Bank of New York

Kezdi kicsit furcsán érezni magát. Nincs egy hete, hogy a vele szemben álló leány még kezet sem akart fogni, most meg itt áll, két tenyerével az ő arcán, s látszólag ez zavarja őt a legkevésbé. Na persze, a körülményekre való tekintettel talán ez annyira nem furcsa, s az igazat megvallva nem is bánja különösebben a dolgot, ezért inkább nem teszi szóvá.
-Megpróbálom, most például mintha melegem lenne... Egyébként meg, ha idegesít a vigyorom magadra vess, úgy tűnik tényleg minden helyzetben fel tud dobni a fecsegésed.
Nem tudni, mennyire szerencsés pont azokat az érzelmeket küldeni felé, amelyeket ennyire próbál elnyomni, de minden esetre végre működni kezd a dolog, hisz előző vallomásával ellentétben a férfi vacogni kezd, s szemében is egyre inkább felfedezhető a jeges rémület. Egyre kevésbé tettszik neki a gondolat, hogy mekkora esélyük is van valójában kijutni innen élve.
-Oké, elég lesz... - A lányt még most sem engedi el, talán nem is képes rá, görcsbe rándult kezeivel. - De nem lehetett volna valami kellemesebbet? Úgy érzem magam, mint azok a pancserek odalent...gondolom.

Ebben a pillanatban valaki berúgja az ajtót. Három ember lép be rajta, két baka, és a nagyfejű férfi. Szellem azonnal a puskájáért nyúl, és már ütné is le az első embert aki a szobába lép, ám a következő másodpercben valaki feltekeri a hangerőt a fejében, és drum & bass zenét kezd játszani, amitől a férfi úgy érzi, hogy menten fel fog robbanni, mármint nem az idegtől, a fájdalomtól. Két tenyerét a halántékára szorítva esik hanyatt.
-Nocsak, tudtam, hogy hallottam valamit - szólal meg a csúcsfej - a helyükben nem ugrálnék. Kik maguk?
Szellem elsőre azt a nevet próbálná kinyögni, amit Ratna is ismer már, de alig mozdul a szája, még jobban kezd hasogatni a feje...
-Nekem ne próbálj hazudni. Rosszul viselem. Pihenj kicsit, addig meglátjuk a lány mit mond.
Ratna felé fordul, várva, hogy válaszoljon ugyanarra a kérdésre, amit a férfinak tett fel.

-Ó, ezzel aztán sokra megyek, nem így értettem… -jegyzem meg fejcsóválta- Amúgy meg inkább vigyorogjon mint bőgjön, az olyan kiábrándító lenne.
Tovább folytatom a koncentrálást egészen addig, amíg a reakcióiból le nem tudom szűrni, hogy sikerült! Mondjuk a legutóbbi találkozáson történtek alapján úgy tűnik, hogy közel sem teljes hatásfokon üzemel a képességem, de kezdetnek ez is megteszi. De legalább van remény!
-Jól van, abbahagytam, nyugi, vége… -veszem el a kezeimet Sam arcától, majd vállat vonva, mosolyogva válaszolok- Dehogynem lehetett volna, mindent lehet, de hát ez most nem kívánságműsor. Meg így legalább sejtettem, hogy mire számíthatok, merthogy… -akad el a szavam, ahogy mellettünk berúgják az ajtót.
Szinte még fel sem eszmélek, mire Sam, sikertelen támadási kísérletét követően már a földön fetreng kínjában. Ahogy feldolgozza az agyam a látottakat, gondolkodás nélkül le is rogyok mellé, bár hogy minek, az nagyon jó kérdés, ugyanis ötletem sincs, mivel segíthetnék neki. Azt azonban egyértelműen leszűrtem a történtekből, hogy hazugságokkal semmire sem megyek, ha nem akarom én is hasonlóan „végezni”. Legalább egyikünknek pedig muszáj észnél maradnia, szóval hajrá Ratna, rajtad a világ szeme… Bár így belegondolva, csalit se kell játszani, házhoz jöttek a ragadozók.
Riadtan néztem fel a telepata mutánsra és két követőjére, majd Samre, és újra a támadóinkra. Először arra gondoltam, hogy eljátszom nekik az értetlen indiai turistát, hogy angolul egy szót se tudok és csak hindiül értetlenkedek velük, bár azzal valószínűleg csak Samet szívattam volna még jobban – na meg ha hallottak minket beszélgetni, akkor ez a verzió úgy is felejtős…
-Az én nevem Ratna, Ratna Nayar. Elmondok mindent, amit tudok, csak kérem, ne bántsák! –szólalok meg végül kérlelő hangon, bevetve mellé az elesett kiskutya szemeket, hátha ér valamit a dolog.
Mondjuk nem hiszem, hogy túl sok olyat tudnék mondani nekik, ami érdekelné őket, de már csak nem hagyhatom pácban az egy szem embert, akire számíthatok a menekülési akciónk során. Azt nem tudom, hogy mire képes ez az alak, mindenesetre úgy tűnik, tényleg ő a telepátiás, szóval biztos ami biztos, átállítottam az agyam, és mostantól az angol helyett hindi nyelven pörgettem a kis belső eszmefuttatásaimat.
~Valószínűleg ő blokkolja a képességeinket, kiszimatolja a hazugságokat és vagy nagyon csúnya, rémisztő víziókat tud kelteni mások agyában, vagy csak szimplán fájdalmat okoz. Hát, egyik sem túl biztató… Azt nem tudom, a gondolatolvasáshoz ért-e, bár remélem, hogy nem. Vagy ha igen, akkor se ért hindiül…
Egy pillanatra eszembe jut, hogy esetleg Samet megpróbálom megnyugtatni a képességemmel, de inkább nem rizikózok, még nem használom, helyette csak óvatosan a vállára teszem a kezem, hogy a nagy szenvedésben azért tudja, még itt vagyok mellette.

