1 Police Plaza

Éreztem, ahogy a robbanásig töltődött feszültség Tibu-ban hirtelen megtörik és mikor a szemembe nézett már a körülményekhez képest higgadt volt.
A kérdéseimre megpróbált koncentrálni, hogy minél jobban visszaemlékezzen a helyzetre, amit méltányoltam is, bár az első mondatait hallva kicsit még el is szégyelltem magam, hiszen igaza volt, de akkor Aya-t féltve és teljesen félreértve a rendőrök által vázolt helyzetet, nem egészen voltam magamnál, de ez nem jelenti azt, hogy nyomozó létemre, megengedhetek ilyen luxust magamnak, hogy elkerüli valami a figyelmemet.
Nagyot sóhajtva bólintottam és teljesen megértettem a srácot, amiért ettől kicsit kiakadt.
- Értem és ne haragudj. – köszörültem meg a torkom, de ez a bocsánatkérés kijárt neki.
Aztán részletesen beszámolt a lakás állapotáról, ami nagy segítség volt, hiszen bár valószínűleg zaklatott volt a látottak miatt, de egy olyan tolvajnak, mint ő még ekkor sem valószínű, hogy elkerülte volna valami a figyelmét.
Mikor a leütése és az elkábítása került szóba, megint csak kijavításra szorultam, de most legalább nem én hibáztam, csak félreértettük egymást, de így sem volt kellemes.
- Szóval, akkor először leütöttek és utána kábítottak el, hogy még véletlenül se tudj lelépni. – bólintottam, most már értve a szituációt. – Mivel bármikor megölhettek volna, így az világosan látszik, hogy kellett nekik egy bűnbak, akire rákenhetik az egészet. A, hogy ez te voltál, akár lehet véletlen is, de ez csak találgatás. Viszont minden bizonnyal ezek után a gyilkos, vagy gyilkosok riaszthatták a rendőröket. – jegyzetelek az előttem lévő füzetbe, miközben hangosan gondolkozom. – Ki kell kérnem a központtól a bejövő hívást, hátha abból leszűrhetünk valamit, és a hívást is vissza lehet talán nyomozni.
Így persze érthető volt, hogy Tibu miért maradt a helyszínen és ha a szervezetébe juttattak valamit, amivel elkábították, akkor talán ki is lehet mutatni.
- Ezek szerint mégis volt valaki, aki képes volt rá. – nézek a srácra, aki közben megpróbál rájönni, hol juttathattak bele valami kábítót.
Éppen a füzetbe írtam, mikor aztán valami mélyről jövő morgással felkiáltott és ahogy rákaptam a szemem, csak a megmerevedő tekintetét láttam és azt, hogy mereven, mint egy szélben kidőlő oszlop zuhan a földre. Esélyem sem volt, hogy időben odaugorjak hozzá és elkapjam, de szerencsére a szárnyai jórészt tompították az esését.
Nem láttam, hogy mi történhetett, ezért értetlenül és ijedten hajoltam az alig magánál lévő srác fölé, hogy kitapintsam a pulzusát, de ekkor kinyitotta a szemét és réveteg tekintettel nézett körül, mint aki azt sem tudja, hol van.
Segítettem neki felállni és már épp meg akartam kérdezni, hogy mi történt, mikor megszólat, de csak azt mantrázta, hogy jól van, ami bizony kétséges volt, hiszen elindult az ajtó felé, hogy kisétáljon innen, ami pont azt mutatta, hogy egyáltalán nincs jól.
- Nem, Tibu! – fogtam meg a vállát és reméltem, hogy nem ellenkezik, míg visszakísértem a székhez és leültettem. – Nem vagy jól és sajnos el sem mehetsz innen. Emlékszel? gyilkosság vádjával hoztak be. – igyekeztem szemkontaktust teremteni vele, hogy lássam érti-e amit mondok. – Most pedig maradj nyugton én meg hívok egy orvost, oké. – veregettem meg a vállát, majd kilépve az ajtón, az első az ügyeletesnek szóltam, hogy küldjék be Dr. Mikolsky-t.
Az őrmester megcsóválta a fejét neheztelően, de nem szólt egy szót sem, csak hívta a dokit, én meg el tudtam képzelni, hogy most mi volt a véleménye rólam, hiszen egyedül voltam egy mutáns gyanúsítottal a kihallgatóban, ahol nem működtek a mikrofonok és a kamerák.
