mint én. Nem vagyok egy Chuck Norris női kiadásban, de pár kocsmai bunyót már túl éltem. Viszont nagy úgy tűnt, hogy ez a két söpredék is.
Olyan távolságból hogy ne érjenek el, viszont én sem tudok mit kezdeni velük igazán. Ennek ellenére megpróbálkoztam hátha egy kicsit segít. Addig addig ugráltam el a kezezik elől, hogy már lassan táncnak volt mondható. Nem szeretem az ilyen táncot. Mellesleg csak én éreztem így mert a harmadik próbálkozás már igen csak betalált. Neki is csak elgázosítás lett a jutalma a dologért, ilyen közelről már hatott is úgy igazán. Az egésznek viszont csak egy újabb pofon lett az eredménye, ami ismét én kaptam. Négykézláb kötöttem ki, amire hirtelen abból következtettem, hogy túl közel volt az aszfalt, de a fejem még nem volt rajta. Viszont újból csillagokat, vagy is inkább homályos foltokat láttam hirtelen. Azonnal meg is fogadtam, hogy több melót nem vállalok Bronxban. Na jó ezt sem ide vállaltam csak ide vezetett. Igen, pontosan ide.
De azt hiszem volt egy támadóm. Hol is, ja igen. Viszont már túl későn jutott eszembe. Már előre éreztem, hogy fájni fog az ütés. Én marha! Elég lett volna utána fájlalnom, nem?

Hát a színes üstökű csaj minden volt, csak egyszerű eset nem. Úgy mélyen, gyomorból képen lehelte az egyik fószert, mire az megdöntötte a nyílt pályás gyorsokádás guiness rekordját ott helyben, majd udvariasan elájult az élénk sérós csaj előtt a flaszteron. Na az már biztos: ennek a nőnek a lábai előtt szoktak heverni a férfiak! Mielőtt smúzolunk, tuti lenyomok a torkán egy komolyabb doboznyi Orbitot!
Sajnos csinikét megint képen találták, mire lement a kutyapóz alaphelyzetébe, nehézkesen rázogatva a fejét. Utolsó támadója baseball ütőt varázsolt elő. Hol a jó életbe tartotta ezt a durungot eddig? Oké, nem őt figyeltem, de csak feltűnt volna, ha egy ekkora valamivel rohangál... Biztos itt hevert valahol. Na mindegy. Nekihuzakodott, hogy palacsintává verje a szép baba helyes fejecskéjét, ezt pedig nem akartam hagyni, de nem ám! Egészen más dolgokra is lehetne használni azt a csinos kis arcot, főképp azt az érzéki vonalú szájat. Nyaktól felfelé és derékszíjtól lefelé is lettek volna ötleteim különböző felhasználási lehetőségekről...
Kiköptem a nyelvem, ami rácsavarodott a fadarabra és kitépte a meghökkenve felmorduló férfi kezéből. A csávó is, de ami a fő, a csaj is felém nézett, márpedig micsoda hősi pózban álltam ott. Három levert skinhead között, nyelvemmel épp magamhoz rántva az utolsó bőragyú fegyverét. Hiába ez tűnt az értelmesebb bunkónak kettejük közül, így ezt vettem magamhoz. Játékosan megfenyegettem az ujjammal:
- Nana! Kés, villa, olló, baseball-ütő, sokkoló, hülye skinhead kezébe nem való - vigyorogtam, majd látványosan megpörgettem az ebül szerzett fegyvert, hogy beálljak valami kellően nővadító harcművész alapállásba. Aztán elhajítottam a francba, mikor előbb vállon, aztán bokán vertem magam mindeközben. Gyatra egy cucc.
A férfi most már engem tartott veszedelmesebb ellenfélnek, amiben közre játszhatott, hogy én még talpon voltam. Kést rántva robogott felém, a dühe talán letiltotta az agyi funkciók közül az "1 ember vs 2 mutáns elég ratyi felállás" című egyszerű alapigazságot. Na mindegy...
Hátra ugrottam egy párat a széles íven kaszáló penge elől, majd még párat... na jó, ez így nem túl előnyös... Elvégre jó benyomást kéne tennem az én színes kis macámra, de hogyan is... megvan! Udvariatlan srác nemsokára határozottan kedvesebb lesz! Felugrottam az első falra, majd onnan tovább a következőre, s egy kézen átfordulással pár kuka mellé a talajra. Lekaptam az egyik tetejét és diszkoszként a fickó lapockái közé zúdítottam. Eléggé üvöltött és a kése is a betonra esett. Azonnal a hátára ugrottam, nyekkenve ért földet, én meg tovább gördültem s felkaptam az elhajított fegyverem. Ahogy ő is felkelt a feje és a kukatető segítségével gyors dobszólót rögtönöztem a sikátorban, némileg vérzett utána csávókám, zavaros szemeiben a gyűlöletet az elemi rémület váltotta fel. Lezavartam neki két taslit nyelvvel, majd, mivel láttam a válla felett, hogy a kis maca magához jön elvigyorodtam és a képébe sziszegtem mai leszerepelt vezércsődörünknek:
- Mássz szépen a kislány lábai alá és rimánkodj a bocsánatáért, ha ezt meg akarod úszni, hülyegyerek!
Azzal felugrottam mellettünk lévő konténerre kézenállásba és páros talppal mellbe rúgtam, hogy a kába fazon végigszánkázott a betonon. Szokványos guggoló helyzetemben elhelyezkedtem a konténer tetején várva a showműsort. A fószer kezdte összekaparni magát, így hosszú nyelvemmel a nő felé böktem. Verejtékezve bólintott, majd négykézláb elkezdte a csaj felé vonszolni magát. Tiszta jó! "Mai műsorunk: Mutáns főzőshow, menü: Alázatos skinhead. Hozzávalók két személyre: egy jó mutáns csaj, egy hősies, bátor és jóképű mutáns lovag, meg 6 teljesen hülye, de kellően agresszív skinhead" Szeretem ezt a műsort! Popcorn nincs?

