Re: Elhagyott gyárnegyed

by **Sheena Duran** Pént. Nov. 02, 2012 10:39 am

- Látom nem vagy hülye gyerek, rögtön levetted a dolgokat. – bólintottam a szavaira és hagytam, hogy eltolja a kezem a kényes testrészétől.
Sosem tudom meg, hogy egy a férfiak, akik annyira féltik ezen testtájékukat, miért nem gondolnak arra, hogy elveszíthetik, ha ilyen meggondolatlanságokat tesznek. Ja, hogy csak egy védtelen, gyenge nőt látnak maguk előtt? Hát, akkor így jártak.
Na, de ideje lesz a tárgyra térni, mivel úgy láttam kellőképpen felfogta, hogy velem nem érdemes szórakoznia.
- Azért csak hozzátenném, hogy ezt ne próbáld meg még egyszer, legfeljebb, ha én kezdeményezem. – húztam vissza a körmeimet normális méretűvé, majd, az egyik omlatag falnak dőlve még egyszer végig mértem, aztán belevágtam.
- Lenne egy meló, egy kocsiból kéne kibuherálni egy eldugott alkatrészt. De mivel, mint említettem nem vagy elmében zakkant, így sejtheted, hogy, ez nem ilyen egyszerű. A móka igen veszélyes, nagyon csendesnek és fürgének kell lenni és nem biztos, hogy megússzuk bunyó nélkül, …….hmmm…….talán még halál nélkül sem. Szeretném tudni mielőtt jobban belemegyek a részletekbe, hogy érdekel-e a dolog. Mert, ha nem akkor még…. – gondolkoztam egy sort és végül úgy döntöttem, nem tud rólam annyit, hogy veszélyes legyen, így akár el is engedhetem, - szóval akkor még elmehetsz. Szóval? Benne vagy?

by **Soren Baldwin** Pént. Nov. 02, 2012 3:25 pm

-Nyugi bébi - feleli, s közben mivel rájött, miért dugult el a másik füle, kisujjával abból is kitisztítja a nagymacska nyálát. - Sosem keverem a munkát a szerelemmel.
Mikor úgy érzi, hogy sehol sem maradt a párduc szeretetének nyomaiból rajta, ahol különösebben zavarná, hátát a buszmegálló oszlopának dönti, s úgy hallgatja végig a tényállást.
-Ellopni egy autóból valamit, ami el van dugva - ízlelgeti a szavakat. - Nem lenne könnyebb leszállítani az egész kocsit? Bár, nekem mindegy, ha jó a pénz, és csak ennyiről van szó, persze, menet közben is kiszedek belőle bármit, anélkül, hogy leállna a motor...
~Na jó, ha a motort kell, akkor talán nehezebb a dolog...~
-Halál? Nézd cica, ha tehetem, nem vérengzek fölöslegesen...elcseszett egy keresztény vagyok, szóval nem mondom, hogy néha nem jön össze, de ha egy mód van rá, inkább csak lesokkolom akivel baj van. Ennek ellenére, marhára le vagyok égve...szóval mesélj, mi a buli? - Sóhajt megadóan, aztán feszülten figyeli a szemrevaló, de az ő ízlésének túlzottan őrült nőszemélyt.
~Ezt még meg fogom bánni igaz?~

by **Sheena Duran** Pént. Nov. 02, 2012 5:35 pm

Türelmesen megvárom, míg Soren megemészti a hallottakat némi kommenttel fűszerezve, miközben néha megadóan sóhajtok.
- Hát, ha az egódon múlna, akkor tényleg csak egy sétagalopp lenne, de azért ez egy kicsit bonyolultabb annál, de örülök, hogy ennyire bízol magadban.
Gúnyos szavaimmal ellentétben azonban kicsit megkönnyebbülök, hogy a férfi habozás nélkül vállalta a munkát és nem kell másik társ után néznem, mert már kezdek kifutni az időből.
- Nem mondom, hogy az a cél, hogy hullákat hagyjunk magunk mögött, sőt a cél az, hogy észrevétlenül bejussunk és aztán ki. – ingatom a fejem a reflektálására.
- Szóval nem kell bűnbe vinni feltétlenül a mimóza lelkedet.
Ezek után akkor már rátérhetek a részletesebb felvilágosításba.
- Van egy neves kutató cég, akik kifejlesztettek valami kütyüt, ami a felére csökkenti az üzemagyag felhasználást, sőt talán még annál is jobban. Ez persze nem mindenkinek tetszik és meg karja nehezíteni és ha lehet hosszú időre lelassítani ezt a dolgot. – magyarázom a férfinak. – A feladat, hogy behatoljunk a laborba és elhozzuk a prototipust, a kutatási anyagokat és ha valamiért nem sikerülne, akkor inkább meg kell semmisíteni. Egy embernek kell meghalnia, az pedig a kutatás vezetője Dr. Bernhard Cruso, de ez az én dolgom, neked csak a készüléket kell kiemelned a kocsiból. – fejezem be és nézek Soren-re. – Kérdés?

by **Soren Baldwin** Pént. Nov. 02, 2012 6:44 pm

Jobbnak látja nem kijavítani Sheena-t, hogy ahhoz képest, milyen ügyes, és jóképű, olyan kevés az egója, hogy ha azon múlna, még ezt az utcát sem hagynák el élve...de aztán ahogy belegondol, elképzelhetőnek tartja, hogy talán egy egészen picit tényleg beképzeltnek gondolnák egyesek. természetesen ez az ő hibájuk, de akkor is.
-Észrevétlenül...csodálatos...és csak egy Einstein harap fűbe...kit neveztél te mimóza lelkűnek??? - Kapcsol hirtelen, és kérdez rá, kissé paprikás hangulatban. - Komolyan mondom...bennem van a hiba, hogy mutáns létemre nem vagyok egy vérszomjas elmebeteg, csak azt szeretném, ha nyugton hagynának, és villámot lőhetnék a seggébe annak, akik miatt órákat kell sorban állni? Inkább ne is válaszolj...
Úgy tesz, mintha egy láthatatlan jegyzetfüzetbe irkálna, és közben hangosan összefoglalja Sheena szavait.
-Kiszerelni valami kütyüt valami kocsiból...meg elhozni mindent, amire írni lehet. Nem hangzik nehéznek, de mond, nem félsz tőle, hogy ők is számítanak ránk? Mi lesz, ha felbéreltek valami 3 méteres drabális állatot, akinek a golyószórója sörétes puskákat lövöldöz, meg egy másik alakot, aki ezt a figurát öcsinek szólítja? És még mindig nem árultad el, mit tejelsz nekem mindezért.

by **Sheena Duran** Pént. Nov. 02, 2012 7:31 pm

Hiába tiltakozik, már ebből is látszik, hogy mire gondolok az egójával kapcsolatban, de hát nem férfi lenne, ha nem ezt csinálná és nem akarna felvágni főleg egy nő előtt.
Az ellenvetéseire csak bosszúsan megrázom a fejem.
- Te sem gondolod komolyan, hogy bemegyünk terepszemle nélkül. És, egyébként is, ha olyan könnyű lenne nem fizetnének nekünk egy rakat pénzt, meg megcsinálnák a saját embereikkel. Szóval amennyire lehet igyekszünk kerülni a feltűnést, de természetesen, ha belebotlanánk egy-két ilyen általad felvázolt izompacsirtába, akkor teszünk róla, hogy ne állhassanak az utunkba. Vagy félsz egy kis testmozgástól? – nézek végig rajta kutatóan. – Nem tűnsz te olyan nyápic legénynek. – cukkolom egy kicsit. – Egyébként kapsz az elvégzett meló után 200-at, de ebben már az is benne van, hogy befogod a bagólesődet, mert ha nem, akkor én leszek az aki befogja. – morranok rá fenyegetően. – Az akció két nap múlva esedékes, amikor is felveszlek valahol, ha adsz egy elérhetőséget, hogy megbeszéljük.

by **Soren Baldwin** Szomb. Nov. 03, 2012 1:26 am

-Öhm...nem...hát persze, hogy nem! - Kiáltja a végét. - Sosem tennék olyat, csak gondoltam megbizonyosodom róla, hogy te sem. Na, de akkor minden rendben...
Úgy dönt, jobb ha elhallgat, s a bújtatott dicséretre is csak egy halvány mosollyal felel. Az összeg említése viszont visszahozza a lelkesedését, igaz nem valami sokáig.
-Na várjunk csak...el kell lopnunk egy prototípust, és ki akarod szúrni a szemem vacak 200 ezerrel? Vagy 200 milláról lenne szó? Az mondjuk igen nagylelkű, de még mindig nem érezném túlzásnak egy olyan találmányért, amiből a statisztikák szerint kétszer annyit vesznek majd, mint ahány ember él a földön, s bárki adja be, onnantól kezdve nem gyártanak majd autót a szabadalma nélkül. Ez...
~Meglepően okos kijelentés volt tőlem, talán le kéne állnom, mielőtt az eszemért szere belém, vagy gyanakodni kezd.~
-A lényeg, hogy ha nem te akarsz megvágni, beszélj a megbízóddal. Egy prototípus ellopása olyan feladat, amit James Bond-ra szoktak bízni a filmekben, a valóságban meg öngyilkosjelöltekre... de, ha velem tart a megfelelő Bond lány, és jól megfizetnek, ám legyen...

by **Sheena Duran** Szomb. Nov. 03, 2012 10:17 am

Nem éppen a legmegnyerőbb pillantásommal jutalmaztam a pénzel kapcsolatos kirohanását, hiszen épp az előbb ecsetelte, hogy ki van a segge a gatyájából, erre ajánl neki az ember zsíros kis 200 ezret, erre még neki áll feljebb!
- Hát ide figyelj nagyfiú! – fontam karba most én is a kezem. – Először is a melót én szereztem, és örülj, hogy te bent maradtál a rostán, másodszor neked csak annyi a dolgod, hogy kiszereld a kocsiból a készüléket és aztán átadd nekem. Értve vagyok? A bejutás megszervezése, a lehetséges őrök kiiktatása, a prof ellimitálása, mind, mind az én dolgom, komprende? Akkor mi is a te problémád azzal a 200 ezerrel? – néztem szúrósan rá. – Ugye azt te sem gondolod komolyan, hogy a megbízó annyit fizet érte, amennyit ez a kütyü ténylegesen ér? Ennyire nem lehetsz naiv.
Aztán vettem egy nagy levegőt, aztán még egyszer végignézve rajta, nagyot szusszantam.
- Na jó! Kapsz 400-at, de egy fillérrel sem többet és nincs további rinyálás, vagy ugrott az üzlet. – néztem várakozóan a szemébe. – De akkor, ha gáz van, nem bújsz el a sarokba, hanem véded a hátam. Okés?
- És nagyon hízelgő a Bond lány, de annyira azért ne degradálj le, abban a filmben én lennék a Bond és te max. a Bond-lány. – húztam el a számat pikirten. – A jól fizető melók, meg általában hasonlóak egy öngyilkos küldetéshez, ezt már tapasztalat.

