Westside Pistol & Rifle Range lőtér

Szokásához híven Szellem most sem halmoz el sok információval, csak épp a találkozó helyét és idejét jelzi a telefonom kijelzője, így mindig meg van benne a kíváncsiság, hogy vajon, most mibe rángat bele.
A lőtér egy jó kis hely a találkozóra, de nekem elég rossz emlékeim is fűződnek hozzá, mégpedig Romboló személyben, de hát végül az a kaland is jól végződött, még ha közben leamortizálódott a lakásom és egy hétig húztam az ágyat, miután összestoppoltak.
Most remélem ennél jobban végződik a találkozó, de azért teszek egy pár kört míg végül belépek az ajtón.
A recepciósnak megmutatom az engedélyemet és szólok, hogy a saját fegyveremet fogom használni, majd belépek a lőtérre és a bőszen lövöldöző Szellemhez ballagok, aki jöttömre leteszi a fegyvert.
Aztán miután tisztáztuk, hogy az fedőfoglalkozásom azért űzöm is néha, egy dossziéval és elég sok információval leszek gazdagabb bérgyilkosból üzletemberré avanzsált társam jóvoltából.
- Szóval meg kéne találni a léket a hajón. - bólintok értően. - És ő lenne az egyik gyanúsított? Gondolom a sugárzó anyag hathatott a vérképére. Mit szeretnél mit tegyek? Kövessem és göngyölítsem fel a kapcsolatait, vagy beszélgessek el vele egy elhagyatott helyen?

-Tartok tőle, hogy beszélgetni nem fogsz tudni vele - feleli, őszinte részvéttel a hangjában. - Szörnyű baleset érte. Hosszú történet... - Mélyet sóhajt. Rossz belegondolni, hogy valaki megölte ezt a férget, mielőtt kivallathatta volna rendesen. - Viszont, az ellenség még nem tud erről, így a következő szállítmányt a tervek szerint próbálják majd kirabolni. Mázli, hogy a másik kémük telefonja összetört, amikor kidobtam őt a huszadikról, így nem tudta figyelmeztetni őket.
Újabb aktát nyom a nő kezébe, ezúttal már a hajó alaprajzával, és a következő szállítmány időpontjáról, legénységéről, és minden egyébről. Még a rakomány pontos leírása is megtalálható benne, ami vagy azt jelenti, hogy Szellem ennyire megbízik benne, esetleg azt, hogy lusta volt kiszedni. A dossziéban ott lapol még egy beléptető kártya is, amivel bárki szabadon mozoghat a hajón, de legalábbis az ajtók megnyílnak előtte, más kérdés, hogy a biztonságiak lőnek az idegenekre.
-Azt szeretném, ha fellopóznál a hajóra, majd amikor megtámadják azt, átjutnál az ellenséghez, és kiderítenéd, hova vitték a másik két szállítmányt. Ha ez megvan, jelentkezz, és berontok érted a felmentősereggel.
A szállítmány egyébként rengeteg, lemerült uránból készült lőszer, melyet a hadsereg már nagyon vár valami kimondhatatlan nevű országban. Semmi nagyon veszélyes, de azért tud hiányozni az ilyesmi.
-Ja igen, nem szeretném, ha az én embereim elpatkolnának, szóval amíg a hajómon vagy, csak óvatosan. Ha már beszivárogtál az ellenséghez, nincs ilyen megkötés. Van kérdés?

Miért is nem lepődöm meg, hogy Szellem közelében valahogy mindig eltűnnek a tanúk, kirepülnek a sokadik emeletről a kémek, szóval alig tér el egy átlagpolgár életétől.
- Okés, tehát nem nekem kell a rosszzsarut játszanom! – mértem fel a helyzetet ezek után.
Tovább hallgattam a beszámolót és újabb olvasnivalóval is gazdagodtam, ami már kezdett kimondottan érdekes lenni, de még nem tudom mire is akar kilyukadni Szellem, hogy akkor mit csináljak.
Mikor aztán felvázolja előttem a tervet, az már egészen érdekes fordulatot vesz.
- Tehát nincs más dolgom, mint észrevétlennek lenni a te hajódon, amíg meg nem támadják, amit ugye nem igazán tudunk pontosan mikor és hol lesz, aztán valahogy, az elrablott szállítmánnyal együtt keveredjek át a rablókhoz, szintén észrevétlen és utazzak velük a célállomásig, ami remélhetőleg ugyan az lesz, ami az első kettőé is volt. – ismétlem el nagy vonalakban, mit is kíván tőlem kedvenc bérgyilkosom. - Nem is olyan lehetetlen a feladat! Ááá! Cseppet sem! – mosolyodom el. – De hát pont ezért nekem találták ki!
Az utolsó figyelmeztetésre elég csúnyán néztem rá, hiszen azért nem vagyok én egy vérengző vadállat. Na jó, vadállatnak vadállat vagyok, ha átváltozom, de akkor sem vérengző!
- Nem szoktam ok nélkül embert ölni! De nem hiszem, hogy nagyon észrevennének, ha azt akarod, hogy még ők se tudjanak az ott létemről. Szóval semmi pánik.
- Hogyan foglak értesíteni? Telefon? Akkor műholdas kell, mert a fene tudja, hogy hol lyukadunk ki!

Jó dolog néha olyanokkal is elbeszélgetni a munkáról, akik nem menekülnek sikítva, csupán azért, mert mondandója minden bekezdésében meghal valaki. Hiába na, van olyan meló, amiről nem érdemes a reggelizőasztalnál beszélgetni.
-Ami azt illeti, nem veszíthetem el ezt a szállítmányt, a részvényesek így is azzal fenyegetnek, hogy leszedik a fejem, és nem könnyű megállni, hogy a gyakorlatban demonstráljam, mi a probléma ezzel a fenyegetéssel. - Látszik a szemén, hogy éppen azt képzeli el, ahogy a nyomorultak egyenként érezhetik a gravitáció édes ölelését, mielőtt egyesülhetnének a földanya selymes bőrét ellepő betonréteggel. - A lényeg, hogy drága kalózainkat csúnya meglepetés várja majd, de a haláluk nem hozza vissza a másik két szállítmányt, úgyhogy itt jössz képbe te.
A nő méltatlankodására csak nevetve csóválja meg a fejét.
-Tudod, hajlamos vagyok olyan fickókat alkalmazni, akik előbb lőnek, és csak aztán kérdeznek, szóval, ha meglátnak, lesz okod megölni őket, így ezt inkább kerüld el. - A zsebébe nyúl, s elő halász belőle egy ütött kopott, hatalmas mobiltelefont, természetesen nejlonzacskóban, szétszerelve. - Tessék, műholdas, ráadásul körözik is. Ha belerakod az aksid, nyomodban lesz a fél világ, szóval lehetőleg kesztyűs kézzel érj hozzá. Szerencsére a parti őrség kivételesen a mi oldalunkon van, de azért ne akarj találkozni velük. Amint bekapcsoltad, én is jövök, szóval ne aggódj. Még valami?