Nem voltam a helyzet magaslatán, sőt épp hogy padlón voltam. Annyira sajogna mindenem, hogy az újabb ütést észre sem vettem? Igazából majdnem elsődleges szabály, hogy ahonnan ütést vársz ne nézz oda. De kezdett nagyon úgy tűnni hogy nem velem van a gond és az agykottyanás esélye is kizárható. Legalábbis remélem.
Igazából először nem is tudtam hova nézek, két alakot láttam, ebben legalább biztos voltam. Nagyjából a dobszólóra ébredtem fel igazán hogy láttam is volna valamit. Vagyis nem is dobszólóvolt az, de hangos volt az már biztos. Valami csörömpölés. Ha jól láttam épp az egyik adott a másiknak, és épp az aki a pofonokat osztotta egy mutáns volt. Úgy látszik mégis vannak csodák? Áh, én már gyerekként sem hittem a mesékben, valahol négy éves korom körül értelmét vesztette az ilyesmi. Csak a rémtörténetek és a drámák maradtak.
Ez az testvér, csak így tovább! Én meg megpróbálok felállni. Ami igazából csak elsőre tűnt nehéz feladatnak.
Mikor az utolsó még úgy ahogy magánál lévő támadó felém kezdett mászni... Még hogy én megbocsájtsak? Ennek?! Az undor kiült az arcomra. Lehetetlen!
- Féreg... - sziszegtem és a tarkójára és úgy az egész fejére tapostam, az pedig végre úgy igazán megcsókolta földet. Ennél jobbat nem is érdemel. - Lépjünk le! - kaptam a mutáns férfi felé a tekintetem. - Iszkiri! - úgy sejtettem, hogy ha a bunyóban ennyire helyt állt akkor ahhoz is van elég esze, hogy ha én elkezdek futni akkor ő ne maradjon ott bámészkodni. Trécselni és barátkozni ráérünk később, egy kissé nyugodtabb helyen, ahol nem akar minden lakos nekünk ugrani.

