Konyha és étkező

Láttam, hogy felkeltette az érdeklődését a téma, és már fel is sorolt egy pár dolgot, amit szívesen és biztos, hogy kiválóan tudna oktatni az iskolában.
- Örülök, hogyha elgondolkozol rajta, hiszen ezek mind jó kis tantárgyak lehetnének és közben te is tanulhatnád a mi világunkat. Mivel nálunk nincsenek olyan merev kasztok, mint amiket te itt emlegetsz, nincs úr, meg szolga, vagy ilyesmi, ezt nem árt hamar megtanulni, hogy ne legyenek problémáid. Itt mindenki egyenrangú, és én, aki diákként tanulok itt – na jó már részben én is oktatok a Harci Teremben – de mi önszántunkból fogadjuk el az intézmény szabályait és a tanárok tanításait. Nincs semmiféle kényszer, csak kíváncsiság és tisztelet. – magyarázom neki mielőtt még le parasztozna megint valakit, mondjuk esetleg a diákok közül, vagy ne adj isten a tanárok közül.

Felvontam a szemöldökömet:
- Mindenki egyenlő? - hökkentem meg. - Azt hiszem hosszú idő lesz, mire megismerem a világot, hogy is képes egyáltalán működni így. Mindenesetre köszönöm a tájékoztatást és természetesen a tiszteletet mindenki iránt meg fogom adni.
Megettem a szendvics felét már, közben Sarah az egésszel végzett, de nem zavart különösebben, ő kérte, hogy nagyon lassan egyek. Halkan felvetettem:
- A harcunk alatt gyakran emlegettél valamiféle Testvériséget... - mormoltam. - De nem sikerült rájönnöm, hogy ez mit takar. Mint mondtam, nem tudok róla, hogy lennének testvéreim...

- Hát már egészen régen így működik, azt hiszem elég jól elboldogulunk. – bólintottam a szavaira. – Ha tanár leszel, akkor neked fogják megadni a tiszteletet, csak valószínűleg nem olyan látványos módon, pl. hajlongással, mint ahogy te megszoktad. – vigyorodom el. – Egyébként a masszázstechnikák tanítása, nem tudom, hogy illeszkedne a tantervbe, de Greg érdeklődését biztos felkeltenéd vele!
Persze értetlen tekintetére leesik, hogy, honnan is ismerné Greget, ezért hozzáteszem.
- Ő az egyik diáktársam!
A Testvériségre utaló kérdésére össze kell szednem a gondolataimat.
- A Testvériség is mutánsokat tömörít, mint amilyenek mi vagyunk, csak ők nem akarnak beilleszkedni a társadalomba, hanem felsőbbrendűnek tartják magukat az embereknél, egy olyan szuperfajként tekintenek magukra. A céljaik érdekében nem riadnak vissza az erőszaktól, nem csak embereket, de ha úgy látják jónak mutánsokat is ölnek. Már volt egy pár nagyobb csatározás is velük, de eddig elbuktak. A vezetőjük neve Magneto.

Csak nyugodtan bólintottam az első felvetésére, nyilvánvalóan működik, hisz egy nagy és fejlett birodalomban vagyunk, idővel biztos voltam benne, hogy idomulni fogok mindehhez. Az újabb szavaira azonban felvontam a szemöldököm:
- Ennek a Greg nevű bajtársadnak érdeklődése a masszázs? Szívesen megmutatom neki majd a tudásom - bólintottam.
Amit utána mesélt, az nekem viszonylag egyszerű volt:
- Egy ellenséges klán, értem - feleltem. - Létük az agressziót hordozza magában, ez kétélű fegyver, de aki megtanulja forgatni, az nagyhatalommá válhat általa. De ez a hatalom sosem tartós, veszélyt hordoz. Tartósat csak tiszteletre lehet építeni. Ellene harcoltok? Megértem és segítem is a harcotokat. Ha a vezetőitek kérik, amint visszanyerem az erőmet megölöm nektek a Magnetot.