by **Soren Baldwin** Vas. Nov. 04, 2012 12:02 am

Grimaszolva sandít a romos épületek közé, ahol nemrég még egy vadállat kergette, és csövesek nézték elme hibbantnak, aztán végignéz a saját testén, felhorzsolt bőrén, és szakadt ruházatán, aztán megvonja a vállait.
-Ja, piszok mázlista vagyok...
~Hogy mi a bajom a 2 kilóval? hát, ha állja az útiköltséget is, akkor semmi, mert az biztos, hogy ebben a városban nincs olyan tesztpálya, ahol ez a vacak közlekedhet, és nem kapna infarktust a tulajdonos a mutáns balhék miatt, de még az államban sem.~
-400...ám legyen, és hova kell utaznunk? A sziklás hegység? Kanada? Netán Japán...
A Bond lányra aztán felkapja a fejét.
-Aha...jó tudni, hogy miket tervezel velem. - Jegyzi megy fanyar hangon, aztán újra végigméri Sheena-t.
~Hmm, na jó, ez legyen a legnagyobb problémám.~
-Számíthatsz rám! Mit szólnál, ha a reptéren találkoznánk, ahol élek az...sok olyan fazon lakik ott, akikben nem feltétlen bízok meg.

by **Sheena Duran** Vas. Nov. 04, 2012 12:12 pm

Azért úgy látszik a kirohanásomnak volt foganatja, mert már hamar elfogadta az ajánlatomat, na jó persze közrejátszhatott a duplájára emelt összeg is, de hát akkor legalább a hátam is fedezve lesz. Nekem ennyit megér.
- Rendben van! Akkor majd a reptéren találkozunk a Tokioi járatnál holnapután, reggel hét órakor. Aztán le ne késsd mert akkor ugrott majdnem félmillió dolcsid. – figyelmeztetem, mert nem tudom mennyire bírja a korán kelést. Olyan egy, max. három napra pakolj, mert, ha minden klappol nem fogunk ott többet tölteni.
Aztán eszembe jutott még valami, amit nem árt még most tisztázni, mert ezen állhat az egész üzlet.
- Remélem nem köröznek, vagy ilyesmi? – nézek rá szúrós szemekkel. – Nem szeretném, ha emiatt fuccsolna be a dolog, és főleg nem szeretnék emiatt bajba kerülni.
Azt persze neki nem kell tudnia, hogy bezzeg engem égre-földre keresnek, de hát nem hiába fizettem egy vagyont a világ talán legjobb hamisítójának, hogy készítse el az új személyazonosítóimat, nekem nem nagyon van félni valóm.
Ha minden rendben és a válasza is megfelelő, akkor ellököm magam a faltól és mielőtt elindulnék az egyik raktárban hagyott motoromhoz, még vissza szólok neki.
- Ha gondolod és nem félsz egy kis motorozástól, bevihetlek a városba.

// folyt.: Tokió – Siodome //

by **Abyss** Kedd Jan. 22, 2013 12:13 am

Azt hiszem, nem hazudtak a mesék..

A mesék, amelyek a testvériség tagokról szóltak. Épp.. hogy is fogalmaztak? Diplomáciai küldetésre utasítottak minket.. Hogy meggyőzzünk néhány embert, hogy gondolkodjanak másképp. Hát nem tudom miféle diplomácia lesz ott, ha Kardfognak is jönnie kellett... Farkas egy cseppet sem ferdített, mikor róla mesélt. Velünk van még egy Parázsléptű nevű nő is. Egyikőjük sem beszédes, de ha beszélgetnénk is, akkor is szerintem kínzási módszerek és egyebek jöhetnének ki a szájukon. Nem mintha annyira faggatnám őket akármiről is. Tipikus rád néz és márösszeisfostadmagad stílus mind a kettő. Valahogy... szóval kicsit ide nem illőnek érzem magam. Mellettük valahogy olyan nyeszlettnek és "mágikus egyszarvú.. tova!"-nak érzem magam.. tehát nem vagyok épp fenyegető, sőt meglehetősen nevetséges. Miért engem küldtek velük? Én azt hiszem egy fajta próba ez számomra, hogy megállom-e a helyemet, még ha nem is lehetek olyan erős és félelmetes és talán hatásos sem, mint ők. De nem akarok csalódást okozni. Nem is fogok. És akármit mondanak is, megteszem. Végül is, ebben a hiearchikus rendszerben én vagyok a kopasz, az újonc, most nekem kell úgy pattogni, ahogy ők fütyülnek.. Aztán ha jön más, akkor majd ő fog úgy pattogni, ahogy én fütyülök. Farkasok játéka ez. De túl élhető... Ha nem bosszantjuk fel a "felső" réteget...

Itt a két mellettem haladóra pillantok.

Mit fogok csinálni, ha ezek neki állnak elverni azokat az embereket? Majd hátul ugrálok egy testvériséges zászlót lobogtatva hogy: "EZ AZZ!! OTT MÉG NEM LILA OTT IS RÚGJAD!" ?
Vagy ha a kezembe adják az életüket... Akkor leblokkolok-e? Vagy ha vissza támadnak, lőnek vagy hasonló... Valahogy én nem vagyok sem egy mozgékony cica-mica aki felugrál a golyók elől a fákra, vagy egy brutál ninja, aki felszalad a falon... Tökre sebezhetőnek érzem magam, még ha két ilyen mutáns van az oldalamon. És félek, hogy tehernek fognak nézni.. Végül is.. mit tudnék csinálni? Ahhoz, hogy én is komoly bántalmakat tudjak okozni, ahhoz először is át kell változnom.. Na, ha már átváltozom, akkor már rögtön mozgás képtelen leszek. Mert hát csak vonaglásra leszek képes. Másodszor, vizesnek kell lennem. Keh.. Itt a városban max akkor leszek vizes, ha esni kezd az eső, vagy kidöntenek egy vízcsapot, esetleg csőtörés... Nem túl nagy egyiknek se a valószínűsége a mai napon...
Már épp folytatnám magamban a gondolatmenetet, mikor körbe nézek, hova is jöttünk. Bronx. Farkas itt segített ki a szmötyiből. Ráadásul egy nem épp társasági helye. Kissé gettónegyednek hat, kevesebb résztvevővel. Habár nem kötötték az orrom alá pontosan hova megyünk, van egy olyan érzésem, hogy ők se tudják.. Mintha Kardfog szaglására bíztak volna minket.
És mikor felpillantok a férfire meglátom vérszomjas vigyorát. Tekintetét követve meglátok egy csoportot. Azt hiszem, megérkeztünk..

by **Parázsléptű** Kedd Jan. 22, 2013 5:00 pm

Bár sosem szoktam megkérdőjelezni a klán parancsait, ahogy most sem tettem, de azért nem fért a fejembe, hogy vajon miért sózták ránk ezt a kis hableányt, mikor ezt a kis figyelmeztető akciót Kardfoggal ketten is simán el tudjuk intézni.
Mivel azt nem feltételeztem, hogy szándékosan hátráltatni akarnának bennünket, csak arra tudtam gondolni, hogy tanulni! Neki egyrészt nem árt tanulni, hogy miként kell elintézni egy ilyen dolgot, másrészt nekünk sem árt néha gyakorolni a türelem erényét a társaink iránt.
Mikor ezt tisztáztam magamban, már nem is foglalkoztam tovább a dologgal, örültem, hogy megint egy profi gyilkossal dolgozhatom és végre pár hét bezártság után, amit a Hugh-al való legutóbbis kis akciónk után kellett beiktatni, újra megmozgathatom magamat és a fegyvereimet is.
Komolyan mondom néha már hiányzott a régi életem, ahol a halálnak is meg volt a maga szépsége és én élvezettel játszottam az áldozatokkal, méltó módon használva a nagybecsű katanámat és a tőreimet.
Most sem pazarlom a beszédet felesleges szócséplésre, hiszen itt van Kardfog és én tudom, hogy mindenben követem majd az utasításait, jó katona módjára, bár örülnék, ha eljátszadozhatnék pár emberrel és nem az lenne a cél, hogy halkan és gyorsan végezzünk velük.
Az, hogy Abyss mit fog velük kezdeni, arra kíváncsi vagyok, de hát lehet, hogy csak én nem vagyok elég tájékozott a képességeit illetően, és nagyon is hasznos lesz az itt léte. Ki tudja?
Mikor meglátom az embereket, csak egy nagyon halvány hideg mosoly villan át az arcomon, aztán máris a terepet és a férfiakat mérem fel.
A helyszín elég jónak tűnik, kihalt és csendes és nem hiszem, hogy komolyabb problémát okozhatna pár bandatag. Egyelőre nem nyúlok a fegyvereimhez, majd ha szükség lesz rá, tudom, hogy gyors leszek, mint a támadó vipera. Lehet, hogy a képességemet még csak használni sem kell majd.