-Ékkő...milyen szépen hangzik. És te ott?
Szellemen látszik, hogy nagyon szenved. Hiába próbál frappánsabbnál frappánsabb hazugságokat kieszelni, ha egyszer kimondani sem tudja őket anélkül, hogy a feje szét ne robbanna. Bégül nem bírja tovább, és kinyögi azt az egyetlen nevet, ami nem okoz fájdalmat a számára.
-D..Darien...
-Lenyűgöző - feleli nagyfejű kiborg - kár, hogy valójában tojok rá. Vigyétek le őket a többihez.... - Ahogy hátra fordul, és meglátja a két ember arckifejezését, eleinte csak rosszallóan csóválja meg a fejét, ám végül folytatja a z útját kifelé a szobából. - Nem bánom, nem muszáj sietnetek.
A bennmaradt férfiak valósággal felfalják a lényt a szemeikkel.Egyikük közelebb lép hozzá, majd a vállánál fogva húzza fel őt szellem mellől. Erősen szorítva löki őt a falhoz, majd miközben alkarjával a nyakánál fogva tartja őt ott, fegyverét áldozata arcához emeli.
-Ha jó kislány leszel, utána elengedünk, áll az alku?

Szellem ezalatt próbál magához térni. Szerencsére nem sok figyelmet szentelnek most neki, de azért így sincs könnyű dolga. Alig kap levegőt, és fogalma sincs, mit mit fog most tenni, ám abban biztos, hogy nem fogja hagyni ennek a két surmónak, hogy bántsák Ratna-t, még akkor sem, ha a puszta kezével kell darabokra tépnie mind a kettőt. Azt már el bukták, hogy észrevétlenül lépjenek le innen, ezért már jóval kevésbé lesz szívbajos használni a géppuskát, mely ellenségei figyelmetlenségének okán még mindig a lábai előtt hever. Már csak az alkalomra vár, hogy használhassa a fegyvert, addig ugyanis nem akar lőni, amíg egy másik puska csöve a lény arca előtt pihen.

Úgy tűnik, én megúsztam a mentális szadizást, hiphip hurrá! Viszont Samet elnézve kezd gyanús lenni a dolog. Mi lehet olyan bonyolult abban, hogy kimondja azt a 3 betűs nevet? Aggódva figyelem, ahogy kínlódik egy darabig, majd végül kinyög egy nevet. Az egyetlen bibi csak az, hogy nem azt a nevet, amire számítottam.
Felvonom az egyik szemöldököm, és már épp rákérdeznék, hogy hogy is van ez, amikor újabb fordulatot vesznek az események. Nem hittem volna, hogy valaha hiányolni fogom azt a nagyfejű rondaságot, de miután felkentek a falra, rájöttem, szívesebben csevegtem volna napestig vele, mint hogy a csicskáival töltsem a nap hátralevő részét, hármasban...
~És már megint felkentek a falra...
Legszívesebben megint bevetném a Logan ellen alkalmazott taktikámat, ám elég elrettentő a tény, hogy épp egy puskával szemezek, és félő, hogy csóri alak reflexből meghúzná a ravaszt... Az pedig nem lenne túl szerencsés fordulat.
-Sajnálom, de nem ígérek meg semmi olyat, amit aztán nem tudok betartani. -jegyzem meg két nehézkes levegővétel között.
Azt hiszem, most jött el az ideje, hogy használjam a képességem. Bár, nagyon használnom se kell, tudja az magától is mit kell tennie... ugyanis a nem túl biztató jövőm gondolata olyan fokú félelemmel töltött el, ami nálam már rég a "másokra átragadós" kategóriába esik.
Miközben megpróbálom a kezeimmel valahogy arrébb lökni azt a bizonyos fegyvercsövet, magamban azért reménykedek, hogy előbb vagy utóbb a felmentősereg is összekapja magát, a képességem ellenére is...

~Meséltem már az első emberről, akit megöltem? Nem nagy titok, még le is tartóztattak érte, szóval ha valakit tényleg érdekel, utána tud nézni. A lusták kedvéért annyi történt, hogy meztelenül bukkantam fel valami lepukkant épületben, vagy sikátorban, vagy híd alatt, ahogy az akkoriban rossz szokásom volt, pár órával később pedig valami furcsa neszre ébredtem. A fantáziátokra bízom, mit akart tőlem a manus, és, hogy vajon túlreagáltam-e azt, hogy letolta a gatyáját, az viszont tény, hogy az idióta egy kést hordott az övében, amit én megragadtam, és szíven döfte vele...vagy vesén...vagy a fene tudja, de lényeg, hogy elpatkolt, engem pedig lecsuktak. Valószínű elengedtek volna idővel, de ez már egy másik történet, a lényeg, hogy azóta nincs sok türelmem az ilyen szatírokkal szemben, ezért megeshet, hogy ismét túlreagáltam a dolgot, amikor az ajtóban álló katonába eresztettem egy rövid sorozatot, majd a puska tusával úgy vágtam tarkón a másik pancsert, amikor Ratna félre tolta arcából a puskát, hogy a csigolyái reccsenésének hangjából ítélve sosem fog felkelni. Normális esetben persze nem lennék ilyen Rambó, és valószínű ellenségeim is gyorsabban reagáltak volna rá, hogy felkeltem, de ez a két jómadár nem számolt vele, hogy a mai nap rossz lányra próbálták a frászt hozni.~
-Tűnjünk innen! - Parancsolja a lányra, miközben megragadja a kezét, hogy annál fogva húzza őt magával ha kell. Hangja remeg a félelemtől, mely ellen minden erővel küzd, és nem is megy neki rosszul, tekintve, hogy sejti, honnan is származik. - Félek a bújócskának vége!
Kifelé menet elhajítja a géppuskát, és felveszi a másik katona eddig használatlan fegyverét. A jó ég tudja mi vár rájuk a következő szinten, de nem árt, ha teli a tár.
-Jól vagy?

Miközben én a fogva tartómmal viaskodtam, hirtelen a fegyverropogás éktelen zaja törte meg a csendet. A nagy zajra teljesen összerezzentem, első pillanatra pedig fel se fogtam, hogy melyik fegyverből jött pontosan... Csak annyi rémlik, hogy összeszorított szemmel, a puska csövébe kapaszkodva próbálom arrébb tolni azt, amikor egyszer csak enyhül a nyomás a torkomon, én pedig levegő után kapkodva, köhécselve esek el a faltól. A fegyvert, ami még mindig a kezemben van, egyből el is dobom, majd eleinte kissé botladozva Sam után kezdek rohanni.
-Hogy mi? Ja igen, azt hiszem, köszi... -felelek, kissé még mindig a sokk hatása alatt.
A múltkori eset se volt gyenge, amikor a szoba túlsó végéből néztem végig a tömegmészárlást, de ez a mostani... Mondhatni első sorból "élvezhettem" az előadást. Ezek után nem csoda, hogy egy kis időre teljesen megfeledkeztem a képességemről, amit Sam biztos nagyon díjazott. Meg miután feltűnt kedves menekülőtársam félelme, még jó pár percbe beletelt, mire sikerült újra visszaerőltetni magamra a nyugalmamat, mielőtt az őrületbe kergetem szerencsétlent.
-Sajnálom... még mindig nem igazán tudok mit kezdeni vele. -mondom, miközben végigfutunk a folyosón- Mennyi van még hátra abból a 20 percből?