Ajha! Zöld sérós kicsi babám eléggé szó szerint vette azt a "mássz a lábai alá" dumámat, jobb megjegyezni a későbbiekre ezt. Na de most meg hova rohan? Ja, mondjuk gondolom mára elég neki a testedzésből ezekkel a szimpatikus srácokkal meg a tök ugyanilyen 500 klónjukkal a kerületben. Tiszta Klónok Támadása. Viszont akkor kell három fénykard nekem is! Jobb kéz, bal kéz meg egy a nyelvbe, azt jöhet az egész... na csessze meg, most futhatok, mire utolérem!
- Várjál már, babám, jövök már!
Néhány hatalmas ugrással szegődtem a nyomába, elrugaszkodva a flaszterről és a falakról, elég hamar a sarkában voltam újra. Hoppácska, ilyet, nem mondunk neki, mert a végén ezt is szó szerint veszi, aztán úgy járok mint kopasz haverunk! Szóval mögötte voltam. Gyorsan átugrottam a feje felett, hogy elé kerüljek és az egyik házfal felé mutattam:
- Gyere velem szépségem, tudok egy jó helyet - kiáltottam, majd a házfalra szabályosan felrohanva a nyelvem kiköpve lerántottam a tűzlépcsőt. Alá zuhant és már kapaszkodtam is felfelé a nyomomban a smaragdüstökű kiscsajjal. Hamarosan felértünk a tetőre. Felhúztam a lépcsőt és a túloldali széléhez vittem az épületnek, majd átmutattam az utca túloldalára.
Egy kis étterem volt ott, ahol ki lehetett ülni a teraszra is, a nyári melegben jó pár vendég tartózkodott ott. Az ajtón öles, innen is jól olvasható betűkkel hirdette a pöffeszkedő felirat:
"MUTÁNSOKAT NEM SZOLGÁLUNK KI!"
Vigyorogva fordultam babuka felé és intettem a fejemmel a felirat felé:
- Hát nekünk önkiszolgáló, de ez van. Én éhes vagyok és a nagy izgalomra rád is rád férne, gondolom, némi zaba, nem? - kacsintottam, majd észrevettem egy fiatal párt akik most érkeztek nem régen és épp feléjük szlalomozott a pincér, a tálcáján egy tányérban dupla hamburger feszített bőséges sajttal, mellette egy másik tányéron marha steak és sült krumpli, mellettük két üveg cola. Rávigyorogtam a csajra:
- A pincérszolgálat természetesen neked rendelkezésedre áll - vigyorogtam rá, majd észveszejtő ugrással vetődtem át a szemközti falra, majd apróbb ugrásokkal igyekeztem lefelé, mindig épp csak annyira érkezve a falra, hogy lendületet vegyek. Hamarosan a terasz feletti napernyőn guggoltam, még nem vett észre senki, szerencsére. Az emberek ritkán keresik a gyalogosokat a falakon. Még... Majd megszokják! Kénytelenek lesznek - vigyorogtam magamban.
Belendítettem csodálatos arcomat fejjel lefelé az ifjú pár felé, aki ledermedve bámultak csodálatos, igéző szemeimbe. Hiába, a nőkre mindig ilyen hatással vagyok, a csávó meg ezek szerint két kapura játszik. De nem baj, gyönyörködni szabad, közösen meg úgyse zuhanyzunk! Belevigyorogtam a képükbe, csak hogy a fogaim is megcsodálhassák teljességben, majd elkiáltottam magam:
- Búúúúúúúúúúúú!!!
Hát a hatás mondhatni frenetikus volt, a csaj helyben sikítófrászt kapott. Dagadt is a mellem ezerrel, ilyet eddig csak régi Beatles koncertfelvételeken láttam és nekem ehhez még énekelni sem kell! Hiába, no, a karizma, az karizma kérem! Jó láttam ilyet Stephen King könyvek filmadaptációiban is, de az nyilvánvaló okokból nem releváns. A csávó egyszerűen hátraborult a székkel. De kérem! Azért hasra esni nem kell a szépségem előtt, sosem kívántam én ilyet! Nyelvem kiköpve felkaptam egy fedőt és a tálcára raktam, majd felkapva az egész cuccot a balomba, már iramodtam is felfelé. Na most viszont kiözönlött a fél étterem, meg az utcáról is mindenki engem bámult, ahogy felkapaszkodtam a csatornán a tetőre. Néha még a magamfajta sztároknak is terhes a rajongók hada, így egyáltalán nem az én szép zöld bogárkám felé, hanem ellenkező irányba ugrottam tovább a következő házfalra, majd amikor az összes idióta odalent elrohant tovább amerre elvileg mennem kellett volna, akkor visszafordultam, kényelmesen leereszkedtem az utcára, kihajtogattam a zsebemből egy szatyrot és belepakoltam a kaját, elhajítva a tálcát, majd a tűzlépcsőn át visszatértem a lányhoz és a pulcsim levéve rögtönzött piknik-kendőt avanzsáltam belőle a tetőn, kipakolva a zsákmányt és intettem neki:
- No? Hamburgert vagy steaket kérsz? Hölgyeké az elsőbbség - mosolyogtam rá. - Amúgy hívj csak Varangynak, az álmaim legtökéletesebb daliás hercege olyan hosszú, ahhoz nem vonzódom - szélesedett a mosoly immáron vigyorrá.

