Re: 1 Police Plaza

by **Margaret Webster** Hétf. Szept. 24, 2012 11:53 am

Elmosolyodtam. Bár ez a mosoly már csak a férfi hátának szólt. - Az ígéret része továbbá, hogy azt a sokkolót, amit az imént oly büszkén mutogatott rajtam használná? - felkuncogtam. - És gondolom ezek után magányra se igen számítsak...? - Behunytam a szeme és gondolataimmal a környezetemet kezdtem pásztázni, hogy egy megfelelő állat elméjére bukkanjak. Figyelembe vettem, hogy a parancsnok nem ostoba és igen agresszív... vagy óvatos, ki hogy akarja nevezni. Rá is bukkantam néhány mókusra, patkányra, galambra... és egy vándorsólyomra. Bingó! Erősen koncentráltam, míg elménk szinte eggyé olvadt. Annyit kértem, hogy jöjjön a Kohler ablakához és figyeljen. De amint az kiakarja nyitni az ablakot, meneküljön. Nem ér annyit a dolog, hogy egy vándorsólyom, a paranoiám miatt meghaljon. - Nos, köszönöm az interjút. Sok hasznos dolgot megtudtam. Bizonyára még látjuk egymást. - Felálltam és kiléptem az irodájából. Majd gyors léptekkel elhagytam az épületet is, hogy egy nyugodt helyet találjak és onnan figyelhessem a parancsnokot a sólyom szemén át.

"A játéknak vége."

by **Gordon Knight** Kedd Szept. 25, 2012 12:48 pm

A nő feláll. Arcán finom kis mosoly játszik. Pedánsan betolja maga után a nehéz acélszéket, mely a párja annak, amin Rozsomák ül. A sarokba állított kamerához sétál, és kikapcsolja. Aztán kérdőn néz az üvegen át valakire, akit sem ő, sem Rozsomák nem láthat. Megreccsen egy rejtett hangszóró. Határozott hang szól belőle.
- Ahogy gondolja, Mary.
Eztán Mary a zsebébe nyúl. Kis, távirányítószerű dolgot húz elő belőle. Megmutatja Rozsomáknak.
- Ez itt a maga bilincsének vezérlőegysége. Látja a kis tárcsát? Ezzel szabályozom az áramerősséget. Ezzel a kis piros gombbal pedig beindítom a berendezést. Szóval, mielőtt még feltekerném a tárcsát a kapacitás negyedére, és megnyomnám a gombot, felteszem a kérdésemet újra: mit tud a Kardfog gúnynevű személyről? Hol bujkál? Kikkel? Mi az elfogásának legbiztosabb módja? Hogyan lehet megölni? Egészen pontosan mire képes? Válaszokat akarok, különben megnyomom a gombot. És azt maga nem akarja.
Az asztalhoz lép, kedvesen mosolyog. Kezében ott van a távirányítószerű valami. Szórakozottan csavargatja a tárcsát rajta. Látszik, hogy igazából azt szeretné, ha nem válaszolnál azonnal, hogy kipróbálhassa, gyorsan regenerálódó tested mennyi elektromosságot bír el addig, míg megáll a szíved...

by **Rozsomák** Szer. Szept. 26, 2012 12:55 am

Tekintetével követi a nőt, ahogy a kamera felé sétál, közben pedig a háta mögött matat, hogy nagyjából ki tudja tapogatni, pontosan mi is tartja fogva a két kezét, milyen helyzetben, hozzá tudja-e érinteni a bütykeit, és hasonlók. Nem vesződik azzal, hogy álcázza a mozdulatait, sejti, hogy minden bizonnyal számítanak rá, hogy próbálkozni fog valamivel, s figyelik is, ezért kár lenne titkolni...nem mintha titok lenne, hogy szívesen levenné ezt a vackot. A matatás közben a vénlány kinyomja a kamerát, mire Rozsomák egy Broadway színészhez illő játékkal tetteti a lelkesedést, s mindkét szeme felcsillan.
-Hűha! Nincs felvétel? Akkor végre nem kell odafigyelnem arra, hogy szalonképes legyek? Pazar!
És így is tesz. Amennyire szorult helyzete engedi hátradől, s még a lábát is megpróbálja feltenni az asztalra, bár ezt gyorsan feladja, mikor rádöbben,hogy úgy baromi kényelme lenne, hátrabilincselt kezekkel. Közben persze látja, hogy hiába pazarolja a humorát erre a nőre, a kardfoggal kapcsolatos kérdések pedig kimondottan dühítik őt. Na nem azért, mert nagyon védeni szeretné a lóđ#>@ó bátyját, inkább azért, mert ha ő az, aki miatt faggatják, és életben tartják, és nem Lily miatt, akkor lehet, hogy ő már...
~Hogy is ne! Erre egyenlőre inkább nem is gondolok. Szépen kiszabadulok innen, átadom kicsi Richie-nek Helen üzenetét, aztán kiderítem mi történt a lányokkal, és ha bántották őket, akkor azt kívánják majd, bárcsak Kardfog lenne inkább az épületben.~
-Ha tudnám, hol van az a vadállat, rá vadásznék, ÉN ugyanis nem csak akkor vagyok bátor, ha az ellenség bilincsben van!!!
Ha megkapja a jussát pár tízezer voltban, összeszorított fogakkal tűri a kínzást, bármeddig tart is, aztán lihegve, lehajtott fejjel mered a padlóra.
-Tudni akarják mire képes? Gyorsabb és erősebb, mint a legrosszabb rémálmuk, kiszagolja a félelmet, és a jelenlétében mikroszkopikus méretűre zsugorodnak a kopók dákói...bár ez utóbbi nem tehet kárt senkiben, aki itt dolgozik, úgy nézem.
Beszéd közben tovább tapogatja a karperecet, hogy megtudja, karperec-e egyáltalán, vagy inkább az a fajta, amit a székhez erősítenek. Erősen kétli, mert azokba a múltkor még nem vezettek áramot...igaz Washington-ban más a rendőrfőnök.

by **Gordon Knight** Szomb. Szept. 29, 2012 8:47 pm

A nő vállat von, de bár azt mondja, nagyon sajnálva, várakozástól fényes arcán nem ez látszik. Megnyomja a gombot, s ha a fájdalom közepette Rozsomáknak alkalma nyílik az arcára tekinteni, akkor láthatja, hogy a nő ezt élvezi. Örömét leli abban, hogy másoknak fájdalmat okozhat.
A kínzás mégsem tart soká, legfeljebb, ha egy percig. Utána a nő leereszti a kezét, amiben a távirányító van.
- Nos... Nem érdekel, milyen a kapcsolata az állítólagos testvérével. Az érdekel, hol van, és ne várja, hogy elhiggyem, hogy nem tudja, mert ezen kis a csodán akad még ennél tízszer erősebb fokozat is... Mellesleg pedig, ha már itt tartunk... Nem muszáj nekem ezt magán használnom. Itt van velünk a két csinos társnője is... Vajon ők is olyan jól bírják a kínt, mint maga?
A nő eléd tenyerel az asztalra. A távirányító a tenyere alá került, de a gombot nem nyomta meg. Szája sarkában megint az az undorító, kéjes mosoly látszott, amitől, valamilyen ijesztő módon már majdnem szép lett.
- Nem kérdezem még egyszer. Hol van Kardfog? De mesélhet arról a terroristaképzőről is, amit Xaviernek hívnak... Hol az igazgatónőjük? Mire készülnek a mutánskorcsok? Halljam!

