1 Police Plaza

Mosolyomat a kávéba fojtottam. - Lehet, hogy már fáradok, de elsiklottam afelett a rész felett a jól megírt beszédében, amikor konkrétumokkal támasztja alá az állításait. - Ha így folytatom, lassan én is kiérdemlem azt a bizonyos kiemelt figyelmet... - Adott valaki, akit nagy erőkkel keresnek, és aki állítólag nem rejtőzködik... - ilyen gyakran lenne focimeccs a tévében? - Minden halnak meg az utcán. Mutánsok és emberek egyaránt. Nem esne nehezemre összekötni a két dolgot. Kiemelt figyelem - emeltem fel az egyik kezem. - nulla eredmény. - emeltem fel a másikat is. - És halott mutánsok... Nem beszélve azokról a dolgokról, amik a mutánsokkal a rendőrség védelmező szárnyai alatt történnek...

Hidegen elmosolyodtam. A nő kezdte kimutatni a foga fehérjét. Egyre kevésbé hittem, hogy fel tudom majd használni.
- Nézze, én nem fogok önnek konkrétumokkal szolgálni. Számos rendőri akciónk titkos, főként, mert egy másik, nagyobb akció része. Erről értelemszerűen semmit sem fogok mondani, mert az az akcióban részt vevő rendőrök életét is veszélyeztetheti.
Mély levegőt vettem, főleg, hogy megnyugodjak. Mennyivel egyszerűbb volna, ha csak úgy lepuffanthatnám, mint a régi szép időkben... De nem. Most már van minden, GPS hálózat meg mobiltelefon, műhold és térfigyelő kamera... Hamar rájönnének, hogy nálam volt utoljára az idegesítő firkásza. Rohadt modern technika...
- Ha a közelmúltbeli börtönlázadásra céloz, nos, ez nem titok. ellenben hadd jegyezzem meg: a lázadást és kitörést nyilvánvalóan a mutánsok kezdeményezték, nem pedig a rendőrség. Ami akkor történt, nem a rendőrség felelőssége. Az utcákon pedig... Nos, mi sem lehetünk ott mindenhol. De amennyiben a cikkében a nagyobb rendőri erők mellett fog ágálni, és ezt a kormányzó végre meg is adja nekem, megígérhetem, ez változni fog. Addig pedig végezzük a munkánkat, ahogy tudjuk.

Most megfogott. Gyakorlatilag lezárta a témát. - Nézze százados... Nem azért jöttem, hogy magát vagy a rendőrséget bíráljam. Ha mégis ilyen formát öltöttek volna szavaim, az elnézését kérem. - Hülye vén kecske! Nemhogy feldühíteni nem tudtam, de még be is zárkózott. - Nem csak újságíró, de aggódó polgár is vagyok. - mosolyogtam félszegen. - Valamit tenni kell a mutánsokkal szemben! - csattantam fel. Egy próbát megér. - Maguk, a rend őre, egyetlen reményeink! Ha maguk nem harcolnak ki fog? - visszafogtam magam, mielőtt túljátszhattam volna. - Sajnálom... Olyan hatalmas hiba, hogy az olyan derék harcosokat, mint maguk visszafogják... És maguk nem tehetnek semmit önszántukból... és én is segíteni akarok, hogy ez a világ jobb, és biztonságosabb legyen.Tartson hát előítéletesnek, de a mutánsoknak nincs itt helyük! - le tudtam volna hányni a saját bokám. Színi iskola... az kellett volna!

Töprengve néztem rá. Vajon mennyit higgyek el ebből? Hivatalból kötözködő, amúgy meg lelkes támogatója a mutánsellenes szervezetnek? Végül is lehetséges, nekem valahogy mégis bűzlött a dolog... Őszintétlennek tűnt, de betudhattam annak is, hogy felháborodásában furán beszél... Szóval nem tudom. Még nem döntöttem a nő felől.
- Nézze, Miss Webster. Elmondhatom a kérdésben a magánvélemémyen, de akkor, ha az megjelenik az újságban, lecsukatom a személyiségi jogok megsértésért. Hivatalosan... Ismétlem, hivatalosan, a rendőri erők nem tesznek különbséget ember és mutáns között, ha csak abban nem, melyiket kezelik az elfogatás során nagyobb körültekintéssel. Ám ehhez is hozzátenném, hogy egy közepesen erős mutáns a jól képzett rendőreink számára nem jelent nagyobb veszélyt, mint egy felfegyverzett ember.
Közelebb hajoltam.
- Ami a többit illeti... Önszántunkból is sok mindent tehetünk. A Kongresszusnak elege van a mutáns fenyegetettségből. Egyre nagyobb a mozgásterünk mind a mutáns, mind az emberi bűnelkövetők tekintetében.

Én is közelebb hajoltam. - Tehát mindent szabad, amit nem látnak. - Mint a kézilabdában. - Azért valamelyest ezt megnyugtató hallani. A diszkréciómra pedig természetes módon számíthat... - Miért vágnám le az aranytojást tojó tyúkot? Mondjuk az bonyolíthatja a helyzetet, ha Hughval is előrébb jutnék. Csak el ne felejtsem kinek, mint mondtam. Már csak egy X-men kéne. Akkor vajon mi lennék? Segítségre szoruló menekült? - Sajnálom, de nem vagyok otthon a mutáns erők mérésében. - sütöttem le a szemem. - Pontosan mire gondol? És bármilyen képességgel elbánnak? - ez így nem jó! Lassú és egész más irányba halad... - Mindkét faj tekintetében? Pedig a mutánsok nem érdemelnek olyan bánásmódot, mint egy ember. Megérdemelnék, hogy... Nem érdemlik meg, hogy éljenek! - még duzzogó arcot is vágtam, ahogy elfordítottam a tekintetem. - De ez is csak magánvélemény... nem szakmai.