Érzem én is, hogy valami nem stimmel a kocsival. Főleg, hogy Greg ennél kétszer jobban ki szokta hajtani őket. Mikor kiállunk a kis utcába, kiszállók nyújtózkodni, meg hogy a fejemet egy kicsit a ház falának támasszam.
- Mit gondolsz, az intézetig még elgurul? - kérdezem hátra sem fordulva.
Ahogy homlokom hozzáér a ház falához, rengeteg információ száguld a fejembe, én pedig teszek egy gyors körutazást a falakban. Legalábbis ehhez tudnám hasonlítani az élményt.
- Ha hazaérünk, kell valami jó minőségűt innom. Ez a sör valami nagyon alacsony kategóriás termék volt.
Miután a fal hűvössége megnyugtatta kissé a fejemet, eltávolodom tőle, és visszaülök a kocsiba.

-Azzal nem lesz gond.
Egy ötletem volt ami előidézhette ezt a rossz teljesítményt. Recseg ropog a kézifék, az ajtó kivágódik. Kipattanok és hátra megyek a csomagtartóhoz. Felnyitom és amit látok nem meglepő.
-Ezzel viszont annál inkább...
Biccentek Crisnek.
-Komolyan... azt hittem reggelre kimászik. Segíts kivenni.
A potyautasunk még erőteljesen horkol.

Hátulról hallom, hogy valami nem odaillőt talált Greg. Bár még kicsit tompán érnek el hozzám az impulzusok. A verekedés után viszont muszáj volt inni, ez van.
- Mi az? - kérdem fáradtan, de ekkor már kiszálltam a kocsiból.
Hátratoporgok, majd megállok Greg mellett, egyenesen az arcába nézve. Ott lassan megfordulok, és benézek a csomagtartóba. Nagyobbra nyílik a szemem, majd túltéve magamat a meglepetésen, benyúlok, és megfogom a lábait.
- Háromra...egy, kettő, három.
Emelem, betonra lerakom. Már ha eltaláljuk a ritmust, és nem kiborítjuk. Akárhogy is pakoljuk ki a potyautast, ezután visszadülöngélek az anyósülésre.