by **Rozsomák** Szomb. Szept. 29, 2012 9:14 pm

Általában kifejezetten szereti, ha ajkait apró füstgombócok hagyják el, ám ez a mai nap sajnos pont nem az a fajta, amire szívesen emlékszik majd vissza, és a legjobb amit tehet, hogy eléri, másnak se legyen oka erre gondolni, ha nosztalgiázni támadna kedve. Lassan emeli fel a fejét, és vádlón tekint arra a szörnyetegre, ki leginkább egy Umbridge nevű varangyos békára emlékezteti őt Lily egyik könyvéből, amit még akkor sem vallana be, hogy elolvasta, ha így vallatnák. Undorodva köp a padlóra, hogy legalább egy kicsit kimossa az égett hús ízét a szájából, füleivel azonban szüntelenül a kínzójára koncentrál. Minden lélegzetvételére, minden szívdobbanására, minden apró, alig észrevehető anomáliára a hangjában.
-Hazudik. Hallottam, hogy rájuk lőttek, amikor behoztak ide. Meggyilkolták őket - jelenti ki keserűen, s reménykedik, hogy tényleg csak abban van igaza, hogy a nő hazudik, ebben azonban egészen biztos. Élve, vagy holtan, de nem estek a rendőrség fogságába.
-Azt sem tudom, ÉN hol vagyok kislány. Felteszem több eszük volt annál, hogy a főkapitányságra cipeljenek, amit már úgy ismer mint a tenyerét, és gondolom nem verték nagy dobra, hogy hol vagyok.
Tovább motoszkál, a végsőkig megfeszítve két karját, hogy bütykei végre a karperecre mutassanak, de karja egy vonalban álljon azért a kézfejével. Elég fájdalmas művelet, és az sem lenne jó, ha megzavarná őt némi áram közben, ezért tovább beszél.
-Felteszem, eltakarították a nyomaikat, és sosem találna rám. Tudja, az az elmebeteg állat azt képzeli, ő az én nagy tesóm, aki vigyáz rám, és ha tudja, hol vagyok...nos akkor már valószínűleg úton van idefelé, vagy már itt is van. Ez esetben, az udvaron várakozó csapatnak már annyi, amit pedig magával fog művelni...
Alaposan végigméri a nőt, majd a fejét csóválja.
-..remélem tartogatsz egy golyót magadnak szívi.

by **Gordon Knight** Vas. Szept. 30, 2012 2:07 am

A nő elmosolyodik. A fejét ingatja, mint aki egy nagyszájú, szemtelen gyermeket hallgat. Szórakozottan játszik a távirányítóval. Egyszer meg is nyomja a gombot, mire Rozsomák testébe fájdalom hasít.
- Ó, hoppá, elnézést... Ügyetlen vagyok. Na de... Amit tudni szeretne. Hogy hazudok-E Talán igen, talán nem. Ha élve kikerül innen, márpedig én azt hiszem, hogy így lesz, akkor talán erre is választ kap. Egyelőre viszont foglalkozzunk csak magával. Amennyiben a vadállatias testvére ide tart, az leegyszerűsíti a problémát. Nem okoz gondot nekünk az elpusztítása. Az mÖné már kicsit nehezebb, de amennyire én tudom, maguknak, korcsoknak az agyuk irányítja a képességeiket. Tehát ha egy nagy kaliberű fegyverrel széttrancsírozzuk ezt az agyat, az vagy végső halálhoz vezet, hogy rendkívül sok időhöz juttat minket, ami alatt elvégezhetjük a testvére feltámadását megelőző óvintézkedéseinket.
Mindezt úgy mondja, mintha valami igazán jó dologról számolna be. Szája sarkából nem tűnik el a gonosz kis mosoly.
- Tehát láthatja, korcs uraság, hogy nem számíthat segítségre. Így hát arra kérem, ne nehezítse meg a saját életét, és meséljen arról a bizonyos iskoláról.
Talán, hogy nyomatékot adjon szavainak, még egy fél perces kezelésben részesíti Rozsomákot.

by **Rozsomák** Vas. Szept. 30, 2012 2:47 am

Teste megfeszül a rajta áthaladó egyenáram hatására, s fejét hátradöntve ordít fel a fájdalomtól. Azonban ahogy a nő kikapcsolja a szerkezetet, az ő hangja is semmivé foszlik, s először csak erőtlenül zihál, aztán szép lassan halk, ám egyre erőteljesebb kacagásban tör ki.
-Ó, kérem, ne bántson többet...vagy legalább fogja a kezem közben, úgy félek! - Az újabb elektrosokktól már annyira hátravágja magát, hogy ha lehetne, talán székestől vágódna hanyatt, ezúttal azonban már összeszorított fogakkal tűri, hiába fájdalmas, és tart nagyon sokáig.
-Korcs uraság? Vicces csaj vagy, téged öllek majd meg utoljára - jelenti ki, s hangjában a fáradtság mellett némi öröm is felfedezhető, mintha a gondolat, ahogy a nő füstölgő holtteste ott fekszik az utcán, Kohlernek pedig el kell magyaráznia a sajtónak, hogy ez ugyan hogy történhetett némi vigaszt nyújtana neki, s talán tényleg így van.
-Remekül hazudsz, de engem nem versz át. Fogalmatok sincs, hol vannak, ami azt jelenti, hogy csak az időmet vesztegetem itt, úgyhogy most elmegyek.
Bütykét újra a bilincsre illeszti, s ha a közben a nő csak elnézően vigyorog rá, még hozzáteszi:
-Nem, nem viccelek, a bilincs volt a vicc.
Karma előugrik, átvágva a két karperecet összekötő hidat, aztán amilyen gyorsan csak tud előrenyúl azzal a kezével, melyet nem roncsoltak szét a karmok, és megpróbálja megragadni a nő távirányítót tartó csuklóját.
-Gyerünk, kapcsold csak be - sziszegi, aztán megpróbál felpattanni, és másik vértől nedves kezével a nő torkát ragadja meg.
-Lássuk, melyikünk szíve áll meg előbb...
Ha eddig eljutott, akkor úgy fordul, hogy a nő teste, akit rongybabaként mozgat ő, és az ajtó közé kerüljön, ha netán megjelenne az a beígért SWAT csapat, aztán elengedi a nő csuklóját, és átveszi tőle a távirányítót, amit a maximum fokozatra csavar, úgy, hogy Mary is jól láthassa. A torkát természetesen közben sem engedi el, sőt, acélos marokkal szorítja, épp csak egy kicsit gyengédebben, mint akkor tenné, ha meg akarná fojtani.

by **Gordon Knight** Vas. Szept. 30, 2012 5:34 pm

A nő válaszolni akar, de nincs rá ideje. rozsomák gyors, mint a villám, s mire Mary feleszmélne, máris a férfi karjai között van, a lehető legkevésbé romantikus helyzetben... És a kommandós egység tényleg megjelenik az ajtóban, ahogy a nő ígérte. Öten vannak, gépfegyverekkel, kevlármellényben és sisakban, oldalukon pedig egy sor érdekes kinézetű szerkezet, ami elektromos fogkefétől fénykardig bármi lehet. Egy dolog biztos ezekkel a valamikkel kapcsolatban: nem túl szimpatikusak, és meglehetősen veszélyesek.
A nő jól látja, ahogy Rozsomák a maximumra állítja a tárcsát. elmosolyodik.
- A szemére célozzanak - mondja még, aztán odakap és megnyomja a gombot.
A nő másodperceken belül szörnyethal, de Rozsomákkal még ez sem igazán tud végezni. Azonban a golyózápor megindul felé, pont, ahogyan az ő szemükben hősi halált halt Mary kívánta...

by **Rozsomák** Vas. Szept. 30, 2012 5:59 pm

-ANYÁD! - Kiáltja, amint felfogja, mire készül az őrült boszorka, s jobb híján megpróbál a kommandósok felé szökkenni, ezzel egy időben pedig félrelökni a csajt, bár azt neki is el kell ismernie, hogy elereszteni őt, mielőtt agyoncsapná az áram már az ő reflexeinek is kemény kihívás, utána pedig képtelenség elengedni...nem egészen biztos benne, hogy emiatt szomorúan kéne éreznie magát, de ideje sincs rá, hisz legfeljebb fél másodperce lehet, mielőtt magzati pózba feküdve bánná meg, hogy nem húzott otthon pelust ma már negyedszer, szóval amilyen fürgén csak tud, úgy kap az elől álló kommandós övén lógó gránát felé.
~A ti érdeketekben remélem, hogy ez egy villanógránát, és nem egy repesz csoda, mert már így sem irigylem azt, akinek ki kell majd takarítania ezt a helyet.~
Persze, ha villanógránát, az neki aztán nem leányálom. Az éles fény, és hang ilyen közelről pokolian fájdalmas a számára, igaz ő gyorsabban heveri ki, mint a Rendőrségi színjátszókörből kiválogatott stáb, kik éppen a "Feláldozhatók" című klasszikust készülnek előadni. Ha sikerül mindenkinek megúsznia élve, levágja magáróla bilincseket, és Mary felé fordul.
-Miért akartok ti emberek ennyire elpatkolni?
Ha viszont robbanó gránát volt, és el is érte...nos a bilincs eltávolításával akkor nyilván nem kell vesződnie, ám cserébe elég ramatyul tér magához.
-Most már tényleg nagyon kéne az a sör...

