Westside Pistol & Rifle Range lőtér

~Miket nem mondasz.~
Fanyar vigyorral az arcán hallgatta végig Romboló helyzetelemzését arról, hogy mikre számíthatnak tőle. Hallva, hogy Sheena megy majd előre, felkacag, bár ezt senki sem hallhatja odaát.
~Öregem, otthon lehet túl paranoiás vagy, itt viszont nem eléggé. Tehát Romboló...~
Végigméri a férfit, majd elismerően bólint.
~Hát, igaz ami igaz, tényleg szép nagyra nőtt. És milyen jól összebarátkoztak itt a végére, nem vagyok benne biztos, hogy ez tettszik nekem.~
Egyenlőre tettszik a férfi által felvázolt állítólagos terve, így aztán követi a két mutánst, várva az alkalomra, hogy újra színre léphessen.

Végiggondoltam, majd hangosan is kimondtam:
- Na persze ezek a csapdák akár aktiválhatóak is gondolom, legalábbis aki tudja, mit is kell csinálni ehhez, vagyis ha a kezedbe adom a dolgot, lehet, hogy rám szabadítasz valami poklot - merengtem, majd megvontam a vállam. - Kockázat nélkül nyereség sincs, de azt remélem nem lesz gond, legalábbis az eddigiek függvényében. Jól van. Indulj, megpróbálom lerázni önkéntes védőangyalod, így hosszú furikázás elé nézünk, de idővel ki szoktam szúrni a követő járművet. Addig is: lábak a szélvédőn, kezek a combodon, más szabály nincs - vigyorodtam el, majd kinyitottam az ajtót és kifelé intettem a fejemmel: - Fehér Opel jobbra. Csak Ön után hölgyem...

// Előzmény: Herculoids //

Abban a pillanatban, hogy megérkeznek valósággal kirobban a taxiból, s csak egy utolsó pillantásra méltatja útitársait, meg egy kurta búcsúzásra.
-Egy élmény volt.
~Borzasztó élmény, de akkor is.~
Mágnes szalaggal ellátott tagsági kártyáját előhalászva nyitja meg maga előtt a kaput. Mázli, hogy sok pénzzel majdnem minden megoldható ebben az országban, így még ennyivel zárás után is hozzá tud jutni napi betevő lőszeradagjához. A fegyverszekrényt kitárva, mintha a mennyország kapui nyíltak volna meg előtte, valósággal ragyog előtte az a sok gyönyörű gyilkolóeszköz, melyeket valamilyen perverz indíttatásból teljesen legálisan tarthat még egy polgári személy is. Bármilyen csábító is a gondolat, hogy felpakoljon mindent, és szitává lője a barmokat, akik ennyire a szívükön viselik a szórakoztatását, végül a mai nap talán először a józan ész győz, s ezért a vadító gépfegyverek helyett a nyugtató lövedékeket kilövő részlegre irányul a tekintete. A lábánál heverő hátizsákba bedobál két altató pisztolyt, egy gépfegyvert, ami szintén hasonló lövedékeket használ, és egy mesterlövés puskára emlékeztető fegyvert, ugyanezzel a funkcióval. Bedobál még néhány füst gránátot is, illetve a Fény és hang gránátok sem maradhatnak ki. Talán nem szép dolog ennyire kifosztani a boltot, de már vagy 20 éve aranykártyás itt, úgyhogy ideje végre élni az alkalommal.
-Ez de dög nehéz - állapítja meg, mikor felemeli a dugig tömött táskát - de reméljük elég lesz.