-...kettő, három
Az emelésnél egy olyan izomcsoportom is mozgásba lendült ami az éjszaka folyamán komoly igénybevételnek volt kitéve így az utolsó centiken inkább eldobtam az utast. Halkan koppant a betonon az üres feje. Hátamra tenyereltem és kinyújtóztam. Kényelmesen beültem a sofőr ülésre és nyúltam a zajtó felé. Hangos berregés és egy autó húz el mellettünk és letépi az ajtót a helyéről. Alig pár centin múlott hogy a kezemet nem trafálta el. Előre dőltem és lefejeltem a kormányt. Ezzel be is nyomtam a dudát...
-Komolyan... ezt nem hiszem el...

A koccanás kijózanít. Megrázom a fejem, és összeszűkült szemmel nézek a kocsi után. Körbefordulok, de senki nem néz felénk. Ilyenek ezek a szombat reggelek. Mindenki józanodik.
- Ez rossz húzás volt.
Átnyúlok Greg előtt, a letört ajtó csonkjához. Másik kezemmel az imént fogtam meg a még meglévő ajtót. Fejben gyorsan invertálom a tükörtengelyre, és voálá! Kész az új ajtó. Visszadőlök a helyemre, és a saját ajtóm mellett lelógatom a kezem.
- Nem tudja még, kiket hagyott figyelmen kívül.
Az autó oldalán csontból formázódik meg az a csík, ami általában gumiból szokta középkategóriás autók ajtaját védeni másik parkoló autó ajtajától. Az autó motorháztetejének elején pedig egy méretes bikakoponya növekszik, előre fordított, fémheggyel erősített szarvakkal.
- Kapjuk el! - mondom hideg, kimért, de érezhetően dühös hangon.

Felemelem a fejemet, kinyitom az új ajtót és kiszállok. Leguggolok, egy ujjal az aszfalthoz érek. A száguldó kocsi alatt szépen emelkedni kezd a beton a két kereke között. A rámpán szépen lassan megáll néhány centire a föld fölött. Kerekei épp hogy nem érnek le. Felegyenesedek és belököm az ajtót. Arcmagasságba emelem a kezem és a kocsink kerekére rákúszik a beton. Lopásgátló. Lassú léptekkel elindulok a céljármű felé.

Nem szóltam egészen amíg meg nem álltunk a tetőn. Nem méltettam, még azt az igen csak meg nem szokott módot, ahogy utat csinált nekünk. Viszont utána nem is tudtam szólni, olyan gyorsan elviharzott. Talán nem kell mondanom, ahhoz, hogy egyértelmű legyen, az idegességem nem hagyott alább, sőt inkább még jobban a tetőfokára hágott, hogy itt maradtunk a városnak ezen részén, és még magamra is hagyott. Az előbb megmentette az életemet, ez nem kétséges, többen voltak, mint azt egyedül bírtam volna. Utálatos embernépség. Kevés kellett, hogy az utálattól magam elé köpjek, igazán úrihölgyhöz máltó módon, ha már úgy sem lát senki jelenleg.
Nagyokat pisslogva meresztgettem a szememet, hátha meglátom újdonsült mutáns barátom, de nem túl sok sikerrel jártam. Az idegesség mellé lassan félelem is mellém ült, a gyűlöletről nem is beszélve. Azok a mocskos...! Áhh! Úgy éreztem lassan felrobbanok, amikor visszaérkezett. Kicsit azért megkönnyebbültem.
- Maradok a hamburgernél, köszönöm - a hangom kicsit rekedtesre sikeredett az eddigi indulataimtól. Kicsit megköszörültem a torkom és mély levegőt vettem. - És azt is hogy odalent kisegítettél - került mostmár egy halvány mosoly is az arcomra, a hangom is valamivel kellemesebb lett. Majd nekiálltam majszolni a kaját. Igazából ekkor lassan, alattomosan a fickó szaga is elkúszott az orrom alá, de én is az utcán élek, és próbáltam nem törődni veled, vagy legalább láthatóan nem. -Mondjuk jól is néznénk ki ha egy másik mutánsra nem számíthatnék.

