Westside Pistol & Rifle Range lőtér

Ritka az olyan alkalom, amikor akkor is nagy pénz üti a markom, ha nem kell eltenni senkit láb alól. Legnagyobb megelégedésemre most ez az eshetőség forog fenn. Csak erős és mélyreható figyelmeztetésben kell az illetőt részesíteni, hogy értsen a szóból és tudja hol a helye. A szokásos úton, e-mailon keresztül kaptam az értesítést a melóról. A részleteket természetesen csak szóban és közvetítőn keresztül kívánták átadni, így azt az instrukciót kaptam, hogy ma este legyek a lőtéren a hivatalos zárás után. A lőtér ennek ellenére nyitva lesz. Minden rendben is megy eddig, a lőtér ajtaja nyitva, és egy árva lélek sincs a közelben.
Szokásomhoz híven elsőnek érkezem, így van időm körülnézni. Miután lecsekkoltam mindent, úgy döntöttem kihasználom a hátralévő időt és a lehetőséget. Beálltam egy boxba és elővettem a Waltert, majd leadtam egy pár lövést próbaként.

Az Opelből néztem, ahogy megérkezik a csaj. Az aranyszőke hajkoronát nem lehet eltéveszteni se, most meg legalább már az arcát is látom. Mondjuk nem csúnya kis nő, de ettől még ki fogom dekorálni a kis pofikáját, tartok tőle. Jól ment a dolog eddig. A lőtér tulajdonosával könnyű volt megalkudni, a csajszi nem sejt semmit, lévén azt hiszi egy egyszerű megbízásra jött, ami még jól is fizet. Ezt adtam le a netes cimborája jelentette forródrótján keresztül, azt persze nem tudhatja, hogy én vagyok a "megbízó".
Miután vártam még egy jó negyedórát és nem láttam senkit felbukkanni aki gyanús lehet kikászálódtam a verdából és kezembe kaptam egy jól tenyérbe álló rohampuskát. Belga FNHAR, megteszi a célnak. Előrelátóan dumm-dumm lőszert pakoltam bele, mégiscsak egy mutáns a célpont, majd magam is besétáltam az épületbe, ahol könnyedén kiszúrtam a fején a fülessel gyakorolgató nőt. A "Párduc". Illik hozzá a beceneve, én már csak tudom.
Na most gyenge állattani ismeretekkel rendelkezem a macskafélékről, de valahogy nem gyanítottam, hogy csak úgy mögé tudok kerülni, akármennyire fülvédőt is visel. Fogtam inkább a nehéz mordályt és cafatokra lőttem a céltáblát, amin eddig gyakorolt. Mosollyal fordult felém, azt hitte a megbízó érkezett meg, vagy annak a testőre akar keményebb alapot teremteni a tárgyaláshoz, a mi munkánkban ehhez hozzá szoktunk. Akkor is csak kissé olvadt vissza a mosolya, amikor meglátta a rászegezett puskacsövet. Viszont mikor levette a fültokot és megszólaltam...
- A török nem felejt egykönnyen. Elvettél valamit Isztambulban, ami nem volt a tiéd - recsegtem.
...na akkor már határozottan eltűnt az a száz megawattos mosoly.

A következő lövésre koncentráltam, mikor hallottam a lépéseket a hátam mögött, igaz kicsit tompábban, de azért még beazonosíthatóan, hogy egy elég nagy darab ember közelít.
Biztos a megbízó vagy a közvetítő érkezett meg.
Kicsit meglepett viszont a belépője, mikor szabályosan ronggyá lőtte a lőlapomat.
Már éppen szóvá akartam tenni, hogy azért hagyhatott volna valamit nekem is, nem kell annyira kemény legénynek lenni, mikor megfordultam és egy elég nagy emberrel és puskával néztem farkasszemet.
Általában nem kedvelem, ha fegyvert fognak rám, de egyelőre még nem hervadt le a mosoly az arcomról, hiszen lehet, hogy csak egy paranoiás megbízót fogtam ki, és csak be akarja biztosítani magát.
~ Hát ezt azért nem fogom szó nélkül hagyni, hapsikáim! ~ Tekintetemben még nem látszik a nem tetszés, azt majd a végére tartogatom.
Óvatosan, nehogy megijedjen ez a melák itt előttem, leveszem a fülvédőt és kérdőn tekintek rá, hátha elmondja mit szeretne.
~ Lehet, hogy a fegyverem zavarja ennyire? Vagy csak nem szereti a papírfigurákat? Vagy ilyen ijesztőnek látszom? ~
Aztán a következő szavaira kicsit megdermedek. Most esik le, hogy mennyire ismerős volt ez a nagydarab ember, bocsánat mutáns! A megbízónak szánt mosoly elillan, de aztán újból rávigyorgok.
- Mi az mackókám? Nem simogatták meg érte azt a nagy szőrös buksidat?
Közben szemem kutatóan siklik körbe mögötte, hogy lássam egyedül érkezett-e, és felkészülök, hogy gyorsan ugorjak, ha most engem akarna céltáblának nézni.

