Eagle Eye Nyomozóiroda

Persze reménykedem benne, hogy Szellemben azért fellobog a régi tűz, hiszen már a papírokat is egy kiéhezett oroszlán vehemenciájával nézte át, és nem is kellett csalatkoznom benne, mert máris beleveti magát az ötletelésbe és kapok egy pár igen értékes friss információt.
- Tehát megint egy hajó, melyet nem árt közelebbről szemügyre venni, hiszen nem áll szándékomban félévet a dokknál lesni, hogy mikor akar kikötni, habár, ha az útvonal már letölthető infó a részemre, akkor talán könnyebb dolgom lesz.
A baráti látogatás ajánlása vigyorgást vált ki belőlem, hiszen ez már azt jelenti, hogy nem kell egyedül megtennem ezt a kis utazást, mert lelkes segítőm is akad, habár jelenleg eléggé fegyvertelen állapotban, ahogy hallom.
Vigyorom még szélesebbé válik és a fegyverszobám ajtaját kitárva mutatok befelé.
- Szolgáld ki magad csak nyugodtan. Tudod az én házam, a te házad is, tartja a régi mondás. És, ha gondolod a te felszerelésed is elfér benne, itt biztos nem fér hozzá majd a kis lurkó. – veregetem meg a vállát a gyakorló apukának. – Mikorra időzítjük a látogatást? Tudod kb. hányan lehetnek azon a hajón? Vigyek egy pár gránátot is, vagy csak most körülnézünk?

-Na igen - gondolkodik el a hallottakon - a legutóbb is hajón voltunk, hmm...mondjuk, azóta megesett, hogy csak utaztam egyen, és nem volt semmi lövöldözés, remélhetőleg most is megússzuk komoly baj nélkül.
Kapva kap az alkalmon, és már be is veti magát a fegyverek közé. Nehéz válogatni a sok szép darab közül, mindegyik olyan jól néz ki, olyan hívogató, szinte hallja a hangjuk, ahogy ujjait végigfuttatja rajtuk. Sokáig szemez egy Steyr Aug-al, de végül inkább a könnyű, és megbízható P90 mellett teszi le a voksát, éjellátó reflex célzóval, és hangtompítóval felszerelve.
-Köszi, de nem tervezek sűrűn lövöldözni - hárítja el az egyébként kedves ajánlatot. - Bőven elég, hogy az egyik kölyköm szét tud szerelni egy puskát álmában...Rólam nem is beszélve.
Elpakol még néhány pisztolyt, és kést, biztos ami biztos, ám ezek után készen áll arra, hogy ismét belevágjanak a dolgok sűrűjébe.


A Bolygó Svájci egy óriási teherhajó. 4 daru dolgozik rajta, hogy mihamarabb ki tudják rakódni azt a látszólag több száz konténert, ami most a fedélzetén ücsörög, arra várva, hogy végre partot érjenek. Bár az óceán közepén hajóznak, ráadásul sötét éjszaka, mégis minden Daru vezető ülésében elhelyezkedett valaki, igaz ezek elsőre nem tűnnek gépkezelőnek, már csak a kezükben szorongatott mesterlövészpuska miatt sem. Infrás távcsövük lencséjén keresztül megállás nélkül kémlelik a hajó fedélzetét, ám a puskára erősített lézerirányzék által bejárt útvonalból ítélve inkább a konténerekre kíváncsiak, mint arra, hogy valaki megpróbáljon a fedélzetre lopakodni. Vagy egy tucat fegyveres járkál még rajtuk kívül a fedélzeten, és legalább ennyi járőrözik a kabinok közt is. A parancsnoki hídon négyen teljesítenek épp szolgálatot, a kapitány - ki egy tipikus külsejű vén tengeri medve - a kormányos, és még két gépfegyveres alak, kik most egy kis asztalnál ülve kártyáznak.
~Na jó, én rég csináltam már ilyet, hol kezdjük?~
Kérdi társát gondolatban, majd oda röpíti őt, ahová szeretné.

Míg Szellem kiszolgálta és felfegyverezte magát rendesen, addig én is átöltöztem, hiszen a kis kiránduláshoz nem ártott valami kényelmeset felvenni és főleg sötétet. Aztán magam is eltettem egy SIG-Sauer P-226-ost, meg még egy Glock-ot is, aztán pár dobótőr az övbe és a nunjaku is felkerül a hátamra. A hajamat egy fekete sapka alá gyűröm és már útra kész vagyok.
Persze a szokott gyorsasággal érünk a minket nagyon is érdeklő úszó erődhöz, mert ez a hajó igazán óriási, és ahogy első látásra kiderül, igen csak szigorúan őrzik. A darukon, mind a négyen egy-egy puskás ember kémleli a fedélzetet, és lent is sűrű a forgalom a folyamatosan a fedélzetre kerülő konténerek között. Kapásból megszámolok vagy 20-25 fickót, akik fegyverrel rohangálnak a ládák és a kabinok környékén, és akkor még hozzáadhatom a hídon lévőket, ott is vannak négyen, élükön a kapitánnyal, aki látszatra sem most kezdte a szakmáját. Szellem kérdése kizökkent a nézelődésből.
~ Ugye csak viccelsz? – rovom meg még gondolatban is - ~ Azért nem volt az olyan rég! Én a darukon kukkolókkal kezdeném, hiszen onnan könnyen kiszúrhatnak minket, ha lent bármibe is belefogunk, és a nyakunkra küldhetik az egész bagázst, na meg könnyű célpontok is lennénk, főleg én! ~
Nagyon remélem, hogy Szellem jó formában van, mert ha bajszot akasztunk a hajó legénységével, akkor akármilyen jók vagyunk, felköthetjük a gatyánkat ennyi fegyveressel szemben, akik nem kezdőnek néznek ki.