Elképzelem Szellemet az igazgatótanács ülésén öltönyben, nyakkendőben és valahogy ez olyan hihetetlen volt számomra, hogy önkéntelenül is szélesen elmosolyodtam.
- Ezek szerint az áru lesz a kellemetlen meglepetés, és ezek szerint nem árt, ha én nem leszek a közelben, ha kinyitják, ugye? Vagy mire gondoltál?
A válogatott emberei nem hoztak lázba, ha nem akarom, hogy észrevegyenek, akkor nem fognak, abban biztos vagyok.
- És mire készüljek, milyen hosszú lesz a hajóút? Mert minél hosszabb, annál valószínűbb, hogy felfedezik a jelenlétemet.
Szellem telefonjai a sírba visznek! Fogalmam sincs honnan szedi őket, de mindegyik minimum úgy néz ki, mintha megjárta volna a háborút, és plusz megcsócsálta volna egy elefánt.
- Ennél azért már korszerűbb készülékeket is gyártanak, ami elfér egy karórában! – nézek szemrehányóan Szellemre. – Ehhez egy külön bőröndöt kell cipeljek! Nem gondolod, hogy nem a legideálisabb egy rejtett melóra? Nem tudsz egy normálisabbat szerezni? – tartom magam előtt, mint egy undorító valamit. - És azt hiszem nincs több kérdésem. Készülök a melóra.

Na igen, mostanában olyan gyakran sikerül - ezt a fajta - mosolyt csalnia Sheena arcára, hogy már meg sem lepődik rajta, sőt, azon sem gondolkodik el, hogy vajon mi történt vele. A csaj profi, így elég ideig élt hozzá, hogy megbízzon benne annyira, hogy láthassa őt a való életben, ami nem feltétlenül egyezik a róla kialakult képpel.
-Ó nem, az árú igazi - feleli, sátáni vigyorral az arcán, két tenyerét összedörzsölgetve, mint a gyerek, aki a távolból figyeli apját, annak a doboz sörnek a kibontása közben, mely tett néhány kört a centrifugában. - Viszont a két tucat orosz gengszter is az lesz, akik voltak olyan rendesek, és vállalták, hogy velünk jönnek. Mire a támadók elpatkoltak, te már át is juthatsz a hajójukra. Remélhetőleg a maradék legénység nem gondol majd rá, hogy egy nap két dolog is elsülhet balul, így egyenesen a bázisukra visznek. Utána már minden gyerekjáték.
Jót derül Sheena rosszallásán, a megjegyzésre pedig csak felemeli alkarját.
-Nem mondod - jegyzi meg gúnyosan, és karóráján megcsillan a lámpák fénye - tudok róla, hogy akad korszerűbb cucc is, azokat viszont könnyebb leárnyékolni, ezt a vackot viszont az űrből is bemérik, bármilyen mélyre visznek. De tudod mit, ha ennek vége, a fizetésedhez hozzácsapok egy ilyen órát is, csak most bírd ki még ezzel. No, nekem mennem kell, légy jó, és add vissza a fegyvert a nevemben, köszi!
Ezzel kámforrá válik, magára hagyva Sheena-t a dossziékkal, a mordállyal, a hatalmas bunkofonnal, és persze Rozsomák felismerhetetlenségig lyuggatott portréjával.

//Folytatás: [You must be registered and logged in to see this link.]//

Imádtam ezt a helyet. Egyrészt, mert nem kellett attól tartanom, hogy csúnyán néznek, ha előkapok egy stukit, másrészt a többi gyakorló teremmel ellentétben itt senki nem szólt rám, hogy a sajátomat használom, harmadrészt, mindig kiürült a terem, amikor belemelegedtem. Hogy ez utóbbi azért volt, mert ilyen tapintatosak az emberek, vagy azért mert miután rongyosra lőttem a saját céltáblámat, igénybe vettem a többiekét is, és időnként komolyabb fegyvert is igénybe vettem, mint egy ócska pisztoly... hát ami azt illeti, nem érdekelt, a lényeg, hogy egyedül gyakorolhattam.
Úgy-ahogy végeztem aznapra, ezért aztán kifelé vettem az irányt (ezzel egy időben az eddig udvariasan kint várakozó emberek meg azonnal betódultak). Gyors zsebkutatás: kulcsok megvannak, pénz megvan, cigi megvan, fegyverek megvannak, tartalék töltények megvannak. Dzseki vállra kanyarít, és már mehetek is.
Már idebent a számba dugtam egy szál cigit, ha csak odakint gyújthattam is meg. Ha ez a szabály, én betartom. Lehet, hogy néha ölök, de a törvényt ilyen durván azért nem sérteném meg. Persze a doboz kicsúszott a kezemből, és miután lehajoltam, meg még fel is vettem, kissé ügyetlenül léptem előre és emelkedtem fel egyszerre, minek következtében egyenesen beleütköztem valakibe.
-Oppardon!
Visszább lépve végigmértem. Elég jó kiállású legényke volt, bár nem sok egyént szoktam errefelé látni fényképezőgéppel felfegyverkezve. Itt az emberek tényleg lőnek.
~Eltévedtél, kiscsibém?~
-Egyben maradtál?

Hogy miért is jöttem ide? Gyakorolni... Minél többször használtam erőmet, annál inkább megtanultam mi a gyenge pontom. Egy épület belsejében képtelen vagyok földet mozgatni. És hát ilyenkor is jól jön az, ha van valami fegyver a kezem ügyében. Hogy mennyire lövök pontosan? Nem fogok hazudni magamnak, pocsék lövő lehetek. Fegyver talán életem során párszor kerülhetett a kezem ügyébe, akkor is maximum pár lövés erejéig egy unalmas délután a haverokkal. Szóval fogtam magamat és eljöttem ide, ahol tudom fejleszteni a tehetségem. Egyenesen a pulthoz mentem, kikértem magamnak egy fegyvert és egy fülvédőt, majd sarkon fordulva igyekeztem elfoglalni egy helyet. Fényképezőgépemet elfelejtettem (szokásomhoz híven letenni) tehát már megint nyakamban lóg.

Magamba elmélkedek a világ nagy dolgain, jobban mondva, hogy kéne lassan enni valamit. És erre a gondolatra hasam korgása helyeselt.
~ Lövök párat és utána beülök valami közeli gyorskajáldába...~
Mialatt napom többi részét tervezem kizárva a külvilágot, egy alakba ütközök.
- Bocsá...Oh, semmi gond. - mosolygok és próbálok zavartságomat leplezni.
Épp megkérdezném, hogy minden oké e, de ő is hasonló kérdést tesz fel nekem.
- Persze, hogy egyben. És te veled minden rendben?
Végignézek a hölgyön. Szokták mondani, hogy az öltözéke jellemzi is a viselőjét. Ha így van ő eléggé kaotikus lehet, vagyis ahogy én észrevettem. Ruházata elég összeszedetlen, talán ez volt az első dolog amit kezei közé kapott. Nem szép dolog első látásra ítélni, ezért próbálok kedvesnek tűnni.
- Bocsi, hogy ilyen figyelmetlen voltam, legközelebb óvatosabb leszek.

