Westside Pistol & Rifle Range lőtér

Igazán nem tudtam mit kezdeni magammal. A suliban végeztem mára és Elanor meg elfoglalt volt, így egyedül kóvályogtam egy darabig. Aztán gondoltam egyet és úgy döntöttem bebumlizok a városba, hátha ott jobban eltelik az idő vagy összefutok pár régi haverral. Miután leszálltam a buszról, céltalanul mászkáltam, nézegettem a kirakatokat, bekukkantottam pár régi találkahelyre, de sehol senki. Aztán megpillantottam egy új feliratot: Westside Pistol & Rifle Range lőtér. Na, ilyen helyen még úgy sem voltam, ezért kisebb nézelődés után erőt vettem magamon és beléptem az ajtón. Az előtér valamiféle váróhelyiség lehetett, ahonnan be lehetett látni egy vastag üvegfal mögötti térre, ahol kialakított boxok várták a gyakorolni vágyókat. Az átlátszó falhoz sétáltam és figyeltem, ahogy bent egy-két ember gyakorol.

*Chuck Norris-al való találkozása után első útja erre a helyre vezetett. Elhatározta, hogy mostantól jobb lesz, ha magánál hordja a fegyverét, vagy legalább szétlő pár dolgot, hogy lenyugodjon. Ami előbb jön.*
-Üdv - köszönt rá a recepciósra - kaphatnék egy szabad lőteret? És persze a szokásos felszerelést...
*Miközben megkapja a cuccait, a pultos elfecseg arról, hogy milyen rég nem látták erre Sean-t, és igaz ami igaz, egy hónapja is megvan, hogy utoljára betette ide a lábát. Beszélt még másról is, ám a fiú figyelmét jobban lekötötte a kukucskáló üvegnél álló hölgyemény. Sosem látta még itt korábban, ám valamiért az volt az érzése, hogy kellemesebb társaság lesz, mint a fegyverek közt kotorászó recepciós. Minden bátorságát összeszedve Sarah-hoz sétált.*
-Szia - szólította meg relatív halkan, bár a golyózápor közepette ez kiáltásnak is beillett volna - most vagy itt először?
~Jézusom Sean...azt nem akarod megkérdezni, hogy "nem találkoztunk mi már valahol?", esetleg, hogy mizu? Anyám....~
-Csak azért kérdem, mert a helyi divathoz képest, eléggé alul vagy fegyverkezve....

Már éppen meg akartam érdeklődni a pult mögött álló és gyanúsan méregető fickótól, hogy miként lehet bejutni a lőtérre és kipróbálni egy fegyvert, mikor megérkezett egy srác, aki a beszélgetésükből ítélve régi vendég lehetett. Míg diskuráltak én tovább figyeltem a lövöldözőket, várva, hogy felszabaduljon a recepciós. De egyszer csak megszólított az előbb érkezett vendég és én önkéntelenül bólintottam.
- Szia! És eltaláltad, még sosem voltam lőtéren. - mértem fel a srácot érdeklődve. - Viszont nem tudtam, hogy ide Rambo felszerelésbe kell jönni. - vigyorogtam el magam. - De, ha ez a módi, akkor te sem követed a divatot. Egyébként, ha már olyan bennfenktesnek nézel ki, elárulod, hogy lehet oda bejutni? - bökök a falon túlra. - Szívesen kipróbálnék egy-két fegyvert. - veszem elő a negédes mosolyomat, hátha ez is segít.

-Csak próbálok beilleszkedni a normális emberek közé - feleli kicsit elpirulva, miközben egyik kezével a tarkóját vakargatja zavarában - az emberek valamiért hajlamosak félreérteni, amikor végigsétálok az utcán egy UZI-val.
*A kérdést hallva a pult felé bök a fejével.*
-Ő fegyverez fel, de tagsági nélkül nem mész sokra nála. Tudom, hülye egy szabály, de valamiért nagyon féltik a lőfegyvereiket.
*Finoman végigméri a lányt, mintha meg akarna győződni róla, hogy a vele szemben álló ember nem valami terrorista, aki így akar fegyverhez jutni, vagy valami hasonló rémség. Látszólag úgy dönt, erre kicsi az esély, legalábbis a következő mondata erre enged következtetni:*
-Ha gondolod, gyere velem, veszek lőszert mindkettőnknek, utána pedig meghívhatsz valamire a büfében cserébe.

