1 Police Plaza

Mivel magabiztos marad a csaj, elég egyértelmű, hogy tojik az egész rendszerre. Főleg a zsarukra. Jól megnézte az épületet, mégse fogja vissza magát.
Naná, hogy elkezd magyarázni! Miért nem jöhet egyből a bunyó? Úgyis gyomros lesz, ha kemény csaj, vagy tökönrúgás ha sima kis liba. Stukker és moci alapján inkább az előbbi.
Mély, nyomasztó, vontatott a beszéde. Figyelem, ahogy vándorol a szeme rajtam oda meg vissza. Ez még gyorsabban is egyértelmű lenne. James haverom az ilyen esetekre mondta, hogy Basic Instinct. Na ő nagy kocsmás volt, és most mrá szétverték volna a környéket.
Felemelkedik a keze, miközben ökölbe szorul. Annyira sztereotíp az egész, hogy az már majdnem gáz. Simán csak a tenyeremet tartom magam elé, abban csattan a keze.
- Verőleány - valószínűleg idegesítően hadarok, nem mintha észrevenném magam ilyen gerjesztett állapotban.
Nem szeretek nőket verni, de az önvédelem az más. Neki meg fegyvere van és tud verekedni, szóval nem kell félteni. Nem mintha most ilyeneken agyalnék.
Amikor megszólalok, már zúg a másik kezem előre gyomorra. Úgy veszem, hogy biztos jó a hasizma ilyen munkával. Akkor meg maradandó bajt úgyse csinálok neki.
Valami elkezd kattogni az agyamban. Olyan, mint Pinokkió kis szöcskéje, amelyik mindig okoskodott. Csak nekem valami svábbogár lehet, és azt mondja, hogy bajos a csaj.
~ Nem mondod! Bérgyilkos vagy mi. De ha ez is mutáns, beszarok!
A gyomrossal együtt ellököm magamtól az öklös kezénél fogva, hogy szerezzek egy kis helyet. Ha figyel egy kicsit, akkor úgyse esik ki az útra. Arrébb ugrok a motoromtól, és eszembe jut közben egy új játék. Még mindig piszok mód hadarok.
- Sok a duma, lassú a tempó.
Tuti látja rajtam, hogy kezdek belelkesedni.

Legnagyobb meglepetésemre az ütéseket kivédte, és rögtön vissza is támadott, ami még sikerülhetett is volna, ha nem vagyok állati mutáns és nem olyan jók a reflexeim, mint amilyenek. Szóval hátraugrom és az ütése így túl rövidre sikerül és nem is tudott kibillenteni az egyensúlyomból a másik kézzel történt lökése sem.
Miközben arrébb ugrott a motorjától, természetesen továbbra sem tudta véka alá rejteni nagyképűségét tükröző szavait. Persze tökéletesen tisztában vagyok vele, hogy a térfigyelő kamra képei előbb-utóbb ide csődítenek egy pár rendőrt, de egyelőre nincs vész, ezért hagyom, hogy a srác azt higgye biztonságban van, és ez sebezhetővé tegye.
Látszik rajta, hogy az egészet egy jó kis játéknak tekinti, és úgy pattog itt előttem, mint egy újkeletű Bruce Lee. Megvallom őszintén kedvem lett volna előkapni a pisztolyom és egy egyszerű, de hatékony mozdulattal fejbe lőni. Abból biztos okult volna.
Minden esetre megejtettem felé egy lekicsinylő mosolyt és mélyen elgondolkodtam, hogy a láthatóan semmilyen veszélyérzettel nem rendelkező srácot – ami ebben a városban elég meglepő - hagyom itt a fenébe, hagy ugráljon még egy sort, én meg elhúzok és meglátogatom a paciensemet a kórházban. Én nem vagyok annyira elszállva magamtól, hogy ezért a kis mitugrászért kockáztassam a többi munkámat. Ezt a hős madarat meg majd később is megtalálhatom, hiszen jól megjegyeztem az arcát és a motorját is.

