Igazgatói iroda

Darren ötlete tetszett, úgy is van némi tapasztalom halálos méreggel kapcsolatban, talán még össze is tudnám hozni a sérült szöveteket és miegymást. vagy ott van a hirtelen halál mint a focistáknál. Darrennel ellentétben Mr Adamnek kevésbé, sőt, egyáltalán nem tetszett az ötlet és ezt szóvá is tette. Tőle meglepő módon meglehetősen indulatosan. Tisztelet tudóan végig hallgattam. ,,Eszedbe se jusson" ez volt a végmondat. Hátba löktem a hullát ami élettelenül dőlt előre annak ellenére, hogy úgy tűnt, mint aki csak alszik. A földbe csapódva hirtelen elszíneződött és ismét a talaj részévé vált, nyomát se hagyva létezésének. Arcomon sem düh, sem keserűség sem pedig egyéb érzelem nem volt fellehető. Pókerarccal álltam Adammel szemben. Lassan odasétáltam és rátenyereltem az asztalra. Kicsit begörnyedtem, hogy Adammal szemmagasságba kerüljek és mélyen belenézzek.
-Ó dehogy is nem, és felül is fogom írni, ha a barátom élete múlik rajta. Egyébként...
Lassan felegyenesedek kihúzom magam, a fenyegető tekintetem ellágyul. A hirtelen felindulást a szomorúság apró jeli váltják fel amik alig észrevehetőek.
-... nem hiszek istenben. Ezek után... már a törvényben sem...
Lepillantottam az asztalra amiben benne maradt a kézlenyomatom. A körvonalai nem voltak szabályosak, fodrosak voltak mintha a tűz kapta volna meg a papír szélét. Oldalt állásban ráböktem a pad szélére mire az helyreállt, tovább fordulva pedig az ajtó felé indultam. A kilincset markoltam amikor ismét megszólalt. Álltam, mint lószerszám a hideg vízben. Lassan elengedtem a kilincset és kezem magam mellé zuhant.
-Tudja, ha Darrent feladja, megy vele Ratna is. Úgyhogy, nem ajánlom hogy megtegye.
Ekkor vállam fölött hátranézek Adamre, mintha mosolyognék, tán így is teszek, közben rámarkolok a kilincsre.
-Az öreg jön nekem eggyel...

Felálltam. Egész testemben remegtem a dühtől, de a hangom hideg volt. Mit hideg? Jeges.
- Nem érdekel, mivel fenyeget. Engem már így is többen keresnek, mint amennyi még egészséges, és a zsaruk ezek közül a legveszélytelenebbek. Ha az a fiú meghal a börtönben, mert maga olyan rohadtul tiszteli a törvényeket, az a maga baja. De ha közben véletlen egy pont ugyanolyan srác bukkan fel Mexikóban, akkor jobb, ha tudja, hogy engem kell keresnie. Greg segítsége nélkül is ki tudom hozni, ha kell. Nem ismerem a srácot, és nincs okom miatta kockáztatni. De azt nem fogom tétlenül nézni, hogy az a kislány így éli le az életét. Én nem ismertem Charles Xavier-t, de szerintem ha nem lett volna más lehetősége, mint a nagyságos szabályok megszegése, akkor is kihozta volna a fiút onnan. Már ha tényleg olyan jó ember volt, mint mesélik. Aki pedig bántani meri Ratnát - pillantottam Greg felé - Azt megölöm.
Sarkon fordultam, és elindultam. Becsaptam magam után az ajtót, és csak utána dőltem neki a falnak a folyosón. Lassan ülő helyzetbe csúsztam, és a hajamba markoltam.
Hogy lehet ezt kibírni? Egymagam is ki tudnám hozni Daniel-t onnan. És sokan mások is. De nem tesszük, mert "elveink" vannak. És hagyunk meghalni emiatt két embert... Mit embert? Két gyereket...

Darren kirohanásán meglepődtem. Érdeklődve fordultam a két társalgó fél felé. Néma csöndben karba tett kézzel néztem végig ahogy Darren elhagyja a terepet. Aztán Adamre néztem aki ezáltal szóhoz jutott. Eddig nem terveztem, hogy végig hallgatom, de végül úgy esett, hogy megtettem. Talán így volt jó. Sőt, kimondottan jót tett. Elgondolkoztam az előbbieken. Halványan elmosolyodtam.
-Hmph... Maga egy igazi, csökönyös fafej, remélem tudja... Ahogy azt is, hogy egy ilyen kaliberű tárgyalás nem egy hét alatt fog leforogni, minket pedig az most nagyon szorít... Ha 6 napon belül nem hoz eredményt a dolog, vegye úgy, hogy van egy kiadó szobájuk.
Fejeztem be higgadtan és kinyitottam az ajtót, Adamet előreengedtem és mögötte léptem ki az irodából. Darren a már jól bejáratott sarokban ülős pózban kuporgott oldalt. Kicsit odébb állva megvártam míg lerendezi kegymás között. Ahogy az ítélet meghirdetésre került és az ajtó is becsukódott már ott álltam Darren előtt segítő kezet nyújtva. Mielőtt bármit mondana megszólalok.
-Hagyd... más nem Ratna miatt... Tudod milyen kis szentfazék, ez is biztos megviselte. A helyett, hogy eltiltanád magad tőle vagy bekasztliznád magad, inkább vigyázz rá és bízz ide a dolgot. Megoldom én ezt egyedül is. Rajtam nem találnak fogást.
Ezek után kikísérem Darrent a kapuig.
-A puszit majd én átadom Ratnanak.
Bokszoltam bele finoman a vállába hülyülésből. Ha nincs más akkor elköszönök és elvonulok átgondolni a helyzetet némi szesz társaságában.

