Westside Pistol & Rifle Range lőtér

Épp egy újabb lövés dördült el, miközben meghallottam a hangját, igen, rögtön tudtam, hogy kihez is tartozik ez a hang, ennek ellenére a kezem mégis merev maradt, és a lövésem sem tévesztett célt. Teljes nyugalomban engedtem le a kezem, majd tárat cseréltem, és mikor végeztem a folyamattal, csak akkor fordultam az érkező felé, aki beállt mellém.
~Különös, hogy észre sem vettem, ahogy megjött...~tűnődtem el, ahogy a profilját ismét végig mértem. Nem hordtam különösebb védőfelszereléseket, ha magamnak jövök le egy kis kikapcsolódásra nem adom ilyenre a fejem, tehát még az sem lehet az ok, hogy a fülvédő miatt voltam "süket".
~Valamit nagyon tud ez a figura...~gondoltam, de várható volt, hogy hamarosan fel fog bukkanni, ugyanis a gyilkossági ügyet már a média is felkapta, noha közel sem abban a verzióban, ahogy az kinézett. Nemcsoda, ha mindenáron el akarták tusolni az ügyet. És itt ismét kilyukadok a saját rossz szokásomhoz, hogy ha valamire ami érdekel ráharapok, akkor az istennek se tudok leállni a témáról....kinőhetném már ezt igazán....
Egy ideig csak hallgatok, és felmérem a helyzet milyenségét, csak akkor mozdul meg némi mimika az arcomon, mikor a búcsús hülyeségével jön, ugyanis kérdőn szökik fel a bal szemöldököm, nem igazán tudom elképzelni erről az alakról, hogy az a tipikus család centrikus alkat lenne...valahogy nagyon nem....
A fegyver akaratlanul is a jobbomban maradt, persze a csöve a föld felé nézett.
-A jó munkához idő kell.-csak ennyit jegyeztem meg neki, vicces, hogy épp ő az aki sürget.
-Márpedig ha nyom nélkül el akar tűnni, akkor azt nem lehet csak úgy hipp hopp varázsütésre elintézni, főleg úgy, hogy a saját bőrömet viszem a vásárra.-és tudom, hogy ezzel ő is nagyon tisztában van, mindketten függünk valamilyen szinten a másiktól, nekem is van valami ami kell tőle, és neki is van olyan dolog, amit csak tőlem kaphat meg. Egyelőre ez patt helyzetnek tűnt.
-ÉS, ha az emlékezetem nem csal, akkor az egyezségünk kétoldali volt....-óvatos vagyok, nem bízom benne, főleg azok után, amit megtudtam a múltjáról, az életéről....és alapból nem szokásom a legtöbb ember felé sem bizalommal fordulni, főleg ha az a valaki adott esetben egy keresett sorozatgyilkos...Valószínűleg neki sem áll szándékában túl nagy bizalmat táplálni belém, amit ugyancsak megértek, tipikus kutya-macska huzavona, akik között sosem lehet teljes a bizalom...Ennek ellenére egy cseppet sem tartottam tőle, de tudtam, hogy jobb ha óvatos maradok, és nem becsülöm alá, főleg ha ilyen alattomosan képes settenkedni ide oda....

~Imádom, hogy nyugodtan eldicsekedhetek a családomról, mert úgysem hisz nekem senki...kíváncsi vagyok, ha megmutatnám neki a fényképüket, arra is rávágná-e, hogy photoshop, vagy csak simán elhűlne a döbbenettől? Én az előbbire tippelek...~
-Nocsak, és jó munkát végzett? - Kérdi gúnyosan, de aztán belenéz az iratokba, s egy villámgyors mozdulattal összecsukja az aktát. - Úgy tűnik, igen...
Természetesen nem felejtette el a kis egyezségüket, és ami kis szabadideje volt a világ meghódítása (Risk: Factions, marha jó játék!), a munkája, és a gyerek mellett, azt annak szentelte, hogy a nyomára akadjon ennek a titokzatos gyilkosnak. Eleinte el sem hitte, hova vezetnek a szálak, de aztán egyik éjjel tele lett a töke a nyomozgatással, és az egyszerűség kedvéért a szexi vörös rendőrnőt kezdte el követni, hogy végleg kizárhassa őt a gyanúsítottak listájáról. Azok után, amit azon az estén látott, ez legalábbis problémás...
-Tudom, hogy kit keres - jeleni ki könnyedén, s az aktákat a zsebébe süllyeszti. - És el is mondanám, ám a helyzet az, hogy a név amit mondanék...nos, nem hinne nekem, és amellett, hogy kegyed forrófejűnek tűnik, még fegyvert is hord, szóval szerintem mindketten jobban járnánk, ha inkább megmásíthatatlan bizonyítékkal szolgálnék, nehogy véletlenül... - Itt egy pillanatra Roxy pisztolyára sandít - ...félreértés áldozatául essek. Pontosan tudom, hogy hol van most a maga maffiózó vadász mutánsa...illetve, tudom, hol fog lecsapni legközelebb, és el is vihetem oda. Ez így megfelel?
Beszéd közben leereszti fegyverét, hogy még véletlenül se keltse azt a látszatot, hogy huncutságra készülne a kezében tartott műszerrel. Mondjuk lőszer nélkül nehéz lenne, de azért jobb a békesség. Türelmesen várakozik, amíg a rendőrnő mérlegel, és ha nagyon erőszakos a hölgy, még akkor sem mondja el, mire jött rá, annak ugyanis biztos, hogy nem lenne jó vége...

Rezzenéstelen arccal figyeltem, ahogy végig lapozgatta az aktát, neki nem kellett tudnia, hogy azért hagytam magamnak biztosítékot is, ha netalántán valami nem úgy sülne el, ahogy az a forgatókönyv szerint meg volt tervezve. Ennyit a rabló pandúr bizalmi játékról. De eszem ágában sem volt ezt a kártyát felfedni addig, amíg annak nem láttam szükségét. Egyelőre pozitív visszajelzés volt az, hogy elégedettnek tűnt, ahogy összehajtotta az aktát.
-Megmondtam, hogy állom a szavam, ha cserébe hasonló mértékű viszonzást kapok.- csak ennyit mondtam színtelen hangsúllyal, és figyeltem a mozdulatait, reakcióit, és vártam.
Próbáltam nyugodt maradni, de csak a pupillám tágulása jelezte a növekvő feszültségem, amikor belekezdett abba, amit én ténylegesen tudni akartam. Némán hallgattam végig, de csak homályos utalásokat tett arra, hogy tud olyan információt, amire szükségem van, sőt még talán ennél többet is. De elárulni nem volt hajlandó, ami megvallom őszintén bosszantott. De nem lőhettem el ezt az esélyemet azzal, ha most forrófejűen nekitámadok, és úgy kezdem el kifaggatni. Persze nekem is megvoltak a saját módszereim, ha meg akartam tudni valamit, de nem voltam olyan hülye, hogy esztelenül ugorjak fejest egy olyan medencébe, amiből menet közben leengedték a vizet....talán kissé heves vagyok, ez tény, de nem annyira hülye hogy gondolkodás nélkül rohanjak bele valamibe, ezzel elszalasztva a kínálkozó alkalmat. Ettől sokkal körültekintőbbnek tartottam magam, még ha olykor valóban jobban el is tudott durranni az agyam, mint kellett volna.
-Ó ez?-veszem az egyértelmű jelzést a kezemben tartott fegyverre, amit könnyed és precíz mozdulatokkal teszek hatástalanná, és rakom el a megfelelő helyére a hátamon keresztezett tokba.
-Csak akkor használom, ha rákényszerítenek.-nézek farkasszemet a férfivel.
-Miből gondolja, hogy nem hinnék önnek? Ennyire hihetetlen sztorival akar előrukkolni?-próbálok tapogatózni, fogalmam sincs, hogy most kitalál nekem egy mesét, vagy valóban olyan információk birtokában van, amik számomra talán sokkal nyomatékosabbak lehetnek, mint azt gondolnám.
-Nem szeretem a kérdezz felelek játékot, soha nem voltam elég....türelmes hozzá.-szánt szándékkal utalok neki ilyen hülye hasonlatokkal, hogy ha eddig nem lett volna tisztában a dolgokkal, azért vegye a lapot, hogy nem az a fajta ember vagyok, aki előtt el lehet húzni a mézes madzagot és otthagyni kiéhezetten.
Mérlegelem amit mond, egyértelműen benne van, hogy csapda is lehet az egész, de jelen esetben kénytelen vagyok ebbe most önként belesétálni, ha meg akarom tudni azt, amire kíváncsi vagyok.
-Rendben. Mondjon el mindent és mutassa meg, amit tud. DE....ha megpróbál felültetni, higgye el, akkor abban az esetben nem én leszek az aki a rövidebbet fogja húzni...és ez nem csupán üres fenyegetés. Feltételesen rábólintok, hogy önnel tartok, de ne higgye, hogy ezzel a bizalmamat is megnyerte....tudom, hogy tisztában van azzal, hogy én is tudom mi mindent tartalmaznak azok az akták...-mutatok a kezében lévő iratkötegre-...de ha esetleg épp emiatt szándékában állna eltenni láb alól, én azt nem ajánlanám...-szándékosan nem fejtem ki, hogy miért is nem, hiszen kapásból lenne pár nyomós érvem rá, de elég okosnak tartottam a férfit, hogy nem fog egy ilyen húzást meglépni. És volt egy olyan sanda gyanúm, hogyha ténylegesen erre készülne, akkor akár itt helyben megpróbálná, és nem csábítgatna ide oda, legalábbis amit az aktából és abból a pár találkozásunkból leszűrtem. De persze ettől még könnyen lehet, hogy tévedek. Épp ezért jobb ha vigyázok a hátsómra.
-Akkor menjünk....-veszem fel a bőrkabátomat, jelezvén, hogy indulásra kész vagyok, és a méregető pillantásom egy pillanatra sem veszíti őt szem elől.

Szegény nő, úgy fortyog, mint egy gát mögé zárt méltóságosan erőteljes folyó, mi minden áron ki akar törni börtönéből, és elárasztani a vele szemben álló idiótát, aki nem hajlandó elmondani neki amit tud a gyilkosságokról. Szellem nagyra értékeli, hogy végül sikerül uralkodnia magán a rendőrnőnek, az ő szemszögéből két esélyes volt a helyzet, bár az igazsághoz az is hozzá tartozik, hogy ha nem tudta volna biztosan, hogy ma nem lőnek rá - vagy legalábbis itt nem - akkor el sem jön.
-Igen, olyan hihetetlen sztorival fogok előállni - feleli tárgyilagosan, s Roxy ismeretségük óta először megláthatja a férfi komoly arcát is - de ha lenne a kérdésére egyszerű, könnyen emészthető, és úgymond "normális" magyarázat, akkor azt megtalálta volna mostanra a segítségem nélkül is, nem igaz?
A csapda említésére jóízűen felröhög, s az üres lőtér az ő nevetésétől visszhangzik jó fél percig.
-Ugyan már, őszintén hiszem, hogy több olyan rendőr kéne a városnak mint kegyed, és ennek fényében nem lenne túl logikus tőlem, ha megölném, nem igaz? - Feleli végül, még mindig mosolyogva. - Lehet tévedek, de önből nem nézném ki, hogy tizedmagával rárontson egy rakás gyerekre tanítás közben, hogy a szemük láttára rúgjon fel, majd bilincseljen meg egy mutáns kölyköt, bármi is a vád ellene.
~Más kérdés, hogy engem lazán lelőne, de ezért az apróságért igazán nem orrolhatok meg rá, nem lenne egészséges mindenkit gyűlölni, aki meg akar makkantani...~
-Mellesleg, tudni valamit nem egészen ugyanaz, mint bizonyítani, nem igaz? - Kérdi felszabadultan, majd az ajtók felé indul. - De elég a szóból, nyomás.