by **Victor Creed** Kedd Jan. 22, 2013 6:13 pm

Itt vagyok az éjszaka közepén, a mocskos, kihalt utakon haladok. A bűzlő csatornákkal övezett romos, ablaküveg nélküli házak vészjósló sötétségűek. A hely néma. Halotti csend van. Nyugalom és béke. Olyan fajta néma csend és hullaszag, hogy komolyan még a végén én is elérzékenyülök. Ki tudja, talán még képes is lennék rá... viszont elveszi az életkedvemet az a két mellettem lévő dobbanó szív. Ó, hiszen mit is csinálok?
Bébiszitterkedem... A gondolatra elhúzom a számat, rántok egyet a kabátomon és gyorsítok a lépteimen. Annyiszor jártam már itt, minden egyes apró kiszögellést, kanyart, sikátort ismerek. Éppen annyira, mint a köztük lakó napról napra élő férgeket. A félelemtől kitörni képtelen bujkáló szellemi roncsokat, akiknek a bűze hívatlanul furakodik be az orromba. Eddig sem volt kedvem a társasághoz, koloncokhoz, pedig végképp nem, de ahogy megérzem a reményveszettség kipárolgását a falakból, kettős érzés ragad meg. A bűz erős. Fintorogva húzom fel az orromat… ám a vadászat ígérete… a szám széle megrándul.
A beszéd felerősödik, ahogy közeledünk a kereszteződéshez. Nem sok lámpa világítja meg a kihalt, szemétben fürdő utcákat, de ez nekem több, mint elegendő. Befordulok, majd lassulnak a lépteim, végül teljesen megállok és elnézve a félhomályba burkolózó elhagyatott, ajtószárnyatlan bejáratú gyárat, kivillan a fogsorom. A kapualjban egy öttagú csoport várakozik.
- … Tényleg ilyen egyszerű volt?
- Viccelsz? Tommy arcát teljesen felmarta a sav. A korcs valami olyat termelt a bőrét befedte mindenhol. Épphogy megúsztam ép bőrrel.
- Akkor végül is hogy kaptátok el? – értetlenkedik az egyik, miközben úgy hallom a beszédet, mintha mellettem állnának. Apropó, ha már mellettem… Elkapom a pillantásomat és a lányra szegezem.
- Vöröske, nem tudom miért vagy itt. Nem is érdekel - közlöm mély, dörmögő hangon. - Most már nem tudlak visszarugdosni és valaki más nyakába varrni. De biztos, hogy bírni fogja a kicsike kis lelked a… példastatuálást? – nézek le a szemem sarkából a nőstényre, miközben gúnyos mosolyra szalad a szám az utolsó szónál. Mily költői vagyok… Ugyan, használjam inkább azt, hogy kizsigerelés, mészárlás? Nem-nem... Zsebre dugom a kezemet és ismét megindulok, meg sem nézem, hogy követnek-e a többiek. Felesleges időpocsékolás lenne, hiszen úgyis meghallom a mozdulataikat.
- És, hoztatok bizonyítékot?
- Persze, nálam van annak a dögnek a keze – kezd el kutakodni a táskájában, mire egy pillanatra megvillan a tekintetem. Elővesz valami kendőszerű anyagba csomagolt tömött tárgyat, mire a többiek elkezdenek öklendezni. Pár másodpercre rá hozzánk is elhozza a szél a rothadó hús „illatát”. Felköhögök.
- Ember, te beteg vagy!
- Még, hogy én vagyok a beteg?! A mutánsok, azoknak kell eltűnniük! Ha, pedig a kormány nem csinál semmit, marad ez a módszer… De mit magyarázok én neked, úgyis tudod!
- Utolsó lehetőség, hogy visszafordulj és belekapaszkodj Nicky bácsi köténykéjébe – morrantom Abyss felé gúnyosan, majd Honóra kapom a tekintetemet. – Próbálkozzunk meg a "kedvesebb" módszerrel a kislány kedvéért. - A távolság egyre csökken...
- Ti meg kik vagytok? – kapja elő az egyik a fegyverét és gyűlölködő pillantással mér végig… aztán a pillantása a két lányra kúszik és egyből barátságosabb lesz a tekintete. – Csak nem eltévedtetek?
- Hmm... a számból vetted ki a szót – vigyorodok el...

by **Annabelle Shirley** Kedd Jan. 22, 2013 7:01 pm

Hideg volt. Istenem, de még milyen hideg! A hajléktalanszálló zuhanyában folyó dermesztően jeges víz pedig nem segített átvészelni ezt a rémes nehezítést az életemben, úgyhogy szokás szerint most is sietnem kellett a tisztálkodással, hogy csökkentsem a tüdőgyulladás kockázatát. Hogy a kinti hőmérséklet ellen védekezzem, törölközés után, miután már felöltöztem az inkább tavaszi időjárásnak megfelelő ruházatba (a farmernadrág legalábbis elég vékony volt, hogy a foszladozó kardigánomról már ne is beszéljek), még felhúztam az ujjatlan kesztyűmet, meg a sálat és ballonkabátot, amit egy jótékonysági ruhaosztáson kaptam.
A valaha fehér, most már inkább szürke, az alján szivárvánnyal díszített sál gyerekekre volt méretezve, szóval sokat nem takart a nyakamból, de ott ahol mégis, legalább jó meleg volt. A kabát éppen ellenkezőleg. Biztos, egy nagy darab férfira szabták, mivel húztam magam után a földön, az ujja pedig a karom másfélszerese volt, de legalább még egy réteg melegítette a kezemet, ami akkor sem látszott ki, ha felemeltem, mert a kabátujj lekonyulva fityegett rajta, majdnem elérve a könyökömet. Gombja nem volt, szóval az övével kellett jó erősen magamra kötnöm, hogy minél jobban védjen a hidegtől.
Tehát összegezve elég hülyén nézhettem ki.
És akkor megjelent ő. Egy fiatal nő, szerintem nagyjából egyidős lehetett velem, de ezt nehéz volt megsaccolni, mert ha nem a részleteket, hanem az arca egészét néztem, eléggé bajban voltam, mert olyan kis babaarca volt, mintha egy pici bébinyuszit láttam volna. Egy pici bébinyuszit vastag, puha és biztos jó meleg takaróval a kezében. Ez nem ér! Ez igazán igazságtalan! Nyilvánvaló, hogy ő nem hajléktalan, akkor nehogy már még a pléd is neki jusson! Vagy legalább ne tolja így a képembe, hogy bibibííí, mije van neki, ami nekem nincs! Na, de... mi zöldell ott a kabátja oldalán? Óóó... óóó... ÓÓÓ!!! Ez az! Meló van! Ne, aggódjon Mr Jackson, mindjárt kiszabadítom!
Óvatosan közelítettem meg a lányt, és a háta mögé kerülve észrevétlenül két ujjam közé csippentettem a bankó kilógó csücskét. Gyerekjáték volt, ennél sokkal húzósabb esetekben is sikerült már a művelet, de persze...
-TOLVAJ! Vigyázzon, kisasszony, ez a mocskos csöves kizsebeli!
Na, itt már nem volt szükség finomkodásra. Kirántottam a zsebéből a pénzt, amiből majd vehetek magamnak valami kaját, talán még olyat is, ami meleg. De most futni kell. Gyorsan. Ha azonnal meg is fordult, már csak egy libbenő zöld hajkoronát láthatott, ami egy óriási ballonkabát tetején ringott jobbra-balra, ahogy a pénzt szorongatva rohantam minél messzebb tőle.
Még nem változtam gyíkká, egyenlőre felesleges volt, de azért megszaporáztam a lépteimet, hiszen mindig vannak ilyen minden-lében-kanál járókelők, akik vagy utánam erednek, vagy hívják a rendőrséget. Egyikhez sem volt sok kedvem. Hátra sem néztem, hogy egyáltalán üldöznek-e, csak szaladtam, ahogy bírtam.
A közelben volt egy telephely, ahol valami gyár kapott helyet, de már évek óta nem dolgozott ott senki. Az egyik épületben hagytam egy kartondobozból és rongyokból összetákolt kis kuckót, hogy ha a városban valami baj történne, tudjak hova menni. Ritkán jártam erre, mert itt nem volt semmi és senki, akiktől lenyúlhattam volna valamit, újra és újra feltöltött kukák, ahonnan guberálhattam, ez csak amolyan mentőöv volt a számomra. Amire most például nagyon is szükségem volt.
Nem is kellett sokáig futnom, hogy odaérjek.

by **Ratna Nayar** Kedd Jan. 22, 2013 8:01 pm

Az egész tegnap délután kezdődött, amikor Logannel összefutottam a folyosón, a könyvtárból visszafelé. Alapból csak szokásához híven, morcosan tovább állt volna, de én meg szokásomhoz híven egyből megállítottam, hogy beszélgessünk egy kicsit, mióta új könyvtárosunk van, úgy is alig szán időt a diákjaira... Ennek pedig az lett a vége, hogy néhány perccel később már az egyik mutáns ismerőséről mesélt. Sietni nem sietek, szóval kíváncsian hallgattam, így aztán oda lyukadtunk ki, hogy neki most épp dolga akadt, de megtennék neki egy kis szívességet?
És most itt vagyok... Valahol Bronxban, egy olyan részen, ahol még életemben nem jártam, hogy megkeressek egy mutáns lányt, hogy jobb belátásra bírjam - költözzön ő is oda a Xavierbe. Nem fért a fejembe, hogy hogy nem akarhat valaki ott élni... Mindegy, igaz Logan nem mondta, de ha mégse járnék sikerrel, kerítettem egy jó puha, vastag, meleg takarót, mint a suli ajándéka. Ha már szegénykém kénytelen az utcán lakni, legalább ennyivel segíthetünk neki.
A környék elég lepusztult volt, így csak bátortalanul lépkedtem, miközben jobbra-balra nézelődtem, hátha meglátom valahol a fiatal lányt, akiről Logan mesélt. Még jó, hogy ilyen melegen öltöztem, nem nekem való ez az éghajlat. Bár, így meg úgy nézhettem ki mint valami kitömött hóember... ~Lehet, hogy mégiscsak kellett térképet hoznom? Bár mindegy, rajtam az se sokat segítene, attól tartok... -torpantam meg, ahogy az utcanevet kezdtem skubizni.
Ekkor hallottam meg egy férfi kiáltását, én meg reflexből a hang irányába fordultam. Hogy aztán a következő pillanatban már a rohanó lány felé kapjam a fejem, meg fél kézzel a zsebemhez kapjak.
~A francba... Miért nem bírnak kérni? Akkor úgy is adnék... El is felejtettem, hogy zsak a zsembe raktam a pénzt, nem a tárcámba... Várjunk csak, az a haj... Basszuskulcs, ez biztos ő lesz!
Azzal már futottam én is a lány után, ahogy csak tudtam. Igaz, alapból se szerettem futni, de így, takaróval a kezeim között meg egyenesen élmény volt...
-Héé, gyere vissza! Áll már meg egy kicsit, nem akarlak bántani... csak beszélni... beszélni szeretnék veled! -kiáltottam utána, miközben levegőért kapkodtam.
Futásból sosem voltam jó, így esélyem se volt utolérni, de én már annak is örültem, ha sikerül nem szem elől téveszteni... Persze, így, hogy vakon követtem, csak még inkább eltévedtem Bronx rengetegében, de nem érdekelt. Amikor legközelebb megláttam, döntöttem: bevetem a képességem.
Említettem már, hogy ekkora takaróval futni kész élmény? Nos, ekkora takaróval futni úgy, hogy még koncentrálni is próbál közben az ember, még azon is túltesz... De ha már Logannek megígértem, akkor be is tartom a szavam, így ha minden jól megy, egy fél percen belül a lány egyre erősödő zsibbadtságot fog érezni mindkét lábában, és neeem, ezen a mozgás sem segít...