Csak bólintottam az igazgatóhelyettes szavaira. Kitilt? Micsoda büntetés! Egyszer Rozsomák fogott itt éjszakára, egyszer Chris kért meg, hogy hozzam el, tegnap meg Szellem tett itt ki. Tulajdonképpen még sosem tettem be a lábam önszántamból az iskolába.
- Ennyit arról, hogy a Xavier Intézet menedéket nyújt minden mutánsnak... - morogtam.
Mikor Greg a kezét nyújtotta felém, elfogadtam azt. Végighallgattam, amit mondott. Összeráncoltam a szemöldökömet.
- Nem, haver. Ha megcsinálod, ott leszek.
Megkocogtattam a halántékomat.
- És tudni fogok róla. Te is tudod.
Feltéve persze, hogy addig rendbe jön a fejem, de ezt nem osztottam meg vele.
- Kérlek mond meg Ratnának, hogy hívjon fel, ha ráér. És ha meg mered puszilni, véged van, mint a botnak - vigyorodtam el.
Hiába, na, egy kicsit túl féltékeny alkat vagyok.

Miután talpra rántottam még Adam után nézek akinek a szidalom szólt.
-Ez nem fog segíteni...
Jegyzem meg halkan aztán visszafordulok felé. Szemöldököm felvonódik. Egy lágy mosoly övezi az arcom miközben oldalra billen az egész fejem. Aztán hosszú pislogással kísérve megrázom a fejem.
-Arról szó sem lehet... Ha ennyire tudod akkor nézd meg mi lesz utána... én nem látom a jövőt de annyit biztosan tudok, hogy ha megteszed valaki nem fog örülni. Az a legjobb eset ha csak nem örül a dolognak, rosszabb esetben maradni sem fog...
Bátorítóan a vállára teszem a kezem.
-Szóval bíz csak ide és... töltsd fel a telefonod, lemerült...
Néztem a zsebére amelyikben azt tartja. A telefonban nem észlelek elegendő elektron mozgást, sőt szinte nincs is benne. Mint maikor ki van kapcsolva vagy lemerült.
-Nyugodj meg, amint lehetőségem lesz rá, szólok neki.

Előhúztam a zsebemből a telefont. Hiába, na az elmúlt pár napban pont nem volt érkezésem ilyesmivel foglalkozni. Előbb a tetőn ragadtunk, ugye, aztán elutaztam Washingtonba, onnan vissza ide, itt végre megcsókoltam Ratnát és majdnem megölt egy füstpamacs, aztán kis híján leütöttem Greget, és mindeközben lelőttek, leütöttem, valami másik világon át utaztattak, telepaták járkáltak a fejemben, mint valami átjáróházban és összességében, hosszú napok voltak.
Greg felé nyújtottam a telefont.
- Tudsz kezdeni vele valamit? Mostanában nem lesz időm feltölteni.
Már egy ötlet járt a fejemben. Oké, nem Daniel ölte meg azt a zsarut, de valaki azért mégis lelőtte. Szóval ha megtalálnám az igazi gyilkost, esetleg anélkül lehetne kihozni Pikkelyt a sittről, hogy az a vaskalapos Windsor lecsukatná a fél sulit. A rendőrök talán nem is keresik a tettest, de alvilági köröoiben elérhetek valamit... Már ha nem lyuggatják ki a bőrömet.

A készülékre néztem, alaposan. gazán mélyen szánt tekintet volt. Alaposan átvizsgáltam a régi ketyerét aztán csak megcsóváltam a fejem.
-Ami azt illeti nem igazán... De miért ne lenne időd ilyesmire? Szépen hazamész, megfürdesz mert az izzadság szagodhoz nem illik Ratna szagához, legalábbis ilyen arányokban.
A telefont kártya lap határozott letételéhez hasonló mozdulattal nyújtottam felé, annyi különbséggel, hogy nem volt asztal amire rá rakhattam volna meg nem i engedtem el a készüléket amíg vissza nem veszi. Ahogy megfogja egy zöldhasú ropog a telefon alján. Csak diszkréten, nem kell a feltűnik, és ha nem akar megsérteni csak kint nézi meg, hogy ez valójában egy százas.
-Fogd, ez bőven elég a város másik végéig. Nincs apelláta, értve vagyok? Most pedig lehet jobb lenne menni... Mielőtt még az öregnek elgurul a gyógyszere és Logan végez az edzéssel...
Azzal egyik kezemet kinyújtva utat mutattam Darrennek, másikkal pedig előkotortam a telefonom, tárcsáztam és rendeltem egy taxit. Nem is kellett sokat várni kint hamar kiért az illető. Addig valamiét a telefont szorongattam aztán rátévedt a tekintetem. Felé nyújtottam a készüléket.
-Gondolod vidd ezt aztán hívd fel magad. Lehet le fogja nyomni, nem tudom. Jó utat és pihenj. vá-vá-várj... Holnapi találkozó... Sullivan & Cromwell Ügyvédi Irodánál...
Ahogy Sean telepatikus üzenete kiegészült az időponttal is azt is közzé tettem majd elköszöntem és rácsaptam a taxi tetejére kétszer mire az elindult. Aztán visszaslattyogtam a szobámba.

