New York-i Közösségi Könyvtár

Lágy permetnek épp nem mondható, ahogy a víz aláhullott a magasból, miután Kardfog az egyik könyvszekrény tetejére hágva fölénk hajolt. Elképedve néztem mennyi erő szorult belé, de elképedésem jelenleg inkább pánikkal volt fűszerezve, semmint csodálattal, mivel jelenleg azon volt, hogy minden erejét ellenünk irányítsa, ráadásul úgy tűnt, ebben már kifejezetten gyakorlott.
Még arra is volt gondja, hogy a kóstolgatást se hagyja abba egy percre sem. Elég nehéz volt nem komolyan venni, hiszen a saját szememmel láthattam, hogy fenyegetőzéseit, gonosz célzásait, kegyetlen tervezgetését és ígéreteit volt bőven mire alapoznia. Még csak visszavágni sem volt időm, mert amint csak a számat kinyitottam, máris láthattam, ahogy Sheena egyenesen felé lendül, nem épp önszántából.
-Hé! - rivalltam rá. - Ereszd el, te mocsok!
Gyors tervezgetés. Szemtől szemben esélyem sincs, valami másra lesz szükség, és ha már egy könyvtárban vagyunk, nem lenne semmi értelme kihagyni a kínálkozó lehetőségeket.
Vízként esélyem sem volt polchegyet mászni, márpedig szó nem lehetett róla, hogy Sheenát otthagyjam neki egyes-egyedül. Jégként ugyan nagyon csúsztam, úgyhogy így is a nehezebbik utat voltam kénytelen választani, de Kardfogtól aztán végképp féltettem a babát, úgyhogy nem kockáztathattam meg az emberi formát, amíg ő a közelben volt.
Nyögvenyelősen bár, de végre én is fent voltam egy másik polc tetején. Oldalt lenyúltam, és kifogyhatatlannak tűnő tárként használva a polcot, elkezdtem hajigálni felé a kizárólag keménykötésű, vaskos könyveket. Ha nem is okozhattam neki komolyabb sérüléseket ezzel, talán magamra vonhattam a figyelmét annyi időre, hogy Sheena egérutat nyerhessen. Legalábbis ezt terveztem.
Nehéz volt úgy céloznom, hogy Sheenát ne találjam el, de egyenlőre úgy néztem, senki ártatlant nem bántottam. Egy idő után azonban kifogytam a könyvekből, legalábbis azokból, amik kartávolságon belül voltak, úgyhogy a férfi reakciójától függetlenül (kivéve, ha már nem állt legalább nagyjából alattam), ágyógolyóként összegömbölyödve vetődtem egyenesen felé, hogy jéggé fagyott, kőkemény testemmel sikeresebben vágjam kupán, mint a sok fegyverként nem éppen hasznavehető könyvekkel. A becsapódást követve pedig ismét vízzé váltam, kis szerencsével még időben.

Sikerül belemarnom, de nem egészen a torkába, csak a vállába, így persze egy könnyed lendülettel hajít el és én elég nagy csörömpöléssel tarolok le egy egész könyvespolcot, miközben elkönyvelhettem pár mélyebb karmolást is.
Míg Kardfog Lynn víztestétől próbál megszabadulni,addig kikecmergek a romok közül, hogy újra támadásba lendüljek, de addigra a férfi is sikeresen elszakadt a lánytól, majd pár könnyed ugrással a polcok tetejére ugrik, onnan vigyorog le ránk, víztől csöpögő szakállal, de továbbra sem hagyja abba a gúnyolódást, ami már kezd nagyon idegesíteni.
~ Valahogy csak le lehet győzni ezt a gyilkológépet! ~ vágok egy fintort felé, miközben százféle halált kívánok neki.
- Jajj, hogy egyem a szívedet! Te meg a kedvesség! – vágok vissza neki gyorsan, de már el is tűnik az állvány másik oldalán.
Gyorsan arrafelé lépek, hogy meghalljam merre szalad, hiszen eszem ágában sincs elhinni, hogy csak úgy lelépne a színről. Szokás szerint csak játszani akar, élvezni, hogy hitegethet minket, reményt kelthet.
Éppen szólni akartam Lynnek, hogy vigyázzon, mert ez biztos, hogy valami trükk lesz Kardfog részéről, mikor egy kéz áttörte a mögöttem lévő polcot, könyvestől, faburkolatostól és hatalmas erővel rántott magával, miközben további fadarabok röpködtek szanaszét, ahogy a testem összezúzta őket.
~ Ááá! Ezt nagyon benéztem! ~ suhan át rajtam röptömben.
Aztán már landolok is a földön, pont a vadállat lábai előtt. Gyorsan átváltozok és belemarok a lábába, igyekezve kirántani alóla egy rántással közben, és ha a földre kerül, már futni is tovább.
Körülöttünk könyvek potyognak, melyből jó pár Kardfogat célozza meg.

