UBC Vancouver campus

//Előzmény : The Tonic Club//
Egy darabig csak csöndben sétáltam mellette. körbe is pillantottam mielőtt megszólaltam volna.
- Teleportálok - mondtam eléggé halkan, nem voltam benne biztos, hogy Darien egyáltalán hallotta.
Az erdőnél megtorpantam.
- De ugye te tudod az utat? - Mert ha igen akkor talán rá merek hagyatkozni így a sötétben, egyébként... egyébként valószínűleg nem mondaná.
- Rendben kíváncsi vagyok - és mielőtt még beértünk az erdőbe azt latolgattam vajon mennyi esélye volt ennek... ami ma történt. Utána viszont már nem volt ilyenre lehetőségem hiszen a sötéttel szemeztem és nem láttam semmit.

-Az jól hangzik.
*Feleli vigyorogva, bár jelen helyzetükben ebből nem látni semmit. Hosszú percekig sétálunk a sötétben, mígnem elérünk egy olyan részhez, ahol a sűrű lombkorona beenged egy kis holdfényt. Itt elengedem Tanya kezét, és oldalra lépek egyet a fák közé.*
-Általában nem szoktam levetkőzni az első randin, de ez a bűvésztrükk megkívánja, úgyhogy várj egy kicsit.
*Gyorsan lekapom a ruháim, mondhatni ijesztően gyakorlott mozdulattal. Szerencsére elvileg nem lát senki. Amikor már meztelen vagyok, azért még kiszólok Tanya-nak.*
-Na jó, kezdem...remélem szereted a madarakat...a nagyokat.
*Más állat híján ismét a sas alakját öltöm fel, és abban sétálok ki a fényre. Egyenesen rá nézek, és ha kétséget látnék a szemeiben, még bólogatok is, hogy tudja, tényleg én vagyok az.*

- Néha ijesztő... - felelem csöndesen, bár igazából az lenne az igazság talán, hogy mindig. Legalábbis úgy érzem.
Amikor azt mondta vetkőzik ledermedtem. És most forduljak el? Mármint itt az erdő közepén a sötétben? És ha jön valami állat és megtámad? Csak rávettem magamat azért hogy elforduljak minden félelmem ellenére, mert azért mégis... de úgy tűnt ő is arrébb ment, vagyis a hangjából erre következtettem.
Még akkor sem voltam benne biztos hogy megfordulhatok mikor mondta hogy kezdi. De aztán félősen hátra tekintettem hátha nem látok olyasmit amit nem szeretne.
Csak én voltam közel s távol, meg a madár. Csak pislogtam rá föntről a derengésben. Amikor végül bólogatni kezdett, meg mertem kockáztatni hogy leguggolok hozzá és jobban szemügyre veszem.

*Követem a tekintetemmel az előttem álló óriást. Elég bátortalannak tűnik, ami valahol érthető, hisz nagyobb madarat nehezen találtam volna, de mentségemre szolgáljon, hogy Bambi elszaladt volna előlünk, és érintés nélkül csak ez a forma megy.*
~Ne félj tőlem, hisz én vagyok a légierő címer állata, oda csak békés madár kerülne nem igaz?~
*Biztatásképpen oldalra billentem a fejem, szárnyaim pedig szép lassan bontom ki, és megpróbálom körül ölelni a lábait. Egy igazi sas sosem tenne ilyet, valószínű ezért is megy ilyen nehézkesen...*

Igazán furcsa volt a látvány, figyelni egy sast ahogy odatipeg mellém. Amikor hozzáért a lábaimhoz viszont nem bírtam tovább elnevettem magam, utána pedig egy mosoly ült ki az arcomra.
Óvatosan hozzáértem a fejéhez, pedig most már tényleg biztos lehettem volna benne hogy nem fog harapni. Na jó egy madár sosem harap hanem csíp, de ez részlet kérdés. Begörbítettem az egyik ujjamat és finoman cirógatni kezdtem a fejét. És ha újból csak gondolkozni kezdünk akkor ez ugyan annyira fura... mint talán az egész helyzet. Hiszen ez a madár Darien, és ha emberi formában lenne nem hinném hogy ilyet csinálnék, azt hiszem akkor ő sem értené a dolgot teljesen jogosan. De mondjuk az is biztos hogy valószínűleg soha életemben nem fogok tudni megérinteni egy sast, mármint olyat ami eredetileg is az, vagy esetleg csak egy ujjamért cserébe.

