Honolulu

Ahogy a szállásunk felé tartottam, rendületlenül, azon járt az agyam, hogy nem is vagyok biztos benne, hogy melyik miatt lehet Darren mérgesebb: Amiatt, ami történt, vagy amiatt, hogy nem említettem neki, ami történt? Mert ha az első, azzal túl sokat nem tud kezdeni. Ha már X-men lennék, vagy legalábbis abba a suliba járok, akkor az a minimum, hogy közbelépek, ha egy elborult agyú mutáns meg akarna ölni egy embert. Jó... igaz, hogy így is elbuktam, de legalább megtettem minden tőlem telhetőt. Ha újra megtörténne, akkor se döntenék másképp. Ha a második miatt dühös... akkor teljesen jogosan van igaza, tényleg szólhattam volna. De azok után, amit múltkor Greg a xavierből való kitiltásáról mondott, úgy féltem, hogy így fog reagálni rá... Bár tévedtem volna.
Amikor valaki megfogta a kezem, egy kissé meglepődtem, de nem kellett sokat törni a fejem, hogy rájöjjek, ki lehet az... Nem is zavartattam magam, attól még mentem tovább, legalábbis egy pár lépést még biztosan...
-Nézem... Te... Mi nem volt még sosem? Ilyen veszekedés? Akkor most már van... -vágtam közbe, mert egyszerűen már nem bírtam tovább csendben maradni.
De aztán ahogy folytatta, újra elhallgattam.
-De túléltem. Jól vagyok, itt vagyok. Az élet megy tovább, kár azon rágódni, hogy mi lett volna, ha... -feleltem, bár tudtam, hogy ezzel nem válaszoltam a kérdéseire.
-Nem tudom... valahogy továbbteszed magad a dolgon aztán éled tovább az életed? De könyörgöm, ne akarj már temetni... Én egyszer kerültem ilyen helyzetbe, te meg állításod szerint nap mint nap. Arra nem gondoltál még, hogy én hogy érezhetek?

- De...De... De...
Na most kéne valami értelmes válasz. Megvan!
- De én ebben nőttem fel, Ratna!Mindig is ezt csináltam, és ha valamiben, akkor túlélésben jó vagyok! De Kardfog... Az egyik legveszélyesebb szemétláda, aki az utcákon járkál. Csak azért nem halott még, mert nem bírt el vele a Nemzeti Gárda vagy a Hadsereg vagy mit tudom én! Kész csoda, hogy életben vagy!
Vettem egy mély levegőt, hogy folytatni tudjam.
- És nem temetlek! De akárhányszor kilépsz az iskolából, belekeveredsz valamibe! Egyszer? És a bankrablás? És amikor ki akartak rabolni minket! Mutánsok vagyunk, nem halhatatlanok! Jó, van, aki az, de te pont nem! Igaz?
Legyintettem és folytattam. Arról azért csak tudnék, ha a barátnőm halhatatlan lenne... Még ha szeret is titkolózni, mint kiderült.
- Szóval ne gyere nekem ezekkel a vigasztaló dolgokkal, oké? És tudod, mi a kulcsszó? Hogy állításom szerint! Te tudsz róla! Mikor volt ez a dolog? Másfél hónapja? Kettő? És mégsem sikerült megosztanod velem! Vagy úgy gondolod, nincs jogom tudni? Mert akkor jobb, ha tudod, hogy én komolyan gondolom ezt az egészet, terveim vannak, és... Mármint... Felejtsd is el! Azt sem tudom már,mit mondtam...
Terveim vannak? Idióta? Ha el akarod ijeszteni, miért nem kezdesz el virágokkal beszélgetni? Vagyis... Na... Gyémánttal teli zsebbel bandák elől menekülni? Ez se jó... Jó ég, rá kellett döbbennem, hogy voltaképpen egy egész kicsit sem vagyok normális...