Szörnyen éreztem magam. Részben az elfogyasztott alkoholmennyiség miatt, részben, mert rá kellett döbbennem szörnyen viselkedtem. Persze sosem történhetett volna meg, hogy képes legyek a srác után menni és magam ajánlani fel neki a segítő jobbot esetleg térden állva könyörögni a megbocsátásért. Valahogy ösztönösen unszimpatikus volt számomra valami érthetetlen oknál fogva.
Még pár pillanatig kibámultam a taxi ablakán, majd látva, hogy nem történik semmi és a taxis is egyre sűrűbben pislog hátra várakozóan, míg én vívódtam magammal. Végül intettem neki, hogy mehetünk és bemondtam újfent a címet, ha esetleg elfelejtette volna. Fejem az ablaknak támasztottam és úgy bámultam ki rajta, miközben az teljesen bepárásodott a leheletemtől. Unaloműzésképpen érdekes figurákat rajzolgattam bele.

//Részemről játék vége//

Látja a taxit végre elhúzni az épület elől, és valamiért ez mélységesen meglepi. Azok után, hogy ennyi ideig vesztegelt itt a járgány, már kezdte azt hinni, hogy végül a nő is vele tart, és megkezdődik ismeretségük azon szakasza, ami után kénytelen lesz beismerni, hogy annyira mégsem unszimpatikus neki a firkász, mint gondolta. Hogy miből gondolja azt, hogy újságírónő? Ki más cipelne magával még egy ilyen kőkori diktafont, 2011-ben, amikor egy mobil is simán felvesz bármit?
~Na mindegy, ideje találni valakit, aki segíteni is tud...~
Telefonját nem szívesen buzerálja ilyen marhaságok miatt, ezért a lőtér számítógépét kapcsolja be. Ahogy bebootol a gép, egy jelszót kérő ablak áll útjába, ám ő nem keseredik el. A biztonságtechnika komoly gondokkal küszködik az olyan gépeknél, melyekkel több ember is dolgozik. Léteznek már nyers erőt használó kódtörő programok, adathalász webhelyek, különböző kódfeltörő algoritmusokkal ellátott usb-s eszközök, és persze a legtapasztaltabb hackerek még arra is képesek, hogy elolvassák a postitet a monitor sarkára ragasztva, rajta a belépőkóddal.
>NRARULES
A gépbe lépve az első dolog, amire rákeres a neten egy bizonyos Dr. Lynn Harlow elérhetősége, aki saját bevallása szerint rengeteg balhés mutáns-t kezelt már. Ha valaki, ő biztosan tudni fogja, hol talál valakit, aki egy kis pénzért bevállalna egy ilyen veszélyes mókát. Amint megvan a szám, tárcsázza is azt.
-Szia Lynn, Sean vagyok. Szükségem lenne a segítségedre...
Ezek után töviről hegyire elmond neki mindent amit eddig megtudott.

Sean hívása váratlanul ért. Hogy is felejthettem volna el a két fiatalt, akikkel Darient keresve találkoztam! Arra viszont nem számítottam, hogy egyszer még találkozom velük. Legfeljebb a rendelőmben valami sérüléssel a testükön, amit nyilvánvaló elszántságuknak köszönhetően, hogy a dolgok sűrűjében legyenek csupa nagybetűvel, nem túl valószínű, hogy békés főzőcskézés közben szereztek. Ehhez viszont nem kellett volna előre telefonálni, hiszen a mutánsok hozzám soron kívül (és persze titokban) jöhettek, sosem kértem, hogy időpontot kérjenek, mivel általában azonnali ellátásra szorultak.
Sean azonban folytatta. Ahogy haladt előre a történetben, egyre jobban kirajzolódott az emlékezetemben a barátnője arca, aki nem is olyan rég elég nagy fejtörést okozott nekem, hogy vajon életben hagy vagy nem? És most elrabolták. Most ő volt életveszélyben, a barátja pedig a segítségemet kérte. Mondjuk nem egészen értettem, hogy miért bízik meg bennem, elvégre az utolsó találkozásunkkor egy hatalmas vascsővel fenyegetőztem, de feltételeztem, hogy eléggé kétségbe lehet esve. Nem hagyhattam magára.
-Ne aggódj - mondtam neki, amint befejezte a mondókáját. - Számíthatsz rám.

