Lynn Harlow háza és rendelője

Miután lefektette aludni a kis cirmost, Curran bagoly formában repül ki a lakása nejlonból, és szigetelő szalagból készült ablakán, hogy sántító repülésben szálljon az a legendás ház felé, ahol ő ugyan még sosem járt személyesen, de többektől hallotta már, hogy ha valaki mutáns, és azt szeretné, hogy titokban kezeljék, és persze jól, akkor oda kell mennie.
Vagy háromszor repüli körbe a házat, mielőtt landolna a kertben, de még akkor sem egészen biztos benne, hogy jó helyre jött. Ez a takaros, szép házikó valamiért nem éppen olyan helyre emlékezteti, ahol veszélyes mutánsok fordulnak meg nap mint nap, de persze lehet csak nagyon jó az álca. Végül jobb híján felrepül a második emeltre, és bekopog egy olyan szoba ablakán, ahonnan hallja hogy valaki éppen telefonál, ráadásul a TV is megy közben. Ez után csak áll ott az ablakpárkányon, és vár türelmesen, ahogy a fehér tollas, nagy szemű baglyocskák szoktak. Ahogy beengedik, betipeg, majd odabent visszaváltozik emberré.
-Szia, Dr.Harlow-t keresem, itthon van?
Nem tudja, ki lehet a fiatal nő, biztos a lánya, vagy a nővérke is itt lakna? Minden esetre az ujja eléggé éget már, szóval reménykedik benne, hogy gyorsan előkerül az öreg.
-Történt egy kis...baleset....és haza kéne érnem, mielőtt a cicám felébred. Nyűgös lesz, ha nem talál otthon...

Alapszabály volt nálam, hogy nemre, korra, bőrszínre, ideológiára, vallásra való tekintet nélkül kezeltem mindenkit, ahogy az sem volt soha releváns tényező, hogy mutáns-e az illető vagy nem. Viszont jellemző volt, hogy a hivatalos rendelésre nemigen jártak mutánsok, akik pedig mégis, igencsak borsos árat voltak hajlandóak fizetni a szolgálataimért. Ez ugyan mindig nagy dilemmákat ébresztett bennem, hiszen legszívesebben ingyen kezeltem volna mindenkit, viszont mivel ők megengedhették ezt maguknak, kivétel nélkül mindegyikőjüknek benyújtottam a számlát, mivel így fedezni tudtam az olyan kiadásokat, amik a hivatásom nem hivatásos oldalához voltak elengedhetetlenek. Értem ezalatt az olyan orvosi eszközöket, műszereket és így tovább, amik azoknak az elsősorban mutáns betegeim ellátásához kellettek, akik nem fordulhattak máshoz, akár a mutáns létük miatt, akár azért, mert a törvény előle menekültek, és/vagy pénzük sem volt.
Viszont egek, ez mennyi sznobbal járt! Akiknek több volt a pénze, mint az esze, és így még több a szabadideje, minden egyes tüsszögésről pontos diagnózist kért, és naponta megerősítést, hogy nem, nem fog elhalálozni a következő huszonnégy órában. Tudom én, hogy nem járhatott mindenki orvosira, de nem volt mindig könnyű nyugodtan rászánni azokat az órákat, hogy az ezredik hipochondert is sikerüljön lecsillapítanom.
Ezen a napon is egy ilyen nő talált meg, de mikor a furcsa kopogtatást meghallottam, szerencsére már sikerült megértetnem vele, hogy az, hogy aznap háromszor is csuklott még nem jelez agytumort.
- Igen, ha negyedszer is csuklik, igyon egy nagy pohár vizet - bólintottam fáradtan. - Ha pedig ötödszörre is, akkor... aludjon egyet, hogy kipihenje ezeket a... rohamokat. Igazán nem tesz semmit. Mielőbbi jobbulást, Mrs Nelson. Viszonthallásra!
Miután letettem a telefont, már emeltem a távirányítót, hogy visszahangosítsam a Firefly-t, hogy sokadjára is megnézhessem, hogyan szereli meg a kapitány egyedül az űrhajóját, de az újból felhangzó kopácsolásra már inkább az ablak felé néztem, mert ezek szerint valaki célzottan kopácsol, nem csak nekifújt valamit az üvegnek a szél. A gyönyörű hóbagoly pedig, aki az ablakpárkányon ücsörgött jóval érdekesebb volt, mint a már rongyosra nézett sorozat, úgyhogy eldobtam a távirányítót, és beengedtem a szárnyast, ha már ennyire barátkozós hangulatban volt.
- Szia, Bagoly - mosolyogtam rá, ahogy beröppent. - Sajnos nincs itt Micimackó, biztos megérezte, hogy kifogytam az összes mézbőőőőőő... Úristen!
A sok mutáns sok képessége sem tudott hozzászoktatni ahhoz, hogy néha ilyesmi történik. Hogy berepül az ablakomon egy hóbagoly és férfi lesz belőle. Mondjuk nem voltam hozzászokva, hogy valaki nem az ajtón át érkezik, főleg, ha egy idegenről volt szó, de hát mit nekem kávé, amikor valaki ennyire előzékenyen segít megemelni a vérnyomásomat?
- Igen... Dr. Harlow... ő... - hebegtem, ahogy a mellkasomra szorított kézzel próbáltam megnyugodni, teljesen elsuhanva amellett, hogy rendesen bemutatkozzak neki. Végül megráztam a fejem, és intettem neki. - Jöjjön utánam, lemegyünk a rendelőbe. És... legközelebb, ugye, megtenné, hogy inkább az ajtón kopogtat?
Futólag még megfordult a fejemben, hogy szerencsére a fürdőszobaablakon a függöny szinte mindig be van húzva, de már a gondolatba is belesápadtam, úgyhogy azonnal száműztem a fejemből. Mikor megérkeztünk, felültettem a vizsgálóasztalra, és nekiláttam ellátni a karját.
- Csúnyán megégett a karja, úgyhogy szerintem jobban jár ha rászánja ezt a kis időt, hacsak nem akarja, hogy elfertőződjön, vagy csúnya heges maradjon - kacsintottam rá. - Szerintem a cicája meg fogja érteni.
~Egy madár és egy macska? Érdekes... ~
- Feltételezhetem, hogy oka van annak, hogy nem kórházba ment ezzel, hanem inkább egy körzeti orvos hálószobaablakán repült be - jegyeztem meg, miközben a sebét fertőtlenítettem. - Nem kell elárulnia semmit, ha nem szeretné, nem kíváncsiskodni szeretnék, csak... eléggé adja magát.

Alapvetően tisztában van vele, hogyan fest állati alakjában, és már egészen megszokta ezt, hogy így gügyögnek neki, amikor nem tudják, mit rejtenek a tollak, most viszont még a csőrét is kinyitja a nő szavai hallatán, hogy úgy tűnjön, mintha vigyorogna a kis bagoly, mert az általában édesnek gondolják.
~Behalok, aranyos, és Firefly-t néz...megtarthatom?~
Persze előbb utóbb muszáj visszaváltozni, aztán pedig a nő vállaira tenni a  kezeit, nehogy még hanyatt essen, amikor elájul szegény. Az mondjuk meglep, hogy ezek szerint akkor ő a doki.
-Bocsi...de akkor ez most komoly, tényleg kifogyott minden mézből?
Elég szomorú a hangja, és a szemei sem sokkal kisebbek, mint madárként, de persze aztán követi a nőt, és engedelmesen felül a vizsgáló asztalra, illetve a felsőjét is leveszi neki, had lássa, mivel kell dolgoznia.
-Az égés még annyira nem is zavar, viszont nagyon fáj az ujjam, kicsit félek, hogy eltört a középső. Tény, hogy a jelbeszéd tanárom szerint így legalább nem káromkodom annyit de...azért zavar.
Kedvesen mosolyog közben a nőre. Valahogy máris sokkal jobban érzi magát...lehet a kedves szavak, a kacsintás, vagy csak az, hogy most épp senki sem akarja kinyírni? Na igen, ez utóbbi jót tud tenni néha.
-A kórház messze van, nem tettszik az ottani doki, és nincs biztosításom. De amúgy nincs semmi különösebb oka...kihúztam valakit egy égő házból, és tudja hogy megy ez, egy jó tett sem maradhat megtorlatlanul, szóval inkább titkolom a dolgot. Meg az a biztosítás dolog...
Közben azért körbenéz, majd legnagyobb szégyenére rádöbben, azt nézi, mi értékes itt. Gyorsan visszarántja a tekintetét inkább a doktornőre. Lehet, hogy Curran bűnöző, de azért van egy határ, vagy legalábbis, ennyire még nem éhes.
-Szóval...kegyed nagy Sci-fi rajongó? Vagy esetleg, régen űrhajón volt orvos, és most nosztalgiából nézi a legjobb sorozatot, amit valaha forgattak?