~Hülyéskedsz? Az utóbbi háromnegyed évben a legkeményebb helyzet amiben voltam az volt, amikor Lynn cafatokra akart tépni, mert "belé plántáltam a szörnyeteget, ami éppen kirágja magát belőle", és ő is gyorsan meggondolta magát, szóval ja...cseppet elszoktam az ilyesmitől.~
Közben azért lejjebb ereszkedik a felhők közül, hogy jobban szemügyre vegye a ládák tartalmát, nehogy ártatlan fegyvercsempészeket mészároljanak le, minden ok nélkül. Az első pár konténerben nem találnak semmi figyelemre méltót, bár azért elég szokatlan, hogy egy óceánjáró hajó romlandó ételt szállít, aminek ráadásul a felét valaki már megdézsmálta, de az igazán bizarr látvány csak pár szinttel lejjebb várja őket. Minden alsó szinten fekvő konténer egy embernek - vagy mutánsnak, nem feltétlenül látszik rajta - ad otthont, kik láncra verve - sokan közülük súlyosan megsebesülve - várnak valamire, bár ők maguk sem tudják, hogy mi az. Borzasztóan festenek, ám a legszomorúbb mégis az, hogy minden második olyan konténer, ami pontosan ugyan úgy van felszerelve, mint amiben raboskodik valaki üres.
~Eleget láttam. Akkor, próbáljuk meg csendesen elintézni a lesipuskásokat, aztán pedig a műhold vevő antennát, nehogy segítséget tudjanak kérni a rohadékok.~
Ledobja Sheena-t az egyik szélső darun, ő maga pedig a másik szélen jelenik meg, az ülés mögötti nagyon szűk helyen. Egyik tenyerével betapasztja áldozata száját, másik kezével pedig kést ragad, és mélyen az orvlövész torkába döfi azt. Ez után eltűnik, és megismétli a műveletet egy daruval arrébb, majd újra eltűnik, és ha szükséges, akkor a harmadikkal is, bár ezt erősen kétli.

Nagyon jól szórakoznék Szellem szavain, hogy miért is jött ki a gyakorlatból, ha nem éppen egy szabadítási akció kellős közepén kennénk, így azért viszont más sokkal neccesebb, de hát nem ő az ország egyik legjobb bérgyilkosa, még ha ex is, hogy ez annyira gondot okozhatna. Ez olyan mint a biciklizés, ha egyszer megtanultad, nem felejted el….remélem.
A konténerek feltérképezése eléggé hátborzongató eredménnyel ér véget, és most már biztosak lehetünk benne, hogy nem egy ártatlan hajót támadunk meg. Mondjuk a felfegyverzett legénység nekem eddig sem úgy tűnt, mintha plüss nyuszikra felügyelne.
Azok a láncra vert szerencsétlenek ott a ládákban, némelyik borzalmas állapotban várta a titokzatos sorsát, és ez hideg borzongással töltött el, na meg mérhetetlen vággyal, hogy kiszabadítsam őket és megöljem, aki ebben megpróbál megakadályozni.
Erre hamarosan sort is keríthettünk, hiszen Szellem elfogadva az első számú célpontokat, az egyik darura teleportált, és meg búcsút sem intve már el is párolgott a következőcélpont felé.
Macskaléptekkel érkezem a lefelé bámuló és, mit sem sejtő puskás mögé, és nem sokat lacafacázva hátrarántom a fejét és elvágom a torkát a kezemben lévő pengével. Kiáltásra nincs idő, csak halk hörgés és bugyborékolás hallatszik, majd a testet a földre helyezem.
Felkapom az elejtett mesterlövész puskát, és belepislantva a távcsőbe, végig nézem a még három daru lövészeit,…..azaz már csak egyet, mert Szellem, ahhoz képest, hogy kijött a gyakorlatból, már éppen a második lesipuskással végzett. Nem hagyhatom, hogy learassa a babérokat, így gondosan becélzom az utolsó és az egész akciónkból eddig semmit nem észlelő negyedik férfit és meghúzom a ravaszt. A puskán lévő hangtompító halkan durran, ahogy elhagyja a golyó és a távcsővel lefelé nézegető férfit pont homlokon találja, aki eldől, mint egy zsák. Remélem, hogy Szellem nem jelent meg ott is potyára, de azért türelmesen várok egy kicsit, hogy, ha a kommunikációt is tönkre vágta, akkor megjelenjen és megbeszéljük a továbbiakat.

~Szóval, rám marad az antenna? Na persze mit vártam, asszony sem hajlandó hozzányúlni semmilyen technikai cucchoz, bár ő tuti kapva kapott volna a lehetőség után, hogy tönkre tehessen egyet.~
Mivel társa már elintézte az utolsó lövészt, neki nem kell tartania attól, hogy valaki fentről ellátja őt pár új lyukkal, így lazán megjelenik a parancsnoki híd tetején. Tekintve, hogy ez egy öreg haj´, a hata.mas tányérantenna elég feltően ágaskodik, mintha csak arra vŕna, hogy valaki hazavágja. Jelentkező éppen akad erre a nemes feladatra, pár perccel később pedig nagyot csobban az eszköz, a kapitány pedig érttetlenül mered a navigációs műszer kijelzőjére.
-Na, ezek sem rendelnek pizzát - jegyzi meg neteve, immár Sheena mellett állva, a daru tetején. -De árulkodni sem. Mit mondassz, benézzünk a kapigányhoz végre? Kíváncsi vagyok, hogy kevefedett bele ebbe az egészbe.
A legénységnek egyenlőre fogalmy sincs róla, hogy mi zajlik a fedélzeten, ám a lövészeknél volt rádió, így csak idő kérdése, hogy valaki velfedezze: néggyel kevesebben lettek, és ennél ez csak rosszabb lesz az idő múlásával...

Nem kellett csalatkoznom Szellem képességében, hiszen mindent úgy csinált, mintha sosem hagyott volna ki egyetlen percet sem. Alig, hogy az utolsó orvlövész is kilehelte a lelkét, már a műholdas antenna is a tenger vizében lubickolt.
- Biztos lesz nagy csodálkozás, ha netán eljutnak odáig, hogy ezt meg tegyék! – vigyorgok vissza a mellettem megtestesülő férfire. – Tehát azt mondod, hogy a következő megállónk legyen maga a hajó kapitánya? Mondjuk szerintem is illetlenség nem tiszteletünket tenni nála, ha már igénybe vesszük a hajója vendégszeretetét. Különben sem lehet egy rossz szava sem, hiszen csak növeljük a fedélzeten lévő mutánsok számát. – teszem még hozzá. – És mi lenne, ha aztán, vagy közben a még épkézláb foglyokat is kiszabadítanánk? Hátha kicsit felpörgetnénk az eseményeket a képességeikkel. – vetem fel az ötletet, mivel előbb-utóbb elkerülhetetlen, hogy felfedezzék a mi jelenlétünket és akkor már nehéz lesz egyenként levadászni az őröket kettőnknek.

