Igazgatói iroda

Bár Lynn nagyon rendes, hogy minden igyekezetével próbál nem parancsolgatni az "anyósülésről", azért itt mégiscsak hall tőle ezt azt, így a kapu előtti landolás sem egészen az ő ötlete természetesen, ha rajta múlott volna...
-Beléd is - feleli kedvesen Logan-nek, aztán mosolyogva a felesége felé fordul. - Ja, sejtettem szívem. Veled nem bánik kesztyűs kézzel sosem.
...akkor kikerülik ezt a kellemes megbeszélést, ám ennek már lőttek. Ha már kikerülésről van szó, hallott egy legendát arról, hogy Logan képtelen erre, ha egy szobában tartózkodik a feleségével, ezért most ő lép be elsőnek, biztos ami biztos, és egy baráti kézfogás kíséretében hátrébb löki a férfit, miután fia visszakerül a feleségéhez.
-Szerintem ezzel inkább ne hecceld - súgja oda, mikor már TALÁN a borzas sem hallhatja őket - Kissé...khm...unalmasak az estéi az utóbbi 4-5 hónapban.
Ami az igazgatói irodát illeti...hát, kicsit feszélyezve lép be rajta. Sosem gondolta volna, hogy egyszer beteheti a lábát látható alakjában is ide élve, mielőtt még Sean valahogy rávenné az iskola vezetőségét, hogy ő legyen a következő szerencsétlen, akinek el kell kormányoznia azt az iskolának álcázott diliházat...ahova most a harmadik gyerekét is készül beadni...Minden esetre meglepi a nő aki várja őket, határozottan szimpatikusabbnak tűnik, mint a két másik lakója ennek a helynek, biztos mert nem jobb pasi, mint ő maga, vagy lenne képes villámot szórnia seggébe...vagy még rosszabb helyre.
-Örvendek - csatlakozik a bemutatkozáshoz ő maga is, igaz a nevét nem ismétli, ha nem muszáj, anélkül is elég nyilvánvaló, hogy az az övé, ami alliterál, "Lynn"-nek ma túl borostás lenne.
-Valóban? - Kérdi meglepetten, és kicsit büszkén is, amikor a nő szerint legfiatalabb gyermekében tombol az energia. - Hát igen....hogy mire képes...
Átveszi a babát kedvesétől, aztán leülteti őt a földre.
-Mutasd meg a néninek.
Alistair erre félénken mereszti hatalmas zöld szemeit az idegen nénire, majd visszafordul az apjához.
-Tüttü? - Kérdi megilletődve, Szellem pedig csak bólint, mire a hat hónapos csecsemő lábra áll, minden különösebb erőfeszítés nélkül, aztán helyből az asztalra szökken, anélkül, hogy bármilyen zajt csapna közben.
-Csak nem rég fedeztük fel. Már az is gyanús volt, hogy néha eltűnt ez-az otthon, illetve dolgok máshol bukkantak fel, mint hagytuk őket, arról nem is beszélve, hogy ő is...nem akarok dicsekedni, de hihetetlenül okosnak tűnik a korához képest.
Hogy milyen segítséget várnak a Xavier-től, arról fogalma sincs...ő a maga részéről tényleg csak azért ment bele a dologba, mert úgy sem árt meglátogatni a másik két kölyköt néha, és ha már itt vannak.
-Igazándiból, Sean-t kinevezték tanárnak - jegyzi meg szégyellősen, és a következő szavaiból az is kiderül miért: - és ő speciel csak az én fiam...
Többet nem beszél, inkább gyermeke után nyúl, neki azonban más ötlete támad, és nyomban az egyik könyvespolc tetejére szökken, aztán amikor apja onnan próbálja levenni kacagva a szoba másik végébe ugrik, onnan pedig még messzebb, amikor újra a nyomába ered.
-Ne csináld már pajti. - Szól rá, ám a kicsi ettől csak még hangosabban kacag, mikor újra átpattan, ezúttal Szellem két lába között.