Az, hogy végre tényleg Lynn-t találta meg, hihetetlen megnyugvással tölti el. Az utóbbi 10 percben sokkal többet tudott meg valami vadnyugati orvosról, meg egy Gage nevű emberről, mint amennyit a jelenlegi helyzet indokolt volna.
-Köszi - sóhajtja hálásan a telefonba - szólok amint többe tudok.
~Na jó, van már valaki, akiben megbízhatok, most már csak néhány olyan ember kéne, akik tudják mit csinálnak. Azt hiszem van is egy ötletem.~
Újabb hosszú keresgélés következik, ám ez alatt rengetegszer kell csalódnia. Régi iskolatársai közül rengetegen külföldön vannak, vagy eltűntek, vagy csak simán nem állnak szóba vele. Különc lenni a Xavier-ben, már akkor is elég fura érzés volt.
~Lehet rosszul közelítem meg a dolgot, talán Sarah ismerőseitől kéne segítséget kérnem.~
Adam-et továbbra sem tudja elérni, ám valaki, akitől nem is várta volna, válaszol neki. Nem ígéri meg, hogy ott lesz, de a semminél már az is több. Pihenésképpen ellenőrzi a mobilját, melynek mostanra végeznie kellett a térfigyelő kamerák felvételeinek megszerzésével. A cellainformációk szerint Sarah a kínai negyedből tűnt el, ezért az arra irányuló kevés kamera felvételeit kezdi vizsgálgatni, hátha ráakad valamire....

SMS üzenet
Feladó: Adam Windsor
Címzett: Sean Darrow

Szöveg: Sean! Megkaptam az e-mail üzenetedet. Jelenleg külföldön vagyok, próbálok azonnal jegyet szerezni, de eléggé telített a lista. Holnap megérkezem a városba, addig ne csinálj semmi hülyeséget! Mondom: semmi hülyeséget! Értesítem az intézetet te pedig maradj nyugton!!! Holnap reggel találkozunk vagy a reptéren vagy küldesz egy újabb e-mailt, hogy hol. (Marokkóban vagyok, a telefon összeköttetés kritikán aluli). Csak nyugalom! Adam

Telefonja képernyőjén egy boríték fogadta, és a feladót látva lelkesen fel is bontotta azt, persze csak virtuálisan. Megjelent előtte a férfi üzenete, kitől egész éjszaka várta, hogy végre vissza jelezzen, ő pedig háromszor is elolvasta azt.
-Ne csináljak semmi hülyeséget...Azért ha ennek vége, és kiszabadítottuk a barátnőmet az őrült professzor, vagy mutánsellenes sárkány, vagy mit tudom én mi karmai közül, majd megkérem Sarah-t, hogy üljünk le, és magyarázza el, X-men mércével mi számít hülyeségnek. Na jó...mély levegő...
Na igen, amikor ideges, magába beszél, és ezt ő is tudja, úgyhogy igyekszik megfogadni a lány fogadott apjának utolsó tanácsát: "Csak nyugalom!".
-Na, akkor lássuk, mire mentem a térfigyelő kamerákkal...
Akármilyen hihetetlen, tényleg sikerült egy kicsit megnyugodnia. A lelke mélyén tudta, hogy messze van még a vége, de az utolsó két ember akivel kommunikált végre vissza adta a hitét abban, hogy nincs az egész világ ellene, csak a már megszokott 90%...

Maga sem tudja hogy történt, de elbóbiskolt a pultnál. ahogy a telefonjára néz, két dolog válik világossá a számára: közeledik a határidő, és Jacob még mindig nem jelentkezett. Minden esetre küld még egy-egy üzenetet két segítőtársának a lőtér a címével, hogy legalább egy helyen legyenek, aztán majd kiderül mi folyik itt...

Már vártam Sean hívására.
-Lőtér. Rendben. Indulok.
Épp otthon ért a hívás, szóval nem kellett leráznom a várakozó betegeket. Annál hamarabb tudtam elindulni.

