Yellowstone Nemzeti Park

/Ishan és Sarah részére szeretettel. (:/

Szépen zötyögünk felfelé a hegyoldalon. Lehet, hogy a többiek szerint kicsit túllőttem a célon, de szerintem ilyen terepre kell a Hilux. És biztonsági dolgokban én vagyok a főnök, ezt előre megmondtam. Mostanában szeretek főnökösködni, de hát én értek hozzá, na!
Tűzpiros járgányunk csak úgy falja maga alatt a havat. Azt mondta a haver, hogy vihetem, csak vigyázzak rá. Nem is értettem, minek kellett ezt külön kiemelni. Nem kaszkadőrködni megyünk, hanem sportolni. Ilyenkor nem kell semmit összetörni.

Kicsit ráz már ez az ösvény idefent, és néha kicsit hirtelen kell kanyarodni egy-egy szikla vagy fatörzs miatt, de eddig senki nem panaszkodott.
- Minden rendben? Szóljatok, ha meg kell állni pisilni! Jim seggberúg, ha valaki az ő kocsijában csinálja össze magát! - teszem hozzá nevetve.
Még egy kis zötykölődésbe belekerül, mire végre sikerül felkapaszkodnunk a fennsíkra, elégedetten morran egyet alattunk a gépállat. Vízszintesben már nyugodtan duruzsol tovább.
- Most kifújhatja magát a kicsike így hegymászás után - jegyzem meg mosolyogva, és egyik kezemmel megpaskolom a kormány peremét.
Továbbra is fák szegélyezik az utat, de hamar elérünk a kis rönkökből épített erdei viskóhoz. Rálépek a gázpedálra, és egy havon fékezős manőverrel gyors hátraarcot intézek az autóval, minek végére a plató kerül a ház felé. Leállítom az autót.
- Megérkeztünk! Pakoljunk be a házba!
Ezzel a lendülettel kipattanok a kocsiból, és a jármű hátuljához sétálok.

Már jó ideje zötykölődtünk felfelé ezen a hegyi terepen és már nagyon élveztem volna egy kis laza, sík terepet. Nem is tudom milyen megfontolásból vágtam bele ebbe a túrába, talán csak ezért mert már hiányzott valami izgalom a napi tanulás után. Most, hogy Adam megint elutazott pár napra, még a Harci Teremben sem tudtam levezetni a felgyülemlett energiámat és mostanában még megülni és elrabolni sem akart senki.
Így hát most itt ülök és már nagyon vágyom rá, hogy kiszállva kiegyengessem elzsibbadt tagjaimat. Hiába kapaszkodok erősen, a kocsi ide-oda dülöngélése és a hirtelen irányváltások igen csak fárasztóvá tették az utat.
- Nekem minden okés, csak már érjünk oda mielőbb. – hárítom el Colin egészségügyi sétára tett javaslatát.
Még egy kis erőlködés végül és már fel is értünk a laposabb résre, ahol megkönnyebbülve szakadtam el a kapaszkodótól.
meg kell mondani, hogy azért megérte kicsit gyötrődni, hiszen a táj csodaszép és a fákkal szegélyezett út az uticélunk végén ránk váró faházig is nagyon látványos. Ritkán van rá alkalom, hogy az ember kiszabaduljon a betondzsungelből.
Colin végül egy bravúros befarolással megáll a házikó előtt és kipattan. Példáját én is követem és nagyot szippantok a friss és oxigéndús levegőből.
Majd megkeresem a csomagjaimat és várok, hogy Colin kinyissa a házat.