Biztos voltam benne, hogy sikerülni fog neki a beilleszkedés, hiszen már így is rengeteg mindent megértett és alkalmazta is rögtön.
- Hát Greg….Majd megismered. – nevettem el magam, elképzelve kettőjük társalgását.
- Hát azért nem mondhatnám, hogy az ellenségeink, hiszen ha találkozunk azért nem esünk egymás torkának, kivéve talán Kardfogat, de hát ő talán közelebb áll az állathoz, mint az emberhez, – merengek el.,- de a többiekkel nincs ilyen bajunk. Csak a nézeteink mások és a megoldás eléréséhez vezető út. Az igaz, hogyha harcra kerülne a sor, akkor mi az emberek mellé állnánk, velük szemben, de reméljük erre nem kerül sor.
Elképzeltem Adam képét, mikor fagypont felveti majd neki ezt a lehetőséget.
- Azt hiszem ilyenre nem fog sor kerülni! – rázom meg a fejem. – De mond csak, ha éppen nem Fagypontnak hívnak, akkor mi a neved? Hiszen nekem is van mutáns nevem, a Fúria, de azért ritkán szólítanak így, a rendes nevem Sarah. És a tied?

Bizonytalanul, de bólintottam:
- Rendben van, értelek, azt hiszem - feleltem. - Nincs jelenleg ellenségeskedés köztetek, de bármikor kialakulhat. Mindenesetre számíthatsz a kardomra te is és a tieid is, az életem árát még nem róttam le neked - hajtottam meg magam.
A kérdésére megráztam a fejemet:
- Nincs olyan - válaszoltam. - Engem a Shimotami kolostorerődjében neveltek fel, mindig is úgy szólítottak, hogy Fagypont. Sosem kaptam más nevet. Ez problémát jelent neked vagy a tieidnek? - érdeklődtem. - Gyorsan megszokhatok újabb nevet.
Bólintottam az övére:
- Ezek szerint a Fúria is egy beszélő név, mint a Fagypont? Mit jelent? - érdeklődtem.

- Köszönöm, nagyon nagylelkű ajánlat, de nem hiszem, hogy én mentettem volna meg az életed. – pirulok el kissé.
Meglepődtem, hogy nincs másik neve, csak ez a Fagypont, hiszen eddig még senkivel nem találkoztam, akinek ne lett volna, de hát ezen lehet változtatni.
- Biztos találunk neked valami klassz nevet, ahogy majd ruhát is. – bólintok a szavaira. – Hát tudod, én egy darabig az utcán éltem és elég hirtelen haragú és, mint láttad tüskés természetű voltam, amiért rám ragadt ez a név. A tüskék maradtak, a haragomat meg itt, hosszas gyakorlással megtanították nekem kordában tartani, de a becenév az már rajtam ragadt. – vigyorgok rá szélesen. – Azt hiszem, ha jól laktál, talán majd tiszteletünket is tehetnénk Adam-nél, vagy legalább is jeleznem kell az ittlétedet. – morfondírozok magamban.

- A legnemesebb harcosok közé tartoztak mindig is azok, akik nem vették el a legyőzöttnek életét - feleltem. - Nem a bushido útja ez, de még a szamurájok is tisztelettel hajtanak fejet az előtt, ki képes a halál rendelésén is túllépni az életért. Nagyon kevesen képesek erre, de akit kötnek az ősi rendelések, azok érzik és tudják mit jelent ez az adósság - hajtottam meg a fejem. - Megmentetted az életem, hiszen nem vetted el azt. Ez ugyanaz az adósság. A magamfajta nem felejti ezt el.
Felsóhajtottam:
- Természetesen szívesen találkozom a rended vezetőivel - feleltem. - De had jegyezzem meg: én a Fúria szó jelentését sem értem... - rázogattam a fejemet. - Illetve valami megragadott. Mint mondod itt a beilleszkedésre készítitek fel a gyermekeket, erről szól az iskola. Mi szükség hát a halál tudományaira?

