Fordham Egyetem

Szalamandra érdeklődve hallgatja a beszélgetést, és párszor meg is fordul a fejében, hogy felajánlja nekik, hogy arrébb húzódik, amíg megbeszélik, hogyan csapját őt le, de amikor elhal a géppisztolyok tüze, neki is eljön a cselekvés ideje. Az immár mára maradt Sean elé ugrik, s jobb kezével megpróbál csapást mérni rá, ám a fiú kivédi azt, nem is akárhogy. Szerencsétlen gyíkember nem is tudja, hogy a fájdalom, vagy a meglepetés sokkolta jobban, mikor meglátta, hogy támadó kezét átszúrta a kés, melyre valljuk be, igazán számíthatott volna.

Sarah amúgy egész jól teljesít odalent. Az ő támadói beleestek abba a hibába, hogy törékeny szépségnek nézték őt, és meg is fizetnek érte. Mikor a második gazembert is sikerült ártalmatlanná tennie, a lány arra lehet figyelmes, hogy legurul mellé a lépcsőn egy vérző kezű, félájult emberszabású hüllő. Őt követi Sean, ám a fiú a saját lábain érkezik, és nem is jajveszékel annyit, mint az előtte érkező.
-Mondtam, hogy nem lesz baj. - Jegyzi meg vigyorogva, annak ellenére, hogy leginkább mázlija volt odafent.

Persze a szerencse nem tart ki örökké, amint leérnek, két páncélos lovag már ott is várja őket, s fegyverüket egyenesen rájuk szegezi.
-Álj!
-Héhéhé! - Kiálja Sean, izgatottan. - Nyugi, diák vagyok én is!
-Igen? És mit keres nálad az a kés?

Szerencsémre most egyik géppisztolyos sem rendelkezik olyan képességgel, hogy ne érvényesülne rajtuk a tüskéim hatása, ezért hamar túlesünk a búcsún is, de alig engedem el az másodikat is, mikor becsapódik közéjük a már szemrevételezett gyík is, csak akkor még erősen kapaszkodott a mennyezetbe, most meg a saját vérző kezébe, vagy lábába, vagy akármilyébe.
Felnézve pont belenézhetek Sean fülig érő szájjal mosolygó képébe.
- Persze, persze! – lépek fel mellé és játékosan barackot nyomok a fejére. – De azért aggódhatok érted, nem?
De, hát még mindig nem értünk ki az iskolából, ezért nekilódulunk a lépcsőnek újfent, de megint nem jutunk messzire, mert most meg két Tisztogató állja el az utunkat, akiknek még fegyvere is van és azok egyenesen a mellkasunknak szegeződnek.
~ Szerintem talán kibírom ilyen közelről is ezekez a lövedékeket! ~ mérlegelem a helyzetet, de egyelőre a szavaké a terep. Érdeklődve várom, hogy mire jutnak Seannal és azzal az érdekes történetű késsel.
Azért elengedem kedvesem kezét, hogy felkészüljek, ha esetleg mégis csak támadni kell.

Sean legszívesebben nyelne egy nagyot, de sikerül uralkodnia magán, hála életösztönének. Ha át akarja verni ezeket a fiúkat, jobb, ha magabiztosnak látszik.
-Hogyhogy honnan? Onnan, ahonnan a tiétek is! - Förmed rájuk. - Délután hívtak meg a bandába, és lenyomtam mindenkit a lőtéren, úgyhogy soron kívül felvettek.
-Valóban? - Kérdi hitetlenkedve a velük szemben álló férfi, puskáját még mindig rájuk szegezve. - Akkor biztosan tudod, milyen figura van a céltáblán.
-Hogyne tudnám! - Feleli Sean, de ez önmagában még nagyon kevés az életben maradáshoz. Látszik a fickókon, hogy már épp meghúznák a ravaszt, ám ekkor rávágja: - Kelly Szenátor arcképét lyuggatjuk ki, amiért szépen betojt, és nem támogatta többé a regisztrációs törvényt. Nekem még a szivart is sikerült kilőnöm a kezéből.
Meglepődve eresztik le a fegyvereiket. A válasz helyes volt, ráhibázni ilyen pontosan pedig viszonylag nehéz.
-Bocs. Menj le a bázisra, a többi diák is ott gyülekezik, majd szólunk ha bizt...ááá....
A két katona borzalmas kínok közt esik össze, ezzel felfedve a telepata nőt, és még 4 másik fegyverest, kik csak most léptek be az ajtón. Szegény Sarah is hasonló bánásmódban részesül, mint a két tisztogató, és minden bizonnyal Sean is, ám ő csak egy apró fejfájásnak nagyjából az emlékét érzi. Meg is jegyezné vidáman, hogy ez csikiz, ha barátnője nem esne össze mellette.
-Mi a...Ess már össze!!!
A nő közelebb lépked, és egyre erősebben koncentrál. Az túlzás lenne, hogy nem hat Sean-ra a mesterkedése, de korán sem annyira, mint szeretné, hisz a fiú csak leguggol, de elájulni az istennek sem akar. Még közelebb lép, és ekkor a fájdalom már szinte elviselhetetlen Sean számára. Szeretné lehunyni a szemeit, összeesni, és kipihenni ezt az egészet, majd arra ébredni, hogy ez az egész csak egy nagyon rossz álom volt, olyan jó lenne, de nem teheti. Látva, hogy barátnője a földön vonaglik a fájdalomtól, összeszorítja fogait, majd minden erejét összeszedve felpattan, és hatalmas balhoroggal ajándékozza meg a nőt. A telepata ájultan esik össze, de a problémák ezzel nem értek véget, még mindig egy szobában vannak négy bűnözővel, és két tisztogatóval, de legalább a csaj által keltett migrénhullámok elmúltak, legalábbis a többiek számára, Sean-nak csak most kezd el igazán fájni a feje. Ahogy a két páncélos és a négy tisztogató között kezdetét veszi egy előre láthatóan rövid, de annál véresebb tűzpárbaj, ő térdre rogyik, és két tenyerével a halántékát szorongatja.
~Mi a fene ez???~
A hangok a fejében egyre erőteljesebbek, és rengeteg irányból jönnek. Egy szót sem ért belőlük, viszont olyan hangosak, hogy még a gépfegyver ropogása is eltörpül mellettük.