by **Abyss** Kedd Jan. 22, 2013 9:02 pm

"- Vöröske, nem tudom miért vagy itt. Nem is érdekel. Most már nem tudlak visszarugdosni és valaki más nyakába varrni. De biztos, hogy bírni fogja a kicsike kis lelked a… példastatuálást?" – hallom meg balomról Kardfog hangját. Igen... előre tudható volt, hogy ez lesz. De ez a hanghordozás... Ez a vigyor a fején. Szinte kedvem lenne letörölni róla, teljesen fogva tartómra emlékeztet.
- A nevem Abyss. És hiszed vagy sem, öltem már embert. Nem ismeretlen számomra sem a vér látványa, sem az érzés, amikor látod valakinek a szemében kihunyni a fényt. Tudom, hogy azok, akikhez küldtek minket, testvéreink vérét ontották. És ezért megérdemlik majd azt, amit kapni fognak.. - válaszolom határozottan, habár az előbbiektől kicsit elvörösödtem. Talán a méreg, talán a szégyen miatt, hogy tényleg haszontalan vagyok. Aztán mikor közelebb érünk, el-elérnek füleimhez a célpontok szavai.
"- És, hoztatok bizonyítékot?
- Persze, nálam van annak a dögnek a keze." – a szavakra ráncolni kezdem a homlokom és a csoport férfire nézek. Nem igazán tudom kivenni, mit vesz ki a táskájából a férfi, de egy pillanat múlva megérzem a dögszagot, amitől egyrészt kiráz a hideg, másrészt ideges fintor kerül arcomra. A méreg szinte teljesen kizárja a szag hatásait. Szentségtelen! Nem hogy megölte, meg is csonkította és ereklyeként tartogatja a szerencsétlennek egy tagját?!
"- Ember, te beteg vagy!
- Még, hogy én vagyok a beteg?! A mutánsok, azoknak kell eltűnniük! Ha, pedig a kormány nem csinál semmit, marad ez a módszer… De mit magyarázok én neked, úgyis tudod!" - a mondatokra ökölbe szorul a kezem, s szinte a fogamat csikorgatnám mérgemben. Mocskos disznó, ne félj, nem került el a mészáros, csak házhoz jött!
"- Utolsó lehetőség, hogy visszafordulj és belekapaszkodj Nicky bácsi köténykéjébe" - mondja nekem gúnyosan Kardfog, ami még inkább szétpattintja az idegeimet. -"Próbálkozzunk meg a "kedvesebb" módszerrel a kislány kedvéért."
Szavai akkora lángot gyújtanak bennem, hogy szinte észre sem véve mit csinálok, felkapom a tekintetem Kardfogra
- Azt a tetves kis férget... aki trófeaként gyűjtöget... hagyjátok meg nekem. - mondom mélyen kiemelve a nekem szót. Tekintetem félelemtől, és bizonytalanságtól mentes. Nincs más benne csak keserű harag, amelyet a férfi, de leginkább az iránt a mutánsgyilkos iránt érzek, aki hencegett. Hangom olyan, mintha nem tűrnék ellentmondást. Holott jól tudom, ez igazából csak rajtuk függ, hiszen ha a földhöz verdesem magam, akkor se tudok mit kezdeni, ha Kardfog úgy dönt, még is megöli helyettem. De ezt a pasit.. Ha kell egy vascsővel verem agyon. Keresnem is kéne egyet..
És tekintetem már kutat is valami fegyverért, amelyet a kezembe vehetek, miközben közeledünk. Az egyik leendő hulla hangja éles sípolásként ér a fülembe...

"- Ti meg kik vagytok? Csak nem eltévedtetek?"
"- Hmm... a számból vetted ki a szót." - mondja Kardfog, s végre megakad a tekintetem valamin, ami alkalmas lehet. Megbontva "az alakzatot" oda lépek a már rozsdás és az idő vasfoga által rendesen megcincált csőhöz a földön. Valaha talán ebben a gyárban készítették, de az is lehet, hogy valami gépezetnek volt az alkatrésze. Miután felkapom a csövet, úgy megszorítom, hogy belefehéredik a kezem.... De aztán vissza sétálok Kardfog és Parázs közé. Szemeim szikrákat szórva méregeti a hencegőt... akinek remélhetőleg én adhatom vissza mindazt, amit ő adott másnak.

by **Parázsléptű** Szer. Jan. 23, 2013 1:13 pm

Úgy látszik nem csak én vagyok az egyetlen, akinek az járt a fejében, hogy Abyss miért kellett, hogy velünk tartson, de míg én nem tettem szóvá, hiszen a parancs az parancs, addig ez Kardfognak természetesen nem okozott gondot.
A lány persze rögtön replikázott, bár amit mond legalább azt mutatja, hogy nem okoz gondot neki, ha meg kell pár embernek mutatni, hogy hol a helye, és ez már nem rossz teljesítmény tőle.
Látom, hogy Kardfog közben fél füllel a társaságra is figyel, hisz gondolom az ő hallásával már régen tudja miről beszélnek, míg nekem csak most jutnak el a fülemhez a szavaik.
Végig hallgatva a kis eszmecseréjüket, már egyáltalán nincsenek aggályaim azzal kapcsolatban, amit tenni készülünk velük, bár nem mondhatnám, hogy eddig sok lett volna.
Kaptam egy utasítást és én végrehajtom, nem érdekelnek az erkölcsi problémák ezzel kapcsolatban, az nem az én dolgom. Felén szállongó szagra, csak alig észrevehetően rándul meg az arcom, de más jelét nem adom annak, hogy mit vált ki belőlem, csak a szemem villan egyet közben.
Kardfog ajánlatára, amit a társunk felé tesz, csak felpillantok, hogy vajon mit fog tenni erre, és halványan elmosolyodok heves reakciójára, ami azt azért bizonyítja, hogy nem hiába tagja a Testvériség klánjának. Ez a mosoly is már az itt létemnek köszönhető, hiszen azelőtt ezt nem engedtem volna meg magamnak.
Victor san szavaira csak ráemelem a tekintetem és a kezem a tőrökre siklik, majd kíváncsian várom, hogy mire gondol a „kedves” módszerrel kapcsolatban, mert, hogy nem fejmosásra, abban biztos vagyok.
Mivel a figyelmem már a rám szegeződő fegyvereké és a férfiaké, azért csak fél szemmel látom, hogy Abyss felvesz valamit csődarabot a földről és aztán visszatér közénk, míg Kardfog válaszol a szószólónak.
Én csak mereven és szótlanul állok az alakzatunk szélén, várva a jelre, mikor rájuk szabadíthatom a katanámat és végre hosszú idő után eljárhatom halálos táncomat.
Tőlem lehet Abyssé a főnök, nekem bármelyik szerencsétlen emberfatty megfelel a célnak, de ha több jut rám, annál jobb.
A szívem nyugodtan ver és most már csak a harcra koncentrálok. Felkészültem.