De most ez volt a legkisebb bajom!
- Tibu! Mi volt ez az egész? – kérdeztem, ahogy visszaértem. – Kérlek, most már avass be mindenbe, mert úgy tudok a legtöbbet segíteni. – Lehet, hogy mégis csak te voltál a célpont és a barátnőd csak egy csapda része? Tudnom kell mindent, hogy össze rakhassam a részleteket!
Sajnáltam a srácot, nagyon is, ahogy ott ült megtörten, de csak úgy tudom innen kiszabadítani, ha kőkemény és megingathatatlan bizonyítékot találok, hogy nem ő volt, különben már az is elég, hogy elítéljék, hogy mutáns.

- Mike! Mi az istent csináltál azzal a szerencsétlennel? – nézett rám kikerekedett szemekkel az zárkaügyeletes. – Úgy rángatta az ajtót miután kijöttél, hogy azt hittem kiszakítja a helyéből. – csóválta meg a fejét, de közben felemelt hüvelyk ujjal jelezte a gratulációját.
Ha valaki csak a szavait hallotta, azt hihette még sajnálja a gyanúsítottat, de ez a jel világosan mutatta, hogy mennyire is aggódik a fiúért.
- Hát Ricky semmi különös, csak kicsit megdolgoztam, de még nincs vége. – válaszoltam egy vigyort magamra erőltetve, miközben a rosszul lét kerülgetett, de azért siettem vissza, mert féltem, hogy még a végén tényleg kárt tesz magában a látszólag teljesen zavart Tibu.
Belépve egy kicsit megnyugodtam, mert már az asztalnál ült és higgadtnak, aránylag nyugodtnak látszott, de azért mégis csak bezártam az ajtót, már csak a saját biztonsága érdekében is, mert ha megpróbál kisétálni, még a végén lelövik.
Most nem ültem le vele szemben, csak megálltam mellette, de végül, kis szünet után, a kérdésemre beszélni kezdett. Láttam, hogy ez mennyire nehezére esett, ezért nagyon figyeltem.
- A bátyád…….. – kezdtem volna bele, de végül nem szakítottam félbe, ha már belekezdett, hagyom, hogy kiöntse magából a régi, fájdalmas emlékeket. Mintha csak magának mondta volna fel emlékeztetőnek, nem nézett rám, hanem a tükörképének beszélt, de ahogy haladt előre a történetben, egyre világosabbá vált minden vele és talán a gyilkosság indítékával kapcsolatban is. Elképzelhető, hogy igaza van és tényleg ő volt a kiszemelt célpont, ahogy már az előbb is tippeltem rá. Most már egyáltalán nem tűnt olyan vad ötletnek, de még mindig elég bonyolultnak rémlett, ha csak az volt a cél, hogy Tibu-t ne hagyja felejteni.
- Tényleg azt hiszed, hogy ez lehetett a gyilkosság hátterében? – kérdeztem tőle komor hangon, miután befejezte a történetet, egyelőre figyelmen kívül hagyva a kérését. – Miért gyűlöl ennyire eszeveszetten? Hiszen az elbeszélésedből inkább az tűnik ki, hogy végig te voltál az áldozat. – nézek rá magyarázatra várva. – És miért nem ölt meg, ha lehetősége adódott rá? Ha meg kínozni akar, akkor meg miért nem hagyott futni, hiszen ha együtt kell ezzel a tudattal élned, akkor az ezek szerint nagyobb büntetés lett volna neked, mint, hogy mutánsként bevágjanak egy föld alatti lyukba, ahol hónapok, de lehet, hogy hetek alatt kicsinálnak.
Volt lehetőség abban, amit mondott, de sok volt a fehér folt és bizonyíték nélkül, nem engedhettem el, ezt ő is tudta. Ha megteszem, akkor az én rendőri pályafutásomnak is vége.
Közben megjött a doki és én intettem, hogy vizsgálja meg Tibu-t.
- Kérem dr. Mikolsky, különösen a fejét nézze át. A gyanúsított szerint leütötték és elkábították.
Szerettem az idős orvost. Ö nem volt az a fanatikus mutánsgyűlölő. Imádta a hivatását és ennek megfelelően, nem lehetett rávenni semmi szabálytalanságra. Többször szerették volna már eltávolítani, de volt valami rokona az Elnök sleppjében, így nem nagyon mertek vele kekeckedni, de alig várták már, hogy nyugdíjba vonuljon. Most nagyon örültem, hogy ő volt szolgálatban.
