A park

2 / 3 oldal Previous  1, 2, 3  Next

Go down

Re: A park

Témanyitás by Michael Bodwin on Vas. Júl. 01, 2012 7:06 pm

Miután nem vonultam be a többi diákkal együtt az épületbe, hogy ott leljek menedéket ez elől a vadállat elől és most, hogy tombolva ugrik Kolosszusnak már kezd derengeni, hogy valahonnan ismerős a kinézete, majd hirtelen beugrik apa egy-két megjegyzése, amikor anyával beszélt és azt hitte én nem hallom. Kardfog! Azt hiszem ő lehet az!
A harag, ami a férfi beazonosítása után elönt, már arra sarkall, hogy vissza induljak a csata színterére, habár nem hittem, hogy marad tennivaló Kolosszus és Ratna néni után, de mikor meglátom, hogy a mi fémemberünket egy csapással a földre küldi, igen csak kikerekednek a szemeim. Először megtorpanok, majd aztán gyorsan futásra váltok, hiszen ez a szörny most a tanárnőt vette célba és már készítem a képességemet, hogy megfőzzem az agyát, mikor a szemem sarkából meglátom Greget, aki szintén dühösen közeledik és mereven nézi a támadót, akit hirtelen elnyel a föld, majd egy hatalmas villám is telibe trafál.
Gyorsan közelebb rohanok és Colont félre tolva magam is belenézek a lyukba, ahol senkit nem látok, így fülig szalad a szám.
Mikor Rachel, aki szintén nem rohant el, mint ahogy kértem, kételkedni kezd, csak vidáman megvonom a vállam.
- Igaza van most az egyszer Colinnak. Ez tényleg elpárolgott!
Mikor Greg odaér meglapogatom a hátát.
- Klassz voltál! Ha minden igaz végre kinyírtad az öreg Creedet! - majd a Kolosszust ápolgató Ratnára néztem. - Mert ugye ő volt az? Ugye nincs nagy baj? - higgad le a lelkesedésem, mert a tanárnő arca elég aggódónak látszik. - kolosszust nem tudja komolyan megsebezni, nem?
Akármennyire is játszom a macsót, azért ezek a fejlemények engem is megérintenek és kezdek kiesni a szerepemből.
avatar
Michael Bodwin
~perfect master~
~perfect master~

Hozzászólások száma : 600
Hírnév : 52

Vissza az elejére Go down

Re: A park

Témanyitás by Darren Black on Vas. Júl. 01, 2012 11:32 pm

Én is odamentem a fémóriáshoz, hogy megnézzem magamnak. Basszus, ez durva... Rohadt élet, azok a karmok tuti, hogy adamantiumból voltak, ha így hazavágták a ruszkit... Nem is bírtam tovább nézni, inkább anyámra bíztam, és eloldalogtam, mert rossz volt belegondolni, mi történne, ha visszaváltozna...
- Hé, öreg, bírni fogja, ugye? Nehogy nekem megmurdeljen már...
Hogy valamit csináljak is, ne csak álljak, mint egy idióta, a gödör széléhez mentem. Lenéztem. Basszus, a sült Kardfog rohadt büdös... Felfordult tőle a gyomrom. Aztán, amikor rájöttem, hogy ezt én csináltam, még egyet fordult lustán a bélésem. Mi a fene? Végül is kinyírtam valakit... És ez nem nyerő érzés. Rohadtul nem nyerő... Ilyen dolog hősnek lenni? Mindenki gratulál, jó dolognak tartja, amit tettem, de nekem csak hullámzik a reggelim és remeg a térdem... Ez baromira nem király...
Végül megelégeltem a hangzavart.
- Pofa be!
Rögtön ez után félősen sandítottam anyámra.
- Bocs, mutter... Na szóval, le lehet akadni rólam. Én nem akartam kinyírni. Csak le akartam állítani, világos? Izé, dühös voltam rá, de nem akartam, hogy meghaljon...
Csak nagy nehezen tudtam visszatartani a könnyeimet. Basszus, nehogy már elbőgjem magam! Lucy tuti, hogy... De nem. Ezért még Lucy sem nevetne ki, azt hiszem.
Még egyszer lenéztem Kardfog földi maradványaira, aztán megforgattam magamban a lány szavait meg azt, amit a fater mesélt. Lassan hátrálni kezdtem.
- Izé... Én nem hiszem, hogy igazán meghalt volna... Egy kicsit biztos halott, de szerintem még összerakja magát...
avatar
Darren Black
~perfect master~
~perfect master~

Hozzászólások száma : 437
Hírnév : 28

Vissza az elejére Go down

Re: A park

Témanyitás by Victor Creed on Kedd Júl. 03, 2012 8:05 pm

Gregory utolsó mondatát, mintha igazolni akarta volna valami felsőbb erő. A föld megremegett, majd egy, hosszú karmokkal felszerelt fémkéz nyúlt ki a földből, erőszakosan és hirtelen, ijesztő pontossággal utánozva egy elföldelt terminátort. Akinek a legjobb szórakozása, hogy rámarkoljon Sarah Connor férfi megfelelőjének lábszárára és medencéjéig lehúzza a föld alá. Az egyik és igen enyhe ok, amiért nem rántotta tovább szerencsétlen fiút, az a másik láb és a túlságosan apró lyuk története. A másik az a folyamatosan ráhulló föld, amiben szinte alig bírt mozogni. Ó, félreértés ne essék, nem okozott volna gondot kitépnie a fiú lábát, hogy aztán mélyebbre leásva elraktározza télire a friss húst, de kifejezetten nem szeretett gyűjtögető életmódot folytatni. Nem neki való. Miközben Connor lábába kapaszkodva felhúzta magát, megkockáztatva, hogy a fiúnak előbb utóbb kiugrik a helyéről az a bizonyos testrész, kitört a föld belsejéből. Tökéletes pontossággal lehetett látni, ahogy az adamantiumcsontvázra felépült az izomzat, idegek és ér hálózta be a csonka testet, majd jöttek a belek és különféle zsigerek, míg végül a bőr eltakart mindent, amit nem kellett látni. Bár nem égett hamuvá és nem teljesen semmisült meg a teste, a regenerálódás hihetetlen gyorsasággal végrehajtódott, még az ő mércéjével mérve is. Egy, maximum három másodperc és éhes vigyora ott virított földes arcán. Megint. Ruhája maradványai bénán ringatóztak rajta, hátráltatva az előrejutásban, ahogy a lelkileg megingott Gregory felé kapott, hogy megmarkolva a karjánál, mélyen belemarjon és az anyja felé dobja, mint valami olcsó játékszert. Ki tudja, talán a fiú direkt szüntette meg a képességét vagy a balszerencse túl lassú volt ahhoz, hogy a mozdulatot megállítsa, de mikor tekintetét a nyöszörgő Kolosszus felé kapta, majd megindult; ismét visszatért. Négykézlábra ereszkedve, dühödt morgással ügetett el a lány mellett, szinte fellökve őt a nagy sietségben, mikor hirtelen elesett a saját lábában, arccal tompítva az esést. Már csak egy meglepett nyikkanásra volt ideje, majd mintha valaki elindította volna a hegyről az aprócska hógolyót tett meg még két-három fordulatot a saját tengelye körül. Mikor végre megállt, keményen érkezett a tomporára, két nyújtott lába szétrakva, a terpeszben kezei bénán lógtak a talajra. Meglepő fordulat. Érezte, hogy talán nem így kellett volna ennek sikerülnie, ezért pislogott párat olyan kikerekedett szemekkel és görbült le a szája széle… Aztán megrázta a fejét. Round two. Vonásaiba ismét visszaköltöztek az ösztöntől fűtött állati érzelmek, majd amilyen gyorsan jöttek, olyan hamar változtak át egy miskárolt macska utolsó megdöbbent arcává. Hála a nagy viharban letört, vaskos ágnak, amit felkapott a szél és mintha csak erre tervezték volna, találta el a néhai férfit a legérzékenyebb ponton. Szerencsétlen macska, nyivákoló hangon nyüszögött valamit és oldalra dőlt, mint egy zsák krumpli… Ez nem szerepelt a terveiben.
avatar
Victor Creed
~perfect master~
~perfect master~

Hozzászólások száma : 305
Hírnév : 38

Vissza az elejére Go down

Re: A park

Témanyitás by Szellem on Szer. Júl. 04, 2012 6:47 am

-Connor! - Sikolt Fel Rachel, amikor meglátja, hogy a borzalmas fémkar megragadja a lábát, de akkor már késő. Olyan gyorsan történik minden, hogy szinte még felfogni sincs ideje, nemhogy reagálni rá, s mire kettőt pislogna, már fel is löki őt a szörnyeteg, ő pedig a sárban fetreng egy darabig, de aztán sikerül feltápászkodnia, és nyomban a fiúhoz siet.
-Jól érzed magad? - Kérdi hüppögő hangon Connort, de aztán a nyivákoló hang hallatán ő is Kardfog felé fordítja az arcát. - Mi a...
A dolog még egészen vicces is lehetne, de még így szerencsétlenkedve is túl közel van Ratna nénihez, akinek a telepátiája most valamiért teljesen hatástalan a betolakodó ellen. Na, akkor lássuk, az övé mennyire hatásos. Apró ökle, ami a levegőbe súlyt le aligha tűnik veszélyesnek, viszont a hatalmas fa ága Victor közelében, ami őt utánozza már annál inkább. Vastag ágaival újra és újra megpróbálja a földbe döngölni a balszerencsés vadmacskát, majd lehetőleg arrébb söpörni a sebesülttől, ki már az eszméletvesztés határán küszködik.
-Sajnálom, én nem...
-Cssss....nincs semmi baj. -Csitítgatja Ratna tovább, gyengéden cirógatva a férfi vasálarcát. - csak még egy kicsit tarts ki, minden rendben lesz. Meg fogunk gyógyítani.

-Pusztulj Bestia! - Ordítja Colin, és ő is beveti rajta képességét. Minden erejét Latba veti, és vagy 80 évet öregít rajta, arra számítva, hogy ez majd lelassítja Kardfogat. természetesen Kardfog 180 éve is így nézett ki, és 300 év múlva is így fog, ha csak ki nem csinálja valaki, így képessége teljesen hatástalan...leszámítva egy apró mellékhatást: a balszerencse csak egy óráig tart, nem 80 évig. Látva, hogy Creed nem ráncosodik, újra belead mindent, és bár alaposan beleizzad, sikerül évszázadokat hozzáadnia ellensége életkorához, minden látható eredmény nélkül. Ez már neki is sok, és nagyon kis híja van annak, hogy ne essen térdre zihálva.