Grimaszra húzódnak ajkaim szavait hallva, épp úgy lehet az elismerés mint az undor jelének venni, embere válogatja miként azonosítja be. Megvontam irdatlan vállaimat:
- Ténykérdés, hogy el tudtad csaklizni azt a tojást kis cirmos, ezen nem fogunk összeveszni - mordultam fel. - A fejem a helyén maradt, még a pénzem jó részét is megkaptam. Nem ez a lényeg.
Fejemet rázva emeltem meg a rohampuskát, egyenesen a homlokára céloztam, miközben a megsűrűsödő levegő nehéz nyomásként kezdte körülvenni a nőt, hogy ne pattogjon el a golyók elől csak úgy, már ha képes ilyen emberfeletti gyorsaságra. Kétlem, de azért jobb a biztonság...
- Viszont nekem így befejezetlen maradt egy megbízásom - morogtam. - Nincs veled személy szerint bajom, de a profizmus az profizmus, ezzel te is tisztában vagy a híred alapján. Éppen ezért az is ténykérdés: a török vissza fogja kapni azt a csecsebecsét. Na most babám az van, hogy csinálhatjuk szépen vagy csúnyán, de a végére elregéled nekem, hol is keressem azt a tojást. Ha szépen, akkor sima ügy, csak beszélgetünk. Ha nem... - újabb vállvonás - nos, akkor befejezem amit elkezdtem Sztambulban. Comprende? - érdeklődtem felvont szemöldökkel, miközben az ujjam szinte rángott a ravaszon a visszafojtott feszültségtől, láthatta, hogy a pattanásig húzott íjhúr jelenleg laza hozzám képest. Nem kezdtem fenyegetőzni, az felesleges lenne. Már tudja mire vagyok képes, vagy elég vagy nem. Bármi más csak szócséplés.

Érzem, ahogy a levegő szinte megsűrűsödik körülöttem, mire szemeim szinte rögtön átváltanak, ahogy a hideg düh végig borzong rajtam,
~ Nem bíz semmit a véletlenre a fickó! Már most használja a képességét, esélyt sem adva! ~
A fenyegetése ellenére jókedvűen elmosolyodom és egy nagyobb erőfeszítéssel hanyagul felülök a lőállás elválasztó lapjára, mintha csak tényleg egy kedélyes beszélgetésre készülnék.
- Látom mackókám, azért nagyon zokon vetted azt a kis malőrt Isztambulban, de spongyát rá! – intek a kezemmel. – Én tényleg szívesen beszélgetek veled, de tudod egy megbízatásra jöttem ide és nem érek rá veled most pletykálkodni. – vigyorgok rendületlenül. – De ígérem, ahogy lesz egy kis szabadidőm te leszel az első, akit meglátogatok!
- Ja, és azt a kis játékszert meg nyugodtan elteheted! – intek a rezzenéstelenül rám szegeződő puskára. – Mert egy! – emelem fel az egyik ujjam. – Még a végén az izgalomtól még meglősz valakit! Kettő! Ha mégis eltalálnál kis fogja neked elmondani, hol is találod azt az aranyos kis nyuszitojást!
Látszólagos nyugalmam és mosolyom ellenére nagy bennem a feszültség. Keresem a kiutat, mert ugyan biztos vagyok benne, hogy nem fog lelőni, de azért pár számmal nagyobb testi erővel rendelkezik, és még rásegít neki a képessége. Viszont én meg megakarom tudni, hogy talált meg! Ki kell derítenem, mert az életem múlik rajta a továbbiakban. Szóval úgy néz ki hosszú éjszakánk lesz!