A landolás nem éppen úgy sikerült, mint amiben reménykedtem. Ahelyett, hogy legalábbis betörtem volna Kardfog fejét, másodperceken belül ismét a levegőben találtam magam. Ezúttal már ügyelek rá, hogy a becsapódás pillanatában víz legyek, így elkerülhettem a fájdalmat és a sérülést. Most nem is volt kit megcéloznom az esésemmel.
Jókora placcsanással értem földet. Mire összeszedtem magam, Kardfog ismét elemében érezhette magát, hiszen Sheenát is arrébb rúgva már senki nem tartotta vissza. Két lábára állva magasodott fölém, úgy közeledett egyre inkább letudva a lábát nyilván borzasztóan hasogató kínt, amit Sheena támadása okozott. Pár lépés után már mintha nem is érzett volna fájdalmat, vagy csak nagyon tudott uralkodni magán, nem tudtam eldönteni.
Vízként nem állíthattam meg, felvettem hát jég alakomat, de még így is sebesen hátráltam előle, anélkül hogy fel tudtam volna állni. Rémülten néztem kegyetlenül villogó szemeibe, hiszen szinte megbénított a rettegés. Ő pedig egyre közelebb ért hozzám. Kétségbeesve nyögtem fel, ilyen erős ellenféllel sosem akadt még dolgom.
Ezúttal nem is apróztam el, az ölembe kaptam annyi könyvet a polcról, amennyit csak elbírtam, és mindet felé hajítottam. Röpködtek az írók, költők, tudósok, filozófusok gondolatai, amelyek töprengésre, művelődésre, szórakoztatásra, nagy kérdések megválaszolására teremtődtek, most mégis arra használták, hogy megvédjenek engem attól, hogy borzalmas kínok között leljem halálomat egy ismeretlen, vérszomjas férfi karmai között.
A könyvek záporának második hulláma után rájöttem, hogy ezzel sok mindent nem fogok elérni, ezért inkább én is két lábra álltam, és elszántan néztem farkasszemet Kardfoggal, gondosan ügyelve rá, hogy a félelemnek még csak a szikrája se lobbanjon a szememben.
-Na mutasd mit tudsz, picúr! - intettem magam felé a fejemmel.
Közben a mellettem álló kellőképpen letarolt könyvespolcra néztem. Ha idejében le tudnám borítani, pont eltalálnám vele Kardfogat, és ha jól sikerül, még meg is úszom. Miközben fél szemmel azért figyeltem közeledtét, mindkét kezemmel elkaptam a vállmagasságban lévő megüresedett polcot és elkezdtem magam felé húzni. Nagyon nehéz volt, és jeges ujjaim is meg-megcsúsztak rajta, de azért sikerült megdöntenem, és úgy néztem, még Kardfog is pont alá kerülhet. Még egy utolsó lendület, és már az isten se tudta volna visszacsinálni, a polc megállíthatatlanul dőlt előre.

Sikeresen a földre döntöttem a nagydarab férfit és jó nagyot haraptam a lábába ennek örömére, remélve, hogy egy darabig lent tudom tartani, míg lynn rádobál valami nagyot és nehezet.
Erre mit látok! Saját magát veti be, mint egy mélyvízi bomba, csak jég alakjában. Mielőtt megláthattam volna a hatást és Kardfog képét, elővigyázatlanul a lába elé keveredtem, és így akkorát rúgott az oldalamba, hogy csúsztam a kövön vagy 5 métert, pedig még a körmeimet is bevetettem, ami a hanghatásokból kiindulva nem volt jó ötlet, az össze szőr felállt a hátamon!
Viszont nagyon nem tetszett, ahogy Lynnt egy mozdulattal elhajította! Még szerencse, hogy Szellem barátnőjét kemény fából…, illetve vízből faragták és így nem okozott neki gondot a landolás. Valódi ember alakban, azért kemény lett volna.
Mikor megindul a barátnőm felé, akkor már nem tétovázhatok tovább, hanem gyorsan nekiiramodok és teljes erőmből a lábának szaladok, hogy elsodorjam.
Ekkor látom meg a boruló polcot! Még jó, hogy kellő rugalmassággal és reflexekkel áldott meg az anyatermészet, így még pont időben tudtam elugrani a nagy robajjal földet érő és remélhetőleg a kedves sorozatgyilkosunkat is maga alá temető könyvállvány alól.
Azonnal visszaváltoztam és előkapva most már a pisztolyomat a lányra kiáltottam.
- Lynn! Fordulj meg és szaladj, megyek utánad, csak még feltartom egy pár ólommal.- azzal célzásra emeltem a fegyvert, hogyha meglátom Kardfogat, azonnal tüzet nyithassak. Tudom, hogy egy-két golyóval még elboldogul, de az amennyit én szándékoztam belepumpálni, remélem megfekszi a gyomrát.

Már épp csalódni készültem, amiért Kardfog időben észrevette az eldőlő szekrényt, amikor megjelent a képben Sheena. Az ő segítségével a kegyetlen vadállatot sikeresen maga alá temethette a súlyos könyvszekrény, igaz, ez azzal járt, hogy kis ideig én is veszélyben forogtam. Én azonban tudtam védekezni, ő nem. Víz alakját öltve játszi könnyedséggel jutottam vissza arra az oldalra, ahol az imént voltunk.
-Jól van, de siess! - kiáltottam Sheenának a válaszomat, és ismét emberré váltam.
Aggódó pillantásom a vállára siklott, ami erősen vérzett, de pillanatnyilag semmit sem tehettem érte. Azért gondolatban elraktároztam az emlékeztetőt, hogy sebet bekötni. Megfordulva észrevettem a könyvet a kisasztalon, amit Sheena érkezése előtt olvastam. Ostobaság, tudom, de hát Neruda! Gyorsan felkaptam, visszatoltam a helyére az El mar y las campanas: Poemas és az El corazon amarillo közé.
Miután egy könyvet a helyére tettem, azt követően, hogy egy polcot ledöntöttem, a tartalmát meg széthajigáltam, sarkon fordultam és futásnak eredtem.
Még láttam Sheena kezét a pisztolyára feszülni, rohanás közben hallottam, ahogy több könyvszekrény követi az első példáját, és eldőlnek, mint a favágók által megtámadott fák. Robajuk hosszan visszahangzott a rémült légkörtől elmenekült emberek hiányában úszó termen. Nem mertem hátra fordulni, gondolatban viszont egyre Sheenát szólongattam, a magára maradt Párducot, hogy vigyázzon magára, és siessen utánam. Nem engedtem, hogy befurakodjon a fejembe a rémes kép, amin Kardfog győzedelmesen fölé hajol, hogy befejezze mocskos játékát.
Nem sokkal a kijárat előtt egy hosszú, zöld, nehéz anyagú függönnyel eltakart beugrót találtam. Bebújtam hát oda, gondoltam, ha Sheena közeledik, azt hallani fogom innen, itt biztonságban megvárhatom. Körülnéztem. Szinte üres volt az aprócska szobaszerűség. A függönnyel szemben lévő fal teljesen üres volt, a másik kettő mentén pedig hosszú, falra rögzített, pultszerű asztalsor állt. Egy-két laptop láttam rajtuk, de egyébiránt a helyiség üresnek volt mondható.
Ebben a beugróban tudott az ember az internetre csatlakozni saját gépével. Összesen húsz ülőhelyet számoltam, tehát tényleg kicsiny hely volt ez.
Lihegve dőltem az üres falhoz, és vártam, hogy meghalljam Sheena kemény cipőtalpának jellegzetes hangjait, ahogy felém fut. Nem nagyon számítottam rá, hogy Kardfog megjelenne. Bármilyen nagy, egy egész szekrény azért még neki is sok kell, hogy legyen.

