Fifth Avenue

Egészen biztonságos védelmet sikerült rittyentenem magunknak. Egy finom, Ratan vállára mért bökéssel sikerült rendbe hoznom szakadt ruháját. Ahogy járkáltam ide-(Y)oda halkan vacogva egyszer csak fény(kard) gyúlt az elmémben.
-Darren!
Szóltam oda neki, mire megfordulna már egy sakkasztal van köztünk két székkel meg egy harmadikkal Ratnanak. Rajta egy pokróccal.
-Ha már nem melegíted Ratnat, játszunk egyet.
Ha jobban megnézi a sakkfigurák kis feles poharak, színig töltve vodkával. Pontosabban folyadékkal, de a közelben érezhető a szeszszag.


Mire a vihar elül és a "villogós autók" is előkerülnek a sakkasztalnak nyoma sincs. Viszont Ratna turkált valami érdekeset.
-Anyád nem tanította meg, hogy nem szabad felszedni minden szir-sz@rt amit a földön találsz?
Ekkor Darrenre téved a tekintetem sunyi módon.
-Jó, vannak kivételek, de akkor is!... Na had nézzem.
Elveszem a lánytól és behatóbban is tanulmányozom minden építő kövét.

Greg tönkrevert sakkban. Jó fej voltam, és nem használtam a képességem, ami róla aligha mondható el... ha megszorult, hopp, a futóból hirtelen gyalog lett... Komolyan! Nem én vagyok a béna!
De legalább az alkohol felmelegített. Igaz, csak módjával, ugye, mint mindig... Khm... Hagyjuk.
Megérkeztek a hivatalos szervek is, ami engem nem töltött el felhőtlen örömmel. Elvégre körözött személy lennék, vagy mi... Hogy is hívnak? Valahol meg kell lennie a hamis személyimnek...
Amíg a kis kártyát kerestem, egy kiskölyök szaladt oda hozzám. Nocsak! Hát te meg ki vagy?
Vállon bokszoltam Greget a megjegyzése miatt, és leggugoltam a kissráchoz.
- Tudtommal nem - mosolyogtam fel Ratnára - Elvesztél, kisöreg? Hogy hívnak?

Miután Gregtől megtudtam, hogy mit is "guberáltam" össze a földről, egyből nem volt olyan szimpi, hogy vissza is kérjem tőle... Más csontjait fogdosni, még ha nem is emberről van szó? Köszi, ha nem muszáj akkor inkább nem... Szóval csak tisztes távolból figyeltem, miközben próbáltam rájönni, hogy mi lehet az...
-Greg, nem tudom, hogy vagy vele, de... mint ha egyszer régen láttam volna ehhez hasonlót... Igaz, az nem épp ilyen volt, nem is ekkora, de így alakra meg anyagra engem idétlen, eldeformált fogra emlékeztet... Aztán lehet, hogy nem az, nem annyira vagyok otthon az ilyen anatómiai dolgokkal... Meg ha netalántán mégis az lenne, akkor is, hogy kerülne pont ide egy ilyen? Szerinted?
Persze miközben Greggel a földön talált kis vacakkal játszunk, hogy kiderítsük mi lehet az (mint ha nem lenne jobb dolgunk a korábban történtek után...), fél szemmel Darrenéket figyeltem.
-Tudtommal nem? Eh... ez nem volt túl bíztató. -jegyeztem meg egy szemforgatás kíséretében.
Amikor aztán a kissrác közli, hogy nem veszett el, feléjük fordulok, kíváncsiságból, hogy akkor hogyhogy ennyire őt nézte ki magának? De aztán meghallom, milyen kedves kis becenevet kaptam, és hirtelen köpni-nyelni nem tudok a döbbenettől.
-Hogy micsodaaa?! -kérdezem csodálkozva, miután már szóhoz tudok jutni a döbbenettől- Hogy én, Shiva? Bocsi, de csalódást kell okoznom...
Ha még 4-6-8-10-32 karral mászkálnék az utcán fényes nappal, még megérteném... vagy hogy ne legyünk ennyire morbidok, valami kígyóra hajazó nyakék lenne a nyakamban, vagy tigrismintás nadrágban, szoknyában, egy kék felsővel sétálnék, háromágú szigonnyal... Azt mondom, hogy akkor még megértem, de így? Még csak nem is istennő volt...
Még nem tudtam eldönteni, hogy a kölyök reagálását bóknak vegyem, hogy egy ilyen főisten reinkarnációját látja bennem, vagy sértésnek, hogy pont a pusztítás és teremtés istene jut eszembe rólam...
-Nyugi, nem kell félni tőlem, nem akarlak bántani... -sétáltam közelebb hozzájuk, de az ellenséges viselkedését látva aztán inkább letettem a tervemről.
Egyébként is, miért akarok én jóban lenni ezzel a gyerekkel? Darrennel már úgy is összespanoltak... Mindenesetre amikor véletlenül megláttam a szemét, csak furcsállva sandítottam hol az egyik, hol a másik fiúra, ők hogyan reagálnak rá.
Egyszer csak felmerült egy apró kis ötlet bennem... Mivel az amerikaiak nem igazán szoktak képben lenni más kontinensek kultúrájával, vallásával, ez a kiskölyök pedig kapásból Shivával jött... Csak nem ő is honfitárs? Mármint a másik kontinensről? Úgy gondoltam, hogy teszek egy próbát arra, hogy kiderítsem, így ezúttal az anyanyelvemen szólítottam meg a kisfiút.
-Ne haragudj, ha megijesztettelek, de az én nevem nem Shiva, hanem Ratna. Elárulod, hogy téged hogy hívnak?

