The Herculoids

- Az, hogy hol laksz, mert talán haza is vehetnélek. – ismétlem meg újból, de már súlyosan nyögök, ahogy rám nehezedik egyre jobban.
Egyre jobban érezhető rajta a bizonytalanság és, hogy nem ura lassan önmagának. Tántorog és össze-vissza beszél, fogalma sincs hol vagyunk és minek. Ez így nem lesz jó, hiszen, ha teljesen elveszti az önuralmát, akkor a kérdéseimre sem fog választ adni, így megpróbálom annyira magánál tartani, hogy erre képes legyen.
- Nem soká Rozsomák, nem soká! – válaszolom míg igyekszem megtartani. Arra gondolok, hogy kéne fogni egy olyan …taxi nevű kocsit, amivel elvihetném a Házba, de mielőtt ezt megtehetném egyszerűen összeesik és én képtelen vagyok megtartani a hatalmas súlyt, így az magatehetetlenül bucskázik le az oldalánál lévő lépcsőm, majd beszakítva a pincébe vezető ajtót, megállapodik a romok között, hogy mély álomba merüljön.
~ Hát ezt jól kifogtam! Először nem tudom elfogni, amikor szerettem volna, most meg képtelen vagyok kezdeni valamit, mikor a kezemben van! Ez nagyszerű! ~
Mivel nincs jobb ötletem, hiszen a súlya miatt onnan biztos nem tudom felcipelni, így én is lesietek a lépcsőn és legalább megpróbálom beljebb húzni az ajtóból, ami nagy nehézségek árán még sikerül is, miközben Logan feje végig szántja az utolsó pár lépcsőfokot és a fadarabokat, majd megfordítottam és pár ébresztő pofonnal indítottam, hátha lelket tudok verni bele.

-Hova tűntek? - Szűrődik le a hangjukból ítélve pár maszkos ember beszéde, miközben a páros odalent pihenget. - Nem tudom, de messzire nem juthatott! Minden egységnek, Rozsomák felszívódott, de tuti itt bujkál még valahol, ne hagyjuk meglógni!
A fickó rádióján még felelnek neki páran, de aztán a kis szerkezet elhallgat, ő pedig fájdalmasan felsóhajt.
-Csak kiszúrjuk ezt a szőrmókot, ha megpróbál meglépni, a következő pár órában menni sem tud egyenesen, nemhogy elszaladni.

Logan nagyon morog, amikor Parázs arrébb húzza, s másik karját az arcához szorítja, mintha a nap sugarait akarná kiszűrni, esetleg egy kézzel befogni mindkét fülét, minden esetre nagyon igyekszik a csaj tudtára adni, hogy ő most csak azért sem akar felkelni, még ha a nyakára küldik a vidék összes kommandósát akkor sem.
A sötét dohos pince, ahova bejutottak egyébként továbbra sem figyelemreméltó. Gazdái minden bizonnyal lomtárnak használják, hisz több kacat hever itt szerte-szét, mint a mesélő szobájában valaha. Ha Parázs gyújt egy kis tüzet, hogy jobban lásson, találhat pár pókháló födte szekrényt, benne rengeteg puccos estélyi ruhával, miket egykori viselő gondosan becsomagoltak, ezért még mindig meglepően jó állapotban vannak, s nem is néznek ki rosszul, ha valaki kedveli a rokokó stílust.
-Na...hagyjál már... - morogja a még mindig félálomban lévő Logan.

Alig, hogy megpróbáltam felpofozni ezt a nagydarab és felettébb súlyos egyéniséget, hangok ütötték meg a fülemet, amik már csak azért is feltűntek, mert fojtottak voltak, mint egy útonállóé, aki eltakarja az arcát miközben beszél. Aztán amit hallottam, az már azonnal kihegyezte az érzékszerveimet és közel lopakodtam az ajtóhoz, hogy jobban értsem azokat.
~ Hmm! Rozsomákra vadásznak? Ezek szerint ők intézték úgy, hogy Logan barátunk itala különleges ízesítésű legyen. De vajon kik lehetnek és mit akarhatnak tőle? Barátkozni vele biztos nem így akarnának, így inkább másra tippelnék. ~
Minden esetre nem akartam felhívni magunkra a figyelmet, sőt igyekeztem karmos társamat is jobb belátásra bírni, hogy nem most akarjon nagymonológot előadni, mégpedig hangosan, mert egyelőre nem tudni ezek a fenti emberek mennyien vannak és hogy vannak felfegyverkezve, hiszen nálam csak a jól elrejthető tőrök voltak, és tudtam, hogy a mai világban inkább a lőfegyvereknek hódolnak jobban, ami azért erősen csökkenti az esélyeimet, akármennyire is jó harcos vagyok.
Ismét a még mindig kómás férfi felé néztem, aztán úgy döntöttem, talán körül kéne nézni, hogy több információhoz juthassak. Nem akartam átengedni a prédát, rá nekem van szükségem, főleg, hogy megtudtam, hogy talán fel tud világosítani Fagypontról.
Csendben felsurrantam a lépcsőn, majd a tetejénél hasra feküdtem, hogy kilessek a sikátorra.

Rozsomák márpedig szeretne méltatlankodni, amiért pofozgatják édes álmában, de persze a szájára tapadó kéz ebben elég hatékonyan meggátolja, így csupán csak hümmög, először kicsit haragosan, de idővel egyre lágyabban teszi, ahogy szép lassan eljut megtizedelt - de már gyógyulófélben lévő - agysejtjei maradékához, hogy egy női kéz az, ami lefogja őt, s Parázs egyszerre arra lehet figyelmes, hogy amíg ő hallgatózik, Logan szőrös kezei cirógatni kezdik az ő karját.
-Hmmm....
Ha nem húz el onnan de gyorsan, bevetve minden ninja reflexét, akkor az ájult férfi plüss sárkánynak fogja nézni, Parázs pedig megtapasztalhatja, "áldozata" milyen bújós tud lenni részegen.