by **Gordon Knight** Hétf. Nov. 05, 2012 11:52 am

Rossz hír: nem villanógránát volt. Repeszek szóródtak szerteszét, átlyuggatták még a falakat ius. Némelyik kommandóst megvédte a kevlármellény, de sokan meghaltak. Rozsomák, akinek még mellénye sem volt, még jobban megsínylette a dolgot, ahogy Mary is, akinek ugyan nem sikerült megnyomnia a gombot, de a repeszek azonnal végeztek vele. A biztonsági üveg sem élte túl, és az a mögötti megfigyelők egy része is eltávozott az élők sorából.
Azonban négy kommandós kisebb-nagyobb sérülésekkel igyekszik talpra vergődni, és a robbanás hatására több járőr, kommandós és nyomozó máris felétek trappol, nyilván nem fánkkal kezében. Két út kínálkozik: a folyosón és a négy kommandóson át az egyik, visszafelé pedig, a kitört biztonsági üvegen át a megfigyelőszobába a másik. Itt egy halottat, egy jajveszékelő sérültet egy egy nyitott ajtót találsz, amin alighanem maga a rendőrfőnök távozott. Hogy az ajtón túl, a folyosón mi van, azt a robbanástól fájó füled nem nagyon érzékeli. Tehát ha arra mész, talán még nagyobb kockázatot vállalsz, mintha átvágnád magad a kisebb hadseregen, ami szaporán közeledik feléd.

by **Rozsomák** Szomb. Nov. 10, 2012 1:54 am

Sokáig tart, míg látóidegei teljesen helyre jönnek, s a világ végre felveszi eredeti színeit, s többé nem úgy néz ki, mint egy LSD függő rémálma, csak mint egy teljesen józan ember rémálma, patakokban folyó vérrel, és a halott nővel. Ha lenne rá ideje, sem érezne szánalmat felé, bűntudatot pedig még annyit sem, hisz megpróbálta megvédeni, de van, akiken nem segíthet az ember, s aki úgy kezdi a napot, hogy "ma áramot fogok vezetni egy veszély mutáns heréibe", s még örül is ennek, az ne számítson jobbra. A kommandósokhoz is lenne egy két keresetlen szava, de egyenlőre inkább csak átvágja az első fegyverét, hogy az több darabban essen a földre, aztán megragadja a férfit, és mint egy élő pajzsként használva dózerolja le vele a másik hármat, és természetesen az ő fegyvereiket is felszeleteli, mintha csak pizza lenne mind, az embereket viszont nem gyilkolja le.
-Vége a gyereknapnak. Aki utánam jön, meghal - fegyelmezteti őket halkan, aztán nem törődve a pokoli fájdalommal, és a talpa alatt ropogó üvegszilánkokkal, rohanni kezd, amerre az ösztönei súgják, hogy végre kiszabadulhasson ebből az istenverte épületből.
~A legrosszabb, hogy ide még vissza kell jönnöm...ezek után tuti nem mozdul ki innen Ricky fiú...na csak kerüljön a kezeim közé.~

by **Gordon Knight** Szer. Nov. 28, 2012 9:30 am

Az akció persze sikerül. A kommandósok nem igazán erőltetik meg magukat, hogy követhessék Rozsomákot. Sokan barátaikat, sőt, egyvalaki az öccsét tudhatja a halottak közt, és mi tagadás, nem mindenki gondolja úgy, hogy ezért a mutáns férfi lenne a felelős. Persze kimondani senki sem meri: ezerszer inkább néznének szembe tíz Rozsomákkal, minthogy egyszer is ellent mondjanak Kohlernek. Rozsomák csak őket öli meg. Kohler a családjukat is, ha kell.
A folyosón túl egy nagyjából kiürült, tágas helyiségbe jutsz. Itt paravánokkal ellátott kis részek vannak, nyilván valamelyik csoport nyomozóinak minimalista irodái. Az ő lábdobogásukat hallhattad az imént, hisz amennyien úgy döntöttek, hogy ma szabadságot vesznek ki, épp annyian tartják kötelességüknek, hogy megfékezzenek. Kézifegyverek torkolatával találod szemben magad. Ahhoz, hogy elérd őket, túl messze vannak. Ha a futás előtt félredobtad a túszul ejtett kommandóst, most védtelen vagy, ha pedig nem tetted, ő remek alkualapot nyújthat neked.

by **Gordon Knight** Szer. Nov. 28, 2012 9:42 am

Lilynek

Már a bejáratnál látod, hogy valami nem stimmel. Az egyik emelet lustán füstölög, mintha nemrég még tűz égett volna ott, de lángokat nem látsz. a kísértetlányt sem sikerül megpillantanod: ha látható is számodra, a napfény túlontúl erős ahhoz, hogy áttetsző szellemalakját észrevedd.
Egy rémült irodista szalad oda hozzád.
- Kisasszony, meneküljön! - kiabálja, nyilvánvalóan sokkosan, közvetlen közelről az arcodba - Fusson! Odabent elszabadult a pokol! Egy mutáns megőrült, rengeteg embert mészárolt le! Karmai vannak, és éles fogai, olyan erős, hogy átüti a falat, és tud repülni!
Talán kissé kiszínezte a dolgot, de mindez a rémület számlájára írható, Mindenesetre a füled mellett megszólal Helen halk hangja.
- Azt hiszem, ez a barátod lesz. Bemenjünk? Mintha egyedül is boldogulna...
Lövéseket épp nem hallotok, a kirajzó embereken kívül senki nem jár a környéken. Ha Lily úgy dönt, könnyűszerrel bemehet köztük, hisz legfeljebb rászólnak, hogy veszélyes, de senkinek sincs kedve még annyi időre sem megállni, hogy visszatartsa.

by **Rozsomák** Szomb. Dec. 08, 2012 4:05 pm

Rozsomák sajnos korán sem annyira vadállat, mint azt sokan hinnék róla, amit gyakran bán meg, például most is, ugyanis nem hajlandó egy sérült embert magával vonszolni egy egész épületen, bármennyire is hasznos lenne élő pajzsnak, és persze nem is ő lenne, ha ennek következménye nem marná seggbe már a következő kanyar után. A rögtönzött csúzlis kivégzőosztag láttán a fal egyik mélyedésébe veti magát, hogy legalább a mellkasa aránylag védve legyen, s miután a faliújság minden szögét sikerült levernie, morcosan kiált a rendőrök felé.
-Remélem több lőszeretek van, mint a kommandósaitoknak, mert ha elfogy a töltényetek, mielőtt meghalok, oda dugom majd őket, ahová a nap sem süt!
Egyenlőre megvárja, sikerül-e kellőképpen a frászt hoznia rájuk, ha pedig nem, megpróbál léket vágni a háta mögötti falon, és berúgni azt. Ha nem muszáj, nincs kedve még több munkát adni a zászlóhajtogatóknak. akárhogy is, az épületből kifelé próbál haladni...pontosabban egy irányba, és reméli, hogy egyszer arra már elfogy az épület.