-Természetesen tudjuk, hogy nincs óvoda - bólintottam gyorsan. - Nem erre gondoltunk. Csupán ara, hogy tudna-e nekünk itt valaki segíteni abban, hogy... hát nevelési tanácsokra volna szükségünk. A férjemnek ugyan ő már a harmadik gyereke, de nekem az első, ráadásul egyikünk sem látott még olyat, hogy csecsemőben máris aktív x-géneket találjunk. Egy mutáns gyereket működő képességgel felnevelni mégiscsak egészen más, mint egy átlagosat. Mi csak... csak a legjobbat szeretnénk Alistairnek - vontam meg kissé sután a vállamat. - Maguk itt mutáns gyerekekkel foglalkoznak, látják őket felnőni, részt vesznek a nevelésükben, gondoltuk, hátha tudnának segíteni nekünk is, még akkor is ha ez az eset eléggé rendhagyó.
A tomboló energiáira tett megjegyzésre inkább nem is mondtam semmit, gondoltam jobb, ha nem ijesztem el azonnal a nőt. Már amennyiben hajlandó segíteni nekünk. Ó, ha ő azt tudná! Hát... végül meg is tudta, Szellem ugyanis nem habozott bemutatót tartani (Alistair meg nyilván nem). Kicsit aggódva pislogtam Miss (Mrs?) Kerrich-re, hogy vajon máris elment-e a kedve az egésztől, de aztán rögtön más problémám akadt. Méghozzá a kisbabám a könyvespolc tetején.
-Szedd le onnan! - sikoltottam Szellem karját rángatva, ahogy elhűlve néztem az életveszélyes magasságban ugrándozva kacagó csecsemőt.
Félig ámulva, félig rémülten figyeltem a gumimaciszerű gyereket, és a kezemet tördeltem, hogy csak ne essen valami baja, miközben hiába próbáltam elkapni az ide-oda illanó gyereket.
-Az ég szerelmére, átváltozva gyorsabb vagy - noszogattam Szellemet, hogy használja az eszét meg a mutáns képességét.
Mielőtt azonban rájöhetett volna, hogy igazam van, Alistair végre számunkra is elérhető magasságban folytatta a fogócskát egyenesen az apja két lába között. Jéggé fagyva kuporodtam a másik oldalra oldalra fektetett, hasított körcikk alakban, hogy még ha a kicsi lábai nem is érik teljes súlyával a földet, azért megcsússzon. Így is történt. Alistair hamarosan visítva repült fel, ezúttal nem szabad akaratából, nekem már csak utána kellett kapnom, hogy magamhoz szorítsam végre. Miután megragadtam a bokáját, és magam felé rántottam, ő jó szokásához híven úgy hullott a karjaimba, mint egy tollpihe.
-Édesem, ha a papa és a mama mond valamit, akkor azt meg kell csinálni - feddtem meg, homlokomat övének döntve, miután nyomtam egy megkönnyebbült puszit az arcára. - Nem szabad így megijeszteni minket.
-Meöme? - nézett rám bánatos szemekkel Alistair. - Geögö, Meöme?
-Igen, a mama nagyon megijedt - sóhajtottam, majd amikor megláttam, mennyire meg van szeppenve, halványan elmosolyodtam. - De semmi baj. Csak ne pattogj túl sokat.
Alistair erre szintén szélesen elmosolyodott, majd pici kezeivel átkarolta a nyakamat, arcocskáját pedig a vállamba fúrta. Lágyan ringatva, feje búbját simogatva fordultam ismét Evahoz.
-Szóval ezt tudja - summáztam. - Arra lennénk kíváncsiak, hogyan tudnánk úgy fejleszteni a képességét, hogy a rendes fejlődését ne gátolja, és ne is repüljön ki egyik éjszaka az ablakon. Tudna ebben segíteni?