Ami a katonákat illeti, még mindig nincsenek tisztában vele, hogy egy ninja figyeli őket. A négy, fehér testpáncélt viselő alak ott álldogál az út közepén, mintha várnának valamit. Fél perccel később egy furgon áll meg mellettük, és még vagy tíz rohamosztagos száll ki belőle, gépfegyvert szorongatva.
-Na végre! Kutassuk át az összes házat! Biztos itt haldoklik valahol!

Meglepetten tapasztalom, hogy, amíg én azzal vagyok elfoglalva, hogy hallgatásra bírjam, legalább is most Rozsomákot, neki egészen más jellegű gondolatai támadnak, és lágyan dörmögve magában simogatni kezdi a száját befogó kezemet.
Na, ez nem éppen a legjobbkor akar nekem kedveskedni, erre majd ráér később is, de akkor sem ilyen formában, hanem azzal, hogy beszédes kedvében lesz, amiért megmentem a seggét, ezektől a kinti vadászoktól.
Mikor úgy látom, hogy talán most már nem fog hangoskodni, a saját és az ő biztonsága érdekében is az ajtóhoz lopakodom és kilesve rajta tovább próbálok rájönni, hogy kik akarják megszerezni maguknak az én áldozatomat.
Ahogy megpillantom őket összehúzom a szemem. Mik ezek az alakok, és mi van rajtuk? Valami modern ninják? A négy férfi még nem is lett volna gond, de aztán jön egy nagy fekete kocsi, és abból még vagy tíz sorjázik ki, ahogy elnézem elég komoly fegyverzettel.
Mikor meghallottam, hogy sorban átkutatják az épületeket, akkor már aggódni kezdtem, de reméltem, hogy ehhez szét fognak válni és kettesével, vagy hármasával fognak jönni, így talán van esélyem, mert, hogy Logan nem fog felállni és beszállni a harcba, abban biztos voltam. Épp most fordult cuppogva a másik oldalára.
Visszahúzódtam hát az ajtó mellé, hogy takarásban legyek és ha meglátják a bejövők a pince közepén alukáló Rozsomákot, váratlanul csaphassak le rájuk.

A katonák nagyon-nagyon alapos munkát végeznek, és azt is elég ráérősen - arról nem is beszélve, hogy teljesen rossz helyen - így Parázsléptű ninja türelme igazán hasznára van, amikor órákat kell várnia arra, hogy egyáltalán az épület közelébe merészkedjen a horda, akik őket keresik.
-Ez kezd nevetséges lenni...ráadásul, ha nem húzunk bele, magához tér...mostanra elvileg járni is tud, és legfeljebb csak nagyon hülye lehet az utóhatásoktól...
Ebben a pillanatban Parázs mellé libben az estélyi ruhát viselő Rozsomák, egy szabályos piruettet bemutatva, s szoknyája csak úgy lobog körülötte, ahogy egyre közelebb pördül a ninjalányhoz. Mielőtt még szegény ellenkezhetne, a férfi felkapja őt, s vele táncol tovább, valami Swing-re emlékeztető izét, csak jóval több emelgetéssel, és dobálással. A testvériség legdögösebb bérgyilkosának talpa egyszer sem érinti a koszos padlót. Nem tudom, mennyire ront a helyzeten, de Logan közben a Dirty Dancing záródalát énekli teli torokból, a keringő ritmusára.
-Mi a fene ez? - Kiáltja az egyik kommandós. - Odalentről jön!
Ezek szerint sokat ront a helyzeten az éneklés. Fél tucat gépfegyveres szalad le a lépcsőn, felveszik a harcállást, aztán attól amit látnak földbe gyökerezik a lábuk, s egy hosszú másodpercig csak tanácstalanul bámulnak maguk elé, anélkül, hogy csak egy pillanatra is megfordulna a fejükben, hogy tüzelni kéne.
-Öh...dobd el a csaj, és add meg magad... - parancsolja a főnök, könnyeivel küszködve. Remegő hangján érezhető, hogy hiába a mindent elsöprő fanatizmus, erre a látványra az ő teste is úgy szeretne reagálni, mint bárki másé. Körülötte pár gyengébb jellem már nyíltan kuncog, egyik pedig tenyerével a padlónak támaszkodik, nehogy eldőljön a vihogástól.

Egyelőre nem úgy nézett ki, hogy túlságosan hamar ránk fognak találni, hiszen lassan már a hangjukat is alig hallottam, és már azon gondolkoztam egy idő után, hogy magam indulok a keresésükre.
Mivel egész testemben kifelé figyeltem, ezért nem vehettem észre, hogy Logan közben magához tért és már nem a földön hentereg húzva a lóbőrt, hanem egészen elképesztő dolgot művel.
Ez már csak akkor jutott el a tudatomig, mikor a szemem sarkából egy alakot pillantottam meg felém közeledni. Ahogy odakaptam a fejem és felfogtam, hogy mit látok, tányérnyira kerekedtek ki a szemeim a döbbenettől. Rozsomák táncikált előttem női göncökben, mint egy megkergült gésa, és ha ez még nem lett volna elég, mielőtt megakadályozhattam volna, már megragadott erős kezeivel és rángatott maga után, valami csak ő általa hallott zenére illegve és billegve.
Egyrészt a megrökönyödéstől, másrészt attól, hogy szabályosan a levegőben tartott, képtelen voltam megszabadulni tőle, de a hab a tortán az volt, mikor még énekelni is elkezdett hozzá, hiszen azt a kornyikálást még a hetedik határban is hallani lehetett, így várható volt, hogy ha az utána kajtatók nem süketek, akkor úgy fognak idejönni, mint méhecske az illatos nektárra.
Habár a fülem enyhülésért sajgott, azt még hallottam, ahogy a dobogó lábak egyre közelebb érnek, és még mindig nem engedett el, mintha észre sem vette volna!
- Engedj már el, te őrült! – sziszegtem a fülébe, de már késő volt, a fegyveres férfiak leözönlöttek a pincébe.
Szerencsénkre a látvány őket is legalább annyira meglepte, mint engem, így csak álltak ott szélütötten és bámultak minket.
A főnök bizonytalan felszólítására, még én is halványan elmosolyodtam, de végre talán a hangok megzavarták a fejében összekavarodott dolgokat, mert enyhült a szorítás, és végre egy nagyobb rántás után kiszabadultam a kezei közül és a lábam elérte a földet.
Mivel nagy valószínűséggel halvány fogalmuk sem volt, hogy én ki vagyok, ezért igyekeztem kihasználni a helyzetet és megtéveszteni őket, egy ártatlan, szende leányzó képével. Így nagyobb meglepetést tudok okozni, ha harcra kerül a sor, és hogy arra kerül, abban biztos voltam. Látszólag ijedten távolodtam Logan-tól, de megpróbáltam valami jó pozíciót felvenni, míg a férfiaknak a látvány hatása miatt ellenakadt a figyelme.