Nagyot nézek, mikor egy egyszerű ugrással megoldja, hogy hozzá se tudjak érni. Ezzel talán még nem is okozna meglepetést, de ahogy ugrik, az nem emberi. Erre a nyakamat tenném.
- Mi a...? - nézek meglepetten, bár nem szólalok meg, csak hadarva eltátogom ezt a két szótagot.
Figyelem a felhúzott orrát, azt a tudálékos tekintetet, amivel rendszerint világot akarnak uralni. Akár van rá esély, akár nem. Akár megpróbálják egyáltalán, akár nem.
Majd bevillan egy-két kép. Autók zaja, zúgás, hangos "floppogás", "klaffogás", autózúgás, egy arc, autózugás, vér, sírás, zaj, bizsergés, kétségbeesés.
Megrázom a fejem, és újból végigmérem, láthatóan valami elbújtatott emléket kapirgálva elő az agyam mélyéről. Nagyra nyitom a szemeimet, és eltátom a számat. Egy kamion kiférne, csak ma nem jutott már a reggelihez. Biztos ezért van az, hogy csak hang jön ki. Jó hangosan és olyan meglepődős magas hangon.
- Fekete Szél?!
Igen, tutira felismertem. Legalábbis azt hiszem. És ez látszik is rajtam. Muszáj vigyorognom, rég nem láttam, hiányzott is.
- Mi történt a hajaddal?
Megint bevillan pár dolog, és ez rohadtul idegesít. Miért kell összekeverednie a múltnak és a jelennek? Ha nem lenne más az idő bent mint kint, akkor most biztos rángatózni látszanék. Az elég hülyén nézne ki.
Rohanni kezdek, lélekszakadva, egyenesen Sheena felé. Féltés és ijedtség látszik a szememben. Főleg az utóbbi. Nem nagyon foglalkozok azzal, hogy begyomroz, vagy fejbever...vagy fejbelő...csak ugrok, hogy ledöntsem a lábáról.
~ Muszáj odaérnem!
Ha visszatámad, ez lehet egy öngyilkos takikta, de a célt el kell érnem, csak ez jár a fejemben. Csak akkor múlik el az adrenalin löket, amikor sérülten vagy egyben összerándulok. Ahol az előbb a lány állt, egy lángoló helikopter csapódik be. Ami mégviccesebb, hogy érzem az utána jövő robbanás egyik lángját megpörkölni a motoros ruhámat. Csak nagyot sóhajtva legurulok róla, hanyatt dőlök a betonon. Nem foglalkozok a saját sérülésemmel.
- Jól vagy?
Nem nézek rá, csak kérdem halkan.

Láthatóan megzavarja valami, mert mintha egy belső hangra figyelne, majd rám néz és tágra nyílt szemekkel néz rám, majd egy nevet kiált felém.
ha ez valami trükk a részéről, akkor egész jól csinálja, mert így engem is kizökkent. Nem tudom hová tenni a nevet, de látszólag összetéveszt valakivel.
Miközben a szándékainak kikövetkeztetésével voltam elfoglalva, végig volt valami zavaró és idegesítő zaj a levegőben, amit az előttem lévő srác miatt a háttérbe szorítottam.
Viszont ismét kétségeim támadtak, hogy nem csak valami színjátékot tálal elém, mikor elkezdett nagy ugrásokkal felém rohanni, mert ez erősen arra engedett következtetni, hogy ezt valami figyelem elterelésnek szánta. Egyetlen egy dolog miatt nem nyúltam a késemhez, vagy a pisztolyomhoz, és pedig azért, mert belenéztem a szemébe, és őszinte rémületet láttam megvillanni benne, de a következő pillanatban már el is söpört a lendülete és mindketten repültünk jó pár méter. Közben már nem csak a srác lendülete, hanem egy hatalmas robbanás légnyomása is rásegített, hogy megtegyük a tetemes távolságot. Egy telefonfülke mellett landoltunk keményen és, ha nem az vagyok aki, biztos jó pár csontom bánta volna.
Pár másodpercig próbáltam összerakni az eseményeket, majd felemeltem a fejem és egy lángoló helikoptert láttam az előbbi csevegésünk helyétől pár tíz méterre, majd megütötte a fülem a srác hangja, de még elég tompán hallottam, úgy látszik a légnyomás egy kicsit megsüketített.
- Azt hiszem. – morgom rekedten, ránézve a hanyatt fekvő fiún. – És te? Nem esett bajod? Honnan tudtad? – bukik ki belőlem a kérdés, hiszen én is hallottam valamit előtte, de ennek a balesetnek a bekövetkeztére biztos nem számítottam volna.