/Alexander és Chris/
A jövevény egy aprócska mondattal minden fölösleges objektumot eltüntetett így megint az üres teremben álltunk. Most vettem csak észre az előbb mintha nagyobb lett volna a helység. Mikor azt mondta, hogy elvégezhetnénk a papírmunkát nem nagyon tudtam mit mondjak. Nem pontosan azért mentem oda, hogy visszaüljek az iskola padba hanem, hogy megismerhessem a képességeimet. Tudni akartam mit történik velem és, hogy miért. Úgy éreztem fernek, hogy ezt vele is közöljem.
-Hát tulajdonképpen csak azért jöttem, hogy kiderüljön mi a fészkes fene történik velem. Ám ha ez kell ahhoz, hogy maradjak hát legyen.-
Ezzel elindultunk vissza az emeletre egyenesen az igazgatói irodába. Kissé idegenkedtem ettől a helytől ugyanis régebben aki ide került az általában nagy bajban volt.
-Pontosan melyik iratokra lenne szükség?- kérdeztem.
Magammal vittem a személyigazolványaimat és a biztonság kedvéért a bizonyítványaimat is. A szüleimnek azt mondta egy jó iskolába akarok felvételt szerezni így furcsa lett volna ha azok otthon hagytam volna. A személyes okirataimat a bizonyítványokkal egyetemben letettem az asztalra.
-Mikor térünk majd rá, hogy megtudjam én is egy mutáns vagyok és nem pusztán egy flúgos ficsúr?-

Innentől mást nem nagyon tudtam tenni csak követni Christ, ígyhát szépen lassan batyogtam utána miután az egész rendszert leállította. Mindeközben azon gondolkoztam mégis mi az amire beiratkozhatnák, Logan például mondott valami túlélőtábor szerűséget, ami kicst visszataszítónak hangzott, de azért érdekelt mi az ami ennyire vészes benne. Na meg persze a többi kisseb foglalkozás is érdekelt. Vajon mi az amire nekem a legjobban szükségem lehet. Végül a sok gondolatba elveszve gyorsan megráztam a fejem és egy enyhén szólva határozatlan válasszal illettem meg Christ.
-Nos pontos érdeklődesm nincs, már abból kifolyólag is, hogy nem tudom mik vannak pontosan. Logantől hallottam valami túlélési kiképzős akármit...az mondjuk érdekelne, de, hogy azon kívül mik vannak arról foggalmam sincs.
Viszont mikor az újdonsült X tagg előkapta iratait a kíváncsiságtól felbuzdulva egy gyors pillantást vetettem rájuk elvégre nem akarta elárulni a nevét. Épp csak annyi időm volt, hogy ezt a számomra személyes okokból fontosank vélt adatot leolvassam róla. Elvégre elég jól szórakoztunk ráadásul már pár órája itt tengődünk, de a nevét csak most tudtam meg.
Duncan kijelentésére azonban nem tudtam nem odafigyelni így hát saját véleményem kénytelen voltam megosztani vele.
-Nos nem vagyok szakértő, de tudtommal ilyenre egy ember nem képes. Benned is ott kell, hogy legyen az X gén. Bár ez csak az én véleményem.
Morfondíroztam ugyan magamban hátha nincs igazam, de aztán egyből meg is győztem magam, hogy előző kijelentésem helyes. Majd figyeltem ahogy Duncan is átmegy azon a procedúrán amin én nem is olyan rég.
~Ó de utálom én ezeket a papírmunkákat. Legalább nem nekem kell végigcsinálni és nem is az én papírjaimat rendezgetik, de valahogy mégis idegesít egy kicsit.~
Gondolkoztam tovább ahogy az űrlapokat és az egyéb finomságokat megpillantottam. Majd tekintetem az ablak és a plafon között váltogatva iránytottam és csak néztem ki a fejemből.