Miután behatóbb vizsgálatnak vetettem alá a fehér tárgyat nekiláttam leközölni az adatokat Ratna felé. Úgy tűnik nem kéri vissza.
-Ha azt mondom műanyag akkor szívesen fogdosnád mi?
Vágtam zsebe flegmán a kis fehér fogdarabot. Körbenéztem és szemügyre vettem a hatóságok vajon mit ügyködnek. Látva hogy az ismeretlen kupolával nem igen tudnak mit kezdeni mosoly kanyarodott ajkaimra. Leguggoltam mintha a földet vizsgálnám. Ennek következtében a kupolák szépen visszaépültek az aszfaltba a rendőrség legnagyobb csodálatára. Pár ember a már felhúzott sárga szalagokon majd átesve videózták a műveletet. Mire végeztem és felnéztem szembekerült velem a fiatal srác tekintete. A meglepettségtől a földre huppantam.
-jajj...
Felálltam és leporoltam magam. Nem igen tudtam hová tenni a dolgot. De a Shiva-s beszólása tetszett. Kacagtam is rajta egy jót amit Ratna leginkább azzal honorálta, hogy bordáim közé könyökölt. Amikor elkezdett Indiaiul beszélni felvont szemöldökkel fordultam felé.
-Kedves egészségedre...
Aztán megint nekiláthattam az oldalam simogatásának.
-Áucs... jó bocsánat...

Elcsodálkoztam.
- Hát te meg honnan tudod a nevemet, kishaver?
Ekkor nézett a szemembe. Meglepődtem, de igyekeztem nem mutatni. Vak lenne? Pedig elég céltudatosan szaladt ide hozzám. Arról nem is beszélve, hogy Ratnát Shivaként azonosította, ami nyilván abból adódik, hogy látja, indiai...
- Ha nem vesztél el, akkor hogy kerültél ide?
De azért a kérését teljesítettem, és felálltam, úgy hogy, takarjam őt a többiek elől. Furcsa, milyen határozott és mégis milyen félénk...
- Egyébként én nem vagyok szakértő, de szerintem ő nem az, akinek hiszed...
Fél szemmel figyeltem a további eseményekre is.
- Greg, én azt a helyedben nem tenném zsebre. Ha a bohóc ejtette el, még lehet belőle hóvihar, földrengés, vulkánkitörés, vagy bármi.
Megint elkapott az az álomszerű érzés. Tejfehér szemű kisfiú, cápafog, Shiva... Mintha álmodnék. De komolyan.

