Eagle Eye Nyomozóiroda

Grizzly nem számít a támadásra, így a családi ékszerek igencsak összezörrennek Sheena kíméletlen támadása nyomán. Előre görnyed fájdalmában, ám a fejét ért rúgás valósággal lepattan az arcáról, s bár kicsit felszakad a bőre ott, ahol támadója lába érte, össze nem esik, de még csak meg sem moccan, sőt, kicsit kuncog is azon, mennyire ki kellett nyújtania a lábát az amazonnak, hogy elérje még így lehajolva is szem magasságban lévő arcát.
-Nem azért, de itt mindenki veszélyes mutáns - felel Darien, de közben Sheena mellé áll. - Te pedig...
Megint csak nem tudja befejezni mondandóját, ellenségük ugyanis ekkora nagyjából magához tér, s ellöki őt, hogy szegény Druida a falig repül, nagyot nyekkenve, amikor megérkezik. Ezt látva Vin is Grizzlynek ront, s láthatatlan öklök kezdik püfölni a vadállatot, ám egy vaktában leadott csapás félresöpri az átlátszó fiút is.
-Elég ebből! Nekem csak a csaj kell! Aki jót akar, maradjon ki ebből!
Egy szökkenéssel Sheena mellett terem, s érkezésébe bele remeg a fedélzet. Gyorsan kapcsolt, hogy ezt a nőt nem olyan nehéz lefogni, ezért inkább egy bal egyenessel próbálja megajándékozni őt, majd egy jobb horoggal, biztos ami biztos. Ezúttal nem fogja vissza magát, s olyan erővel próbál lecsapni rá, amitől behorpadnának a hajófémlapjai.
-Múltkor is kevés voltál, most miben reménykedsz?
Darien közben csillagokat lát, s fejét tapogatva próbál feltápászkodni, nem sok sikerrel.
~Ennek a csajnak vannak barátai? Szó szerint az óceán közepén képes volt összefutni két ellenséggel is...ha nem számoljuk ezt a néhány tucat hullát...anyám, mennyi vér...már megint!~

A rúgások gyönyörűen sikerülnek, csak az a baj, hogy ez a hegyomlás ezt meg sem érzi, csak még jobban feltüzelődött tőle. Dariennek viszont becsületére legyen mondva, most is mellém állt a Medve koma ellen, csak, hogy nem sokáig, mert a nagyfiú első ütése úgy repítette el, mint egy szélfutta levelet. Ezt látva most már a szobatárs is bekapcsolódott a verekedésbe, amit csak a puffanásokból érzékeltem, mert mindezt láthatatlanul művelte, de ez sem segített rajta, hiszen így is a férfi közelében kellett tartózkodnia, aki az egyik hadonászó mozdulatával sikeresen el is találta, legalábbis a jajdulásból és az egyik távolabbi hordó felborulásából erre következtettem.
Innen már nem volt Grizzly pajtás előtt akadály, hogy csak rám koncentráljon, amit hangosan ad tudtára a lassan minket körülvevő kíváncsiskodó mutánsoknak.
Jó volt, hogy hagytam egy kis távolságot kettőnk között, mert már tapasztalhattam, hogy nagydarab teste ellenére egy cseppet sem lomha jószág, így legalább reagálni volt időm a közeledő ökleire. Két lehetőségem volt, hogy kikerüljem őket és még visszatámadni is legyen lehetőségem, de tudtam, hogy hosszú távon nem tudom legyőzni, ahhoz túl erős, legfeljebb ha lelövöm, ami meg nem biztos, hogy ennyi mutáns előtt jó ötlet, hiszen akár haverjai is lehetnek itt.
Egy hátra szaltóval kerültem el mindkét ütését, úgy, hogy kinyújtott lábaim lehetőleg eltalálják az állát, ha közelebb lép, majd a szaltó lendületét tovább víve felszaladtam a kabin oldalán és nagy ívben ugrottam át a feje fölött, hogy a háta mögé érkezve felkapjak egy feszítővasat és egy lendületes ütést indítsak a tarkója felé. E közben folyamatosan a hajó korlátja felé igyekszem, hátha sikerül magam után csalni.

Az állát ért rúgások találnak, s össze is koccan tőle minden foga, ám ezt leszámítva nincs semmilyen hatása a támadásnak Grizzly-re, még csak meg sem szédül tőle. Darien elmélete szerint ez azért lehet, mert ami nincs, az nem is rázkódhat össze, de egyenlőre túlzottal lefoglalja őt az agonizálás ahhoz, hogy ezt a szösszenetét megossza a külvilággal. Sheena szerencsére jóval aktívabb, s gyorsabb is valamivel, ezért aztán sikerül elkerülnie minden támadást, kár, hogy válaszcsapásai nem érnek sokat. A feszítővasat ellensége még a levőben kap el, majd rántja ki a szemrevaló szőke kezéből, hogy arcához emelhesse, s gúnyosan elvigyorodhasson a látványon. Óriási markából csak félig látszik ki a szerszám, melyet aztán két-két ujjával fog meg, és hajlít el "U" alakban, ezt követően pedig elhajítja, s a tönkretett fémrúd csörömpölve pattog tovább a fedélzeten.
-Ugyan cicus, ne küzdj ellene, talán még élvezni is fogod....ha bírod a fájdalmat.
Lépteibe valósággal beleremeg a bárka, ahogy tovább közeledik Sheena felé. Annak, hogy áldozata a korlát felé igyekszik, nem tanúsít túl sok jelentőséget, ez egy hajó, itt csak a korlát felé lehet menni, igaz vannak rövidebb, és hosszabb utak is, de ő hónapokat töltött bezárva, és túlzottan ki van éhezve ahhoz, hogy érdekelje a földrajz!
A többi mutáns közben földbe gyökerezett lábakkal figyeli, hogy mi lesz ebből. Nem nagyon mernek közbelépni, hisz nem tudhatják, melyiknél van fegyver, ők pedig nagyon nem szeretnének véletlenül golyót kapni, most, hogy végre reményük van a szabadulásra.
-Ajjajj - állapítja meg az egyik, a parancsnoki hídon tanyát vert mutáns, a kijelzőt nézegetve - Valami itt nagyon nem stimmel.Kapitány, ez micsoda??