_________________
I am the shadow, and the smoke in your eyes,
I am the ghost, that hides in the night
avatar
Szellem
~perfect master~
~perfect master~

Hozzászólások száma : 1429
Hírnév : 74

http://eladokkonyve.freeblog.hu/

Vissza az elejére Go down

Re: A park

Témanyitás by Michael Bodwin on Szer. Júl. 04, 2012 7:32 pm

Úgy látszik azonban Greg-nek nem nagyon tetszett a túlzott lelkesedésünk, hiszen olyan döbbent képpel meredt a gödörbe, hogy azt hittem menten rosszul lesz.
- Háááát….. – húzom el a számat. – Az nincs kizárva, ha ez az az alak, akiről a faterék meséltek, de egyelőre semmi jele, talán már ő is öregszik és gyengül. – vontam meg flegmán a vállam.
Még alig fejeztem be az utolsó mondatot, mikor egy karmos kéz vágódott ki a lábam előtt a földből és ragadta meg a bokámat, majd iszonyú erővel húzott lefelé, hogy pillanatok alatt a bal lábam már tövig a földben volt és csak azért nem süllyedtem tovább, mert a másik lábam még kinn maradt. Így viszont azt hittem, hogy tőből szakad ki szerencsétlen végtagom, ahogy az a fémes csontváz belekapaszkodva vonszolta fel magát a föld felszínére, és döbbent tekintetem előtt matearizálódott rajta a hús és a bőr, és körvonalazódott Kardfog arca. Mindez jóformán egy szempillantás alatt játszódott le, úgy, hogy a rémület is csak ezután kezdte átjárni a testem, a csípőizületembe hasító fájdalommal egyetemben, ahogy mozdítani akartam volna a lábam. Egyelőre mozdulatlanná merevedtem, hiszen most engem feledve, ez a megelevenedett szörnyeteg Gregory-ra támadt és megragadva őt Ratna néni felé dobta, amit az én, majd rögtön Rachel ijedt kiáltása követett, akit a mellette elrobogó Kardfog a vizes földre taszított.
A rémület és a lány féltése feledtette velem a kínt és egy erős rántással szabadítottam ki magam a földből, majd dőltem először hanyatt hátra, majd igyekeztem felállni, ami bicegve és sziszegve ugyan sikerült, megnyugtatva saját magamat és a hozzám rohanó lányt, akinek kérdésére csak biccentettem és máskor biztos nekiláttam volna a nagyfiút eljátszva megvigasztalni, de most nagyobb gondunk is volt, hiszen láthatóan a vadállat Ratna tanárnőt és Kolosszust pécézte ki magának, akit nem ártott volna megállítani.
De ezt elvégezte helyettem az eszét vesztett férfi maga, hiszen akkorát zakózott, hogy még a talaj is beleremegett, aztán csak ült ott értetlen képpel, majd mielőtt összeszedte volna magát Rachel lép működésbe és egy vaskos husánggal, alaposan meggyötri ősellenségünk koronaékszereit.. Álmélkodva nézek a most teljesen harci amazonná avanzsált lányra, de mielőtt még megdicsérhetném, Colin is elordítja magát és valamin nagyon erőlködni kezd, majd pár perc után lihegve és gyöngyöző homlokkal támaszkodik meg a térdén. Talán ő is használta a képességét, de semmi látszata nem lett, ahogy Kardfogra néztem.
Mivel most épp a földön vonaglott, és furcsa nyivákoló hangot hallatott, gyorsan, amennyire fájó lábamtól tellett, amit magam után húztam, Kolosszushoz és Ratna nénihez bicegtem és eléjük állva vártam, hogy ha a férfi még azelőtt ismét támadásba lendülne, hogy megérkezik a segítség, magam is kezelésbe vegyem, így ha elkezdene feltápászkodni, máris használom a képességemet, hogy egyelőre még csak alapos fejfájásban részesítsem azzal, hogy melegítem az agyát.
- Rachel, nem tudsz segíteni valahogy Kolosszusnak? – szólok a lányhoz halkan, hátha ismer valami növényt vagy valamit, ami csökkentheti a sérülést legalább.



avatar
Michael Bodwin
~perfect master~
~perfect master~

Hozzászólások száma : 600
Hírnév : 52

Vissza az elejére Go down

Re: A park

Témanyitás by Darren Black on Szer. Júl. 11, 2012 8:24 pm

Ránéztem a tagra.
- Te hülye vagy. - mondtam neki - Ez itt Kardfog. Nem öregszik. Nem gyengül. Pont olyan, mint Rozsomák volt, csak büdösebb.
Na tessék, és igazam is lett. Fémcsontváz mászik ki a földből, túlélt egy villámcsapást, rátámad a legközelebbi Connorra... Ez csak nekem ismerős?
De nem maradt sok időm a filmtörténeti dolgokon tépelődni (ha a fémcsontvázas terminátor, akkor aki átkot szár, az Harry Potter? Tök király volna!). A karomba fájdalom hasított, és én kis híján letarolva a muttert elszálltam a szélben. Na remek...
Mikor kicsit összekapkodtam magam, azt láttam, hogy Colin épp tönkreteszi a művemet.
- Ne, te idióta! Ha öregíted, azzal eltűnik róla az átok! Hányszor mondjam még, hogy nem tud megöregedni?!
Feltápászkodtam és elindultam a kis csoport felé. Basszus, hülyékkel vagyok körülvéve...
Au... Ez biztos fájt. Te sem mostanában leszel virgonc... Szegény kis Kardfog...
- Inkább a fémcsávót öregítsed, hátha gyorsabban begyógyul a sebe - mondtam Colinnak, majd biztonságos távolságra Kardfogtól megálltam.
- Nincs itt valahol egy adamantium ketrec? Hol van a keresztfater, mikor szükség volna rá?
avatar
Darren Black
~perfect master~
~perfect master~

Hozzászólások száma : 437
Hírnév : 28

Vissza az elejére Go down

Re: A park

Témanyitás by Victor Creed on Csüt. Júl. 19, 2012 10:30 am

Colin ordibálását észre sem vette, teljesen lekötötte a felé érkező sebes ágak kikerülése. A levelek csípték a bőrét, ahogy elhajolt az első pár elől, hogy időt nyerjen magának. Bár fizikailag nem kellett volna éreznie semmit. Se öregedést, se fájdalmat, mégis tudta, minden porcikája sikította az agya felé, hogy valami alól kikerült. Hogy ezt a megalapozatlan sejtelmet igazolja a tudatalattija, a lándzsaként száguldó ágakat megelégelve pattintotta ki karmait, annak a kellemes fémes hangnak kíséretében, hogy aztán könnyedén miszlikbe aprítsa a legvastagabb ágat is. És bár néha úgy tűnt, mintha a fák végre a saját, egyedi börtönükbe zárták a betolakodót, két pillanattal később kiderült, hogy kár volt előre örülni. Mikor vége lett a furcsa támadásnak és a közeli fák is jócskán megcsonkultak lihegve állt meg a kis csoporttal szemben.

Ha lehetett ezt mondani, az ellenállás még inkább feldühítette és méregként járta át a testét, izmai akaratlanul rándultak meg néha, miközben szeméből sütött a kegyetlenség. Karmait teljesen kiengedte, miközben kissé begörbült háttal várt a megfelelő alkalomra, megnyúlt agyarai fehéren villogtak a borús időben. Nem volt ember, egy percig sem lehetett elmondani róla, hogy lett volna benne valami emberi, csak egy pillanatnyi szikra is, ami reményt jelentett volna arra, hogy abbahagyja az öldöklést. Ölni jött, hát ölni fog. Hogy miért? Az most sem érdekelte, ahogy soha nem fogja.

Pár másodperccel később erőteljesen rugaszkodott el a puha talajról, hogy négykézlábra ereszkedve, légies gyorsasággal (amennyire ezt egy adamantiumcsontváz engedheti), akár egy nagymacska, ügessen a társaság felé. Igazi célpont? Agyában a legtisztább utasítás zengett, amit természet valaha adhat: támadj a leggyengébb láncszemre. Tekintete a diákok testei között a tanárnő tekintetét kereste, azonban tudta, hogy át kell jutnia a kölykökön. Tüdőt zengetően morgott fel, ahogy a közelükbe ért és bár az agyába robbanó fájdalom egyre nagyobb lett, úgy nőtt a haragja is. Hajtotta előre a düh és a regenerálódásának köszönhetően a fájdalom ellenére eddig nem esett komolyabb baja az egyre elviselhetetlenebb kínt leszámítva. Majd azt a pár métert egy ugrással átszelve akarta a karmait Rachel és Gregory vállaiba mélyeszteni, akik a legközelebb álltak a célpontjához, hogy csontot törve vagy húst tépve, de eltakarítsa őket az útból és találkozzon a kedvenc tanárnőjével. Felkészült mindenre, ha támadást látott azonnal visszatámadott vagy egy macska ügyességével próbálta elkerülni a zavaró tényezőt, hogy átcsúszva mindenen elérje a célját.

avatar
Victor Creed
~perfect master~
~perfect master~

Hozzászólások száma : 305
Hírnév : 38

Vissza az elejére Go down

Re: A park

Témanyitás by Szellem on Pént. Júl. 20, 2012 9:27 pm

-Akkor talán elrohad, ha eléggé koncentrálok! -Feleli Colina tőle szokott szemtelenséggel, ám amikor látja, hogy a nagymacska tényleg nem akar meghalni az ő isteni képességétől, akkor már ő is csak nyel egyet. Aztán a szörnyeteg megindul felé, ő pedig felemeli két öklét, és összeszorított fogakkal próbál felkészülni arra, hogy bemosson neki egy hatalmasat, ám Kardfog egyszerűen csak átugrik fölötte! Még épp időben fordul sarkon ahhoz, hogy lássa, amint két diáktársa súlyosan megsérül. Rachel normális esetben egy ököl formájú farönkkel honorálja a hímek nem kívánt közeledését, ám jelen pillanatban szegény nagyon kába, és alig áll a lábán, köszönhetően annak, hogy imádott növényeit miszlikbe kaszabolta a szörnyeteg, ezért aztán csak az őt félre lökő Greg-nek köszönheti, hogy a karmok csak vállánál ejtenek egy nagyon mély sebet, és nem a szívébe hatolnak. A fiú már nem ússza meg ennyivel, a rém visszakézből akkorát üt, hogy hátrarepül tőle, a karmok pedig felszántják az ő mellkasát is.
-GREG! - Kiált fel Ratna elkeseredetten, és már rohan is egyetlen fia vértócsában fekvő testéhez. Két tenyerét azonnal a sebre tapasztja, de már késő, gyermeke túl sok vért veszített, és csak anyja képességének köszönheti, hogy a fájdalomtól nem kap sokkot, és veszti el az eszméletét arra a kis időre. A fölötte térdelő Ratna könnyes szemmel szorítja tovább a sebet, nem törődve a mögötte ólálkodó bestiával többé, ami sajnos vészesen közel van hozzá. Egyedül egy dolog foglalkoztatja az aggódó anyát: hol a pokolban van már Heily?! Persze, ha szörnyeteg letépi a fejét, akkor már ő sem segíthet rajtuk...
Colin közben dühödten rohan a rém után, ezúttal magán használva a képességét, hogy lelassítsa az időt körülötte, és ő ezért sokkal gyorsabbnak tűnjön. A milliónyi vízcsepp számára megszámlálhatatlan szabályos szappanbuborékként hull alá az égből, s közülük ezrek pukkannak ki testén, s öklén, ami már lendül is előre,és a többiek szemszögéből nézve hihetetlen sebességgel csapódik Victor hátának. Colin jól látja a hullámokat ellensége bőrén fodrozódni, és szétterjedni a testén, mielőtt meghallaná a reccsenés, és a fájdalom belehasítana egész karjába. Egyszerre számára is visszatér minden a normális kerékvágásba, hisz többé nem tud semmi másra koncentrálni, mint sajgó kézfejének megrepedt csontjaira.