-Nem hiszem, hogy belehalnának, ha nem tartanánk magunkat az illemhez - feleli, kihasználva az alkalmat, hogy most nincs itt VALAKI,aki fejbe verné az ilyen poénokért - de ha ennyire ragaszkodsz hozzá...Ám ekkor olyasmi történik, amit senki sem láthatott előre: a hajó legmagasabb pontján folytatott csevegésüket valaki kiszúrja, majd egy gyors ellenőrzést követően tüzet is nyit a két mutánsra. Nem aprózza el a dolgot, automata tüzelésre állított kalasnyikovja egész tárát feléjük küldi, riadóztatva ezzel minden társát. Szellem persze már az első lövés után kámforrá válik , ám az előbb sikeresen combon találja őt. Ahogy láthatatlan dimenziójában tengődve próbálja kideríteni, mi lett társa sorsa, párszor még átfut az agyán, milyen remek ötlet volt olyan feltűnő helyen trécselni, akció közben.
~Ez a mesélő mintha a szokottnál is szarkasztikusabb lenne. Na mindegy, ideje véget vetni a céllövöldének.~
Mivel merénylőjük épp újratárazni készül, most az egyszer nem úgy kezd hozzá a hadművelethez, hogy eltünteti minden golyóját, inkább csak jó egy méterrel a fickó feje felett megjelenik, hogy kését a nyakába döfhesse, miután az pofára esett az ütéstől. Papíron remek terv, ám amikor a becsapódáskor felszisszen, méghozzá olyan hangosan, hogy az bőven elnyomja áldozata nyekkenését, már tudja, hogy ezt nem gondolta át eléggé. Sebesült lába olyan borzalmasan fáj, hogy képtelen felállni, így irtó nagy szerencse, hogy az őrszem puskája nincs töltve, sőt, a tárat sem tette még vissza a helyére. A fegyvere csövére szerelt szurony persze attól még működik, és nem is rest élni a lehetőséggel, hogy sebet ejtsen Szellem mellkasának hűlt helyén, mielőtt a sebesült bérgyilkos a hátára ugrik, és rövid dulakodás után eltűnik vele.
~Múltkor bezzeg a hajóra teleportáltam vissza az embereket. Mégis csak változatos ez a meló.~
Amíg Darien a vérveszteség okozta hülyeséget próbálja legyűrni, Sheena is szert tesz kismillió csodálóra, kik a darukat nem kímélve rálőnek mindennel, ami a kezük ügyébe akad, tengernyi lyukkal dekorálva ki a berendezést.
~Okkkké...szóval, nem ejtünk foglyokat mi? Nem mintha megadnám magam nektek azok után amit láttunk.~
A csatazaj persze felvert mindenkit a hajón. A fedélközben durmoló katonák nyomban készenlétbe helyezik magukat, ugyanakkor a konténerekben raboskodó mutánsok is aktivizálják magukat, bár ez egyelőre csupán annyiban merül ki, hogy börtönük falán dörömbölve próbálják felhívni magukra a figyelmet, mert bár fogalmuk sincs, ki támadt a hajóra, fogvatartójuknál rosszabb nem lehet.

Szellem még mondana valamit, de a szavait hirtelen golyózápor szakítja félbe. A lövedékek, mint az esőcseppek verik végig a daru fülkéjének az oldalát és pár kósza golyó a belsejébe is betalál. Gyorsan lebukom az irányítópult mögé és látom, hogy társam is köddé válik, de a földre fröccsenő vércseppek rossz érzéssel töltenek el, biztos vagyok benne, hogy eltalálták.
Egyelőre azonban sem ő nem jelenik meg, amiből reményeim szerint az derül ki, hogy nem súlyos a sebe, sem elmozdulni nem tudok, mert a most már dühös méhkasként rohangáló emberek a fedélzeten jóformán odaszegeznek a helyemhez.
Mivel nálam csak pisztoly van, ezért magamhoz húzom a halott orvlövész puskáját és óvatosan kidugva a kitört ablakon próbálom kiszúrni a nagyon vehemens lövöldözőket.
Gyors egymásutánban kilövök közülük vagy ötöt, mire feleszmélnek, hogy nem kéne a nyalt fedélzetem ácsorogniuk és fedezék után néznek, ami lehetőséget ad, hogy gyorsan feladjam a magaslesen elfoglalt helyemet és lemásszak a fedélzetre. Még előtte egy villanásnyi időre észlelem Szellemet, de aztán megint eltűnik a szemem elől, viszont legalább tudom, hogy életben van.
Mikor lehuppanok már be is vetem magam néhány egymásra tornyozott hordó mögé, és jólesően hallom, hogy közben a konténerbe zárt mutánsok is felélénkültek, ami azt jelentette, hogy, ha sikerülne kiszabadítani őket, akkor már mindjárt jobban állnánk a túlerővel szemben.
Ezért aztán a hangok irányába igyekszem lopakodni.

Míg Szellem igyekszik az árnydimenzióban maradni, hogy ne lüktessen annyira sérült lába, Sheena sikeresen meglép a rá vadászó őrség elől, még ha rövid időre is. A fegyveresek mint a sáskák, úgy özönlik el a fedélzetet, ám prédáik közül az egyik láthatatlan, a másik pedig hallja minden mozdulatukat, macskaügyességének köszönhetően pedig lazán elugrál előlük, ezért aztán nem terem babér a rosszfiúknak, egyenlőre legalábbis.
-Hé! Engedjenek ki!
A távolban dörömbölő mutánsok egyre elkeseredettebben próbálják felhívni magukra a figyelmet, már persze azok, akik még remélni mernek. Sokan azt hiszik, megint csak az egyik társuk volt olyan szerencsés, hogy kiszökött cellájából, és friss levegőt szívhatott tüdejébe, mielőtt lelőtték, mint egy kutyát. Vagy egy tucatszor megtörtént már ezen az úton, így a banda nagy része nem valami bizakodó, a túlélési esélyeikkel szemben.
-Itt vagyok!
Ez a hang már egészen közelről jött, annyira, hogy Sheena másodpercekkel később már meg is szabadíthatja a konténert lakatjától, és szeme elé tárulhat az egyik láncra vert mutáns: egy 20 éves forma fiú.
-Kérem, szabadítson ki!
Könyörgő tekintetének nehéz lenne ellenállni, ám ezek a láncok nem tűnnek hétköznapinak, ráadásul a zajra felfigyelt az őrség is, kik most már ez a konténer köré próbálnak gyűlni. A cellának csak egy ajtaja van, érdemes ezt megfontolni, mielőtt belép.