by **Lily Gage** Csüt. Dec. 13, 2012 4:58 pm

Talán nem kellett volna úgy félnem. Elvégre a rendőrségre éppen azért szokott jönni az ember, hogy az ott dolgozók megvédjék azoktól, akiktől igazán lehet félnivalója. De hát mit tegyek, ha még ők is ellenem, sőt ellenünk vannak? Kihez fordulhatnék segítségért? Jelenleg a válasz erre egy jelenleg még számomra is láthatatlan szellemlány volt és a kicsi, vállamon ücsörgő kanári. Vajon ennyi elég lesz? Hiszen egy halhatatlan, törhetetlen csontozatú, csupaizom, adamantium karmokkal rendelkező férfit jöttünk kiszabadítani, vagyis, ha neki nem sikerült... Édes istenem, hogy juthattam ide?
Ráadásul ha mindez nem lett volna elég, odabent pánikhangulat uralkodott, mindenki fejvesztve menekült, az egyik ablakból sűrű füst szállt ki, ami kevéssé tudott hozzájárulni ahhoz, hogy bátrabban lépjem át az oroszlánbarlang küszöbét.
-Hogy mi... mi történt?! - meredtem rá a mellettem elrohanó alakra, de már messze járt.
Karmok, falat is átütő erő, ez Logan lesz! Bár nem emlékszem arra, hogy a fogai is szokatlanul élesek lennének, arra meg végképp nem, hogy repülni is tudna. Biztos, hogy ő az?
-Helen, én nem vagyok ebben biztos - ráztam a fejem tagadóan, és hogy körbe tudjak nézni, de továbbra is csak a lány hangját hallottam. - Ő nem repül. Istenem, csak nem egy másik mutáns? - tördeltem a kezem, majd átültettem a madaramat a vállamról az ujjamra. - Inimma, menj be, nézz körül, hátha megtalálod, de ha túl nagy a veszély, fordulj vissza, rendben?
A kanári kötelességtudóan csiripelt, és már szárnyra is kapott, hogy eltűnjön a felfordulásban. Óvatosan követtem, de azért tempósan, hiszen ki tudja, mekkora bajba kerülhetett Logan. Nem figyeltem a hozzám intézett figyelmeztetésekre, muszáj volt bemennem, megkeresni őt. Akármennyire is aggódtam, mi vár rám odabent, legalább nem kellett valami hihetőnek hangzó mesét előadnom, hogy miért is kell beengedniük.
Állig felfegyverzett férfiak rohantak el előttem mind ugyanarra, de nem hittem, hogy bármelyikük is megállna segíteni nekem. Jobb híján tehát futottam utánuk remélve, hogy Logan felé fognak vezetni. Persze vezethettek volna a másik, veszélyesebbnek hangzó mutáns feléis, de amerre siettek, arról érkezett vissza Inimma, és izgatott csiripeléssel sürgetett, hogy menjek arra. Nem is haboztam sokáig. A nyakamba szedtem a lábamat, és még gyorsabban szaladtam.
Hamarosan lövéseket hallottam ijesztő közelségből, de már nem volt visszaút. Ahogy kikukucskáltam az utolsó sarkon, Logan hangját hallhattam és a fegyveresek hátát, ahogy egy beugróra szegezik a pisztolyukat. Nyilván ott lapult az, akiért én is jöttem. Csak épp fogalmam sincs, hogy juthattam volna a közelébe, vagy ha ez sikerült is, ezzel hogy javíthattam volna az esélyein. Bárcsak nekem is adamantium csontjaim lennének, de hátén csak a könyvekhez értettem, még Logan-t is a mezei virágok enciklopédiájával akartam elintézni, amikor azt hittem, gyilkos közelít hozzám!
Erre támadt egy ötletem. Könyv az volt itt is bőven. Az egyik asztalról észrevétlenül felkaptam egy jó vaskosat (,,Rendőr és fánk misztikus kapcsolata"), és jól kupánvágtam vele a hozzám legközelebb kuporgó alakot, aki leghátul volt, és némileg távolabb a többiektől. Ha sikerült, bevonszoltam a sarkon túlra, ahol mint a villám rángattam magamra a ruháit. Szerencsére elég vékony testalkatú volt, de jóval magasabb, így a ruhái közel sem illettek rám tökéletesen, de igyekeztem úgy betűrni, fordítani, felhajtani, hogy ez ne legyen feltűnő.
Utána mély levegőt vettem, és a fegyverét marokra fogva kiléptem a nyílt csatatérre.
-Emberekre van szükség a bejáratnál - kiáltottam sürgetően. - Azonnal. Több mutáns megrohamozta a földszintet, feltehetően érte jöttek. Szóval... talán menni kéne - javasoltam egyre csökkenő önbizalommal.

by **Michael Bodwin** Vas. Ápr. 07, 2013 8:40 pm

//Tibunak//

Mióta tudom, hogy Aya gyermeket vár, nagyon nehezemre esik Derek hülyeségeit elviselnem, na meg az állandó túlórázást a sok papír munka miatt, amit előszeretettel csak nekem tud odaadni. A fiúk már előre röhögnek a markukba, amikor meglátják a parancsnokot egy halom dossziéval a kezében, mert tudják, hogy megint én leszek az áldozat.
Komolyan mondom, néha azt hiszem, hogy mégis csak sejt valamit arról, hogy mutáns vagyok, és így akar a sírba kergetni!
Most is bent körmölök, írom a heti jelentéseket, miközben azon jár az agyam, hogy ma időben végeznem kell, hiszen Aya-nak megígértem, hogy együtt megyünk el a terhes tornára, és nem szerettem volna megkockáztatni, hogy nem érek haza, különben nem fogok megállni a lábamon, az én drága asszonykám előtt. Még jó, hogy eltűntettem az összes fegyvert a házból.
Mikor meghallottam a biztonsági ajtó berregését, fáradtan emeltem fel a fejem, hogy oda nézzek kik jöttek vissza az utcai szolgálatból, de aztán el is felejtettem, hogy min dolgozom éppen, ahogy megláttam kit kísérnek be megbilincselve. Tibu!
~ Azt a jó büdös mindenit neki! ~ szisszentem fel magamban és majd nem felugrottam, de aztán erőt vettem magamon és egy közömbös kifejezést erőltettem az arcomra, úgy álltam fel lassan, ahogy a zárkák felé kísérve a fiút, mellém értek.
- Nocsak! – néztem a rendőrre, aki kísérte, miközben végig mértem Tibut, mint akit most látok először. – Milyen „jómadarat” fogtatok? Épp végeztem a melómmal, van már kihallgató tisztje?

by **Tibutty Tamity** Vas. Ápr. 07, 2013 10:19 pm

//Mikenak//

Nos, nem így képzeltem a mai estémet… őszintén szólva, ha jobban belegondoltam, a hetemet se. Sőt, igazából ebben a nyamvadt életben még egyszer sem voltam olyan idióta, hogy arról ábrándozzak, milyen lesz az, mikor kettő rendőr megbilincselt kezekkel bevezet az őrsre. Az egyik egy fánkzabáló kocsiban ülő férfi volt, aki még fekvőrendőrnek is jobban beillett volna. Legalább abban a szakmában sosem került volna éles helyzetekbe, ilyen idegekkel tényleg megártott neki ez a munka. A másik meg egy tipikus aktatologató számítógép zseni volt, aki ha előveszi a pisztolyát biztosan orra bukik a nagy súlykülönbségtől. Egy szó, mint száz, itt haladtam a két valaha élt legprofibb zsaruval az oldalamon, hogy rám varrjanak egy olyan ügyet, amit nem is én követtem el… Tényleg én éreztem úgy, hogy sántít valahol ez a dolog?
Egészen addig, míg meg nem láttam a felénk közeledő harmadik zsernyákot a gondolataimba merülve, elrévedt arccal meneteltem mellettük, kissé beesett mellkassal és bénán lógó kezekkel. Idegesített, hogy minden egyes lépésnél a csuklómon megcsörrent a bilincs. Még sosem voltam ilyen helyzetben. Mármint olyan helyzetben, hogy megsértettem a törvényt ÉS el is kaptak. Minden beképzeltség nélkül büszkén kijelenthettem, hogy az egyik legjobb voltam a szakmámban és versenyezhettem volna Houdinival is, a szükségem lett volna rá, erre meg…
- Hello! – integettem és vigyorogtam rá idétlenül Mikey-ra, mint egy rakoncátlan kamasz fiú, az apjára, akit a rendőrség már vagy századszor kísért haza. Természetesen nem volt olyan feltűnő, hiszen nem öleltem keblemre a világ egyetlen egy jó fej zsaruját… De mindenesetre a feszültség csökkent bennem.
- Áh, Mikey – szólalt meg Mr. Fánk mély hangon és ismét végignézett rajtam Szuperszimattal együtt. – Emberölés… - csóválta meg lenézően a fejét és megragadta a felkaromat, hogy a zárkák felé tereljen. Ahogy ezt az egy szócskát negyedszerre meghallottam, ismét összerezzentem. Alig láthatóan, de összerezzentem. – A szomszédok lövést hallottak a hatodikon. Mikor kiérkeztünk a helyszínre ott találtuk pisztollyal a kezében a nő mellett.
- Épp ki akart ugrani az ablakon, mikor elkaptuk – vette át a szót Mr. Nádszál, miközben kinyitotta a rácsos ajtót, ami nyikorogva kinyílt. – Még jó, hogy bevezették azt a pisztolyos sokkolót, haver, ha az nem lett volna, el sem tudtuk kapni ezt a mutánst. Biza, jól hallottad – bólintott egyet, meg sem várva Mikey megdöbbenését. – Egy kib*szott mutánssal van dolgunk. – Együttes erővel Mr. Hájas és Csontos betaszítottak a kis zárkámba, majd még pár lesújtó pillantást engedtek meg felém.
- Kihallgató tisztje? – vakarta meg Malacka a feje búbját. – Nem, még nincs. Meg akartuk várni, míg a bizonyítékokat mind behozzák. – Arrébb intette mindkét munkatársát, én pedig megsemmisülten döntöttem neki a homlokomat a hideg rácsoknak és kapaszkodtam beléjük. Behunytam a szememet. – Egy valamit tudunk… A nő fiatal ázsiai volt, ráadásul terhes.