*Hozzá dörgölöm a fejem a kinyújtott ujjhoz, de utána visszamászom a fák közé, igaz kissé dülöngél a sasom, az út megtétele közben. Szinte belém mar a hideg, amikor visszaváltozom emberré, ezért aztán őrült tempóban öltözöm fel újra, és térek vissza a fénybe Tanya mellé. A szédülés sajnos nem múlt el, igaz annyira nem is vészes...*
~Rohad pia...~
-Remélem tetszett a bűvésztrükk. Ha gondolod, megy cukibb állattal is, csak sajnos most egy sem akadt a közelben...
*Újfent kézen fogom őt, és úgy vágunk neki az erdő maradékának.*
-Már nincs messze....legfeljebb 10 perc lehet innen.

Figyeltem ahogy eltipeg. Igazán édes volt. Nem mondtam ki, mégis a szám elé kaptam a kezem. Nem volt ez a gondolat túlzás? És ha belegondolok igazából egy emberről van szó... aki mellesleg állattá változik. Valahogy bonyolultnak tűnt így átgondolni minden ilyen gondolatot.
Csak akkor álltam fel amikor újból megjelent.
- Nem baj, a sas szép állat, csak először attól féltem, hogy lecsípi az ujjamat... Tudom ez butaság, mivel te voltál az - néztem rá bocsánatkérően.
Hiába mondta hogy nem vagyunk messze azért közelebb húzódtam hozzá. Jó tudom ez olyan... főleg rám nézve. De nem akartam elveszni a sötétben. És mielőtt bárki azt mondaná hogy félek a sötétben, ez nem igaz. A saját szobámban, vagy egy épületben amit ismerek, ott mért félnék? De itt bármi vagy bárki rám ugorhat az egyik fa mögül, vagy hasonló...
- Így már viszont értem mért vagy ilyen bátor átvágni az erdőn akár este is. - Nappal biztos nem ilyen félelmetes.

-Ne mentegetőzz, jogos a félelmed. Ha valami édesre vágynék, tuti belőled csipegetnék.
*Felelem megnyugtatásképp, igaz elképzelésem sincs, hogy ez miért hangzana biztatóan. *
-Hát...kénytelen voltam hozzá szokni a dologhoz. A régi sulimhoz is át kellett vágnom egy ilyen erdőcskén.
*Amúgy ha ijedős is lennék, ma este elűzné minden félelmem az alkohol, és a boldogság hormonok egy erőteljes keveréke, szóval most nagyjából nettó sebezhetetlennek érzem magam.*
-Amúgy, gyakran teleportálsz idegen országokba?
*Kérdem, miközben ígéretemhez híven valóban kiérünk az erdőből, és elénk tárul az egyetemi falu látványa. Már csak egy kerítés áll az utunkba, és otthon vagyunk.*

Erre a bókra megint csak pirulni tudtam, ami valószínűleg nem nagyon látszott a sötétben, talán a félénk mosolyom kicsit.
Valahogy kissé viszont megnyugtatott, hogy tudtam mi a képessége. Állatként biztosan jól ismeri az erdőt, azért sétálgat ilyen nyugodtan. Mellesleg még szerencse hogy nem bírom a horror filmeket, és ezért nem is néztem sokat őket. Biztos van jó pár az esti erdőben sétálgató emberkékről.
- Megesik - feleltem röviden, bár a hangomból kiérződött, hogy mit gondolok én erről az egészről. Sosem gondoltam arra milyen lenne ha nem lennék mutáns, de azért ez eléggé ijesztő, mint ahogy maga a képességem mikor használom. - És... neked volt már, hogy olyankor használtad amikor nem kellett volna? - néztem rá bocsánatkérően, mert tudom ez egy kényes téma. Igazából nem is tudom miért érdekelt, de így volt. Talán azért mert ez minden mutánsnak probléma, és bár teljesen eltérő képességünk van, azért jó tudni, hogy más hogyan oldotta meg a helyzetet. Még ha talán nekem a legkönnyebb az ilyet kezelni, hiszen csak el kell tűnnöm.

