Bank of New York

-Ó, vagy úgy. -mondom, mert így azért már sokkal inkább hihetőnek tűnik a válasza, pláne, hogy a mutáns meg a zűrös ügy is stimmelt.
Viszont a nyugtatás most hatásos volt, Darien talán el sem tudja képzelni, hogy mennyire. Csak némán bólintottam a megjegyzésére, aztán kíváncsian vártam, hogy kiderüljön, ki is az a bizonyos kolléga.
Aztán egy gyors helyzetfelvázolás, amihez különösebben nem tudtam mit hozzá szólni, így csak néhány méterrel arrébb vártam, még mindig. Amikor a lány rólam kérdez, már épp válaszolnék, de aztán kapcsolok, hogy nem hozzám, hanem Dariennek intézte a kérdéseket, szóval továbbra is csendben maradok. Amikor pedig azt kérdezi, hogy a harcban mennyi hasznom lenne, kis híján elnevetem magam. Viszont álljunk csak meg egy pillanatra... Ahogy sorolni kezdi, mennyi fegyvert hozott magával, kissé elsápadok, és szinte kibukik belőlem a kérdés:
-Ti most komolyan harcolni akartok? De hisz túlerőben vannak... -felelem elképedve, hiszen azt hittem, azért kell a helikopter, hogy azzal menjünk el, ha már Darien képessége csütörtököt mondott.
Erre? Még le akarják zúzni az egész csapatot, mielőtt angolosan távoznánk... Szép, mondhatom. Viszont nem marad idő sokáig rágódni a dolgon, mivel úgy tűnik az általam lekoptatott kis csapat visszatért, nem kimondottan békés szándékkal. Mivel a lányt még egyáltalán nem ismerem - no nem mint ha Darienről sokkal több mindent tudnék, de azért mégiscsak valamivel régebb óta ismerem és jobban megbízok benne - ezért igyekszem a közelében maradni mialatt valami rejtekhelyet keresünk, vagy legalább az utasításait követni...

-A menyasszonyom - feleli komolytalanul, közben egy pillanatra még kicsit erőteljesebben is öleli a lányt - Amúgy nem, nem dolgozik itt, és bár veszettül erős, mégis jobban örülnék neki, lefuvaroznád innen. Addig én tartom a frontot a tetőn...
Sajnos erre most nincs idő, Sheena szerint ugyanis az ellenség hamarabb ért vissza, mint az várták volna. Megragad két kábító pisztolyt, egy kábító puskát pedig a vállára tesz, a pántjánál fogva. Mikor macskaszerűbb társa "négyszemközt" tesz fel neki egy kérdést, először csak bólint, de aztán suttogva válaszol, úgy, hogy még a szája is alig mozog közben.
-A nagyfejűt mindenképpen, majd megismered. A többihez nem ragaszkodom, csak ne a lány előtt.
A lány kérdésére csak elvigyorodik, és átpasszolja neki az egyik nyugtatópisztolyt.
-Nincsenek túlerőben, legfeljebb csak darabra többen. Ne aggódj, Sheena ellen esélyük sincs, én pedig nem megyek innen a képességem nélkül.
Pisztolyát maga elé tartva a kijárat felé tekint.
-Elbírsz velük Sheena? Ne feledd, élve....

~ Nagyfejű! ~ hökkenek meg a szóhasználatán. ~ A fene! Biztos valami mutáns koponya! Akkor meg értem már miért nem akar megpattanni Szellem! ~
- Áááá! Szóval ne a lány előtt! – nézek vigyorogva Szellemre, aztán a lányra. – Értem! Majd később mesélsz!
Azzal én is magamhoz veszek a Walther mellé még egy kábító pisztolyt és az ajtó felé indulok, hogy ahogy megjelennek az ajtónyílásban tudjak nekik egy kis meglepetést okozni.
Érzékeimet harcra készre állítom és megvárom, amíg az első katona feltűnik, majd egy laza ollózó mozdulattal rúgom képen, hogy öröm nézni, ahogy magával sodorja a másik kettőt is a lépcsőn lefelé. Nem nagyon hagyok időt a magukhoz térésre, a négykezűbe belelövöm a kábító lövedéket, míg igyekszik feltápászkodni, a harmadik katonának a hátán landolok ugrás közben ezzel visszaküldöm egy kicsit a földre, és ahogy a földet érem, fordulásból fejbe rúgom, amitől egy időre elcsicsikál.