Erőtlenül nevettem fel. Az előbbi sokk közeli csapás még éreztette egy kicsit a hatását.
- Ha nagyon akarok, talán tudok még találni pár cseppet, de már nagyon a végét járja. Előbb azonban én azt mondom, hogy vessünk egy pillantást arra, amiért idejött.
Orvos létemre sok csupasz felsőtestet láttam már. Mit felső! Egészet! Egész meztelen testeket. Éppen ezért a legkevésbé sem volt rám semmiféle hatással, amikor megláttam a betegem napbarnította, izmos, kimunkált felsőtestét, amin csak úgy dagadtak az izmok, és az aranyló szőrzet diszkréten, de azért jól láthatóan borította be elsősorban a mellkasát és az alkarját. Nem. Semmi. Abszolút semmi hatás. Még akkor sem, amikor az apró égéseket tisztogattam a vállán, ami olyan széles volt, hogy csodáltam, hogy nem oldalazva jött be az ajtón. Egek, de még mennyire nem váltott ki belőlem semmit!
- Remélem, mostanában nem le rá szüksége, hogy használja - kuncogtam fel, miközben megvizsgáltam az ujját. - Nem, ez egészen biztosan nincs eltörve, legfeljebb elrepedt. Megröntgenezhetem, ha gondolja, de bárhogy nézem, egy sín elég lesz neki.
Ha szerette volna, elvégeztem a röntgen vizsgálatot, és csak aztán tettem sínbe az ujját, de ha nem ragaszkodott hozzá, akkor rögtön jött a sín.
- Emiatt ne aggódjon - legyintettem, miközben visszatértem a vállán vöröslő apró égésnyomokhoz. - Rászorulóktól soha nem kérek pénzt, a biztosításuk meg még annyira sem érdekel.
Kimondottan büszke voltam magamra, hogy ennyire nyugodt hangot tudtam megütni. Mondjuk onnantól kezdve, hogy végre a sérülésével foglalkozhattam, ez máris sokkal könnyebb feladat volt, hiszen, ha maguk a sebek kicsik is voltak, de sikeresen elvonták a figyelmemet arról, ami alatta pattogott, valahányszor megmozdult.
És akkor fogta magát, és bekavar! Bekavar nekem! Hogy pukkadna meg!
- M-hm... - bólintottam, mint aki csak szórakozottan jelzi, hogy azért figyel, pedig nyilvánvalóan alig hallja, amit a másik mond, hiszen annyira leköti, hogy ellássa a sebét, amivel egy óvodás is elbírna.
De komolyan! Ez nem fair. Én is ember vagyok. Egy vonzó férfi megjelenik nálam, hipp-hopp félmeztelen, és közli, hogy akkor sérült meg, amikor kimentett valakit egy égő házból, teljesen önzetlenül, mindenféle jutalomra való igény nélkül.
- Ez nagyon kedves volt magától - dicsértem meg, hogy legalább ennyi elismerést kapjon. - Igazi hőstett. Büszke lehet magára.
Egy gézlappal óvatosan lefedtem a vállát, hogy ne okozzak neki fájdalmat, és nekiláttam hozzátapasztani.
- Ne érje víz, pár napig ne szedje le, az ujját lehetőleg semmire ne használja, ne lógassa a kezét, és egy hét múlva várom vissza kontrollra. Tessék, addig hordja ezt.
Egy széles géz szalagot kötöztem össze a két végénél, majd a nyakába akasztottam, hogy bele tudja bújtatni a karját, és ne lógjon a keze.
- Így fájni sem fog, és gyorsabban gyógyul. Bár a legtöbben nem szokták hordani, és egy repedt ujjcsontnál ez annyira nem is fontos, de én azt javasolom, hogy ne hanyagolja. Szerencsésen megúszta, ebből hamar fel fog épülni, és máris mehet vissza embereket menteni.
Vajon mióta rágcsálhattam a számat? Nem is fontos, csak az, hogy abbahagytam, amint észrevettem, és lehetőleg még azelőtt, hogy ő is észrevette volna.
- A Firefly nem sci-fi. Még meg is jegyzik benne egy pontos, hogy nincs abban semmi különleges, hogy egy űrhajón élnek. Egyszerűen csak a jövőben játszódik, ahol ez már normális. Egyébként nem vagyok semmiféle műfaj rajongója. Mindenevő vagyok. Ha jó, akkor bármiről szólhat bármiféle műfajban. Khm! Van még valami... van még valami panasza? Tudja, ha már úgyis itt van. Nem olyannak tűnik, aki gyakran ellátogatna az orvosához. Mármint - visszakoztam riadtan, amikor meghallottam, hogy hangzott ez hangosan kimondva. - Nem úgy értettem. Maga nyilvánvalóan odafigyel az egészségére. Ez már messziről is látszik magán. Utoljára az egyetemi boncoláson láttam ennyire optimális testfelépítést egy hullán.
Ezután vagy két másodpercig megkövülten bámultam rá.
- Nem... mármint... - Felsóhajtottam. Ezt már nem tudom visszacsinálni. Ha elment, meg fogok inni egy egész üveg csempefényt! - Szóval... van még valami panasza?

-Ha úgy érzi, ez tényleg eeeenyire fontos, nem bánom, nézzen csak meg.
Aztán szép nyugodtan tűri, hogy a dokinéni dolgozzon rajta, s amikor arra is rájön, hogy mi az a furcsa érdeklődés, amit lát a nő szemében, halványan elmosolyodik. Ez van, elsőre azt gondolta, hogy mint a legtöbb fehér köpenyes, ő is valamiféle undok kísérletre készül, de a jelek szerint erről szó nincs. Mondjuk, azért sosem árthat az óvatosság...
-Érdekes, gyerekként kapva kaptam volna az alkalmon, hátha a röntgen sugaraktól szuper képességeim lesznek. A jelek szerint akkor egyet értünk benne, hogy semmi szükség rá.
Most ő kacsint a dokinőre, és bár nem örül neki, hogy úgy be lesz bugyolálva a keze, mint egy hadirokkantnak, ha komolyan gondolta volna, hogy az ő kezelése, ami egy sebtapaszból állt volna, egy sörből, és talán egy pusziból Molly-tól, szóval ha úgy gondolta volna, hogy ennek van bármi esélye meggyógyítani őt, tuti nem jön ide. És mekkora hiba lett volna ez...
-A rászoruló azért túlzás! Tudok fizetni a kezelésért...azt hiszem....talán...Na mindegy, szóval azért nincs biztosításom, mert túl látványosan vagyok mutáns, és kiderülne a vizsgálatnál.
Látja a nőn, milyen hatással van rá, és bár tudja, hogy azért neki is volt köze a tűzhöz, amiből olyan hősiesen kimentette azt, aki azt ment oda megvédeni, akire ő támadt rá, azért örül, hogy Lynn ezt nem tudja, és a dicséret hatására kissé kihúzza magát, és úgy élvezi tovább a gondoskodást.
-Ugyan, ez igazán semmiség. Mégsem léphettem csak úgy le, ahogy kigyulladt az a marha nagy tűz. Csak tettem, amit bárki tett volna, mondhatni ösztönösen. Össze sem lehet hasonlítani egy ilyen pillanatnyi döntést azzal, amikor valaki egész életében arra készül, és tanul, hogy másokon segítsen.
Reméli ezzel sikerül kellőképpen zavarba hoznia a dokit ahhoz, hogy megint láthassa zavartan mosolyogni, minden esetre, ha ellenkezne, megadóan felemeli a másik kezét.
-Jó, feladom, akkor mindketten nagyszerűek vagyunk. Ennek örömére tegeződhetnénk? Az én nevem Curran.
Mivel a jobbján dolgoznak, a balját nyújtja előre, és kézfogás helyett csak megsimogatja vele Lynn vállát, hisz a dokinak mindkét keze foglalt bőven. Aztán megadóan bólint.
-Jó, igaz, űrwestern. Legalábbis a sorozat nagyja. Mondjuk, volt benne elég Sci-fi is, de tény, ha azon múlva a műfaj, hogy ki mire koncentrál, akkor a hegedűs a Háztetőn is lehetne vígjáték.
Nézegeti még egy darabig a karját. Végül is nem zavar be nagyon a heti terveibe az orvosi utasítás. TV-t nézni, és lustálkodni lehet egy kézzel is. Helyenként mondjuk zavaró lesz, de azok a dolgok várhatnak egy hetet.
~Úgy tűnik nem vagyok közömbös a dokinak. Biztos a 10 felülés miatt amit vasárnaponként csinálok. Vagy a másik 1400 miatt, amit a hét többi napján. Szinte biztos, hogy az utóbbi...kár. Mennyivel könnyebb lenne, ha csak az a 10 kéne.~
Felvont szemöldökkel hallgatja a a nő mentegetőzését. Az, hogy ritkán jár orvosnál még nem zavarta volna, hisz igaz, a hullás boncolós cucc már egy kissé viszont bizarr, és kezdi eszébe juttatni, hogy egy vadidegen házában van. Nyel egy nagyot, majd megrázza a fejét.
-Nem, nincs....illetve...ha jobban belegondolok, egy valami mégis akad.
Lemászik a vizsgáló asztalról, és a dokinő elé áll, hogy jobban tudja szemléltetni, mi az, ami nagyon kínozza.
-Jobb kezes vagyok, és az, hogy csak a balt tudom használni, nagyon megnehezít bizonyos dolgokat...mint például ebben a pillanatban is.
Aztán csak elhallgat, és figyeli a nőt, várva a reakciót. Közben eszébe jut az is, hogy hazajutni viszont így kihívás lesz, de annyi baj legyen. Valahogy csak meg tudja oldani....

Nevetve csóváltam meg a fejem. Még hogy a röntgen sugaraktól valakinek szuperképességei lesznek!
- Igen, köztudomású, hogy az egész mutánsfejlődés a radiológián kezdődött - bólogattam, játékos komolykodással lehunyt szemekkel és felemelt mutatóujjal.
Az már meg sem lepett, hogy tényleg igazam volt, ő is az a fajta mutáns volt, akinek már igen sok rossz tapasztalata lehetett, úgyhogy megtanulta inkább elrejteni igazi kilétét, és még akkor is rejtőzködött, amikor nyilvánvalóan orvosi ellátásra szorult.
- Emiatt ne aggódjon - intettem neki elutasítóan. - Nem kell fizetnie. Csak azoktól kérek pénzt, akik meg tudják fizetni, ők pedig nem az ablakon át szoktak belopakodni hozzám, és nem is olyan sérülésekkel, amiket akkor szereztek, amikor másokat mentettek ki egy égő házból. Nem szeretem bírálni a betegeimet, de maga... maga nem csupán igazán megérdemli, hogy rendesen ellássák, de tényleg komoly szüksége van rá.
Hiába szabadkozott, vagy akarta a dicséretet átruházni rám, nem engedtem belőle.
- Van egy kis különbség a szakmáink között. Leginkább az, hogy én nem kockáztatom az életemet, ha ellátok valakit. Egy tűzoltó viszont újra és újra megteszi. Ez nem kis dolog.
Egy torokköszörüléssel elhallgattam. Kezdett elegem lenni magamból. Hát meddig tudok áradozni neki? Oké, hogy ő volt az első tűzoltó, akivel valaha találkoztam, és nem kicsit voltam lenyűgözve az elhivatottságától (többek között), de azért na! Legyen már bennem tartás!
- Örvendek Curran... - Hagytam egy kis szünetet, hátha a vezetéknevét is elárulja, de ha nem, nem faggattam. Ahogy megfogta a baljával a vállamat, mosolyogva mozgattam meg le és fel, mintha a vállammal fogtam volna kezet vele. - Az én nevemet már ismeri. Néha azért meglepődök, hogy milyen hatékonyan működik a forró drót. Mindig vannak új nem hivatalos betegeim, akikkel még soha nem találkoztam. Bár kicsit azért elszomorít, hogy ennyieknek van szüksége rá, hogy valaki feketén kezelje őket.
Ezen mindig is sokat rágódtam. Vajon hányan vannak olyanok, akik segítségre szorulnak, de nem találnak senkit, akire számíthatnának? De hát nem adhattam fel hirdetést. Pár napig talán sok mindenkit elláthattam volna, de aztán annyi is lett volna, és többé még ezt a keveset sem, ha rám szállnak a más elveket valló emberek.
- Egy film szerintem több műfajt is lefedhet, szóval igen, bizonyos szemszögből a Hegedűs a háztetőn egy vígjáték - egyeztem bele. - Igaz, a műfaj a legkevesebb. Attól még lehet jó, hogy nem tudjuk besorolni.
Végezve a vállával és az ujjával, felállva hátrébb húzódtam, hogy ő is felállhasson. Mikor elém lépett, csak néztem rá kérdőn, miközben lehúztam a gumikesztyűket a kezeimről, és a sarokban álló kukába dobtam. Azt megértettem, hogy ha valaki jobb kezes, bal kézzel nehezebben tud működni, ez természetes volt, de úgy tűnt, most valami konkrétabb dologra gondolt, valamire, ami éppen aktuális volt. Csak nem tudtam, pontosan mire.
- Ha arra gondol, nem kell aláírnia semmit. Ne féljen, senkinek nem fogok beszélni arról, hogy itt járt. Nem is találkoztunk, soha nem is beszéltünk, nem tudok magáról semmit. Rajtam hiába is keresnék, ezt megígérhetem.