by **Victor Creed** Szer. Jan. 23, 2013 6:40 pm

A lány válasza után jó pár másodpercig nézem az arcát és keresek valamit a tekintetében. Ki tudja, talán másnak ez túlságosan nyílt méregetés lenne, de engem a legkevésbé sem zavar. Ch, ugyan, ugyan… Mikor érdekelt az ilyesmi?
- Ó, én nem a halálra gondoltam – felelem sokatmondóan, alig látható mosolykezdeménnyel az arcomon, mialatt továbbsétálok. – Biztos vagyok benne, hogy öltél, ha már itt vagy. De a halál az még túlélhető… Érdekesebb lesz, hogy az előtte lévő perceket hogyan fogja bírni a gyomrod. - Jót szórakozom a határozottnak szánt hangján és a pirulásán. Olyan nevetségesen sebezhető. Végül megváltozik és tényleg sikerül megütnie egy hihető hangot, mikor másodszorra megszólal. A halhatatlanok tompított élénkségével és kíváncsiságával nézek a lánnyal farkasszemet. Nocsak, nocsak, lehet, hogy mégsem olyan használhatatlan a kicsike. A szemöldököm felemelkedik egy kissé és az arcomra visszafogott, meglepett vicsor ül, miközben a tekintetem ugyanolyan aljas marad. – Legyen, ahogy akarod – vigyorgok még mindig baljóslatúan és Honóra nézek. Szólásra nyitom a számat, aztán hirtelen csapom össze az állkapcsomat, hogy feszülten rántsak egy aprót a fejemen felfelé. Az épület ablakait fürkészem és hallgatok, a szemem összeszűkül. A levegőbe szimatolok, nyakizmom megrándul. Hmm… érdekes… Egy szívdobbanásnyi ideig várok, aztán ismét visszakúszik az arcomra egy éhes vigyor. – Honó… Kíváncsi vagyok mit tud a kislány… talán mégsem kell olyan gyorsan levágni mindenkit – szélesebb lesz a mosolyom. Játszadozzunk... Ch, mégis mikor kellett volna az én kedvemért humánusnak lenni? Nem vagyok én olyan szívtelen, hogy megfosszam magamtól a szórakozást. No, és persze arra is kíváncsi vagyok mennyit bír ki Abyss... Már kész is van a tökéletes teszt számára. Csak ki kell várni a megfelelő alkalmat.
- Hé, hé, hé, mégis mi a f*szt csinálsz te?! – kiáltja el magát az ideggyenge csótány és a pisztoly csövével kitartóan követi Vöröske minden mozdulatát. A feszültség nő a kis csoportunk és a férfiak között, amitől csak még inkább tombol bennem a visszafojtott indulat. Unottan vetek egy pillantást a lányra, aki egy régi csődarabbal tér vissza.
- Ő? – felhorkantok, mikor jobban rámarkol a rozsdás szemétre. Ha így folytatja a végén még rettegve fognak elmenekülni… - Ő csak felkészül – jelentem ki nyájas nyugodtsággal, elrejtve, mennyire megvetem a fegyverhasználatot és visszafordulok.
- Mire? – kacag fel egy harmadik, láthatóan tökéletes magabiztosságba ringatva magát. A lány felé int. – Tedd le, ne félj, nem harapunk – mosolyodik el cukros bácsi ábrázattal, mire többen felkacagnak. Én is bekapcsolódom, öblös kacajjal. Egy-kettő értetlenkedve vonja össze a szemöldökét és lassan vesztik el a hangjuk határozottságát, mások ingerültebbek lesznek, attól, hogy valaki rajtuk kívül képes nevetség tárgyát látni ebben a kijelentésben. – Csend legyen! – förmed rám a pisztolyos és becélozza a fejemet. – Azt mondtam csend legyen!
- Hé, nyugalom – szólal meg végre a „tetves kis féreg”, miközben visszasüllyeszti a táskájába a levágott kezet és a sajátját a társa vállára helyezi. Követem a tekintetemmel a mozdulatot. – Szóval eltévedtetek… Nehezen hiszem el. Errefelé nem sokszor járkálnak idegenek, főleg nem nők. Ráadásul elég érdekesek vagytok így hárma…
- Mondd meg a barátodnak, hogy ha nem akarja, hogy feldugjam a seggébe a pisztolyt, jobban teszi, ha elrakja… A végén még morcos leszek – közlöm mély basszushangon, visszafogott vérszomjjal, mire ismét felnevetnek páran. A fogaim kivillannak, ahogy szélesebb lesz a vigyorom és zsebemből előhúzott kezemen elkezdenek megnőni a karmaim, miközben elcsigázottan megmozgatom az ujjaimat. A jókedv azonnal elszáll belőlük és belém költözik az ő megdöbbenésükkel egyetemben. A szívverés fel fog gyorsulni. Az adrenalin cikázni fog a testükben. Az izmok meg fognak rezdülni, hogy cselekedni próbáljanak a halál előtt. A pisztoly most már határozottan a fejem közepére irányul, amíg a többi is megmozdul valami fegyver után kapva. – Sosem tanulnak… - jelentem ki félig szánakozva félig örömmel, mialatt előrevetem magamat. Nem adok jelet, nem kántálok titkos szöveget. Támadunk, aki nem ismeri fel, hogy mikor válik a helyzet ilyenné, megérdemli, hogy a saját vérébe fagyva hagyjam magára. A pisztoly hangosan felugat, négykézlábra vetem magamat, összehúzódnak a combizmaim, majd egy ugrok, végül megkapaszkodom a kapualj tetejében. A golyót gyerekjáték kikerülni. Nem vagyok olyan gyors, mint Törpilla, de az emberi mozdulatok még nekem is csigalassúságúnak tűnnek, miközben nagymacska módjára vetem közéjük magamat. A karmaim szinte nevetve mélyedben bele a vasbetonba. A lendületemet azonnal tovább viszem és függeszkedve két talppal lököm hátra az egyiket. Érzem a lábamnak feszülő bordákat, hallom a reccsenést és az utána következő kiáltást, mikor már a földön fetreng és néhány eltévedt lövést ad le a kezében szorongatott fegyverből. Hallom ahogy a levegő kiszökik a tüdejéből és sípolva szívja be. Megrezegteti a dobhártyámat ez a csodás zene. A vérem felpezsdül, az arcomra szadista grimasz költözik. Hús és csont. Vér és sikolyok. Elengedem a plafont és guggolásba érkezem.
Újabb golyó fütyül el a fülem mellett, mire bosszúsan felmorranok, de a kezemben már a pisztolyt markoló ürge torka van, hogy a falnak vágjam a fejét. Heh, persze miután Abyss felé lököm a kért áldozatot, ki az utcára. Ajándék… használja ki. Hanyag mozdulattal lököm a férfi arcát a falhoz, koponya, mégis könnyedén adja meg magát az erőnek és nagy fröccsenéssel passzírozódik neki a falnak, csak néhány agyvelőt és vért hagyva maga után… És még egészen finom voltam.
Ahogy a hulla nehéz teste puffanva elterül a földön nem nézek hátra a többiekre. Ó, nem-nem, sajnos nem tehetem… Nagy ugrásokkal eltűnök az épületben. Még hallom, ahogy küzdenek a lent lévőkkel, ,miközben felfelé tartva elkapok egy, az utcára igyekvőt. A markom ráfonódik az arcára, karmaim a fejbőrébe mélyednek. Marionettbábuként emelem fel a földről az alacsony férget, miközben a körmeit a kezembe mélyeszti és meglepett kiáltásra nyitja a száját. A másik kezem mutatóujját a számhoz emelem.
- Sss... - csitítom érzéketlen hangon, majd növelem a szorítást. A kezei bénán esnek le a testéhez. Nyugalom száll a folyosóra, amit élvezettel szívok be... azonban pár perc múlva a kinti halotti némaságot néhány, a harmadik emeletről kidobott hulla zavarja meg. Először holtan indulnak meg és bizonytalan időközönként törnek el a csontjaik a már amúgy is holt testükben a földet éréskor. Ám az ötödik még határozottan él… nos... Egész pontosan addig kiáltozik a levegőben kalimpálva míg nem ő is az utcán végzi. Az ablakban guggolva még azt is látom, ahogy párszor megrándul, mielőtt állat módjára kiszenved. Félredöntött fejjel vizsgálom egy darabig a lenti mészárlást, aztán ugrom. Az első emelet magasságában egyszer megkapaszkodom, hogy lassítsam a zuhanást, aztán tompán ütődik a talpam és az egyik tenyerem a földhöz. Könnyedén érek földet. A kabátom alja felsöpri az utat, ahogy felegyenesedek elkeverve a vért a porral, miközben karmaim visszahúzódnak és az ujjaimról lezárom a felesleges vért. A többiekre kapom a pillantásomat és mikor látom, hogy még élnek, elvigyorodom.
- Csak nem kihagytam valamit? – teszem fel a költői kérdést dörmögő hangon.

by **Annabelle Shirley** Szer. Jan. 23, 2013 8:16 pm

Persze, beszélni! Biztos meglátta a csövit, aki lopott tőle, és ezen felbuzdulva megkérdezné, hogy melyik a kedvenc Pink Floyd számom. Vaaaaagy... hülye ötlet, de talán inkább a sittre vágna be. Nem úgy nézett ki, mint az agresszívabb fajta, úgyhogy veréstől annyira most nem féltem (bár aztán ki tudja), viszont semmi kedvem nem volt rács mögé kerülni, csak enni akartam végre. A pénzt pedig kizárt, hogy visszaadjam, az már az enyém, én loptam, vagyis mondhatni megdolgoztam érte. Innentől kezdve a takarós nő fog lopni, ha elveszi tőlem a fizumat. Amiről úgy tűnt, nem mondott le, mivel még mindig rohant utánam. Képtelenség volt lerázni. Aztán még valami az ő oldalára állt, hogy könnyebben elkapjon.
Hamar megérkeztem a gyárnegyedbe, hiszen nagyon közel volt. Éppen ezért semmivel sem volt magyarázható az a zsibbadtság, amit a lábaimban kezdtem el érezni egyre erőteljesebben. Persze már lihegtem a feszített tempótól, de azért ennyire még nem fáradtam ki. Talán a hidegtől? Na, de mindegy is, a lényeg, hogy próbáljam valahogy legyőzni, mert kizárt, hogy lemondjak a kajáról. Kell nekem ez a pénz, úgyhogy nem állhatok meg.
Ettől függetlenül kezdtem lassulni. Egy nagyobb gyárépület hátsó bejáratához értem, amikor úgy éreztem, hogy képtelen vagyok tovább szaladni. A kuckómig még menni kellett volna néhány tömböt, de azt már biztos nem bírtam volna. Ráadásul ebből az épületből hangok szűrődtek ki. Elsősorban férfiak kiabálása, tompa puffanások, jajgatások, hátborzongató reccsenések, szóval biztosra vettem, hogy verekedés zajlik odabent. Nem lepett meg, ezen a környéken ez mondhatni mindennapos volt, és hazudnék ha azt mondanám, hogy nem rettegtem ide bemenni, viszont volt rá egy halvány kis esély, hogy az üldözőmnek még annyi kedve sem lesz hozzá, mint nekem. Hátha belátja, hogy egy húszas ennyit nem ér meg. Én pedig rimánkodtam magamban egy láthatatlan hatalom felé, hogy csak valami részeg tini banda összezörrenéséről legyen szó. A lábaim a lehetetlen zsibbadó kimerültségtől már remegtek, de ez semmi volt ahhoz képest, amekkora reszketésbe kezdtem attól, amit odabent láttam.
Miután feltéptem a hatalmas ajtót, és betámolyogtam, éppen csak annyi időm volt, hogy gyorsan körbenézzek. Azonnal konstatálhattam, hogy a mészárlás itt új értelmet nyert, ez valami (számomra legalábbis) szokatlanul brutális leszámolás lehetett. De nem volt időm sokat tépelődni ezen, mert a lábaim már összecsuklani készültek alattam.
Egy utolsó lépés, és nem bírták tovább. Előreestem, de nagy nehezen úgy, hogy a túlméretezett kabát ujja takarta kezeimet azért még tudjam csimpaszkodásra használni, így meg tudtam kapaszkodni valamiben, mielőtt a földre zuhantam volna. Valami nagyban. Valami mozgóban. Valami melegben. És ahogy jobban megnéztem... valami iszonyú ijesztőben. Egy férfi karja volt, amit önkéntelenül is elkaptam, de ahogy az arcába néztem, miután térdre estem, a vér is meghűlt az ereimben. Azok a fogak... az a tekintet...
Mikor ijedten rántottam vissza a kezem valami megvágta a karomat. Ez pedig azt jelentette, hogy a kabát ujját is áthasította. Talán egy kés volt nála. Egy nagyon éles kés? Nem... azok... a... körmei?
Még egy rémült tekintetet vetettem rá, majd egy halk rettegő sikoly kíséretében azonnal gyíkká váltam és berohantam egy nagy, porosodó, fémláda mögé, és összegömbölyödve, vacogva vártam, hogy vajon van-e jobb dolga is, mint gyíkot taposni.