-Semmi bajom - vontam meg a vállamat egykedvűen.
Mustráló tekintetére fél szemöldökömet felvontam. Úgy tűnt nincs megelégedve a kinézetemmel, ez pedig olyan kibírhatatlan fájdalmat okozott, mint egy elefántnak az, ha megdobálják homokszemcsékkel. Ígéretére a jövőbeni figyelmességére, biccentettem, elvégre kimondottan bölcs, megalapozott, felelősségteljes döntésnek tűnt.
Észrevettem, hogy beszerzett igazi fegyvert is, úgyhogy ismételt biccentésem már jóval mélyebb volt.
-Na, látom, már fel is készültél. Csak éppen azok a fegyverek, amiket itt osztogatnak gyakorlásra, mindenre jó, csak gyakorlásra nem. Szabad?
Választ sem várva kaptam ki a kezéből, aztán félfordulatot vettem, és szétlőttem a büfé pulton álló teli kólás üveget. A pultos dühös-riadtan nézett fel, de amikor meglátott, csak felemelt egy írótáblára erősített papírt, hogy jelezze nekem, hozzáírja a számlámhoz.
-Látod? - néztem újra a mellettem állóra. - Félre hord, a gyömbérsörre céloztam. Nézd csak - a pisztoly oldalára mutattam, pontosabban az odakarcolt jelölésre, két párhuzamos vonalkára a csövön. - Tavaly használtam utoljára itteni fegyvert. Két strigula, két centi. Jobbra. Oké? Sok sikert!
Intettem, és már indultam is, hogy kérjek magamnak egy pofa sört a pultostól.

Elég szűkszavúnak tűnik, aki nem beszél sokat. Leginkább testbeszédével adja tudtomra kérdéseimre a kívánt választ. Annak ellenére szimpatikusnak tűnik számomra furcsasága. Láthatóan fiatalsága ellenére magabiztos jellemű, akinek mindig meg van a maga elképzelése a dolgokról.
Durván, gyors mozdulattal kapja ki kezemből az imént igényelt fegyvert. Nagyszerű pontossággal lövi szét a kólás üveget. Ámulva figyelem. Az üveg tartalma szétloccsan és beborítja a pultot, úgyhogy a dühös arcú büfés most egy ronggyal kezdi tisztára suvickolni.
Szemeim elkerekednek, mikor megemlíti, hogy mi is volt az igazi célpontja.
~ Én aztán ezzel a helyében nem próbálkoztam volna. Ha én lövök, most lehet a mentők törölgették volna a pultról...fel a pultost...~
- Köszi. - bólintok, jelezve, hogy megértettem és ellépek tőle egyenesen az egyik céltáblához közelítve, mialatt felveszem a fülhallgatót.

~ Na igen, kezdőthet is saját magam lejáratása.~
Már a fegyver felhúzásából gondjaim adódnak, majd nagy nehézségek árán végre sikerül.
~ Legszívesebben én is iszogatnék most, nem pedig itt bajlódnák. Minden mozdulatomról lerí, hogy kezdő vagyok.~
*Durr..Durr..*
Leadok két lövést, célzás nélkük.
~ A fenébe, meghúztam a ravaszt...~
A következő lövés már pontos célzás következtében sül el, de ez sem talál. Újra próbálkozok, majd ismét újra, és ismét.
Jó pár golyó eredményeképpen végre sikerül egész nagy magabiztosságra szert tennem. Ahoz képest, hogy párszor tartottam csak eddig fegyvert a kezemben ezt elég szép eredménynek tekintem.
~ Legjobb lesz helyet foglalni és inni valamit.~ˇ
A pulthoz megyek és én is leülök a lány mellé. Arcán látom, hogy végigkísérte bénázásom, és hogy lesz egy-két szava hozzá. Intek a pultosnak és rendelek én is, most kivételesen egy sört.

A srác olyan volt, mint egy kisgyerek a cirkuszban, ahogy bemutattam neki, mire figyeljen majd célzásnál. Már ebből kitalálhattam, hogy nincs hozzászokva a magabiztosan pontos célzásokhoz. Vagyis ő is kezdő lehet.
Úgy érezve, hogy most nekem is kijár egy kis műsor, elhatározom, hogy meglesem, mire képes, bár előre sejtettem, hogy nem sokra. De hát ő kapott némi westernt, én meg hadd kapjak cserébe némi vígjátékot. Felpattantam az egyik bárszékre, és intettem a pultosnak, hogy hozzá a szokásosat. Nemsokára nagy dérrel-durral le is csapta elém az átlátszó üveget tele jéghideg sörrel.
-Ugyan már, Lou - legyintettem ki nem mondott puffogására. - Szerintem még jól is jártok velem. Azt hiszed nem tudom, hogy többet kértek a károkért, mint amennyibe tényleg fájnak?
Lou halványan elpirult, aztán szitkokat morogva maga elé elcsoszogott, hogy kerítsen egy újabb törlőkendőt a már szétázott helyett.
Én a sörömet kortyolgatva fordultam a céltáblák felé, hogy megnézzem magamnak az újonc teljesítményét. Hát mit ne mondjak, siralmas volt. Az is kisebb fajta csodának éreztem, hogy a pisztoly csövét a helyes irányba tartotta.
Hamar meguntam egyhangú produkcióját, úgyhogy inkább visszafordultam a pult felé, hogy magam elé meredve elmélkedjek azon, megint milyen baromira unalmas napba csöppentem bele.
Megcsikordult a mellettem lévő szék bőrhuzata. A srác is rájöhetett, hogy nem fog egy nap alatt Clint Eastwooddá válni, inkább leült iszogatni. Apró oldalpillantás felé. Elég letörtnek tűnt, és őszintén szólva, meg is tudtam érteni.
Az ajtón ekkor egy öt tagú társaság lépett be. Bőrkabát, marcona arc, lófarok, C-alakba görbített kar járás közben, szóval nagyon odavoltak, hogy mindenki lássa, mennyire félelmetes fazonok. Nem mintha ennek sok értelme lenne egy lőtéren. Jézusom, mégis mit képzelnek, kit tudnak átverni ezzel a megjelenéssel itt? Újabb oldalpillantás a szomszédomra. Ja, igen, igaz.
-Na, ne legyél úgy elszontyolodva - dörmögtem két korty között. - Mondtam: jobbra hord.