-Naaaa, azért nem teljesen! - Tiltakozik nevetve - Valaki villámcsapástól kapta az erejét, mást meg megijesztett egy elátkozott bagoly, és azóta ő is huhog. Ó, és vannak, akik már így születtek, de lehet ez csak legenda. Minden esetre velük nem szórakoznék.
Ha nem, hát nem. Ha jobban belegondol, nem fizették agyon Soulstone-ért. Ami alatt azt kell érteni, hogy az összekötő a képébe röhögött, hisz a hírek szerint felgyújtották a csávó házát, ami nem volt benne a megállapodásban, ráadásul azt is valami testőr csinálta, szóval ha utalnak is, azt neki fognak, csak, hogy lássák a képét. Tehát dióhéjban, hacsak ki nem derül valamelyik negyeddollárosáról a háromból, hogy egy marha ritka emlékérem,a mi ezreket ér, aligha tudná állni a számlát.
-No, akkor nagyon köszönöm. Ha kiderül, hogy még nyalókát is kap, aki nem nyafog, esküszöm, ide fogok szokni.
Aztán jön a dilemma. A jelek szerint a nő félreértett valamit. Felvonja az egyik szemöldökét, ahogy a nő a tűzoltók hősiességéről beszél, majd úgy dönt, jobb, ha őszintén beismeri az igazat...
-Meglehet...de én nem vagyok tűzoltó, csak pont arra jártam, és nem tudtam volna tükörbe nézni, ha hagyom, hogy benn égjen az a manus. Meg mint később kiderült, az a kislány. Neki egyébként nem esett semmi baja, még éljenzett is. Alig fogta fel a dolgot szerencsére.
A seb tisztogatása közben amikor kicsit csíp a fertőtlenítő, felszisszen egy pillanatra, és a karja is megrándul, befeszítve a bicepszét. Természetesen azonnal korrigálja a dolgot, hogy a doktornő rendesen tudjon dolgozni tovább.
-Elnézést. Az édességet most buktam igaz?
Aztán a bemutatkozás közben, vagyis inkább utána sem engedi el a nő vállát, hisz bár híre az van, ez kétségtelen, de Curran-t valaki alaposan félreinformálta. Vagy legalábbis alul.
-Nos, hacsak nem a Doktor a keresztneve, akkor nem egészen...egzotikus egy név mondjuk, de nem lehetett vele könnyű az iskola. No, de cseréljünk, én megmondom a vezetéknevem, ami Lennart, és ön cserébe a keresztnevét ami....
~Lynn? LYNN? Ördög és pokol! Na ez fura. Nincs két napja, hogy...ehh...na most majdnem zavarba jöttem.~
Ami a műfajokat illeti, csak bólint, ugyanis nem szeretné ha kiderülne, alig ismeri a filmeket. Rengeteget olvasott róluk, igen, és végül is pár autós moziba is elég jutányosan került be, de az már régen volt.
-Aláírni? Nem, bevallom, ez eszembe sem jutott...
Egy ideig csak néz a doktornő két gyönyörűen csillogó szemébe, és az esztétikát csak alig rontja el a hátán végigfutó hideg, a csattanó gumikesztyű hallatán. Mondjuk, talán jobb is így, hisz bár a tekintetén látszik, hogy legszívesebben ölébe kapná a gyógyítás hercegnőjét, és elrabolná a tornyába, legalább nem mondja ki. Helyette csak a bal kezével előre nyúl, és megérinti a nő könyökét, majd onnan leindulva simít végig az ujjaival a kézfejéig, amit aztán megfog, és előre hajol, hogy kezet csókolhasson Lynn-nek.
-Jobbal elsőre sikerült volna a kézfejét elkapni... - mondja bűnbánó hangon, de azért huncutul mosolyog. - No mindegy, szóval nagyon köszönöm. És még egyszer elnézést, amiért ilyen rondán belezavartam az esti programjába.
Az utolsó szavakat már lágyan, halkan mondja, és egy percre sem töri emg a szemkontaktust. Aztán végül elengedi a nő kezét.

- Maga rendes embernek látszik, úgyhogy félre ne értsen: nagyon remélem, hogy nem fog ideszokni - jelentettem ki. - Tekintettel arra, hogy engem miért keresnek fel, higgye el, hogy csak jót akarok magának, amikor remélem, hogy minél ritkábban kell majd idejönnie.
Mondjuk az önző kisördög azért nagyon is rázta odabent a rácsait, hogy kis szerencsével legalább a közelgő influenza szezonban talán majd rám szorul.
~ Jézusom, Lynn! Gyakrabban kéne kimozdulnod. Hogy nem sül ki a szemed! És az esküd?!
- Nem tűzoltó? - meredtem rá hatalmasra tágult szemekkel. - Szóval meglátta a tüzet, és... csak úgy... bement, hogy... nahát!
Ez így még rosszabb volt!
~Kis, körkörös mozdulatokkal kezdjük a seb körül, majd áttérünk magára a sérülésre is, elkerülve a felesleges hámsérülést...
Az évek során már egészen megedződtem ezen a téren, hiszen időnként a jó pasik is megsérülnek vagy lebetegednek. Nem egyszer esett meg, hogy anyaszült meztelenül kellett látnom őket, ha az ellátás máshogy nem volt lehetséges. Mondhatni be voltam oltva. De még egyikük sem fordult hozzám azért, mert a saját biztonságával nem törődve behatolt egy égő házba, hogy idegenek életét mentse meg, pedig nem tűzoltó, senki sem kérhette volna számon tőle, ha nem teszi meg.
Hát na, nem könnyítette meg a dolgomat, hogy a munkámra figyeljek, úgyhogy a szokottnál valamivel lassabban is végeztem.
- Dehogy buktad el - tiltakoztam, és végezve a vállával is, hátralöktem magam gurulós székestől az asztalomig, felmartam a jókora üvegtálat, ami tömve volt piros, citromsárga, narancssárga és zöld golyóalakú nyalókával, majd visszagurulva az egészet Curran ölébe helyeztem. - Az egész a tiéd - mondtam halál komolyan. - Sajnálom, hogy fájdalmat okoztam. Tessék! - nyújtottam felé egy névjegykártyát a nyalóka halomra sandítva. - Ő egy fogorvos ismerősöm. Csodákra képes. Hátha szükséged lesz rá.
~ Miért is nem választottam második szakiránynak a fogorvos szakot!
Aggódva figyeltem, ahogy talpra állva nagy levegőt vett, hogy megossza velem a problémáját. Nem mintha nagyon ellenemre lett volna, hogy még pátyolgassam egy kicsit, de azért nyilván rosszat sem akartam neki. Érintésére összerezzentem, pedig csak az alkaromat simította végig, régimódi, de szívet melengetően lovagias gesztusába pedig, ahogy kezet csókolt, rendesen belepirultam.
- Ugyan már - motyogtam lesütve a szemem. - Csak a munkámat végeztem. Egyébként - pillantottam fel ismét - tekintettel arra, hogy honnan jössz, elvégeznék még néhány vizsgálatot. Nyilván nagy mennyiségű füstöt lélegeztél be, ami már önmagában veszélyes. Ezen kívül máshol is megsérülhettél, amit az életveszélyes helyzet és a súlyosabb sérülések miatt esetleg nem vettél észre. Tudod, a test, ha sok riasztást kap egyszerre, akkor a legfontosabbakra koncentrál, amik a legégetőbbek. Sajnos azonban a jelentéktelennek tűnő károk is csúnya dolgokra képesek, ha hosszabbtávon se foglalkozunk velük. Szóval mit mondasz?
Ha beleegyezett, akkor izzítottam a fonendoszkópomat, a vérnyomásmérőt, lázat mértem, reflexet, valamint szájüreget és torkot vizsgáltam.
- Megkérnélek, hogy vetkőzz le - mondtam végül, kényszerítve magamat, hogy csakis a lenyűgöző módon működő gépezetet lássam magam előtt, és nem a más okokból lenyűgöző férfi testet. - Alsónadrág maradhat. Azt hiszem, arról egészen biztosan tudnál, ha azalatt történt volna valami sérülés. Ha kész vagy, állj meg itt középen!
Ha ismét szót fogadott, igen könnyen tudtam a továbbiakban elvonatkoztatni az eddig kellemesen zavaró tényezőktől, amiket jókora részben a látványa okozott.
- Uramisten! - szörnyülködtem, ahogy megpillantottam a nyilvánvalóan verekedésből származó véraláfutásokat, horzsolásokat, apró feltépett sebeket.
Egyik sem tűnt súlyosnak, amit ne lhetene kezelés nélkül is pár nap alatt kiheverni, de hát mégis milyen gazember képes kezet emelni egy ilyen önzetlen, jószívű emberre?
- Ki tette ezt veled? Hogy bánthatott éppen téged?
Végtelen óvatossággal vizsgáltam át mindenhol, csak akkor érintve meg, ha feltétlenül muszáj volt, és habár ezek a sérülések tényleg enyhék voltak, a felháborodásom akkor sem ismert határokat. Miért mindig a jó embereket kell bántani?!
- Ne aggódj, ezt nem felejtem el neki - ígértem elszántan. - Ha megtudom, hogy ki volt az, és bejönne hozzám vizsgálatra, bármilyen bátran viselkedik is, akkor sem kap nyalókát!