Nem sétálnak messzire, csupán néhány utcányira van a városrésztől igencsak elütő, jóformán omladozó épület, ahova tartanak, és amit megkerülnek, hogy a hátsó ajtóhoz érhessenek. Külön előnye ennek a bejáratnak, hogy az elsővel ellentétben ezt nem kell berúgni ahhoz, hogy kulcs nélkül juthasson át rajta az ember, ugyanis valaki már megtette helyettük, és itt még az a néhány drogdíler sem fog beléjük kötni, akik "uralták" ezt a sikátort, ugyanis őket is hatástalanította már valaki. Hogy pontosan hányan lehettek, mielőtt ez a valaki itt elhaladt azt nehéz lenne megmondani, annyi kéz és láb hever szerte-szét a környéken, az viszont egészen biztos, hogy bármi is történt itt, az nem volt szép. Nagyon nem!
-Remélem elégedett, több is van még az épületben ezekből, sokkal több. Akad olyan, aki még él is. Menjen be, és megtalálja az emberét. - Az ajtóra mutat, melynek kukucskáló lyuka körül három apró, párhuzamos vágás található. A berúgott nyílászáró csálén hever a földön, ugyanis egy holttest fekszik alatta, kinek vére benedvesíti az egész alsó szintet, s mostanra már apró csermelyként csobog le a lépcsőn, brutális vízesést képezve. - Na, én itt kiszállok, ha nem gond. Lesz elég gondja odabent anélkül is, hogy amiatt kell aggódnia, mikor lövöm hátba.
S ezzel - a nő szeme láttára először - aktiválja képességét, és kámforrá válik. Ha olvasta az aktáját, előbb utóbb úgyis rájött volna magától is, és nem akarta tovább sértegetni őt azzal, hogy titkolózik előtte, arról nem is beszélve, hogy aki odabent vár rájuk..nos legyen elég annyi, hogy nem barátok.

Valaki az első emeleten elereszt egy sorozatot egy automata fegyverrel, ami ha másra nem is, arra mindenképpen jó, hogy elnyomja lányos halálsikolyát, amikor a támadója pengéi a szívét érik. Mire Roxi odaér a szobába, ott is borzalmas a felfordulás, minden ami el tud törni, romokban hever, és mindenki aki meg tud halni, cafatokban fekszik a földön. Egyetlen ember maradt csak állva a káosz kellős közepén, ő azonban bármennyire is lopakodik Roxi, meghallja a nő közeledtét, és lassan az ajtó felé fordul. Sebei a szeme láttára forrnak össze, annak ellenére, hogy elszenvedett párat a mellkasán, amiből egy is bőven elég lenne ahhoz, hogy fekve töltse utolsó másodperceit ezen a világon. Finoman végigméri az új jövevényt, s, hogy húzza még egy kicsit az időd, mielőtt ráugrana - már ha egyáltalán szükség van erre, valamiért kétli, hogy ez a nő ellenség lenne - gonosz vigyorral az arcán megszólal.
-Nocsak, már csinibabákat is felvesznek a Maffiába?
A lövésekre egyébként mások is felfigyeltek. Legalább egy tucat bűnöző tart lefelé a lépcsőn, a legfelső emeletről, állig felfegyverkezve. Nem tudni, mire készülnek, de egészen biztos nem fogják díjazni felkoncolt társaik látványát.

** Pár utcával távolabbi épület **

Gyanakodtam, nem is kicsit, de ennek ellenére némán mentem a férfi után. Fogalmam sem volt, hogy hol is fogunk kilyukadni, mit vagy kit fogok ott találni, ahová visz, egyrészt furdalt a kíváncsiság, másrészt pedig tudtam, hogy kell az információ, mert minden kapaszkodható szálra szükségem volt ebben a kilátástalannak tűnő helyzetben. Persze korántsem sem volt 100%-ig biztos az, amit ettől a közveszélyes alaktól megtudhatok, de bele kellett mennem a játékba, bár tudtam, hogy ez most egy igencsak kétélű fegyver...könnyedén visszafelé is elsülhet, és akkor nekem annyi. Biztos voltam abban, hogy ez az alak, az aktájából ítélve nem rettenne vissza attól sem, hogy egy rendőrt megöljön, de egyelőre nekem sem állt szándékomban elpatkolni, ezért az út során igyekeztem minden eshetőségemet számba venni, hogy mi minden történhet.
A pasas közben mégis olyan nyugodtan beszélgetett velem menet közben, mintha legalábbis puszipajtások lennénk, ezt nem igazán tudtam hova tenni, és felettébb gyanús is volt.
-Igaz, bizonyítani is csak hitelesen lehet valamit...-ezzel próbáltam utalni arra, hogy nem hajtok teljes mértékben fejet egy ilyen alak szavahihetősége előtt. Nem mentünk túl sokat, az omladozó épület továbbra sem keltett bennem pozitív érzéseket, de rezzenéstelen arccal indultam meg Szellem után. A mészárlás nyomait látva pillanatok alatt került elő a fegyverem kibiztosítva, eszem ágában sem volt ezután a látvány után úgy sétálgatni itt, mintha valami kirakodó vásáron lennénk. Éreztem, ahogy az adrenalinom lassan de biztosan megindult felfelé, és már lassan a halántékomban éreztem a lüktetést. Nem, ez nem félelem volt, csupán a kétely, hogy az iménti látvány után vajon mi fog fogadni. A legrosszabbra kezdtem számítani, pedig nem is tudtam mivel fogok ténylegesen szembe kerülni. Szellemet mindvégig magam előtt hagytam menni, ezek után egy pillanatra sem hagyom, hogy a hátam mögé kerüljön, gyanakodtam, hogy mindezt talán ő művelhette, megvolt rá a sansz, már csak abból kikövetkeztetve, amit róla olvastam. ÉS elég egy pillanatnyi figyelmetlenség, és akár én is úgy végzem, ahogy azok a hullák.
Mire észbe kaptam volna, az előttem álló alak szinte semmivé foszlott.
~A rohadt életbe....~csak ennyire futotta, egyedül maradtam, de ekkor már biztos voltam abban, hogy itt valami talán még ettől a gyilkostól is rosszabbal fogok szembe nézni. De nem fordulhattam vissza, innen már nem. Ekkor lövések dörrentek el az emeletről, gyorsabban de óvatosan indultam meg a lövés irányába, és a fegyvert célra tartva léptem be. Minden úszott a vérben, egy pillanat erejéig bennem is megállt az ütő a látványtól, pedig én is láttam már ezt azt életem során. Tekintetem az egyetlen még rajtam kívül álló emberre siklott. Végigmértem, miközben a fegyverem egyenesen rá szegeztem. Igazából a kimeredt pupilláim látványa inkább szólt annak, ahogy az eleven sebek összeforrtak az előttem álló testén, összeraktam a képet, hogy a cafatok gazdáitól származtak a lövések, és az előttem álló alak minden bizonnyal egy mutáns....amivel csak azért volt gond, mert nálam is csak lőfegyver volt, ami szemmel láthatóan rá hatástalannak bizonyult.
~Már megint jó nagy szarba nyúltál Roxy....~megdermedtem.
-Maffia?-kérdeztem vissza először értetlenül, most azt hiszem kissé elvesztettem a fonalat, kellett pár másodperc mire az agyam ismét a helyén tudott kattogni. Szóval ez az alak azt hiszi én is maffia tag vagyok, ekkor néztem meg jobban a földön heverő testeket, és jó nagy erővel csapott pofám a felismerés. Mind a maffia tagjai, testőrök,pénzbeszedők, gyilkosok és még a jó ég tudja mik. De akkor hogy jön képbe ez az alak? Nem volt túl sok időm logikázni, mert hallottam az emeletről a dübögést, csak azt nem tudtam, hogy már ki melyik oldalon áll. A szobában beoldalaztam, még mindig az alakra fogva a fegyvert, de már a másik is előkerült, már mindkét kezemben ott volt a fegyver teljes tárral, behátráltam az ajtóból valami felborított bútor mellé, ami ideiglenesen védelmet nyújthat ha az ajtó felől lövések érkeznének. Egyik kezem az idegen felé, másik az ajtó felé. Nem tudtam mit tegyek, kutyaszorító....
-Fogalmam sincs, hogy ki maga, most élhetnék a közhellyel, hogy az ellenségem ellensége a barátom...de maga közel sem úgy néz ki....-kezdtem bele hevesen, de nem volt túl sok időm lebratyizni az alakkal, mert megérkeztek a fentiek, és a pillanat hevében már azon kaptam magam, hogy pillanatnyi fedezékem mögül már én is az ajtó felé lövöldözöm.
~Ha ezt túlélem, esküszöm megtanulok imádkozni....~mormogtam magam elé.