Eltettem a telefont meg a pénzt is. Volt nálam vagy ötven dolcsi, már amikor még évekkel ezelőtt elindultam otthonról, de az éveknek tűnő napok alatt azok elkeveredtek valahol. Nem mintha nem tudtam volna pénzt szerezni magamnak, de ha egyszer szívesen adták... Arról nem is beszélve, hogy Logan szerint előnyös lenne leszoknom a nem épp törvénytisztelő hobbimról. Ratna aligha értékelné, ha úton-útfélen kizsebelnék valakit...
Beszálltam taxiba, és bemondtam az egyik bár címét, ahol egy haverom szokott tanyázni, aki esetleg nem fog lelőni, amikor meglát.
- Kösz mindent - szóltam ki Gregnek -Vigyázz Ratnára helyettem holnapig.
Aztán a taxis beletaposott as gázba, én pedig hátradőltem, hogy legalább a városig pihenjek pár percet.

Mivel könnyedén ki tudtam számolni annak a valószínűségét, hogy melyik folyosón mikor és kicsoda fog felbukkanni, nem volt nehéz úgy eljutnom az igazgatói irodáig, hogy senki se füleljen le.
Az ajtó zárva volt, de nekem ez mikor jelentett akadályt? Egy perc múlva kattant a zár, és én már odabent is voltam.
Az a mufurc katona nem volt sehol, ahogy én azt jó előre tudtam is. A számítógéphez siettem, és bekapcsoltam. Egész jó kis gép volt, hamar betöltött, meg minden. Hála a képességemnek, percek alatt kitotóztam a jelszót.
Lássuk csak... Diákok... Felsőbb évfolyamok... Megvan! Nayar, Ratna.
Megnyitottam a fájlt, és elgyönyörködtem egy kicsit Ratna képében. Aztán az aktualitások résznél gépelni kezdtem.
"Ms Nayar különleges feladatot kap péntekre. Terepgyakorlat lényege: fülelje le és tegye ártalmatlanná a Central Parkban, az állatkert bejáratánál ügyködő zsebtolvajt. Kitétel: maradjon észrevétlen. Terepgyakorlat kezdete: reggel kilenc óra."
Mentettem a változtatásokat, és elgondolkodtam. Megkísértett a gondolat, hogy Gregnek beírjak egy hét szobafogságot, de úgysem érdekelné.
Ki akartam kapcsolni a gépet, mikor észrevettem, hála a képességemnek, hogy valaki közeledik. Én hülye... Csak a bejutásra koncentráltam, a kijutásra már nem.

Nos, mielőtt visszatérnék a szüleimhez, nem árt néhány dolgot tisztáznom az igazgató úrral a képességeimmel kapcsolatban. Lenny-vel és a haverjaival azóta sem futottam újra össze, sem azzal a félbolond ajtónyitó karmossal. Egyelőre nem is igényeltem egyikük társaságát sem. Kicsit zavarban vagyok, miközben a folyosókat róvom az igazgatói szoba megtalálásáig és eléréséig, mert eszembe jut, hogy eddig akárhányszor jártam itt, minden alkalommal átváltoztam és valmi bajt csináltunk.
~ Te azt már bajnak hívod, hogy kettőnk helyett próbálom megvédeni magunkat, mielőtt valamelyik mutáns eszeveszett a fejünket veszi?
~ Nem, de azt már igen, hogy fejvesztve nekitámadsz bárkinek. Ráadásul nem a melegségedről vagy híres.
~ Hát szép szemekkel és ölelésekkel nem nyersz párharcot. Igenis cselekednünk kell, ha a biztonság a tét!
~ De milyen áron? Rátámadsz egy ártatlan kisgyerekre, megpróbálsz végezni Emmával? Rárontasz mindenkire, aki szembejön?
~ Hát rám marad a harci része, ha te már túl puhány vagy ahhoz,hogy megtedd, amit kell.
~ Mert nem vagyunk gyilkosok!
~ Kezdesz már fárasztani ezzel! Te megjátszhatod az ember, ha jól esik, de attól még nem vagy az! Ezen pedig nincs mit szépíteni! Nekünk ilyen a természetünk, miért kéne elrejteünk? Fogadd el!
~ Kettőnk közül te vagy a Szörny, nem én!
~ Hát én is lettem valahogy! Azt pedig tesem tagadhatod, hogy a gondolatok, amik benem kavarognak, a te fejedben is megfordultak már. Az ember nem változik, ahogy a fenevad sem lesz szelíd. Mélyen belül a szörnyeteg mindig szörnyeteg marad, ez ellen pedig nem tehetsz semmit!
Nem folytattam a társalgást. Belső énem az utóbbi időben próbálta sulyolni belém a filozófiát, mely szerint mi nekünk könnyebb lenne együtt a túlélés, ha nem hadakoznánk folyton, hanem elfogadnánk, amik vagyunk.
~ Hát eddig te sem nagyon próbáltad elfogadni az emberi oldalad. Miért kéne együttműködnöm veled?
~ A kis barátnődet is megmentettem, miután úgy döntöttél, a nehezebb úton indulsz el, és mint láthatod próbálom is óvni mindentől. Még azt is megtűrtem, hogy hozzám ért.
~ Talán ideje lenne megtanulnod elfogadni őt... ő nem akar ártani nekünk. Rajtad is segíteni szeretne.
~ Mintha kéne a segítsége! Te se próbáltál sokat alkalmazkodni! Semmi bajom nem lenne nélküled!
~ Nem hát, válogatás nélkül egölnél mindenkit, aki az utadba kerülne, csak mert nem bízol senkiben!
~ Hát azt nem mondtam, hogy jó is lennék, csak, hogy könnyebb lenne mindkettőnk élete külön-külön.
~ De talán épp ezért is vagyunk összezárva, hogy kiegészíthessük egymást.
~ Ó, hurrá! Mindig is vágytam egy pórázra a nyakamon!
Ez a csevej egyre veszetteb ügy! Szerencsére épp megtaláltam a keresett irodát, és benyitva meglepetten konstatáltam, hogy már van is bent valaki. Nekem viszont igazgatónak fiatalnak tűnt, na de próba szerencse, így szóltam hát az idegen felé:
- Öhm... üdv! Blaze Stone vagyok... az igazgató urat keresem!
Lehet, hogy mégis ő az? Akkor kicsit kínos lesz a szituáció. Bár már kezdek hozzászokni, hogy mindig hülye helyzetekbe keverem magam.
~ Ez a specialitásod!
~ Nem rémlik, hogy kérdeztelek volna... fogd be!