_________________
I am the shadow, and the smoke in your eyes,
I am the ghost, that hides in the night
avatar
Szellem
~perfect master~
~perfect master~

Hozzászólások száma : 1429
Hírnév : 74

http://eladokkonyve.freeblog.hu/

Vissza az elejére Go down

Re: A park

Témanyitás by Lynn Harlow on Szomb. Júl. 21, 2012 4:26 pm

-Már megint csaltál!! - csattantam fel, ahogy Alistair után megérkeztem az iskola épületéhez. - Így nem lehet normálisan versenyezni, ha képtelen vagy szabályosan csinálni!
A szemem sarkából láttam, hogy alattunk a földön kisebb csoport verődött össze és valami nagyon heves mozgásba gabalyodtak, de gondoltam biztos csak a vihar miatt. Mikor megláttam anyut, ez csak megerősítette előbbi feltevésemet, hiszen tudtam, hogy ő aztán sosem hagyná, hogy baja essen a sok növénynek, amiket olyan odaadóan ápolgatott. Előbb vonna vállat, ha cigizni látna. Na jó, azt talán mégsem! Biztos ezért voltak itt, hiszen növény az volt itt bőven körülöttük.
-Szerintem használjuk az ablakot, hacsak nem akarsz beszállni a cserépcipelésbe - dörmögtem oda Alistairnek. Aztán kicsit jobban odafigyeltem, mi zajlott odalent. - Ennyire nem utálhatnak pakolni - húztam össze zavartan a szemöldökömet. - Te, itt valami baj lehet, gyere!
Nagyot taszítottam Alistair hátán, hogy lóduljon, de én sem maradtam le, bár most nem is versenyeztünk. Minél közelebb kerültünk a kis csoporthoz, annál jobban elszörnyedtem. Ez nagyon nem munka miatti toporzékolás volt, hanem a legvéresebb leszámolás, amit valaha láttam... meg persze az első is, de az most mindegy.
Rachel, Colin és Connor máris súlyosan megsérültek, és ahogy a földön fekvőre tekintettem, Greget ismertem fel a mellkasán hatalmas sebbel, amiből ömlött a vér, és ha anyu nem szorongatta volna olyan erősen, tuti már elvérzett volna. Eddigre már nem hogy el voltam borzadva és megszeppenten rémüldöztem volna az ismeretlen férfitól, aki ha jól vettem ki, egyenesen anyut célozta be, hanem elöntötte az agyamat a féktelen düh.
-Te mocskos disznó! - üvöltöttem rá, és közelebb röppenve hozzá a kezemből sugárzó fénynyalábokat egyenesen ráirányítottam, hogy arrébb taszítsam, és ezzel egyidőben a lehető legnagyobb fájdalmat is okozzam velük, mert ha a sugaraim sebet nem is ejtenek az ellenfelemen, azért elég az, ha az ember azt hiszi, hogy fáj. Ugyanolyan hatásos, még ha csak rövidebb távon. Szóval rásóztam még párat, ha nem volt elég fürge.
~Ezek után merje bárki azt mondani a sugaraimra, hogy cuki!~
-Mi folyik itt? - reccsentem rá még mindig a magasból, hogy még véletlenül se tudjon elkapni. - Nagyon ajánlom, hogy itt mindenki alakváltó bérgyilkos legyen, te meg alakváltó zsaru, különben nagyon megkeserülöd, hogy velünk kezdtél.
Közelebb libbentem anyuhoz.
-Neked nem esett bajod?
avatar
Lynn Harlow
~perfect master~
~perfect master~

Hozzászólások száma : 814
Hírnév : 83

Vissza az elejére Go down

Re: A park

Témanyitás by Szellem on Szomb. Júl. 21, 2012 9:11 pm

-Bocs, de azt a szabálykönyvet speciel nem olvastam! - Vág vissza, mint a villám. - Nálunk otthon nincs annyi indiai könyv mint nálatok!
Ez után kicsit messzebb száll a lánytól, mielőtt egy kóbor halálsugár leperzselne róla minden szőrt, ám Lucy valamiért nem akar lecsapni rá. Ahogy követi a lány tekintetét, hamarosan azt is megtudja, miért nem.
-Annyira azért nincs nagy vihar, hogy ennyi ág leszakadjon és...igazad lehet.
Követi a lányt, és ahogy a földön mozgó hangyák emberi méretűre duzzadnak, úgy válik be fokozatosan balsejtelme, ami már másodpercek óta érlelődik benne.
-Basszus, ez Kardfog! - Kiáltja rémülten, majd olyan zuhanórepülésbe kapcsol, mintha nem is ember, hanem inkább vadászbombázó lenne. - Lődd szemen! A te képességed most többet ér!
Lucy követi az utasítást, sőt, olyan lelkes, hogy másodpercekkel az előtt teljesíti, hogy hallaná azt. Alistair közben a halálsugarat kikerülve Kardfog háta mögé repül, aztán megragadja őt mindkét kezével, és úgy hajítja messzebb a sérültektől, mintha csak egy plüsstigris lenne, egy 200 kilós szörnyeteg helyett.
-Connor! Egyben vagy? - Kérdi a fiút, s ezzel egy időben minkét kezét ökölbe szorítja, hogy előkészítsen egy kellemetlen meglepetést kardfog számára. A testét szaporán ostromló esőcseppek egyre nagyobb ívben kerülik ki őt, ahogy múlik az idő.
-Hé ázott bunda! Gyere! Magzat korom óta próbálsz megölni! Hát most itt vagyok!
Ha sikerül felheccelnie ellenségét, és tényleg megindul felé, ez utolsó pár méteren akkora antigravitácós bombát kap az arcába, hogy 30 méteres körzetben még a föld is beleremeg.

_________________
I am the shadow, and the smoke in your eyes,
I am the ghost, that hides in the night
avatar
Szellem
~perfect master~
~perfect master~

Hozzászólások száma : 1429
Hírnév : 74

http://eladokkonyve.freeblog.hu/

Vissza az elejére Go down

Re: A park

Témanyitás by Michael Bodwin on Szomb. Júl. 21, 2012 10:10 pm

Már én is fejfájást kezdtem kapni, úgy koncentráltam, hogy melegítsem Kardfog agyát, de sok eredményt én sem értem el, talán kicsit lassítottam rajta, de a fene tudja.
A lábam még mindig iszonyúan fájt és így bicegve igyekeztem Rachel közelébe jutni és kicsit közelebb a szörnyhöz is, hogy talán úgy hatásosabb legyek. Nem tudtam meddig terjed a képességem, hiszen még soha senkit nem akartam komolyan bántani! Eddig csak ijesztgetésre használtam, meg szórakozásra, de igazi fájdalmat okozni, vagy ne adj isten megölni valakit soha eszembe sem jutott, így nem is voltam tisztában a határaimmal, de most igen örültem volna, ha hatásosabb.
Főleg, mikor megindult és nagy iramban a srácok felé iramodott. Először Colin hófehér arcára esett a tekintetem, aki viszont megúszta, hiszen úgy látszik őt Kardfog észre sem vette, egyenesen átugrott felette, és akkor máris ott volt…..Úristen! Rachel! Greg!
Még jó pár lépésre voltam tőlük, mikor odaért hozzájuk az a vadállat és én fogcsikorgatva voltam kénytelen végignézni, ahogy megtámadja őket.
A szívem kihagyta a következő ütemet, ahogy megláttam a vért kiserkedni a lány vállából és ahogy Greg rongybabaként hullott a földre.
Ratna szívtépő sikolya végigszánkázott a gerincemen és még mindig lezsibbadva néztem, ahogy megpróbálja elállítani a Greg mellkasán nyíló sebekből ömlő vért.
Ekkor jelent meg ismét a színen Colin, aki valamiért túl gyorsan mozgott és …..és az az őrült nem nekirohant egyenesen Kardfognak, aki már le sem vette a tekintetét következő prédájáról, Ratna néniről! De nem járhatott sikerrel! Ezzel a rémmel nem!
Végre feloldódott a bénultságom és miközben Rachel felé rohantam, hogy nehogy megint nekitámadjon Kardfog, irtózatos erőfeszítéssel koncentráltam, hogy a képességem végre hasson rá. Eleredt az orrom vére, de észre sem vettem, csak meredtem a férfira, mintha azzal is hatásosabbá tettem volna a támadásomat.
- Takarodj onnan te ocsmány dög! – kiáltottam rá, hogy azzal is megzavarjam, de ekkor érkezett a segítség a levegőből és meglepve kaptam arra a fejem.
Lucy és Alistair érkeztek zuhanórepülésben és egyből belevetették magukat a harcba, és én nagyot sóhajtva reménykedtem, hogy ez már túl sok lesz Kardfognak és elmenekül.
- Én jól vagyok Al, de a többieknek nagyon el kéne a segítség. – kiáltottam vissza neki, de nem tudom, hogy egyáltalán meghallotta-e.


avatar
Michael Bodwin
~perfect master~
~perfect master~

Hozzászólások száma : 600
Hírnév : 52

Vissza az elejére Go down

Re: A park

Témanyitás by Victor Creed on Vas. Júl. 22, 2012 3:55 pm

Miután Rachel, akiben eddig se látott túl nagy fenyegetést és Greg összeesett már Ratna előtt állt és két lábra egyenesedve lendítette súlyos mancsát, hogy feldarabolja a nőstényt. Nem lassított, nem tétovázott, határozott célja volt, hogy kibelezi az összes itteni mutánsivadékot a legkisebb lelkifurdalás nélkül. És a friss vér szaga, majd az eső ellenére a levegőben tisztán érződő félelem-adrenalin párosítás még inkább feltüzelte az ölési vágyát. Nem érdekelte, hogy gyerekekről volt szó. Ugyanúgy dobogott a szívük és ugyanúgy késztetést érzett, hogy leállítsa az összeset. Így hát a lendületét felhasználja emelte a magasba karját, hogy szétmarcangolja a nő arcát és nyakát egy csapással, azonban a hátára érkező ütésnek köszönhetően a zsákmánya megmenekült. Egyenlőre. Hirtelen kapta hátra a fejét a kezét markolászó kis mócsingra, miközben karmai pár centire voltak a nőtől. Bár Colin próbálkozása hasztalannak látszott, mégis ezzel a kis tettével megmentette az imádott szukát. Bosszúsan morgott fel és a hangjában most először volt hallható valami emberi érzelem, miközben megfordult és kézfejének külső részével lekevert egy hatalmas pofont az idegesítő kis féregnek. Az elterülő fiú felé lendült, de a fejébe robbanó újabb fájdalom miatt kénytelen volt félúton összébb rogyni és kezei közé venni a fejét, mintha azzal bármit is meg tudott volna állítani.