Sajnos a nő nem fejtette ki egyértelműen, hogy mi az, aminek nem néz ki, de mivel térdig gázol az ellenségei vérében, ennél jobban nem is hasonlíthat az ő ellenségükre, így fájdalom, de azt kell feltételeznie, hogy ez a kemény, de ugyanakkor mégis vonzó nő arra célzott, hogy első látásra ő, Rozsomák nem tűnik valami barátságos alaknak. Ettől a felismeréstől annyira elszomorodik, hogy szinte sírni volna kedve, és ha nem épp egy falkányi fegyveres fenegyerek próbálna meglepetés temetést szervezni nekik, ezt a másodpercet biztos annak szentelné, hogy egy kövér könnycseppet morzsoljon szét, ahelyett, hogy az ajtóhoz siet. A nő fegyvere nem hatja meg különösen, elmúlt már az az óra, amikor a pólója miatt érdemes lenne aggódni - tekintve, hogy véres cafatokban hever valahol a padlón - izmos felső teste pedig úgyis regenerálja magát, széles vállát pedig több kár is fogja érni még ma este, mint amit a 9 milliméteres csúzli okozhat.
-Szóval, Kopó igaz? - Találgat tovább, a nő fegyverére alapozva. Hogy honnan ismeri fel, melyik pisztolyt rendszeresítette a New York-i rendőrség? Sajnos látta már épp elégszer. - Akkor majd ha eljutunk ahhoz részhez, hogy le akarsz valakit csukni tömeggyilkosságért tényleg nem leszünk barátok. Kár...
~Szívesen meghívtam volna utána egy sörre. Vörös, tökös, tud bánni a fegyverekkel, és az illata alapján motorozik is - illetve a motoros dzseki is erről árulkodik, mellesleg... - mi kell még egy nőben?~
Roxie jobb fedezéket is kap a ledöntött bútornál, hisz most már egészen biztos, hogy a maffiózók Rozsomákra lőnek majd először, ha meglátják, főleg mert ő áll az ajtóban, ám ádáz vigyora, és fenyegetően fénylő karmai sem teszik őt népszerűvé a társaik hulláiban gázoló gazfickók számára. Mire kettőt pislantana, már el is találják, ő pedig üvöltve vágtázik előre, hogy tovább gyarapítsa a ma este elhunytak népes táborát. Senki sem tud elmenni mellette, aki pedig kartávolságon belül kerül, annak vége. Perceken át dolgozik az emberi húsdaráló, mígnem vakító fény árasztja el a szobát, Logan pedig füstölgő mellkassal repül el a nő mellett és csapódik a falhoz, olyan erővel, hogy az behorpad.
-Ez nagyon hülye vicc volt... - dörmögi halkan, és már tápászkodna is fel, ám a következő pillanatban egy fényes fehér csáp tekeredik a torkas közé, és emeli őt fel a földről.
~Na, még ez is...~
Egy fehér csuhát viselő alakban végződik a csáp, kinek mindkét kezében energiagömbök izzanak. Akad még csáp ott, ahonnan ez jött, és vagy négy ezek közül a szemrevaló rendőrnőt kezdi fürkészni, démoni sebebességgel. Ahová csak csapnak ezek a nyúlványok, bútorok törnek ketté, és falak repednek szét. Nagyon nem tanácsos a közelükbe kerülni!

Ha nem a saját szememmel látom ennek a fél pucér pasasnak a képességét, akkor szimplán azt mondanám, hogy tuti valamelyik elmegyógyintézetből szökött, vagy csak szimplán meg akar halni, de azért így is érdekes volt felmérni a határait, hiszen nem 1-1 eltévedt golyó kapta el a testét, hanem egy egész golyózápor, ahogy az ajtó elé állt. Nekem is sikerült leszednem 1-2 alakot, de talán ahogy elnéztem, nem igazán szorult volna az én segítségemre sem. Viszont meglepett azzal, hogy a fegyverem alapján levágta, hogy miféle csoporthoz is tartozom, persze nem kell nagy tudomány hozzá, de azért némi jártasságra szükség van a fegyverek terén, és hogy a rendőrök ebből mely típusokat is használják. Sejtettem, hogy ezek szerint valami köze lehet valamilyen módon a new yorki rendőrökhöz. De még bőven lesz időm kikérdezni....
-Azt majd még meglátjuk....-löktem oda felé, mikor a tömeggyilkosságos letartóztatást hozta szóba. Meg kellett tudnom, hogy ki ez a fickó, és mi köze van ehhez az egész ügyhöz, hogy hogyan kapcsolódnak össze a szálak, mert most nem sikerült elég tisztán látnom a helyzetet.
Egy alakot épp lelőttem jobb szélen, mikor már csak arra ocsúdtam fel, hogy a vadállat teljes erőből csapódik a falnak, ennek nyomán minden megmozdult a szobában, és a falból némi porfelhő is útjára indult.
-Mi a jó büdös....-meglepett a dolog, főleg mikor egy újabb mutáns jelent meg.
-Csinos kis csápok....-vágtam rá, de mikor észrevettem, hogy az egyik ilyen energianyalábszerű valami felém is megindult, már kevésbé voltam vicces kedvemben, sőt, főleg miután úgy hasított át mindenen az a valami mint kés a vajon. Ez nem volt valami biztató.
Egy ideig sikerült kitérnem a csáp elől, csak az volt a szívás, hogy nem csak egy volt neki, és én meg ennyire nem vagyok akrobata, hogy több elől is sikeresen megússzam a történetet. Ennek következtében az egyik csáp váratlanul ütött rajtam, és szorosan tekeredett körbe a derekamon, leszorítva ezzel a két karomat is. Hiába próbáltam szabadulni a kapálózás és próbálkozás ellenére a szorítás csak erősödött, tehát jobbnak tűnt, ha megpróbálok nem mozdulni, és közben vadul kattogott az agyam, hogy mit tehetnék. A férfire néztem, nem tudtam, hogy ő vajon milyen állapotban lehet, hiszen neki is elég szorultnak tűnt a helyzete, és bár baromi nagy csapást kapott, de nem tudtam mennyi az a határérték amit még meg képes gyógyítani önmagán.
~Gyerünk Roxie gondolkozz....~törtem a fejem, de tudtam, hogy jelen helyzetemben tehetetlen vagyok, és csak egy dolgot tehetek, amit bár baromira nem szívesen, de ha életben szándékozom maradni, akkor bármennyire is nem füllik a fogam hozzá, most muszáj vagyok megtenni.
Erősen próbáltam koncentrálni, először magára a fájdalomra a testemben, majd olyan képeket pörgettem végig az elmémben, amely fokozta a bennem lévő dühöt, Ross halálának körülményei, most mindent elő kellett kutatnom az elmémben, amely fokozhatta bennem ezt az egyre növekvő érzést...éreztem miként kezd feszíteni belülről, ahogy minden egyes porcikámat átjárja az érzés, majd már azt is éreztem, ahogy a távolabb álló emberekben ott a félelem a fehér csuklyás alaktól. A szemem sárgán izzott fel, és a testem szinte azonnal reagálni kezdett. A csáp kénytelen volt engedni a szorításon, ahogy az emberi test másodpercről másodpercre nagyobbodni kezdett, ahogy a test szerkezete teljesen kezdett átalakulni. A vörös haj feketévé vált, az arcom állatias szerűen megnyúlt, a fejemen kinőtt a két szarv, a testem jóval hatalmasabb lett hosszú karmok, és legvégül a két denevérszerű szárny feszítette szét a fényes csápot, ahogy kettényíltak a hátamon. A démon testet öltött, és a levegőben valami mást lehetett érezni, ahogy megjelent. Állatiasan szimatolt a levegőbe, keresett valamit, majd a sárgás íriszek végigmérték először Rozsomákot, majd a csápok tulajdonosát, és a megmaradt embereket....kutatott valami után.....

Az őt fojtogató csáp még fel is tudja emelni, mielőtt még három híres karom cafatokra nem vágná azt. A férfi boldog, hogy újra levegő áramlik a tüdejébe, s arcszíne is kezd visszatérni lilából az eredeti színébe, ám természetesen sokáig nem élvezheti a nyugalmat, hisz ellensége három másik csápja dárdaként csapódik a mellkasának, igaz csupán az egyik hatol át a restén, a többi mindössze felületi sebet ejt rajta, mielőtt még elhajlanának törhetetlen, a karmaihoz hasonlóan fénylő csontjain, melyet Roxi is megcsodálhatna most, ha nem maga is az oxigénhiánnyal lenne elfoglalva. Rozsomák persze szívesen segítene rajta, ám az őt ostorozó csápok szétvagdalása mellett előre nem halad egy centimétert sem, legfeljebb hátrafelé, így tiszta szerencse, hogy a vörös démon tartogat még meglepetéseket, mutáns képessége aktiválása után pedig a csápos átértékeli, hogy kire is kel jobban koncentrálnia. Kilő még két energiagömböt Logan-re, aztán minden csápjával a nőre támad.
~Oké, ez így nagyon nem jó...még így is dögösnek találom.~
Nagyon reméli, hogy nem lő túl nagy bakot azzal, ha úgy veszi, ez a valami még mindig az ő oldalán van, és amíg a csuhás vele foglalkozik, ő megpróbál rárontani, s annyit el is ér támadásával, hogy jóformán tövéből vágja le az összes csápot, ami foglyul ejthetné szövetségesét, ám a fájdalmában üvöltő mutáns újfent eltalálja őt két erőteljes energiagömbbel, mitől ezúttal nem sikerül eltalálnia az ajtót repülés közben, ám helyette csinál magának másikat a falon. Por és törmelék szállingózik mindenfelé, a földön heverő férfi pedig ezúttal narancssárgás árnyalatot ölt, a vakolat fehér színe mellett. Égett húsa sisteregve füstöl, ám a sebei, mint mindig, most is villámgyorsan zsugorodnak össze, majd válnak semmivé.
-Hé bébi, beszállhatsz ám te is...

A lény ösztönöktől vezérelve működik az átváltozás után, főleg még ilyen kezdeti stádiumban. A helyzetet felmérve alapvető volt a veszély és a káosz, sőt mi több a félelem szaga is a levegőben. De érdekes módon mégis volt olyan, akiből ezt egyáltalán nem érezte, méghozzá a mellette álló férfiből, így ő teljesen érdemtelennek bizonyult a számára. Viszont annál inkább az egyszerű emberek felől. Hiába csak egy hangyányi félelem, a legcsekélyebb rezzenést is képes volt megérezni, amitől mások rettegtek, az őt csak táplálta erejében. Szinte pillanatok leforgása alatt kontakt alá vette az egyszerű embereket, akik közül volt aki elejtette a fegyverét, és hangosan ordítva szenvedett, és kiabált, hiszen szembesült a legrosszabb félelmeivel, persze ez mások számára láthatatlan volt, hiszen, csak az illető látta élethűen megvalósulni saját vízióit. Egyik ember hullott a másik után, mint a legyek, volt aki inkább a saját torkába dugta a pisztolycsövet. A pillanatok leforgása alatt mér csak a három mutáns maradt állva a teremben, és akkor jött a nagy porfelhő, majd a panorámás kilátás az épület túlvégén. Felé is ismét csápok hada záporozott, volt amit kikerült, végül szembefordult a támadójával, és a karmok megragadtak két csápot. Hatalmas erőt kellett kifejtenie, hogy meg tudja tartani a hadakozó csápokat, mikor egy váratlan harmadik előbukkant. Nagy segítség volt a férfi felől a védelem, viszont az utolsó becsapódása után kétséges volt, hogy vajon képes lesz e talpra állni, de a sebek újra és újra beforrtak. Ez már egy jó jelnek bizonyult. A férfi támadásai sikerrel jártak, a csápok eltünedeztek, de ennek ellenére a mutáns mégsem maradt védtelen. Ösztönből iramodott meg a démoni lény a másik mutáns felé, majd a hosszú karmos kezek körbefogták a mutáns fejét és teljes testükkel hadakozva csapódtak neki a falnak. A démoni lény próbált bejutni a mutáns elméjébe, hogy felkutassa annak legrosszabb félelmét, de ehhez a kapcsolathoz idő kellett még egy mutáns esetében, és bár a mutáns érezte azt, ahogy a démon áttör elméjén, a szorítás ellenére ő sem maradt harcképtelen, egy újabb csáp tűnt fel a semmiből, ami keresztülszúrta a lény bal vállát, amit egy hatalmas üvöltés követett. A kép elég illusztrikus lehetett, ahogy a mutáns felé magasodó démoni alak hatalmas kezei és karmai közrefogják annak fejét, miközben a fénylő csáp meg keresztül fúrva áll ki annak vállából....még szüksége lett volna egy kis időre, hogy eljusson a mutáns tudatáig, hogy aztán a meglelt képeket felhasználhassa ellene, de jelen kapcsolat teremtésnél egyelőre védtelen volt.

