South Point

-Tudod, elég cinikus lehetsz, ha az alkotmányt úgy kezeled, mint egy mendemondát - jegyzem meg, oldalra döntött fejjel, de aztán szélesen elvigyorodom azon, ez mennyire tragikusan komikus.
-Sajnos azonban, a cinizmusod jogos. Ami az alanyt illeti, ő egyfajta legenda már köztünk, nagyjából mint Jézus, csak ő kézrátétellel nem gyógyít hanem...
A markommal fojtogatni kezdek egy láthatatlan nyakat a levegőben, a másik kezemmel pedig eljátszom, ahogy egy láthatatlan fej lekonyul, mint egy lufi, amiből kifogyott a maradék levegő is.
-Én San Francisco óta benne vagyok a bandában, de még én sem találkoztam vele, de még aki látta, az is csak azt tudja róla, hogy kiszámíthatatlan, és képes felvenni bárkinek az alakját, de még a viselkedését is utánozni, szóval sosem állapíthatod meg, hogy tényleg ő-e az.
Előre nyúlok, és finoman végigsimítok az arcán.
-A kiszámíthatatlanság nálad adott, már csak az alakját kell felvenned, és nyert ügyed van. Pláne, ha megetetjük velük, hogy a múltkori után új álcára van szükséged, mert köröznek. Az után lehetsz a saját alakodban is, és mindenki csak azt vonhatja le belőle, hogy marha jól játszod az új szereped. Nem tudom mennyire lehetsz jó színésznő, de Dee-t biztosan Oscar szinten tudod alakítani, nem?

- Miért mit vársz Soren? Boruljak térdre a törvények előtt, amit még egy óvodás is ki tud játszani? Adózzak hálával azért, mert apámat a szemem láttára lőtték fejbe és a gyilkosai szabadon vannak? Emberek, akik tévednek, akik pénzből élnek… egyetlen becsületes zsaruval sem találkoztam még. Nem fogok tisztelni egy olyan valamit, ami csak szóbeszéd. * Nem más, s hangomban ezúttal düh, harag és gyűlölet lapul. Reakcióm talán kicsit – najó, nem talán és nem is kicsit – hevesebb, mint amit a helyzet igényelt. Minden szavamból süt a megvetés és az elfojtott indulat. Szívverésem is hevesebben dobban, mintha épp csak egy kitörné kiszülő vulkán lennék. De sötét íriszeim elszakítom Sorenétől, mely szinte minden érzésem elárul és a lábaim nézve próbálom tudatosan lejjebb vinni a pulzus számom, még mielőtt robbanok. A bosszú, hidegen tálalva a legjobb. Azért hallgatom amit mond és ahogy a keze az arcomhoz ér, önkéntelen simítom bele az orcám, s emelem rá a tekintetem. Igen, felfogtam, hogy mit mond. *
- Jól hangzik… akkor már csak egy kérdésem van. Ha még Te sem láttad és senki más sem. Akkor mégis hogyan képzelted el, hogy felvegyem az alakját? * Ugyan próbálkoztam már képről de az csak sablonos volt… semmilyen ami a legkisebb inzultálásra leomlott. Mintha csak egy papír lennék amit elfúj a legkisebb szellő is nehezék nélkül. *
- De nem válaszoltál… hivatalos úton, mennyire nehéz bekerülni? Oké, hogy nem könnyű… de mennyire brutális? S nem arra vagyok kíváncsi, hogyha elbukok akkor meg is halhatok… ezzel tisztában vagyok.

-Neeeem - mondom elnyújtottam - az előbb csak arra céloztam, jó fej vagy, és tettszik a hozzáállásod, de ha ez vigasztal, én sem vagyok oda a rendőrökért. Utálom, amikor lövöldöznek rám, csak mert nincs kedvem gyalogolni.
A másik kezem közben a hátát kezdi el cirógatni, amíg beszélgetünk. Egyesek szerint baj van az önuralmammal, mire én csak azt szoktam felelni: NA NE, TÉNYLEG???
-Nos, kép és videó van róla bőven, és elég híres is, szóval mindenki sejti nagyjából hogy néz ki. Viszont, pont amiért nem látta közölünk senki, lesz még könnyebb dolgod.
A kezem az arcáról hátrébb vándorol a tarkójára, és ujjaim ott kezdenek játszadozni vele, apró köröket leírva rajta.
-Bekerülni nem nehéz. Szó szerint annyiból áll, hogy besétálsz, és közlöd, hogy mostantól te is itt vagy. Néha még ez is túlspirázásnak számít. Viszont, amíg nem bizonyítasz, addig csak egy gyalog vagy a sakktáblán, akit szívesen küldenek előre, és nem szívesen mennek utána, szóval..senki sincs már életben azok közül, akik velem együtt csatlakoztak.