Lejjebb engedtem a puskacsövet, már nem a homlokára céloztam, ellenben gúnyosan megjegyeztem:
- Mond csak! Netán a térdedre is szükséged van a beszédhez? - érdeklődtem blazírtan. - Megbízóra ne várj, az én vagyok, ha már egyszer még nem találtad ki. Remek ajánlatot hoztam neked, mint említettem: megtarthatod az életed, ha elregéled, amit tudni akarok. Azért az csak sokat ér még neked is. De tovább megyek! Csak hogy lásd milyen gáláns vagyok - vetettem oda foghegyről. - Még a lábad se fogják amputálni, vagy nem sántítasz egy életre, ami azért nem hátrány a szakmádban.
Jelentőségteljesen felrántottam a puskát:
- Beszélj! - dörögtem.

- Ó, tényleg? Mit nem mondasz? Hogy nem jön a megbízó, mert az te vagy? – rémüldözök látványosan megjátszva.
Remélem, hogy sikerül annyira felcukkolnom, hogy inkább két kézzel akarjon palacsintává lapítani, és nem lő le előtte dühében.
~ Mondjuk ő is vérprofi, úgy, hogy remélem az előbbi variáció jön be. ~
- Drága, arany mackókám! Miért akarod te azt a tojást annyira, hiszen a meló már elúszott, a pénzt, mint mondtad megkaptad…..Akkor minek strapálod magad. És nem ajánlom, hogy akárhol kilyuggass, mert nagyon vérzékeny vagyok! Ha eltalálsz azzal az elefántölővel, tuti meghalok, mielőtt kimondhatnám azt, hogy: tojás.
Leszállok az ülőkémről és, ha nehezen is, de közelebb araszolok hozzá, a Waltert lazán az oldalam mellett tartva, hiszen nem dobatta el velem, talán jobban bízik a mutáns képességében, hogy ezt megtegye.
- De talán egyezkedhetnénk! Te a tojást szeretnéd, én meg azt, hogy hogyan találtál meg? Ki árult el? – villognak most már az én szemeim is. – nem nagyon szeretném, ha más is a nyomomban lihegne a jövőben.
Megállok a puska csöve előtt és fülig érő szájjal simogatom meg a másik kezemmel a vállát, ahol a karmom valószínűleg nyomot hagyott.
- Remélem, már nem fáj?

Micsoda egy nap! Először feldobta őt Magnetónak Jim a földigiliszta(nyugodjék békében), aztán személyesen is találkozhatott a nagyfőnökkel aki tényleg olyan menő alaknak tűnik, mint amilyennek leírják...bár ő kicsit furcsán mutatta ki a csodálatát, de oda se neki, ha egy mutáns terroristavezér nem érti a viccet, akkor ki?
~Tehát, kinyírni a férget, kész. Új aksit venni az órámba, kész. Találkozni a mágnessel, kész. Megkérni Sheena-t, hogy tegyen egy baráti látogatást a "Fekete Rózsánál"...na ezt még lerendezem vacsi előtt.~
Szerencsére nem minden besúgó gerinctelen féreg, így viszonylag gyorsan megtudja, merre ment az a drága nőszemély. Anyagtalanul száll be a tetőn át a lőtérre, mely zavarba ejtően ismerős a számára, ám ezzel ráér még foglalkozni, ugyanis a látvány ami őt fogadja ott, jelenleg még furcsább.
~Érdekes, esküdni mernék, hogy itt a céltáblákra kell lőni, és nem fürdőruha modellekre. Úgy értem, kinek képzeli magát ez a csávó, Duke Nukem-nek?~
Kezével átnyúl a puska tárán, eltüntetve belőle a lőszert. Rég történt, megalázó balesetéből okolva azt a golyót is megkeresi, amit már csőre töltött a fickó. A legtöbb ellensége nem szokta észrevenni az enyhe súlyingadozást, ez a manus pedig látszólag 50 kiló alatt nem érez meg semmit, aztán kitudja, minden esetre lövöldözni ma már nem fog...
~Miért akarja mindenki lelőni a barátaim...ja megvan...~

Mogorván felmordultam, ahogy a vállamhoz ért és nehézkesen rádörmögtem:
- Lépj hátra! Most! - sziszegtem.
Azt hiszem lehetett valami a tekintetemben, mert a nő azonnal elhátrált egy lépést. Mélyet sóhajtottam:
- Nézd ez nem ilyen egyszerű. A török megbízott engem a Faberge védelmével. Elloptad, ez rendben van. Akinek sikerül hülyét csinálni belőlem, az megérdemli alapvetően amit nyer az üzleten. De te megkaptad a habcsókodat már a cuccért, így nem vészes a dolog a számodra nem? - pislogtam rá meglepetten. - Profi vagyok mint te. Vigyázok a hírnevemre. Ráadásul a török kapcsolataira is szükségem van. Ha ez megnyugtat viszont, akkor nem volt egyszerű a nyomodra akadnom, közel négy rothadt évbe telt, mire ki tudtam zsarolni valakiből. De most van az utolsó esélyed! Beszélj! - recsegtem rezzenéstelenül tartva a mordályt.