Nézem, ahogy a "riadó" kapcsán mindketten nekilátnak a gyors készülődésnek és egymás után aggatják magukra meg kapják kézbe a különböző fegyvereket.
~Hát huh... Csak tudnám, hogy eddig miért kellett az "ártatlan civilt" játszani... -gondolok vissza arra, amikor néhány emelettel lentebb Darien lelőtte az egyik katonát.
Amikor a kezemben landol az egyik pisztoly, csak megrökönyödve nézek rá:
-Ez meg mi? -kérdezem, bár igazából csak arra vagyok kíváncsi, hogy rendes fegyver, vagy csak valami nyugtató féleség.
Ha az első, akkor kizárt, hogy én ezt használjam, ha a második... arra meg ott van a képességem, bár igaz, gyorsabb lelőni valakit, mint azt használni. Bár, amennyi tapasztalatom van a fegyverekkel, lelőni se lenne gyorsabb.
Ahogy oldalra nézek, csak azt látom, hogy a szőke lány már el is tűnt az ajtóban, ahonnan csak némi verekedés zaja hallatszik ki. Az se sokáig, csupán néhány pillanat az egész, és már el is halnak a zajok.
-Remélem is, hogy nincs esélyük ellene... -motyogom halkan, majd fogom magam és én is elindulok az ajtó felé.

Rosszallóan rázza meg a fejét Sheena megjegyzése hallatán, bár tény, hogy van abban valami, amit a nő gondol.
~Akkora tragédia, hogy nem szeretném, hogy mindenki elmebetegnek tartson?~
-Ne aggódj, csak kábító lövedék van benne, ahogy az enyémben is. Nem lehet túladagolni, szóval ha valaki bántani akar, és nem vagyok a közeledben, adj neki - próbál elhadarni egy nyugtató szöveget Ratna-nak, majd a végén rákacsint - de olyan úgysem lesz.
Sheena után szalad, bár gyalog a nő úgy hagyja le őt, mint a szél, és most a képességével sem tudja ezt kiegyenlíteni, mint máskor szokta.

A két katona nem bírja a kiképzést, s még azelőtt ájultan terülnek el a földön, hogy pislogni volna idejük, négy kezű társukat azonban más fából faragták. A szöszi ugyan levette a lábáról, és még a lövedék is betalált, ám a férfi ezzel nem sokat törődik, és két bal karjával lébon ragadja Sheena-t, majd előre hajítja őt az épületbe.
-Gyere csak cicus!
azonnal felpattan, hogy Sheena után szaladjon. Ha mást nem is, felidegesíteni mindenképpen sikerült, hisz egy másodpercig sem foglalkozik vele, hogy mind a négy géppisztolyát ott felejtette a lépcsőn.

Ahogy számítottam a két macskajancsi már az ütésektől, rúgásoktól kifeküdt, de a négykezű fickóra viszont egyáltalán nem hatott a nyugtatólövedék és mire végeztem a két cimborájával, össze is szedte magát annyira, hogy elkapja a lábamat és hatalmas lendülettel hajít be az épület belsejébe. A dolog egy hangyányit meglepett, mert arra számítottam, hogy már rég csicsikál a gyógyszertől, de azért nem lennék az aki vagyok, ha nem talpra érkeztem volna.
Mire visszanyertem az egyensúlyomat már hallottam is, hogy trappol felém a csóka, de legalább mind a négy keze üres volt, a düh elvette annyira az eszét, hogy puszta kézzel akart nekem jönni. Gúnyosan elmosolyodtam.
- Mi van csótány koma, nem kaptál enni a gazdádtól? De tőlem ne várj semmi jót, én csak fájdalommal szolgálhatok! – azzal már neki is futottam a mellettem lévő falnak és attól lendületet véve, a karmaimat kipattantva szaltóztam át a feje fölött, hogyha ha sikerül a háta mögé érkeznem jó mélyen belekaszaboljak a hátizmaiba.

-Oké, rendben. -válaszoltam, miközben újra a fegyverre tévedt a tekintetem.
Nem szívesen használnám, de ha tényleg ilyen ártalmatlan, akkor talán már kisebb lelkiismeret-furdalásom lesz azért, hogy egyáltalán használtam. Mire a lépcsőhöz érek, a két "mezítlábas katona már kiterülve a földön, egy rakás puska kíséretében. A szőke lány... hú, hogy is hívják? Sheena, ha jól hallottam, épp a négykezűvel küzdött valamivel arrébb, és úgy tűnik, ők jól elvannak egymással. Nem is nagyon akartam zavarni, úgyhogy valami értelmeset csináljak, összeszedtem az eldobált fegyvereket és felvittem őket a tetőre. Ha már épp fegyver nélkül maradt az ellenfele, legalább az ne legyen kéznél, elég ha Sheenánál akad fegyver.