A feje égett, a füle csengett és a szeme fehérje véreressé vált. Az első pár másodpercben tehetetlenül védte a fejét és dühösen morgott, majd ahogy telt az idő, a térde megremegett és a nyüszítése fáradtabb lett. Körbenézett, remegő kezeit elvette a szeme elől és megakadt a tekintete Connor-on. Pillantásuk találkozott és az a hirtelen megjelenő ősi gyűlölet, amivel megtelt a vadállat szeme újabb bajt sejtetett. Bár szenvedett, orrából és füléből nemsokára eleredt a vér, mégsem várta, hogy ilyen könnyedén, egy senki, egy apró kis korcs, ilyen könnyedén meggyengítse. Ösztönei vezérelték, de ettől függetlenül tisztában volt vele, hogy a fiú fáradni kezd egy idő után. És a fiú orrából elinduló vért látva végre megmozdult. Lépései lassúak voltak, mintha a fémcsontvázát a Föld mágneses ereje sokkal erősebben akarná a talajhoz passzírozni, mint máskor. Nehezen emelte a talpait – de csökkent a távolság a fiú és közte. Kitartóan, centiméterről centiméterre közelebb volt hozzá, hogy felnyissa a gyomrát és megszüntesse az agyában lüktető fájdalmat. Véres karmairól más vére csöpögött, miközben füléből és orrából az övé folydogált. Morgott. Lépett. Egy pillanatra sem szakította meg a szemkontaktust és a sötétség, ami a tekintetéből sugárzott, mintha szintén szétmarcangolná a fiú lelkét, ahogy nemsokára a karmai fogják a testét.

De az utolsó métereken valami telibe találta, ami úgy sújtott le rá, akár a Menny fénye az Ördög teremtményére. Égette és a fejében lüktető kín mellett ez már túl sok volt még neki is. De a
túl sokat pár pillanatig kellett csak elviselni. Fel kellett fogni és alkalmazkodni kellett hozzá. Ugyanúgy tett ő is. Először meglepődésében, fájdalmában felordított és az ellen sem tudott semmit sem tenni, hogy távolabb kerüljön a következő prédájától, de aztán, miután valami messzire taszította, időt nyert. Fémkoponyája keményen csattant a földön, de több kár esett a talajban lakókban, mint benne. Megrázta a fejét, majd végignézett magán. Látta a pusztítást. Vagyis inkább látta, azt, aminek el kellett volna pusztulnia a fájdalom közepette, de a bőrén a rongyos ruhákon, a sáron és véren kívül nem volt semmi furcsa. Még egy regenerálódó seben sem akadt meg a tekintete, egyszerűen – ép volt. És dühös. A repkedő kölyökre emelte a tekintetét, arcán megrándult egy ideg és szája újabb vicsorba torzult. Felüvöltött mérgében és hangja sokáig zengett a villámdörgések mellett. Mikor a kis szuka ismét megtámadta, arrébb ugrott, de a lábához érő fény ismét ezer tűként fúródott a lábfejébe. Felmorgott és egészen addig le sem vette a tekintetét a lányról, míg meg nem hallottam a hímkölyök hangját. Megbabonázva nézte, mint macska a röpködő bogarat, amit be fog cserkészni, ám a fiú hangja ostorként csattant az idegein. Kivillantva fogait, elrugaszkodott és négykézláb, a furcsa vágtájában közelítette meg a két új áldozatot. Könnyedén kerülgette a felé küldött sugarakat és egyre inkább bosszantotta a lány jelenléte, egyre többször kapta rá a tekintetét, míg végül Alistair teljesen érdektelenné vált számára. Felugrott, hogy a földre taszítsa a lányt és fogát a kezébe mélyesztve törje darabokra a csontokat, de egy láthatatlan ütés, ugrás közben kiszorította belőle minden levegőjét. Több, mint a kétszeresét tette meg légvonalban, mint amennyit a földön futott a két kölyök felé és ismét hatalmas robajjal esett le a földre. Karjáról félig lejött a hús, olyan sebességgel érkezett meg a hatalmas test, hogy aztán eszméletlenül feküdjön percekig…
avatar
Victor Creed
~perfect master~
~perfect master~

Hozzászólások száma : 305
Hírnév : 38

Vissza az elejére Go down

Re: A park

Témanyitás by Szellem on Szer. Júl. 25, 2012 2:46 am

Alister újfent terepszemlét tart, miközben irdatlan csapása nyomán a szörnyeteg tovaszáll, ő pedig súlytalan léptekkel követi követi azt. Tekintete először Colin-ra téved, ki három párhuzamos véres csíkkal az arcán fekszik a földön, eszméletlenül. Hihetetlenül szerencsésnek mondhatja magát, amennyiben nem vakul meg fél szemére, már ha egyáltalán...nem, erre jobb nem is gondolni. Annál is inkább, mert látómezejébe kerül valaki más is: Greg, akivel kicsit korábban még egymást ugratták a reptér melletti réten, most jóformán el tudna merülni saját vérében, s talán már örök álomba is szenderült volna, ha anyja nem őrizné őt ilyen elszántan, a pokolba kergetve a zord kaszást is ha kell. Tudja, hogy így van, ezért aztán furcsa őt ilyennek látni, ahogy ott hüppög haldokló gyermeke fölött, olyan törékenynek, és tehetetlennek tűnik, mint a mellette fekvő Rachel...szegény kicsi ártatlan Rachel. Tudja jól, hogy meg sem szabadna fordulnia a fejében semmi másnak az előtte álló küzdelmen kívül, de nem tehet róla, mégis feldereng egy másik nyár, és egy másik harcmező, hol az ellenség vizes lufikat teremtő nehéztüzérsége ellen az akkor még csak öt éves, de már csokornyakkendős Greg tábornok a légi lovasságot vetette be, ami gyakorlatilag a már akkor is repülő Alistair volt, Mira-val, és Lucy-vel a hátán, kik 20 méter magasból áztatták el az ádáz negyedikeseket. Na igen, akkor még vízipuska kellett a lánynak, és légi paripa, most viszont, egyedül is fel tud szállni, és bőven elég fegyver neki a két keze.
-Drága Lucy, ha nem akarod, hogy szépségesnek lássam a pokolszivárványaidat...
Nem fejezi be a mondatot, a hangsúlya mindent elárul. Alapvetően elítéli az erőszakot, de ez a szörnyeteg...nem elég, hogy őt is terrorizálta egészen kicsi korától kezdve, most azokat próbálta meg bántani, akiknek hála normális gyermekkora volt, a lehetőségekhez képest. Greg, Ratna, Rachel...még az az édesen irritáló Lucy is gyakorlatilag olyan neki, mint a családja, így aztán eléggé botorság volt egy olyan embernek megtámadni őket, akiről jól tudja, hogy nem kell kímélnie, sőt, nem is szabad! Bele kell adni mindent. Az azért kicsit meglepi, hogy ilyen jól sikerül a támadása, főleg a leszakadó húscafatok azok, amiken elcsodálkozik, a napfényben csillogó csont pedig csak hab a tortán.
-Mirázs, ne kíméld - szól a repkedő lányhoz. Nem utasítja, inkább csak bátorítja, ez előbbinek úgysem lenne sok értelme...na nem mintha az utóbbira sok szüksége lenne. Közben ő maga is felkészül egy újabb támadásra.
-Elég ramatyul nézel ki - szól hátra Connor-nak, de aztán valami szöget üt a fejébe. Édesanyja legendás konyhaművészete helyett sajnos inkább az apjára ütött, így aztán természetesen csak a mikro hullámú sütő, és a helyi pizzériák közös munkája az, ami meggátolja őt abban, hogy éhen haljon, azt viszont felfedezte egy ideje, hogy drága mikro-ja az istenért sem akar dolgozni, amíg fém tárgy van a hasában. Állítólag nagyon csúnya vége lenne a dolognak, ha bent maradna egy villa, és mégis rá tudná venni a gépet, hogy elkezdjen pörögni...nagyon-nagyon csúnya....
-Viszont, ha bírod még, inkább a csontjait célozd! - Ez után újabb löketet küld, ezúttal a fetrengő ellenség bordáinak, aztán pedig felemelkedik a levegőbe.
-Tartsátok fel, mindjárt jövök!
Utálja, hogy magára kell hagynia őket, de idefelé röptükben látta Heily-t az osztálya élén, mutánsfalva sátrai közt. Biztos megint megcsípett valakit egy Gladiátorpók, vagy ilyesmi, de ez most nem fontos. Ide kell hoznia őt, mielőtt még túl késő. Repülés közben erős az inger, hogy aggódva kukucskálgasson hátra, de tudja, hogy ha valaki, hát ezek ketten vissza tudják fogni a rémet, és egyébként sincsenek teljesen egyedül...

_________________
I am the shadow, and the smoke in your eyes,
I am the ghost, that hides in the night
avatar
Szellem
~perfect master~
~perfect master~

Hozzászólások száma : 1429
Hírnév : 74

http://eladokkonyve.freeblog.hu/

Vissza az elejére Go down

Re: A park

Témanyitás by Lynn Harlow on Szer. Júl. 25, 2012 10:36 am

-Fogd már be, te barom! - üvöltöttem Alistairre. - Boldogulok egyedül is, nem vagyok hülye! És nincs szükségem az utasítgatásaidra, nehogy már azt hidd, hogy te vagy itt a parancsnok! Inkább húzd meg magad valahol, amíg mi elintézzük ezt a nagy dögöt, a végén még letörik a körmöcskéd, aztán egész nap hüppögve fogod a sarokba kucorodva ringatni magad!
Nem tagadom, kissé feldúlt voltam, hiszen az idegesítő és a rémisztő egy helyen azért sok volt, pláne a ,,drága Lucy"-k, ,,szépséges szivárványok"-ok között, bár meg kell, hogy mondjam, a pokolszivárvány azért tetszett. Bár lehetett volna akkor már inkább a Sátán Sugara! Muhahaha!
Komoly kísértést éreztem, hogy felé irányítsam az egyik sugaramat, hogy arrébb taszítsam, egyrészt, hogy érezze a mondanivalóm súlyát, hogy tényleg nincs szükségem arra, hogy ő itt most tábornokosdit játszon, másrészt hogy belökjem az egyik ablakon az épületbe, és legalább addig kimaradjon a csatából. Jobb a biztonság.
Viszont sokáig nem tudtam Alistairrel foglalkozni, így a lökésem is elmaradt, mivel Kardfog makacsul kitartott amellett, hogy elkapjon, ez pedig nekem egyáltalán nem tetszett. Az egy dolog, hogy túl fiatalnak éreztem magam a halálhoz, de a többieket elnézve, nem is lenne itt szó gyors halálról, ennek meg már a gondolatára is kirázott a hideg. Alapjában véve nem lett volna nagy dolog meglógnom előle, hiszen, hacsak nem tudott ő is repülni, könnyedén elszelelhettem volna előle. Viszont most épp az volt a lényeg, hogy maradjak, és megpróbáljam pótolni azokat, akik sajnos már kiestek, hogy lenyomjuk ezt a szörnyeteget. Ehhez azonban nagyon gyorsnak kellett lennem, és időnként csak egy hajszálon múlt, hogy nem kaparintott meg.
-Áh, Connor, ez nagyon csúcs volt! - kiáltottam oda a fiúnak, amikor megláttam, mivel szerelte le egy kicsit Kardfogat, majd mérgesen odavetettem Alistairnek: - Látod, így kell ezt csinálni! Nem pofázik, csak teszi a dolgát! Példát vehetnél róla.
Nem mintha nem lettem volna máris elég dühös Alistairre, most még ő is mentett meg egy jól időzített ütéssel, amit Kardfogra mért.
-Kösz - morogtam oda neki durcásan összefont karokkal, gőgösen felszegett fejjel és tüntetőlegesen elfordított arccal. - De ezt nem számoljuk, mert nem szóltál, hogy új menetet kezdtünk.
Ahogy elsuhant a távolba, csak vállat vontam.
~Miért, eddig vajon mit csináltunk, te gyengeelméjű?!~
Aztán leszálltam a földre tisztes távolságba Kardfogtól, de a törött virágcserepek mögé, és a padlóra hasalva előre nyújtottam a kezeimet, hogy becélozva a nagymacskát a sugaraimmal most ne őt taszítsam meg, hanem a kisebb-nagyobb törmelékeket, amik kartács tűzként kezdték őt bombázni. Persze nem hittem, hogy komoly baja eshet tőle, de azt azért el tudtam képzelni, hogy mennyire idegesítő lehet, meg valamelyest fájhatott is. A lényeg azonban mégis az volt, hogy minél kevésbé tudjon arra koncentrálni, hogy bánthassa a többieket, én pedig fel voltam rá készülve, hogy akármikor elrugaszkodjam, ha esetleg felém lendülne.
Persze lövészárokból sorozatot lövő hős katona feelingjét nagyban eltorzították a szivárványszín sugarak, de végül is kicsire nem adunk, ha ez kellőképpen hatásos lesz, akkor senki sem a kezemből kilövellő élénk színű fénynyalábokra fog emlékezni. Hanem, hogy mennyivel jobban helytálltam, mint az a mihaszna Alistair!
-Gyerünk, Connor, nincs is rá szükségünk, hogy lenyomjuk! - kiáltottam oda Micronak. - Előbb a cicus, aztán jöhetsz hozzánk besegíteni a pattogatott kukoricával!
Reméltem, hogy Connorban még van annyi erő, hogy besegítsen, mert már kezdtem kifogyni a ,,lőszerből". Persze a viharnak meg az eddigi pusztításnak hála azért elég sok felhasználható anyag volt még a kezem ügyében, de ha Kardfog nem is támad rám idő előtt, sokáig már nem tudtam folytatni a lövöldözést.
avatar
Lynn Harlow
~perfect master~
~perfect master~