Nemsokára meg is érkeztem a megbeszélt helyszínre, és az sem vett el valami sok időt az életemből, hogy megtaláljam Seant. Egy számítógép előtt ült, láthatóan nagyon belemerült számomra még nem teljesen világos elfoglaltságába. Ahogy közelebb mentem, azt már ki tudtam venni, hogy az interneten lóg, de veszettül gyors pötyögéséből feltételezhettem, hogy közel sem busz menetrendet keresgél.
-Hé - böktem meg a hátát sokkal barátságosabban, mint első találkozásunkkor a vascsővel. - Itt vagyok.

-Hmm, mi? Á, szia Oszkár.
~Rémálmok...jobban kell próbálkozniuk, ha meg karnak izzasztani, ilyen izéket szoktam lelőni a Rage-ben, napjában többet is. Na nem mondom, ha a..~
Hirtelen összerezzen ijedtében, hogy Lynn hozzáér. Pár másodpercig kikerekedett szemekkel bámul rá, s még azután is kapkodva veszi a levegőt, miután felfogta, mi történik.
-Szia! - Üdvözli kicsit megkésve, de már mosolyogva, először az utóbbi 24 órában. - Várj egy kicsit...

Épp választ kezdene írni, mikor megjelenik valami előtte, most azonban jóval hatásosabb a lény. Elejti a telefonját, majd miután eltűnt a figura, szemeit meresztgeti egy darabig, hogy biztosan jól látta -e.
~Fura, ébren ilyen még nem volt. Hah, ébren....~
Megtapogatja kicsit billentyűzet lenyomatos arcát, mely most vagy fél óráig intő például fog szolgálni mindenkinek aki látja, miért nem szabad kispárnának használni a klaviatúrát, majd felveszi végre a telefont az asztalról.
>Egyszerű? Arról már rég lemondtam...
~Mesélni azt tudnék...~
A következő kérdésnél megtorpan egy pillanatra. Nem tudja, mennyire bízhat ebben a figurában, és az igazat megvallva, mindkét társát el tudná rejteni gond nélkül. Végül úgy dönt, ha a telefonját feltörte, már úgyis tud mindent, ezért jobb az őszinteség.
>Velem együtt hárman, ha fel nem ültettek. Van velem egy Orvos, és egy Tanár, bár ez még nem biztos, rólam meg tudod mire vagyok képes.
~Halálcsapda? Miket nem mondasz.~

A chatelés közben azért odafordul Lynn-hez is.
-Köszönöm, hogy eljöttél. - Kezdi hálásan, arcán azonban remekül látszik az egész éjszakányi gyötrelem, amit eddig át kellett élnie. - Még egy valakire várunk, hogy legyen egy jó pasi is a bandában, aztán indulhatunk.

Felhorkan a férfi bölcs szavainak olvasásakor, majd villámgyorsan gépeli le a választ:
>Személyes tapasztalat?
Hihetetlen milyen sokat kérdez a fickó, de ha eddig válaszolt neki, most már úgyis mindegy. A baj csak az, hogy Adam-ről speciel tényleg fogalma sincs, mire lehet képes, de nagyon reméli, hogy ő a Superman, minimum, igaz akkor már itt lenne...
>Fegyverekben nagyon otthon van. Nagyjából Rambót képzeld el, csak ő sokkal normálisabb.

-Ne haragudj - szabadkozik Lynn felé - de egész éjszakai munka után ez a fickó az egyetlen reményem, hogy megtudjam, hol tartják őt fogva.
~Ami elég szomorú, de nem tudok mit csinálni.~