-Úgy érted, a 20 percen ezelőttin kívül?
*Kérdem nevetve.*
-Volt, ami azt illeti...a szalagavató banketten például felfedeztem, hogy nem bírom az alkoholt, majd valahogy kacsává változtam. Szerencsére én voltam a legjózanabb...
~Szokás szerint...~
-Minden esetre a kacsatánc nálam mást is jelent...igaz csak fotókból tudom mi történt, meg apámtól.
*Közben odaérünk a drótkerítéshez. Legfeljebb 2 méter magas lehet, és egy ügyes diák simán átmássza ezt. Persze egy még ügyesebb diáknak van kulcsa a tőlünk fél méterre lévő hátsó kapuhoz. Ki is nyitom azt.
-Csak ön után.

- Annyi ember előtt? - képedtem el. Olyan rémisztőnek tűnt a gondolat. És ha csak másoktól tud róla... hát az durva lehetett. - Én egyszer eltűntem két napra... - na igen az sem volt valami túl felemelő érzés. A sok zagyvaság ami akkor a fejemben volt, és az ami nem! Húúú, brr... teljesen beleborzongtam még a gondolatba is.
- Ó, köszi - lepődtem meg az udvariasságán, de lehet ez már tőlem is sok volt. Mert hát na, így szokás vagy mi a szösz. Az egy másik dolog, hogy mennyire valósul meg gyakorlatban ez a mai világban. Meg... Na jó már tényleg sokat agyalok. Inkább csöndre intettem magamat odabent is.

-Igen, de hála az alkoholnak, nem emlékeznek sok mindenre. Nem mintha veszélyes lenne a képességem, szóval kit érdekel...
*Követem Tanya-t, miután pedig beléptünk, bezárom magunk mögött a kaput.*
-Egyszer én is eltűntem. Ha túl sokáig vagyok állat, annak sosincs jó vége.
~Mi ez nagy döbbenet azon, hogy előre engedtem? Honnan jött szegény, New Y....ó tényleg.~
*A szállásom az egyik nagyobb épület első emeletén található. A szobába lépve nyilvánvalóvá válik, hogy sem én, sem pedig a szobatársam nem töltünk itt valami sok időt. A berendezés gyakorlatilag az emeletes ágyból, egy szekrényből, és egy íróasztalból áll.*

Körbepillantottam a szobában. Aztán most kivételesen keveset merengtem csak a dolgokon.
- Örülök, hogy veled találkoztam először, miután felbukkantam itt - mosolyodtam el halványan. - Azt hiszem először éreztem magam jól az után, hogy eltévedtem. Tényleg! Ha jól emlékszem nem is kérdeztem, hogy hol az az itt, pedig már nagyon érdekelt. Csak nem mertem elsőnek feltenni ezt a kérdést, mert hát... eléggé árulkodó lett volna.
Jelenleg teljesen furán éreztem magam. Nem rosszul, csak furán. A tudat, hogy nem vagyok egyedül, még ha kitudja hol is vagyok valahogy felvillanyozott. Persze ennyi ismeretség alatt nem kellett volna rég ismert barátként kezelnem Darient, de ő olyan kedvesnek tűnt eddig. Egy idegen helyen ez több mint amit kérhetek, és ha baj van eltűnni, én tudok a legjobban azt hiszem.

-Én is örülök, hogy pont arra jártam.
~Bár ez részemről persze nem volt annyira véletlen, de most ne vesszünk el a részletekben.~
*Kérdésre, hogy hol is vannak most, kis híján azonnal rávágja, hogy a Zblorg bolygó Klárium tartományában, de a földön valószínűleg csak Alpha Centaury néven ismerik a rendszert, ahol most vannak, ám valami végül visszatartja ebben, és az igazat mondja.*
-Kanadában vagy, azon belül Vancouver-ben.
~Remélem a szülei nem azok a fajta amcsik, akik kitagadják a lányukat amiért külföldivel...barátkozik. Persze ezért még kár aggódni, kizárt, hogy az apja berepül az ablakon, és a hátam mögött jelenik meg....~
-Szép kis túra nem mondom.