Tetszik, ahogy ez a jókiállású, helyes srác irulgat-pirulgat zavarában, de a szöveg, amivel válaszol az jó visszavágás.
Kicsit lelombozódok, mikor a tagságit említi. ~ Francos nyárspolgárok! ~ puffogok magamban. ~ Miért kell mindenhová valamilyen igazolvány, regisztráció vagy akármi! ~ De, aztán a folytatásra már felcsillannak a szemeim, habár nem kerülte el a figyelmemet a vesékbe látni próbáló pillantása.
- Az klassz lenne! - lököm el magam a faltól. - A büfét természetesen állom, és ne izgulj nem fogok lelőni senkit! - nevetek rá érzékeltetve, hogy vettem az adást. - A nevem egyébként Sarah. - nyújtom felé a kezem. - Legalább a nevemet ismerd, ha már olyan bátor vagy és fegyvert adsz a kezembe. - kuncogok fel.

-Remek! Máris szólok neki...
*Ígéretéhez híven a pultoshoz fordul, majd közli vele, hogy a lány vele van, és adjon neki oda nyugodtan bármit amit csak kér, mert ma ő állja a lövöldözést. Mellékesen kér még maguknak két fülvédőt is.*
-Nem? - Kérdi megjátszott csalódottsággal, amikor a lány ígéretet tesz arra, hogy ma nem nyír ki senkit. - Na sebaj, csak jól fogunk szórakozni így is.
*Itt lehet az a pont, amikor már ő maga sem bírja nevetés nélkül, leginkább azért, mert Sarah vidámsága ragályosnak tűnik. A felé nyújtott kezet természetesen elfogadja.*
-Sean.
~Bátor? Ebből a perspektívából még nem láttam magam, de ha ő mondja.~
-Tudom nagy a kísértés, de elsőre szerintem ne egy mordállyal kezdj.
*Hangzik el intelme, miközben a recepciós asztalra teszi Sean szinte már komikusan hatalmas forgótáras pisztolyát. *

Aztán odasétálunk a recepcióshoz, aki kicsit rosszallóan végigmérve engem, de szó nélkül hallgatja a srác beajánlását.
Kapunk két hatalmas tapszlit a fülünkre, miközben a fiú is bemutatkozik. A pisztoly méretére tett megjegyzésére csak vidáman az elé pakolt fegyverre mutatok.
- Hát, ahogy elnézem, te sem most kezdted, ha már megnőtt ekkorára! De, én nem akarom porrá lőni ezt a lőteret, úgy, hogy egy pár számmal kisebb is megteszi. - mosolygok szépen a pult mögötti férfire. - Magára bízom, de aztán azért ne egy minipisztolyt adjon. - kukucskálok a mögötte sorakozó fegyverekre. ~ Kíváncsi leszek, hogy sikerül éles fegyverrel a dolog, hiszen szimulációban már azért gyakoroltam. De Sean nyugodtan hiheti, hogy elsőre milyen ügyes is vagyok! ~ somolygok magamban.

-Hát igen, amikor az ember megveszi még édesek, de pár év és...
*Annyira rátör a nevethetnék, hogy még a mondatát sem képes befejezni. Jó fél perccel később szólal meg újra, amikor már kap levegőt.*
-Amúgy nagyapámtól kaptam, mielőtt Bentlakásos suliba kerültem. Azt mondta azon a helyen szükségem lesz rá. Szerencsére tévedett, bár fura egy hely volt, az tuti...
*A pultos a kiállított pisztolyok közt kezd matatni, majd keze egy injekciós tű, és egy játék pisztoly szerelemgyermekére hasonló izé felé kezd siklani, ám Sean rosszalló pillantásának köszönhetően meggondolja magát, és végül egy Glock-40 9mm-es pisztolyt helyez Sarah elé, egy doboznyi lőszerrel.*
-Ez már egész jó darab. Ha akarod, később kipróbálhatod az enyémet is.
~Kivéve, ha több pontot szerzel mint én, akkor morcos leszek. ~
-Itt élsz a városban?