Karácsonyi különkiadás

A gyermek csúnyán néz Ratna-ra, mintha a lány valami iszonyatos ostobaságot mondott volna, mellé pedig még súlyos bűnök is terhelnék lelkét. Angolul válaszol, bár valószínűleg jól értette, amit hallott.
- Én Oliver vagyok, a Látó. Te meg Sszíva vagy, és kész! Ha nem találjátok ki Vissznuval, amit kell, akkor Bráma se tud segíteni - ezzel egyből Gregre mutat - SSzóval beszélsz majd Vissznuval? Vagy szegítesz neki elpusztítani a világot?
Úgy tűnik, hogy amolyan gyermeki torzítással ejti ki ezeket a neveket, és ahogy méregbe gurulsz, pöszíteni is kezdett mellé. Karba teszi kezeit, és duzzogva a földet vizslatja, még mindig Darren fedezékéből.
- Honnan tudnám a neved, pupák? Én vagyok a Látó, érted? Mindegy, nem fontosz. Ha Szíva nem vigyász, akkor Visznu mindent eltüntet. Az a bugyuta bohóc meg még a karáconyt isz tönkre akarja tenni. Szóval moszt szegítetek, és megmentitek a karáconyt, megéjtettétek?
Mérgesen néz Darrenre, közvetlen közelről, ami ezekkel a hófehér szemekkel elég ijesztően hat. Nem is beszélve arról, hogy miket beszél mellé a kölyök.
- Hát tényleg nem vagy szakéjtő, Darren! De píszt, ha cak hülyeszégeket beszélsz! Az a cont a bohóc foga, ész nem fog földjengészt cinálni. De bisztosz piszkosz, mint te, mejt a földön volt.
Mintha mosolyogna, ahogy gúnyolódik Darrennel. Várakozó állásba kerül, még mindig karba tett kézzel vizslatva a három jómadarat.

/Még nem találtam jó képet a kölyökhöz, de ahogy jóbarátom fogalmazott: "Ami késik, az jön!" (:/

Ez. Meg. MI?! Vagy inkább KI?!?!
Csak értetlenül, csodálkozva, megrökönyödve figyeltem a kis töpszlit, ahogy pattog itt nekünk, meg úgy kioszt mindenkit mint a sicc... Na neee, ugyan, mégis mit képzel ez magáról? Elsőre még lehet poénos volt a dolog, így most már nem annyira, legalábbis nekem biztosan nem.
-Darren, ugyan már... Azért tudja a neved, mert az előbb a neveden szólítottalak, mielőtt még megszólalt volna. -intek a fejemmel a kis vakegér felé, aki látónak tartja magát.
Az istenekről szóló halandzsájával nem foglalkozok különösebben, biztos bekakaózott a kissrác, aztán azért lát rémeket. Jut eszembe, hol ennek az anyja? Egyáltalán milyen felelőtlen anya az aki hagyja elcsatangolni a saját kölykét? Jó, ha még aranyos lenne, akkor azt mondom elvagyok vele, de ez? Minden csak nem aranyos...
-Fiúk, nem látjátok valamerre a szüleit? -nézek körbe az utcán, hátha- Ha meg nincs meg, szóljunk a mentősöknek, mivel jobbak a kapcsolataik, ők valószínűleg előbb megtalálják a gyerek hozzátartozóit mint mi tennénk.
A karácsonyos megjegyzésre csak felvonom a szemöldököm.
-Oliver, rossz hírem van, nálunk nincs karácsony... Szóval ezzel a problémáddal inkább Lappföldön kopogtass Télapó bácsinál, Shivát, Visnut vagy Brahmát nem hiszem, hogy különösebben meghatná a dolog. -jegyzem meg cinikusan, karba tett kézzel, miközben türelmetlenül toporgok egy helyben.
Nem tudom, a fiúknak mennyi kedve van bébiszitterkedni Oliver barátunkkal, én viszont szemmel láthatóan egyre rosszkedvűbb vagyok. Annyira azért még nem, hogy a képességem hasson, de már nagyon kezd elegem lenni a gyerek hülyeségeiből és legszívesebben mennék tovább a dolgomra. Bár... a randinak már úgy is lőttek, szóval semmi dolgom...
-Mire várunk még?