Curran elméjének fekete lyuka körül két gondolat kering jelen pillanatban: az egyik, hogy a látszat néha csal, hisz ő annyira rendes, amennyire egy öt éves sofőr veszélytelen; illetve, hogy a dögös társaságért és sok édességért simán eljátszaná, hogy hipochonder. Félig így is annak érzi magát, amiért törésen kívül mással is engedi foglalkozni a dokit, de túlzottan élvezi a helyzetet. Tekintete hosszan elidőzik Lynn kellemes arcán, szépen csillogó mogyoróbarna szemein, s persze a közelben még nagyobbnak tűnő, figyelmet vonzó lökhárítóin, amikor a nő nem figyel rá. Na igen, ilyen következményekkel valóban csak azt tette, amit bárki tett volna.
-Berepültem, de igen...nem mondom, veszélyes volt, de akkor is úgy érzem, helyesen tettem.
Meglepődve pislog a sok nyalókára, ami tényleg elég fura, de inkább úgy veszi, ez is egy jel, hogy nagyon jó úton jár a doktornőnél. Nem mintha kész tervei lennének vagy ilyesmi, de imádja nézni, ahogy zavarban van, az ilyen reakciói pedig egyszerűen aranyat érnek, még ha nem is egészen tudja, mit kezdjen ezzel a sok cukorral. Molly mondjuk biztos örülni fog neki...
-Huhú...ez nem semmi - kiált fel, lelkesen dörzsölgetve a tálat - egész biztos nekem adod mindet? Most mond, amíg még nem...áh, már késő, ezt tuti megtartom! És ezt is de...oké, nem "Szell" a vezetékneve, akkor talán benézek hozzá, ha kell majd.
~Na igen, másnál elég rizikós poén lenne ez, de a hálószobájában láttam jó pár Goldman könyvet, többek közt ezt is, szóval nála ezzel tuti jó leszek. Ha már az orvosi könyveihez nem tudok hozzászólni, legalább itt tudjak labdába rúgni, nem igaz?~
Aztán beleegyezően biccent rövid gondolkodás után arra, hogy maradjon még. Biztos benne, hogy nincs semmi olyan baja, ami drasztikusan megrövidíthetné azt az 5 évet, amit még kihúzhat élve, ha így folytatja, de nagyon élvezi ezt a játékot Lynn-el, s szeretné még párszor zavarba hozni, szóval ahogy utasítja, hogy vetkőzzön, fel is nevet:
-Már azt hittem, sosem kérsz meg rá.
Rákacsint, aztán engedelmeskedik majd...először sejtése sincs, min akad fenn a nő, aztán pedig magabiztosan legyint.
-Nem olyan vészes mint amilyennek látszik...ó, egy dokinak ne mondjak ilyet, igaz? Na mindegy, szóval a lényeg, hogy nem nagy cucc. A többség egy eséstől van még a tűz előtt.... - ebbe a vallomásba kissé bele pirosodik az arca, és le is süti a szemeit egy pillanatra. Persze tényleg esett, csak épp a teljes sztorit nem szeretné megosztani. aztán gyorsan folytatja: - Khmmm...a többi meg pár olyan fickó miatt van, akik láttak egy hat éves kislányt cicává változni, és rögtön tudták, hogy NYÍLVÁN ő gyújtotta fel az épületet, rongálta meg a termést, pusztította el az állatokat, és csődöltette be a Firefly-t...tudod, ahogy a mutánsok szokták általában, a puszta megjelenésükkel.
Természetesen rengeteg irónia volt a hangjában, de azért közben lezser is, mint akinek tényleg meg sem kottyant az egész. Ez nyilván nincs így, de hozzászokott már az tuti.
-Őt nem tudták bántani, engem viszont sikerült eltalálniuk párszor. Azt hiszem a fejemre is kaptam egy picit, bár nem vagyok benne biztos, hogy van-e puklim...
Beletúr a saját hajába, mintha a sérülést keresné, és közben persze megfeszül a karján kissé a bicepsze, arca pedig úgy tesz, mintha nem tudná, hogy Lynn szeme megint merre vándorolhat.
-Minden esetre, a rendőrség már gondoskodott róluk, szóval engem nem zavarnak többé...és velük még mindig jobban járnak, mint Dr.Harlow haragjával ezek szerint.
Beszéd közben körülnéz párszor, majd még halkan megkérdi:
-Egyedül élsz amúgy ebben a nagy házban?
~Ehh, ennél átlátszóbban nem is kérdezhettem volna meg, van-e valakije, de remélem bókként fogja fel.

Kacagva ráztam a fejemet a megjegyzésére, úgyhogy egy időre az ellátását is fel kellett függesztenem, nehogy könyékig összeragasszam.
- Sőt, nem is szegfűszegkivonatot használ - kacsintottam vidáman. - Inkább a lidocainra esküszik. Nyugodj meg: biztonságos - tettem hozzá gonosz kajánsággal.
Hát igen, régen pasiztam, na! De hát szerintem minden nő elgyöngült volna a helyemben, ha betoppan hozzá egy jóképű, aranyszívű férfi, aki ráadásul olvasott Goldmant. De azért a kezdeti olvadozás után sikerült végre magamhoz térni a kábulatból, még ha idő is kellett hozzá. Ezt ugyan nem könnyítette meg a kimunkált félpucér teste, de hát ez az előnye ha valaki orvos: ehhez is hozzá lehet szokni. Főleg, ha a kérésemre, hogy vegye le a ruháit nyilvánvalóan flörtölős válasszal reagál. Picit lejjebb is konyult a mosolyom. Hiszen én nem akartam tőle semmit. Oké, hogy vonzó volt, de hát ha minden vonzó pasival kikezdenék, már más szakmám lenne. Persze, azért legyünk őszinték, nem olyan rossz érzés, ha az emberrel egy klassz pasi flörtölni akar, ezt azért nem állítanám. De még mennyire nem!
- Igen, nagy önbizalomra vall egy orvosnak az egészségügyi állapotodról füllenteni - vigyorogtam rá. - De hát azt már egyébként is bizonyítottad, szóval legalább következetes vagy.
A történet sem lepett meg. Hogy én hányszor hallottam már hasonló sztorit! Hát nem véletlenül terjedt el a hírem, hogy lehet hozzám jönni feketén is. Ezzel pedig elsősorban a mutánsok szoktak élni, akiket vagy el sem láttak a kórházakban, vagy ehhez a hozzáálláshoz méltóan, vagy a hatóságoktól kellett félniük.
- A kislányod? - kérdeztem. - Nyugodtan elhozhatod őt is, ha gondolod. Egy gyereknél főleg fontos, hogy mindig legyen elérhető orvosi segítség. Én pedig értelemszerűen nem fogom felróni neki, hogy mutáns génjei vannak - biztosítottam, csak addig válva vízszoborrá, amíg biztatóan rákacsintottam.
A bicepsz feszítős mutatványra ugyan nagyot nyeltem, de aztán ismét sikerült visszanyernem a tartásomat, és finoman elhúztam a kezét, hogy én is megvizsgálhassam a fejét.
- Nem látok rajta sérülést. Elvesztetted az eszméletedet? Fáj valahol? Tapasztalsz valami furcsát, szokatlant magadon az ütés óta? Látás, hallás, mozgás, bármi?
Nemleges válaszok esetén megnyugtattam, hogy valószínűleg semmi baja, de ha valami panasz mégis jelentkezne, azonnal szóljon.
- Helyes - bólintottam. - A bűnözőknek az igazságszolgáltatásnál a helyük. De ez a része már nem rám tartozik. Én csak betegellátással foglalkozom. De az biztos, hogy ha gondoskodnék róluk is, ha idejönnének, szerintem jobban járnának egy másik orvossal.
Mikor megkérdezte, hogy egyedül élek-e, az már igazán meglepett. Miért akarta vajon tudni?
- Igen, egyedül - feleltem homlokráncolva. - Bár a lakásrésze nem olyan, tekintve, hogy a ház felét a rendelőm teszi ki. De miért kérdezed?

Halkan felnevet, de aztán még ez is fokozatosan elhal, a végén pedig nyel egyet, félig meddig játékosan, bár ez az arcán nem látszik. Nem mintha komolyan gondolná, hogy a csaj ismerhet valami ős náci gonosztevőt, aki egyébként tépné ki a tollait, de akkor is. Talán még a hideg is kirázná, ha nem egy rendkívül vonzó nővel flörtölne éppen. Persze, mint minden aranyos lánynál, nála is teljesen elszúrja a dolgot a túlzott önbizalmával. Nincs éppen sasszeme, de egy bagolyé is elég, hogy kiszúrja, annyira mégsem halad jól.
-Neeem....nem az én lányom csak...valamiért ragaszkodik hozzám. De ha nem találom meg a szüleit, feltétlenül elhozom ide. Elég kis örökmozgó, de tuti nem árt, ha látja egy megbízható doki. Mármint, egy olyan, akiben én is megbízom.
Aztán hagyja, hogy a nő átvizsgálja, ezúttal a fejét, de aztán gondol egyet, és óvatosan, szemével engedélyt kérve érinti meg Lynn csuklóját, ujjai az ő ujjaira simulnak, és ha hagyja, így vezeti az orvosi kezet a feje egy bizonyos pontjára, alaposan beletúrva a finom ujjakkal sűrű hajába.
-Itt érzem egy kicsit... - mondja suttogva - nem szédülök vagy ilyesmi, csak néha belenyilall, mintha szúrná valami kívülről. Azóta érzem, hogy...
Sóhajt, és lehajtja a fejét, Lynn kezét pedig elengedi mostanra, ha még eddig eltűrte, hogy fogta.
-Ez olyan ciki....volt egy lány...nő....szép hosszú vörösesbarna hajjal, és meleg barna szemekkel...pont mint egy mesebeli hercegnő. A legnagyobb kánikulában találkoztunk, amikor épp a szökőkútban fürödtem, bagolyként....odajött hozzám, megsimogatta a fejem, és megkínált kókuszos keksszel. Elég hülye helyzet volt, ahogy cirógat, meg becézget, de nem akartam elrontani az örömét azzal, hogy a frászt hozom rá....aztán elkezdtem visszajárni oda, és minden hétköznap ott volt, és hozta a kekszét is. Ezerszer elterveztem, hogy legközelebb emberként jelenek meg neki de...fogalmam sem volt, mit mondhatnék neki. Szóval csak vártam, és vártam...aztán egyszer elhozta a barátját is, és....
Szomorúan sóhajt, és kerülni kezdi Lynn tekintetét.
-Ennek már egy éve, szóval ideje túltenni magam rajta. Minden esetre, ha az érdekel, ennek mi köze bármihez, tegnap este megint a parkban voltam, és egy faágon vártam rá....nem tudom meddig, mert elbóbiskoltam. Aztán letört alattam az ág, és reflexből emberré váltam,a mi nem volt jó húzás. Na ezután repültem volan haza, és jött a tűz, meg minden. Én...nem tudom, miért mondtam el ezt az egészet...ehh...most biztosan teljesen hibbantnak nézel.
Aztán újra felveszi a nővel a szemkontaktust, hátha láthatja, milyen hatással volt a kis története, a nagyon is jogos kérdésre pedig megint a cipőjét kezdi el nézni.
-Én csak....nem érdekes....Khmmm....szóval....mához egy hétre következő vizsgálat kötelező, vagy, ha úgy érzem, egyben vagyok, minden rendben?