Sokkal jobb nem lett a helyzet, mikor leértem a fedélzetre, hiszen már annyi fegyveres rohangált össze-vissza, hogy alig győztem kikerülni őket. Mondjuk kettő már megszívta, mert a késem végzett velük, őket már nem volt időm elkerülni, de így legalább ennyivel is kevesebben voltak.
Hallottam, hogy az eddig bénultan és magukba roskadtan kuporgó mutánsok, hogy felélénkültek, hiszen dörömbölésük ott lüktetett a fejemben. Hallottam kétségbeesett kiáltásaikat, de nem rohanhattam egyenest hozzájuk, hiszen akkor magamat is veszélybe sodortam volna. Csak óvatosan, centiről-centire lehetett haladni, és jó lett volna tudni, vajon Szellem merre bóklászik.
A következő konténernél összefutok az egyik meglepett őrrel, de nincs kedvem játszadozni vele, így a hangtompítós pisztoly oltja ki az életét, de ekkor a dobozból megszólal egy hang, így gyorsan a zár felé fordulok, mielőtt más is erre téved, amire sok esély van, hiszen egyre többen nyüzsögnek és keresik a betolakodókat.
Kinyitni nem tudom, csak ha szétlövöm a lakatot, ezt viszont tuti meghallják, de nem tudok elmenni segítség nélkül, hiszen ezért jöttünk.
Ahogy lehull a lánc és kitárom az ajtót, egy fiatal, húsz év körüli srác tűnik fel, aki könyörögve nyújtja felém a kezét. Ekkor látom, hogy le van láncolva és azt egy lövéssel nem lehet leszedni róla, ha meg sokat időzők, akkor a nyakamon lesznek a legénység tagjai.
Borzasztó dilemma, de nincs sok választásom, itt kell hagynom egyelőre, hisz, ha lelövetem magam akkor sem szabadítja ki senki.
Ezért hát a számra teszem a kezem, hogy maradjon csendben és csak lehelve mondom neki.
- Visszajövök érted. – majd a közeledő lábdobogás elől felugrom a fiú konténerével szemben lévő doboz tetejére, és beleolvadok a sötétbe.
Nem megyek messzire, mert meg akarom várni, hányan jönnek, ha elbírok velük, akkor visszamegyek a fiúért.

-Találtam egy hullát! - Ordítja az egyik katona. - Én is! - Feleli egy másik, jóval messzebb. - Csoportba rendeződj!!!
Bár túlzás lenne azt állítani, hogy ez a bagázs olyan jól képzett harcos alakulat lenne, mint kisváros című régi magyar TV sorozat rajongói klubja, azért viszonylag gyorsan kapcsolnak, és mindössze féltucat emberük életébe kerül, amíg arra az elhatározásra jutnak, hogy talán nem kéne egyedül mászkálnia fedélzeten, amikor ezek a gyilkos árnyak vadásznak rájuk. Percek telnek el csupán, és 12 fegyveres veszi körül a konténer bejáratát, mely most tárva nyitva ásít az éjszakában, gyomrában azzal a sráccal, aki sajnos még mindig vergődik, Sheena figyelmeztetése ellenére.
-Odanézz, a rohadt korcsa megpróbált lelépni, amíg mi nyakig vagyunk a sz@rban! Mit érdemel az ilyen? - Válaszként az övén lifegő egyik kézigránátért nyújt, melyet egy lezser mozdulattal kibiztosít, ezt követően pedig a tehetetlen mutáns terpeszben álló két lába közé hajítja. - Jó játékot!
A többiek ez idő alatt mint a villám zárják vissza a konténer ajtaját, elkerülendő, hogy a repeszek őket is megsebezzék, vagy még rosszabb. Amint kattan a zár egy elfojtott robbanás is feldörren odabentről, utána pedig az idáig még hevesebben rimánkodó fiú néma csöndben marad odabent.
-Gyere elő, vagy kicsinálom az összes rohadt bestiát! Gránátom van bőven, de a gyerek fogyóeszköz!

A konténer szélére csúszva leskelődöm és megállapíthatom, hogy igen csak szép számmal gyülekeztek oda lenn. Mivel már megtalálták az elbóklászott embereik hulláját, így arra se nagyon számíthattam, hogy egyenként vadásszuk le őket.
Az ajtó becsukására nem nagyon volt időm és igazán haszna sem lett volna, hiszen úgy is észrevették volna, hogy nincs rajta a vastag lánc és lakat, de ráadásul a srác, minden fegyelmeztetésem ellenére továbbra sem maradt csendben, így még jobban magára vonta a figyelmet.
De az amit látok és hallok nagyon nem tetszik és alig bírom ki, hogy ne ugorjak a nyakukba fentről, meg azt is bánom, hogy nem hoztam magammal egy géppisztolyt, de megfogadom magamban, míg a hátamon fekve próbálok mély levegőt venni és lenyugtatni magam, a robbanás hangja után, hogy rögvest szerzek egyet magamnak és letarolom az egész, kegyetlen bagázst. Szerencsétlen kölyök, én okoztam a halálát, pedig csak meg akartam menteni.
Az önvád és a düh nem jó tanácsadók ilyen feszült helyzetben, és mivel nem szeretném, ha még többen halnának meg miattam, így le kell gyűrnöm mielőtt bármi mást csinálok.
~ Vajon hol lehet Szellem? Csak nem sebesült meg komolyan? ~ suhan át rajtam még az aggodalom is, hiszen mondhatni, hogy én rángattam bele ebbe és, ha történik vele valami, hogy állok Lynn, meg a bébi szeme elé.
Megrázom a fejem. Ezek a gondolatok most nem ide valók, azon kell agyalnom, hogy tudom kiszabadítani a többi mutánst.
Ekkor üti meg a fülem a lenti csapat vezetőjének kiáltása, és nagyon remélem, hogy ezt most csak azért mondja, hogy előcsalogasson, mert, ha be is váltja, akkor itt nagy mészárlás lesz.
Lassan ereszkedem le a konténer másik oldalán, hogy beváltsam ígéretemet és szerezzek egy géppisztolyt.