- Nos doki? – néztem rá kérdőn, mikor befejezte a vizsgálatot. – talált valamit?
- Igen Michael! Úgy néz ki a fiatalember igazat mondott. – bólintott, miközben gumikesztyűs kezével kivett a táskájából egy fecskendőt és egy vékony tűt helyezett fel rá. – Van egy ütéstől származó horzsolás a koponya alsó részén és egy megduzzadt szúrás nyoma a jobb fül mögött. Úgy néz ki a szer nem teljes mértékben szívódott fel szerencsére és a duzzanat a maradékot tartalmazza, ez okozhatta a rosszul létet, ha most megnyomta. Mintát kéne vennem belőle, megengedi? – nézett a srácra.
Ha megkapta az engedélyt, akkor felszívott egy keveset az anyagból, majd egy bizonyítékos zacskóba helyezve azt biccentett felém.
- Majd tájékoztatom, mire jutottam. – azzal kiment a kihallgatóból.
- Talán itt a lehetőség, hogy kiszabadulj innen. – rogytam le a székre kissé megkönnyebbülten. – A Doki nagyon lelkiismeretes, ha talál valamit, akkor tényleg kisétálhatsz, de addig nem engedhetlek el. – tértem vissza az előző kérésére. – De egyet megígérhetek. – hajoltam előre, hogy keményen a szemébe nézhessek. – Ha igazad van, segítek neked megtalálni ezt a pszichopata őrültet!

Bár mennyire is átéreztem az előttem ülő férfi fájdalmát, azért elsősorban zsaru voltam és az volt a dolgom, hogy a történések mélyére ássak és felfedjem az elrejtett igazságokat, vagy épp a hazugságot, ezért bár sajnáltam Tibut, fel kellett tennem azokat a kérdéseket, amik számomra nem voltak érthetőek, vagy éppen logikusak.
Mikor újabb magyarázatba fogott, figyelmesen hallgattam végig, miközben azért néha jegyzeteltem is, csak úgy magamnak, amit lényegesnek, fontosnak találtam.
- Tehát szerinted az lehetett a mostani tetteinek kiváltó oka, hogy közel jutottál hozzá. Mondjuk még mindig nem értem, hogy akkor miért nem téged ölt meg, vagy, ha ez ennyire szórakoztatja, akkor miért nem kínzott halálra és miért ilyen nyakatekert módot választott, hiszen ezzel nem hogy elriaszt, hanem még nagyobb intenzitású keresésére ösztönöz. – öntöttem szavakba a kételyeimet.
Nem, nem Tibu szavaiban kételkedtem, hanem, hogy csak ennyi bújna meg e kegyetlen tett mögött. Talán jobban összefonódtak a szálak, mint sem a srác gondolná!
- Azt hiszem jobban utána kéne nézni Ayaka múltjának és annak, ami a visszavonulása mögött van, persze a terhességen kívül. – szólaltam meg halkan, mert nem akartam még jobban felzaklatni Tibu-t. – Mivel az elmondásod alapján mindent bevetettél, hogy megtaláld ezt a Tony-t, és ez téged ismerve nem lehetett kevés – masszíroztam meg fáradtan a halántékomat, - úgy gondolom elég hatalomra tett szert mostanra, hogy elfedje a nyomait és ez két módon lehetséges kedves kis városunkban. – kezdtem bele az ötletelésbe. – Vagy az alvilágban, vagy a politikai életben mászott magasra a ranglétrán. – néztem a még mindig elég maga alatt lévő srácra.- Melyiket tartod a valószínűbbnek? – kérdeztem, hiszen ő ismerte valamennyire ellenségét.
Mielőtt azonban még válaszolhatott volna megérkezett a doki és megejtette a vizsgálatot. Mikor aztán távozott, de nagyjából megerősítette az eddigi elképzeléseket, úgy éreztem a történtek tükrében megérdemli Tibu a támogatásomat. Bár első perctől kezdve ösztöneim azt súgták, hogy itt egy nagy-nagy csőbe húzásról van szó, ez most megerősödni látszott és reméltem, hogy a doki vizsgálata és eredményei kitudják szabadítani a bajba kevert férfit.