Nem sokat kellett várnom, hogy az erős valószínűség valósággá váljon: megjelent egy fiatalember. Nem tudtam, diák-e vagy csak érdeklődő, de úgy döntöttem, egyelőre nem is számít.
Tudtam, mit fog mondani, és készen álltam a válasszal. Kihúztam magam, és határozott arcot vágtam.
- Üdvözöllek, Blaze. Kérlek foglalj helyet. Az igazgató úr sajnos nincs az iskolában, de a távollétében én helyettesítem. Én Mr. Windsor vagyok. Miben lehetek a szolgálatodra?
Ha ezt Greg látná, halálra röhögné magát. Fogadjunk, hogy ő ilyet még nem csinált! Ezzel azt hiszem a Windsor-szívatók élbojába kerülök. Csak meg ne tudja, mer4t akkor örökre kitilt innen...
Leültem Blaze-zel szemben, az íróasztal túloldalára. Ujjaim hegyét egymásnak támasztottam, mert olvastam egy könyvben, hogy az igazgatók így csinálnak. Bár nekem nincs nagy szakállam. Na mindegy.
- Hallgatlak, Blaze.

Belépek hát az irodába, magam mögött becsukom az ajtót, és leülök az asztal előtti székre.
- Üdv, Mr. Windsor! Szeretnék ebbe az iskolába járni, már beszéltem azegyik tanárnőjükkel, aki azt mondta, jöjjek ide, csak... a képességeimmel van egy kis... probléma.
~ Igen? Te ezt így hívod?
~ Még mindig nem kérdezett senki!
- Ami azt illeti... a gond az önkontrollal van. Tudja... amikor... a képességeimet használom... közveszélyessé válok.
Egy pillanatra elhallgatok, mert eszembe jutnak azok a dolgok, amiket eddig átváltozva elkövettem, és szerencsésnek mondhatom magam, amiért nem csináltam még magamnak egy gyilkosságokkal teli bűnlajstromot.
~ Végig ura voltam a helyzetnek.
~ Nekem nem úgy lászott.
~ Csak mert nem hagyom, hogy irányítson egy magadfajta kis pondró.
~ Ha ennyire irritállak, miért nem nyírsz ki?
~ Megfordult a fejemben, de sajnos nem tudom mi lenne velem, ha te meghalnál... logikusan gondolkodva mivel egy test vagyunk, ha a te életedet kiontják, én is megszűnök létezni.
- Biztosan van valami hely, ahol el lehetne különíteni a többiektől arra az esetre... ha esetleg... átalakulnék.
Nézek a helyettesre, s reménykedve várom a válaszát.

Na ez már nem is olyan jó poén így, mint hittem. Ez a szerencsétlen itt segítségre vágyik, támogatásra, mégsem használhatom fel egy szívatáshoz... Viszont... Azt mondta, veszélyessé tud válni. Talán feldühödik és rám támad. átalakul... Érdekes.
- Ez a Xavier Tehetséggondozó, Blaze. Nem beszélhetek az igazgató nevében, de annyit mondhatok, hogy itt még nem maradt magára senki, aki segítséget kért.
Kinyújtottam a kezem. Csak a hatás kedvéért. A képek a falon, a dísztárgyak, mind-mind röpködni kezdtek, majd megállapodtak. Egyik sem a saját helyén. Pitiáner bosszú, de mégiscsak bosszú... Így tilts ki legközelebb, Windsor!
Elfojtottam egy mosolyt, és a fiúra néztem.
- Ezt sem könnyű uralni, hidd el. A düh ijesztő dolgokat hozhat ki egy mutánsból. Pontosan miből is áll ez az átváltozás? e félj, bármit is mondasz most, az nem fog változtatni az iskola álláspontján. De fontos, hogy tisztában legyünk a képességed mibenlétével.