by **Michael Bodwin** Hétf. Ápr. 08, 2013 9:58 am

Mikor a kövér zsaru megszólalt és ismertette egy rövid szóval a vádat, majd aztán kissé ki is egészítette, hát mit ne mondjak alaposan ledöbbentem és hitetlenkedve néztem az általam oly megkedvelt tolvajra, hiszen a legvadabb álmaimban sem gondoltam volna, hogy ilyet hallok róla. Ráadásul tudom, hiszen utána néztem, hogy még soha nem kapták el, egyetlen stikliéért sem, és most egy gyilkosság tetteseként hozzák be?
Ahogy egyre többet tudtam meg a történtekből, úgy kúszott egyre magasabbra a szemöldököm, miközben azért igyekeztem tárgyilagos képet vágni, mert hiszen, ha azt játszom nem ismerem, akkor miért kételkednék ennyire a bűnösségében, nem igaz?
Közben azért néha-néha rápillantottam az eléggé megviseltnek látszó Tibu-ra, hogy lássam hogyan reagál a vádakra, de egyelőre hallgatásba burkolódzott és ez nagyon nem tetszett, hiszen azt várná az ember egy ártatlantól, hogy már csak a vádak emlegetésére heves tiltakozásban tör ki. És a fiú elég rutinos volt, hogy ezt hihetően el is játssza, de most meg sem szólalt, csak hagyta, hogy betaszigálják a cellába és rácsukják az ajtót.
- Mutáns? – kérdeztem zordan Remzi járőrtől, ha hinni lehet a névtáblájának, bár azt hihette, hogy a komor hangulat a tettesnek szólt, de tévedett, annak szólt, ahogy a mutánsokról beszélt, de persze ezt neki nem kell tudnia. – Hát így már érthető. – tettem még hozzá mereven nézve még mindig Tibu-t.
- Micsoda? – kaptam fel a fejem, ahogy meghallottam az utolsó mondatot a rendőrök szájából. – Mit mondtak? Ki az áldozat? És hol …….hol történt az eset? – vert le a víz és zsibbadtam le egy pillanat alatt, hogy alig tartott meg a lábam.
~ Ez nem lehet! Ez csak valami véletlen egybeesés! ~ védekezett egyből az agyam, de most nem néztem a srácra, csak hevesen dobogó szívvel vártam az egyenruhások válaszát.
- MONDJÁK MÁR!
Most valahogy nem érdekelt a rám szegeződő tekintetek sora, sőt azt is elfelejtettem, hogy az előbb még azon agyaltam, hogy húzzam ki Tibu-t a slamasztikából. Most csak egyetlen dolog érdekelt, az áldozat neve.
Türelmetlenségtől égő pillantásom közben a rácsok mögötti férfiéba fúródott és láthatta, hogy sok minden van benne, ígéretek egész sora. A kérdés csak az, hogy melyik kerül előtérbe a válasz hallatán.

by **Tibutty Tamity** Hétf. Ápr. 08, 2013 8:41 pm

A két elrablóm futólag összenézett, mikor Mikey teljesen kiborult. Hogy ne maradjak le, én is kikerekedett szemekkel figyeltem az elém táruló ingyen folklór műsort. Ugyan, attól még, hogy tettek pár métert, hogy messzebb legyenek, tökéletesen jól hallottam mind hármójukat. Azért Cingár megeresztett felém egy lapos, bizalmatlan pillantást, amire muszáj volt legyintenem egyet.
- Ugyan, ne is zavartassák magukat. – Természetesen ezt, ha nem osztottam volna meg velük, akkor is teljes nyugalommal lapozták volna fel a kis jegyzeteiket. Miközben ezzel elvoltak, szemöldökráncolva próbálták túlfeszíteni az emlékezőtehetségüket.
- Nos, valami Ai… Ay… Aya…? – kérdőn nézett Vézna a társára, aki már nagyban nyálazta a füzetét. Mikey gyilkos pillantására és elboruló arcára csak felemeltem a kezemet, széttártam az ujjaimat, a tenyeremet mutattam felé és megvontam a vállamat, amennyire a bilincs engedte ezt kivitelezni.
- Ez az! – bökött rá büszkén Malacka és hunyorogva kiolvasta a macskakaparását. – Ayaka Chou, Japán származású nő. Pár sarokkal arrébb lakott albérletben. Úgy háromnegyed órája történt a gyilkosság, az egész tárat beleürítették a nőbe. És nem csak szemből…
- Ahogy mi láttuk a vértócsából, a nő még élt és épp a telefon felé kúszhatott, mikor még négy golyót belelőttek… - Felsóhajtott és megcsóválta a fejét. – Szörnyű ügy… A szomszédok szerint nemrég kapta meg az amerikai állampolgárságot, a gyerek apja ismeretlen. Egyelőre ennyit tudunk… Csak egy rohadék mutáns képes ilyesmire! – kiáltott be felém, mire az egyik kezemet kidugtam a rácsok között és óvatosan felemeltem a mutatóujjamat.
- Megjegyzem, itt én vagyok az áldozat… Nem lőttem le senkit. Sőt, ha tudni akarja...
- Na jó, nekem erre nincs időm – vágott közbe Cingár és látványosan ránézett az órájára. – Bodwin, Keller, megbirkóztok vele? – Ha mindketten beleegyeztek a dologba, szinte már ott sem volt. Én pedig, miközben hallottam, ahogy Hájpacni is gyorsan elszalad brunyálni, megsemmisülten rogytam le egy ingatag fémszékre, miután odahúztam azt a rácshoz. Egy-két percig szuggeráltam a fém színű, tömör oszlopokat, majd ütemesen elkezdtem beléjük verni a homlokomat. Emel, fejel, emel, fejel, emel, fejel…
Hirtelen felpillantottam és mikor megláttam, hogy Mikey még mindig mereven bámult rám egy pillanatra komoran visszanéztem a feszült csendben… Aztán ismét lefejeltem a rácsot és kezdtem elölről.

by **Michael Bodwin** Kedd Ápr. 09, 2013 10:34 am

Mikor végre vették a fáradtságot, hogy utána nézzenek a névnek, már vitus táncot jártak az idegeim és legszívesebben összecsapkodtam volna a két fickó fejét, hogy igyekezzenek már.
Főleg mikor még találgatni is kezdenek és a számomra oly kedves név kezd kikerekedni belőle. Addigra már halott sápadt vagyok, de mielőtt még robbannék, a hájasabb Keller, megtalálja a feljegyzéseit és még időben ki tudja olvasni a teljes nevet, amitől szinte hallhatóan esik le a kő a szívemről és egy pillanat alatt kijózanodom.
Sajnos azt kell mondanom, hogy fogalmam sincs, hogy mit tettem volna, hogyan reagáltam volna, ha mégis a legrosszabb rémálmom következik be, és ez intő példa számomra, viszont ha tényleg ez lett volna a helyzet, egyáltalán érdemes lett volna a lebukásomon aggódni? Mert hiszen az életem akkor teljesen értelmetlen lett volna.
- Értem. – bólintottam, már visszanyerve a színem és a hangom, rezignáltan, bár nem hibáztathatom őket, hogy egy bűntény helyszínén talált személyt, akinek ráadásul a fegyver is a kezében volt, egyből elkönyvelnek gyilkosnak, csak ugye ehhez az is hozzájárult, hogy mutáns az illető, és ez az, ami nem tetszik.
Na és persze innen válik nagyon is érdekessé az eset, hogy vajon mi történt valójában és mit keresett ott úri tolvaj barátunk.
- Jól van jól! – emeltem fel figyelmeztetően a kezem, hogy véget vessek a vitának és az egyenlőre sehová nem vezető vádaskodásnak. – Elég legyen! Majd teszünk róla, hogy kiderüljön az igazság. – zártam rövidre a dolgot, miközben Remzi elhúzott.
Már csak a testesebb kollégától kell megszabadulni, hogy végre megtudjam Tibu verzióját is, ami egyre jobban érdekelt, mert eddig elképzelni sem tudtam volna, hogy a srác embert öljön.
Elgondolkozva néztem a most már láthatóan elkeseredett férfira és ebből csak az ütemes puffanás zaja rángatott csak ki, és a látványtól egyből mozgásba lendültem és a rácshoz ugorva megtámasztottam a fejét.
- Hagyd……hagyja abba, vagy lekötöztetem. – kiáltottam rá, majdnem önkéntelenül is letegezve. – Mindjárt megkezdjük a kihallgatást és akkor elmondhatja a saját verzióját is. – igyekeztem megnyugtatni és a szemébe nézve sugallni, hogy igyekszem mindent elkövetni az érdekében, így reméltem, hogy abbahagyja ezt a hülyeséget.
Mikor Keller visszajött barátságosan néztem rá és megveregettem a vállát.
- Szép munka volt kolléga, de innentől átveszem az ügyet és nyugodtan menjen a dolgára. Ilyen bizonyítékok alapján elég egyértelműnek tűnik a dolog, nem hiszem, hogy sok gond lenne.
Nagyon bíztam benne, hogy tényleg van jobb dolga is, mint itt lebzselni és végre beszélhetek Tibu-val négyszemközt.