És Bébi be is száll a játékba! Olyan lendülettel veti rá magát a csuhás alakra, hogy attól a körülötte állók is padlót fognak, Rozsomák legalábbis ennyit fog fel a dologból, ugyanis amire visszanőnek kipukkadt szemgolyói, már mindenki a földön hever, és csupán ketten mozognak még.
~Lehet, le kéne állnom azzal, hogy cicusnak, meg bébinek szólítom ezt az izét. Jobb, ha azoknak tartogatom a degradáló beszólásokat, akik lassabban irtanak ki egy szobányi rosszfiút, mint én...~
Feltápászkodik, olyan gyorsan, amennyire csak gyógyulófélben lévő izmai engedik, vagyis nem sokkal fürgébben, mint egy rendes ember tenné, miután elszenvedett egy ilyen villámcsapást - és bele is halt abba, természetesen - vagyis kegyetlenül lassan. Így azonban van ideje megszemlélni az előtte kibontakozó, festménybe illő küzdelmet: az angyal, fénylő szárnyaival megpróbálja elpusztítani az életére törő démont, bevetve a mennyek minden hatalmát. Arcát, mely végre láthatóvá vállt, mély vágások csúfítják el, vére pedig az arcába folyik, meggátolva őt abban, hogy tisztán lásson, így hatalmas csápjai csak vaktában csapkodnak, ám valakit, aki ilyen közel van hozzá, még így sem nagy művészet eltalálni, ezért sajnos a démon sem ússza meg pár sérülés nélkül eben a kozmikus leszámolásban.
~Sajnos? Na szép, ezek ketten megvívják itt az apokalipszis háborúját, én pedig a démonnak szurkolok! Nagyon egészségesen hangzik, gratulálok Logan!~
Az "angyal" továbbra is fénylő energiával kínozza ördögi támadóját, s kezéből csak úgy áramlik az energia, egészen addig, amíg még van keze. Logan hathatós közbelépésének köszönhetően ez azonban már nem tart sokáig, aztán pedig, ha a démonasszony tényleg olyan dühös rá, mint sejti, akkor szerencsétlen csáposnak még üvölteni sem lesz ideje fájdalmában, mielőtt darabokra szednék, sokat nem tehet már ellene.
-Bocs a csinibabáért - veti oda, visszafogott elismeréssel - nem vagy egészen haszontalan, ha bekeményedik a helyzet.
A vég félreismerhetetlen szagával keveredő lőpor aromához füst is vegyül közben, de olyan kis mértékben, hogy egyenlőre Logan is alig érzi meg, ő pedig nem foglalkozik vele, hisz egy füstölgő kezű hulla hever a lábaik előtt, a többiről nem is beszélve.
-Szóval, most beviszel? - Kérdi, komor arcot vágva, s két csuklóját is a lény felé mutatja. - Inkább megadom magam.

A vállát átütő csáp azért elég nagy fájdalmat okoz, melyet egy mély üvöltésszerű hang kísért, de ennek ellenére a lény nem engedte el áldozatát, mert tudta, hogy akkor most még könnyedén elveszítheti mindazt a tudást, amit megszerzett a másik félelmeivel kapcsolatban. A hatalmas kezek mintha odaragadtak volna a másik mutáns fejére, de mindeközben a támadások sorozatosan érték testét, amíg Logan be nem csatlakozott a harcba.Időközben a félelmek kivetítését már megkezdte a mutáns elméjébe, mely során a támadások ereje gyengülni kezdett, és mire Logan odaért már látszott, hogy a mutáns mintha a levegőbe kezdett volna el kapálózni, és ha a tekintete látható lett volna, akkor elködösült tekintetéből a félelem és rettegés volt kiolvasható. Végül a hármas karom, és a benne dúló energiák nyomán a mutánst lelkileg és fizikailag is hatástalanították, egyrészt a saját félelmei is eluralkodtak rajta, másrészt pedig Logan szinte darabokra szedte. Érdektelenül ejtette a földre a mutáns darabjait hatalmas karmai közül, majd fordult a lény most már Logan felé, és egy teljesen hirtelen jött lendülettel ütött is rajta egy hatalmasat, majd gyors mozgásának köszönhetően ott is termett mellette és Logan feje került a lény karmai közé....már épp kezdett volna felfedező útra indulni a férfi elméjében félelmei után kutatva, mikor valami vakító fény terítette be az egész romokban úszó helységet, és már csak valami hangos robajt lehetett hallani....
Úgy tűnik valami kézigránát félét kaptak valamelyik lelőtt alaktól utoljára ajándékba, és a robbanás még nagyobb pusztítást végzett, mint korábban Logan maga. A démont is hazavágta a robbanás, az egyetlen szerencséje, hogy ebben az alakban érte, hogy valamivel ellenállóbb volt így, mintha egyszerű emberként éri a robbanás, mert akkor most minden bizonnyal már halott lenne. De nem volt az, a fal hatalmas törmelékei alól a démoni karmok helyett egy emberi kar lógott ki, a robbanás után változott vissza akaratlanul, a támadások és a védekezés felemésztette az erejét, ami csak ennyire volt elég. Eszméletlenül feküdt a por és törmelék alatt.

-Huhh... - Jegyzi meg, mikor tekintetét végigfuttatja a holt tengeren - ez nem volt semmi, te jól...
És akkor ráveti magát a bestia! Első meglepetésében azt sem tudja, mit tegyen. Reflexből hasba vágja természetesen, és irtó nagy mázli, hogy másodpercekkel korábban visszahúzta a karmait, különben ez most sokkal jobban fájt volna a lénynek...vagy legalábbis megérezte volna...ugye?
-Hé, egy oldalon vagyunk, emlékszel? -Ordítja, s minden áron azon van, hogy ledobja magáról a démont, de túl erős! Már épp kezdi fontolgatni, hogy ideje lenne bevetni a karmokat, mikor egy hatalmas, számára kínzó erejű robbanás vet véget a küzdelemnek, s mire szétoszlanak a porfelhők, a bestiának nyoma sincs.
~Ez a nap egyre jobb lesz.~
Azonnal az irgalmas szamaritánus keresésére indul, ki nem sajnálta tőlük gránátját, és ha megtalálja őt ellenségei sorai közt, viszonozza a gesztust egy erőteljes taposással a garat tájékán. Ezt követően minden figyelme a kézre irányul, mely mint a fuldoklót elnyelni készülő habok közül, úgy emelkedik ki a romhalmazból. Óvatosan megpróbálja kiszabadítani a nőt, s mikor már alá tud nyúlni, a karjaiba veszi a sérült testet, hogy kicipelhesse innen, ugyanis a füst, amit az előbb érzett egyre sűrűbbé válik, és már a tűz ropogásának hangja is elérte őt, a hőt pedig úgy döntött, nem várja meg. Szapora léptekkel indul meg a lépcsőház felé, hajszál híján elhagyva az épületet, mielőtt azt elemésztené a pokol tüze.
~Milyen találó...~

Órákkal később, egy olcsó motelszobában tér magához Roxie, ugyanazokban a szakadt ruhákban, amiket ott viselt, viszont kitisztított sebekkel. Az ágy lábánál az árnyékban egy alak szivarozik, s szemei csillogásából egyértelmű, hogy őt figyeli.
-Jó reggelt napsugár. Elárulnád, mi volt ez az egész?

Hiába sikerült előhívnia a benne rejlő szörnyeteget, a tudatát ilyenkor még képtelen volt irányítani, és most próbálkozott meg élesben ezt először így kivitelezni, bármennyire nem füllött hozzá a foga, hiszen még mindig nem egészen fogadta el a tényt, hogy az a valami és ő egy és ugyanaz. És sajnos ennek köszönhetően még mindig volt, hogy úgy változott át, hogy fogalma sem volt róla, és nem mindenre emlékezett korábbi tetteiből. Olykor felsejlettek az emlékképek töredékei az elméjében, de már volt, hogy szándékosan nem kereste a válaszokat, hiszen nem akarta tudni, hogy mikre képes, mikor elveszti emberi tudatát és mivoltát. Jelen esetben is, hiába ő volt az, aki előhívta a lényt önmagából, amit átváltozva tett az még mindig egy ösztönlény cselekedete, nem pedig egy rendőré. Fogalma sem volt meddig feküdt a törmelék alatt, vagy hogy korábban mi is történt, csak ahogy kezdett magához térni a testében hasogató fájdalom volt az, ami valóságosnak tűnt. Egy ideig csak próbálkozott kinyitni a szemét, de csak a szemhéja rezgett meg, kellett egy kis idő, hogy összeszedje magát, és fel sem tűnt neki, hogy időközben helyszínváltozás is történt. Ahogy a baljára próbált fordulni felszisszent, hiszen olyan volt az egész, mintha valaki jól összeverte volna. Gyomortájékon érezte a fájdalmat, valamint a vállában elsősorban.
-Hogy az a jó büdös franc....-kezdett neki káromkodni, majd az oldalfekvésből mégis fellökte magát ülő helyzetbe. Csak ekkor tisztult ki teljesen a látása is, és figyelte a padlót, majd lassan emelve a fejét vizslatta körbe a helyet, ahol volt.
~Ez valahogy nem az, amire emlékszem...még csak nem is olyan, mint a lakásom....~ gondolkodott el, majd ahogy oldalra nézett észrevette a sarokban szivarozó alakot, aki egyenesen őt bámulta. Ösztönösen nyúlt a fegyvere után, de azok nem voltak a helyén.
Kellett pár másodperc, amíg rájön, ki is a vele szemközt ülő alak, ugyanaz, akivel a romos épületben találkozott. És akkor eszébe jutott az összes kép, Szellem, az épület, az egyezség, a vérfürdő, ez az alak, és az a fényes mutáns....de csak ennyit volt képes előhívni az emlékeiből.
-Hol vannak a fegyvereim.-ez volt az első kérdése, és még csak kedvesség sem bujkált a hangjában, azzal foglalkozott most a legkevésbé, hogy szakadt göncök voltak rajta.
-ÉS mi történt a.....-nem igazán tudta, hogyan is kérdezze meg, így is elég hülye helyzet volt ez az egész.
-És egyáltalán maga is ki a fene? És hol vagyunk? És mi volt ez az egész? Láttam a vérfürdőt...és...az a rengeteg lövedék, a hirtelenjében összeforrt sebei...-csak úgy záporoztak belőle a kérdések anélkül, hogy Logant szóhoz is engedte volna jutni, volt egy kis vallatás feeling-je az egésznek, na igen, nem véletlenül volt ő rendőr....
Felállt, és megkerülte az ágyat, de csak annyira ment közelebb a férfihez, hogyha az támadni készülne, akkor tudjon védekezni, bárhogyan....