~ Érdekes egy bentlakásos suli lehetett, ahová ágyúval kell menni! ~ merengek el magamban. Az elém rakott fegyver viszont tetszik, ezért rögtön magamévá is teszem, a lőszerrel együtt, készen, hogy bemenjünk a lőtérre.
- Először csak melegedjek be ezzel. - emelem meg a kezemben tartott Glockot, legalább is remélem ez a márkája, mivel ez van az cső oldalára írva. - Aztán majd lehet szó arról a mordályról is. ~ Inkább először megnézem, mit művel az a fegyver a kézben, mielőtt hülyét csinálok magamból. ~ teszem hozzá gondolatban. - A városban? Hát majdnem. - válaszolok kicsit rejtélyesen, azzal megindulok türelmetlenül a pálya felé.

-Ahogy óhajtja hölgyem.
*Sarah rejtélyes hanglejtése megtette a hatását, Sean-nak több tucat ötlete van azzal kapcsolatban, mit jelenthet a majdnem. A számára legjobban tetsző teória az, hogy a menyben él, és csak néha száll alá, a halandók közé.*
~Jól áll neki ez a fegyver....~
*Másodpercekig csak néz a távolodó Sarah után, majd hirtelen észre veszi magát, és szapora léptekkel a lány után ered. Az általuk kijelölt pálya felé haladva rengeteg magas szintű fegyver őrült mellett haladnak el, többségük már régóta nem csúzlikkal szórakozik, és csak az automata géppuskák érik el náluk a kívánt hatást.*
-Hogyhogy majdnem? - Kérdi picit kiabálva, mialatt egyik kezével távol tartja fülétől a kapott védőfelszerelést. - Csak nem valami földalatti bázison élsz, elrejtve a halandók elől?
~Most, hogy így belegondolok, a Xavier-re ráillene ez a leírás...Na persze, biztos akad egyéb titkos hely is, végül is azért titkos, hogy ne tudjak róla, nem?~

Míg elhaladunk a vehemensen lövöldözők mögött, a dobhártyám majd beszakad a hangzavartól. A lőállásunknál ezért gyorsan a fülemre teszem a védőt, de mikor látom, hogy Sean mond valamit, oldalra én is eltolom a félfülemről, hogy halljam is.
- Ez jól hangzik! - nevetem el magam. - "Elrejtve a halandók elől", hát igen, majdnem eltaláltad. Megmutatod, hogy kell megtölteni? - tolom az orra elé a fegyvert, elodázva a további választ. Nem mintha titok lenne, hogy a birtokon élek, de még alig ismerem, nem tudom, hogy reagálná le, ha most hirtelen közölném vele: mutáns vagyok. Először szórakozzunk. Ha betöltötte a fegyvert beállok az állásba és belelövök egy sorozatot a papíralak középső részébe. Elég nagy még a szórás, szoknom kell a fegyvert, de elsőre nem rossz!

-Persze!
*Vágja rá azonnal a kérésre. Gyakorlott mozdulattal helyezi bele a golyókat a tárba.*
-Látod, nagyon egyszerű...egyesek szerint túl egyszerű...
~Lehet jobb, ha nem firtatom tovább a titkos bázisát, a végén még bepánikol, és egy zsákban fognak megtalálni 2030-ban.~
*Visszaadja a megtöltött fegyvert Sarah kezébe, majd lenyom egy gombot a panelen, melynek hatására a fegyvert fogó embert ábrázoló fehér kép a távolba húzódik.*
-Hölgyeké az elsőbbség. Ne kíméld. Ja, és biztosítsd ki...
~A filmekben most az jönne, hogy egy lukon lövi át az összes golyót, a csávó homlokánál.~
-Szóval, nem fogod elárulni, mi ez a rejtélyes hely, ahol élsz? Nekem bezzeg csak egy unalmas egyetem jutott.
~Ahová nem járnak ilyen csajok....bár talán jobb is, hogy ők nem fognak fegyvert.~