Sean határozottan és okosan vágja ki magát a késsel kapcsolatban, de amikor a céltáblák felől érdeklődnek megfeszülnek az izmaim, mert ugye, honnan is tudná, mi van ezeknek a nem normálisoknak a lőterén. De tudja!
1 Na erre még visszatérünk, ha végre kijutunk innen! ~
Amire azért így már elég nagy az esély, hiszen a lovagok le is eresztik a fegyvereiket, és teljesen elhiszik, hogy velük vagyunk.
A következő pillanatban olyan irtózatos fejgörcs csap le rám, hogy összefolyik előttem a világ és kínok közt fetrengve esem a földre és csak halkan nyöszörögni vagyok képes. Életemben nem éreztem ilyen fájdalmat és csak egyre rosszabb lett, és ezen még az sem enyhítet, hogy éreztem, ahogy Sean aggódóan ott guggol mellettem.
Aztán amilyen hirtelen jött, olyan hirtelen is múlt el a fájdalom és mikor felnézek éppen a lovagok is tápászkodtak felfelé, de volt ott még négy ellenséges fickó, meg egy ájult nőszemély. Mire megkérdezhettem volna Seant, hogy mi is történt tulajdonképpen, akkor meg ő esett össze a fejét szorongatva.
- Sean! Kedvesem! Mi történik itt? Mi van veled? – térdelek én is elé, nem törődve egyelőre a körülöttünk egymást gyilkolászókra.
~ Csak irtsák ki egymást, legalább könnyebb dolgunk lesz, és pár fanatikussal meg kevesebb! ~ hesegetem el a rájuk vonatkozó gondolataimat és csak Seanra koncentrálok.
- Szólalj meg! Áhh! Inkább megpróbállak kicipelni innen! – bújok a karjai alá, hogy felsegítsem és amíg a többiek harcolnak, megpróbálom kivonszolni az épületből.

Karácsonyi játék/
A szobámban feküdtem az ágyon, kicsit pihentetve az agyamat a sok tanulás után, és már a következő magolni valón járt az eszem, mikor a szellőztetésre kinyitott ablakon berepült egy manó és leszállt az ágyam mellet. Valamiért nem csodálkoztam, hogy ilyen is előfordulhat, mert hát akár valamelyik mutáns kölyök is eltévedhetett errefelé, és már épp figyelmeztetni akartam, hogy rosszfelé jár, de aztán megszólalt:
- Még nem írtad össze a karácsonyi kívánságlistádat és ma van a határidő! - mély hangja igazán meglepett, de a szavai még inkább.
- A mit nem írtam össze? De hát nem látsz a szemedtől? Nem vagyok már gyerek! - mutatok magamra, de a kis embert ez egyáltalán nem érdekli.
- A Télapó küldött és kéri a listát! Most! - a hangja komolyan csengett és a kezében már egy gonosz nagy puska sötétlett, aminek a csöve kellemetlenül szegeződött a homlokomnak.
Fogom én ezért a hülye listáért az életemet kockáztatni? Hát persze hogy nem! Legyen vele boldog! Kívánságaim úgy is vannak, tehát akkor lássuk! A kezemben rögtön ott termett egy fehér papír és egy toll, így nem volt akadálya az írásnak.
Szépen felírtam a tetejére, mint gyerekkoromban:
Sebastien kívánságlistája: szeretnék
- átíratkozni a Xavierbe
- a képességemet tökéletesíteni
- normális életet élni üldözők nélkül
- és egy barátnőt is, ha lehet
Mikor mindezzel megvoltam, összehajtogattam és a manó kezébe nyomtam.
- Legyetek vele boldogok! - azzal intettem neki, hogy akár el is húzhat, amit meg is tett, és jól bevágta maga mögött az ablakot.
A csattanásra ijedtem fel és körülnézve a szobámban rájöttem, hogy ilyen hülyeséget már rég álmodtam össze, biztos azokkal a nem normális mutánsgyűlölők miatt rémálmodtam csak.