Azt reméltem, hogy megkoccintjuk a másik autót, nem azt, hogy zátonyra futtatjuk. Mikor Greg becsapja az ajtót, már rosszat sejtek. Azonban, mikor megindul, teljesen sikerül lehiggadnom. Kiszállok, és becsukom az ajtómat. Néhány gyors lépéssel felzárkózom Greg mögé.
~ Ha felkapta a vizet, azzal nem járunk jól. Remélem, csak keménykedni akar!
Ahogy közeledünk az idegen autóhoz, egyre kevésbé gondolom, hogy csak szimplán keménykedni akar. Pedig valahogy semmi kedvem nincs pofátlan sofőröket megmenteni tőle.
- Mit is akasz csinálni pontosan? - kérdem az autó felé sétálva.

-Csak a szokásos, megmutatom neki hol a helye...
A járműhöz érve jobb kezemet ráhelyezem és mutató ujjamat bele nyomom a kaszniba. Ahogy haladok úgy hasítok ki egy ujjnyi szélességű sávot a járműből. A kiszakadó rész szépen felkunkorodik a tenyeremnél. A sofőr ajtónál ráfogok és letépem majd összegyúrom a markomba. Másik kézzel bekopogok az ajtón a szentségelő értetlen sofőrhöz. A lehasított anyagra rámarkolok és ujjaim közt kezd kifolyni, majd egybe és végül egy ökölre álló boxert alkot.

Rosszallóan összeráncolom a homlokom, majd végül vállat vonok, és kicsit lemaradva követem Greget a másik autóhoz.
~ Legalább van egy kis műsor.
Jópár méterről figyelem, mit művel Greg az autóval. Valahogy mindig lenyűgözött, hogyan idomítja a már létező dolgokat. Én erre sosem voltam képes. Létrehozom olyannak, amilyennek elképzelem. Eltüntetem, ha nemlétét kívánom. Változtatni azonban nem tudom. Ki tudja, ő talán azt irigyli, hogy képes vagyok a semmiből újat létrehozni. Valószínűleg nem mostanság fogunk ilyen érzelgős témákról beszélni.
- Azért a sofőrt most ne gyúrd így össze! A múltkori után is egy órán át kellett felmosni! - kiáltok oda hozzá. Persze jól tudom, hogy az élőlények manipulálása, képességünk jelen szintjén legalábbis, túlmutat a lehetőségeinken. Viszont azt is tudom, minél hamarabb eljut áldozatának félelme a kellő szintre, annál hamarabb indulhatunk haza. És nem utolsó sorban annál kevesebb véletlenszerűen felbukkanó civil láthatja Greg képességét.

Legyintettem kettőt Chrisnek, hogy nyugodjon meg. A kopogásra csak lehúzódik az ablak. Benyúlok az illetőért, megragadom a felsőjét és magam felé húzom. A hideg boxert pedig az állához illesztem.
-Nem illik ám elhajtani ha letöröd valakinek az ajtaját te barom arcú. Hogy az istenbe lehet így vezetni HE?! Figyelni kéne! Hogy a francba kaptál jogsit te szerencsétlen?!
A kezdeti higgadt beszéd hamar üvöltésbe csap át és rántok rajta kettőt. Ez érezhetően megtette a hatását. Köpni nyelni alig bír csak sajnálkozni. A beton szépen lassan vissza süllyed.
-Még egyszer szemem elé ne kerülj...
Visszalöktem a székébe és ott hagytam. Markomba gyűrtem a fegyvert és lassan vissza szálltam kocsiba.
-Komolyan, ilyeneket kiengednek a forgalomba.
Szitkozódtam egy darabig utána padlógázzal elhajtottunk. Az ablakán még bedobtam a kocsijáról hiányzó csíkot ami ismételten fel volt pödörve. A szokásosnál is agresszívabban vezettem.
-Azt hittem megölöm...