Észreveszem, hogy valami akadályoz abban, hogy a hátamra forduljak. Lassan a hátam felé próbálok nyúlkálni, miközben arccal Sheena felé az oldalamra fordulok.
- Azt hiszem...-vicsorgok és nyögök egyet, majd magam elé emelek egy nagyjából háromszög alakú hegyes fémdarabot. Mint egy nagy dárdahegy.
Megforgatom magam előtt, de aztán csak beletörődök, és leteszem a földre. A hegyén látszik pár milliméter véres szín.
~ Ha nem ilyen széles a gerincprotektor, most a szívem vagy a tüdőm bánta volna ezt.
- Már jobban. Mostantól lehet, hogy motoros ruhában kéne mászkálnom - bosszúsan vicsorgok még, mivel fáj mindenem.
Feltámaszkodok a könyökömre, de egy kicsit elcsigázottan nézek rá a lányra. Egész jól bírta. Már nem is csodálkozom rajta, csak elismerően megbillantem a fejemet.
- Csak úgy...tudtam...- próbálom kinyögni zavartan, aztán nézegetem még egy kicsit - Úgy látszik, elkezdődött.
Feltornászom magam addig, hogy ülő helyzetben legyen. Komorabb már az arcom, vagy lehet inkább szomorkás, ahogy a helikopter roncsait nézem. Higany színű emberalak lép elő belőle, majd néhány lépést tesz, egyenesen felénk nézve. Végül tocsává esik össze, és lecsorog a legközelebbi csatornába.
Összeszűkült szemekkel nézem, de nem szólok semmit. Az látszódhat, hogy nem ismeretlen az alak számomra.
Felállok visszafogott nyögések közepette, és nyújtom a kezem Sheena-nak is, ha még nem kelt fel. Mondjuk kevesebbet kapott meg jobban is bírja, de attól még segíthetek neki.
- A fekete jobban áll, de szőke hajjal is jól nézel ki. Az mondjuk nem fér a fejembe, hogy lettél a sereg után ilyen piti kis végrehajtó - nézek rá kicsit megrökönyödve, de inkább csodálkozva.

Kérdésemre először csak felém fordul, majd kiműt a hátából egy hegyes fémdarabot nagy nyögések közepette, mielőtt enyhe iróniával a hangjában válaszol.
- Mi? Micsoda kezdődött el? – reagálok értetlenkedve a motyogására, és kezdem azt hinni, hogy komolyabb baja is történt az esés és a sérülés miatt.
Aztán követem a tekintetét és őszinte megrökönyödéssel nézem végig, ahogy az a fura fémszínű alak pár lépés után eltűnik a kanálisban. Látom, hogy a srácnak sem kerülte el a figyelmét, de az ő arcán nem látok meglepetést, és ez gyanúra ad okot, hogy talán többet tud a dologról.
Minden esetre legalább fel tud állni, majd gavallérosan a kezét nyújtja, hogy felsegítsen, amit röpke hezitálás után elfogadok, és könnyedén felpattanok. Úgy látszik ő kapta a nagyobb ütést, nekem nem esett bajom.
Aztán megint ez a fekete hajas szöveg! Most már muszáj rákérdeznem, mert láthatóan tévedésben van.
- Milyen fekete hajról beszél? Sosem voltam fekete, csak szőke. – szögezem le. – És a seregben sem szolgáltam, ha már itt tartunk. – morogtam- Összekeversz valakivel és vigyázz a szádra, kit nevezel piti végrehajtónak. – nézek a szemébe komoran. – De, azért kösz! – intek a roncs felé.

Furcsán néz rám, és mégfurcsábban az alakra, úgyhogy én még annál is furcsábban nézek vissza rá. Zavartan nézelődök a roncs felé, aztán felé.
- Szóval, izé...szívesen. Tudod, jól, ez alap. Vigyázunk egymásra. Vagy...nem tudod...?
Félve nézek rá, és újra a roncsra. Aztán eszembe jut, mi lehet a probléma. Hogy mire nem figyeltem már megint, és megint kapkodtam. Miért nem megy egy kicsit a tervezés úgy másban, ha ennyire megy a mozgásban?
- Nem tudod...
A felismerés egyszerűen kétségbe ejtő, ahogy az is, hogy megint röpködnek a fejemben a képek. Képek és hangok. Megrázom a fejem, és zavartan motyogok.
- Szóval nem voltál fekete...és...és nem szolgáltál a seregben...és büszke vagy egy ilyen melóra...és...Steelt se ismered...vahh!
Mérgesen nézek lefelé, és az egyik kezemmel szépen legyűröm az arcomat, mint aki rájött a saját hülyeségére. Amit pont az előbb csinált, és észre se vette.
- Te hülyegyerek! - kocogtatom a fejemet - Ennek se így kellett volna...és beszélsz itt... - felnézek Sheenara - ...túl sokat.
Mérgesen nézek rá, aztán a helikopter felé. Látszik rajtam, hogy nem rá haragszom, hanem magamra. Elrontottam, pedig azt hittem, sima ügy lesz.
- Az a lényeg, hogy tudok rólad pár dolgot, hogy milyen lehetsz belül. És azért tisztellek. Amiket meg összehordtam, azt felejtsd el - már gyerekesen bárgyún, de mosolygok - lehet egy enyhe agyrázkódásom, vagy csak sok volt a légnyomás a robbanástól. Izé...most beszélhetünk nyugodtan, vagy utáljuk egymást azért amit láttam, meg azért, hogy beleszóltam?
Látszik rajtam, hogy nem tudom eldönteni, mi van. Ellenséges nem vagyok, csak tótál tanácstalan.