Flegmán legyintek Darren felé.
-A Te fogadba több dolog van mint ebben...
Csak nagyokat pislogok a gyerek szavait hallva. Egy gyors rendszer ellenőrzést tartok aminek az eredménye szerint nem vagyok részeg. Legalább is ennyitől nem szoktam berúgni. Ahogy végez a mondandója nagy részével félig tátott szájjal furcsálló grimasszal mutatok rá.
-Ezt ti is látjátok és halljátok?
Megrázom a fejem hátha eltűnik a srác de nem így lett. Meg csípem magam hátha alszom. Aztán a mondandóin kezdtem el agyalni. Nagy hirtelenjében nem ugrottak be hogy ezek az elnevezések melyik istenekhez tartoztak. Ki mit is csinált pontosan. De úgy tűnik Ratna érti amit ez a kis fehér egér vakerál nekünk. Az utolsó mondatát viszont értettem.
-Látod? Se hóvihar, se zombiapokalipszis, se semmi nincs benne. Nem... nem láttam.... HÉ! Kié ez a kölök?!
Üvöltöm el magam a mentősök irányába és kiállok a képből, közben Darren lábához mutatok.
-Senkinek sem ismerős?!

Megráztam a fejem. Nem voltam teljesen biztos benne, hogy kedveltem a kölyköt.
- Figyelj, kisöreg, ha te küzdesz meg egy repkedő, karácsonylopkodó őrült bohóccal, és közben nem koszolódsz össze, akkor kezet csókolok neked, de addig ne szólj be, oké? Inkább magyarázd el, légy szíves, mit akarsz ezzel a Szíva dologgal. Az a hapsi ott Greg, nem Ráma, vagy kicsoda. Hidd el, semmi isteni nincs benne. Én egyszer Jézusnak néztem, de esküszöm, ennyi az egész, és nem is teljesen jó... Khm... Teljesen jól. Igen. Kicsit beteg voltam. Hagyjuk. Szóval, hidd el nekem, ők itt nem istenek, bármennyire szép is ez a lány, és az a repülő bohóc csak egy szimpla repülő bohóc, és nem a Grincs.

(Chris-nek)

Épp előttem állt meg a szemtelen fiatalember, aki a parkolóból kifelé menet nem átallott még a taximra is dudálni, hogy megerősítse bennem, az ő sportkocsija nyilván előbb viszi célba, mint engem a régi, sárga taxi. De most, hogy mindketten itt álltunk, a dugóban, mégiscsak helyzeti előnyre tettem szert.
Megkopogtattam a vastag, golyóálló üveget, és a taxis hátrafordult. Elővigyázatlanul elhúzta a kis ablakot, de szerencséje volt, nem állt szándékomban kirabolni őt.
- Na mi kéne, főnök? - kérdezte.
- Kiszállok, uram. Itt van a fuvardíj, és... Harminc dollár a kellemetlenségekért - intettem a lassan araszoló kocsisor felé - Vagy legyen inkább negyven. Köszönöm a fuvart.
Kiszálltam, és kedvesen mosolyogva intettem a dugóba szorult fiatalembernek, ahogy a megfelelő bolt felé vettem az irányt.

(Hugh-nak)

Meglepetésemre tesze-tosza viselkedése ellenére most egészen összeszedett, ahogy kiszáll a kocsiból.
- Na, mégsem olyan esetlen a kölyök?
Természetesen nem várom meg, míg egy ilyen fura fazon megelőz, és elhappolja előlem az utolsó öltönyt. Kiszállok a kocsimból, lezárom, és már indulok is gyors léptekkel az üzlet felé. Persze túlzásokba azért nem esem, egy gyors gyaloglótempó az, amit még megengedek magamnak. Látszólag ez is elég, hogy mellé érjek, és talán egy kicsit be is előzzem.
Feltételezem, hogy egyébként is észrevenne, ráadásul nem árt egy kis terelés.
- Jó napot! Szép cipők! - pillantok le látszólag, valójában azonban azonnal fordulok is előre.
Így igaz, célom mindössze az elterelés. Ha valaki előre figyel, majd ráfókuszál valami alacsonyan lévő tárgyra, ha nem is esik el, jó eséllyel botlik egyet, de minimum lassul. Ez pedig nekem most pont kapóra jöhet, hogy konkrét ellenséges lépés nélkül, pusztán szavak segítségével fölénybe kerüljek kis versenyünk során.