A feszítővas elhajlítása azért még tőle is sok volt, és elkerekedett szemmel néztem a műveletet, oda képzelve a kezemet, ami még az előbb szorította. Azt hiszem mégis csak jobb lesz valami lőfegyvert szerezni.
Mikor döngő léptekkel közeledni kezd, akkor már csak azon igyekszem, hogy elkerüljem a karjainak hatótávolságát. Az eléggé nyilvánvaló, hogy senki nem akar a küzdelmünkbe beleavatkozni, hiszen mindenki tisztes távolságból szemléli az eseményeket, ezért úgy gondolom, hogy talán, ha golyót eresztenék belé, akkor sem hiányozna senkinek.
És, ha mindezt a korlát mellett tudnám megvalósítani, még cipekedni sem kellene és a cápák is kellően elcsaphatnák a hasukat egy időre.
Nem messze onnan, ahol verekedtünk, a korlát mellett meg is láttam egy hánykolódó puskát, és csak remélni mertem, hogy van is benne lőszer és nem azért dobták el, mert használhatatlan, így két legyet is üthettem egy csapásra. Úgy tettem, mint aki menekülőre fogja és egyenesen a korlát felé futottam remélve, hogy abba a busa fejében meg sem fordul, hogy akár csapda is lehet. Ha oda érek, egy mozdulattal kapom fel a lőfegyvert és vetem el magam oldalra a buldózerként követő férfi útjából, majd megcélozva méretes fejét meghúzom a ravaszt. Ha szerencsém van elsül és eltalálva Grizzlyt belesegíti a vízbe a korláton keresztül.

Szellem jól bejáratott trükkje, hogy tönkretesz minden lőfegyvert a közelében, hogy így vigye a sírba az ellenségeit, a legtöbb esetben szó szerint. Rengeteg ütközet, sőt háború ért véget ez az aljas húzása miatt egészen máshogy, mint ahogy azt a kisebb létszámú oldal várta volna, s bár ő maga szinte sosem bukkant fel, tengernyi hulla, és eldobált, immár csak bunkónak használható fegyver jelezte, hogy ott járt. Sheena-nak óriási mázlija volt, hogy ezen az éjszakán partnere nem volt formában, és a szokottnál jóval kevesebbszer vetette be trükkjét, így amikor meghúzza a ravaszt, az autómata fegyver könyörületet nem ismerve szórja magából az ólmot, a tőrbe csalt Grizzly felé. A fejét ugyan nem sikerül eltalálni így futás közben, a sorozatból viszont 3 töltény a hátába fúródik, ő pedig a korlátnak ütközik, átlendül rajta, és csak éppen, hogy sikerül elkapnia a hajó szélét, mielőtt lezuhanna a habok közé. Nagyon véreznek a sebei, s remegő keze alig tudja megtartani hatalmas súlyát. Bal keze bénán lóg mellette, képtelen felemelni azt. A jelek szerint több golyó is eltalálta őt, mint három.
-Se...segítség... - Rimánkodik, s annak ellenére, hogy mekkora nagy darab tuskó, most igazán gyámoltalannak tűnik. Látszik rajta, hogy nem bírja már sokáig - addig semmiképpen, amíg kikötnek - és ha nem segít rajta valaki, akkor tényleg cápaeledel lesz belőle. Darien normális esetben kapna az alkalmon, hogy újabb okot szolgáltasson arra, hogy halála utána mennybe kerüljön, ám egyenlőre ahhoz sem szedte össze magát eléggé, hogy fel tudjon állni, a többi mutáns pedig inkább nem kötekszik a gépfegyvert szorongató nőstényördöggel.

Imáim, úgy látszik meghallgatásra kerültek, mert egyrészt a fegyvert időben elértem, mielőtt még ennek a hegynek a karjai megkaparinthattak volna, másrészt még lőszer is volt a működőképes géppisztolyban, ami most fel is ugatott a kezemben.
Még jó, hogy egy ekkora állatot kellett céltáblának használni, mert így vetődés közben, és különösebb célzás nélkül is eltaláltam, habár hogy hány golyó és az hol ért el, azt még megjósolni sem tudtam.
Minden esetre ahhoz elég volt, hogy elvegye a kedvét a velem való birkózástól és a korláton átsegítse megtoldva a lendületével.
De még mindig volt benne annyi erő, hogy megkapaszkodjon a korlátban és most ott csüngött egyre jobban fehéredő ujjakkal. Ilyenkor azért már nem volt olyan nagy előny az irdatlan izomköteg, hiszen a súlya igen csak vonzotta a hullámok felé.
Kíváncsi lettem volna, hogy meddig képes megtartani magát, de ekkor már meg is hallottam rimánkodó hangját. Gondolkodóba estem, hiszen láttam, hogy a történtek után, vagy azért mert féltek tőle, vagy azért mert féltek tőlem, de senkinek nem akaródzott a segítségére rohanni. Így aztán teljes egészében rajtam múlt a dolog, hogy, hogyan döntök felőle.
Már maga a tény is meglepett, hogy eltöprengtem rajta, hiszen régebben ez igazán nem okozott gondot, még belelőttem volna párat, vagy egyszerűen lerúgom a kezét a korlátról, azt passz, de most azon meditáltam, hogy felhúzzam-e.
Ránéztem a körülöttem tisztes távolságban tömörülő és feszülten engem néző emberekre, akik várták a döntésemet. Vajon, hogy reagálnak majd?
Végül magamat is meglepve a korláthoz sétáltam és a lassan csúszó ujjakra nézve az utolsó pillanatban megragadtam a Grizzly csuklóját.
- Valaki igazán segíthetne. – nyögtem ki a hatalmas súly alatt, miközben a puskát is eldobtam, hogy a másik kezemmel is besegítsek. – Úgy látszik a szakácsra itt igazán nem lehetett panasz.

Hát igen, a szakácsra valóban nem panaszkodott senki, igaz a csapvizet, és a száraz kenyeret elég nehéz elszúrni, de az tény, hogy a mackópajtás még így, jócskán alulmúlva versenysúlyát is jóval több volt, mint egy mázsa, s bár Sheena nagyon erős, mégsem tudja felhúzni őt, akármennyire is próbálkozik. Grizzly egyre lejjebb csúszik, először letekint a habok felé, aztán szenvedő tekintete találkozik a szőkeségével. Mondana valamit, de újfent lejjebb csúszik egy centiméternyit, és ettől annyira megrémül, hogy eláll a szava. Súlyos, magatehetetlen testét nagyon vonzza az óceán, s a benne fürdő ezernyi ragadozó, kik a távolban mér megérezték a belecsöpögött vérét, ám húsát nem ízlelhetik meg egyenlőre, ekkor ugyanis egy másik kar is Grizzly után nyúl. Darien, és Sheena együttes erővel már könnyedén felrántja a nagy darab mutánst, s bár az, ahogy földet ér, szintén nem valami kellemes - sőt, kimondottan fájdalmasnak hangzik - mégis jobb, mint a tengerbe veszni. A mentőakció utána lihegő Darien végigméri egykori elrablóját, aztán megrázza a fejét, s az ébredező Vincent felé indul.
-Azért sem veszem be, hogy megváltoztál.