Hozzászólások száma : 814
Hírnév : 83

Vissza az elejére Go down

Re: A park

Témanyitás by Michael Bodwin on Szer. Júl. 25, 2012 5:37 pm

Így visszagondolva azért levert a víz, ha arra gondolok, hogy egy hajszál választott el attól, hogy én is Greg sorsára jussak, vagy talán még rosszabbra, hiszen úgy álltam ott Kardfog mélységesen sötét tekintetében elveszve, mint a kisegér a kígyó előtt.
Ha nem érkezik meg Lucy és Alistair, már valószínűleg nem élnék, pedig láttam, hogy hatott a képességem és szerintem más már lehet bele is halt volna, de ez a szörny még mindig ölni akart és én iszonyodva néztem a vértől csöpögő karmait és gyűlölettel telt szemeit.
Aztán, ahogy egyre távolabb és távolabb lökték a lány szivárványai, úgy tértem én is magamhoz a bénultságomból és jutott eszembe, hogy nem hagyhatom annyiban a dolgot, hiába érkezett meg az erősítés, még közel sem nyertük meg a csatát, hiszen még mindig nem érkezett meg Heily tanárnő és egy felnőtt sem, akik hatékonyan tudnák kezelni a helyzetet.
Addig én sem állhatok le! Akármennyire is fáradt vagyok és majd szétpattan a fejem, nem hagyhatom magára a Lucy-t és Alt.
Láttam a dühöt a lány szemében, amit teljesen át tudtam érezni, hiszen nem messze tőle hevert súlyos sebekkel a testvére és az anyját is csak egy hajszál választotta el, hogy áldozatul nem esett Kardfognak, de túl kockázatosan röpködött a férfi feje fölött, félő volt, hogy egy rosszul kiszámított mozdulat után elkapja. Aztán jött Alistair és olyat lökött azon a súlyos testen, hogy több tízmétert repült és olyan becsapódással ért földet, mintha valamit felrobbantottak volna. Aztán csend lett és mozdulatlanság!
Persze nem számítottam rá, hogy ezzel vége, de így legalább nyertünk egy szusszanásnyi időt.
Ekkor hangzott fel Al hangja és azonnal tudtam mire gondol.
~ Hogy ez nekem miért nem jutott eszembe! ~ csaptam majdnem a homlokomra.
- Oké meglesz! Legalábbis igyekszem! – mormoltam már csak magamban, ahogy láttam kilőni a srácot.
~ Remélem tud hozni segítséget! ~ hiszen gondoltam, hogy azért sprintel el, mert ő képes a leggyorsabban idehozni valakit, mondjuk aki meggyógyítja Greget.
- Lucy, én benne vagyok, ha itt végeztünk és mindenki egyben lesz. – válaszoltam vissza a hebrencs lánynak, hiszen én is, mint mindenki a suliban tisztában volt a közte és Al közötti „viszonyról”
Így aztán a szememet az éledező Kardfogra szegeztem, és megpróbáltam összeszedni minden tartalék erőmet, hogy puhára főzzem ezt a nagydarab állatot.


A hozzászólást Michael Bodwin összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Aug. 04, 2012 12:02 pm-kor.
avatar
Michael Bodwin
~perfect master~
~perfect master~

Hozzászólások száma : 600
Hírnév : 52

Vissza az elejére Go down

Re: A park

Témanyitás by Victor Creed on Szer. Aug. 01, 2012 11:02 pm

Alistair újabb támadása után, mellkasa ütemes fel-le mozgása néma levegővételekhez vezetett. Szemhéja finoman rezdült meg, ujjában megrándult egy ideg pár perces élettelenség után. Szíve nyugodtan vert törhetetlen bordái mögött, szemöldöke értetlen kifejezést varázsolt arcára, szakállába sár tapadt, félig lehunyt szemhéja alól álmosan nézett körbe kék szemével, majd a benne pislákolva belobbanó láng újra megadta azt, ami ezt az állatot azzá teszi, ami; szörnyeteggé. Ahogy a tudata felébredt szunnyadásából, ismét veszélyes lett. A kék írisz, a fekete szembogárral még szép is lehetett volna, de a mögötte éledő gondolatok és a múlt tört emlékei ördögi sötétséget varázsoltak belé. A kékes szín jegessé vált, szinte látszott, ahogy megnyugtató színét beteríti a dér és mögötte fellobban az őrület hideg lángja. Testében a vadászösztön a vérrel együtt áradt szét, miközben ujjait behajlította és megvetette a talajban, hogy felnyomja magát. Nem remegett meg, még akkor sem, mikor a fémkönyöke csupaszon csillogott a gyér napfényben és a hiányzó, hús nélküli helyből lüktető türelmetlenséggel szállt az agyába a fájdalom. Büszke volt, hatalmas és domináns, ahogy kiegyenesedett, meg volt benne minden, ami ahhoz kell, hogy tényleg halhatatlannak lehessen nevezni. És bár ezek tették tökéletessé, az állati mivolta a legnagyobb részét lerombolta ennek és tette irányíthatóvá, egy olyan fegyverré, amivel az lehetett a legborzalmasabb, ami történhet, ha rossz kezekbe kerül. Miközben pillantása lassan kúszott végig a három harcképes ivadékon, felső ajka megremegett, szeme összeszűkült és egy vadállatra sem hasonlító, mély morgást engedett szabadjára, ami fél úton dörmögéssé halkult, ahogy Alistair eltűnt az esőfüggöny mögött és az alakja egybeolvadt a ritkásabban eső cseppekkel.

A gyomrába fúródó első cserépdarab kiálló részére kapta a tekintetét. Arcán a tökéletes érzelemmentesség vert tanyát, úgy vizsgálta a másnak végzetes sebből kiáramló vért, mintha még mindig félálomban lenne és az ütés, ami elrepítette, még mindig kábulatban tartaná. Nézte, nézte, azon őrültek tekintetével, akiknek sosem lehet tudni mi lesz a következő lépése és ezért jobb minél távolabb lenni tőlük, nehogy egy újabb rohamuk magával söpörjön mást is. Hallotta a felé repülő, újabb tárgy süvítését, ahogy nekiütődött az esőcseppeknek és utat vágott a levegőben, de fejét csak akkor kapta fel, mikor már a kés élességű törmelék a vállába fúródott. Mintha esti alvását egy idegesítő szúnyog zavarta volna meg, olyan heves volt az arcára kiülő érzelem. „Kis vakarcs.” Felhúzta az orrát és az undor volt az első, ami teljesen eluralkodott rajta. Aztán azt követte a bosszúság, végül a teljes düh. Mimikájával kegyetlen játékot űztek, állati, egyszerű érzelmei, gyorsan váltakozott hangulata és bár ezer arcát tudta volna felvonultatni egy perc alatt, mindet most a gyűlölet és a vérszomj uralta.
Hátát enyhén begördítette és leguggolt, hogy még nehezebb legyen a kislány dolga, ha el akarja találni. Az adamantiumcsontvázon megtorpanó cserepek néhánya még több darabra tört, ahogy a fémnek nekicsapódtak, de azon kívül, hogy bosszantó, állandóan jelen lévő, enyhe fájdalmat okoztak, nem akadályozták a mozgásban. Egyszerű kis szilánkok voltak, amik az inak és izomkötegek közé ékelődve nem lehettek nagyobbak, mint egy RFID lapka, egy chip egy kutyában. Ami kárt okozott, tüdőt szúrt át vagy belet szakított ki a helyéről, hamar kikerültek a testéből és ez számított neki. Vagy energikusan tépte ki magából vagy megvárta, míg a gyógyító ereje teszi a dolgát és magától passzírozza ki a kellemetlen darabokat. Teltek a pillanatok, Gregory mellkasából gyengén lüktetve tört felszínre a vér, Rachel arcára puhán esett az eső, Colin szétroncsolt arcán lévő vért, pedig felhígította, míg Kolosszus sebéből szerencsére még egy csepp sem szivárgott ki. Vér, vér, vér… Ha beleszagol a levegőbe, érzi, ha fürkésző pillantását végigfuttatja, látja, ha hegyezi a fülét, hallja. Vér, vér, vér… Ratna kétségbeesett hangja eltorzul a távolság miatt, de a hangszálakba kapaszkodó borzalom egyértelmű üzenetet küld a világba.

Igen… elege lett a lagymatag játékból.

