Igazgatói iroda

Cserebere, fogadom

Logan szemében olyasmi jelenik meg Blaze szavai hallatán, ami már szinte elismerésnek is vehető, ám olyan rövid időre, és olyan fanyar arckifejezés követi, hogy az aligha lehet felemelő az egészséges lélek számára.
-Nagyon helyes - közli tényszerűen, aztán még jobban megszorítja Darren vállán, hangosan megroppantva a porcait. - Ó, előttem nem kell nagyzolnod, érzem, milyen óriási feszültség gyűlt fel benned, de ne aggódj, most jó kezekben vagy.
Az agyturkászos kérdésre amit neki címeznek megint egy gyógyító célzatú szorítással válaszol, egy érzékenyebb terület fölött, nehogy a végén még belepusztuljon a stresszbe ez a szegény ember.
-Árnyék személyiség? - Kérdi, s meg sem próbálja leplezni a "MI EZ A BAROMSÁG?" arckifejezést, de aztán megvonja a vállait. - Végül is láttunk már furcsábbat is. Ez a fickó itt például igazgatónak képzeli magát, és néha növényekkel beszél, de a barátnője társaságában állítólag egész normális, szóval nem hiszem, hogy te lennél az első diák, akin ne tudnánk segíteni.
Darren végre megelégeli a dolgot, és átesik a széken valami rózsaszín vonal mentén, hogy végre megszabaduljon a kényeztetésétől.
-Nem tudom - morogja - de nagyon gyorsan csináld vissza, mert nem dobog a szíved...és másé sem a közelben...az enyém sem...mi?
A mellkasához kap, s miközben koromfekete vonalak döfik át a testét, légszomjával küszködve zuhan hátra a falnak, azt követően pedig elnyúlik a földön, s reszketve mered a másik két emberre a szobában.
-Mi a....
Ezután viszont többé nem hagyja el egyetlen hang sem a torkát, s mozdulni is képtelen. Odakint a diákok, kik eddig sem voltak túl csendesek még nagyobb zsibongásba kezdenek, és helyenként még ezt is túlszárnyalja egy-két robbanás, illetve velőt rázó, rémisztő ordítás, valami túlvilági lénytől.

A helyzet kezdett egyre feszültebb lenni, legalábbis ami a srác viselkedéséből kitűnik. Úgy fest legalábbis, hogy egyik fél sem nagyon készül megnyugodni, és én se mondanám, hogy nem vagyok frusztrált. A középső név kérdésre csak megrázom a fejem, majd szájtátva bámulom, amint a srác keresztülzuhan a széken. Csodálkozásomnak pedig hangot is adok.
- Mi a fene?
Azonban a furcsaságok még nem fejeződnek be, mert a karmos férfi is kezd nagyon furcsán viselkedni. Legalábbis nem tartom normálisnak, hogy hirtelen nekitántorodik a falnak, és összerogyik. Meg se mukkan, még csak nem is moccan, és ami azt illeti, úgy tűnik, elégé el is sápadt. Felpattanok a székből, majd odalépek mellé, és melléguggolva próbálok meg rájönni, mi lehet a probléma.
- Minden rendben?
~ Naná... nem látod? Kicsattan, olyan jól érzi magát.
- FOGD MÁR BE!!!
Ordítom el magam, elfogyott a türelmem. Elegem van a Szörnyetegből. Azonban nincs is idő önkontrollal foglalkozni, újra a férfi felé fordulok.
- Bocs a hülye kérdésért. Mi a gond?
Majd hirtelen a srác felé pillantok... és ismét elönt a düh.A féktelen harag, és érzések olyan tömege, melyről azonnal tudom, hogy nem az enyémek. Nem én vagyok az. Már nem. Hanem Ő.
~ Adj egy kis teret, és én megoldom a problémát!
~ Azt már nem! Itt nem törsz elő többé!
~ Miért nem? A kölyök mindkettőnket átvágott, mikor Adam Windsor-nak adta ki magát, és fogadok, hogy ehhez az egészhez is neki van köze. Nem ismerjük a mutáns képességét, lehet, hogy amíg a bizalmunkba férkőzött, trükközött valamit. Szedjük ki belőle, mi volt az, és én ráveszem, hogy csinálja vissza.
~ Nem fogsz bántani senkit!
~ Na és ki akar megállítani? Talán te? Te gyönge, mihaszna kis senki! Emma nélkül gyönge vagy. Nincs elég erőd ellenem... és soha nem is lesz. De ne aggódj a karmos miatt... szerzek neki segítséget... és megoldjuk ezt a... gondot... nélküled.
Éreztem, hogy nem fog menni. Küzdöttem. Ellenálltam. De elbuktam. S így már csak tehetetlen szemtanúja lehetek az eseményeknek. Érzem, hogy az átváltozá megkezdődik, s még be sem fejeződött, a Szörny már meg is indul a srác felé. Ezúttal nem együtt harcolunk, egy közös célért. Kirekesztett... így ismét külsősként látom az eseményeket. Önmagam még átváltozásban lévő testét, amint mutálódott kézzel felkapom a srácot a földről, majd a falhoz nyomva megragadom a felsőjét, s egyre magasabbra emelve szólok hozzá, immáron nem a sajátomon... hanem az Ő hangján.
- Most még megvan rá az esélyed, hogy sérülés nélkül helyrehozhasd, amit alkottál.
A Szörny szája ördögi mosolyra húzódik, s másodperceken belül betölti a szobát a torkából feltörő gúnyos nevetés. Hangja mint ha egy nem is evilági lény lenne.
~ Állj le!
~ Csak nyugalom, Blaze... még el sem kezdtem.
Én pedig érzem, hogy igazat mond, a java csak most jön... főle, hogy ha a srác valamit akciózni próbál, a Szörny nem habozik majd az ajtó felé hajítani a fiút.

A dolgok kezdtek ijesztő irányt venni. Félrelöktem a széket, és lehunytam a szemem. Mikor kinyitottam, megint nem történt semmi. Illetve valami mégis... Mi a fene? A fejem a szék ülőkéjéből kandikált ki. Na, ez aztán igazán remek. Kihúztam magam a székből, és megpróbáltam felállni. Meglepetésemre nem estem át a padlón, hanem gond nélkül talpra keveredtem.
Arra gondoltam, megnézem magamnak Logant, mert úgy tűnt, nem érzi magát valami jól. Esetleg az is előfordulhat, hogy tudok neki segíteni valamiben, bár a megszorongatott vállam tiltakozott az ötlet ellen, hogy én ennek a szőrös fickónak segítsek.
Odakintről vérfagyasztó üvöltés szűrődött be. Nyeltem egyet. ez nagyon nem jó... De hol van a kinti szörny meglétének ténye ahhoz képest, hogy idebent is van egy? És most még csak nem is Rozsomákra gondoltam...
Vannak az ember életében nosztalgikus élmények. Egy rég nem kóstolt sörfajta íze, ez régi barát mosolya, vagy csak egy megsárgult fénykép, ami valahogy az ember kezébe kerül...
Nálam a torkon ragadás is ilyesmi. Életem egy jelentős részét töltöttem el úgy, hogy valaki a torkomat szorongatta. Persze a szorongató kezek gyakran változtak, de az érzés, az ugyanaz maradt.
- Hé, haver, beszéljük ezt meg. Nem akarlak bántani...
Ezt persze rögtön meg is hazudtoltam azzal, hogy ököllel megsoroztam a valami bordáit. Fura volt a kezem... Mintha sokkal, de sokkal keményebb lett volna, mint általában... Mondhatni, acélkemény.
Szerencsére elég okos vagyok, így még ebben a szorult helyzetben is kitaláltam, hogy ez a rejtélyes, új képességem nemcsak anyagtalanná tud tenni, hanem nagyon sűrűvé is...

Ahogy fejét egy kiálló szögnek döntve, kényelmesen elhelyezkedik a földön, oldalában az íróasztal lábával, amit Blaze volt olyan kedves, és rálökött, már épp készülne rá, hogy leperegjen előtte élete filmje, és búcsút vehessen végre valahára ettől a világtól, mielőtt még megtudhatná a választ arra a kérdésre, hogy vajon...
~Mit csinál ez?~
Szeme sarkából látja, hogy Darren a jelek szerint arra pályázik, hogy semmiképpen se Rozsomák legyen az első ebben a szobában, aki elpatkol, és ha van valami, amihez ért, akkor az sajnos ez. Jól ismeri Blaze mire képes, ha alkalmatlankodni szeretne, és tudja, hogy bármilyen kemény gyereknek is képzeli magát az áligazgató, ütései semmit sem érnek, ezzel az erővel csiklandozhatná is, akkor talán meglepetésében elengedné őt a szörnyeteg pár pillanatra.
~Esküszöm, még Inimmának is több hasznát venném most...na jó...vegyük úgy, hogy ezt most érted teszem, kishaver, meg a gazdádért...főleg érte...de neki ezt ne mond el.~
A hallucinációktól kísértett elméjével küszködve az oldalára fordul, aztán hason csúszva, mint egy giliszta, megközelíti a dulakodókat, majd utolsó erejével előrántja karmait. Ha lenne rá ereje, üvöltene fájdalmában, így viszont csak bokáén szúrja Blaze-t, majd homloka a padlón koppan. Bütykei közt a sebek ezúttal nem forrnak össze, és a karmai körül sűrű, vörös tócsa képződik, átnedvesítve a szőnyeg javát.
~Hehh, mindig utáltam ez a régi rongyot...heh...~
Ez után a világ megszűnik létezni számára.