Amíg a két srác elvan a falnál, a többi mutáns hüledezik, Grizzly pedig egy erőtlen "köszönöm"-öt suttog, mielőtt elájulna, egy fiatal lány látványos szaltót mutat be a parancsnoki híd törött ablakán át, hogy egyenesen Sheena mellett érjen földet.
-Baj van! 3 helikopter közeledik felénk! Legalábbis, gondolom, hogy azok...ha így haladnak, 10 perc, és a itt vannak a nyakunkon. Most mit csináljunk???
Ez felkelti mindenki érdeklődését. Az, hogy erőt vesz rajtuk a pánik, nagyon enyhe kifejezés, furcsa mód pont Darien az aki nem pattog fel alá, csak barátja mellett guggol - illetve a láthatatlan ember is nyugton van, de ő még csillagokat lát, úgyhogy nem számít, ahogy Grizzly sem.
-Mi lesz most? - Kérdi hadarva a lány, ismét.

A férfi keze egyre jobban kicsúszik a kezemből és érzem, hogy ha másodperceken belül nem embereli meg magát valaki a bámuló sokaságból, akkor Grizzly koma cápavacsora lesz. Vajon ennyire belopta magát a többi mutáns szívébe, hogy még ezt a kis segítséget is sajnálják tőle?
A férfi, aki az előbb még a két kezével fojtott volna meg, most könyörgő tekintetét az enyémbe fúrja és szája szóra nyílik, de ekkor megint csúszik pár centit, ami pánikkal tölti el.
De aztán pillanatok alatt megoldódik a helyzet, mert egy erős kéz ragadja meg az enyém mellett a sebesültét és mikor oldalra nézek, hogy ki is gondolta meg magát, hát meg is lepődök Darien képét látva.
Együttesen nagyot rántunk a hatalmas testen és így már egy mozdulattal felrántjuk a fedélzetre, ahol nagyot nyekkenve elterül, majd egy jóformán csak általam hallott köszönöm szó kinyögése után elhagyja a tudata és feje is koppan a padlón.
- Nem is változtam meg. – fújok rá mérgesen, majd nézem, ahogy a fejét fájlaló haverjához megy.
Aztán hirtelen egy lány ugrik elém és felhívja a figyelmemet, hogy közeledik felénk 3 gép, ami nagy valószínűséggel csak bajt jelent nekünk. Amíg nem tudjuk kicsodák, addig veszélyben vagyunk, főleg, ha a hajóhoz tartoznak valamilyen formában.
Időnk nincs sok és a kiszabadult mutánsok is kezdenek pánikba esni, és nagyon úgy néz ki, hogy ezt a helyzetet nekem kéne megoldani.
- Oké emberek, figyeljetek rám. Mivel gőzünk sincs kik ezek, éljünk a gyanúperrel, hogy a kapitány haverjai így fel kell készülnünk a fogadásukra, de amíg lehet tévesszük meg őket, hogy minden rendben van. Tehát a csapat egyik fele felveszi az őrök ruháját, akiket most azonnal le kell vinni a hajófenékbe és megkötözni. A másik fele visszamegy a konténerébe és tovább játssza a rabot. De pár ember takarítsa el innen Grizzlyt még előtte. – adom ki az utasításokat és remélem, nem most jelentkezik valami okostojás, mert vitára most nincs idő.
- Én meg felmegyek a kapitányhoz és meggyőzöm, hogy működjön együtt velünk.

-Biztos, hogy ez jó ötlet? - Kapcsolódik be a társalgásba Darien is. - Tudod, van a rakományban pár alakváltó is, ami szerintem nekik sem újdonság...szóval kötve hiszem, hogy pár golyó szaggatta véres egyenruha átverné őket...
Bár a legtöbb mutáns nem osztozik a fiú aggodalmával, arról viszont hallani sem akarnak, hogy ők visszasétáljanak a celláikba, sokan inkább úsznának hazáig! Úgy fél tucat mutáns számára ez nem is jelent gondot amúgy, ezért ők a korlát felé veszik az irányt, s ki a vízbe ugorva, ki a levegőbe emelkedve hagyja maga mögött a bárkát. Sheena-val együtt, és Grizzly-t nem számolva így 34 mutáns maradt a fedélzeten.
-Hallottad a hölgyet kölyök! - Szólal fel egy csápos ürge, s a hátából kinövő 4 tapadókorongos nyúlványával fel is markolja a földön fekvő mutánst. - Őt visszazárom, nem fog hiányozni senkinek.
A többi mutáns is munkához lát. Hosszas győzködésre lesz szükség, hogy visszavonuljanak a celláikba, de a hullák eltüntetését vállalják. Kettesével ragadják meg a szerencsétlenül járt matrózokat, s hajítják őket át a korláton. Az egyik testéből vizet spriccelő mutkó még a vért is lemossa, amennyire csak tudja. A helyszínelőket persze nem tévesztené meg, de kis szerencsével, csak nem fognak infralámpákkal keresgélni.
Ami a kapitányt illeti, nem rajong az ötletért, hogy segítsen Sheena-nak, s ezt nem is rejti véka alá. Tudja, hogy hamarosan érkezik a segítség, s esze ágában sincs elküldeni őket, evégre egy ekkora mészárlás után erősen kételkedik benne, hogy életben maradna, ha társai nem mentik ki erről az elátkozott hajóról.
5 perc van hátra a helikopterek érkezéséig, és aki talált a méretére való egyenruhát a matrózok kabinjaiban, az most abban feszít a fedélzeten, a többiek pedig morogva bár, de elbújtak konténereikben. A lakatokat nem tudták pótolni, szóval, ha valaki odáig merészkedik, azonnal láthatja, hogy valami itt nagyon nincs rendben.
Darien és Vincent inkább a képességeiket használva rejtőztek el, mint még néhányan. Ha nagyon figyel, Sheena kiszúrhat párat közölük, de alapvetően ügyesen bújtak el, így nem lesz velük gond.