Kényelmesen elhelyezkedek és nagyokat kortyolok az imént elém rakott sörből. Tízes skálán, úgy hét-nyolc. Amúgy sem szeretem annyira a sört. Inkább iszok egy jóféle whisky-t.

Én sem vártam magamtól sokat az első alkalommal, de azért ennél többet.
~ Sebaj, idővel majd fejlődök. Gyakorlás és kitartás kérdése csupán.~
A csaj felém fordul és próbál vidíttatni, ami kifejezetten jól esik. Mosolygok és én is felé nézek és beszélgetni kezdek vele.
- Kedves vagy, hát majd legközelebb talán jobban megy. Apropó, te hol tanultál meg így lőni? - a pult pucolását abbahagyó Lou-ra nézek. Még mindig morcos fejet vág, mialatt nagy zajjal a kukába hajítja a lyukas üveget.

Szemem sarkából felfigyelek a keménykedő srácokra. Járásukból és öltözékükből lejön, hogy az a tipikus "menő" kategóriák. A gimi tele volt az ilyenekkel. Szánalmas. Nem rettenek meg tőlük, szemöldökömet felhúzom és végignézek rajtuk.
~ Csak kössenek belénk...~

-Nem, legközelebb se fog jobban menni - mondtam neki szenvtelen hangon. - Ha itt akarsz megtanulni célozni, nagyjából a huszadik alkalom után fogsz némi javulást észrevenni... mármint olyat, ami valóságos, nem csak az egód láttatja veled.
Beszél tovább. Kérdez. Jézusom, ez most ismerkedni akar? Velem?!
-Hogy hol? - kérdeztem vissza, és ültömben újra a céltáblák felé fordultam, hátamat a pultnak támasztottam, és a zsebemből előhúztam saját pisztolyomat. - Képzeld azt, hogy az ott - mutattam saját teljesen sértetlen céltáblájára - egy bandatag, lánccal és franciakulccsal a kezében. Lősz vagy meghalsz.
Lőttem. A céltábla közepe kilyukadt.
-Én lőttem.
A pisztolyt elraktam, majd egyik kezemmel hátranyúltam a sörömért, másik könyökömmel pedig a pultra támaszkodtam.
-Ha szórakozásból akarsz megtanulni célba lőni, maximum arra a szintre érhetsz el, amelyiken plüss nyuszit lőhetsz a barátnődnek.
A szemem sarkából látom, hogy az ötös fogat egy emberként mozdul meg. Nem is akármerre: felénk.
-Hé, kislány - szólít meg a vezér marha lekezelő vigyorral. - Nem kéne így lövöldöznöd itt, még véletlenül eltalálsz valakit.
-Véletlenül? - Az általam használt hangsúlyt utoljára anyukájától hallhatta, amikor azt kérdezte tőle ,,Tejszínhabot is kérsz a kakaódra, csillagom?".
Vigyoruk némiképp lejjebb lohadt, de természetesen nem tűnt el teljesen. Akkor még azt hihette volna valaki, hogy megijedtek.
-Velünk csak ne szájalj, te kis rib@nc!
Máris kezdődött a jól ismert ujjropogtatás, idétlen vihorászás, lassított felvételszerű lépkedés a kiszemelt áldozat felé. Felsóhajtottam, és kiittam a maradék sörömet.
-Lou, készítsd a számológéped - szóltam hátra. - Nem hiszem, hogy ezt a tartozást fejben ki tudod majd számolni! Te meg szerintem tűnj el - néztem új ismerősömre. - Jobb, ha nem keveredsz bele.

Meglepődök a goromba válaszon, de talán igaza lehet. Hol máshol tudnék ugyan gyakorolni?
~ Lehet nekem is bekéne szereznem egy saját fegyvert.~
Amikor a táblára mutat gyorsan fordulok meg, így a kezemben tartott pohárból a padlóra löttyen a sör.
- A fenébe már...
Szernecsére nem a ruhámra ment.
- Ez szép volt! - tekintetem az elismerésem tükrözi - Te aztán tényleg tudsz valamit!
Mosolyom eltúnik az arcomről, mialatt még mindig lövési képességemet kritizálja. Goromba és unott. Ez a két szó jellemző rá. De mi történhetett az életében, amitől ennyire társaságkerülő lett?
A bandavezér felénk szól, szinte egyszerre nézünk az ötös csoport irányába.
~ És kezdetét is vette a keménykedés...~
A lekezelő szónoklat után már-már szólnék neki, hogy ezt inkább ne tegye. Beszólni valaki olyannak, aki fordulatból potosan találta el az előbb a táblát? Ezt rosszul tetted, nagyon rosszul...
- És igen, már is megindult a keménykedők hada. - bököm ki, magam elé és az imént le k*rvázottnak folytatom. - Mi?! Hogy kihagyjam, ami most jön? Engem csak ne félts. Én sem teszem ezt, mert tudom, hogy te sem riadsz vissza, ha balhéra kerül sor.
Markomba fogom a pisztolyt, na nem mintha sokra mennék vele, de azért fenyegetésnek megteszi. Hangosan a vezérüknek szólok:
- Erre aztán nagyon ráfázol öregem. - szavaim a helyzet ellenére magabiztosan csengnek, és teljes komolysággal felpattanok a nemrég elfoglalt kényelmes, bőr székből.
~ Éppen elég galibába keveredtem, nem fogom itt hagyni az újdonsült ismerősöm, hiába bírkozna meg egyedül is az összessel.~

Egykedvűen vontam meg a vállamat. Ha maradni akar, maradjon csak, elég nagy fiú, hogy ezt önállóan eldöntse. Különösebben egyébként sem érdekelt, mi lesz vele. Viszont, ha jól vettem ki a szavaiból, mellettem kíván helyet foglalni, nem ellenem, vagyis fontos volt, hogy teljesít.
-Nincs értelme hátra vonulnod, úgysem tudsz rendesen célozni - beszéd közben nem rá, hanem a bandatagokra néztem, hogy felmérjem a erőviszonyokat. - Viszont eléggé kigyúrtnak tűnsz, úgyhogy ne fogd vissza magad, legalább kiegészítjük egymást!
Most mégis ránéztem.
-De nem akarok miattad megdögleni, úgyhogy a pisztolyodat csak ütésre használd, értve vagyok?
Az eligazítás után lendületesen fordultam vissza a bandavezérhez, és még ugyanezzel a lendülettel törtem össze a fején a kiürült sörös üvegemet. Társai azonnal felhördültek, és előkapdosták fegyvereiket, hogy ezt megtorolják. Nem akartam kivárni, hogy vajon vannak-e olyan ügyes céllövők, mint szájhősök, úgyhogy felpattantam a pultra, ismét előkaptam a pisztolyomat, és gyors egymásutánban kilőttem a kezükből a stukikat.
Ha Max időközben akcióba lendült, persze vigyáztam, hogy semmiképpen ne essen baja, de egyenlőre nem is terveztem mást a pisztolyommal, mint lefegyverezni az alkalmatlankodókat.
Az egyik megindult felém. Hátrapattanva felkaptam egy whiskey-s üveget, tartalmát villámgyorsan a pultra loccsantottam, majd előkaptam az öngyújtómat, és az egészet lángra lobbantottam, pont, mikor a nagyon sok bátorságot érző maki fellendült a székre, amin az előbb én ültem, hogy onnan vesse rám magát.
Ezt a pillanatot választottam ki arra, hogy megrengessem a földet, amit biztosan a többiek is éreztek, alattuk viszont nem billent meg tőle a szék annyira, hogy egyenesen a lángok közé essenek. Vele viszont pontosan ez történt. Üvöltve gurult a pult mögé, lángnyelvekkel körülvéve.
Egy másodperces töprengésbe süppedtem. Akarom én, hogy meghaljon? Kell ez nekem? Egyáltalán megéri? Végül mégis inkább kinyitottam a törzse melletti szekrény ajtaját, ami fölött a mosogató csap kapott helyet. Itt voltak a vízvezetékcsövek. Céloztam, lőttem, és már kapta is a hideg permetet, ami kellőképpen gyorsan oltotta el róla a tüzet.
Többet nem foglalkoztam vele, megkerültem a még mindig lángoló pultot, és mentem újabb ellenfelet keresni magamnak.