by **Ratna Nayar** Szer. Jan. 23, 2013 8:54 pm

//kis hangulatzene ^^//

Úgy látszik, túl sokra nem mentem a képességem bevetésével. Ahogy elvesztettem a szemeim elől, kicsit lassítani is kezdtem, hogy kifújjam magam. Már csak reménykedtem benne, hogy egyáltalán hatótávolságon belül van-e még. Tétován toporogtam egy helyben, hogy merre tovább. Hagyjam a csudába a zsibbasztást, és inkább próbáljam meg azt behatárolni, hogy honnan milyen érzéseket sikerül "fognom"? Vagy reménykedjek benne, hogy már nem mozog és előbb vagy utóbb megtalálom? És ilyen félelmetes lennék, hogy nem akar visszajönni? Pedig tényleg csak jót akarok neki, miért olyan nehéz ezt elhinni...
Végül a második verziónál döntöttem, maradjon csak a zsibbadás, aztán bízzunk a legjobbakban. Azt hiszem, most már a hideg volt a legkisebb bajom. Elég kihaltnak tűnt a környék, és ijesztő is volt, pláne, hogy több helyen az utcai világítás sem üzemelt. Tisztára, mint valami rossz kísértetváros.
-Annabelle, hallasz engem? -kiáltottam a kihalt északába (Már ha egyáltalán téged láttalak..., motyogtam magamban, majd ismét rendes hangerőre váltottam- Logan küldött, hogy keresselek meg. Válaszolj, kérlek!
Persze a szavaim elég elhagyatottan visszhangzottak a kihalt gyáróriások falairól, válasz nélkül, bele az éjszakába. Fázósan összébb húztam magamon a kabátomat, aggódva nézelődve. Szerencsére itt még nem takarították el a pár napja esett havat, így néhány lábnyom még árulkodott arról, hogy jártak erre. Jobb ötlet híján, bátortalanul elindultam az egyiket követve. Legalább megpróbáltam.
Ahogy az egyik épület mellett haladtam el, hangokat hallottam odabentről. Igaz, a lábnyomok, amiket követtem, nem arra vezettek, de... Arra is vezetett néhány pár, így inkább irányt váltottam és az épület felé indultam.
-Annabelle? Te vagy az? -próbálkoztam újra, hátha válaszol, amikor már egészen közel jártam.
Egyre inkább kezdett valami baljós érzés a hatalmába keríteni. Lehet, hogy igaza van Darrennek, és nem kéne egyedül kimozdulnom ilyenkor... Meg Gregnek, Logannek... De most már úgy is mindegy. Csak benézek, aztán ha nem ő az, akkor hazamegyek, így járt Logan, meg a lány is. Oda is sétáltam, ám az ajtó csak résnyire volt nyitva, így szépen-lassan-óvatosan elkezdtem kinyitni, hogy jobban belássak.
Azt hiszem, kár volt. Ahogy megcsapta az orromat a vér fémes szaga, akaratlanul is görcsbe rándult a gyomrom. Hála az égnek nem sokszor voltam ilyesmi mészárlás szemtanúja, talán csak egyszer, amikor Logannel találkoztam, de az egy életre sok volt. Amikor pedig megláttam, hogy ki van bent, önkéntelenül is kiejtettem a kezemből a takarót, hogy aztán a szám elé kapjam a kezem. Mind a kettőt. Már csak azért is, hogy befogjam, mielőtt sikítanék egyet. Még odakint, bokáig a hóban gázolva a falhoz simultam, miközben reménykedtem, hogy az, akit én láttam, nem vett észre engem.
~Istenek és istennők, remélem, nem menekült be oda az a lány előlem, mert...
És akkor, miután elengedtem, az ajtó egy halk, fémes koccanással ismét becsukódott, mire ismét összerezzentem. Azt hiszem, ennyit a zsibbadás illúziójáról, most helyette szépen, lassan a félelem vette át a helyét a környéken lévők szívében...

:::666. reag Twisted Evil

:::

by **Abyss** Szer. Jan. 23, 2013 9:53 pm

Mire észbe kaptam, Victor már kioltotta az első életet. Hihetetlenül gyorsan mozgott, még az én lélegzetem is elállt tőle. Egyet pislogtam, s az első élet kialudt a csoportból. Ahogy észre vettem, Parázs is hamar bevetette magát. A lövesektől kicsit megijedtem ugyan, de láttam, hogy nem rám céloznak. És akkor... Akkor Kardfog megadta, amire vágytam. Mikor a hencegő külön vált...
Már már futni akart, fordult is meg, mikor lendületesen megsuhintott vacsövemmel nézett szembe, amely szépen el is trafálta. A férfi az orrát fogva fetrengett. Én pedig belerúgtam.
- Hogy merészelsz ítélkezni felettünk?! - kérdezem tőle sziszegve, s ismét a fejére ütök teljes erőmből a csővel. Vére freccsen betört fejéből, de nem állok le. Még vagy ezer okot sorolhatnék magamban.. és minden egyes "Hogy merészelsz.."-nél ütök egyet rá. Igazából mindent ezen a nyomorultan vezettem le. Minden eddigi fájdalmam és bántalmam.
Közben mögöttem a mészárlás percek alatt zajlott le. Én pedig csak álltam a széttrancsírozott fejű hulla felett. Olyan furán éreztem magam. A ki-ki fröccsenő vér bepettyezte arcom és ruhám.

A világ pedig megváltozott.

Minden eltompult. A levegő mintha nem is érkezett volna meg a tüdőmbe. A hangok nyomottak voltak, pedig mintha hallottam volna egy sikoltást... a világ pedig kezdett elmosódni.. És akkor hatalmasat dobbant a szívem. De ez számomra nem számított jónak, mert hirtelen fájdalom követte, mindenhol a testemben.
- Ne.. - nyöszörögtem. Tudom, ez minek az érzése. Az átváltozásé. De mi az isten folyik itt?! Én egyáltalán nem akartam átváltozni! És... ez más. Nagyon más! Olyan volt, mint a legelső... Most is mindenem fájt, nem csak a lábam. A következő pillanatban már csak azt vettem észre, hogy a fejem a földön koppan. De ez a fájdalom semmi volt ahhoz képest, amelyet éreztem, de nem csak ott, hanem mindenütt.
És félelem költözött a szívembe, az értetlenség mellé. Csakhamar azon kaptam magam, hogy ordítok. Olyan keservesen és hangosan, ahogy a torkomon kifér. A fájdalom elviselhetetlennek tűnik, s vergődni kezdek a földön.
Tán.. elmúlik? Ismét ember leszek? Akkor volt ez... Akkor fájt mindenem... De nem. Érzem, ahogy a lábam kezd összenőni. Jézusom ne! És akármilyen furcsának, vagy őrültnek nézhettem ki, de meg tettem, amit meg kellett:
A fájdalomtól vörösen, zilálva, könnyezve toltam le alul magamról mindent. Még csak az kéne, hogy belenőjenek az altestembe a ruhák. És akkor elkezdődött. A lábaim lassan össze olvadtak, de.. egészen máshogy, mint eddig. Hosszabb is kezdett lenni, mint amilyen átlagba az uszonyom... És a formája is teljesen más. Döbbenten, elkerekedett szemekkel nézem a hosszú tekervényt, aztán ismét felordítok, mikor a pikkelyek felhasítva bőrömet ülnek ki a felszínre... Immár az én vérem is piroslani kezd a földön. Egészen addig csöpög, amíg az összes pikkely a helyére nem kerül. Nincs időm megvizsgálni, mi történt oda lent, mert ide fent a nyakam és a fejem tájéka ismét elviselhetetlenül fájni kezd.. Ismét felordítok, s bele markolok a hajamba
- ELÉG! ELÉG! - ordítok magammal elkeseredetten... És akkor hirtelen elzsibbadok mindenütt, ordításom hirtelen abba marad, már csak halkan nyöszörgöm. Majdnem elájultam. Még fekszem a hóban.
Ahogy veszek egy mély levegőt, a vér szaga áramlik belém. Erősebben mint eddig. Kissé erőtlenül kelek fel, s tekintetemmel a többieket keresem, vajon itt hagytak-e már? De.. mi ez?! Alig látok! És amit látok, az is olyan furcsa.. mint a meleglátás és a valódi látás összemosása... Sokkoltan nézek végig magamon. Halfarkamból.. kígyó lett?! Mi a franc?! A nyakamra tapasztom kezem. Eltűntek a kopoltyúk. A fülem is emberi. A kezeimről is eltűntek a hártyák. És annak ellenére, hogy alattam megolvadt a hó, nem nyálkázom... Erőtlenül próbálok felkelni, de ismeretlen ez a test... nem tudom még megtartani magam, így szerencsétlenségemre arccal előre esem.
Vajon a többiek most mit gondolhatnak..? Ha ezt elmesélem Farkasnak...

by **Parázsléptű** Csüt. Jan. 24, 2013 2:36 pm

Már azon is csodálkoztam, hogy Kardfog ilyen békés volt eddig és legszívesebben felkuncogtam volna, mikor pisztollyal fenyegették és még nevetni is mertek ezek a pondrók.
Nem tudták kivel kezdtek ki ez nyilvánvaló volt
Mikor aztán Victor san megunta a fiúkák játszadozását és láttam, hogy felkészül ő is a harcra, megfeszítettem az izmaimat és azon nyomban pattantam, ahogy ő is mozdult.
Persze nagy előnyt is adott nekem, hogy minden rémült szem rászegeződött és a golyók is felé száguldottak, időt hagyva nekem, hogy közéjük érjek. Már félúton szisszenve szaladt ki a kardom a hüvelyéből és hideg nyugalom szállt rá, megfejelve a gyilkolás kéjes örömével.
Már nem figyeltem, hogy merre jár Kardfog, vagy mit csinál Abyss egyedül, csak arra figyeltem, hogy ne keresztezzük egymás útját. Jut elég játszadozni való mindannyiunknak.
A meghökkenés, melyet a támadásunk okozott, rá volt írva az arcukra. Mikor a kapu előtt reked három fickó előtt megjelentem a kivont katanával, szinte eltörpültem mellettük, apró termetemmel, ezért aztán mikor magukhoz tértek gúnyos vigyorra húzták a képüket.
- Nézd már Colos, hisz egy kislány! Azt hiszi talán, hogy megijeszt minket azzal a fogpiszkálóval?
A másik kettő is csatlakozott a harsány röhögéshez, de nekem egy arcizmom sem rezdült, csak széles mozdulatokkal megsuhogtattam a kezembe simuló gyilkos szerszámot és az előbb még vidáman gúnyolódó, négybevágott fejjel zuhant el a koszos aszfalton, az arcán még mindig az utolsó halálos vigyorral.
- Ez valami kib@sz&tt ninja! – ordította a Colos nevű és egyikük a pisztolyát emelte rám, míg a másik valami botot, amelyiknek a vége íves szikrát húzott. Azzal csapkodott felém és én ösztönösen tudtam, hogy nem lenne jó, ha hozzám érne vele, így könnyedén hátra szaltóztam, majd megnyitva magam alatt a talajt a férfi mögött bukkantam fel és vállból csaptam le a botot tartó kezét, mivel nem akartam olyan könnyű halált neki, mint a másiknak. Akkor hol marad az élvezet.
Néha hallottam magam mögött tompa puffanásokat, amit kardfog ténykedésének tudtam be, hiszen nem lettek többen a támadóim, így sejtettem, hogy hatékonyan dolgozik tovább.
Pár gyors és könnyed szaltó után utolértem a közben az épület fel szaladó pisztolyos és átmetszve az Achilles-inakat a lábán néztem ahogy azonnal összerogy, majd mikor káromkodva felém emelte a fegyvert azt csuklóban csaptam le.
Elkeseredve állapítottam meg, hogy ezekben a férfiakban semmiféle büszkeség nincs, elvették a játék örömét, hiszen méltatlanul könnyű prédák voltak.
Így aztán dühösen csaptam le először az előttem jajveszékelő fejét, majd visszamenve a másikhoz, azt is megszabadítottam a kínjaitól, bár még azt sem érdemelte meg.
Gúnyosan leköptem a testet, majd megtörölve a véres kardot csúsztattam azt a hátamon lévő tokba és most már érdeklődve néztem körbe, hogy miként is állunk.
Abyss-t akkor láttam meg, ahogy a földön vergődött, de fura volt! Nem láttam még sosem, mikor átváltozott, de kicsit másként mesélték, és azt sem értettem, hogy miért nehezíti meg magának a dolgot, hogy most veszi fel a másik alakját. Ekkor hallottam meg Kardfog kérdését és csak értetlenül felhúztam a vállam.
- Hát pár hullán kívül, csak ezt a látványt. – böktem a félig kígyó, félig lány alakra.
Majd egy gyors mozdulattal rántottam ki a páros pengéket dobásra készen, ahogy megláttam a mozgást Kardfog mögött, de mivel a férfi jórészt takarta azt a megvillanó zöld foltot, így nem tudtam felé dobni őket és a sikoltás után, meg már csak valami kis élőlényt láttam elsiklani a halomba rakott ládák felé.
- Mi volt ez? Egy mutáns? Itt? – néztem kerekedő szemekkel Victor san-ra.