Egy darabig csak a dühös lihegését hallom, majd mozgolódni kezd és aztán felcsattan egy fájdalmas ordítás is.
A szám mosolyra húzódik, hiszen ez azt jelenti, hogy azért tudtunk neki meglepetést okozni.
Örültem, hogy Lynn szót fogadott és elment, mert így most csak magamra kellett vigyáznom.
Feszülten várom, hogy kibukkanjon valahol a feje Kardfognak, de hirtelen maga az egész szekrény emelkedik meg, hogy alig bírok időben leugrani róla, mikor átlendül a holtponton és a másik oldalra borul. Szerencsémre nem a polc mellé, hanem hátrafelé lendültem, így az átforduló nehéz bútor nem zuhant rám, hanem nagy csattanással zuhant a földre.
Alig nyertem vissza az egyensúlyomat, mikor láttam, hogy a kissé sérült Kardfog előmászik és felvéve a szokásos négykézlábas pózát, megindul tőlem távolodva, és sejtem, hogy ki után akar rohanni. Gyorsan emelem utána a pisztolyt és kilövök egy tárat, remélve, hogy kellően lelassítja, ha eltalálja pár, és én jó lövő vagyok!
Aztán magam is futásnak eredek, nem törődve lüktető vállammal, melyből ismét bőségesen öntözi a dzsekimet a vér. Most nincs idő a fájdalommal törődni, hiszen meg kell előznöm Kardfogat, nem mehet Lynn közelébe.
Nem mondtam ugyan Lynnek, de lehet, most jól jönne Szellem segítsége, hiszen ezzel a vérszomjas fenevaddal, több mint valószínű, hogy nehezen fogunk ketten boldogulni, habár tudom, hogy jó párost alkotunk. De most Lynn állapotos! Nem sodorhatom veszélybe!
Megkétszerezem erőfeszítéseimet, hogy a férfi előtt érjek a lányhoz. Mivel nem tudom, hová menekült, ezért én is bevetem a szaglásomat, ami egy lefüggönyözött szobához vezetett.
Felrántottam a függönyt és bekiabáltam, hogy figyelmeztessem.
- Nem sikerült lerázni, vigyázz magadra!

Nem kellett sokáig várnom, Sheena nagyon hamar felbukkant. A kinti zajokból ítélve nem csak azért futhatott így, hogy ne várakoztasson meg, úgyhogy én sem vesztegettem az időt, hanem lendültem is kifelé a rejtett zugból.
-Tipli! - fogtam rövidre a mondandómat, és már rohantam is.
Út közben hangos csörömpöléstől rezzentem össze, bár azt hittem, ijedelemre csak Kardfog megjelenése adhat okot. Hátratekintve nem láttam semmi gyanúsat, vagy olyasmit, ami üvegből készült, úgyhogy miután még hozzáadtam azt is, hogy az utcai zajok, mintha felerősödtek volna, megkockáztattam, hogy az egyik ablak törhetett be. Sok logikát nem láttam benne, miért tört volna be egy ablakot Kardfog. Sajnos a kanyar és a polcok miatt nem láttam el odáig, ezért aztán nem is győződhettem meg a valódi okról a saját szememmel.
-Hát ez meg? - értetlenkedtem, mikor végre elértük a kijáratot. - Vajon mi...? Mindegy, mindegy, menjünk - hadartam inkább gyorsan, mikor rájöttem, hogy valójában kit érdekel, csak jussunk már ki innen végre.
Feltéptem a vaskos, szépen faragott kétszárnyú ajtót, és kiléptem a folyosóra.
-Gyorsan! - intettem Sheena felé.
Mikor az ajtó ismét becsukódott, megpillantottam néhány kisebb rúdra erősített zászlót a falon. Magasra ugrottam, hogy elérjem a hozzám közelebbit. Nem sikerült. Túl magasan volt. Még egy ugrás. Újabb kudarc.
~Mi a jó fenéért kell ezeket ilyen magasra rakni?! Attól félnek, hogy ellopják, vagy mi?!... Ja!... hoppá...~
Belecsimpaszkodtam a piros-fehér sávokba (a csillagokat már nem értem el), és egy erőteljes rántással kiszabadítottam a tokjából a rudat, amit aztán diadalittasan tűztem az ajtó két íves, leginkább kettes számjegyet idéző kilincseibe, hogy Kardfog belülről ne tudja kinyitni... legalább egy darabig.
Bentről azonban egy pisszenés nem sok annyi sem hallatszott. Sheenára néztem. A láthatatlan, ki tudja hol lévő Kardfog, százszor, ezerszer, milliószor ijesztőbb volt, mint az, amelyik karmait előreszegezve, vértől csöpögő fogait vicsorítva ránk támad.
-Mi folyik itt? Nem létezik, hogy még nem ért ide!
Hirtelen már nem voltam olyan biztos benne, hogy kint nagyobb biztonságban lennénk, mint idebent, de ami azt illeti, semmiben sem voltam biztos. A láthatatlan ellenség. Régi trükk, és mindig beválik. A pánik kezdett egyre jobban elhatalmasodni rajtam.