Sokáig figyeli az alvó szépséget, mire az végre magához tér. Természetesen nem azért ül az ágya mellett, és őrzi az álmát, mert az utóbbi idők megpróbáltatásai hősszerelmes nyálgéppé változtatták, mindössze annyiról van szó, hogy bár nem szeretné tudni, milyen lehet az, amikor a rendőrnőnek rémálma van, még mindig jobb, ha ő az, aki olyankor a közelben van, mint a nagyobb a hadsereg, akinek ez az életébe kerülne. Órákba telik, de a meglepően békésen szundító nő szempillái végre megrebegnek, szép lassan felnyílnak..aztán mint aki rúgó lő ki, úgy ül fel az ágyon, s úgy árasztja el őt kérdéseivel, ahogy még az az idegesítő indiai lányka sem szokta őt, pedig az a csaj sem semmi. A sötétben úgy tűnhet, hogy halál higgadtan üldögél csak egy helyben, tovább szivarozva, valójában azonban elkerekedett szemekkel figyeli a nőt, és a fénysebességgel mozgó ajkait.
-Oké, te tényleg zsaru vagy - szólal meg, mikor a nő végre levegőt vesz. - Lássuk a csak, a csúzlid ott van, ahol hagytad - kezd hozzá a beszámolóhoz, kissé morcosan - vagyis pármillió tonna törmelék, és hamu alatt, szétolvadva, jelenleg épp valami lőtér orvosi szobájában vagyunk - zsupsz, ezek szerint mégsem olcsó motel? - mert csak itt voltam benne biztos, hagy találok elsősegély ládát - ekkor látótérbe kerül a másik keze, melyben egy üveg Wiskey-t szorongat. A felét már kiitta, de még így is akad az éltető nedűből bőven az üvegben. - A ruháidat pedig a fantáziádra bízom...
Jól meghúzza az üveget, mielőtt még rátérne az utolsó kérdés megválaszolására. Normális esetben egy ilyen dögös vörös társaságában nem érezné szükségét agysejtjei rombolásának, de normális esetben az ilyen nők nem hordanak maguknál fegyvert, a többiről nem is beszélve...
-Az pedig, hogy mi történt, számomra is jó kérdés. A magam részéről csak álldogáltam a halott maffiózók közt, és a saját dolgommal törődtem, mikor kegyed rám rontott, és nagyban lerövidítette az estémet.
Felkel a székből, és előrébb lép a gyér fénybe, hogy a nő is láthassa. Ha nem ellenkezik, még az ágyra is leül elé.
-Nem vagyok nagy hazárdjátékos, de most mégis a gatyámat rá merném tenni, hogy nem tudsz valami rég arról, hogy mire vagy képes. Ez esetben viszont nem értem, mit kerestél ott egymagad.

Cseppet sincs elragadtatva attól, hogy ennek az alaknak kell élveznie a társaságát, így csak nagyokat fújtat, és várja a válaszokat a másiktól. Közben végig pörgeti ő is párhuzamosan az eseményeket a fejében, és igen, már egész szépen kezd a fejében összeállni a kép,kivéve azt mikor átváltozott.
~Ó. ezek szerint újfent a lőtér....~gondolkodik el, és csalódottan veszi tudomásul, hogy jelenleg fegyver nélkül áll a férfivel szemben, noha, amit látott, ezt a golyó aligha fogja, és azok a vaskarmok...kissé bele is borzongott.
-Rajtad kábé az ólom is csak annyira fogna mint egy vízipisztoly.-jegyzi meg kissé fáradtan és nyúzottan, hiszen az átváltozás és a harc nagymértékben kimerítette a testét fizikálisan.
-Mintha átment volna rajtam egy úthenger, és még vissza is tolatott.-simítana végig a vörös tincseken, mikor újból felszisszen, ekkor veszi észre az égési nyomot a vállán, amit még démoni alakjában a csápos mutáns ejtett rajta.- És ez is mi a bánatos...-de mihelyst ismét szaftos káromkodásba kezd, inkább csak hangosan felsóhajt.
-Megkínálsz?-ha már így nekikezdtek tegeződni, és közben erősen a Logan által szorongatott üvegre célozgatott. Ha a másik megkínálja, akkor elég rendesen meghúzza az üveget, és egy ideig maga elé mered, és úgy hallgatja Logant, majd félre biccentett fejjel méregeti őt tovább.
-Gondolom, nem esett nehezedre, hogy kitaláld.-utalt arra, hogy ő valóban rendőr, majd a szakadt ruhákból előkerült az igazolvány, amit könnyedén dobott Logan elé. - Viszont kíváncsi lennék, honnan vagy ennyire járatos a rendőrségi fegyverekben?-kérdezte kíváncsian.
-Ahhoz semmi közöd, hogy én mit kerestem ott, jobban érdekelne, hogy neked milyen szereped van ebben az egész ügyben. Tudod, kissé nehezen képzelem el, hogy miattad van ekkora kavarodás ebből az ügyből...az addig rendben van, hogy egy mutáns vagy, de ezt manapság már nem sokan titkolják, úgyhogy azt hiszem nem te vagy itt a nagy attrakció...de akkor mégis...rohadt zavaros ez az egész. De örülnék, ha legalább előállnál valami elfogadható magyarázattal, mert nem sűrűn rendeznek vérfürdőt egy külsős maffia bázis kellős közepén.-kérdő szemeket mereszt a másikra. Éppen azon van, hogy valahogy kibogozza ezt az egész ügyet, mikor a férfi felemlegeti a mutáns dolgot az ő vonatkozásában. Erre elég látványosan biggyesztette le a száját, és rögtön a támadó dühös pillantás szúrkodta már a férfit, épphogy villámokat nem szórtak a szemei.
-Nagyon is tisztában vagyok a nyomozói képességeimmel.-szándékosan magyarázta félre, és hangjából érződött, hogy nem érinti valami jól ez az egész téma.- Egyébként meg....-és itt megakad, már épp tagadni kezdte volna az egészet, de végül elhallgatott, és néma csendbe burkolózott.-....felejtsd el.-végül csak ennyivel zárja a dolgot.

Kényelmesen elhelyezkedik az ágy szélén, Roxie lábai mellett, s nagyot húz az üvegből újfent. Szája szélén egy nagyon apró, kissé önelégült vigyor képződik a nő "bókja" hallatán, nem törődve azzal, hogy a hangjából ítélve burkoltan arra is célzott ezzel, hogy ha rosszalkodik, tüzérséggel fog rálőni, vagy valami még nagyobbal, ha hozzá tud jutni.
-Te sem épp úgy néztél ki, mint akit el lehet ijeszteni a küzdelemtől pár hangos szóval, vagy gránáttal. - Újra végigméri az ágyon ölő nőt, úgy tűnik valamiért nagyon szereti ezt csinálni, bár könnyen lehet, hogy csak arról van szó, hogy további sérülések után kutat, amiket eddig nem vett észre. A repeszeknél sosem lehet tudni... - Mellesleg, a robbanást is jobban kezelted, mint az átlagember.
Ahogy visszaemlékszik arra a pillanatra, amikor a rém rá támadt, majd hirtelen felrobbant valami a két lába között, még mindig nehezen tudja elhinni, hogy a csaj ilyen könnyen megúszta. A maga részéről biztos volt benne, hogy halott, egészen addig, míg el nem múlt a harangjáték a fülében, és hallotta meg végre a nő gyenge, de stabil szívverését a törmelék alatt. Közben Roxi egymaga is megtalálja a sérüléseit, de Logan azért a biztonság kedvéért tovább figyeli őt. A kérdésre bólint, s felé nyújtja az üveget, majd, mikor látja, mennyire hátradönti a csaja fejét - pont annyira, mint ő az előbb - már épp rá akarna szólni, nehogy kiüsse magát...
-Hé... - viszont, mire eddig jut, a nő benyakalt egy jó adagot az itókából, alig hagyva valamit az üveg alján, és mégsem dőlt el, mint egy zsák. Látszólag legalább olyan jól tűrte az alkoholt, mint a legjobbak, vagy netán, mint ő maga. - ...lassan idd, hideg... - teszi hozzá, majd elismerően hümmög.
-Roxanne De'Loise - olvassa fel az igazolványról - nos nem, egyáltalán nem volt nehéz kitalálni. Megvan benned ez az amazonos hozzáállás, ami olyan jellemző a rendőrcsajokra, a ruházatod is erről árulkodik, nem menekültél fejvesztve, mint egy gyáva civil tette volna, és persze láttalak egy hónapja az őrsön, amikor ki kellett fizetnem pár bírságot gyorshajtásért...
A nő megmaradt rongyai felé tekint, egyenesen a kiszakadófélben lévő zsebre, amiből kikandikál a slusszkulcsa.
-De van egy sanda gyanúm, hogy a te járgányod lekörözné az enyémet bármikor. Ami pedig a fegyvereket illeti: van pár idegbeteg a testületnél, szóval azt is tudom, milyen érzés, amikor belém lőnek vele.
Kiderül, hogy semmi köze ahhoz, mit keresett ott a démoni szépség, és ezért ölbe fonja két karját, majd úgy néz rá tovább.
-Na szépen vagyunk - dörmögi érces hangján, cseppet megsértve - szóval, ha jól értem, itt te teszed fel a kérdéseket... Ám legyen, úgysem nagy titok, mit műveltem ott. Egy ideje szinte naponta megtámad valami őrült, és kezdem unni, ezért újabban elébe megyek a dolognak, és otthon látogatom meg az ilyen pancsereket. Azok a fickók szerintem megtanulták a leckét.
Picit sajnálja a mellette ülő nőt, hisz reakciójából süt, hogy mennyire nem rajong a képességéért, de ezzel ezen az éjszakán egyedül van, neki nagyon is bejött a mutatvány, amíg nem akarta letépni az ő fejét is, de mivel úriember, hajlandó átsiklani ez az apróság felett.
-Ó, pontosan így értettem, egy ilyen fiatal, frissen diplomázott szexi nyomozónő mit keres egyes egyedül ezen a rossz környéken, amikor biztos vagyok benne, hogy kopók százai csaholnának örömmel a nyomában! - Feleli bólogatva, aztán körbeforgatja szemeit, és valamivel komolyabb hangsúlyt üt meg. - Ha nem akarsz beszélni róla, felőlem rendben van, úgysem vagyok valami jó hallgatóság...