- Vettem nyugi, a pisztoly miatt ne aggódj. - a mondat közben fejemet nem mozdítottam, a jobb szélső férfival nézek farkasszemet.
- Gyere csak...- lenézően szólítottam, de ahelyet, hogy felém lépett volna társaival egyetemben pisztolyt ragadott.
Magam elé tartottam én is az enyémet, jobban mondva az ideiglenesen tulajdonomban levőt.
- Tegyétek el és nem lesz semmi baj.
Kamuztam, na és? Én lőni, ugyan meg sem próbáltam volna a saját és társam érdekében. De azt sem akartam, hogy szemtől szemben egyesével puffantsanak le az idióták.
A következő pillanatok bebizonyították nekem, hogy fölösleges volt minden igyekezetem. Valamint, hogy a kis vörös mégjobb lövő, mint ahogy gondoltam.

Western filbe illő jelenet zajlott le a szemem láttára. A csajszi szép, pontos lövésekkel fegyverezte le őket a pultról.
- Azta pics...
Az egyikőjük elindult felé, és felém is idejött kettő.
~ Csak elintézi a sajátját, énnekem meg marad ez a kettő.~
- Gyerünk, készen álltok? - persze nem vártam választ, még mielőtt bármit is tettek volna nagy erővel ütöttem bal oldali felé. Ha sikerül kap egy jól irányzott bal egyenest a képébe.
~ Hát igen, nem akármire való a bokszolói múlt.~
A társa kezében valami fémesen csillan meg. Minden bizonnyal bokszer. Egyik balról, márik jobbról. Ez így nagyon nem kóser.
A bokszeres üt, én meg legugolok, így elhajolva az arcomnak induló támadás elől.
~ Trükkösek vagytok mi? Igazán?~
Mivel éppen a földön vagyok, jobb lábamat kinyújtva rúgok egyet a tőlem balra levő felé, ha nem úgrik el és sikerül kirúgni a lábát, az egyensúlyvesztés miatt a talajon terül el. Ezt az időt ki tudom használni, hogy a másiknak menjek.
Felállok, de közben akaratlanul esélyt adok neki, hogy felém üssön. Ökle egyenesen az orromat kapja el.
~ Ne már...~
Szipogok egyet, így a kicsorduló vér "visszabújik". Letörlöm a képem és felveszek egy alapállást.
~ Védekezés. Az edzőm is megmondta: ,,A boksz nem csak jól irányzott támadásokból épül fel, ügyelj arra, hogy hol van a kezed miközben az ellenfél üt!~
És igen! A közeledő jobb egyenest egymásnak szorított karommal hárítom, majd a baltól elemelve a jobbot beviszek neki egyet.
~ Egész jól bírja az iramot a srác, pedig még csak nem is sportoló.~

Hirtelen mintha meginognék, holott még alig ittam valamit. Nem, nem a piálással van a gond. Ez egy kisebb rengés volt, de ki? Csak nem ő?!
A társamra tekintek. A pulton áll, körülötte füst száll fel.
~ Ki tudja? Csak nem egy mutáns ő is?~
Töprengésem a két oldalról közeledő veszély szakítja meg. Mind a két ellenfelemnek sikerült felállnia, szóval most kétoldalról rohannak felém...

Először is a srác felé pillantottam. Úgy tűnt, amilyen béna a lőfegyverekkel, pontosan ugyanolyan ügyes a két öklével. Vagyis baromi lenyűgözően profi! Ennek felettébb örültem, hiszen ez azt jelentette, hogy azzal a kettővel nekem már biztos nem kell vesződnöm. Így aztán elégedett biccentéssel hagytam magára a hármas csoportot, hogy oldják meg a nézeteltérésüket önállóan.
~Sok sikert, kicsi huszár!~
Közben a banda vezér magához tért az alkohol káros hatásaiból, és úgy érezte, revansot venne. Mindeközben az eddig a fegyvere visszaszerzésével bajmolódó ötöske is rájött, mennyi sok energia van még benne, most hogy még igazából nem is csinált semmit. Ketten egy ellen, akit már így is macerált két másik.
Nem mintha ellene volnék a sportszerűtlen küzdelemnek, ami azt illeti, én is lelkes művelője vagyok, elvégre a győzelem a fontos, a többi kit érdekel. Na, de azért ez már túlzás lett volna. Négy neki, egy nekem! Persze, én kapjam ki az unalmasabbik részét! Azt már nem!
Az alfakretén már emelte is a bárszéket, hogy az áldozata fejéhez vágja. Pár lépésnyire tőle közeledett a másik elszánt tekintettel, hogy ő most megmutatja, azt nem tudja mit, azt még kevésbé, hogy hogy, de ő most nagyon megmutatja!
Unott szemforgatással láttam neki előbányászni a fojtózsinórt aprócska dobozából. Mikor megvoltam, két kezemre tekertem, majd elkaptam vele a főnök nyakát, hurkot húztam rá, és annál fogva penderítettem száguldó társa felé, aki már ki is biztosította visszaszerzett pisztolyát. Nem várhattam sokat, mivel a fulladozó először úgyis reflexből megszorítja a széklábakat, ezen kívül a másik is épp egyik verekedő társa mögött volt.
Ez volt az ideális felállás, nem akartam, hogy csak egy centit is változzon, úgyhogy azonnal oldalra rántottam a foglyomat, ő pedig, ahogy reméltem, nagy ívben hozta magával suhintásszerűen a bárszéket, ami így a megérkező fegyverest találta el valahol a gyomorszája környékén. Az összegörnyedve a hasát szorongatva kezdett irritáló, fülsértő nyökögésbe, felettese pedig végre eldobta a széket, és megpróbált lerázni magáról. Kezével nem sokra ment, pláne így levegőfogytán, úgyhogy hátrarúgott egyik lábával, ami elől sikeresen félreugrottam, majd erőteljesen rátapostam a sarka fölötti részre, ahol az Akhilles-ín húzódott. Hangos reccsenés, erőtlen üvöltés, törött lábú, eszméletlen pacák a földön.
Olyan szívesen eresztettem volna golyót belé és úgy az összesbe, szinte remegett a kezem a vágytól, de akarta a halál, hogy egy ilyen senki banda miatt ne látogathassam többé az egyik kedvenc helyemet!
A másik kezdett magához térni.
~Nem lövöm le! Nem lövöm le! Nem lövöm le!...~
Pillantásom a pultra tévedt, ahol a tűz már kezdett kialudni. Megvontam a vállam. Végül is, ami egyszer bejött, bejöhet még egyszer.
Csak egy kis tequila kell a számba. De nem ebből, ez pocsék márka! Igen, ez jobb lesz! Na jó egy-két korty nem árthat! Na, de ez már nem megy le. Ez kell. Az őrültje vad harci kiáltással ugrott felém, mint egy idegroncs pávián, kezeit előreszegezve, hogy még lássam is, mi a szándéka.
~Akkor kapod te el a nyakam, mikor tudok végre mérget ereszteni belőle!~
Felkaptam egy saslik pálcát, meggyújtottam az öngyújtómmal, majd mikor elég közel röppent felém a kamikaze tudással rendelkező idióta, erőteljes fújással engedtem szabadjára a számban tartott alkoholt, amit természetesen bemutattam a saslik pálcán táncoló aprócska lángnak is.
Mintha tüzet okádtam volna. A támadóm pedig hamarosan lángoló fejjel rohant az azóta is vizet spriccelő vízvezeték csőhöz, hogy aztán ájultan rogyjon szintén kicsit megperzselődött társára.