Nem nagyon kellett biztatnom Lynn-t, hogy siessünk, nincs időnk, hiszen ő maga is felmérte már a Kardfog elleni esélyeinket és szélsebesen rohantunk a kijárat felé.
Mielőtt még elértük volna az ajtót meghallottam az üvegcsörömpölést, és valamiért biztos voltam benne, hogy kis barátunk keze van a dologban.
Mivel a kinti zajok hangosabbak lette, ezért biztosak lehettünk benne, hogy valamelyik utcafelőli ablak esett áldozatul.
~ vajon mit akar Kardfog? Mik a tervei, hogy hagy minket kisétálni? ~
Nem fért a fejembe, hogy miért visszakozott és mivel ez egyáltalán nem jellemző rá, ezért persze csapdát sejtettem.
Amennyit tapasztaltam belőle, vérbeli és gyilkos vadász, aki nem mond le egyszerűen a prédájáról, és mivel, nekünk még nem sikerült halálosan megsebesíteni, nem láttam értelmét, hogy itt hagyjon minket.
Ma, nem mintha hiányoltam volna, csak rosszat sejtettem.
Mikor végre kirobogtunk az ajtón és az becsukódott mögöttünk, még mindig a kétségeimmel voltam elfoglalva, és értetlenül néztem, hogy mit akar Lynn a zászlóval, de mikor bereteszelte a rúddal az ajtót már leesett a tantusz.
Újból a fülemre és a szaglásomra hagyatkoztam, hátha rájövök, merre és miért távozott Kardfog.
- Lynn! Szerintem nem stimmel valami! Örülök, hogy kijutottunk, de nem jellemző Kardfogra, hogy csak úgy otthagyja az áldozatát. Gyanítom, hogy készül valamire! Jó lenne, ha fognál egy taxit, nekem itt a motorom és húzzunk innen, amilyen gyorsan lehet.

~Ne pánikolj, ne pánikolj, ne pánikolj... A jó istenedet! Mit mondtam a pánikolásról?! Lynn, figyelsz te rám egyáltalán?!~
A ,,bú" vicces vol kiskoromban, amikor apukám kacagva a magasba emelt. Kellemesen borzongató volt, amikor Szellem ugyanezt, ugyanígy tette velem, mikor nálam lakott az egyetemi évek alatt. Értelmetlen volt, amikor pár napja valaki azt hitte ez a varázsszó az elromlott üdítő automatának.
Na, de ez! Nem kiabált, nem üvöltött, fel sem emelte a hangját. Mégis olyan hevesen rándultam össze ijedtemben, mintha áramot vezettek volna belém. Mit keres ez itt? Hogy jutott a hátunk mögé? Másik ajtó nem visz ki az olvasóteremből. Hacsak... az az ablakcsörömpölés... Kiugrott volna az ablakon?! A mindenit, ha igen, még erősebb, mint gondoltam!
Aztán újra kinyitotta a száját. És vajon mit formázott meg mérgezett kígyónyelvével? Hát persze. Lekezelő gúnyolódás!
-Oké, kisfiú, akkor mutatom, mi a gond - váltottam én is hasonló stílusra, majd meg sem moccanva átalakultam vízzé. - Parancsolj, légy a vendégem. Lődd belém az egész tárat, ha nagyon szeretnéd, de ehhez jobb helyszín lett volna az olvasóterem, itt nincs semmi, amivel lefoglalhatnám magam közben. Ha te nem is, az unalom megölhet!
Beszéd közben nem néztem Sheenára, ha egyfolytában arra is gondoltam, hogy őt nagyon is bánthatja. Ami azt illeti, már meg is tette, de ha még egy vagy netán több golyót is ráküld, akkor már nem tudok rajta segíteni, míg most egy egyszerű kötözéssel menthetném a menthetőt.
-Mint az a semmirekellő testvéred, látom, te is képes vagy regenerálni magad - mondtam tovább. - Vagyis hozzám hasonlóan nem okoz gondot, ha sérülésről van szó, bár én inkább megelőzni tudom, nem begyógyítani, de hát ez végeredményben mindegy. Szóval az ajánlatom ez volna.
Átváltozott alakomból önbizalmat merítve elkezdtem lassan haladni felé.
-Engedd el Sheenát! Ne mond nekem, hogy akkora dicsőség lenne elbánnod egy törékeny nővel, aki a támadások ellen semmi olyan hatékonyat nem tehet, mint mi.
~Úristen, hogy én ezért mit fogok kapni Sheenától! De ha Kardfog ráharap, akkor végül is megéri.~
-Helyette itt vagyok én - folytattam az alkudozást. - Nem megyek sehova. Ölj meg, ha tudsz!