Logan mintha megszédült volna a sok táncikálástól, úgy ereszti el Parázst, és aztán zavart tekintettel figyeli az elé gyűlt ólomkatonákat. Eleinte csak figyeli őket, mint akinek még arról sincs fogalma, hova került, de aztán előrántja a karmait, és rohanni kezd feléjük, nagyjából fél másodpercig, addigra ugyanis a katonáknak is elmúlik a jókedve, és tüzet nyitnak a férfira mind a hatan. Az ezernyi lőszer - valójában csak 300... - amivel megsorozzák javarészt lepattog a férfi csontjairól, iszonyatos lármát csapnak, és akkora szikrákat verve fel, amik be tudnák világítani az egész pincét, ám akad szép számmal olyan is, ami nem akad fenn a fémpáncélon, s a puha húsba hatolva fejti ki pusztító hatását. Vér, és cafatokra szaggatott rongydarabok repkednek a levegőben, de a karmost férfi még mindig előre tör, igaz jóval lassabban, mint eleinte tette. Néhány lépésre van már csak áldozataitól, mikor az egyik fegyvere még annál is hangosabbat üvölt, mint amikor töltények hagyták a csövét. A láthatatlan energia lökéshulláma a szoba másik végébe küldi Logan-t, ő pedig int társainak.
-Béklyót rá, csak óvatosan, ez a csávó képtelen nyugton maradni.
A többi katona újratölti puskáját, de közben Parázsléptűt egy percre sem tévesztik szem elől, ami érthető, hisz mind egy szálig férfiak.
-Minden rendben hölgyem, most már nem bánthatja ez a perverz állat.
Ha parázs nem lép közbe, a katonák pont ugyanolyan bokaszorítót nyakörvet, és "hálóvetőt" helyeznek rozsomákra, amit a Rikers vendégei viselnek napi 24 órában, majd aktiválják is azt.
-Béklyó élesítve, ez sem ugrál többet.

Már pont elég távol vagyok a mutáns férfitól. mikor végre ő is magához tér a bódulatból, ami eddig uralkodott rajta, mert különben miért csinált volna ilyen eszeveszett dolgokat, de aztán máris megkérdőjelezem magamban, hogy tényleg magánál van-e, mert egyszer csak kieresztett karmokkal rohan neki a hat állig felfegyverzett harcosnak, ami nem igazán vall józan észre, még akkor sem, ha annyira jól regenerálódik, mint Kardfog.
Ettől függetlenül elképedve nézem, ahogy még akkor is megy előre, mikor jóformán szétszaggatják a lövedékek a felsőtestét, annyi lövedéket lőnek bele, és végül csak valami számomra ismeretlen lövedék állítja meg és löki hátra, egészen a pince másik végébe.
Azért én sem gondolom komolyan, hogy hagyom majd elcipelni ezeknek az ismeretlen harcosoknak egy másik kamit, még ha az per pillanat az ellenfelem is, de nem is szándékozom prédának hagyni, holmi emberfajzatoknak, aki ennyire nem becsülik semmire a képességét.
Türelmesen várom a pillanatot, amikor a legkevésbé figyelnek rám, habár ez nehezen akar eljönni, hiszen valamiért állandóan szemmel követnek, pedig igazán annyira ártatlannak és elesettnek mutatkozom, amennyire csak tőlem telik.
Mikor azonban ráhelyezik azokat a furcsa pántokat a nyakára és a bokáira, amit habár nem tudtam mire valók, azért volt sejtésem róla, miért helyezik fel egy különös képességgel bíró mutánsra, így már nem várhattam tovább, hanem egy megkönnyebbült sóhajt hallatva sétáltam közel a fegyvereiket már leengedő harcosokhoz, majd egyetlen sima mozdulattal kaptam elő a sai tőröket, amikkel rögtön kettőnek átmetszettem a torkát, majd lendültem is tovább, hogy ahogy a mozdulat íve lefelé haladt, egy másiknak a vállától a csukójáig hasítsam fel e kezét, ezzel a fegyvert tartó kezét kiiktatva. Folyamatosan és gyorsan mozogva lendültem tovább, hogy egy gánccsal vagy egy rúgással a még talpon levőket is letaroljam.

A raj parancsnoka nem sokra emlékszik fiatalon elhunyt szüleiről. Édesapjától mindössze egyetlen jó tanács maradt meg benne: "Sose bízz a nőkben!". Nem hitte volna, hogy egyszer még bánni fogja, hogy nem hallgatott a vén bolondra.
-LŐJÉTEK LE!!! - Ordít fel, mint a házőrző pitbull a bélszínnek öltözött betörőre, aztán ő maga is Parázsléptű felé fordítja a puskáját. Két embert elveszteni már önmagában is elég nagy gond, a minimum, hogy felmutat melléjük egy halott mutánst is. Nagy szerencséjére a rohamosztagos jelmezt arra tervezték, hogy megvédje Rozsomák karmaitól, és bár erre tökéletesen alkalmatlan, egy Sai pengéjétől azért még meg tudja védeni a csuklóját, így nem jelent gondot neki tüzet nyitni a nőre. A baj csak az, hogy újratölteni még nem volt ideje, a hangágyú pedig ugyan nagyon látványos lenne közvetlen közelről, sajnos neki is fájna, nem is kicsit, ezért a fegyver harmadik tüzelési módjára vált, és szó szerint lángokkal borítja be a nőt.
-Égj el a pokol tüzén, korcsfajzat!!!