- Hogyan? - néztem fel megrökönyödve. - Nincsenek meg a szülei? Elveszett, elcsatangolt vagy árva?
Szóval még magára maradt gyerekeket is befogad! Most már tényleg leállhatna, mielőtt kiderül, hogy ő valójában Teréz apu!
- Akkor mindenképpen el kéne hoznod hozzám. Nem tudhatod, mi mindent szedett össze, nincs-e esetleg valami olyan problémája, ami mindig is megvolt, és kezelésre szorul. Lehet az allergia, bármi veleszületett betegség, vagy még ezer másik dolog. Ártani nem árthat, legfeljebb kiderül, hogy makkegészséges.
Futólag még valami más is megfordult a fejemben. Nem lehettem elfogult egy olyan emberrel szemben, akit kemény kb. tíz perce ismertem. Egy kicsi lányról volt szó és egy számára ismeretlen felnőtt férfiról. Mást sem ártott volna ellenőriznem.
- Nagyon jó lenne, ha elhoznád ide - ismételtem meg nyomatékosan.
A feje továbbra is jól festett. Miután odavezette a kezemet, ahol fájt neki, célzottan azt a területet tudtam közelebbről szemrevételezni, ahol a gond volt, de egy picike puklin kívül semmi sem volt ott, az is épphogy észlelhető volt.
- Borogasd - tanácsoltam neki. - Ez tényleg semmi. De gyere, egy röntgen megerősítheti, hogy van-e agyrázkódásod.
Ha beleegyezett, gyorsan túlestünk rajta. A röntgengépem ugyan nem volt olyan nagy, mint amiket a kórházakban használnak, de a célnak megfelelt.
- Semmi baja a fejednek, adj neki egy kis időt.
Hamarosan azt is megtudtam, hogyan is szerezte a sérülést. Azt hittem, a tűzeset közben történt, amikor elesett, vagy valami hasonló. Igen, tudom, volt azon kívül is élete, de hát olyan evidens volt, hogy ha az ember megmenekül egy háztűzből, akkor az éppen aktuális sérülései is onnan származnak. Na, igen. Öreg hiba! Igazán megkérdezhettem volna! Ha valakinek feltöri a lábát az új cipője, aztán száz métert zuhan egy szakadékba, azt a picike sebet a lábfeje hátsó részén bizony akkor sem a zuhanás okozta.
- Dehogy nézlek hibbantnak - ráztam a fejemet. - Az a lány sokat veszített, hogy nem téged választott, de ugyanakkor valahol örülhetsz is ennek. Tényleg járnál egy olyan lánnyal, aki egy bagolyban találta meg élete szerelmét?
~Meg egyébként is, tőlem egy tál nyalókát kapott, nem pár szem kekszet, szóval...
- Felnőtt ember vagy, nem kötelezhetlek semmire. De a jó közérzet csalóka tud lenni, úgyhogy talán biztonságosabb lenne, ha én mondhatnám ki, hogy tényleg meggyógyultál. Meg a sínt sem ártana, ha inkább én venném le. Már csak azért is, hogy megbizonyosodhassunk róla, hogy elég volt neki ez az egy hét. Ezen kívül - pillantottam rá halvány mosollyal, de inkább komolyan - akkor legalább el tudnád hozni a kislányt is. Van még valami, amiről tudnom kéne?

Boldogan sütkérezik a további csodálatban, s persze megint nyeregben érzi magát, de most már sokkal óvatosabb. Ez a nő méltó ellenfél, s bár határozottan megéri a vesződést, sok-sok vesződés lesz még az tuti.
-Elég zavaros a sztorija egyenlőre...az anyukájával nem tudom mi történt, de a papáját keresi. Semmit sem tud róla, először azt hitte én vagyok az, ezért is tart velem.
Persze sejti, hogy a nő azért gyanakszik valamire, és csak reméli, hogy arra, hogy nem feltétlenül mellette a helye a lánynak, és nem pedig arra, hogy esetleg kezet emelne a kicsi Molly-ra. A puszta feltételezés is annyira bizarr, hogy megfagy az ereiben a vér eléggé ahhoz, hogy most már akár vérnyomást is mérhetne nála a doki. Eddig ellenezte Curran a dolgot, hisz majdnem biztos, hogy a teszt nem túl megbízható, ha közben a páciens minduntalan arra gondol, mennyire szeretné letépni az orvosa ruháit, és vadul szeretkezni vele a vizsgálóasztalon.
-Rá fogom venni, hogy jöjjön el hozzád, de sajnos "tudja mit csinál, már nagy lány, mert elmúlt hat", szóval eltarthat egy darabig. De nem tudnék többé tókörbe nézni, ha baja esne, szóval ha magától nem jön, ide cipelem álmában egy héten belül rendben?
A röntgen vizsgálat nagyon nincs ínyére, de belemegy, a borogatásra viszont nem sok esélyt lát, hacsak nem Lynn csinálja meg neki személyesen. Már a vizsgálat is kellemesen simogató volt, szóval ez ellen sem ellenkezne, de egyre kevesebb esélyt lát erre. Igaz, ez kell is a szerephez, hogy hitelesen tudjon zavartan mosolyogni a vallomása után.
-Kedves, hogy ezt mondod...és az valóban elég bizarr lenne....annyira senki sem szereti Micimackót... - Sóhajtok egy nagyot, majd halkan tovább mondom: - Ja, tényleg nem akarnék egy olyan lánnyal lenni, aki ennyire vonzódik egy tollashoz, viszont egy kedves arcú hölgy, aki a parkba jár ki olvasni....azt hiszem főleg ez vonzott benne.
Egy halvány félmosoly, egy vállrándítás, egy sandítás az ajtó felé, aztán egy másik a nő ajkaira, és végül újra felveszi vele a szemkontaktust.
-Hát, még egy dolog lenne... - szól halkan, és közelebb lép.  - Nagyon köszönök mindent.
Kezét a nő vállára teszi, nyel egy nagyot, majd közelebb hajol, gyorsan mozogva innen, hogy ajkait a nő ajkaira simíthassa,ám mielőtt Lynn bármit reagálhatna, megtorpan, mint aki meggondolja magát valamiért, aztán elpirul, és ellép a nőtől.
-Khmm....Jobb, ha én most megyek, nem szeretném, ha Molly arra ébredne, hogy egyedül van, és megijedjen. Akkor majd beszélünk.
Felkapja a tál édességet, aztán megindul kifelé a rendelőből, lassú léptekkel.

Megütközve húztam össze a szemöldökömet, a fejemet meg hátra. Ilyen drámai történetre azért nem számítottam. Legrosszabb esetben is egy bevásárlóközpontban elkóricált kisgyerekre. De hogy még azt sem tudja, ki az apja, az anyja hol(/ki-)-létét pedig homály fedje, na, az már valami!
- Szóval - összegeztem a biztonság kedvéért - egy kislány, aki egyedül rója az utcákat, hogy megtalálja az apját, akiről annyit sem lehet tudni, hogy egyáltalán él-e, vagy hogy ki is ő. Az anyjáról szintén. Valamiért azt hitte rólad, hogy te vagy az apja, és ezért most veled van. Mióta is? És, ugye, elmondtad neki, hogy nem vagy az igazi apukája?
Egek, mivel találkozik az ember időnként!
- Szegény kiscicám - görbült le a szám széle. - Mennyire meg lehet ijedve! Szép tőled, hogy befogadtad.
Jócskán megnyugodhattam, amikor megígérte, hogy mindenképpen elhozza hozzám, hiszen ezek szerint igyekszik felelősségteljesen és megbízhatóan végezni a dolgát a kislánnyal. Persze akár hazudhatott is, mert mégis mit csinálhattam volna, ha egyszerűen hazamegy, aztán soha többet nem látom? Pont semmit. Valahogy azonban, ahogy ránéztem, nem tudtam ilyesmit feltételezni róla. Ha elhamarkodottan ítéltem is meg, nem aggódtam amiatt, hogy betartja-e a szavát.
- Tessék - nyújtottam át neki egy papírcetlit, amire előzőleg a nevemet és a telefonszámomat is feljegyeztem. - Ezen a számon bármikor elérsz, ha segítségre lenne szükséged.
A hálálkodása megmosolyogtatott. Oké, hogy ingyen és bérmentve láttam el, de hát mi az ahhoz képest, amit ő tett az égő házban rekedtekért!
- Csak a munkámat végeztem - ráztam a fejemet, miközben ő egyre közelebb ért hozzám. - Te aztán egyébként is megérdemeltél ennyit, mert te... te... Te mit csinálsz?!
Igen, elszoktam már ezektől a helyzetektől, úgyhogy kicsúszott ez a legkevésbé sem romantikus kérdés a számon. De hát na! Enyhén szólva is felkészületlenül ért. Megkövülten álltam, akár válaszolt, akár nem, és nem tudtam semmit sem kezdeni a vadul tekergőző zsigereimmel vagy legalább az egymást túlharsogva cikázó gondolatokkal a fejemben.
Most tényleg az történik, amire gondolok?Tényleg az a szándéka? És nekem mit kéne tennem? Hagyjam? Ne hagyjam? Ha igen, harapdáljam meg gyorsan az ajkaimat, hogy pirosabbak legyenek? Köpjem ki a rágómat vagy csak lökjem be a nyelvem alá (arra azért csak nem lesz máris szükség)? Esetleg nyeljem le? Igen, talán az a legdiszkrétebb. De mi lesz, ha lenyelek egy kis levegőt is, és akkor hangosan fogok nyelni? Az a legkevésbé sem lenne diszkrét, viszont annál kiábrándítóbb. Jézusom, egyáltalán mit láthatott bennem, amit elég vonzónak talált ahhoz, hogy meg akarjon csókolni? Egyáltalán hogy kerültem én ide? Az előbb még a kedvenc sorozatomat néztem egy nagy tál popcorn társaságában, most meg itt van a rendelőmben Mr Sármőr, aki becélozta a számat. És már egyre közelebb ér hozzám. A sas mindjárt leszáll!
Nem. A döntés hirtelen, de békés fényességgel villant fel bennem. Lehet akármilyen vonzó, akkor sem ismerem. Lényegében alig tudok róla valamit. Ennyi erővel körbejárhatnám a helyi tűzoltóállomásokat, hogy végigmolesztáljam a lánglovagokat!
Alig kezdtem el azonban felemelni a kezeimet, hogy finoman eltoljam magamtól, és emlékeztessem rá, hogy nagyjából negyed órája szembesülhettünk azzal, hogy a másik egyáltalán létezik, ő máris visszakozott.
Nagyon halványan azért pislákolt bennem a csalódottság, mondván, hogy ,,Most akkor mégsem kellek?", de inkább csak örültem neki, hogy egyetértett a ki nem mondott fenntartásaimmal. Meg ezeg szerint tényleg nagyon lovagias. Az sosem árt.
- Várlak vissza Molly-val - mondtam jelentőségteljes témaváltásként.