A férfi nem valami jó harcművész, ezért a vadállatias sebességű nő simán kijátssza őt, majd mire ideje lenne felfogni mi történt, kap pár mély sebet a hátába. A hús még úgy ahogy normálisan viselkedik, s tisztességes vérzésbe kezd, ám a csontjai szikráznak, amikor a sebes karmok végigszántanak rajtuk. Természetesen azonnal hátrafordul, hogy két kezével egyszerre szántsa végig jobb híján a levegőt, hisz a nő továbbra is sokkal gyorsabb nála, és minden bizonnyal ki tud térni ez a támadás elől. A következő már talán sikeresebb lenne, de ekkor két kábító nyilat kap a szemébe, mitől először nagyot üvölt, majd végre hanyatt vágódik, s nem kel föl többé mély álmából. Szellem közben lezseren sétál le a lépcsőn, miután a biztonság kedvéért a többi ájult katonába is bele eresztett egy-egy nyilat.
-A szemük általában nem dísz. Egy kis csajtól lestem el az ötletet....majd elmesélem később.

Jó néhány szinttel lejjebb a nagyfejű alak magához int pár embert, majd a parancsnok áldásával ellentámadásba lendül. Nyolcan vannak, hét katona, és a nagyfejű mutáns.
-Ideje véget vetni ennek. A kamerák szerint a legfelső emeleten vannak hárman. Nem akarunk túlélőket! Mozgás!

A terv sikeres, az ugrás is bejön és már szabdalom is a hátát, csak hogy majd nem bele is törik a karmom.
~ Hát ez meg mi a jó fenéből van! ~ meredek a csontjaira, melyek szikrát vetettek, mikor hozzájuk értem.
De nem értem rá az anatómiáját elemezni, hiszen akár milyen lomha is volt hozzám képest, azért veszélyes is, így épp, hogy kikerülöm csápoló kezeit. Mire ismét támadna susogást hallok és máris két kábító nyilacska áll ki a szeméből, melyet a mögöttem leérkező Szellem küldött a segítségemre.
- Kösz! Ez most jól jött! - biccentek a férfinek és megvárom míg bebiztosítja a többi bankrabló mélyalvását is. – A menyasszonyod velünk jön, vagy itt megvár minket? – kérdezem egy kaján mosollyal, látva hogy a lány megjelenik az ajtóban. – Nem biztos, hogy megússzuk egy-két kábító lövéssel, mert ahogy hallom most nem hárman jönnek és eléggé hevesen közelednek. Szerintem nem tettünk rájuk túl jó benyomást! – mutatok a folyosón elszórtan mozgó kamerákra.

Miután felértem a tetőre azzal a 6 puskával, egy darabig még elszöszmötöltem velük. Megfordult a fejemben az is, hogy csak kiszedem a lövedékeket belőlük, de miután az egyiket kézbe vettem és halvány elképzelésem se volt róla, hogy mégis hogyan kéne ezt megvalósítani, inkább kerestem valami helyet, ahol lepakolhatom őket és nem lesznek szem előtt. Ezt követően egyből visszasiettem a lépcsőhöz, ahol addigra a többiek már elbántak a maradék 1 ellenféllel is. Ahogy leérek a lépcsőn meglátom, hogy a négykarú mutáns alatt egy kisebb vértócsa áll, a szeméből pedig... na jó, inkább gyorsan elfordítom a fejem, a lényeg, hogy egy jó ideig nem kell tartani tőle.
-Szerintem már akkor sikerült felbosszantanunk őket, mielőtt ideértél volna. Csak utána sikerült elkerülnünk egymást. De akkor úgy tűnik, eddig tartott a bújócska... -jegyzem meg a lány megjegyzésére, miközben azon agyalok, hogy hogyan tehetném hasznossá magamat.
Mert a hallottak alapján úgy tűnik, hogy most már nem biztos, hogy ők ketten egyszerre elbírnak az ellenfelekkel.
-Ha nem is az összeset, de néhányat még talán sikerül "megzavarnom".

Szellem csak egy biccentéssel reagálja le társa köszönetmondását, a következő pillanatban pedig már a lépcsőház falának támasztja hátát, hogy azonnal lelőhesse azt a rablót, aki feléjük próbál közelíteni.
-Na igen - feleli a lányok eszmefuttatására - a bankrablók valamiért sosem csípnek. Biztos a frizurám az oka. Vagy netán...
A haramiák nagyon udvariatlanul szakítják félre egy sorozattal, ami elől épphogy tud csak kitérni. Fedezékéből viszonozza a tüzet, és sikerül is mellkason találni az egyik rossz fiút, ki ezzel ki is esik a játékból, de a másik négy továbbra is lelkesen mássza a lépcsőt, terjesztve az "előbb lőj aztán kérdezz" igéjét.
-Sheena! Kis segítség?
Ratna-nak nem akar parancsolgatni. elég bűntudata van már amiatt is, hogy szegény...várjunk mi van? Bűntudat!? Na mindegy, szóval nem örül neki, hogy a lány is itt ragadt, ezért jobban szeretné, ha távol maradna a tűzvonaltól, minél hátrább, annál jobb.