Most mit válaszoljak Dariennek? Hogy nem, egyáltalán nem jó ötlet, de egyelőre nincs jobb? Mert hát ez az igazság.
- Ez csak akkor igaz Darien, ha gyanakodni kezdenek, de pont az a cél, hogy ezt elkerüljük.
Úgy látszik azért a többséget sikerült meggyőznöm és mivel ők sem állnak elő jobb ötlettel, ezért ennek a megvalósításába fogunk. Aki viszont megtehette, az elhagyta a hajót, ki úszva, ki repülve, de legalább ők már nem az én gondom.
A hullákat a vízbe takarítják a jobb erőben lévők, még a fedélzet is kap némi takarítást az egyik mutáns jóvoltából, a többiek meg némi vita és huzavona után megosztoznak az őrök és a rabok szerepköre között. Az utóbbi ki tudja milyen oknál fogva, valamiért nem népszerű.
A konténereket ugyan már nem lehet bezárni, ezért egy tüzetesebb vizsgálat biztos lebuktatna minket, de akkor már egyébként sem ez lesz a legnagyobb bajunk.
- Azért mindenki vigyen be magával valamilyen fegyvert, ha rosszra fordulna a helyzet. – szólok még utánuk, mielőtt magukra húznák az ajtót.
~ Azért jó lenne tudni, hogy az a három gép, hány embert hoz. ~ meditálok rajta, mert sajnos mindenkit kimerített az előző csata, így nehéz helyzetbe kerülünk, ha nem veszik be a cselt.
A kapitány nem nagyon segítőkész, főleg miután megérzi, hogy talán itt a lehetősége, hogy megszabaduljon tőlünk, akik az életét fenyegetik, ezért durvább meggyőzéshez kell folyamodnom.
- Figyeljen ide maga idióta, ha nem segít, akkor most helyben megölöm és a tengerbe hajíttatom, aztán valamelyik alakváltó eljátssza majd a szerepét. Higgye el már erősen vacillálok, hogy amúgy is ezt tegyem. De, ha mégis megpróbál jelezni nekik bármilyen módon, akkor maga lesz az első, aki meghal, ezt vésse az eszébe. Én, mint az első tisztje végig maga mellett leszek és figyelem minden rezdülését. És garantálom, hogy mindent észreveszek. – nézek rá fenyegető tekintettel, és remélem elhiszi, hogy komolyan is gondolom, hiszen több tucat mutáns élete most a tét, nem fogok habozni, ha muszáj.
Ha belemegy a dologba, akkor már feszülten várom a gépek érkezését, és kinézve a kabinablakon megállapítom, hogy azok, akik nem vállalták be semmiképp a konténerben visszamenetelt, köztük Vin és Darien, is elég jól elbújtak. Mondjuk én megtaláltam volna őket, de hát reméljük beválik az álca és a géppel érkezők nem fognak gyanút.

Fogait csikorgatva ugyan, de a kapitány fejet hajt Sheena fenyegetései előtt. Magában nosztalgiával gondol vissza azokra az időkre, amikor fehérnép a hajóra sem léphetett, nemhogy eljátssza az első tisztjét, és lám, a régieknek volt igaza: az asszony tényleg balszerencsét jelent a hajón, de még mekkorát.
-Minden kész - jelenti egy fiatal, pikkelyes bőrű mutáns, matrózegyenruhában. Először nem érti, Sheena miért néz rá olyan furcsán, de aztán leesik neki, és zavartan mosolyogva hunyja be szemeit, mire bőre kisimul, s másodpercek alatt egészen emberivé válik. Ezután remegő lábakkal hagyja el a parancsnoki hidat, hogy odalent csatlakozhasson a többiekhez.
-Ugye tudja - kérdi a kapitány - hogy ennek nem fognak bedőlni? Ennél azért jobban etetem az embereim.
Már nincs sok idő vitatkozni. A helikopterek a hajó felett lebegnek, a kapitány pedig zseblámpájával integetve jelzi nekik, hogy minden a legnagyobb rendben, szálljanak le nyugodtan. Az egyik gondolatolvasó megerősíti Shena-nak, hogy a jelzés tényleg azt jelentette, nem valami huncutságot, bár az is igaz, hogy a vén tengeri medve kicsit sem bánná, ha a segítségére küldött kommandósok mégis átlátnának a szitán, s fegyverük segítségével az előbb nevezett konyhai eszközhöz hasonlóvá tennének minden mutánst a fedélzeten.
~30 embert számolok, pilótákkal együtt.~
Sheena hamarosan saját szemével is meggyőződhet arról, mennyien siettek a "segítségére". Köteleken ereszkednek alá a fekete ruhás zsoldosok, aztán nyomban szétszélednek, felvéve az előírt védelmi formációt. Csak ketten veszik a fáradtságot, hogy a kapitányhoz, és az "első tiszthez" sétáljanak.
-Jelentést! - Kiáltja az egyik, a kapitány nyelvét azonban úgy tűnik elvitte a cica, ugyanis képtelen válaszolni. Idő közben néhány katona már a konténerek felé sandít. Egyenlőre még nem vettek észre semmit, de kitudja, meddig marad ez még így.

A kapitány okos ember, az érveim elérik a céljukat és igaz, hogy pár pesszimista megjegyzéssel gazdagítva, de végül belemegy, hogy eljátssza a szerepét.
Mikor az egyik őrnek álcázott mutáns jelenti, hogy minden kész és kisebb összeráncolt homlokkal ránézésre, ő maga is összekapja magát, már tényleg úgy érzem, ezt nem lehet megúszni, de már nincs idő újabb terv kidolgozására, meg amúgy sincs másik.
-Azt csak bízza ránk és rájuk, hogy minek dőlnek be, amúgy sem tűnik olyan jóságos parancsnoknak, így még az is lehet, hogy beveszik. – lököm meg a férfit, hogy tegye végre a dolgát és jelezzen a hajó felett köröző gépeknek, hogy minden okés, leszállhatnak.
~ Túl sokan vannak! ~ állapítom meg keserűen, és ha harcra kerülne a sor, csak a meglepetés erejében bízhatnánk, mert ahogy leszállnak és elrendeződnek, az egészen profi csapatra vall.
Szemtől szembe nem sok vizet zavarnánk velük szemben, még akkor sem, ha más képességünket is bevetjük.
Mikor a két „főnök” oda sétál hozzám és a kapitányhoz, még utoljára a tengeri medve fülébe sziszegem.
- Csak ügyesen, semmi trükközés, mert maga lesz az első áldozatom.
De, vagy a félelem, vagy a fekete ruhások látványától megjött önbizalom, de minden esetre szótlanná teszik a kapitányt, ami kissé feszültté teszi a helyzetet, főleg, hogy a katonák némelyike a konténereket sasolja, de még csak messzebbről.
- Minden a legnagyobb rendben! – szólalok meg végül magam, hogy mentsem, ami menthető. – Az terveknek megfelelően haladunk, eddig semmi rendkívüli esemény nem történt. Minek köszönhetjük a látogatást? Valami baj van? – igyekszem puhatolózni, miközben a kapitány mögé lépek szorosan, nehogy valami hülyeség jusson az eszébe.