~ Tudtam! Úgy tudtam, hogy valamire készül és most be is jött! ~ fordulok meg villámgyorsan, amikor meghallottam az ismerős hangot.
Látom, hogy Kardfog lassan előre sétál a kezében lóbálva egy pisztolyt, ami felettébb ismerősnek tűnik, annál is inkább, mert honnan a fenéből kerített volna magának a Könyvtárban pisztolyt.
Aztán nem is kell sokat töprengeni rajta, hiszen segít megoldani a problémát, amikor felén csúsztatja a motorom rendszámtábláját, amit csak sejteni lehet, hogy az volt valamikor.
- Ha tönkre tetted a motoromat kitépem a szívedet! – sziszegem és a szememben lobot vet a forró gyűlölet, ahogy a vigyorgó arcába nézek.
Csak az tart vissza, hogy akármennyire is lazának tűnik és nem szegezi ránk a fegyvert, látom a szemében, hogy csak a legkisebb mozdulatra vár, ráadásul nem tetszik a zsebre dugott keze sem! Vajon milyen meglepetést tartogat még.
~ Csak egy kis kihagyás! Csak egy kis figyelmetlenség! ~ könyörgöm a felsőbb hatalmakhoz.
Nem kéne sok, csak egy pillanatra nem figyeljen, hogy elő tudjam rántani a derekamba tűzött pisztolyom. Az ajánlata, amit Lynnn-hez címzett meglepett, és éppen ezért eléggé kétkedve fogadtam, de minden lehetőséget meg kell ragadni.
- Lynn, menj! Tudod, hogy miért mondom! Nem küldenélek el, ha nem lenne fontos! -próbálok virágnyelven a hatni rá.
De Lynn nem megy! Sőt! Megpróbál alkudozni vele! Igaz, hogy víz alakban, amiben Kardfog nem hiszem, hogy sokat tud tenni ellene, de az ekkor is őrültség!
És, mi van? Hogy helyettem rá vadásszon! Hát ez egyre jobb! Kardfog őrült lenne, ha ebbe bele menne, hiszen most is a kezében vagyok, ha Lynnt nem is engem simán lelőhet, a golyónál nem vagyok gyorsabb! Ha engem fenyeget, simán megzsarolhatja vele a Lynnt! Így csak magát sodorja veszélybe és mindketten meghalunk!
Így, hát felkészültem, hogyha kardfog megtámadja a lányt és azonnal nekiugrom, vagy pisztolyt rántok, ez még a szituációtól függ.

Folyamatosan haladtam előre, a mozgást nem törtem meg semmivel, de azért arra ügyeltem, hogy minél lassabban lépkedjek, nem szándékoztam olyan gyorsan Kardfog elé érni, elvégre ötletem sem volt, mit is kéne tennem, de reméltem, hogy fellépésemből kellő mértékben sugárzik a magabiztosság és a fölény. Erre ugyan rácáfolt a férfi lekezelő stílusa, de azért áltathattam magam azzal, hogy csak blöfföl, kifejezetten jó érzés volt erre gondolni.
Mikor azonban lényegében páholyt ajánlott nekem, ahonnan kényelmesen végignézhettem volna a párducnyúzást. Hogy nem sül le a bőr a képéről!
-Ne merészelj hozzáérni, te elmebeteg vadállat! - rivalltam rá. - Nagyon nagy bajban leszel, ha csak a haja szála meggörbül, értve vagyok?! Nem kell levadásznod, kismacsek, én talállak meg, és teszek róla, hogy ezerszer is elátkozd a napot, amikor találkoztál velem!
Látványosan unott képpel hallgattam, ahogy a megelőzés-begyógyítás témakört elemezgette. Persze egyetértettem vele, ha mást kell megvédeni, az ő képessége kétségtelenül hasznosabb, kivéve, hogy ő sosem védene meg egy másik embert. Én meg épp azon voltam, hogy a másik ember ne legyen itt, hogy ne is kelljen már megmenteni. Ezt persze nem kötöttem az orrára, helyette, csak csökkentettem a köztünk lévő távolságot, lassan, de megállíthatatlanul, hátha végre elkezdi fenyegetve érezni magát.
És akkor felemelte a pisztolycsövet. Már épp nyílt a szám, hogy rákiáltsak, de még az első hangot sem tudtam megformázni, máris iszonyatos dörrenés hangzott fel, és Kardfog elsütötte a fegyverét. A golyó akadály nélkül hatolt át a hasamon, majd a vízfürdő után száguldott tovább, hogy feltépve Sheena bőrét, húsát, izmait, ereit akkora kárt okozzon, amelytől a lány szíve szépen lassacskán abbahagyja a dobogást, a test megadja magát, és a nagy Párduc meghaljon.
A másodperc töredéke alatt vagy egymillió alternatíva suhant át a fejemen, hogy most vajon mi történt, annak pedig mi lehet a következménye. Fél másodpercnél már fordultam is, mire egy egész másodperchez értünk már háttal is álltam Kardfognak, hogy borzadó tekintetemmel megkeressem Sheenát, aki ugye kivédte a lövést, valahogy megmenekült, mert neki nem eshet baja, ő szerezhet ilyen komoly sérülést, ő nem halhat meg!!

Mivel Kardfog folyamatosan szemmel tart, így egyelőre tehetetlen vagyok, így kénytelen vagyok végighallgatni a gúnyos megjegyzéseit és a fenyegetőzését, hogy Lynn lesz a következő áldozata.
Aztán felháborodva vettem tudomásul, hogy még ezt is a nyakamba akarja varrni, mivel, hogy ő figyelmeztetett, hogy a nyakamban fog lihegni és vadászni rám!
~ Ez már a pofátlanság teteje! ~
Tudom, hogy a lány jót akar és legalább annyira meg akar védeni, mint én őt, de nem kéne belekeverednie, egyáltalán nem kéne itt lennie, hiszen Kardfog csak az én bőrömre pályázik.
Abban is biztos vagyok, hogy készül valamire Lynnel kapcsolatban, hiszen a lenéző vigyort jóformán le sem lehet vakarni az arcáról, akkor viszont pláne sarokba leszek szorítva, mert nem hagyhatom, hogy baja essen, akkor meg akár arra is hajlandó lennék, hogy feladjam magam Kardfognak, csak, hogy elengedje.
Nem kell sokáig várnom, hogy történjen valami és meglepjen minket valamivel játékos kedvű gyilkosunk, mert hirtelen felkapva a pisztolyt rálő az előtte álló lányra.
Már a lövés pillanatában ösztönösen előre ugrom, nem is gondolva át, hogy ebben a formában Lynnek nem eshet baja, de azt is tudom, hogy elkéstem. Viszont a mozdulat talán az életemet mentette meg, hiszen így nem telibe kaptam a golyót, hanem oldalt a bordám alatt hatolt be és át is szaladt rajtam, nem érintve fontos szervet. Ahhoz azonban elég volt, hogy ugrásom közben hátralökjön, neki az ajtónak és rohadtul fájjon. Felnyögtem halkan, igyekezve összeszorítani a fogam, hogy ne okozzak örömet ennek az állatnak, aztán kissé nehezen, de talpra kecmeregtem, az oldalamra szorítva a kezem, ami leplezte, hogy viszont közben a pisztolyomhoz is közelebb kerültem.
- Hagyd elmenni Kardfog, játsszuk le ketten! – sziszegtem felé dühödt tekintettel.
Már csak egy kis mozdulat és sikerül nekem is telepumpálni ólommal. Reménykedtem, hogy a sebesülésem óvatlanná teszi.