Néhány emelettel feljebb ismét egy irodában próbálják meghúzni magukat, ennyi sprintelve tett lépcsőzés után fegyverrel a kézben nem árt, ha az ember pihen egy kicsit. Amint újra négy fal közt vannak...pontosabban, olyan négy fal közt, melyek közelebb helyezkednek el egymáshoz, szellem elengedi a lány kezét, leereszti a fegyvert, majd háttal a falhoz csapódik.
-Nem akartam megölni őket, de nem volt választásom - próbál mentegetőzni, és azok számára akik nem tudják, hogy ezzel valójába 237-re növelte az általa okozott halálesetek számát, még hihető is lehet bűnbánó arca - olyan gyorsan történt minden...
A falnak dőlve csúszik a földre. Inkább fáradt, mint letört, bár az is benne van a pakliban. A két fickó halálán nem akad fenn túlzottan, ám a túszok így marha nagy bajba kerültek miatta, és ez furcsa mód nem hagyja őt nyugodni. Biztosan csak arról kehet szó, hogy ez az egész így olyan amatőr megoldás volt, ha profin viselkedne, mér rég elhúzott volna innen. Általános önsajnálatából megint a lány rángatja vissza, és miközben az órájára tekint, újból képtelen megállni, hogy ne mosolyodjon el kissé.
-Mondjuk 15. A képességed miatt meg ne aggódj, valójában te mentettél meg mindkettőnket. Amint kijutottunk a tetőre, viszonzom a dolgot, ígérem.

Közben a katonák természetesen reagálnak a lövésekre. Odalent megtalálják az eszméletlen társukat, és a két holttestet is. Egyenlőre ezen a szinten nem kutatnak utánuk, olyannyira nem, hogy 3 katona elszalad az ajtó előtt, anélkül, hogy benéznének ide, persze a többi irodát sem kutatják át, így miért pont ezzel tennének kivétel?

-Igen, valóban... -bólogatok egyetértően- Nekem aztán nem kell magyarázkodnia, tőlem jobban szerintem most senki sem érezné át a helyzetet. De ne álljunk ilyen negatívan a dologhoz, azóta már biztos újjászülettek, mint görény... vagy esetleg csótány.
Egyébként szeretem, de ezúttal nem élek a lehetőséggel, hogy a falnak dőlve pihenjek, a falakból most egy időre elegem lett. Valahogy olyan megnyugtató érzés, hogy semmi nincs az ember közelében.
-Még olyan sok? -kérdezem, majd csalódottan felsóhajtok- Nem lehetne, hogy abból legalább 13-at itt várjunk, aztán 2 perc alatt lelépnénk? -vetem fel a gyerekes ötletemet, bár tudom, hogy esélytelen a dolog.
Egyszer csak léptek zajára figyelek fel, egyből el is hallgatok, s mozdulatlanul fülelek. Úgy tűnik, végre egyszer jól alakulnak a dolgok, hiszen amilyen lendülettel jöttek, tovább is haladtak a katonák.
-Kérdezhetek valamit? -fordulok a "bűntársam" felé, miután elhaltak kintről a zajok- Mi volt az az előbbi, odalent? Darien? -döntöttem kissé oldalra a fejem, miközben a magyarázatra vártam.

A reinkarnációs terv hallatán újra elmosolyodik, főleg mert azt hallotta, hogy elvileg csak magasabb létformába lehet kerülni halál után. Ebben mondjuk nem egészen biztos, de tekintve, hogy kikről volt szó, a csótány az teljesen stimmel. Vidáman simogatja meg a lány arcát az újabb javaslat hallatán, és egyszerre megint úgy érzi magát, mint aki talán még képes is lenne felszaladni a tetőre 2 perc alatt.
-Nekem tettszik a dolog, de figyelmeztetlek, féltékeny típus vagyok, szóval ha még valaki kikezd veled, azt is lelövöm.
Bólint a lány kérdésére, annak ellenére, hogy sejti mi lesz az. Mikor aztán félelme beigazolódik, újra szomorúan biggyeszti le a fejét, lehet valami ebben az érzelmi hullámvasút dologban.
-Hosszú történet. Dióhéjban annyi a történet, hogy amikor mutánssá váltam, elszöktem otthonról, bár nem egészen önszántamból, de annak már hosszú ideje, és nem szeretném, ha a családom rám találna, ezért nem használom többé az igazi nevem.
Persze ez jóindulattal is csak féligazság, de legalább nem volt benne egy csepp hazugság sem, és ez már szellemtől elég szép teljesítmény.
-Kérdezhetek valamit én is? - Suttogja, mialatt közelebb húzódik a lányhoz. - A múltkor, amikor először repültünk hallottam valamit. Tényleg tőlem kaptad az első csókodat?
Hogy ezt most figyelem elterelésnek szánta, vagy csak simán zavarba akarta hozni a lányt, netán komolyan érdekli a dolog azt nehéz lenne megmondani pusztán a hangsúlya alapján, minden esetre két kezét újra a lány vállaira helyezi.