Rozsomák közben többször is megpróbál felállni, ám a béklyók nem engedik, hogy a katonák közelébe menjen, ám ennek ellenére tovább próbálkozik. Már a füléből is füstöl, amikor végre összeesik megint, s ott is csak azért nem kúszik tovább előre, mert a tartós sokkolástól eszméletét veszti.

Sajnos még mindig nehezen szokom meg, hogy a fegyvereim nem mindig hatásosak ebben a modern világban, így most is csak a borzongató, csikorgó hang hallatszik, a húsba vájó penge surranása helyett. Már nincs időm tovább perdülni, mikor az üvöltöző vezető rám emeli a puskát, csak fel készülök, hogy én is hasonlóan járok, mint Rozsomák, amikor az előbb felkenődött a falra, mikor eldördült az a mély hang, ami a puskából hallatszott.
Azonban most a fegyver semmi ilyet nem tett, hanem hatalmas lángcsóvát fújt rám, amitől először kissé hátrahőköltem, mert nem tudtam, a képességem mennyire éledt már újra, de most szerencsém volt, hiszen a lángok csak barátságosan körbeöleltek, és nekem ördögi mosolyra húzódott a szám. Úgy gondoltam, hogy nem készültek fel hasonló képességű kamira, mint amilyen én vagyok, mert akkor nem tüzet használtak volna ellenem, így biztos voltam benne, hogy alaposan meglephetem őket. Rám is fért, hiszen még négyen voltak talpon és Loganra, ahogy elnéztem kétségbeesett küzdelmét, amiket a ráhelyezett fémtárgyakkal vívott, úgy sejtettem nem számíthatok.
A következő pillanatban megolvasztottam magam alatt a padlót és eltűnve benne pár másodperc múlva a még mindig görcsösen a lángot okádó fegyverét markoló férfi mögött bukkantam fel újra egy hasonló olvadt körből, majd az egyik tőrömet egyenesen a tarkójába döftem. Másik kezemmel tűzgömböt formáltam, hogy a társai se maradjanak ki a tüzeskedésből, és a hozzám legközelebbi páncéloshoz hajítottam, amitől remélem nem védi meg a ruhája, majd egy embermagasságú lángfalat vontam köréjük, amin egyelőre nem is láttak át, de ha kínok között átjutnak rajta, már én várom őket a másik oldalon.

-Ez is egy k...! K...K... - A sai hegye mely a tarkójába fúródik az állát karcolja, ezért talán érthető, hogy kicsit nehezen meg most neki a beszéd. Társai persze azonnal felé fordulnak, és már hallani is az éles zajt, ami akkor bukkan fel, ha a hangágyú lökéshulláma sincs már messze. Társukért már nem tehetnek semmit, ezért nem okoz nekik komoly lelki törést, hogy őt is el fogják találni.
-Véged van r...
A probléma az ilyen kísérleti fegyverekkel, hogy meglehetősen instabilnak bizonyulhatnak, főleg, ha valaki tűzbe dobja őket. A katona, akit a tűzgolyó talál el ezt első kézből tapasztalhatja, amikor puskájának halálsikolya cafatokra tépi őt, páncéljának repeszeiből pedig a mellette álló társai is kapnak bőven. Csupán egy harcos marad életben idelent az ellenség soraiból, ám ő is csak a földön fekve tudja folytatni a küzdelmet. Még mindig visító puskáját felemeli, és vaktában tüzel a lángoszlop felé.
-Bzzz... - sistereg Logan, hisz a béklyók is lángra kapnak, és innentől kezdve már képtelenség kikapcsolni őket. Parázs mutatványa látványos volt, ám sikerült felgyújtania az épületet - mondjuk ebben a puskák lökéshulláma is komoly szerepet játszott - és a tűz egyre gyorsabban terjed mindenfelé. Logan-nek már az egész teste ég, de az elektromosság miatt megfeszült izmaival képtelen elszökni...még semmiképpen.

-Mi a fene van odalent? - Néznek össze a tisztogatók. Mostanra legalább húszan gyűltek össze a pince bejáratánál, lemenni azonban egyikük sem szeretne. - Öt halott, egy emberünk elvileg még odalent van. - Jelenti egy technikus, az alkarjára erősített kijelzőt vizsgálgatva.
-Francba...Alakzatba! Semmi sem jöhet ki onnan élve! Még várjunk pár percet, amíg a lakók elmenekülnek!