Előkeresem az egyik szekrényből a belépéshez szükséges papírokat, felelősségvállalási nyilatkozatot, és ami még kellhet. Néhány egészségügyi kérdőív, egy rövid pszichológiai teszt, és persze a szokásos igényfelmérő.
- Szükség lenne az igazolványodra, illetve az egészségügyi papírjaidra. A többi információt már le tudjuk kérni az oktatási központtól illetve az egészségbiztosítótól.
Elé teszem az adatlapokat, végigmutogatom, mit kell kitöltenie. Majd a végén azt is, hova kerül a szignó.
- Ezeket töltsd ki kérlek! A lap alján pedig alá tudod írni. Mivel már nagykorú vagy, szülői engedély nem szükséges.
Az asztal szélére ülök, és úgy figyelem egy rövid ideig a toll finom sercegését. Hamar visszafordulok Alexhez, és meghallgatom rövid ám annál kevésbé határozott mondandóját. Szolid derűvel nyugtázom, majd megcsóválom a fejem.
- Valóban, elképzelhető, hogy Logan meghirdetett valamiféle túlélő tanfolyamot. Hogy ez pontosan milyen tananyaggal fog lefolyni, arról azonban elképzelésem sincs. A magam részéről természettudományok kapcsán felmerülő témák közül bármivel hajlandó vagyok szakkör keretein belül foglalkozni, ha van rá érdeklődés.
Ha közben Duncan végzett az adatlapokkal, elé tolom az igényfelmérőt és a tesztet.
- Ezeket is töltsd ki kérlek, és akkor készen is vagyunk a papírmunkával. És igen, a testeden elváltozások vannak, a genomod pedig tartalmazza az "X génnek" nevezett gént. Vélhetően ez okozza az elváltozásokat, amik szerencsére úgy tűnik, nem veszélyeztetik az egészségedet. Ennél többet majd az orvos tud mondani, ha elvégezte a rutinellenőrzést a gyengélkedőben.

/Alexander, Chris/
Már meg is bántam annak az angyalszemű lánynak bedőltem a meséjének. Egy akkora papíralmot kellett kitöltenem, hogy nyugodtan be is temethettek volna vele. Tele volt a púpom ezekkel a hivatalos okiratokkal legszívesebben hagytam volna az egészet a fenébe. Mindenfélét kérdeztek tőlem mint mikor születtem hol születtem miért születtem. A leánykori nevemnél kissé elakadtam azonban úgy döntöttem jobb ha azt kihagyom. Jó pár kérdés volt ami a pszichológia vizsgálatnak tűnt. egyszer csak azon kaptam magamat mi van ha ezek szerint nem felelek meg akkor kiraknak az utcára?
Alexander és Chris is valamiféle x génről beszélt ami azt bizonyítja, hogy én is mutáns vagyok. ennek kicsit örültem, hogy nem egy torszülött vagyok. Bár az is igaz, hogy a mutánsokra is egyesek úgy tekintettek mint egy torzszülötte. Minden szükséges papírt átadtam majd mikor befejeztem az irkálgatást letettem a tolat az asztalra.
-Azt hiszem egy életre megundorodtam az írástól.-
ezzel benyúltam a zsebembe és elővettem egy kis üvegcsét. A nagy hajtásban és az idegeskedéstől teljesen kiszáradt a torkom.
-Megengeditek legurítanék egy kortyot.-
Mivel a markomban tartom nem láthatják egy egy picinyke kölnis üvegről van szó. Ha esetleg nemmel felelnének megmutatom az üveget és ha még mindig nem a válasz akkor visszateszem a zsebembe.