-Darren, ez nem kifogás, attól én még ugyanúgy aggódok miattad. Jó vagy a túlélésben… Na és a szobornál? Lelőttek! Ha Lex nem lett volna ott… áh, hagyjuk, még szerencse, hogy ott volt... –legyintettem, de ahogy meghallottam Kardfog nevét, muszáj volt folytatnom.
-De Kardfog, de Kardfog. Könyörgöm, én meg nem ebben nőttem fel, honnan kéne ismernem minden rosszfiút? Mielőtt nem találkoztam vele, azt se tudtam, hogy egyáltalán létezik. Se azt, hogy milyen veszélyes… Csak tanulni mentem a botanikus kertbe… most komolyan, kinek jutna eszébe pont ott gyilkolni?! –fakadtam ki.
-Ez… Ez nem fedi le teljesen a valóságot… -válaszoltam csendesen.
Abban igaza volt, hogy mióta a Xavierbe jártam, tényleg elég sok mindenbe sikerült belekeverednem, de…
-Ez most olyan, mint ha azzal vádolnál, hogy szánt szándékkal keresem a bajt, pedig ez egyáltalán nem igaz. Hát tehetek én arról, hogy mindig megtalál? Hova mentem? Bankba… Egy parkba… Táncóráról mentem hazafelé… Nem pszichiátrián vagy börtönben voltam egy rakás sorozatgyilkos meg szociopata, meg az istenek tudják ki között, hogy matekból korrepetáljam őket, mert akkor jogos lenne, amit mondasz. De így nem, ezek a normális, mindennapi élet részei! Ennyi erővel elvonulhatnék remetének, bár amilyen formám van, a végén még rám gyújtják az erdőt aztán az is az én hibám lesz, nem igaz? Igazad van, nem vagyok halhatatlan. Hála az égnek, nem, de azért még szeretnék pár évtizedet lehúzni ebben az életben…
Nem akartam itt, a tengerparton leállni veszekedni, de már odáig jutottam, hogy ez érdekelt legkevésbé. Egyszer úgy is meg kell beszélni, akkor meg jobb túlesni rajta.
-Tudok, róla, igen… Csak mert véletlenül rákérdeztem, aztán harapófogóval sikerült belőled kiszedni némi információt. Most őszintén, ha nem kérdezek rá, te mennyi idő után szándékoztad volna elmondani, hogy milyen „alkalmi munkából” élsz? Vagy hogy a fél maffia a nyomodban van? Amikor kitiltottak a suliból, akkor is órákat vártam rád, aztán átkutattam az egész sulit, mire Gredzsi elmondta, hogy mi történt, mert te arra se voltál képes, hogy legalább egy üzenetet írj… És én nem vágtam rögtön a fejedhez őket, egyrészt mert bíztam benned, másrészt mert nem akartam veszekedést. Már nem emlékszem pontosan, hogy mikor volt. Sajnálom. Ha tudtam volna, hogy ez lesz, akkor még aznap szólok.
-Könyörgöm, csak ezt ne… Miért ne lenne jogod hozzá? Tudod mit? Ha ennyire érdekel, akkor ott a bőröndöm az ágy mellett, a szekrényben, kiveszed a belső zsebéből a naplómat aztán kikeresed azt a részt. Vagy elkezded a végéről visszafelé olvasni, amíg meg nem találod. Vagy az egészet elolvasod, az elejétől kezdve, bánom is én. Megengedem! Egy darabig biztos elleszel vele, az utóbbi fél évben szinte minden nap írtam bele, jó szórakozást.
Jesszus… Nem hittem volna, hogy valaha ezt fogom mondani bárkinek is… Az is csak most tűnt fel, hogy idő közben a kezemet is kiszabadítottam, hogy jobban tudjak gesztikulálni a mondandóm mellé, most, hogy elfogyott a szusz, csak szorosan összefontam magam előtt a karomat, mint amikor fázik az ember.
-Darren, én is komolyan gondoltam… -enyhült meg a hangom- Terveid vannak? Mégis mi, hogy leszámolsz azzal a Kardfoggal? Az nem megoldás, hogy mindenkit megölsz, akiről azt gondolod, hogy rászolgált. Mégis mi alapon akarsz mások életéről dönteni? –kérdeztem, majd elhallgattam pár pillanatra, mielőtt újra folytattam volna- Nem akarom, hogy miattam gyilkossá válj, bármit is tett vagy ártott nekem az illető. Azt… azt egyszerűen nem bírnám elviselni, érted… ? Se azt, hogy emiatt sérülj meg. Ez így nem fog menni… Úgyhogy akármennyire is nehezemre esik ezt mondani, de… attól tartok, ha nem térsz rövid időn belül jobb belátásra, akkor nincs miről beszélnünk…

Meglepetten pislogtam. Micsoda?
- Nem - ráztam a fejem kissé megrendülve attól, amit mondott - Az én terveim egészen mások. Azokban te szerepelsz,meg mindenféle esküvők és gyerekek... Szeretlek, Ratna.
Elhallgattam, és nem tudtam, ez vajon mekkora ballépés volt. Ijedős lány? Vagy olyan, aki családra vágyik? Most majd kiderül...
Elgondolkodtam azon, amit mondott, és meg is találtam benne a logikai buktatót.
- Jó... Tegyük fel, hogy nem teszek le arról, hogy megöljem azt a roha... Szóval őt, és te ezért szakítasz velem. Ettől változik valami? Akkor majd nem akarom bántani, mert ő bántott téged? Attól nem foglak szeretni, és nem akarlak majd megvédeni? Ez buta dolog, Ratna. Felnőtt ember vagyok, és ha úgy döntök, azért, amit tett, megbüntetem Kardfogat... Az egyfelől önbíráskodás, amit tilt a törvény, másfelől pedig te is elhagynál... Szóval nem biztos, hogy olyan nagyon megérné... De Ratna! Kérlek! Figyelj rám, van egy ötletem. Erős vagyok és ügyes. Nem tudna legyőzni. Elfogom és átadom a rendőrségnek... Biztosan van egy hely, ahová bezárhatnák... Semmi esélye sem lenne ellenem, és végre nem mászkálna az utcákon... Ez ellen nem lehet kifogásod!
Aztán vettem egy utolsó, nagy levegőt.
- Ami pedig azt a másikat illeti... Már elmagyaráztam. Féltem, hogy ha megtudod, ki és mi vagyok, elhagysz. Hülyeség volt, tudom, de... Már megtörtént.

Már épp készültem volna visszavágni... Ám amikor meghallottam Darren mondandóját, meg magamban összeraktam, hogy mennyire félreértettem, amire valójában gondolt; valahogy elfogyott az a korábbi nagy lendület, én meg csak elkerekedett szemekkel pislogtam, miközben egy hang se jött ki a torkomon. Vagyis, egy szót sikerült összehoznom a nagy döbbenetben:
-Tényleg?
Mármint nem a szeretlek-nek szólt a kérdés, hanem az előtte elhangzottaknak. Őszintén szólva egy kicsit meglepett, hogy mennyire komolyan gondolja, bár tény, hogy a köztünk lévő korkülönbség is rájátszott egy kicsit. Oké, persze, azt én is tervezgettem, hogy egyszer jó lenne férjhez menni, meg családot alapítani, de... ez eddig csak olyan volt, mint valami távoli jövőkép. Mint egy nagy kirakósjáték, aminek még nem kerültek a helyére a darabjai...
-Mimimi? Azt hiszem, elvesztettem a fonalat... Hogy... Áh, oké, megvan... Mondd csak, figyelek... -zökkentem vissza a valóságba, hogy aztán a tenyerembe temessem az arcom.
-Darren... tudom, hogy erős és ügyes vagy, meg bátor, meg lelkes, de... Épp az előbb mondtad, hogy eddig senki se bírt el vele, még a hadsereg se. Ennyire erősnek meg ügyesnek tartod magad, hogy te meg egymagad elbánnál vele? -kérdeztem, bár valami azt súgta, hogy hiába próbálkozok bármilyen észérvekkel, úgy se fogom tudni eltántorítani ettől a beteg ötletétől, így nem is akartam tovább rágódni a témán.
Helyette inkább csak odaléptem hozzá, hogy magamhoz öleljem, mint ha sose akarnám elengedni.
-Ne veszekedjünk többet, rendben?

