Garázs

Az emberrablóvá avanzsált támadók már épp vállon veregetnék magukat képzeletben, mikor kifarol az autópályára az a sportautó, melyről meg sem fordult a fejükben, hogy még ma beindítja valaki.
-Nem úgy volt, hogy kinyírtad? - Ordítja a vezető ülésen lévő kolléga. - Szedd le!
-Rajta vagyok - feleli a küklopsz, s erősen koncentrál arra, hogy be tudja célozni az egyenlőre még messze lévő autót - ide cicc, cicc!
Épp leadna egy halálpontos lövést a motorháztetőre, ám az utolsó pillanatban lábon rúgja őt a még mindig súlyosan sérült Logan, és ettől a lövedék jóval a lány feje fölött száll el.
-Anyádat te rohadék!
A férfi pillanatnyilag elveszti minden érdeklődését Sarah iránt, helyette inkább Rozsomákot kezdi el rugdosni.

Azon már el sem merengtem, hogy mi lesz, ha még rendőrökbe is botlanánk, de szerintem egyikünknek sem ez a legnagyobb baja most.
~ Útól kell érnem őket, de minimum nem szabad hagynom, hogy lerázzanak! ~ mondogatom magamban, míg tövig nyomom a gázt a zötyögős földúton, majd hatalmas lendülettel farolok ki az aszfaltútra, alig bírva féken tartani az autó.
~ Mit nekem autóvezetés tanulás! ~ húzom kesernyés mosolyra a számat. ~ Már egyenes postázhatják is, ezután az üldözés után a jogosítványomat, olyan jó vagyok! ~
Már persze, ha nem sodródok ki a nagy igyekezetben és nem töröm össze a Logan által is féltett sportkocsit. Már látom az előttem haladó, menekülő támadókat, de ekkor mintha megcsillanna valamin a fény ott elől és egy éles sugárnyaláb húz el a fejem felett nem sokkal.
~ A fene! Jobb lesz vigyázni erre a félszemű ágyúra! ~
Így aztán igyekszem a gyorsítás mellett még cikk-cakkban is közlekedni, ami igen erősen igénybe veszi szerencsétlen kocsi gumijait, és csak remélni merem, hogy nem kapok defektet, mert elfüstöl menet közben.
Már egyre közelebb érek és azt is látom, hogy a platón lévő fickó vadul rugdalja Logant, amitől megint felforr az agyvizem és vérfagyasztó vicsorgás jelenik meg az arcomon.
~Nem vagytok már messze! ~ sziszegem, de hogy mi lesz, ha útól érem őket, arról még gőzöm sincs.

A terepjáró a műúton nem bizonyul ellenfélnek a sportkocsi számára, így még a szalonozással együtt is sikerül beérni őket, mindössze fél percnyi üldözés után, persze annak, aki ezt átéli, szinte biztos, hogy többnek tűnik.
-Hagyd már a majomembert! A kiscsaj mindjárt beér minket!
-ÉS? - Ordítja a Logan-t rugdosó férfi, egy stadionnyi arroganciával. - Félsz, hogy leszorítja a Dzsipet azzal a gokarttal?
Sátáni vigyor jelenik meg a vezető arcán. Picit még lassít is, hogy Sarah mellé érhessen, majd nagyot ránt a kormányon, egyértelműen azzal a szándékkal, hogy a lányba ütközzön. A sportkocsi persze köröket tudna menni a nagyobb, és egyben lassabb autó körül, ezért legfeljebb súrolni tudja a járgányt.
-Azért te is besegíthetsz!
A küklopsz még egy utolsót belerúg Logan fejébe, majd kelletlenül hátrafordul, hogy becélozhassa a mellettük haladó lányt.
-Na jó, ha ennyire sem vagy képes...
Céloz és lő, ám ezúttal az ég felé, ugyanis a lábába fúródott 3 fémkarom elég hatásos figyelemelterelésnek bizonyul ahhoz, hogy a gyilkolászás helyett az ordítás foglalja le. Mikor végre elesik, odalent sem várja kellemesebb fogadtatás.

*Miután kihúzza karmait ellensége fejéből, még egy ügyetlen mozdulattal le is nyesi azt testéről.*
-Bocs, pubi, de van az az idegesítő szokásod, hogy állandóan feltámadsz.
*Sajnos bőven van ideje monológokra, bár a csontjai már nem látszanak ki, bőre még mindig nem nőtt vissza a hátán, és bár számára az a hely vizuálisan megközelíthetetlen, egész biztos benne, hogy nem lehet szép látvány. Darabos mozgással kapaszkodik meg a plató szélében, hogy annyira fel tudja húzni magát, ami már elég ahhoz, hogy láthassa a lányt.*
-Nem úgy volt, hogy nincs jogsid? - Kérdi, s megpróbál egy vigyort az arcára erőltetni. - Mellesleg, láttad a Ben Húr-t?
*Karmait felmutatva, gonosz vigyor kíséretében bök fejével a vezető felé.*

Nem úri lányhoz méltó, hogy egyfolytában a feltörő káromkodásokat próbálom visszafojtani, mondanom sem kell nem sok sikerrel, hiszen az a szemét rambó, aki a kisteherautót vezeti megpróbál leszorítani.~ Azért mert el tudom vezetni ezt a járgányt még nem én vagyok Niki Lauda! ~ fortyogok magamban, miközben életveszélyes manőverekkel igyekszem elkerülni, hogy a kocsi lapos röppályára álljon az út helyett.
Megint csak arra kapom fel a fejem, hogy a lézeres lövöldöző megereszt egy újabb adagot, de ezúttal még jobban elvéti a célt, konkrétan az ég felé fordul és üvölt, mint a sakál.
~ Hát faguriga legyek, ha ez nem Logan műve! ~ vigyorodom el, miközben újabb fék-gáz kombinációt mutatok be, hogy elkerüljem az ütközést.
Mikor a fickó eltűnik a plató takarásában és az üvöltés is megszűnik, már sejtem, hogy nem csak elszundikált a fáradtságtól.
Logan felbukkanása és kissé karcos hangja egy csapásra új energiával és a győzelem ízével telit el.
- Attól, hogy nincs jogsim, még vezetni tudok! - és megpróbálok a plató mögé közvetlenül beállni, hogyha véghez viszi tervét, legyen hova visszakoznia. - Jöhet a durva erőszak! - rikkantom oda neki és várom a fejleményeket.