Képességem, amely oly sokszor mentett meg, most őt segítették. Őt az ellenségemet, hiszen vízként nem tudtam feltartóztatni, akadálytalanul haladhatott át rajtam Sheenára törve, még egy frissítő zuhanyban is részesült. Hirtelen lövése annyira meglepett, hogy pár másodpercig csak álltam teljesen leblokkolva, de aztán, mikor teljes testtel dobta be magát, hogy szanaszét cincálja Sheenát, sikerült leráznom magamról a kába bénultságot.
Azért sikeres döntés volt a részemről, hogy víz alakomat még megtartottam egy ideig, mert Sheena végre megtalálta a pisztolyát, és többszöri egymásutánban el is sütötte. Bár nem vagyok fegyverpárti, ez a hang most zene volt füleimnek. Azt jelentette, még él, még formában van, még rendesen oda tud vágni, ha kell. Más nem is lehet.
Ez azonban nem változtatott azon a tényen, hogy Kardfog még így is erőfölényben volt, ráadásul nagy étvággyal esett neki Sheenának, hogy talán még a csontjait is tisztára nyalogassa. Nálam nem volt fegyver, arra pedig esélyt sem láttam, hogy tőlük csaklizzak egyet.
Ekkor pillantásom az éknek használt zászlóra tévedt. A teteje lándzsaszerű volt, valamiért a zászlókat ilyenre csinálják. Ezt pedig ostobaság lett volna nem kihasználni, ez lényegében egy felszólítás arra, hogy harcra használjam, ha nem éppen a nemezetet kell jelképezni. Az pedig még várhatott egy kicsit, nem szánhattam egy percet sem patriotizmusra.
Lendületes ugrással repültem el felettük egyenesen az ajtó felé, ahonnan az imént jöttünk ki. Sheena feje a lábam mellett hevert a földön, láttam, ahogy a férfi karmolásai, harapásai nyomán fájdalmas fintor jelenik meg az arcán. Már az is csoda volt, hogy még nem ájult el.
Jéggé válva kikaptam a zászlórudat eddigi helyén, és harmadik funkcióját használva, hegyes végét egyenesen Kardfog bordái közé szúrtam, ügyelve arra, hogy ne bökjem át teljesen, nehogy Sheenát is megsértsem vele. Úgy céloztam, hogy a tüdejét biztosan átdöfjem, és bár tudtam, hogy hamar regenerálódik, a fájdalmat és a légszomjat attól még érezheti. Hogy a gyógyulását minél jobban késleltessem, időnként újra lecsaptam rá, és amint belehatolt a ,,lándzsa", már forgattam, jeges kezeim miatt meg-megcsúszó, de biztos mozdulatokkal.
Hogy ne tudjon csak úgy félre lökni lábaimmal átkulcsoltam a derekát úgy kapaszkodtam belé. Így ráadásul egyszerre tudtam gyötörni a rémes hideggel és a tüdejét újra és újra átszakító rúddal.
Mindeközben próbáltam hátrafelé dönteni a testét, hogy minél kevésbé nehezedjen Sheenára, és így a lány nagyobb eséllyel tudjon kimászni alóla. Sajnos ezt a pózt nehezebb volt fenntartani, mint terveztem, úgyhogy egy hevesebb mozdulatnál, bár a lábaim szorítás nem enyhült, majdnem hanyatt vágódtam. Ennek a szerencsétlen eseménynek azonban volt valami haszna is. Nevezetesen az, hogy megláttam Kardfog futás közben elejtett pisztolyát. Nem csak, hogy megláttam, még el is értem.
A zászlórudat immár kapaszkodónak használva hajoltam le a fegyverért, majd határozott mozdulattal nyomtam a csövét Kardfog halántékának, ugyanabban a pillanatban, hogy Sheena saját pisztolyát meg Kardfog másik halántékához szorította.

Alig, hogy felállok már látom is ahogy Kardfog gúnyos beszólásait a tett követi és már neki is lendül, hogy Lynn víztestét semmibe véve nekem rohanjon. Látom a lány döbbenetbe merevedő arcát, ahogy rám néz, de már nincs több tétovázásra szánt idő! A pisztolyom automatikusan csúszik a kezembe és azalatt a pár tized másodperc alatt míg Kardfog belém csapódik legalább három vagy négy ólmot pumpálok a férfi testébe, remélve, hogy olyan fontos szerveket is sikerült eltalálnom, ami némileg lelassítja.
De úgy látszik ez a mai nem a szerencse napom, mert már maga alá is teper a lendülete és karmai csúnya sebeket szakítanak a karomon, majd a már sérült oldalamon is, amitől fájdalmasan felkiáltok és arcom eltorzul a kíntól.
Aztán viszont valami történik! Látom Lynn jégtestét halványan, ahogy Kardfog hátán lovagol, és érzem ahogy a vadállat szorítása és csapásai enyhülnek, majd mintha már szabadabban vennék levegőt.
Talán Lynn csinált vele valamit, de most nem is ez volt a lényeg, hanem az hogy a kezem is szabaddá vált, amiben még mindig szorongattam a pisztolyomat és amit most hideg mosollyal szorítottam a zihálni kezdő Kardfog halántékához.
Ekkor láttam meg a másik fegyvert, amely Lynn kezében volt és a másik oldalról tartotta sakkban a férfit. Azt nem tudom, hogy a lány használni is akarja-e, de hogy én igen, abban biztos voltam. Az ujjaim megfeszültek a ravaszon.
- Talán ma nem jó ötlet volt neked a Könyvtárba jönni nagyfiú! – suttogom rekedten és a lövés ígéretétől terhes pillantásomat az övébe fúrtam, hogy lássam, ahogy őt is átjárja a fájdalom.