Gondolom nem sok embernek mondta el ezt a történetet, ez lerítt róla, csak a feszült arcára kellett nézni, amely aztán fokozatosan simult ki, ahogy kibökte, mennyire megkönnyebbült.
Sokszor láttam már ilyet, és tudom, hogy mennyit jelenthet ez néha, szinte visszakapja az ember az életét.
- Ez természetes egy ……..baráttól Tibu. – veregettem meg a vállamon nyugvó kezét. – Tudod erre valók, hogy kiengedd a vállukon a gőzt. – ejtettem meg egy vigyort a grimaszára és a már-már felszabadult szavaira válaszolva. –És, ha így érzed, szívesen berendezem ott hon az egyik szobámat ilyenre, mert ezt azért nem sűrűn ajánlom. – intettem körbe.
A doki vizsgálatának eredményéig eltöltendő időre azonban, a számat elhúzva nemet intettem.
- Bár szívesen megmutatnám a helyet, egyrészt a kollégák lelőnének….engem, aztán meg téged is. Tudod, valamiért nem csípik a alapból a mutánsokat, főleg, ha még gyilkossággal gyanúsítják. Másrészt szívesen meghívlak egy kávéra, ha ki akarsz próbálni egy igazi, hamísítatlan zsaru feketét. Remélem erős gyomrod van? – álltam fel és pár percig magára hagyva, két pohárral és egy krigli kávéval tértem vissza.
- A doki már úton van. – jelentettem be. – Mindjárt ide ér azt üzeni. Azt hiszem talált valamit, mert ilyen gyorsan nem szokott menni.

Végül is volt logika abban, amit Tibu mondott, és lehet, hogy tényleg ez volt a történések hátterében, de nekem volt egy sanda gyanúm, hogy ez csak a része volt a dolgoknak. Egy fontosabb része! A fickónak valószínűleg jól jött ez és talán két legyet akart ütni egy csapásra, de végül is nem úgy sült el a dolog, ahogy eltervezte és olyan nyomott hagyott, ami talán felmenti a srácot a gyanú alól, így kimászhat belőle. Ezen gondolkozva támadt is egy ötletem, de megvártam míg Tibu befejezi.
- Igen, sejtem, vagyis tudom, hogy ezekben a körökben sokszor csak az a biztos titok, amit az ember megtart magának és sokszor még a másik védelme érdekében is jó, ha nem kotyog ki információkat az ember, de….- nézek a fiúra, - de manapság az emberek már csak saját biztonságuk érdekében is igyekeznek elrejteni olyan terhelő dolgokat, amik bebiztosítják az életüket, talán ez is szerepet játszhatott a dologban. – találgattam tovább, de ennek azért jócskán volt tapasztalati alapja.
Az, hogy a férfi az alvilágban szerzett hírnevet és befolyást magának, valamiért nem lepett meg.
- Szóval Kajmán. – jegyeztem fel ezt is a többi mellé. – Ezzel talán kezdhetek valamit a rendszerünkben.
Mikor felnevetett én is nagyot sóhajtottam a megkönnyebbüléstől, hogy végre kezd feloldódni és nem kell aggódnom, hogy valami hülyeséget csinál.
- Hát nem a Hotel Ritz, az biztos, de te még könnyen szabadulsz minden valószínűség szerint, ha ideér a doki. – biccentettem én is elmosolyodva. – De annak örülök, hogy nem kell átrendezni a lakásomat.
Pár perc múlva aztán döbbenten nézem, ahogy cuppogva dicséri a löttyöt, amit itt kávénak hívnak, ezért gyanakodva megszaglászom az én bögrémben lévőt is, hogy hátha valami csoda folytán egy jótündér kicserélte, de csalódnom kellett.
- Nem mondod komolyan, hogy ez neked ízlik? – emelem meg a bögrét. – Hol szoktál te kávét inni? Oda tuti nem megyek. – csóváltam meg a fejem vigyorogva.
~ Remélem nem most kukucskál be valaki, ahogy itt kedélyesen vigyorogva kávézgatunk! ~ futott át rajtam, de aztán elhessegettem a gondolatot.
- Igen, ezt én is elmondhatom és kö….
Azt mondhatom, hogy szinte azonnal kapcsoltam, de aztán megmerevedve meredtem Tibura miközben úgy tettem, mint aki félrenyelt. – Bocs! – mentegetőztem aztán. – Szóval kösz ezt a kedves üdvözlést és milyen Aya? Az én feleségem Kaori, vagy elfelejtetted?