A Szörnyeteg még a srác mondandójára sem ereszt, továbbra is falhoz szorítja a fiút, azonban valami meglepi... az előbb ugyanis úgy tűnhetett, hogy nem tudja használni a képességeit, a srác ahhoz képest most mégi elég magabiztosan kezdi el ütögetni az oldalát, méghozzá sikeresen, ami eléggé meglepi ahhoz, hogy elveszítse az uralmát a helyzet fölött. A fájdalomtól éles ordítás tör fel a torkából és elkezd a padlóra rogyni. Mivel erre egyáltalán nem számított, egy pillanatra el is engedi a srácot, viszont mivelnem lépett el a faltól, hanem ott kezdett összecsúszi, a fiúnak át kell lépnie ha távolodni akar tőle. Ekkor, a srác balszerencséjére azonban, épp észreveszi a karmos mozolódását, amint lassan felkel a padlóról és megindulna feléjük, azonban a Szörnynek ekkor támad egy újabb ötlete. A fájdalom ellenére nevetni kezd, vélhetően ezzel is csak összezavarva a szobában lévőket, majd a pillanatot kihasználva felegyenesedik, és a meglepetés erejével igyekszik megragadni a srácot a ruhájánál fogva. Majd, hogy a lendület még erősebb legyen, újból felemeli, és ezúttal két kézzel tartva, a karmos felé hajítja a srácot, mikor az kilöki kézfejéből a fémpengéit. Remélve, hogy ez lefegyverzi majd ellenfeleit egy időre, újabb hűvös kacajt hallat, majd az ajtó felé iramodik, felrántja azt, és a folyosón elindul, hogy új "játszótársak" után nézzen, mert a régieket már eléggé megunta. Eközben Blaze odabent tovább vívja a csatáját másik felével.
~ Mit művelsz? Le kell állnod!
~ Miért kéne?
~ Nem támadhatsz meg itt mindenkit!
~ Miért nem? Már elfelejtetted... nem ez az első ilyen incidensünk itt, és biztosíthtlak... messze nem is az utolsó. Még nem végeztünk.
~ Te talán nem... de én igen.
Ekkor Blaze azt tette, amit eddig is... Emmát felidézve maga előtt a saját érzéseit használta fel a koncentrációhoz, hogy visszazárja az agya másik felébe a Szörnyeteget. Oda, ahová való. A próbálkozás pdg nagyobb sikert is fejt ki a vártnál. A Szörnyeteg megáll a folyosón, s a külsejét borító fekete anyag mintha mozgolódni kezdene a testén. Egyik fél sem vesz tudomást a külvilágáról, mindegy ki, vagy mi van még ott velük azon a folyosón. Ez már egy másik küzdelem. Ez már az ő harcuk.
~ Mégis mire számítasz, hogy mi fog történni? Valahogy meggyógyítanak, és boldogan élsz majd a szerelmeddel életed hátralévő időszakában? Hadd mondjak valamit... innen már nincs visszaút.
~ Miről beszélsz?
~ Komolyan azt hiszed, ha a jó fiút adod, ez a társadalom befogad majd maguk közé? Nem fognak. Egyikünk sem fogja tudni soha irányítani a másikat. Mi már örökké egyek leszünk... és, hogy könnyebb legyen, csak egy dolgot tehetsz. De te is tudod, mi az.
~ Mi?
~ Add fel a küzdelmet, és fogadd el azt, ami igazából vagy!
~ Te nem vagy valóságos. Csak azon érzelmek összességének fizikai és szellemi megnyilvánulása vagy, melyeket én elítéltem.
~ Súlyos tévedés! Nem elítélted.Rossznak tituáltad őket, s az ehhez kapcsolódó gondolatokkal együtteltemetted magadban ezeket. Pedig valójában az én érzéseim a te érzéseid. Az én gondolataim a te gondolataid. Én te vagyok. Te magad vagy a maszk, Blaze. Az álarc, amit arra teremtettél, hogy eltakarja, ami valójában vagy,... hogy eltakarjon engem. Kapaszkodhatsz ebbe a hazugságba, ameddig csak akarsz! De talán ideje lenne fontolóra venned, hogy érdemes-e tovább kapaszkodnod? Hogy vajon a jó dologba kapaszkodsz-e, ahelyett, hogy szembesülnél az igazsággal? Az igazsággal, melyet úgy döntöttél eltitkolsz? Az igazsággal... miszerint mi nem Blaze Stone vagyunk... hanem az eltorzult mutáns lény, akit te a reálisabb gondolkodása miatt elneveztél Szörnyetegnek.
A harc ezzel véget ért. Tudja, hogy nem kellett volna, de ez elgondolkodtatta Blaze-t. Mi van, ha önmagának hazudik... és Neki van igaza? Abbahagyta a koncentrációt, s tudatalattijában térdrerogyva lehajtotta kezeit, melyekkel küzdelmét ádázul vívta, megadva magát a csata befejezésének. Újra csak szemlélővé vált... ki ezúttal már nem is tett semmit. A Szörny testén a massza mozgása megszűnt, a Szörnyeteg arcán pedig diadalittas mosoly derült szét, megvilantva ezzel megélesedett fogait.
~ Okos döntés!
Majd felállt a földről, és folytatta az útját.
- Hol is tartottunk? Ó, igen... már emlékszem. A beavatóbuli. Ideje felrázni a hangulatot!
Szándékát fémjelezte az őrült nevetés, melyet még a távoli termekben is hallhattak.

Az események túl gyorsan követik egymást, és én csak most fogtam fel, mekkora segítség is az, hogy én azt is látom, ami még csak egy halvány lehetőség az órák múlva eljövendő pillanatban... Alighanem beüthettem a fejemet, ahogy az a valami arrébb dobott, ha ilyen költői lettem...
Feltápászkodtam és megnéztem magamnak Logant. A lény már nem volt a szobában.
- Hé... Haver, basszus, ne most aludj... Figyelj, ez nem vicces...
De persze tudtam, mi a helyzet. A mutáns képességek valahogy felcserélődtek, megváltoztak. És ha Logan nem képes regenerálódni, nem tudja meggyógyítani azt a valamit, amit a fém csontváz okoz odabent... Mondhatni, fémmérgezés vitte el. Nehézfém.
Lezártam a szemeit, és felegyenesedtem. Az a szörnyeteg odakint ólálkodik, és van arra egy rakás gyerek is. Arra meg ráteszem az összes pénzem, hogy közel és távol senki más sincs, aki megállíthatná ezt az izét...
Mélyet sóhajtottam Hát, legalább ha sikerül megállítanom, Ratna büszke lesz rám... Ha meg nem, akkor is, csak azzal már nem sokra megyek.
A lény a folyosón állt. A bőre vagy mije hullámzott, de aztán a hullámzás elcsitult, és az a valami tovább indult.
- Hé! Nem kell ezt csinálnod, Blaze!
Elindultam felé. Bele akartam pillantani a lehetőségeimbe, elfeledve, hogy erre most nem vagyok képes. A padló eltűnt a talpam alól, átzuhantam rajta, és nagyot nyekkentem egy emelettel lejjebb. Basszus!
Na jó...
- Hé, tökmagok! Tanárbácsi vagyok! Mindenki rohanjon ki az iskolából, mert van itt egy szörny!
Azzal elkezdtem lépcsőt keresni, hogy még az előtt találjak rá a valamire, hogy felfalna valakit.