Most valahogy se erőm, se hangulatom a tőlem megszokott hosszas fecsegéshez, így amíg kipihenjünk a minimaraton fáradalmait, egy helyben toporogva várok. Ahogy Darien az arcomhoz ér, csodálkozva pillantok fel, hogy ezt most valójában miért is kapom, ő az aki nyugtalan, vagy rajtam látszódik ennyire, hogy milyen kétségbeesett vagyok? Mindenesetre úgy tűnik, rám egész nyugtatóan hat az érintés, érdemes lesz megjegyeznem...
-Engem nem zavar, nem hinném, hogy különösebben hiányozna bármelyikük is... -borzongok meg újra, ahogy eszembe jutnak a néhány perccel ezelőtt történtek, aztán gyorsan el is hessegetem a gondolatokat.
Azért valahol mélyen rosszul esett, hogy eltitkolta előlem a saját nevét, különösebben nem is titkoltam arckifejezésemmel a nemtetszésemet. Az ember próbál őszinte lenni, aztán ez a hála érte... Magamban már készültem, hogy egy kiadós, lelkiismeret-furdalós monológgal nyilvánítok véleményt neki, de a magyarázatát hallva, a végére egészen megenyhültem, valahogy már semmi értelmét nem láttam az egésznek. Most mire mennénk vele, ha leállunk vitázni? Naná, hogy semmire, csak megint felhívnánk magunkra a figyelmet... Ó, én vajszívű.
-Ráérünk, nem? -kérdezek vissza, mert a kíváncsiságomat egy ennyire rövidített verzióval aztán nem lehet "elaltatni".
-Persze, csak nyugodtan. -vonok vállat gyanútlanul a kérdését hallva és kíváncsian várom, hogy ugyan mire lehet ilyen nagyon kíváncsi, amit így kell felvezetni.
Aztán amint meghallom, mint ha egy kisebb vizes zuhanyt zúdítottak volna a nyakamba.
-Na neee... Már nem azért, de ez meg most hogy jön ide? -kérdezem rákvörös arccal.
Hát, ha ezzel a kérdéssel csak zavarba akart hozni, akkor gratulálnom kell hozzá, az maximálisan sikerült. Lányos zavaromban már épp elfordultam volna, amikor Darien kezei újra a vállamon kötöttek ki, ezzel megállásra késztetve. Végül csak elfordítom a tekintetem, majd néhány másodpercnyi kínos csend után erőt veszek magamon és kibököm a választ:
-Igen.

Rég volt már, hogy valaki nemhogy nem riadt el az érintésétől, de a jelek szerint kifejezetten jól esett neki, s látva a nagyon halvány mosolyt Ratna arcán, kissé szellem is megnyugodott.
-Dehogynem, de igazad van, rá érünk még velük foglalkozni később is...
~Valamilyen szinten még engem is zavar, igaz más okból, szóval kizárt, hogy ez a lány csak így lerázza magáról a dolgot. Ugyanakkor tettszik, hogy ilyen erős, nagyon is...~
Mélyet sóhajt ismét, mikor a lány emlékezteti rá, hogy kivel is áll szemben. Nem ismerik egymást annyira rég óta, de igaz ami igaz, sejthette volna, hogy Ratna nem fogja ennyiben hagyni a dolgot. Nem tudja pontosan, mennyit kéne megosztani a lánnyal, de abban egészen biztos, hogy a teljes igazság nem tenne jót a lelki világának, hacsak nem látná meg a pozitívumot abban, hogy ebben a helyzetben pont egy a gyilkolásban ennyire tapasztalt férfit, mint ő állított mellé a sors. Sajnos kevesen teszik, így marad a féligazság.
-Sokáig az utcán éltem, és elkövettem dolgokat, amikről nem szívesen mesélnék, de ha nagyon érdekel, egyszer majd beavatlak, csak előbb innen tűnjünk el, rendben?
A lány zavara pont kapóra jön, hogy végre ejteni tudják ezt a témát, ám valójában ez nem csak erről szólt. Elengedi egyik karjával a lány vállát, majd arcát lágyan felemeli a kezével, Arra kényszerítve őt. hogy egyenesen a szemébe nézzen. Bár eddig sem voltam valami messze egymástól, most még közelebb hajol.
-Sajnálom, hogy arra kell emlékezned, mint elsőre.
Ajkával lágyan érinti meg Ratna-ét, ezúttal azonban bőven hagy neki helyet a menekülésre, ha azt szeretné. Csókja most sokkal lágyabb mint korábban, de azért kellően határozott, és ha szabad utat kap, nyelvével táncra hívja a vele szemben álló nőét, mialatt szorosan átöleli őt.
-Hogy szerencsénk legyen - szólal meg, ha sikerült a művelet - és most gyere, sok lépcsőt kell még megmászni.
Megragadja a lány kezét, majd még az előzőnél gyorsabban is kezd futni, mintha valahonnan mérhetetlen energia szabadult volna fel benne.
-Ha valamiért le kéne maradnom, te menj csak tovább.

Úgy tűnik, ezúttal se sikerült sokkal többet megtudnom, körülbelül olyan sebességgel jönnek a hírmorzsák Darienből, mint ha harapófogóval húznák...
-Okés, nem fogom elfelejteni. Mondjuk tényleg ideje lenne indulni, mielőtt megint rajtunk ütnek.
Úgy tűnik, a válaszomat követően Darien nem hagy nekem sok időt arra, hogy tüzetesebben tanulmányozhassam a parketta rakásmódját, pedig még egy darabig el bírtam volna nézegetni. Ahogy lassan felemeli a fejemet, egy darabig még próbálom kerülni a tekintetét, de végül azért sikerül összekapni magam, és a szemébe nézni. Egy piros pont ide! Igaz, a szívem már úgy kalapál, hogy csoda, hogy még nem ugrott ki a helyéről.
A bocsánatkérést hallva már épp mentegetőzni kezdenék, ám Dariennek sikerül belém fojtani a szót még azelőtt, hogy az elhagyná az ajkaimat. Egy kissé összerezzenek a meglepetéstől, de aztán viszonzom a csókot, ahogy lassan lecsukódik a szemem és belefeledkezek a pillanatba.
-Ezt egyébként miért kaptam? -töröm meg a csendet, miután kissé eltávolodtunk egymástól, majd miután választ kapok- Erre felé így kívánnak szerencsét? Hmm, nem rossz.
Ahogy futni kezdünk, néhány méter után lefejtem a kezemről Darien kezét, most van annyi lélekjelenlétem, hogy magamtól követni tudjam, így meg nekem jobban megy a futás, a saját tempómban. Ha nem is vagyok olyan gyors, mint ő, de azért néhány méterre lemaradva tartom a futási sebességet.
-Ó, ilyen egyszerűen nem fog lerázni. Amúgy is, egyedül sokra mennék egy ki tudja hány emelet magas épület legfelső emeletén, szóval igyekezzen úgy kalkulálni, hogy ne maradjon le, mert magamtól úgy se megyek tovább. -közlöm teljes nyugalommal és magabiztossággal, miközben épp egy sprintet nyomunk a folyosón a következő lépcső irányába- Egyébként nem értem, miért jön mindenki ezzel. Mondjuk nem mint ha sok hasonló helyzethez lett volna szerencsém, de akkor is... nem fogok cserben hagyni egy csapattársat.