Tehát van egy lekötelezettem fagypont személyében, aki hálás azért, hogy nem öltem meg. Nagyszerű! Igaz, hogy ezért én nem vártam tőle semmit, de láthatólag ő ezt nagyon komolyan gondolta, ezért ráhagytam, nem akartam megbántani.
- A fúria szó egy tüskés, kiállhatatlan nőszemélyt jelent, de már egyáltalán nem jellemző rám, csak hát már az ember, ha ráragasztották, nem is tud megszabadulni tőle. Amúgy meg már nem bánom, hiszen már nem is foglalkozom a jelentésével.
A következő kérdése tényleg logikusnak tűnt, de hát ennek is meg van a magyarázata.
- Tudod már meséltem róla, hogy nem minden ember szereti a magunkfajtát. Sokszor érnek bennünket ok nélküli támadások, amikor meg kell védenünk magunkat, vagy esetleg másokat, még akár embereket is, ha szorult helyzetbe kerülnek. Ezért kell megtanulnunk használni és kezelni a képességünket és, mint a te eseted bizonyítja, nem árt, ha azon kívül is tudunk valamilyen alapvető küzdősportot, ha esetleg az adottságunkat nem tudnánk valamiért használni. Csak ezért.

- Eddig nem ismertem ezt a kifejezést - ismertem el. - De akkor ez valóban alkalmas lehetett rá, hogy felhívja a figyelmet hibáidra, amiket sikeresen javítottál ki. A magunk felett aratott győzelem a legértékesebb mind közül. Mert ez a legnehezebb csata, ami sohasem ér véget. Legalábbis a mesterem tanításai szerint, lehet, hogy azóta ez is megváltozott - sóhajtottam enyhe szomorúsággal a hangomban.
A felvetésére elmosolyodtam:
- Még ha erőm teljében vagyok is alig hiszem, hogy megszerezhettem volna a győzelmet - feleltem. - A téged átjáró szellemi erő hatalmas. Kamik követik lépteidet, hisz egyszerre megóv s fegyvert ad a kezedbe. Saját magad voltál a legnagyobb ellenfeled a világítótoronynál - mutattam rá a tényekre. - Ha fenyegetést láttál volna bennem a kezdetektől, akkor meg sem karcoltalak volna, azt hiszem. Túlságosan bíztál a szellemek védelmében és nem hitted, hogy egy egyszerű ember felérhet veled, mert ami fájdalmat igazán okoztam, vagy főképp sérülést, annak nincs köze a jég hatalmához. Az csak a testem volt. Erre oktattak világ életemben és ehhez nincs szükség a kamik pártfogására. Erre egy ember is képes.

- Igen, ez most sem változott. – mondtam kissé elmerengve. – Nem volt könnyű legyőznöm a bennem uralkodó dühöt, de szerencsémre olyan segítőm volt, aki nem adta fel és még magát sem kímélve adott útmutatást. Ez segített, hogy uralkodjak az ösztöneimen. – bólintottam a szavaira.
Aztán mosolyogva hallgattam én is, ahogy feleleveníti a tengerparti harcunkat, de aztán megráztam a fejem.
- Lehet, hogyha azonnal neked esem, akkor a váratlanság miatt legyőztelek volna, de hát ez az életben sem így történik soha! Mondjuk nem tudom mik azok a kamik, de van róla sejtésem, abból, ahogy emlegeted őket, de abban igazad van, hogy egyrészt nem állhatunk mindenkihez, úgy, hogy feltételezzük róla a támadó szándékot. Ráadásul, ha olyan készsége van, ami blokkolja a másik mutáns képességét, akkor főleg jól jöhet, ha az ember más, tanult technikákra is támaszkodhat, nem csak a mutáns adottságaira. Talán ezért fektetnek itt is nagy hangsúlyt a test képzésére is, és ebben te is biztos sokat segíthetnél. – mosolygok rá, majd elővéve két poharat és egy üveg colát, töltök mindkettőnknek.