De már tudtam, hogy lebuktam előtte és mivel ő is megosztotta velem a terhet amit hordozott, nekem sem volt pofám a képébe hazudni, de itt veszélyes volt. Nagyon veszélyes. Lassan megráztam a fejem és mereven a szemébe nézve, hang nélkül formáltam a szavakat.
- Ne itt!
Nem tudom megértette-e, de hála az égnek megérkezett a doki és így másra terelődött a szó és a figyelem.
- Michael! – pakolta ki a papírjait a férfi. – Elég könnyű dolgom volt, mert sejtettem miféle szert kell keresnem. Diprivant juttattak a szervezetébe, ami általában nyom nélkül felszívódik, de itt a fiatalember szerencséjére, nem találták el jól az eret és mivel a szúrást nagyon vékony tűvel csinálták, hogy ne nagyon maradjon nyoma, így az hamar összezáródott, kizárva így az altató egy részét. Különben sokkal tovább aludt volna, de legalábbis elég kába lett volna hozzá, hogy ne tudjon védekezni. – magyarázta a doki. – Itt vannak a jegyzőkönyvek és azt hiszem ezzel talán segíthettem tisztázni a gyanúsítottat, igaz? – biccentett, majd gyorsan el is viharzott. – Színházba megyek a nejemmel és már késésben vagyok. – szólt még hátra, miután meg sem tudtam köszönni neki.
- Na! – néztem Tibu-ra. – Azt hiszem, már csak kis időt kell kibírnod, míg beszélek a főnökkel, aztán szabad leszel. – veregettem meg a vállát biztatóan.

Bár láttam, hogy Tibut meglepi a dolog, amit arról mondtam, hogy mindenkinek van ilyen körökben titkos információja másokról, a saját biztonsága érdekében, én nem tartottam annyira lehetetlennek, mint ő.
- Mindenesetre egy próbát megér, hogy utána nézzünk. – bólintottam. –Ez is egy lehetőség, aminek nem árt utána járni.
A kávéval viszont sikerült átvernie, mert teljesen bekajáltam, hogy ízlik neki ez a lötty, olyan átéléssel itta.
- Ó te! – dőltem hátra a fejemet rázva és én is elvigyorodtam. – Teljesen átvertél! Még nem volt itt olyan csodabogár, akinek ez ízlett volna, de neked még el is hittem.
Az, hogy rájött ki a feleségem végül is már mindegy volt. Bíztam benne annyira, hogy tudjam, nem fog feldobni, hiszen most is vette a lapot, láttam a szemén, és nem kérdezősködött tovább…..egyelőre. Mert sejtettem, hogy azért, ha magunk között leszünk nem fogja ennyiben hagyni. Megdöbbentő lehet egy zsaruról megtudni ilyeneket. Persze tudom, hogy most a kezében vagyok valamilyen szinten, de ha fel akart volna adni, már eddig is megtehette volna, és egyébként sem származik belőle semmilyen előnye.
Miután a doki a jóhírekkel megjött, majd el is ment, nem akartam tovább húzni Tibu idegeit, így a papírokkal egyenesen a főnökhöz mentem. Mondanom sem kell marhára nem örült nekem és igyekezett kifacsarni mindent a lehetőségekből, hogy hátha mégis ráhúzhatja a vizes lepedőt, de nem volt buta ember, így kis idő után beletörődött, hogy ez most nem jön össze és engedélyt adott a szabadon bocsátásra.
- Most már hivatalosan is szabad vagy. – léptem be a remek hírrel. – De azért a városban kell maradnod, hogy bármikor kihallgathassanak. – rántottam meg a vállam elnézést kérően. – Ez a szabály. Ott voltál a helyszínen, ismerted az áldozatot, ezt be kell vállalnod. – tettem hozzá. – Most mi a terved? Nekem lejárt a szolgálatom, így mondanám, hogy üljünk be valahová és meghívlak egy sörre, de talán nem ez a legfőbb vágyad. – néztem rá kérdőn. – Mint mondtam szívesen segítek, elég tapasztalt vagyok ilyen ügyekben.
Azzal kinyitom az ajtót és, előre engedem a fiút, majd az asztalomnál felkapom a zakómat és magam is utána indulok. Persze itt nem láthatják, hogy ismerjük egymást, ezért kis távolságot tartva megyek utána.