Megint összezavart kissé. Nem, ennek így nem volt értelme. Hacsak nem bántotta őt személyesen egy mutáns... De akkor meg dühösebbnek kéne lennie. Vagy pedig öregségemre túl gyanakvóvá váltam? Itt vagy egy újságíró, aki az én ügyemet támogatja, én pedig gyanakvással fogadom... De hát a saját árnyékomat nem léphetem át. Képtelen vagyok kivetkőzni önmagamból. Richard Kohler pedig óvatos...
- Én nem fogalmaznék ilyen direkten, legalábbis nem egy újságíró előtt, ezt bizonyára megérti. Ami a mutánsok erejét illeti... Sajnos fejlődik. Általánosságban elmondható, hogy minél idősebbek, annál erősebbek. De függ az erő fajtájától is, vannak olyan képességek, amik lényegüknél fogva veszélyesebbek a demokratikus társadalomra. Gondolok itt például a telepátiára. Bármelyik döntéshozónkat az uralma alá vonhatja egy telepata mutáns... Ami az emberi bűnelkövetőket illeti, és ezt akár hivatalos minőségben is mondhatom, többször kevesebb gondot jelentenek. Az embereink könnyebben védekeznek kézifegyverek, mint telepátia ellen, hogy a példánál maradjak. De összességében elmondható, hogy a statisztikáink ilyen irányban is pozitívak.
És persze a telepaták kivédésének módját is kitaláltuk már... Ám ezt nem szándékoztam egyelőre nyilvánosságra hozni. Hadd legyen csak meglepés...

//Lilynek//


Lily úgy látszik értett a szóból végül és eléggé sikerült megrémítenem, bár nem ez volt a szándékom, csak szerettem volna, ha a naivsága miatt nem kerül sem ő, sem más bajba.
Örömmel láttam, hogy ismét elővarázsolja a kismadarat, aki most kicsit távolságtartóan viselkedett, hiszen továbbra is azt hitte, miattam szomorodott el a gazdája. De most egyelőre a lány vállán duzzogott csak.
- Tudom, hogy Logan nem rossz ember, hiszen akkor nem lehetne a Xavierbe, csak egy kicsit heves természetű és mivel már régóta tapossa ezt a világot, így jó pár ellenséget szerzett, még a rendőrségen kívül is. De itt most elég az is, hogy mutáns. Nem jó irányba haladnak sajnos a dolgok és nem sokat tehetnék, ha bajba kerülne. – tártam szét a karom lemondóan. – És ez nem értelem kérdése, hanem politika és rasszizmus, arról már biztosan hallott maga is Lily. – ingattam meg a fejem elnézően a szavaira.
- Oké Lily, én elhiszem, hogy nem maga volt, nem kell ijedeznie, hiszen nem vádolták meg semmivel, ahogy láthatja, csak arra akartam ezzel utalni, hogy nagyon gyorsan rossz szituációban találhatja magát az ember, ha elkezdik firtatni, hogy mit miért tett, és magának van egy pár olyan ismerőse, akik komolyan felkelthetik a kollégáim érdeklődését maga iránt. Ezért kell meggondolnia, kinek mit mond el. Szellem is inkább hívott volna egy más helyre találkozóra, talán az lett volna a legjobb. – húzom el a szám. – De most már mindegy.
A szerre vonatkozó kérdésén el kellett gondolkoznom, hogy mit mondjak el neki, mert nem akartam valami hazugsággal kiszúrni a szemét, de nagyon beavatni sem. Viszont lehet, hogy veszélyben van, ha mások is nyomoznak a szer után és megtudják, hogy ő az egyetlen élő rokon és még ott is volt a gyilkosság idején.
- A szer, egy blokkolót tartalmaz, ami a mutánsok képességét szünteti meg pár órára, de ahogy mondta kísérleti anyag volt és nincs több belőle, és ez talán mindenkinek jobb így. – sóhajtok, miközben ezt elmondom neki. – De többet nem mondhatok és remélem – a maga érdekében is -, hogy ezzel le is zárult ez az ügy.
A kanári megrovására csak megrázom a fejem.
- Nagyon kedves kis madárka vagy Inimma és ne is hagyd senkinek, hogy bántsa a gazdádat. – nyújtom ki a kezem tenyérrel felfelé, amelyben most egy kis szelet csoki pihen, amit a zsebemből halásztam ki, mert volt egy kihallgatásom, ahol gyerekkel beszéltem és ez nálam maradt véletlenül. Nem tudom mit szeret egy kismadár, ezért kérdőn néztem Lily-re.
-Szabad?