Nem reagáltam a szavaira, csak a szemeimmel üzentem, hogy ismerem a valódi barátok értékét és tudom, hogy ő a segítője személyében ilyenre talált. Viszont a harcunkról mondott gondolatain magam is elmerengtem:
- Engem arra tanítottak, hogy a harcba szállsz, akkor ölj amint tudsz, vagy el se kezd a csatádat - mormoltam. - De ezt hiszem valahol mélyen megértem a te eszméidet is. Nemesek, szépek, de nagyon veszélyesek önmagadra nézve. A felvállalásuk valódi bátorságot tükröz.
Könnyű mosoly árnyéka futott végig az ajkaimon, felvettem az egyik teli poharat a sötét színű itallal majd a széléhez nyomott mutató ujjamon egyensúlyoztam fel magunk közé:
- Amit én taníthatok, az csak az egyensúly - emeltem most a középső ujjam és amint elérte a pohár alját becsuktam a mutatót - mert erről minden amit tudok. Az emberi test olyan mint a kard. A penge a végtagjaink, amivel cselekszünk, a keresztvas a test, amellyel elháríthatjuk a támadásokat, a markolat az elme, mint irányt szab a pengének - emeltem most a gyűrűsujjam és csuktam be a középsőt a továbbra is rezzenetlen egyensúlyú pohár alján - a markolatgomb, mi az egésznek egyensúlyt és ellensúlyt az, pedig a lélek. Úgy tanultam, hogy ahogy a világon mindennek, kardnak, természetnek, téglának és pohárnak - emeltem most a kisujjamat azon egyensúlyozva tovább az üvegpoharat amint a gyűrűst lecsuktam - úgy az embernek is egyensúlyban kell lenni magával. A te pengédnek nagyon súlyos a markolatgombja, azt nagyon nehéz forgatni. Nem tudom képes leszek-e valaha - mondtam meg őszintén, majd szabad kezemmel kinyúlva megpörgettem a poharat a kisujjamon, ami végül a talpával a tenyerembe simult, csak néhány csepp verődött ki belőle alig észrevehetően. - De a testi egyensúly művészetét, a ninjutsut meg tudom tanítani bárkinek - mosolyodtam el, majd óvatosan az italra néztem: - Ezt lassan vagy gyorsan kell fogyasztani?

- Huhh! Hát ez nagyon szép volt, ahogy ezt elmondtad. – néztem rá leeső állal. – Én mindig imádtam az ilyen keleti filozófiai magyarázatokat, olyan jól rá tudnak tapintani a lényegre és szinte magam előtt látom amit mondasz. – mosolyodom el. – Én mindenesetre nem érzem, hogy olyan nehéz lenne, vagy nagy bátorság kellene hozzá. Viszont, ha itt fogsz nálunk tanítani és biztosan elsők között jelentkezem az óráidra! – nézek rá izgatottan. – Ez az egyensúlyozós trükk, ez nagyon látványos és gondolom sokat is gyakoroltad. Már persze nem a pohárra gondolok, hanem magára a technikára. – javítom ki magam.
Aztán a a következő kérdése ismét megnevettet.
- Látom már óvatosabb vagy az itteni ételekkel, italokkal. Nem ezt ihatod, ahogy akarod,gyorsan vagy lassan, de mivel szénsavas – látod, olyan buborékok vannak benne – ezért vigyázz, mert könnyen az orrodba szalad. – figyelmeztetem előre. – Szeretnék majd veled többet is beszélgetni, ezért remélem, hogy megtetszik majd itt nálunk, és én is szívesen vállalom, hogy fokozatosan bevezetlek a világunkba. Nem irigyellek, nem lesz könnyű dolgod, hiszen 400 év alatt annyi, de annyi minden történt és változott.

- Ez nem magyarázat, ez maga a tan amely szerint neveltek és ami kimunkálta a harcosokat a Shimotami kolostorerődjében kétszáz éven át - feleltem a felvetésére. - Járatos vagyok Buddha tanaiban természetesen, de ez... más. Nem annyira filozófia, hit vagy a tanítások magyarázata, hanem egy életelv. Erkölcsiség és cél, ami vezetett minket. A technika, ahogy te fogalmazol nem más, mint a tan gyakorlata. Akinek a lelke egyensúlyban van, annak a teste és a testén kívül a világ, melyre hat is egyensúlyban lesz. A tested a kulcs, ami megnyitja a világot, de a lelked az, ami ezt a kulcsot elfordítja és csak te döntheted el, milyen irányba. Te nem vagy egyensúlyban ödabenn, a szívedben. Feladod a kegyetlenséget, a könyörület hiányát, a halált a kegyelemért, a könyörületért és az életért, akkor is, ha ismeretlen harcossal vívsz. Ez különleges. Az embernek szüksége van a kegyetlenségére is. Ez teszi teljessé, ez egyensúlyozza ki a lélekben a barátság és a szeretet, a szerelem érzelmeit. De te tudatosan ez ellen törsz, mégis a világ rendjéért, ember és szellemek érintette harmóniájáért küzdesz, ami maga az egyensúly. Ez... furcsa. Furcsa, rendkívül nehéz és igazán értékes. Tisztellek ezért.
Nagyjából az ő ütemében iszogattam az édeskés italt:
- Sav? Nagyon gyenge lehet, ha megihatjuk - mormoltam kissé meglepetten. - Olyan a kinézete ennek a szénsavnak, mint a nagyon mély források némelyikének vízében lenne, de az ital édes és sötét. Nem rossz.
Halvány mosolyt eresztettem meg:
- A Nagy Kereket nem mi forgatjuk, a Sors rendelésében meg kell nyugodnunk - feleltem. - Magam is így teszek. Megteszem amit tudok és megtanulom a te világod szabályait. Ígérem. De megköszönöm, ha fogod a kezem ezen az ösvényen.