~ Közelebb, közelebb...~
A megfelelő pillanatban hátraugrok a két oldalról felém közeledő barmok elől. Az utolsó pillanatban sikerül megállniuk és felém fordulnak.
- Lúzerek - a folyamatos ingerléstől már alig koncentrálnak, a düh teljes mértékben eluralkodik rajtuk.
Két kezemet védekezően magam elé emelem és közbe mozgok.
- Ahoz képest, ahogy kinéztek jól bírjátok fiúk. - az arcukon öklöm álltal okozott sérüléseket nézem.
Szépen kipofoztam őket, meg kell hagyni, mondjuk nekik is sikerült arcomat elcsufítani. Letörlöm egyik kezemmel az orromból csörgedező vért.
~ Megfizettek még érte~
Velem pontosan szemben helyezkedik el a kettő, a bokszeres üt. Megragadom a karját és magam elé húzom a csávókámat, közben térdemmel "megigazítom" neki a férfiasságát.
~ Neked sem kell aggódnod már a gyerekek miatt.~
Szenvedve megjelennek arcán a fájdalom kínjái. Míg mielőtt térdre rogyna bal kezemmel beviszem neki a végső csapást. Szabad kezem gyorsan lendül és gyomorszájon vágom, míg másik kezemmel karját fogva ellököm magamtól.
Szemtől szemben. A társa előttem áll, arca már vörösödik a haragtól. Nagyokat fújtat, mint valami bedrogozott bika.
- Itt a piros, hol a piros...
Jobb lábam már szinte agyam irányítása nélkül rúg felé. Alábecsültem. A legrosszabb dolog amit harcok során tehetsz.
,,Soha ne becsüld le ellenfeled"
Agyamon átvillam az edzőbá által olyan sokszor ismételgetett mondat.
Amint lábam a levegőbe emelkedik megragadja azt és testsúlyomat hátrabillentve feldönt. Fejem nekicsapódik a földnek.
~ Uhh, a mai nap folyamán már kétszer sikeredett közelebbről megszemlélnem a padlót.~
A srác árnyéka magasan tornyosul fölém, majd megérzem cipője talpát a mellkasomon,
'- Meg ne moccanj te idióta.' - hangosan szürcsögve visszaszívja nyálát és röhögni kezd.
~ Te gusztustalan barom.~
A mellkasomon támaszkodó lába köré szorítom kezem megemelem és kifordulok alóla. A hirtelen mozdulatsortól elveszti egyensúlyát és négykézlábra csuklik össze teste. Feltápászkodok, könyökömmel egy erős csapást mérek feje tetejére, amitől ájultan esik össze.
~ Meg is volnánk.~
Megtörlöm izzadt homlokom és a vörös csaj felé fordulok.

Mikor a még harcoló idegen felé fordultam, ő épp még nagyban verekedett mind a két ellenfelével. Vagyis volt időm szusszanni egyet. Ismét felpattantam a pult szélére, ami még épen maradt, és hátra nyúlva megkaparintottam egy tálka szotyit.
Kedvtelve néztem a viadalukat, kifejezetten szórakoztatott. Én mondjuk nem kifejezetten szerettem úgy küzdeni, mint ő. Minél távolabb szoktam tartani magamtól az ellenfelet, de hát mindenki máshoz ért. Horgok és egyenesek, rúgások és elhajlások. Nagyon jól csinálta, pontos, gyakorlott mozdulatokkal. Néha ugyan hibázott, de ez is csak a hasznára vált, mivel ütődött verekedő partnerei jócskán elbízták magukat a láttukon.
A kellemesen sós szotyi kifejezetten jól esett a műsor közben. A magot elrágtam, a héját, meg a leszerepelt ájultakra köptem, a szárazságot pedig egy újabb üveg sörrel csillapítottam. Kaja, pia, előadás. Nem is olyan rémes ez a nap!
De aztán egy utolsó ütés a könyökével és már véget is ért az utolsó felvonás.
~Basszus, ezt azért nyújthatták volna tovább! Na mindegy, végül is csak öten voltak!~
-Jó voltál - nyújtottam felé egy ugyanolyan sört, mint, amit én szürcsölgettem. - Talán mégsem vagy teljesen hasznavehetetlen.
Újabb szotyi héjat köptem a földön fekvő népség arcába.
-Nem egészen értem, miért akarsz te megtanulni lőni. Az öklöd nem elég?
Még egyszer végig mértem. Nem éppen olyasfajtának tűnt, aki sok fejfájást okozna nekem. Meg aztán segített. Egye fene!
-Aya Caine - nyújtottam felé a kezem. - Ha valamikor segítségre szorulnál, keress meg.
A szotyi elfogyott, úgyhogy félre hajítottam a tálkát. Bár a srác produkciója tényleg meglepően profi volt, nem dicsértem tovább, úgy éreztem, már így is kimerítettem az éves limitemet.