Bólogat Lynn összefoglalására, és csak annál a résznél szól közbe, hogy "valamiért" azt hitte Molly, ő az apja, hogy elmagyarázza, azért találta logikusnak a lány, mert mindketten alakváltók.
-Persze, nem hibátlan az elmélete, de az ő korában tuti nekem is ez tűnt volna logikusnak...úgy értem, vagy egy alakváltó, vagy Macgyver. Inkább az utóbbi. Minden esetre azt hiszem sikerült meggyőznöm, hogy nem engem keres...először elég csalódott volt...nagyon reménykedem, hogy aztán beletörődött, és nem csak úgy döntött, hogy ő tudja jobban.
Természetesen elteszi a telefonszámot, de még mennyire! Csak előbb még elkéri a tollat, és mosolyogva rajzol egy szívecskét Lynn nevében az Y fölé, s csak mikor kész döbben rá, hogy ennek igazán nincs sok értelme, de aztán ártatlanul vigyorogva vállat von, és elteszi a cetlit.
Ami ez után jön, pontosan az, amire számít, a hevesebb szívverés, gyorsabb lélegzetvétel, a vágy a tekintetben, s a csalódott a szusszanás, mikor ajkaik mégsem forrnak egybe...és ez még csak az ő reakciói! Azt viszont igyekszik titkolni, hogy jó érzéssel tölti el azt látni, hogy Lynn is így érez.
-Én csak...arra készültem...szóval tényleg nagyon köszönök mindent. Jó volt végre találkozni egy dokival, aki tényleg segít.
Közel hajol, és megpuszilja Lynn arcát, aztán tényleg távozásnak indul, kissé fürge léptekkel.
-Áll a randi, de figyelmeztetlek, olyan étvágya van, mint egy felnőtt oroszlánnak.


A hazajutás nem valami könnyű a számára, és kivételesen kénytelen taxit fogadni, melyre egy nagyon kedves, és önzetlen New York-i hívja meg, anélkül, hogy tudna erről. Mivel elég paranoiás, már világosodik, mire eljut a viseltes házhoz, ahol ő és a kiscica tanyázik csak, mert a szobatársuk eltűnt megint. Talán jobb is. Félretol az ajtóval némi lomot, aztán leteszi a tál nyalókát az asztal közepére, és megkönnyebbülten állapítja meg, hogy a cirmos még alszik.
-Jó reggelt... - suttogja kedvesen, és megsimogatja a kislány fejét.
-Hasadra süt a nap Bolyhoska. Nézd csak mit hoztam...

Az, hogy bácsinak szólítják kellően erőteljes jeges zuhany a számára, hogy egy ideig elfelejtkezzen a doktornő idomairól, és a jelenre koncentráljon. Mondjuk, a papánál klasszisokkal jobb, de akkor is...
-Hmm? Igen, nagyon ügyes voltál, biztos vagyok benne, hogy az a sárkány megbánta, hogy veled kötözködött.
Megsimogatja Molly fejét azzal a kezével, amin nincs kötés, meg sín, aztán pedig hagyja, hogy elvegyen egy nyalókát, de szigorúan csak egyet! Aztán ő is kibont egyet magának, hisz úgyis épp ideje reggelizni.
-Orvosnál voltam...tőle kaptam, mert nagyon jól viselkedtem. Meg mert nagyon cuki volt a dokinéni. Egyébként, meséltem neki rólad, és téged is látni szeretne.
Megvárja, mi a reakciója erre a kislánynak, de igazándiból lényegtelen, mert mindenképpen szeretné meggyőzni őt, hogy menjenek el hozzá. Lynn-nek igaza van, nem árt ellenőrizni a csöppséget, és mellesleg, a csajok buknak a gyerekes pasikra szóóóóval....
-Nézd, szerintem ha vasból lennél sem lehetnél keményebb csaj, és a doki teljesen feleslegesen aggódik érted, de...ez a doki valami eszméletlenül gyönyörű, úgy néz ki, mint valami hercegnő, és nagyon szeretném randira hívni szóval...mit mondasz? Segítesz nekem? Ő megméri a lázad, én pedig addig jobban megismerem. És ki tudja, talán megdézsmáljuk a csokiját is.
A lányra kacsint, s mivel eddigre elfogy a nyalókája, kibont gyorsan még egyet.
-Viszont...van pár dolog, amit meg kell beszélnünk előtte. Először is...ne mesélj neki arról, hogy engedtem, hogy megnézd a Jurassic Park-ot, rendben? És a néniről se beszélj neki, aki sárkánnyá változott...nagyon aranyos lány, sajnos óvatosnak kell lennünk, nem szeretném, ha értesítené az árvaházat, hogy itt vagy. Szóval...mit szólsz...?

Felvont szemöldökkel figyeli a varázslatot, aztán pedig tettetett ámulattal emeli fel az ujját a szeme elé, és lassan forgatva a kézfejét megvizsgálja azt, mint aki nem hiszi el amit lát.
-Hűha...te tényleg nagy varázsló vagy! Már nem is érzem. - nagyokat pislogva óvatosan megérinti a sérült ujjat, óvatosan, nehogy belenyilalljon a fájdalom, és lebukjon, de aztán el is kapja onnan a kezét.
-Viszont...nagyon sokat dolgozott rajta, és nem szeretném megbántani, szóval tartsuk ezt titokban rendben?
Rákacsint megint a kislányra, aztán elgondolkodik rajta, hogy a kezére csapjon-e, de egyenlőre hagyja, hogy megint vegyen magának nyalókát, aztán viszont elteszi a tálat az egyik magas szekrény legfelső polcára.
-Egyenlőre elég ennyi, valami rendeset is kell reggelizned. Fél óra múlva kinyit a Hot Dog-os stand, és akkor beugrunk hozzá rendben?
Beletörődően sóhajt, jelezve, hogy hát igen, ezek a lányok már csak ilyenek. Lüke orvoslást tanulnak varázsigék helyett, és még a dínókat sem szeretik. Ha nem lenne ilyen formás a...khmm....na ezt talán nem kéne így kifejteni, szóval marad a sóhaj, és a bólogatás.
-Kétlem, hogy esküvő lenne a vége, elvégre én nem vagyok herceg...de hátha a papája azzá tesz. És ne aggódj, nem fog megszurkálni, csak meghallgatja a szíved, meg fura hangokat kiadó kütyükkel világít majd...
Megint megsimogatja a kis Molly fejét.
-Na jó, mivel te vagy az új tagja a bandának, te döntheted el, mik legyenek a szigorúan titkos kódszavak. Találj ki két olyan szót, amit valószínűleg nem mondanál, és amivel úgy tudunk jelezni egymásnak, hogy más ne értse. Két esetre kell kód, ha az első szót mondja valamelyikünk, azt jelenti, lépjünk le, de gyorsan, a második azt, hogy te menj ki a szobából pár percre, mert puszizkodni szeretnék a dokival. Nos, mik legyenek azok?

-Ez egy...sín? Tényleg fogalmam sincs, utoljára 10 éve voltam dokinál, aki ráadásul részeg volt, és ráolvasással tudott meggyógyítani....nem pedig igazi varázslattal, mint most te! Na mindegy, szóval nem, nem azért csinálta, hogy ne szökjek meg, csak azért, hogy ne sértsem meg még jobban. Tudod, ha elfelejteném, hogy fáj, és ezzel nyúlnék valamiért.
Megforgatja a szemeit Molly alkudozására, és megsimogatja a fejét megint válasz helyett, aztán pedig a tenyerével arrébb is tolja őt játékosan, mintha fel akarná borítani. Vattacukrot, persze! Hát lopja ő a pénzt? Igen...de az sem könnyű meló!
-Na jó...na jó... -emeli fel aztán a kezeit megadóan a felvilágosítás hallatán, és nagyon próbál nem nevetni - tudod mit, 10 gyerekünk lesz, és mindnek te leszel a nagynénje, csak meg ne tudja, hogy ezt mondtam, mert nem szeretném elijeszteni! Tudod milyen ijedősek a nagylányok.
~Hercegnővarázskastély...hát, véletlenül nem fogom kimondani az biztos, és akár működhet is, de a FÚJ...hát nem is tudom...~
-Nem kicsim,a FÚJ nem lesz jó...valami egyszerűbb kell...ehh, tudod mit? Majd csak megkérdezem, nem kell-e WC-re menned, te pedig nagyon gyorsan bólogass rá, és azt mondod, de igen, nagyon.
Aztán nem bírja tovább és felnevet.
-Enyje Molly, hát nem figyeltél, amikor azt mondtam, ő hercegnő? És velük szabad puszizkodni, hisz Aladdin és Jázmin is puszizkodtak. Egyébként az nagyon jó dolog..pláne ha egy nagyon szép hercegnővel csinálják...szóval légyszi segíts benne. No...de a lényeg akkor...
Sóhajt egy nagyot.
-Hercegnővarázskastély...ha ezt mondom...vagy azt, kérdezem tőled, hogy tettszik Lynn hercegnő varázskastélya, az azt jelenti, hogy azonnal pucolnunk kell rendben? Mondjuk, megkérdezzük, hol a WC megint csak, és kimászunk az ablakon.
Közben felkel az asztaltól, és int Molly-nak, hogy kövesse, ideje megvenni neki azt a reggelit.
-Egyezzünk meg, ha segítesz nekem megpuszilni, kapsz utána egy NAGY vattacukrot, rendben?