Meglepetten pislogtam Ratnára.
- Hát persze - mondtam aztán - Mégis, mit hittél? Te... Te csodás vagy! Mi mást akarhatnék, mint örökre veled maradni?
Jó, értem én, hogy ezt még sosem mondtam neki, de akkor is, hogy fordulhatott meg egyáltalán a fejében, hogy nem így van? Lehetséges, hogy nem tudja magáról, mennyire különleges?
- Komolyan azt hiszem. Ismerem a képességeit, és... Ó... Hagyjuk.
Magamhoz öleltem őt, szorosan, hogy érezze, itt vagyok neki.
Legfeljebb magammal viszem Greget, gondoltam még, hátha akkor nem aggódna annyira. De nem jó, akkor meg még őérte is aggódna... Hát nem csodás lány? Képes még egy olyan izéért is aggódni, mint Greg...
- Ne félj, Ratna... Nem lesz semmi baj. Ígérem.
Még soha nem ígértem senkinek semmit, amit ennyire meg is akartam tartani...
Pár perccel később megszólaltam.
- És most? Mihez volna kedved?

-Ugyan, nem kell túlozni... -mosolyodtam el a dícséret-özön hallatán, de valahol belül azért mégiscsak jól esett a gondolat, hogy van aki számára ennyit jelentek.
-Rendben, remélem is.
~Jesszus, és ezzel most én magam hagytam jóvá, hogy a nyomába eredjen? Ratna, jegyezd meg, máskor nem szabad leállni ilyesmiről vitázni, mert úgy is te maradsz alul...
Darren kérdésére elgondolkodtam a kérdésén.
-Hát... mivel most van a legnagyobb meleg és gondolom egyikünk se akar rákvörösre égni alig pár óra alatt, ezért a strandolás kiesik... Viszont... Még indulás előtt, otthon olvastam, hogy innen nem messze van egy szép vízesés az erdőben, egy tóval. Waimea Vízesésnek hívják, úgy emlékszem, és olyan 1-2 órás túra az út odág, át az esőerdőn. De ha jól tudom, ott is lehet fürödni... Meg lefogadom, hogy azelőtt még nem jártál őserdőben! Mit szólsz hozzá? Túrázzunk egyet, még mielőtt megnézzük azt a tűzzsonglőrös programot amit a tanárnő említett? Vagy inkább halasszuk el más napra, úgy is itt leszünk még egy darabig, és maradjunk a közelben, pihenjünk? -néztem fel Darrenre kíváncsi tekintettel, miközben az államat a mellkasának támasztottam, és persze továbbra se engedtem el- Csak mert ha a túrázást választjuk, akkor nem ártana lassan összepakolni és elindulni, hogy megjárjuk addig. Nos?

- Nem szoktam túlozni - túloztam - Tényleg csodálatos vagy- de ez legalább igaz volt.
Ijedten hallgattam Ratna ötletét. Erdőbe? Én? Körülbelül annyira vagyok természetjáró fajta, mint...mint... Nem, erre már hasonlat sincs. Én és a növények? Néha Virgilre is gyanakodva nézek, esküszöm, olyan, mintha felém nyújtogatná a kis leveleit, és ki tudja, mit akar velük... Na de ha az előbb azt bizonygattam, hogy keményebb vagyok, mint a Hadsereg meg minden más, aki nem bírt el Kardfoggal, akkor igazán nem venné ki jól magát, ha most meg berezelnék egy erdőtől...
- Túrázás? Ez igazán nagyon remek ötlet!
Vagy kihívhatom szkanderozni Logant, az is épp ennyire nekem való... De Ratna legalább sokkal szebb, mint Logan, nincs szakálla és az illata is jobb.
- De... Előbb pakoljunk be valami ételt meg vizet, nem? És Virgil is jöhet? Hadd nézze meg az unokatesókat.
Hátha ő majd lebeszéli a sok szúrós izét, hogy rám tekeredjen... Jut eszembe, egy erdőben nem csak növények vannak! És ha belefutunk a jetibe? Vagy várj... Az nem itt él, mi? Akkor a párducemberbe, vagy mit tudom én...

-Na, ezt örömmel hallom! Akkor viszont ideje készülődni, a végén még nem érünk vissza! -vigyorodtam el a lelkesedésén, majd már el is kezdtem húzni magam után a szállásunk felé.
-Nyugi, én is úgy terveztem, hosszú a nap estig. Oké, hogy van egy csomó gyümölcsfa az erdőben, de azért mindjárt csinálok pár szendvicset az útra. Virgil? Ő... az a kis cserepes virág akar lenni a szobában? Hát, ha szeretnéd egész úton cipelni, én nem bánom... -egyeztem bele, az unokatesóm említésére meg csak halványan elmosolyodtam.
Te jó ég, milyen régóta nem találkoztam velük... Több mint 10 év... Lassan arra se ártana időt szakítani. Így belegondolva, lehet, hogy már meg se ismernénk egymást...
-Darren, nyugi. Egy közepes testű madárnál nagyobb állattal nemigen fogsz találkozni az erdőben. A teknősök, fókák meg a delfinek a vízben vannak, az erdőben csap madarak, pár hüllő meg bogarak. Picike bogarak... -mutattam az ujjaimmal a méretet a nyomatékosítás kedvéért.
-Én akkor csomagolok harapni valót az útra, de addig elkezded a többit összepakolni? Szúnyogriasztó, törölköző, iránytű, térkép, meg ilyenek... Ott vannak azok is a bőröndöm valamelyik zsebében, biztos megtalálod... -paskoltam meg a vállát, majd amikor kettévált a "palló", a konyha felé vettem az irányt.
Készítettem néhány szendvicset, a reggeli gofrikból is csomagoltam egy adagot, némi gyümölcs, meg vagy 2 palack ásványvíz... Mindent bepakoltam egy kis hátizsákba, majd én is visszaballagtam a házikónkba megnézni, Darren hogy boldogul a pakolással.