A Szörnyeteg diadalittas mosollyal nyugtázta karmos ellenfelének sikeres hatástalanítását, azonban öröme még nem lehetett teljes, annak ellenére sem, hogy Blaze már kikerült a képből. Ott volt még ugyanis a másik srác, aki látszólag elhatározta magát, hogy az útjába áll.
- Ostoba kölykök... semmiből sem tanulnak.
Azzal szembefordlt ellenfelével, majd annak kijelentésére magát elnevetve felelt.
- Blaze? Az a gyenge lelkű söpredék nem is tenne semmit. De ő már nincs itt. Végre elfogadta, amik valójában vagyunk. Már egyek vagyunk!
Aztán ismét hűvös kacajt hallatott, mikor ellenfele a szeme láttára zuhant át a padlón, eltűnve ezzel az útjából.
- Szánalmas!
Azzal a lény már újból fordult, hogy folytassa az útját a folyosón, újabb szórakozás után kutatva. Aki meglátta, sikoltozva kezdett menekülni, nem próbálták használni a képességeiket, helyette vélhetően igyekeztek megtalálni egy tanárt, aki talán tudhatja, mitévő legyen. A Szörnyeteg egy pillanatra megállt, és csak nézte a tolongva rohanó népséget. Félelmük leírhatatlan örömmel töltötte el, így korábbi elképzelése, miszerint keres magának egy tökéletes túszt, mint legutóbb, alábbhagyott. Helyette sokkal inkább élvezte a pánikot... a káoszt. A kétségbeesés érzését. Azon érzéseket, melyeket neki magának is többször kellett már tapasztalnia az életében, mikor Blaze még korlátolta őt, és annak emberi érzései kihatással voltak őrá is. Ennek hatására pedig egy újabb ötlete támadt. Még nagyobb félelmet keltene, ha látnák, hogy a karmos férfi, aki eddig velük élt, sem volt képes megállítani őt, és elég csúnyán végezte. Így hát aztán visszafordult az igazgató iroda irányába, lassú, nyugodt léptekkel haladva úti célja felé. Odabent aztán megragadta a földön heverő szőrös fickó egyik karját, és vonszolni kezdte maga után a testet. Újból elindult a folyosón, ezúttal rakományával együtt, majd a lefelé vezető lépcsőn megállt vele. Kivárt, ugyanis vélhetően korábbi ellenfele előbb vagy utóbb felfelé fog igyekezni, hogy megpróbálja Őt megállítani.
~ A fő, hogy mindenki vegye az üzenetet.
Azzal legurította a lépcsőn a súlyos testet, mintegy akadálynak szánva a próbálkozó elé. Ha ellenfele végre odaér, ahol a Szörny ajándéka már várja, a lény oda is kiált neki.
- Talán elgondolkozhatnál azon, hogy a hős játszása helyett mented a saját irhádat. Mielőtt mindenki úgy végzi majd, mint a haverod! Legyőzve... holtan!
Eközben Blaze odabent gyakorlatilag teljesen megsemmisülve figyeli a történteket.
~ Tényleg szörnyek vagyunk.
~ Bizony, és mennyivel könnyebb is így, nem gondolod? Gondolj csak bele, nem köt hozzájuk semmi. Tehát nincs is már semmijük, ami visszafoghatna, korlátozhatna... gyengíthetne.

Felfelé menet Rozsomák állta el az utamat. Ehhez már eléggé hozzászoktam, elvégre ez a fickó folyton cak útban van, de most... Szóval eléggé halott volt, még mindig. Gondolom ez azt is jelentette, hogy én továbbra is csak áthullanék a padlón, ha használni próbálnám a képességem... Kínos. Ha Windsor megtudja, hogy ebben is benne voltam, tuti kinyír... Bár valószínűbbnek láttam, hogy arra nem lesz szükség. Valószínűleg nemsoká összefutok valahol Logannel... Izé... Valami túlvilági helyen. Ha nem is a mennyben... De talán nem a pokolban. Tényleg, mi a harmadik verzió?
- Nekem ne gyere ezzel a hülyeséggel, öreg! - mondtam, miközben átléptem Rozsomák felett -Te is tudod, hogy csak valami csúna véletlen folytán sikerült végezned vele. Nem vagy akkora szám, mint hiszed. És most hozzád szólok, Blaze! Beengedtek téged ide, és barátságosan viselkedtek veled. Mi vagy te? Mutáns? Én is az vagyok! De ugyanakkor ember is... Mind emberek vagyunk. Emberinek kell maradnunk, érted! Muszáj. Szóval most szépen szedd össze magad, és fékezd meg ezt az izét, mielőtt még nagyobb baj lenne belőle, mert ha nem, szétrúgom a szörnyed seggét, és ha akarod, ha nem, az bizony neked is fájni fog! Na gyerünk! Háromig számolok! Egy...
Azt mondjuk nem tudtam, hogy a seggszétrúgást hogyan is tudnám foganatosítani, de biztos voltam benne, hogy összehozom valahogy, ha szükség lesz rá. Zabos voltam. És soha nem jó engem felbosszantani, még akkor sem, ha épp nem vagyok erőm teljében.

//Adam, Lily//

Rövid séta után meg is érkeznek a szoba ajtaja elé, amit egész biztos, hogy most is épp elfoglal annak lakója, Rozsomák ugyanis helyettesként abszolút semmi papírmunkát nem végzett el, csak ami élet halál kérdése volt, ám egy olyan ember számára, aki túléli, ha szíven szúrják egy lángoló torpedóval, az élet halál kérdése egészen mást jelent, így szegény Windsor igazgatóhelyettesnek most van munkája bőőőőőőőőőőőőőven. Részben ezért is reménykedik benne, hogy gyorsan túl tudnak majd esni a ceremónián, hisz kinek hiányzik még egy ilyen meghallgatás, főleg, hogy az alany már itt dolgozik, ráadásul rá kivételesen nem is panaszkodik senki, még a többi tanár sem! határozottan bekopog az ajtón, majd kinyitja azt Lily előtt, utána pedig ő maga is belép.
-Üdv Windsor. Bemutatom az új könyvtárosunkat.

Negyven kiló papírmunkába mélyedtem éppen, az asztalon egy mostanra kb kihúlt kávé társaságában, amikor kisebb földrengést érzékeltem, amely lokálisan konkrétan csak az ajtóra fejtette ki a hatását. Fáradt, rezignált hangon mondtam ki a teljesen feleslegeset:
- Kerülj beljebb Logan!
Addigra már érkezett is, egy megszeppent ifjú hölggyel a sarkában. A férfi teljesen normális állapotában volt, vagyis frusztráltnak és mogorvának tűnt. A nő egy csinos szőkeség, ijedt őzgida szemekkel, üde, friss színekből álló amolyan üzleties megjelenéssel. Az állati mutáns szavaira már csak egy pillanatra a plafonra néztem, majd biccentettem neki:
- Szép napot Logan - feleltem, aztán a hölgyhöz lépve kezet nyújtottam: - Dr Adam Windsor, igazgatóhelyettes. Üdvözlöm.
Ha elfogadta, akkor röviden, tiszteletteljesen kezet csókoltam és az asztal előtti kényelmes bőrfotelhez kísértem:
- Parancsoljon helyet foglalni.
Utána viszont Loganre néztem:
- Tehát felvettél egy új alkalmazottat - állapítottam meg. - Nos, ehhez természetesen minden jogod megvan. Feltételezem csak én nem vettem észre a szükséges, kitöltött, bizottságilag, igen, odafent az öltönyös alapítványi igazgatóságnál is jóváhagyott, aláírt papírokat, illetve nyilván bevezetted mindezt a számítógépes nyilvántartásba is - néztem a szemébe. Majd megráztam a fejemet: - Logan, kb századszor magyarázom el: ez nem úgy működik, hogy akarsz valamit és akkor úgy lesz. Világos? Legfeljebb azért jöttél, hogy javasold a hölgyet a könyvtárosi állásra és gondolom az én nyakamba akarod varrni a bürokratikus részét. Lehet, meg is csinálom neked, elvégre tartozom egy szívességgel. De próbálj már meg emberi módon viselkedni, ez egy iskola, nem pedig a dzsungel és nem a te szabályaid szerint történnek a dolgok, hanem a házirend és a működési szabályzat a mérvadó, amit mellesleg újfent átküldtem neked, de gondolom a mellékhelyiségben hasznosítottad egészségügyi papírként vagy azzal gyújtottál szivarra - sóhajtottam. - Na jó, lássunk neki.
Visszaültem az íróasztal mögé, amennyiben Logan képes volt visszafogni magát. Ellenkező esetben erős vita és esetleg távozásra való felkérés a vége persze. Egy könnyedebb arckifejezéssel a hölgyhöz fordultam:
- Kisasszony, ha megengedi, volna pár kérdésem - kezdtem és megnyitottam a vonatkozó fileokat a gépen. - Neve? Születési hely és idő? Képesítése? Hol szerezte? Előző munkahelye? Mi alapján döntött a Xavier Tehetséggondozó Intézet mellett? - kezdtem a hivatalos kérdéseket. - Illetve ha Önben is felmerülne bármi, ami érdekli, kérem ne zavartassa magát, részben ezért is ülök itt.