Sajnos pár perccel később kiderül, hogy hátul sem egy életbiztosítás álldogálni. A gépfegyvertűztől nem hallhatták, de idő közben a lift is megérkezett, melyből kilépett a maradék három ellenségük, élükön a nagyfejűvel, ki borzalmas fejfájást szabadít minden ellenségére, s nem kicsit frusztrálja, mikor Ratna-ra ez valamiért nem hat.
-Kinyírni! - Parancsolja, ám mire bal oldali embere vállához emelhetné a fegyverét, máris kap egy nyugtatót a nyakába, a földön vergődő Szellem jóvoltából.

Nem nagyon tudtam Szellem eszme futtatására reagálni, mert már a nyakunkon is voltak a rosszfiúk, és a férfi alig tudta elkerülni, hogy egy sorozat ki ne lyuggassa.
Kérése nélkül is beszálltam volna, de megnéztem mivel rendelkezem és szomorúan konstatáltam, hogy csak egy kábító pisztoly van nálam, amihez még három lövedékem van, a többi lehetőséget már csak a Walther biztosítja számunkra, de akkor viszont lesz itt halál bőven. De nem hiszem, hogy lenne időm ezen dilemmázni, így mivel azt a bizonyos nagyfejűt kell igazán óvni, a kábítót a nadrág derekába tűzöm és a hűséges és megszokott pisztolyomhoz folyamodom a lépcső letakarítására.
Mire megindulnék lefelé, már hallottam is a lift ajtó nyílását, de mire megfordultam és a fegyvert arra fordítottam, olyan fejgörcs tört rám, hogy hirtelen kettőt láttam mindenkiből, így a célzás is nehezemre esett, ráadásul megláttam Szellem nagyfejűjét, ezért a mellette álló katonát vettem célba. Nem mertem közvetlenül a megtartandó mutáns mellé lőni, nehogy a fájdalomtól megremegő kezem elrántsa a pisztolyt, így a fegyveres a vállába kapta az első lövést és közben próbáltam előhalászni a kábítót, majd mielőtt a kín már elviselhetetlen lett volna felé lőttem egy nyilacskát.

~Uhh, előbb ideértek, mint gondoltam... -ugrottam hátra sietve, amikor meghallottam a fegyverropogást.
Mialatt Darienék a lövéseket viszonyozták, én megpróbáltam minél hátrébb húzódni, mint ha itt se lennék. Ha mást nem, akkor majd sunyin, hátulról támadok rájuk, de szemtől szemben úgy se sok esélyem lenne. A képességemet meg a maradék mutánsoknak tartogattam, akikkel valószínűleg majd jobban meggyűlik a bajunk...
Aggódva figyeltem a többieket, amikor hirtelen mint ha megváltozna valami, ők pedig a földre rogynak kínjukban. A hátam mögül pedig hallottam valami nem túl biztatót...
Hátranézek, majd amint eljut az agyamig, hogy épp most készülnek lelőni, lehuppanok a földre, hátha így kikerülhetem a lövést. Na tessék, itt az én várva várt mutánsom... Igaz, hogy Sheena és Darien már leadtak 1-1 lövést, de azért én is kézbe veszem a fegyvert vészhelyzet esetére, majd a másik kezemet a halántékomhoz érintve koncentrálni kezdek. Most csupán a telepata mutánsra figyelek, elvégre ha őt sikerül kiiktatni, akkor a többiek is harcképesek lesznek. Kissé... na jó, nem kissé, hanem eléggé meglep, hogy rám valamiért nincs hatással ez a fejfájós trükk, szóval igyekszem minél gyorsabban elintézni - pláne, hogy ma már annyit használtam a képességemet, hogy anélkül is van egy jó kis fejfájásom, igaz, így elnézve annak a közelébe se ér, amit a nagyfejű okoz... Egy pillanatig hezitálok, hogy mivel "támadjak" rá, míg végül a bűntudat és a gyász érzéseinek keserű keveréke mellett döntök. Tipikusan olyan érzések, amire a legtöbb ember ugyanúgy reagál, ellentétben a félelemmel vagy sok más érzéssel.