Miután elhajítottam a tűzgolyót és felhúztam a lángfalat, magam is alaposan meglepődtem a robbanáson, ami legalább két-három méter hátralökött, mondhatni szerencsémre, hiszen így a szerteszét repülő szilánkok nem találtak el. Fogalmam sem volt mi robbant fel, de akármi is volt segített az ellenfeleim kiiktatásában, mert csak egy ember mozgolódását hallottam a lángok mögül. Aztán megint hallani lehetett az a jellegzetes sivító hangot, amit a fegyvereik adtak ki mielőtt lőttek volna és csak azt láttam, ahogy a lángok erőteljesen felém hajlanak, majd a következő pillanatban elemelkedtem a földről és nagy erővel vágódtam a hátam mögötti falnak, amiről aztán szépen lecsorogtam, mint edény faláról a méz.
Nagy nehezen de ismét levegőt szedtem a tüdőmbe, majd egy pár nehézkes köhögés után feltápászkodtam, hogy Logan felé siessek, hiszen azok a micsodák rajta, amit ráhelyeztek, eléggé tüzet fogtak és ráadásul valamit csináltak is a férfival, mert a teste tiszta görcsbe feszült, és a tűz már a ruhájára és itt ott a bőrére is átterjedtek.
Döntenem kellett, hogy mit csináljak előbb, de sajnos először a lövöldöző fickót kellett kiiktatnom, mert nem szerettem volna több meglepetést, míg Rozsomákkal foglalkozom.
Így aztán ismét eltűntem egy olvadt körben, hogy a lángfal másik oldalán elnyiszáljam a torkát a túlélőnek, majd ha sikerrel jártam, már csak átrohantam a lángfalon, hogy a szekrényhez menve kikapkodjak belőle, pár ruhát és azzal lefedve a férfit oltsam el a lángokat a testén. Azokkal a béklyókkal nem tudtam mit kezdeni, hiszen fogalmam sem volt, hogyan működnek.
Láttam, hogy itt hamarosan mindent elemésztenek a lángok és ki kell jutnunk innen, ami nekem nem okozott volna gondot, de Logant sem akartam itt hagyni, így semmiképpen nem! Ez nem lett volna tisztességes egy kami-tól! Csak éppen fogalmam sem volt, hogy hogyan vigyem ki innen és mi vár ránk odakinn.
- Logan! – ráztam meg a férfit erősen, hátha magához tér annyira, hogy legalább hallja amit mondok. – Ki tudod ereszteni a karmaidat?
Mivel hallottam már róla, így talán, ha ő nem is, de az én segítségemmel el tudnám vele vágni ezt a fémet, ami fogva tartja. Talán így még van esélyünk, hogy kimeneküljünk.

Parázs könnyedén elintézi az utolsó hírmondót, viszont áldozata sem szándékozik ennyire olcsón adni az életét, és ijedtében még utoljára elereszt egy lövést, a plafon felé, az ettől lehulló törmelék pedig eltorlaszolja azt a lépcsőt, ami az utcára vezet. A lépcsőházon keresztül még ki lehetne jutni - a pincéből mindenképpen - viszont valamiért a vonzó ninjahölgy nem akar egyedül távozni, ami szép tőle, Logan-t megérinteni viszont, amikor épp a béklyókból belé folyó magasfeszültségű áram rázza elég nagy hiba, igaz ő legalább mentegetőzhet azzal, hogy nem tudja, mi az az áram, ám az elemi erőt ez nem hatja meg, így borzasztó fájdalom hasít a férfi bőrét érintő kezébe, majd ma már sokadszor veszi le a lábáról valami ismeretlen erő, ez viszont legalább a falhoz nem vágja.

Nem sokkal később Logan felül, kivont karmokkal, és a nő fölé hajol. Parázs tekintetében ott táncolnak a lángok, melyek felemészteni készülnek az öreg bérlakást, ám ő ezzel láthatóan nem törődik, csak bárgyún elvigyorodik.
-A szemed...kettő van belőle - jegyzi meg, még mindig elég bohókásan, aztán pedig beleszagol a levegőben, mint aki csak most fedezi fel, mennyire füstöl itt valami. - Meleg van...

Hiába végeztem az utolsó támadóval is, az még el tudta sütni a furcsa fegyverét és ezáltal beomlasztani a kifelé vezető ajtót, ami egyrészt rossz, mert nem tudunk kimenni, másrészt jó, mert ezeknek a katonáknak a tárai meg nem tudnak bejönni.
Azt hiszem nem volt valami jó ötlet hozzáérni a furcsán rángatódzó Rozsomákhoz, főleg, hogy nem tudtam mi az a valami, amit rátettek a katonák, mert ahogy megfogtam, hogy megrázzam, valami olyat csapott a kezemre, hogy egyszerűen hátrazuhantam és a földön kötöttem ki.
Egy darabig nem is tudtam mozdulni, de az egyre nagyobb ropogással közeledő lángok, mégis csak arra ösztönöztek, hogy megmozduljak, de ekkor Logan arca hajolt fölém, és ahogy kissé feltápászkodtam, láttam, hogy a karmai is kint vannak.
A hozzám intézett szavai után nem tudtam, hogy most vajon magánál van és azért eresztette ki a karmait mert hallotta, amit mondtam, vagy azért mert meg akar támadni, mert azt sem tudja hol van. Kezdtem az utóbbi felé hajlani, mikor megjegyezte, hogy meleg van, amikor égett körülöttünk a ház!
- És nem sokára nem csak ez lesz a bajunk, hogy melegünk lesz Logan, ha nem jutunk ki innen……most! – állok fel és igyekszem átlátni a lobogó tűzön. – Azt hiszem ott van egy ajtó, csak nem tudom hová vezet. – mutatok a bejárattal ellenkező irányba. – De azt hiszem már mindegy, csak innen el.
Azzal nem épp sétálva, de a lángokkal túlságosan nem törődve vágok át a lángokon az ajtóhoz, hogy megpróbáljam kinyitni, és ha sikerül, akkor gyorsan felmérve a terepet tovább menni, mert nem sokára már itt is a tűz lesz az úr. Már nem tudom megvárni, hogy Logan jön-e utánam, hiszen igaz, hogy egy darabig kibírom a lángokat, de azért még van nálam egy határ, ég nem vagyok ura teljesen a képességemnek.

Logan pislogva mered a füst és a lángok közt szállingózó tündéralakra, miközben zavaros elméjében próbálja felfogni annak mondandójának lényegét.
~Meleg lesz? Az nem jó?~
Csillogó szemmel figyeli a milliónyi parazsat, ami körülötte repked, és nem érti, ugyan mi baj lehet ebből, még akkor sem, amikor a bőrét égeti némelyik, de aztán, amikor látja a nőt a zárt, és a másik oldalról eltorlaszolt ajtón dörömbölni, már felfogja.
~A kedves lánylak lesz rossz, ha itt marad? Szegényke...pedig olyan jó itt.~


Percekkel később, mikor már a füst csípi Parázsléptű szemét, az ajtó pedig az istennek sem akar arrébb mozdulni azon pár milliméteren túl, amennyit eddig haladt, Rozsomák bukkan fel a lángok közül, és vállával előre ront neki az ajtónak, ripityára törve azt, de még a mögötte lévő szekrény is apró szilánkokban hever csak a földön, mire a 130 kilós emberi faltörőkos a falnak ütközve leáll végre.
-Szezám tárulj...szép lány. - Nyöszörgi a romok közt fekve, aztán leporolja magát, miközben épp időben áll fel ahhoz, hogy egy újabb lökéshullámtól majdnem újra összeessen. A pincében valami hatalmasat robban...illetve, több valami robban fel. Az épület egész szerkezete beleremeg, majd össze is rogy, egyenlőre csak egy kicsit, de nem biztos, hogy ez sokáig marad így...
-Mi a...