Rendes fickónak tűnik, és abbban is van igazság, amit mond. Viszont amikor az átalakulásról kérdez, egy kicsit elgondolkodom. Eddig sohasem próbáltam leírni. Nem is tudom igazán.
- Hát... eltűnik az emberi énem... és átalakulok egy fekete szörnyeteggé, aki nem ismer könyörületet. A lelke sötétebb, mint ő maga, bárkit legyilkol válogatás nélkül, akiben nem bízik meg... én pedig nem tudom megállítani. Az elmúlt esetekben is csak hajszálhíján múlt, hogy nem okoztam komoly bajt a másik énemmel. Szeretném valahogy az irányításom alá vonni, de ez... makacsul ellenáll. Eddig csak úgy sikerült, hogy egy közös érdek során összefogtunk, és félretettük a közünk lévő viszályt. De egyébként ő dominál az átváltozás követően. Van, hogy van befolyásom rá és a cselekvéseire... de előfordul, hogy legyőz engem. Száműzetésbe taszít az elmém legsötétebb zugába, ahol csak annyit tehetek, hogy mint szemlélő, figyelem az ő cselekvéseit... és nem tudok ellenük semmit sem tenni. Mikor ez legutóbb megtörtént, harcba szálltam két mutánssal, akik segíteni próbáltak, és majdnem...
Megöltem a lányt, akit szeretek, de így végül csak gondolatban fejezem be.
- ... majdnem bántottam valakit.
Fejezem be végül a mondandómat.
~ Én még mindig tartom, hogy könnyebb lenne minden, ha hagynál szabadon cselekedni.
~ Nagyon jól tudod, hogy miért nem teszem.
~ Csak mert te minden eszköztől tartózkodsz, ne engem okolj! A gyomrod nem bírja a cselekvést! Szánalmas, hogy veled vagyok összezárva, de ha már így alakult, próbálom kihozni belőle a legjobbat.
~ Öldökléssel?
~ Vagy mi támadunk, vagy ők fognak... ilyen egyszerű.
miközben belső diskurációm folyik, figyelem Mr. Windsor reakcióját is.

Elgondolkodva hallgattam, amit a srác mondott. Ujjaim hegyét ismét tanárosan egymásnak támasztottam. Mikor végzett, nem szólaltam meg azonnal. Bár ő nyilván az ellenkezőjét hiszi, nekem nem volt túlzottan nagy tapasztalatom az irányíthatatlan mutáns-erőket illetően, csak annyi, amit saját magam által szereztem. De ha nem is volt sok tapasztalatom, azért tudni tudtam egyet s mást.
- Hm... A probléma nem egyedülálló, de amennyire tudom, nem is túl gyakori. Ha jól értem, két különálló személyiségről beszélünk. Most is hallod, érzékeled őt?
Elhallgattam, hogy megvárjam a válaszát és gondolkodhassak. Aztán folytattam.
- Talán szükség lesz bizonyos óvintézkedésekre, de az, hogy ide járj, nem megoldhatatlan, ebben biztos vagyok. És talán az átváltozott alak agressziójára is találhatunk megoldást. Biztos vagyok benne, hogy egy telepata segítségével könnyebben visszafoghatnád a másik éned, és ő talá abban is segíthetne, hogy végleg legyőzd. Már ha nem ódzkodsz tőle, hogy beengedj valakit az elmédbe.
Reméltem, hogy nem beszélek oltári nagy baromságokat. Én hülye... Miért is mentem bele ebbe... Mondhattam volna, hogy Windsor mindjárt jön, és leléphettem volna... De én persze nem...
Azt viszont meglepetten tapasztaltam, hogy kifejezetten élvezem a tanár szerepét.

Hirtelen kicsöngetnek, és a rengeteg diák, aki ebben a szuper iskolában tengeti napjait, egyszerre indul meg a dolgára, vagyis, hogy végre valami értelmeset csináljanak, és ne csak tanulásból álljon a napjuk. Szegény fogságban tartott gyermekek olyan boldogan repülnek ki az iskolapadból - esetenként szó szerint - hogy észre sem veszik a tanárt, aki még náluk is vidámabb, amiért végre megszabadulhat a taknyos kölyköktől, és már csak egyetlen egy kopasz mutánska választja el őt a szivarjától, és attól a 30 üveg sörtől, amit jó messze fog elfogyasztania birtoktól. Sarah ma tett egy olyan megjegyzést, hogy szeret a kicsikkel foglalkozni, őszintén reménykedik benne, hogy hajnali négykor is így gondolja majd, amikor az utolsó fiatal szabadulóművészt is visszazavarta a szobájába, ő ugyanis marha messze lesz innen, a telefonja meg...hát az itt marad, mégsem hagyhatja teljesen magára szegény lányt, nem igaz?
~No, itt is volnánk. Balra a harmadik ajtó és...mi a....~
Túl az örömködő gyerekricsajon, és az ezernyi apró láb lépteinek zaján beszélgetést hall kiszűrődni, méghozzá az igazgatói irodából. Szíve nagyot dobban, hisz a férfi aki odabent ül Windsorként mutatkozik be, és úgy néz ki, akkor neki mára már nincs semmi dolga, sőt!!! Ha ilyen hamar visszatért, az azt jelenti, hogy pápá Xavier, ő leléphet. Vidáman fütyörészve halad el az ajtó előtt, ám mielőtt maga mögött hagyhatná azt, megtorpan.
~Hmm...nem is tudtam, hogy Adam hangutánzó művész. Ez a legjobb Darren Black előadás, amit életemben hallottam!~
Gyanuját csak fokozza, hogy felettese még a férfi illatát is le tudta utánozni, de még a szívverése is...á, a pokolba ezzel!!! Darren ül ott a székében, és bár csábító a gondolat, hogy hagynia kéne befejeznie a melót a kölyökkel, és csak utána megölni ezért, valahogy mégis úgy érzi, hogy az nem lenne helyes.
-Hat másodpercet kapsz - követi dörmögő hangja a kinyíló ajtó nyikorgását, aztán mérges mondatát ketté vágja annak becsapása, ezzel kizárva a kíváncsi gyerekszemeket - hogy valami piszok jó mentséget találj arra, mit keresel itt, és ezért miért nem kéne levágnom a fejed!