Őszintén szólva nem volt túl sok kedvem lőni. Nem mintha nagyon sajnáltam volna Kardfogat. Ó, nem, attól nagyon messze álltam. Ami az erőszakellenes elveimet illeti... hát azt már épp eléggé megszegtem. Már az elmúlt fél óra is külön gyónást érdemelne, hát még, amiket egész életemben voltam kénytelen elkövetni! Fujj! Nem is igazán arról volt szó, hogy a megtorlástól féltem volna Kardfog vagy a törvény oldaláról.
Inkább attól, hogy régebben még egy legyet se szívesen csaptam le (bár, ha nem tudtam elaludni a döngicsélésétől, nem volt kegyelem). Amire pedig az elmúlt években szánnom kellett magam, hát azt a fiatalabb önmagam el se hinné, ha valaki elmesélné. Most pedig itt ez az ember, aki bár képes az öngyógyításra, méghozzá igen magas fokon, de elképzelhető, hogy ha golyót röpítenék a fejébe, azt már nem élné túl.
Meghalna. Újabb határt lépnék át, ahonnan már nincs visszaút. Egy halál és már öltem. Onnantól már akár apácának is állhatnék, vagy utána küldhetnék még pár tucat áldozatot, ugyanúgy gyilkos lennék. Józan érvek nem szólnak hát amellett, hogy lelőjem, pláne, hogy jelenleg úgyis mi álltunk nyerésre.
A pisztolyt markoló kezem elkezdett lejjebb ereszkedni, a Kardfogat fenyegető életveszély részemről egyre halványodott.
És neki épp ezt a pillanatot kellett kiválasztania, hogy újra megszólaljon. Hogy nem tudja befogni a száját! És amiket mondott! Volt képe Sheenát fenyegetni, nem is tagadva, sőt inkább kellemes gondolatként dédelgetve a terveit, hogy mennyire jó lesz, majd levadászni.
A dühöm újra fellángolt, és mielőtt a bennem dolgozó, oly sokszor méltánytalanul elnyomott józan ész felkiálthatott volna, hogy ,,Számolj el tízig, és gondold át ezt még egyszer!", a pisztoly csöve ismét a gyűlölt férfi halántékának szegeződött, én pedig életemben először elsütöttem egy igazi fegyvert.
A kezemet és Kardfog fejét is jókora lökés érte. A durranás sokkal hangosabb volt, mint amire számítottam, kis ideig komolyan aggódtam, hogy halláskárosodást szenvedek tőle, de aztán inkább másra figyeltem. Például arra, hogy lepattanjak végre a hátáról, mert úgy sejtettem, nem lesz már olyan biztos kapaszkodó, golyóval a fejében, mint amilyen eddig volt.
Aztán jött a rémület. Lelőttem egy embert. Kardfogról volt szó, ha bárki más ereszt egy vagy esetleg több golyót a fejébe, nem hullattam volna krokodilkönnyeket érte, de a legminimálisabb sajnálatot sem éreztem volna iránta még egy nanoszekundumig se. Megérdemelte.
De én akkor is lelőttem. Főbe lőttem egy embert. Megöltem. Gyilkos vagyok. Azzá váltam, amiért egyszer már elítéltem Szellemet.
Borzadva hajítottam el a pisztolyt, és Kardfognak, Sheenának hátatfordítva a kezembe temettem az arcom. Nem sírtam. De magamon kívül voltam. Lynn Harlow: gyilkos.

Nem elég, hogy a saját vérem is már kellően eláztatott, még a Lynn áldásos tevékenysége által vérző Kardfog is rám köpködi a vérét. Finnyásan elhúzom a szám, de a pisztolyt egy percre sem engedem eltávolodni a fejétől, mert egyszerűen nem hiszem, hogy a lány megfogja húzni a ravaszt, nekem viszont feltett szándékom, mielőtt a vérveszteségtől megremegne a kezem.
Közben látom Kardfog szemében a fájdalom szikráit is megjelenni, amit akármennyire is igyekszik már nem tud elrejteni, főleg nem ilyen közvetlen közelről.
Egyre jobban gyengülni látszik és ez gyógyír a fájdalmaimra. Nem tudom Lynn mivel éri el nála ezt, de nagyon jól csinálja.
Aztán mikor észreveszem, hogy Kardfog a kényelmesebb utat szeretné választani és a kínmentes eszméletlenséget választaná, már nem is vagyok olyan biztos benne, hogy meg akarom húzni a ravaszt, még annak ellenére sem, hogy még mindig nem fogyott ki a gúnyos megjegyzéseiből és a halálos ígérgetéseiből.
De azon nyomban meggondolom magam, mikor az oldalamhoz kap és karmai belemélyednek az amúgy is felszakított oldalamba. A kín szabályosan a fejembe robban és felsikoltok a fájdalomhullámtól. Mielőtt azonban beleereszthetnék pár golyót a ronda és kemény fejébe, Lynn mégis megelőz és a férfi feje oldalra billen az ütéstől és én újabb vérpermettel és egyéb adalékkal leszek gazdagabb. Kardfog teste hirtelen lefordul rólam és én vérmocskosan mászok arrébb, hogy minél előbb talpra tudjak állni, csak előtt felmérem a bennem okozott károkat, ami lehet, hogy megnehezíti a menekülést, hiszen nem számítok túl sok időre, mielőtt ez a vadállat újból regenerálódik. Nem nézek ki valami jól és nem is érzem fittűl magam
A dűhtől és a sebesüléstől sápadtan nézem a földön fekvő férfit, majd felemelve a pisztolyt még belelövök kettőt, remélve, hogy ez is jelent pár percet.
- Lynn, nagyszerű voltál, de nem fog sokáig nyugton maradni, abban biztos vagyok! Talán van 5 percünk…talán. – Én csak hátráltatnálak! Menj, amíg lehet én majd igyekszem minél tovább feltartani.
Tudom, hogy makacs és nem fog itt hagyni bármit is mondok neki, hisz eddig sem tette, de legalább megpróbálom.