Szeretne válaszolni, de komolyan, a baj csak az, hogy egy szót sem hall abból, amit Sarah mond, ugyanis túl sokan dumálnak itt körülötte, bár minden másodpercben egyre kevesebben. Morbid dolog lenne ennek örülni igaz? Minden esetre, mivel nem tud magáról, ezért persze nem is ellenkezik. Ösztönösen hagyja magát kivezetni innen, miközben körülöttük megint egyre többen halnak meg. A támadók nem számítottak rá, hogy Sean visszaüt, hisz bíztak vezetőjük képességeiben, ezért a Tisztogatóknak bőven volt idejük rájuk lőni, mielőtt esélyük lett volna felfogni, mi történik itt. Na persze, a túlerő azért sokat dob egy csapat túlélési esélyein, így az egyik páncélost is golyó éri, mielőtt mind a négy reménybeli emberrabló holtan esne össze. Az utolsó talpon maradt Tisztogató először golyót repít a nő fejébe is, biztos ami biztos, ezt követően pedig lehajol sérült társához.
-Megmaradsz? - Egy bólintást kap csak válaszként. Ezek után szétnéz, és meglepődve tapasztalja, hogy két kis "védencük", idő közben meglógott. - Hát ezek meg hova lettek?

A párocska végre eltávolodik a többi embertől, így Sean gondolatai kettesben maradhatnak a lányéval, és ez nagyban megkönnyíti azt, hogy felfogja a külvilágot, bár egy fejében visszhangzó mondat azért még így is eléggé zavarja ebben, de inkább nem teszi szóvá, hisz az igazat megvallva, neki is kezdenek kétségei támadni afelől, hogy az izzó penge csak egy trükk.
-Jól vagyok - feleli nem kicsit megkésve, hisz már az épületből is kimenekültek azóta, ráadásul nem is valami őszinte, hisz szemgolyói még mindig jojóznak a korábban történtektől. - Azt hiszem, ezt a szemesztert inkább levelezőn fejezem be...
~Vagy úgy sem.~
-Mi a fene történt odabent? - Kérdi, bár ő is érzi, hogy erre a kérdésre inkább tőle várhatna választ barátnője.
Szerencsére idekint nem vadászik rájuk senki, a barátságos orvlövészt leszámítva, ki nem mulasztja el egy golyóval üdvözölni őket, ami még csak nem is súrol senkit valamiért.

Most az egyszer végre gond nélkül kiérünk az épületből és ahogy távolodunk, már Sean is kezd egyre jobban lenni, már a hangja is megjön, de még azért érdekesen álnak a szemei.
- Azt látom, hogy milyen jól vagy! – mondom neki, miközben igyekszem minél távolabb kerülni ettől az iskolától, főleg mikor már mintha szirénák hangjait is hallani vélném a távolból. – Hát ebben az iskolában nem tudom mikor lesz megint tanítás, kissé leamortizálódott, ha még emlékszel rá. – vigyorgok rá.
Az viszont nem nagyon tetszik, hogy nem emlékszik a bent történtekre. Habár nekem is vannak kieső vakfoltjaim.
- Ha már jobban leszel, akkor közösen összerakjuk, ígérem. – állok meg és simogatom meg az arcát kedvesen, és közben ellenőrzöm, hogy mennyit tisztult a látása. Úgy látom, már tényleg sokat javult az állapota. Ismét egy golyó süvít el, de ez most eléggé mellé trafált, ha mi voltunk a célpont, de mivel rajtunk kívül nincs itt más, csak mi lehettünk, így gyorsan egy fa mögé húzom be magammal Seant.
- Még, hány ilyen eszementnek kell meghalnia, hogy feladják végre! – sóhajtok nagyot, és kikukucskálok, hogy merre is van a puska, amelyből a golyó jött. – Tudsz futni, ha szükség lesz rá? – kérdezem meg azért a biztonság kedvéért. – És, ha biztonságban elérjük a Xaviert, egyből meg kell, hogy nézzen egy orvos! – mondom neki határozottan. – Rémisztően néztél ki.