by **Tibutty Tamity** Szomb. Ápr. 13, 2013 8:10 pm

- Azzal sem fogunk előrébb jutni Mikey, nekem elhiheted… – morogtam az orrom elé, miután megállított. Egy gyors mozdulattal rántottam el a fejemet, felálltam és a falnak tenyereltem, kinyújtott karokkal, aztán a testem és a fal közötti térbe hajtottam le a fejemet, kifújtam a tüdőmből az összes levegőt, végül az újabb levegővétellel felemeltem a fejemet és ellöktem magamat a faltól. Járkálni kezdtem, egyszerűen nem bírtam nyugton maradni, ami ebben a felfokozott idegállapotban, talán még érthető is volt. Ismét odamentem a rácsokhoz, Mikey-hoz és visszafogott hangon megszólaltam. – Mikey, Istenre esküszöm, hogy ehhez semmi közöm. Nem volt rá okom, a franca, nem vagyok ilyen kegyetlen! – Akaratom ellenére az utolsó szavaknál már erősebbé vált a hangom, amit a csapódó ajtó elnémított. A mutatóujjammal idegesen doboltam, miközben vártam, hogy a másik zsaru visszaérjen. Hallottam a csoszogását, majd ahogy bekanyarodott annak is szemtanúja lehettem, miként próbálta az eredeti helyére huzigálni az övét a legkevésbé sem karcsúnak mondható derekán.
- No, akkor… - csapta össze a kezét, miután az előbbi nehéz feladat közben kifújtatta magát. Az egyik szemöldököm elindult felfelé és az arcomra a hitetlenkedés és az undor furcsa egyvelege ült ki, miközben könyörgően vetettem egy pillantást a haveromra… Nagyon reméltem, hogy még annak mondhatom…
Husinak az arcán már egészen eddig is látszott, az a gondterheltség, ami csak azoknak az embereknek az arcára ül ki, akik a világ összes gondját a vállukon hordják, de ahogy Mikey felajánlotta ezt a lehetőséget, hihetetlen fiatalodáson ment keresztül… úgy egy-két másodperc leforgása alatt. Én csak bénán lógó kezekkel tanulmányoztam az értetlenség, a meglepettség, a megkönnyebbülés, majd az előbbi miatt érzett szégyen felvonultatását, míg végül megállapodott egy ál elmorfondírozó arckifejezésnél, miközben végigsimított az állán és felhümmögött. Megrágta a felajánlott lehetőséget. Okos fiú...
- Hát, nem is tudom. Nem lenne tőlem szép dolog itt hagyni magát egyedül, ráadásul nem is vagyunk benne biztosak, hogy mire képes még. Én nekem semmi bajom nincs velük, elhiheti, de… - elhúzta a száját és egy futó pillantással ajándékozott meg, mire a lehető legkisebb beleéléssel varázsoltam az arcomra egy kényszeredett, fültől-fülig érő mosolyt. Visszafordult Mike-hoz, miközben tovább hallgatta a srác győzködését, ha egyáltalán tovább győzködte, végül ismét megszólalt. – Hááááát… De azonnal hívjon, ha valami gond adódna – ígértette meg Mikey-val a dolgot, aztán boldog léptekkel elindult kifelé. – Kösz öregem! - intette még a háta mögé utoljára, aztán kikacsázott az egész épületből, hogy fél óra múlva már a felesége főztjét ehesse és a meccset nézze, sörrel a kezében.
…
- Nos… - mondtam, miközben az oldalamhoz szorított kezekkel malmoztam, majd egy mosoly kíséretében előrenyújtottam a kezemet, mint Jack Sparrow. // [You must be registered and logged in to see this link.] // - Le lehetne ezt végre szedni? Nem akarlak megalázni, hogy előtted szedem le magamról… - Persze csak ugrattam, de attól függetlenül oldani akartam a hangulatot és magamat is nyugtatni. Attól függetlenül, hogy lekerült-e rólam a bilincs vagy benn maradtunk-e a kis cellás részletben, esetleg a kihallgatóteremben folytattuk tovább a dolgot, végigszántottam az ujjaimmal a hajamon.
- El sem tudod képzelni mennyire megkönnyebbültem, mikor megláttalak… - Körbenéztem. – Furcsa itt benn lenni. Ilyen helyzetben. Mármint vesztes helyzetben… - kínomban elmosolyodtam. - Valahogy olyan ismeretlen... - Egy-két másodpercig csak magam elé bámultam, majd belenéztem Mikey szemébe. - Szerinted én öltem meg azt a nőt?

by **Michael Bodwin** Vas. Ápr. 14, 2013 11:39 am

Láttam Keller őrmesteren, hogy egyből lelkesedett a szabad délután lehetőségéért, de azért még megfutotta a szokásos szabadkozó tiszteletköröket, amit most szívesen mellőztem volna, mert már alig vártam, hogy beszélhessek Tibu-val.
Hála az égnek, elég hamar elhúzta a csíkot és én egy nagy sóhajjal fordultam a fiú felé, ahogy az egyenruhás eltűnt az ajtó mögött.
- Most pedig átmegyünk a kihallgatóba. – mondtam hangosan, miközben szememmel a mennyezet tetején trónoló kamera felé intettem, hogy Tibu is értse, miért a hivatalos hangnem.
- Ott majd előadhatja, hogy miért is tartózkodott, majd menekült egy bűntény helyszínéről. – nyitottam ki a rácsos ajtót és egyelőre nem törődve a felém nyújtott kézzel, irányítottam a hátsó fronton lévő szobák felé.
Mikor bent voltunk, az asztal oldalán erre a célra kialakított kampóhoz bilincseltem az egyik kezét, majd egy kicsit magára hagytam, hogy az üvegfal túloldalán lévő helyiségben kikapcsolhassam a felvételt készítő berendezést, mert nem akartam, hogy nyoma legyen a beszélgetésünknek.
Ez nem tűnhetett fel nagyon senkinek, hiszen nem egyszer volt rá példa, hogy ilyen dologra sor kerül, csak ezt persze sehol nem verik nagy dobra és én nem nagyon szoktam alkalmazni.
Azért a biztonság kedvéért a szoba kulcsát is magamhoz vettem, így ha valaki be is néz a kihallgatóba, akkor hiheti, hogy kicsit keményebb eszközök bevetésére készülök.
Mikor mindennel végeztem, visszamentem Tibu-hoz és most már levettem róla a bilincset.
- Azért lehetőleg ne nagyon ugrálj, mert azon a kis ablakon, - mutattam az ajtó felé, - még belátnak, igaz hallani nem fognak semmit. – figyelmeztetem és leülök vele szemben, miután levettem a zakómat és a szék hátára terítettem. – Sajnos adni kell a látszatra, ha nem akarunk lebukni.
- Mond Tibu, mi a frász ez az egész! – csaptam le rá aztán szinte azonnal, eleresztve a fülem mellett a megkönnyebbülésre tett megjegyzését, hiszen még semmi oka erre. – És még furcsább lesz a helyzeted, ha nem találunk semmi olyat, amivel kivakarhatlak innen, mert akkor kezdheted is megszokni a légkört. – fújok egyet mérgesen, miközben hátradőlök és nyíltan a szemébe nézve egy kis gondolkodás után válaszolok a kérdésére.
- Komolyan kérdezed a történtek után? – szólalok meg aztán halkan. – Zsaru vagyok és hidd el sok mindent tapasztaltam már, amit sosem hittem volna el előtte. – kezdek bele. – De, ha az ösztöneimre hallgatok, akkor azt mondom, hogy…….nem, nem hiszem, hogy te ölted volna meg, de akkor mit kerestél ott? És miért vártad meg, hogy odaérjenek a rendőrök? Nem csak lefagytál, hanem meg is süketültél? – nézek rá kérdőn. – Mindent tudni akarok, ha szeretnéd, hogy kijuttassalak innen, hiszen te is tudod, hogy itt mutánsnak lenni már eleve bűn. – teszem hozzá egy grimasszal.

by **Tibutty Tamity** Vas. Május 12, 2013 8:02 pm

Az asztalhoz bilincselt csuklómat nézve, legszívesebben felkiáltottam volna. „Na, ne, ezt most komoly?!” De végül csak egy apró fintort engedtem meg magamnak és utána úgy vártam Mikey visszatérését, mint egy kisangyal… Rendben, hülye szó… Természetesen tisztában voltam vele, hogy hova és milyen célból mehetett el a kopó, így a világ leghiggadtabb mozdulataival varázsoltam le magamról a bilincseket és mikor belépett, készségesen a kezemért nyúló tenyerébe ejtettem. Még mindig a világ legártatlanabb mosolyával vetettem egy futó pillantást a kisablakra, majd visszavezettem a tekintetemet Mike-ra.