-Erre majd visszatérünk, ha nagyobb elszel rendben? Addig meg...puszizkodok lányokkal helyetted is. Na, viszont a fúj és a póni sem a legjobb kódnév, szóval...ha azt mondom banán, kéreckedj ki WC-re rendben?

Egészen várja az alkalmat, és kissé izgatott is, szóval ezért - meg persze azért, hogy ha a dokinéni mégis valami kellemetlen meglepetésre készülne, mondjuk szociális munkások hada várná őket - egy nappal korábban indulnak, mint amit megbeszélt vele. És persze nem is telefonál oda előre, csak megint körberepüli a házat, megnézi, tiszta-e a levegő, és a Firefly ismerős betétdalát hallva megnyugszik, és ezúttal a csengőt használja.
-Nem persze, varázslatos volt a gyógyulásom. De a legjobb gyógyítótól ezt el is várom.
Aztán csak csendben, egyre vörösebbe arccal koncentrál arra, hogy elsüllyedjen, ahogy kezdi megérteni, miért van az, hogy egy normális ember nem vesz be egy hatévest bűntársnak, legfeljebb az olyan idióták, akik egy éjszakai ragadozónak álcázva magukat járják a várost...
~Te kis...akkora vattacukrot kapsz tőlem, hogy délután még a fogorvoshoz is be kell majd néznünk!!!~
Mondjuk, az szimpatikus, hogy a doktornő ezt viccesnek találja, és valóban nagyon szép a mosolya, csak az akár, hogy ebből alig lát valamit, mert Curran közben annyira lehajtja a fejét, hogy a nyaka és a mellkasa lassan derékszöget zár be. Csak akkor tér magához újra, amikor szóba kerül a szúri, és ott fáradtan sóhajt. Egy percig sem gondolta, hogy megúszhatják enélkül, de attól még nem várta, hogy erre sor kerüljön. Gyorsan Molly mellé lép, megfogja a kislány kezét.
-Nem lesz semmi baj, egy pillanat alatt vége lesz, és aztán akkora vattacukrot veszek neked...
~..ami befogja a szádat hetekig te kis...~
-...hát...nem is tudom...majd megkérdezzük, mekkora a legnagyobb, amit tudnak csinálni rendben?
Bátorítóan megsimogatja Molly fejét, aztán bólint a dokinak, hogy kezdheti a dolgot.
-Szorítsd meg jól a kezem, és ne is gondolj a buta tűre. A doktornéni meg nagyon gyors lesz, szóval nem is kell rá sokáig gondolni....Utána pedig, oda ragasztod otthona matricát, ahova csak szeretnéd rendben?

Magához húzza a kislányt, és a fejét cirógatva csitítgatja. Szegény kislány, annyira sajnálja, hogy már egészen elfelejtette volna, milyen gonoszul kikotyogott pár dolgot az előbb, ha Lynn nem hozná fel újra. Mondjuk aztán ő is nevet ezen, elvégre ha iszonyodna a gondolattól, esélye sem lenne a doki néninél, az pedig egy ilyen szép nőnél tragédia lenne.
Na igen, ez a dokinéni annyira vonzó a számára, hogy bár az előbb önként vetette volna magát le egy szakadékba, hogy elszökhessen ebből a kínos helyzetből, mégsem bánja, hogy nem tette, hisz a látvány bőven kárpótolja. Imádja nézni, ahogy munka közben a magabiztosabb, és mosolygósabb Lynn intelligens szemei felveszik a barna egy mélyebb árnyalatát, és lágy hangja pillanatok alatt engedelmességre bír bárkit, még Molly-t is. Hát igen, ez a csaj...
-Hmm...hogy mi? - Pislog a lányra, aztán megrázza a fejét - Akarom mondani, jogos az érvelésed, de most, hogy már tényleg meggyógyult az ujjam, tudok neked segíteni én is. Mit mondasz, adsz nekem egy esélyt...mondjuk pár hónapot, hátha az alatt ketten jobban a papád nyomára tudunk bukkanni.
~Addig meg csak kitalálok valamit...~
-Talán még Lynn is tud segíteni, most, hogy megvan neki a véred...szóval, mi lenne, ha még egy darabig velem maradnál rendben? Kééérlek, ki tudja mikor lesz hajlandó a hercegnőm hozzám költözni, és addig félnék egyedül abban a nagy házban!
~Bakker, majdnem azt mondtam, hogy a kastélyban! Ehh....jól van, a következő kódszó az lesz, hogy Rózsaszín Batman, hátha arra nem kell ennyire vigyázni, hogy ne fújjak visszavonulót tök véletlenül.~
-Dehogy vittem, ő már ott volt...tudod, az égő házban, ahonnan kihoztam az égő palit, meg őt is. Vagyis, nem...Molly olyan ügyes, hogy neki nem kellett a segítségem...legfeljebb egy kicsit, de valójában ő vezetett ki minket onnan.
Megsimogatja a kislány fejét, és őszintén bánja, hogy nem gondolt arra, hogy kellhet egy kódszó arra is, hogy "Csitt legyen Molly!", de késő bánat. Aztán mutató ujjával megböki a lány karját jóóóó messze a sebtől.
-Ugye, hogy már nem is fáj? No, mit mondasz, felkészültél egy jó nagy vattacukorra...mondjuk egy banánosra? Én úgy ennék egy banánosat...hmmm...banán.
~Oké...kezdek lesüllyedni a hat éves színvonalra...szóval remélem érted Molly!~
-Akár velünk tarthatnál te is...ha már úgyis egybekelünk, meg minden.
Ezt továbbra sem tudja úgy mondani, hogy ne legyen teljesen vörös az arca, amit hangos nevetéssel próbál leplezni....rosszul.

-De én nem tudom, hogy néz ki majmóca - nevet rá, és felborzolja a kislány haját - ami még a kisebbik baj, mert te sem, viszont ő is max téged ismerhet fel, engem aligha, úgyhogy csak úgy van értelme, ha együtt keressük.
Aztán megáll benne az ütő, amikor a kicsi Molly gyorsan bebizonyítja, hogy az eddigi helyzet lehet még ennél is rosszabb. A szobatársa például teljesen kiment már a fejéből, pont mint Molly-nak a banán. Nagyon nem a terv szerint mennek a dolgok...
-Na igen kicsim, de tudod Phil-el sem megyek sokra, ő annyira félős, hogy nemrég beköltözött egy nagy házba, amin sok-sok rács van, és rengeteg ijesztő bácsi, aki vigyáz rá a következő...sok évben.

Aztán viszont csak csendben vár, amíg a lány félrevonul színezni, és nem sok jóra számít. Továbbra is meglepően szexinek találja ezt az eddig ismeretlen, határozott arcát a dokinak, akiből alig nézné ki, hogy olyan aranyosan pirulós legyen, mint a múltkor.
-Egek de szexi vagy... - ejti ki suttogva, aztán összeszedi magát, és bólint - Bocsi...khmm...a kérdés jogos, de sajnos vagy ez van, vagy az utca, és láthatod, nem túl könnyű rávenni még erre sem. Velem önszántából van, mástól viszont...úgy tud kilopózni, mint egy macska....
Sóhajt, és megvakarja a fejét, aztán tovább suttog.
-Most mondanám, hogy bocsi amiért zavarba hozott de...a jelek szerint inkább én jöttem zavarba. Nagyon nem akart jönni, és azt mondtam, engem kell elkísérnie, mert tettszik a Doktornak álcázott hercegnő.
Oldalra sandít, hogy lássa, Molly még mindig színez-e, és csak az után folytatja, persze továbbra is suttogva:
-Utána tudsz nézni a vére alapján, hogy az apja benne van-e a bűnügyi nyilvántartásban ugye? Vagy legalább valami közeli rokon. Tudom, hogy hülyeség, de...már úgy megszoktam, és nem szeretném, ha eltűnne...
Elhúzza a szája szélét. Nagyjából igazat mond, hisz rosszat tényleg nem akar a kislánynak, még annak ellenére sem, mennyire megnehezítette most a dolgát, de tény, ennyire azért nem jó fiú, csupán nagyon szeretné becserkészni Lynn-t.
-Mondjuk, téged azonnal a szívébe zárt...Lynn hercegnő.
Rákacsint, aztán csak áll csendben, és nézi azokat a szigorú barna szemeket.

- Én sem tudom, hogy néz ki - vont vállat Mollie. - Ezért szoktam mindig megkérdezni tőlük, hogy ők-e azok. Ha te is meg akarod találni, neked is csak ennyit kell tenned. Ja, és olyat keress, aki furcsaságos!
- Furcsaságos? - ismételtem utána értetlenül.
- Igen. Tetszik tudni, aki olyat tud csinálni, amit nem mindenki, és olyan nagyon varázsosan furcsaságos.
- Úgy érted, mutáns?
- Az. De ez túl ijesztő szó. Nem szeretem.
Eszem ágában sem volt hát erőltetni. Egyrészt azért, mert végeredményben teljesen mindegy volt, hogy mutánst mondunk vagy furcsaságost, másrészt az új érdekes információk, amiket megtudtam Currenről (most például azt, hogy a drog díler lakótársa éppen a börtönben tartózkodott) sokkal égetőbbnek tűnt.
Azt hiszem, teljesen nyilvánvaló, hogy az ember, ha vitába keveredik, a saját pártján áll, és persze úgyis neki van igaza, míg a másik sajnálatos módon téved. Mindezen alapvető elfogultság ellenére is úgy éreztem, objektív szemmel nézve is jóval több komolyságot érdemelt a kislány sorsa, mint amit Curren kiutalt neki.
- Már elnézést! - léptem hátra, mikor közölte, hogy szexinek tart. Komolyan úgy gondolja, hogy ez a legmegfelelőbb alkalom a lehető legkevésbé elfogadható ,,udvarlásra"?
Már csak szigor és némi düh maradt a tekintetemben (meg szerintem az egész kisugárzásomban). A mostani viselkedése annyira nem illet ahhoz az önzetlen, melegszívű, hős imázshoz, amit a múltkor mutatott magáról, hogy a csalódottságom nem ismert határokat. Talán egy kicsit magamra is mérges voltam, amiért ennyire könnyen hagytam magam levenni a lábamról, ráadásul ezalatt az egy hét alatt igen bőszen tovább idealizáltam őt a fejemben, ami csak még nehezebbé tette az ezzel a felelőtlen, gátlástalan, önző, faragatlan tuskóval való szembesülést.
Nem is szóltam közbe, hagytam, hadd mondja a magáét, az viszont csak egyre rosszabb lett, úgyhogy kimondottan örültem, amikor végre elhallgatott. Addig mereven, a mellkasomon összekulcsolt karokkal, fagyos figyelemmel hallgattam a szóáradatát.
- Orvos vagyok - szólaltam meg végül. - A legtöbb gyerek fél tőlem. Valahogy nem hiszem, hogy egy érthető okokból húzódozó kislány máris engedékenyebbé válik, ha cserébe segíthet neked megdönteni a doktornénit. Valami azt súgja, hogy éppen fordítva történt. Meg tudom érteni, hogy nem szeretnéd elveszíteni ezt az elsőosztályú csajozós trükköt. Hány nőt szedtél fel a segítségével, mióta itt jártál? Ő egyáltalán tudja, hogy erre használod? Miközben olyan környezetben kénytelen élni, ami egy felnőttnek sem való?
Lehorgasztott fejjel túrtam a hajamba, és hatalmasat sóhajtottam.
- Én meg még voltam olyan hülye, hogy rendesnek tartsalak!
Nem mertem megkérdezni, hogy amit a múlt heti tűzről mesélt, igaz-e. Azt akartam, hogy igaz legyen, úgyhogy ezt már nem voltam hajlandó visszaadni, még akkor sem, ha sokkal valószínűbbnek tűnt, hogy inkább egy kocsmai verekedésben sérült meg. Ilyen az én formám. Meg a jelek szerint Mollie-é.