Az orvlövész hőlátásra vált meglepően jól felszerelt puskáján, és már látja is célpontjait a fa mögött bujkálva. El sem tudja képzelni, miért nem talált az előző lövedéke, mintha valamitől gellert kapott volna a levegőben, a mostani viszont célba fog érni. Ezt a vackot arra tervezték, hogy átüsse egy tank páncélját, egy fa törzse gyerekjáték lesz neki. Még egy kis igazítás, és már...
-ÁÁÁÁÁ!!!
Felordít fájdalmában, mert valaki a hátába szúrta a saját kését, mely persze azonnal izzani kezd, hisz embert ért. Ösztönösen elengedi a puskát, és hátra nyúl a késért, de bármennyire is próbálkozik, nem éri el azt.
-Rohadtul viszket mi? - Kérdi tőle fagyosan Szellem, ki a következő pillanatban megragadja a férfit, s kihajítja az ablakon. - Anyádra lövöldözz...
Ez után eltűnik, s bár látni nem látja senki, áldásos tevékenysége a továbbiakban is érezhető az épületben. Fogalmazzunk úgy, a bűnözőknek marha nehéz dolga lesz a rendőrség ellen, lőszer nélkül, de a maradék 2 tisztogatónak is akadnak majd gondjai, ahogy késsel felszerelkezve lesznek kénytelenek megküzdeni az életben maradt tucatnyi ellenségükkel. Még vet egy futó pillantást gyermekére, de mikor az felé néz, rémülten bukik le a föld alá.
~Basszus, ez egyenesen a szemembe nézett....én pedig majdnem túlreagáltam...na jó, innentől megoldják ketten, asszem én lelépek.~

-A körülményekhez képest, úgy értem... - Abbeli aggodalmán, hogy a Fordham bezárna, csak legyint egyet. - Itt mindig van valami. Maffiózók, drogdílerek, sárkányok, őrült mutánsok...
Az arcét érintő lágy simogatástól elhallgat. Az utóbbi 12 órában sokan érintették meg, sokféleképpen, most azonban üde változatosságként éli meg, hogy végre nem akarja bántani a kéz gazdája. Gyengéden megfogja az őt cirógató kezet, és egy apró puszit nyom drága ujjaira.
-Nem mondtam, hogy nem emlékszem arra ami történt - feleli a lány ki sem mondott kérdésére - csak épp nem egészen értem.
Persze, hogy nem hagyják békén őket egy percig sem, de olybá tűnik, támadójuknak sincs épp arany élete, vagy ha mégis, annak most vége, mire nemet mondhatna a futásra, már hallják is a férfi jódliját, ahogy Tarzant utánozza, csak épp inda nélkül.
- Igen! - Feleli Sean, kit a látottak meggyőznek róla, hogy bármennyire fáj is, jobb ha szedi a lábát.
Az orvos szó hallatán kirázza a hideg, de okosabb annál, hogy ellentmondjon az asszonynak, főleg, hogy most ütött kis egy focicsapatra való keményfiút.
-Ha nagyon akarod...

Mivel további golyók nem érkeznek és meglepő módon már az épületből sem hallatszik heves fegyverropogás, ezért újból kimerészkedek körülnézni, és láss csodát, most éppen senki nem akar minket hidegre tenni.
- Azt hiszem tiszta a levegő! – szólok a még mindig kicsit zavartnak tűnő Seannak. – De azt hiszem, most az lenne e legjobb, ha elszivárognánk és fognánk egy taxit, ami meg sem áll a Xavierig, aztán a cuccodért még ráérünk visszajönni, ha már elcsitultak itt az események, vagy van valami amit esetleg nagyon magaddal akarsz hozni most? – állok elő a javaslatommal.- Gondolom a történtek után végre itt hagyod a Forham-ot és átjössz hozzánk, mert most is csak Elenor motorja és a jó szerencse segített, hogy időben ideérjek.
~ Huhh! Tényleg a lány robogójáról teljesen elfeledkeztem! De majd inkább azért is visszajövök később! ~
Mondjuk, lehet, hogy a rendőröket nem ússza meg, hiszen számba fogják venni, az iskola tanulót, hiszen fel kell deríteniük élnek, vagy haltak-e. De nagyon aggaszt kedvesem állapota és viselkedése is, mintha nem lenne önmaga, néha furán elréved, mintha valami belső hangra figyelne és a közben vágott grimaszok is ijesztőek.
- Igen, határozottan ragaszkodom hozzá, hogy megvizsgáljanak, mert olyan vagy mint akit bedrogoztak! Lehet, hogy az a telepata csinált valamit az agyaddal és azért nem vagy jól, de ezt akkor is meg kell nézetni. Az intézetben jó kezekben leszel, ne félj. – támogatom fel ismét a fiút és lassan elindulunk az utca felé, hogy kerítsünk egy taxit.