Mivel Rozsomák még mindig kábán mered rám és a körülötte lassan elhamvadó pincére, már nem várhatok tovább, hiszen mivel nem tudom mi van az ajtó túloldalán, a képességemet sem tudom használni, hogy eltűnjek innen.
A másik ajtó, ami talán kivezetett volna ebből a csapdából viszont zárva van, vagy csak beszorult a hőtől, vagy rosszabb esetben elbarikádozták, de tény, hogy meg sem moccan.
Már éppen kezdeném rosszul érezni magam, de ekkor a lángokon át megjelenik Logan és teljes súlyával nekirohan az ajtónak, ami azonnal ripityomra törik, és mögötte a felhalmozott bútor is, amivel ezek szerint úgy tervezték, hogy bent sütnek meg minket ropogósra.
~ Hmm! Eddig élve kellett volna nekik a férfi, most már halva is jó! Habár itt van a regenerációs képessége! Akkor csak én nem kellettem a képbe! ~ vettem tudomásul a helyzetet.
Egy aprót biccentettem Logan felé, habár még szerintem mindig nem volt teljesen képben, hogy ki vagyok és mi történt, de mielőtt megmagyarázhattam volna, egy hatalmas robbanás remegtette meg az épületet, amitől alig álltam meg a lábamon és a fölöttünk lévő plafon is erősen hullani kezdett.
- Azt hiszem nagyon gyorsan kéne valami kijáratot találni, de úgy gondolom azt figyelni fogják azok a katonák, akiknek olyan fura fegyvereik voltak, meg akik rád rakták ezeket a béklyókat. – támasztottam meg magam végül és néztem az egyre jobban magához térő férfira. – Valamiért nagyon akartak téged, akiket megöltem, de szerintem a kint lévők még nem tettek le a tervükről. – fejeztem be és már szemem a lépcsőt fürkészte, hogy merre is tudnánk a lassan ránk dőlő épületből kimenekülni. – De itt nem maradhatunk! Legalábbis én, neked nem tudom meddig terjed a regenerációs képességed, ha rád dől ez a ház?

-Ki...innen? - Kérdi, szédelegve, de legalább az kiderült ebből, hogy meghallotta a lényeget. gyorsan megfogja a nő kezét, ujjait Parázs ujjai köré fonva, és maga után kezdi húzni, ahogy hármasával veszi a lépcsőfokokat. Eddig hibátlan a terve, hisz az omladozó épületből tényleg nem ártana minél előbb kijutni, viszont, hogy ez után mire készül, azt még ő maga sem tudja igazán. A lépcsőházban rengeteg ember szalad el mellettük, a kezükben tartva mindent, amit ilyen rövid idő alatt össze tudtak szedni, Logan viszont még így kómásan sem a főbejáraton át akar távozni. Az első emeltre cibálja társát, ott pedig megáll az egyik ablak előtt, szorosan átöleli a nőt, aztán kiveti magát az ablakon, vele együtt, ügyelve rá, hogy ő szálljon előre, és ő érjen földet elsőnek, hogy a "szép lány" puhára essen.
-Hercegnő jól van? - Kérdi, megint egy kicsit holdkórosabban, mint az előbb. Biztos nem tett jót neki, hogy beütötte a fejét. - És most hova viszel, hercegnő?
Körülöttük egyenlőre tiszta a levegő, a kommandósok a menekülő civilekre figyelnek, és fel sem tűnik nekik, hogy a másik oldalon valaki kiugrott, az pedig, hogy betört az üveg...nos akad ami nagyobb zajt csap. Viszont nem ártana elhúzni a környékről, hisz az épület percek kérdése, és összeroskad a saját súlya alatt, ami állítólag ilyen közelről nem olyan nagy élmény.
-Menjünk innen, emberek fura fegyverekkel...mi a fene van velem...ki vagy te? - Kérdi, és egy pillanatra mintha kitisztulna a tekintete. - Á, Kitana hercegnő! - Csillan fel a szeme, amikor rádöbben,hogy csak a régi kedves ismerőse az. - Hova menjünk?

Mielőtt még nagyon körülnéznék Rozsomák erősen megragadja a kezem és elkezd maga után vonszolni fel a lépcsőn, amiket nem is érint a lábam olyan hévvel ragad magával.
Igaz, hogy én mondtam, hogy ki akarok innen jutni, de nem ilyen megoldásra gondoltam, így már komolyan azon gondolkodom, hogy valamivel hátba vágom, hátha akkor végre észreveszi magát, hiszen mindenki éppen velünk szemben igyekszik kifelé az utcára a kijáraton át, amit mi bőszen magunk mögött hagyunk és Rozsomák által hurcolva felvágtatunk az emeltre.
Ott legalább elengedi a kezem.
- Logan, mi az ááááááááááááááúcsss….- a mondatom további része valahol az emelet és a földfelszín között marad, mert egyszerűen magához rántott, szorosan átölelt és kivetette magát az ablakon hatalmas csörömpölés közepette, habár ez igazán eltörpült az épületből hallatszódó recsegés-ropogás mögött.
Szerencsére a férfire estem, de még így is kemény volt a landolás, és azt már el sem mertem képzelni, hogy ez hogyan esett ennek a meggondolatlan, hebehurgya, kétballábas terminátornak.
Sajnos az esés sem tett jót Logan fejének, mert nagyon úgy nézett ki, hogy még annyira sem emlékszik, mint eddig, és ettől a hercegnőzéstől, már felállt a szőr a hátamon, de majd valahol másutt okítom ki, hogy ki vagyok, mert jó lenne eltűnni innen mielőtt a ház összedől és a rendfenntartók ideérnek, na meg gondolom azok a fegyveres katonák sincsenek túl messze és ha az egyik menekülő lakó elkotyogta, hogy látott minket, akkor már mindjárt a nyakunkon is lesznek. Ezzel a nagyranőtt elmeháborodottal a nyakamon meg nehéz lesz elvegyülni.
Mintha csak rám akarna cáfolni, hirtelen megszólal Rozsomák és már kezdek reménykedni, hogy talán visszazökkent az agya a helyére, de sajnos korán örültem.
- Nem vagyok semmilyen hercegnő! – füstölögtem, majd előre mutattam az egyik ház felé. – És arra megyünk, de szaporán. – kezdtem el futni, mert a ház nagyon is elkezdett inogni. – Szedd a lábad Logan! – kiáltottam rá még, nehogy nekem nekiálljon nézelődni.