*Talán haszon, talán nem. De a cirógatása valamilyen úton és elfuserált módon némi nyugalmat adott, annak ellenére, hogy nem feltétlen ez volt a célja a másiknak. Sőőőt… pont az ellenkezőjét akarta elérni, még ha nem is úgy ahogy az előbb nyilvánult meg. De ezúttal nem, nem hagytam, hogy mindent elsöpörjön ugyanakkor hagytam, hogy mégis a körbeöleljen. De végül csak sóhajtottam miközben hátra billentettem a fejem, hogy így a tarkóm teljesen a mancsaiba simuljanak.*
- Oooké… nos, akkor van egy csodás hírem a számodra. – s ezzel bizony közelebb hajoltam a füléhez, miközben az egész testem hozzá simult. – Video estezünk… * Susogtam lágyan, miközben a fülébe haraptam. Kicsit eltolva magamtól, lecsusszantam a kocsi elejéről és megkerültem azt. Igen, az anyós ülés felé mentem és a kocsi felett passzoltam át a kulcsot.*
- Te vezetsz… Az úti cél először egy olyan hely, ahol megtaláljuk a videókat és utána hozzám… Xavier intézett… mellett. * Kacsintottam rá a másikra, és ahogy be is huppantam. Ha csak nem talált ki valami egészen mást.

Azt hiszem kezdem kiismerni ezt a csajt. Ugyan libabőrös leszek attól, ahogy a fülembe suttog, és bizony pár számmal nagyobb kéne egy két ruhadarabból, hogy ne legyen szoros, az viszont már nem lep meg, hogy megint akció nélkül maradok. Azért elkapom a tarkóját, és kap egy vad csókot - ellenkezés kizárva - mielőtt még beszállnék a kocsiba, igaz félúton megállok a....hát a fejlődésben talán nem, de a mozgásban mindenképpen. Egyik lábam már a kocsiban, másik odakint, én meg megrökönyödve nézek rá.
-A Xavier...mellett? Lezárt atomsiló, vagy taposó aknamező nem volt, ahová költözhettél volna? Na mindegy...van elég anyagom a csajról a neten, szóval ez nem gond, ha fel tudunk lépni youtube-ra az otthonodból, megnézhetünk pár izgalmas filmet. És utána, ha végeztünk, megnézhetünk pár filmet Mystique-ről is.
Rákacsintok, majd beszállok a kocsiba teljesen. Még a biztonsági övem is bekapcsolom, annyira izgatott vagyok. A Xavier közelébe? Hát megőrültem én?
-És mond...miért is épp oda? Mármint, mert ott laksz, vili, de miért költöztél oda?

*Nem ellenkezek, még csak meg sem fordult a fejemben. Hát hülye vagyok én? Soren ha másban nem is, fekve jó. Én meg nem vagyok olyan ostoba, hogy ezt kihagyjam de azért nem rontunk ajtóstól a házba, mármint remélem, hogy meghagyja az ajtót még mielőtt beront rajta. De mikor közlöm az úti célt már nem tűnik olyan vidámnak és a visszakérdésére elnevetem magam.*
- Mondok jobbat; A Herculoidsban melózom, mint felszolgáló. * Vigyorodtam el szélesen szavaim végére és beszálltam én is. Mondanom sem kell, hogy az össze olyan helyet megtalálom, ami nem épp a srác szíve csücske. De annyi baj legyen. Veszélyesen szép az élet és sosem voltam az a visszahúzódó fajta. De most az élcelődését figyelmen kívül hagytam. De Ő a témáról nem szállt le én meg csak megvontam a vállam.*
- A képességem miatt. Egyrészt a Xaviérbe készültem. Másrészt pedig nem könnyű bejutni és a képességem lét eleme a megfigyelés. Közel van, simán rálátok az iskola területére. De ebből a szemszögből sem egy hátrány, hogy ott élek. Tudod, tegyél ki valamit a kirakatba és tuti nem veszik észre. Ott laktam eddig is, ha bekerülök közétek akkor sem gáz, tartsd közel a barátaid de még közelebb az ellenségeid. Senkinek nem fog feltűnni, hogy valami megváltozott, ha csak nem égetitek a homlokomra a szövetséget. Lehet, hogy nem látszik, de van eszem Soren. Nem szeretek a kirakatba lenni, azonban a bujkálás sem az én műfajom, társasági lény vagyok, sokan ismernek, sokan kedvelnek. De persze akad ellenségem is. * Komorodtam el egyik pillanatról a másikra. Az arca itt lebeg előttem, még ma is, és minden egyes éjjel azóta, hogy visszatértem a városba. Amint meglátom, legyek bárhol, legyek bárki megölöm. Nincs azaz isten, ember aki megmentené a karmaim alól. S ez után ha tehettem csak csendben mondtam az utat egészen hazáig.*

//Folytatás; Dianne lakása//