Kis teknősök, mi? És ha megkergetnek? Eh, na mindegy, nagy hatalmú mutáns vagyok, több, mint valószínű, hogy elbírok egy teknőssel... Vagy hogy is volt? Madarak a tengerben... Talán ha nem a párducembertől rettegtem volna éppen, és jobban odafigyelek, most többet tudnék! Fene egye meg!
- Tudod, Virgil - mondtam - Egyszer majd találkozni fogsz egy gyönyörű fikusszal. Szép mosolya lesz, codás arca és cuki akcentusa, főleg, mikor ideges... És te majd annak rendje és módja szerint beleszeretsz. Na már most, sok mindent meg fogsz tenni ezért a fikuszért, tudod? Még akár erdőbe is mész érte. Vagy hajlandó lennél gyökeret ereszteni, ha érted, hogy értem... Na gyere! Vagy várj csak... Ratna is itthon hagyja Greget, igazságtalan volna, ha én vinnélek téged. Tessék, egy pohár víz, ne idd meg egyszerre!
Bizalmatlanul nézegettem a táskát. Éreztem, hogy szép lassan elvörösödök. Még szerencse, hogy ezt senki sem látta, csak Virgil, de ő nem az az árulkodós fajta. Nyúljak be a táskájába? Ki tudja, mit találhatok? Egy női táska... Sminkkészlet, titkos napló, ami nem is olyan titkos, fehérnemű... Egy fekete lyuk, hogy mindez kellemesen el tudjon tűnni... Hm... Greg tuti kihasználná az alkalmat, még számolok vele azért a melles beszólásért... Na jó.
Lehunytam a szemem, majd újra kinyitottam. Felragyogtam a valószínűségi vonalak. Ezek rángatva repítettem ki a táskából a kért holmikat, és beledobáltak őket a saját hátizsákomba. Mi kellhet még... Nem, azt hiszem,kész vagyok. Esetleg berakhatnám még Logant, szükség esetére, de nem tudom... Ennyi egyelőre elég lesz.
Ekkor érkezett meg Ratna.
- Mehetünk! Már alig várom! Virgil mégiscsak itthon marad, úgy gondoltam, töltsünk el egy kis időt kettesben... Hozzam a táskád?

-Hm? Kell még segíteni valamit? -toppantam be én is a szobába.
-Ó, szóval nem jön rokonlátogatóba? Hát, ő tudja... Jut eszembe, még nem is néztem meg közelebbről a te Virgiledet... -mondtam, majd odasétáltam a kis cserepes mellé.
Óvatosan megtapogattam néhány levelét, majd végigsimítottam egy párszor a növényen.
-Nem fog félni egyedül? Még szólhatunk Gredzsinek, hogy ugorjon át "vigyázni" rá. -sandítottam hátra Darrenhez, mit szól az ötlethez, bár reméltem, azért érződött az irónia is a szavaimban.
-Na nézzük csak, mi kellhet még... Ja, hát persze... Mindjárt jövök! -mondtam, majd felkaptam néhány ruhát a szekrényből, az egyik sálat a "nem-kajás" táska tetejére raktam, a többivel pedig eltűntem a fürdőszobában, ahonnan csak pár perccel később jöttem elő.
-A fürdőruhát majdnem elfelejtettem... Ha már ennyit gyalogolunk a tóig, akkor már csak fürdök egyet benne. -mondtam magyarázatkéne, majd felkaptam az elemózsiás hátizsákot.
-Hagyd csak, elbírom. -legyintettem- Most már részemről is mehetünk. Búcsúzz el szépen Virgiltől... Majd este találkoztok.

A szállást elhagyva átvágtunk a parton, majd először abba az irányba indultam, amerre előző nap Logan is eltűnt a vadonban. Mi azonban a bárpultnál is tovább jutottunk, majd néhány kisebb-nagyobb épület mellett elhaladva elértük az igazi, egybefüggő erdő szélét. Nem tudom, Darren milyen túrázásra számított amikor a mindenféle szúrós indákat emlegette, így, az út elején mindenesetre még régóta kijárt, széles ösvények haladtak. Nem kellett sokáig előre menni, körülbelül negyed óra után már teljesen elhaltak a partről ideszűrődő zajok, s a fák is egyre sűrűbb koronát alkottak a fejünk felett.

Hevesen ráztam a fejem.
- Nem, nem, nem... Még csak az kéne! Aztán mire visszaérünk, Greg egy üveg piát csinál belőle... Szó se lehet róla!
Csak miután már kimondtam, jutott eszembe, hogy esetleg nem is komolyan mondta. Végül is azt hiszem, eléggé rendhagyóan bánok Virgillel...
Aztán Ratna beszaladt a fürdőszobába, majd kisvártatva újra felbukkant. Fürdőruha? Lepillantottam a hawaii mintás rövidnadrágomra. Hm... Jó lesz.
Nem pontosan értettem Ratna logikáját. Szóval, fogjuk magunkat, és elindulunk innen, a tengerpartról, sétálunk két órát a vad teknősök között a rengetegben, hogy aztán megmártózhassunk egy tóban? Ez... Fenomenális
De nem panaszkodtam. Ratnával lehetek, és ez megér egy élethalálharcot a z indákkal meg teknősökkel meg párducemberekkel...
Úgy tűnt, Ratna tudja, merre kell menni. Céltudatosan indult el az erdő felé. Ám legyen... Készülj, ősvadon, jövök!
Az ösvény meglepetésemre jól kijárt és kellemes volt. Megfogtam Ratna kezét, ahogy egyre mélyebbre hatoltunk az erdőben. A fény is fogyni kellett, és még egy magamfajta városi fószernak is el kellett ismernie, hogy van abban valami, ahogy a levelek közt átszűrődő fény megcsillan Ratna haján... Vagy ez csak a lány varázsa? Ki tudja?