- Ó, kár, pedig még mindig nem tudom eldönteni, hogy megöleljelek és gratuláljak az esküvődhöz vagy pedig bosszús legyek, amiért a feleségednek ilyen dobótechnikája van – céloztam arra, hogy Tess-nél landolt nem is olyan rég az a bizonyos virágcsokor. Ám minden álvidámság és könnyedség eltűnt belőlem, ahogy Mikey hangja ostorként csapott végig rajtam. Komolyan mondom, már majdnem összerezzentem!

- Igazad van – szólaltam meg végül, megszeppenve, miután befejezte a mondandóját. – Hülye vagyok, amiért elmentem oda. De azért örülök, annak, hogy nem hiszed rólam, hogy meg tudtam volna ölni az egyik barátomat – néztem bele a szemébe jelentőségteljesen. Abbahagytam a gyerekeskedést, az álérzelmeket és sötét, komor arccal előrébb dőltem, alkarommal megtámaszkodtam az asztalon és összekulcsoltam az ujjaimat. A szemem elé pár hajtincs esett, de nem törődtem vele. Elkezdtem beszélni… Tényleg itt volt az ideje. - A jelenlegi neve Ayaka Chou volt. Leginkább úgy tudnám definiálni a foglalkozását, mint feketepiaci kereskedő. Sok-sok üzletet bonyolított már le, vegyesen, beleértve a festményeket és egyéb műkincseket is. Innen ismertem meg. Ő is tett néhány szívességet nekem, én is tettem neki párat. Néhányszor kicseréltette velem a személyiségét, mikor szorult a hurok a nyaka körül. De jó ember volt Mikey, ezt meg kell értened. Mint mindenki, ő sem ezt az életet akarta választani, hanem belekényszerült. Az utóbbi hónapokban pedig már ki akart szállni, a visszavonulását tervezgette. – Felsóhajtottam, jobb karommal felkönyököltem, előrébb hajoltam a kezemhez és a mutató- és hüvelykujjammal gondterhelten megmasszíroztam az orrnyergemet, miközben tovább beszéltem. Azonban a mondatok sokkal halkabban törtek fel belőlem. És az ujjaim egyre erősebben vájtak bele a bőrömbe. – Édes Istenem… azt akarta, hogy legyek a kislánya keresztapja… A Mia nevet akarta neki adni. Mia Chou… Állandóan az ő kis Szerencselótuszának becézgette. – Megköszörültem a torkomat, felemeltem a fejemet és tárgyilagosabb hangon folytattam tovább. – Egy nappal ezelőtt kapcsolatba lépett velem, mert azt mondta talált valami érdekeset. Valami fontosat, ami engem érdekelni fog.

- Így hát elmentem... – nyeltem egyet. - Amikor megérkeztem még élt – egyre nehezebben préseltem ki a szavakat magamból, ahogy ismét lejátszódott fejemben az esemény. A vér látványa, a hófehér arca… Idegesen csaptam az asztalra, felpattantam. – Amikor megérkeztem még élt! Azt várta, hogy segítsek neki Mikey! Az én nevemet hörögte, miközben fürdött a vérében! – mutatóujjammal többször is magamra böktem. Azt hittem el fog törni, olyan erővel szúrtam meg magamat ismét és ismét. – Az enyémet! Tőlem várta, hogy tegyek valamit! Akármit, csak hogy mentsem meg a lányát! Ha már őt nem, legalább a lányát. A k*rva életbe! Nem sikerült! Egyik sem sikerült! Tudod mi történt?! – tártam szét a kezemet. - Mielőtt bármit tettem volna, hátulról leütöttek! El tudod ezt képzelni?! Engem! Hátulról, leütöttek, mint valami piti kis senkit! Arra eszméltem fel, hogy egy vértócsa mellett fekszem. Egy pisztoly volt a kezemben. Akaratlanul rámarkoltam és felálltam… Én…

Hosszú ideig némán álltam és egy távoli pontra meredtem. Próbáltam lenyugodni. Istenem, de még mennyire próbáltam. Lehunytam a szememet, majd szépen, lassan leroskadtam a székre. Hajlott háttal, tehetetlenül ejtettem bele az ölembe a kezeimet. Próbáltam összeszedni a gondolataimat, miközben ide-oda kapkodtam a tekintetemet.

– Mikey… Én csak arra emlékszem, hogy mielőtt leütöttek, valaki mondott valamit. De… de az egész olyan homályos. – Összeráncoltam a homlokomat. – Homályos, mintha be lettem volna kábítva…

by **Michael Bodwin** Hétf. Május 13, 2013 2:31 pm

Kicsit rosszallóan néztem a kezembe nyomott bilincsre, majd Tibu vigyorgó arcába, hiszen épp az előbb hívtam fel a figyelmét, hogy fogja vissza magát, mert a végén még engem is lebuktat. De aztán csak egy nehézkes sóhajtással csóváltam meg a fejem és ültem vissza a székre az övemre akasztva a karperecet.
- Azt hiszem ezeket most elnapolhatjuk majd egy olyan napra, amikor nem itt, hanem egy kocsmában, egy sör mellett ülünk. – reagáltam a szavaira, de aztán, ahogy ránéztem és láttam a hirtelen elfelhősödő arcát, tudtam, hogy a színjátéknak vége és végre megtudom, hogy mi is történt valójában, hiszen ahogy neki is mondtam az előbb, nehezen tudtam volna elhinni, hogy hidegvérrel megöljön valakit, főleg nem egy nőt.
Hátra dőlve a széken figyelmesen hallgattam, ahogy belekezd és már az első mondata után felszaladt a szemöldököm. Barát? Ez tényleg kezd érdekes és egyre furcsább lenni!
Láttam rajta, hogy az előző tréfálkozás csak a külvilág számára tartogatott álca, mert az eset sokkal komolyabban és mélyebben érintette, amit még most nekem is nehezen kezdett el mesélni, mivel újra át kellett élni a történések borzasztó pillanatát.
Mikor arról mesélt, hogy Ayaka ki akart szállni, már kezdtem sejteni, hogy mi állhatott a gyilkosság hátterében, de ettől még nem lett könnyebb a helyzet, hiszen Tabu szaván kívül erre bizonyíték egy szál sem volt. Mivel a rendőrök jóformán a gyilkos fegyverrel a kezében találták a helyszínen, így számukra meg volt a tettes. Gondolom, ha voltak is nyomok, amik Tibu szavát alátámasztották volna, annak már lőttek, a helyszínt már összetaposták.
Átéreztem a srác tehetetlen dühét és fájdalmát, amiért nem tudott segíteni a lányon, de pár dolog azért szöget ütött a fejemben, mert nem értettem tisztán.
Mikor zaklatottan elhallgatott én is hallgattam egy darabig, mert igyekeztem megemészteni a történteket és összeszedni a gondolataimat.
- Sajnálom! – szólaltam meg végül és ha a szemembe nézett csak ugyan ezt láthatta benne. – Senki nem érdemel ilyen halált, ezt soha nem lehet megszokni. – tettem hozzá csendesen, majd újabb kis szünet után folytattam, miközben az asztalra könyököltem. – Lenne pár kérdésem. Először is lehet, hogy az én figyelmemet kerülte el, de nem világos, hogy Ayaka terhes volt, vagy más megszületett a kis Mia? A rendőrök sem említettek, hogy várandós lett volna. – kérdeztem komoran, mert a terhesség most egyébként is érzékenyen érintett, mivel Aya is állapotos volt. – Másodszor. A gyilkos ezek szerint még a lakásban volt, mikor odaértél. Gondolkozz! Nem láttál behatolásra utaló nyomokat? Mert ha nem, akkor valószínűleg a lány ismerhette a tettest és maga engedte be. Harmadszor. Nem éreztél csípést a nyakadon, vagy valami szokatlan szagot? Ha tényleg elkábítottak, akkor talán nyoma van a szervezetedben a szernek és ezzel már lehetne kezdeni valamit.
Próbáltam összerakni a mozaikokat Tibi szavaiból, bízva benne, hogy mindenről tájékoztat, ami eszébe jut, hiszen ez az ő érdeke is.
- Viszont logikátlan, hogy ha elkábítottak, minek ütöttek még le is. – morfondíroztam miközben járt az agyam. – És emlékeztess, hogy vetessünk látleletet a fejedről is.
Azért persze jegyzeteltem is és már sok-sok kérdőjel szerepelt a papíron.
- Kinek beszélhetett Ayaka még arról, hogy ki akar szállni? És kinek lehetett érdeke, hogy ezt ne tegye meg? Te ismerted a lányt, van ötleted?