- Kanadában? - képedtem el. - Az nincs is olyan messze. Viszonylag... Jó ahhoz elég messze van, hogy éhen vesszek, vagy hasonló, de még mindig közelebb van mint Kína. Mindig is féltem tőle, hogy egyszer csak azon kapom magam, hogy Kínában vagyok. Az már tényleg nagyon messze van és eléggé zsúfolt hely.
- Mondjuk ez megmagyarázza mért volt hűvösebb picit - jutott hirtelen még ez is eszembe.
- Ó hát... nos az elég zavaros, mármint a túra idáig, bár biztos vagyok hogy nagyjából pár másodperc telt csak el mire onnan ide jutottam - igazából éppen az futott át az agyamon, hogy lehuppanok az ágyra, de mégsem én vagyok itthon. Vagyis ez a ő szobája. - Leülhetek valahova? - kérdeztem meg inkább. Bár lehet inkább most már el kellett volna tennünk magunkat holnapra. - Még nem voltam Kanadában ez előtt, de eddig egész kellemes helynek tűnik - engedtem meg magamnak egy szelíd mosolyt.

~Kanada nincs messze? Jézusom, hol bukkan fel általában, Moszkvában?~
-Hűvös?
*Vonom fel szemöldököm az őszinte csodálkozás jeleként. Na persze kánikula tényleg nincs, de hűvös akkor is túlzásnak tűnik.*
-Ijesztően hangzik....bár legalább nem kell levetkőznöd hozzá. Ja amúgy ülj csak le nyugodtan, ahova szeretnél. Az alsó ágy az enyém...
~Nem mintha Vincent sűrűn aludna itt....nem láttam vagy egy fél éve..~
-Hát, madártávlatból egész jól néz ki a táj, mondhatni festői.
*Én a magam részéről közben lehuppanok az ágyra, közben pedig a felettünk lévő emeletre tekintek.*
-Kétlem, hogy Mr.Ventresca bánná, ha elfoglalnád a helyét, de talán jobb, ha én alszom ott, ha esetleg mégis ma lenne a napja, hogy beállít ide.

- Nem azt mondom, hogy szibériai hideg van. Bár szerencsére ahhoz még nem volt szerencsém. Csak New Yorkban kicsit melegebb van. Néha mondjuk túlságosan is - csüccsentem le az ágyára, ahogy megengedte. Viszont amikor említette sikeresen elképzeltem, hogy én meztelenül jöjjek ki egyszer a teleportálás másik felén. Zavartan megráztam a fejem. - Eddig még nem hagytam el közbe semmimet hála az égnek...
- Biztos szép lehet. Mondjuk én is látok dolgokat miközben használom a képességemet, de arra talán mindent lehetne mondani, csak azt nem hogy szép. Igazából leírni sem tudnám ilyen hirtelen.
Kicsit elhallgattam mikor arról beszélt, hogy hol aludjak. Igazából magamban latolgattam a dolgot, és mindent ami ma történt onnan hogy ide kerültem...
- Darien? - szólaltam meg végül, mikor összeszedtem magam. - Köszönöm - mosolyogtam rá félénken. Hogy még tényleg rendes szállásom is van egy ilyen után, azt hiszem ez az első eset, tényleg hálás voltam azt hiszem mindenért.

*Finoman átkarolom a lányt, ha már leült mellém, és a szemébe nézve folytatom a mondókám.*
-Hát igen, bár mint kiderült, ha szépet szeretnék látni, elég csak dolgozni mennem...
*Rákacsintok. A következő másodpercben a nevemet mondja, utána pedig köszönetet mond valamiért, és be kell valljam, egy pillanatig nem igazán értem, hogy miért, és ez valószínű az arcomon is meglátszik. Szerencsére gyorsan leesik a tantusz, és miközben válaszolok, visszamosolygok rá.*
-Ó...igazán nincs mit...
~Másfelől, bárhol felbukkanhatott volna Pekingtől Honoluluig, szóval én köszönöm a sorsnak, hogy végül itt bukkant fel, és nem Kínában...vagy az oroszlánketrecben, az még elronthatta volna mindkettőnk napját.~
*Szabad kezemmel megragadom a felső ágyra vezető létrát, mialatt elengedem Tanya-t, és szép lassan feltápászkodom.*
-Azt hiszem ideje eltennünk magunkat holnapra, korán kell kelnünk, ha ki akarunk csempészni innen.
~Vajon a jóéjt puszi túlzás lenne?~