-Azt mondod? Hmm, igazad van, valóban kár érte... Salátának sokkal jobb lenne azokkal a zsenge kis leveleivel. -cukkoltam tovább egy kicsit, de persze úgy se lett volna szívem bántani a kis cserepest... ahhoz túl nagy volt a "szerelem" köztük.

-Darren, te láttál már orchideát, mióta itt vagyunk? Az a sulikönyvtárban az egyik útikönyvben azt írták, hogy egész sok van itt, az esőerdőben, de... én eddig még egyet se találtam... -törtem meg a csendet, mikor már rég bent jártunk az erdőben.
Orchidea igaz nem volt, pálmák, bambuszok és páfrányok viszont annál is több. Igaz, az ösvény még mindig megvolt, ám már egyre keskenyedett, jól ki lehetett következtetni belőle, hogy az emberek többségénél meddig tartott a kitartás...
Eddig. Ugyanis az ösvénynek egyszer csak vége szakadt, a folytatásban pedig egy meredek domboldal következett, melyen hatalmas, kőtömb lépcsőfokok sorakoztak egymás után. Egy pillanatra elbizonytalanodtam, hogy jó irányba indultunk-e el egyáltalán...
-Ideadnád a térképet, kérlek...
Majd miután nagy nehezen sikerült beazonosítani, hol vagyunk, úgy tűnt, tényleg erre kell menni. Bíztatóan rámosolyodtam Darrenre, majd nekivágtam a lépcsősornak...
-Jut eszembe, ha már egy órája az említésre méltó események volt a téma... Meséltem már, hogy kaptam egy új "lakótársat" a suliban? -álltam meg egy pillanatra pihenni, amikor a lépcsők felénél jártunk.
Huhh... lehet, egy kicsit fárasztóbb lesz a túra, mint hittem? De... visszatekintve, hogy merről jöttünk, már most is szép volt a látvány, amit az erdő nyújtott ilyen magasból. Már sajnálom, hogy nem hoztam fényképezőgépet...
-Képzeld. Egyik reggel arra ébredtem, hogy valaki van még a szobámban... biztos voltam benne, hogy valami mocorgást hallottam. Azonban hiába néztem körbe, senkit sem láttam. Már épp visszadőltem volna, hogy pihenjek még egy kicsit, erre? Egy pici, fehér szőrpamacs mászott fel a párnámra, valakitől kaptam egy nyuszit bolondok napjára. Gondolkoztam, hogy elhozzam-e őt is, de miután megtudtam, hogy Greg lesz a sofőr... Dzsin majd gondját viseli addig.
~Remélem, nem csinálnak csatateret a szobámból... -hallgattam el egy pár pillanatra, majd újra Darren felé fordultam pár újabb kérdéssel, aztán folytattam a menetelést fel a lépcsőkön:
-No és te hogy haladsz a gyémántrablós kalandoddal? Még mindig azt hiszik az öldözők, hogy Európában vagy? Jut eszembe, Indiában még nem jártál, ugye?

Orchideát? Úgy nézek én ki, mint egy botanikus?
- Ratna, kedves, én azt sem tudom, Virgil milyen virág. Ha tele lenne az erdő orchideákkal, akkor sem venném észre őket - mosolyogtam.
Az ösvény egyre kevésbé tűnt jártnak. Vajon létezik ez az út, vagy Ratna fordítva tartja a térképet? Sejtettem, hogy ezt a megjegyzés ő nem értékelné annyira, úgyhogy csendben maradtam.
Elgondolkodtam azon, amit Ratna mondott.
- Nem vagyok biztos benne, hogy Virgil és a nyuszid jól kijöttek volna... De legközelebb majd őt hozzuk, és Virgil marad otthon.
A gyémántos ügy? Hát...
- A minap Szellemmel beszélgettünk az ügyről, meg aztán el is intéztünk egy komoly támadót... - megborzongtam - Nem akarod tudni, mit csinált vele. Azóta is rosszakat álmodok.
Felsandítottam a lépcsősorra. Ez még sok lépcső... Nagyon sok.
- Ratna... Bízol bennem? Csaljunk egy kicsit... Csak a lépcsőn... Gyere, ölelj át szorosan...

Darren szavaira csak furcsállva tekintettem rá, ez most meglepett. Hmm... ez a nyaralás tele van csupa meglepetésekkel...
-Nem hiszem el, hogy nem furdallta az oldaladat annyira a kíváncsiság, hogy kiderítsd, milyen fajta is valójában. Hiszen még nyaralni is elhoztad magaddal! Máshová is mindig hurcolászod?
A következő megjegyzésére azonban már nem reagáltam semmit szóban, csupán elmosolyodtam. Őszintén szólva, egy kicsit féltem, hogy mit fog szólni Darren a többiekhez, meg hogy ilyen "kívülállóként" egy rakás xavieres diákkal meg tanárral jön el nyaralni, de... ha már azt említi, hogy "legközelebb", akkor annyira csak nem lehetünk vészes bagázs. Ugye?
-Micsoda? -kaptam fel a fejem arra, amit Szellemről mondott- Mármint... Biztos, hogy Darienről beszélsz? Mit tett, ami ennyire szörnyű? Na jó, ha tényleg ilyen borzalmas, akkor inkább hagyjuk, így se vagyok jó alvó, meg téged se akarlak "bántani" este, de... furi. Nem olyannak ismertem, aki ilyen... ilyen rossz dolgokra képes lenne. -merengtem el, ahogy felrémlett előttem pár emlék, hogyan viselkedett, amikor találkoztunk. És egyikben sem tűnt félelmetesnek, sőt...
-Hm? Persze, hogy bízok, de mit akarsz csalni a lépcsőkkel? Mellettük felsétálni, vagy kerülőút, vagy hogy érted? -kérdeztem, ahogy odaléptem hozzá, és hasonló erősséggel öleltem meg, mint nem olyan rég a parton. Az szerintem elég szorosnak számít...
Aztán ahogy a következő pillanatban lenéztem a már megtett út- és lépcsőszakaszra, majd bevillant, hogy előző este hogy érkezett meg mellém a parton, feltámadt bennem a gyanú... csak nem? Mindenesetre, ha netalántán a képességét használná, hogy felrepüljünk/lebegjünk/tudomisénmitcsináljunk, akkor biztosra veheti, hogy még legalább 10-szer ilyen erősen fogom átölelni, meg kapaszkodni, mint valami pánikoló koalamackó akit le akarnak rázni az eukaliptuszfáról...