by **Victor Creed** Pént. Jan. 25, 2013 12:09 am

Honó válaszára beleszagolok a levegőbe, miközben meghallom az újabb puffanást. Lassan emelkedik fel az egyik szemöldököm, miközben gyors mozdulattal rántok egyet a kabátomon, hogy eligazítsam. A második esésénél értetlenül felhorkantok és közelebb lépek, rálépve pár holttestre. Kifejezetten hüllő szaga van, annak ellenére, hogy a házban halillata volt. Hmm… milyen kár… a sushit jobban szeretem.
- Azt hittem a hidegvérűek a meleget kedvelik, nem pedig hó angyalkákat csinálnak – vetem oda lenézően, pofátlanul vigyorogva le rá, kissé oldalra döntött fejjel, miközben zsebre dugom a kezem és közvetlenül a feje mellé állok. Végignézek a testén egészen a hajzuhatagától a kígyófarkáig. Aztán a széttrancsírozott férfira esik a tekintetem, akit elé dobtam. Nem rossz… tűrhető. – Jobb dolgom is van, mint várni addig, míg hóembert nem építesz, szóval, ha kijátszottad magad, mozdulj – morranok rá, majd hirtelen meghallom a kis japán lány pengéinek fémes súrlódását, a közeledő lépteket és a lihegést. Érzem az illatát, hallom a verdeső szívét, miközben kiveszem a zsebemből a kezem. A lábdobbanásai gyengék és halkak – kistermetű. Egy nőstény. A kiáltás olyan ismerős a hang, ami a levegőben vibrál túlontúl közeli, ráadásul a név, ami szárnyra kap felettébb bosszantó… A szemem sarkából látom, ahogy a kapualjból kivetődik egy zöld hajú kislány és belém csimpaszkodik pár vészterhes másodpercig. Belém. Csimpaszkodik… Lassan fordítom a fejemet felé, miközben azon gondolkozom, hogy gyorsan végezzek-e vele is vagy szórakozzak egy kicsit, amíg a Kobraszuka kiélvezi a hóban fetrengést. Egy-két másodpercig hatalmas a dilemma, ám ahogy a holttestekre esik a pillantásom egy gyilkos vigyor jelenik meg az arcomon újból. Heh… élvezzük ki ezt a szép, téli estét… nem igaz? A lány rémült tekintete, mintha engem igazolna, a körülötte lévő tömény félelem hívogató és csábító a szemében lévő iszonyat. Ugyan, még el sem kezdődött a móka. Komótos mozdulattal kapok a kezemet fogó karja felé. Egyelőre nem akarom megfogni. Dehogy… Csak kóstolgatom. A szemem összeszűkül és némán rázkódik meg a vállam a hangtalan kacajtól, mikor hallom a sikolyát, majd látom az átváltozását. Ragadozótekintettel követem a cikázását, be egyenesen a sötét épületbe, ahol meghúzza magát.
- Látta, hogy mi történt, látta az arcunkat – magyarázom basszus hangon, miközben lomha léptekkel elindulok a gyík után. – Nem maradhatnak szemtanúk… Nincs igazam? – nézek hátra a vállam felett Honóra és állok meg egy pillanatra, mielőtt elnyelne a benti sötétség. – Mindjárt jövök, addig figyelj a másik hüllőre – azzal belépek és elindulok a gyík után. A lépteim visszhangot vernek a hatalmas épületben, mialatt ráérősen a ládához megyek. – Enyje, ezek után így elrohanni! Micsoda udvariatlanság… Még bocsánatot sem kérhettem azért a szakadt kabátért. - A kis előétel szaporán veszi a levegőt, minden moccanása felerősített zajként jut el a fülembe. Megállok a láda mellett, az egyik tenyeremet fejem fölötti magasságba helyezem a falon, míg a másiknak az ujjait a fal és a láda közötti résbe süllyesztem. A kölyök búvóhelye és a kijárat között helyezkedem el és várok. Várok a prédára, miközben ha szökni próbálna azonnal utána vetem magamat, hogy karomrácsos tenyérbörtönbe zárjam. A vadászat ígérete most sokkal csábítóbb, mivel eddig csak gyilkoltam, nem pedig játszadoztam. Ez bosszantó... Semmiképp sem maradhat így.
- Gyere elő! Ígérem, nem bántalak… olyan nagyon – villantom ki agyaraimat, miközben leguggolok, lassan kopogtatva a megnövekedett karmaimmal a fémládán. A résen keresztül figyelem a hüllő minden mozdulatát és még akkor sem veszem le a szememet róla, mikor meghallom az újabb lépteket, majd ahogy valami puhán a földre hull. – És még társaságot is hoztál – kuncogok fel gúnyosan, majd a szemem sarkából a csukódó ajtóra pillantok. – Tökéletes. – Az izgalom végigbizsergeti a gerincem vonalát. – Nos, akkor ideje elkezdeni. – A karmaim belefúródnak a láda falába és fél kézzel, könnyedén kezdem el elhúzni a faltól, miközben az alja sikítva karistolódik a földnek. Ám akkor elér hozzám az ismerős illat. Felhúzom az orromat és a felső ajkamat, a torkomból egy mély, fenyegető morgás tör fel… Ratna… Kiszakítok egy darabot a ládából, ahogy elönt a düh és a földre hirtelen elkezd kiömleni a tárgy tartalma. A folyadék orrfacsaró bűzű, de miközben a kezemről mossa le a vért, eszembe juttat egy lényeges dolgot. Azt a baljóslatú érzelmet, amit eddig is tudtam, hogy éreznem kéne. A résre pillantok, majd feszülten kiegyenesedek. A sárkány! Azt a jó rohadt…! Halkan fordulok meg, majd még óvatosabban indulok meg lábujjhegyen, hatalmas lépésekkel a kijárat felé, aztán miután kiérek, azonnal a falnak vetem a hátamat.
- Pszt… Tűnés… – suttogom a többieknek. – Be ne menjetek… Veszedelmes vadállat! – Nem érdekel mit gondolnak a többiek én oldalazó léptekkel a falhoz simulva indulok el az épület vonalát követve, egészen a sarokig.
Aztán, mikor meglátom a lányt... //2:07-2:11//

by **Annabelle Shirley** Pént. Jan. 25, 2013 11:25 am

Általában kellemes látványnak számít, ha valaki mosolyog, de amit ez a fenevad produkált, az aligha nevezhető mosolynak. Inkább vérszomjas vicsorgásnak, ami nem hogy nem volt kellemes, de rémes, iszonyú képeket úsztatott be lelki szemeim elé, hogy mire is számíthatok, amikor elérnek azok a hatalmas kezek. Áh, arra nem is lenne szükség. Elég volna, ha még sokáig néznék azokba a vérbenforgó szemekbe, és hipp-hopp máris szívinfarktust kaptam.
A nem túl biztató kilátásoktól rémülten húzódtam be a búvóhelyemre, de ez közel sem volt elég. A szörnyeteg csak közeledett, egyre közeledett, nekem pedig már olyan hevesen vert a szívem, hogy az már szinte fájt. Olyan hátra húzódtam, amennyire csak a falhoz tolt láda engedte, minél messzebb tudva magamtól a biztos véget. Jaj, miért is kellett nekem pont ide jönnöm? Futhattam volna máshova is, vagy szembenézhettem volna az üldözőmmel, aki most hirtelen nem is tűnt már annyira félelmetesnek. Ehhez az alakhoz képest legalábbis szinte már kedvesnek volt mondható.
De most már mindegy, hiszen a jelenlegi ellenfelem nem csupán a megjelenésével növelte bennem egyre elviselhetetlenebb mértékűvé a rettegést, hanem azzal is, hogy nem hagyott elmenekülni, jött utánam. Tekintélyes méreteihez méltó könnyedséggel tolta el a fedezékemül szolgáló konténert (amitől a pulzusom persze meghatványozódott), és hallva a társaihoz intézett szavait tudtam, hogy nekem itt már nincs semmi lehetőségem a menekülésre, meg fogok halni. Eléggé nyilvánvaló, hogy a bűnözők nem akarnak szemtanúkat, én pedig sajnos láttam őket is, az áldozatokat is, most pedig hallhatom, hogy még csak nem is tagadják, hogy ők követték el ezt a brutális mészárlást. Aminek nemsokára én is a részesévé fogok válni, és nagyon nem a túlélők oldalán.
Egyrészt, hogy ne is lássam a fölém magasodó férfit, másrészt, hogy bizonyítsam, én nem is láttam semmit, nem csupán a két mellső mancsommal takartam el a szemem, hanem a farkincám végével is. Nem akartam megkockáztatni, hogy a köztünk lévő távolság és méretbeli különbség miatt esetleg nem látja ezt a gesztust, még fel is emeletem a fejemet. Majd rémülten rázni kezdtem. Nem, nem baj, hogy eltépte a kabátomat, nem, nem is láttam én semmit, nem, nem akartam én udvariatlan lenni, csak éppen meghalni sem, és nem, nem, nem, nem, NEM KELL KÖZELEBB JÖNNIE!
-Nem - nyöszörögtem, mikor már inkább a hátrálásra figyeltem, nem a szemeim eltakarására. Kétségbeesetten néztem fel a hatalmas férfira, aki még emberi alakomban is óriásinak tűnt. - Kérem, ne bántson. Nagyon szépen kérem. Nem mondom meg senkinek. Kérem... könyörgök...
A következő pillanatban megint ijedten sikoltottam fel, de már nem a felém közeledő biztos halál miatt, hanem a felém ömlő orrfacsaró bűzű folyadék miatt. Jelenlegi méreteimmel ez nekem kész árvíz volt. Késedelem nélkül iszkoltam fel a falra minél magasabbra, hogy a trutyit is elkerüljem, meg a valamiért furcsa arckifejezést öltött gyilkost is.
Meghökkenve néztem, ahogy a levegőt szimatolva izzottak fel kegyetlen tekintetű szemei, majd óvatos mozdulatokkal távolodni kezdett. Vajon mi ütött belé. Esküdni mertem volna, hogy félelmet láttam az arcán. De a lényeg, hogy elment. Így már én is előmerészkedhettem.
A biztonság kedvéért azért még gyík alakban hagytam el a balsorsú épületet arra, amerről jöttem, hogy visszamehessek a városba. Ám ekkor jött csak a következő jeges zuhany. Egyrészről a hó, ami így átváltozva még elviselhetetlenül hidegebb volt, másrészt pedig a lány, aki eddig üldözött. Hirtelen minden világossá vált. Tőle ijedt meg az előbb az a férfi, miatta rohant el olyan rémülten. Hát ki lehet ez az álnok nőszemély, hogy még egy ilyen alakra is képes infarktust hozni?
Azonnal visszaszáguldottam a gyárépületbe, hogy a másik kijárat felé spurizzak. Ugyan két tűz közé szorultam, hiszen egyik oldalon a gyilkosok vártak, a másik oldalon a takarós, de ha választanom kellett a veszélyes és a még veszélyesebb között, nem volt kérdés, hogy merre kell szaladnom. Mégpedig ahogy a lábam bírja!
Odakint a hó akkora volt, hogy nem bírtam felkapaszkodni a tetejére, viszont elhanyagolható súlyom miatt nem is süppedtem bele teljesen. Vagyis a felszínen jól követhető volt egy előre kígyózó hóbucka-csík, ahogy a hármas fogat felé siklik. Amikor eléjük értem, kidugtam a fejem a fehér takaróból, és könyörgőn néztem rájuk.
-Ne hagyjanak itt vele!
A következő pillanatban pedig már iszkoltam is az előbb még rettegett férfi felé, hogy felrongyoljak a cipőjén, lábán, karján, egészen fel a feje búbjára, ahol reszketve húztam meg magam, miközben két kézzel (manccsal) kapaszkodtam a hajtincseibe.