Mr. Windsor következő kérdésére reagálni viszont már nem könnyű, hiszen eddig senkinek, még Emmának sem vallottam be, hogy egész idő alatt képes vagyok társalogni a Szörnnyel. Nem akarok még nagyobb őrültnek tűnni előtte, mint ami már amúgy is vagyok.
- Igen, folyamatosan kapcsolatba lép velem, ez a kapcsolat pedig akármeddig fenn tud maradni. ami pedig a telepatákat illeti... hát... ha úgy vesszük már most is olyan, mintha még valaki lenne a fejemben.
~ Na azért a kettő nem ugyanaz. A mi agyunkban ne turkáljanak!
A Szörnyeteg mocorgásbha kezd, és ismét kezdhetem a koncentrációt, hogy megállítsak egy átváltozást, jóllehet már egyre jobban megy ez nekem.
~ Csak megakadályozom, hogy bárkinek is árthass!
~ Ki akarsz iktatni, ezt viszont nem fogom tétlenül nézni!
~ Gondoltál volna erre akkor, amikor ártatlanokra támadtál!
~ Ó, szóval az emberséged ellenem fordít... ám legyen!
Kezdek egyre rossabbul lnni, és a koncentráció is egyre nehezebb, mintha a Szörnyeteg az agyamon keresztül próbálna meg előtörni. Bár egyelőre sikerül feltartóztatnom, így az átalakulás nem vette kezdetét, de ami ezután történik, az se javít túlságosan a jelenlegi állapoton. Az ajtó kitárul, és valaki dühöngve lép az irodába, becsapva az ajtót maga mögött. Én pedig mikor ránézek, megmerevedem, mint aki sóbálvánnyá változik.
~ Ó, bakker...
~ Én sem mondhattam volna szebben, ó bakker...
A karmos fickó az, a manhattani bárból. Az átváltozást ugyan megúsztam, de valami kezdi azt súgni, hogy itt bizony balhé lesz. A Szörnyet viszont mintha mindez kéjes örömmel töltené el.
~ Úgy látszik ideje megmozgatnom a végtagjaimat.
~ Azt már nem! Itt mégegyszer nem lesz bunyó!
~ Hát vagy ez, vagy a biztos halál.
~ Szép kilátások!
A helyzet egyre rosszabb, de egyenlőre sem én, sem a Szörnyeteg nem lép semmit, bár az igaz, hogy már nincs messze a kitörés.

Elvigyorodtam. A játéknak vége, azt hisem. De nem ijedtem meg. Sokkal veszélyesebben alakok elől is megléptem már, mint Rozsomák. Mármint olyanok elől, akik veszélyesebbek rám nézve. Ugyanis nem nagyon hittem, hogy komolyan bántani akarna.
- Épp a kommandós munkáját végzem, mert valahol messze jár. Megjegyzem, ez a te dolgod lenne, nem? A fiatalember az iskola segítségét kéri egy igen szokatlan, de nem megoldhatatlan és nem is példa nélküli problémában. Úgy gondoltam, ezt megadhatjátok neki.
Felálltam az asztal mellől. Mély levegőt vettem, és még szélesebben vigyorogtam.
- Három okom is van, amiért ezt nem kéne megtenned. Az első, hogy nem akarod ilyesmivel megbántani Ratnát. A második, hogy kedvelsz...igaz? A harmadik pedig, hogy ha megpróbálod, kidoblak az ablakon.
Csak mikor már kimondtam, jöttem rá, hogy ez a feltevésem valószínűleg téves. Logan nem egy sima ember. Egy hetven, nyolcvan, száz kilós fickót gond nélkül kirepítek a kertbe. De ő megvan kétszáz kiló is, azzal a rengeteg fémizével a testében. Fenébe! Na mindegy... Ha minden kötél szakad, még mindig kiugorhatok én az ablakon...

Nem hisz a szemének, de még a fülének sem. Rajtakap valakit, akit kitiltottak az iskola területéről - fejvesztés terhe mellett - amint épp betör az igazgató irodájába, és hülyít egy szerencsétlen gólyát, és most ez az ember oktatja ki őt arról, hogy mi lenne a dolga! Ilyen pofátlanságot legfeljebb talán Gregből nézne ki, vagy abból a másik hogyishívjákból...és őket sem biztos, hogy életben hagyná utána.
-De igen, az én dolgom lenne - feleli, fogcsikorgatva - de ha már így hozzákezdtél, fejezd csak be nyugodtan - folytatja barátságtalan hangnemben, s közben tesz pár lépést az íróasztal felé. -Blaze, megtennéd, hogy...
~...kint vársz a folyosón a gyerekek közt, és reménykedsz benne, hogy nem változol szörnnyé? Mi a legrosszabb ami történhet?~
-Nem érdekes. Maradj nyugton, mindjárt elintézem.
A férfi mosolya csak olaj a tűzre, a feltételezés pedig, hogy nem nyúzná meg élve annak a szivar sorozatgyilkos lánynak a pasiját, aki Shake-et itat vele sör helyett, ráadásul a szobájáról azt hitte, hogy a reszkessetek betörők 5 díszlete...hát ez elég nevetséges feltételezés.
-Hogy mit csinálsz? - Kérdi halkan, ahogy az imádkozósáska beszél a szöcskéhez, mielőtt leharapná annak fejét, aztán súlyos öklével az asztalra csap, olyan erővel, hogy a szoba is bele remeg. - POFA BE,ÉS ÜLJ VISSZA!!!
Ha Darren engedelmeskedik, mellé sétál, és acélos kezét a vállára teszi, centiméterekkel lejjebb nyomva felsőtestét.
-Kérlek, folytasd, marha jól csináltad eddig. A srác azt mondta, most is olyan, mintha lenne valaki más a fejében. Neked mi a véleményed erről?