Tényleg, vajon miért nem derítettem ki, miféle virág is Virgil? Végül is egyszerű volt a magyarázat.
- Nem volt rá időm. És hát... Előfordulhat, hogy néha megsétáltatom...
Amit Szellemről kérdezett, az elgondolkodtatott. Rendben, sejtem én, hogy a fickó nem nyír ki mindenkit lépten-nyomon, és tudom azt is, hogy a múltja ellenére rendes arc, de meglepődni azon, hogy valami durvát csinál... Hiába, Ratna mindenkiről a legjobbat feltételezi. Végül is, velem is összejött, nem igaz?
- Önvédelem volt, és azt használta, ami a keze ügyébe került. Hálás vagyok neki érte, mert nélküle lehet, hogy már halott lennék. Sőt, ha belegondolok, többszörösen is halott.
Elmosolyodtam, ahogy Ratna kérdezgetett. Igen, hogyne,nincs kedvem felkaptatni azon a tízezer lépcsőn, egész biztos, hogy mellette sokkal jobb volna...
Ahogy elemelkedtünk a talajtól, Ratna karjai megfeszültek rajtam.
- Hé, nyugi. Még soha senkit nem ejtettem le...
Igaz, soha senkit nem is vittem így, de Ratna súlya még az enyémmel kiegészülve is csak a töredéke volt annak, amit elbírok...
- Táncoljunk - mondtam kedvesen, és lassan forogni kezdtem, miközben a lépcső teteje felé lebegtünk. Hátha ez megnyugtatja kicsit...

-Áh, értem. Úgy egyből más... -jegyeztem meg az önvédelemre, amikor azonban meghallottam, hogy nem csak nekem voltak életveszélyes helyzeteim a közelmúltban, első reakcióként csak ledermedtem.
Másodikként már én is készültem volna egy alapos fejmosással, hogy ezt mégis mikor akarta elmondani?! Végül aztán csak megadóan sóhajtottam egyet, csípőre tettem a kezem és küldtem pár megrovó pillantást felé. Azt hiszem, jobb ha megszokom végre... Nála nem az a hír, hogy életveszélyben volt-e, sokkal inkább az, hogy milyen időtartamon belül hányszor...
Éreztem, hogy ez lesz, vagyis... éreztem? Tudtam! Ahogy a lábam felemelkedett, s már nem éreztem többé a lábam alatt a talaj biztonságot nyújtó szilárdságát, egyből kezdődött a pánikszerű kapaszkodás.
-Miért, hány emberrel mentél már így? -préseltem ki egy mondatot magamból valamivel később.
A tánc javaslatára csak nyeltem egyet, inkább behunytam a szemem és Darren vállának támasztottam a fejem. Nem elég, hogy lebegünk, még közben forgunk is? Jajj nekem... Nem baj, amíg nem látom, addig egy fokkal elviselhetőbb... Meg amúgy is, egy párszor már a Dariennel való utazást is túléltem. Igaz, az esetek egyik felénél úgy vitt valahová, hogy nem voltam eszméletemnél, a másik felénél meg beindult közben a képességem, de hát na... Ahhoz képest, ez most annyira nem is vészes... Egy egészen rövidke pillanatra ki is nyitottam a szemem, meglesni, hogy mikor érünk már fel a lépcső tetejére, de aztán úgy voltam vele, hogy jobb nekem, ha nem látom, hogyan haladunk.
-Sok van még hátra?

- Az igazat megvallva... Virgil nagyon élvezte...
Ratna ijedt kis nyögését, ha volt is ilyen, elnyomta az a dallam, amit "keringőnk" aláfestéseként dúdoltam. Tudtam, hogy ő ezt kevésbé élvezi, mint én, de be kell valljam,számomra az összebújt, lassú lebegés sokkal kellemesebb volt, mint a lépcsőmászás még vagy fél órán át.
- Nincs sok... Csak egy perc, kedvesem.
Puhán értünk talajt, de nem engedtem el rögtön a lányt. Előbb beszívtam a haja illatát, és megcsókoltam a feje búbját.
- Látod? Egyben maradtunk, és hamar fel is értünk. Még mindig ott lennénk valahol lent, félút felett kicsivel...
Éreztem, miközben öleltem, milyen szaporán dobog a lány szíve, és ez az egész olyan nagyon bensőséges volt, hogy ha nem leselkedtem volna ránk a magukat pálmafának álcázó orchideák közül a ragadozó teknősök, biztosan egészen romantikus hangulatba kerültem volna. Így viszont csak Ratnára mosolyogtam, megfogtam a kezét, és amikor úgy láttam, már kiheverte a rövidke repülés megrázkódtatását, elindultam vele a lépcső tetején induló másik ösvényen.
- Remélem, jó felé megyünk... Mond csak, messze van még az a tó?