Nem számítottam rá, hogy át fog karolni, de nem ellenkeztem vagy löktem el magamtól. Egészen jól esett, hiszen eddig is miatta nem voltam egyedül. Félénken rámosolyogtam. Aztán csak csendben figyeltem ahogy felmászik. Én...
... valahogy úgy éreztem, hogy valaminek eszembe kéne jutnia, de sehogy sem akart összejönni. Elfeküdtem az ágyon csöndben. Pár perc alatt eltudtam volna aludni. Már majdnem meg is történt, amikor kipattantak a szemeim. Valami az eszembe jutott, persze nem az amin az előbb annyira gondolkoztam, ebben biztos voltam, de hogy honnan...
- Darien, máskor is eljöhetnék? - igazából ezt még én is észre vettem, hogy kicsit bután hangzott, mert hogy eljövök vagy nem, az nem igazán rajta múlik. Rajtam vagy igen vagy nem , de biztosnak láttam még most megkérdezni, hátha reggelre eltűnnék esetleg. Megvártam Darien válaszát, mielőtt elaludtam volna...

Vajon mért nem lepődtem meg, hogy tényleg ez történt? Most már tényleg nagyon bosszantott az egész. Új helyre érkezni az talán egy dolog, de szinte arra ébredni, hogy nem ott vagy ahol elaludtál... Mondhatom, hogy kiborító? Igen azt hiszem.

-Micsoda kérdés ez?
*Feleltem nevetve, mielőtt még megmásztam volna a hatalmasnak jó indulattal sem nevezhető ágyat.*
-Egyenesen megsértődnék, ha nem néznél be, amikor legközelebb erre jársz. Vagy ha nem járnál erre többé.
*Rákacsintok, utána pedig megkapja azt a jó éjt puszit, ciki vagy sem.*
-Álmodj szépeket.


*A következő reggelen alig akartam elhinni, hogy a tegnapi nap tényleg megtörtént, és nem csak álmodtam az egészet. Ezen az sem segített sokat, hogy Tanya eltűnt, amire magamhoz tértem. Persze most mondhatnánk, hogy abból, ahogy az ágy kinéz nyilvánvaló, hogy aludt benne valaki, és ez bizonyítja, hogy tényleg itt járt, ám az igazat megvallva, nem szoktam olyan sűrűn beágyazni, hogy egy gyűrött lepedő önbizalomra adjon okot.*
~Eltűnt ő is, pont mint a másik képzeletbeli barátom...... igaz ő nem volt mutáns, úgy tudom....~
*A telefon csörgése megzavarja gondolatmenetét. Percek alatt magára kap valami ruhát, és már rohanna is órára, ám a küszöbön megáll, visszalép kettőt, és lehuppan az ágyra.*
-Bakker, vasárnap van, mi a fenének állítottam ezt be?
//Köszi a játékot //

Már majdnem elértük a kapukat, mikor legnagyobb megdöbbenésemre nem megy ki rajtuk, hanem elkanyarodik és ……nem hiszek a szememnek! Felmászik a falakon! Természetesen utána lopakodom, hiszen fogalmam sincs miben töri a fejét. Talán itt rejti el a drogokat vagy mi? Látom, hogy többször körbenéz, ebből is látszik, hogy tilosban jár.
~ Mi az ördögöt művelsz kisapám! De előlem nem lépsz meg! ~ morgolódok magamban, mert nem egészen mászáshoz öltöztem.
Már fent áll a tetőn mire utolérem, de nem mutatkozom előtte, várom, hogy mi fog történni.
Mikor gatyára vetkőzik, azért elég furcsán nézek ki a fejemből. Már-már kezdem azt hinni, valamilyen furcsa kultusznak hódol, de hál Istennek a gatya marad, de az emberem viszont a szemem láttára változik át sassá, és lába közé kapva a motyóját elrepül sebesen.
Elgondolkozva ülök le a tetőre, hogy átfussam a dolgokat.
~ Ezt az apróságot, azért elfelejtették közölni velem! ~ és emlékeztetem magam, hogy majd ezt is felrójam a közvetítőnek. De, hát ez nem fog megakadályozni a munka elvégzésében, legfeljebb egy kis pluszt nyújt.
Lemászom és a kocsimhoz megyek. Akkor jön a B terv. Átöltözöm és meglátogatom a fiúkát a kollégiumban. Nagyon remélem, hogy nem kell hatástalanítanom még egy szobatársat is.