Benyitottam a lőtér ajtaján, ahová az értesítés szerint érkeznem kellett. Elképzelésem sem volt, miért rabolná el valaki épp Saraht? Nincs pénze, vagy bármi ami egy bűnözőt érdekelhet. Innen mondjuk egyenes következtetés, hogy a képessége érdekelt valakit. Azzal nem áltattam magam, hogy a készségének meg kellett volna védenie, ebből nem lehet következtetést levonni, akármely mutáns készsége keresztül játszható, ha akár egy átlagos ember is kellően kreatív. Kellően kreatív és tudja, hogy mire számítson...
Gyorsan de nem rohanva mentem be az épületbe, ahol azonnal megláttam Seant és egy számomra ismeretlen, dekoratív megjelenésű fiatal hölgyet. Átgondolva elég ostobán festhetek a napszemüveggel és a tarkóvédős kalappal, amit ezen gondolat felbukkanása hatására le is kaptam a fejemről. Elvégre őszies, ködös idő van, csak hát... Biccentettem mindkettejük felé:
- Üdv! Bocsánat a furcsán ható öltözetért, ide siettem a reptérről, ez még Marokkoban jónak hatott. Adam Windsor - bólintottam a lánynak, majd a fiúhoz fordultam: - Helyzetjelentés? - vontam fel a szemöldököm kérdőn, majd gyorsan kapcsolva átállítottam magam a katonai zsargonból: - Mit tudunk eddig Sean?

~Holnap este?!!! Jól van, nyugalom...ráérek megfojtani őt az után is, hogy kimentettük Sarah-t...~

Egyszer csak kitárul a bejárati ajtó, s a reggeli nap első sugaraival a háta mögött egy hatalmas férfi lép be rajta. Sean szinte hallja a kórust, amint megéneklik a hős érkeztét, szemei számára pedig lassított felvételben történik a mozdulat, mellyel Adam leveszi a fejéről a sapkát. Átugrik a pult felett, mindössze centiméterekre kerülve el Lynn-t, majd már szalad is a férfi elé. Olyan lendülettel szorítja meg a kezét, hogy egyesek azt hihetnék átölelni akarta eredetileg, és talán nem is járnának messze az igazságtól.
-Ó hála az égnek én... - Hirtelen megtorpan. "Helyzetjelentés"? Mástól ez talán furcsán hangzott volna, de Adam mély, határozott baritonjával kis híján azt is sikerült elérnie, hogy Sean tisztelegjen közben. - Sajnos nem sokat. Akkor rabolták el, amikor az apjával találkozott. Azt hiszem egy másik mutáns tette, de a térfigyelő kamera ami oda nézett elég homályos, a twitter-en pedig...nos az sem megbízható forrás, de nem találtam jobbat. Illetve mégis...
Vissza szalad az asztalhoz, és felkapja a mobiltelefonját, képernyőjén a megnyitott File-al, amit az előbb kapott. Azonnal Adam-nek nyújtja.
-Nem tudom, mennyire bízhatunk benne, de más nem volt hajlandó segíteni.
Itt esik le neki, hogy nagy örömében el is felejtkezett a másik diplomásról.
-Ja igen...Ő Dr. Lynn Harlow. Benne teljes mértékben megbízhatunk.
~Azt mondjuk nem tudom, hogy jutottam erre a megállapításra, de a múltkori ájulásom óta szentül hiszem, hogy így van.~
-Azt sajnos nem tudtam kideríteni, mit akarnak tőle - tér vissza a másik témához egy szívdobbanásnyi idő alatt.