Miközben iszogattuk az italunkat figyelmesen hallgattam, amit mond az egyensúlyról és, hogy én hogyan küzdök meg saját magammal, de azt hiszem nekem még szoknom kell Fagypont bölcsességeit, mert nagyon szépen hangzott, de sokat nem értettem belőle.
~ nem baj, majd biztos belejövök, ha többet hallok ezekről. ~ nyugtattam meg magam.
- Ez nem olyan sav. – mosolyodtam el. – De nagyon ebbe ne menjünk bele, mert nem vagyok oda a kémiáért és csak belebonyolódnék. És ezt az ital colának hívják.
Megint egy kis cirkalmas fogalmazás. Hej! Sok dolgunk lesz, míg úgy fog beszélni, mint mi! Lehet, hogy ez sosem fog eljönni, de hát mit várok szegénytől, mikor pár órája még az 1610-es években érezte magát!
- Örülök, ha segíthetek neked!

Nem reflektált a szavaimra, ami jelenthetett elfogadást vagy elutasítást is a gondolataimmal szemben, de korábbi reakciói alapján mégis az elfogadást tartottam valószínűbbnek. A savas kérdésen én is könnyedén túlléptem kérése szerint. Viszont kedves mondatára már fejet hajtottam:
- Megtisztelsz a segítségeddel Sarah sama - feleltem. - Had kérdezzelek meg, már amennyiben ez nem titok és nem is udvariatlanság manapság, hogy kik alkotják a klánod vezetőségét? Kik a legrangosabbak? Milyen emberek ők?

Élveztem a férfivel való beszélgetést, a mindenre meglévő és bölcsességet sugárzó magyarázatát, ami ugyanakkor meglepő volt fiatalember létére.
- Ugyan! Semmiséh, hiszen nekem is nagy élvezetemre szolgál. – nyugtattam meg. - És kérdezz csak nyugodtan, ami csak érdekel. – mosolyogtam rá biztatóan. – Ááá! Az Iskola vezetőire gondolsz? Na, igen! Az alapító Xavier professzor sajnos már nem él, de a helyét az intézet élén Ororo Munroe, mutáns nevén Ciklon vette át, de ő most ismeretlen helyen tartózkodik. A helyettese Adam Windsor, akivel majd össze akarlak ismertetni, és még elég sokáig míg Adam is távol volt helyettesített Logan is, mutáns nevén Rozsomák, azt hiszem az úgymond vezetőséget talán ők alkotják, ha lehet ezt mondani. Mindegyikük erős mutáns és kiváló harcos is. – igyekszem kielégítően válaszolni a kérdésére.

Lassan biccentettem:
- Ciklon, Adam Windsor és Rozsomák - összegeztem. - Értem. Feltételezem ők is a kamik választottai, akik rendelkeznek bizonyos erőkkel, mint ahogy én a jég, vagy te például a bőröd változtatására vagyunk képesek, hiszen mint mondtad itt szinte mindenki valamely szellem kegyeltje.
Mikor ezt meg is erősíti végső szavaival bólintok magam is újra:
- Követni fogom a szavaikat tőlem telhetően - ígértem meg, majd végül óvatosan megfogalmaztam: - Viszont azt tudnotok kell, hogy parázsléptűvel a csatánk eldöntetlen maradt, de a Nagy Kerék nem tűri el ezt hosszan. Nem tehetek ellene sem én, sem ő. Újra és újra össze fognak csapni a lángoktól és a jégvirágoktól övezett pengék. Márpedig ez a harc talán a klánjainkat sem kíméli és ő éppoly erős mint én magam... - néztem a lány szemébe komolyan.