-Nem hittem, hogy a mutánsok elleni ellenszenv ennyire elharapódzott volna - ismertem be. - Néhányunknak tényleg eléggé félelmetes képessége van - nézze csak meg például Kardfogat -, úgyhogy nem csodáltam, hogy egyesek félnek tőlünk, de az eszembe sem jutott, hogy ez a félelem már idáig fajult. Ez borzalmas. Logan pedig... hát tényleg eléggé heves tud lenni, de akkor sem bűnöző. Nem érdemli meg, hogy börtönbe zárják, hiszen kedves és jószívű, és sosem ártana másnak, csak ha védekeznie kell. De hát mindenki így működik, ezért nem lehet őt elítélni... csak nem szabad megtámadni.
A nyomozó szavai egyre jobban megrémítettek, bár valahol örültem neki, hogy mindezt elmondta. Tényleg óvatosnak kell lennem ezek szerint, hiszen mindentől még a Xavier falai sem védhetnek meg.
-Köszönöm, hogy figyelmeztetett - bólintottam. - Ígérem, vigyázni fogok. De... megkérdezhetem, hogy miért segít nekem? Nem magának is a többiekkel kéne tartania, és gyűlölnie engem? Miért kockáztatja az állását és a szabadságát... vagy azt, hogy esetleg szörnnyé változom, és két falatra felfalom?
Erre valóban kíváncsi voltam, hiszen épp most ecsetelte nekem, hogy a rendőrségtől még igazságosságra se számítsak, nemhogy segítségre, ezért furcsa volt, hogy ő, mint rendőrnyomozó, miért áll mégis szóba velem. Aztán felmerült egy másik érdekes, bár számomra kevésbé fontos téma.
-Képességblokkoló? - húztam össze a szemöldököm. - Az meg minek? És minek az Kardfognak? Úgyis halhatatlan és nagyon erős: mi szüksége rá?
Inimma lassanként megbarátkozott a gondolattal, hogy a nyomozó mégsem olyan elvetemült gazember, mint elsőre hitte, de a végső, perdöntő érv mégis a felé nyújtott csoki volt.
-Hát persze - mosolyogtam, miközben a kismadár boldog csipogással vetette rá magát a finomságra. - Nagyon édesszájú, úgyhogy most belopta magát a szívébe.
Ekkor megszólalt a telefonom. Bár rezgőre volt állítva, még így is rám hozta a frászt a hirtelen berregés a nagy csendben.
-Bocsánat - kaptam gyorsan.
Azonnal ki akartam nyomni, de amikor láttam, hogy ki az, mégis a zöld gomb felé csúszott az ujjam.
-Szabad? - kérdeztem most én, és ha Mr Bodwinnak nem volt ellene kifogása gyorsan a fülemhez tartottam a mobilt. - Szia!... Igen, jól vagyok, eljöttem a rendőrségre... Ezt majd otthon megbeszéljük, tudod, hogy mit gondolok erről... Tényleg? Szuper? Ugye motorral jössz?... Juuuuj!... Egyébként Ayat nem tudtam felhívni, hogy ő tartozik neked sörrel, mert rejtett számról hívott mindig... hát mind a kétszer... Vagy csak viccből mondtad?... Remek... Azért néha abban is kételkedek, hogy tényleg létezik-e, és nem csak valami jótét fantom... Igen, azt mondtam, hogy jótét, most mit nevetsz? Ha ő nincs... Mindegy, most le kell tennem... Szia.
Lenyomtam a piros gombot, és visszacsúsztattam a telefont a táskámba.
-Elnézést.

Lily kérdésére igazából már számítok, hiszen eléggé logikus ezt feltenni, de azért mégis hezitálok a válaszon, bár tudom, hogy egyelőre itt és most nem fogom elmondani a nőnek, hogy én is mutáns vagyok, hiszen ezzel a halálos ítéletemet írnám alá, ha valahogy mégis kitudódna.
Nem, nem a lánytól félek, hanem, ahogy mondják a falnak is füle van, így a válasz is egyértelmű, legfeljebb Logantól megtudja, ha nagyon akarja.
- Én nem gondolom úgy, hogy a mutánsok rosszat akarnak, így nem is foglalkozom vele, hogy egy bűnöző mutáns-e vagy sem, hiszen nekem az a dolgom, hogy elkapjam őket és ez nemtől, fajtól független szerintem. De persze a rendőrségen belüli tisztogatások miatt ezt igyekszem nem nagydobra verni, hiszen szeretem a munkámat és nem akarom elveszíteni. – magyarázom meg, ami végül is valahol igaz.
- Hogy Kardfognak minek kellett volna az a szer? Hmm! – úgy teszek, mint aki kicsit elgondolkozik, bár nagyon is sejtem, hogy mi lett volna a terve vele. – Talán a bandájának, a Testvériségnek kellett, ki tudja? – vonom meg a vállam végül. – De ezt csak ő tudná biztosan megmondani. – zárom le a témát.
A kismadár lelkesedése a csoki iránt megnevettet és nem telik bele sok idő már alig van a kezemben pár morzsa belőle.
- Azt látom, hogy bírja az édességet. – simogatom meg a kemény kis tollas fejét, most, hogy már ismét a kegyeibe fogadott.
Mikor Lily kérdőn rám néz a telefonnal a kezében, beleegyezően biccentek és tovább játszom addig Inimmával, míg Lily beszél.
Nem kell nagy ész hozzá, hogy rájöjjek ki van a vonal másik végén, de meglepődöm, amikor Aya neve is szóba kerül.
~ Aya hívta Lilyt? Mi a csudát akart tőle? Na majd megérdeklődöm, csak érjek haza. ~
Az viszont kapóra jön, hogy Logan ide tart, így aztán két legyet ütök egy csapásra és vele is beszélhetek, csak jó lenne azt nem itt bonyolítani, mert nem biztos, hogy jó vége lenne.
- Nincs semmi baj, talán csak nem Logan volt a vonal másik végén? Megtenné, hogy nem ide hívja, hanem valahová a közelbe? Esetleg egy közeli parkba? Beszélnék vele is, de nem akarom, hogy a kollégák meglássák, nem biztos, hogy jó ötlet lenne ide besétálnia.