~Az igazat megvallva, jobban örülnék neki, ha mégis elfelejtene kikérdezni a múltamról, utálnám, ha én lennék az, aki miatt nem mer többé megbízni senkiben.~
Annak ellenére, hogy gyakorlatilag ez a második csókja, Ratna olyan hatással van Szellemre, mint korábban még senki, s amit eleinte csak egy fél perces műveletnek szánt, abból egy nagyon hosszú, és szenvedélyes csók lett, megbolondítva egy forró öleléssel, melyből azután sem akart egyhamar kibontakozni, mikor ajkaik elváltak egymástól.
-Huhh...-Jegyezte meg az eredetileg ideszánt elmés megjegyzés helyett, S csak mosolygott a lányra, mielőtt elindultak volna, lefutni a második mini maratont a tető felé. - Gondoltam, ha már tőlem kaptad az elsőt, legalább egy olyanra is emlékezz, amit rendesen csináltam...
~Nem rossz? No megállj csak teeee....~
Ezúttal sokkal kevésbé érzi, hogy hatalmába kerítené a fáradtság, ahogy szaladnak fölfelé, bár ez valahol érthető, hisz a lány képességének hála, ő maga is azt élhette át nagyjából, mint Ratna, vagyis úgy érzi magát, mintha most csókolózott volna életében először, megint. Ami a lány válaszát illeti utolsó parancsára, csak mosolyogni tud azon a lojalitáson, melyet jól tudja, nem érdemel meg.
~Minden filmben ezt szokta mondani amúgy a főhős a lánynak...és a lány minden filmben ezt válaszolja rá. Na akkor helyben vagyunk.~
A felső szintig eseménytelenül jutnak el, biztos mindenki más a társaik gyilkosát keresi odalent. Már épp fellélegezhetnének, ám a tetőre vezető lépcső előtt ott szobrozik négy ember, három katona, és a négy kezű fura alak, aki elég ideges arcot vág, valószínűleg azért, mert a két mutáns tevékenysége belerondított a szórakozásába, bármi is volt az. Egyenlőre nem látják Ratna-ékat, mert szellem még időben visszahúzódott a látóterükből az egyik fal mögé.
-Na jó...rá tudod venni őket valahogy, hogy szeretkezzenek, és ne háborúzzanak?
~Vagy háborúzzanak, csak egymás közt, nekem az is jó lesz.~

-Nocsak, milyen figyelmes valaki. -jegyzem meg a magyarázat hallatán- Kár, hogy a képességem mindkét esetben bezavart. Vagy izé... lehet mégsem kár... bár az tény, hogy közrejátszott.
És ha épp nem egy bankrablás közepén lennénk, akkor még magamban hosszasan el bírnék rágódni azon, hogy mennyire is etikus vagy illő mások érzései felett átvenni az irányítást, na de majd máskor, erre most nincs idő...
Miután Darien nem reagál a kis monológomra, úgy veszem, hogy ő is beletörődött a dolgokba, így nem is erőltetem tovább. Mivel a sprintet ilyen hosszú távon nem bírom, no meg úgy tűnik, az ellenfeleink máshol kóvályognak, így átváltok egy kényelmes kocogásba. Már épp indulnék felfelé a lépcsőn, amikor Darien visszaránt a fal mögé. Hoppá... Még szerencse, hogy ő körültekintőbb, mint én.
-Mi, itt vannak? Hányan? -kérdezem, majd óvatosan kilesek a fal mögül. Ha azt se tudom, kiről van szó, akkor úgy se sokra megyek ellenük.
-Áh, hogy őket... Perszeee, csak válasszon egyet, melyik a legszimpatikusabb? -cukkolom kicsit a csapattársamat, majd komolyra fordítom a szót- Még soha nem próbáltam hasonlót, de ha tudnám, akkor se tenném, az olyan... természetellenes lenne.
Nekidőlök a falnak, miközben agyon agyalok, hogy mit kéne bevetnem ellenük. Mit ne mondjak, azért kissé az én fejem is kezd megfájdulni, normális esetben nem szoktam én ilyen gyakran használni a különleges erőmet.
-Az ön képessége még mindig nem működik? -fordulok Darien felé, miközben egy kicsit a halántékomat masszírozom.

-A másodiknál csak közben, és nekem egészen kellemes volt, úgyhogy ne aggódj miatta.
A gyakran áll meg egy-egy pillanatra, hogy legalább annyira bevárja a lányt, hogy az még a látóterében legyen. Nem akarja játszani a hős védelmezőt, de tény, hogy pillanatnyilag nagyon nem szeretné, ha csapattársának baja esne. Biztos az előzőek utóhatása lehet.
-Négyen - feleli kicsit megkésve, hisz közben Ratna is rájött erre a saját szemét használva - lássuk csak melyik is tettszik....
Hosszan elnézi a kis csapatot, mintha komolyan gondolkodna a dolgon, ám percekkel később elfordul tőlük, és szemében cinkos csillogással a lányra sandít.
-Hát, ha lehet választani... - Karjával finoman megsimogatja társa hátát, majd tovább súgja a tervet - De amúgy arra gondoltam az előbb, hogy elvehetnéd a kedvüket a lövöldözéstől.
A következő kérdést Szellem is jogosnak tartja, ezért tesz még egy próbát. Sajnos ebből külsőleg nem látszik semmi, azért a lány számára úgy tűnhet, mintha azonnal vágná rá:
-Nem, de tegezz nyugodtan, a történtek után engem nem zavarna. - Lány hátát simogató keze felszalad az arcára egy pillanatra, hogy azon is végigsimítson egy pillanatra, majd rákacsint még egyszer, mielőtt két kézzel ragadja meg a puskáját, hogy felkészüljön a támadásra. - Megpróbálhatom elintézni őket, de akkor nemsokára itt lesznek mind a nyakunkon, szóval jobb, ha belehúzunk majd.
Furcsa, de őszintén nincs kedve kinyírni ezt a sok embert, vagy mit. Ha tehetné tényleg csak eltűnne innen, ami érthetetlen, hisz a történtek után az lenne tőle a normális, ha élvezettel vadászná le ezeket a marhákat az utolsó emberig. Biztos csak a lányak akar imponálni, más magyarázat nem lehet a dologra....