-Ketyeg az idő! - Idézi a TV-s bűnözők szövegkönyvét, hibásan. - Mi lesz, előbújsz, vagy bontsak ki még egy ajándékcsomagot? - Fejével int embereinek, kik kárörvendően mosolyogva lépnek a szomszédos konténerhez, hogy feltárják azt. Pár kattanás a lakatból, és már nyílik is a konténer, mely ezúttal egy fekete hajú nőt tart fogva. Mást nemigen lehet róla megállapítani, hisz sovány teste erőtlenül lóg a láncokon, hosszú hajkoronája pedig eltakarja az egész arcát. -Ó, milyen kis tüneményes - jegyzi meg a gránátot szorongató férfi, gügyörészve - elfáradt szegény? Na, ezen mindjárt segítünk!
Amíg ők ott emberéletekkel játszanak, Sheena hiába kutatja át a fedélzetet, a halott katonák fegyvereit már elvették társaik, biztos hatalmas ostromra számítanak, vagy csupán arról van szó, hogy akinek nem jutott több egy késnél, most végre rátehette a kezét egy géppisztolyra.
-Hé - suttogja valaki felé, és ha megfordul, láthatja, hogy Szellem az, hátát az egyik falnak támasztva. A férfi alig tud megállni a lábán. A sebe nem számít súlyosnak, de szaladgálni nem fog, az tuti. - Tessék! - Átpasszolja a gépfegyvert, amit még a nő fegyvertárából vett kölcsön(kivételesen a tulajdonos engedélyével) aztán a konténer sarkáig csúszik a falon, hogy kikukucskálhasson.
-Még mindig semmi? - Kérdi ellenségeik vezetője. - Na jó! Vigyázz, kész, Bumm! - Elhajítja ezt a gránátot is, emberei pedig a nőre zárják az ajtót.
-Ha most megbocsátasz - és ezzel kámforrá is válik, igaz elég döcögősen magához képest. Csupán egy másodpercig tart, amíg aktiválja képességét, ez alatt viszont úgy tűnik, mintha háromszor is nekifutna. ~Menthetem meg ezt is, mi vagyok én, Batman?~
A konténer belsejében robban a gránát, és szerencsére ezúttal sem ellenőrzik a rosszak, hogy tényleg meghalt-e áldozatuk, igaz ki akarna bekukucskálni oda, ezek után?
-Jól van, ezt még le sem kellett ütnöm, hogy elkussoljon - szól zihálva, amikor újra megjelenik Sheena mellett - Na jó...
Mondatát nem tudja befejezni. Összeszorított foggal tűri, ahogy a hideg szél megcsapja lőtt sebét. Rég lőtték már meg, és annak...nos annak jó vége lett, de ez most más.

Míg én kétségbeesetten keresek egy valamire való géppisztolyt, amit persze most egy darabot nem találok, holott biztos vagyok benne, hogy mikor elvágtam a nyakukat volt náluk, addig a csapat vezetője gúnyosan tovább agitál a feladásra, és mikor meghallom a következő konténer ajtajának nyikorgását, már nem érdekel a hiábavaló kutatás, úgy döntök késsel és pisztollyal is nekik ugrom, mielőtt tényleg végeznek a szerencsétlenekkel.
Ahogy megfordulok, hirtelen egy ismerős hangot hallok sutyorogni, és mély megkönnyebbülésemre Szellemet pillantom meg, habár egyáltalán nincs jó bőrben.
- Hol voltál? – kérdezem miközben elkapom a felém repülő géppisztolyt. – Nehogy elvérezz itt nekem. – nézek aggódva sápadt arcára, de ekkor megint megszólal az idegeimet súroló hang és meghallom a gránát koppanását. Az arcom eltorzul a dühtől, de mielőtt akár megmozdulhatnék is Szellem eltünedezik, szó szerint, mert mintha a szokásosnál kicsit lassabban ment volna a dolog. Szavai alapján nagyon is sejtem, hogy mire készül, de most egyáltalán nem örülök neki, hiszen láttam, hogy mennyire nincs jól, félek, hogy nem lesz elég ideje, hogy kimentse a nőt. Viszont a „menthetem meg ezt is” mondat reménnyel tölti el a szívem.
- Hová rejtetted őket? – kérdeztem megkönnyebbülve, ahogy ismét megjelent. – De most te is tűnj el, és kötöztesd be magad az asszonnyal, vagy valami, mert itt fogsz meghalni nekem és azzal nem leszek kisegítve. – morgom neki zsörtölődve, habár lila gőzöm sincs, hogy mire megyek több tucat felhergelt matrózzal, de majd kitalálok valamit. – Lekaszabolok ezzel annyit, amennyit tudok, aztán meg jöhet a jól bevált levadászós módszer a maradékra. – regélem el nagyszerű tervemet.

-Nyugi, volt már rosszabb is - feleli, a fogát szívva - és túléltem. Belezúgtam az orvosba, aki azt a sebet látta el, de akkor is...
Bár rémesen fáj a seb, amit a lábán ejtettek, mégis mosolyog, ahogy meghallja Sheena reménnyel telt kérdését. Cinkos mosoly ez, az a tipikus fajta, ami arra utal, hogy valaki nagyon-nagyon rosszul fog járni általa, és ő nem kedveli azt a személyt, egy kicsit sem.
-A cellájukban, ott tuti nem keresik őket még egyszer, mondjuk - ott a puskára pillant a nő kezében - nem is nagyon lesz rá idejük, nem igaz?
Hevesen megrázza a fejét a felszólításra, ám amikor emiatt elveszti egyensúlyát, és a falon lecsúszva a fenekére huppan, egyszerre úgy érzi, lehet van abban valami, amit társa mond.
-Na jó...mi lenne, ha elintéznénk ezt a hordát? Aztán lepihenek, esküszöm. Maradj fedezékben a hangzavarig.
Újra kámforrá válik, ezúttal jó 5 másodpercbe is beletelik, mire sikerül rendesen összehoznia a dolgot, de aztán, amikor végre odaát van, már kicsit jobb a helyzet. Harcolni nem tud, és nem is bír el sok mindent, így csak néhány apróságot tüntet el, ami egészen biztosan hiányozni fog valakiknek odalent.
-Hé fiúk, nem hagytatok el valamit? - Kérdi az egyik konténer tetején állva, kezében egy tucat kézigránát biztosítószelepével. A nagyhangú fickónak épp csak lenézni marad ideje, mielőtt emberi tűzijátékká változna, és társai sem ússzák meg sebesülés nélkül a dolgot. Heten maradnak életben a csapatból, és közölük is csupán kettő sértetlen.
~Talán jobb, ha ezt sem mesélem el otthon...Huhh...~
Egy teleportálás után, ami nem egészen oda küldte őt, ahová szerette volna, helyet foglal az egyik mostanra valószínűleg halott katona ágyán, hogy kicsit kipihenhesse magát.
~Lehet nem volna hülyeség az az elsősegély...De nem kell ahhoz orvos...~
A fehér kereszttel díszített piros ládához sántikál, s magáévá teszi a benne lévő gézt, és alkoholt. A seb fertőtlenítése után beköti azt, jó szorosan, ahogy az asszonytól látta, ezután pedig szapora levegővételek közepette dől hátra a kabin falának.
~Remélem Sheena legalább jól szórakozik odafent, basszus ez de fájt!~