Darien, miután megejtette egy apró közjátékot egy közeli bokorban, immár felöltözve lépett be a kollégiumba. Szobája szokás szerint üresen üdvözölte őt, állítólagos lakótársa Vincent továbbra is a jó ég tudja hova tűnt el, bár az asztalon lévő kuplerájból arra következtet, hogy a nap folyamán azért járt itt valamikor. Ahogy lesöpri a szemetet, felfedezi, hogy akad ott egy cetli is, amit neki címeztek.
-Csak nem! - Kiált fel örömében, és mohón olvasni kezdi szobatársa írását. A "levél" végére érve összegyűri azt, miközben szélesen vigyorog. - A rohadt mázlista. Remélem azért a holnapi mókából nem marad ki a csaj miatt...
Fiókjából előhúz két fekete pisztolyt, majd játékosan megpörgeti őket mutatóujján. Amint ezzel végzett, megragadja a két fegyvert, és egy szemközti plakátra céloz, mely kommandósokat ábrázol.
-Múltkor szitává lőttetek, de most végetek van! - Meghúzza mindkét ravaszt. Bár ilyen közelről nem túl nagy teljesítmény, de sikerül mindkét katonát homlokon találnia, a holnapi Paintball bajnokságot hirdető plakáton. - Le kéne szoknom erről, most takaríthatom fel...

Immár éjfeketébe öltözve, hajamat a dzsekim kapucnijával befedve surrantam el a bóbiskoló kapus mellett és indultam a célpontom szobája felé.
Érzékszerveim már messziről tájékoztattak a szobákban alvók, vagy ténykedők felől, és megnyugodva észleltem, hogy Darienen kívül nem sokan vannak fenn e késői órában.
Megtalálva a keresett ajtót motyogás és a fegyver jellegzetes kattanása ütötte meg a fülemet, ami óvatosságra intettet.
~ Mi a fene! Még fegyvert is tart? De mit csinál vele ilyenkor? ~ törtem a fejem, de hát már nem volt visszaút. A sötét folyosón a falhoz lapulva vártam míg meg nem hallottam, hogy lefekszik és eloltja odabenn a lámpát.
Mielőtt a tolvajszerszámaimhoz folyamodtam volna, óvatosan lenyomtam a kilincset és benyomtam az ajtót. Mosoly szaladt az arcomra mikor éreztem, hogy enged.
~ Tehát nem félünk a váratlan látogatóktól? ~
Besurrantam a sötétbe burkolódzó szobába, szemem már átalakulva pásztázta azt végig, betájolva Darien fekvő testét.
Odaléptem és finom, de erőteljes mozdulattal befogtam a száját és a Waltert a fejéhez nyomtam.
- Ha csendben maradsz, életben maradsz!

Békésen fekszik a az ágyában, és éppen arról ábrándozik, ahogy holnap csapatának festékgolyói eltakarják majd a napot ellenfeleik elől, mikor egy erős kéz befogja a száját, és feltehetően ugyanaz a személy még valami hideg vackot is nyom a fejéhez. Elkerekedett szemekkel bámul a nőre.
~Maradjak csöndben? Mitől félt, énekelni fogok a kezével a számban?~
Egy pillanatra az említett kézre tekint, hogy Sheena-val is érzékeltesse, ha akarna sem tudna megszólalni.
~Ez már megint valami hülye beavatós vicc? Könyörgöm, ez az utolsó évem itt, nekem kéne ilyesmiket művelnem szerencsétlen elsősökkel...állítólag.~
-Bnagon bicces - motyogja végül a kézbe, persze azért halkan - inbkább lőj le gyorsan, holnap korán kelek.
Látszólag a srác nem fogta még fel a helyzet komolyságát, és mivel kezdeti ijedtsége is elmúlt, felülni is megpróbál, persze csak óvatosan, nem szeretné, ha elsülne az a "játékpisztoly". Hát még ha tudná, mit szokott vele játszani Sheena...