Golyóként lőtt ki és karmait megnövesztve, határozottan vetette meg lábait és kezeit a földben, hogy elrugaszkodva ugorjon a lányra és egy gyors mozdulattal, már-már hanyagul roppantsa szét a gerincét. Nem állították meg a fogyatkozó cserepek, a sebességtől vagy mélyebben belé álló, vagy a csontjáról lepattanó darabokra egy fogvillantás volt az egyetlen válasza, töretlen lendülettel közeledett az idegesítő áldozata felé. De a mostani tűz, az, hogy belülről égeti az őrület, egyre hevesebb és hevesebb érzéssé alakult át, mígnem vesztett gyorsaságából. Tüzelt, belülről égette valami. Ha a bőr és a belsőségek, amik felépülnek a csontra, nem lettek volna, tisztán lehetett volna látni, ahogy az adamantium mozgásba lendült és atomjai egyre hevesebb regéssel felizzítják a testmeleg fémet. Kezdett lassulni, minden szívdobbanásnyi idő után az égető érzés nagyobb lett és a lány és a közte lévő öt-négy méteres távolságot, már lépésben sem tudta megtenni. Felnyüszített. Az előbbi törmelékdarab miatt, ami felszántotta a homlokát, most tisztán lehetett látni az izzó fémet, majd a levegőben elterjedt az égett hús, máskor oly ínycsiklandozó illata. A fájdalom, most már lávaként terítette be belülről, szépen, lassan, idegőrlően nőtt a forróság és legyen szó „kis vakarcsokról”, a hatás elhanyagolhatatlan volt. Miközben izmai akaratlanul rándultak össze, egyetlen egy esélye volt. Kivárt. Üvöltött, de kivárt. Várta, hogy a fiú végre teljesen elvessze az erejét és, mikor megszűnik a fájdalom, a roncs testét lendítve elkapja Connor-t, majd a rossz lábánál megfogva taszítsa a lány felé, hogy míg az azzal foglalkozik, hogy a fiú elől kitérjen vagy megfogja, végre elkaphassa a kis repülő nőstényt. Akár csonttöréssel is.

avatar
Victor Creed
~perfect master~
~perfect master~

Hozzászólások száma : 305
Hírnév : 38

Vissza az elejére Go down

Re: A park

Témanyitás by Szellem on Csüt. Aug. 02, 2012 6:47 pm

Olyan sebesen száll tova, hogy már nem is hallhatja mit művel a Lucy a cserepekkel, s, hogy vajon Connor követi-e az utasításait, de nincs ideje visszafordulni, és bámészkodni, hisz egyetlen pillantás is elég volt ahhoz, hogy tudja, Colin enyhe frontotemporális agyi sérülése elég ahhoz, hogy elvérezzen, ha nem siet, de nagyon, és lehet, hogy már akkor is késő! Szerencsére a Darrow családban ő az egyetlen, aki nem képzeli magát Szuperman-nek - ami valahol ironikus - így aztán nem jelent neki gondot, hogy megbízzon a társaiban, és hátrahagyja őket, amíg ő megtalálja az egyetlen embert elérhető távolságban, aki segíthet...
-HEILY!!! - Kiáltja torka szakadtából, miközben páros lábbal landol egy farkasembernek kinéző alak fején, olyan erővel, hogy szó szerint a földbe döngöli azt. - Gyorsan, hárman súlyosan megsérültek a parkban! - Hadarja, nem is törődve az ordassal, kinek már csak az orra hegye kandikál ki az agyagos talajból. Fél szemmel még látja ugyan, hogy Szasza, Rob, és Zeke pár hasonló lénnyel hadakozik, de most nem teheti meg, hogy értük aggódik, egy kicsit besegített, de ennyi, innentől kezdve már nekik kell megoldani, és ahogy sógornőjét, és gyermekeit ismeri, inkább a szőrmókokat kell félteni. Egy könnyed mozdulattal az ölébe kapja Mrs.Patrikson-t - ki épp ebben a pillanatban forrasztja össze egy leányzó sebeit, és már repülnek is vissza az iskola felett.
-Colin-t fejbe találták, Greg-et és Pjotr-t szíven... - hadarja, és közben már oda is érnek. Colin mellett óvatosabban landol, nehogy rontson az állapotán, de azért amennyire csak lehet siet, nehogy túl késő legyen. Heily persze azonnal lekuporodik mellé, és mindkét kezét a haldokló fiú homlokára teszi.


-Oké zsoké, hol van Gr...istenem! - Kezét a szája elé kapja, mikor meglátja a vérbe fagyott fiút, ki fölött a síró édesanyja térdel. Az ország legerősebb gyógyítójaként persze látott már durva sebet, durvábbat is, mint ez, de mindig nehéz, ha olyat lát az ember szenvedni, akit közelről ismer, ne adj isten még kedvel is. Becsületére legyen mondva, csupán egy pillanatra torpan meg, aztán már szalad is, félrelökve Ratna-t, hogy helyette ő tapassza a tátongó sebre mindkét tenyerét.
-Gyerünk, gyerünk...GYERÜNK! - Kiáltja, mialatt az összes ér, mely behálózza még mindig kislányosan bájos arcát a háromszorosára duzzad a stressztől, és a koncentrációtól. - Túl sok vért vesztett, én nem tudom...
-Sikerülni fog. - Jelenti ki Ratna, és barátnője valamiért hisz neki. Mindent belead, és a sebek valóban összezáródnak, ám a fiú még mindig nem lélegzik...

Ami Alistair-t illeti, most, hogy küldetése teljesült, végre csatlakozhat újra társaihoz, és nem is rest újabb antigravitációs löketet küldeni a szörnyeteg felé, annak ellenére, hogy az bajosan érné el Lucy-t.
-Gyere vissza a levegőbe! - Szól rá a lányra. - Meg akarod öletni magad?
Bármennyire is bízik az idegesítő lány képességeiben, túl sok barátja haldoklik itt a közelben Kardfog kezei által, hogy jó érzéssel töltse el az, hogy ő ilyen közel szállt a bestiához, akihez jóformán minden túl közel van, mindenki számára, aki nem képzeli magát Superman-nek. Egy ilyen figura épp most érkezik odafentről...


~Rendben, egy dobásod van~ - közli az idősebb Sean Victoriával, a Blackbird fedélzetén, miközben az egyre lejjebb ereszkedik a magasból. - ~Győzd meg az apád, hogy álljon le, húzzon innen, vagy bánom is én, csak a sebesültektől maradjon távol! Egy perced van rá, aztán én jövök!~
Az igazgatóhelyettes nem sok jóval kecsegtető hangja pont akkor szűnik meg visszhangzani Hópárduc elméjében, mikor már olyan magasságban van a fekete repülőgép, hogy annak rámpájáról csonttörés nélkül is levetheti magát egy olyan fizikumú lény, mint például Kardfog ivadéka.
~Sean, te maradj a gépen, és derítsétek ki, hogy van-e tanulónk az erdőben, vagy bárhol a sulin kívül, ha gáz van azonnal szólj, mozgás!~
Ezzel ő is leveti magát a gépből, egyenesen Kolosszus mellé, ki ebben a pillanatban veszti el eszméletét, és nyeri vissza emberi formáját, ám a várva várt vérgejzír elmarad, igaz ez emberfeletti koncentrációt igényel a felette álló embertől, ki telekinetikusan akadályozza meg, hogy a férfi életnedvei távozzanak a mély seben át, ám minden múló pillanattal egyre nehezebb kordában tartani jégkrémpálcikákból épített gátjával a háborgó vértengert.
~Heily, nem bírom tovább, siess!~

_________________
I am the shadow, and the smoke in your eyes,
I am the ghost, that hides in the night
avatar
Szellem
~perfect master~
~perfect master~

Hozzászólások száma : 1429
Hírnév : 74

http://eladokkonyve.freeblog.hu/

Vissza az elejére Go down

Re: A park

Témanyitás by Fény on Pént. Aug. 03, 2012 12:42 pm

Az ide utat a gépen két dologgal töltöttem, az első az volt, hogy minél kényelmesebben Sean ölébe fészkelhessem magam, a második pedig az, hogy a karmaimmal szisztematikusan le kapargassam az egyenruhámról az X-men jelet. Tudom, mennyire nem tetszene apának az, hogyha rajtam vagy a ruhámon látná. És bár biztos vagyok az apai szeretetében, és én is imádom őt, de tudom mennyire be tud vadulni néhány dologtól. Jobb nem adni a dühe alá a tüzelőt. Így mikor meg érkezünk apa éppen aktuális vadász mezejére már jellegtelen harci ruhában feszül az isteni alakom. Tudom, ez nagyképűen hangzik tőlem. De imádom ahogy ez a ruha a testemre feszül és ki emeli minden nőies formámat. Kérdés és hezitálás nélkül vetem ki már magam a gépajtón, hogy sok méternyi zuhanás után egy nagy puffanással érjek földet az apám közelébe. Az egész testem belerázkódik a becsapódásba, de a következő pillanatban hála az örökölt gyógyuló képességemnek, fel egyenesedek, és nagyot nyújtózva veszem szemügyre a csatateret. Igen, ez már nam is vadászmező hanem csatatér. És bár tudom, hogy nem lenne szabad így éreznem, de a bensőmet meleg böszkeség járja át, hogy az apám milyen nagyszerű harcos is. Teljesen egyedül vette fel a harcot ennyi mutáns ellen, és alig bírnak vele. De azt is tudom, hogy le kell állítanom ezt a mészárlást. Mert jelenleg ez az otthonom, és ők az új barátaim. Sietve rohanok oda apához és ugrok a nyakába.
- APUUUUUUUUUUUUU! - Kiáltok fel boldogan, mert tényleg boldog vagyok, hogy látom. De rögtön el is eresztem valami nem stimmel. A vérszagot a közelében már régen megszoktam. Nekem apa nem is apa illatú már lassan ha nem keveredik az illatához egy kis vér szaga is. - Apa..hamburger szagod van. - Jegyzem meg gyanakodva a levegőbe szaglászva, és látom, hogy valami nagyoon nagyoon nem kóser. Valami nagyon izzik apám bőre alatt. Ahogy még egy lépést hátrálok és egy kicsit hunyorítok... - Apa.. miért világít a csontvázad? - Lépek oda hozzá, és most látom csak, hogy mennyire agonizál a kíntól, én pedig nem tudok rajta másképpen segíteni, mint hogy elkezdem kiszedegetni a számomra látható szilánkokat a testéből. Persze készen álok arra, hogyha kell akkor a barátaim, és az apám közé vessem magam amolyan védő fal gyanánt.
avatar
Fény
~entered apprentice~
~entered apprentice~