Meglepve láttam, hogy ellenlábasom a dugó közepén hagyta módfelett drága autóját. Merőben érdekes döntés, ami azt sugallja, sok mindent megtenne a győzelemért. Bár az autó árából több tucatnyi ilyen öltönyt vehetne, tehát a döntés racionális voltát kétségbe kellett vonnom. Egy szabadon hagyott drága autó New Yorkban, még ha nem is épp Bronxban... Bátorságra vall.
Lenéztem, amikor a cipőmet említette, és természetesen azonnal sikerült is megbotlanom. Olyannyira, hogy az épp elém vágó fiatalember hátán kellett megkapaszkodnom, a kabátjában. Ha már ott voltam, revansként az úriemberhez méltatlan húzásért, kicsit hátra is rántottam őt.
- Elnézést, bocsánat, nagyon sajnálom... Megbotlottam.
Nehezen, de elrejtettem kaján mosolyom.

Közös megegyezés alapján átvettem a staféta botot Ratna-tól. Erre a körre mindenképp.

~Francba... Tudom hogy mutáns barátok vagyunk meg mindenkit befogadunk mert azért van a suli... de ezt akkor sem viszem haza...
-Nincs az az isten.
Fakadok ki heves fejcsóválás közepette.
-Ratna, nincs az az isten, hogy magunkkal vigyük... Amíg sír addig biztos...
Elég keserű arcot vágtam, a gyerekek nem éppen a kedvenc korosztályomba tartoztak. behunyt szemmel nagyokat lélegeztem próbáltam nem felidegesíteni magam a gyerek síráson. Ahogy kinyílt a szemem rögtön jobb kedvre derültem. Szemben a PUB ismét kinyitotta ajtajait és várta vendégeit.
-Na jó, ha végeztetek ott megtaláltok. Pulton, vagy alatta... Mellette, vagy valaki máson... Pás...
Azzal intettem és sietős léptekkel otthagytam a többieket utam egyenesen a pub-ba vezetett, ott is a pulthoz, nagyot köszöntem és az itallapot kezdtem böngészni.
-JÓ napot! Innék valamit erre a nagy ijedtségre...