-Részben igaz...
Lehajtott fejjel suttogja a szavakat, miközben egy ritkán tapasztalt rossz érzés lesz úrrá rajta. Ha neki kéne megfogalmaznia mi az, biztosan arra tippelne, hogy most jutott el arra a pontra, ahol teljesen elszúrta ennél a  dögös csajnál, és már esélye sincs, de valójában bűntudata van...Érzi, hogy csalódást okozott Lynn-nek, és valamiért ez borzalmas. Majdnem annyira rossz, mint amikor Molly csalódott benne, csak most nem tereli el a figyelmét egy vörös gyilokbot.
-Felbéreltek, hogy ijesszek rá egy újságíróra. A testőre rám rontott, harcoltunk a konyhában, aztán kidobott az ablakon, és utánam vetette magát. Ott találkoztam Molly-val, aki az apjának hitt. Nem tudtam meggyőzni, hogy téved...aztán megtudta, hogy bűnöző vagyok, és elszaladt...szegény...
Oldalra sandít, hogy Molly rajzol-e még, és ha igen, csak akkor folytatja a történet őszintébb, és így kevésbé hősies elbeszélését.
-Épp készültem lelépni, de ekkor a másik testőr véletlenül magukra gyújtotta az áldozatuk lakását. A gázt mondjuk én nyitotta ki előtte negyed órája, hogy el tudjak menekülni, amíg elzárják...nem gondoltam, hogy valaki tényleg...na mindegy, szóval megkaptam, hogy az én hibám, gyilkos vagyok és...nem tudom mi ütött belém. Visszamentem a tűzbe, és kihoztam mindkét embert. Az egyik még kórházban van, a másiknak kutya baja. Innentől igaz minden, Molly megjelent, és segített kitalálni, ránk támadt pár mutáns gyűlölő, az egyik elkapta őt, és megfenyegetett, hogy megöli, és így sérültem meg. Na persze...azért mentünk arra...azért vezetett minket arra, mert nem akarta, hogy egyenesen lemenjünk, a zsaruk közé.
Sóhajt, és nagy nehezen felemeli a fejét, hogy egyenesen a doktornő szigorú szemeibe nézhessen.
-Tudom, hogy nincs nálam jó helyen, de valamiért a fejébe vette, hogy páncélos lovag vagyok a lelkem mélyén....marha mélyen. Együtt tudok élni sok mindennel, könnyedén, de...nem akarom, hogy az utcán nőjön fel. Kérlek, segíts megtalálni az igazi apját, és aztán megígérem, többé egyiktek sem lát.
Megint Molly-ra sandít, aztán megrázza a fejét.
-Úgysem szeretem a gyerekeket.
Aztán teljesen elhallgat, akárcsak az előbb, amikor fülét farkát behúzva tűrte a nő szigorát, és várja, mi lesz ebből.
-Tévedtem, mégsem vagy szexi ha mérges vagy...ijesztő....

Őszintének hangzó vallomását hallgatva, egy kicsit enyhült a dühöm. Ez ugyan nem hangzott olyan jól, mint az eredeti verzió, de most legalább az igazat mondta. Ebben egészen biztos voltam, mert ilyet kitalálni sem lehet. Főleg, hogy éppen annyira tünteti fel rossz, mint jó színben nem csak előttem, de mindenki előtt, akinek a fülébe jut, amivel nyilván ő is tisztában volt, vagyis ahhoz nagyon hülyének kellett volna lennie, ha ezzel akart volna ismét bevágódni nálam. Ami... hát... Na jó, mondjuk, hogy nem helytálló, mert mégiscsak gyerek van a képben. És még Mollie is itt van!
- Mindenképpen segítenék a kislánynak, de nem miattad - jelentettem ki, higgadtan, bár már semmi szívélyesség nem lappangott a hangomban. - Viszont addig sem maradhat nálad. Nem akarom megvárni, hogy legközelebb megegye a tablettákat, vagy belemarkoljon egy rakás fertőzött tűbe, vagy repüljön az első árvaházba, ha téged lecsuknak, esetleg még előtte eladd egy korsó sörért. Nem veheted a szívedre, ha úgysem szereted. Mondjuk nem lep meg, hogy ez a fajta érzés számodra ismeretlen. Majd találunk neki valakit, aki végre szeretni fogja.
Tudtam, hogy teljesen azért nincs igazam, elvégre attól még, hogy jelentősen kivette a részét a tűzből, ráadásul ki tudja, milyen eszközökkel félemlítette meg a ,,célpontját", meg egyáltalán, ez már egyébként sem szép dolog, azért mégiscsak visszament, és segített megmenteni két embert a tűzből, és Mollie-t is megvédte, amikor rájuk támadtak. Már amennyiben ez a verzió már igaz volt. Hajlottam ugyan rá, hogy elhiggyem, de az a baj a hazugsággal, hogyha egyszer rajtakapják az embert, utána már sosem lehet teljesen szavahihető. Nem mintha ez most annyira számított volna.
Mert mi az, hogy nem vagyok szexi?! Nem mintha ez lett volna az életcélom, és most már főleg tőle nem is számított, hogy annak tart-e, ráadásul én magamat sosem láttam annak, de akkor is! Jelen helyzetben egyáltalán nem szerencsés, ha arról dumál, hogy mennyire vagyok szexi, úgyhogy ez máris rossz. De az ember egyébként sem szereti azt hallani, hogy nem szexi. Oké, ez a helyzet nem az, amikor ilyesmiken fennakadhatok. Meg egyébként sem számít. Maga a téma teljesen irreleváns, az ő véleménye meg már egyébként sem érdekelt. De akkor is pukkadjon meg! Még hogy nem vagyok szexi!
- Aha - vontam fel a fél szemöldökömet unottságnak álcázott sértettséggel. - Esetleg le is köphetsz.
Aztán elkerekedtek a szemeim, mert a csudába, én ebből az alakból már azt is kinézném, hogy csak erre az engedélyre várt, úgyhogy elfordítottam a fejem, és eltakartam egy dossziéval, nehogy célba találjon, majd Mollie-hoz siettem, hogy kikerüljek a hatósugarából.
- Hogy haladsz? - hajoltam le hozzá.
- Egész jól - felelt Mollie, elmélyülten színezgetve tovább, bár a rajz maga már alig látszott, mert lényegében az egész oldalt összemázolta. - Csak még a királylány koronája nincs kész.
Megvártam, amíg a sárga ceruzát marokra fogva a maradék fehéren maradt részt is kiszínezi, majd, leültem mellé.
- Nagyon szép lett - dicsértem meg. - Ennél szebb királylányt még sosem láttam. Főleg a haja tetszik, hogy olyan... tarka.
Mollie széles mosollyal, kedvtelve nézegette a művét, majd kitépte a füzetből, és Curren felé nyújtotta.
- Tessék, neked csináltam. Egyszer majd én is ilyen leszek, ha nagy leszek, és akkor majd meg fogsz ismerni.
- Mollie - néztem rá komolyan -, mit szólnál, ha keresnénk neked egy helyet, ahol ellakhatsz? Persze továbbra is keresgélheted apukádat, sőt, még segíteni is fogunk benne, de mégiscsak jobb lenne neked egy igazi otthonban. Nem gondolod?
- Miért? - nézett rám értetlenül.
- Hát mert... ott mindig meleg van, mindig lenne mit enned, kényelmes ágyad, amiben alhatsz, mindig lenne valakid, aki vigyáz rád, új ruháid, ha ezeket már kinőtted...
- Most is megvan mindenem - ellenkezett Mollie. - Az adományos ládákban mindig van egy csomó ruha, enni is mindig kapok, mert mindenki, akivel találkozom, etetni akar, és aludni is mindig tudok hol, mert átváltozva bárhova bejutok. Bár ha szép idő van, szeretek fákon aludni. De ha fázok, nem nagy ügy belógni valahova.
Ezek ugyan piszok jó ellenérvek voltak, de nem elegendőek.
- Akkor is szükséged van családra. Még gyerek vagy, ki kell kupálódnod, kell valaki, aki felnevel, aki iskolába járat...
- Majd a papa megcsinálja. És ő megtanít mindenre.
- Persze, de... - Nem akartam lelombozni azzal, hogy még ha az apja életben is van, nem biztos, hogy valaha megtalálja, tekintve, hogy semmit nem tud róla, csak, hogy mutáns, ezen kívül az sem biztos, hogy ő egyáltalán akarja-e Mollie-t. -... addig sem árt, ha valaki vigyáz rád.
- Nem kell, én nem félek semmitől - pattant le az ágyról vidoran, majd széles vigyorral végigmért minket. - Elmehetek majd az esküvőtökre? Imádom a tortát.
Megkínzott sóhajjal hanyatlott le a fejem.