~ Ez nagyon jó volt! ~ élvezem az egész helyzetet, a fegyvert a kezemben, de aztán félreállok, hogy átadjam a helyem Seannak és ismételten gondolkodóba esek, hogy felvilágosítsam-e, hogy hol is van az otthonom. ~ Na jó! Csak nem fog belém ereszteni egy golyót meglepetésében! Meg aztán most nekem is van fegyver a kezemben, mármint a kezemen kívül! ~ döntöm el magamban vigyorogva.
- Látod! Már is érdekesebbnek tűnök számodra, csak mert nem árulom el hol lakom! Ezért most komoly dilemma elé állítottál! - húzom az agyát még egy kicsit fülig érő szájjal, aztán intek neki, hogy hajoljon közelebb és húzza el a fülvédőt, hiszen nem akarom az egész környék tudtára adni, amit most mondok neki. - De, nem szeretném, ha lyukat ütne az oldaladon a kíváncsiság, még azt hinnék én lőttelek le! - kuncogok. - Szóval a Xavier intézetben van a titkos bázisom.

~Oké, láthatóan nem ő a szexi bérgyilkosnő, akit rám küldtek, viszont ha tényleg most fog először fegyvert, akkor még lehet belőle...~
-Elsőre egész ügyes.
*Jegyzi meg mosolyogva, majd a elfoglalja helyét, miután az új céltábla is megérkezett. Céloz és lő, egyenesen a fickó fegyverébe. Évek múltán is azt fogja mesélni, hogy direkt oda célzott, ám az igazság az, hogy kicsit kiesett a gyakorlatból, és merő véletlen volt. A következő lövései azért rendre eltalálják a rajzolt emberkét, kivéve az egyiket. Amikor meghallja volt iskolája nevét, a golyó amit kilő épp csak súrolja a papír szélét.*
-Te is?
*Kérdi nem kis meglepetéssel hangjában.*
~Hűha, fegyvert adtam egy mutáns kezébe, ez biztos felidegesítené azokat a barmokat az egyetemen. Máris megérte felkelni ma.~
-Ettől csak még titokzatosabb vagy.
*A lányra kacsint, majd ellövi utolsó töltényét is a tárból, ezúttal viszont egy egész jó, 9 pontos találatot ér el vele.*

Figyelem ahogy lő, és látszik, hogy van gyakorlata a dologban, de az sem kerülte el a figyelmemet, hiszen ki is voltam hegyezve rá, hogy az intézet nevének említésekor kicsit megremegett a keze. ~ Na, most mit lépsz fiúka! ~ próbálok felkészülni a legkülönfélébb reakciókra, mert hát sajnos ebben elég széles a paletta. Váratlan felkiáltása viszont őszintén meglep.
- Én is? - nézek rá hökkenten. - Miért még ki? Te talán? - nézek rá összeráncolt homlokkal. - Nem emlékszem, hogy láttalak volna a suliban. Vagy talán új vagy?
A "titokzatos" megjegyzése viszont már el is hesegettem ezt a feltételezést, hiszen akkor biztos nem mondott volna ilyet.
- Már miért lennék titokzatos? - nevetek fel. - De ezek szerint nem ismeretlen előtted az intézet? - nézek rá érdeklődve.

-Hát, valójában én csak jártam - vallja be, miközben újratölti stukkerét - és azt is csak egy évig. Viszont közel sem volt annyira zűrös hely, mint a családom hitte, hogy lesz.
*Leteszi a töltött fegyvert az előttük lévő asztalkára. Valamiért úgy érzi, ha ez a mondat után lövöldözni kezdene, az félreérthető volna.*
-Miért, talán nem vagy az? - kérdi, s hangjával megpróbálja leutánozni Sarah korábbi sejtelmes hanglejtését. - Amúgy igen, jól ismerem a sulit, bár nem jártam arrafelé már egy ideje...
*Felkapja fegyverét a csövénél fogva, majd a lány felé nyújtja.*
-Látom ez neked nagyon megy, kipróbálod ezzel is?