A nagyfejű mindkét testőre végezni próbált a lánnyal, ki állni bírta telepatikus támadását, ám mind a ketten cserben hagyják őt. Egyik a nyakába kapott bénítótól esik hanyatt, másik a karjába kap egy csúnya találatot, minek következtében megtartani sem bírja a gépfegyverét, nemhogy még célozni vele. Nincs mese, meg kell vívnia a párbajt a lánnyal, hogy végre véget vethessen ennek az őrületnek, így koncentrálni kezd, hogy felerősítse a lány meglévő fejfájását a sokszorosára, de nincs könnyű dolga, hisz egy időben a két másik mutánst is a padlón kell tartania. Hatalmas kobakján kidudorodik az összes lilás ér, és bár úgy tűnik sikerrel jár, Ratna támadása sem volt teljesen sikertelen, hisz a nagy koncentrációban a férfi elveszti uralmát Szellem és a Párduc felett, illetve a belé plántált bűntudatnak van még egy nem várt mellékhatása...

~Nocsak, hirtelen olyan könnyűnek érzem magam....~
A lépcsők felől közelítő négy kommandós csak mostanra ért fel, hisz Sheena és Szellem közös sortüze igencsak megtántorította őket. Most, hogy végre láthatják Sheena-t, és Ratna-t, tüzet nyitnának, ám a fegyverük a kedvenc basszushang helyett csak tompa kattogást hallat. Egy másodpercig csak értetlenül bámulnak, mígnem felbukkan Szellem a még mindig Ratna-val harcoló telepata előtt, szétszórva maga körül vagy 150 töltényt, és olyan jobb horgot visz be neki, hogy hatalmas feje kis híján leszakad a fejéről. Az ütés hatására ájultan zuhan a sérült kezű katonára.
-Superman visszatért, és elfogyott a kriptonit! A helyetekben feladnám!
De nem fogják, így Sheena-nak is lesz egy kis dolga a lőszer nélkül maradt fegyveresekkel, mialatt Szellem a másik lányhoz rohan, hogy elkapja őt, és egy öleléssel akadályozza meg, hogy szegény a földre rogyjon a kimerítő párbaj után.
-Szép volt - suttogja a lánylak, miközben azért odafigyel a másik társára is - jó, hogy velünk maradtál.

Hirtelen múlik el a fejfájás, mintha sosem lett volna. Már látom az feltételezhető okát is, hiszen a „nagyfejű” szemtől szemben áll a velünk lévő lánnyal és látszik, hogy majd szétpattan a feje a nagy erőlködéstől.
~ Hmm! Ezek szerint a lány is valamiféle telepatikus képességgel bír! ~ jövök rá végre valahára, de nincs időm ezen merengeni, mert Szellem egy pillanat alatt semmivé lesz mellettem és már hallom is a lépcsőről felénk dobogó katonák csörtetését, majd a jellegzetes kattanó hangot, ahogy a fegyver felhúzza magát. Egy nagyot ugrok oldalra, hogy elkerüljem az első golyókat, de nem történik semmi! Széles mosoly szalad szét az arcomon, mert van egy tippem, hogy mi történhetett azokkal a lövedékekkel.
Minden esetre gyorsan felemelem a saját fegyveremet és az első kettőbe beleeresztem a tárat, bűntudattal gondolva Szellem kérésére, de ezen majd ráérünk később gondolkodni. Aztán a késemet kapom elő és lendületet véve a fekvő sebesülteken, a harmadikat egy szaltó közben rúgom állon, a másikat, ahogy leértem a földre egy lábsöpréssel viszem a földre és, ahogy földet fog már emelem a késem, de még időben kapcsolok és csak a nyelével ütöm halántékon, jó alaposan, hogy szundikáljon egy kicsit. A másik közben magához tér és törött állkapcsát dédelgeti, mikor a hátára ugrom és a kemény találkozás után a talajjal még hátrarántom a fejét és újból odacsapom a biztonság kedvéért. Kicsit lihegve állok fel, hogy ,hogy állunk és kicsit ijedten látom, hogy Szellem a lány fölé hajol, aki a földön fekszik.
- Mi történt? Eltalálták? – Igyekszem feléjük, látva, hogy a többiek már eszméletlenül hevernek.