by **Tibutty Tamity** Hétf. Május 13, 2013 5:43 pm

Mikor megszólalt, felé kaptam a pillantásomat. Abban a pár másodpercben valahol máshol jártam, de a tekintetéből áradó megértés, kezdett visszarángatni a felszínre, hogy ne merüljek el teljesen, végleg a düh és a bosszú tengerében. Sokáig tartott kilábalnom onnan. Ha már felhoztam a tengert, folytathatnám úgy is, hogy hosszú időmbe telt megtanulni úszni. De végül sikerült. Ahogy ez eszembe jutott, megjelent Mane is és szinte kézen fogva követték az ő emlékét a gyilkos tetteim. Hány éve is már?... Túl régóta, hogy ismét végig tudjam élni az érzést, de túl közel ahhoz, hogy örökre megszabaduljak a képektől. Nem voltam büszke a tetteimre. Sosem leszek… Mint mondtam, sokáig tartott kilábalnom a gyűlölet bűzös pöcegödréből - éppen csak a szívembe került, hogy végre magam mögött tudhassam a bátyám gyilkosát. Nem akartam elölről kezdeni, nem akartam ismét végigszenvedni, hogy a megbékéléshez és a boldogsághoz érjek. Nem rendelkeztem még egy Tess-szel, aki ismét egy új, ismeretlen energialöketet tudott volna adni.

- Vannak páran, akik megérdemlik – szólaltam meg végül rekedtes hangon. Hogy enyhítsek a hangom ércességén nyeltem egyet. – De Ayaka nem volt köztük… - Közölte, hogy van néhány kérdése, amit nem is bántam, beleegyezően bólintottam és ismét az asztalra könyököltem. Első kérdését hallva azonban értetlenül összeráncoltam a szemöldökömet.

- Itt az ideje kimosatnod a füledet Sherlock. A zsernyák társaid épp azzal kezdték, hogy terhes volt és… Ember! Nem tűnt fel, hogy múlt időben beszéltem róla, egyszerűen…? - Félrekaptam a fejemet, mintha egy fejrázást csak félig csináltam volna meg, összepréseltem a számat és magamnak címezve kinyújtottam a mutatóujjamat, de a többit behajlítottam az asztalon pihentetve. Ezzel akartam magamat korlátozni, mielőtt ismét elszabadultak volna az indulataim. Nem volt könnyű, de igyekeztem. Tényleg. – Szóval… Ayaka hét hónapos terhes volt. A kicsi teljesen egészséges volt, én legalábbis úgy tudtam. Mi a következő? – kérdeztem felettébb higgadtan.

- Nem… - jelentek meg ismét a homlokomon a ráncaim. Nagy igyekezetemben, hogy valami más részlet is eszembe jusson a lány véres testén kívül, csaptam egy aprót a szárnyammal és mocorogtam a széken. – Nem, nem jut semmi eszembe. Mármint… Az ablakon át érkeztem, az nyitva volt, az ajtót nem törték fel, nem voltak szétdobálva a cuccok. Csakis annyi tárgy volt leverve, amit Ayaka a saját testével üthetett le. Vagy profi volt az illető vagy tényleg ismerhette a támadóját. – Azt a rohadt mocskot, tettem hozzá magamban. Az ezt követő kérdésére tehetetlenül megráztam a fejemet, de arra a feltevésre, hogy ez logikátlan lépés volt az elkövetőtől, már grimaszoltam is. Félreértettük egymást.

- Nem, Mikey. Nem-nem, leütöttek, de csakis egy-két percig lehettem eszméletlen. Utána – felálltam, megkerültem az asztalt és a jól ismert kamutükörhöz mentem. - Az utána lévő öt percben nem tudtam lábra állni sem. Forgott velem a világ, sípolt a fülem, mintha bombát robbantottak volna mellettem. – Feltoltam a felkarom közepéig a hosszú ujjú pólóm ujját és végigsimítottam az ujjaimmal a karomon, hátha találok valamit. – Bő egy percembe került, mire sikerült felállnom és még akkor is szédelegtem. – A másik karomon is felhúztam a pólót. Közben párszor a tükörben a szemébe néztem. – Hidd el, ha jól lettem volna többször is meg tudtam volna lépni a zsaruk elől. De nem így volt. Egy; még mindig össze akartam rakni a dolgot, hogy mi történhetett. Kettő; a törvény őrei lesokkoltak egy pisztollyal. - Oldalra billentettem a fejemet, lehúztam a bal kulcscsontomig a pólóm nyakát és végighúztam a kezemet a bőrömön, a fülemtől kezdve lefelé haladva. – Ayaka nem sok mindenkivel beszélt erről, ez az üzlet nem nagyon követeli meg, hogy nyilvánosan lemondjon az ember fia. Csak pár törzsvásárlójának említette és ajánlott másokat nekik, akik szerinte megbízhatóak... – Fogást váltottam és most a nyakam másik oldalát vettem szemügyre. - Ennek semmi értelme, még ha végigfutom újra és újra a dolgokat, nem fogok találni semmit. Nem voltak olyan ellengései, akik gyilkolni is képesek voltak.

Végre megtaláltam. Az ujjbegyemmel kitapintottam a jobb fülem mögötti gödörben az apró dudort. Növeltem a nyomást, mire éles fájdalom hasított belém. Mély hangon, rövid ideig kiáltottam fel inkább a meglepettségem miatt, mielőtt bennem rekedt volna a levegő. A fülemben ezernyi eltévelyedett kísértet sikított fel, miközben megtántorodtam. A tükör és a fal átmeneteként odaépített vékony párkányban kapaszkodtam meg. Fájdalmas grimaszba torzult az arcom, ahogy merev tagokkal igyekeztem összeesni. Az tűnt a legjobbnak, szinte reflexszerűen cselekedtem. Bár nehezen sikerült a görcsbe ránduló izmaimtól, de végül éreztem, hogy a szárnytöveim a hideg falhoz préselődnek, mellettem kétoldalt teljesen szétterültek szintúgy, mint minden más végtagom is, ahogy próbáltam levegő után kapkodni.

„Üldözlek Tamity…”

Kinyitottam a szememet és a plafonról lelógó lámpába bámultam. Minden lassú, elnyújtott pislogásnál foltok jelentek meg a szemem előtt. A tárgyak körvonalai elmosódtak, a fény vakított, mégis jólesett a fájdalom, amit a látóidegeimet kínozta. Segített emlékezni. Az ismerős hang újra és újra elsuttogta az ígéretét. Magabiztosan, nyugodtan, akár egy hüllő, aki mindent eltervezett, hogy pokollá tegye az életedet. Mert addig üldöz, amíg meg nem öl... Nem igaz?

- Jól vagyok – ismételgettem gépiesen és megpróbáltam felállni. – Jól vagyok. – Ha Mikey ott termett mellettem, hálásan ragadtam meg a ruháját, hogy úgy húzzam fel magamat álló helyzetbe, aztán elindultam a kijárat felé, magam után vonszolva a szárnyaimat. – Most mennem kell - jelentettem ki és remegő kezemmel a kilincs felé nyúltam.

by Ajánlott tartalom