*Mialatt elgondolkodik rajta, hogy miért van az, hogy valahányszor harcba keveredik, így vagy úgy, de félmeztelenül végzi, sikerül feltápászkodnia. Végre sikerült nagyjából felgyógyulnia, már csak a bőre hiányos itt-ott, az viszont már egész tűrhető sebességgel kúszik vissza a húsára, ezért mire teljesen feltápászkodik, már jóval hihetőbb az, hogy túl fogja élni a mai napot.*
~Csak ne fáznék ilyen rohadtul.~
*Kivárja, amíg a magára maradt sofőr újra megpróbálja leszorítani a lányt, és amikor a két kocsi a legközelebb van egymáshoz, átugrik a sportautó hátsó ülésére, természetesen visszahúzott karmokkal.*
-Vele sem utazok többet. Közelebb mennél egy kicsit, hagy intsek be neki...
*Mikor közelebb érnek, újra elővillantja 3 munkaeszközét, csúnya durrdefektet okozva ezzel a mellettük száguldó kocsinak. Ki is sodródik tőle nyomban.*

A terepjáró egy út széli oszlopban lel rá végső állomására. Logan gyanakodva közelíti meg a járművet, ám amikor meglátja annak belsejét, óva inti tőle Sarah-t, hogy ő is benézzen. A sofőrön nem volt biztonsági öv, a légzsák is hiányzott az autóból, a kormánykerék pedig 3 darabba tört. A rúdja szerencsére elég masszív volt, így gond nélkül átszúrta a vezető szívét.

-Kínai autók - jegyzi meg nem kis cinizmussal a hangjában - még én sem szívesen vezetném őket.
*Miután visszatessékelte a lányt az autóba, ezúttal ő foglalja el a vezető ülést. Jobbnak látja így, tekintve a következő úti célt.
-Mit szólnál, ha én most hazavinnélek téged? Úgyis ideje lenne beavatni az X-ment...
~Kíváncsi vagyok, most kikből áll a banda.~

Számítottam rá, mégis izgultam egy kicsit mikor Logan átvetette magát a platóról a kocsiba, de sikerült a manőver és már a hátsóülésről fixírozza a már egyedül autókázó sofőrt. Kívánságának megfelelően közelebb lavírozom a kocsit a másikhoz és vigyorogva nézem, ahogy belevájja karmait a gumiba, ami azonnal szétrobban és a jármű irányíthatatlanul csúszkál össze-vissza, míg egy termetesebb oszlop meg nem állítja.
Persze nem megyünk el csak úgy, hiszen ezek a rémséges alakok állandóan feltámadósdit játszanak, és igazán nem hiányzik, hogy ismét megjelenjen valamelyik a sarkunkban.
Logan frissen és üdén kipattan az ülésről, mint akinek nem is amortizálták le alig fél órával ezelőtt az egész felsőtestét, és az összetört roncshoz ballag, készen egy esetleges támadásra, de mikor benéz a vezetőülésbe, csak elhúzza a száját és mikor én is a közelbe érek, próbál vissza terelni, hogy induljunk már.
- De én is meg akarom nézni, hogy tényleg kimurdelt-e! Ha eddig megfelelt a segítségem ezeknek a droidoknak a felkoncolásában, akkor most akarsz megvédeni egy kis vér látványától? - nézek rá kissé megütődve.
Csak azért is benézek az autóba és megszemlélem a felnyársalt rambót.
~ Hát te sem fogsz már ál Rozsomákot játszani többet! ~
Azt viszont most nem veszem rossz néven, hogy Logan veszi át a vezetést. Nem szeretném megfosztani magam a leendő jogosítványomtól, azzal, hogy most fülön csípnek, arról, már nem is beszélve, hogy csak most érzem az azt ólmos fáradtságot, ami egyre jobban erőt vett rajtam, az izomlázról nem is beszélve. Cerebro tanulhatna edzéstervet attól, aki ránk küldte ezeket a fazonokat.
- Én benne vagyok! - bólintok Logannak és helyet foglalok az anyósülésen.

-Egy másodperc...
*Ahogy a lány mellé ül, hirtelen zavarni kezdi, hogy rajta csak egy szál farmarnadrág van, és abba is szép számmal égetett hatalmas lukakat az a féreg. Remélve, hogy Scott az a fajta idegesítő pedáns alak volt, mint amilyennek ismerte, a csomagtartóhoz sétált, és felnyitotta azt. Az első ruhanemű amire ráakadt, az X-men által használt szexi bőrruci volt, melyet fintorogva hajított félre az útból.*
~Hát hogyne...~
*Tovább kutat a több éve ott heverő ruhák közt, mígnem ráakad egy kék színű pólóra, rajta a Xavier Intézet emblémájával.*
~Hát...ez még mindig a kisebbik rossz.~
*Nagy nehezen magára húzza a pólót, mely egyébként igencsak kicsi rá, a karjánál el is szakad. Miután sikerült beleküzdenie magát, visszasétál a vezető üléshez, és azonnal gázt ad, időt sem hagyva a lánynak, hogy megjegyzést tegyen az igencsak feszülő ruhadarabra.*
-Nyilván fölösleges kérdés, látva, hogy vigyorogsz, mint a tejbe tök, de ugye jól vagy?
*Hangjában még nyomokban sem fedezhető fel az aggodalom, igaz Sarah nem is adott rá okot, hogy legyen. A suli felé vezető néhány perces úton a férfi csendben marad, ha a lány nem szól hozzá, a garázsba pedig jóval biztonságosabban parkol be, mint ahogy kihajtott onnan.*
-Szerintem pihenj le, én megkeresem a főnököt...ja igen...
*A lány felé fordul, és komor arccal kezd magyarázni neki.*
-A mai teljesítményed alapján, semmi okod, hogy elbízd magad - ezután azonban megjelenik egy biztató mosolyféle a szája szélén - de amúgy nem rossz.
*A lány felé kacsint, majd ígéretéhez híven megpróbálja felkeresni az iskola valamelyik igazgatóját.*

El nem tudtam képzelni, mi a csodát molyol Logan hátul a csomagtartónál annyi ideig, míg meg nem jelent abban a feszülős pólóban. Már éppen megjegyeztem volna, milyen jól áll, mikor repülő rajtot vettünk és majd elharaptam a nyelvem. Gondolom az ábrázatából kifolyólag, hogy ez csak alig volt szándékos! Ezért aztán inkább megtartottam magamnak a heccelődést, csak vigyorogtam magamban, mint akinek elmentek otthonról.
- Igen, jól vagyok! - bólintottam. - És te? Te jól vagy? Mi a fene volt ez az egész? Kik voltak ezek a fura alakok? - törnek fel belőlem a régóta felmerülő kérdések, és remélem, hogy választ is kapok rájuk.
A garázsba behajtva visszaparkoljuk a kocsit a helyére, aztán majd nem , hogy aludni nem küld! A következő megnyilvánulása csak rátesz még egy lapáttal! Még, hogy nem rossz! Pffúú! Nem is tudom ki védte meg a sejhaját egy két esetben! És NEM ROSSZ!
Csak állok ott és próbálok a hangomhoz jutni, míg ő faképnél hagy és felsiet az iskolába. Aztán egyszerre csak kitör belőlem a kacagás! Ezt a figurát! Hisz valószínűleg most kaptam eddigi életem egyik legnagyobb dicséretét! Végül megtöröltem a nevetéstől kicsordult könnyeimet és felballagok a szobámba, konstatálva, hogy Elanor már valószínűleg régen ágyban van.