-Hát huh...
Úgy tűnik, a nagy öröm, hogy én megúszom a fejfájós támadást, korai volt egy kissé, ugyanis ahogy kidőlt a két szárnysegéd az ellenfelem mellől, egyre elviselhetetlenebbé vált... Néhány pillanattal később már ott tartottam, hogy engem aztán nem érdekel, használom azt az átkozott nyugtató pisztolyt, ám ahogy remegő kézzel megpróbáltam célba venni az ellenfelet, hirtelen mint ha megduplázódott volna a fájdalom. Nem, hogy kiejtettem volna, szinte ész nélkül dobtam el a fegyvert, hogy a halántékomra szorítsam a másik kezemet is, abban a naiv reményben, hogy úgy kevésbé fogom érezni...
~Csak... csak még egy kicsit tarts ki... -biztattam magam, igaz, így se könnyű, de ha feladom, csak még rosszabb lenne a folytatás, abban biztos voltam.
Remegve hátráltam néhány lépést, amikor egyszer csak Darien bukkant fel előttem, majd gyorsan végez vetett párbajunknak. Ahogy az ellenfelem elájult, szinte egy pillanat alatt enyhül valamelyest a kínzó fejfájás, azonban korántsem múlt el teljesen. A külvilágról tudomást se vége, kissé remegve próbálok néhány lépést tenni a fal felé, miközben a kezeimet még mindig a halántékomhoz szorítom, ám úgy tűnik, ez se jár sok sikerrel, ugyanis néhány lépés után összecsuklik a lábam. Ahogy Darien elkap, erőtlenül kapaszkodok a karjába, úgy tűnik, legalább ők rendben vannak.
-Jól... jól vagyok, csak... egy kicsit... pihenni... -motyogom levegőért kapkodva, ám mielőtt még befejezhetném a mondatot, hirtelen minden elsötétül, én pedig ájultan rogyok össze.

Szívesen vetne pár rosszalló pillantást partnerére, amiért ilyen vérengzést produkált, de pillanatnyilag van égetőbb problémája is. Ölébe veszi a magatehetetlen lányt, majd még gyorsan intéz pár szót Sheena-hoz, mielőtt eltűnne Ratna-val.
-Nem, de inkább nem kockáztatok. Rögtön visszajövök.

A következő 3 percben Sheena magára marad a 7 változó életjelekkel bíró pali között. Szerencsére a lent maradt 5 rabló közül senkinek sem támad kedve fölszaladni, hogy megnézze miként végződött az ütközet, hisz az odakint gyülekező rendőrség ellen már így is kezdenek kevesen lenni.

-Oké - zendül fel szellem hangja, mikor végre ismét felbukkan - most már jó kezekben van. Mond, nincs nálad gránát véletlenül?
Sokat mondó pillantást vet nagyfejű ellenfelükre, kinek most, hogy visszakapta a képességét, már annyira nem ragaszkodik az életben maradásához, sőőőt....
-Gyorsan kitakarítunk még lent, aztán húzhatunk is innen. ha minden jól megy, 10 perc, és otthon vagyunk. Van kérdés?

Mire odaérek Szellem már ölbe is veszi az, ezek szerint csak ájult lányt, és el is tűnik vele.
Míg távol jár gyorsan szemrevételezem a körülöttem heverésző társaságot, nehogy valami kellemetlen meglepetés legyen a vége, de vagy ájultak, vagy súlyosan sebesültek.
Mire végzek már Szellem is visszaért.
- Milyet óhajtasz? – kérdezem vigyorogva. – Hoztam egy párat, de a helikopogóban vannak még, le kell hozni őket. Terv van, vagy csak rögtönzünk? – kérdezem, míg elindulok a gránátokért. – És ezekkel itt mi legyen? Most már nincs itt a „menyasszonyod” – nyomom meg a szót jelentőségteljesen, - hogy nagyon vigyázni kéne a takarítással? – nézek rá nem titkolt vigyorgással. Egyébként sem lenne jó, ha ez a golyófej itt magához térne! Nem szeretnék még egyszer olyan fejfájást, mint az előbb.

-Azthiszem a hagyományos repeszgránát lenne a legromantikusabb - feleli, közben jó nagyot rúg az ájult telepata fejébe - de le fogom nyomni a torkán, úgyhogy végül is tök mindegy.
A kedves, oltalmazó Szellem tovatűnt az édes indiai lánnyal együtt. Aki újra megjelent már megint az a hideg és számító profi volt, akinek élő ember még nem húzta keresztül a számításait....leszámítva egy valakit, de az egy bonyolult sajtóhiba...
-Ha koszorúslány szeretnél lenni, azt mond. Egyébként nincs több gyilok - jelenti ki hűvösen - a csúcsfejet leszámítva. Utálom ha valaki a fejemben piszkál, képtelen lennék életben hagyni. Ami a lentieket illeti, szépen helyben hagyjuk őket, de életben is. Hagy higgyék, hogy mi vagyunk a város új szuperhősei, az új pasid biztos nagyot néz majd, amikor meglátja az újságban.
~Eltitkolni úgyis nehéz lenne már, hogy itt voltam, akkor már érjük el, hogy Logan hátán felálljon a szőr, amikor megtudja, mit tettem.~