-Ahogy óhajtod, hercegnő - feleli, és aztán gyermeteg kacagásba kezd, saját poénján. Valószínű csak Rozsomák találja ezt viccesnek, hála a vérében lévő drogoknak, ő viszont nagyon. Egy ponton előre is dől, és a térdét csapkodja, mire végre észreveszi, hogy Parázs úgy rajtolt el, mint egy késésben lévő űrhajó, és talán nem ártana követnie őt, elvégre őfelsége csak tudja, hova kell menni...vagy honnan?
-Várj már, jövök! - Indul meg a nő után, hadonászva, még mindig kivont karmokkal. Az utca népének furcsa látványt nyújthat, ahogy ez a pengéket növesztett valami üldözi szegény ninjalányt, de szerencsére ma éjjel el vannak foglalva az égő épülettel, úgyhogy senki sem figyel rájuk igazán.
-Hé, ne olyan gyorsan! - Hadonászik, és véletlenül darabokra vág egy utcalámát, ami így csörömpölve, és szikrázva hullik az országútra. Ez már feltűnik a népnek, a katonák viszont még mindig mással vannak elfoglalva...látni legalábbis nem lehet őket a környéken.
-Áú... - jajdul fel Logan, hisz a fémforgácsok, mint rendesen, most is felsértik a kezét, ezúttal azonban nem próbál úgy tenni, mintha nem fájna neki. Futás közben maga elé tartja a kezét, aztán ijedtében visszarántja a karmokat.
~Hát ezek meg mi a fenék voltak? Na mindegy...~
Mint a szélvész úgy szalad, és amikor beéri a nőt, ráveti magát, szorosan átölelve őt, megint úgy intézve, hogy ő legyen alul, amikor földet érnek.
-Megvagy! - Kiáltja boldogan. - Na és most te vagy a....várjunk csak... - Arca elkomorodik egy kissé, és mintha a tekintetében lévő köd is oszladozni kezdene. - Miért is...ki...mi...hol vagyunk?
Nem tudni mennyi idő még, amíg visszanyeri az emlékeit, de már nem lehet sok hátra.

Tempósan távolodtam, de azért még hallottam, ahogy debil vihogásban tör ki az a férfi, akiről komoly és erős kamiktól legendákat hallottam mesélni, és amiben most már erősen kezdtem kételkedni. Az én időmben azonban azt is tartották, hogy a bolondokat tisztelni kell, így aztán még sem akartam faképnél hagyni, hogy aztán belerohanjon valamelyik ellenségébe.
Még mindig reménykedtem, hogy ez csak valami ideiglenes állapot nála, és előbb-utóbb, de ahogy elnézem inkább utóbb, magához tér.
Mikor a kiabálására aztán visszanéztem azért megállt bennem az ütő, hiszen még mindig kimeresztve hagyta a karmait és úgy rohant utánam, miközben a körülöttünk lévő emberek nagy szemeket mersztettek rá és rémülten kotródtak félre az útból, főleg miután az őrült Logan-nak még egy lámpa is áldozatuk esik.
Az emberek nem is érdekeltek, azok nem számítottak semmit, de félő volt, hogy valaki szól azoknak az egyenruhásoknak, akiknek az a fura puskájuk van, és az már nem lesz olyan vicces.
- Logan, a fenébe is…. – sziszegtem, de addigra maga is rájöhetett, hogy valami nem stimmel, mert feljajdulva visszarántja végre fémpengéit. – De, mi…..
Nem tudom befejezni a mondanivalómat, mert ahelyett, hogy lefékezne előttem, teljes lendülettel elsodor, még szerencse, hogy közben átfordul velem, mert különben biztos összetörnének a csontjaim a becsapódáskor, ahogy rám esik.
- Hogy a kamik balszerencséje kísérje minden lépésedet, te szerencsétlen, te! – szitkozódok, miután már levegőt is kapok, majd felpattanok róla, ha elenged. – Térj már magadhoz, különben mindketten itt fogunk meghalni miattad! – lépek arrébb és legszívesebben felszeletelném, de nem akarok erre most időt vesztegetni.
Az kinyögött szavaira azért oda kapom a fejem, mert ismételten reménykedni kezdek.
~ Talán magához tér? Lesz ilyen szerencsém? De, ha nem akkor itt hagyom, azt vívjon meg a rendfenntartókkal egymaga, már nem érdekel! Kardfog-san így sem fogja elhinni, ha elmesélem neki mi történt! ~
- Nem jó helyen vagyunk Logan. Ideje elmenni innen! -