Nem javítom ki, hogy nem a kamik választottjai, hanem csak azok a bizonyos gének hordozói vagyunk, hiszen, ha ő ebben hisz, ki vagyok én, hogy eltántorítsam tőle. Tulajdonképpen nincs is jelentősége, hogy miért vagyunk olyanok amik, a képességünk van és kész.
Viszont amit Parázsléptűről mond, az már nagyon is érdekes, hiszen ez tényleg okozhat problémákat.
- tehát, azt mondod, hogy azzal a lánnyal, aki olyan, mint te, de mégis az ellentéted, a csatátok nem ért véget és újból összefogtok csapni? Ez tényleg fontos, ezért majd feltétlenül meg kell említened Adamnak, hiszen ezek szerint ez bármikor bekövetkezhet. És őt nem lehet a mi oldalunkra állítani? – szaladt ki a számon, de már rájöttem, hogy hülye kérdés volt, hiszen már ecsetelte egyszer Parázsléptű mentalitását. – Azt hiszem, ha olyan, amilyennek ecsetelted, hamarosan talán a Testvériség soraiban bukkanhat fel, ők boldogan be fogják fogadni.

Elgondolkodtam a szavain, majd egyszerűen és tömören válaszoltam:
- Nem - feleltem. - Képtelenség. A lángok és a jég nem fér meg egy fedél alatt. Talán a ti oldalatokra tudjátok őt állítani, de csak akkor, ha én nem leszek itt - mormoltam szomorkásan kissé. - A tűz harcosa ő. A lángok pedig elemésztenek mindent és mindenkit. Csak az futhat együtt a bozóttűzzel, ki megérti és megérzi tomboló hatalmát. Ő maga a láng hője, a zsarátnok heve, a tábortűz fénye. Nemes harcos és könyörtelen gyilkos egyszerre. Nem hiszem, hogy megértené az utatokat, de elfogadná a mesterek döntéseit. Fegyelmezett mint én magam, az egyensúly átjárja minden aspektusát, de az ő egyensúlya heves, ingadozó. Más mint én. Talán megnyerhetitek. De akkor el küldenetek engem - mondtam ki őszintén, miközben ajkaim körül hideg párafelhők képződtek s orromból is minden kilégzés apró pamacsokként tűnt el, mintha téli hidegben állnék. Sarah megbűvölve nézte, én csak vállat vontam:
- Lassan kezd visszatérni az erőm...

- Mindjárt gondoltam, hogy ez nem jó ötlet! – rázom meg a fejem kicsit szomorúan. – Úgy vélem, amit már mondtam is neked, hogy ő is meg fogja találni a helyét a Testvériség soraiban, az közelebb áll hozzá, mint a professzor hitvallása. De, ne is szaladjunk ennyire előre, hiszen még nem is találkoztál a vezetőinkkel, csak velem, egy egyszerű diákkal beszéltél és én nem vagyok senki, hogy ilyen kérdésekben állást foglaljak. És egyáltalán nem szeretném, ha elmennél tőlünk! – tettem hozzá határozottan.
Aztán csak megrökönyödve néztem, ahogy egyszerre csak az orrán és a száján is, ahogy lélegzetet vett, gomolyog kifelé a pára, mintha kint állt volna a hideg levegőn.
- Tényleg! Még nem is mondtad, hogy milyen is a te képességed? Főleg, ha majd teljes erőben leszel.

Örömmel hajtottam fejet felé:
- Magam is szívesen maradnék - feleltem rá. - Gyönyörű a klánházatok és azt hiszem szívesebben oktatnék, mint hogy újra orvgyilkosnak álljak. A legtöbb készség, amit ismerek, más célokra is felhasználható. Mint mondtam, nekem nem öröm a gyilkolás. Csupán művészeti forma.
Kérdésére aztán őszintén válaszoltam:
- Nos ez csak az első a fizikai jelek közül - kezdtem. - Idővel elváltozik, megfagy a szemem is, teljesen fehér lesz majd, aztán a karjaim könyöktől lefelé jéggé fognak válni, még nem találkoztam olyan anyaggal, ami azt képes eltörni, de akkor is újraalkothatom azonnal. Végezetül megfagy, kásássá válik az ereimben a vérem is, alig folyik, ha megsebeznek. Alapvetően jeget tudok létrehozni és formálni, mégpedig elég gyorsan és elég sokat is. Képes leszek áthelyeződni a térben máshová. Ezt nehéz elmagyarázni, de képes leszek jéggé fagyasztani a testem és más jégből újraalkotni tőlem nem messze szemvillanás alatt. Képes leszek emberi vagy állati alakokká formálni és elmém erejével mozgatni, cselekvésre bírni a jeget. Nagyjából erre vagyok képes. Akiket te említettél... Ciklon, Adam Windsor, Rozsomák... Ők mire képesek? Mi az áldásuk? Persze, csak ha elmondhatod...