-Nem történt semmi, amit egy hideg sör ne oldana meg karöltve egy jó kis....
*Elharapja a mondat végét. Bár Sarah ma veteránná vált bizonyos értelemben, könnyen előfordulhat, hogy más tekintetben pont olyan ártatlan, mint amilyennek látszik, ezért inkább jobbnak látta nem traktálni őt azon fajta kalandjaival, mikor ruhadarabjai elvesztését nem kísérik közel halálos sérülések.*
-Rendbe fogok jönni, mint mindig.
*A következő kérdésre pimasz mosolyra húzódik a szája. Elvárható lenne, hogy őszintén feleljen, ám valahogy nem viszi rá a lélek, hogy kibökje "fogalmam sincs".*
-Ez egy nagyon jó kérdés. Kérlek írd fel az E-mail címed valahová, én pedig haladéktalanul értesíteni foglak, amint többet tudok a dologról.
*Hangsúlyából ítélve ennél több magyarázatra nem is számíthat ma már.*
~Lássuk, beszólással körített dicséret megvolt, kacsintás megvolt...akkor a munkám itt bevégeztetett. Remélem azért rémálmai nem lesznek miattam...ha mást nem is, ma biztos megtanulta, miért nem szabad idegenek kocsijába ülni.~
*Utoljára még visszanéz a lány felé, mintha meg akarna győződni róla, hogy nem kötött-e el titokban egy motorbiciklit, és indult el a városba randalírozni, majd végül tényleg útnak indul, hogy felkutassa az első útjába akadó vezetőt.*

//Köszi a játékot //

Logan meglepődve hallgatja a mesémet. Kérdéséből leszűröm, hogy van még Tüskén kívül is hasonló mutáns. ~Ezt azért jó tudni, majd vigyázok.~
-Nem. A kölyök Tüskének hívatta magát, rém kreatívan választott nevet. - Mondom kissé ironizálva. - A haja például tüskékből állt, de képes volt az arcából kilőni a benne rejtőző türkéket. Mielőtt a másvilágra küldtem némi energiagömbbel még az egész tárát belém küldte. A tüskéiben lévő méreganyag belekerült a vérkeringésembe és majdnem bele is haltam a dologba. Kiderült, hogy adrenalinnal lehet semlegesíteni a dolgot egy ideig. Végül Ingrid izolálta az összetevőket és egy ellenmérget készített. És ez a Sarah... te ő nem a mi diákunk? - Jön a felismerés. Minthogyha látásból és hallomásból ismerném a lányt.

-Hogy mi? - Kérdez vissza meglepetten a másik, de úgy tűnik, én tévedtem. - Hát... ez olyan betonból épített hely lehetett vagy hasonló... A folyosón meg a fejünk felett egy csomó cső volt. De igazából az arcokra se minden esetben emlékszem. A tiédre valamiért igen. - Válaszoltam, bár magam sem értettem miért maradt meg bennem jobban a férfi arca. Ugyanis egyre biztosabban éreztem, hogy igazam van. Jól esik a férfias bátorítás, de nem akarok gyengének látszani. Pedig néha kikészít ez az egész. Amikor azt mondja, megért úgy érzem volt már ő is hasonló helyzetben. - Csak nem neked is volt már amnéziád? - Kérdezek vissza. - Asszem akkor jobban hasonlítunk egymásra, mint hittem. - Mosolyodom el a dolgon. Tényleg számos dologban egyezünk, már ha igazak a Loganről szóló pletykák. ~Mindkettőnket befogadták itt, segítettek emlékezni, felkarolták... szeretjük a bunyót, makacsak vagyunk és még sorolhatnám.~

- Itt biztos nem, ugyanis errefelé nincsenek fegyveres katonák. Aha, értem. Szóval börtön volt... - Húzom el kényszeredetten a számat. - Várj... mondtál egy nevet? Ő kicsoda? Hogy néz ki? Véletlenül nem egy szakállas, szemüveges, végtelenül unszimpatikus ugyanakkor tekintélyt parancsoló csóka? - Kérdezem tőle, miközben próbálom felidézni magamban annak az idősebb férfinak a képét, akivel gyakran álmodom. Ám most sem lesz élesebb a kép, akár még az utcán is simán elmehetnék mellette, nem ismerném fel. - Logan, mi lett vele pontosan? Biztos, hogy halott? - Kérdezem tőle. - Ha ő az, tudnom kell! - Mondom kissé talán hevesebben, mint terveztem. Majd sóhajtok és odaállok a másik elé, majd neki hátat fordítva megmutatom kezemmel a tarkómon lévő kör alakú sebet. - Mert nyilván ezt is tőle kaptam. És tudnom kell, hogy miért vagy hogy mi volt ez. - Nézek utána ismét Logan szemébe.

- Akkor este a garázsnál, nincs mit. Te kösz, hogy meghallgattál. Meg, hogy szóltál. - Mondom, majd magamra veszem a melegítőruhámat, amiben oktatni szoktam és kifelé tessékelem vendégemet. - Ne haragudj Logan, de mennem kellene... tudod, a tesióra. Majd este. - Magyarázom, hogy miért rugdosom ki szegényt. Majd a tornaterem felé veszem az irányt, hogy felkészüljek az órára. Hamar eltelik a nap, főleg, hogy egész végig azok a dolgok járnak a fejemben, amiket Logan mondott. ~Vajon miért kellettem épp én neki?~ Teszem fel a kérdést, amire egyenlőre nem kaphatok választ hiába szeretnék. De ismét közelebb kerültem a válaszaimhoz. Nem gondoltam volna, hogy valaki olyan fog tudni informálni, mint ő. Meglepett a dolog, de pozitívan. Hirtelen megteltem reménnyel és erősebbnek éreztem magam, mint valaha. Az órákon meglehetősen szétszórt voltam, amolyan álmodozó. De ez egyszer nem érdekel, pedig a munkámban igényes vagyok. Így inkább korábban elengedtem a kölyköket az esti okításról.

Az órák után letusoltam, majd talpig feketébe öltözve elindultam a garázsba. A biztonság kedvéért egy símaszkot is betettem a kis, hátitáskámba. Ezt viszem mindig magammal, ha motorozni megyek, mert a mellkasomon keresztben van a pántja és így nem zavar vezetés közben. A speciális napszemüvegemet a fejemre rakva elindultam a garázsba. Amint odaértem első dolgom volt a Harleymat megkeresni. Ott még egyszer ellenőriztem, hogy nálam van-e a telefonom, a zseblámpám, a bicskám és minden hasznos kütyü, amit magammal akartam hozni. Egyenlőre egyedül voltam, így a motornak nekidőlve vártam azt, hogy megérkezzen leendő társam is és indulhassunk végre. Várni valamiért sosem szerettem, rém türelmetlen egy alak vagyok. Most is idegesen doboltam az ujjaimmal a lábamon és jóval többször néztem az órámra, mint terveztem.