A katonák semmi jelét nem mutatják annak, hogy fennakadnának rajta, hogy a kapitány helyett egy szőke bombázó felelt a kérdésükre, hacsak a kérdésére adott válasz előtt eltelt néhány másodperc kínos csönd nem számít annak.
-Nem jelentkeztek be fél órával ezelőtt. - Jelenti ki, s közben alaposan végigméri a vele szemben álló nőt. Még a ballisztikus maszk sem tudja elrejteni, hogy mennyire tettszik neki az, amit lát. - Most már azt is látjuk miért.
Itt természetesen a kámforrá vált antennára utal, melynek hiánya szinte ordít, s a parancsnoki híd tetőszerkezete nagyon-nagyon feltűnően üresnek tűnik nélküle egy olyan ember számára, aki ismeri ezt a bárkát.
-Szóval, minden a legnagyobb rendben, igaz? - Kérdi, aztán mint a villám vállához emeli puskáját, s a nőre szegezi azt. - Ezzel csak egy probléma van, nem emlékszem, hogy felbéreltük volna magát, Ms.Duran!
Erre a mellette álló katona is Sheena-ra szegezi a puskáját, s példáját követik a többiek közül is jó páran. A mutánsok egyenlőre a seggükön maradnak, egyedül a telepata szól közbe.
~Most mit csináljunk miss?~
-Egyezzünk ki, ha ráveszi a korcs haverjait, hogy másszanak vissza a celláikba, nem rendezek vérfürdőt. Megfelel? - Van valami a férfi hanghordozásában, ami azt az érzést kelteti a hallgatóságban, hogy ő maga egy nemleges válaszban reménykedik, és valóban nagyon viszket már az ujja a ravaszon.

Nagyon reménykedtem benne, hogy nem valami megszokott ellenőrzésről van szó, mert akkor egyből nyilvánvalóvá válik, hogy nem vagyok képbe, hiszen akkor mi a frásznak kérdezném meg, hogy miért jöttek.
Mikor aztán válaszol, azért nagy kő esik le a szívemről, de aztán követem a tekintetét a mutatott helyre, ahonnan eléggé feltűnően hiányzik az antenna, amit Szellem volt olyan kedves és a tengerbe segített és ekkor már éreztem, hogy baj lesz.
A következő kérdése már nyilvánvalóvá tette, hogy nem vették be a mesét, de a villámgyorsa rám szegezett fegyverek már nem hagytak mozdulni sem.
Az, hogy tudta a nevemet és ezek szerint ismert is, nagyon meglepett, mert én hiába próbáltam rájönni láttam-e már valahol, nekem nem ugrott be. De, hát az is lehet, hogy csak valaki felvilágosította róla, ki vagyok, és ez már édes mindegy, mert a helyzeten nem változtat.
- Miért? Ki maga, hogy mindenről tudnia kéne? – kérdezek vissza húzva az időt, hogy kitaláljak valamit.
Mikor a telepata jelentkezik a fejemben, gyorsan ki is használom az alkalmat.
~ Szólj a többieknek, hogy bármit hallanak tőlem, ne dőljenek be neki, és ne hallgassanak rám! Mindenki bújjon el és védje meg magát, ahogy tudja! Használjátok a képességeteket, de lehetőleg csendben, és ha van még telepata, próbáljatok hatni valahogy az emberekre. ~
Csak abban reménykedem, hogy értik mit akarok, és meg is fogadják. Minden esetre a kezem látható helyen tartom, hogy ne adjak okot a lövöldözésre, hiszen látom a szemén, hogy csak az alkalomra vár.
- Hát, ha már ilyen szépen kéri, persze, hogy megteszem. – mosolygok, rávillantva fehér fogsoromat. – Hé, srácok, hallottátok a nagyembert, mindenki sétáljon vissza a helyére.
Aztán csak farkas szemet nézek a puskájával, közben persze gondolatban villámgyorsa mérlegelve a lehetőségeimet. Ha valami elvonná a katonák figyelmét, akkor lenne esélyem párduccá változni és pár ugrással eltűnni a konténerek között, de ahhoz az kell, hogy ne szegezzék a képembe a mordályaikat, így egy méterre sem jutnék.
Kérdés, hogy fog tetszeni nekik, hogy semmi nem történik, remélem nem engem akar túsznak a többiek ellen, mert akkor nagyon megszívta…..és én is.

-Én vagyok a csávó, akit fegyvert tart rád, cicám - feleli, csöppet lekicsinylően - mellesleg, baromi ritkán alkalmazunk mutánsokat, gondolom ki tudod találni, hogy miért.
~Rendben Sheena. Szólok nekik, viszont, nincs másik telepata, és én nem vagyok olyan erős, hogy...Ó várj, van egy ötletünk!~
-Tudtam, hogy hallgatni fognak a szép szóra! És most térdre és sz...MI A?!
Fülsüketítő robbanás rázza meg az eddig meglepően nyugodt óceánt. A hangzavart villódzó fények is követik, a szivárvány minden színében káprázva. Kicsit olyan az egész, mintha valaki egy irtó nagy tűzijátékot lőtt volna ki, ami túl közel robbant fel a talajhoz. A katonák figyelmetlenségét kihasználva vagy egy tucat mutáns tör ki rejtekéből, ám harc helyett az egyik leszállt helikopter felé veszik az irányt, s a pilótától rövid úton megszabadulva fel is szállnak vele.
-A rohadékok! Jöttök vissza! - Ordítja a katonák vezetője, s vállához emeli puskáját, készen arra, hogy leadjon egy sorozatot a menekülő járműre.
~Tud még valaki helikoptert vezetni? Ha igen, sürgősen jelentkezzen! Jó lenne elhúzni innen, minél előbb!~
Ahogy az árható volt, azonnal elszabadul a pokol. A többi katona tüzet nyit minden árnyra ami megmozdul, minek következtében jó néhány véres hulla zuhan elő jóformán a semmiből. Persze a mutánsokat sem kell félteni, bevetnek mindent, amijük csak van, ám még túl erejük ellenére sincs esélyük a jól képzett zsoldosok ellen. Ha így folytatják, 5 percig sem tart, és senki sem marad életben a hajón, legalábbis senki mutáns.