~ Hát csak nem akarja, azt a rohampuskát elhajítani! ~
Most ugyan egy lépésre állok tőle és egy ilyen fegyver eléggé félelmetes tud lenni, de most már egészen biztos vagyok benne, hogy lelőni nem fog.
~ Attól még széttéphet, mint egy dühös medve! ~ suhan át rajtam a gondolat.
- Na most picikém, az a helyzet, hogy fogalmam sincs – sóhajtok nagyot és tárom szét a kezem. – Én tényleg szívesen segítenék neked, hogy lemosd a szégyenfoltot a becsületedről, de sajnos nem tudok. – igyekszem nagyon hihető lenni közben és sajnálkozó arcot vágni hozzá, mint akit nagyon lesújt a dolog.
~ Persze igazából nem is szabadna tudnom, hiszen az akció után leadtam a hímes tojást a főnökömnek, de hát nem én lettem volna, ha utána nem tudom meg mi volt a szándék vele és nem lopom vissza magamnak! Olyan jól mutat a vitrinemben! ~
- De te sem voltál valami szószátyár, hogy ki volt az a nyomorult, aki feldobott! Mert ha nem végeztél vele, nekem is lenne egy két élvezetes kérdésem hozzá! – mosolygok hidegen a szemébe, hátha végre elmondja ami érdekel, de nem nagyon hiszem, hogy az én nemleges válaszom nagyon erre ösztönözné.
Alig várom,, hogy megszűnjön a nyomás rajtam és kipróbálhassam rajta a karmaimat.

Élvezettel nézi, ahogy Sheena verbális iszapbirkózást folytat nálánál kb hatszor nagyobb ellenfelével. Ahogy jobban végigméri a fickót, felfedezi, hogy az előbb alábecsülte, mennyire is van felfegyverkezve a manus. Kezével a revolver felé nyúl, és annak töltényeit is lenyúlja, biztos ami biztos.
~A csaj még lóg nekem egy melóval...ráadásul meghívott vagy hat whiskey-re tegnap, szóval nem bántod, amíg én itt vagyok!~
Másik oldalára "sétálva" éri az újabb döbbenet, a hatalmas, bár a férfi lapát kezéhez valószínűleg pont passzoló kés láttán, ami nála már egy rövid kardnak is beillene, kis túlzással.
~Hát ilyen nincs, mi ez a csávó, Moszad ügynök? És ha már itt tartunk, miért néz ki úgy Sheela, mintha a nyakába ültem volna? Az én nyakamba meg még valaki?~

Kimérten bólintottam a lány szavaira:
- Valóban nem neveztem meg és alapvetően nem is áll szándékomban - közöltem rekedten. - Legyen elég annyi, hogy a fickó nagyon jó információs forrásokkal rendelkezik, a kontaktodnak, akin keresztül üzentem, meg rossz szokásai vannak. Dumál álmában. Mondjuk általában ez nem baj, általában csak a gépe mellett alszik az a kockafejű hacker, de néha... néha ő is bérel prostikat. Akik mesélnek esetleg a stricijüknek. Az egy haverjának, az meg egy másik haverjának. A végére meg az egész cucc egy helyes kis akta formájában landol egy nem annyira kedves ismerősömnél, aki azonban könnyen meggyőzhető, hogy a nyomodra vezessen néhány nap haladékért. Ez a veszély a munkádban. A közvetítő előbb utóbb akarattal, vagy anélkül, de fel fog dobni - mordultam fel. - Viszont ez a kis csevely nem nagyon alakul...
Ezzel a lendülettel a fegyvert amolyan bunkóként kifordítva ütöttem is a tussal megcélozva a vállát a nőnek.