//Remélem nem túl kusza. //

Egyik szemöldökét felvonva, egy gúnyos mosollyal küszködve néz a férfire.
-Igazad van Electro.
Ami történetet illeti, nem mondhatni, hogy nem figyel rá, de igazán csak két dolog van benne, ami érdekli: a csávó már halott, és nem Sarah volt az, ami azért megnyugtató.
-De igen...legalábbis nagyon remélem, mert a garázsban futottam össze vele a múltkor.

Finoman megtapogatja az arcát, mikor kiderül, hogy ezek szerint mély nyomot hagyhatott a férfiban valamikor, és őszintén szólva, kicsit azért örül neki, hogy ő azon kevesek táborát erősíti, akik túl is élték azt az élményt.
-Nem emlékszem - feleli komolytalanul - de annál a bandánál ez a túlélés záloga, úgyhogy biztos, nem igaz? - Kacsint egyet, jókedve azonban elmúlik, amint Stryker-re terelődik a téma. A férfi nem lett szimpatikusabb számára azután sem, hogy meghalt, azt követően pedig, hogy emlékezni kezdett rá, miért utálta őt igazán, csak romlott a helyzet.
-Lássuk, leszúrtam, Magnetó falhoz láncolta, majd rászakadt egy gát, és azóta ott fekszik a tó mélyén. Ez általában elég szokott lenni.
~Mondjuk én lehet túlélném, és Jean is megúszta, ez meg akkora csótány, hogy fej nélkül is kibírná egy hétig, de már az is bőven letelt, szóval csak elpatkolt végre.~
-De amúgy igen, úgy néz ki, ahogy leírtad...illetve most már vízi hullának néz ki...de érted na.
Vet egy pillantást a furcsa sebhelyre, de különösebb hatással nincs rá a látvány.
-Nézd, ha nagyon érdekel, meg tudom mutatni, hol van a bázis. Szükséged lesz némi búvárfelszerelésre, de megvan az még, nagyjából...

Köszönést követően elhagyja az alagsort, hogy rendezze a többi ügyét az iskolában. Első útja a gyengélkedőre vezet, ahol újabb pillantást vet a múltkor összegyűjtött halott ellenségeire. Sajnos mindegyik olyannyira összeégett belülről, hogy semmi használhatót nem tudtak meg róluk, azon kívül, hogy bármi is felellős a képességeikért, az nagyon nem tesz jót nekik. A halottak közt fekszenek a motoros banda tagjai is, kiket nyilván az életben maradt csápos nőci fojtott meg, mielőtt lelécelt az egyik éppen maradt motoron. Összességében, Logan eddigi teljesítménye siralmas, ha a végére szeretne járni a dolognak még a héten.

Órákkal később a garázsban várja a férfi érkezését, motorjának támaszkodva. Mikor végre felbukkan, megkönnyebbülten pattan fel a járgányra. Az igazgatót megint nem sikerült elérnie, így az elmúlt idő számára nagyon unalmasan telt.
-Na végre - szólal meg, inkább lelkesen, mint türelmetlenül - a helyzet a következő. A múltkor felbéreltek néhány Harley-s huligánt, hogy kövessen, és úgy akadtak rám. Egyikük sem él már, de azért sikerült kideríteni, hol a törzshelye a csapat maradékának, méghozzá a hivatalos weboldalukról... -
itt rosszallóan csóválja meg a fejét - az a terv, hogy bemegyek oda, és szétcsapok közöttük, nyilván ezt várja tőlem az ellenség is, és figyeli a helyet. Kis szerencsével azt fogják gondolni, egyedül megyek - elképzelésem sincs, miért hisznek ilyen felelőtlennek - szóval amikor te rájuk szabadítod Zeusz haragját, talán el is kaphatunk egyet élve. Van kérdés?

Amikor meglátom Logan arcát a jókedvem egyből tovaszáll. A pólóm alól előveszem a dögcédulámat, majd úgy tartom, hogy jól láthassa a sorszámot és a nevet tartalmazó fémlapocskákat.
- Nem emlékszem a nevemre, de ezzel a nyakamban kezdtem bele az új életembe. Innen van a nevem, nem én választottam. - Mondom, megkeményedett vonásokkal. Az előttem állónak sikerült egy olyan fájdalmas és igen érzékeny pontra rátapintania, amit igyekeztem mások előtt mélyen titkolni. És természetesen ha valaki nem szállt le a témáról időben, az öklömmel vagy a villámaimmal bírtam jobb belátásra. Ezek után kényszeredett mosollyal fogadom azt a hírt, hogy meghalt az, aki ezt művelte velem és talán választ adhatott volna arra, hogy ő kicsoda valójában.

- Igazából a múltam érdekelne, de ezek szerint halott az, aki megválaszolhatná a kérdéseimet. Szóval inkább hagyjuk. - Túrok hajamba. Kissé talán még örülök is, hogy mennem kell órát tartani. Ezt a beszélgetést nem igazán akarom már folytatni. Amikor a garázsba érek este először nem veszem észre Logant, aztán a hangját meghallom és magam is a motoromra pattanok. - Pontosan mikor és hol kell beavatkoznom? Konkrét terved van már? Egyáltalán feltérképezted a törzshelyüket? Hány bejárat van? Ablakok? Szintek? És kb. mennyi robothapsira számítsak? Vagy nőcik is lesznek ott? - Próbálom elpoénkodni a dolgot, a végére még el is vigyorodom. Úgy tűnik elég volt ennyi, hogy a korábbi rossz hangulatom javulásnak induljon. Feldobott teljesen az ötlet, hogy a felgyülemlett feszültséget, haragot és mindent, amit jelenleg éreztem a rossz fiúkon leverhetem hamarosan.