A kommandós válaszát alig hallom, mert a telepata is beszél közben a fejemben és inkább arra koncentrálok, majd ideges is leszek, mikor közli, hogy kitaláltak valamit-
~ Biztos, hogy jó ötlet? ~ kérdezek rá, de közben a férfi is tovább viszi az eseményeket és elégedett mosoly terüle el az arcán, mikor meghallaj, hogy engedelmességre szólítottam a mutánsokat, de hogy éppen velem ezek után mi lett volna a célja, azt egyelőre nem tudom meg, mert a telepata haverjaim működésbe lépnek és hatalmas robbanás rázza meg a hajót.
A villódzások még el is gyönyörködtetnének, ha nem éppen az életünket kéne mentenünk.
Még el sem hall a zaj máris többen rajtolnak a gép felé a társaim közül és a meglepetés, amit okoznak elég nagy ahhoz, hogy gond nélkül fel is szálljanak, mire a katonák felocsúdnak.
A vezetőjük ki is akad, mint a ringispil és a vállához kapott gépfegyverrel megcélozza az emelkedő helikoptert. Ezt nem hagyhatom, hiszen biztos halál várna rájuk.
Miközben a karmomat kiengedve nekiugrom a kommandósnak, és először a kezére csapok tíz körömmel, majd az arcába, észlelem a telepata újabb üzenetét.
~ Most már nem fog menni, mert felkészültek rá! ~ üzenem kétségbeesetten. ~ Lesből kell támadni! Ne vegyétek fel nyíltan a harcot, mert lemészárolnak benneteket! ~
És, hogy jó példát mutassak egy utamba került fegyverrel gyorsan igyekszem a konténerek fedezékébe rohanni, ha közben nem gátol meg benne senki és semmi.
Megint ott vagyunk, ahol először Szellemmel! Kezdődhet a bújócska és az ipiapacs.
Ha a katonák vezetője feltart, akkor igyekszem harcba szállni vele, és minél előbb dűlőre vinni a küzdelmet, mielőtt valamelyik katonája a segítségére sietne. Nem maradhatok a kezükben.

Mielőtt elsüthetné a fegyverét, Sheena megjelöli a katonák vezetőjét egy életre - egy nagyon rövid életre, ha a fedélzeten dekkoló mutánsokon múlik - s amíg az a képébe tóduló vértől elvakul, fegyverével a nő gond nélkül fedezékbe húzódhat.
~Rendben, megmondom nekik...~
A megmaradt mutánsok többsége azért hallgat a bérgyilkosnőre, s így már legalább maguktól nem rohannak a célkeresztbe. Sajnos támadóik sem restek felkutatni őket, így aztán még azok közül is elesnek egy néhányan, kik a csata kezdete óta a konténereikben rejtőztek. Együttérzésre nincs idő, hisz lövedékek ezrei pattognak a Párduc fedezéke körül, némelyik zavarba ejtően közel a célhoz.
~Sheena...baj...van...Sh....~
A telepata mutáns elméje végleg elcsendesül, s valahol a hajó másik végén egy véres test zuhan le az egyik konténer tetejéről. Ebben a pillanatban két másik fegyveresnek sikerül megkerülnie Sheena fedezékét, ám mielőtt lőhetnének, közéjük ugrik egy puma. Egyik katonát sikerül a falhoz vágni, ám a másik puskatussal úgy fejbe kólintja szegény cirmost, hogy az menten visszaváltozik Darienné, ráadásul abból is a kótyagos, földön fetrengő változattá. Sajnos ennyivel nem elégszik meg a fickó, ezért most már rá céloz puskájával, hogy egy ujjmozdulattal pontot tegyen a fiú szemtelenkedéseire.
~Oké, ez lehet mégsem volt annyira jó ötlet...~

Mivel a tervem sikerül és élve eltudok tűnni a vérzőképű férfi elől, már csak valami jó ötlet kéne, hogyan is szabadulhatnánk meg ezektől a kommandósoktól, mielőtt mindenkit halomra gyilkolnának, mert sajnos, ahogy a jelenlegi állást elnézem, a mutáns partizánoknak és ezzel együtt persze nekem sincs egy fikarcnyi esélyünk sem. Ezek a katonák túl felkészültek, a volt rabok pedig nem csak, hogy nem kaptak harci kiképzést, de még gyengék és kimerültek is.
Szomorúan látom, hogy annak ellenére, hogy a legtöbben megfogadták a tanáccsomat és nem nyíltan rohantak a puskatűzbe, azért lassan, de biztosan felkutatják és levadásszák őket, egyesével is.
Sajnos képtelen voltam segíteni rajtuk, hiszen folyamatosan tűz alatt tartottak és az orrom sem tudtam kidugni a fedezékből. Az volt az utolsó csapás, hogy az eddigi telepeta segítőmet is megtalálhatták, mert hirtelen megszakadt a kapcsolat és nem érkezett tőle több üzenet, így mindenki magára maradt.
Dühös lettem és elszántam magam a kitörésre, de ekkor zajt hallottam magam mögül, de mire megperdültem és célra tartottam volna, a két kommandós a nyakába kapott egy veszettül morgó pumát, aki ugyan az egyiket harcképtelenné tette, de a másiktól olyat kapott a puskatussal, hogy egyből lepadlózott és visszaalakult Darienné.
~ Már másodszor akarja megmenteni az életem, mi ütött ebbe a srácba? ~ hökkenek meg, de csak egy másodpercre, és amikor látom, hogy a katona mire készül, már repül is a késem, majd rezegve áll meg a szemében. A másikat, amelyik már tápászkodna fel, most én vágom fejbe és rángatom fel a még mindig kábán tántorgó fiút.
- Mit csinálsz? A végén még lelőnek! Hol van Vin? Valami jó kis biztos helyen kéne lapulnotok, nem itt játszani a hőst! – dorgálom, de azért érezheti a hálát a hangomban.
A fegyverropogás továbbra is folyamatos, ezért arra felé indulok, ahonnan a két kommandós is jött, hogy arrafelé megpróbáljam átlátni a terepet. Csendre intettem Darient, majd gyorsan felszökkentem az egyik konténerre és kúszásba közelítettem meg a szélét. Úgy döntöttem a főnököt kéne kinyírni elsősorban, hátha akkor kicsit megzavarodnak az emberei, na meg jó lett volna még egy telepata, hogy kommunikálni tudjak a többiekkel. Vin láthatatlansága is jól jönne most, és akármennyire is ódzkodom tőle, hogy másokat keverjek bajba, most mindenki élete a tét.

-Szívesen... - feleli kissé rekedtes hangon, ahogy lassan felül, aztán észreveszi a mellette fekvő, vérző hullát, és úgy pattan fel, mintha áramot vezettek volna a padlóba. Háta a falhoz csattan, ami valahol szerencse, hisz még mindig alig áll a vállán. - Vin? - Kérdez vissza, kissé sután - nemtom...amikor ráparancsoltál,a seggén maradt. Még mindig láthatatlan, szóval csak nem találják meg...ugye?
A csata tovább folyik odalent, s idő közben már a vezér is beszállt a mókába. Fél szemét bekötözték, illetve igazándiból a fél arcát, de úgy tűnik egy szemmel is elég jól tud vaktában lövöldözni, s a vaktában alatt azt kell érteni, hogy aki csak egy izmát is megmozdítja fedezéken kívül, arra a keresztet vethetnek. Ahogy Sheena előre kúszik, keze valami keménybe ütközik, látni azonban nem lát semmit maga előtt. A levegőbe szimatolva már lelepleződik előtte az igazság: Vin kuporog ott előtte.
-Szia...mond, most mire készülsz? Én inkább kivárnám itt, amíg kikötnek...előbb utóbb csak megunják a lövöldözést...ugye? Vagy legalábbis, tuti nincs korlátlan lőszerük, ez a hajó sem bír el akármekkora súlyt...
A fiú egész testében reszket. Hiába láthatatlan, szinte látni lehet rajta, hogy még sosem volt éles harci helyzetben, és nem is nyerte el a tetszését, egy kicsit sem.
-Most mi lesz velünk?