Homlokom törölgetve lépdelek a pult felé.
- Köszi szépen, de hát gyakorlat teszi a mestert. - nem szándékozom megemlíteni, hogy bokszoltam jó pár évig, gondolom úgyis rájöhetett, hogy sportoltam valamit.
~ Egész jófejnek tűnik, a kezdeti morcossága ellenére.~
- Te sem voltál azért semmi, meg kell hagyni! - az általa elintézett emberekre nézek, miközben ő tovább köpködi a szotyit.
- Hogy miért akarok megtanulni? Tudod nem mindig akadnak ilyen könnyű ellenfelek, persze nem azt mondom ez sem volt semmi, de találkoztam már náluk jóval erősebb ellenféllel. És olyankor jól jön, ha az embernek van valami más fegyvere is az öklén kívül.
~ Mutánsok, persze, hogy rájuk gondoltam. De mégsem akarom rögtön elmondani neki, hogy mi is volnék.~
Egy nagy mosoly kíséretében kezet fogok vele.
~ Tényleg még be sem mutatkozunk egymásnak, végülis időnk sem lett volna.~
- Max Evans, de szólíts csak Max-nek. Ha bármi baj lenne te is számíthatsz rám.
A dícsérete roppant jól esett, talán mégsem tűnök a szemében olyan hasznavehetetlennek. Kifejezetten jól jött ez a pár barom magánakciója.
- A harc közepette éreztem valami kisebb rengést, majdhogy az egyensúlyomat is elvesztettem. Szerinted mi lehetett az?
Nem akarok egyből a lényegre törni, de valamiz azért sejtek. Ő is mutáns lenne? Nem tudom, mindenesetre, ha az lehet hogy segítségre szorul az ereje használatában és erre a Xavier a legjobb hely. Vagy az egyik bunkó lehetett? Kétlem...

Dicséretére csak egykedvűen vontam meg a vállamat. Én is tudtam, hogy jó voltam, sőt kiváló, mint mindig, ez csak neki jelentett újdonságot.
-Derék - biccentettem beszámolójára, hogy miért is fordult a lőfegyverek felé.
Meghúztam a sörös üveget, majd a jókora kortyok után végigjárattam tekintetemet, az elpáholt emberkupacon. Mintha csak trófeák lettek volna a lábam alatt. Igaz, nem is volt nagy szám lenyomni őket, csak helyi barmok, azok mindig téves elképzeléseket dédelgetnek az esélyeikről. Ettől függetlenül felpumpálva, energikusnak, erősnek éreztem magam. Ezt pedig az egyetlen számomra elfogadható módon nyilvánítottam ki: még egyet kortyoltam a sörömből.
Kezet ráztunk. Úgy vigyorgott, mintha legalábbis megdobáltam volna kiscicákkal. Aztán mondott valamit, amitől beleprüszköltem az italomba. Számomra a mosolygás is épp hogy nem ismeretlen fogalom, a nevetés meg aztán végképp, de most olyan harsányan kezdtem el hahotázni, hogy azt hittem, sosem hagyom abba.
-Hát köszi, Max - vigyorogtam rá. - Ha nem bírok a csúnya bácsikkal, te leszel az első, akit felhívok! Jézusom!
Micsoda alak! Üvegemet még mindig széles vigyorral koccintottam az övéhez.
-Jó fej, kiskatona vagy te, Maxy!
Még a rengés sem kerülte el a figyelmét, bár azt nem is csodáltam, elvégre nem óvatos talpmasszázsnak szántam. Na, de milyen diplomatikusan adta elő! Mintha illetlenség volna kimondani, hogy ,,mutáns".
-Hogy mi lehetett az? Földrengés, volt öregem. Azért csináltam, hogy az a baromarcú előreessen. Mutáns vagyok.

Sörömet kortyolgatva hallgattam lenéző válaszait. Az is szemet szúró, ahogy a fegyverekkel bánik, meg ahogy itt elő adja magát. Az ő korában a csajok általában a pasik, nem pedig a balhék után futnak. Szövege ellenére is bírtam, akármennyire is lenéző volt velem szemben. Kölcsönösen segítettünk egymásnak és szerintem ő is csak ezért ült még itt velem beszélgetni, máskülönben már rég lelépett volna.
~ Ő sem tud még mindent rólam.~
Földerengés. Mintha ezt eddig nem tudtam volna. Na de legalább kimondta, amit hallani akartam. Azért igyekeztem meglepődött arcot vágni.
~ Legalább újabb beszédtéma került elő.~
- Szóval mutáns. - lenyelem a számban tartott kortyot és tovább folytatom. - Szép volt Aya, jól ki tudod használni az adottságodat. Én nekem nincs ilyen szerencsém a zárt tereken belül. Nekem a szabad tér kedvez.
Tényleg nagyon ügyesnek tartottam. Én egyszer okoztameddig életemben földrengést, az is balul sült el. Igaz akkor még nagyon tapasztalatlan voltam a földlemezek mozgatásában. ő sem titkolja sokáig, hogy mi is, nyíltan kimondta, ahogy általában én is teszem.
- Ezért is gyakorlom az erőm használatát amikor csak lehetőségem adódik rá. És erre van egy nagyon jó hely, nem tudom hallottál e már róla... - szünetet tartottam, hogy vajon elmondjam e, végül úgy döntöttem, hogy igen. Hisz hátha neki is kell azért segítség, bár ezt tuti nem vallaná be semmilyen körülmények között sem. - A Xavier. Az a hely menedéket jelent minden kitaszított, és minden erejét próbálgató mutánsnak...
Meséltem volna tovább is, de egyenlőre a válaszára vagyok kíváncsi.
~ Biztos meglepődött azon, hogy én sem átlag ember volnék.~

Felhúztam a szemöldökömet.
-Csak nem még egy mutáns? Hasonló képességgel? Na, még hogy minden ember másmilyen!
Oldalra döntöttem a fejemet, úgy szemléltem.
-Szóval te lényegében folyamatosan gyakorolsz - összegeztem eddigi benyomásaimat róla. - A képességed, a lövést, a verekedést - ha megbocsátasz, nem kajolom, be hogy ez csak úgy magadtól jött itt! Nahát! Ritka manapság az ilyen stréber. Te még viheted valamire, talán még az öreg kort is eléred. Aztán ki tudja - vontam meg a vállamat. - Lehet, hogy tévedek.
Egy gyakorló hely a mutánsoknak. Xavier. Igen, persze, hogy hallottam róla, ha nem is sokat. Menedék a mutánsoknak. Sosem vonzott, hogy oda járjak, boldogultam én egyedül is. Egyébként is egy rakás tapasztalatlan mutánsbébi egymás hegyén-hátán!... Nagyobb biztonságban vagyok egyedül a bűnözők között, mint oda bezárva!
El tudom képzelni, milyenek a tanárok! Egyáltalán ki megy oda tanítani? Megváltás-mániások? Titkolt megalomániával küszködők? Esetleg még azokat meg tudom érteni, akiknek nincs más választásuk, bár azok gondolom, pont olyan lelkesen is végzik a munkájukat, hogy egy idő után senki nem hinné el róluk, hogy tényleg tanítanának...
Mintha áram csapott volna belém, egyenesedtem fel. A sörömet a pultra csaptam, és Max szemeibe fúrtam feldúlt tekintetemet.
-Mond csak - kérdeztem tőle higgadtan, bár azért hallható volt a hangomon, hogy ezért minden erőmmel dolgoznom kellett -, nem ismersz véletlenül egy Logan nevű hapsit? Nem tanít véletlenül ő is a Xavierben?