//Sorry, de Electro a múltjával kapcsolatos dolgokért harap.//

Örülök, hogy Sean velem tartott, és éreztem a belőle áradó nyugtatást és szeretete, így kicsit lenyugodtam míg a garázshoz nem értünk.
Az épület mögül hangok szűrődtek felénk, így kíváncsian kerültük azt meg, ahol egy csapat kisdiákot pillantottunk meg, pont ahogy Adam mondta.
Látszott, hogy nagyon el vannak merülve valamiben, hisz egészen addig nem is vettek minket észre, míg zajt nem ütöttünk, akkor viszont ijedten ugrottak fel és néztek ránk.
Nagyon kíváncsi voltam vajon milyen csínytevésen mesterkedtek, milyen titkuk lehet a lurkóknak. De nem kellett sokáig várnom, hogy megtudjam, hiszen a lábaik közül egy kicsike kis kölyökkutya trappolt felénk kíváncsian. Ha nem tévedek egy kis basset hound kölyök volt.
Először nem is értettem mire fel ez a nagy titkolózás ezzel az aranyos jószággal kapcsolatban, míg eszembe nem jutott a házirend, és már minden világossá is vált.
Az öt kis szabályszeg: Álca, Csavargó, Felcser, Állatkert és Szellő lehajtott fejekkel és bűntudatosan toporogtak előttünk, majd egymást is túllicitálva próbálták magukra vállalni a felelősséget.
Végül Álca a korához mérten is nagyon komolyan foglalja össze a közös bűnüket és határozottan ránk nézve vállalja a tettét és a következményeket.
Először még aránylag komolyan, de aztán, főleg mikor a kis vakarcs vidáman ismerkedett velünk, már vigyorogva néztem a bátor kis csapatra.
Lehajolok és megvakargatom a hosszú fülű kiskópé feje búbját, majd a többiek valószínűleg szintén mosolygós szemébe nézek.
- Hát nem hiszem, hogy ez lenne ennek a csöppségnek a sorsa, ha valamelyikünket ráveszitek, hogy vállaljon értetek felelősséget, hogy megfelelően ellátjátok. – nézek a várakozó szomorú szemekbe elkomolyodva. – De mivel megszegtétek a szabályzatot, ezért tényleg büntetést érdemeltek. – nézek most Ratna és Sean szemébe. – Mégpedig azt, hogyha nem bántok vele jól, vagy elhanyagoljátok, magatoknak kell elvinnie őt a menhelybe. Ha ezt vállaljátok, szerintem mi is kaphatók vagyunk egy kis titoktartásra. – kacsintok Csavargóra.

Hogy őszinte legyek, egy kissé meglepődtem azon, hogy Darren még maradni akar az igazgatói irodában megbeszélni valamit, de hát szíve joga. Mondjuk így utólag belegondolva, oké, hogy majd utánunk jön, de tudja egyáltalán, hogy merre vannak a garázsok? Bár talpraesett gyerek, csak lesz annyi esze, hogy megkérdez valakit, ha esetleg eltévedne...
Mindenesetre hárman, szépen lassan megtaláltuk, hol rejtőznek a gyerkőcök. Megpróbáltunk minél halkabban odamenni, hogy ne zavarjuk meg őket, de aztán mint valami filmjelenetben, nem megreccsennek azok a fránya kavicsok a talpam alatt? Pedig én tényleg megpróbáltam csendben menni... Erre? Most az összes szem ránk szegeződik...
S már épp megkérdeztem volna a fiatalokat, hogy hogyhogy idekint vannak, amikor szétnyílt a kör és megláttam, hogy mi volt az, ami ezt a sok kellemes érzést kiváltotta belőlük. Egy kölyökkutya! Hasonlóan csillanhatott fel a szemem, mint pár perce az irodában Sean-nak a süti láttán, azt hiszem, a búfeledtető hatása is legalább olyan hatékony volt rám nézve. Elnézően mosolyogva hallgattam a gyerekek mentegetőzését, ahogy próbálják kihúzni egymást a csávából, amiért megszegték a házirendet, amikor azonban odajön hozzám a kis blöki, nem tudom megállni, hogy ne térdeljek le mellé és kezdjem azonnal simogatni-dögönyözni, játszani vele...
Aztán a következő, amire felfigyelek, hogy eltompult az iménti nagy szeretet és boldogságáradat, helyette pedig csak a szomorúság hűvös hullámai érződik a gyerekek felől. Milyen büntetésről beszélnek? Aztán Sarah is ezzel poénkodik... Én pedig csak mosolyogva megcsóválom a fejem, ahogy felegyenesedek. Nem akartam lelőni a poént a gyerekek előtt, de úgy tűnik, az iskola vezetőségből valaki már korábban is rájött a titkukra, még sem lett fegyelmi eljárás belőle. Így jobban belegondolva, azért tudnak ezek a srácok, hogy sikerült előttünk titokban tartaniuk. Pláne, hogy egy kutya azért nem aranyhal, hogy reggeltől estig cuppog a kis akváriumában. Egy kölyökkutya bizony hangoskodik, ugat, nyüszít, feltúrja az udvart, ellopja a kint felejtett lábbeliket és még lehetne sorolni, és különleges érzékkel ezeket mindig olyankor teszik, amikor nem kéne...
Biancához sétáltam, majd finoman megsimogattam a pityergő kislány vállát vigasztalásul, ha már újdonsült barátja még az irodában dekkol.
-Semmi baj, no, nem kell itatni az egereket. Ügyesek voltatok, hogy megmentettétek Plútót. Ne áruljátok el senkinek, de a helyetekben én is ugyanezt tettem volna... De mi az, hogy senkitek sincs és senki sem szeret titeket? -korholtam őket kedvesen- Hisz ez az egész iskola olyan mint valami nagy család, vagy csak én vagyok így vele? Abban viszont igaza van Sarah-nak, hogy nyugodt szívvel szólhattatok volna valamelyikünknek. Hogy is mondtad az előbb, Bob, "számíthatunk egymásra"? Úgy tűnik, elég felelősségteljesek vagytok egy kölyökkutya gondozásához, így ha más nem, én szívesen vállalom a felelősséget miatta. Persze, csak ha megígéritek, hogy a jövőben is legalább ilyen jól gondját viselitek, és nem sózzátok a nyakamra amint megunjátok...
~Bár azt se bánnám, mindig is szerettem volna egy kutyát...
Majd Bob mellé sétáltam...
-Nem tudom, Darren hol marad ennyi ideig, mindenesetre az ő nevében is szeretném megköszönni amit érte tettél az erdőben. Nagyon ügyes ötlet volt, és azt hiszem, nem is jöhetett volna jobbkor. -feleltem hálásan a fiúnak.