~ Végre valaki, aki azt csinálta amit kértem tőle! ~ nyugtázom Darien válaszát Vin-nel kapcsolatban- Szerinted, ha ennyi golyó röpköd össze-vissza számít, ha valaki láthatatlan? Egy előbb-utóbb eltalálja, ha elkószál valahová.
Mikor óvatosan előrearaszolok, hogy megszemléljem a helyzetet, a konténer sarkánál beleütközik a kezem valamibe, mikor nincs ott semmi láthatólag. Mivel tele vagyunk mutánsokkal a hajón, nem nagy kunszt rájönni, főleg, miután a szagát is megéreztem, kitalálni, hogy ki lapul ott. Vin!
Aki oly annyira kikészült a látványtól és a hangoktól, hogy szabályosan reszket.
- Ezek nem azért jöttek, hogy életben hagyjanak bárkit is, legalább is úgy néz ki, és szerintem van rá módjuk, hogy akármilyen láthatatlan vagy kiszúrjanak.
Nem akarom hiú ábrándokba ringatni, joga van tudni, hogy a képessége sem menti meg a halálos veszélytől, akár mennyire is bebújna most egy egérlyukba is.
Közben szemügyre veszem a parancsnokot, akit szerintem elsőre ki kéne iktatni, akkor talán van keresni valónk a többiekkel szemben.
- Mi lesz? Küzdünk az életben maradásért! Vagy te meg akarod várni, hogy ide jöjjön valaki és lelőjön? – nézek rá érdeklődve, remélve, hogy összekapja magát, hiszen szükségem lesz rá.
Én magam, nem tudok a főnök közelébe jutni, de ő igen. Visszamászok a konténer széléhez és leszólok Dariannak.
- Úgy láttam az egyik fickónál volt gránát, add ide. – ha megteszi, akkor visszamászok Vin-hez. - Itt ez a gránát. Oda kéne vinned ahhoz a fickóhoz és belepottyantani a nadrágjába. Kiesni nem fog, hisz a bakancsába van gyűrve a szára. De előtte ezt a pöcköt ki kell rántanod, számolni tízig, aztán beejteni és spurizni ide vissza. Mit gondolsz meg tudod tenni? Talán ez az egyetlen esély, hogy a társaid is megmeneküljenek, legalább is akit nem lőttek még le. – néztem rá komoran.

Vincent szomorúan bólint, de mivel még mindig átlátszó, akár a nyelvét is nyújthatná, úgyis teljesen mindegy lenne, ezért aztán szóban is megerősíti: hallott amit a nő mondott, és bármilyen ijesztő, végül is van értelme.
-Tessék - szól Darien, s már passzolja is fel a gránátot. Ezt követően a furcsa higanyszerű anyag, ami eddig befedte a láthatatlan ember testét mintha megfagyna egy pillanat alatt, aztán pedig szét töredezik, és lehull a fuiú testéről, felfedve elképedt arcát.
-Hogy mit akarsz, mit csináljak ezzel??? - Tátott szájjal bámul a gránátra, aztán a hangok irányába tekint, majd megint a gránátra néz, végül pedig újra Sheena-ra. Hevesen megrázza a fejét, miután volt ideje átgondolnia dolgot. - Nincs az az isten! Ki van zárva, hogy a közelükbe menjek, az pedig, hogy felrobbantsam őket egy gránáttal...amikor te csinálod, az majdnem szexi...de még tőled is csak majdnem, én pedig...na nem!
Kezét a nő vállára teszi, s mielőtt Sheena bármit tehetne, őt vonja be az a furcsa anyag, ami korábban Vin-t. Másodpercek kérdése, és mindent szürkében lát, őt azonban többé nem látja senki.
-Ha ennyire robbantgatni akarsz, csináld magad, én tuti nem teszem...sajnálom...
Nyel egy nagyot, mintha arra várna, hogy a láthatatlanná tett bérgyilkos bármelyik pillanatban leharaphatja a fejét. Mikor ez nem történik meg, még utána szól.
-Ja igen...infra szemüveggel látnak, szóval ha valakin éjellátót látsz, az előtt ne ugrálj...
Közben a csata fojtatódik odalent. Ez valahol szörnyű, ám a gépfegyverropogásnak köszönhetően legalább nem hallották meg őket, és egyenlőre nem lő rájuk senki, egyenlőre...

Mivel nem látom a srácot, így a reakcióit sem tudom figyelemmel kísérni, míg ecsetelem számára, hogy mit kéne tennie. Sajnos ő az egyetlen láthatatlan a közelemben, így akár mennyire is kilel a hideg, hogy egy rettegő, semmilyen harci tapasztalattal nem rendelkező, fiatal srácra bízzam a dolgot, nincs más ötletem. Mindenki másnak esélye sincs, hogy a főnök közelébe jusson, főleg, hogy az még fél szemmel is jobban lő, mint sok mesterlövész, akit ismertem.
Aztán már nem kell tippelgetnem, hogy mit is szól Vin a dologhoz, miután Darien a kezembe dobta a gránátot, hiszen hirtelen lefoszlik róla az a higanyszerű anyag és belenézhetek két tányér nagyságúra tágult szemmel, ami a fiúhoz tartozik.
Aztán meg si hallgathatom, hogy mi róla a véleménye, és egyre inkább rájövök, hogy ez bizony nem fog menni. Akarata ellenére nem küldhetem a halálos veszélybe, így marad a nehezebb út, döntöm el magamban, miközben igyekszem csendesebb hangvételre inteni a zaklatott Vin-t.
- Jó! Jó! Ha nem, hát nem, csak egy hirtelen ötlet volt, ami nagyban megkönnyítette volna a dolgot, de…..
Na ekkor fagyott belém a szó, hiszen a srác megérintett és azonnal elkezdett rajtam végig folyni az a valami, ami eddig Vin-t segítette láthatatlanná válni. Pár másodpercig a döbbenettől köpni-nyelni nem tudtam, de aztán széles mosoly terült el az arcomon.
Hát ez haláli! Miért nem mondtad, hogy átruházható? – nyögtem ki, de aztán máris a lejutáson kezdtem törni a fejem. – És mond csak Vin, meddig marad rajtam ez a valami? Mert nem szeretném, ha a lehető legrosszabb pillanatban hagyna cserben?
Mikor még felhívta a figyelmemet, hogy az infra fény azért leleplezhet, bólintottam, de aztán rájöttem, hogy ez most aligha nyugtatta meg, hiszen nem láthatott senki, így verbálisan is megerősítettem. Fura volt ilyen színtelenül látni magam körül a világot, de ez legyen a legkevesebb bajom.
- Maradjatok itt a seggeteken és lehetőleg ne vegyenek észre benneteket. – adok még egy utolsó jótanácsot, mielőtt lehuppannék a padlóra és igyekezve azért a konténerek fedezékét kihasználni, mind az eltévedt golyók, mind az infraszemüvegek miatt, a hídon álló parancsnok felé indulni.
A lépcsőn nem akarok fellopakodni, túl nyílt a terep, ezért a fedélzetről ugrom fel és a korláton átbújva, a kabin falához tapadva közelítem meg a katonát, aki feszült figyelemmel pásztázza a ládákkal teleszórt fedélzetet, mutánsok után kutatva. Már egészen közel vagyok hozzá! Tudom, hogy gyorsnak kell lennem, ezért, előkészítem a késemet, hogy egy határozott mozdulattal hasítsam fel a combjánál a nadrágját és már azzal ejtsem is be a lyukon a kibiztosított gránátot. Nem finomkodok, ha megvágom, annál jobb, talán nem is érzi, hogy más is került a gatyába. Aztán elérkezik a cselekvés ideje! A gránátot kibiztosítom és vágok.