A whiskey kellőképpen erős volt, ami most igen jól esett, egyrészt viszonylag csillapította a fellépő fájdalmat, másrészt meg...rohadtul kellett, ha már hirtelen ennyire felgyorsultak körülötte az események.
-Hm...egész jó márka, ezt azért nem hittem volna rólad.-adta vissza az üveget a másiknak, aki gyakran jár kocsmákban és lebujokban, az elég hamar képes alkalmazkodni, és őt nem olyan könnyű kiütni a nyeregből...legalábbis, ha a piálásról van szó. Leült ő is az ágy szélére, a teste tele volt horzsolásokkal, karcolásokkal, a vállán az égés nyom, és ahogy a mellkasa alatt tapogatta magát újra elfintorodott. Sejtette, hogy komolyabb belső vérzése nincs, akkor aligha járkálna, ilyen könnyedén, és úgy tűnt minden rendben, kivéve azt, hogy valószínűleg megrepedhetett az egyik bordája, bár ahogy tapogatta, eltörve nem volt.
~Igaza van, alapesetben aligha úsztam volna meg ennyivel....~tűnődött el, és gyanította, hogy ennek köze lehet ahhoz a szörnyeteghez. Nagyjából kezdte összerakni a képet, hogy minden bizonnyal a robbanás még abban az alakban érte, ami nagymértékben csökkentette és felfogta az esetleges sérüléseket, és csak azután változhatott vissza.
~Mondhatnám, hogy szerencse....de nem.~csak ennyiben konstatálta magában a dolgot.
-Elég sz*rul nézek ki, ha így folytatom, lassan kénytelen leszek plasztikai sebész után nézni.-mosolyodott el halványan, hiszen a testén azért itt ott megmaradt pár régi küzdelem nyoma, volt ami majdnem az életébe is került. Ő is nagyon jól tudta, hogy talán ideje lenne ezen elgondolkodnia, de nem ismert más életformát, kellett neki az adrenalin, mint egy függőség úgy vágyott utána, és bár azért sosem volt az, aki ok nélkül megy fejjel a falnak, de tény, hogy a veszély mértékét nem minden esetben mérlegelte kellő odafigyeléssel.
-Tudod, már kezd kissé zavarni, ahogy folyamatosan bámulsz. Ha akarsz valamit, jobb ha kibököd.-vágta oda féloldalról a másiknak, ahogy észrevette fél szemmel, hogy a férfi valamiért folyamatosan bámulja.
Figyelmesen hallgatja amit Logan mond, nem is vág közbe, csak csendben mérlegeli magában a hallottakat.
-Nem tehettem meg, hogy csak úgy lelépek, több okból sem.-kezd bele teljesen higgadtan.-Fogalmazzunk úgy, hogy elég sokat kockáztatok ezzel az üggyel kapcsolatban. Volt egy forró nyomom, aztán mintha az egészet egy csapásra kitörölték volna, és mikor végre újból találtam valami támpontot, kilyukadok hozzád és belecsöppenek a drámai vérfürdős jelenetedbe.- magyarázta, és közben óvatosan fészkelődött, hiszen sajgott minden porcikája.
-Hogy őszinte legyek, ez az egész valahogy annyira....nem áll össze. ~Csak találjalak meg Szellem...ha ennyire ki akartál végezni, jobb lett volna, ha te magad csinálod, ilyen könnyen úgysem szabadulsz meg tőlem.~dühöngött magában, ugyanis a jelen állás szerint ezt a következtetést sikerült leszűrnie, csak azt nem értette, miért mással végeztetné el a piszkos munkát, ha eddig az összes esetben ő maga volt a hóhér.
-Igen, elég sok paci dobol a szépségben.-mosolyodik el.-És ezek szerint te sem vagy a rendőrök kis kedvence, máskülönben aligha néznének céltáblának. Bár....rólad könnyedén el tudom képzelni, hogy az az őrült mazoista típus vagy.-nézett rá Loganre.
-A frissen diplomázottal azért vitatkoznék, sőt, a csaholó pincsikutyáktól is rosszul vagyok...mert az őrs csak puhányokkal és aktakukacokkal van tele...és ennek ellenére már én is túl sokat hazárdírozok.-de erről többet nem állt szándékában megosztania a másikkal.
-A választ viszont még mindig nem tudom. Barát vagy ellenség? Önjelölt akcióhős vagy elmebeteg mészáros?-érdeklődve húzta fel a szemöldökét vörös csatakos tincsei alatt, és fürkészte a másikat.- És azt állítod, hogy valaki folyton megtámad....tudsz személyleírást adni? Esetleg valami indok? Kétlem, hogy egy egyszerű kocsmai verekedés miatt valaki a fejedre pályázna....bár....sok mindent kinézek belőled, és ezt akár bóknak is veheted. -ennek ellenére még mindig nem tudta összerakni a képet, hogy hogy jön ide ez a mészárlás, ez a pasas, miért lépett meg egy ilyen lépést Szellem, és hogy akkor most mégis mi a jó büdös franc folyhat itt....
-Egyébként...még a nevedet sem tudom, tudod, ha esetleg bármi miatt szükségem lenne rá....-ebben minden benne volt.

-Örülök, hogy sikerült csalódást okoznom - feleli a nő hitetlenkedésére, aztán elfogadja az üveget, de most jóval kisebbet kortyol belőle, hogy Roxie-nak is maradjon valamicske. Miután végzett visszanyújtja felé az italt. - Neked jobban kell - magyarázza, a vállára sandítva.
Tovább figyeli a nőt, ahogy elvégzi magán azokat a vizsgálatokat, amiket ő is valamivel korábban. A bordarepedést ő is gyanította, bár szerinte nem lehet súlyos, hisz amíg idefele cipelte őt az ölében, alig morgolódott néhányszor, márpedig volt, hogy nem tudott arra is gondolni, hogy óvatos legyen, elvégre a lángok nem várnak...
-Annyira azért nem sürgős - feleli a plasztikai sebész dumára, maga is mosolyogva - szívdöglesztően festess, főleg ahhoz képest, hogy most robbantottak fel.
És akkor, Roxie mond valami olyat, amitől más biztos lenyelné a saját fejét is ijedtében, kiugrana az ablakon, ő azonban csak állja a szavakat, és a nő tekintetét is, ha végre ránéz.
-Te vagy az első szimpatikus rendőr, akivel összefutottam ebben a században - ismeri be őszintén - ha nagyon zavar, esetleg attól félsz, hogy a pasid ki fog nyírni,nézhetek másfelé, de nem szeretnék.
~Arról nem is beszélve, hogy utálom a meglepetéseket, és már a harc közben is elég hangtalanul változott át, szóval jobb szemmel tartani.~
-Őszintén sajnálom, hogy a vérengzésem ennyi gondot okozott neked - feleli, a legminimálisabb bűnbánat nélkül - de ha ez vigasztal, tőlük nem tudtál volna meg semmit.
Tovább nem feszegeti a témát, hisz elég brutalitást láttak ma már mind a ketten, és jobbnak látja inkább valami kellemesebb, és vadabb dologra koncentrálni. Láthatóan Roxie is vevő erre, úgyhogy inkább a kellemesebb témával foglalkozik, vagyis a motorokkal.
-Valamiért utálják, amikor hátsó keréken hajtok végig a hídon, vagy csak simán megpróbálom lehagyni az árnyékom. Nincs is felszabadítóbb érzés annál, amikor az ember arcába fúj a szél, és elsuhan mellette a táj, mintha ott sem lenne. - Felvont szemöldökkel kapja fel a fejét az utolsó mondatra, de aztán vigyorogva bólint. - Nos, lehet benne valami, de amióta volt az a balhé az Alcatraz-nál, nem kell keresnem a balhét, megtalál az magától is. - Kezével végigsimít a szakállán. - Lehet meg kéne borotválkoznom, hogy ne ismerjen fel mindenki.
Úgy tűnik tévedt a diplomával kapcsolatban, de sebaj. Kevesen tudják róla - vagyis inkább csak kevesen gondolnak bele - de ő maga még az elemit sem végezte el, a mai tankövetelményeknek pedig aligha felelne meg, hisz sok tantárgyat még fel sem találtak, amikor ő járt iskolába...pontosabban, amikor hozzá fogadtak fel tanárt vagyonos szülei. Nem tegnap volt...
-Az akcióhős jelenti a barátot? - Kérdi valamivel halkabban, kicsit közelebb hajolva. - Mert akkor inkább azt választom. A nevem pedig Logan. Megadjam a telefonszámom is - kérdi sejtelmesen - ha bármi miatt szükség lenne rá?
Ami a támadói személyleírását illeti, azt inkább hanyagolja. A "cafatokra vágva fekszik a föld alatt" nem sokat segítene a felkutatásukban, Kardfoggal pedig nem szeretne ha találkozna az egyetlen rendőr a városban, aki nem lőtt rá reflexből, még ha ezt részben annak is köszönheti, hogy másra kellett tartalékolnia a golyókat.
-Szóval, mi lesz most velem? - Kíváncsiskodik tovább. - A város legbelevalóbb nyomozónője látta, ahogy önbíráskodom, kezdjek el félni?