Látva, hogy Greg, és Darren hátra maradnak, a folyosón sétálgatva még hallgatózik kicsit képességével, így aztán még tudomására jut, mi is volt Greg terve, sőt, azt is meghallja, mit gondol erről az ötletről Adam Ezekiah Windsor igazgató úr...
~Nem itt vagyok, hallom a gépek zúgását!Basszus, kapcsolj már ki! Nem itt vagyok, nem, nem, nem!~
Bár, még mindig hallja az igazgató szavait a fejében, mint valami távolban háborgó vihart, azért sikerül lenyugodnia kissé, amit nagyban köszönhet Sarah közelségének. Ahogy egyre távolodnak az irodától, és közelednek a garázshoz, már ő is derült színben látja a világot, s végre képes a vicces oldaláról megközelíteni a dolgot.
~Greg teremtett egy hullát az erősen vallásos, karót nyelt, katona igazgatónk szeme láttára? Te jó ég....ez már önmagában is megért volna egy hatalmas seggbe rúgást, és akkor még azt javasolja, hogy törjünk be a börtönbe...anyám...~
Egy fél pillanatra megfordul a fejében, hogy átküldi ezt Sarah-nak is, had kuncogjon a dolgon, de aztán megérkeznek, s a csöppségek láttán a lány megint átváltozik azzá az aranyos, szeretetre méltó teremtéssé, akinek főleg csak ő ismeri, úgy tűnik. Ratna sem marad ki a jóból, s pont olyan édes, mint rendesen, ezért nagyon meglepődne rajta, ha nem sikerülne megnyugtatni a Spartacus Club ifi csapatát ennek a duónak. Ami őt illeti, Adam utalt rá, hogy pontosan tud róla, mit rejtegetnek itt a kis összeesküvők, így aztán már csak azért sem szándékozik beárulni a kicsiket, mert fölösleges lenne, arról nem is beszélve, hogy majd pont ő fog papolni a szabályokról? Persze, Rozsomák meg majd a józanság előnyeiről nem?
-Plútó? - Kérdi mosolyogva. - A rajzfilmfiguráról neveztétek el, vagy a bolygóról?
~Merem remélni, hogy nem az ókori római alvilág istenéről. Őrült egy nap ez a mai, de azért ez mégis csak durva lenne.~
-A lányoknak igaza van, nem lenne szép dolog szegény Plútót büntetni azért, mert ti nem tartottátok be a házirendet, szóval, most az egyszer talán rá tudjuk venni a tanársegéd kisasszonyt, hogy ne szóljon erről senkinek, ugye?
~Wow, a kölykök megpróbáltak titokban tartani valamit egy képzett kémelhárító előtt, ez olyan aranyos...~

Csak nevetve megcsóválom a fejem, amikor látom, milyen lelkesen fogadják a gyerekek az „ítéletünket”, azért jó látni, hogy a délelőtt történtek után valami képes ilyen hatékonyan mosolyt csalni az arcukra. Nem mondom, hogy önző módon lefoglalom Plútót, had babusgassák a többiek is, viszont ha észreveszem, hogy épp senki nem foglalkozik vele, én már „le is csapok rá”.
-Ejjejj, de elkényeztettétek. Úgy tűnik, hamar megtanulta, mi a jó. –jegyeztem meg miután az említett kis négylábú a hátára fordult, mielőtt még a hátát kezdtem volna simogatni, így kizárásos alapon maradt a pocakja.
Margareth és Norman olyan aranyosan vitáznak, hogy nincs szívem közbeszólni, hogy én speciel már kisbaba koromban is cefet rossz alvó voltam, lazán végigbőgtem akár az egész éjszakát, ha olyanom volt… Bár gondolom, ez most a kutyát se érdekelné, vagy lehet, hogy őt mégis, csak még véletlenül se hagyjam abba közben a simizést. Mondjuk azt nem bírtam megállni, hogy ne nézzem meg, csiklandós-e a blöki, így finoman elkezdtem vakarászni az oldalát, főleg a mellső lába környékén, beindulnak-e a hátsó lábak meg a reflexek…
Úgy tűnik, végül én lettem a szerencsés nyertes (yay!) akinek a lelkén fog száradni, ha bármi kifogásolható történik Plútó ellátásával vagy viselkedésével a jövőben, az viszont engem is meglep, hogy, hogy ettől hogy belelkesülnek a fiatalok. Örömmel fogadom a puszikat és az öleléseket, legalább egy kis időre nekik is sikerül elfeledtetniük velem azt, ami Pikkellyel történt a mezőn.
Bob válaszára csak halványan elmosolyodok és már vitába is szállnék vele, hogy ez nem igaz, odakint is vannak, akik szeretnek minket, de aztán elgondolkoztam egy pillanatra… Most, hogy így jobban végiggondolom… vannak kint sokan, családtagok, régi osztálytársak, diáktársak, ismerősök a különböző szakkörökről… viszont olyan, aki tud arról, hogy mutáns vagyok? Őszintén? Egy kezemen meg tudnám számolni… Vicces, de az utóbbi időben, akárkit megismertem a városban, arról rövid időn belül kiderült, hogy mutáns, vegyük például Darrent… Vagy Logant, Lynnt, Sheenát, vagy bárki mást. Hm… vannak még egyáltalán hétköznapi emberek? Vagy már rég kihaltak és csak mutánsok élnek New Yorkban?
-Itt biztosan jó helye lesz. Viszont ha már itt fog lakni velünk, akkor nem ártana egy házikó is neki, úgyhogy ha gondoljátok, majd megbeszélek Gredzsivel, hogy készítsen egy csinos, kényelmes kis kutyaólat neki. Lefogadom, hogy szívesen segítene… No, mit szóltok hozzá? –próbáltam javítani Greg imidzsén is a gyerekek szemében, hogy azért nem olyan mogorva, nemtörődöm vagy szívtelen alak ő, mint amilyennek akarja, hogy a kicsik lássák őt.
Mitch megjegyzését hallva nem bírom megállni, hogy ne nevessek együtt a többiekkel, ám amikor a köszönetmondásom tán jól érezhetően megváltozik a légkör, Bob pedig csak szótlanul néz rám, egy pillanatra tanácstalanul sandítok Sarah és Sean felé. Valami rosszat mondtam volna? Kissé meglepődök, talán meg is ijedek, amikor meglátom a fiú szemében a könnyeket, így amikor megölel, én is átkarolom a vállát, finoman meg is simogatom a hátát-vállát, hogy megnyugodjon. Ahogy hallgatom a szavait, teljesen meghatódok a magyarázatán, nem sok hiányzik hozzá, hogy nekem is könnyek szökjenek a szemembe, de aztán valahogy csak sikerül visszafogni őket… Aranyos volt az érvelése, talán még vitába is szálltam volna vele, hogy az talán jobb lett volna, ha nem miattam, hanem önzetlenül segít Darrenen, de végülis jól alakult az a történet, akkor meg minek feleslegesen kukacoskodni az indíttatáson? Darren nem került börtönbe, mindenki happy, téma túltárgyalva.
Még javában lelkiztünk, meghatódtunk, ölelkeztünk, egymásnak mondogattunk köszönetet, amikor Sean már javában belemerült a telefonos ügyintézésbe, aminek a végén kiderült, hogy holnap reggel az ügyvédi irodában kezdjük a napot… Egy kissé meglepődtem, hogy ilyen hamar, de aztán eszembe jutott Cindy, és hogy valójában milyen kevés időnk is van, sőt, már így is késésben vagyunk…
Miután Darrent még mindig nem láttam sehol közeledni, úgy döntöttem, hogy inkább itt megvárom, mielőtt még elkerülnénk egymást, s hogy addig se teljen unalmasan az idő, örömmel elfogadtam a gyerekek invitálását. Szerencsére nem volt nehéz meggyőzni Biancát, hogy jobb neki, ha nem engem visz el repülni, pedig elhiszem, hogy biztos nagyon szuper lehet, helyette viszont Csavargóval tettünk egy gyors kört a környéken. Mondjuk a csúcs az a fogócska volt, pláne, hogy szerintem én voltam az egyetlen, aki szándékosan nem használta a képességét. De most tényleg, milyen lenne már? Teljesen agyon csapnám vele a játékélményt. Csettintek, aztán Norman mint valami morfiumos nyuszi, eldőlne a fűben, semmi kihívás… Így viszont volt benne bőven, ugyanis ha még valami csoda folytán utol is értem, mire lehajoltam, már tuti jó pár méterrel arrébb járt… Egy darabig azért még próbálkoztam, aztán amikor kifogytam a szuszból és megálltam pihenni egy kicsit, ezalatt meg a többiek is elkezdtek visszafelé szállingózni az épületbe. Már biztos, hogy legalább egy órája itt vagyunk kint, de megkockáztatom, hogy lehet, már 2, vagy több is eltelt, Darren viszont még mindig sehol nem volt. Ugyan mi tarthat neki ennyi ideig? Vagy talán eltévedt volna? Mindenesetre a többiekkel együtt elindultam vissza az épülethez, ám az igazgatói iroda már zárva volt ekkorra. Egyre inkább kezdett nyugtalanítani a fiú eltűnése, így aztán következő úti célként a szobámba néztem be, majd miután ott se találtam, elindultam a folyosón, miközben a többi diákot, meg tanárokat faggattam, akivel út közben találkoztam.
Így aztán nem kellett sok idő hozzá, hogy fény derüljön a rejtélyre, ám amikor megtudtam, hogy miért vártam rá olyan sokáig, hiába, egyből görcsbe rándult a gyomrom a hír hallatán. Azonban hiába próbáltam faggatózni, úgy tűnik, hogy senki nem tud bővebb információt a történtekről… Istenek és istennők, ugyan mi a búbánatot csinálhatott, amiért kitiltották a suli területéről?! Alighogy visszaértem a szobámba, már aggódva nyúltam is a telefon után, hogy felhívjam, de úgy tűnik, őt is hiába faggattam, pont olyan hangulatban sikerült kifognom, amikor harapófogóval sem lehet kiszedni semmi infót belőle… Szuper, már csak ez hiányzott, de tényleg… Végül feladtam a dolgot, így csak megadtam neki az ügyvédi iroda címét, meg hogy hányra megyünk oda a többiekkel és elbúcsúztam tőle. Holnap úgy is találkozunk, azt pedig biztosra veheti, hogy addig nem hagyok nyugtot neki, amíg el nem mondja, hogy mi történt…
Mindenesetre az este folyamán már semmi világmegváltó dologba nem kezdek... Miután nekiálltam rendet rakni a szobában, a reggeli gyors távozás miatt eddig nem volt idő, találtam egy váltás ruhát, ami kinézetre Darrené lehetett, bár nekem nem tűnt fel, hogy pótruhával érkezett volna... Azért bevágtam a mosógépbe, biztos ami biztos, aztán ha már őt kicsapták, majd valamikor visszajuttatom neki.