Szuper, most meg bőg. Értetlenül állok a dolog előtt, s csak tanácstalan tekintettel pislogok hol Darren, hol Greg, hol Oliver felé... Miért pont Olivernek hívják? Miért?! Pedig az olyan helyes fiúnév, olyannyira, hogy a jövőben talán még a fiamnak is ezt a nevet választanám. Már amennyiben nem indiai neve lesz... Vagy lesz egyáltalán fiam... Bár most már úgy is mindegy, hála ennek a vaksi, irritáló kis tökmagnak, most már 1000%, hogy ez a név örökre ki lesz húzva az esélyesek közül. A végén még rémálmaim lesznek ha meghallom a nevet, pedig így se vagyok valami jó alvó... Mondjuk nem csak ilyen idióta Oliver-ek vannak, Jamie Olivert például kimondottan bírom, tök jó szakács, meg amit összebolondozik a konyhában... Na de vissza a valósághoz, ahol egy kevésbé szimpatikus Oliver bőg, visít, ordít, torkaszakadtából, hogy már azon csodálkozok, hogy nem fulladt meg, vagy repedt szét a tüdeje, vagy szakadt be a mi dobhártyánk a hanghatástól...
Nem értem ezt a kölyköt, tényleg nem. Először barátságos voltam vele. Erre kigúnyolt... Adtam neki még egy esélyt, próbálkoztam kedvesen, de csak menekült előlem Darren mögé és továbbra is gúnyolódik... Aztán nekiállt kioktatni minket, mint ha mi lennénk a neveletlen kisgyerekek ő meg valami komoly felnőtt, miközben ő az, aki semmi tiszteletet nem mutat az idősebbek felé. Amúgy meg bármit kérdezek tőle, mint ha a falnak beszélnék. Én szeretem a gyerekeket, de ez egyszerűen már nekem is sok. Na, ha egyszer lesz gyerekem, az biztos nem fog ilyen hisztiket lenyomni, különben... különben megy az apjához aztán szenvedjen ő vele... vagy használom a képességem aztán nyugi lesz. Tényleg, a képességem! Hátha nála használ, nem úgy mint annál a degenerált szociopata bohócnál!
~Hmm... Ahogy elnézem, Gredzsi se bírja ezt a feszkót. Megy is inni... Basszuskulcs!
Mindenesetre még egyszer utoljára megpróbálom használni a képességem, hátha így sikerül elcsendesíteni a kis töpszlit... Közben persze figyelem, hogy Greg merre tart, nem hagyom meglépni!
-Gredzsi, gyere vissza de most rögtön! -kiáltok a fiú után, látszólag hiába- Darren... az a helyzet, hogy Logan megígértette velem, hogy nem hagyom Gredzsit alkoholizálni... Azt meg pláne nem, hogy tajt részegre igya magát, mint a legutóbb... Szóval ha nem gond akkor én most... -mutogatok az ujjammal a fiú után- Te is jössz? Felőlem hozhatod az új kispajtásodat is... ha nagyon muszáj... Csak előbb hallgattasd el valahogy... Vagy ha inkább maradsz bébiszitterkedni, akkor azt is megértem... -kezdtem el zavaromban félköröket írni a lábammal, miközben hol Darren felé néztem, hol Greg felé, hol pedig a föld felé pillantottam.
Még megvártam a fiú válaszát, majd én is Greg után siettem, és Darren válaszának függvényében leadtam a rendelés, mielőtt diáktársam megtehette volna:
-Jó napot, két turmixot kérünk! (Vagy ha Darren meg Oliver is csatlakozik, akkor négyet.) Vagy ha nincs, akkor málnaszörp is megfelel helyette... Vagy nem is, inkább forró csoki! Úgy is olyan hideg van kint...

/Hugh-nak/

Ahogy belém kapaszkodik kedvenc versenytársam, már szakad is el kabátom az átellenes oldalon váll magasságban, a felőle eső oldalon pedig lecsúszik a kezemről. No nem ilyen rossz minőségű, de viseltes még lehetne. Megfelelő tisztítással ezek igen elhasználva is viszonylag újnak tudnak kinézni. Most viszont én is rásegítettem.
Rosszalló pillantásom hátravillan felé, majd meg sem állva talpalok tovább, be az üzletházba. A forgóajtón igen lendületesen megyek be, látszólag nem egyértelműen azért, hogy bepörgetve lassítsam bejutását. Visszapillantva úgy tűnik, Hugh-ra nézek, valójában azonban válla felett a botcsinálta autótolvajra.
~ Ki próbál dugó közepén autót lopni?
Persze hozzáér az autóhoz, mire az eltűnik egy szempillantás alatt. Csak egy közepes erősségű dudakórus szól rá, heves "mocskos mutáns" kiáltások közepette, mire menekülni is kezd a hirtelen hírverésre.
Épphogy, de elkapom a liftet. Semmi kedvem lépcsőzni, de amilyen elszántnak tűnt versenytársam, ő biztosan megpróbálná, míg liftre várakozom. Így pedig gondolom, míg liftben vagyok.

Kezdtem teljesen elveszíteni a fonalat. Mit akar ez a kis kölyök? Mi van már megint? Semmit nem értettem, ami nálam egyébként általános állapot, de most kellemetlenül érintett. Különben is, milyen hasonlatok? Mi van itt?
Aztán persze bőgni kezdett, mert az olyan nagyon szuper. Remek. A többiek meg leléptek.
- Hé, srácok! Ne már! Nem hagyhattok itt... Szóval... Jó, menjetek. - mondtam lemondóan - Mindjárt megyek én is.
Oliverre néztem.
- Figyelj, kisöreg, árvaházban nőttem fel. Minden szobára jutott két bőgőmasina, engem ezzel nem tudsz meghatni.
Aztán felegyenesedtem, mély levegőt vettem, és elkiáltottam magam:
- Hahó, emberek! Itt van egy kissrác, Olivernek hívják és elkeveredett a szüleitől! Nálam lehet átvenni!
És az sem baj, ha nem a tiéd, csak vigyed, tettem hozzá gondolatban.