Éreztem, hogy kezdem túlfeszíteni a húrt. - Felkeltette az érdeklődésem százados. És természetesen, bár sajnálattal, tiszteletben tartom a titkolózását. Persze, ami itt elhangzik nem szükségszerűen kerül nyilvánosságra... - A nyilvánosság csak egy közeg. Bármikor használhatok más befogadót... akár egy szervezetet, akár egyetlen személyt... De, ha minden információt amihez hozzájutok kiadnék, védtelen lennék és a befolyásolás ereje se lenne olyan jelentős. Ráadásul, álnév ide vagy oda könnyen utána lehetne járni ki is az alkotó, kinek árulták el mindazt, ami egy újság hasábjain megjelenik. - Ezek szerint maga inkább egy nyilvántartást tartana helyesnek? Esetleg egy elkülönített területet a mutánsok számára?

Ujjaimat ismét egymásnak támasztottam, és elmosolyodtam. Nem szükségszerűen kerül nyilvánosságra... Bájos. Ez az elbűvölő ifjú hölgy valóban hisz benne, hogy itt ő diktálja a feltételeket, és ha ellenem tesz valamit, megvédi a média ereje... Pedig rég lejárt az az idő, amikor ezzel engem sakkban lehetett tartani.
- Megértem, hogy Ön civilben nem kedveli a mutánsokat, és alkalomadtán, egy másik helyen, egy kellemes kávé mellett szívesen megvitatom önnel a nézeteimet. De most mint rendőrfőkapitány vagyok jelen, s mint olyan, a magánvéleményem irreleváns.
Ujjaimat elválasztottam egymástól, tenyeremet az asztal lapjára fektettem. Nem dőltem előre ismét, de a hangomat lehalkítottam, mintha bizalmas közlésre készülnék.
- Az elkülönített terület ötlete kivitelezhetetlen. Egyfelől, egy országot sem kérhetünk arra, hogy helyet biztosítson pár tízezer mutánsnak. Másfelől, a mutánsokat, jellegükből adódóan nehéz elkülöníteni vagy fogva tartani. Ráadásul ez a törvénytisztelő mutánsokkal szemben igazságtalan és jogszerűtlen volna.
Mintha lennének olyanok, hogy törvénytisztelő mutáns, tettem hozzá gondolatban.
- A nyilvántartás néhány éve, biztosan emlékszik rá, már megvalósult. Aztán, amikor a politikai szélirány a Bestia gúnynevű Hank McCoy felé fordult, eltörölték, illetve visszaállították a régi, nem kötelező regisztrációs rendszert. De igen... Véleményem szerint egy olyan rendszer, ami a mutánsokat képességeikkel együtt nyilvántartja, nagyban segítené a rendőrség munkáját a törvénysértő mutánsok elfogását illetően.
Remélem, ezt megírja, gondoltam. Tudja meg végre a világ, hogy változások lesznek.

Sejtettem, vagy legalábbis úgy éreztem, a zsaru kifejezettem mutáns ellenes. A kávémért nyúltam és a pereme felett tanulmányoztam a férfit. Rendőrként nem mi? - Mint magánembert, Önt inkább tudom elképzelni, mint a mutánsok ellen harcoló férfit... de ez nem tartozik ide. Mint újságíró én se tehetem meg, hogy véleményt formálok, csupán az olvasók véleményét... irányíthatom. - mosolyogtam. - De nyilván, Önt, mint a rend őrét, az se zavarja túlságosan, hogy a kötelékében mutánsok is szolgálnak. Ez manapság az úgynevezett fejlődés. Mutánsok vezető szerepben és olyan környezetben, ahol másokat irányíthatnak. Az emberek háttérbe szorulnak és hátrányba kerülnek és az " új faj" fogja formálni a világot. - Belekortyoltam a már kihűlő félben lévő italomba. - De ugye tudja, az embereket az érdekli meg bízhatnak-e a rendőrökben. Akikben hisznek, akiknek meg kéne védeniük őket. És ilyen erőfölény mellett ez kétséges. Nincsenek tervek, nincsenek eszközök...