Persze, miután a lurkóknak nem kell tartaniuk attól, hogy beáruljuk őket (amit mellesleg nem is tudnánk, hiszen nyílt titok), akkor már kitör a boldogság, nem is szólva arról, mikor kiderül, hogy Ratna szívesen elvállalja a pártfogó szerepét, így már teljesen legálissá tehető a kutya pesztrálás. A kis jószág is érzi persze, hogy nem kell semmitől tartania, nagy farkcsóválásokkal fogadja a kényeztetéseket, és pár másodperc múlva már a hátára is veti magát, hogy a hasát is vakargassuk. Ratnának nem kell kétszer mondani, de én sem állom meg, hogy jól meg ne dögönyözzem a nagypocakú Plútót, aki, mint megtudjuk a rajzfilmből kapta a nevét.
Álca tűnt a kis csapatból a legkomolyabbnak és most is ő magyarázza meg az indiai lány szemébe nézve, hogy miért is vették magukhoz az árvává vált kiskutyát, hasonlatot vonva a saját és a kölyök sorsa között. Igaz, hogy a többiek erre csak nagy szemeket meresztettek rá, majd Csavargó kicsit elvörösödve kicsit igazított a magyarázaton, ami sokkal valószínűbbnek is tűnt a kölyköktől, de elvégre mindkettő igaz volt.
Aztán Ratna köszönő szavaira olyan meglepetésben van részünk, hogy bennem kavarogni kezdenek az érzések, de ahogy látom, nem vagyok egyedül ezzel. Álca a kedves szavakra végre levetkőzi koravén komolyságát és úgy reagál, ahogy senki nem várja tőle, elpityergi magát és hevesen megöleli az előtte álló lányt, aki meghatódva simogatja meg a fiúcskát.
Mind e közben Seant is visszahívják az ügyvédi irodából, ahová már üzenetet hagyott és most megtudjuk, hogy holnap jelenésünk van az irodában, ami már jó hír, hiszen minél előbb ráállnak az ügyre annál hamarabb szabadul ki Pikkely és annál hamarabb gyógyul meg Cindy.
Most már, hogy mindenki, kicsik és nagyok megkönnyebbültek örömmel vettük a meghívást egy kis játékra a gyerekekkel. Mivel nem félek a repüléstől, rögtön igent is mondok Biancának, aki felajánlja, hogy megmutatja, milyen is odafentről a világ. Így nyomok egy puszit kedvesem arcára és engedem, hogy a kis Szellő magával ragadjon. Nem is bántam meg! Valami fantasztikus érzés és élmény volt, miközben fentről csodálhattam meg az iskolát és a parkot, na meg Ratna kergetőzését Állatkerttel, aki most nyúl alakban jól megszaladgáltatta a lányt. Seant, most éppen nem láttam, lehet, hogy ő meg éppen Csavargóval múlatta az időt. Később jókat múlattunk Álca bemutatóján, aki mindenkit sikeresen elváltoztat, mikor éppen nem számít rá.
Gyorsan elröpül az idő, ideje a gyerkőcöknek Plútóval is foglalkozni egy kicsit, nekünk meg ideje a szobánkba visszatérni, hogy magunk között is átbeszéljük a nap eseményeit, na meg kicsit meg is vigasztaljuk egymást. Így aztán elbúcsúzunk Ratnától, aki Darren keresésére indul, és a kölyköktől, majd Sean és én kézen fogva a szobámba indulunk.
Reméljük holnap jó híreket is hallunk már Deniellel kapcsolatban.

Két lány olyan szépen szavakba öntött mindent, hogy neki már meg sem kellett szólalni, így aztán nem is tette, csak állt ott, és mosolyogva bólogatott mindenre, amit mondtak. Közben azért megjegyezte párszor magában, hogy bár megérti miért Ratna hercegnő a kicsik kedvence - mondjuk a képessége is sokat segít - azért az angyal arcú fúria is nagyon jól bánik a gyerekekkel. Az ebből következő gondolatot még magában sem meri kimondani, így legyen elég annyi, hogy hangyányit pirosabb lesz tőle az arca.