Éreztem én, hogy szívesen maradna velünk és én is egészen beleéltem magam a gondolatba, hogy közöttünk marad majd és megtanít majd a harcművészetére is.
Kíváncsian és aztán egyre nagyobb elképedéssel hallgattam, hogy milyen fizikai elváltozásokat okoz majd a képessége és milyen erős is lesz, ha teljesen visszanyeri azt majd.
- Ez igen! – biccentek elismerően. – Szép kis képességed lesz majd!
Mikor a többiek képességére kérdez rá, elmosolyodom és kényelmesen hátradőlve a széken kezdem sorolni.
- Hát nézzük csak! Ciklon, ahogy a neve is mutatja, hatalmas viharokat, forgószelet, villámot tud idézni, Adam, aki mutáns neve szerint Előőrs, pedig egyrészt a méretét tudja változtatni, az egész kicsitől, az egész óriásig és tönkre tudja tenni az elektromos berendezéseket.
Mikor látom, hogy ezt persze nem érti, a kávéfőzőre mutatok.
- Az olyan berendezések, mint ez is, elektromos árammal működnek, majd még sok ilyet látsz, hisz a gépeink jórész ezzel működnek. Na ezeket tudja tönkre tenni Előőrs. Rozsomák, hát ő egy külön történet! Ő igazi harcos! A csontjai egy olyan fémből készültek, ami iszonyú ellenálló, mondhatni majdnem mindennel szemben, a teste rögtön regenerálódik, bármilyen sérülést szenved el és a kezének bütykeiből, 3-3 hosszú karom bújuk elő, ha úgy akarja. – fejezem be az ismertetést.

Most már az én arcom sem maradt rezzenéstelen, felszaladt a szemöldököm és enyhén megremegett a pillantásom, sőt az ajkaim is elnyíltak leheletnyit.
- Elképesztő ezen vidék szellemeinek ereje - nyögtem döbbenten. - Sebezhetetlen vagy az időjárást uraló, gépeket megrongálni képes harcosok, vagy éppen karmokat növesztő, öngyógyító szamurájok, még csak hasonlókról sem álmodhattunk otthon - rázogattam a fejemet. - Már értem miért ilyen hatalmas ez a birodalom, boldog és bölcs lehet a ti császárotok...
Merengve gondolkodtam el:
- Csak remélhetem, hogy méltó leszek a befogadás kegyéhez - intettem tenyéréllel a mellem felé. - Megtiszteltek.

- Igen, nagyon erős képességek, de az itt tanulók mindegyike hasonlóan erős képességekkel rendelkezik. – bólintok a szavaira. – Majd, ha itt maradsz közöttünk megismered a diákokat is. Igaz, hogy némelyiknek még elég sok gondja akad, hogy uralja azt, hiszen pont ezért is ját ide, de úgy gondolom, ebben is majd sokat tudsz tenni, a te fegyelemre oktatásoddal.
A hatalmas birodalomra és a bölcs és boldog császárra, csak intettem egyet.
- Nem egészen olyan fenékig tejfel a helyzet. Tudod a mutánsok nem minden ember számára olyan elfogadhatóak, sokan gyűlölnek minket és, ha lehetőségük van rá, akkor el is pusztítanak minket. Nem is olyan rég még olyan szérumon dolgoztak, ami visszaalakítani minket normális emberré, és ezt még kormányszinten….öööö..császári szinten is támogatták. – világosítom fel azért a nem rózsás helyzetről. – A befogadással meg szerintem egyáltalán nem lesz gond. – mosolygok rá biztatóan.