Mire megérkeztünk az igazgatói szobához már iszonyú ideges voltam. Mélyeket sóhajtottam, egyiket a másik után, de mit sem segített. Tulajdonképpen nem is tudtam, mitől féltem ennyire. Mr Windsorról nem tudtam egyebet, mint hogy kommandós, nagyon szigorú és ő az igazgatóhelyettes, de mivel az igazgató maga már jó ideje házon kívül volt, lényegében mindenki úgy tekintett rá, mintha ezt a tisztséget ez a férfi töltötte volna be. Talán attól tartottam, hogy nem talál alkalmasnak, elküld és nem lehetek továbbra is közel Loganhez, ráadásul az iskolát is el kell hagynom, pedig már úgy megszerettem? Hát van benne valami, de biztos az is sokat segített volna a nyugalmam visszaszerzésében, ha nem egy három méteres, állig felfegyverzett Rambot képzeltem volna a helyére. Jaj, miért is nem haladtam gyorsabban a katalogizálással! Legalább a 20. századig eljuthattam volna!
Logan kopogtatására, amitől az ajtó majdhogynem tokostul szakadt ki, rendesen összerezzentem, de aztán összeszedtem magam, még egyszer végigsimítottam a szoknyámon, és beléptem az oroszlánbarlangba.
Ami nem is oroszlánt rejtett. Igaz, hogy Mr Windsor jócskán kinőtt a földből és valóban meglehetősen határozott fellépésű férfinak tűnt, de közel sem volt olyan félelmetes, mint amit összepánikoltam magamban. Kissé azért még mindig meg volt szeppenve, miközben hagytam, hogy apró csókot leheljen a kezemre.
-Lily Gage - cincogtam megilletődötten. - Nagyon örvendek.
Leültem a mutatott székbe, és vártam, hogy elkezdődjön a beszélgetés. Nem is kellett rá sokat várni, igaz, nem velem kezdték, hanem inkább egymással. Egyre kisebbre összehúzva hallgattam a két férfi szóváltását, miközben enyhe pír is szökött az arcomba.
-Sajnálom, hogy ennyi gondot okoztam - szólaltam meg halkan. Nagyon nehezemre esett, hogy ne a térdemet fixírozzam, hanem egyenesen Mr Windsor szemébe nézzek, de csak összehoztam valahogy. - Nem gondoltam, hogy ilyen sok kényelmetlenséggel jár az ittlétem. Ha gondolja, szívesen segítek az elmaradt papírmunkákban, elvégre miattam halmozódtak fel.
Valahogy nem tudtam elképzelni, hogy Mr Windsor erre felbőszült bivalyként az ölembe borítaná az íróasztalt, de az sem tudott megnyugtatni, hogy a mosolyráncai nem voltak kifejezetten mélyek, szóval vagy valami igazán kiváló minőségű éjszakai arcpakolást használt, vagy tényleg mindig tartotta magát ehhez a kősziklaszerű jelleméhez.
Feltett kérdéseire készségesen válaszolgattam, minden adatomat bediktáltam, bár az utolsó kérdés elgondolkodtatott. Távolba révedő tekintettel bámultam a semmibe, miközben nosztalgikus mosollyal emlékeztem vissza, hogy is történt az egész.
-Hát azt hiszem, akkor kezdődött, amikor a könyvtárat - az előző munkahelyemet - megtámadta egy terrorista csoport. Logan éppen ott volt, bár akkor még azt hittem, hogy ő a színész a Kate és Leopoldból, aki a portást játszotta, egyébként pedig az óráira kölcsönzött ki néhány könyvet meg egy Ratna nevű lánynak a Fűszermesternő című regényt. Ez utóbbit még dedikálta is nekem, mert hogy az enyémet adtam oda. Szóval a terroristákat Logan elintézte, igazán hősies volt, de az érkező rendőröket nem tudtam meggyőzni, hogy ne tartóztassák le. Magyarázhattam én nekik, hogy ő nem terrorista, hanem pont ellenkezőleg, ő a hős, aki megmentett mindenkit, csak azért mert mutáns, mindenképpen az ő nyakába akarták varrni a balhét. Igazán felháborító, nem? De végül sikerült elmenekülnünk. Logan azt mondta, tud egy helyet, ahol a mutánsok szabadok, nem kell rejtegetniük egymás elől, hogy kik is ők valójában és biztonságban vannak. Ez utóbbi egyébként is nagyon fontos szempont volt, miután egy Kardfog nevű mutáns kitépte a szívemet. Nem kellemes élmény, nekem elhiheti. Szóval azt mondta, van ezen a mutánsok lakta helyen egy megüresedett könyvtárosi állás, és mivel én éppen könyvtáros vagyok, ha gondolom, enyém a munka. Én pedig hát... gondoltam - fejeztem be kicsit szégyenlősen, mert azt inkább nem tettem hozzá, mennyit nyomott a latba Logan személye.

Mikor meghallja a nevét, annak ellenére, hogy még ki sem nyitotta az ajtót, csak mosolyog, és nyom egy bátorító puszit a nő homlokára.
-Na, ezek szerint mégis pont ránk vár, príma.
Már meg sem lepődik rajta, hogy az irodába belépve nem telik el néhány perc, és máris a fejéhez vágnak valamit. Szerencsére már hosszú évekkel ezelőtt megtanulta, hogy nem szabad magát okolnia azért, mert valaki idegeskedik, amiért kiszúr vele, így csak "ártatlanul" vigyorog, ami nagyjából annyira lehet biztató, mintha egy krokodil tenné ezt.
-Ezt most komolyan kérded? Esküszöm, már most, nem emlékszem, mi volt az első dolog...vagy az utolsó, vagy a középső...
~Van igazgatótanács? Akkora francért nyaggatnak mindennel engem?! Logan, nincs ki tesi órát tartson, Logan, vigyázni kéne a gyerekekre! Logan, ne dohányozz!! Logan, túl sokat iszol!!! Logan, ég az iskola!!! Komolyan mondom...~
-Megjegyzem, szóltam, hogy ez fog történni, ha íróasztal mögé akartok ültetni. Egyébként tévedsz, megvan még a szabályzatot, kitettem a falra.
Gondolatai itt egy pillanatra elkalandoznak új "darts táblája" felé, amit annyira nem szeret, mert túl könnyű eltalálni, de aztán visszatér a jelenbe. A vitába inkább nem száll bele, és ráhagyja Adam-re a dolgot, Lily-re ugyanis tekintettel van, arról nem is beszélve, hogy viccesnek találja, a másik férfi mennyire nem érti, hogy azzal amit most tesz, épp az ellenkezőjét bizonyítja annak, amit mondott, hisz ő, Rozsomák megint akart valamit, és megtörténik, ahogy annak lennie kell. Ő maga amúgy nem foglal helyet, inkább fél vállát a falnak támasztva, karba font kézzel várja az interjú végét.
~Nagy lány már, túléli, ha negyed óráig nem fogom a kezét....remélem.~

Loganre még vetettem egy pillantást:
- Ugye ezt most te sem komolyan kérdezed? Egy Bowie kés megvásárlása kapcsán még fordulnék hozzád szaktanácsért esetleg, ha nem lettem volna katona, de a hivatali ügymenet... az egy másik kérdés.
Azt már nem akartam közölni, hogy a reptéri fémdetektor kijátszása annyi nehézfémmel a testében, amitől egy nyugalmazott MÉH telepi dolgozó szemébe még húsz év múlva is a hála könnyei tolulnak... na az inkább érdekelne. De tekintve, hogy ki is Logan és hogy tudtommal egyetlen reptéri biztonsági szolgálatot sem darabolt még fel, így azt hiszem mégsem érdekel a dolog.
Inkább a hölgyre fordítottam a figyelmemet. A története igencsak mozgalmas volt, akárcsak az idekerülő emberek nagyjából 99%-nak. Hiába, valószínűleg ez az intézmény, amiből ha csak pizzát mennek ki vásárolni a gyerekek, már akkor is beélesítik a nukleáris robbanó fejeket. Nekem pedig itt kéne higgadtan és békésen helytállni, csillapítani az indulatokat, ami meg nem értésből, az ismeretlentől, az erőtől és a Rozsomáktól származik általában. Határozottan bólintottam:
- Ez egy mondjuk úgy, nem annyira szokványos előélet bárhol máshol. Itt volt szerencsénk talán cifrábbhoz is már - kezdtem bele. - Ami a papírmunkát illeti, azt természetesen nem fogjuk önre terhelni, ez az én dolgom, meg is tudom oldani. A saját feladatával kapcsolatban viszont minden teher és felelősség a magáé. Nem fogom részletezni a munka mibenlétét, van már szakmai tapasztalata, ez egy iskolai könyvtár, helyenként némileg jobban felszerelt, de semmi különös, biztos vagyok abban, hogy el fog boldogulni - mondtam, miközben nekiálltam kinyomtatni egy szokásos szerződést. - Megjegyzem: elvárás, hogy amennyiben valamely diák a későbbiekben az Önét fedő iskolát szeretne végezni, vagyis humán tudományok - irodalom - könyvtárosi szak, akkor a felkészülésében segítséget nyújtson. Vannak az iskolában önregenerációs mutánsok, javaslom, ha szükségét érzi, akkor beszélgessen el velük a képességéről. Ezek egyike Logan, azt hiszem megvan Önök között a kellően mély lelki kapcsolat és bizalom mindehhez. Megkapja tőlem a hivatalos kódját is, ezzel tanári felhatalmazást nyer a birtok számítógépes rendszeréhez is, beleértve ebbe a harci termet is. Kérem egyelőre ne használja, főként ne engedjen be felügyelet nélkül diákokat.
Összefontam az ujjaimat:
- És most ha valami érdekli a birtokkal kapcsolatban a "második emeleti folyosó végén lévő virágos kép mögött van az egyik legtutibb rejtekhely a sörkészletnek" kategórián kívül is - vetettem egy oldalpillantást Loganre - akkor hallgatom.