Komolyan mondom nem igazodok el a srácon! Motyog, rázza a fejét és olyan dolgokról beszél, amiről úgy beszél, mintha tudnom kéne, de persze lila gőzöm sincs.
- Nem, nem és megint csak nem a válaszom. – És nem szeretem, ha a számba adnak olyan dolgokat, amit nem mondok. – kezdem felhergelni magam. – Mond neked valami bajod van, vagy az az életcélod, hogy felbosszantsd az embereket, vagy csak szimplán szeretsz életveszélyben lenni.
A következő megmozdulására még gyanúsabban nézek rá és hátrább is lépek.
~ Valami eszehagyottba botlottam bizonyára, és teljesen feleslegesen lopom itt az időmet. ~
De amit ezután mond megtorpantja elhatározásomat, hogy itt hagyom a fenébe.
- Mit tudsz te rólam? – húzom össze a szemem és meredek rá cseppet sem barátságosan. – Tudod mit? – nézek körül az egyre szaporodó szájtátókra és egyenruhásokra. – Ezt talán nem itt kéne megbeszélnünk. Szánok a dologra még egy kis időt, ha tudsz a közelben valami nyugisabb helyet. Most már szeretném tudni, mit hablatyolsz itt össze. – nézek rá várakozóan.

Gonoszan elmosolyodok. Egyszerűen muszáj, nem reflex. És asszem, ezt pont tőle tanultam. Még jó, hogy nem kekeckedek annyit, mint ő. Szétszedne a fenébe. Gyorsan össze is kapom magam, és abbahagyom a vigyorgást.
- Mondom, biztos bevertem a fejem. Majd elmegyek orvoshoz megnézetni.
Fáj is egy kicsit. Nem baj, elnézek magamnak egy kis agyrázkódást ilyen robbanós röpködős jelenet után. Közben tényleg gyülekeznek a rendőrök, és ez aztán teljesen kijózanít.
- Hát azt, hogy nagyon rühelletsz. Meg hogy elég kötelességtudó vagy, és vigyázol a rád bízott emberekre.
Gyanakodva nézek rá, amikor valami "nyugisabb helyre" akar elhívni. Főleg, hogy nem kéne tovább jártatnom a számat, ha nem akarok nagyobb bajt csinálni.
Gondterhelt vagyok. Ez rossz. Így is eléggé az voltam, de most rosszabb. Ezt kétszázhúsz alatt nem lehet kiheverni rendesen.
- Meg szerintem nem arra születtél, hogy másoknak ugrálj pénzért.
Előkotrom combzsebből a telefonomat, és megnézem rajta az időt. Aztán inkább mérgelődök azon, hogy semmi baja, én meg fájok mindenhol.
- Ilyen burkolat kéne nekem is, mint ennek a vacaknak - mondom mérgelődve.

Na, ez egyre érdekesebb! Olyan dolgokat hord itt össze, ami láthatólag velem kapcsolatos, vagy legalábbis ő azt hiszi, hogy rólam van szó.
- Az orvos tényleg nem ártana. – bólintok helyeslően. – Még mindig nem tudom miről beszélsz néha, de ha engem is be akarsz avatni, vagy van olyan információd, ami érdekelhet, akkor azt nem itt kellene megtárgyalnunk. – indulok a motorom felé, mielőtt az egyre érdeklődőbb és tanukat gyűjtő zsaruk hozzánk is elérnének. – Tudod csípem a fakabátokat, de most nincs kedvem a fél napomat velük tölteni.
Az újabb célzásra, hogy másoknak dolgozom, megint felkapom a fejem.
~ Honnan tudja mit csinálok? Azt hiszem feliratkozott egy olyan listára, ami nem fog tetszeni neki. ~ villan rá a tekintetem, míg ő a telefonjával babrál.
- Na, akkor húzunk innen? – kérdezem meg ismét, mikor látom, hogy elbizonytalanodik.