Sietve intettem Adam Windsornak Sean bemutatása után. Nem akartam felesleges udvariaskodásra pazarolni az időnket. Gondoltam, ha majd mindennek vége lesz, még bőven lesz időnk egymás kedvenc színéről érdeklődni. Magabiztos, határozott megjelenése mindazonáltal megnyugtatóan hatott, amire még rásegített kellemesen mély hangja is. Úgy véltem, csapatunk legerőteljesebb támpillére érkezett meg.
-Na jó, szóval az elkövetőkről lényegében semmit sem lehet tudni - próbáltam összeszedni, amibe Sean eddig beavatott. - Akár régebb óta ismerték, és így tudták meg hol lesz aznap, akár csak követték, gondolom, tőle akarnak valamit, és nem az egyik családtagjától vagy ismerősétől, különben már benyújtották volna a követeléseiket. Pénz tehát kihúzva. Tehát vagy valami bosszúhadjáratról van szó, és akkor igazán sietnünk kell, vagy a képességéről... de akkor is húzzunk bele.
Sosem vettem még részt azelőtt ilyen akcióban, úgyhogy most lázasan töprengtem, hogy vajon mit javasolhatnak még az Agatha Christie regények.
-Mindegy - ráztam meg a fejem. - Szerintem kár is azon rágódni, hogy mit akarnak Sarahtól. Még ha tudnánk is, kik rabolták el sem biztos, hogy rájöhetnénk. Viszont azon mit sem változtat, hogy ki kell szabadítanunk. De, ha jól értelmezem - fordultam Seanhoz -, van egy informátorunk. Mivel tényleg nem tudjuk, mit akarnak, ésszerűnek tűnik a legrosszabbat feltételeznünk. Vagyis nagyon nincs időnk nekilátni nyomozni, úgyhogy oda menjünk, ahol szerinte megtaláljuk.
Tettrekészen, ugyanakkor azért kérdőn néztem a két férfira, hogy áldásukat adják-e az ácsorgás azonnali felfüggesztésére.

Kétkedve ingattam a fejemet:
- Sarah képessége fizikális fájdalom okozása és önmaga vagy más célszemély részleges fizikai típusú védelmezése - kezdtem lassan. - Ilyen képességek egészen egyszerűen modellezhetőek sokkolóval és kevlar ballisztikus mellénnyel. Egyszerűen ez... túl sok és túl nehéz ha egy egyszerű verekedéshez, rabláshoz vagy ilyesmihez kell. Ha meg egyszerűen egy mutáns kell... nos vannak Sarahnál sokkal könnyebb esetet jelentő aktív X génnel rendelkező személyek. Alig hiszem, hogy a képessége miatt történne ez az egész, nem... Inkább szavazok személyes indokokra, ami viszont annyit tesz: a hölgynek igaza van, valóban sietnünk kell. Mindenesetre az informátor azért elég érdekes dolog. Sean! - néztem a fiatalemberre: - az illető megbízható, vagy csapdába csalhat?
Utána a hölgy felé fordultam:
- Dr Harlow, ha már egyesítjük erőinket jó ha mindenki tud a másikról mindent ami segíthet, mit várhat el. Sean informatikai szakember, ezt tudom, én magam tanár vagyok, de egyúttal kiszolgált katonatiszt is. Mutáns vagyok, képes a testméret változtatásra, konkrétan a saját alakom miniatürizációjára, minden általam viselt tárggyal együtt, de más élő testekre nem hathatok ezzel. Emellett képes vagyok elektronikai berendezések tönkre tételére amennyiben bekapcsolt állapotban vannak. Kiképzést kaptam természetesen a fontosabb lőfegyverekről, tudod verekedni és késelni is ha a szükség úgy hozza, valamint az érintésem összezavarhat másokat. Viszont nem vagyok rendőrnyomozó - csóváltam a fejemet.

Ha Adam jól következtet, az azt jelenti, hogy talán mégsem valami sötét földalatti bázison kísérletezgetnek épp szegény lánnyal, persze ez egyben azt is jelenti, hogy fogalmuk sincs, miért tarthatják fogva. Ujjai egyre inkább kezdtek rángatózni a fegyver ravaszán, melyet szerencsére most nem tartott a kezében.
-Sajnos nagyon nem tudunk rohanni - vallja be szomorúan - a találkozó holnap éjjel lesz, hacsak nem találsz valami jobbat.
Kitűnő kérdés, hogy Jacob mennyire nevezhető megbízhatónak, ha egyáltalán. A maga részéről csak egy kicsit bízik meg jobban a fickóban, mint azokban, akik elrabolták a lányt.
-Sarah-n kívül itt van mindenki, akiben megbízom - jelenti ki határozottan - nem tudom, hogy csapda-e, de nem hiszem. Amikor elkezdtük, úgy tudta, hogy csak én megyek, és lássuk be, ha engem akar, jóval könnyebben is elkaphat...
~Nem vagyok golyóálló, és az érintésem sem olyan "nyugtató" hatású, arról ne is beszélve, hogy arra sem ébrednék fel, ha rám törnék a szobám ajtaját.~
-Sajnálom, hogy nem tudtam többet kideríteni...
Kicsit elszégyelli magát, látva a férfi higgadtságát. Neki is hideg vérrel kéne gondolkodnia, akkor többet tudna segíteni, de valahogy nem megy. Egyszerűen képtelen másra gondolni, mint azokra a horrortörténetekbe illő képekre, amik azóta járnak a fejében, mióta elkezdődött ez a rémálom.