Hozzászólások száma : 32
Hírnév : 5

Vissza az elejére Go down

Re: A park

Témanyitás by Lynn Harlow on Pént. Aug. 03, 2012 8:32 pm

Miközben tudtam én, hogy jelenleg élet-halál harcot vívunk, azért más is az eszembe jutott: hogyhogy ezt eddig még nem csináltuk soha? Hiszen ez marha jó! Persze nem igazi emberre (bár Kardfog nem azért volt távol ettől a megnevezéstől, mert mutáns volt), de valami céltáblára tök jó muri lehet így célbalőni. Ha gyakorolnám még egy kicsit, biztos profi válna belőlem. Akkor aztán Alistair is felköthetné a gatyáját!
De vissza a valóságba, ahol Kardfog összeszedte magát, és ellenem indult, úgyhogy én is felálltam, és lassan hátrálni kezdtem. Nem mondom, hogy nagyon belehúztam, mert egyenlőre az ellenfelem sem lépett ki nagyon, viszont egész testemben megfeszülve vártam a pillanatot, hogy mikor rugaszkodjak el a földtől, hogy a levegőbe röppenjek. Szerencsére Connor még idejében kapcsolt rá, és megkönnyebbülve láthattam, ahogy Kardfog lelassul, összegörnyed és még fel is nyüszít a fájdalomtól. Na persze, így még rémisztőbb képet nyújtott, meg aztán valami azt súgta, ha összeszedte magát, csak még elszántabban fog ellenünk törni, viszont legalább őt is le lehetett lassítani valamivel, ez pedig nagyon is bátorítóan hatott rám.
~Te mocsok állat! Bántani mered őket! Még a tesómat is!!!~
Még nagyobb erővel lőttem belé a cserepeket, hogy hadd szenvedjen a szemét, de lassan fogyóban voltak a muníciók, és félő volt, hogy a végén még Connor is túlhajszolja magát. Mi sem bizonyította ezt ékesebben, mint hogy Kardfog végül csak kitört, és felém vetette magát, hatalmas mancsaival majdnem el is kapott. Itt azért rendesen megrémültem, hiszen ha sikerrel járt volna, az biztos, hogy az életem túlzottan is hamar ért volna véget.
Ilyen gyorsasággal tehát még sosem röppentem fel, és sajnáltam, hogy éppen most nem versenyeztünk Alistairrel, mert az biztos, hogy most én nyertem volna. Alistair, aki éppen akkor szólalt meg, amikor felröpentem.
-Nem vagyok hülye - kiabáltam rá mellé repülve mutatóujjammal ellenségesen döfködve a mellkasát -, de amíg te meresztetted a seggedet, valakinek el is kellett érnie, hogy ez a vadállat ne gyilkoljon mindenkit halálra.
Aztán ahogy észrevettem, hogy Heily, akit ez a nagy mamlasz hozott magával, máris milyen hihetetlenül zseniális kezelésben részesítette a sérülteket, azért visszavettem a hangerőből. Keresztbevont karokkal, gőgösen felszegett fejjel tüntetően hátat fordítottam Alistainek, és durcásan odamorogtam neki:
-Köszi...
Fél szemmel azért figyeltem, mi történik odalent, és már épp felkészültem, hogy ismét az események sűrűjébe vetem magam, hiszen Connor egyedül kizárt, hogy vissza tudja verni Kardfogat, hiszen szegény már úgy néztem, így is alig állt a lábán, ám ekkor hangos motorzúgással megérkezett egy ismerős repülő, ami máris sajátságos módon kezdte ontani az utasait.
Már éppen rákiáltottam volna az érkezőre, hogy eszébe ne jusson megközelíteni Kardfogat, amikor rájöttem, hogy ki az, és a szemem elé táruló látványtól egy pillanatra megdermedtem a levegőben. De csak egy pillanatra, mert a következő pillanatban már hisztérikus visongással kitört belőlem a röhögés, hogy kénytelen voltam megkapaszkodni Alistair karjában, ahogy ott csengett a fülemben a lelkes kis kiáltás:,,APUUUUUUUUUUUUU!".
Hosszan, és úgy tűnt, végeérhetetlenül rázott a nevetés, de hősiesen sikerült leküzdenem, de ekkor megcsapta a fülemet a következő megjegyzés, miszerint hamburgerszaga van, amitől megint fejhangon felvisítva konferáltam fel a következő röhögőgörcsöt, amitől már a fájó hasamat kellett szorongatnom, miközben kétrét görnyedve kacagtam a levegőben lebegve, és már majd megfulladtam, a fejem vöröslött, de képtelen voltam abbahagyni, annyira röhejes volt, ahogy az ádáz, vértől csöpögő arcú, kegyetlen gyilkológép nyakába veti magát egy lány olyan kitörő ujjongással, mintha végre találkozhatott volna a Télapóval, és ilyeneket mond neki. Úgy nevettem, hogy már ököllel vertem Alistair hátát, és komolyan eszembejutott, hogy én ebbe akár bele is fulladhatok, de mintha csak provokálni akart volna, az agyam újra és újra lejátszotta az iménti jelenetet, ami csak tovább nyújtotta a kacagást.
Végül letöröltem a könnyeimet, és még mindig nagyon szélesen, időnkénti csuklásokkal tarkítva vigyorogtam, miközben felsóhajtva megdörzsöltem a hasamat, hogy kicsit kimasszírozzam a görcsöt a rekeszizmaimból.
-Mond, hogy van itt biztonsági kamera, ami rögzít mindent - vihogtam oda Alistairnek.
avatar
Lynn Harlow
~perfect master~
~perfect master~

Hozzászólások száma : 814
Hírnév : 83

Vissza az elejére Go down

Re: A park

Témanyitás by Michael Bodwin on Szomb. Aug. 04, 2012 12:01 pm

Míg Lucy igyekezett a törmelék golyókkal lassítani Kardfogat én a fogamat összeszorítva koncentráltam a csontjaira, hogy kellően meg tudjam rezegtetni a képességemmel. Sikerült is, de az erőfeszítés kezdte felőrölni minden erőmet, hiszen még sosem használtam ennyire erősen és ilyen hosszú ideig. A vér most már egyfolytában folyt az orromból és kezdtem szédülni is, de mivel már csak pár lépés választotta el a lánytól ezt a veszélyes szörnyet, nem hagyhattam abba! Nem tehettem meg, hogy megszüntetem a hatást, mert akkor széttépi, hiszen még nem esett össze, még mindig talpon volt, habár láthatóan izzottak felhevült csontjai. Üvöltött kínjában, ahogy lassan legszívesebben én is tettem volna, de még állt és kivárt. Mikor Al visszatért, azt csak valahol a tudatom mélyén érzékeltem, de azt már igazán megkönnyebbülve vettem tudomásul, hogy Lucy legalább felröppent hozzá a levegőbe, így Kardfog már nem érhette el. Ekkor omlottam össze és szűnt meg a képességem. Képtelen voltam tovább fenntartani a hatást, még akkor is, ha tudtam a férfi rám függesztett, gyűlölettől izzó tekintetéből, hogy én leszek a következő áldozata.
Azonban l közbelépése ad némi haladékot, mert egy újabb lökettel küldi kicsit távolabb Kardfogat, így fellélegezve rogyok a földre és fogom a fejem két kezem közé, hogy ne robbanjon szét.
Feltételezem a fiú hozott segítséget, mert mintha távolról ilyen hangokat hallanék, de most képtelen vagyok a környezetemre koncentrálni a fájdalomtól.
Már az sem érdekelt volna, ha közben Kardfog magához tér és felém tart, ami lehet, hogy meg is történt, de valami megakadályozta benne. Mégpedig nem más, mint Hópárduc, a lánya, aki nem tudom, hogy került most ide, de soha jobbkor terelte el apja figyelmét.
Mikor körbenéztem már láttam, hogy ki hozhatta ide, hiszen Sean-t, Rachel apját, az igazgatót pillantottam meg, aki gyöngyöző homlokkal állt Kolosszus felett. Arrébb Heily tanárnőt láttam, ahogy Greg-et gyógyítja Ratna néni aggódó tekintetétől kísérve. Rachel és Colin egyelőre mozdulatlanul hevertek mellettük. Vajon egy ember elég lesz, hogy mindenkit időben megmentsen? Jutott eszembe a félelmetes gondolta és Rachel felé kezdtem mászni.




avatar
Michael Bodwin
~perfect master~
~perfect master~

Hozzászólások száma : 600
Hírnév : 52

Vissza az elejére Go down

Re: A park

Témanyitás by Victor Creed on Vas. Szept. 30, 2012 7:35 pm

Ahogy Connor képessége megszűnt egy megkönnyebbült morgás hagyta el az alvadó vértől feketéllő száját, miközben ismét felegyenesedett Alistair támadása után. Bár a csontjaiban lévő fájdalom még mindig arra késztette, hogy az állkapcsát hatalmas erővel passzírozza a szájpadlásához, egy kutyáéhoz hasonló fejrázással próbálta eltüntetni az utolsó erősebb kínhullámok maradványait, amik makacsul ékelődtek be az adamantiumcsontjára ráölelő izmaiba. Véreres szemét először ráemelte a levegőben úszkáló kölykökre, majd szinte azonnal haladt is tovább, hogy a potenciális célpontot megkeresse, akivel a mostani, füstölgő állapotában a lehető leghamarabb el tudott bánni. Alistair és Lucy azonnal kiestek az idegtépően irritáló messzeség és magasság miatt, a kis csapat többi tagjai (Rachel, Kolosszus, Ratna, Gregory, Heily) pedig szintúgy. Ám… Hmm… A szemében lévő hajszálerek eltűnnek, miközben lapos, ragadozó tekintete a kissé messzebb lerogyó Colin-ra és Connor-ra kúszott. Ínyéről felhúzódó ajka megremegett a morgástól, végtagjai enyhén remegtek Connor előbbi támadásától és nem tudta palástolni a testében még mindig végigfutó, lassan kúszó kínokat. Felegyenesedett és két kezét az oldala mellett tartva, hosszú, adamantiumkarmos ujjait hús és belsőség kitépéséhez görbítette be, de ahogy előrelépett hirtelen kiment minden erő a lábából. Most nem fizikai gyengeségről volt szó, nem… azt akár több évig is bírná, kacagva nézné az ellensége hiábavaló erőfeszítéseit az elpusztítására. Gyenge lett lelkileg, a szó legszorosabb érelmében... Gyenge. A vadállat a finom, ismerős illatot érezve meghunyászkodott, a dühöt lecsillapította az a földöntúli öröm, amit akkor érzett, amikor először megfürdette azt a kis csupasz valamit, aki a lánya volt. Az övé, a sajátja. Ő, aki máskor a síró ivadékok nyakát habozás nélkül töri el, az esténként síró lányához megbabonázva repült, hogy felkapja és egy anyakrokodil finomságával védelmezze mindentől. A nyakába boruló lány egy pillanatra megdöbbentette, majd a következő másodpercben már egyik kezével átölelve, húzta magához, óvatosan, nehogy kárt tegyen benne. Groteszk látványt nyújtott az a hirtelen átváltozás, amin a vadállatból lett apa átment. Karmai visszahúzódtak és miközben mélyen megvetette magát és gyűlölte az érzést, sosem vallotta volna be magának, mennyire jó is egyben. Jó, amit egész életében utált és most mégsem tudott ellenállni neki.

Nem válaszolt a lányának még akkor sem, amikor az utolsó cserépdarabokat szedte ki a testéből. Victoria hirtelen megjelenése egy pillanatra kizökkentette az eszeveszett vadállat szerepéből, de nem annyira, hogy elfeledkezzen a többiekről. Csúcsragadozó felsőbbrendűséggel figyelte őket a szeme sarkából. Nem alakult ki nála csőlátás vagy furcsa érzelemhullám, ami megszűntette volna az adamantium beültetése óta jelen lévő vadállatot, az emberi érzések alulról kaparták az elméjét, hogy legalább a lánya megjelenése miatt engedjen teret nekik, de elfojtotta. Olyan nehezen sikerült elfojtania, mint még soha. Egy valamennyire meleg pillantást küldött a lánya felé (amit, még a legjobb áldozata vagy Fény sem kapott meg soha), aztán elkomorult, az orra megremegett a többiek vérének illatától. El akarta tolni a lányt, hogy védelmezze és egyben kiterelje a vadászatból, miközben izmai megfeszültek az újabb támadás miatt, de az, ahogy Victoria helyezkedett, egyáltalán nem tetszett neki. Fogait egyszer, hangosan összecsapva mordult fel és indult előre, hogy átugorva a lányát, rávesse magát a legközelebbi áldozatra, próbálva kikerülni mindent, ami megakadályozhatta volna ebben. Persze a lánya, az a lánya. A legféltettebb gyengéje, akit soha sem tudna bántani, így ha ő érte utol, nem tudott harcolni ellene. De addig is... Szeme Conorra szegeződött és arcára gyilkos vicsor ült.
avatar
Victor Creed
~perfect master~
~perfect master~

Hozzászólások száma : 305
Hírnév : 38

Vissza az elejére Go down

Re: A park

Témanyitás by Szellem on Vas. Szept. 30, 2012 8:03 pm

Az idősebbik Sean biztosan boldogan mosolyogna azon, ahogy a kis csel beválik, s ha csak rövid időre is, de sikerül megszelídíteni a vadállatot, ám sajnos most valami más nagyon lefoglalja őt. Szerencsére már nem sokáig, hisz Heily végre belátja, hogy Greg-ért nem tehet már semmit, s botladozva Kolosszushoz szalad. Sápadt kezét a férfi mellkasára szorítja, s összeszorított fogakkal kezd koncentrálni, mire az igazgatóhelyettesnek minden másodperccel egyre könnyebb lesz életben tartani a hatalmas oroszt, s nemsokára egy megkönnyebbült sóhajt is megengedhet magának...majd ha mindennek vége!