-Igen, azt látom... -reagálom Darien megkésett válaszára.
Csak poénnak szántam az előbbi megjegyzést, így kissé meglep, hogy komolyan veszi és a kis csapatot kezdi sasolni.
~Na, erre kíváncsi leszek. -figyelem felvont szemöldökkel, és először le se esik, miért néz úgy rám...
Aztán ahogy kapcsolok, újból fülig vörösödök, de hát nem tudok mit tenni ellene, ez van...
-Úgy értettem, hogy közülük... -motyogom magam elé.
Miután Darien felajánlja, hogy tegeződjünk, hálásan elmosolyodok. Mondjuk miután kijutunk innen, első dolgom lett volna megkérdezni, amennyiben ő nem teszi. Na de vissza a képességekhez...
- Ez aztán gyors volt... Még mindig nem megy? -kérdezem csalódottan- Fura, pedig nálam már egész jól helyreállt a rendszer, ahogy te is tapasztalhattad az előbb.
Amikor meglátom, hogy újra kézbe kap egy fegyvert, rárakom a kezem a fegyver csövére, hogy a földre szegezzem azt.
-Várj, ha tényleg ilyen rizikós, akkor előbb megpróbálom én. -ajánlom fel, majd olyan közel sétálok, amennyire csak tudok, ügyelve arra, hogy takarásban maradjak. Még egyszer gyorsan kilesek, hogy kiknek az agyába is fogok belerondítani, majd miután egy gyors "bocsi-t" mondok Dariennek, nekilátok.
~Szóval ne akarjanak lövöldözni? Akkor ideje nekik is megtudniuk, milyen is a sebezhetőség érzése...

-Ők nem tettszenek. És mivel lőnének amint meglátnak, gondolom én sem nekik...
Tettszik neki, hogy egy ilyen szép lány, akire minden bizonnyal már ráhajtott az összes fiú a Xavier-ben így irulgat-pirulgat a szavai hallatán. Ha nem lennének ilyen szorult helyzetben, megfontolná, hogy újra végrehajtsa lenti gaztettét, így azonban kénytelen beérni egy újabb arcsimogatással, hogy kicsit lenyugtassa a zavarban lévő lányt.
-Te erősebb vagy telepátia téren, én pedig sokkal gyengébb, ezen a meccsen nem vagyunk egy súlycsoportban.
Legszívesebben tiltakozna a lány terve ellen, de az igazat megvallva, neki sincsen jobb ötlete, ezért egyenlőre hagyja magát.
-Na jó, de ha valamelyik csak egy lépést tesz feléd....vigyázz magadra oké?
~Oké, ez már engem is zavar, ha így folytatom a nap végére bőrruhát húzok, és csatlakozom az X-menhez, holnap meg már az esőerdőket fogom védeni, vagy a fene tudja, mit művelnek ott.~
Darien ígéretéhez híven lövésen készre áll a fal mögött, és úgy figyeli, ahogy a katonákat mintha egyre jobban zavarná valami. Eleinte nem tűnik nagy dolognak, épp csak közelebb húzódnak a kijárathoz, illetve álltukban is próbálnak egyre kisebbek lenni, és persze az eddigi lelkes csevegést is kínos csend váltja fel. Végül a négy karú férfinek elege lesz, és a lépcsők felé indul, két társával együtt. A negyedik férfi is szívesen követné őket, de a többiek ráparancsolnak, hogy maradjon a seggén, ezért ő inkább a tetőre sétál, elszívni egy cigit. A trió pont Darien mellett halad el, akinek nem kis erőfeszítésébe kerül úgy meglapulni, hogy ne fedezzék fel ottlétét, de látszólag igyekezete fölösleges volt, hogy Ratna kezelése úgy tűnik csodás csőlátással ajándékozta meg ellenségeiket.
~Ügyes ez a lány, nagyon ügyes.~

-Áh, vagy úgy... Végül is, van benne logika. -töprengek el a felvetésén- Egyébként, ahogy elnézem, nem sok mindenben lennénk azonos súlycsoportban.
Már épp elindultam a lépcső felé, amikor Darien még utánam szól, megtorpanok, majd sóhajtva visszapillantok, amíg válaszolok neki.
-Tudom, hogy azt mondtam, ezután bárhová mehetünk, de nem épp a kórházra, esetleg a hullaházra gondoltam. Valahogy nem vonz a gondolatuk... Szóval igyekszem nem kamikazézni. -jegyzem meg poénkodva és már megyek is tovább.
Végül sikerül egészen a lépcső oldaláig eljutnom, ahol aztán nekilátok a manipulálásnak... Mivel én nem látok rá a támadóinkra, így csak reménykedek benne, hogy használ valamit a dolog. Annál is inkább, mert a fejem egyre inkább hasogat, ahogy a képességemet használom. Az első jel, ami eljut hozzám, hogy kissé elcsendesedett odafent a bagázs. Aztán ahogy léptek zajára figyelek fel, gyorsan a falhoz simulok, nehogy észrevegyenek. Miután minden elcsendesedett és úgy tűnik, tiszta a terep, előmerészkedek és óvatosan, körbe-körbe kémlelve elindulok felfelé a lépcsőn.
-Tudod mi lenne az igazán szívás? -várom meg Darient, mielőtt egyedül felmennék a tetőre- Ha idefent sem tudnád használni a képességedet, és mehetnénk vissza, le a földszintre, újra megbirkózva a csipet-csapattal. Mondjuk az is elég elszomorító, hogy a rendőrség nem bír el velük, pedig már akkor itt voltak, amikor összefutottunk lent az első irodában.