Megvillant a szemem arra, amit mondott. Több olyan dolog is elhangzott, ami csapdát rejtett... Megint. Egyre jobban tiszteltem ezt a nőt. ügyes volt. Nem tudtam, valójában kihez húz, de tény, hogy nagyon ügyes volt. Mindenesetre úgy határoztam, továbbra is óvatos leszek vele, és a lehető legkevesebbet árulom el neki.
Felnevettem. Nem sikerült túl vidámra, de elég meggyőző gúnyos kacaj volt.
- Erőfölény? Kedves kisasszony, ne nevettesse ki magát. Méghogy erőfölény... Akikről beszélünk, az egy maroknyi szélsőségesen embergyűlölő mutáns. Veszélyt jelentenek, de azt, hogy a New York Rendőrség több ezer fős állománya hátrányban lenne alig húsz vagy huszonöt mutánssal szemben... Nem gondolja, hogy ez erős túlzás? A Mutáns Testvériség ugyan terjeszkedik, de hiába mormognak egyetértően Hagwood szavaira a kocsmák mélyén a mutánsok, attól még nem lesznek tagok. Nem fognak embereknek rontani az utcán. Nem fogják kockáztatni a társadalomban betöltött helyüket, a vagyonukat, a munkájukat vagy a szabadságukat csak azért, mert egyetértenek egy szélsőséges felbujtóval.
Ujjaimat ismét egymásnak támasztottam.
- Mutánsok a Testületben? Nos, igen. Nyilván akad néhány, már csak a nagy számok törvénye alapján is. Ezt nem tartom rossz dolognak. Elvégre, aki rendőrnek áll, az elhivatott a város és a törvények iránt. Akkor pedig mindegy, hogy szabadidejében röpköd-e vagy sem. Az, hogy a felsőbb vezetésben és a törvényhozásban is jelen vannak, nos... Gond. Gondot jelent, mert a mutánsok jogaiért harcolnak. Ez durván és talán fajgyűlöletet sugárzóan hangozhat, de hadd magyarázzam meg. Ma az Államokban nincs hátrányos megkülönböztetés a törvény szemében, ami a mutánsokat illeti. Egy ilyen volt, a regisztrációs törvény, de abban a tekintetben is kompromisszumra került sor. Aki tehát jelen jogállamunkban a mutánsok jogaiért tüntet vagy ágál, csak külön jogokat kérhet nekik, ami viszont helytelen. A törvény előtt mindenkinek egyenlőnek kell lennie.
Mély levegőt vettem, és rátértem az utolsó kérdésre.
- Tervek? Ha már a mutánsokkal folytatjuk... Valóban azt várná tőlem, hogy a mutáns bűnözők elleni terveinket megosztom önnel? Ne haragudjon, de túl sok élet, erőforrás és munka múlik ezen. Ami pedig az eszközöket illeti...
A fiókba nyúltam, előhúztam egy elektromos sokkolót, azt a fajtát, amelyik akár tíz méterre is kilövi az "indáit".
- Ilyet a közeljövőben minden rendőr kapni fog. Ez gyenge, ám fájdalmas és bénító elektrosokkban részesíti azt, akin használják. Köztudott, hogy a mutáns képességek agyi eredetűek... Ám amikor valakinek ilyen sokkot kell kiállnia, a koncentráció jelentősen gyengül. Ennek hatására sok mutáns képtelen volna használni az erejét. És ez csak egy az eszközeink közül.

Bukta Margaret. Hatalmas bukta! Ez a fickó ezer százalék, hogy gyűlöli a mutánsokat, de nem annyira ostoba, hogy ki is mondja. - Leszek én az ördög ügyvédje... Ha egy mutáns a mutánsok jogaiért küzd, akkor egy ember az emberek jogaiért. Ugyanez áll a rendőrségre is. Valamint a kocsmákban sugdolózó Testvériség szimpatizánsokkal, és az ugyanott zsörtölődő emberekre is. Gondolom tudja, hogy a harcok nem parancsszóra törnek ki. Sugdolózások, egyre növekvő feszültség, elfojtott ellentétek, míg jön Egy, aki ezt felhasználva kirobbantja a harcot. Már elindult a folyamat... csak nézze az utcán járkáló embereket, vagy mutánsokat. A félelmet, vagy épp a haragot a szemükben. A lenézést... Ha alkalmuk van az addig elgondolt minden halálnemet kipróbálják a másikon. Én adjak magának számot a halottakról?

Hidegen néztem a nőre. Ez nem volt más, mint egyszerű manipuláció. A lelkiismeretemre próbált hatni, de az én lelkiismeretem erősebb annál, hogysem ennyivel megingathassák. Már rég megacéloztam magam. Évtizedekkel ezelőtt... amikor végeztem Helennel. Vagy talán még korábban...
- Amit Ön mond, puszta feltételezés. Társadalmi normákkal és folyamatokkal kíván dobálózni? Megalapozatlan. Nincs semmi értelme annak, amit most csinál. Lesznek halottak, és ezt mindenki tudja. Lesznek olyanok is, mint maga, aki ezt majd a rendőrség nyakába akarja varrni. Miért ne? Mindig kell egy bűnbak... De mondok én magának valamit.
Fogtam a sokkolót, dühösen a fiókba hajítottam. Mérges voltam a nőre, de főképpen magamra, amiért hagytam felhúzni magam.
- Itt vagyunk mi. És ezért vagyunk. Ön vár arra az Egyre? Nem Hagwood lesz az, és más sem, amíg én élek és itt vagyok. Ez az én városom, és meg fogom védeni. Most a mutánsoktól, később önmagától, mindentől, ami veszélyt jelent rá. Tudja, mik a rendőrök? Harcosok. Rendfenntartók. Nem véletlenül járnak fegyverrel... És amikor eljön az ideje, használni is fogják. És én ott leszek az első sorban. De hadd kérdezzek most én valamit. Amikor majd eljön az a harc, és ne adja Isten, hogy tényleg eljöjjön... Hol lesz maga? Hol lesz, amikor majd zsaruk halnak meg magáért, a többi firkászért, meg az ügyvédekért, akik azért tépték a szájukat, hogy a mutánsoknak több joguk legyen ebben az országban, mint az embereknek? Hol lesz maga, amikor majd lángban állnak az utcák? Harcolni fog? Egy fenét! Akkor meg ne próbáljon kioktatni engem, mert több harcot láttam, mint amennyit maga valaha is fog, és előre szólok: ha ezt a negatív baromságot, amit itt nekem előadott, megjelenteti, beperelem a közhangulat rombolásáért és rémhírterjesztésért. Ez kell a városnak... Vészmadarak... Ahelyett, hogy maga is minden erejével minket támogatna, akik elkerülni akarjuk a harcot...
Valóban nagyon dühös lettem, és ez még engem is meglepett. Rég dühítettek már fel ennyire.