Ránézek a tanártársamra, és rosszallón megcsóválom a fejem. Nem tetszik, amit csinál, és ezt szóvá is teszem.
- Ugye tudod, hogy ez kinyír? És ami még rosszabb, lerontja a teljesítőképességedet! Mondjuk nekem mindegy, úgyis lemaradnál a lejtőn, ha versenyzünk.
Közben odaérek, és vállon veregetem. Az ő dolga, de azért nem szeretem, ha valaki a környezetemben árt magának.
Amíg Ishan bagózik, én kinyitom a ház ajtaját, majd kinyitom a plató ponyváját. Odabent akad bőven sportszer, sátor, tartalék kerék, egészségügyi csomag. Én csak az élelmiszeres és a ruhás hátizsákokat szedem ki. Egyik kajás jut Ishan-nak, a másik nekem. Ezek nehezebbek a konzervek miatt.
- Ishan, ezt segíts majd behozni, ha befejezted a füstölgést!
Nem beszólásnak szánom, csak amolyan szava járásom ez a bagózásra. A ruhás zsákot Sarah kezébe adom, majd a házba lépve saját csomagomat már le is támasztom az előszobával szomszédos helyiségben.

Tulajdonképpen az előszoba a nappali is egyben. Egy külön zárható szoba a háló, másik irányban pedig a konyha található. Ez amolyan mindenes, mivel itt van a mosógép is. A hálóból nyílik a fürdő, ami egy kis helyiség egy nagy dézsával, illetve egy tárolóval, ami össze van kötve a nappali és a háló kályhájával is. Így meg van oldva a vízmelegítés.
- Van még egy padlás is - teszem hozzá idegenvezetésem végére érve -, ahol szerintem J.I. Joe-tól a második világháborús német katonáig minden van. Na, szerintem hozzunk be fát, és együnk! Addig kitaláljuk, hogy gyalogtúrázunk, vagy megyünk egyből a lejtőre. Hoztam mindegyikőtöknek páros és snowboard léceket is, bármelyikhez lenne kedvetek. A szemetet egyébként majd a ház melletti, kábé ekkora - mutatok a mellkasom magasságában - konténerbe kell...
Ekkor nagy csörömpölés hallatszik, és nekem rossz érzésem támad. Arcom elkomorodik, majd dühösen felkiáltok.
- Hééé!
Ezzel a lendülettel ki is futok, odakint pedig már hátrál is az a kedves grizzly, aki épp most döntötte fel a kukát.
- SHAROOOON! Te zsémbes némber, hogy a vihar vigyen el!
Kezeimmel fenyegetőn hadonászok felé. Már jó öt méterre megközelítem, mire végre komolyan vesz, és meghátrál. Sértődötten becammog a fák közé.
- Hahh! Még szerencse, hogy üres volt...
Felállítom a fémtárolót, és szúrós szemekkel nézek a még mindig a fák közül leskelődő medveasszonyságra. Lépek egyet mérgesen előrre, mire wooke morranásra emlékeztető gurgulázással, duzzogva távozik.

Míg a két tanár a bagózás káros, vagy nem káros hatásairól társalog, addig én igyekszem körbe nézni és lepakolni a motyómat.
A nehéz cuccokat Colin úgy is magának és Ishan-nak tartogatja, úgy, hogy nem nagyon kell megerőltetnem magam.
Mikor Colin a kinyitja a házat én is caplatok utána és kíváncsian várom, hogy vajon milyen körülmények között fogunk elszállásolva lenni. Előszoba, nappali, fürdő, hálószoba és konyha. Hát van minden, ami kell! Igaz nem a Holton, de hát nem is azért jöttünk, hogy egész nap a kényelmes ágyikóban heverésszünk, hanem, hogy a testünket edzzük egy kicsit, ezen a vadregényes tájon.
Colin, még felhomályosít a felettünk lévő helyiség állapotáról, ahová ezek szerint nem fogunk felmenni, aztán evést javasol. Na most persze ehhez itt fa és tűz is szükségeltetik.
Azt hiszem a fahordást valamelyik fiúra hagyom, de annak örülök, hogy sílécből aztán van választék, habár a snowboardot még sosem próbáltam.
Épp a szemét elhelyezés rejtelmeiről kapunk infókat, mikor valami éktelen zörgés támad odakinn és Colin eléggé feldúlt arccal iramodik meg kifelé, én meg utána.
Aztán rémülten torpanok meg a ház sarkánál, ahonnan pont egy szép termetes grizzlyvel találom szembe magam.
Colinon nem látszik, hogy különösen megrémült volna, hogy puszta kézzel áll szembe egy ekkora és igen veszélyes jószággal, hanem inkább felettébb dühösnek látszott és a nevén szólítva a kisebb hegynyi állatot sikeresen el is zavarja, miközben a helyére állítja a szemetest.
- Csak ennyi? Szerencse, hogy üres volt? Hiszen meg is ehetett volna minket? – nézek szörnyülködve még mindig a hely felé, ahol a medve távozott. – Puskát hoztunk?