Hallottam Sheena motozását a hátam mögött, amiből arra következtettem, hogy végre kikászálódhatott Kardfog alól. Aztán összerezzentem. Meg még egyszer. Bár megértettem, hogy még párat belelőni biztos remek érzés volt Sheenának, de már így is kellőképpen kivoltam ahhoz, hogy százszorosan vágyjak rá, hogy ne hozzá rám a frászt. Nem elég, hogy megöltem egy embert, aki bármennyire is megérdemelte, nem lett volna szabad... Várjunk csak! Milyen öt perc?!
-Azt akarod mondani, hogy nem halt meg? Ebből is képes regenerálni magát? - néztem rá elképedve, aztán minden átmenet nélkül, hatalmas, megkönnyebbült mosoly jelent meg az arcomon, még egy rövid kis nevetés is elhagyta a számat. - Istenem, hát ez nagyszerű. Hogy én hogy féltem, hogy megöltem!
Ahogy elkezdte az abszolút értelmetlen sületlenségeit arról, hogy hagyjam ott kettesben a nemsokára magához térő, és nyilván sokszorosan vér- és bosszúszomjas Kardfognak, csak még szélesebben mosolyogtam, és megcsóváltam a fejem.
-Hát nem sok minden nézel ki belőlem, az már biztos.
Odasétáltam hozzá, és végignéztem rajta. Rémesen megviselt állapotban volt. Lehajoltam Kardfoghoz, és a pólójából letéptem pár darabot, egyrészt, mert neki jóval nagyobb volt a mérete, vagyis anyag is akadt ott bőven, másrészt, mivel az általa okozott károkért nem akartam, hogy nekünk kelljen fizetni akár csak egy póló árával. Ha Sheena nem ellenkezik, a mélyebb sebeit, gyorsan bekötöztem, hogy kibírja az utat. A munkám így persze elég felületes lett, de én is tudtam, mennyi az öt perc, ha lesz rá idő és mód, majd ellátom rendesen is. Most csak tüzet kellett oltani, a nagytakarítás ráért.
-Gyere!
Támogatóan nyúltam a karja alá, majd megindultam a kijárat felé olyan sebesen, amennyire csak Sheena bírta remélve, hogy ez is elég lesz. Újra és újra hátratekintgettem, a fülemet folyamatosan hegyeztem, felkészülve, hogy a legkisebb neszre, a legapróbb mozdulatra ugrásrakész legyek.
-Odakint fogunk egy taxit - biztattam Sheenát. - Már nincs sok, tarts ki!
Lehetetlen volt figyelmen kívül hagyni, micsoda pusztítást végzett rajta Kardfog, próbáltam is a lehető legkíméletesebb tempót diktálni, és valahogy úgy lépkedni, hogy minél kevésbé zötykölődjünk.
Már a bejárati csarnokban tartottunk. Sehol senki, az utca felől azonban szokatlanul hangos zsibongás szűrődött be. Nyilván, akik kimenekültek, azért kíváncsiak voltak a fejleményekre, és odavonzottak még pár nézelődőt, mintha a cirkuszban lennének.
-Idióták! - dühöngtem. Sheenára néztem. - Bírsz állni egyedül? Jobb, ha figyelmeztetem őket. Nem jó belegondolni, hogy mi lesz, ha majd ő próbál utat törni magának köztük.
Hacsak nem ragaszkodik hozzá, hogy maradjak, futólépésben közelítettem meg az embermasszát. Mikor eléjük értem, rögtön hangosabbak lették, közelebb nyomultak, kérdésekkel bombáztak, amitől engem elfutott a pulykaméreg. Ők is látták, mi történt, legalábbis a lényeget. Mit nem lehet ezen érteni? Kit érdekelnek a részletek, miért nem elég annyi nekik, hogy életveszély, vagyis pucolás?!
-Mindenki azonnal meneküljön! - ordítottam túl mindenkit. - Egy rendkívül veszélyes mutáns ólálkodik odabent, nemsokára kiszabadul, és nem fogja érdekelni, hány embert öl meg, hogy gyorsabban haladhasson!
-Na, de kérem, én itt dolgozom...
-Bent maradt a táskám...
-Az okozott károk...
-A District Time főszerkesztője vagyok, megengedi, hogy feltegyek néhány...
Elkerekedett szemmel bámultam rájuk. Ezek tényleg ennyire ostobák?!
-Elmondom még egyszer, hogy mindenki megértse - harsogtam. - Közveszélyes mutáns, vagyis a rendőrségre se nagyon számítsanak! Az összes itt lévő összes ujja sem lenne elég, ha össze akarnánk számolni, hány embert ölt már meg, és higgyék el nem az a fajta, aki gyorsan, kíméletesen öl. Úgyhogy takarodjanak innen, de nagyon gyorsan, hacsak nem akarják saját kezűleg visszapakolni a beleiket a nyílt utcán!
Ettől kellőképpen megszeppentek, de úgy tűnt kell még nekik egy végső lökés.
-TŰNÉS!!
Erre végre mind fejvesztett sikoltozás közepette hanyatt-homlok rohanni kezdtek. Na végre!
Dolgom végeztével visszasétáltam a csarnokba, ahol Sheenát hagytam.