Sean a maga részéről inkább kimarad a játékból, lévén, hogy még mindig rossz emlékei vannak a repülésről, arról nem is beszélve, hogy közben nem ártana telefonálnia a híres ügyvéd ismerőseinek, ha azt szeretnék, hogy az illetők tudjanak egyáltalán az esetről. Előkapja hát a Nokia 3310-et, mely igaz ugyan, hogy már vagy egy hónapja életben maradt őt szolgálva - ami azért nem semmi egy telefontól manapság - valahogy mégsem tud leszokni róla, hogy amikor ránéz, ne arra gondoljon, hogy ennyi erővel postagalambot is küldhetne. Miközben beüti nagyapja telefonszámát, félrevonul a csipet csapattól, hogy biztosan jól halljon mindent, és egyébként sem illik ennyi ember közt kagylózni. A röpke telefonhívásból egy jó fél órás beszélgetés lesz, mely során néhány tucatszor elhangzik a kérdés, hogy ugyan mikor ismerhetik meg végre ezt a híres Sarah-t, akiről leveleiben már annyit mesélt, és persze mikor látogat végre haza. Ezek azok a beszélgetések, melyek közben annyira nem bánja, hogy az ország másik végében él éppen. Bár nagyszülei ellenállnak, végül csak sikerül kiszednie belőlük a számot amit hívnia kell, és ez a második beszélgetés már 10 percig sem tart.
-Megvan az időpont! - Kiáltja boldogan Ratna és Sarah felé. - Holnap reggel várnak ránk!

Miután elbúcsúztak a gyerekektől, Sarah-val kéz a kézben a lány hálószobája felé veszik az irányt. Út közben összefutnak Adam-el, aki elég feldúltnak tűnik - mármint magához képest, egy idegen észre sem venné rajta - de a mai nap után ez érthető. Mivel a párosból csak Sean gondolatolvasó, ezért egyedül ő szeret tudomást róla, hogy mi lett annak a beszélgetésnek a vége ott az irodában, és hogy megint egyel kevesebben lettek. A szobába érve beavatja ebbe Sarah-t is, de csak futólag, lévén ő sem tud sok mindent a dologról, arról nem is beszélve, hogy most ha holnap virítani akarnak, jó formában kell lenniük, ezért nem rágódhatnak olyasmin, amin úgysem tudnak változtatni. Hasznosabb, ha az időt pihenéssel töltik, és lehet, hogy Sean nem a legerősebb mutáns, legjobb ninja, vagy épp legtehetségesebb tanuló, de ha a Pszichosüni arcára kell mosolyt csalni nincs párja, ezért a továbbiakban azon van, hogy nemes vélra használja képességét, és megvigasztalja a lányt.

//Folytatás: Ügyvédi iroda//

//Amelia-nak//

Még aznap este csörög a telefonod - amiről a jó ég tudja, hogyan került a szobádba, és miért ugyanaz a telefonszáma, mint a réginek, csak az a biztos, hogy egy Samsung Galaxy S 3, és neked szánták, mert a hátlapjába belegravírozták a neved - és Logan a garázsba parancsol. Ha felteszed a jogos kérdést, hogy az egyébként hol a fenében van, csak egy ködös választ ad, valami kenyérmorzsákról, amiket követned kell. A hívás végeztével a főmenüben találod magad, ahol rögtön az első program a "kenyérmorzsa" névre hallgat, és lenyomása után a kamera képe jelenik meg a hatalmas kijelzőn, annyi kiegészítéssel, hogy az ajtód felé ökölnyi, aranyló fényben világító gombócok mozognak, a folyosón pedig balra fordulnak, és ha követed őket, ezek elvezetnek egészen a garázsig, ahol a bőrkabátot, és farmert viselő Logan türelmetlenül dobol a motorháztetőn.
-Na végre. Pattanj be, sietnünk kell. Ha gondolod, út közben hívd fel a barátnődet. Utána néztünk, és nincs semmi baja, de biztos ami biztos, jobb, ha te is beszélsz vele, hogy ne kelljen hallgatnom a...na szóval szállj be, és nyomás!

Logan viszonozza a kínos mosolyt egy együtt érző vicsorítással, aztán hangosabbra tekeri az autó rádióján a hangerőt, hogy elnyomja a zajt a telefonból, és amikor véget ér a beszélgetés, a túle megszokott óvatossággal gázt ad, s hamarosan Amelia értékelheti, hogy egy nyitott fedelű, alacsony sportkocsi felett vették át az irányítást, ugyanis egy normál méretű autót teteje biztos előbb ért volna a garázsajtóhoz, mint ahogy az kinyílt, Logan pedig úgy néz ki, nem áll meg senki kedvééért.
-Szobacirkáló lenyomozta a címed, úgyhogy most oda megyünk. Kapsz 5 percet, hogy összeszedj mindent, ami nélkül nem tudsz élni, vagy ami alapján megtudhatnak rólad olyasmit, amit nem kéne...ismerősök, család kiléte, ilyesmik. Ha ez letelt, elhúzunk onnan, de mint a szél.
A "mint a szél" egyébként remekül illik a jelenlegi utazási sebességükre is. Mindenki, aki mellett elhaladnak, azt hiheti, csak áll egy helyben, pedig ezen az autópályán 120 a sebességhatár, és azt sem sűrűn tartják be, hisz erre ritkán járnak a rendőrök. A város egyre közelebb, és közelebb kerül a két mutánshoz, úgyhogy ha a lánynak mondanivalója lenne, jobban jár, ha most közli.

-Az a barna hajú kölyök, akinek az új székével együtt sincs ki a négy kereke...egyébként nem ez a mutáns beceneve, az "Agyasgyík"-ot jobban szereti.
A lány lelkesedése, a belőle áradó szinte már naiv kedvesség emlékezteti amúgy valakire, akit kivételesen még kedvel is...sőt. A következő kérdésre oldalra sandít, felvont szemöldökkel, aztán inkább visszafordul az út felé, ami mondjuk nem hátrány így 220 felett.
-El. Te vagy "Új lány".
A városba érve kicsit lassít, de persze csak azért, mert átugratni sajnos nem tudja a többi 80-al tötymörgő mazsolát, és közöttük sem fér el minden esetben. Egyre jobban hiányolja a motorját...
-Mi ez a sz@r...? - Kap észbe, és nyomja odébb a válogatás cd-t, miután vagy 2 perce hallgatja a következő számot, és bár sosem vallaná be, egy ponton még dúdolta is.
-Na, így már jobb. Amúgy igen, feljövök veled. Kapsz majd egy kis egérutat, hogy legyen időd az összes megbilincselt, és ottfelejtett szeretőd az ágy alá rugdosni, de amúgy jobb, ha a közelben vagyok, ha a rajongóid megint felbukkannának.
Megáll a ház előtti parkolóban, aztán körbe néz, szagol, és hallgatózik, de egyenlőre úgy néz ki, minden a legnagyobb rendben van.
-Nyomás. Tényleg csak öt perced van.