-Hát mikor a tónál voltunk a beirattkozásom napján, akkor valami hasonlóval riogatott. Nem emlékszek pontosan, amint órákról kezdtünk el beszélni az agyam, majdhogynem lekapcsolt.
Egy könyed mosolyal körítve zárom mondandóm utolsó szavait.
-Mentségemre szóljon azért, hogy rettentő fáradt voltam akkor mikor ide felvételiztem.
~Meghát az órák puszta gondolata is elálmosít, dehát ha már itt vagyok akkor muszály.~
Majd miután tájékoztatást kaptam arról, hogy Chris mit is tanít itt, nem tudtam kell-e az nekem ígyhát úgy döntöttem, hogy majd később adok választ arra, hogy szeretném-e felvenni az óráit.
-Nos rendben majd fontolóra veszem, de szerintem még alszok rá egyet-ketőt.
Erőssen elkezdtem gondolkodni rajta ugyan egy darabig de úgy döntöttem majd eldöntöm később. Mindeközben Duncan lapjait bámulva szó szerint belebambultam a világba. Az unalom egyrejobban elhatalmasodott rajtam. Egy jóízű ásítás közepette észrevettem, hogy elfogytak a lapok. Ám mkikor elővette a kölnit, és kijelentette, hogy inna egy kicsit, már meg se lepődtem, ígyhát én már csak legyintettem eggyet.
-Tőlem aztán! Nem vagyok se a főnököd, se az apád részemről akár a fáradtolajat is megihatod.
Személyes véleményem szerint úgy döntöttem amíg belém nem próbál eféle "finomságokat" tölteni addig ő anyit iszik, vagy eszik bármiből. Nekem is voltak mások számára furcsa szokásaim. Mondjuk nem tudom mit kaphattam volna, ha valaki lefül egyszer , hogy egy-két éjszaka folyamán a tetőn kötöttem ki mert nem tudtam aludni és csak néztem a csillagokat és a holdat.

Külön mappába helyezem a beiratkozási papírokat, felelősségvállalási nyilatkozatot és a pszichológiai tesztet valamint az igényfelmérőt. Utóbbi kettőt az asztalon hagyom későbbi elemzésre, míg a többit elrakom a megfelelő kartotékba.
- Nos, a hivatalos résszel készen is volnánk. Mennyire sikerült megismerni a környéket? Tehetünk egy túrát, ha gondoljátok.
Alex válaszára csak biccentek. Nem szokásom erőltetni, hogy több munkám legyen. Így is igencsak időszűkében vagyok egy átlagos hétköznap. Annak ellenére, hogy a többi oktatóhoz képest egészen jó az időmenedzsmentem. Csak jó valamire az a néhány erősen kolerikus személyiségjegy.
Furcsálkodva tekintek az előkerült kölnisüvegre, melyet egy lerobbant alkoholistát meghazudtoló módon dédelget Duncan. Megcsóválom a fejem - úgy tűnik, ez nagyon megy mostanság nekem -, majd azért csak rákérdezek, mielőtt szóban is ítélkeznék.
- Az alkohol?
Amennyiben igen a válasz, folytatom:
- Az intézmény területén alkohol és drog fogyasztása tilos. Az imént alá is írtad, hogy betartod ezen szabályokat. Ha nagyon rá vagy fanyalodva, akkor persze kinézhetünk az erdőbe. Az túlterjed az iskola területén. Amúgy sem árt, ha ismeritek valamelyest.
Benyúlok a zakóm alá, és kiveszek egy doboz száz százalékos narancslevet, majd Duncan kezébe nyomom. Ezután még egyet, amit Alex kap meg. Az utolsó az enyém. Ehhez azonban akad egy pohár is a zakóm alatt.
- Addig szürcsölgessétek ezt! Egészséges - teszem hozzá ezerkarátos mosollyal.