~ Na azt hiszem változtatnom kell a közvetítői szolgálatomon! ~ húztam el a számat a kis meséje hallatán. ~ De ki lehet az, aki aktákat gyűjtöget rólam? Csak nem valaki a régi bandából? Azt hiszem nyomoznom kell egy cseppet! ~
Ami utána következik nem kicsit meg lep, míg el vagyok foglalva a gondolataimmal, kapok egy olyat a puskatussal, hogy fájdalmasan rogyok a földre zsibbadt vállamat markolászva.
- Szzzz! Az anyád! - esem ki a humoros kedvemből. - Mit akarsz! Engedd el a nyomást rajtam és akkor én is mutatok neked egy két trükköt! - sziszegem macskaszemeimet rászegezve, karmaim már önkéntelen kiugrasztva. - Mondtam, hogy nem tudom hol az a nyomorult tojás! Lehet, hogy már megette valaki rántottának! - mormogom a nem létező bajuszom alatt, persze annyira nem halkan, hogy ne hallja. - De nagy legény vagy így, hogy alig tudok mozdulni! Ez szerinted fair küzdelem? - próbálom rávenni, hogy oldja fel ezt a mázsás súlyt rólam, akkor látna egy két érdekes dolgot.

~Áú! Ez fájhatott.~
Nem érti pontosan, mi ez a maszlag törökökről, meg tojásokról, de kezdi úgy érezni, hogy komolyabb fellépést igényel tőle, ha nem szeretné, hogy a barátnője rántottaként végezze. Ugyanakkor, Sheena szavai óvatosságra intik. Bárki is ez a rohamosztagos, abban biztos, hogy mutáns...vagy Jedi, bár ez utóbbira kevés esélyt lát. A lényeg, hogy amit lát belőle már az is ijesztő, amit pedig nem tud róla, az akár meg is ölheti őt, ilyen játékba pedig nem fog belemenni...többet.
~Miért van az, hogy Sheena zűrösebb alakokkal fut össze mint én? Na nem panaszként mondom, de komolyan, az utolsó csaj akivel smároltam csak kizsebelt, őt meg meg akarta ölni...~
Mivel egyenlőre fogalma sincs, hogyan segíthetne a nőn, egyenlőre villámgyorsan lebegni kezd az épületben össze-vissza, hátha talál valamit, amivel elterelheti a fickó figyelmét. Egy olyan helyen, ahol eleve állandóan lövöldöznek ez nem is olyan könnyű feladat...

Megráztam a fejemet:
- Ezt nincs kedvem még egyszer átdumálni - morogtam. - Kapsz egy egyszeri esélyt tőlem Sheena - néztem a csúnyán villogó szemekbe, amelyekben a felismerés csillogott. Tudom a nevét. Csapdába tudtam csalni. Máskor is megtalálom, ha most balul üt ki valami, ergo ezt rendeznie kell valahogy, különben megölöm. Vagy ő engem, de nem látszott magabiztosnak, hogy képes is rá. Igaz én sem vagyok biztos magamban... - Megkapod a nevet, aki feldobott nekem. De csak miután megmondod: hol van az az istenverte kacat?!

Egyszerűen nem találok kiutat! Nem tudom használni a képességemet, mert egyszerűen megfoszt tőle. Ha még sokáig húzom az agyát, akkor ahogy elnézem rövidesen leharapja a fejemet, de ha csak egyszerűen megcsap azokkal a mancsokkal, már akkor nagy bajban leszek. Gondolataim villámgyorsan csaponganak ide-oda, hogy hogyan tudnék kikeveredni ebből a csapdából.
~ Megér ennyit nekem az a h@lye tojás? ~ nézek magamba, de igazán nem is annak a kis ékszernek az elvesztése okozna fájdalmat, hanem a vereség, amit ettől a meláktól el kell szenvednem. Igazán azt sem nagyon hiszem el, hogy nem öl meg, ha elmondom neki hol találja a tojást. Viszont a név, az nagyon jól jönne! De mit kezdek vele holtan?
De, ha kicsalom innen, akkor már nem tarthatja fenn örökre ezt a súlyt rajtam, és akkor......
- Oké! rendben van! - hajtom le a fejem, mint aki megadja magát. - De nem tudod megszerezni, én is kellek hozzá! Egy széfben van és nélkülem nem férsz a közelébe. - mosolyodom el halványan.
~ Ezt az ütést pedig még kamatostól kapod vissza mackókám! ~

Érzi, hogy ötlete túlontúl gyerekes, sőt, szinte már hülyeség is, de nem akadt jobb ötlete. Annyira leköti az írás, hogy ideje sincs végig gondolni, vajon mit él majd át az a szerencsétlen, aki megtalálja a wc-ben szétgurult nagyjából 40 golyót, ha jól számolta. Miután készen van a körmöléssel, a recepciós orra alá nyomja a papírt.
-Ezt olvassa be kérem, a barátomnak lesz. Meg fog pusztulni a röhögéstől.
A férfi unottan néz rá a papírra, majd flegmán válaszol:
-Na ne hülyéskedjen!
-És ha nagyon szépen kérem? - Ezzel egy száz dolláros bankót helyez a papír mellé.