Amikor meghallottam, milyen kevés ideig kell még túlélnem, csak egy "vérszegény" bólogatással jeleztem, hogy vettem az adást, majd már kezdtem is visszafelé számolni, legalább azzal is elterelem valamivel a figyelmemet... Sāṭha... unasaṭha... aṭṭhāvana... sattāvana... chappana... pachapana... (60, 59, 58, 57, 56, 55...). A vége felé már nem is annyira a számokra figyeltem, mintsem arra, hogy mit dúdol Darren, így kissé meg is lepődtem, hogy már fel is értünk. Amikor már legalább fél perce két lábbal álltam a földön, akkor kezdtem el újra hinni, hogy tényleg elfogytak a lépcsők, én pedig összegyűjtöttem annyi bátorságot, hogy lassan lazítsak a szorításon, hogy Darren is kapjon némi levegőt, meg újra kinyissam a szemem.
-És tényleg... -néztem le a nagyon-nagyon-nagyon sok lépcsőre.
Jesszus... ha ilyen hamar felértünk, milyen gyorsan "lebeghettünk"? Na jó, inkább nem akarom tudni. Gyorsan vissza is kaptam a tekintetem Darren felé.
-Öhm... elvileg igen, miért? -néztem rá csodálkozva, aztán előkerestem a térképet, és lecsekkoltam az útirányt- Nemsokára ott leszünk, már lassan félúton járunk. -mosolyogtam rá halványan.
Miután újabb félóra gyaloglás után még mindig csak valahogy a nagy erdő közepén kóvályogtunk, újra elővettem a térképet. Majd egy fél óra múlva megint... A következő után már inkább el se raktam a térképet, ahogy sétáltunk, kb 2 percenként előszedtem, tanulmányoztam... néha fordítottam rajta 90 vagy 180 fokot... na meg sűrűn fel-felpillantottam belőle, hogy aztán egyre kevesebb magabiztossággal induljak el valamelyik irányba. Aztán ahogy tovább bolyongtunk, már abban sem voltam biztos, hogy jó szigetnek a térképét hoztam magammal...
-Darren... -szólaltam meg nagy sokára, óvatosan- Azt hiszem, hogy eltévedtem... tünk...

Félút? Mi a jó franc, mekkora ez a sziget, mint New York állam? Jesszus...
- Hát, akkor nincs más hátra, induljunk... - mondtam mosollyal titkolva megrendülésemet.
Fél órával később még nem gyanakodtam. Újabb fél órával később, bevallom, szívesen vetettem volna már egy pillantást arra a térképre. Aztán nem sokkal később...
Csak fáradtan sóhajtottam Ratna félénk bejelentésére, és a lányra mosolyogtam.
- Jó, kedves... Várj meg itt, rendben?
Azzal a levegőbe szökkentem. Egyik ágtól a másikig rántottam magam a valószínűségi vonalak mentén, míg fel nem értem eléggé magas fa tetejére. Ott ellenálltam a kísértésnek, hogy Tarzan-üvöltéssel adjam a világ tudtára: itt vagyok, majd körülnéztem. Nemsoká meg is pillantottam valami tószerűséget. De a partot innen nem láttam, ahhoz magasabbra kellett emelkednem...
A sziget felett tartottam magam. Meglepően fárasztó volt ilyen magasan levitálni a képességemmel, de azért nem annyira, hogy komolyan megerőltető legyen.
Ebből a magasságból már láttam a partot, és a házainkat. Remek! Így már be tudom tájolna magunkat.
Két perccel később már Ratna mellett álltam.
- Eléggé elkeveredtünk a másik irányba... Elvileg arra kéne menni, de nem látok ösvényt, viszont... Igazából tíz perc alatt odaérhetnénk...
Ha pedig ellenkezik, nos, akkor gyalog úgy nagyjából sötétedésre... Megborzongtam. Éjszaka az erdőben... Na azt már nem!

Hm... Darren meglepően jól fogadta a rossz hírt, annak ellenére, hogy már legalább 1(-2, vagy még több) órája rossz irányba kóválygunk az erdőben.
-Rendben, itt maradok. -bólintottam, majd néztem, ahogy a levegőbe emelkedik, majd egyre magasabbra és magasabbra jutva, lassan eltűnik a fák lombjai között.
Hmm... Így első látásra valahogy Tarzan jutott eszembe róla, bár... nem, mégse, ő liánokon hintázott meg ugrált... Hm... akkor talán már inkább a gibbonok mozgása hasonló, de... azok meg faágakba kapaszkodnak, nem a levegőben "lebegve" jutnak feljebb. Áh, kész, feladom.
Miután eltűnt, csak álltam, vártam, közben körbe-körbe nézelődtem és azon agyaltam, vajon laknak-e az erdőben a madarakon kívül egy gekkónál nagyobb élőlények... Hmm... mint ha a Google valami fehér tigrist is kidobott volna, de úgy rémlik, az csak az itteni állatkertben van.
Ahogy Darren visszatért először is nyomtam egy puszit az arcára, majd hallgattam, hogy mit sikerült kideríteni.
-Ó, hoppá... -sütöttem le a szemem, elvégre ez az én érdemem volt...
Abba az irányba néztem, amerre Darren mutatott, majd felkaptam a hátizsákot és már indultam is.
-Azt mondod, hogy csak 10 percnyire vagyunk? Ha nincs ösvény... jó, legyen 20 perc. Na, az tök szuper! Akkor már mindjárt ott vagyunk! -lelkesedtem fel.
Nőtt is az egóm pár számot, hogy ezek szerint mégsem navigáltam annyira rosszul...

Gyorsan Ratna után mentem, és átkaroltam hátulról. Erősen fogtam, de igyekeztem nem illetlen lenni...
- Félreértettél, kedvesem - súgtam a fülébe halkan nevetve- Így vagyunk tíz percnyire...
És már a levegőben is voltunk. Suhantunk, éppen csak a fák felett, mert nem akartam, hogy Ratna túlzottan megijedjen...
- Ne aggódj... Nem foglak leejteni, kedves... Igazából arra sincs szükség, hogy fogjalak - mondtam mosolyogva, de ezt azért nem bizonyítottam be. Egy ilyen tréfa egy évi virágszedésbe került volna, minimum, azt pedig nem volt kedvem megkockáztatni...
Nem egészen tíz perc alatt értünk oda. Óvatosan landoltam, és továbbrais magamhoz ölelve tartottam a lányt, pont, mint az előbb, főleg azért, mert féltem, hogy összeesik, ha elengedem.
- Bocsánat, de nézd... Itt a tó. Gyönyörű...
És valóban az volt. A nap megcsillant a tó tükrén, és kicsit odébb zubogott a vízesés... Gyanítottam, hogy ez a hely kedvelt célpontja lehet a kirándulóknak, de most ketten voltunk. Ennek nagyon örültem.