-Van - felei, határozottan, megfogja a lány kezét, majd mélyen a szemébe néz, hogy neki is nyilvánvaló legyen, mi az, amit nem hagyna itt.
~A cuccaimra meg úgyis keresztet vethetek, ha megtudják mit csináltunk ott, lehet még a szobát is lebontják ezek az őrültek.~
-Észrevetted, hogy ha itt vagyunk, mindig te támogatsz?
Közben persze megindulnak végre kifelé. A jelnek szerint ha maradt is valaki, aki rájuk vadászhatna, azt most nagyon lefoglalja odabent valami más, ami persze érthető. A Tisztogatóknak van gondja elég, a másik banda pedig a telepata nélkül jóformán lehet ki sem talál abból a rohadt labirintusból.
-Ha nincs annyira messze, elmehetünk a robogóért most is - ajánlja fel, s úgy tűnik minél messzebb kerül az épülettől annál jobban érzi magát - majd bedobjuk a csomagtartóba, vagy nem tudom, de ne hagyj itt bizonyítékot magad után...
~Elelnor, Elenor...honnan ismerős nekem ez a név?~
-Ilyen az, amikor valakit bedrogoznak? - Kérdi meglepetten. - Hát, akkor ezek után sem fogom kipróbálni.
Már épp nyúlna a telefonjáért, hogy hívja azt a taxit, és csak a zsebénél ugrik be, hogy az a készülék már nem hív fel senkit. Szomorúan fordul a lány felé.
-Ha már itt tartunk, a telefonom is szétesett, megint...hívod te a Taxit?

~ Jajj! Ez olyan aranyos volt! ~ nézek ragyogó szemekkel az övébe, mikor megfogja a kezem, és mely tekintet most már egészen tisztának tűnik.
- De remélem, nem baj, hogy támogatlak. – kérdezem tőle kuncogva. – Nem tehetek róla, hogy ilyenek a képességeim, habár nekem határozottan egyre jobban tetszik, és élvezem, hogy hasznos tud lenni. Ugye, te sem bánod szívem? – lehelek csókot a szájára, hogy, ha mégis, akkor rögtön ki is engeszteljem.
- A robogó nincs messze és éppen ez a baj, mert azt hiszem mindjárt oda érnek a rendőrök és nem akarok összefutni velük, de lehet, hogy érdemes megkockáztatni. – töprengek el.
Kérdőn nézek a telefonos megjegyzésére, de úgy is ki kell még faggatnom ezer másik dologról, ezért ezt is besorolom közéjük. Előveszem a telefonom és rendelek egy taxit.
- Akkor én most elfutok a mociért, te meg ne mozdulj innen, mindjárt itt a fuvar és már itt sem vagyunk. – nézek rá szigorúan, de aztán nem állom meg, hogy el ne mosolyodjak, aztán fordulok meg, hogy még a zsaruk orra elől elhalásszam a robogót.

-Egyáltalán nem - feleli vigyorogva - az pedig direkt jól jön, hogy te vagy
Supergirl...
Ahogy a lány ránéz, nem lepi meg, mi következik ezek után. Átkarolja őt, és szenvedélyesen viszonozza a csókot, mert hiába üldözik őket, erre mindig szívesen szakít egy kis időt.
-Annyira nem kell félned a rendőröktől - jegyzi meg elgondolkodva - legfeljebb pár kényelmetlen perced lenne, amíg elmagyaráznád mit kerestél egy fiúkoleszban, de aztán ennyi.
Hátát a falnak dönti, és úgy várja, hogy a sárga autó megérkezzen, és végre messzire vigye innen őket. Annak ellenére, hogy miféle környék ez, egész gyorsan megjön a kocsi, melynek kapásból a csomagtartójához sétál, hogy kinyissa azt, ezzel is időt nyerve.
~Hát...viszlát Fordham, egy élmény volt...~
Amint megérkezik a lány, bemászik a kocsiba, címnek pedig a Xavier-t adják meg, jobb ötlete úgy sincs, hol tölthetné az éjszakát ezek után. Sajnos a fejfájása viszont erősödik, és valahonnan megtanul pár új szót is, a kocsiban ülve.
~Jézusom, ilyet lehet csinálni a....ó anyám....fúúúj!~

//Folytatás: Sarah Wilchok hálószobája //

//Előzmény: Bronx-i utcák //

Az iskola látott már szebb napokat is. Ameddig a szem el lát Rendőrautók, és egyéb kormányzati járművek egész flottája sorakozik, a betonra pedig valaki jó 20 ember alakját rajzolta körül, és odabent is akad legalább 30 másik ilyen műremek. Ha Sheena úgy gondolja, idekint sok a golyónyom a falban, amit odabent fog látni, attól valósággal elalél majd, már persze, ha nem ájult be attól a jó száz rendőrtől, helyszínelőtől, és egyébtől, akik itt nyüzsögnek ma.
-A srác ide jár. Ha van egy kis mázlink, túlélte a tegnapi napot - jegyzi meg hűvösen - Ne tudd meg mi volt itt. Ekkora mészárlást még Logan sem sem szokott csapni részegen, egy kiadós kínzás után.
Közelebb sétál az épület pereméhez, ahol megjelentek, hogy jobban szemügyre vehesse a látképet.
-Sok időnk nem lesz odabent keresgélni, vagy rosszul sejtem, hogy érted sem rajonganak ezek a fiúk?