Jobban megnézem, és rá fókuszálok. Közben megdörzsölöm a fejemet, a telefonomat meg gyorsan visszacsusszantom a combtokba.
- Oké, menjünk arrébb!
Elindulok a szemben lévő sikátor felé. A bejáratánál állok meg, és előre engedem. Azért nem bízom még meg benne attól, hogy ennyire ismerős.
~ Valami nagyon nem stimmel. Vagy ezért nem beszélt sose a dolgairól? Na mindegy. Zavaros.
Kicsit döntögetem a fejem, mint aki most szállt le a körhintáról. Ha bemegy a sikátorba, akkor megyek utána. Ha nem, akkor meg maradok én is az utca szélén.
- Igazából nem bízom benned, ha tényleg csak hasonlítasz az ismerősömre. Pedig nem tűnsz rossz embernek, csak tuti orrolsz rám a vizes dologért. Biztos én vagyok a hülye, de nem szeretem nézni mások szenvedését.

Végül nem ülök fel a motoromra, mert a srác az ellenkező irányba indul, egy kis utca felé.
Megrántom a vállam és követem, hiszen mindegy hol beszélgetünk, csak nem legyünk a zsaruk orra előtt. Mikor megáll és előre enged, elmosolyodom az orrom alatt, hogy ne lássa, majd szó nélkül besétálok a szűk és félhomályos sikátorba, majd pár méter után nekidőlök a falnak és várakozóan nézek rá, de előtte még reagálok a megjegyzésére.
- Igazán mindegy, hogy mit gondolok a minden lében kanál emberekről, de jó, ha tudod, vannak olyanok, akik egy ilyen megmozdulásodat nem csak egy kis kergetőzéssel és egy kis dádával honorálnák. És hidd el, tapasztalatból mondom, ellenük egy hangyányi esélyed sem lenne. – hangom remélem meggyőzi, hogy halálosan komolyan adom ezt a tanácsot. – Nem tudod, hogy az az ember, akit kimenekítettél a vízből, amibe nem belefojtani szándékoztam, csak egy kis úszás várt volna rá, mit követett el, de te megmentetted! Mit szólnál, ha azt mondanám, megölte a megbízóm gyerekét. – persze ez nem igaz, de ezt ő nem tudhatja, és csak rá akarok világtani, hogy úgy avatkozott bele valamibe, hogy nem ismerte az előzményeket. – Lehet, hogy pont a rosszfiú oldalára áltál a nagy igyekezetedben. – zárom le a dolgot. – De, most ez nem érdekes. – vonom meg a vállam. – Mit tudsz, vagy mit gondolsz, hogy tudsz rólam, és persze mindezt honnan veszed. – komorodik el a hangom.

Végülis bemegy előttem, úgyhogy a sikátor széléig én is belépek, és a túlsó falnak dőlök, úgy figyelek rá. Nem tetszik, amit hadovál. Vagyis próbál.
~ Sose ment neked az intrika. Ezt is szerettük benned.
- Elhiszem, hogy vannak brutális mutánsok a városban, akik egy fingással elfújnák a fél várost, de nem igazán érdekel. Ha mindig attól félsz, hogy valami agyatlan erejű figurával találkozol, szerinted hogy remegne a kezed minden munkádnál?
Fekete Szél nem ilyen kishitű, és nem kekeckedik ennyit feleslegesen. Főleg nem nevez minden lében kanálnak, ha utána meg ismeretlenül ki akar oktatni.
- Lehet. Eddig azt hihettem volna, de pont úgy hazudsz, mint Fekete Szél. Úgyhogy már tudom, hogy csak valami piti bosszú volt. Már ha komolyan nem kicsinálni akartad. És ugyanúgy kalimpálsz az utolsó szóért. Tisztként még jogos is volt a dolog. "De ez most nem érdekes."
Van egy kis gúnyolódás a hangomban, de nem viszem túlzásba. Totál nincs kedvem belefutni az ökle után valamelyik fegyverébe is.
- Az a baj, ha elmondom, meg kéne öljelek - ehhez azért mosolygok egyet - De minimum meg kéne esküdnöd, hogy nem árulod el senkinek. Nem tudom, hogy amilyen állapotban most vagy, a megmentésedért elvárhatom-e a becsületszavadat - már komolyan nézek rá. Hiányzik az, "amilyen volt", de most ez nem lehetséges.