Törvény írja elő, hogy a fokozottan tűz és robbanás veszélyes helyeken kötelező a hangosbemondó beszerelése. Aki ezt a szabályt hozta, nem gondolhatta egészen végig a dolgot, hisz aki nem vesz észre egy tüzet, az meghallani sem fogja a figyelmeztetést, fején azzal a vacakkal, mialatt villámlóbottal lövöldöz egy támlára, mire a főnöke arcát képzeli. Szerencsére most elég, ha a Romboló hallja az üzenetet.

-Kis figyelmet kérek. A lőtéren álló, barbár kinézetű alaknak üzenik a plazmaágyúval, hogy égve maradt a tankján a fényszóró, tilosban parkol, és épp betöri az ablakát valami félőrült egy bazi nagy dinótojással. Figyelmüket köszönjük, további jó vadászatot.

Rámordultam a csajra:
- Ne csináljunk úgy, mintha amatőrök lennénk Sheena - jegyeztem meg rosszalló fejcsóválással. - Egy széf kinyitásához a helye kell, meg esetleg a kódja, bár az sem szükségszerű mert...
Idáig jutottam, mikor életre kelt a hangosbemondó, amire megrökönyödve kaptam fel a fejem mint jól idomított csataló, ha távoli kürtszót hall. Nem is annyira maga az enyhén szólva primitív szöveg lepett meg, hanem maga a tény, hogy van hangosbemondó! Már nem az épületben, hanem mögötte ül is valaki záróra után, mikor a hely elméletben üres, sőt fizettek is, nem keveset, hogy az is legyen... Több mint furcsa, de hát vannak ilyen meglepő véletlenek meg álmatlanságban és munkamániában eszerint egyszerre szenvedő gondnokok... Mondjuk az meglepő, hogy még nem a zsarukkal fenyegetőzik, ha én idelent egy másik vendéget egy rohampuskával fenyegetek, de hát gondolom ilyen az amerikai virtus, vagy mit tudom én... Utálom a yenkiket! Rámeredtem a nőre vigyorogva:
- Szóval vannak társaid - vontam le a logikus következtetést, hiszen a fentebb kifejtett gondokbácsi személyiségrajzának életre kelésére minimális esélyt sem adtam. - Ez jó! Még érdekesebb a móka! Na ki vele, hol van az a széf? Cserébe annyit máris megmondok: az informátorom nem ebben az országban él, de tudom ki a kapcsolata, aki eladott neki. Valamit valamiért...

A hangszóró megelevenedése engem is legalább annyira meglepett, mint a felettem tornyosuló férfit, és a szöveg.....
~ Ha nem tudnám, hogy lehetetlen, hogy itt legyen, lenne egy tippem ki üzenhetett! ~ engedek meg egy halvány mosolyt.
Az, hogy két ajtós szekrény barátom, nem hisz nekem, viszont végtelen szomorúsággal tölt el. Persze számíthattam erre a reakcióra, de hát én igazat mondtam.
- Nekem, társam? Ugyan! - legyintettem nagyvonalúan. - Fogalmam sincs ki szórakozik veled mackókám, de valakinek ezek szerint a bögyében vagy. - tápászkodok fel a földről nagy nehezen, és állok meg vele szemben megint. - És hol élsz te mostanában széfügyileg? A sivatagban a busmanok között? - vigyorgok rá. - Az én széfem retina azonosítást és ujjlenyomatot kér. Szóval nem fog menni nélkülem, ha az lett volna a szándékod, hogy az infó után kinyírj. Az még odébb van. Oda megyünk ahova irányítalak, aztán megkapom az áruló nevét, te meg a tojáskádat. Ez az alku!