Hát jó, legyen... Vagyis nem annyira jó, de ez van, szóval... mire utolérném Greget, ő már egy bárszéken ülve a pultra támaszkodva vedel. Egy laza mozdulattal minimum egy méterrel arrébb csúsztatom az összes poharat ami előtte van és feltehetően hozzá tartozik, akár üres, akár nem. Egy pillanatra az is megfordult a fejemben, hogy kérek némi vizet neki, ha jól rémlik akkor azt szokták mondani, hogy ilyenkor azt kell itatni az emberrel, hogy kevésbé "üssön" az alkohol. Végül azonban lemondtam erről a tervemről, ugyanis kinéztem a srácból, hogy azt is valami szeszes itallá változtatná...
Így csak felmásztam én is az egyik bárszékre, hogy ha esetleg újabb italt kérne kedves diáktársam, megakadályozhassam benne. Ennyi idő alatt még csak nem ivott annyit, hogy nagyon ko. legyen tőle, szóval ha nem iszik többet akkor nincs nagy gond. Remélem.
Amennyiben az ablakokon keresztül kilátni az utcára, netalántán esetleg még Darrent meg Olivert is látni, akkor feléjük is sűrű pillantásokat küldök, hátha sikerül megtudni, hogy odakint mi a helyzet velük.
Ahogy ülök a pultnál, rájöttem, hogy elbizonytalanodtam a jelen helyzettel kapcsolatban, olyan kilátástalan volt az egész, se eleje, se vége... De még csak az irányban se voltam biztos, merre kéne egyáltalán indulni, vagy mi lenne a helyes... Vegyek búcsút Darrentől és a kissráctól, aztán vigyem haza Greget amíg még bír a saját lábán járni? Vagy csak menjünk vissza hozzájuk? De hát Oliver eddig is félt tőlem... Először olyan jó ötletnek tűnt idejönni, de valahogy itt se érzem jobban magam, sőt...
Aztán beugrik, amit a kisfiú mondott, "Meg kell mentenünk a karácsonyt!". Mégis mire akart utalni vele? Az ország egyik legnagyobb ünnepe, egyszerűen csak úgy van. Hogy értette, hogy meg kell mentenünk? Ez nem egy tárgy vagy egy személy, ami jajj, bajban van aztán hopp, jövök és megmentek... inkább egy "szokás" ? Vagy "hagyomány"? Vagy "hozzáállás"? Esetleg "érzés"? Vagy ezek összessége? Az emberektől függ, hogy emlékeznek-e rá, megtartják-e, mennyire tartják fontosnak, de az meg kizárt, hogy mindenki, aki eddig ünnepelte, egyik pillanatról a másikra megfeledkezzen róla... De ha mégis, akkor mit tudnánk tenni mi, 3-an... 4-en, hogy ezt megakadályozzuk? Őszintén? Nem tudom...

A szinte azonnal nyomomba eredő lány feltűnően későn ér utol. Ezalatt sikerül döntenem is és meg is kapom az italokat az első kettőnek szörnyű íze volt, a harmadik után pedig teljesen elment a kedvem az egésztől. Nem is volt gond hogy Ratna odébb tessékelte a poharakat. Olyan unottnak éreztem magam aztán a lány szele megcsapott. Először csak a sajátos parfümje vagy a saját illata aztán a lány egy mélyebben szántó vágya átragadt rám is. Szinte fel sem fogtam a következő mondatokat amik elhagyták a számat.
-Két turmixot legyen szíves. Enyém legyen eper. Te milyet kérsz?
Fordulok a lány felé érdeklődve. Nem egy férfias ital ugyan de most ezt kívántam meg. Pár kép és íz felmerengett a régi időkből amikor még az volt a menő ha valaki félliteres eperturmix kelyhekkel mászkált. Mélán ültem a pultnál, mintha megártott volna az ital. Amennyiben nincs turmixuk rendelek egy nagy adag vizet és abból kreálok magunknak turmixot. Ha törik, ha szakad én ma turmixot fogok inni! Egy pillantást vetettem kintre is. Eszembe jutott hogy talán ők is kérnek egy-egy adagot. Majd gyanúsan néztem Ratnara, nem szoktak nekem ilyen gondolataim támadni. Vagy részeg vagyok, vagy ő csinált velem valamit. Ha megvan az italunk lassan nekikezdek a spirális szívószálammal az ital felhörpintésének.
-"Olyan aranyosak" így együtt. Szerinted megtartja? Ha igen ketrecben vagy pórázon?