Gondolatban elraktároztam, hogy majd megkérdezzem Logantől, mi az a Bowie kés, de egyenlőre nem tűnt olyan fontosnak, hogy szóvá tegyem, elvégre pillanatnyilag az kötött le, hogy megmaradjak szerényen apróra összekucorodott állapotban, magamban imádkozva, nehogy ölre menjenek az igazukért, hiszen egy kommandós és Logan harca még Grönlandon is visszhangzott volna. Szerencsére azonban az igazgatóhelyettes úr higgadt embernek tűnt, Loganről pedig már tudtam, hogy végtelen türelme van abban a hatalmas szívében, úgyhogy hamarosan megnyugodhattam, hogy nem lesz itt pankráció, de még hajhuzigálás sem.
-Ó, természetesen, nagyon szívesen segítek a diákoknak - bólogattam lelkesen. - Bár nem kell ehhez feltétlenül azt a szakot választaniuk, mint nekem. Ami az önregenerációmat illeti... Logan nagyon sok támogatást nyújtott már eddig is, valamint egy Dr. Harlow nevű orvos. Ő diagnosztizálta nálam először, hogy is működik. Egészen pontosan nem öregszem nagyjából húszéves korom óta - magyaráztam, mert úgy véltem, a főnökömnek tudnia kell, kit vesz fel -, és ha megölnek, újjáéledek. Lángra lobbanok, és begyógyulnak a sebeim. De kis szerencsével erre a képességemre ritkán lesz szükségem. A másikat, ha nem gond viszont már gyakrabban szoktam előhívni.
Kérdőn néztem Loganre, és hacsak nem kezdte el hevesen rázni a fejét, hogy meg ne próbáljam, leszedi a fejemet, ha meglátja, a picúrét meg végképp, akkor halkan szólítottam:
-Inimma!
A kanári azonnal megjelent. Vidám csipogással köszöntött, aztán azonnal kiszúrta persze Logant is, és boldogan repkedte körbe a fejét, majd puha buksiját a nagy, borostás archoz nyomta. Végül Mr Windsor következett. Kíváncsian röppent elé, fürkésző pillantással méregette, majd felénk fordulva várta a megerősítést, hogy nem ellenség.
-Ne aggódj, ő barát, nem akar bántani - világosítottam fel.
A kismadár erre leszállt elé az asztalra, köszöntésképpen csivitelt egy dallamosat, majd óvatosan megcsipkedte Mr Windsor mutatóujját. Még egy picit ott maradt azért, gondolom, hogy biztos lehessen benne, hogy a férfi nem fog támadni, de aztán csak visszaröppent a vállamra, bár néha hátrafordult, hogy odacsipogjon Logannek.
-Bocsánat, új emberekkel mindig bizalmatlan - szabadkoztam, miközben finoman megsimogattam Inimma feje búbját. - Nagyon komolyan veszi a védelmező szerepét. Szóval nem gond, ha időnként itt van velem? Nem találtam kisállatokra vonatkozó szabályt, de Inimma végül is nem éppen a szokványos módon vett házi kedvenc, szóval... szabad?

-Minek neked kés? Ceruzát hegyezni? - Kérdi, a tőle szokott pimaszsággal, de aztán visszafolytja a mosolyát, és inkább kinéz az ablakon, egy dalt dúdolgatva halkan. Fél füllel azért odafigyel az interjúra, és egyetértően biccent arra, hogy a lány története valóban nem szokványos, ráadásul amilyen kis szerény azokat a részeket ki is hagyta, amiért szerinte becsület rendet érdemelne egy mutáns, aki egészet kanárit tud idézni, abból sem valami ádázat.
-A hős azért túlzás, már az idegeimre mentek azzal, hogy folyton belém lőttek a játékfegyvereikkel, és mellesleg...ki tudna nyugton maradni, amikor egy olyan ártatlan tekintetű lányt hurcolnak el, mint te? - Aztán visszafordul az ablak felé, és csendben megjegyzi. - Bocs, folytassátok...
Innentől kezdve tényleg csendben marad, ám szárnyas pajtása megjelenésére azért fel-le mozgatja mindkét szemöldökét üdvözlésképpen, és ha látja, hogy az igazgatóhelyettes nem figyel rá, picit meg is cirógatja a vállára szálló madarat, de tényleg csak egy picit.
~Hát, ha valakinek nincs szüksége segítségre abban, hogy kibírja a halhatatlanságot épp ésszel, az Lily, de attól még megkapja, ha szeretné, ha nem.~
A dugi sör hallatán pedig rosszallóan felhorkan. Minek rejtegetné a sörét a suliban, amikor van motorja, és a legközelebbi kocsma is csak 5 percre van innen, ha az ember szabadelvűen fogja fel a sebességkorlátozást...
~Várjunk csak, valaki sört rejteget a másodikon!? Na ennek utána kell néznem! Hiszen ez...tanári kötelességem!~

Érdeklődéssel vettem szemügyre a megjelenő kis testű énekesmadarat. Talán pacsirta lehet? Vagy esetleg sárgarigó? Őszintén szólva az állattani ismereteim erősen hiányosak voltak, leginkább a különféle Afrikában honos, mérgező és frontvonalon előforduló élőlényekre korlátozódtak. Mosolyogva fogadtam ahogy elém reppent és ismerkedni kezdett, de mikor megpróbáltam megcirógatni a kis fejét, akkor bizalmatlanul elreppent. Bólintottam Lily szavaira:
- Dr Harlowt magam is ismerem és mélyen tisztelem - válaszoltam. - Bizonyos tekintetig ugyanez áll Loganre is.
~Hát igen. Őt is ismerem... Na jó, valamelyes szinten tisztelem is, legalábbis harci cselekmények kapcsán...~
- A doktornő a közelmúltban nekem is segítségemre volt egy kellemetlen helyzetben és meg se szólalj Rozsomák, az alapvetően kínos eseményeket kevés emberrel osztom meg, hozzád képest pedig a Magnetonak is előbb mondanám el - morogtam. Kb tudom, hogy akár fennhangon, akár magában elintézi egy macsó dumával, de a tény, tény marad, kíváncsi természet.
Lilyhez fordultam vissza:
- Teljes mértékben megértem a kis Inimmát, védelmező és védekező ösztön. Ettől függetlenül nagyon helyes madárka, megkérdezhetem milyen fajta? - érdeklődtem. - Az iskola házirendje nem tiltja semmilyen állat tartását mellesleg, de korhatárt szab rá, amelyen Ön viszont már túlesett. A nagyon fiatal tanulóink, éppenséggel a kis élőlény védelmében, csak akkor tarthatnak háziállatot, ha egy idősebb diáktársuk, vagy egy tanáruk is felelősséget vállal az állatért, amennyiben megunnák vagy elhanyagolnák, ilyenkor a felelősséget vállaló személy lesz köteles gondozni azt. Egy élőlény, bármilyen élőlény, felelősséggel jár, így ezt a szabályt muszáj volt meghozni. Ellenben a kis Inimma természetesen maradhat - bólintottam. - Mindenesetre a képessége engem őszintén szólva meglepett, még nem hallottam teljes élőlények megidézését lehetővé tévőről... hmm...
Most Rozsomákra néztem:
- Amennyiben Ms Gagenek nem lesz ellenvetése, kérlek majd ismertesd össze Sinclair professzorral, azt hiszem oda meg vissza lenne a lehetőségtől.
Lilynek magyarázólag tettem hozzá:
- Sinclair professzor, Ihsain, az iskolánk biológia tanára, de kutató is. A mutációk érdeklik, amilyenekkel még nem találkozott. Az okokat, működési mechanizmusokat keresi. Egy arab származású, rendkívül kedves fiatalember. Ha hajlandó neki segíteni, akkor nem valami kutatólaboratóriumra kell gondolnia, inkább egy kötetlen teázásra, ahol elmeséli Inimma és az Ön közös történetét - mosolyogtam.
Érdeklődve mértem fel az állatkát, majd halkan folytattam:
- Nos én magam viszonylagos mértékben és erősen korlátozott módon az univerzum ősenergiáit tudom manipulálni, konkrétan gulliverista és gépromboló vagyok. Ön bemutatta a képességét, illik hát, hogy én is megosszam valamelyest...
Felálltam, jobb karommal megtámaszkodva az asztallapon, hogy az legyen majd a legstabilabb pont és előhívva az adottságomat öt centiméteresre zsugorodtam az asztallapon, aztán kis változtatással inkább most a 12-15 centire módosítottam és a kis szárnyasra mosolyogtam:
- Na? Még mindig olyan ijesztő vagyok, Inimma? Vagy most már szabad téged megsimogatni? - érdeklődtem kedvesen.