- Látom visszatért a régi, kedves, gondoskodó éned! – vigyorgok az acsarkodó társamra. – Már azt hittem jó útra tértél….vagy térített valaki. – kuncogom, de aztán felszaladok a géphez, és újra töltöm a készleteimet és egy pár éles, és egy pár füst- és hanggránátot is magamhoz veszek.
Visszatérve a kezébe nyomom a kért robbanóanyagot, majd bólintok a nagyszerű tervre.
- Szóval csak életben szeretnéd tudni őket. Rendben van, akkor a kábítókat visszük, és majd visszafogom magam, de tudd, hogy nem lelkesedem az ötletért, hiszen ők sem kukoricával fognak lődözni ránk. És fogalmam sincs, milyen pasiról regélsz itt nekem. – teszem hozzá paprikásan, de most már minél előbb szeretnék túl lenni ezen a bulin.
~ Talán tényleg belezúgott abba a lányba, és ő neki akar imponálni, de ezzel csak a dolgunkat nehezíti meg. ~

Szemeit forgatva hallgatja végig a nő incselkedését, de azért mikor Sheena hátat fordít neki, megenged magának egy félmosolyt. Természetesen szó sincs róla, hogy belezúgott volna a lányba, mindössze csak nagyon kedveli, és társa beszólása is vicces volt azért egy kicsit...természetesen...
-Kösz - a robbanószert ahogy ígérte valóban a fickó szájába tuszkolja, majd miután kibiztosította azt, Sheena-hoz lépdel, s a robbanás idejére anyagtalanná változtatja mind a kettejüket, de még lejjebb is ereszkednek egy szinttel, ugyanis az ahogy a hatalmas koponya érett dinnye módjára pukkan szét, nem éppen a legszebb látvány. - Kukorica... - ismétli meg a nő szavait keserűen nevetve, majd újból köddé válik, ezúttal egyedül. Másodpercekkel később jelenik csak meg újra, s vele együtt kismillió töltény szóródik szerteszét a földön - ezek nélkül tényleg csak az maradt nekik. Úgy ismersz, mint aki önszántából rohanna le a tűzvonalba? -Kérdi kicsit szemrehányóan, majd ezek után gyalog indul meg a lépcsőn, egyenesen az így már meglehetősen kihűlt tűzvonalba.

Odalent csak 3, katona várja őket, akik azt hiszik, állig fel vannak fegyverkezve, és a vezető, kit felturbóztak emberfeletti erővel, gyorsasággal, és páncélzattal, szóval megvan neki a teljes családi csomag. Két kezével ősz fejét tapogatja, s próbálja kitalálni, mi a fene folyhat odafent, hisz az nem létezik, hogy valaki lenyomhatná az ő embereit. Amikor meglátja a lépcső felől közeledő Szellemet, és Sheena-t, ráeszmél, hogy mégis.

Nem lep meg, hogy Szellem állja a szavát és fasírtot csinál a nagyfejűből. De azért jó néven veszi, hogy nem kell a fickó agyvelején átvergődve lemenniük az emeletről, hanem a gyorsabb utat választják.
Mikor már egy szinttel lejjebb vagyunk egy kisebb morgolódás után Szellem ismét eltűnik, majd kis idő múlva a bankrablók lőszereivel jelenik meg, ha a feltételezésem helyes.
A duzzogó férfi szavai csak megerősítik ezt, majd meg sem várva a reakciómat megindul lefelé, a lefegyverzésükről mit sem sejtő banditák felé.
Persze szó nélkül követem, hogy végre letudjuk ezeket a rosszfiúkat.
Lent, ahogy körbe nézek, csak négy rabló van már csak, akik mikor meglátnak minket, heveny csattogtatásba kezdenek, kevés eredménnyel. Leszáguldok a lépcsőn és az utolsó lépcsőfokokat már egy ugrással szelem át, bemutatva egy szép szaltót közben, hogy az egyik katona mögé érkezzem, majd egy kecses mozdulattal a vállába küldöm az első kábító lövedéket.