// Szellem //

A maffiózók halálával kapcsolatban valahogy semerre nem akart tovább mozdulni az ügy. Mintha szép lassan tényleg minden szálat észrevétlenül elvarrtak volna, és minden közvetett nyom zsákutcába vezetett. Bosszantott ez a tény, ezért nem is maradt más választásom. Persze voltak kétségeim, hiszen egy ilyen kényes kérdésben az ember nem táplálhat bizalmat senkibe se, főleg, hogy az én elméletem, valahogy nagyon is ütötte a hivatalos formát. Igen, én arra gyanakodtam, hogy az ügy már nem csak szimplán egy újabb bandaháborúról szól, hanem már jócskán túlnőtt rajta, méghozzá magasabb szinteken, mint azt bárki gondolta volna. Az én meglátásom az, hogy újabb ember-mutáns probléma áll az egész hátterében, de már nem csak az, amit az utcákon tapasztalunk, hanem itt valami nagy és veszélyes van kitörőben kormány szinten. És ha a szimatom nem csal, akkor itt már mindenhol vannak beépített emberek, köztük a rendőrségen is, méghozzá vezérkari szinten. Nem véletlenül nem bíztam meg senkiben, még az irodában sem. Mindenki szimpla gyilkossági ügyként kezeli a dolgot, és minél hamarabb el akarják kaparni jó mélyre a megoldott ügyek közé, nehogy valakinek bármi oknál fogva is gyanússá váljanak az események, amit szerintem jócskán elsz*rt valaki, és most igyekeznek a teleköpködött levest leszűrni, és menteni a menthetőt. Nem véletlenül állítottak le az ügyről, és adták át az egészet egy teljesen másik csoportnak. De velem nem ilyen egyszerű elbánni, ha szagot fogok, vagy benne vagyok valamiben, akkor ilyen könnyen nem söpörhetnek el az útból. És az én kezemben volt jelenleg a remélhető adu...csupán néhány aktára volt szükségem hozzá. Vagyis jobban mondva azoknak az aktáknak az eltüntetésére. Ami nekem nem okozott nagy fejtörést, hogy hogyan is szerezzem meg. Volt egy hacker ismerősöm, aki lógott nekem egy szívességgel, és szerencsére ő nem a rendőrség alkalmazásában áll. Épp itt volt az ideje, hogy kérjem a törlesztést. A rendszer ezzel meg is volt oldva észrevétlenül, az aktákat pedig saját kezűleg emeltem el.

És ekkor eldördült egy lövés...és még három. A papírfigura közepe ki volt lyuggatva, ahogy könnyedén lőttem át. Szerettem olykor lejönni ide, kikapcsolt. Itt egyszerre élhettem ki a vágyamat a spontán lövöldözés terén, és közben nyugodtan végig gondolhattam mindent. Érdekes információkat tartalmazott ennek az alaknak az aktája, és ami a leginkább meglepett, hogy az írott anyag és a rendszerben tárolt fájlok nem mindenhol egyeztek meg. A fájlhoz sokkal nehezebb volt hozzájutni, mert egy titkosított részlegben tárolták, míg a papírformátumú akta a negyedét sem tartalmazta a valós információknak. Talán megbolondultam, hogy az utóbbi 48 órában mindenhová cipelem magammal az írott anyagot, de a fájlról van egy biztonsági másolatom. Nem tehetek mindent ennyire egyszerűen egy bűnöző, egy sorozatgyilkos kezébe.....de jelen esetben ő volt z egyetlen lehetséges kapocsnak tűnő lehetőségem. És ezt végig kellett gondolnom, és már nyakig benne vagyok, innen már visszafordulni aligha lehet, nem mintha én az a típus lennék, aki könnyedén meghátrál.
Újabb lövések, és a papírfigura feje teljesen szitává lett lőve. Tárat kellett cserélnem. Olykor annak helyek, ahol jön jön ha az ember csak felmutatja a jelvényét, de itt inkább nyomósabb érv volt, hogy ismertem Dave-t, aki minden papírmunka nélkül engedett be mindig ha jöttem. És igen, én jobb szeretem a késő esti órákat, ilyenkor már nyugi van, és ha elég kedves tudok lenni, akkor még a hátsó különtermet is megkapom ilyenkor. Milyen megnyugtató....

-Szép - hangzik el szellem értékelése, s olyasvalakitől, aki ilyen sokszor használhatta a gyilkolóeszközt rendeltetésszerűen, ez a bók azért jelent valamit. - Ha papírlapra rajzolt emberke lennék, tuti nem szívesen futnék veled össze, sötét sikátorban.
Ha Roxy nem kérdez rá, Szellem sem érzi szükségesnek elmagyarázni, hogy az istenbe jutott be az épületbe, ráadásul abból az irányból, ahol még ajtó sincsen. Felesleges csevej helyett a szomszéd fülkébe sétál, s előkapja saját fegyverét. A gyéren megvilágított szobában is szépen csillog a hatalmas, króm pisztoly, mely gazdája ujjainak parancséra szórja magából az ólmot, halálos sebességgel. Közel sem céloz olyan kifinomultan, mint a vörös rendőrnő, ám ha a papírfigura igazi ember lenne, ez cseppet sem nyugtatná meg, elvégre a ami gazdaságban nagyon nehéz tud lenni az élet tüdő és máj nélkül.
-Kicsit berozsdásodtam, utoljára plüssmacit lőttem az asszonynak a búcsúban...még nyáron. - Majd, mintha nem mondott volna semmi furcsát az égadta világon, Roxy felé fordul. - Elhozta amit kértem? - Bár próbálja leplezni, hangyányi izgatottság azért érezhető a hangjában. A tapasztalt rendőrnőnek biztosan feltűnik, mennyire izgatott a férfi.
-Jó sokáig tartott.
~Viszont, közben az én drága Mike barátom elintézte a biztonsági másolatokat, és az országos szerveren lévő cuccot, így már csak a papírok maradtak, és ha annak is vége...nos akkor jöhet a feltámadás, végre valahára! Alistair már két hónapos, ideje lenne bejelenteni, hogy megszületett...