Hát, most szó ami szó jobban esik neki a whiskey, mint bármi más jelen pillanatban.
~A piálásról is ideje lenne leszoknom...~gondolta, noha nem mintha mindennapos vedeléseket tartott volna eddig is. Elmosolyodik, kissé furcsának találja, hogy ez a pasas most mintha itt szó szerint udvarolna neki, egy kissé mulatságos volt egy ilyen szitu után.
-A bókokat inkább tartsd meg a barátnőidnek.-szándékosan használta a többes számot, erről az alakról nagyon is el tudta képzelni, hogy ágyból ágyba mászik, sőt még talán rosszabbat is.
Az újabb bók hidegen hagyná, de a mondatban volt egy szó, ami igencsak megütötte a fülét, és fel is kapta rá a fejét. Kérdő tekintettel meredt a másik szemeibe.
-Várj, azt hiszem a robbanástól még nekem is cseng a fülem is nem hallok kristálytisztán...azt mondtad, ebben a században?Ezt meg hogy értsem?-~tényleg érdekel, hogy erre most mit fog mondani, csak nyelvbotlás, amit nem veszek be, vagy a mutáns mivoltához van valami köze, ami inkább valószínűbb~gondolta.
-Úgy látom, nem igazán hat meg a vérfürdő amit rendeztél. Tulajdonképpen engem sem.-teljes semmitmondó nyugodtsággal konstatálja az eseményeket, és szemmel láthatóan valóban nem borította ki a maffia kupac halála.
-Előbb vagy utóbb, de úgyis vagy börtönbe végzik, vagy...valami hasonló. Eszem ágában sincs az ilyen alakok pártját fogni, többük megérdemelte a halált.-kissé talán furcsa lehet, egy rendőr szájából ilyeneket hallani, ami azért nagyban megkérdőjelezné, hogy ő valóban az e, akinek mondja magát, vagy tényleg van valami beütése. Kissé furcsállta a hirtelen téma váltást, ennek ellenére érdeklődve figyelte a pasast, majd a mondandója hallatán csak apró néma mosolyra húzta ajkait.
-Ez egy életérzés, aki nem próbálta legalább egyszer, annak fogalma sincs erről.-igen, ő is rettentően imádott száguldozni, vagy csak úgy róni az utakat cél nélkül, bele a semmibe.
-Viszont bármennyire is szívesen beszélek ilyesmiről, jobb ha most nem próbálkozol meg terelni a témát. Elég jó a koncentrációs képességem a fájdalmaim ellenére is.-nézett ismét Loganre.
-Barát?-húzta fel érdeklődve mindkét szemöldökét jó magasra. Egy ideig csendben fürkészte végig a férfi arc vonásait, sejtette hogy a nagy magabiztossága és a nagy szája ellenére ő sem épp az a fajta valaki, aki elkötelezné magát bárkinek is. Ő is valami hasonló volt. Sosem töltött még egy éjszakánál többet egyetlen férfival sem, sőt mi több, tulajdonképpen megismerni se hagyta magát soha, mert azonnal megpattant mindenki elől, akik mondjuk merték vállalni a kockázatot, hogy igenis szeretnék őt jobban megismerni. Sosem hagyta. És eddig nem igazán volt még olyan kitartó egyén, aki ennek ellenére mégis küzdött volna...Csak felsóhajtott.
-Most ha le akarsz venni a lábamról, akkor ki kell ábrándítsalak, őrült önjelölt igazságosztókkal nem randizom.-majd felállt az ágyról ahol eddig ült. Járkálnia kellett egy kicsit, így oda vissza mozgott az ágy és az ajtó között. Logan kérdésére megállt, majd ismét a másikra nézett.
-Ami azt illeti, ezt nem úszhatod meg egy ejnye-bejnyével. Mindketten tudjuk, hogy ennek sokkal nagyobb súlya van, és jelen esetben ezzel én is a munkámat kockáztatnám.- felelte komolyan, de azt is tudta, hogy hivatalosan ez az ügy már lezárás alatt van, és a maffia minden bizonnyal talál majd indokot a robbanásra, vagy pedig eltüntetnek mindent, hiszen egy ekkora vérfürdő az ő hatalmukat is meggyengítené, amit nem verhetnek nagy dobra. És azt is tudta, hogy ő hivatalosan nem is nyomozhatna az üggyel kapcsolatban, de ezt még jobbnak látta elhallgatni Logan elől, legalábbis addig mindenféleképpen, amíg nem talál kézenfekvő magyarázatot erre az egészre.
-De talán van egy mód arra, hogy kihúzd a fejed a kötélből.-és jelentőségteljesen nézett a másikra, igen tipikusan azzal a pillantással, ami már önmagában nem sejtet semmi jót.

Inkább nem felel semmit a nő gyanúsítgatására az életmódjával kapcsolatban, ám magában azért elmosolyodik azon, hogy vajon mit szólna hozzá a bérgyilkos Aya, ha neki mondaná azt, hogy a legszexibb rendőr...Aztán egy cseppet elszomorítja, hogy ha barátnőről van szó, ez a némber a legközelebbi, amire illik a leírás...és igazándiból rá is alig.
~Ezek szerint, mindketten szabadok vagyunk...mondjuk, én lehet nem sokáig, amilyen lelkesen kacérkodik a letartóztatás gondolatával.~
-Igen azt - feleli, s látszólag cseppet sem hatja meg, hogy a nőnek feltűnt ez a "nyelvbotlása" - persze tudom, hogy a század még csak 12 éve tart, úgyhogy ez nem olyan nagy dolog - folytatja, s egy pimasz mosolyt is megenged magának - de ha jobban belegondolok, az előzőben sem voltak éppen rendesek velem, az az előtt lévőről pedig jobb, ha nem is beszélünk, rémes volt.
A vérfürdő tényleg nem hatja meg, s bár egy átlagos zsarutól valóban meglepő lenne azt hallani, hogy megérdemelték ezek a mocskok, amit tőle kaptak, Roxie-ról már megállapította, hogy jobb fej ennél, arról nem is beszélve, hogy inkább az lett volna furcsa, ha most elkezd az élet szentségéről prédikálni, miután megmakkantott vagy 10 embert.
-Ki beszélt itt randizásról? - Kérdez vissza, kaján vigyorral az arcán. Közben ő maga is felpattan az ágyról, s szépen lassan a nő mögé sétál. - De rendben, bevallom, tényleg nagyon le szeretnélek venni a lábadról - szól hozzá, egészen közelről, majdhogynem a fülébe duruzsolva sejtelmes, mély hangján - úgy tűnik lebuktam.
Érdeklődve hallgatja amit a nő mond, bűnről és bűnhődésről, és persze arról, hogy valahogy megúszhatná mindezt, ha...sajnos ezt nem mondja ki, helyette olyan tekintettel bámul rá, amiről egy pillanatra még az ő térdei is megremegnek, pedig az nem fordul elő túl gyakran.
-Valamiért az az érzésem, hogy nem arra akar rávenni, hogy kitakarítsam a lakást - volna le a következtetést, de azért állja a nő tekintetét, még ha most már közvetlen közelről is kell azt tennie. Annyira egyébként nem is lenne zavaró a dolog, hisz alapvetően kellemes a látvány, csak ne lenne ennyire ijesztő...Ugyanakkor kíváncsivá is tette, hogy vajon mire készül ez a vadító démon, ezért érdeklődéssel hallgatja tovább.
-Na jó, ki vele, mit kell tennem ahhoz, hogy megússzam ezt egy enyjebenjével? Bármire hajlandó vagyok... - teszi hozzá elszántan.

Kíváncsian figyeli a másikat, ahogy magyarázkodni kezd, és kissé bosszantja is, hogy a férfi úgy tűnik, csak szórakozik vele, és erre azért elég zabos tud lenni pillanatok alatt. De most türelmesen és higgadtan vár, figyel, hallgat és mérlegel. Érdeklődve csúszik fel szemöldöke a választ hallván.
-Mondd csak...hány éves is vagy te egyáltalán?-szemmel láthatóan mustrálgatja a másikat, és lassan kezdi összerakni a képet, hogy talán a másik képességének lehet valami köze ehhez a homályos beszédhez, illetve, hogy talán mégsem egészen az a valóság, amit ő lát. Gyanakszik, most már szinte minden egyes rezdülésre és szóra, ami a férfitől származik. Nem mozdul, ahogy Logan mögé ér, viszont a hangjától, és ahogy ilyen közelről megcsapja a másik illata, akaratlanul is de beleborzong. Volt a másikban valami láthatatlan erő, amely csak úgy sugárzott belőle, és mintha csak tudta volna, hogy ezt hogyan használja. És sajnálatos módon ő meg az a fajta nő volt, aki az olyan férfiakra bukott, akik képesek voltak tökös pasiként viselkedni, még mellette is, ami azért nem sokaknak sikerült még. A felismerés szinte azonnal láncreakciót indított el, az agy adta tovább az ingert az izmoknak, és már mozdult is a teste, hogy távolabb kerüljön a másiktól.
-Ahhoz, ez a próbálkozás nagyon kevés lesz.-a válasz már egy kicsit később jött, már csak azért is várt vele, hogy nehogy véletlenül megremegjen a hangja, amely elárulhatná pillanatnyi gyengeségét.
~Szedd össze magad Roxy, ez az alak veszélyes, gyilkos, és mutáns....és...vonzó~tudta, hogy olyan tulajdonságai vannak a másiknak, amitől egyrészt tartania kell, másrészt pont emiatt olyan mint a mágnes.
De az önuralmat azért volt, hogy remekül tudta alkalmazni, jelen esetben is többé kevésbé de sikerült, legalábbis látszatra talán.
Végre ismét nyeregben érzi magát, hogy látja az elbizonytalanodást, a kimondatlan kérdést a férfi arcán. Apró mosolyra húzza ajkait, de ebben benne van, az a tipikus "most megfogtalak" kifejezés.
-Kösz, de már van aki takarítja a lakásomat.-mondta.
-Bármire?-kérdez vissza, és ebben a hangsúlyban és arckifejezésben van valami...ördögi.
-Rendben van, akkor ezt egy határozott igennek veszem. És, hogy mit kell majd tenni azért, hogy ezt mind megúszd? Segíteni fogsz nekem....többet nem árulok el. Ha szükségem lesz rád, jössz, bárhol, bármikor. És legfőképpen meg kell tenned mindent, amire megkérlek...mindent.-hangsúlyozza ki szándékosan ezt a szót. Egyelőre nem mond többet arról, hogy mire fog kelleni neki a későbbiekben Logan, szándékosan nem osztja ezt meg vele.
Közelebb lépett Loganhez, azért ilyen közelségben egyértelmű volt, hogy a másik azért jócskán magasabb mint ő. Felemelve a fejét nézett a másik szemeibe.
-És amint törlesztesz, hajlandó leszek elfelejteni a történteket. De ha megpróbálsz meglépni....isten bizony megtalállak Logan, és ne hidd, hogy egy ejnye-bejnyével megúszod a dolgot.Sokkal rosszabb is tudok lenni, mint amit eddig láttál....-magabiztosan állta a férfi tekintetét, és látszott, hogy most nem viccel.

Úgy tűnik sikerült felkeltenie a nő érdeklődését, bár egyenlőre úgy tűnik, csak régészeti leletként. Majdnem rávág valami hülyeséget a korával kapcsolatos kérdésre, de aztán inkább csak megvonja a vállát, és őszintén felel:
-Durván 170, de egy ideje már nem ünneplem a születésnapom, szóval lehet le vagyok maradva pár évvel.
~Az anyakönyvi kivonatom pedig elveszett...~
Hallja, ahogy Roxie szíve megáll egy pillanatra, ahogy közelebb lép hozzá, aztán pedig olyan ütemre kapcsol, mintha egy száguldó gőzmozdony lenne, ami le akar hagyni egy repülőgépet, és a fizika minden törvénye ellenére egyre inkább úgy tűnik, hogy sikerrel fog járni.
-Én ráérek - feleli most már nagyon halkan, hisz még most sincsenek messze egymástól, annak ellenére sem, hogy a nő az előbb megfutamodott előle, amivel ha lehet, csak még jobban feltüzelte őt. A látvány, ahogy kecses gazellaként szökken félre előle ez a szexi rendőrnő felélesztette benne a vadászösztönt, s az sem könnyíti meg a dolgát, hogy világ életében odavolt a vörös hajú, vagány nőkért.
-Bármire - feleli határozottan, s továbbra is állja a nő tekintetét, hiába kelt benne a lelke mélyén olyan érzéseket, mint az egérben egy oroszlán látványa. Viszont, ezek ellenére sem ijed be, sőt, éppen csak meglepve vonja fel egyik szemöldökét, amikor a vöröske azt kezdi el magyarázni, hogyan fogja őt levadászni, ha menekülni próbál. Ördögi mosolyra húzza száját - ezzel tükrözve Roxy arckifejezését - s lassan közelebb lép hozzá. - Rendben van - duruzsolja halkan a nő arcága - elfogadom, de csak mert olyan nőnek tűnsz, aki mellett nem fogok unatkozni, bármi is legyen az a "bármi", amiben a rendelkezésedre kell állnom. - Ezt követően felemeli egyik kezét, s óvatosan megérinti lángvörös hajkoronájának egy megperzselt szálát. - Viszont, mindketten bűzlünk a füsttől, és valaki épp most gyújtott fel egy házat, lehet nem ártana lezuhanyozni, mielőtt elmegyünk innen. Mit szólsz?
Természetesen nem úgy értette, hogy egyszerre, de ha felmerül egy jó ötlet, nem fog ellenkezni, egyetlen másodpercig sem.