-Teljesen igaza van - helyeseltem új ismerősöm felvetésére, majd miután figyelmesen végighallgattam, majd memorizáltam, amit róla kellett tudnom, hozzáláttam saját képességeim taglalásához. - Ami engem illet, én a víz formáját tudom felvenni - ahogy ön is, minden általam viselt tárggyal együtt. Ez ugyan elsősorban rejtőzködés, menekülés, önvédelem céljából szokott hasznosnak bizonyulni, de azért harcolni sem lehetetlen vele. Munkámból kifolyólag pedig el tudom látni a sebesülteket. Azt hiszem, ennyi - fejeztem be sután, mert nem tudtam nem összehasonlítani az ő listáját az enyémmel, ami sokkal hosszabb volt, de igyekeztem azzal biztatni magam, hogy az a jobb, minél erősebb tagjai vannak a csapatnak, Adam Windsor pedig egyértelműen annak tűnt.
Ezután Seanhoz fordultam:
-A holnap éjjel túl késő. Próbáld meg előrehozni a találkozót. Ha nem sikerül, amondó vagyok, hogy látogassuk meg személyesen ezt a titokzatos informátort.

Elgondolkodva masszíroztam meg a halántékomat, majd tulajdonképpen beszéd közben gondolkodva folytattam:
- Sean, egyet kell értenem dr Harlowal, ha jól gondolkodunk ez az időpont könnyen túl késő lehet - ismertem el magam is. - Tekintve, hogy informatikai szakember vagy, mégpedig olyan, aki a Pentagon legféltettebb titkaihoz is hozzáfért már, aligha hiszem, hogy megfelelő felszereléssel gondot jelentene neked a hívás lekövetése. Szükségem, sőt, szükségünk lesz felszerelésre, ha valamit is tenni akarunk. Az Intézetben mindenki felszerelkezhet, te pedig az én engedélyemmel hozzá fogsz férni a Cerebrohoz. Azt hiszem ez a ti köreitekben minimum nehéztüzérségi támogatásnak számít. Javaslom menjünk az Intézetbe, ahol én és a doktornő összeszedünk mindent ami kellhet. Hordozható gyógyfelszerelésünk van és inkább teszem az ő szakértő kezeibe mint hogy az én gyorstalpaló katonai kiképzésére hagyatkozzam. Felhívod az ipsét és találkozót kérsz mára, ha már ott vagyunk. Ha pedig nem egyezik bele, a Cerebro erőforrásainak segítségével lenyomozod. Már ha ez mindenkinek megfelel és nincs senkinek jobb ötlete... - néztem kettejükre.

Egy pillanatra lehunyja szemeit, és kiengedi a levegőt, melyet gyakorlatilag egy fél napja tart fogva a mellkasában. Jólesően szusszan fel, s mikor újra kinyitja a szemeit, mintha a remény halvány lángja pislákolna benne.
~Végre...tudtam, hogy hozzájuk kell fordulni.~
-Az régen volt - jegyzi meg, bár furcsa mód a szerénység minden nyoma nélkül - Cerebro viszont...mintha a frigyládát kapnám tüzérségnek.
Afölött most elsiklik a figyelme, hogy immár még egy ember tud az apró stiklijéről fiatalkorában. Amíg segít neki, nem bánja, ha Lynn azt gondolja, ő a Darrow család fekete báránya.
~Nem mintha emlékeznék bármire is a Pentagon titkai közül. Adam szerintem többet tudna mesélni róluk, ha akarna.~
-Vissza hívni nem tudom sajnos, komoly hackerek dolgozhatnak neki is, de előkerítem!
~Nekem mondjátok? Nemhogy holnap, de még a ma este is túl messze van, ha rajtam múlna, most indulnék!~
Felkapja a megpakolt táskáját, és annak nyitott száját a férfi felé mutatja.
-Felpakoltam pár dolgot, de lehet nem lesz szükség mindre, most, hogy jössz te is...