Kíváncsian nézek rá miután elárulta, hogy ő is járt a Xavierbe.
- Csak egy évig? - kérdezek rá. - És miért hagytad ott? Vagy a szüleid kényszerítettek? - és megborzongok, ahogy a saját felmenőim jutnak az eszembe, csak kicsit fordított helyzetben. - És akkor ezek szerint te is rendelkezel valamivel, amivel az emberek nem. - próbálok virágnyelven fogalmazni, tekintettel arra, hogy eléggé hangosan folyik köztünk a társalgás a zajok miatt. - És akkor mondhatjuk, hogy te is rejtélyes vagy. - villantok rá egy vigyort, aztán leteszem a kezemben tartott fegyvert és elveszem az övét, amit felém nyújt.
- Miért ne! - emelem meg egyszer-kétszer, hogy hozzászokjam a súlyához. - Remélem nem dönt le a lábamról! - utalok rá, hogy ahogy láttam eléggé bele kellett kapaszkodni, mert nagyot rúg visszafelé. - És az ajánlat kölcsönös. - mutatok a Glockra.
A fülemre helyezem a védőt és elég nagy terpeszben állok be a lőállásba, hogy tompítsam a visszarúgást amennyire csak lehet. Aztán felemelem a pisztolyt és nagy levegőt véve célra tartok. Persze szépen megtűzdelem az alakot hol itt, hol ott, de jóformán mindegyik eltalálja a testet. ~ Azt hiszem meg lehetek elégedve magammal, de a világért sem használnék ilyen ágyút, ha hordanék fegyvert! ~ döntöm el magamban.

-Nem mondanám, hogy ott hagytam - kezdi a magyarázkodást - csak elvégeztem. Érettségim már volt, ezért csak addig kellett oda járnom, amíg a professzor megállapította, hogy nem vagyok közveszélyes.
~Ó a fenébe, ezt nem kellett volna elárulnom. Ha a közveszélyes srácokra bukik, akkor most váltam unalmassá.~
-Mondhatjuk, hogy rendelkezem igen - vágja rá a féligazságot - de sajnos nem valami látványos, úgyhogy szerintem ha film készül a suliról, engem ki fognak hagyni.
*Miután Sarah kezébe került a fegyver, mely állítólag rengeteg német életét ontotta ki évtizedekkel korábban, Sean a lány háta mögé húzódik.*
-Ne aggódj - szólal meg biztatónak szánt hangon - elkaplak, ha hátra repülnél tőle.
~Ha meg nem sikerül, legfeljebb vágunk egy ember alakú lukat a falba mögöttünk.~
*Újdonsült fegyvertársa láthatóan kezd belejönni a mókába. Bár még mindig nagyon jól áll neki a fegyver, egyre kevesebb kedve van hozzá, hogy ezt szemből láthassa, ami mondjuk érhető, senki sem cserélne szívesen helyet a képen látható, szita arcú bűnözővel.*

Mivel sikerült talpon maradnom és nem kellett elkapnia, ezért meg voltam elégedve a teljesítményemmel és megfordulva visszaadtam neki a stukkerját.
- Azt hiszem ezt meghagyom neked! - intek neki lemondóan. - Nekem nincs szükségem ekkora elrettentő eszközre. És te kipróbálod a Glockot? - mutatok az asztalon lévő fegyverre. - De miért hordasz egyébként ekkora behemót stukit magadnál? Vagy csak itt használod? A képességed nem tud megvédeni? - kíváncsiskodok, aztán igyekszem úgy tenni, mint akit annyira nem is érdekel. - Bocs, ha olyat kérdezek, ami kényelmetlen! Nem kell válaszolnod, ha nem akarsz. De a suliban már megszoktam, hogy nyíltan beszélünk róla, szóval .... - elnézést kérő pillantást eresztek meg felé, közben betöltöm a tárat, ahogy az előbb láttam tőle. ~ Nem is olyan ördöngösség. ~ könyvelem el mikor sikerrel járok. - Akkor lősz vele? - ajánlom fel ismét.

-Már volt szerencsém hozzá, de végül is miért ne?
*Elfogadja az övéhez képest pehelysúlyú műszert, majd a már megszokott precizitással céloz, és lő. Ha a szem tényleg a lélek tükre, akkor ő most alaposan belegázolt a papírterroristáéba, kétszer is.*
-Nyugi, nem hordom magamnál - szabadkozik - kétlem, hogy valaha szükségem lenne ekkora tűzerőre...az a manus csak itt szokott rám támadni...
*Fegyverével a felismerhetetlen arcú, és felsőtestű alak felé mutat, akik az utóbbi időben nem kímélt egyikük sem. A második kérdésre eleinte csak sejtelmesen elvigyorodik.*
~Ennyit a virágnyelvről.~
-Harcolni nem tudok vele. Amúgy tényleg nem valami látványos, a testem folyamatosan feromonokat ereszt ki magából, amitől az ellenkező nem tagjai vonzódnak hozzám. Sajnos nem tudom irányítani...