Próbálja leplezni a csodálkozását, ahogy Logan elárulja a korát, de ez csak félig meddig sikerül neki, majd hirtelen meglepő módon de nevetésben tör ki.
-Jesszusom, jó vén vagy hallod-e!De legalább látszatra jól tartod magad.-talán alapesetben nem ez lenne a hétköznapi reakciója valakinek, de ő sem volt igazán az a hétköznapi valaki. Nem volt hülye, sejtette, hogy ennek sok köze van ahhoz, hogy a férfi is mutáns, ahogy látta másodpercek alatt eltűnni a golyó lőtte sebeket, és most ez a kor, érezte, hogy van ebben az alakban valami különleges, annak ellenére, hogy mutáns. Kicsit elkomolyodott, ahogy ebbe belegondolt,még mindig úgy kezeli a "mutáns" témát mintha ő nem lenne az. Nem volt különösebben baja eddig sem azokkal, akik mások, eddig is túlélte valahogy a velük való találkozásokat, de a tény, hogy ő is egy közülük, már jóval nehezebben érintette. Újból Loganre nézett, aki nem adta fel a próbálkozást, hiába próbált meg menekülni, az a bizonyos vonzerő akaratlanul is kezdett rá hatással lenni, bármennyire is nem akarta. De ezt nagyon jól képes volt leplezni. Tűrte a másik közelségét, ha már a menekülés nem megoldás, akkor talán a megbékélés az lesz. Vagy nem. Érezte a levegőben a köztük támadt sistergést.
~Esküszöm már csak meg kellene gyújtani, és itt is robbanna minden.~ gondolta, miközben állta a makacsul fürkésző szemek pillantását.
-Rendben, akkor ezt megbeszéltük. Törleszteni fogod az adósságod, de azért, hogy jól az eszedbe vésd, még egyszer kihangsúlyozom, hogy nem ajánlom, hogy megpróbálj kijátszani, vagy meglépni előlem. Mert ha elkaplak, akkor nem eresztelek.- és ezzel a magabiztossággal szinte észrevétlenül valami sárgás fény villant át az amúgy zöld szempáron.
Azt, hogy mellette nem fog unatkozni, nem erősítette meg, de nem is cáfolta, tudta, hogy nem egy egyszerű szerencsejátékra csábította most el a férfit, itt annál sokkal többről volt most szó. Úgy tűnik szagot fogott, és hogy célt érjen, talán Logan lesz a kulcs, de Szellemmel is lesz még némi elszámolnivalója, ebben is biztos volt. Mozdulatlanul állt, mikor a másik az egyik tincsével kezdett el babrálni. Dühös volt magára, mert érezte, hogy gyengén, de megremeg a lába. Tudta, hogy totál mocskos, csatakos a vértől, a koromtól és minden mástól, és valóban nem lenne rossz ötlet ez a zuhanyzás, de a részletekbe már inkább nem is akart belegondolni, így felvette a védekező pozíciót, a megszerezhetetlen nagyképű rendőrnőét.
-Azt hiszem, ez valóban nem fog ártani. De arról még csak ne is álmodozz, hogy hagyom, hogy bemássz mellém. HA megpróbálod, vagy csak kukkolni mersz, azt nagyon megbánod, lehet, hogy begyógyulnak a golyó lőtte sebeid, de azért neked is akad olyan pont, ahol nagyon fájhat...ha megölni nem is tudlak.-mondta a férfinek, miközben levette néhány holmiját, a cipőt, a szakadt nadrágot, a pólót, és egy fehér ujjatlan trikóban és alsóneműben vágtatott át az orvosi szoba melletti öltözőbe, ahol a zuhanyfülkék is voltak. Ott végül minden ruhadarab lekerült, és hagyta hogy a meleg víz megnyugtassa testét. A frissen szerzett sebek szinte égtek a víz alatt,s csak ekkor nézett végig magán, a tetoválások mellett több helyen is sebhelyek, régi hegek tarkították a testét. Csoda, ha ezt valaki vonzónak találná...

Jól látja, hogy Roxi mennyire zavarban van a közelségétől...illetve nem is zavarban, inkább talán az lenne a pontos kifejezés, hogy izgalomba jön tőle. Szinte látja, ahogy forró leheletével lángra lobbantja a levegőt, s a végsőkig felhevült testén csak úgy sisteregnek az izzadtságcseppek. Logan már így is remekül érzi magát, de amikor a nő azt kezdi el ecsetelni azokkal a csábító ajkakkal, hogy hogyan fogja őt levadászni, és fogva tartani mindörökre, mosolya nem is lehetne szélesebb.
-Jól hangzik - suttogja már jóformán egyenesen a nő arcába - vehetnénk úgy, hogy már meg is próbáltam elszökni. - Rákacsint, de aztán félreáll előle, s egyik kezével az ajtó felé mutat.
-Ugyan, hová gondolsz? - Kérdi, megjátszott sértődöttséggel. - Gondolod csak egy zuhanykabin van?
Mikor ezt kimondja, komolyan is gondolja, hogy jó fiú lesz, úriember, meg mi a fene, annak ellenére, hogy a fenyegetés egy cseppet sem tűnt komolynak, sőt. Viszont minden ilyen terve füstbe ment, amikor a vörös démon előtte kezdett el vetkőzni. Hogy visszavágjon ezért az arcátlanságért, ő maga is letépi magáról elrongyolódott atlétáját, felfedve szőrös, kidolgozott felsőtestét, aztán farmerját is leveszi magáról, s a végén már csak egy szál alsónadrágban áll a nő előtt.
-Jól van virágszálam, majd itt találkozunk - mondja az előtte becsapódó ajtónak, amin Roxi viharzott ki az előbb. Vár néhány percet, amíg meghallja a víz csobogását, és aztán ő is megindul a zuhanyzók felé. Nincs túl messze a kabin, amit kinézett magának, de mégis percekig tart, amíg odaér, annyira vigyáz, hogy hangtalanul érjen oda. Az utolsó néhány méteren megszabadul az utolsó ruhadarabjától is, ezt követően pedig már kicsit szaporábban áll be anyaszült meztelenül a folyó víz alá.
-Arról nem volt szó, hogy elfoglalod a legjobb helyet - suttogja s harcedzett rendőr háta mögött, s közben két erős kezével a vállait kezdi masszírozni.
-Látom tévedtem - duruzsolja egészen a nő fülébe, ha még mindig nem rúgta ki őt a zuhany alól, vagy tett még rosszabbat - volt már részed ütközetben bőven, és van egy sanda gyanúm, hogy meg is nyerted őket.
Egyik karja lejjebb csúszik a nő nedves karján, egészen a hasáig, ott aztán óvatosan átkarolja őt, és a mellkasához szorítja vizes hátát.
-Mi lenne, ha segítenék egy kicsit? - Duruzsolja tovább a fülébe. - Biztos nagyon csíp. Gyorsabban végzünk, ha valaki más tisztítja ki őket.
Ajka már szinte hozzáér a nő füléhez, s időközben másik keze is felfedezőútra indul, ám egyenlőre csak a nő mellkasát cirógatja, s ezzel egy időben öleli magához még szorosabban.
-Tudod, nekem sem szokásom elereszteni senkit, pláne egy ilyen veszélyes, és vadító mutánst, mint te.

Egy ideig csak áll a forró víz alatt, és tulajdonképpen tényleg nem feltételezte azt, ami ezután következett. Annyira elmerült a gondolataiban, hogy észre sem vette, amint Logan ugyanoda kóválygott be zuhanyozni, ahol ő volt, már csak akkor, mikor a másik közvetlen mögötte megszólalt. Az érintésbe beleborzongott, mintha a forró víz is hirtelen jéghideggé vállt volna. De mozdulatlanul állt, csak izmai feszültek bele a másik érintésébe. Ő sem volt fából, pedig néha kifejezetten örült volna neki. Legszívesebben egyszerre lökte volna el és húzta volna magához a másikat, de nem mozdult. Képtelen volt rá, teljesen leblokkolt benne minden, hogy tudatosan vagy szándékosan, talán még ő maga sem tudta volna megmondani. Aztán Logan keze ide oda siklott testén, egy pillanatig a szemét is lehunyta, gondolatban végig játszotta a történetet, és hazudna, ha azt mondaná, hogy nem vágyna rá. Ajkai résnyire nyíltak, és egy sóhaj bukott ki belőle. Megtehetné, hiszen senkinek nem tartozik felelősséggel, felnőtt nő, vannak saját döntései, van élete, és akárhogy tiltakozik is, vágyik olyas valamire, amiből talán nem jöhet ki győztesen. És az alárendeltség megrémisztette, talán pont ez volt az a pont, ahol a meggyengült nő végre visszakapta önmagát. Szemeiben ismét ugyanaz az erős fény lobogott mint korábban. Eddig hagyta, hogy a másik élvezze bájait, és közelségét, észrevétlenül zárta ökölbe jobbját maga előtt, majd valószínűleg a másik sem azt a reakciót várta tőle, amit kapott. A teste megfeszült, és ahogy előrébb lépve kihúzta magát az ölelésből, már fordult is meg, és az ökle teljes erejéből csattant a férfi arcán. Sosem volt az a pofozkodós alkat, ha ütni kell, akkor ő ököllel csap oda. Tudta, hogy ezzel maradandó sérülést aligha fog okozni a másiknak, de a zöld szemeiben vad szikrák jártak táncot.
-Megmondtam, hogy ne merj kukkolni!- hangzott fel magabiztos hangja.
-Ne hogy abba a képzetbe ringasd magad, hogy ilyen olcsón bármit megkaphatsz.-szavai csak úgy égettek, és arcán látszott, hogy tényleg komolyan gondolja. Egy cseppet sem zavartatta magát, hogy totál meztelenül ácsorognak egymással szemben a zuhanyfülkében, az elgyengülés pillanatait mintha messze fújták volna, úgy meredt a férfi szemeibe.
-Most pedig tűnj az utamból!-csattant fel, és csak remélni merte, hogy Logan széles vállaival hajlandó lesz odébb állni, ha nem, akkor más módszerekhez kell majd folyamodnia, bár még fogalma sem volt arról, hogy mi az ami jelen pillanatban elég hatásos lehetne.