/Alexander Chris/
Chris belelesett a papírjaimban és nagy örömömre nem talált bennük semmi kivetni valót. A papírokat mappákba rakosgatta majd néhányat az asztalon hagyott. Ezután felajánlotta a lehetőséget, hogy körbevezet minket a birtokon. A kérdésemre az oktató egy kérdéssel felelt. Nem igazán voltam oda az alkoholért úgyis az életben akadnak bőven zavaros dolgok. Ezután Elszavalta nekem, hogy az iskola szabályzat tiltja az alkohol és kábítószer fogyasztását. Különös módon ajánlott nekem egy lehetőséget amivel ki lehet kerülni a szabályzatot. Majd ezután kaptam egy narancslevet mivel az egészséges.
-Milyen jól ismeri a kiskapukat tanár úr? Csak nem szokott hébe-hóba egy pár kortyra kiszökni vagy valami erősebre?- ezzel visszanyújtottam neki a narancsot.
-Bár az ide járó lányoktól is elvehetnéd ugyanis lefogadom sokuk él vele. Bár az előbbi kérdésedre válaszolva ez mindkettő egyszerre.- ezzel kinyitottam az üvegcsét és megmutattam neki.
Alexet egyáltalán nem érdekelte mit iszok ami nagyra is értékeltem. Végre nem kellett elrejtenem eme különös szokásomat.
-Engem az ilyesmi dob fel. Nem azt mondom, hogy folyton ilyesmi iszom, de néha eluralkodik rajtam egy érzés, hogy muszáj valamit innom. mint mikor az ember úgy enne valamit csak nem tudja mi az. Én is így voltam vele.- majd a kis tenyérnyi üveg tartalmát egyben legurítottam. ezután elővettem egy üveg szájvizet majd azt is megittam.
-Most már mehetünk birtoknézőbe nagyfőnök. -

Mikor Chris  megemlítette az alkohol és a drog tiltását az intézményen belül egyből arra gondoltam, hogy legalább nem csak engem gyanusítanak már aznap mikor ideértem. Jó mondjuk, ami engem illet egyből a legkissebb megpillantás első momentumában a gyanú erőteljes árnyéka rámvetült. Bár már hozzászoktam a sztereotíp megjegyzésekhez amik a hajam miatt érnek és bár Duncant azért gyanúsították, mert félreértették a kis italozását ami talán még elfogadhatóbb ok is, de azért jót mosolyogtam a kis jeleneten. Aztán mikor megkaptam a narancslevemet elősször kicsit furcsáltam, hogy ezt most mire fel, dehát nem illik visszautasítani.
-Ömm...köszönöm...
Majd megbonotm a kis üdítőm és csak hallgatom azt a bizonyos mondatot Duncan részéről amit nem tudtam a fülem mellett elengedni.
-Ebben nem lennék olyan biztos, már bocs hogy beleszólok, de a tanárúr elmondása szerint nemrég ő is tanuló volt. Akár onnan is megmarahattak ezek a háttérinfók.
Amikor is elindultak, hogy körbenéznek a birtokon elhatároztam, hogy velük tartaok, csakmost jobban figyelek mint amikor én ide kerültem. Hátha nem kell majd enyit bolyongnom feleslegesen mint mostanában.
-Csatlakozhatnék én is? Én is csak pár napja vagyok itt, de mikor ideérkeztem eléggé fáradt voltam és nem jegyeztem meg semmit, hogy mi hol található.

Úgy tűnik, ha illendően kívánok reagálni a diákok szeszélyeire, a nagy fejcsóválás közepette megfájdulna a nyakam. Ehelyett inkább lehunyom a szemem, veszek egy mély levegőt, majd továbbra is derűs arckifejezés mellett válaszolok.
- Már nem vagyok diák. Előfordul, hogy megiszok egy-egy korty italt, ha éppen nem tanítok és nem vagyok ügyeletben sem. Az ügyeletem pedig - az órámra tekintek - úgy tíz perce lejárt. És jól sejted, Alex, minden diákkal megesik, hogy tilosban jár.
Intek, hogy kövessenek, majd bezárom magunk után az ajtót. A kulcs a zsebembe csúszik, én pedig a folyosón egyenesen az ablakhoz lépek. Végigtekintek az udvaron.
- Javaslom, hogy kezdjük a parkban! Közben Duncan, mesélhetnél róla, milyen vegyszereket fogyasztasz még hobbi gyanánt. Gondolom, ez a hóbort összefügg a szervi elváltozásaiddal, jól sejtem?
Elvezetem őket a lépcsőig, majd lesétálunk egyenesen ki az udvarra, pontosabban első körben a teraszra. Onnan aztán terveim szerint majd elindulhatunk kis bemutató sétánkra.

/Terasz/