-Hm? Hogy mit értettem félre? -néztem hátra a vállam felett csodálkozva, mire a következő pillanatban már választ is kaptam a kérdésemre, nem csak szóban, gyakorlatban is...
Kb. csak annyira sikerült megijesztenie, hogy ha még a földön álltunk volna, most tuti a nyakába ugrok a rémülettől... Így azonban jobbára mozdulni se mertem, csak remegtem mint a nyárfalevél.
-Darren... -nyöszörögtem halkan, miközben belekapaszkodtam a karjába- Én hiszek neked, de... krupaya, ne engedj el...
Bár még így is kellemesebb volt a repülés, mint Dariennel valaha, a szememet azért továbbra se mertem kinyitni. Max. néha, 1-1 pillantás erejéig, de akkor is minek. Vagyis... oké, a látvány tényleg nem volt mindennapi, ahogy a fák koronája felett haladtunk, sőt, talán még jobb is volt, mint ha az ágak között szlalomoznánk. De... Jó nekem a földön is. A vizet meghagyom Gregnek, az eget meg Darrennek...
Pár perc után az időérzékemet is teljesen elveszítettem, csak találgatni mertem, hogy vajon milyen messze lehetünk még... És akkor éreztem, hogy ereszkedni kezdünk, majd ismét landolunk. Huh... A szívem még túlságosan kalapált, a lábaim remegtek, biztos ami biztos, egyelőre még nem mertem elengedni Darrent... Csak a vállam felett lestem hátra a tó felé.
-Ez... ez tényleg csodálos. -suttogtam halkan, mosolyogva, ahogy megbabonázva néztem a vizet, mint valami óvodás a játékbolt kirakatát.
Egy darabig csak szótlanul néztem, majd miután úgy éreztem, már egyedül is megállok a lábamon, kicsit hátrébb léptem, hogy végigsimítsak a ruhámon, meg szórakozottan beletúrjak a hajamba. Igen, még egy darabban vagyok...
Ahogy a tekintetem elszakadt a vízeséstől, egyből szemügyre vettem annak tágabb környezetét is... de a tó, azok a hatalmas sziklák, körben a több száz éves fák... Külön külön is gyönyörőek voltak, így egyenesen lélegzetelállító.
-Olyan boldog vagyok, hogy végül eljöttünk megnézni. Megnézzük közelebbről? -tettem fel Darrennek a költői kérdést, majd mielőtt még ráagálhatott volna, már karon is ragadtam és húztam magammal a part felé.

Ratna pont annyira rettent meg az újabb repüléstől, mint amennyire sejtettem, hogy meg fog, de ezzel együtt is nagyon bátran viselte. Nem semmi ez a lány! És az illata...
Amikor már a földön voltunk, és elengedett, úgy bámultam őt, mint valami nyolcadik világcsodát. Ahogy a szélfútta hajába túrt, ahogy elragadtatott arccal nézte a tájat, ahogy szép arcába lassan visszatért a szín...
- Az... - mondtam halkan - Csodálatos... Hogy mi? a vízesés? Az is...
Megint megfogtam Ratna kezét, és közelebb léptünk a tóhoz. Kedvem támadt így, ahogy vagyok, ruhástól beleugrani, Ratnával együtt. De aztán rájöttem, hogy már így is épp elég tériszonyos élménynek tettem ki, talán nem kéne kísérletezni azzal, mennyit bír még.
A parton állva átkaroltam Ratnát. Adtam egy csókot az arcára, majdnem a szeme sarkába, majd még egyet a szegycsontjára.
- No, úszunk egyet? - kérdeztem, nem minden hátsó szándék nélkül.
Látni akartam fürdőruhában...

Először azt hittem, hogy itt is valami kavicsos, homokos vízpart lesz, hasonló, mint ami a tengerparton, de úgy tűnik, hogy tévedtem. Közelebb érve egyből világossá vált, hogy itt a partot körben hatalmas, többnyire lekoptatott élű sziklák borítják, akárcsak a nem túl mély völgyben fekvő tó alját. Darren csókja hatására aztán sikerült levennem a tekintetem a víz szép, kék-zöld-sárga színeiről, ám a másodikkal igencsak meglepett. Kissé összerezzenve léptem hátrébb egyet, s kaptam a nyakamhoz, hogy odaigazítsam a sálamat.
-Egy kissé csiklandós vagyok... Na jó, nem kissé, nagyon... -mentegetőzök kissé elpirulva, de aztán következő reakcióként csak egy szigorú pillantást küldök Darren felé, jelezve, hogy eszébe se jusson megpróbálni...
-Most rögtön? Én inkább eszek előbb valamit... Reggel sem tudtam rendesen befejezni a reggelimet, és így, hogy azóta nem ettem semmit, de körbetúráztuk a fél erdőt, megéheztem. De ha gondolod, de addig nyugodtan ússz egyet. -feleltem vidáman, majd lehuppantam az egyik nagyobb, sima sziklára a vízparton.
A szandálomat valamivel arrébb dobtam, kicsit kintebb, felgyűrtem a nadrágom szárát, majd a kő szélén ülve belelógattam a lábam a vízbe. Egy darabig csak pacskoltam a vizet, majd odahúztam az elemózsiás hátizsákot, előtúrtam pár szendvicset belőle. Amennyiben Darren is csatlakozik, neki is nyújtok egy párat. Hm... az ásványvizet hová is raktam? Meg úgy rémlik, pár almát is csomagoltam az útra... Aztán még valami eszembe jutott, amit talán nem árt, ha előre tisztázunk. Nekem legalábbis...
-Darren? -szólaltam meg valamivel később- Visszafelé is... gyalog megyünk? Vagy úgy, ahogy ide érkeztünk?