Mosolyogva bólintottam, mikor Szellem elmondta, hogy hol hagyta a megmentett mutánsokat, hisz igaza volt, ott keresték volna őket utoljára.
Szinte sejtettem, hogy nem lesz egyszerű a férfit meggyőzni, hogy tűnjön el innen és kezeltese magát, ezért nem lepett meg a reagálása, viszont, amikor elvesztette az egyensúlyát és leült a földre, már igazán aggódtam.
- Nem kell a nagy férfiúi büszkeség, hogy nem hagyod egyedül a gyenge nőt. – korholtam komoran. – Azzal nem segítesz, ha lelöveted magad, mert nem tudsz időben eltűnni.
De ez volt a falra hányt borsó tipikus esete, hiszen már a következő pillanatban magamra hagyott egyelőre tétlenségre kárhoztatva.
Persze gondoltam, hogy valami turpisságra készül, amivel megkönnyíti a dolgomat, így azért igyekeztem a mutánsirtó társaság közelébe jutni, hogy besegíthessek, ha bajba kerülne.
Mikor meghallom, hogy mit kérdez a meglepett társaságtól, akkor már tudtam, hogy a fiúk bajban vannak. Gyorsan a konténer falához lapultam és nem csalódtam. A gránátok robbanása majdnem beszakította a dobhártyámat, de akkor már rohantam is előre, hogy a meglepetést még tovább fokozzam és, ha Szellem akciója után még életben van valaki, az se húzza sokáig.
Ahogy eloszlott a füstfelhő, már fel is kerepel a géppisztoly a kezemben és először a két értetlenül álló és már-már fellélegző sértetlen fickó esik áldozatul a golyóknak, majd a már jajongó sebesülteket is megszántam, és véget vetettem a szenvedésüknek.
Nagyon reméltem, hogy most Szellem nem ólálkodik a közelben, mert nem szívesen lőttem volna le, ha nem látom. Mikor elült a hangzavar és nem mozgott már senki, gyorsan a következő konténerekhez rohantam, és nyitottam ki, hiszen nem sokáig élvezhetem majd a viszonylagos nyugalmat, vannak még többen is.

~Gyenge nő...Ez marha jó, ha valaha találkozom egy ilyennel, biztos lehetek benne, hogy csak álmodom. A 20 éves kislányom tökösebb, mint ezek a pancserek ott fent, az amazon társamról, és a hadisten nejemről nem is beszélve...Minerva...ez jó becenév lesz neki, csak el is jussak addig, hogy elmondhassam ezt neki...~
-Na jó, ha ragaszkodsz hozzá - szólal meg, immár az egyik konténer tetején ülve, lábát lógatva a mészárszék felett - tiéd lehet a többi. De aztán nem nyafogni amiért egyedül hagytalak... - Bár valahol önzőnek hat, amit mond, az embernek mégsem ez az első gondolata, hisz beszéde közben háromszor is meg kell magát támasztania, nehogy oldalra dőljön. - Na, szia, és vigyázz magadra...
Újra eltűnik, ezúttal végleg. Az ájulás kerülgeti, és ez meglátszik azon is, ahogy navigálja a képességét. Több évtizedes tapasztalat vész oda pillanatok alatt, és egyszerre megint olyan béna, mint 14 évesen. Először a tengerben köt ki -illetve, hála az égnek felette - aztán Chicago-ban, majd Miskolcon(?) végül pedig Staten Island-en. Itt unja meg a dolgot, és elsántikál ez első Taxi-ig, ami rögvest haza viszi őt.
~Lynn agyon fog ütni...jobb ha felhívom előtte...~

Ami a hajót illeti, Sheena rosszul tippelt. Nincsenek sokkal többen, mindössze fél tucat fegyveres maradt életben, ha a kapitányt is számoljuk, ők pedig a parancsnoki hídon barikádozták el magukat, amikor meglátták az ablakból, hogy mit műveltek társaikkal ezek az elmebeteg mutánsok. Remegő kézzel szorongatják gépfegyvereik, melyet az ajtóra szegeznek, és várják, hogy mit lépnek ellenségeik.
Mindeközben a robbanás hallatán felbátorodtak - vagy inkább bepánikoltak - a foglyok, kik megint rákezdtek a dörömbölésre, és az ordítozásra.

Mikor már viszonylagos a csend, akkor természetesen meghallom, ahogy Szellem is megjelenik az egyik hátam mögött lévő konténer tetején és előadja a nagy mártír vonakodását, amin jókat mosolyognék, ha nem épp egy tucat hullában gázolnék. Ez még sem illendő, nem?
Látszik, hogy minden perccel rosszabb bőrben lesz, és én tényleg aggódom, hogy ilyen állapotban, elér-e Lynn féltő és szakavatott kezei közé.
- Sipirc haza, míg szépen mondom, és add át üdvözletem Lynnek! És remélem nem fogja leharapni a fejem, ha legközelebb látogatóba megyek. – teszem hozzá ezt már csak halkan, magamnak.
Miután Szellem eltűnik végre, neki indulok, hogy gyorsan kinyissam a dörömbölő lakóknak a konténereket, és végre véget vessünk ennek a rémálomnak. Remélem, azért akad egy-két önként jelentkező a foglyok között, aki segítenek levadászni a még életben maradt legénységet, akik mintha már nem sietnének nagyon azzal, hogy a közelembe kerüljenek.
Mikor már majdnem minden rabot szabadon engedtem, aki megbírt állni a lábán, akkor elindultam a kapitány feltételezhető tartózkodási helye, a híd felé, hogy megkérjem, irányítsa már a part felé ezt a bárkát. Nagyon reméltem, hogy hajlik a szép szóra, és nem kell ismét bemutatót tartani, hogy mi vár rá, ha mégsem. Persze, ezt a felbőszült mutánsokkal körülvéve, már nem biztos, hogy hosszú távon garantálni tudom.

A mutánsok sorra szabadulnak meg láncaiktól, s ahogy elhagyják börtönük, úgy változik meg rajtuk valami. Csápok, s szarvak jelennek meg minden felé, agyarak villannak ki, s tűzgolyók lobbannak lángra, hogy csak néhány dolgot említsem meg, a sok közül. A szabadítási hadművelet exponenciálisan gyorsul fel, hisz majdnem minden mutáns részt vesz a dologban, így egyre többen, és többen tépik fel a konténerek ajtajait, 5 perccel később pedig már mindenki szabad.
-Sheena? - Kérdi egy meglepett hang, s ha a nő hátrafordul, egy ismerős, barna hajú, magas srácot pillanthat meg, ki már Kanadában is az idegeire ment, aztán megmentette a Grizzly-től, majd majdnem lecsukatta őt. - Te jó ég, hát igaz? Ide kerül minden mutáns, akit börtönbe küldenek?
Darien Foster olyan arcot vág, mint egy sarokba szorított nyuszi, s csak akkor nyugszik meg kissé, mikor Vincent - a szobatársa - a vállára teszi a kezét.
-Hé, mi lenne ha követnénk a dögös szőkét, és elkötnénk ezt a hajót.
A férfi lehajol az egyik megboldogult katona puskájáért, majd valami furcsa higanyra emlékeztető anyag fedi be a testét, egy másodperccel később pedig láthatatlanná válik. Darien megvolna vállait, majd ő pumává változik, s ő maga is hozzájárul Sheena diplomáciai küldetéséhez azzal, hogy beugrik a parancsnoki híd zárt ablakán, leterítve két fegyverest. A nő számítása amúgy bevált, a maradék legénység minden harci kedvét elveszti, a sokszoros túlerő ellen, ám szerencsére a fedélzeten mutánsok nagyon békések, így belemennek abba, hogy csak a parton öljék meg a fogva tartóik életben maradt tagjait.
-Az eszem megáll - ámuldozik Darien, immár ember alakban - haza kéne már jutnom, az Usa-ban folyton csak bajba kerülök...