Meglepődve hallgatom, hogy van olyan ember a városban, akitől még Szellem is tart. Ez igazán meglep, és egyúttal meg is nyugtat, hogy nem mászunk be olyan ember felségterületére, aki miatt, mondjuk Afrikába kéne költöznöm.
Én is jobbnak látom, ha először a srácot látogatjuk meg, hogy kérdőre vonjuk a kis cseles akciójával kapcsolatban, ami Darren barátunk vesszőfutását eredményezte és nekünk adott munkát, hogy helyre pofozzuk a dolgokat.
Ahol megjelentünk, az viszont annyira már nem tetszett, hiszen annyi rendőr nyüzsgött az épületben és azon kívül, hogy szerintem a városban már nem is maradt egy sem.
- Mi történt itt? Kitört a harmadik világháború? – nézek összeráncolt szemöldökkel a futkározó zsernyákokra. – Volt valami közöd hozzá, hogy ennyire képben vagy? – nézek rá kíváncsian, hiszen nem lenne meglepő, hogy ahol ennyi hulla van, ott Szellem keze-lába benne van az eseményekben. – Hát különösebb bajom nincs velük, de elég nehéz lenne megmagyarázni, hogy a fenébe kerültem ide és mit keresek itt. Mostanában eléggé reflektor fénybe kerültem, egy-két ügyeddel kapcsolatban. – sóhajtok fel látványosan, hogy éreztessem vele, nehéz a meló.

-Emlékszel a listára amit adtam, azokról a személyekről, akiknek nem szeretném, ha baja esne? - Kérdi komoran. - Az egyék név gazdája ide járt tegnapig...
Megcsóválja a fejét az értelmetlen mészárlás gondolatán. Hogy lehettek akkora idióták, hogy megtámadják pont ezt a helyet, nulla felkészüléssel? Persze érti ő, ez volt az üzlet az egészben, ha a banda négyötöde elpatkol, nem kell annyit osztozni. Nos, a számításuk ezen a téren tökéletesen helyt állt.
-Márpedig, valakinek meg kéne tudnia, hogy a barátunk él-e még egyáltalán. Reméltem, hogy veled kedélyesebben tudnak elcsevegni az ilyesmikről, mondjuk a laboránsfiúk ott. - Mutat három srácra, akik épp az ebédszünetüket költik egymás, és néhány túlméretezett szendvics társaságában. - Kétlem, hogy én az esetük lennék, az agyonverés pedig most nem játszik.

- Emlékszem. - mondom neki csodálkozva, hogy vajon ki lehetett itt, aki valamiért kedves Szellemnek, és nem szeretné, ha valaki siettetné a halálát. Viszont úgy látszik, ezt nem mindenki tudta, és lehet, ezért volt itt Szellem egy kicsit őrangyalkodni.
- Hát, mint mondtam túl sok bajom nincs velük, s talán azokat a srácokat még meg is tudnám győzni, hogy meséljenek nekem egy kicsit az itt történtekről. - nézek a három eszegető srácra. - Majd bevetem magam egy cseppet. - mosolygok Szellemre. - Csak juttass oda valahogy a közelükbe, nem akarok az épületen keresztül gyalogolni, mert az már tényleg gyanús lenne.
~ Mondjuk így sem életbiztosítás, hogy valakinek nem szúrok szemet, akkor aztán megint magyarázkodhatok majd a kapitányságon! ~

-Ne aggódj, személyesen csak a kanadaiak ismernek, annyira pedig nem nagy a gáz, hogy tőlük kérjen erősítést a helyi rendvédelem - hárítja el a nő aggodalmát nevetve, miközben közelebb sétál hozzá - nocsak, valaki kezdi megszeretni az utazási módomat. A végén még így akarsz utazni mindenhova.
Kezét újra Sheena vállára helyezi, és mire kettőt pislanthatnának, már lent is vannak.
-Itt leszek melletted, ha esetleg valami gáz lenne.
Szellem kámforrá válik, Sheena pedig hozzá kezdhet küldetéséhez. Ahol most áll, nem látja senki, szóval rajta áll, hogyan közelíti meg a 3 jómadarat, kik egyenlőre remekül elszórakoznak a szendvicseikkel, és a Battlestar Galactica szereplők kitárgyalásával.
-Hatos volt a legjobb! - Állítja az egyik. - Nekem Starbuck jobban tettszett! - Kontrázik rá a másik. - Azt ne mond, hogy a te kedvenced pedig Athena volt. - Szólnak szinte egyszerre a harmadiknak, aki csak vigyorogva megrázza a fejét. -Nem, az én kedvencem a hármas volt, szőke hajjal. Az űr Xena verhetetlen!