-Inimma kanári - feleltem a kismadár fejét cirógatva. - Megígérem, hogy nem lesz vele gond, ha túl hangos vagy bármi, azonnal el tudom tüntetni, bár elég jól nevelt. Egyébként Logannek is szót fogad, őt első látásra megimádta, csakúgy, mint... gondolom, mindenki más - korrigáltam gyorsan a hibámat szemlesütve, pipacspiros arccal.
Nem Mr Windsor volt az első mutáns, akit meglepett a képességem, viszont ő volt az első, aki ezt jobban ki akarta vizsgáltatni. Arcomon a vörös árnyalat nagy sebességgel kezdett fakulni, ahogy sápadni kezdtem, hiszen a fejemben egy műtőasztal jelent meg, és egy maszkos férfi, aki szikével a kezében hajol fölém. Atyavilág, mibe keveredtem! Segélykérően pillantottam Loganre, hogy ezt ugye nem fogja hagyni, de bármennyire is akartam tiltakozni, az én számból egyetlen hang sem jött ki, annyira megrémisztett a gondolat, hogy kísérletezni fognak rajtam. Igaz, fogalmam sem volt, hogy a munkaköri leírásomban szerepel-e egy ilyen kitétel, hogy köteles vagyok minden orvosi beavatkozásnak alávetni magam, amit az igazgatóhelyettes jónak lát, de az ijesztő kép, amely kialakult bennem az eljárásról kizárta minden lehetőségét annak, hogy én ebbe valaha is beleegyezzek.
-Oh - sóhajtottam fel megkönnyebbülve, ahogy Mr Windsor hozzátette azt a nem elhanyagolandó kiegészítést, hogy az eljárás a legkisebb mértékben sem lesz invazív. - Akkor rendben. Szeretem a teát, és ha Sinclair professzort tényleg érdekelné a mutációm, akkor szívesen találkozom vele. Bár őszintén megmondom, sosem tanulmányoztam behatóbban a képességemet, nekem bőven elég, hogy Inimma itt van velem, úgyhogy nem tudom, mennyire lehetnék a segítségére.
Mr Windsor hamarosan rátért saját képességének részleteire. A géprombolóra először bizonytalanul tekintettem a számítógépre, ami nagyon is épnek tűnt, de éppen csak elgondolkodhattam rajta, hogy mi köze van a teljesen hétköznapi destrukciónak a mutációhoz, amikor elkezdett szó szerint zsugorodni. Ámulva figyeltem, mint lett egyre kisebb, míg végül akkora nem lett, mint az egyik ceruza az íróasztalról, ami most padlóként fungált.
-Úristen, de aranyos! - kaptam két kezem közé az arcomat, ahogy a lelkes mosoly is egyre csak szélesedett, miközben csillogó szemmel néztem a kis manócskát.
Inimmának szintén nagyon tetszett a mutatvány, azonnal felröppent a vállamról, és vidám csipogással bámulta a nála már alig-alig nagyobb emberkét. Ide-oda kapkodta a fejét köztem és az aprócska férfi között, miközben be nem állt a csőre.
-Tudom, Inimma, tudom, hát valami veszettül ennivaló - bólogattam. Már hajoltam előre, hogy kézbekapva megbabusgassam, de még idejében észhez tértem, és annyi komolyságot gyömöszöltem vissza a vonásaimba, amennyire csak képes voltam. - Bocsánat. Nem úgy értettem, nem akartam tiszteletlen lenni, csak hát... ó, egek, de cuki - leheltem elragadtatva.
Közben Inimma ismét óvatosan leszállt az asztalra, és lassan Mr Windsor felé kezdett totyogni. Mikor megérkezett elé, szárnyával finoman megbökte, majd azonnal hátraugrott, hátha a kisember esetleg támadna vagy robbanna. Mivel semmi ilyesmi nem történt, megint megközelítette, megint megbökte a szárnyával, de már csak enyhén hátradőlt. Mikor rájött, hogy a pici férfi nem akar neki rosszat, csiripelve ugrándozott oda hozzá egészen közel, felemelt szárnyával azonban már nem bökdösött senkit, hanem finom mozdulattal megsimogatta a Mr Windsor fejét, aztán halk trillával enyhén lehajtotta az övét, hogy a férfi viszonozhassa a gesztust, ha szeretné.
Ami engem illet, én a szívemre szorított kézzel figyeltem a jelenetet.
-Hát nem édesek? - suttogtam hátra Logannek teljesen elolvadva.

Tovább dúdolgatja magában kedvenc számait arról, hogyan zúzzuk le az elnyomók koponyáit, és akasszuk fel az öltönyös sátánokat a nyakkendőjüknél fogva, így a beszélgetés majd minden szava fehér zajjá lényegül fejében másodpercekkel az után, hogy hallja őket, ám a kellemetlen orvosi ügy azért megüti a fülét, s erre el is löki magát a faltól, hogy hőn szeretett főnöke felé fordulhasson, és kissé oldalra billentett fejjel, "segítőkészen" vigyorogva állja Adam tekintetét.
-Nem érdekes, együtt szoktam sörözni a férjével...
~Na jó, nem éppen sörözni, és nem is túl gyakran, és a vezetéknevét is csak azért tudom, mert a fia bemutatkozott, de Adam-nek ezt nem kell tudnia, had izzadjon.~
Viszont, bármennyire is jól játssza a nemtörődöm, "csak azért kísértem el ide, mert belém botlott, és nem tudtam lerázni" szerepet, amikor Lily rémült tekintete találkozik az övével a vizsgálatok hallatán, nem tudja megállni, hogy ne lépjen közelebb, és tegye a kezét a nő vállára biztatásképpen, annak ellenére, hogy halvány lila fogalma sincs, ki az isten az a Sinclair professzor, és csak a Teáról ugrik be neki nagyjából, hogy nézhet ki a manus.
-Nyugi, ide senki olyat nem vesznek fel, aki nem menne el a mikulás egyik manójaként...rajtam kívül persze.
Aztán elkezdődik a műsor, mire először csak a fél szemöldökét vonja fel, aztán ahogy Lily elkezd gügyögni, már grimaszol is, pár perccel később pedig kezével betapasztja a száját, feje pedig egyre vörösebb attól, ahogy a levegőt is visszatartja, nehogy kitörjön belőle valami nem oda illő, végül azonban nem bírja tovább, és futólépésben távozik a helyiségből, arra hivatkozva, hogy sürgősen WC-re kell mennie. Az ajtót tisztességesen bevágja maga mögött, pár perccel később pedig a távolból éktelen vihogás, és dörömbölés szűrődik be az irodába, ami jó 5 percig is eltart. Ez után síri csend, majd Logan lép be, fapofával, mint aki nem hallott semmit az egészből, és újra elfoglalja előbbi pozícióját.
-De igen...vajon azt is engedné Inimma, hogy meglovagolja őt?