Minden egyes kiszabadított fogoly az én esélyeimet növeli, hogy sikerül végképp győzedelmeskedni a hajó legénysége felett, hiszen a kiengedett rabok is segítettek a többi konténer felnyitásában. Így aztán percek alatt már minden mutáns szabad volt és gyorsan éltek is a képességeikkel, aminek következtében a még életben lévő rabtartóikat, hamar harcképtelenné és fegyvertelenné téve a hajó közepére terelték.
Már csak a kormányállásban elbarikádozott kapitány és pár embere voltak szabadok, de ez sem tarthatott sokáig, mert már készültem, hogy meglátogatom őket.
Ekkor azonban ismerős hangot hallottam meg magam mögött és meglepődve perdültem meg.
- Darien? Hát te meg, hogy a frászba kerültél ide?
A kérdésem teljesen jogos volt, hiszen egyrészt tudtam, hogy nem dicsekszik azzal, hogy ő mutáns, másrészt meg ezeket a szerencsétleneket nem Kanadából szedték össze, hanem Amerikai területről.
- Bocs, de ki volt börtönben? – nézek rá kérdőn, de aztán leesik, hogy talán ő nem értesült a velem történtekről. De a tévedések tisztázásának nem most volt itt az ideje. Először kapjuk el a kapitányt is, hogy a hajó végre a mienk legyen és elindulhassunk hazafelé.
Erre a következtetésre jutott a mellette álló fiú is, aki felkapva egy puskát belém helyezi a bizalmát és a következő percben, használva képességét, eltűnik.
. Hé! – kiáltok hangosan, hogy azért lehetőleg mindenki hallja. – Ezt a hajót haza is kell vinni és, ha csak nem értetek a kezeléséhez, azért annyi embert hagyjatok életben, hogy ezt megtehessék!
Reméltem, hogy a jogos bosszún felül tudnak emelkedni és megfontolják a szavaimat, mert különben itt rekedhetünk a nyílt vízen.
Meglepetésemre, most Darien sem sokat hezitál, hanem azonnal átváltozik és mielőtt azt mondhatnám „fapapucs” máris beugrik a kormányfülkébe és leápolja a kapitány két emberét.
Innen már semmi nem állhat az utunkba, a kapitány rettegve adta meg magát és könyörgött az életéért.
Mivel végül az észérvek győztek, a kiszabadított mutánsok egyelőre életben hagyták a megmaradt legénységet, de szigorú felügyelet alatt és így a part felé irányíthattuk a hajót.
- Miért? – néztem rá ártatlan szemekkel. – Nem panaszkodhatsz, még luxus hajóútban is részesítettek ingyen. – vigyorogtam rá és megütögettem a vállát. – Látom azért már egészen belelendültél a mutáns létbe, de hogy keveredtél mifelénk, és miért kaptak el? Mesélj egy kicsit, hiszen azt hiszem eltart egy darabig, míg haza érünk.
Azért az óraként funkcionáló kommunikátorral küldtem egy üzenetet Szellemnek, hogy minden rendben van és hazafelé tartunk.

Vin csodálkozva lesz tanúja annak, hogy valami nagyon nincs rendben az univerzumban, hisz nem elég, hogy Darien szóba állt egy szemrevaló humán nősténnyel, de ráadásul az még emlékszik is a keresztnevére. Legszívesebben szólva valami gúnyosat, ám akkor ezek ketten rájönnek, hogy itt maradt hallgatózni...
-Hogy én? - Kérdez vissza meglepetten Darien, majd tenyerét megsuhintva ad egy tockost láthatatlan barátjának. - Ezt a majmot kerestem.
Ezt követően gyorsan átváltozik, mintha nem akarna túl sok időt eltölteni a nő társaságában. A rövid küzdelem alatt is fenntartja ezt a látszatot, a csata után pedig felszívódik, s csak percekkel később akad rá újra Sheena, az éjjenző mutáns tömegben. Kicsit összerezzen, amikor rádöbben, hogy a szőke bérgyilkosnő hallotta azt, amit csak úgy maga elé motyogott, kedélyes mosolya, és az, ahogy ilyen közvetlenül társalog vele pedig némi bizalmatlanságot vált ki belőle. Kicsit úgy érzi most magát, mint amikor az életére törni készülő gyilkost a kedvenc filmjéről faggatta, csak fordítva.
-Igazándiból, sosem volt gondom a mutáns léttel, sőt, 10 évig használtam tömegközlekedés helyett, baj nélkül, aztán jöttél te... - Szomorúan felsóhajt, aztán tekintetével láthatatlan barátját kezdi keresni a tömegben. Számára ez annyira nem lehetetlen vállalkozás, mint elsőre hangzik, s mikor végre kiszúrja, halványan elmosolyodik. - Pár hónapja eltűnt a szobatársam...úgy értem, egyfolytában ezt csinálja, volt, hogy hetekig csak a nyomait láttam annak, hogy ő is ott él, de ez most más volt. A nyomába indultam, aztán pár őrült végig kergetett a fél kontinensen, hogy végül valami mutáns ninja képzőben kössek ki, ahol lesokkolt egy...
Beleborzong a gondolatba. Majdnem azt mondta, hogy ennivaló csaj, s tekintettel arra, hogy mit tett majdnem, ez nem hangzott volna túl jól. Még mindig kirázza a hideg, ha belegondol, milyen rossz bőrben volt akkor.
-Szóval, feküdtem egy darabig a gyengélkedőn. A kaja tűrhető volt, az ágy kényelmes, és a barátnőm is oda jár, szóval nem volt az rossz...ráadásul így kimaradtam abból a cirkuszból, ami a sulim körül volt. Állítólag megszállta a hadsereg, vagy mi, mert sugárzó anyag szabadult ki. - Kis híján elneveti magát, ahogy ezt mondja. - Na persze...nem tudom nálatok mire képzik a gyerekeket, de hogy Kanadában tuti több eszünk van annál, hogy ránk kelljen hívni a nemzeti gárdát, az fix...na szóval, New York-ban találtam pár nyomot, és....nos, végül is megtaláltam akit kerestem, nem igaz?
Darien egyébként sokkal kevésbé tűnik leharcoltnak, mint a többi mutáns, aki a fedélzeten van, kik közül sokan kórosan soványak, s nagyon meglátszik rajtuk, hogy nagyon rég nem aludták ki magukat. Ellenben ez a fiú utolsó találkozásuk óta lehet, hogy még hízott is, vagy csak izmosabb lett? A lényeg, hogy nyilvánvalóan nincs rég óta a hajón.
-És te mit művelsz itt? Elengedték a büntetésed, ha cserébe szuperhősnek állsz?