Széles mosollyal kerülöm meg a fát ami mögött a fiúk cseverésznek és közben tömik magukba a szendvicseiket.
- Helló! - lelkesedem, ahogy meglátom őket. - De jó, hogy végre belebotlok valakikbe, akik segíthetnek nekem! - sietek feléjük és próbálok elég zaklatott képet vágni. - Már itt kőrözök egy ideje, de minden egyenruház elhajtott, pedig csak egy kis információ kellene, mert nem merek anyám elé kerülni, amíg meg nem tudom, hogy az öcsém jól van-e, mert nem veszi fel a telefonját. - nézek esdeklő szemekkel arra a srácra, aki a szőkére bukott a filmben. - Annyira szívtelenek tudnak lenni, pedig annyira szépen kértem őket. - még egy könnycseppet is varázsoltam a szemembe. - Szóval ti annyira jó fejeknek látszotok és biztos nagyon fontos munkátok is van, így megtudnátok nekem mondani, hogy az öcsém, Raid Garwin biztonságban van-e? Csak ennyit szeretnék tudni, hogy anyát megnyugtassam és már itt sem vagyok. - könyörgő tekintettel nézem a srácokat, és remélem, hogy a belépőm elég hatásos volt és nem bukom le előttük.

A három srác úgy mered a nőre, mintha legalábbis a földből nőtt volna ki, és minden bizonnyal az sem segítene zavarukon, ha tudnák, nem járnak messze az igazságtól. Az akihez Sheena szólt valamivel nyugodtabb társainál, és úgy tűnik még emberi társalgásra is képes, hisz feláll ülőhelyként újrahasznosított laptoptáskájáról, és a nő szemébe nézve, a lehető legsajnálkozóbb hangon a következőt mondja.
-Ugye tudja, hogy ilyesmit kiadni bűncselekmény lenne? - Szinte látszik a szemében, ahogy pokolba kíván mindent, de elsősorban a szőkeséget, mikor meglátja a könnycseppet a szemében. Rosszallóan szívja a fogát, mialatt felnyitja laptopját, és bepötyögi az előbb mondott nevet. - Raid Garwin...nincs ilyen név az áldozatok közt.
-A sebesültek közt nézted? - Szól közbe egy másik laboráns, majd nagyot harap a szendvicséből. Meg mert szólalni egy gyönyörű nő társaságában, így erre az évre elhasználta minden bátorságát.
-Nem hülyeség - morogja vissza a fickó, és két gombnyomással már ki is deríti az igazságot. - Na igen. Szegénynek leharapta az egyik....úgy értem, súlyosan megsebesült, és kórházba kellett szállítani, de úgy tűnik stabil az állapota. Nagyon sajnálom, remélem mielőbb rendbe jön.

Szellem persze a csávó válla fölött lebeg, és úgy leskelődik. Az utolsó szavakra hevesen megrázza a fejét.
~Hogyne, pár hónap rehab, és a karja is visszanő egykettőre...De legalább megvan a kórház, és még az is, hol szállásolták el.~

-Te Zack, nem ennek a fószernek járt erre a bátyja is nemrég? - Kérdi a mostanáig csendben nyáladzó második férfi.
-De, meglehet, már nem emlékszem...sokan jártak pórul odabent...

Úgy látszik bevált az elesett, testvéréért aggódó lány szerepe, mert egy kis látszat ellenkezés után, máris lelkesen próbálnak segíteni, aminek meg is lesz az eredménye, hiszen pillanatok alatt megtudom, hogy a keresett gazfickó, ha nem is sértetlenül, de megúszta a vérengzést, és most a kórházban van. Mivel nem tudom Szellem éppen hol tartózkodik, és hallja-e, vagy látja-e a fiúkkal folytatott társalgást, biztos, ami biztos alapon rákérdezek még a kórházra, hiszen egy aggódó nővérnél ez természetes, ha megtudja az öccséről, hogy megsérült.
Mikor ezt is sikerült megtudni, hálás szemekkel köszöntem meg az információt, sőt még egy puszit is kapott a segítőkész laptopos srác, hogy elég hűen játsszam a szerepemet, majd elsiettem az utca felé, mint akinek hirtelen sürgős dolga akadt, de még azért természetesen meghallottam a másik srác elejtett megjegyzését, a másik érdeklődőről, Raid állítólagos bátyjáról.
Mikor már elég messzire értem, hogy ne lássanak, megszólaltam, hiszen tudtam, hogy Szellem valahol mellettem fog megjelenni.
- Azt hiszem sietnünk kell, mert nem hiszem, hogy hirtelen ilyen népszerű lenne a srác Talán valaki el akarja varrni a szálakat. Nekünk meg nem ártana egy még lélegző tanú, ha be akarjuk bizonyítani Darren főnökének, hogy az egész egy csúnya átverés volt.