Na... egyre jobb a helyzet. A karmos eléggé bedühödik, bár jómagam em igazán értem az okát, és az előttem kibontakozó jelenetet sem, ezért csak ülve maradok, és próbálok beolvadni a környeetbe, min egy kaméleon.
~ Most ne bújj, te gyáva, te akartál annyira visszajönni ide.
Nem szálltam vitába a Szörnnyel, egyelőre annak is örültem, hogy sikerült megfékeznem ideiglenesen egy átalakulást, de abban biztos voltam, hogy belső énem még tovább fog próbálkozni, hogy kitörhessen. Logan vigyora ráadásul cseppet sem nyugtatott meg, ahogyan az első alkalommal sem, amikor bátorításképpen mosolygás-félével próbálkozott.
~ Logan... ez aaaaaz... vgre eszembe jutott a neve.
~ Nem úsznánk meg, ha később kiderül, hogy a nevét sem tudod. Bár te amúgy is hajlamos vagy összeakadni ilyen jött-ment őrültekkel.
~ Amint azt a jelenlegi helyzeted nagyon jól is bizonyítja.
~ Bekaphatod!
Végül, hogy véget vessek a kialakuló konfliktusnak, a nem éppen nyugodt Logan felé fordulok.
- Eléggé... rosszul... távoztam legutóbb. Nem tudtam megköszönni...
Nem mondom ki, hogy Emmára gondolok, és hálás vagyok, amiért megvédték őt tőlem. Azóta sem merek belegondolni, mi történhetett volna, ha ő nem lép közbe akkor. Erről pedig eszembe jut, hogy a Szörnyeteg makacsul küzdött ellenük, ezért folyatom is mondatomat.
- ... és sajnálom! Nem akartam ártani. Senkinek.
Ismét lejátszódik fejemben az említésétől a szóba került eset, ez pedig csak tovább rontja amúgyis megviselt szellemi és lelki állapotomat.

- ÜLÖK MÁR, NE ORDÍTOZZ! - kiabáltam vissza ijedtemben, és lezuttyantam a székbe. Ezt a szívást... Logan szemlátomást baromira nincs humoros kedvében... Vagy... Nem is volt neki olyan soha, nem tudom... Szóval ahogy a vállamra tette a kezét, és a csontjaim megroppantak, na, az ijesztő volt. Kitapogattam egy valószínűségi vonalat, biztos, ami biztos, hátha mégis ki kell dobnom az ablakon, bár gyanítottam, hogy amilyen erősen fog, én is repülnék vele. Mit ne mondjak... Acélos egy szorítása van.
Hiába, Logan a meglepetések embere. Eleve meglepő, hogy ilyen modorral még életben van, bár gondolom az adamantium karmok sokat dobnak az ember túlélési esélyein. Aztán az is meglep, hogy nem nyírt ki azonnal, elvégre kimondottan hirtelen haragú fickó hírében áll. Na de ami végképp megdöbbentő volt, az az, hogy kikérte valamiről a véleményemet. Egyáltalán, honnan ismer ő ilyen szavakat, hogy vélemény?
Mély levegőt vettem.
- Nem is tudom... Érdekes. Mintha két személyiség élne Blaze-ben. Ha jól értem, valóban ez a helyzet, igaz? - néztem a fiúra - És... Ez ténylegesen két személyiség? Ne sértődj meg, de... Kérted már pszichológus tanácsát? Nem kizárt, hogy a mutációd egy betegséggel párosult, és így az agyad az átváltozott alakodat egy sötétebb éneddel azonosítja, nyilván mert fél tőle és nem hajlandó elfogadni, hogy ez is a te részed... Van még értelme annak, amit mondok?

Bár nagyon igyekszik nem mutatni, egy pillanatra nagyon meglepődik azon, ahogy a fiú köszönetet mond. Persze, Lynn bizonygatta már akkor is, hogy jó gyerek ez a Blaze, és nem az a fajta szörny, mint mondjuk Kardfog, akinek van egy gonosz énje, és egy még gonoszabb, de látni az esetlen fiút...
-Nem ártottál senkinek - jelenti ki határozottan, aztán másik kezét is Darren vállára teszi, és alaposan megropogtatja őt. A japánban töltött évek során rá is ragadt valami a helyi tudományokból, ezért ő is képes úgy masszírozni, hogy a stressz csak úgy elolvadjon az ember testéből, és bármilyen erősen is gubózza ki a csomókat, az ne legyen fájdalmas. Kár, hogy ezt a tehetségét ma nincs kedve kamatoztatni.
-Véletlenül van értelme igen - hangzik el a "dicséret" miután még erősebben rámarkol a vállaira, hogy véletlenül se tudjon most megszólalni pár másodpercig.
-Ha tippelnem kéne, azt mondanám, nem járt még agyturkásznál a srác, azok ugyanis őrültnek hinnék, ha pedig megmutatná nekik, hogy nem az...maradjunk annyiban, hogy ha átváltozna, tőle félnél a legjobban a szobában.
Szorítását lazábbra veszi egy kicsit, hogy áldozata levegőhöz juthasson, és tudjon beszélni is, illetve, írni akár.
-No, de ne csak csevegj itt, ott van előtted a jelentkezési lap, minden rublika pofon egyszerű, töltsd ki szépen, ha már igazgatót akarsz játszani. - Közben azért Blaze-re is odafigyel fél szemmel, sőt, hozzá is szól: - Felteszem nem szeretnél szobatársat igaz?