Na jó! Elegem van ebből a tudálékos fickóból itt előttem, aki állandóan okosabb akar lenni nálam!
- Szerintem pont fordítva van a dolog azzal az utolsó szóvak, de nem akarom erre pazarolni a drága időmet, hogy ezt most megvitassuk. – zárom le részemről ezt az értelmetlen szópárbajt.
Persze érzem a leheletnyi gúnyt a hangjában és meg is jegyzem magamnak, de még mindig nem nyöszörögte ki, hogy mit is gondol, honnan is ismer, és én most már kíváncsi vagyok és akármennyire is felbosszantana, addig nem vágom el a torkát míg meg nem tudom, mit rejteget. Ezért visszafogom magam és nyugalmat erőltetve magamra elmosolyodom.
- Azért azt megnézném, hogy megpróbálod! – szúrom közbe, de aztán bólintok a szavaira. – A szavamat adom, hogy nem mondom el senkinek, amit megtudok tőled, ha végre nekiállsz elmondani. – nézek a szemébe halálos komolysággal. – Remélem ez elég lesz, mivel mást úgy sem tehetünk. Te meg akarsz győzni, hogy ismersz valahonnan régebbről, én meg meg szeretném tudni, hogy miről beszélsz.

Láthatóan kezd dühös lenni, úgyhogy ügyesen kéne kioldalazni az egészből. Hacsak nem akarok a karmai közé kerülni. Biztos nem volt szórakoztató a vizes fickó délutánja sem!
Viszont az utolsó szavas visszavágásán muszáj mosolyognom. Totálisan ellentmond magának azzal, hogy mond egyáltalán még valamit a dologról. Csak röviden válaszolok rá.
- Oké.
Felemelem a kezem védekezőn, ezzel átengedve neki azt a drágalátos utolsó szavát. Ha már ennyire kapirgál utána. Most nézem csak, milyen kis fiatalka! Akire én emlékszem, sokkal idősebb volt nálam.
- Elég hozzá, ha nem csinálok semmit - nézek egy kicsit arrafelé, ahol a helikopter maradványait oltják már a tűzoltók - De tökmindegy. Tiszta ideg vagy, és ilyenkor Szellő Sheena mindig kidugja a karmait a legkisebb bosszúságra. Nyugodjunk le, és holnap hajnalban várlak a Staten Island-i kompnál. Addig még van pár dolog, amit mindenképpen meg kell oldanom, de nem veled kapcsolatos.
Kilépek a sikátor árnyékából, és még egyszer ránézek a lányra.
- A parti zsaruk amúgy nem kaptak rólad pontos infót, úgyhogy nem lesz bajod belőle. Egyébként most még szebb és félelmetesebb vagy, mint legutóbb - mondom mosolyogva, és őszintén barátságosan. Kezdem megszokni, hogy nem akar kinyírni. Akkor is, ha lehet, hogy csak "épp nem akar kinyírni" - De most menj, itt egy zsaru. Majd én tanúskodom neki, és valahogy letagadlak. Vagy mondjam, hogy rádesett a gép?
A válaszát még megvárom, de már egy lépéssel távolabb mentem a sikátortól. Nem is nézek arra, mert odaér a tiszt két csahos járőrével.
- Biztos urak! Jó, hogy jöttek! Amikor leesett az az izé, alig tudtam elugrani. Így is van egy seb a hátamon. Sajnálom, hogy nem maradtam ott, de féltem...- oldalt fordítom a fejem, lefelé nézve, mint aki zavartan próbálja felidézni a történteket - félmosoly, és kacsintok hozzá, hogy a sikátor árnyéka mögött láthassa Sheena, aztán folytatom a hadarást -...szóval, bocsánat, ugye van önökkel mentő? Beleállt a hátamba egy fémdarab. Lehet, hogy fertőtleníteni kéne! Jajj, köszönöm!
Közre fognak, és támogatni kezdenek a kapitányság elé. Mögöttem a tiszt, két oldalt a járőrök. Én pedig sóhajtok egyet, mert fárasztó ám ennyit dumálni egyhuzamban. Főleg 100 km/h alatt!

//Jelenet vége. Köszönöm a játékot!//

Nem hiszem el, hogy ilyen könnyen le akar rázni! Miért nem most mondja el, holnap mennyivel lesz jobb a helyzet, vagy lehet, hogy csapdába akar csalni? Akkor már ordított volna a zsaruknak, hiszen itt nyüzsögnek most már mindenhol.
- Legyen! De, ha trükközöl, akkor neked annyi. – bólintok. – Nem is gondoltam, hogy túl jó leírást tudtál volna adni, egy futó pillantás után, meg aztán elég sok szőke csaj rohangál a városban. – vonom meg a vállam. – Rád bízom, mit lódítasz a zsernyákoknak, mert valamiért, ahogy elnézem te sem akarod, hogy megtudják az igazat. Érdekes volt elnézni az arcod, ahogy arra a gépből kilépő fickóra meredtél. – mosolygok rá még utoljára mielőtt kilép az utcára.
Még hallom, ahogy beszédbe elegyedik a rendőrökkel, majd elhalkultak a hangok. Én még vártam egy kicsit, majd mikor tiszta volt a terep, a motoromhoz sétáltam és elporoztam onnan.