Megvárom, míg Gregory levezeti a feszültséget. Csak ezután megyek vissza a kocsihoz, és szállok meg. Csak legutolsó megszólalására reagálok.
- Tudom.
~ Te meg tudod, hogy ezért maradtam ott.
Ezt már nem teszem szóvá. Hagyom, hogy feloldódjon a vezetésben. Az autónk egyben van, ha nem is teljesen épen. És ha nem is egészen a mi autónk.
- Azért kiváncsi vagyok, pontosan kié lehet ez a cabrio. Vajon kiderül, hogy meglovasítottuk?

A száguldás a sztrádán hamar lenyugtatott. Már hajlandó voltam válaszolni Cris egy korábbi kérdésére.
-Ötletem sincs. De majd csak kiderül. Ha meg nem akkor... lényegtelen.
Vonok vállat és vetek egy pillantást a mutatókra.
-Tankolni kéne...
Kis is csapom az indexet jobbra és készülök kimenni az első benzinkúthoz.

Megvárom, míg megállunk az egyik kútnál, majd kiszállok a kocsiból.
- Majd én intézem - szólok vissza, és már kint is vagyok.
~ Eddig túl sok érdekes dolgot nem tanultunk az intézetben. Persze ettől még remélem, hogy Greg helyre tudja rakni a kocsit. Ekkora dolgot még sosem teremtettem.
Leakasztom a töltőpisztolyt, tanksapka le, pisztoly be, töltés indul. Gépies rutinossággal tankolok, ahogy gondolataim közben nagyon sok felé járnak.
Töltés vége, pisztoly vissza, tanksapka vissza. Egy pillanatnak tűnő séta a pénztárhoz, fizetés, vissza a kocsiba.
- Mehetünk.

Míg Cris intézkedik kapcsolgatom a rádiót, találok is egy jó pörgős dalt. Az anyósülés ajtaja szinte be se csukódik már csikorognak is a kerekek és felbőg a motor. Az út hátralevő részén kicsit meghajtom. Érezhetően nem sokat volt túráztatva a kicsike.
-Ez az élet...
Kicsit feltekerem a rádiót hogy a menetszél ne nyomja el teljesen.

Intézet - Park - Terasz(garázs)

Igen csak masszív kézfogást tapasztalok. Az igazgatónő hallatán kezd kicsit összébb állni a kép.
-Pedig tudok magamra vigyázni. De azért kösz.
Megigazítom a felsőmet. Az ujjánál kicsit szét ment. Elsimítom rajta a kezem és a szálak ismét egymásba kötnek úgy, mint újkorában. Felzárkózom mellé.
-Egyébként, mi az ott a csontjaid helyén?
Kérdezem tőle komolyabb hangnemben és felsandítok rá.

-Hát persze...
*Jegyzi meg gúnyosan, ám több szót nem pazarol a témára. Ha a város kapott volna 10 millió dollárt minden alkalommal, amikor egy ifjú mutáns ezt mondta - köztük ő maga is - ahelyett, hogy azt a pénzt a helyreállítási munkálatokra kellett volna költeni, most egész máshol tartana.*
-Azok ott a csontjaim. Ha rendesen megiszod a napi egy pohár tejed, neked is ilyen erősek lesznek. Mond, ugye van valami járgányod?
*Ez utóbbi kérdést olyan hangsúlyban tette fel, mint aki már sejti a választ, de azért még nem adta fel teljesen a reményt.*
-Vagy felülhetsz a motoromra is, de akkor kapaszkodnod kell. A sisakom már rég elhagytam....

Már meg sem lepődök a stílusán.
~Érdekes mutáció. Eltudnám viselni én is ha fémcsontvázam lenne.
Felajánlására megrázta ma fejem és kezemet is magam elé emeltem.
-Nem kösz. Inkább taxit hívok. Részeg sofőrök közül csak magamban bízok. Majd a suliban találkozunk... Mit is mondtál, mi a neved?
Kérdezek vissza még mielőtt lefordulnék a sikátorba aminek a végén száguldoznak az autók. Közben előkotrom a telefonomat, bepötyögöm a számot és várok.