Amit a férfi mond, kissé megnyugtat, de a bűntudat egyálalán nem enyhül, mint ahogyan azt szóvá is teszem, miközben elszégyelten lesütöm a szemem.
- Jó, de ez nem rajtam múlt. Ezen akarok változtatni. Nem akarok többé egy két lábon járó időzített bomba lenni, aki ha nincs ki szembeszálljon velem, rossz pillanatomban megölök majd mindenkit a közelemben, mert csak egyetlen személy képes engem igazán megállítani.
Aztán egy kis időre el is hallgatok, mert rájövök, hogy hirtelen kissé többet mondtam a kelleténél. Nem, mintha nem bíznék bennük, nem akarom, hogy tudjanak Emmáról. Elég csak arra az incidensre gondolnom, ami azon az estén az udvaron történt Lenny és a haverjai társaságában. Nem akarom egy hasonlóba belekeverni, hisz akkor is csak a szerencsénken múlott, és azon, hogy Matt ott volt, és segített.
~ Hát... gondoltál volna erre azelőtt, mielőtt elmentél hozzá, hogy bevalld neki satnya, puhány, emberi érzelmeidet, melyeket iránta táplálsz.
~ Mégis, ha jól emlékszem, ezek a "satnya, puhány, emberi érzelmek", melyek állítólag megfertőztek téged, sarkaltak arra, hogy mindent bevess a megmentésére.
Vágok vissza dacosan, mire csak egy gúnyos hangú választ kapok.
~ Ó, ez is csak a te "érdemed"! Ha nincs az a lány, ilyesmi meg sem történhetett volna. Mint már mondtam: te csak elgyengítesz engem.
~ Elnézést... én úgy emlékszem azon az estén mind a ketten erősebbek lettünk, mikor egy cél vezérelt bennünket. Egyazon érzés.
~ Egy érzés... melyet te ostoba módon valahogy belém tápláltál azzal, hogy nem hagytad, hogy véget vessek szánalmas kis életének, mikor még megvolt rá a lehetőségünk.
~ Akkor akár ejthetjük is a témát. Éreztelek azon az estén küzdeni érte... mindketten tudjuk, hogy sosem leszünk képesek bántani őt.
~ Jah... mert te ezt is elcseszted!
Erre a dühös visszavágásra már nem reagáltam, helyette visszatértem a beszélgetésbe. Az itt zajló jelenetet is kezdem megérteni... tehát a srác nem is az igazgató, csak jól átvágott, ezért a feszült légkör.
- Nos, mikor legutóbb jártam itt, az egyik tanárnő hasonlót próbált nekem elmagyarázni. Azt, hogy ez a lény az árnyékszemélyiségem, ami a mutációm miatt valahog erőre kapott és néha előtör, mert elutasítom őt és a cselekedeteit.
Próbálom felidézni magamban a magyarázatot, de sajnos csak ennyit sikerül összeszednem az agyamból. A pszichiáter említéére gyorsan és őszintén reagálok.
- Nem, pszichológusnál nem jártam... félő, hogy nem jönnék ki jól az eszmecseréből. Mellesleg... amúgy sem szeretem, ha valaki megpróbál a fejembe férkőzni. Ketten is épp elég szűkösen vagyunk, mint a mellékelt ábra is mutatja, nem hiányzik oda még egy harmadik személy is.
Majd küldök egy félénk mosolyt a férfi felé.
- Így igen, a szobatárs lehetőségét is kihagynám.
~ Most miért mondod ezt? Hisz, mi is olyan jól elvagyunk, vagy nem?
~ Hát inkább nem.

Cserebere, fogadom

Levegő után kaptam, ahogy Rozsomák marka a vállamra szorult. Komolyan megfontoltam, hogy kivágom a fickót az ablakon, de aztán visszafogtam magam. Neki nem nagyon ártanék ezzel, de ha magával ránt, az fájni fog... Szóval nem tettem semmit. A látómezőmben aranyos kis ezüst és fekete pöttyök röpködtek és villogtak.
Mikor végre meg tudtam szólalni, egy dacos válasz kívánkozott ki belőlem.
- Meglehet, hogy akkor félnék tőle, öregem... Jelenleg senki sincs a szobában, akitől félek. Szóval semmi agyturkász? Pedig azt mondják, néha segít. Hát te, nagyfiú? Rád is rád férne... - morgolódtam.
Megnéztem magamnak azt a jelentkezési űrlapot. Nem tűnt bonyolultnak, ez legalább igaz volt.
- Blaze, van középső neved?
Arra gondoltam, milyen vicces lenne egy kicsit. Megint bele akartam pillantani a valószínűségekbe, hogy lássam, van-e valami, amivel megyek valamire. De nem láttam a felvillanó színes vonalakat. Mi a fene? Hülye Rozsomák... Biztos megszorított valami ideggócot vagy ilyesmit, tiszta akupresszúra, vagy mifene...
Megpróbáltam újra. Érdekes élmény volt. Átestem a széken, és a padlón kötöttem ki. Hm... Ez új. Ilyen még nem volt. Belülről láttam az ülőke szivacsát, a fakeretet, a kis rugókat... Valahogy anyagtalanná vált a testem.
Kikukkantottam a szék alól, és Rozsomákra néztem.
- Ööö... Izé... Ezt hogy csináltam?