/Köszönöm én is a játékot. /

A hatos számú kihallgatóban ültem. Jó ideje nem csináltam már ilyet. A nagykutyák már csak az eredményeket nézik, a többi nem számít. De most kivételt teszek. Ez a kölyök érdekel. Sok minden múlik rajta. És az én városomban nem fog bandaháború kitörni egy ilyen nyikhaj miatt.
A szoba egyébként olyan volt, mint amilyet a filmeken is látni. Acél asztal és két szék. Az egyiken bilincsek, ha az őrizetes különösen veszélyes lenne. A hátam mögött az üvegfal, ami csak egy irányba látszik át. Az asztalon hangfelvevő ketyere, a sarokban kamera. Ez utóbbiak azért némi újdonságot jelentenek. Amikor kezdő voltam, még senkit sem érdekelt, hogyan bánunk idebent a mocskokkal. Ha a kellő vallomást pár kiadós pofon hopzta csak meg, hát senki sem panaszkodott. Kevesebb volt az átkozott bürokrácia és több az eredmény.
Nyílt az ajtó, és a két zsaru bevezette a kölyköt. Nem volt letartóztatva, így bilincset sem tettek rá. Csak beszélgetni hívtam. Egyelőre. Az viszont rossz jel volt, hogy a fiaim ilyen hamar rábukkantak... Nem rejtették el valami jól. Remélem, ő maga pokoli ügyesen rejtőzködik, különben bajban leszünk.
- Üljön le - intettem a másik szék felé.

Éppen a holnapi vizsgámra készültem, mikor az iskolai hangosbeszélő a nevemet mondta, hogy várnak lent a portánál.
Igazán csodálkoztam, hogy vajon ki lehet az aki ilyenkor beszélni akar velem, ezért csak felkaptam egy farmardzsekit és fütyürészve indultam lefelé. Ott viszont hatalmas megdöbbenésemre két rendőr várt, aki megkértek, hogy fáradjak be velük a kapitányságra, persze hiába is kérdeztem őket bővebb magyarázattal nem szolgáltak.
Sok választásom nem volt, felhajtást nem akartam, mert akkor még a suli vezetőivel is meggyűlik a bajom.
Az úton azon meditáltam miért is idézhetnek be. Talán a múltkori futárkodós kis baleset miatt? Gondolom gyorshajtásért nem így hívatnak be.
Minden esetre nem voltam nyugodt, hiszen volt miért izgulni, de nem is számítottam semmi különösre.
Mikor bekísértek a kihallgatóba, azért meglepődtem és egy kis félelem is végig hullámzott a belsőmben. Miért ide? Tisztára a filmekben éreztem magam és a férfi aki fogadott nem tűnt valami barátságosnak, legalábbis első látásra, de lehet, hogy csak a képzeletem játszik velem.
Nem szóltam egy szót sem egyelőre, csak csendben leültem a mutatott székre.

- Látom, kissé feszült. Talán csak nem rossz a lelkiismerete? - halványan elmosolyodtam, hogy megnyugtassam - Richard Kohler vagyok. A rendőrfőnök. Nem a körzeté... A városé.
Vártam kicsit, hogy megeméssze ezt az információt. Intettem a két bajtársnak, akik behozták, hogy távozhanak. Azok bólintottak (szándékosan fojtottam el a tisztelégést az arra hajlamos rendőreimnél, taszított a szokás) és kimentek az ajtón. Csendben csukták be maguk mögött az ajtót. Megvártam, amíg a lépéseik hangja elhal a folyosón.
- Ha körülnéz, láthatja, hogy sem a hangfelvevő, sem a kamera nincs bekapcsolva. Ez nem hivatalos kihallgatás. Mit gondol, miért van itt?