A férfi kabátja elszakadt, de kivételesen nem éreztem bűntudatot emiatt. Elvégre ő provokálta ki az egészet...
Amíg az eltűnő autó trükkjét bámultam és igyekeztem visszanyerni az egyensúlyomat, ellenlábasom elérte az áruházat. Felmerült bennem, hogy talán segítenem kéne a botcsinálta autótolvajnak, akit heves szitkokkal árasztottak el az autósok, de a férfi hamar kereket oldott. Így nem marad más hátra, mint célba venni az áruházat.
A forgóajtónál veszítettem pár másodpercet. Ez nem lett volna gond, ha azon a pár másodpercen nem a lift birtoklásának joga múlik...
Elgondolkodtam, hogy melyik a gyorsabb, de végül a lépcső mellett döntöttem. Felszaladtam a lépcsősorokon, de tudtam, nem érhetek fel a másik előtt, ha csak nem különösen öreg és lassú a lift...

Valahogy most csak arra volt jó a lift csilingelése és a bemondott áruházi akciók, hogy még lassabbnak érezzem vertikális haladásomat. Egyszerűen nem tudott lenyűgözni, hogy akciós a Gucci táska, vagy hogy néhány selyemnyakkendőből most új szállítmány érkezett. Na jó, utóbbi talán még érdekes is lehet, de nem ma.
Első emelet, halk csendülés. Második emelet, ugyanolyan csendülés. Harmadik emelet, és még mindig semmi új. Negyedik emelet, de már kezdek belefásulni. Ötödik emelet. Megigazítom a nyakkendőmet, és kilépek a liftből.
Ez nem egyszerűen egy áruház szintje, ez egy luxusüzletház ötödik szintje. Bár nem vagyunk rómaiak, valamiért mindig ide teszik a legjobb márkákat. Talán, hogy egy kicsit meg kelljen küzdeni érte, ki tudja?
Jobbra nézek, és már látom a cégért, ami a folyosó vége felé csalogat. Ezután ajtó hangját hallom, és balra nézek, ahol alig tíz méterre egy ismerős arc bukkan fel a lépcsőházból.
~ Hát jó, ha harc, hát legyen harc!
Azzal, lévén nem szokásom a lövöldözés, az utóbbi időben pedig a verekedés sem - egy úriember megoldja elegánsabb módon, vagy valami ilyesmit szoktak mondani -, gyors lépésben indulok az üzlet felé. Ha hallom, hogy sebesebb léptekre vált versenytársam, magam is gyorsítok. Már az sem zavar, ha versenyfutás lesz belőle.

Felvontam a szemöldökömet.
- Aztán honnan tudnád te, hogy hol nőttem fel, te nagyokos?
Persze azért mégis élt bennem a gyanú, hogy tudja. De mégis honnan? Megvan! Ez egy telepata mutáns, aki kiolvasta a fejemből a múltamat! Csak ez lehet a megoldás! Vagy nem? Fene sem tudja már... Inkább kézen fogtam a dühítő emberkezdeményt, és elkezdtem húzni Ratnáék után.
- Na idefigyelj, te kis izé. Ezerszer többet tudok az üzletről, mint te, és valahogy nem látom át, mi olyat adhatnál te nekem, amit ne tudnék én magam is elérni. Szóval hagyj engem békén ezekkel a ködösítésekkel és mond el végre, ki vagy és hol szabadulhatok meg tőled, mert kezdesz az agyamra menni.
Általában szeretem a gyerekeket. Tényleg. Még akár azt is el tudom képzelni, hogy egyszer nekem is lesz egy. De ha az olyan lesz, mint Oliver, esküszöm, kitagadom.