~Kórház? Hullaház? Hát, nem az optimizmusáért fogok beleszeretni ebbe a lányba az is biztos.~
Közben azért készít egy mentális jegyzetet arról, hogy a ma tapasztaltak alapján a lányok valamiért könnyebben beadják a derekuk egy randira, ha előtte megcsókolják őket. Furcsa észrevétel, de még hasznos lehet...
-Te aztán értesz ahhoz, hogy kitakarítsd a szobát - jegyzi meg elismerően - megcsinálhatnád a szomszédaimmal is, néha az agyamra mennek.
Megindul a lépcsőre, remélhetőleg a lány társaságában. Odafent furcsa látvány fogadja, ugyanis a sebezhetőséggel riogatott katona az ajtónak háttal állva dohányzik, igaz nem sokáig, hisz egyetlen ütés a puskatussal, és ájultan rogy le a földre.
-Ne fesd az ördögöt a falra drágám, balszerencsét hoz.
Behunyja szemeit, mély levegőt vesz, megpróbál valami szép dologra gondolni, s idegességében a földhöz vágja a puskáját, illetve nem is a földhöz, hanem az ott fekvő ájult katonához.
-Oké, azt hiszem ideje át térni a b tervre....
Felemeli a bal karját, hogy lenyomjon pár gombot a James Bond filmekből lopott óráján, mely szerencsére sok jó tulajdonsága mellett telefon is, igaz hívni pont nem lehet vele, de ez mellékes, amit most keres, úgysem venné fel.
-Szólok egy kollégámnak...kicsit fura lány, de profi, tudom, hogy segíteni fog.

A bókra csak halványan elmosolyodok.
-Biztos meglepődnének, ha beállítanék hozzájuk. De a szomszédokkal nem hiszem, hogy működne. Pár percen belül megszűnik a hatása és utána úgy is visszajönnek. -vetem el az ötletét, amíg még a lépcső aljánál járunk.
A maradék 1 katonát Dariennek nem tart sokáig elintézni, bár az előrelépés, hogy ezt legalább csak leütötte, és nem eresztett bele egy sorozatot, mint a lentiekbe...
A következő reakciója viszont eléggé váratlanul ér. Értetlenül állok a dolog előtt, hogy mire fel ez a kirohanás, amikor választ kapok a ki nem mondott kérdéseimre.
-Basszuskulcs. -bukik ki belőlem, majd kíváncsian figyelem, mit ügyködik Darien "B" terv gyanánt.
-Rendben. -válaszolok, bár lövésem sincs, hogy ez most miért is lesz jó nekünk, így hát további kérdésekkel bombázom Darient is.
-Hol is dolgozol? Csak hogy olyan kollégád van, aki ilyen helyzetben segíteni tud... Gondolom nem könyvtárban, mi? Csak nem valami rendőrség vagy katonaság féleség?
Még megvárom a válaszát, majd jobb híján, amíg várakozunk, kimegyek az ajtón, hogy addig is körbenézzek a tetőn. Ha mást nem, legalább a kilátásért biztos megéri, ha már ilyen magasra "felverekedtük" magunkat.

~Hát még én, tekintve, hogy ha szigorúan vesszük, nem igazán élek sehol.~
-Ne aggódj, ha már idefent vagyunk, kimászunk innen. Viszont, ha most megbocsátasz egy pillanatra....
A lány kezébe nyomja az egyik gépfegyvert, hogy figyeljen az ajtóra, amíg ő pötyög. Sokféle előre megírt szöveg rejlik a gépezetében, de olyan amit most ír sajnos valamiért még pont nincs.

Sheena, itt szellem. Sürgősen szükségem lenne a segítségedre. Szeretném, ha összeszednél annyi kábító fegyvert, amennyit csak elbírsz, majd elhoznál egy helikoptert a Bronx-i reptérről, amivel az üzenet alján megadott koordinátákon található épület tetejére szállj le, ott fogok rád várni. Kérlek siess, élet halál kérdés.

-Megvolnánk - szól a lányhoz, és bár nagyon szeretne úgy tenni, mintha nem hallotta volna meg az utolsó kérdést, de mostanra már ismeri annyira a lányt, hogy ezt úgy sem fogja megúszni, ezért ha kelletlenül is, de végül válaszol - Mindhárom. Kém vagyok, de ne mond el senkinek. - Újabb kacsintás. - Nagyon rossz bankot szemeltek ki maguknak odalent.
Ő maga is elsétál az épület peremére, hogy megszemlélhesse a kilátást, de az első pillantás után visszahőköl. Úgy tűnik most, hogy nincs vele a képessége, a tériszonya is visszatért, dupla öröm....

Csak néztem a gépemen megjelenő szöveget és nem akartam hinni a szememnek. Szellem kér segítséget tőlem! Ez biztos valami vicc! Ja, és még helikopter is kell neki!
Már éppen ki akartam törölni az e-mailt, és emlékeztetni magam, hogy legközelebb küldjem a melegebb éghajlatra az ilyen árverésekét, mikor azért úgy gondoltam, csak megnézem azokat a koordinátákat. A Bank of New York! Hmmm. Az előbb hallottam a híreket, hogy van ott valami kisebb hacacáré, lehet, hogy még sem viccel? De hát mi van a képességével? Áááá! Csak oda kell mennem, ha meg akarom tudni mi a fene történt vele.
A motoromhoz vágtattam, majd először útba ejtettem az egyik már egyszer-kétszer igénybe vette és kevésbé őrzött rendőrségi raktárat, hogy Szellem kérésének megfelelően felszerelkezzem egy jó pár kábító fegyverrel. Még az a jó, hogy felülről annyira nem őrzik az épületet és még sosem tűnt fel az a pár dolog, amit innen elvittem, meg most sem az igazán ütős, nagy fegyverekre pályáztam, így aránylag sima ügy volt. A helikopter azért elég húzósnak ígérkezett, meg az idő is szorított, hogy gyorsan cselekedjek. Nem mindennap van szüksége rá az embernek, hogy repülő masinát lopjon! A reptérre még csak bejutottam, de mivel nem a legjobban tudok helikoptert vezetni, elgondolkodtam, hogy pilótával együtt lopjam-e el a gépet, de aztán elvetettem, mert aztán vagy meg kell ölni, vagy díszeleghetünk a személyleírása alapján a címlapon másnap. Így hát bevállaltam, hogy inkább én vezetek, pedig, de régen volt az a kiképzés. Szerencsémre az egyik gépet feltöltésre épp kigurítják, felkötöttem az álarcomat, és mikor már majdnem végeztek a munkával, na ekkor gyorsan meglovasítottam. Mire észbe kaptak, már fenn voltam a levegőben. Volt egy két nehéz percem míg megtaláltam az irányítást, de aztán majdnem egyenesen húztam a megadott koordinátákra. Mikor már közel voltam észre is vettem három alakot a tetőn, mondjuk abból kettő állt a lábán. Kisebb döccenéssel, de landolni is sikerült. Nem hiszem, hogy túlságosan sok időnk lett volna, hiszen a rendőrségnek is bőven van helikoptere, így nem fog sokáig tartani, hogy megtalálják ezt az elkötött libegőt. Ezért kiugorva egyenest a várakozó Szellemhez ugrottam.
- Mi a fene folyik itt?