Nem mondanám, hogy különösebben felizgatott a férfi hívása. Őszintén szólva mindig is leszartam, kinek dolgozok, és mit teszek meg neki, amíg az nem volt túl gusztustalan. A pénz az pénz, bárhonnan is jön. Szóval amit a telefonban habogott, hogy eltűnt valakije, akit meg kéne találni, pont annyira érdekelt, mintha azt mondta volna, hogy a reggelijéhez málnaszörpöt ivott. Csak épp a málnaszörpért nem fizetnek nekem.
Én ugyan megvetettem a málnaszörpöt, de azt a jóféle itókát, ami itt volt előttem az asztalon, már korántsem. Erős, finom whiskey volt, nem pancsolt szar, hanem igazi pia. Már a második pohárnál tartottam: a reménybeli megbízó késett. Talán nehezen talált ide. Végül is ezt a helyen kevesen ismerték azok közül, akik nem szerettek mutánsokat verni szombat este, szórakozás gyanánt. Gyanítottam, hogy ha az itt lévők közül akár csak egy is sejtené, hogy nem vagyok ember, hamar kitörne a balhé. De évek óta jártam ide. Nem védtem meg se mutánst, se embert, mindig kerültem a bajt. Ha valaki sokáig fixírozott, szondáztam a gondolatait, és ha úgy láttam, szívesen nekem jönne, fizettem és leléptem. A bronxi túlélő törvénykönyv első szabálya: ne keresd a bajt!

Már van két hete is, hogy képtelen vagyok elérni a szüleimet. Az, hogy apámmal nem beszélhetek, vagy dolga van, még csak megértem, de, hogy anyámat sem érem el, az már igazán fura. A házunkba nem mertem vonalason telefonálni, mert féltem, hogy lehallgatják, így maradt az aggodalom, főleg mikor az alibi szüleim is közölték, hogy ők sem tudnak róluk semmit. Pár nap még elment volna, de két hét nagy idő és én egyre jobban féltem, hogy valami nagy baj történt.
Végül elhatározásra jutottam! Pénzem volt, így úgy gondoltam, hogy megbízok egy magánnyomozót, hogy derítse ki mi a helyzet. Ha egy idegen kezd el utánuk kutatni, azzal nem leplezem le se őket, se magamat, így ezt a tervemet próbáltam megvalósítani.
Mivel túlságosan nem vagyok gyakorlott e téren, így Sarah-t kértem meg, hogy segítsen, hiszen ő jó darabig az utcán élt, így biztosan ismer ilyen embereket. Pár nap múlva adott egy pár nevet tartalmazó listát, hogy válasszak közülük. Hát én választottam, csukott szemmel ráböktem egyre: Gordon Knight! Hát próba szerencse. Felhívtam és kissé zavartan, mert még életemben nem beszéltem magánhekussal, elmondtam neki vázlatosan a helyzetet. Nem úgy vettem ki a szavaiból, mintha rajongana az ötletért, de végül találkozót beszéltünk meg a Heculoids-ba, ide ebbe a kissé lepukkant krimóba, ami Sarah szerint nem a legjobb ötlet, de megígértettem vele, hogy nem árul el. Azt mondta, hogy ide a mutánsgyűlölők járnak.
De, hát most már mindegy, majd igyekszem meghúzni magam.
Beléptem a hangos, füstös helyiségbe és próbáltam kiszúrni a hangja alapján már nem húszéves férfit, reméltem, hogy majd jele vagy valami, mert különben fogalmam sem volt, hogy találom meg. Nagyon meg nem akartam bámulászni, mert a végén még valaki zokon veszi.

Ahányszor csak belépett valaki, futólag belepillantottam a gondolataiba, hátha éppen ő az, akit várok. A harmadik vagy negyedik embernél volt szerencsém. Nem csíptem el valami sokat, csak annyit, hogy Sarah, meg azt, hogy be van gazolva. De az, hogy még sosem beszélt magánhekussal, eléggé árulkodó volt. Viszont amikor jobban megnéztem magamnak ezt az ügyfél-gyanús valakit, azt kívántam, bár ne ő lenne az. Hisz ez még kölyök! Ha volt olyan megbízó,aki még a többinél is rosszabb volt, akkor az az újgazdag, egyetemista fajta, aki azt hiszi, a pénzén nem a munkámat, hanem engem magam vesz meg, és parancsolgathat is. Volt már ilyenhez szerencsém. Végül ki sem fizetett rendesen, de ezért legalább nem haragudhattam rá... senki sem fizet szívesen olyan valakinek, aki betöri az orrát.
Megfordult a fejemben, hogy inkább nem fedem fel magam a kölyök előtt, de kellett a pénz, sajnos kiapadóban volt a tartalék. Úgyhogy amikor felém nézett, megemeltem kicsit a poharam, és bólintottam is neki. Essünk túl rajta...

Hála az égnek nem kellett sokáig keresgélnem mert az egyik hátsó asztalnál a férfi megemelte felém a poharát és biccentett felém, így, ha nem valami homokos a csávó, akkor csak az én emberem lehet. Ha az előbbi, akkor meg gáz van, legfeljebb akkor eltűnök az első adandó alkalommal.
Feszült voltam nagyon és mikor megláttam ezt a nagydarab fekete férfit, akkor már el is bizonytalanodtam, hogy akarom-e én ezt az egészet. Mert, ha teszem fel apámnak semmi baja és megtudja, hogy felbéreltem valakit az utána való kutakodásra, hát nem fog megdicsérni, az tuti. De hát akkor legalább tudni fogom, hogy jól vannak.
- Jó napot! Gordon Knight? Én Sebastien Longley vagyok. – nyújtottam felé a kezem udvariasan mikor az asztalához értem és jelét adta, hogy ő a keresett személy.
- Örülök, hogy elfogadja a megbízást! Iszik esetleg még valamit? – néztem az előtte lévő félig üres pohárra.
Fogalmam sem volt, hogy hogyan megy az efféle tárgyalás. Nekem kell valamit elkezdenem, vagy kérdezni fog? Az igazat megvallva azt sem tudtam, hol kezdjek bele, és most hogy jobban bele gondoltam tényleg elég gáz, hiszen fel kell fednem magam….egy idegen előtt.
~ Apám tuti megöl érte! ~
-Akkor mivel kezdjük? – néztem rá végül zavartan.