Sheena megérzései jók, vagy a tapasztalatai rosszak, de jól következtet belőlük? A lényeg, hogy Szellem tényleg mellette jelenik meg, ezzel is bizonyítva, mennyire tiszteli őt, hisz másoknak általában a háta mögött jelenik meg, és azt mondja: "Hú!".
-Facebook szerint nincs bátyja... - kezd hozzá, de keze már a nő vállán pihen, így el is tűnnek azonnal.
~...de anélkül is egyre gondoltunk, már az első pillanattól kezdve. Itt kezelik, két sarokra innen.~
-Mi leszel - kérdi, már a kórház lépcsőházában állva - doktornéni, vagy inkább elbújsz a szekrényében?
~Doktor Darrien Darrow. Már csak az alliteráció miatt is orvos akartam lenni kiskoromban...Hmm...lehet akkor is találkoztam volna Lynn-el, ha nem ilyen színes az életem?~
Amúgy azon a szinten vannak, ahol a fiút kezelik. Szellem egy pillanatra kámforrá válik, fél perccel később pedig a már ismerős orvosi köpenyben, ész sztetoszkópban jelenik meg, ezúttal azonban Sheena számára is hozott valamit.
-Dr.Duran? Ideje vizitelni. - Miután magára öltötte az álcát, udvariasan kinyitja az ajtót Sheena előtt. A kórlap szerint a 303-as szoba a nyerő, és ahogy a folyosón haladnak, kész szerencsének érzi, hogy nem kell még keresgélni is, hisz minden ajtó előtt két zsernyák áll, kész rendőrsorfal veszi őket körül, nagyjából mint ahogy a pokolba vezető utat képzeli el.

Az agyunk nagyon egyformán jár a sráccal és a rokonságával kapcsolatban, így az információn nem lepődöm meg. Az utazás teleportálásos jellegű módját pedig már kezdem egészen megszokni. Persze így egy pillanat alatt már a kórházban is találom magam, ahol természetesen figyelmen kívül hagyom Szellem szekrénybebújós ajánlatát. A következő pillanatban már fehér köpenyt nyom a kezembe és mivel ő is hasonlóan van felszerelkezve, már indulunk is Raid szobája felé.
Mosolyt erőltetek az arcomra, habár erősen feszélyez, hogy azon a folyosón, amin végig kell mennünk, majdnem minden szoba előtt áll két zsaru, ami nem kedvez a készülő vallatásunknak és az azt esetleg követő hangos ordításnak.
~ Lehet, hogy Szellemnek valahová el kéne teleportálnia a srácot, ha ki akarunk szedni belőle valamit. ~
A szoba elé érkezve meg sem torpanó lendülettel, a bennfektesek magabiztonságával tesszük kezünket a kilincsre, remélve, hogy a rend szigorú őrei nem kifogásolják két orvos vizitálását betegüknél.

~Nocsak, mennyi rendőr, és állítólag mindannyian arra vannak képezve, hogy behatóan ismerjék az emberi lélek sötét oldalát, és megállítsák azt, aki rosszban sántikál, mégsem szúrnak ki két bérgyilkost, amint a súlyosan sérült, magatehetetlen beteghez lépnek be...~
A figyelmetlenségről szóló monológját megzavarja egy felé repülő injekcióstű, melyet ijedtében hajított irányában a fiú ágya mellett álló orvosi köpenyes fazon, aki arca alapján inkább tűnik sorozatgyilkosnak, mint doktornak, övéből előhúzott Makarov-ja pedig még ennyire sem nyújt bizalomgerjesztő látványt.
~...vagy hármat?~
A vállába fúródott nyugtatóinjekciótól egyre sűrűbb a köd, ami Szellem agyára száll, ami nem jó, mert a srác jelenleg még életben van, de gyorsan kell cselekedniük, ha azt szeretnék, ez így is maradjon, hisz bármit is kapott Darien, abból 3 adagot már az áldozatba nyomtak. A fickó nyilván nem a finom módszereiről híres, de cserébe jóval olcsóbban is dolgozik, mint két ellenfele.

Nincs is semmi probléma, a két zsaru még csak egy pillantást sem vet ránk, csakis a fehér köpenyeket látják, így gond nélkül lépünk a kórterembe. Ott viszont váratlan meglepetésben részesülünk, hiszen már van bent egy orvos, vagyis, mint pillanatok alatt kiderül, hasonlóan hozzánk álorvos, csak ő nem beszélgetni jött a sráccal, ahogy elnézem.
A reflexei viszont elég jók, mert Szellembe már rezegve meg is áll az injekciós tű, ami még az előbb a beteg infúziós palackjába adagolta a benne lévő anyagot, ami társam homályosuló szemeit elnézve, nem antibiotikum lehetett.
Viszont nincs idő ezen merengeni, mert a fickó már elő is kapta a pisztolyát és nem habozna szitává lőni minket és most már nem finomkodva, gondolom áldozatát is, így cselekedni kell.
Először is Szellemet taszítom el az ajtóból, majd egy gyors lépés után, ollózó mozdulattal rúgom felfelé a kezét és ha tudom ki is ütöm vele a kezéből a fegyvert, majd öklöm már száguld is a gyomorszája, majd az álla felé. Egyelőre nem szeretnék hangoskodni, és a zsarukat a szobába csődíteni, hogy aztán még velük is le kelljen játszani egy menetet, főleg, hogy Szellem még nem áll a helyzet magaslatán.