Furcsán nézek a többiekre, amikor elkezdenek aggodalmaskodni. Először meglepve nézek felváltva rájuk, majd ugyanolyan fejforgatással hirtelen nevetni kezdek.
- Puskát? Ide? Hát figyi, skacok, a grizzly gyáva állat. Hangosan rákiabálsz, vagy megdobálod konzervvel, akkor elmegy. Inkább eszik gyökereket meg dögöket, csak ne szorítsd sarokba, és ne mutasd gyengének magad! De puskára nem lesz szükségünk.
Felállítom a kukát, és visszateszem a ház mellé. Közben a nevetés megnyugtatott a korábbi mérgemből. Már nem dühöngök a medve miatt, pedig az előbb azért már pirult az arcom kiabálás közben, éreztem.
- Sarah, te érintéssel földre küldesz egy elefántot is, nem? Ihsan meg egy mérges Micimackót is megnyugtatna. Sharon meg egy nagy darab nyuszi. Szoktunk néha kaját adni neki, ha jól viselkedik. Most rossz nagylány volt, úgyhogy bünti.
Ezzel le is tudom a témát, és befejezem bent az előkészületeket. Befűtök az előszoba kályhájába, mivel annak van nagyobb sík teteje, amin főzni is lehet. Közben előszedek pár konzervet is.
- Szóval mi legyen? Kaja után gyalogtúra, sziklamászás, vagy csússzunk egyet?

Hát azért tudnék vitatkozni Colinnal, hogy milyen gyáva állat egy medve, de hát ő ismeri jobban a környéket, így feleslegesnek tartom, de azért elhúzom a szám nem tetszésem jeléül.
- Azért akármilyen a képességem, nem hiszem, hogy egy szép nagy medve ellen szeretném kipróbálni, és az sem egy utolsó szempont, hogy ahhoz mennyire kéne közel kerülnöm hozzá.
- - Sharon!Phűű! Micsoda név egy nagy melák grizzlynek! – füstölgök még mindig az ijedtség miatt, de azért már valamivel nyugodtabban követem vissza a fiút a házba.
Nem soká, hogy fa is került elég a kályhába, már vidáman pattog a tűz, és kellemes meleg kezd terjengeni, aztán már kellemes illatok is, ahogy előkerülnek a konzervek.
- Talán először jó lenne körbenézni a környéken, hogy felmérjük a lehetőségeket, aztán majd jöhet a többi, már ha engem kérdeztek – válaszolok Colin kérdésére elsőnek. – Tehát én a gyalogtúrára szavazok.

Kajakészítés közben még elnosztalgiázok egy kicsit Sharonnal kapcsolatos emlékeim között. Ez mosolygásra késztet.
~ Emlékszem, mikor még alig volt száz kiló körül. Már akkor is minden kukába beleütötte az orrát...
Kis híján sikerül magam megvágni a konzervvel figyelmetlenségemben, alig egy millivel az ujjam mellett siklik el az a vacak alumíniumfedél. Fel is teszem a kályhára, hogy melegedjen.
- Jó kis chilis bab, hmm! Remélem, senki se vegetáriánus, és a babra se vagytok allergiásak! - mondom a többiek felé fordulva, még mindig mosolyogva.
Egy kicsit csalódott vagyok, amiért nem mehetünk egyből valami jó kis pörgős programra, de ez most nem diktatúra. Ha a többség sétálni szeretne először, akkor fejet hajtok előttük. Amúgy is régen jártam errefelé, hát még gyalog!
- Hát jó. Úgyis van egy kellemes ösvény, ami felvisz a Varjú-sziklára. Kevesen ismerik, úgyhogy még akár vadállatokat is láthatunk arra. Nem zavarják el őket a turisták.
Kezd egész jól bemelegedni a szoba, ezért leveszem a kabátom és a sapkám.