by **Ratna Nayar** Szomb. Jan. 26, 2013 7:53 pm

Egy pár pillanatig tétován álltam a falnak dőlve, miközben próbáltam lenyugtatni magam.
~Nyugi, semmi baj, semmi baj, semmi baj… Minden oké lesz, most már ismered a gyengéjét, simán elbánsz vele. Önbizalom Ratna, önbizalom… Ráadásul Annabelle-t is meg kell védened, szóval kapd össze magad! Nagy levegő, beszív, kifúj, nagy levegő, beszív, kifúj, nagy levegő… -mantráztam magamban nyugtatóul.
Már épp kezdett hatni a dolog, amikor a távolból segélykérő kiáltásokra lettem figyelmes. Jesszus, Annabelle! Segítségre van szüksége, ez a vadállat biztosan elkapta… Megembereltem magam, majd lassú, de határozott léptekkel indultam el a hang irányába, továbbra is sugározva némi félelemérzetet a közelben lévők felé, igaz, ezúttal már tudatosan. A fal mellett haladva egyre közelebbről hallottam a kiáltásokat, majd amikor befordultam a következő sarkon, hirtelen kivel találtam szembe magam?
Vele… akitől mindig mindenki óva int, vele, akivel Darren akar már mióta leszámolni, erre, hogy a fene essen belé, nem én botlok bele az utcán megint?! Ezek után mondja valaki, hogy vannak véletlenek… Persze, ahogy megláttam a reakcióját, nem bírtam megállni nevetés nélkül, azonban nem telt bele pár másodperc, és a korábbi önfeledt nevetésemnek nyoma sem maradt.
-Victor… -ejtettem ki lassan és vészjóslóan a nevét, miközben gonosz mosolyra húzódott a szám- Nocsak nocsak, tán nem hiányoztam?
Lassó léptekkel megindultam felé. Látva, hogy reagált a látványomra, úgy éreztem, kellő önbizalmat szereztem, hogy ezúttal kézben tartsam a dolgokat, x-menhez méltóan, és nem úgy elbaltázni a dolgokat, mint legutóbb. Ahogy közeledtem, szemem sarkából a többi jelenlévőre pillantottam. Egy ázsiai vonásokkal bíró, apró termetű lány, ennyi vérrel borítva, felfegyverezve… Azt hiszem, nem kellett sok fantázia hozzá, hogy vajon kihez tartozhat. Egy másik, mutáns lány, a földön, félájultan, vérrel borítva… Ezek szerint ő volt a bajba jutott, és nem Annabelle? Sietnem kell, ha nem akarom, hogy komolyabb baja essen… És…ekkor vettem észre a Kardfog fején tanyázó apróságot. Egy gyík… Logan említette, hogy ez a kis pártfogoltjának a képessége, de… vajon azt is tudta, hogy a kis kedvence a Testvériség oldalán áll?
-Annabelle, gratulálok. Sőt, nektek, mindnyájatoknak, hogy sikerült így rászednetek. Egy pont nektek, hogy belesétáltam a csapdátokba. De… ha már ennyire látni akartatok, hát íme, itt vagyok!
Még emlékeztem, hogy korábban milyen „érzelem-keveréket” vetettem be a nagyfiú ellen, pontosan emlékeztem… Ahogy arra is, hogy a túlzott félelemmel csak agressziót érek el nála, így azt sem kívántam erősíteni benne. De, először is, Annabelle. Az áruló… Koncentráltam, majd a korábbi zsibbadtságnak a maradékát is elűztem belőle. Helyette mit kapott? Szeretetet… Valami elképesztő mennyiségűt a rajongással kevert, csöpögős fajtából, természetesen Kardfog iránt. Az ázsiai lányt még nem ismertem, semmit se tudtam róla, bár mivel ő harcos típusnak tűnt, biztos ami biztos, lassan ő kapta meg a zöld hajú kislány lassítására szánt láb-zsibbasztást. Mellé pedig határtalan jókedvet, nagy adag boldogsággal és elégedettséggel vegyítve. Azt hiszem, még illeni is fog a folytatáshoz, amit terveztem. Victor számára…
-Ne aggódj, most már nem bánthatnak. Jól vagy, vagy hívjak mentőt? –fordultam a vörös lány felé egy pillanatra, aztán végre Kardfognak szenteltem a figyelmemet. A szeretet nála nem annyira pálya, így hát maradtam a régi, jól bevált módszernél.
-Sajnos, most nem megfelelő a hely és az idő egy kellemes sétához, így mit szólnál egy kis játékhoz helyette? Látod, mennyi hó van még mindig? Mit szólnál néhány hóangyalkához? Vagy egy hóemberhez?
Lehajoltam, és gyúrtam egy hógolyót, majd a nagyfiúhoz lépdeltem, minden lépéssel egyre csökkentve abban a hatalmas szívében az önbizalmát. Egészen közel álltam meg, előtte, farkasszemet nézve. Továbbra is gúnyosan mosolyogva rá, a hógolyót a kezemben dobálgatva. Közben pedig a gyilkos ösztönökét lenyugtatva, egyre inkább előteret hagytam a kedvenc érzéseinek. Önbizalomhiány, magány, elhagyatottság (annak ellenére, akárhogy is babusgatja a kicsi Annabelle), depresszió…

by **Abyss** Hétf. Jan. 28, 2013 8:44 pm

És amikor azt hittem, hogy rosszabb már nem lehet... Természetesen jött Mimur.
"- Azt hittem a hidegvérűek a meleget kedvelik, nem pedig hó angyalkákat csinálnak. Jobb dolgom is van, mint várni addig, míg hóembert nem építesz, szóval, ha kijátszottad magad, mozdulj!" - szavaira elönt a méreg és felnézve rá rásziszegek fenyegetően, habár az arcát is alig látom... - Ácsi ácsi ácsi.. Mi? Rásziszegtem? Na jó ez még nekem is sok.-
Értetlen fejjel meredek fel rá. De mindegy. Megértem őt.. őket. Nem tudják és soha nem fogják megtudni (remélhetőleg) mekkora fájdalmakkal jár az átváltozás és hogy ezután mennyire nehéz mozdulni. De főleg ezzel az új testtel. Szóval ha az arcát nem is látom, azért értetlen tekintetem és kezdeti aggresszivitásom elpárolog, s enyhe talán öröm, talán megbocsájtás látszik rajtam. És ha az arcát nem is látom tisztán... a szagát, érzem. Nem csak az övét, de Parázsét is. Meg.. másét. Talán a hullákét, nem tudom még elkülöníteni. Az új alak előnyei és hátrányai: meg kell tanulnom kezelni. Aztán azon kapom magam, hogy megjelenik egy lány, aki után Kardfog elindul. Aztán sietősen visszatér, nem is kellett sok idő. Közben hallottam zajokat.
Aztán olyasmi történik, amire nem számítanék -nem számítottam- soha életemben.. A nagyfiú visszavonulót fúj?! A hangjában olyan félelmet érzek, amitől én magam is megijedek. Egy ekkora, gonosz, erős monstrum még is mitől ijedne meg ennyire?! Aztán pluszba jön az, hogy az idegen lány aki elrohant, most vissza rohan.. Kardfog nyakába?! S hirtelen már el is tűnik a szemem elől. De még érzem, hogy itt van.
Végül mire felocsúdnék megjelenik egy újabb ember.. Vagy mutáns? Valószínűbb az utóbbi, mivel szavaiból ítélve már ismeri Kardfogat, ő meg ritkán barátkozik emberekkel, ha egyáltalán barátkozik. Maximum reggeli, ebéd vagy vacsi szinten. Aztán mindenki megbolondul. Az a nő valami csapdáról beszél. Meg Annabelle. Így hívják a lányt, akit érzek, de nem látok? Aztán felém fordítja a fejét.
"-Ne aggódj, most már nem bánthatnak. Jól vagy, vagy hívjak mentőt?" - kérdi. Én meg csak nézek mint borjú az új kapura... Kardfog mindjárt sírva fakad, Parázs heherészik én meg állok.. jobban mondva fekszem az egész közepén és megkérdezik tőlem, hogy hívjanak-e hozzám mentőt..?
Hozzám?! Kardfoghoz és Parázshoz! Mi a fene van velük?! Biztos begolyózott mind a kettő, hogy hagyják, hogy ez a nő így beszéljen! De várjunk.. tőle rettegne Mirmur? Kicsit görcsbe szorul a gyomrom. Tegyük fel, a nő egy mutáns. Tuti ő csinálja ezt a többiekkel. Ha ekkora hatalma van, nem csodálom, hogy itt minden a feje tetejére állt. De engem miért kezel áldozattként? Talán... talán a sok vér és az teszi, hogy épp a földön vagyok? Elképzelhető. Viszont akkor segítenem kéne a többieken... Ó nem inkább elsurranok mint egy sikló! Nem, azt nem engedi a becsületem. De cselekedni is félek. Azt hiszem, jobb ha kivárok... igen, az jó terv.

by Ajánlott tartalom