Amiket Seanról tudtam meg nagyon rövid idő leforgása alatt, meglehetősen meglepett. Azt persze tudtam, hogy a srác profi hacker, de azt nem, hogy ennyire profi. Mindenesetre inkább örültem neki, mint aggódtam miatta, ez is csak a segítségünkre lehet, meg ha illegális is.
~Tisztára apja fia!~
Viszont felmerült néhány olyan téma, ami sajnos a mutáns világról szerzett gyatra ismereteim miatt semmit sem mondtak nekem. Azzal azért tisztában voltam, hogy milyen Intézetről beszélnek, de mivel én sosem jártam oda, csak annyit tudtam róla, hogy egy iskola, ahova mutánsok járnak. Hogy ki vagy mi az a Cerebro, nekem sajnos még csak nem is derenghetett (bár bizalomgerjesztő volt, ahogy beszéltek róla).
Megköszörültem a torkom mielőtt megszólaltam volna, majd végre rászántam magam, hogy bevalljam, reményeim szerint nem túl elítélendő tudatlanságomat.
-Bocsánat, de meg kell, hogy kérdezzem. Én nem voltam diák a Xavierben, úgyhogy út közben elárulná nekem valaki, hogy mit kell tudnom erről a Cerebroról?

//Folytatás a Xavier Intézetben... gondolom //

A változatosság kedvéért fényes nappal tér be ide, de azért mielőtt megtenné, ellenőrzi, hogy Sean-nak van más programja ma délutánra. Nem lenne szerencsés, ha rég nem látott, ráadásul gondolatolvasó csemetéje pont akkor toppanna be ide, amikor kedvenc, és egyetlen élő társával a következő meló részleteit tárgyalják meg. Ha már itt van, felmutatja kártyáját, melyen a Vincent Faraday név szerepel, s kölcsönöz magának egy mutatós mordályt, hogy elüsse valamivel az időt, amíg Sheena megérkezik. A nő persze pontosabb a halálnál is, ám ennek ellenére sikerül fél tucat Rozsomákot ábrázoló céltáblát a felismerhetetlenségig lyuggatnia, mire betoppan partnere.
-Á, szia - üdvözli a szőke bérgyilkosnőt, ahogy fegyverét a falhoz támasztja, s eltávolítja fülvédőjét. - Mond, igazi magánnyomozó munkát is vállalsz?
Amennyiben a válasz igen, átnyújt egy dossziét a nőnek. A benne lévő akta a Mithril Corporation egyik magas beosztású alkalmazottjához tartozik, és az iratok szerint példás dolgozó, az egyetlen probléma az orvosi jelentésben van, mi szerint valami nem stimmel a fickó vérével. Természetesen a cég üzemi orvosa, Dr.Lynn Harlow ennél jóval részletesebben fejtette ki a problémát, de a két bérgyilkos számára csak annyit jelent beszámolója, hogy a férfival valami bibi van, amit sugárzó anyag közelsége idézett elő.
-A cégem elvesztett két szállítmányt az utóbbi hónapban. Persze biztosítva voltak, de a megrendelő ettől sajnos nem érzi jól magát. Arra gyanakszom, hogy valaki az én alkalmazottaim közül súgott a "rosszfiúknak"...
~Na persze, nem ők azok, akik hasadó anyagot szállítanak...ők csak ellopják, hogy isten tudja, mit kezdjenek vele....~