A fejemet csóváltam, de kezdtem kifutni az időből. A tarkóm már kezdett bizseregni, örökké nem uralhatom a légnyomást, muszáj elengednem és pihennem kicsit hamarosan. Vagyis ha nem jutunk dűlőre akkor cselekednem kell, mégpedig úgy, hogy a lánynak sansza se legyen visszatámadni. De még reménykedtem, hátha nem kell aprófát hasogatnom belőle. Tiszteltem azért amit Isztambulban mutatott, tulajdonképpen nem volt számomra ellenség, nekem csak a műtárgy kellett. De ha ez így megy tovább...
- Csak nyugi, megfelelő kiképzést kaptam elektronikus hadviselésből, kommunikációs rendszerek és biztonsági berendezések telepítése é kiiktatása a specialitásaim közé tartozott. Elég ilyen azonosítót iktattam már ki - sziszegtem. - Most pedig a címet!

Mivel nem láttam, hogy több tucat kommandós akarna berontani és megmenteni egy szegény magánzsaru életét a hangosbemondón érkezett figyelmeztetés ellenére sem, így kénytelen vagyok stratégiát váltani, ha nem akarom falidíszként végezni itt a lőtéren.
- Hát ezt nem kétlem nagyfiú! – sóhajtottam. – De szerintem sokkal könnyebben is megoldhatjuk! Én segítek neked, kinyitom azt a széfet, nem kell bajlódnod a feltörésével. És belátom nem volt jó a kezdet, de új alapokra helyezhetnénk ezt a beszélgetést. Hiszen nem vagyunk mi az ellenségei egymásnak, csak a munkánkat végezzük, mégpedig, ahogy látom mindketten elég jól. Apropó, ha esetleg, ha megemlítenéd a neved…….nem szólítanálak mackókámnak – vigyorodom el. – pedig olyan jól illik hozzád! Na, de a tréfát félretéve több ajánlatom is lenne számodra, ami talán felkelti az érdeklődésedet. Először is, ha nyomoztál utánam, akkor már azt is tudod, hogy egy szervezetnek dolgoztam, hogy milyennek az most mellékes, de a kapcsolataim még megvannak és, ha szükséges a te érdekedben is feltudom használni. Gondolom ezt te is felmérheted, mennyire előnyös lenne számodra, talán még a meglévőknél is jobb! – nézek a szemébe most nagyon komolyan. Talán ez egy gyümölcsöző együttműködés kezdete is lehetne. Ha ezt mérlegeled, biztos rájössz, hogy többet érek neked élve, mint holtan. A másik, hogy feltételezem azt a nevet, ami viszont nekem kell, csak a tojás megszerzése után vagy hajlandó elmondani, így nekem sem érné meg, hogy kinyiffantsalak téged! Comprende? – utánoztam a szavajárását újra mosolyogva.
Tehát mindkettőnknek élve kell a másik! Ez már fél bizalom! – kuncogom el magam. - De, ha ennek ellenére sem bízol meg bennem, nézd leteszem a fegyvert önként. – dobom el a Waltert. – Akár meg is motozhatsz, hogy nem rejtegetek semmit. Előre megadom a helyszín leírását, ahová mennünk kell, az útszakaszok közötti utat te választhatod meg és mehetünk a te kocsiddal, vagy tankoddal, vagy mifenével. – utalok a poénos bemondásra kajánul. – És, ha félsz tőlem még meg is kötözhetsz. – teszem előre a kezem összetéve kicsit gunyoros hangot megütve. – Nos? Áll az alku?

Sóhajtva átvetettem a vállamon a puskát:
- Van abban valami amit mondasz, bár biztos, ami biztos levagdoshatnám az ujjaid és kimetszhetném a szemedet azokhoz az ellenőrzőkhöz, de nem áll szándékomban - biccentettem. - Igazad van, nem feltétlenül vagyunk ellenségek, de ezt magam is próbáltam már ecsetelni, csak eddig nem hallgattál rám. Nekem kell a tojás, neked kell egy név. Egyszerű üzlet.
A kérdésére hanyagul megvontam a vállam:
- A mi szakmánkban mindenkinek van egy pár neve, nem? Szerintem lényegtelen is. Ha nagyon akarsz, hívj úgy, mint a klienseim: Rombolónak - vetettem oda. Nagyot villanó szemében láttam, hogy hallott már rólam. Nem lepett meg, ebben a világban, ahol a magunkfajta mozog hamar ismertté válnak a komolyabb játékosok és nekem már volt egy bizonyos kis hírnevem. Ugyanakkor nem is feltétlenül örültem ennek, néha jobb meglepetést szerezni. Lassan kinyújtottam felé a szabad kezem és egy határozott mozdulattal szétlöktem a csuklóit:
- Rakd azt a mordályt a széfbe - intettem a lövészklub tárolója felé - ott meglesz reggel is. Amúgy meg hagyd ezt a fenébe, nem járok bilinccsel a zsebemben! - mordultam fel, bár az sem elhanyagolható ötlet így utólag. - A kötelékből meg úgyis kiszabadulnál. Na jó, rendben van. Mesélj, hová megyünk most? - vontam fel a szemöldököm, a magam részéről a bizalmi gesztusnak a fegyver vállra vetését és a légnyomás feloldását téve meg.