Egy kis csend után megszólalt a férfi és nekem kikerekedtek a szemeim, mikor bemutatkozott. Rendőrfőnök? Méghozzá a városé?
Mi a fene folyik itt! Egy kicsit leizzadtam, mert elképzelésem sem volt, hogy miért pont a főnök akar velem beszélni.
Hirtelen bevillant, hogy esetleg a szüleimmel történhetett valami és ez nem segített a lelkiállapotomon, kicsit bele is sápadtam. De aztán összeszedtem magam, mert apám a lelkemre kötötte, hogy semmiképp ne adjam ki magam, csak, ha bizonyíték van rá, hogy ő küldött valakit. Ezért kicsit kihúztam magam és a férfi szemébe néztem.
- Őszintén? Fogalmam sincs, ...uram. - tettem hozzá kicsit később, valahogy önkéntelenül is.

Szkeptikusan elmosolyodtan.
- Szerintem pedig tudja. Nézze, elmesélek egy történetet. Nem is igazán történet, mint inkább egy történetfüzér, ha szabad ezt mondanom. De ígérem, gyors leszek. Nem akarom feltartani.
Megropogtattam a nyakamat, pedig az orvosom óva intett ettől. Mindig azt mondta, hogy így csak még jobban kopnak a porcok. Hiába, a rossz szokások nehezen halnak.
- Az elmúlt egy hónapban érdekes dolgok történtek városszerte. Azzal kezdődött, hogy a fiaim jelentették, hogy sorra tűnnek el az informátoraik. Mondhatni, tömegesen. Nagy város ez, történnek balesetek, és nem mindenki kedveli a besúgókat. Nem foglalkoztam a dologgal. De aztán pár spicli élve került elő. És tudja, mit meséltek? Hogy egy kölyköt kerestek rajtuk. Komoly, öltönyös fickók. Nagy fegyverekkel. Mit gondol, kit kerestek?

A történet, amit elmesélt kezdett igen-igen megrémíteni, hiszen nagyon is jól tudtam ez mit jelenthet: azt, hogy közel jutottak hozzám és ez egyáltalán nem volt jó hír.
~ Azt hiszem valahogy el kell érnem apámat! Biztos tud valamit javasolni. ~
Aztán eszembe jutott, hogy, ha nem lenne valami oltári nagy baj, akkor már régen telefonált vagy jelentkezett volna valamelyik embere, de mivel ez nem történt meg......
Gyorsan kergették egymást a gondolatok a fejemben. Most mit csináljak? Játsszam az ártatlant? Hogy nem tudok semmiről semmit? talán csak blöffölnek? Igen, ez az! ilyet sokszor csinálnak a filmekben! Tehát akkor egyelőre úgy kell tennem, mint aki nem tud semmit.
~ Csak rajta Sebastien! Most az egyszer ne szúrd el! Hihetőnek kell lenned, még, ha nem is tudsz hazudni. ~
- Ez igazán szörnyű! Talán valami gazdag srácot? - nézek rá nagy szemekkel. - De miért mondja ezt el nekem? Mi közöm van ehhez?

Az aztalra csaptam az öklömmel. A hagfelvevő ugrott egyet. Elveszítettem a fejem.
- Ne szórakozzon velem! Magát keresik, és ezt nagyon jól tudja. Maga veszélyes. És én nem akarom, hogy az én városomban nyírják ki. Világos? Nem maga miatt. N em fogadom a fiammá, mert olyan jó srác. De ha tetszik, ha nem, meg kell védenem. Azt hiszi, olyan baromi jól elrejtették? Az FBI már akkor tudta, hogy ide jön, mikor még meg sem érkezett! Vannak barátaim, akik súgtak egy kicsit. Ezért van most itt. Szóval két lehetősége van. Vagy együttműködik velem, vagy majd viszek virágot a temetésére. Halljam, melyiket választja!

Mikor a férfi az asztalra csapott ijedtemben, majdnem ugrottam egyet. Egyáltalán nem számítottam ilyen reakcióra, az eddig higgadt hangok után. És amiket mondott! Hogy tudott rólam az FBI? Édes Istenem, mik fognak még kiderülni? Így nem csoda, ha a nyomomra akadtak! Azt mondják mindenhol vannak besúgói a maffiának, és ez gondolom itt is így van. A rendőrségen is lehetnek embereik, de hát most mit tudok tenni. Lehet, hogy mikor kiengednek innen, valaki követ, aztán egyszer csak eltűnök és valamelyik folyó aljáról kerülök elő. Rémülten néztem a dühös főzsaru szemébe és még mindig bizonytalanul, de megszólaltam.
- Uram, én nem akarok meghalni! De azt sem tudom, mit vár tőlem? Én csak egy egyszerű diák vagyok, nem tehetek róla, hogy az vagyok aki! - remegett meg a hangom. - Ígérem, ha elenged, eltűnök innen, másik városba költözöm, de előtte beszélnem kéne a szüleimmel. Nem tudja jól vannak?