Az illatok már megindítják a gyomorsav termelésemet és nem lepődnék meg, ha hangosan korogna a gyomrom, de hála Istennek, ez azért nem következik be.
- Én, most egy medvét is meg tudnék enni ~ ha már ő nem evett meg minket ~ - válaszolok Colin kérdésére. – Én minden evő vagyok, jöhet bármi! – nézek a lassan kész ételre.
Látszik Colinon, hogy nem arra számított, hogy pont sétálni támad kedvünk, de hát ő már csak ilyen, állandóan pörögne ezerrel.
- Az jó, ha nem úttalan utakon kell hegyet másznunk, de a vadállatokat remélem csak messziről gondoltad megnézni, különben tényleg be kéne szereznünk valami lőfegyvert. – aggodalmaskodom és szerintem nem ok nélkül. – Azért egy farkas falkával nem biztos, hogy ilyen könnyen elbánsz, mint Sharonnal. – teszem hozzá.

Sarah medvés poénján nagyon jót nevetek. Mondjuk nem szeretném, hogy Sharont megegye, de azért ennyire nem is gondolom elvetemültnek.
~ Hát, néha elég furcsán tud viselkedni...Nem! - hessegetem el az ártalmas gondolatot, mielőtt bekattanok tőle.
Alig nyugszom meg, Ihsan is jól megnevettet a mohás hasonlatával. Hát igen, az izomzatomból éltem nagyon sokáig, mindig is szükségem volt megfelelő protein mennyiségre.
Közben hamar megmelegszik az étel, és sikerül felszeletelnem gyorsan egy vekni kenyeret. Nem "embertelenül gyorsan" azért, nem szoktam villogni a képességeimmel. Kivéve sportnál, ott szeretem a lazaságot.
- Itadakimasu! Jó étvágyat, skacok!
El kezdek nyammogni az ételen, kicsit talán kapkodó tempóban. Nem szeretek üldögélni, ez van. Meg még az "odakint" is vár ránk.
- Az állatok nem hülyék, messze maradnak egy ekkora csoporttól. Barlangba meg nem megyünk, úgyhogy nincs meglepi medve vagy pumafészek. Ha kölykeik vannak, akkor agresszív mindegyik. Nekem meg van engedélyem max tíz fős csoportot túráztatni erre, mivel régen gyakran hoztunk pénzes figurákat sportolni. Ha rájuk tudtunk vigyázni, veletek biztos nem lesz gond.
Megveregetem Ihsan vállát biztatóan, és folytatom az evést. Arra mindig büszke voltam, hogy soha senki nem szenvedett nálunk maradandó sérülést.
- Eddig a legkomolyabb baleset egy sípcsonttörés volt. A csóka azt hitte, hülyéskedek, mikor rászóltam. Pedig tényleg nem lett volna szabad kezdőnek azon a sziklás lejtőn lecsúsznia. Ha figyeltek arra, amit mondok, semmi gond nem lesz.

- Hát te tudod, hiszen azért jöttünk veled, mert már van gyakorlatod az ilyenekben, de azért nem leszek nyugodt az ilyen pumák, meg Sharonok között mászkálva, mert lehet, hogy egy tíz fős csoport már tömeg, ezeknek az állatoknak, de mi csak hárman vagyunk, és én nem tusok olyan gyorsan futni, mint te. – öltök nyelvet tréfásan Tempóra, érzetetve vele, hogy csak viccelek.
Nem is tudom ,i üthetett belém, amikor vállalkoztam erre a túrára, de biztos valami sokkhatás érhetett, hiszen sosem voltam egy nagy természetjáró. Persze kíváncsi voltam, hogy milyen is egy ilyen, meg hogy én hogyan bírnám, de a valóság azért egészen más, mintha az ember a kényelmes ágyában ábrándozva elképzeli.
- Én biztos meg fogom fogadni a tanácsaidat, de ne várj tőlem valami nagy teljesítményt, hiszen kezdő vagyok, jóformán minden ilyen sportban. Szerintem lesz velem annyi bajod, mint a 10 pénzes figurával együtt. –vigyorgok rá szélesen.