Halkan felnevettem. - Lám... vannak érzései, de legalábbis büszkesége. Hogy hol leszek? Még nem tudom. De egy biztos: nem a süllyesztőben, mint maga. Fegyverek, harcosok... lenyűgöző az önbizalma. A harcot nem az erő dönti el. Megakarja akadályozni a harcok kitörését? Akkor ne takarítsa az utcákat a mocsoktól, vértől és a hulláktól, hanem előzze meg, hogy odakerüljenek. - Már egy ideje csak feltételezésekre és kitalációkra alapoztam. És a fickó is bezárkózott előttem. - Akit mit is írjak? Hogy a rendőrség vezetője előszeretettel irtaná, vagy írtja a mutánsokat? Vagy, hogy semmi terve vagy épp ötlete nincs arra nézve hogyan is kéne megoldani a városban dúló "harcokat"? De sebaj, mert bárkit letartóztat, akár még egy gyereket is... Legalább annyi ember gyűlöli a mutánsokat, mint fordítva. És a rendőrök közt aztán akadnak díszpéldányok.

Újabb jéghideg mosolyt vetettem a nőre. A korábbi tisztelet, amit iránta éreztem, elillant. Ez is olyan, mint a többi... Egy ostoba kötözködő.
- Akkor elmondom még egyszer, és ha a cikkében nem ez fog szerepelni, akkor lecsukatom a személyiségi jogaim megsértéséért. Jól figyeljen, mert látom, hogy magának nem elég egyszer elmondani valamit. A rendőrségnek vannak tervei. Több titkos akciónk is folyamatban van. Nem fogok róluk többet elárulni, mert, és szótagolom, hogy maga is értse: tit-ko-sak. Remélem, betűznöm nem kell. A városban nem "dúlnak" harcok. Kisebb összecsapások előfordulnak, amik egy része faji bevillongás, egy része pedig nem. A mutánsprobléma a bűnözés szempontjából létező fogalom, de közel sem annyira, amennyire azt belém akarja sulykolni. Rólam azt ír, amit akar. Hatalom van a kezemben, és akinek a kezében akkora hatalom összpontosul, mint az enyémben, az a firkászok örökös céltáblája. De azt nem pontosan tudom, mit értsek az alatt, hogy a rendőrségben is vannak "díszpéldányok". A mutánsokat illeti ezzel a jelzővel? Vagy azokat a kollégáimat, akik elhivatottságukkal és az ehhez szükséges kemény fellépésükkel kivívták a pacifista újságírók ellenszenvét?
Derek Kingre gondoltam. Ő pontosan az a fajta ember, akit ez a nőcske díszpéldányként emlegethet...

Viszonoztam a fagyos mosolyt. - Hol a személyiségi jogait félti, hol pedig engedélyt ad arra, hogy bármit leírjak? Maga köztisztviselő, mint ilyen bírálható. És nekem elhiheti... bírálják is. Én csupán egy lehetőséget kínáltam, hogy a megítélése pozitív irányba haladjon. Én nem vagyok se a pacifizmus, se az erődiplomácia képviselője. Ahogy hülye se vagyok... Maga rendőr... és magánember. Egy dolog, amit a szolgálati ideje alatt tesz és egy másik, amit a szabadidejében. De aki vadásznak születik, nem tudja visszafogni a vérszomját. - kiittam a kávémat. - A díszpintyet pedig azokra a rendőrökre értem, akik gyűlöletükben lemészárolják a másik faj képviselőit... de ez csak olyan mendemonda ugye? - már nem is érdekelt annyira a válasza. Nem számíthattam hasznos információra. Ami volt, az pedig be fog érni hamarosan. Nem biztos, hogy ő fog belebukni, de valaki igen. Egyenlőre még nem döntöttem el, kinek fogok befűteni.

Megint megvillant a szemem, de a fagyos mosoly az arcomon töretlen volt. Egy pillanatra, épp csak egyetlen egyre éreztem valamit... Nem rémület volt, annál azért jócskán kevesebb. Nevezzük kellemetlen meglepettségnek. Igen, ez rá a helyes kifejezés. a nő kiismert engem, vagy pedig nagyon közel járt hozzá. És ez nem volt kellemes érzés. Mert mi tagadás, valóban vadász voltam...
Amikor kimondta, mivel vádolja a rendőreimet, kis híján az asztalra csaptam, de végül sikerült higgadtnak maradnom. Nem arról volt szó, hogy a vád maga nem igaz, sokkal inkább arról, hogy ha napvilágra kerül a dolog, annak milyen következményei lehetnek. A beszélgetés kezdete óta először merült fel bennem, hogy talán szükség lesz a nő félreállítására. Fenyegetéssel, vagy ha úgy nem megy... Keményebb eszközökkel. Ez egy kemény világ. Ha nem vigyáz, kemény leckét kaphat erről.
- Ez még mendemondának is kevés. Egyszerű városi legenda, nem több. Rosszindulatú emberek terjesztik, akik le akarnak járatni minket. Egyvalamit még hadd mondjak el, mielőtt elmegy innen és megírja a rendőrellenes cikkét. Engem nem érdekel, ki bírálja a személyemet és mivel, hogyan. De több ezer férfi és nő dolgozik a kezem alatt, akik nap mint az életüket kockáztatják ennek a városnak a lakóiért. Magáért is. Tehát ha van magában egy cseppnyi hála is, nem ír semmi olyasmit, ami őket rossz színben tüntetné fel.
Megint egymásnak támasztottam az ujjaimat, és az így keletkezett sátor felett pillantottam a nőre.
- Azonban ha nem így tenne... Azt megkeserüli.