A négy rabló egyszerre emeli fel fegyverét, és tüzet is nyitna, ám mint azt a fájdalmas úton kell megtapasztalniuk, a Szellem ellen senki sem vív tűzbárbajt. Az említett férfi egyébként már a lépcsőn eltűnik, majd azonnal fel is bukkan egy másik katona háta mögött, kinek hatalmas ütést mér a veséjére, majd elveszi tőle a fegyverét, és bunkónak használva azt üti ki a szerencsétlent. Az utolsó katonát Sheena-ra hagyja, ő maga ugyanis másik trükkjét bevetve a vezetőre támad. Kitér annak támadásai elől, és háromszor súlyt le rá a gépfegyver bunkóval, de egyik csapás sem váltja be a hozzá fűzött reményeket. Végül eldobja a használhatatlanná vált fegyvert, és vigyorogva lövi szembe ezt az alakot. Mikor annak műszeméről ugyanúgy lepattan a lövedék, mint bőréről, mosolya csak még szélesebbre húzódik.
-Extrák! - Kiált fel vidáman. - De nem számít, aljasságod ma véget ér, gazember!
Az arcán viruló mosoly már nem csak azért van, hogy ellenfelét kihozza a sodrából. Belegondolva abba, hogyan élt eddig a pontig, nehezen tudja megállni, hogy ne törjön ki röhögésben, amikor meghallja ezeket a szavakat saját szájából.

Mire végzek az első ellenfelemmel, Szellem már leamortizálja a másikat és a bankrablók vezetőjét veszi célba, így hát nekem marad a másik közkatona, aki, miután rájött, hogy fegyvere használhatatlan, úgy dönt felszabdal. Legalább is méretes késének elővétele, ebbéli szándékát erősíti meg bennem. A játék lehetőségére szélesen elmosolyodom, majd eldobva a kábító pisztolyt, látványosan egyenként kipattintgatom a körmeimet, hogy lássa, nekem tíz van abból, amiből neki csak egy. Na jó! Lehet, hogy az övé egy kicsit nagyobb!
Egy kis ragadozó vigyort rávillantva felugrom az egyik pult tetejére, majd rávillantom sárga szemeimet-
- Miaú! Rosszfiú! Ezt most komolyan gondoltad? – azzal gyors ide-oda ugrálásba kezdek hol felett, hol mellette, hogy kicsit szokja a tempót, aztán néha oda-oda kapok, hogy kissé megszabdaljam a ruháját. Gondoskodom róla, hogy nadrágtartó öve legyen az első, ami kettévágva landoljon a földön, így egy kicsit visszafogja a lendületét, hogy a gatyáját is vissza kell rángatni néha, ha nem akarja mutogatni a boxeralsóját.
Így viszont könnyű préda válik belőle és az utolsó ugrással a nyakában landolok, majd keményen rászorítva a lábam, hátra vetem magam, a testsúlyommal magam után húzva a fickót, aztán mikor nagyot nyekkenve földet ér, egy láblendítéssel és egy kemény sarokrúgással kifektetem. Aztán még mindig a földön ülve, kényelmesen szemlélem Szellem játékát

-Ki a fene* vagy te, és mi a csudát* műveltél az embereimmel a macska rúgja meg*?
-Többen is vagyunk - feleli kaján vigyorral az arcán szellem, mialatt körbe-körbe sétálgatnak ellenfelével, készülve a végső összecsapásra - és, hogy a kérdésedre is válaszoljak, hát nem az X-men!
A férfi nem egészen érti, mi volt ebben a poén, de a tömegben többen is felmordulnak, mindegy jelezve, hogy tudják miről van szó. Hős megmentőik felbukkanása óta amúgy is egyre bátrabbak, némelyik annyira szemtelen, hogy még fel is ült, de összességében elmondható, hogy mindenki feszülten figyeli, mi lesz ebből. A kiborg üt, Szellem pedig eltűnik előle, csak hogy a feje fölött jelenjen meg háttal, és hatalmasat rúgjon a fejébe. Ellenfele persze ettől csak előre hőköl, de mire lehetősége volna visszaütni, Szellem már megint nincs ott.
-Most harcolunk, vagy táncolunk?! Gyere elő, te féreg!!!
-Ahogy óhajtod - csendül fel Darien hangja, ahogy két kézzel ragadja meg a férfi hátát. Mire felocsúdik a meglepetéstől, mind a ketten eltűnnek, egy másodperccel később pedig csak a Szellem tér vissza, hogy fogadja a tömeg üdvrivalgását.
-Kérem nyugodjanak meg, a rendőrség innen átveszi! - Láthatóan rohadtul élvezi a dolgot, de tisztában van vele, hogy a rendőrség akkor is őt tartóztatná le elsőnek, ha a másik 20 fegyveres még mindig lőne rájuk, távozni készül hát, s ezért Sheena elé sétál, kezét nyújtva neki. - Ja igen, a páncéltermet óvatosan nyissák ki, lesz ott egy begőzölt őszhajú rabló, és az ajtaját is épp hegesztgeti valaki, de a maguk számára véget ért a kaland. A viszont látásra.
Még mindig a rátörő nevetéssel küszködve tűnik el, Sheena-val együtt.
~Gondoltad volna? Hősök vagyunk!~

*Szabad fordítás trágárból.