Megrökönyödve hallgatom, amit magáról mesél, de aztán a vigyorgásból lassan leesik, hogy csak szórakozik.
- Hát látom működik a dolog, hiszen én is besétáltam a csapdádba! - nevetem el magam én is. - És nem veszélyes ezeknek a nőnemű egyedeknek a kezébe ilyenkor fegyvert adni? - vágok hozzá csodálkozó arcot. - Vagy ennyire bízol a képességeidben?
Körülnézve már nem nagyon tartottam szükségesnek az óvatoskodást, hiszen egyre többen lettek, ahogy közeledett az este és olyan puffogtatást csaptak, hogy ha ordítottam volna sem hallják meg. Eszembe is jutott, hogyha itt kinyírnának valakit és ellehetne valahová - mondjuk az asztal alá rejteni - akkor elég soká vennék észre.
- Azért akkor sok bajod lehet a gyalogos közlekedéssel. - csóválom a fejem. - El tudom képzelni, ahogy hosszú tömött sorokban kígyóznak a sarkadban a nők! - forgatom a szemem látványosan. - Elég strapás lehet! Van még töltény? - nézek az asztal felé közben.

-Attól függ - feleli, miközben még mindig próbál nem vigyorogni - az aranyos lányok kezébe nem veszélyes.
*A következő állítás azonban egy páncéltörő lövedék erejével hasít át Sean pajzsán, aki emiatt már nem tudja visszatartani nevetését, még annyira sem, mint korábban.*
-Na jó, igazándiból nem az az - vallja be a meglepő tényt, még mindig nevetve - ha nagyon kíváncsi vagy, vacsora közben elmondom. - Sarah-ra kacsint a mondat végén.
~Még lőszer? Csak nem a rám leselkedő asszonyhordát akarja levadászni vele? Arra mondjuk pont elég lesz amennyi töltényünk szerintem maradt...~
*Nem sok reményt fűz ahhoz, hogy találjon is valamit a dobozban, de azért felbontja, ma már sokadszor. valóban üres, ami nem meglepő, tekintve, hogy harmadik edzőpartnerük időközben deréktájt kettészakadt, és a felső része is már csak cafatokban lóg a helyén.*
-Teljesen kivégeztük... - feleli, félig csalódottan - mit szólnál, ha nem itt kajálnánk? Jó hely ez,de a volt sulimról nem szeretek ennyi fegyver közt beszélni.

Kicsit csalódottan vettem tudomásul, hogy vége a trancsírozásnak, de Sean töredelmes beismerése ismét megnevettetett.
- Hát persze, hogy kíváncsi vagyok! Már teljesen felcsigáztad az érdeklődésemet! - veszem le a fülvédőt, ha már indulófélben vagyunk. - És a kajálást tőlem bárhol megoldhatjuk, feltéve, ha nem egy első osztályú luxus éttermet nézel ki, mert akkor sokáig fogunk mosogatni. - vigyorgok a fiúra.
Mivel már úgy látom végeztünk, fogom a pisztolyt és a külső recepció felé veszem az irányt. ~ végül is egész jól alakult a napom. ~ fut át rajtam a gondolat. ~ Adamot is el kell majd cipelnem ide, viszont Elanor nem hiszem, hogy kapható lesz rá. ~ morfondírozok, míg a pult mögött álló fickó elé lepakolom a holmit és várom, hogy Sean is végezzen.
- Akkor hová megyünk?

-Akkor Párizs kilőve? - Kérdi ismételten megjátszott csalódottsággal. - Igazándiból, pár hotdog-nál többet nem szoktam enni lövöldözés után, ha neked az megfelel, a Central Park úgyis közel van.
~Valamiért nincs több kajálda ebben a városrészben...vagy csak én nem találom őket?~
-Ami pedig a tehetségem illeti...ki kell ábrándítsalak, a látványos rész most ért véget...Neked legalábbis.
*Újabb kacsintás, majd gyorsan a fickó elé pakolja saját felszerelését, mintha csak ki akarná kerülni a kérdést, amit Sarah ezután tenne fel.*
-Akkor irány a park.

//Folytatás: Central Park //