A fenyegetése hatással volt rám... valamelyest. - Az emberek csak azt akarják takargatni, és foggal- körömmel védeni, amit meg kell védeni. Ami nem elég jó ahhoz, hogy sérthetetlen legyen. Az, hogy megfenyegetett, csupán azt jelenti, hogy van mit elrejtenie. A rendőrök a közért dolgoznak? A köznek részesei a rendőrök is, százados. - Úgy néz ki sikerült megkapargatnom a szemétdombot... a nem is kicsi szemétdombot. - Csak az lesz rendőr, aki az is akar lenni. És én még egy rendőrt se láttam, akiben ne dúlna valamilyen formában az erőszakosság. Talán, mikor belépnek a kötelékbe... de itt, a maga keze alatt elvesztik emberségüket, ha más nem társaik hatására. Mit szólna, ha azt mondanám bizton állíthatom, hogy korábbi feltételezésemnek alapja is van? - előre hajoltam. - Ne aggódjon a személyét ért támadások miatt. Lesznek bőven. - mosolyogtam. - Az iménti fenyegetése mindenképpen megjelenik... így, vagy úgy.

Most már arra sem vettem a fáradságot, hogy hideg mosolyt erőszakoljak az arcomra. Helyette egy sokkal igazabb kifejezés, egy másik mosoly jelent meg az arcomon. Nem is mosoly volt már ez, sokkal inkább vigyor. Egy ragadozó éhes vigyora.
- Erőszakosság? Meglehet. Aki annyit mindent lát és átél, mint mi, néha bizony erőszakossá és üressé válik. Ez maga szerint rossz. Szerintem meg áldozat a rendőrség részéről. De ne kezdjünk erről vitázni, úgysincs értelme. Maga rosszindulatú és értetlen. Csak az a fontos a maga számára, hogy valakit lejárathasson. hogy napvilágra kerüljön az igazság akkor is, ha azzal többet árt, mint használ.
Tenyeremet megint az asztal lapjára fektettem, és közelebb hajoltam a nőhöz. egyik szemöldökömet felhúztam, mintha értetlenkednék.
- Fenyegetés? Ugyan. Ígéret volt, Miss Webster. Most pedig takarodjon. Végeztünk. Így is túl sok időt vett el a napomból. Ideje, hogy fontos dolgokkal foglalkozzam. Viszlát.
Azzal felálltam, az ablak felé fordultam és igyekeztem nem foglalkozni a nővel.

-Hát én azt hittem, hogy a rendőrségnél ez az alapvető helyzet - döntöttem oldalra a fejemet. - Elkapni a bűnözőket és kész. De akkor ezek szerint egyedül van a véleményével, vagy legalábbis nincs sok mindenki, aki egyetértene magával. Ez azért elég elkeserítő. És... furcsa is. Sajnálom, hogy ilyesmivel elrontják a munkaköri légkört. Egyébként meg... milyen tisztogatások?
Kardfog érdekeltsége a szer beszerzésében tehát még mindig nem volt konkretizálható, de az biztos, hogy nagyon kellet neki. Mivel azonban Mr Bodwin is csak találgatni tudott, le kellett arról mondanom, hogy megtudjam, miért kellett Orlando bácsinak meghalnia, aki valahogy összefüggésbe került ezzel a szerrel. De egyáltalán miért kellett ilyesmivel üzletelgetnie? Miért kellett belekeverednie? Hát ennyire segíteni akart azoknak az árvaházaknak, hogy mindenáron pénzhez akart jutni? Szegény, áldott jó lelkű Orlando bácsi!
Én is mosolyogva néztem Inimma ostromát a csoki ellen. A picurka kanára rekord sebességgel pusztította el az édességet, de egy kis csoki morzsalékot meghagyott, és miután rám nézett, de én tagadóan ráztam a fejemet, tovább falatozott, de néhány darabkát odalökdösött a nyomozó felé a csőrével, és invitálóan csipogott.
Aztán beszélhettem Logannel is, de alig tettem le, már hívtam is vissza, hogy megbeszéljünk egy másik helyet, mert abban igaza volt, hogy itt megjelennie eléggé kockázatos lenne, arról nem is beszélve, hogy Mr Bodwint is eléggé kompromittálná, ha azt látnák, hogy barátian elcseverészik vele. Megbeszéltünk hát egy kis parkot találkozóhelynek a George Washington híd lábánál.

//Folytatás: [You must be registered and logged in to see this link.] //

//Előzmény: [You must be registered and logged in to see this link.]