Miután már kicsit lenyugodtak a kedélyek, és újból összefutottam az egyik kedvenc mutánsommal, aki kis híján a halálomat okozta, de hát nem vagyok én annyira haragtartó, hogy azonnal megöljem érte, így továbbra is kedvesen mosolyogva rá faggattam, hogy megtudjam, miként keveredett ebbe a helyzetbe.
- Nagyon jó haverok lehettek, ha vállaltad érte ezt a kockázatot. – veregettem meg a vállát, amitől reméltem lesz még rajta egy két kék folt. – De, ha már ilyen klasszul összetalálkoztunk, akkor részletesebben is elmondhatnád, hogy sikerült „erre” a hajóra felkerülnöd, mert gondolom nem önszántadból követted ide is a szobatársadat? – kutakodok tovább, mert mindenre elég bőven ad magyarázatot, csak a hajóra kerülését zárta hirtelen nagyon rövidre.
Ráadásul, ahogy elnézem a többi kiszabadított mutánst, azok elég rossz bőrben vannak, Darien meg ehhez képest jó erőben lévőnek és jól tápláltnak tűnik. Nem tudom egyelőre ennek mi az oka, de addig, míg nem ad valami hihető magyarázatot fenntartom a bizalmatlanságot felé. Talán nem árt vele vigyázni, mint ott az erdőben.
- Ahogy látod, éppen megmentettem a seggedet itt! – mutatok körbe elkomorodva. – És elég, ha annyit tudsz, hogy nem jött össze a terved és nem kerültem börtönbe, mint ahogy a Grizzly haverod, aki már azóta alulról szagolja az ibolyát. Gondolom nem volt titok előtted, hogy a mutánsok, nem sima börtönbe kerülnek, és onnan meg senki nem kerül ki élve? Persze, hogy tudtad, hiszen elmondtam neked. – nézek rá összeszűkült szemekkel. – Ennek ellenére hagytad, hogy elvigyenek. – lépek hozzá közelebb.
Ha hátrál, akkor is követem.
- De, ne félj, nem kerültem oda, mert egy jóbarát segített. Mert még olyanok is vannak! – vontam meg a vállam, majd arrébb sétálva, nekitámaszkodtam a kabin falának. – És, te hogy, hogy nem vagy ennyire lepukkanva, mint a többiek? Te voltál itt is apuci kis kedvence? – kérdezem semmitmondóan, de árgus fülekkel hallgatva a válaszát.

-Jó barátok? - Nevet fel az éppen mellettük elhaladó Vincent. - Az agyamra megy a stréberségével, és a rendmániájával, hogy a szentéletű hozzáállásáról már ne is beszéljek, egy jót sörözni sem lehet vele - közli nevetve, de aztán a végére ellágyul a hangja - de...azért néha egész jó fej tud lenni. Köszi...
Tovább áll, Darien pedig fejét csóválva huppan le.
-Vak véletlen volt tényleg...Hallottam, hogy valaki azt kiáltja: "Mutáns kapjuk el!" én pedig elrejtőztem. Kiderült, hogy nem engem akartak, aztán követtem őket. Sajnos nem voltam olyan ügyes, mint hittem, és engem is elkaptak végül.Pár órája érkeztem csak ide...
-Na álljon meg a menet! - Emeli fel a hangját, s pattan fel ültéből. Valami megváltozott rajta, amióta utoljára látta őt Sheena. Már akkor is egy izmosabb, és magasabb volt ez a fiú, mit ő, ám ellentétben a múlttal, most ez látszik is rajta. - Nem fogok bűntudatot érezni azért, mert börtönbe küldtem egy bűnözőt, aki 10 perccel előtte még meg akart gyilkolni, ráadásul minden ok nélkül. Egyébként pedig, Grizzly "barátunk" nagyon is él! Ha nem hiszed...
Ám ekkor félbeszakítja őt egy ismerős, durva hang. Gazdája Sheena háta mögül érkezik, s jó egy méterre áll a nőtől, mikor megszólal.
-Berosálok, már azt hittem rosszul hallok! - Ha Párduc megfordul, láthatja, hogy pont olyan rosszindulatúan nyájas ez a figura, mint amennyire ő volt Dariennel szemben az előbb. - Hát te is ide kerültél virágszálam! Kezdtem attól félni, hogy többé nem láthatlak, és végképp elúszott minden esélyem nálad!
Keményen ragadja meg Sheena vállát, s így próbálja a földre rántani őt erős, medvemancsával.

A magyarázata, hogy miért van jobb színben, mint az össze többi volt rab, akár még igaz is lehet, de azért nem árt az óvatosság. Nem olyan nagyon szende lélek ő, mint ahogy a szobatársa hiszi.
Aztán mikor felpattan, hogy felfortyanva utasítsa vissza, azért a szemére hányom, hogy börtönbe juttatott….majdnem, már el kell ismernem, hogy nem az a Darien áll előttem, aki ott az erdőben. Magabiztosabb és főleg sokkal izmosabb lett azóta, ami talán az előnyére vált, ezt majd az idő eldönti.
Viszont amit mond az nagyon nem tetszik, hogy Grizzly barátunk él és virul! Pedig igazat mondott, hiszen a következő pillanatban már meg is hallom azt a soha nem felejthető orgánumot, ami ahhoz a vadállathoz tartozik. És, ha ez még nem lenne elég, azonnal a tettek mezejére is lép, és ráteszi a mancsát a vállamra, hogy annál fogva rántson le földre.
- Ez szép! – emeltem meg a hangom, miközben a lábammal hátra rúgok, hogy leápoljam a koronaékszereit, majd ha sikerül, megperdülök és a következő félköríves rúgást a fejére indítom. – Én itt a lelkemet kiteszem, hogy kiszabadítsalak benneteket és ez a hála? Igazán megjelölhettétek volna az ő konténerét, legalább annyira, hogy „Veszélyes Vadállat! Medvét etetni tilos”! Erről már tudtam volna, hogy azt ne nyissam ki. – vetem még oda Dariennek, kicsit hátrálva a mackó elől, hogy legyen helyem a harchoz.