Vin nem egészen tudja, mikor kellett volna elmondania Sheena-nak, hogy képes másokat is láthatatlanná tenni, hisz eddig jó, ha két szót beszéltek egymással, és még akkor sem volt valami oldott a hangulat(ezek a hülye túszhelyzetek elrontják a legjobb bulikat is), szóvá viszont nem meri tenni, inkább csak ő maga is eltűnik.
-Elég sérülékeny, szóval óvatosan ugrálj. Ha nem dörzsölöd le, durván 5 percig marad nyugton, aztán kiszárad, és lehullik.
Innentől Sheena magára marad a jéghideg éjszakában, ami mintha sokkalta hűvösebbé vált volna azóta, hogy rákenték ezt a vackot. Ránézésre sem tűnt valami meleg anyagnak a cucc, úgyhogy ez végül is érthető, az viszont már kifejezetten furcsa, hogy ha Sheena saját testrészeire tekint ebben az állapotban, mindene úgy fénylik, mint amikor egy éjjellátóba zseblámpával világítanak. Röviden, és tömören a szőke bérgyilkos úgy fest, mint egy angyal...aki arra készül, hogy gránátot dugjon valakinek a gatyájába. Mivel a katonák ezúttal a jó értelemben látnak át rajta, terve sikerül is, s olyan halállal ajándékozza meg a banda vezetőjét, amilyet egyik kollégája egy mutánsnak szánt fél órája. Roppant kínos.
-Mindenki fedezékbe!!
A támadók önbizalma innentől kezdve igencsak meginog, s mivel már nem támadják olyan agresszíven a mutánsokat, hamarosan sikerül elkötniük a második helikoptert is. A harmadik madár még mindig a hajón vesztegel, pilótája átlőtt fejjel fekszik a fedélzeten, ám az a mutáns sem járt jobban aki lelőtte, ő ugyanis néhány vadi új, mesterséges köldökkel gazdagítva süllyed épp az óceán mélyére. Három katona őrzi most a helikoptert, s természetesen mindenre lőnek, válogatás nélkül.

Miután megtudtam, hogy csak óvatosan mászkálhatok, mert ez az izé ledörzsölődik, ráadásul alig 5 percem van az akcióra, nagyobb tempóra kapcsoltam és az, hogy nagyon nem szép halált szánok a kommandósok vezetőjének, egy cseppet sem zavart, hiszen a mutánsok ellen végrehajtott tömegmészárlás, valahogy nem tett lágyszívűvé vele kapcsolatban.
Aztán, ahogy a félszemű mesterlövész szétterült a fedélzeten, mindjárt más színezete lett a dolognak, és mivel nem volt, aki koordinálja a csapat tevékenységét, már alaposan megváltozott a helyzet. Kezd kiegyenlítődni a harc és egyre több katona esik áldozatul a kitartó partizán akcióknak, így aztán egy bátor csapatnak megint lehetősége van, hogy meglovasítsanak még egy helikoptert.
Mivel már csak egy maradt, amivel a kommandósok elhagyhatnák a számukra egyre véresebbé váló hajót, minden erejükkel azt védelmezik, de pechükre a pilóta szó szerint elveszti a fejét, így nem sok esélyük van, hogy ővelük kell szárnyra a maradék kismadár.
Egyelőre három katona strázsál a röppentyű körül és lőnek boldog-boldogtalanra, akit csak megpillantanak. Szerintem a pánik is erősen dolgozik már bennük és talán még saját embereiket is lelőnék, ha most az akarna odamenni.
Én közben visszaosonok a konténerhez, ahol Darient és Vin-t hagytam, hogy segítsenek megtudni, vajon mennyien maradtunk és elférünk-e azon a helikopteren, mert akkor nem kéne vesződni a hajóval, csak a még életben maradt kommandósokat kell hatástalanítani.
Az meg egy jó mesterlövész puskával nem is olyan lehetetlen, csak váltogatni kell az állást, mert az első lövés után biztosan felfigyelnek a lövészre.

Még épp időben ér vissza a mutáns duóhoz Sheena, ugyanis gyakorlatilag abban a pillanatban, hogy felbukkan Vincent mellett, a testét befedő anyag kiszárad, teljesen elveszti rugalmasságát, majd mint megannyi apró kristály töredezik le róla, s szóródik szét a földön. Sokáig ott sem marad, szép lassan zsugorodik össze, míg egy perccel később már nem marad belőle semmi. Mint kiderült, közben Darien sem volt tétlen, és nagyjából sikerült összecsődítenie a megmaradt mutánsokat. A jó hír az, hogy a maroknyi csapat gond nélkül befér a helikopterbe, a rossz hír pedig az, hogy csak egy maroknyi mutáns maradt életben, mindössze hatan vannak, mindenkivel együtt.
Ami a mesterlövész puskát illeti, négyet is találhat Sheena a fedélzeten, igaz abból az egyiket Szellem tönkre tette, a másikat pedig ő maga ejtette le jó magasról, de a másik kettő még mindig odafent pihen a daruk kezelőfülkéjében. A baj csak az, hogy oda felmászni feltűnés nélkül nem olyan könnyű feladat...hacsak nem ismer az ember egy gonosz trükköt, vagy kettőt.
-Én tudok repülni - jegyzi meg Darien - ha gondolod, el is terelhetem a figyelmüket, nekem úgysem kell helikopter, hogy meglépjek innen.