-Nincs mit - feleli a levegőben Alistair, ki valamivel később úgy meglepődik a Lucy-ból hirtelen előtörő nevetéstől, hogy majdnem lezuhannak az égből, de aztán sikerül megtartania az eszelősen vihogó nőt, igaz ehhez az kell, hogy szorosan magához ölelje fél kezével.
~Furcsa, hogy ilyenkor nevet...de végül is...inkább sírjon? Azzal most nem mennénk sokra...~
Neki valahogy nincs kedve nevetni, inkább csak éberen figyeli tovább, mi lesz ebből az egészből, s hogy a lánynak, akit nemrég látott unokaöccse egyik Facebook bejegyzésében, esküvői ruhában...
-Szedd össze magad kincsem, ennek még nincs vége.
tudja, mennyire felhúzza ezzel Lucy-t, s reménykedik benne, hogy jó hatással lesz rá, ugyanis most nagy szükség van a suli második legjobb repülő mutánsára.


Közben az égen egy helikopter közeledik az iskola felé. A fémmadár alacsonyan száll, még a Blackbird-nél is alacsonyabban, az iker gépágyúk pedig tűzet nyitnak, elvágva Kardfog útját a mutánsoktól..legalábbis ez a terv, az már más kérdés, hogy a vadállat mennyire zavartatja magát a golyózápor miatt...

_________________
I am the shadow, and the smoke in your eyes,
I am the ghost, that hides in the night
avatar
Szellem
~perfect master~
~perfect master~

Hozzászólások száma : 1429
Hírnév : 74

http://eladokkonyve.freeblog.hu/

Vissza az elejére Go down

Re: A park

Témanyitás by Fény on Csüt. Okt. 04, 2012 9:00 pm

- Mi történt veled? - Kérdezem aput. Lehet másnak ő most csak egy vérben fürdő gyilkos. De nekem akkor is ő az én nagy édesapám. Néha igaz egymás idegeire mentünk, de mindig is imádtuk egymást. Sosem felejtem el milyen biztonságot nyújtó érzés is volt amikor este az álmomból fel riadva a szobájába szaladva az ölébe bújhattam. És milyen érzés volt a biztonságot nyújtó karmok közt újra elaludni. Vagy mennyit bolondozott velem, hogy jobb kedvre derítsen.
Így az a legkevesebb, hogy most én gondoskodok róla mielőtt neki esik baja. Miután kiszedegettem belőle a cserép darabokat aggodalmasan nézek fel az arcába. Apában valami megváltozott. Valami előtérbe hozta az amúgy is állatias énjét. Persze anya számlájára írható leginkább, hogy apa az utóbbi pár évben nem állatiasodott el teljesen. Talán anya hiánya teszi ezt most vele? Tudja egyáltalán, hogy anya eltűnt? Látom nekem nem fog még ilyen állapotban sem kárt okozni. Hiszen egyből éreztem, ahogy a karmai visszahúzódtak a hátamon lévő kezén. Már éppen kérlelném, hogy nyugodjon meg, mikor az állkapcsa hatalmasat csattan, és egy olimpikont megszégyenítő ugrással egyszerűen át ugrik rajtam. Nos ezek után mondják az emberek, hogy nem a mutánsoké a jövő. Látom apán, hogy újra kezd eluralkodni rajta a vadászösztön. Így sarkon fordulva hátulról karolom át a derekát, és simulok a hátához.
- Ne apa ne tedd! - Próbálom vissza tartani. Végül be vetem a végső fegyvert. Anyát. - Figyelj rám Apa! Ma meg támadott engem a testvériség! Azt mondták, hogy lerohanták a testvériséget, és eltűnt anya. Nick bácsi meg kórházban van. Rajtam kerestek téged, és anyát. Azt mondták én árultam el őket. De ez nem igaz, én sosem ártanék nektek. De anya... nyom nélkül eltűnt. Mond, hogy te tudod merre van!
avatar
Fény
~entered apprentice~
~entered apprentice~

Hozzászólások száma : 32
Hírnév : 5

Vissza az elejére Go down

Re: A park

Témanyitás by Lynn Harlow on Szomb. Okt. 06, 2012 9:49 am

Megkönnyebbülés volt látni, hogy a sebesültek tényleg túl fogják élni, és még talán egy karcolás sem marad rajtuk. Heily volt itt most a mentőangyal, aki helyrehozta, amit Kardfog tönkretett. A későbbiekben természetesen nem felejtettem el megköszönni neki, és az ő irányába már tényleg őszinte hálát mutattam, nem úgy mint Alistair felé. Az a nagy mamlasz! De legalább megfogott, amíg kinevettem magam, aminek során nem csupán azt adtam ki magamból, hogy tényleg oltári röhejes volt, ahogy a vérszomjas, ádáz vadállat, most éppen a szerető apuka szerepében feszeng. Sőt! Jobban megnézve nem is feszengett. Az ott mosoly az arcán? Édes istenem, ha ezt valaki más mesélné, el sem hinném... bár ugyanúgy röhögnék! Na, mindegy, szóval nagyban közrejátszott a boldog megkönnyebbülés is, amiért a többiek már rohamosan gyógyulni kezdtek, ráadásul a szöszi lányka is kezelésbe vette Kardfogat, amitől a nagymacska azonnal olvadozni kezdett, mintha csokiból lett volna.
Mire visszanyertem a lélegzetem, már ahhoz is volt erőm, hogy ellökjem magamtól Alistairt, mert nehogy már leálljon itt ölelgetni, most nagyon nincs időm szétrúgni a seggét, a kettő meg együtt jár. Ennyi belátás szoruljon már bele! Viszont a ,,kincsem" megszólításra nagyra kerekedett a szemem, és rémülten néztem körül, hogy ezt ugye nem hallotta senki, hiszen az nagyon nem tenne jót a reputációmnak. Szerencsére elég messze voltunk mindenkitől, én sem hallottam például, hogy Hópárduc mivel próbálta győzködni az apját, miközben a derekára csimpaszkodva próbálta visszahúzni.
-Még egy ilyen megszólalás... - fenyegettem meg Alistairt mérgesen összeszűkült szemekkel, és egy kicsit megnyújtattam felé a tenyeremből sugárzó fénynyalábokat -... csak még egy...
Reméltem, hogy legalább annyi esze van, hogy a folytatást ki tudja találni önállóan is, úgyhogy inkább újra a mélybe tekintetem. Valamiért Kardfognak is megszavaztam annyi sütnivalót, hogy belássa, ez nem a legmegfelelőbb vadászterület a számára, elvégre Heily máris rendbehozta, amit eddig művelt, ráadásul már mi is itt voltunk Alistairrel, hogy a szívet melengető apuzásról már ne is beszéljek, szóval nem sok esély maradt. Sajnos, ha jó magasan is lebegtem, azt még onnan is láttam, milyen pillantást küldött Connor felé. Nagyon nem tetszett, és eszem ágában sem volt arra számítani, hogy Hópárduc úgyis lebeszéli apucit a további vérontásról.
-Gyere - rántattam magammal Alistairt a karjánál fogva. - Hozzuk ki onnan.
Ha segített, könnyebb volt a dolgom, de akár egyedül is nekigyürkőztem, hogy felemeljem Connort és elreptessem onnan, messzebb Kardfogtól. Hiszen a srác már se élő, se holt állapotban támolygott, szinte nulla volt az esélye, hogy egyedül megvédhesse magát Kardfog ellen, ha az tényleg rátámadna. Nagyon odatette magát a harcban, ami viszont azzal járt, hogy egészen elgyengült, hiszen még az orra is vérzett, nem is kicsit!
-Hé, semmi gáz - röppentem oda mellé, és karjaimat a hónalja alá kulcsoltam. - Ha a bratyesz túlteszi magát a sérülésein, neked se lesz kutyabajod se. Hühh... azért van egy súlyod!...
Ha Alistair is velem jött, átengedtem neki a lábait, és egyfolytában sürgettem, hogy menjünk már arrébb, hiszen még az sem lenne utolsó, ha a többieket is arrébb vinnénk, akár be az épületbe valamelyik ablakon át. Ha nem, most odakiáltottam neki:
-Gyere már ide, te mihaszna! Ilyenkor bezzeg nem akarsz csalni, hogy te legyél a gyorsabb!
A helikopter érkezésének legalább annyira örültem, mint amennyire a frászt hozta rám, hiszen örömmel vettem, hogy még valamit be tudnak vetni Kardfog ellen, ugyanakkor voltak bennem bizonyos kételyek, hogy mennyire tudnak pontosan célozni azzal a böhöm nagy fegyverrel.
avatar
Lynn Harlow
~perfect master~
~perfect master~

Hozzászólások száma : 814
Hírnév : 83

Vissza az elejére Go down

Re: A park

Témanyitás by Michael Bodwin on Szomb. Okt. 06, 2012 4:07 pm

Igazából a hangokra torpantam meg és visszanézve a szemem egyenesen Kardfog gyűlölettől szikrázó pillantásába fúródott, akit a lánya igyekezett most is visszatartani, de rémületemre, egyenesen átpattant felette és közeledett felém, mintha dróton húzták volna.
Azt hittem ütött az utolsó órám, hiszen képtelen lettem volna használni a képességemet, ha csak nem akarta, hogy az agyam az fülemen folyjék ki, de hát végül is így is, úgy is meghalok, ha ide ér. Így aztán erőlködni kezdtem, de hála az égnek közbeszólt egyrészt Hópárduc, mert hátulról megragadta apja derekát, másrészről egy helikopter, ami alaposan megszórta lövedékekkel a köztünk lévő, de fokozatosan csökkenő távolságot.
Ez a kis erőlködés is azonnal újbóli orrvérzést indított el, így már eléggé kóvályogtam a vérveszteségtől és már kezdtem feladni, hogy megszabaduljak a rám váró szétszaggatástól, de ekkor mintha valaki megragadott volna és vonszolni kezdett.
A valakiben Lucy hangjára ismertem, hiszen most sem tudta kordában tartani az les nyelvét, de most ez nem igazán zavart, de nem szerettem volna, ha miattam baja esik.
- Ne…engem Lucy, ha már ….valakit menteni akarsz, ………mentsd Rachelt. – nyöszörögtem a lányra mutatva, aki még mindig vérezve hevert kicsit odébb.- Én ….meg leszek..
A szavai legalább annyira megnyugtattak, hogy ezek szerint Greg és Kolosszus túlélik és már ez is jó hír volt.
avatar
Michael Bodwin
~perfect master~
~perfect master~

Hozzászólások száma : 600
Hírnév : 52

Vissza az elejére Go down

Re: A park

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

2 / 3 oldal Previous  1, 2, 3  Next

Vissza az elejére

- Similar topics

 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.