-Persze, csak nyugodtan. -válaszolok neki, mire már kézbe is kapok egy gépfegyvert.
~Ehh... ezzel meg mihez kezdjek? Na mindegy...
Visszatotyogtam az ajtóhoz, legalább amíg Darien ügyintéz, addig ne támadjanak hátba minket. Vagy ha igen, legalább tudjunk róla. Idegesen leskelődtem a lépcső irányába, egészen addig, amíg Darien nem végzett. Akkor aztán szó nélkül visszanyomtam a kezébe a fegyvert, az ő kezében mégiscsak jobban mutat.
Miután közli, hogy kém, csak csodálkozva pislogok egyet, ám miután kacsint is mellé, csak gyanakodva felvonom a szemöldököm.
~Ez most csak nekem tűnt komolytalannak?
Na mindegy, most van jobb dolgom is, mint hogy azon morfondírozzak, vajon ebben mennyi az igazság, így végül csak beleegyezően bólintok Darien kérésére.
-Rendben, nem mondom el senkinek.
Amikor feltűnik a helikopter a láthatáron, egy pillanatra rossz előérzetem támad, elvégre legutóbb eléggé megnehezítették a dolgunkat... Aggódva nézek körbe, miközben igyekszem Darien közelében maradni, hátha ő tud valami magyarázattal szolgálni. Azonban nemsokára kiderül, hogy ezúttal a mi oldalunkon érkezett fentről az erősítés, így újra helyre áll a lelki békém. Amikor a más említett fiatal lány kiugrik a gépből és oda rohan hozzánk, csak köszönök neki, majd hagyom, hagy beszéljék meg amit akarnak, sokat úgy se nagyon tudnék hozzászólni a témához.

Látva a lány arckifejezését, úgy érzi kicsit bővebb magyarázattal kell szolgálnia, ezért még gyorsan hozzáteszi:
-Zsoldos vagyok. Többnyire más mutánsokkal dolgozom együtt, zűrös ügyeken.
A helikopter zajosan közelít, mire Darien egyik karjával szorosan átöleli a mellette álló Ratna-t, hogy megnyugtassa egy kicsit.
-Ne félj, ez biztosan ő lesz.
~Az ellenségeim általában tudnak egyenesen repülni.~
Mikor Sheena végre "leszáll" a géppel, és eléjük pattan, nagy kő esik le a szívéről. Sosem vallaná be, de ebben a pillanatban mérhetetlen biztonságérzetet nyújt, hogy végre az ő oldalán is áll egy megállíthatatlan gyilkológép.
-Csapdába ejtett minket 19 bankrabló, ebből négynek mutánsokhoz hasonló képességei vannak. Eddig két halottjuk van, meg az a csávó ott ledőlt pihenni. Alapból nem lenne gond de...
~Be merjem neki vallani? A fenébe is...Ha megtudja milyen sebezhető vagyok, lehet már most végem van, ugyanakkor, ha jól sejtem, és csak a manus tudja visszaadni a képességem, jobb ha most túlesünk rajta, mert ha nem segít ember maradok, és azt sem sokáig....~
-Van egy telepata velük, aki képes elfeledtetni az emberrel, hogy hogyan használja a mutációját, szóval amíg őt nem tudjuk elintézni, félek nem veszed sok hasznom....ja és, civilek is vannak odalent, úgyhogy élve fogjuk el a többi rohadékot oké?

Közben pár szinttel lejjebb a két katona, és négy kezű haverjuk végre megtorpan egy másodpercre. Most, hogy elmúlt Ratna képességének hatása, hirtelen nem értik, miért volt ilyen sürgős elhúzniuk a tetőről, és amikor jobban belegondolnak abba, hogy mekkora balhé lenne belőle, ha a főnök megtudná, hogy mindössze egyetlen ember őrzi a tetőtéri bejáratot, azon nyomban szaladni kezdenek visszafelé. Odafent csak társuk hűlt helye fogadja őket, csak még idegesebbek lesznek.
-Na jó, remélem a szökevények kapták el őt, mert ha nem én nyúzom meg!
Mind a hárman a lépcsőhöz szaladnak, hogy a tetőre érve lelövöldözzenek mindenkit, bárkit is találnak ott, arra azonban nem számítanak, hogy Sheena már jóval korábban meghallja őket.

Mikor megemlíti, hogy a bankrablók csapdába ejtették, már éppen készülök kétségeimnek hangot adni, hiszen, hogyan is tudnák őt itt tartani, de aztán a további magyarázata fényt derít az egész bonyodalomra.
- Oké, értettem, akkor csak a fizikai adottságok dominálnak. – mosolyodom el hidegen. – És ki ez a lány? – nézek a nem messze toporgó indiainak látszó csajra, miközben vissza biccentek neki köszönésképpen. – Itt dolgozik? És tud nekünk segíteni, vesszük valami hasznát, ha harcra kerül a sor?
Azon kissé megütközöm, hogy élve akarja a banditákat, hiszen attól, hogy elintézzük őket, még a túszokat megmenthetjük, de hát nem akarom túlbonyolítani a dolgot.
- Hoztam a kért kábító puskákat, de persze hoztam igaziakat is, kis kézre illő Uzikat, meg pár pisztolyt, meg egy-két füst és hang gránátot. – intek vigyorogva a gép felé. – Gondoltam, ha egy bankról van szó, akkor ez is elkelhet. De a gépet hamar keresni fogják, úgy, hogy igyekeznünk kell. – indulok a gép felé, mikor lentről az épület belsejéből lábdobogás hangja üti meg a fülem. – Látogatóink lesznek. – vetem oda Szellemnek és a lánynak. – Talán jobb lenne, ha eltűnnétek szem elől. – javaslom, majd megragadom Szellem karját és halkan, kis kételkedéssel a hangomban megkérdezem tőle. – Tényleg élve akarod mindet?