Elmosolyodtam mind Lily, mind pedig a madárka rekacióján, hagytam, hogy a kisállat megérintsem párszor, majd egy kis vakargatással viszonoztam a gesztusát, amit úgy néz ki, egészen jó néven vett. Barátságosan feleltem a hölgynek is:
- Semmi baj Ms Gage - csóváltam meg a fejem elnézően. - Én is tisztában vagyok vele, hogy ebben a méretben nem vagyok éppen a tekintélyes igazgatóhelyettes úr, a vonatkozó kifejezést pedig nem egyszer volt szerencsém ilyenkor hallani - utaltam arra a bizonyos "de cuki"-ra, finoman kihagyva a tényt, hogy általában a 12 év alatti lány tanulóinknál gyakori. - Természetesen ezzel fordított arányú méretváltoztatásra is képes lennék, de ha lehet ezt inkább megkérném, hogy higgye el nekem, tapasztalatból mondom: elég kemény az iroda plafonja.
Közben egészen Lily elé sétáltam, hogy ha akar megérinthessen és láthassa, nem elmetrükk, hanem fizikális készség amivel dolga van. A kipirult arcú, korosabb gőzmozdonyokat megszégyenítően szuszogó Rozsomákra csak a szememet forgattam, de végül megérdeklődtem tőle:
- Azért ugye tisztázod majd, ha megkérhetlek, Ms Gagel, hogy itt valóban komoly munka is folyik? Merthogy perpillanat a két igazgatóhelyettes közül az egyik Hüvelyk Matyi főszerepére azonnali hatállyal felvehető, a másik meg lassan becenevet cserélhet Kacagó Hiénára - húztam el a számat. Komolyan... Logan épp elégszer látta már a gyakorlatban a képességemet, nem tudom mi ütött belé. - Elképzelhető, hogy megengedné, de én lovagolni sem tudok, a méretemben meg nem tartunk ejtőernyőt - vágtam vissza.

Jól esett Logan közelsége, ahogy gyengéd érintése is szavai is, igaz kicsit aggódtam, hogy ezekre a finom gesztusokra Mr Windsor nem fog-e gyanakodni, de úgy tűnt, egyenlőre nem sejt semmit. Persze hamar kiderült, hogy Sinclair professzort sem egy vérengző mészárosnak kell elképzelnem, úgyhogy az aggodalmam is hamar tovaszállt. A manós megjegyzésére pedig csak vállat vontam.
-Jó, de valakinek a Mikulásnak is kell lennie.
Ha már manók! Az igazgatóhelyettes annyira veszettül édes volt ilyen pici méreteiben, hogy komolyan irigykednem kellett Inimmára, amiért ő büntetlenül babusgathatta, nekem meg bezzeg vissza kellett fognom magamat. Jobb híján hát lelkes mosollyal figyeltem, ahogy összebarátkoztak, és türelmesen vártam, hogy folytassuk az állásinterjút. Gondoltam, ha megint komoly dolgokról fogunk beszélni, ráadásul Mr Windsor is ismét természetes méreteiben ül majd előttem, könnyebb lesz nem arra gondolni, ahogy óvatosan felborzolom a haját pirinyó fejecskéjén. Ennek még nehezebb volt ellenállni, mikor már ott állt közvetlenül előttem egy neki kanapé nagyságú radírdarab mellett (Egek, de aranyos!), viszont muszáj volt türtőztetnem magam, hiszen továbbra is a főnököm volt, és egyébként sem tudtam, mennyire vette volna jó néven.
Logan furcsa viselkedése végül megkönnyítette a dolgomat, igaz nagyon aggódtam érte.
-Minden rendben? Rosszul vagy?
Tudtam, hogy nem lehet beteg, hiszen hamarabb regenerálódik, de attól még nyugtalanul pislogtam az ajtó felé, amerre eltűnt vöröslő fejjel, kezét a szájára tapasztva. Visszafordulva Mr Windsorhoz, kérdésre nyitottam a számat, hogy nem bánná-e, ha utána mennék megnézni, hogy minden rendben van-e, ám a következő pillanatban hangos üvöltést hallottam, és mintha valami át akarta volna tépni a falat, olyan elemi erővel püfölte, hogy már azt vártam, mikor dől össze az egész kastély. A hirtelen lármára rémülten sikoltottam fel, és összerezzenve kaptam fel a lábaimat, hogy a felhúzott térdeim mögé bújjak. Jobban fülelve mintha Logan hangját ismertem volna fel, de a következő hullám megint annyira rám hozta a frászt, hogy majdnem leszédültem a székemről.
Inimma, amint kibújt a ceruzatartó mögül, azonnal felröppent, és miután megnyugtatóan a fülembe csiripelt, azonnal kifelé vette az irányt, hogy utána nézzen, mi (vagyis ki) okozza ezt a zajt. Azonban még félúton sem járt, amikor megjelent Logan, még mindig elég kipirult arccal, de már jelentősen jobb bőrben. Inimma azért kirepült a folyosóra, körülnézett, hogy elült-e a veszély, aztán visszaérkezve elfoglalta a helyét Logan vállán.
-Te voltál az? - néztem a férfira. - Mi... mi történt?
Mr Windsor ismét nagyon komollyá vált, ami jelen formájában csak még ennivalóbbá tette, de az iménti ijedség hozzásegített, hogy tudjam tartani magam, és ne dörgöljem hozzá a pici arcocskáját az enyémhez.
-Ó, kérem ne aggódjon, Mr Windsor, keményen fogok dolgozni. A könyvek katalogizálásával már majdnem végeztem, új időbeosztást írtam, hogy a könyvtárban tartandó órák zavartalanul folyhassanak, de a könyvtár látogatási ideje se csorbuljon. Bepótoltam az elmaradt dokumentációkat, amik az előző könyvtáros és az érkezésem között felgyülemlettek, ezen kívül készítettem egy javaslatot a könyvtár bővítésére. Mint tudja, eddig a fővárosi könyvtárban dolgoztam, így elég sok mindenkit ismerek, akik szóba jöhetnének, és igen jutányos áron tudnánk hozzájutni a könyvekhez. Úgy vettem észre, hogy például az ókori filozófusok életrajzából rengeteg kötet áll rendelkezésre, viszont munkásságukról csupán néhány átfogóbb értekezést találni, főleg az időszámításunk előtti ötödik és második század közötti időszakból, ahol a probléma elsősorban Szamoszi Melisszoszt, Eretriai Menedémoszt, Aiginai Philiszkosz, Olümpiodóroszt és Ephesusi Maximust érinti. Természetesen egyéb lépéseket nem tettem, ez már nem tartozik a jogkörömbe, de mindenről tudok másolatot, kimutatást mutatni.

-Ne aggód sze... - Megköszörüli gyorsan a torkát, mintha fennakadt volna valami. - Szemétség, hogy csak egy mosdó van ezen a szinten, az meg pont foglalt volt...De most már minden rendben.
Adam szavaira azon nyomban bólint, mikor arra kéri őt, hogy világosítsa fel Lily-t arról, hogy itt természetesen abszolút komoly munka folyik, és mindenki tökéletesen profin végzi a dolgát, hogy ez legyen a legszínvonalasabb luxusbörtön az egész keleti parton.
-Amint így lesz, elmondom neki, ne félj - jegyzi meg pimaszul, ám van egy sanda gyanúja, hogy most nem láthatja majd felrobbanni a főnökét, hisz Lily máris bebizonyítja, hogy ő csak azért is komolyan veszi ezt a melót, de még mennyire! Arról ugyan lövése sincs, mit hadovál itt össze a nő, csak abban lehet biztos, hogy ha ő ülne most abban a székben, akkor nem csupán a két szép szeméért venné fel ide.
-Lehet nem ártana hallgatni rá. A szobájában több könyv van, mint a könyvtárban - szól közbe, s bár ez túlzás...illetve, az lenne? Amikor költözéskor azzal cukkolta, hogy "na mi az, elhoztál magaddal néhány szuvenírt a városi könyvtárból? Remélem azért az oszlopokat meghagytad" akkor azért volt alapja a dolognak.
-Na mi az, hiányoztam? - Kérdi rekedtes hangján a kismadártól, ki a vállára száll, aztán óvatosan megcirógatja Inimma fejét, és borostája rejtekében kissé el is mosolyodik.
-No, felvennéd végre? Jobb nőt úgysem találsz ide, aki értené a dolgát, és nem parázik a mutánsoktól.