~Meghalni gáz. Ezt mindenki tudja, annak ellenére, hogy azok közül, akik első kézből tapasztalják meg, nagyon keveseknek van alkalmuk utána visszatérni rinyálni ezzel kapcsolatban. A fájdalom még csak elmenne, viszont az a végtelennek tűnő néhány másodperc, amíg az agyam újra oxigénhez jut, és felvillannak a "halál" előtti utolsó emlékek, mint valami lidérces álom utolsó percei, na, az aztán semmihez sem fogható. Most is, ahogy látom magam előtt, illetve csak hallom a távolban, ahogy az a szemétláda kiadja a parancsot, hogy öljék meg a lányokat, aztán hallok egy lövést a távolban, a következő kép pedig az, hogy valaki belém lő...nos, mint rendesen, most is azt kívánom, bárcsak igazi rémálom lenne, de természetesen ez ezúttal is csak az én szürke, megszokott hétköznapom.~
-Tudnék inni egy sört... - szól morcos hangján, mintha csak a másnaposságból ébredne, mikor végre tényleg az eszméleténél van. Ha teheti, körbetekint, s közben magát is próbálja lenyugtatni, amennyire csak a helyzet engedi.
~Nyugalom, egy lövés...az még Lily-nek is kevés lenne, Sarah-nak meg max akkor árthat, ha a talpán találják el, ott ugyanis nagyon csikis. Ráadásul engem sem tartanának itt életben, ha tudnák hol vannak, inkább egy kemencébe dobnának...~
Erre a gondolatra gyanakodva kezdi fürkészni a környezetét.
~...ugye ez nem egy marha nagy kemence? Utálnám, ha megint megpróbálnának elhamvasztani...~

Ha Rozsomák jobban körülnéz, láthatja, hogy ez bizony nem kemence. Ez egy teljesen egyszerű, hétköznapi kihallgatószoba. Egy asztal, két szék, az egyik fal fele tükör, ami persze, mint tudjuk, nem igazi tükör. Azt nem tudhatja Rozsomák, ki van mögötte, de azt talán hallhatja, hogy suttognak, elvégre eléggé élesek az érzékszervei.
A férfi keze hátra van kötve valamivel, ami leginkább bilincsre emlékeztet. Vele szemben őszülő halántékú, szigorú arcú nő ül, aki valaha talán szép lehetett.
- Ne próbálkozzon semmivel - szól a nő lágyan - Odakint egy SWAT kommandós osztag áll, a tükör mögött egy másik. A bilincse pedig, amint kicsit is felgyorsul a szívverése, nagyon sok voltot lövell a karján át a szívébe és az agyába. Higgyen nekem, az nagyon fájdalmas.
A nő úgy mosolyog, mint aki ezt nagyon élvezi. Előtte vékonyka mappa hever.
- Ahhoz képest, hogy maga milyen ismert, meglepően keveset tudunk magáról. Ezt most orvosolni fogjuk. Hol született? Mi az igazi neve? Mit tud egy Kardfog nevezetű alakról, akinek a képességei feltűnően hasonlítanak a magáéira? Halljam!

Mikor végre félrehúzzák a függönyt, s láthatja azt a rosszindulatú rendőrnőt, aki az arckifejezése alapján tipikusan olyan buzgómócsing tűnik, hogy ő maga kérte, had hallgathassa ki a nagy és gonosz Rozsomákot, nem pedig azért ül itt, mert elvesztette gy fogadást, vagy kihúzta a gyufát a főnöknél. Ennél fogva természetesen nem tudja őt sajnálni azért, ami a jövőben történhet.
-20 embert küldene rám, ha rosszalkodnék? - Kérdi, ám meglepettségre utaló szavait nem támasztja alá unott hangsúlya. - Tényleg nem tudják, ki vagyok.
A tükör felé sandít, s előveszi a legszebb mosolyát, azt amivel anno a 2. világháborúban egy haláltábor 9 parancsnokát kergette az őrületbe, s néha még az öngyilkosságba is egymás után, az a röpke 3 hónap alatt, amíg Vic végre rá talált és...legyen elég annyi, hogy nem ejtett foglyokat.
-Tényleg szükség van erre? A jogosítványom felteszem lefoglalták, mert nem érzem, hogy a tárcám a zsebemben lenne...szóval hacsak nem valamelyik kollégája egészíti így ki a fizetését, tudják a mostani nevem, ami pedig a születési nevem illeti, úgysem tudnék olyat mondani, amit elhinnének.
Enyhén előre dől, s úgy könyökölne az asztalra, mintha kocsmában lenne, ha nem gátolná meg az az átkozott bilincs, így azonban kénytelen visszadőlni, olyan látványt nyújtva, mintha ringatná magát.
-De, ha ragaszkodik hozzá, a szüleim Thanatos-nak kereszteltek, a születési évem...bocsásson meg, de akkor még nem találták fel az időszámítást, szóval maradjunk annyiban, hogy a keresztre feszítésem előtt 12000 évvel durván, a születési helyem pedig tényleg nem tudom, hol lehetett, viszonylag gyorsan elkergettek onnan.
Ha még ezek után sem szakítják félbe, természetesen tovább folytatja, mert miért ne?
-Kardfog? Az a rohadék a bátyám. Eredetileg kutyának keresztelte az a neandervölgyi apja, de ő azt szerette, ha Árésznak hívják. - Amennyiben a hölgy járatos a mitológiában, s rákérdez, hogy ez esetben van-e még két további testvérük is, Rozsomák csak pislog, majd amennyire csak tudja, megvonja a vállát. - Miért lenne? Ja, hogy a Biblia? Á, az tele van marhaságokkal. Amúgy, sokáig leszünk még itt kislány? Este randim van...és még nem tudom kivel, szóval örülnék, ha inkább elolvasná az önéletrajzom, vagy ilyesmi.