Nagy megkönnyebbüléssel vettem tudomásul, hogy ő sem akar nagy felhajtást, és kezdenek közeledni az álláspontjaink. A neve hallatán viszont nem is kicsit leesett az állam, még ha nem is látszott rajtam a maglepődés. Persze, hogy hallottam róla, a mi szakmánkban is gyorsan terjednek a hírek, meg amúgy sem árt, ha az emberlánya képben van az aktuális top 10 felől. És ő igen csak a dobogós helyek egyikén álldogál.
~ Hmmm! Jól kifogtam egy ilyen vérebet a nyakamba, de legalább biztos vagyok benne, hogy állja a szavát. ~
Az igazi megkönnyebbülés viszont csak ez után jött, mert végre engedett a szorításon és végre nem úgy éreztem, mintha rakodómunkás lennék, amikor elromlott a targonca.
Szép óvatosan fogtam meg a pisztoly csövét és vittem a tárolóhoz, majd betéve a többi fegyver közé a Waltert, rázártam az ajtót. Közben gondolkoztam merre is irányítsam, hiszen az irodám volt a cél, de majd csak szép nagy kerülővel.
- Hát, talán először a Empire State Building felé vehetnénk az irányt. – nézek rá, majd kifelé intek. – De mack….khmm. Romboló, nem félsz, hogy oda kint egy egész hadsereg fogad? Az előző kis incidens, még ha humoros is volt, azért csak takar valamit? Talán körbe kéne nézni előtte, hogy tiszta-e a terep. – mosolyogtam rá nyugodtan.

Megráztam a fejemet, miközben előkotortam a zsebemből előbb egy szivart, majd a szivargyújtót, s miután kényelmesen pöfékelni kezdtem egy újabbat a lány felé nyújtva:
- Füstölsz vagy csak füstölögsz? - érdeklődtem, majd az elutasításra visszanyomtam a rudacskát a zsebembe és folytattam: - Az a szövegezés nem teljesen ép elméjű emberre vall, minimum. Ebben a szakmában nagyon kevés az igazi elmebajos, de azok nem sereggel mászkálnak, kevesen tűrik meg őket hosszú távon. Ráadásul bárki is az, vagy te, vagy én élve többet jelent neki, különben már itt tüzet nyitott volna. Jó eséllyel ez te vagy, mert más esetben nem próbál meg megzavarni. Nem. Inkább követni fog minket, ha tud és kivárja azt a pillanatot mikor biztonságban cselekedhet, akármi is a terve, kockáztatni nem fog ott sem, ha itt benn sem tette. Mellesleg: úgyis te mész előre - vigyorodtam el. - Az ESB megfelelő elsőre, de mielőtt elindulunk tudni akarom, hogy a célhelyszínen mi vár ránk. Berendezés, csapdák, miegyebek - néztem rá várakozóan.

- Ááá! Szóval úgy is én megyek előre! – kuncogtam a megjegyzésén, habár a többivel teljesen egyetértettem. – Oké, akkor az első szakaszon nincs vita. A célhelyszínen pedig, ha én nyitok nincs gond, és akkor sem, ha a széfet a megfelelő módon nyitják. Ha azonban valami nem stimmel, akkor sem jelzi semmi a behatolónak, hogy baj van, csak simán besétál, akkor viszont ajtó bezárul és elindul a riasztás….nekem, és egy ….talán mondhatjuk úgy, hogy társamnak.
~ Hát ezt a kis blöfföt muszáj volt beiktatnom a biztonság kedvéért, még, ha tudom, hogy aránylag biztonságban vagyok tőle, de hát az ördög nem alszik! ~
- Egyszóval, amíg én nyitogatok nem lesz semmi baj, nagyfiú!
~ A fene! Még meg kell szoknom, hogy a nevén szólítsam! ~ mosolygok rá bocsánatkérően.