Könnyedén leugrottam az asztal széléről, zuhanás közben nyerve vissza eredeti méretemet s fürgén kiegyenesedve bólintottam a hölgynek:
- Nos ez némileg meglep, lévén én vagyok az iskola filozófia tanára is - feleltem. - Ennek ellenére nem lehetetlen, ugyanis gyakorlatilag csak címszavakban foglalkozunk a filozófusok életrajzával, ténylegesen ilyen jellegű házi munkát sem adok fel, vagyis nyilvánvalóan relatíve keveset forgatták ezen életrajzokat. Sokkalta inkább a gyakorlati műveket veszem át a gyermekekkel, ugyanakkor meg kell értenie, ez nem egy humán egyetem vagy főiskola, ilyen jellegű képzést az intézmény csak reál területen ad, a középiskolai szinten pedig csak a legfontosabbakkal foglalkozunk, mindössze egy általános, felületes rátekintést nyújtva a tárgyra, vagyis rengeteg ezek közül oktatási szempontból teljesen felesleges lenne. Ezzel együtt nem elvetendő ötlet, hiszen a szakág iránt érdeklődő gyermekek korán belemerülhetnének némileg a kérdésbe.
Loganhez fordulva fáradtan megcsóváltam a fejem:
- Kérlek, engedd meg, hogy szélesítsem némileg a világképedet - mormoltam. - A kanadai fenyőerdők mélyének barbarisztikus kultúrkörén kívül eső területeken, mint például itt New York Cityben is, létezik az úgynevezett munkaszerződés. Ez egy olyan papír, ami nem egészségügyi célokat szolgál, sem képregényt, sem fegyverspecifikációs adatokat se pornót nem nyomtattak rá, de ettől függetlenül igen lényeges és alig pár perce adtam át Ms Gagenek. Na most ez egyúttal munkaviszony létesítését is jelenti aláírása pillanatától kezdve. Ez már nem állásinterjú, hanem a munkateendők megbeszélése. És most következzen a megfelelő szinten is mindez: Ms Gage már fel van véve. Így már érted? - érdeklődtem.
Majd visszafordultam a hölgyhöz:
- Ha van még kérdése, szívesen állok elébe, ha nincs... nos ez esetben üdvözlöm a Xavier Tehetséggondozó Intézet munkatársai között hivatalosan is - nyújtottam parolára a kezemet. - A következő napokban rendezkedjék be, egy hét múlva pedig vegye fel a munkát. Addig ismerkedjen a környezettel, a munkatársaival és a diákokkal, ha szabad javasolnom - mosolyogtam biztatóan.

Az aprócska játékbaba... mármint Mr Windsor egész egyszerűen fogta magát, és leugrott az asztalról. Rémülten hajoltam előre, hogy elkapjam, hiszen neki ez most olyan magasságot jelentett, mintha én ugrottam volna ki a mellettem ásító ablakon. Nem mintha ostobának vagy öngyilkos merénylőnek tartottam volna, de hátha csak megbotlott. Az átváltozásra azonban nem számítottam, olyan gyorsan történt, hogy nem tudtam logikusan átgondolni, hogy még ha nekem is lett volna igazam, meglehetősen egyszerűen ki tudta volna védeni az esést. Szóval a vége az lett, hogy az ismét normális méretű férfit kaptam el egészen pontosan oldalt a combjainál.
-Ó, egek! - szisszentem fel, és azonnal hátrahőköltem, mivel így az arcom meglehetősen zavarbaejtő helyzetbe került.
Rákvörös arccal bólogattam minden szavára, anélkül, hogy bármi értelmesebbet is ki tudtam volna nyögni azon kívül, hogy ,,Igen." ,,Értem." vagy ,,Valóban." Amíg pedig a két férfi ismét marta egymást, én átolvastam a kezemben tartott szerződést, majd az Inimma által a kezembe pottyantott tollal alá is írtam. Aztán én is felálltam, és elfogadva a kezét megráztam.
-Nagyon köszönöm - mondtam, és sikerült összehoznom egy halvány mosolyt, miután úgy-ahogy úrrá lettem a zavaromon, amiben közrejátszottak Logan szavai is, amelyekkel engem dicsért. - Igazán jól esett ez a meleg fogadtatás, és megígérem, hogy keményen fogok dolgozni. A kimutatásokat és másolatokat holnap reggel oda tudom adni, ha az megfelel.
Ha végeztünk, elköszöntem, és Logan nyomában a szobája felé vettem az irányt, hogy szusszanjak egyet.

bár felettébb izgalmas az, ahogy Adam a tőle megszokott választékos fogalmazásmódjában kéri meg rá őt, hogy dekorálja ki a kocsija karosszériáját 3 párhuzamos vágással, ami elér az első keréktől a pótkerékig, Logan-t most inkább az köti le, hogy ne kapja fel szegény Lily-t, kiről hátulról is látja, mennyire zavarban van szegény, és próbálja megvigasztalni a szerencsétlen baleset miatt.
~Adam robot, úgysem fog fennakadni az ilyen apróságon. Ha lenne szép érzéke, nem szeretné, hogy azt tegyem a verdájával.~
-Nagyon helyes - horkan fel, aztán kinyitja kedvese előtt az ajtót, s megvárja, amíg ő, és a madár is távozik. - Jó, hogy végre dolgozik valaki olyan is a gyerekek közt, aki nem közveszélyes.
Aztán becsapja maga mögött az ajtót, lágyan, mint egy veszett mamut, viszont amikor Lily kérdőn néz rá, egyszerre bűnbánó képpel csak annyit mond: "hopsz". Egy ideig még sétálnak így egymás mellett, de aztán egyszerre hiányérzete támad, s elkapja Lily kezét, ujjait pedig átcsúsztatja az ő ujjai közt, és így sétálnak tovább, a szobája felé.
-Látod, mondtam, hogy nem fog megenni. Na, a főnök arra kért, ismerkedj meg az iskolával....szerintem ez az utóbbi pár hónapban sikerült, és körbe is vezettelek már, de a parancs az parancs...elsőképpen megmutatom az én szobámat. Ha bármi kérdésed lenne, az ajtóm nyitva áll előtted.

//Adam-nek köszönjük, Lily-nek pedig folytatás Rozsomák szobájában //

Nem húztuk az időt, egy gyors ebéd után máris elindultunk a Xavierbe, hogy beszéljünk egy illetékessel. Szellemszárnyakon szállva elég gyorsan odaértünk, pár perc volt csupán az egész. Azért értékeltem, hogy a kapu előtt rakott le minket, és nem repült be egy ablakon, még akkor is, ha úgy egyszerűbb lett volna. Olyan büszke voltam az én kis ex-bérgyilkos drágaságomra. Viszont nem akartam kísérteni a sorsot, ezért mielőtt még túlságosan is sajátosan engedte volna be magunkat, gyorsan bekopogtattam a hatalmas bejárati ajtón. Kis ideig nem történt semmi, majd belülről valaki szinte tokostul tépte fel, hogy beljebb tessékeljen minket.
Logan volt az, arcán a viszontlátás örömének fájdalmas fintoraival.
-Anyád!
-Szerintem hozzád beszél - súgtam oda Szellemnek.
Persze az érdeklődése látogatásunk céljáról is meglehetősen érthető volt, de most nem akartam rá pazarolni az időmet.
-Alistair mutáns, valószínűleg ide fog járni. Integess szépen a jövendő tanító bácsidnak - fordítottam cseppet talán gonosz mosollyal a kicsi babát a nagy szőrös felé.
Alistair erre kuncogva rázta meg felé a kezét, majd elrugaszkodva átlibbent Logan karjaiba, hogy ott kényelmesen elfészkelődve egyik karjával a vállába kapaszkodjon, a másikkal az álla felé kapjon, hogy kacagva túrjon bele a szakállába.
-Na, majd megszeretgetitek egymást később - vettem gyorsan vissza a szökevény gyereket. - Logan bácsi majd csinál magának egyet Lily-vel, ha így megszeretett téged, igaz? Igaz? - gügyögtem oda Alistairnek hatalmas puszikkal árasztva el, majd egy utolsó intéssel búcsút intettem Logannek, hogy végre megmutathassuk Adamnek is az új mutáns babát.
Felérve ismét kopogtattam immár az igazgatói iroda ajtaján, ami már jóval kisebb volt, és jóval inkább bízhattam benne, hogy nem egy vadállat fog a túloldalán köszönteni minket. Akár ő nyitott ajtót, akár csak szólt, hogy bemehetünk, habozás nélkül nyitottunk be.
Eléggé csodálkoztam, amiért nem Adamet láttam itt, de tudtam, hogy ő is nagyon elfoglalt, így logikus volt, hogy még a helyettesnek is van helyettese (esetleg két igazgató-helyettes, de az végeredményben teljesen mindegy).
-Jó napot! - üdvözöltem megrázva a kezét, ha engedi - Én Lynn Harlow vagyok, ő pedig a férjem, Darien Darrow és a fiam, Alistair. Darien fia ide járt, és most számítástechnikát tanít. Biztosan ismeri, Sean Darrow. Szóval azért jöttünk, mert Alistair... bár még csak fél éves de... hát kiderült róla, hogy mutáns. Gondoltuk, talán tudnának segíteni.

/Előzmény: Szellem és Lynn háza /